Taposómalom
Idomtalan, kemény sziklákon ballagunk
(ez nem a Himalája jeges kőfala),
ahonnét lezuhanunk, vagy csak megfagyunk,
s véget ér számunkra végleg egy nagy csata.
Ki egyedül van itt, tán sok esélye nincs
elérni a hófödte, csillogó csúcsot,
ha megvillan a remény, hogy nálad a kincs,
kialszik rögtön, mert lenn hagytad a kulcsot.
Ezt megszokhatod. Így megy megállás nélkül
páternoszterként fel-le a nagy semmiért,
az erőlködéstől arcod máris kékül,
de nem állhatsz meg egy frissítő korty vízért.
Összeszorított fogakkal, hé, menni kell
és gyáva módon nem mondhatod, hogy félek,
csak felfelé nézz, mert előtted a siker,
a szikla, hol lépkedsz, az a kemény élet!