« ELŐSZÓ. Irta gróf Andrássy Gyula. KEZDŐLAP

Zemplén vármegye

Tartalomjegyzék

ZEMPLÉN VÁRMEGYE KÖZSÉGEI. Irta Vende Aladár. »

1ZEMPLÉN VÁRMEGYE TERMÉSZETI VISZONYAI.
Irta Buza János
Nagyítható kép
Zemplén vármegye térképe
Zemplén vármegye területe 6301.58 km2, vagyis 1.089,854 kat. hold. Magyarország éjszaki részének leghosszabb és legfeltünőbb alakú vármegyéje. A galicziai határszéltől, a Csertész község felett levő hágótól, mintegy 157.5 kilométer hosszúságban nyúlik le a Tisza és a Sajó egyesüléséig. Legnagyobb topografiai hosszúsága a 49°22'10" és a 47°57'0" szélességi körív alatt, legnagyobb szélessége pedig a 40°14'1" és a 38°35'0" hosszúsági körív alatt terjed. Legnagyobb keletnyugati távolsága mintegy 130.5 kilométer.
Határai: éjszak felől Galiczia, melytől a Beszkidek választják el; Sárosmegye felől a Tapoly és Ondava folyó, Abauj és Borsod vármegyék felől a tokajhegyaljai hegyláncz, a Hernád és Sajó folyók alkotják határát; kelet felől Ungmegyétől a Laborcz és a Latorcza; Szabolcstól pedig a Tisza, Takta és a Törökér választják el.
A vármegye sikságai.
A megye éjszaki része egészen, de területének nagyobb része is, hegyekkel boritott. Nagyobb síkságai csakis a déli és délkeleti részén vannak. Ilyen az Ondava-, Tapoly- és Laborcz-folyók környékén elterülő lapály, mely a nagy magyar Alföldnek legéjszakibb nyúlványa. A délkeleti síksága a Latorcza, Tisza és Bodrogtól környezett Bodrogköz; a déli pedig a Sajó és Tisza között elterülő Harangod és Taktaköz. Legnagyobb a Bodrogköz, mely 67 km. hosszú és 7-27 km. széles s mintegy 171,800 kat. hold területű, melyből az 1846. évben alakult, de nagyobb tevékenységgel csak 1855-től kezdve működő "Bodrogközi Tiszaszabályozó társulat" 155,481 kat. holdat mentesített védtöltésekkel a Tisza és Bodrog pusztító áradásai ellen s tett a földmívelésre alkalmas területté.
A 6301·58 km2 területből mintegy 5040 km2-nyit, tehát körülbelül 800,000 kat. holdat, hegyek és fensíkok borítanak. A vármegye hegységei Szirmay Antalnak 1803 évben megjelent művében (Notitia Topographico-Politica inclyti Comitatus Zempleniensis. Buda, 1803) vannak először részletesen ismertetve; de sokkal rendszeresebben találjuk leírva ezeket Hunfalvy Jánosnak 60 évvel később megjelent munkájában (A Magyar birodalom természeti viszonyainak leírása. Pest, 1863).
A vármegye hegységei.
Zemplén vármegye hegységeit általában véve négy csoportba szokták osztani, ú. m. 1, zempléni Beszkidek, 2, zempléni Vihorlát, 3, eperjes-tokaji trachitlánczolat és 4, külön álló halomcsoportok.
A zempléni Beszkidek.
A zempléni Beszkidek, melyeket "Sztropók-Szinnai hegycsoportnak" is neveznek, a vármegye éjszaki részén határhegységet alkotnak s az Ondava völgyétől, a szvidnik-duklai hágótól a Laborcza és Cziróka völgyéig terjednek. A főhegységből több, völgyektől szaggatott, hosszabb-rövidebb domb és hegysor ágazik ki a kisebb-nagyobb folyamvölgyek irányának megfelelőleg s ez alapon egészen természetesnek találhatjuk a Beszkideknek a következő tagokra osztását: tapoly-ondavaközi, ondava-olykaközi, olyka-laborczközi, laborcz-udvaközi, udva-czirókaközi és cziróka-ungközi csoport. A főhegység gerinczén több hágó található, melyek közül a viravain vezet át a Zemplénmegye és Galiczia között régi idő óta használt s nagyforgalmú közlekedő út. Hogy az egyes tagozatok legnagyobb csúcsainak magassága között minő különbség van, az kitűnik, ha felemlítjük, hogy a legmagasabb 2csúcs a Hrubki, a cziróka-ungközi csoportban 1185 m., aztán a Strib az udva-czirókaközi csoportban 1044 m., a Visoki-grou a laborcz- és udvaközi csoportban 909 m., a Danava pedig, mely az olyka-laborczközi csoport legmagasabb csúcsa, már csak 840 m.
A Vihorlát.
A megye határán, a Laborcz völgyétől keletre, a Cziróka-, Ublya- és Ung-folyók völgyeitől határolva, húzódik Zemplénmegye második tekintélyes hegyláncza, a Vihorlát, melynek nagyobb része a szomszéd Ungmegyében terül el. E hegység öt csúcsának mindegyike meghaladja az 1000 méter magasságot. Délnyugati részében legmagasabb (1074 m.) a Vihorlát, melytől a hegység elnevezését kapta. A többi 1000 méternél magasabb csúcsok mind az éjszakkeleti csoportba esnek s ezek közül a Nezsabecz 1027 m., a Motrogun 1019 m., a Sninsky-Kamen vagy Szinnai-kő 1007 m. és a Skala 1005 m.
Az eperjes-tokaji hegyláncz.
A harmadik hegység, a mely nyugat felől alkotja a vármegye természetes határát, a déli irányban húzódó s több mint 100 km. hosszú eperjes-tokaji hegyláncz, melyet nyugat felől a Tarczal és Hernád völgye, keletről pedig a Tapoly, Ondava és Bodrog határol. Ez a hegység Sáros vármegyében, Eperjes környékén kezdődik s végső pontja a nagy Alföldnél, a Tisza és Bodrog egyesülésénél emelkedő, magánosan álló tokaji hegyben végződik. Délkeleti része a híres bortermő Tokaj-Hegyalja, a mely Abaujban, Szántó mellett, a Sátorhegygyel kezdődik s a sátoraljaujhelyi Sátorhegygyel végződik. Ezért van ez a régi közmondás a Hegyaljáról: "Incipit in Sátor, definit in Sátor." Ennek a számos kúppal ékeskedő hegyláncznak Zemplénmegye felé eső oldalán három nevezetesebb völgy nyúlik a hegység belsejébe, ú. m. a tolcsvai, ronyvai és bozsvai. Hágói közül legnevezetesebb a dargói, mert ezen vezet át az a közlekedő-út, a mely Zemplént Abaujjal összeköti.
Az eperjes-tokaji hegyláncz hegyei között a legmagasabb (1092 méter) a Sárosmegye határán fekvő Simonka, tehát túlhaladja a Vihorlátot, de jóval alatta marad a Beszkidek Hrubkijának. Az abauji határszélen levők közül a Mozsnik már csak 915 m., a Malkikamen 744 méter. A világhírű bortermő Hegyalja hegyei közül egy sem éri el a 700 méter magasságot. A tokaji hegy, melyről az egész hegység neveztetik, csak 516 méter.
Különálló hegycsomók.
A különálló hegycsomók közül a legnagyobb az úgynevezett zempléni szigethegység, melynek tüzetes ismertetését dr. Szádeczky Gyulának köszönhetjük. (A zempléni szigethegység geologiai és kőzettani tekintetben. Budapest, 1897. Kiadta a Kir. Magy. Term.-tud. Társulat.) Szomszédja ez a hatalmas eperjes-tokaji hegyláncznak s azzal egyközűen is húzódik, de mellette valósággal eltörpül nemcsak hosszaságát, hanem hegyeinek magasságát is tekintve. A szigethegység Velejtétől Szőlőskéig mindössze 15 km. hosszú, s legnagyobb hegye, a toronyai határban levő Csókás, vagy Messzelátó, csakis 472.2 méterre emelkedik a tenger színe fölött. Ez a szigethegység alsó részében a nagy Alfölddel érintkezik, mert délkeleti és déli részén a Bodrog folyó határolja. Nyugatról az eperjes-tokaji hegyláncztól a Ronyva-patak választja el, éjszak felől pedig a velejtei dombvidék ugyanezzel a hegységgel köti össze, keleten a szomszéd garany-imregi hegyektől a bodzásujlak-jesztrebi mélyedés különíti el. - Völgyei közül legnagyobb a Bári-patak völgye, jóval kisebb már a kétágú toronyai, továbbá a csörgői és legenyei, melyek mind nyugati oldalán nyomulnak be.
Szintén az eperjes-tokaji hegység függelékéül tekinthetjük a garany-imregi, mintegy 6 km. hosszú hegycsomót is, melynek szélessége is jóval kisebb, mint társáé. A Bodrogközön is van két különálló hegycsomó; az egyik a szentes-királyhelmeczi, a másik pedig a kövesdi hegy, melyet a nép két feltűnő orma után Bakhegynek is szokott nevezni. A bodrogközi hegyek a 300 m. magasságon is jóval alól maradnak. (Zemplénmegye hegycsúcsainak magasságát újabb mérések alapján Czakó J. kir. mérnök közli az "Adalékok Zemplénmegye történetéhez" III. és IV. évfolyamában).
A vármegye folyói.
Zemplén vármegye folyóvizei, ide számítva a Hernádot, mely egy darabon Abauj felől, valamint a Sajót is, a mely Borsod felől határt alkot, legyezőalakúlag déli irányban folynak, s mindannyian a Tiszába ömlenek. A Tisza, Ungmegyét elhagyván, nagy darabon határt alkot Zemplén és Szabolcs között; de Karádnál egy kanyarulattal Szabolcsmegyébe csap és 3csak Tokajnál tér ismét vissza Zemplénbe, a hol irányát a beléömlő Bodrog ismét megváltoztatja s újra Szabolcsba csap át, annyira, hogy folyásának előbbi irányát csak Tiszalucznál nyeri vissza.
A Bodrog.
A vármegye legfeltűnőbb folyója mindenesetre a Bodrog, melynek vízkörnyéke 5000 km2-re tehető. Saját forrása nincs, hanem a Latorcza-, Ung-, Laborcz-, Ondava-, Tapoly-folyók és a Helmecz patak vizeinek összeömléséből származik, tehát Bereg, Ung, Zemplén és Sáros szolgáltatják neki a szükséges vizet. A Bodrogot alkotó folyók közül első helyen emlékezünk meg a Beszkidekben, Csertész község fölött eredő "Zempléni folyó"-ról, a Laborczról, a mely útjában a palotai vagy Vidrányka, nyágói, csebinyei patakocskák vizét veszi fel. Alsóbb folyásában gyarapodik a Virava- és Udva-folyók vizeivel, valamint a Czirókával, mely utóbbi Zemplénoroszinál (ezelőtt Orosz-Ruszka) fakad s útjában a Durina-, a kálnarosztokai és a Réka-patak vizével növekedvén, Homonnánál ömlik a Laborczba. A Laborcz Izbugyától kezdve - egy nyugati kanyarodását leszámítva - nagy darabon határfolyó Zemplén- és Ungmegye között s ebben az útjában Deregnyő mellett veszi magába az Ung folyó vizét. Ismét nyugatra kanyarodva, Szürnyeg mellett beléje ömlik a Helmecz, a Tapoly és Ondava, melyeket egyesülésük után Gödény-folyónak vagy hivatalosan Felső-Bodrognak neveznek. Meg kell még emlékeznünk a Laborcznak egy jobboldali mellékfolyójáról, melyet Hunfalvy Dusna, mások Tussa-folyónak, a környékén lakók pedig, legalább régebben, Dusának neveztek. Ez tulajdonképen a Laborcz ere, a mely Őrmező felől déli irányban folyik s Hegyi mellett ismét a Laborczba ömlik. (Hunfalvy J.: A magyar birod. termész. visz. leírása. Pest, 1865. III. köt. 340 l.)
A Tapoly és Ondava.
A Tapoly és Ondava Sárosmegyében ered s útjában több kisebb-nagyobb patak és folyócska vizét veszi fel. Így p. o. az Ondava az Ondavkát és Olykát, a Tapoly pedig a Csicsókát s a Dargó-hegyben eredő Tarnava patakot. Ezek a vizek Zemplénnél a Beregmegyében eredő Latorczával összefolyván, felveszik a Bodrog nevet.
A Bodrog, melybe a Bozsvával egyesült és a Sátoraljaújhely mellett elfolyó Ronyva patak, jóval lejjebb pedig a Tolcsva patak vize ömlik, a Tiszával együtt alkotja a Bodrogközt. A Bodrogközbe a Tisza felől több, nagyobb ér nyúlik be, melyek a szabályozás előtt környéküket mocsarassá tették. Ilyen a Karcsa, a Török-ér, a Füzes-ér, melynek vize Sárospatak és Vajdácska között a Bodrogba folyik, és a Ticze. Legnevezetesebb ezek közül a Karcsa, mely régebben rendes közlekedő-útul szolgált, úgy hogy a kincstári sót Tárkánytól ezen szállították Tokajba s 1613-ban Alaghy Menyhért a Karcsa folyón vámjogot kért a királytól. (Szirmay: Notitia, Topographico Politica inclyti Comitatus Zempleniensis. Buda, 1803. 59. §.)
Állóvizek.
Állóvize Zemplénmegyének, a Tisza-Bodrog-szabályozás óta, alig van felemlítésre méltó. Azok a tavak és mocsarak, a melyek a szabályozás előtt a Bodrogköz egyes részeit úgyszólván járhatatlanokká tették, ma már a csatornázás következtében részben termő területekké változtak s feneküket a szántóvas hasogatja. Azt azonban meg kell említenünk, hogy a Szinnai kőtől nem messze úgynevezett "tengerszem" található.
Ásványos vizek.
Meleg és hideg ásványos víz több helyen található Zemplén vármegyében. Hunfalvy fentebb idézett művében sok olyan ásványos vízről emlékezik meg, a melyekről ma már semmit sem tudunk. A ma ismert ásványos vizek közül felemlíthetjük dr. Chyzer Kornél műve után (Zemplén vármegye ásványvizei. Bpest, 1882) a következőket: 1. Savanyú vizek találhatók Pcsolina (a Méhesfalva), Zboj (ma Harczos) és Kelcse határában. 2. Kénes vizek vannak Bánszka (ma Bányapataka), Brusnyicza (ma Borosnya), Csabalócz (ma Csabaháza), A.-Csebény, Kelcse, Mád, H.-Olyka, Orosz-Poruba (ma Oroszvágás) és Szukó határában. 3. Konyhasósvizek forrásai mutatkoznak Agyagoson, Gercselyben, Alsógyertyánnál (ezelőtt A.-Hrabócz), Magyarizsépen, Kozmán, Nagy-Kázméron és Sókút-Velejte körül. A sókúti sós forrásokat az államkincstár az ötvenes években eltömette. 4. Timsós, vasgáliczos víz van Erdőbényén, a hol régi idő óta gyógyfürdő áll fenn. 5. Közömbös vizek közé sorozhatjuk a szécskeresztúri, valamint a szerencsi és bekecsi meleg forrásokat. Megemlítjük még, hogy Hunfalvy keserű vizet is említ fel a Bodrogközről, Kisgéresnél. Löcherer Lőrincz megyei főorvos állítása szerint ez csakugyan megvan, de nem Kisgéres, hanem Nagygéres határában.
4Geologiai alakulás.
Zemplén vármegye hegyes, dombos és sík területeit geologiai szempontból három nagyobb csoportba lehet osztani, ú. m. homokkő-csoport, vulkáni kőzetek és alluvialis képletek.
Zemplénmegye homokkőzetei a kárpáti, vagy bécsi homokkőhöz tartoznak, a mely a Kárpátok tekintélyes részének egyik főtömegét alkotja s el van terjedve a vármegye éjszaki részétől dél felé a Cziróka völgyéig, illetőleg Homonna és Varannó környékéig. Ezek a homokkövek, melyeknek ragasztó anyaga legtöbbször Ca, Mg, Fe, Carbonit, az újkori vagy kenozoi csoport eocen és oligocen szisztemájába sorozhatók, melyek közt a határt alig lehet megállapítani. A vármegye északi területét majdnem egészen az oligocen szisztemához tartozó ú. n. Magura-homokkő alkotja, a mely durva, vagy közepes szemű quarczból áll, itt-ott azonban menilitpalával váltakozik, mint ezt a Laborcz völgyén haladó s Galicziába vezető vasúti vonal lupkovi alagútjában szépen lehet látni. (Sziegmeth Károly "Zemplén vármegye geologiai áttekintése." Adalékok Zemplén vármegye történetéhez. IV. köt. 97. lap.) A Magura-homokkő durvább szemcséjű fajtáját malomkőnek, aprószemű változatát pedig, a minő Mezőlaborcztól éjszakra Haburánál fordul elő, köszörűkőnek igen jól lehet használni.
A vármegye éjszakkeleti részén már a felső eocenhez tartozó beloweczi rétegek az uralkodók, melyek rendesen vékony rétegű és csillámban gazdag veres homokkőből és palából állanak s a Laborczvölgy legfelsőbb részétől, a Wegliska-szoros környékétől egészen az Ung völgyéig terjednek. A Magura-hegység éjszaki részén, Vidrány és Palota között, s az Udva-völgy legfelsőbb részében, valamint a Hluboki-patak völgyében, Novo-Szedlicza (most Újszék) község mellett, a beloweczi rétegek alatt kékes szürke s többnyire petroleummal itatott csillámpala, az ú. n. Ropianka-réteg terül el. Minthogy ezekben a rétegekben Galicziában gazdag petroleum-telepek fordulnak elő, több helyen nálunk is tettek fúrási kisérleteket, de kedvező eredmény nélkül. A viravai völgy környékétől egész az Udva völgyéig, valamint a Cziróka és Ulicspatak völgye között keskeny csíkként látható, de Takcsánytól (azelőtt Sztakcsin) délkeletre, egész a vármegye határáig, már nagyobb területben észlelhető a Magura-homokkőnél idősebb Szmilnopala.
Homonnától délre, a Laborcz balpartján, habár kis területen, a kárpáti homokkőnek ismét egy új tagjával, az ú. n. szulyói konglomeráttal találkozunk, mely az alsó eocenhez tartozik s mészkőgörgetegeket és nummulitokat is tartalmaz. Szintén Homonnától délre, mintegy beékelve a kárpáti homokkő és a Vihorlát trachitja közé, érdekes geologiai képződmény fordul elő abban a hegylánczban, mely a Vihorlát egyik ágát teszi s a Laborcz-folyótól két részre van szakítva. Ezt a hegységet az eddig említetteknél régebbi eredetű, a középkori vagy mesozoi csoporthoz tartozó kőzetek alkotják. Együtt lehet itt találni a felső triászbeli keupermargát; a rhaeti képlethez tartozó kövületdús kösseni, vagy a Gervilia inflata vezérkagyló után nevezett gervilia-rétegeket és az alsó-jurához tartozó greszteni és barkói meszet, mely utóbbit ipari czélokra használják.
A kenozoi korszakban, a harmadkor vége felé, a felső eocen és felső miocen között, hatalmas vulkáni kitörések voltak a mai Zemplén vármegye területén. Ennek a vulkáni működésnek az eredménye a Vihorlát és az eperjesi-tokaji hegység, tehát az a két hegyláncz, melyek egyike Ungmegye a másika pedig Sáros, illetőleg Abauj-Tornamegye felől alkotja a vármegye természetes határát.
A Vihorlát hegységet augit, vagy mint sokan nevezik, augit-andesittrachit alkotja. Ez a miocen szisztema szarmát korszakában képződött, tehát a trachit-erupcziói cziklusnak legutolsó terménye. Ennek a hegységnek főgerincze szöget mutat, melynek csúcsánál a Vihorlát ormától mintegy 7000 méter távolságban emelkedik az 1007 méter magas és sajátságos alakú Szninszky-Kamen, vagy Szinnai-kő, melyből, egymáshoz elég közel, két hatalmas sziklatömeg mered az ég felé. Ezeknek anyaga majdnem vízszintesen fekvő 60-80 cm. vastag trachitrétegekből áll s meredek sziklái, őskori omladozó vár falaihoz hasonlítanak. Érdekes a határszélen fekvő Motrogon-, Jedlinka-, Szinnai kő-, Tetkov- és Roch-csucsokból álló hegycsoport, melyek egy hatalmas vulkáni kráter maradványai, körülfogva a 618 méter magasan fekvő tengerszemet. 5Felemlítjük még, hogy Nagymihály mellett a lithoid riolitjában szép fa- és tejopált lehet találni.
A Vihorlát hegységnél sokkal hatalmasabb s különösen módosulatait tekintve, sokkal érdekesebb az eperjes-tokaji hegyláncz, a mely az 1092 méter magas Simonka-hegytől kezdve húzódik végig, nagy hosszúságban, a vármegye nyugati határán. A Tokaj-Hegyalján található trachithegyek részben a Szarmát-emelet kezdetén képződött amphibol-trachitból, részben a Szarmát-emelet végén létrejött augit-trachitból állanak. A vulkáni működésnek elég szép emléke az a Sátoraljaújhelynél látható vulkáni kráter-maradvány, melyet a köralakban álló Sátorhegy-, Várhegy-, Hajagos- és Kopaszka-hegy alkot. Megemlítjük e helyen, hogy Tokaj-Hegyalja geologiai viszonyait tüzetesen dr. Szabó József egyetemi tanár ismertette. Amphibol-trachitnak általában az olyan trachitot nevezzük, melyben amphibol, de a legtöbbször amphibol és augit együtt fordul elő porphiros szerkezettel. A trachitoknak ez a faja, mely világos szürke színéről is megkülönböztethető a sötétszínű augit-trachittól, a Hegyalja zempléni részén több ponton található. Így p. o. Erdőbényén, Tolcsván, de különösen Sátoraljaújhely környékén, a sárospataki Nagyszava-hegyig s ezek közül legismertebbnek mondhatjuk a várhegyi trachitot, melynek földpátja lángkísérlet után labradorit-bytowotnak bizonyult. (Szabó J. dr.: Geologia. Budapest, 1883.) Az amphibol-trachit elég hamar mállásnak indul s előbb trachitdarává, majd nyirokká lesz. Hasadékaiban gyakran szépszínű quarcz-erek fordulnak elő, melyek elmállása után, darabokra töredezve, a Hegyalján elég gyakori jáspis- és kalczedon-példányokat szolgáltatják. (Szabó J. idézett műve.)
Az augit-trachit a Hegyalja déli részének trachithegyeit jellemzi. Legkeletibb pontja a sárospataki Nagyszava, legdélibb pontja pedig Megyaszó mellett van, Sárospataknál a Bodrog partjánál bukkan ki. A trachitnak ez a fajta sötétszürke, majdnem fekete színe által tűnik fel. Egyes helyeken, mint p. o. az erdőbényei Szokalyán s a tállyai Tárkány hegyen, csillámpala és gránitzárványok is fordulnak elő benne. Hasadékaiban quarczerek elég gyakran találhatók (Tolcsva, Zsadány). Ilyen érben fordul elő Tolcsván egy feltűnő szép zöldszínű jáspis, melyet régebben "tokaji plasma" név alatt írtak le. Komlóskán a quarczér belső része calcittal van kitöltve. Erdőbényénél a fürdő melletti bányában a zöldkőmódosulatot nagy vastagságban lehet észlelni. (Szabó J.: Tokaj-Hegyalja és környékének földtani viszonyai, 258. l.)
A Hegyalja vulkáni eredetű kőzetei közül nagy területet foglal el a trachitnak többféle hialinos módosulata, melynél a kőzeten kisebb-nagyobb üvegesség vehető észre s gyűjtőnéven riolitnak nevezik. A riolitok a Hegyalján több helyen nagyobb területet foglalnak el s ezek között, szerkezetével különösen feltűnő az erdőhorváti Kispálcza-hegy fehéres színű riolitja, a mely 4-6 oldalú s gyakran 40-50 cm. átmérőjű hatalmas oszlopokban válik el s ezért épületvédő oszlopok gyanánt is használják. A riolitokat dr. Szabó J., többszöri hosszasabb tanulmányozás után, trachitos és lithoidos csoportba osztotta. Ezt a csoportosítást véve tekintetbe, trachitos riolitnak tekinthetjük a tokaji, tarczali, zombori hegy fekete kőzetét; lithoidosnak pedig, melynek alapanyaga ritkán sötét színű s rajta, éppen a rétegek eltérő színe miatt, a folyóssági rétegzettséget sokszor észre lehet venni, tarthatjuk az erdőbényei és erdőhorváti riolitokat.
A trachitnak az a világos színű módosulata, melyet domitnak neveznek, a melynek alapanyagában, utólagos vulkáni hatás következtében, üveges finom szemek, de fehéres színt véve fel, képződnek ki s a sósavgáz-exhalatioval eltávolodnak mindazok az elemek, de különösen a vasvegyületek, melyek a chlorral illékony vegyületeket adnak és így a feketére festő ásványok mintegy eltűnnek, szintén előfordul a Hegyalján (Zombornál). Előfordul a lithoidit is, mely a riolitba átmenetül szolgál, több helyen, mint p. o. Erdőbényén, Tállyán, Tarczalon és Olaszliszkán. (Szabó J.: Geologia. 271. l.)
Az obsidián a hialinos módosulatnak a legtökéletesebb mintája. Ez a valódi vulkáni üveg kisebb-nagyobb, sokszor fejnagyságú darabokban a Hegyalján általában elég közönséges s nemcsak fekete és szürkébe hajló, hanem piros színű változata is található. Piros színű van Tolcsván, melyet régebben 6veres jáspisnak tartottak. Az obsidián eredeti fekvőhelye a Hegyalján egy perlites réteg, a melynek elporladása után szabadulnak ki a kisebb-nagyobb gömbök.
Előfordul a Hegyalján a szurokkő, valamint a perlit vagy gyöngykő is, melynek alapanyagában gyöngyfényű gömböcskék, spherolitek vannak, melyek néha bolyhos végűek (Tolcsva, Bányahegy), máskor pedig sugarasak (Tolcsva, Térhegy).
Feltünő változatokban fordulnak elő a Hegyalján a vulkáni kőzetek tovaszállított törmelékei, a riolitbrecciák és tufák, melyeknek képződésére tiszta világot vetnek a bennük található állati maradványok. Egyik legfeltünőbb példáját láthatjuk ennek Sárospatakon, a megyerhegyi malomkőbányában, melynek kovasavval átjárt brecciájában a Pectenek, Cardiumok, Arca és Cerithiumok részint ép állapotban, részint lenyomatokként elég gyakran találhatók, bizonyságául annak, hogy ez a kőzet tenger alatt rakódott le, még pedig a miocen-korszakban.
Ezeknek az üledékes kőzeteknek ismét több módosulatával lehet találkoznunk a Hegyalján. Ilyen p. o. az u. n. alunitos módosulat, a mely legszebben Sárospatakon, a Czinegehegyen található, melynek fehér tömött kőzete alunitosodott meg s benne Schenek vegyi vizsgálata 3.7-20.4% kénsavtartalmat mutatott ki. Azonban ez az alunitos hidroquarczitos tufa, melyben Cerithium pictum s több másféle kagyló- és csigalenyomatok láthatók, nem fordul elő olyan mennyiségben, hogy Sárospatakon timsógyártásra használnák fel, mint ezt egyes középiskolai tankönyvek (Roth) tanítják. Szabó József szerint az alunitos módosulat olyan vulkáni gázok kitódulásának az eredménye, a melyek között a kénsav a túlnyomó. A kénsav t. i. a vízgőzzel együtt működve, kitolta a kovasavat és a silikátokat átváltoztatta sulfátokká. (Szabó J.: Geologia, 272-3. lap.) A kiűzött kovasav azután egyes helyeken, az alunit közelében, rendesen likacsos quarczit-tömegeket alkot, vagy pedig átjárja a közelben levő trachitot, vagy a réteges közeteket. Az elsőnek szép példáját találjuk Sárospatakon a királyhegyi hidroquarcit vagy limnoquarcitnál, melyből a több darabból összeállított "franczia malomköveket" készítik. Nevezetes, hogy ennek üregeiben elég gyakran szépen kivehető barytkristályok és ritkán kénkristályok találhatók. A másik esetnek szintén Sárospatakon találjuk szép példáját, a megyeri malomkőbányában, a hol a malomkövet egy darabban vágják, s a melyben a kagylók héja is quarczanyaggá változott át. Ilyen kovasavtól átjárt homokkő, illetőleg riolittufa a megyaszói bánya, melyben feltűnő szépen opálosodott fatörzseket, ágakat, levéllenyomatokat, gyümölcsöket, sőt virágokat is lehet találni. Ezek között a legérdekesebbek a Betula, a Platanus pannonica, a Cedrella Hazslinszkyi, egy Cerasophora faj és a hengeres fenyőtobozok. (Hazslinszky: A Hegyalja harmadkori viránya. Mathem. és Term. tud. Közl. IV. k. 136. l.) A riolittufáknak egyik érdekes fajtája a Hegyalján az u. n. kőpor, a mely egyes területeken feltűnő vastagságban van kiképződve. Ebbe vannak ásva a Hegyalja leghíresebb pinczéi. Sokban hasonlít a kőporhoz az a finomabb tufa, melyet Szabó J. a kőportól megkülönböztetve riolittrasznak nevezett. Ez savakkal pezseg, míg a kőpor nem. Szépen van ez feltárva Szögilongnál. Az eddig említetteknél sokkal finomabb szemű az a kékes színű, iszapos tufa, mely legfeltűnőbben Erdőbényén a Barnamályon látható, a mely különösen nevezetessé lett a Kovács Gyulától és Kubinyitól felfedezett s ismertetett növénylenyomatokról, melyek együttvéve igen szépen képviselik a miocen-flórát. (Első jelentés a Magyarhoni Földtani Társulatról. Szerkeszti Kovács Gyula. Pest, 1852. - A Magyarhoni Földtani Társulat munkálatai. Szerk. Kovács Gy. Pest, 1856.) Ilyenek a Culmites arundinaceus, Bambissium trachiticum, Cyperites tertiarius, Potamogeton cuspidatus, Pinites rigios, Gäthanus, Junonis, hungaricus, Widdringtonites Ungeri, Myrica deperdita, Betula Dryadum, Alnus Kefersteinii, Quercus grandidentata, mediterranea, licites, Szirmayana, Carpinus Neilreichii producta, Fagus Teroniae, Haidinger, Castanea Kubinyii, Ulnus plurineroia, Celtis trachitica, Populus styracifolia, Salix elongata, Laurus Agathophylla.
Nem kevésbbé nevezetes a Tállyán (Sasalja, Tatajka) található tripoil vagy csiszpala, mely "tállyai kréta" név alatt a szabók előtt, különösen 7régebben, ismeretes volt, mert olyan finom rétegességű, hogy a posztószabásnál alig pótolhatónak tartották. Ez nevezetes arról, hogy benne nemcsak növény-, hanem rovar- és hallenyomatok is fordulnak elő.
Megemlítjük még, hogy a riolittufát nehány helyen épületkőnek, szobortalapzatnak s kapufeleknek bányászszák és faragott kő név alatt bocsátják forgalomba. Ilyen van p. o. Sárospatakon a Nyilazóbányában, melynek kőzetében szépen kiképződött pyritkristályok is találhatók.
A trachithegységek környékén általában elég vastag rétegeket alkot az a nyiroknak nevezett agyagos földnem, a mely nem egyéb, mint az amphibol-trachit málladéka, melynek fokozatos átalakulását szépen mutatja a még teljesen el nem mállott trachitdara. Ezt tartják Tokaj-Hegyalján a legjobb szőlőtalajnak. Szintén jó szőlőtalaj a Lösz, mely Tokaj-Hegyalja déli részén Abauj-Szántótól Tokaj felé húzódik, de Keresztúrtól Sátoraljaújhelyig már csak néhány helyen fordul elő. Ebből áll a tokaji hegy szőlőtalaja, a melyben a régi fajta hegyaljai szőlőt szénkéneggel sikerült fentartani. Szépen van ez feltárva a vasúti pályaudvarral szemközt.
A zempléni szigethegységet több, különböző korú és minőségű kőzet jellemzi. A legrégibb képződésű a hegység legnyugatibb részén több ponton észlelhető csillámos homokkő, melyet általában devonkorinak tartanak. Ilyen kőzet alkotja a legenyei Szent András-hegyet, valamint a velejtei Háló-hegyet és a Csörgő és Nagytornya közt levő Feketehegyet. Ez a kőzet egyes helyeken annyi agyagot tartalmaz, hogy homokos agyagpalának is bátran nevezhető. Sokkal nagyobb területeket foglalnak el a karbonkori üledékek. Ezekből alakul a szigethegység középső legmagasabb része, a legalsóbb csoportot alkotják az agyagpalák, az utána következőt az arkózás-homokkövek és a legfelsőt a zöldes-vöröses csillámospalák. Nevezetes, hogy az agyagpala egyes helyeken grafitossá válik (Velejte és Gerecsely között), sőt Nagytoronya közelében anthracit, Kistoronyától keletre pedig mészkő is fordul benne elő. Szintén nevezetes az, hogy a felső karbonkori üledékekben régebbi rézbányászat nyomait is találjuk. Így p. o. Ladamóczon még a harminczas években is sikerrel bányásztak rézérczet. A felső karbon csillámos üledékeire diaszkorú veres palásagyag és diaszquarczit következik. Ilyet lehet találni Bári és Csarnahó közelében. A szigethegység délkeleti csúcsán, a diaszquarczitra települve, az alsó triasz-mészkő foglal el nagyobb területet, melynek mintegy középpontja a ladamóczi Somoshegy. Ezt a sötétszínű mészkövet, melyet az eddigi tanulmányozók guttensteini mészkőnek tartanak, mészégetésre és épületkőnek használják.
A harmadkorban a zempléni szigethegység területén is képződtek eruptiv kőzetek, melyeknek több fajával találkozunk. Az andesittrachit igen kis területeken található; de itt-ott kúpokat is alkot. Így p. o. Nagybárinál, a czékei Farkastetőn, Szőlőskénél. Nevezetes, hogy a nagybári Pilishegy andesitjében Szádeczky szépen kiképződött Baryt-kristályokat is talált. Orthoklas-trachit szintén előfordul a zempléni szigethegységben, de csak kis mennyiségben. Ilyennek említi Szádeczky a Zemplén határában fekvő "Kőszikla" domb oldalát. Annál nagyobb területet foglal el az Orthoklas quarczriolitbreccia, a szigethegységnek mind nyugati, mind keleti oldalán, s egyes helyeken, mint pld. Legenyén, Toronyán bányát is nyitottak benne, a hol igen jó épületkövet ad. A plagioklas-riolit még nagyobb mennyiségben fordul elő s jellemző tulajdonsága, hogy többnyire igen tömött, a porczellánhoz hasonló fehér színe van és első tekintetre igen hasonlít a sárospataki Czinegehegy opálos tufájához (Gercsely, Kiszte, Kásó, Czéke). Van azonban igazi, közönséges, a hegyaljaihoz hasonló riolit is Szőlőskén. (Szádeczky Gy.: A zempléni szigethegység geologiai és kőzettani tekintetben, 5-52. lap.)
A közönséges riolit üledékei, a horzsaköves riolittufa és az úgynevezett kőpor itt is előfordúl s több helyen ebbe ássák a pinczéket.
A nyirok és lösz, mint diluvialis képződmény, a szigethegységben is feltalálható s a nyirok a völgyekben több helyen tekintélyes vastagságban rakódott le.
Zemplén vármegyében a Bodrogközön is kiemelkedik néhány kisebb trachithegy: a királyhelymeczi, kövesd-szentesi hegy, a mely önálló trachitszigetet mutat. Különösen feltünő a szentesi palás szerkezetű trachit, melyet azelőtt utczák és folyosók burokolására is használtak.

Ondava-részlet Klazánynál.

Erdőbénye vidéke.

A Bodrog és a Tisza összefolyása Tokajnál.

Latorcza-részlet Zéténynél.
8Zemplén vármegyében a jelenkort, vagy alluviumot leginkább az új-alluvium képviseli, de megvan az ó-alluvium is. A Bodrogköz, egyes emelkedettebb részeit kivéve, valamint a folyó-völgyek alantasabb részeit is, az új-alluviumhoz tartoznak. A Bodrogközön, melyet a szabályozás előtt a Tisza és Bodrog minden tavaszszal elborított, a turfa is sok helyen jó vastagon ki van képződve, úgy hogy itt-ott, mint p. o. a sárospataki határban, a művelés alatt levő, vagy legelőnek használt területeken nagyobb égések évről-évre még most is előfordulnak. Az ó-alluvium anyaga nem különbözik a mostanitól, de a folyók mostani medrénél tetemesen magasabban van kiképződve. Benne vastag cseréptöredékek, urnák s egyes most is élő állatok csontjai találhatók.
Ásványok.
Zemplén vármegye ásványokban nem nevezhető túlgazdagnak. A terméselemek csoportjából, a régebbi feljegyzések szerint, aranyat bányásztak Rudavbányácskán, melyet Aranylábú-Bányácskának is neveztek. Hunfalvy szerint jelenleg kisebb mennyiségben előfordúl az arany Csertészen, a Rajaje-hegyben. (Hunfalvy id. k. 131. l.) Szintén Hunfalvy mondja, hogy ugyanitt ezüstöt is lehet találni. Kénesőt a hetvenes években Komoróczon és Mernyiken (most Merészpatak) bányásztak. (Pallas-Lexikon. 1133. lap.) Kén kis mennyiségben s ritkán található Sárospatakon, a királyhegyi kovamalomkőbánya hidroquarczitja üregeiben. Grafit található Velejte és Gercsely között szintén kis mennyiségben az agyagpalában. A kén és csoportjának vegyei közül galenitot találnak Jeszenő és Kistölgyes (azelőtt Dubrava) környékén, sphaleritot Csertészen; pyritet Sárospatakon, a Nyilazóbánya tufájában; chalcopyritet Kistölgyesen (azelőtt Dubrava), Csertészen. Az oxygen-vegyek közül vasércz van Jeszenőn, Kistölgyesen, Nagymihálynál, Tótalmádnál (azelőtt F.-Jablonka), Szinnánál, Opálhegyen (azelőtt Zamutó), Varannón és Bánszka környékén. Szinnánál, József-völgyében vasolvasztó kemencze is volt, melybe az anyagot az opálhegyi (azelőtt zamutói), varannai és hermányi bányák szolgáltatták. A quarcznak többfélesége található a Hegyalján, így p. o. calcedon, jáspis, még pedig ez utóbbi különféle színekben. Az opálnak is többfélesége található Zemplénben, különösen Tokaj-Hegyalján. Így p. o. félopál és tejopál Nagymihályon, Erdőbényén, Tolcsván, Bekecsen, Sárospatakon; faopál különösen Megyaszón; közönséges opál Erdőbényén, Erdőhorvátiban. Az amphiból, augit, biotit s a földpátok, mint kőzetképző ásványok, szerepelnek. Kaolin Erdőbényén s nagyobb mennyiségben, mintegy 1-6 méter vastagságban, Nagymihály közvetlen közelében, Sztrajnyánban. Ez kiváló jó tűzálló agyagot szolgáltat. Sziegmeth: az akna nagy szénsavtartalmából, közelfekvő kőszénrétegre következtet. (Sziegmeth: Adalékok Zemplén vármegye történetéhez. IV. kötet 131. l.) Sárospatakon, a Cziróka-hegyen szintén ki van képződve s itt a fazekasoknak külön bányájuk is van, a melyből "fehérföld" név alatt ássák. Igen jó fazekasagyag van Sárospatakon, a hol régebben híres pipákat és kályhákat készítettek belőle, de azután úgy a pipa-, mint a kályhakészítés abba maradt és csak néhány évvel ezelőtt akadt a kályhagyártásnak ismét mestere, a ki a kitünőnek talált agyagból, krakkói mintára, igen csinos és jó fűlő cserépkályhákat készít. Kisazarnál szintén jó fazekas- és pipaagyag van. Baryt Sárospatakon a quarczitban, Alunit szintén Sárospatakon a Czinegehegyen, Calcit Ladamócz környékén található. A hydrocarbon vegyek közűl antracit fordul elő Toronyán, szintén itt található barnaszén is; lignit Bánszkán, Szécskeresztúron, Opálhegyen (azelőtt Zamutó), de sehol sem bányászszák. Turfa van a Bodrogközön. A petroleum nyomai is több helyen észlelhetők, a ropianka-réteg kékes szürke csillámpalájában.
Éghajlat.
Ennak a hosszan elnyúló vármegyének éghajlatára mindenesetre befolyással vannak az éjszaki és a nyugati részén elhúzódó határhegységek, melyek miatt, legalább bizonyos területen, a széljárás módosulást szenved. Még így is a Tokaj-Hegyalján a hideg éjszaki szelek igen gyakoriak s ezek a levegőt sokszor annyira lehűtik, hogy az úgy nevezett májusi fagyok, a fagyos szentek napjain, a hegyaljai szőlőbirtokosoknak valóságos rémei. Az éjszaki rész általában zordabb, a déli sokkal enyhébb. Az évi középhőmérsék a megyének majdnem közepén fekvő Nagymihályon 9 C°, Sárospatakon 9.6 C° s míg az előbbi helyen 37 és - 25 fok között ingadozik, addig az utóbbin 33.6 és - 21.4 C° közt váltakozik. Egyes részeiben, mint p. o. a Hegyalján és a Bodrogközön az időjárás valóban egyik túlságból a 9másikba esik. Jól jellemzi ezt Geöcze Sarolta, midőn a Bodrogközről azt mondja, hogy itt egymásután következhetnek "kemény, csikorgós telek, eszeveszett hófergeteggel, öles havakkal, háznyi fuvásokkal, máskor meg enyhe tél, jóformán fagy nélkül, csaknem hótalan (mint a minő volt az 1869. s 1873. évben). Forró perzselő nyár, hetekig tartó aszálylyal, a levegő tetemes magasságig telítő aranyos porréteggel. Néha a legenyhébb, bűbájos korai tavasz, árvízhozó meleg szelekkel. Február legelején a szabadban virító ibolya, máskor zord hideg még májusban is, soványító szelekkel, a miktől a tenyészet nem bír megindulni". (Geőcze S.: A Bodrogközi Tisza-szabályozó Társulat monografiája, 117. lap.)
Hogy a vármegye déli részén az éghajlat rendes körülmények közt eléggé mérsékelt, bizonyítja az, hogy pld. a Hegyalján az ehető gesztenye kiállja a telet, sőt a füge hajtásai is csak egyes zord teleken fagynak le, mint ezt Sárospatakon az ev. ref. főiskola kertjében tapasztalhattuk. A Yamsgyökér évek óta szabadban telel a főiskola kertjében. Szépen díszlik itt az Ailanthus glandulosa, a Thuija orientalis, a Sophora japonica pendula, a Cercis siliquastrum stb. Az évszakok átmenetei azonban itt sem mondhatók rendeseknek. Vannak évek, melyekben a Hegyalján október végén még a legszebb enyhe időben folynak a szüretek, máskor pedig már szeptember végén leforrázza a szél az alantabb fekvő szőlők leveleit.
Növényzet.
A vármegye kulturterületéről, gazdasági növényeiről, gyümölcstermeléséről és erdőségeiről más helyen lévén szó, azok ismertetése e helyen fölösleges.
Gyógynövények és mérges növények elég bőven fordulnak elő Zemplén vármegye területén, de tudomásunk szerint jövedelem-szerzés czéljából sehol sem gyüjtik azokat. Sárospatakon történt ugyan ily irányú kísérlet, különösen a borsos menta-termeléssel, de nagyobb siker nélkül. A hivatalos gyógyszerkönyvben felsorolt növények közül közönségesebbek: Cynoglossum officinale, Betonica officinale Polygala, Gratiola officinalis, Cichoria Intybus, Thymus Serpyllum, Erythraea centaurium, Achillea millefolium, Verbascum, Chelidonium majus, Pulmonaria officinalis Aristolochia Clematitis, Ononis spinoza, Valeriana officinalis, Asarum europaeum, Symphitum officinale. A mályva több faja. A harasztok közül az Aspidium Filix mas. A ricinust, fodormentát és izsópot inkább mint dísznövényt terjesztik a kertekben. Pemetefüvet Megyaszó körül, szíkfüvet a vetések között, Artemisia absinthiumot a réteken, gyepes helyeken; Tanecetum vulgare, Althea officinalis különösen a nedves réteken elég gyakori, valamint az Equisetum arvense is. A mérges növények közül az anyarozs, bürök, beléndek, maszlag, Solanum dulcamare, az Euphorbiák, Digitalis elég gyakoriak. Nadragulyát is lehet egyes helyeken találni.
A vármegye növényzete, általában véve, megfelel az ország éjszaki része virányának. Vannak egyes növények, melyek általában ritkábban találhatók, de Zemplénben előfordulnak, mint pl. a Parictaria erecta M. et K. Homonna mellett a Szkalkán. Aránylag, a terület nagyságához mérve, a legváltozatosabbnak és leggazdagabbnak a Hegyalját lehet mondanunk. Ennek a nagy változatosságnak az okát Hazslinszky F. igen helyesen a tokaj-hegyaljai hegyláncz fekvéséből, a hegyek sajátos csoportosulásából s a hegyek között levő számos völgy szétágazásából magyarázza meg. (Hazslinszky F.: A Tokaj-Hegyalja viránya. Mathem. és Természettud. Közl. IV. köt. Bpest 1866, 105. l.) "Hegyeinek folytonos összefüggése az ország északi tájaival levezeti az északi lapályok növényzetét magasabb lejtőire s a sóvári hegyek és völgyek virányát Erdőhorváti és Erdőbénye határába s részben a legdélibb magaslatokra, annyira, hogy a tarandzuzmó, a végső északnak ez a tulajdona, a tokaji hegy csúcsán éppen olyan buján tenyészik, mint ugyanezen hegység legészakibb csúcsán Sáros vármegyében. Más részről felhatnak a déli síkság sok sajátos növényei nemcsak a napnak fekvő lejtőkre, hanem mélyen be azokba a völgyekbe is, melyek a melegebb léghuzamnak nyitva s észak felé védve vannak, pl. a pontozott Galatella éppen olyan buján tenyészik az erdőbényei és mádi völgyet elválasztó hegyháton, mint a Bodrogközön, Vajdácska mellett s az Echium rubrum is szépen megél a tokaji hegy csúcsán." Valószínűnek lehet elfogadnunk azt a véleményt is, hogy a Hegyalja forgalma, a régi híres szüretek alkalmával, szintén befolyással volt a növények változatosságára.
10Mint tömeg-növények feltűnőbbek a Hegyalján: az Amarant-félék. (A. Blitum, A. retroflexus), mint gyakori gyomnövények s egyes helyeken, mint p. o. Tolcsván, Sárospatakon és Sátoraljaújhelynél a Polycnemum arvense L; továbbá egyes Atriplex fajok mint pl. A. laciniata, A. littoralis, a melyek különösen a szikes talajon pl. Legyesbénye mellett, elég buján fejlődnek az A. nitens, A. hastata és A. microsperma társaságában. Nagy területeket borít Tarczal, Tokaj és Szerencs vidékén a Chenopodium-félékből a Kochia prostrata Schrad. Feltűnő a legyesbényei szíkes földön ebből a rendből a Camphorosma ovata W. K. is. Uralkodó gyomnövénynek mondhatjuk a Xanthium spinosumot, melyet a nép ezen a vidéken muszka-tövisnek nevez, behozatalát a szabadságharcz leveretésére jött kozákok lovainak tulajdonítván. Nem kevésbbé alkalmatlan tömeges gyom a Portulaca oleracea. Feltűnőbb csoportokban találjuk a Hegyalja déli részén a fehér pemete-füvet, melyet kellemes, átható illatáért a nép köhögés ellen házi szerül használ. A Hegyalja déli részén itt-ott feltűnő csoportos növény az Althaea pallida s érdekes a kedves Hibiscus trionum, valamint a Cephalaria transylvanica, a mely úgy látszik, hogy a tállyai határban érzi magát a legjobban. Szintén bőven díszlik itt a Xeranthemum annuum s az Onosma arenarium.
Jellemző növényekül említhetjük fel a Hegyaljáról a hanga-mondolát (Amygdalus nana) az Acer tataricumot, továbbá az Irisek közül az Iris pumilát, melyet virágágyak körül szegélyként kertekbe is ültetnek és az Iris hungaricát, a mely a tokaji hegyen, a tállyai várhegyen, a sárospataki hosszúhegyen, de más helyeken is előfordul; azután a kékszínű, fürtösvirágú Phyteuma canescenst Tolcsva és Tokaj környékén, a Waldsteinia geoidest, a Dictamnus albát Erdőbényén és Tolcsván, a Vicia pannonicát és V. cassubicát, a sárgavirágú Adonis vernalist, a Saxifraga bulbiferát, a Galium pedemontanumot, a Viola pratensist. A szikes talajt kedvelők közül az Alsinemediát, a Statice Limonumot, a Taraxacum tenuifoliumot, az Artemisia monogynát, továbbá az Arenaria mediát. A Szerencstől dél felé terjedő rónaságon feltünnek: az Aster Tripolidum, Heliotropium europaeum, Althaea officinalis s az Abutilon Avicenna, a mely elvétve Sárospatakig is felhatol, s az Eryngium campestre, melynek elszáradt bokros szárát ördögszekér név alatt ismeri a nép.
Érdekesen tünteti fel Hazslinszky Frigyes a Tokaj-Hegyalja, általában Zemplén déli részének növényzetét, az északi Szepesség virányával összehasonlítva, noha összehasonlítása nem teljesen helyes, minthogy például a Majanthemum bifolium, Vaccinium Myrtillus s még néhány olyan növény fordul elő a Hegyalján, melyeket Hazslinszky összehasonlítása alkalmával az északi Szepesség növényei közé sorol. Ebből az összehasonlításból kitűnik, hogy Zemplén vármegye déli része egyetlen növényövben, egyenlő felszinti kiterjedés mellett, nagyobb változatosságot mutat, mint a felső Szepesség, három alsó növényövében, megjegyezvén, hogy a Cryptogamok tenyészésére a Hegyalja kevésbbé alkalmas s így fajokban is sokkal szegényebb, mint az északi Szepesség; de ezek közül is képviselve van Zemplénben a Lycopodium, Selaginella, Marsilia, Salvinia, Pteris aquilina, Asplenium, Cystopteris, Aspidium, Polypodium, Equisetum és a mohok számos faja, a melyek az erdők fáit és talaját, valamint a réteket is elég bőven borítják. A zuzmók a fákon és sziklákon s a moszatok az álló vizekben éppen olyan közönségesek és gyakoriak, mint más hasonló természeti viszonyok közt levő megyékben.
Az ehető gombák közül leggyakrabban kerülnek a piaczra: az Agaricus campestris, Boletus edulis, Clavaria flava és a Cl. Botrytis, melyet a nép itt szarvasgombának nevez, továbbá a csirkegomba (Cantharellus cibarius), a bokros gomba (Polyporus frondosus), Lactarius stb. A mérgesek, úgy a Boletusok, mint az Agaricusok közül, elég gyakoriak. A Chantharellus aurantiacussal is tudomásunk szerint több mérgezés történt. Hatalmasra növő pöfetegekkel és taplógombákkal is elég gyakran találkozhatunk. A gazdálkodásra káros Peronospora viticola a szőlőt, a P. infestans a burgonyát, az üszög különféle fajai a búzát, árpát, kölest, kukoriczát s a rozsda szintén a búzát gyakran erősen megtámadja. Az anyarozs (Claviceps purpurea) egyes években a rozskalászokban bőven fejlődik. A lisztharmat itt-ott szintén fellépett már a Hegyalján, de feltűnőbb kárt nem okozott, pedig nem igen szoktak ellen védekezni. 11A szilvafákon a Puccinia pruni s az Exoascus pruni Fuckel., a diófákon a Polyporus squamosus Fr. és a Pleorotus pulmonarius; az őszi baraczkon az Exoascus deformans is igen gyakran élősködik. A körteragyát a Fusicladium pyrinum Lib., az almaragyát pedig a F. dendriticum Wallr. okozza. Különösen új épületek padlózatában s ajtófeleiben igen sok kárt tesz a könnyező fagomba (Merulius lacrimans), mert ezeket sokszor 1-2 év alatt tönkreteszi.
Növénytani szempontból is egyik érdekessége volt Zemplén vármegyének, a Tisza-Bodrog szabályozása előtt, a Bodrogköz. Érdekes ez még ma is, noha a régi növényvilágnak úgyszólván már csak a maradványaival találkozunk. A gyékény, káka, nád, melyek itt hajdan egész nádasokat alkottak, már csak egyes megmaradt tavakban fordulnak elő. A piros virágú Butomus umbellatus, a sás nőszirom, az aranysárga virágú Senecio Sadleri mindig ritkábban látható. A sulyom, melynek sajátságos alakú tüskés termése hajdan a sárospataki és az ujhelyi piaczokon kedvelt csemegeárú volt, ma már háborítlanul éldegél, meghúzódva néhány tóban. Egyes, még most is jó nagy erek mellett elhaladva, gyönyörködhetünk a szép fehérvirágú nimfában (Nymphea alba) s ritkábban a sárgavirágú Nuphar luteumban és fogalmuk lehet azokról az igazán csodaszép úszó virágszigetekről, a melyek a hajdani Bodrogköz ékességei voltak. Megfogyatkozott a tüskés levelű kolokán, a három fehérszirmú Hydrocharis, a hajszál-levelű Utricularia vulgaris, a Potamogeton, a Sagittaria, a hinár, a Lemna stb. Az érterületeken most már legfeltűnőbbeknek mondhatók: a hatalmas bokrú Euphorbia palustris, a Lythrum virgatum, Pulicaria vulgaris, a Mentha Pulegium és a Gratiola officinalis.
Állatvilág.
Zemplénmegye állatvilága, éppen természeti viszonyai következtében, gazdagnak mondható. A hatalmas hegyláncz és az elég terjedelmes síkság, valamint a folyó és állóvizek igen alkalmassá teszik, hogy rajta számos állatfaj megtalálja a neki való helyet.
A gazdasági állatfajokkal más helyen bővebben foglalkozunk. A vadon élő emlősök közül, a más fejezetben bővebben tárgyalt, a vadászat körébe tartozó vadakon kívül, a síma és patkósorrú denevér, a tüskés disznó, vakondok, cziczkány, vadmacska, farkas, róka, borz, görény, közönséges menyét, nyest, hermelin, vidra elég gyakran találhatók; a medve csak az éjszakibb részen tartózkodik s a hiúz már a ritkaságok közé tartozik. Az őrlők közül a nyúl, mókus, pele, a házi és mezei egér, az ürge, hörcsög, poczok elég gyakoriak; a vándor-patkány egyes vidékeken már valóságos csapássá lett, annyira elszaporodott s éppen ezért a gyengébb fekete patkányt már végkép kiszorította.
A madarak közül a barna keselyű ritkán látható, de sasok, sólymok, héja, karvaly, kánya, ölyv elég gyakoriak, éppen úgy egyes bagolyfajok, mint pl. a lángbagoly, kuvik, sőt a nagy fülesbagoly is. A kúszók közül a zöld és tarka harkály, valamint a kakuk bőven látogatja a lombos erdőket. A gázlóknak és úszóknak, különösen a régebbi időben, a Bodrogköz valóságos birodalmuk volt, de a szabályozás után ezeknek a száma is igen megfogyott. A Bodrogközön lőtt kócsagról, daruról, búvárról s hattyúról a régebbi vadászok nagy elragadtatással beszélnek. A sárospataki főiskola természetrajzi gyüjteményében jelenleg is van egy körülbelül 45 évvel ezelőtt, a Bodrogközön lőtt hattyú. Ma is elég gyakori még a fehér gólya, ritkább már a fekete gólya, a dobos gém, bibor gém, szürke gém, vak varjú, törpe gém, haris, a vízi tyúk, szárcsa, bíbicz, szalonka. A vármegye déli részén, Harangod környékén, a túzok még elég gyakran kerül a vadász elé. Az úszók közül a vadlúd, a búbos vöcsök s a kárókatona igen ritkán láthatók, de a vadkacsák többféle faja s a halászkák vagy csérek elég gyakoriak. A tyúkok közül a házi tyúk több fajtáját tartják a házaknál. Ezeknek a tenyésztésével nagy hírre tett szert Bogyay Zsigmond sárospataki földbirtokos, a ki több baromfikiállításon szerzett legnagyobb kitüntetéseket a szárnyasaival. A pulykát általában tenyésztik, de a gyöngytyúk, sőt a páva is feltalálható egyes házaknál. A mezőn bőven van fogoly és fürj, az erdőben nem ritkán kerül puska elé a császármadár. A Bodrogközön egy pár éven át a talpas tyúk is látható volt néhány példányban. A galambokat számos fajtában tartják a házaknál. A vadgalamb és gerlicze az erdőkben elég gyakran 12fordul elő. Az énekes madarak közül a gébicsek, a fecskék, a kecskefejű, a lappantyú, a csóka, a szarka, a szajkó, a sárga rigó, a varjak, a seregély, a sármány, a pintyek, a czinkék számos faja, a pacsirták, a barázdabillegető, a pipiske, a fekete, éneklő és léprigó, a fülemilék, ökörszem, búbos banka általában elég gyakoriak és általánosan ismertek. Néhányszor újabb időben a rózsaszínű seregély is megjelent a vármegye déli részén s mint itt ritka madár általános feltűnést keltett.
A csúszó-mászók közül a mocsári teknős, a zöld, fürge és fali gyík, az úszó sikló, a réz- vagy síma sikló elég közönséges, míg a keresztes vipera ritkán fordul elő.
A kétéltűek közül a leveli béka, kecskebéka, a barna vagy gyepi béka, a veres hasú béka, a földi béka, a barna és zöld varangy elég közönségesek. Az árnyas erdőkben a Salamandra maculata s az álló vizekben a tarajos gőte gyakran található.
Zemplén vármegye halakban még ma is gazdagnak mondható, pedig a Tisza és Bodrog szabályozása óta a halállomány igen megfogyott, minthogy megszűntek a Bodrogköz természetes haltenyésztő tavai és erei. Ezt a hajdani halgazdagságot tünteti fel a vármegye czímerében a négy hal, éppen úgy, mint gazdag szőlőtermelését a szőlőfürt, s földművelését a két kalász. Zemplén vármegye halait dr. Chyzer Kornél, a vármegye volt fáradhatatlan főorvosa, gyüjtötte össze és ismertette. (Chyzer K.: Adatok Zemplénmegye természetrajzi ismeretéhez. I. Halak. Magyarorsz. Kárpátegyesület évkönyve, IX. évfolyam, 1882.) A tüskés úszójúak közül előfordul e vármegyében: a sügér vagy singér (Perca fluviatilis) a Tiszában, Bodrogban, sőt még a Karcsában és a Ronyva-patakban is; a fogas süllő (Lucioperca Sandra) a Bodrogban és Tiszában olyan nagyra nő, hogy a halászok fogas helyett szállítják Budapestre; a kősüllőnek (L. Wolgensis) egy példányát látta Chyzer, melyet a pataki halászok fogtak és köszvényes süllőnek neveztek; a magyar buczó (Aspro Zingel), a vágó durbincs (Acerina cernua), melyet a bodrogi halászok görgécsének, a Karcsa körüliek pedig mérgesnek neveznek. A pataki piaczon igen közönséges az Acerina Schraitzer, melyet lezsév név alatt árulnak. A czifra különte (Cottus praecilopus) az északi magasabb hegyek patakjaiban él.
A lágyúszójúak közül a menyhal (Lota vulgaris) elég gyakori, különösen Bodroghalász körül, a parti lyukakban. Még gyakoribb a potyka (Cyprinus Carpio), a csuka; a kárász és czigányhal vagy czompó régebben a Bodrogköz mocsaraiban és ereiben igen el volt terjedve, de ma is elég közönséges a folyókban is. Elég gyakoriak: a harcsa, a márna, a dévérkeszeg, a lapos vagy lénakeszeg, a bagolykeszeg, a kardkeszeg, a balin, a sugárkardos, melyet a bodrogi halászok kaszahalnak, Tokajban pedig gardahalnak hívnak; a szélhajtó küsz vagy "fényes fehérke" (Alburnus lucidus), a ragadozó őn (a Bodrog mentén Bojig), a jász, a pirosszemű kele, a veresszárnyú konczér (pirosszárnyú keszeg), a fejes domolykó, a fenékjáró küllő. A szivárványos ökle ritkán fordul elő. A réti csík, melynek híres tanyája volt régebben a Bodrogköz mocsaras vidéke, s melyet a pataki és ujhelyi piaczokon hordókban, vízzel mérve árultak, ma már ritkán kerül eladásra nagyobb mennyiségben. A kövi csík és vágó csík szintén ismeretesek e megyében. A lápi pócz (Umbra canina) a Bodrogközön él. A pisztráng az északibb nagyobb hegyek vizeiben gyakoribb, de a Tolcsva-patakban is előfordul. Innen kerülhetett a Bodrogba az a szép példány, melyet 1899. évben fogtak (Buza I.: Természettudományi Közlöny.) A kecsege a Tiszában és Bodrogban is elég gyakran kerül hálóba.
Az ízeltlábúak közül a rovarok gazdag világát találjuk fel Zemplén vármegyében, a minek főokát a hosszan nyúló megye földrajzi fekvésében, változatos klimájában és talajában találjuk fel. Ebből magyarázhatjuk meg, hogy a megye minden egyes, földrajzi tekintetben feltünő részének megvannak a maga jellemző rovaralakjai.
E vármegye bogarait dr. Chyzer Kornél gyüjtötte össze s a gyüjteményt Biró Lajos rendezte és ismertette a magyar orvosok és természetvizsgálók Debreczenben 1882. évben tartott XVII. vándorgyűlésén. Szintén ő gyüjtötte össze, a lehető legnagyobb szorgalommal, Zemplénmegye legyeit is, melyeket Kowarz Ferdinánd határozott meg s ezek jegyzékét is ő közölte. Ebből a két ismertetésből látjuk, hogy Chyzer e megye területéről 2001 faj bogarat és 13mintegy 300 nemhez tartozó 754 faj dipterát gyüjtött össze. Ez két ismertetés külön lenyomatban is megjelent. (Adatok Zemplénmegye természetrajzi ismeretéhez. II. Dr. Chyzer K. gyüjteményének bogarai. Irta Biró L. Kowarz F. III. dr. Chyzer K. gyüjteményének zemplénmegyei legyei.) Rajta kívül Mocsáry Sándor nevét említhetjük fel, a ki 1874-ben, különösen Homonna környékén, tanulmányozta e vármegye rovarvilágát, kiválóan a Hymenopterákat s tanulmánya eredményét az Akadémiához beadott jelentésében ismertette. (Mocsáry S.: Adatok Zemplén- és Ungmegye faunájához. Math. és Természettudományi Közlemények. XIII. köt. 1875. 143-185. l.) Chyzer gyüjteménye érdekes példákkal szolgál a fentebbi állítás igazolására. Így pl. a tokaji, tarczali, mádi és szerencsi hegyektől határolt alföldi síkságnak e vármegye területéhez számított részén jellemző fajként említhető fel a Chlaenius festivus és Zabrus blaptoides, a mely fajok a megye nagyobb sík területén, a Bodrogközön már nem fordulnak elő. A tokaji hegy rovarai között nevezetes a délkeleti Európában honos Myrmecocystus viaticus hangyafaj, valamint az Eucera Perézi Moct. méhfaj s Stenus bifoveolatus nyugateurópai rovar. Szintén érdekes és jellemző az éjszaki szelektől védett Tolcsvavölgy rovarvilága, ezek között van a Hypocyptus laeviusculus, melyet hazánkban itt találtak először. Nemkülönben feltünő a zempléni szigethegység is, melynek egészen új rovarfaja a Homalota Chyzeri Epp. Nevezetes e tekintetben a Vihorlát is, melyen a nyugateurópai rovarfajok közül az Ochthebius exsculptus, Homalota validiuscula, valamint az éjszaki Oroszországban honos Stelidota sexguttata is előfordul. Érdekes a Bodrogközön talált Coprophilus piceus, a mely a zempléni felfedezés előtt csak Dél-Oroszországból volt ismeretes. Általában véve Chyzer gyüjteménye mintegy 27 olyan bogárfajt tartalmaz, a melyeket hazánkban először Zemplénmegyében találtak.
A hártyaszárnyúakat Mocsáry Sándor tanulmányozta Zemplénmegyében. Tanulmányozásának eredménye az, hogy összegyüjtött 19 faj levéldarazsat 4 faj fadarazsat, 15 faj fürkészt, 1 fémfürkészt, 8 faj fémdarazsat, 3 másnejű darazsat, 6 díszdarazsat, 18 fajhangyát, 72 faj méhfélét. Tanúlmánya körébe a többi rovarokat is felvette, gyüjtvén majdnem 100 faj kétröpűt, 38 egyenesröpűt, 12 faj reczésszárnyút, 70 félröpűt, mintegy 70 faj lepkét s több mint 30 faj pókot (Mocsáry S. Adatok Zemplén- és Ungmegye faunájához. Math. és Természettudományi Közlemények. XIII. köt.) Később a magyar fauna fémdarazsairól szóló munkájában (1882) már 27 zempléni faj van ismertetve s ezek közül az Ellampus coerulescens hazánkban azelőtt ismeretlen volt. Chyzer érdeme az is, hogy a Thysanura faunának 18 faja, az álskorpiók közül pedig 16 faj ismeretes Zemplénmegyéből, annyival inkább, mert az utóbbiak közt 4 egészen új faj. (Dr. Tömösváry Ö.: 1. Adatok hazánk Thysanura-faunájához. 2. A magyar fauna álskorpiói. Math. és Term.-tud. Közlemények. XVIII. köt. 1882.)
Részletekbe bocsátkozni nem tartván alkalomszerűnek, még csak azt említjük fel, hogy a Myriapodák közül a Scolopendrella anacantha Töm. fajt szintén Chyzer fedezte fel Zemplénben (Kolozsvári orvos-természettudományi értesítő, 1883). Elégnek tartjuk felemlíteni továbbá, hogy a puhatestűek több faja él e vármegye száraz földjén és vizeiben, de a rákok, pióczák, melyek hajdan még kereskedés tárgyai voltak, igen megfogytak s a vizek szabályozása óta a mételyféreg is ritkábban szedi áldozatát.

« ELŐSZÓ. Irta gróf Andrássy Gyula. KEZDŐLAP

Zemplén vármegye

Tartalomjegyzék

ZEMPLÉN VÁRMEGYE KÖZSÉGEI. Irta Vende Aladár. »