Válasz nélkül
Hol az a pont,
amikor felülemelkedünk kicsinyes sérelmeinken,
és a demagógiák csuklyáját magunk mögé hajítjuk?
Hol az a pont,
amikor lesütött, izzó szemünket tágra nyitva,
egyenes, büszke derékkal emeljük föl fejünket,
hogy végre lássuk, ami körülöttünk történik,
és félelmeink feneketlen kútjába nézhessünk?
Hol az a pont,
amikor felébresztjük hánykolódó lelkiismeretünket
nyugtalan rémálmából,
amikor leporoljuk szívünk vendégszobájában felejtett
illedelmes alázatunkat,
és lelkünk pöcegödrébe száműzzük érzéketlen csatlósait
a szenvtelen közömbösségnek?
Hol az a pont,
mikor értelmünk konok kapuit szélesre tárjuk végre,
hogy beáramoljon a gyermeki őszinteség és jóság,
hogy a megénekelt rend elfoglalhassa méltó helyét,
és a szabadság lemeztelenített tudata eljusson hozzánk,
hogy rejtőzködő emberségünkről a leplet lerántsa?
Hol az a pont?