Esti dal

Vöröslő horizontról a nap még visszanéz.
Csönd üli meg a tájat, oly szép az este,
Ott fenn az égen még néhány kecses fecske
Rovart gyűjt, a sok fióka bizony enni kér!

Az est, mint lágy takaró, fedi be a tájat,
Csak a szél susog a kerti fák között,
Gondolati szárnyon vajon hova költözött
Szabad lelkem? Ilyenkor hova szállhat?

Az est az úr már a néma táj felett.
Átölel a csend és oly messzire repít.
Feledve mindent: bút, bajt és a kínt,
S a lámpa körül éji pillangó repkedett!

Csak dadog a szó, ha látja e szépséget,
A természet oly csodás és oly örök,
Az ember szól: Istent játszom, égre török,
Elveszek mindent, mi engem megillet!

Vöröslő horizontról még visszanéz a nap.
Talán sajnálkozik, hogy nem érti senki,
Nem lehet büntetlenül mindent tönkretenni!
Fejét csóválja, míg reggelig magunkra hagy!

Stephen Spender: Esti dal című verse (Fordította: Képes Géza) ihlette ezt a kis verset!