Szelleműzés

A budai villában Edit és Gábor legalább tíz perce vitatkozik – illetve pontosítsunk: Gábor olvasni próbál egy helyzetjelentést, amit a munkájához hozott haza, felesége pedig azon „rugózik”, miért kell folyton a laptopot bújnia, és különben is „épeszű ember este vacsorázni viszi a feleségét ahelyett, hogy a főnökének nyal, és gürizik itthon is”.

A férj megpróbál tiltakozni, érvelni a tervbe vett lakásfelújítással, meg a thaiföldi nyaralással, amit a felesége annyira szeretne – és hogy ehhez bizony pénz kell, de ez csak olaj a tűzre. Végül az asszony felpattan, majd „ez már tűrhetetlen” felkiáltással bevágja az ajtót és elviharzik.

Lent a garázsban beül az új Lexus RC-be, és elgondolkodik: mi lehet az oka, hogy mostanában olyan robbanékony? De nem töri sokáig okos kis fejét, felhívja a legjobb barátnőjét, Annát, hogy átmenne hozzá. Szeretné kiszedni belőle, ki lehet az a titokzatos új pasi, akiről mostanában áradozik, de se a facebookon, se az instagramon nem oszt meg vele közös képet.

Férfiakat meghazudtoló tempóban hajt végig a városon, mit sem törődve az esetleges sebesség túllépéssel, és nagy lendülettel lefékez a XI. kerület egyik négyemeletes háza előtt. Soha se tudta megérteni, hogy élhet valaki ilyen helyen… Jó-jó, kell egy pénzes pasi ahhoz, hogy az ember jobb környékek éljen, de hát Anna olyan okos, és szép, létezhetetlen, hogy ne találjon magának egy rendes pasit. Megcsöngeti a lányt, mire az kinyitja a Baranyai téri ház bejárati ajtaját, és Edit orrát megcsapja az a meghatározhatatlan, de visszataszító szag, ami ezeknek az öreg bérházaknak a sajátja. Gyorsan fúj egy kis Bvlgari Omniát magára, hogy ne ezt a szagot érezze, és sietve felmegy a lépcsőn a harmadik emeletre. Dehogy is száll liftbe – még hogy ő megfogja valaki után azt a borzalmas fogantyút?

Anna már várja. Szerényen, de ízlésesen berendezett kétszobás lakás – kényelmes ágy és jópofa hófehér kanapé a nappaliban, és minimál stílusú alacsony fekete szekrénykék szerte széjjel a fal mentén. Az asztalon kis salátás tálak, benne ízlésesen elhelyezett „kertvarázs” saláta, és egy kis Bacardi Mojito.

- Na gyere, ülj le, és mesélj! – invitálja barátnőjét a kanapéhoz, és már nyomja is kezébe a bacardis poharat – Gáborral van baj?
- Jaj, hagyd, ne is bosszants föl azzal, hogy felhozod! Őrület, hogy mennyit veszekszünk az utóbbi időben! Régen olyan engedelmes volt, szinte sohase mondott ellent – de most! Egyszerűen folyton ellentmond, és nekem elfogy a türelmem. Állandóan haza hurcolássza a munkáját, nem lehet beszélni hozzá, mert késő estig a jelentéseit meg a táblázatait bújja! Tudod nagyon jól, hogy egész nap magam vagyok, hazajövök a pilatesről vagy a jógáról, aztán csak várom, nem is eszek, hogy majd együtt elmegyünk vacsorázni, ő meg közli, hogy sok a dolga, hozzak pár szendvicset, és az neki elég! Még hogy szendvics! Az tele van szénhidráttal – mondja, és látszik: most nagyon sajnálja magát.
- Jaj, Kicsim, ne vedd annyira a szívedre! Biztos van valami cél, amiért úgy hajt – nem gondolod, hogy esetleg kinevezés előtt áll és bizonyítania kell?
- Hát lehet… most hogy mondod, de akkor is! Nehogy már azon a másfél órán múljon, amit az Onyxban eltöltünk egy vacsorával! De nemcsak ő: mostanában anyám is teljesen ki tud hozni a sodromból – mondja mély sóhajjal. Képzeld, azt mondta, ha én ilyen nagyravágyó vagyok, meg örökké elégedetlenkedek, majd jól megcsal az uram, aztán nézhetek! Még hogy engem? Hát el tudod te ezt képzelni?
- Ugyan, Ditkém, azt Kati néni csak úgy mondta! Tudod, az anyák milyenek: féltik a lányukat, más az értékrendjük. Számára a ti életetek fényűzés, ő még tudja honnan jöttél, azért óv.
- Á, az egész világ ellenem esküszik! Még jó hogy te vagy nekem, édes!

Abbahagyja a panaszkodást, enni kezdi a salátát, majd Annához fordul: szerinted is kiállhatatlan vagyok?

- Hogy mondhatsz ilyet! De tény, az utóbbi időben mintha megváltoztál volna – sokszor úgy érzem, velem is türelmetlenebb vagy, meg se hallgatsz, kinyomod a telefont a mondat közepén. Már Zsókával is beszéltük, hogy talán téged is egy szellem szállt meg.
- Micsoda? – kérdezte Edit és kis híján leejtette a tálkát.
- Ő olvasta egy magazinban, a „Kitör a frász!” rovatban, hogy van ilyen, ha valakin a környezete váratlanul változást észlel, annak nagyon sokszor az az oka, hogy a lakásában negatív erők vannak jelen, vagy őt magát megszállta egy vagy akár több szellem – magyarázza lelkesen Anna, és feláll. Gyere át a másik szobába, épp töltőn van a tabletem, meg akarom neked mutatni az újságcikket amit átküldött a Zsóka.
- Komolyan mondod? Lehet, hogy ezért veszek össze mostanában mindenkivel? A húgomat is elküldtem a minap a fenébe, mert pénzt akart kölcsönkérni, pedig máskor mindig elhiszem neki, hogy elfogyott az ösztöndíja, és elsején megadja.
- Hát sajnos igen, de olvasd el a cikket, és meglátod: van segítség.

Átmentek hát a hálóba, és Edit az újságcikkbe mélyedt. Pár perc múlva felkiáltott:

- Hallgasd csak! „Amikor a környeztünk visszaigazolja, hogy szinte egyik pillanatról a másikra megváltoztunk, akkor nagy valószínűséggel el nem távozott lélek lehet rajtunk. Főleg az a gyanús, ha magunkhoz képest szöges ellentétünkké válunk. Mondjuk egy hallgatag, visszahúzódó, családszerető ember hirtelen agresszívvé válik, sőt, még kocsmázni is kezd…” Te Anna! Lehet, hogy ezért akart a múltkor a Gábor elmenni a kollégáival bowlingozni? Lehet, hogy szellemek vannak a lakásunkban, és mind a kettőnkre rossz hatással vannak? Jaj, mindjárt elájulok! – mondta és tovább olvasott – Képzeld, azt írja ez a radiesztéta segítő, hogy egyszer magán is tapasztalta ezt, azért tudja miről van szó!  Neki is úgy hívták föl rá a figyelmét, hogy nem olyan, mint szokott lenni!
- Olvasd csak tovább. Ott lesz majd, hogy mit kell tenni, hová kell írni, hogy elvégezzék a szelleműzést.

Edit folytatta az olvasást, majd átküldette barátnőjével az e-mail-t, hogy másnap reggel írhasson a magazinnak. Ezután már nem is időzött sokáig Annánál – még azt is elfelejtette, hogy az új pasiról akarta faggatni, annyira izgatottá tette az újságcikk. Hazafelé tartva engesztelésképpen vett egy pizzát a férjének, mert most már abban bízott, csak a szellemek okozhatják az otthoni légkörváltozást, és úgy határozott, megpróbál kedves lenni, amíg ki nem derül, mitől van a feszültség köztük.
Hazaérve a férje éppen telefonált, és látszott rajta, hogy már régen elszállt a rosszkedve. Edit belépett a konyhába – gondolta, beviszi neki tálcán a pizzát mire befejezi a telefont, de a jókedve rögtön füstbe ment: az asztalon egy félig megevett pizzát és egy felbontott sört talált.

- Te képes voltál pizzát hozatni és nélkülem enni amíg odavoltam? – üvöltötte az éppen belépő férjnek.
- De kicsim, hát honnan tudtam volna, hogy hová mentél és mikor jössz? – próbált védekezni. Még hívtalak is, de nem vetted fel...
- Micsoda? Ne keress kifogást! Ahogy kitettem a lábam biztos rögtön sörözni kezdtél! Csak alibi volt azt a hülye munka, hogy menjek el itthonról! – dühöngve vágta be a hálószoba ajtaját, rég megfeledkezett az útközben tett fogadalmáról, hogy türelmes lesz amíg nem beszél a „szellemirtóval”.

Duzzogva feküdt le, és csak nehezen aludt el. Másnap, amikor felébredt, a férje már nem volt sehol: valószínűleg lement futni és utána elhúzott dolgozni – gondolta – és első dolga volt, hogy bekapcsolja a telefont: jött-e valami üzenet. Megörült Anna e-mail-jének, rögtön elolvasta a cikket újra, megtalálta a címet ahová üzenetet kellett küldeni, és fotót a lakásbelsőről, ahol a rossz szellemek létezését gondolja. Gyorsan csinált néhány fotót – azért igyekezett, hogy ne csak a berendezés, hanem a komód üvegajtajában visszatükröződve hibátlan alakja is jól látsszon, hátha valami jó hapsi az a radiesztéta. Végül elküldött egyet a férje íróasztaláról is, hátha kiderül, hogy Gáboron is vannak szellemek.

Az elkövetkező egy hét türelmetlen várakozással telt el. Naponta százszor megnézte a postafiókját, még fel is hívta a szerkesztőséget, hogy megkapták-e a levelet, de ott úgy tájékoztatták, a segítő munkatársat nagyon sokan keresik, és ő naponta csak legfeljebb három hölgynek tud tanácsot adni, mert különben lemerül az energiája és nem lesz hatásos a szellemek elvezetése. Végül egy hét után jött a válasz: a segítő megvizsgálta a lakásukat, és igenis tele van a szoba feszültséggel, idegességgel, boldogtalansággal. Dimenziókaput ugyan nem talált benne Ernő, de Editen három el nem távozott lélek is lakozik, nem is csodálja, hogy felbolydult az élete. Lehetséges, hogy a ház, amelyben élnek, egy régi villa, amelyben akár több ismeretlen is elhunyt az évek folyamán? Edit megborzongott a sorok olvasása közben: Úristen! Én ragaszkodtam ehhez a házhoz a nagy kert meg a kilátás miatt! Lehet, hogy nem kellett volna? Végigolvasta a segítő válaszát, aki közölte vele, három napon belül sor fog kerülni a szellemek elvezetésére, és meglátja, utána minden megváltozik.

Gyorsan felhívta Annát, és elmesélte neki a választ. A barátnője nagyon megértőnek bizonyult, és azt javasolta, szerinte nézzen ki egy jó kis wellness szállót, foglaljon egy szobát, és menjen el otthonról, amíg a rontás meg nem szűnik.

- Hidd el, pár finom kényeztető masszázs, meg egy remek tisztító kúra, és mire megjössz, a házban sem lesznek már szellemek, új életet kezdhetsz. Te! Szerintem Gábornak ne is szólj semmit, csak üzend meg a titkárnőjével, hogy pár napig ne keressen, mert meditálnod kell. Aztán majd meglátod, mennyire más lesz minden itthon mire visszajössz!

Edit hálás volt a barátnőjének a jó tanácsért, gyorsan megkereste azt a Kőkapu Hotelt, amit egyszer Gábor barátja ajánlott: azt mondta a zempléni vadászkastély maga a csoda: nincs térerő, senki sem fog utolérni, teljes lehet a kikapcsolódás. Gyorsan foglalt szállást – nem volt olcsó, de gondolta, ez a pihenés mindent megér. Összecsomagolt pár holmit, aztán firkantott pár sort Gábornak: gondolta nem zavarja a munkahelyén, ha majd hazaér nagyot néz, hogy ő nincs sehol. Legalább elgondolkodik, hogy mi lehet velem, biztos még sajnál is, ha azt írom, regenerálódnom kell, teljesen kivagyok az elmúlt hetek feszültségétől.

Négy nap telt el mire Edit hazatért. Útközben még beugrott a kozmetikába, csináltatott egy új frizurát is, aztán odakanyarodott a házukhoz, be se ment a garázsba, hanem csak a kertbe állt be – gondolta így nem hallja meg Gábor, hogy megjött, meg akarta lepni. Már előre eltervezte, hogy most aztán nincs mentség: elmeséli neki a szelleműzést, és utána elmennek abba a Michelin csillagos étterembe amiről Olgától hallott. Elfordította a kulcsot a zárban, belépett, és tekintete Gábor dzsekijét kereste a fogason. Nincs még itthon – állapította meg csalódottan. Nem baj, akkor legalább kipakolok, előveszek egy üveg pezsgőt és várok – gondolta és belépett a nappaliba. Hirtelen nem tudta, mi a furcsa a szobában, de aztán rájött: nem voltak ott Gábor könyvei a polcon, se a hifi berendezés, sőt a tv is hiányzott.

Jézusom! Ide betörtek?! – kiáltott fel. Berohant a hálóba, és meglátta Gábor szekrényének nyitott ajtaját és benne a tátongó ürességet. Az ájulás környékezte. Lerogyott az ebédlőasztal mellé, és akkor meglátta a levelet amit ő hagyott itt. Át volt húzva, és az aljára pár új sor került:

„Ne keress, én sem kereslek. Átköltöztem Annához és elutaztunk Thaiföldre. Emlékszel? Megígérte: majd meglátod, mennyire más lesz minden itthon mire visszajössz!”