Decoration

Világ bolondja

Legördült a függöny, az előadásnak vége,
Állva ünnepelte őt a nézőtér közönsége.
Színészt, ki csendesen állt a színpadon,
Szemében könny, szívében fájdalom!

Felgördül a függöny, harsog a vivát,
Mosolyog, nem láthatják hatalmas bánatát.
Meghajol, szeméből könny pereg.
Boldogságtól. Mondják az emberek!

Pedig ha tudnák, ha éreznék talán,
Milyen "vígan" játszani egymás után,
Ha elvették tőled a szép álmaid
Néhány szóval, mely a sárba taszít!

Az érzés nélküli mondat oly kegyetlen:
Más az ideálom, más már a kedvesem,
Nekem az élet kell! Élni akarok!
Melletted senki lennék, ha maradok!

Legördült a függöny, az előadásnak vége,
A színész csak állt, remegett a térde.
De a belső hang egyre csak motyogta:
Kinek kellesz még, te világ bolondja?

Azoknak, akiken csak te látod, hogy a nevetésük mögött a lelkük zokogva sír!