Viszontlátásra, ősz
Talpam alatt színes, száradó lomb ropog,
a távolban küszködő ködfoszlány lebeg,
küszöbömön éjjel titokban tél topog.
Viszontlátásra, ősz, az ég legyen veled.
A szőlő levét már beitta rég a föld,
a seregély sem talál hamvas, friss szemet,
kertünkből kikopott az oly gyakori zöld.
Viszontlátásra, ősz, az ég legyen veled.
Az erőtlen napnak nehezére esik
megkerülni mindig a tornyot, a hegyet,
reggelente kövér, kristályos dér esik.
Viszontlátásra, ősz, az ég legyen veled.
A természet szíve már el-elszenderül,
szemünk már nem észlel se fecskét, se legyet,
de ha mégis látunk, az arcunk földerül.
Viszontlátásra, ősz, az ég legyen veled.
Zamatos gyümölcsök, fűszerek illata
(távoli emlékként álmainkban helyed),
győzött a ridegség, eldőlt a nagy csata.
Viszontlátásra, ősz, az ég legyen veled.
Talpam alatt furcsán félénk porhó ropog,
s lelógó jégcsapok keresgélő kezek,
ajtómon tétován a tél körme kopog.
Viszontlátásra ősz, az ég legyen veled.