A patak
Magányos híd alatt fürge patak rohan,
mint lányhoz siető szerelmetes pára.
Őrültként, ziláltan, mint akit sújt roham,
bőszen kanyarogva, soha nem néz hátra.
Nem áll meg pihenni, azt se látja tán ő,
hogy partján kaviccsal kisleányka játszik.
Nem látja a mohát, mi a kőre ránő,
a cserjés se érdekli, mi távolabb látszik.
Álmait követi, hegyek közt cikázik,
bölcsőjére gondol, s nyargal habzón tova.
Elérve a rónát, halkan citerázik,
s már csak poroszkál, mint betyár fáradt lova.
Kinyújtózva szétnéz merengő szemekkel,
ámulva csodálja részletét a tájnak.
A szíve tele van iszonyú sebekkel,
de álmában ezek talán sose fájnak.