Népdal
Megyek az úton lefelé,
nem nézek csak magam elé.
Fáj a szívem, elköltözöm,
hátam mögött kő a kövön.
Kövek között virág nyílik,
kicsi, kedves, ahogy illik.
Hátamban ég tekintete,
megfordulok integet-e.
Nem integet, csak könnyezik,
lábam földbe gyökerezik,
kövek között nem hagyhatom,
elpusztulna, hogyha hagyom.
Felemelem, óva viszem,
ahol pihen, az a szívem.
Kőből kőbe került ő,
mert a szívem kemény kő.
El többé már nem veszthetem,
érte adnám száz életem.
Köröttem föld, felettem kő,
síromon is csak virág nő.