A csend
Az időnek foltos függönyén
távoli zajok hatolnak át.
Fölöttem elszállnak könnyedén,
és elérik a csend otthonát.
Otthonát a csendnek legbelül
itt a szívemben, mi oly beteg.
A jóság oszlopa lám ledűl,
amíg ajkam halk hálát rebeg.
Felétek száll a szó, a sóhaj,
naponta százszor elképzelem.
A csend szívemben titkos óhaj,
mint, rabságban élő érzelem.