A kölcsönkért kocsi

avagy: a szerelem messengeren érkezik

A rozzant Skoda csigatempóban vánszorgott végig a Nagykörúton, hogy aztán a Nyugati előtti buszmegállóban fekete füstöt eregetve végképp kilehelje a lelkét. A kocsiból Kata pattant ki – hófehér csipkeblúzban, csinos mini fekete szoknyában és egy meglehetősen sikkes, piros tűsarkú cipőben. Kétségbeesetten nézett szét a megállóban várakozó tömegben: csak akad közöttük egy készségesebb férfiember, aki elsősegélyben részesíti őt?
De nem mozdult senki. Így aztán úgy döntött, odasétál a füstölgő motorháztetőhöz, legalább felnyitja… no ez hatott: a pályaudvar bejárata felől futva érkezett egy középkorú hadonászó úr:

- Asszonyom! Hozzá ne nyúljon, fel ne nyissa, mert rögtön leég a haja is! Hát nem látja a füst színéből hogy a benzin ég? Ha kinyitja a motorháztetőt, belobban az egész!  Ezután tájékoztatta, hogy ő a vasút tűz-, és munkavédelmi vezetője, és csak bízza rá magát és az autóját – és szakavatottan, poroltóval oltani kezdte a füstölgő kocsit.   

Kata tehát félreállt, és gondolkodott: kinek telefonáljon? A férjét nem hívhatta, hiszen az mit sem tudott arról, hogy a felesége Budapest belvárosában autózik a barátnője rozzant kocsijával. Így hát először is felhívta Júliát, akitől a kocsit azért kérte kölcsön, hogy elmehessen Tiborral találkozni Esztergomba. Majd eszébe jutott, hogy felhívja Zolit, aki a barátnőjének a fia, és itt a Nyugatiban mozdonyvezető. Remélte, hogy tud tanácsot adni, hogyan és hová lehetne félreállítani a Skodát – amelyet ekkor már kisebb csődület vett körül, és igencsak útban volt az éppen lefékező 26-os busznak.
Szerencséje volt, Zoli épp a végállomáson tartózkodott, és felajánlotta, hogy kerít egy olyan kollégát aki kocsival jött dolgozni, és vele bevontatják a kocsit az un. fehér házhoz: vagyis a mozdonyvezetők öltözője mellé, ahol ő is szokott parkolni. Zoli végül is pár percen belül megérkezett Zsoltival, egy hófehér Hondával, és Kata azonnal megállapította, hogy a kocsi és annak gazdája – a szemével egyező színű búzakék pólóban – igen jól néz ki.

- Szent ég, Kata! Honnan vetted ezt a roncsot? – kérdezte Zoli, mert emlékezett, hogy Katáéknak egy vadonatúj Opeljük volt, amikor utoljára náluk jártak vendégségben.
- Hát… a mi kocsink kellett a férjemnek, én pedig állásinterjúra indultam, és nem akartam, hogy a busz menetrendjéhez kelljen igazodnom – válaszolta Kata, mert nem akarta a fiúnak elárulni, hogy Esztergomban a Duna parton van randevúja és a google térképen úgy látta, hogy a parttól messze van a buszpályaudvar.
- És kié a kocsi?
- Egy pedagógus barátnőmé. Tudod, a tanári fizetésből csak ilyenre telik – próbált Kata tréfálkozni.
- No, hát ezzel ma nem mégy sehová, úgy látom! Ugye Zsolti? – fordult a barátjához, kizökkentve azt Kata idomainak szemléléséből.
- Most biztosan nem, vontassuk el gyorsan, mert lekésem a saját vonatomat – mosolyodott el Zsolti. De estére, ha végzek, megpróbálom megjavítani. Gyere ide fél hétre a kulccsal és meglátom, mit tehetek.

Kata nem tudta mit tegyen: tekintse „égi jelnek” hogy a kocsi elromlott, és mondja le a találkozót Tiborral? Végül mégis felült az Esztergomba induló vonatra, és ahogy a motorvonat kigördült az állomásról, kinézett az ablakon, és végiggondolta az utóbbi öt hónap minden történését, és az idáig vezető utat.
Tibort már több mint 25 éve ismerte, amikor még Szarvason főiskolás volt, sokat lógtak együtt hárman: Kata és Zita – aki az évfolyamtársa és az albérletben lakótársa volt – valamint Tibi, akit szerelőként ismertek meg az albérleti gázkonvektor javítása kapcsán. Kata és Tibor kezdettől vonzódtak egymáshoz, de mivel Katának az íróasztalán képkeretben egy férfi fotóját látta, a fiú a másik lány mellett döntött, és a főiskola befejezése után feleségül is vette Zitát. Katának az azóta eltelt évek alatt is sokszor eszébe jutott – mennyire másként alakulhatott volna az élete Tibor mellett.
Aztán tavaly decemberben egyik este észrevette a jelölést a facebookon: Tibor rátalált, és attól kezdve hamarosan mindennapossá váltak az messenger üzenetek. Ezek az üzenetek előbb csak a családról, a gyerekekről szóltak, és a huszonöt évvel ezelőtt történtekről. Egy idő után keddenként – amikor Kata férje úton volt kamionnal – egyre gyakrabban beszélgettek telefonon, és ezek a beszélgetések hamarosan egyre bensőségesebbé váltak.
Most, ahogy a vonat elhaladt az állatkert mellett, be lehetett látni a papagájok és a gyűrűsfarkú makik ketrecére, és Katának eszébe jutott egy régi sztori: Tiborral és Zitával a szegedi arborétumba kirándultak, ahol 1989. májusában nyílt meg a Vadaspark. A lányok egyöntetűen döntöttek úgy, hogy ez lesz az úti cél: mindketten látni akarták a tv által beharangozott karmos majmokat. Tibor ki akart tenni magáért, ezért előre „készült” az állatok szokásaiból, és boldogan mesélte a ketrec előtt a lányoknak, hogy ezek a majmocskák csoportosan élnek, de csak egy nőstény szaporodik – az viszont akár több hímmel is párosodhat.

- Jó neki – mondta Kata – bezzeg az embereknél csak a hímeket nem szólják meg, ha több csajjal kavarnak! A majmoknál ezek szerint lehet egy fő majom meg néhány pótmajom?

Aztán persze rájött, hogy ez a kijelentés ebben a trióban nem volt túl szerencsés, ezért inkább megpróbálta etetni a majmokat mindaddig, amíg az egyik nőstény feldühödve azon, hogy Kata a többieknek is dobál ételt, hozzávágott egy rothadó almát.

- Nesze neked pótmajom Kata – nevetett fel diadalittasan Zita – aki örült, hogy a gyümölcs nem az ő hófehér ruháján hagyott nyomot. Mert ugyan ki másnak jutott volna eszébe fehér ruhában jönni a vadaskerti kirándulásra?

Tibor persze próbált segíteni a pórul járt Katának, és gyorsan a bejárathoz rohant, hátha lehet egy „ZOO” feliratú pólót kapni. Pólót végül talált is – de csak majmosat – így aztán a lánynak nem sok esélye volt a nap folyamán elfelejteni a majomketrec előtt történteket.

Tibi egy idő után már szerelmes üzenetekkel is bombázta Katát, aki érezte: a fiú boldogan törne ki középszerű házasságából, mert Zitában sem lelki, sem szexuális téren nem talált társra, és egyre jobban sürgette a személyes találkozást.
Kata most a vonaton ülve fellapozta néhány régebbi messenger üzenetváltásukat:

„Képzeld, egyszerűen kijelentette, hogy heti egy szexnél nincs több, és akkor sem érhetek hozzá másként, csak hagyományosan, mert az előjátékot nem viseli el, még azt sem akarja, hogy megcsókoljam közben. Annyira, de annyira vágyom egy olyan nő után, akin érezhetném a vágyakozást! Mert nekem ilyenben sose volt részem”

Kata most magában elismerte, nagyon  hízelgő volt számára, hogy az üzenetekkel és fotókkal (nemcsak magáról, arról is amit süt-főz, amivel a lakást díszíti Karácsonykor, vagy épp amivel az osztálytermet a gyerekeknek farsangra)  milyen nagy hatással volt a fiúra, és kezdettől fogva mindketten érezték, hogy az ő történetük nem ért véget 25 évvel ezelőtt.
Persze nem hagyta ki, hogy érdeklődjön: „És Zita? Ő is dekorálja a tantermet?” – mert hirtelen eszébe jutott, annak idején még a kötelező vizsgamunkákat is ő készítette el a kétbalkezes Zita helyett.

„Ugyan! Zita és az iskola! Sosem akart igazán gyerekek között dolgozni, az csak anyósomnak az álma volt, hogy tanító néni lesz! Ahogy lehetett felvetette magát az apjáéknál a könyvelésbe, és inkább ott gürcöl – meg panaszkodik a munkatársakra. Mert neki aztán senki és semmi se jó!” – jött a lakonikus válasz Tibitől.

„Emlékszel még, amikor Szegeden voltunk és a gyűrűsfarkú majmokról azt meséltem: a hímek és a korábbi évekből származó kölykök jobban gondoskodnak az általában ikerként születő kismajmokról, mint az anya? Hát az én feleségem kb. olyan családot képzelt el: ahol a férj jobban gondoskodik az utódokról, mint az anyjuk, és ahol a testvérek – no meg esetünkben a nagyszülők – segítenek a kicsi felnevelésében, ő meg parancsolgat, és ha úgy adódik gondolkodás nélkül hozzád vágja a rohadtalmát!” – írja elkeseredetten.

Idővel Kata bevallotta, hogy annak idején arra várt, hogy a srác jobban harcoljon érte, hogy ha akkor kimondta volna, hogy maradjon miatta Szarvason – megtette volna. Mert neki ugyan imponált, hogy a nála jóval idősebb Péter rajongásig szereti, de szerelmes nem volt bele soha.
Megkeresett egy olyan üzenetet is a mobilján amit ő írt Tibornak:

„Tudnod kell, hogy én életemben egyszer voltam igazán szerelmes: amikor már megvolt mind a két gyerekünk, és elmentem Vácra egy bentlakásos fejlesztő-differenciáló pedagógiai szakképzésre. Ott ismertem meg Gábort, aki akkor volt túl a második válásán, és én még soha életemben nem éltem át olyan csodát, mint a karjaiban! Jaj, bocsi’ hogy Neked ilyeneket írok, de hát Te is leírtad múltkor, milyen frigid és unott Zita az ágyban – úgyhogy gondolom nincs titkunk egymás előtt.”

Kata tudta, hogy Tibornak rosszul esett az, hogy ő más karjaiban volt boldog, de ugyanakkor biztos volt benne így utólag, hogy reményt is adott: ha egyszer megtette, talán ő sem reménytelenül szerelmes belé!
Végül kialkudott tőle egy találkozót, amelybe Kata azért egyezett bele, mert maga is kíváncsi volt, vajon a személyes találkozás kiábrándulást hoz, vagy még inkább felkorbácsolja az érzéseit? Hiszen évtizedekkel ezelőtt tagadhatatlanul érzett vonzalmat a férfi iránt, csak hát ő az a típusú extrovertált személyiség, aki akkor mutat érzelmet a partnere iránt, ha az képes küzdeni érte, ha az hajlandó ellenállását legyőzni azért, hogy meghódíthassa. Számára az a legfontosabb hogy elismerjék, és felnézzenek rá, és Tibor rajongó sorai ezért jelentettek most sokat neki.
A találkozás nem kis szervezést igényelt, hiszen Péter a korábbi félrelépés miatt nagyon féltékeny volt Katára, már nem lehetett „továbbképzésre menni”, amióta Gábor felbukkant, mert mindent leellenőrzött. Végül egy hétvégén Péter elutazott vadászni, és ha rövid időre is, de létre jött egy gyors randevú a szomszéd falu cukrászdájában.
A találkozó után Tibor még inkább vágyakozott egy igazi együttlét után. Miközben feleségével kettesben épp egy máltai nyaralásra indult – melyet kivételesen a feleség forszírozott, pedig korábban sosem akart vele repülni, és sajnálta a pénzt a férje „hóbortjaira” – a férfi üzenetei onnan is érkeztek:

„Itt ülök a teraszon a csillagos ég alatt és rád gondolok. Zita fejfájásra hivatkozva úgy otthagyott a bárban, hogy szinte szégyenkezve somfordáltam ki utána. Ha ennyire utálja a nyaralást, minek jött velem? Istenem, ha csak egyszer egy olyan útitársam lehetne, mint Te! ...de hátha, egyszer… ugye lehetséges???”

Kata otthon egyre tanácstalanabbá vált: fel merje vállalni az életét felbolygató újabb kapcsolatot? A gyerekei már felnőttek és külföldön dolgoznak, mindennapjait megkeserítik a férjével való viták és a munkahelyi konfliktusok, amely elől menekülne – de merjen váltani?
Napok múlva egy újabb üzenet érkezett: Zita hazaérve a nyaralásból közölte a Tiborral, el akar költözni a lánykora óta meglévő lakásába, mert szerinte már régen megromlott a viszonyuk, csak arra várt, hogy ezt a férfi tegye szóvá. Kilátásba helyezte azt is, hogy csak a lányokat vinné magával, "Zalán úgyis apás, maradjon veled”.
Kata ekkor döbbent rá: akarva-akaratlan biztatta Tibort az üzenetekkel, tehát bárhogy dönt, ő is felelős lesz ezért: mert könnyű volt addig biztatni, hogy „ha most elválnál, még lehetne 30 boldog éved” - amíg nem volt döntési helyzetben.
A Tibortól érkező újabb üzenetek nem könnyítették meg Kata helyzetét. Mobiljában megtalálta a legjobb barátnőjének, Julinak írt SMS-t:

„Drága Juli! Bevallom megijedtem, amikor azt írta, hogy Zita válni akar… napokig nem is válaszoltam neki. Nem akartam még véletlenül sem olyat írni, amivel befolyásolom ebben a helyzetben. Bevallom: néha nem értem én ezt! Amikor arról panaszkodik nekem, hogy nem is köszönnek el este egymástól, és hetekig nem fekszik le vele Zita.  Meg azt írja: a kamaszodó gyerekei napokra elutaznak anélkül, hogy ő tudna róla. Szóval: amikor panaszkodik, néha olyan érzésem van, neki csak az kell, hogy valakinek elmondhassa ezeket a dolgokat, jól kipanaszkodhassa magát, és aztán várja álmodozva, hogy egy varázsütésre megváltozzanak a dolgok.”

„Vagy máskor: álmodozik, hogy majd egyszer velem mindent bepótol. Elvárnám tőle – mivel felnőtt ember és nem kéne hinnie a csodákban és abban, hogy Zita megváltozik – szóval hogy magától változtasson a dolgokon. És itt a bökkenő: Nem akarom, hogy miattam! Miközben utánam sóvárog, valójában minden jó neki úgy, ahogy van? …időnként könyörög Zitának, hogy ne hagyja el... Azután meg azt írja nekem: ha elmegy a Zita, ő élete végéig támogatja… De közbe ilyeneket is ír: ha arra gondolok, elveszíthetlek, sírni tudnék. Nem mondok le rólad többé!
De megint egyszerre kettőnket akar? Te érted ezt Juli? Én nem akarok pótmajom lenni ebben a történetben” – célzott a sok évvel ezelőtti vadaskerti sztorira, amit annak idején sokat emlegetettek a főiskolán - „Tudtad, hogy azt a majmos pólót a mai napig őrizgetem, mint az egyetlen tárgyi emléket Tibitől? Képzeld, ilyen lökött vagyok!”

Jónéhány hét telt el még ez után az üzenet után, mire Kata elhatározta, hogy enged a kérlelésének, és ismét találkozik Tiborral. Kitalálta, férjének azt mondja, hogy Julival együtt egy állásinterjúra megy: fejlesztőpedagógusként szeretne Pesten dolgozni, mert elege volt az alsós tanító nénik között dúló (leginkább általa gerjesztett) háborúból. Talált egy ilyen hirdetést – amit alibiként meg is mutatott Péternek.  Erre az útra indult ma, és mivel Juli Pesten dolgozott, elkérte a kocsiját, hogy minél előbb találkozhasson Tiborral Esztergomban, a Duna parton.

Eddig jutott a gondolataival, amikor a vonat lefékezett Pilisvörösváron, majd egy kellemes férfihang bemondta, hogy tíz-tizenöt perces várakozás lesz a szembejövő vonat késése miatt. Kis idő múlva a kellemes hang tulajdonosa megjelent a motorvonat vezetőfülkéjének ajtajában, és Kata örömmel fedezte fel, hogy a mozdonyt nem más vezeti, mint Zsolti, aki 1 órával ezelőtt még a kocsiját vontatta. A kényszerpihenő alatt a büfében, és utána a vezetőálláson is tovább beszélgetett az egyre szimpatikusabb sráccal, aki azt is felajánlotta, hogy ha gyorsan meg tudja javítja a kocsit, utána szívesen vele tölti az estét is.
Kata kért egy kis türelmet, kiment telefonálni az utastérbe: felhívta Tibort, ne a megbeszélt helyen várja, hanem jöjjön elé a vasútállomásra. Elhatározta, hogy ott megmondja, nem fogja vele tölteni a hétvégét, és nem vállalja fel a kapcsolatukat a férje előtt – és az autó javítására hivatkozva visszamegy Pestre azzal a vonattal, amit másfél óra múlva Zsolti fog vezetni.
Miközben visszatért a vezetőállásra, arra gondolt, hogy tényleg elmegy arra az állásinterjúra, és ha sikerül Pesten munkát vállalnia, új fejezetet kezdődik az életében – és abban inkább Zsoltinak lesz helye, mint Tibornak.

Epilógus: ha az a Skoda el nem romlott volna, az én sztorim is másként folytatódna!