A remény
Agyam helyén szorong szolidan a szívem,
szívem helyén használt, gyűrött agytekervény.
Úgy érzem most magam, mint végtelen sínen
egy mozdony nélkül álló vonatszerelvény.
Vonatszerelvény, vagy veszteglő targonca,
mi két végtelen közt örökre ottrekedt.
Mint didergő koldus utolsó ép gönce,
a remény palástja szétfoszlott, elrepedt.
A sínek fölött lebeg árván, ruhátlanul,
pőrén lesi velem ő is a láthatárt.
Jól tudva, hogy addig játszhat korlátlanul,
amíg a játéka nem túlzottan hazárd.
Én nem tudtam milyen színjátékot űz,
mi csak száguldottunk a szelekkel szemben.
Lelkéből előtört a láva és a tűz,
s lám, otthagyott engem, ott a végtelenben.