Madárlesen

A Magyar Madártani Intézet Kuvik Munkacsoportja 2003 óta önkéntesek munkájára is támaszkodik. A munkacsoport alapvető tevékenysége a költőhelyeket veszélyeztető tényezők elhárítása, valamint mesterséges odúk telepítése révén az állomány fenntartása. E mellett a folyamatos költőhely regisztrálás, élőhely-térképezés és a táplálkozásbiológiai feltételek elemzése is a feladatkörünkbe tartozik – magyarázta lelkesen Máté a vele szemben ülő lánynak, aki ennél a kijelentésnél meglepődötten felsikkantott, mert lelki szemei előtt megjelent a fiú amint egy csapdával éppen egeret fog a baglyoknak:

- Jaj, csak nem fogtok nekik egeret is?
- Á, nem, megfogják ők azt maguknak, mi legfeljebb a bagoly köpetet tanulmányozzuk, hogy megtudjuk, mi mindennel táplálkoznak az utóbbi időben.

A lány elborzadva a hallottaktól felpattant az asztaltól, és közölte, kimegy a mosdóba. Kicsit sok volt, amit az elmúlt negyedórában mesélt neki ez a csodabogár, gondolta kimegy és összeszedi a gondolatait – és elgondolkodik azon, mivel kellene ezt a fiút lerázni.

Új ismeretség volt ez, alig néhány hete kezdtek levelezni egy társkereső oldalon, és ez volt az első találkozásuk. Máté – ez a magas, barna szemű göndör hajú, szemüveges fiú – biológusnak készült, szabadidejében a Kiskunságot járta. A fokozottan védett kuvik életének a megfigyelésével töltötte idejét a pusztában – ott pedig köztudottan ritkán járnak lányok, így barátai nógatására fogott az internetes társkeresésbe. Nem volt benne nagy gyakorlata – igazából nem is tudta, mivel kellene az első randevún lekötni egy lány figyelmét – hát úgy gondolta, mesél a hobbyjáról, remélve azt, hogy a lány hirdetésében a „természetet kedvelő, kirándulni, túrázni szerető” részt szó szerint lehet érteni.

Valójában Anita - amikor ezt írta – tengerparti sétákról, alpesi túrázásról ábrándozott, és eszében nem jutott, hogy a nyarat egy folyó szúnyogoktól hemzsegő árterében felállított kunyhóban, egy kényelmetlen gumimatracon fekve töltse, kezében egy távcsővel, melyen át a kiszáradt vén fűzfa ágán üldögélő baglyot figyelheti napestig. Amíg a mosdóban a sminkjét igazgatta, azon tűnődött, hogyan kellene ezt a szegény fiút úgy lerázni, hogy meg se bántsa – hiszen értékelte ő a lelkesedését, de hogy ő a kedvéért a plázázás helyett a pusztát járja a tanyavilág „halálmadara” kedvéért? No, azt nem!

Amíg ott tűnődött, hirtelen egy tüsszentést hallott. Megvan – villant az agyába a megoldás – azt fogom mondani, allergiás vagyok a szénára, ezért soha se mehetnék vele madármegfigyelésre, úgyhogy inkább keressen mást. Igen, ez jó lesz – gondolta. Hallottam már olyat, hogy valakinek szénanáthája van – biztos így hívják, ezt fogom mondani! Ezután a biztonság kedvéért beállította a telefonját, hogy húsz perc múlva jelezzen – így lesz oka gyorsan elbúcsúzni, ha addig nem tudja a fiút lerázni.

Máté örömmel várta vissza a lányt a mosdóból, tetszett neki ahogy a magas, karcsú, hosszú vörös hajú lány az asztalok között szlalomozva közelített hozzá. Szép – gondolta – de azt majd mondom neki, hogy ha terepre megyünk, fonja be a haját, mert különben beleakadhat az ágakba.

- Rendeltem neked fagylaltot amíg odavoltál – mondta a fiú mosolyogva. Remélem, szereted.
- Jaj, fagyit?! Abban rengeteg a kalória! Tudod, vigyáznom kell az alakomra…
- De hát Te nagyon csinos vagy! Csinos is és szép is, miért ne ehetnéd azt, amit szeretsz?
- Á, ezt ti fiúk nem értitek! Ha azt akarom, hogy jól mutassak jövő nyáron bikiniben a tengerparton, folyamatosan vigyáznom kell magamra – mondta, és azzal a lendülettel odafordult a pincérnőhöz, hogy lemondja a fagylaltkelyhet, amelyet akkora már éppen elkészítettek.

Máté kissé leforrázva ült ott: bántotta, hogy melléfogott a rendeléssel, és szidta magát, hogy miért is nem várta meg a lányt, hogy megkérdezze akar-e fagyit. Nem tudta, hogyan tovább, ki kell-e engesztelnie, vagy hagyja a csudába az egészet, és kezdjen el újra mesélni az imádott terepmunkáról? Hiszen az az ő igazi világa, nem  az udvarlás.

A lány – miután a fagylaltkelyhet ásványvízre cseréltette, mintegy engesztelésül – megkérte a fiút, meséljen még a madármegfigyelésről. Csevegtek még vagy húsz percet a természetről, meg a kozmetikusi munkáról, amit a lány szeretne megtanulni, mert jelenleg csak körmösként dolgozik, és úgy többet lehetne keresni…  majd amikor a lánynak megcsörrente a telefonja, gyorsan  felállt, hogy el kell rohannia, mert házhoz jár dolgozni, és most hívta a kuncsaft, hogy ugorjon fel.

- Muszáj mennem! Majd rád írok estére, addig is szia – mondta a lány, és elviharzott.

A fiú csak ült, eszegette a félbehagyott süteményt, és azon gondolkodott: vajon így, ezzel a kis táskával a manikűr  eszközök nélkül, hogy fog dolgozni? Vagy alibi volt az egész, csak meg akart tőle szabadulni?

Hazament az albérletébe, és várta az estét. Nézegette a fotókat, melyeket madármegfigyelés közben a kunyhóból készített, és eszébe jutott, ezt nem is mondta a lánynak, hogy mennyire szeret fényképezni. Akkor is éppen róla gondolkodott, amikor jelzett a telefonja: viber üzenete érkezett:

„Bocsi, de meg kell mondanom, hogy rajtad kívül mással is elkezdtem levelezni, és úgy érzem, vele hosszú távra tervezhetek. Ja és egyébként is: allergiás vagyok a szénára – tudod: szénanáthám szokott lenni – úgyse tudtam volna Veled menni a legelőkre”

Máté nagy sóhajtással tette le a telefont. Szóval szénanáthája van a szénától? Nem tudta, bosszankodjon vagy nevessen a szakításnak ezen a módján? Tudta, érezte ő, hogy úgyse sikerül, bele se kellett volna fognia ebbe a társkeresésbe.

Az órájára nézett, és gyors mozdulatokkal csomagolni kezdett: ha siet, még eléri az esti gyorsot, haza megy, és reggel már mehet ki a terepre! Igen-igen, az az ő világa, az erdő és az ártér, legalább megnézi most ősszel is. Bár a madarak nagy része már útnak indult délre, talán tud még fotózni pár vörös vércsét, vagy szalakótát, de ha mást nem, a szőlők fölött köröző seregélyeket mindenképpen. Lehet, hogy kissé hűvös lesz már a repkénnyel befuttatott kunyhóban az alváshoz, de nem bánta: elhatározta, hogy két napig kint marad fotózni.

A gondolattól, hogy holnap már ott lehet, jobb kedvre derült. Eszébe jutottak Szabó Lőrinc csodaszép sorai, és amíg a lépcsőn trappolt lefelé, ezt ismételgette:

„Kunyhóm falán az ősz mosolya táncol,
barátaim a fák s a farkasok.”