Valahol Európában...

Idős néni görnyedten áll, előtte sírhalmok,
Arcán fájdalom, s a könnyei végigfolynak,
Mondd, Uram! Mi az én hatalmas vétkem, ó,
Hogy bűneim ily nagyon megtoroltad?
Elvetted férjem, elvetted fiam,
Gránát repesze vitte őket el,
Élhettünk volna szépen, csendben,
De zokogására a temető csendje nem felel!

Előredől, könnye a sírra hullik,
Távolban csak a varjak hangja szól,
Imára kulcsolt kezét tördeli,
S egy hang szól hozzá a magasból!
Ne sírj! Hisz nekik már ez a jó világ,
Letették a földi lét ügyét, baját,
S mivel igaz emberek voltak életükben,
Haláluk után itt élnek a mennyben!

Nagy jó uram! Szól a néni csendben,
Idegen érdekért haltak meg ők!
Magyarok Istene, kímélj meg minket,
Ne hagyd, hogy elvesszünk idő előtt!
Senki nem törődik e maroknyi néppel,
Pajzsként tolják maguk előtt!
Hisz létük is seb a hatalom szemében,
Így haltak szeretteim, idő előtt!

Felelet nincs, csak szívet szaggató gyász,
S a sírokat könnyeivel sokáig öntözi még,
A leszálló estben lassan meggyújt egy gyertyát,
S elmond egy imát szeretteiért!