Szembesítés
A magány terebélyes fája alatt üldögéltem velem,
farkasszemet néztem valós önmagammal.
Szememből megvetés sugárzott szemembe,
mégsem néztem vissza őszinte haraggal,
megadva magam, igazat adtam nekem.
Szúró tekintetem elől zordan fordítottam el fejem,
és a földet nézve összezsugorodtam.
Barázdás arcom pír és könny öntötte el,
és közben nyüszítve tomboltam, forogtam,
s betakartak, mint zizegő, hűvös selyem,
a tétován hulló, borzongató, lidércszerű lombok.
Átéreztem súlyát a nyomasztó vádnak,
és otthagytam magamat az avar alatt,
gyönyörködve benne, a pondrók hogy' rágnak,
és hogyan szűnnek a mindennapi gondok.