A büdös bogár

 

Tina nem rajongott a rovarokért.
Az Apukája egyszer azt mondta, hogy ezt valószínűleg az Anyukájától örökölte, aki szintén undorodott tőlük, mint ahogy a bogarakat és a pókokat sem szerette.

Zoé, a cica ellenben szerette elkapni őket. Lételeme a vadászat volt. Mivel a kertbe nem engedték ki, nehogy elcsatangoljon, ezért a házban rovarokra és pókokra vadászott. Röptében el tudta kapni a legyet is. Olyan éles volt a hallása, hogy a nappali szobából, miközben hangosan szólt a tévé meghallotta, hogy egy légy zümmög a konyhában.

Csak annyit lehetett látni, hogy a cica felpattant, és egyenest a konyhába rohant. Ott addig hadonászott és kalimpált, míg el nem ejtette a legyet, amit azután meg is evett. Tina ezt undorítónak találta, de egyben hasznosnak is. Így nem kellett az Apukájáért sivalkodnia, ha egy pók bemászott az ágyába. Elég volt Zoénak szólni, aki nagy örömmel eltüntette a pókot.

Azért Zoé sem evett meg mindent.

Történt egy nap, hogy hangos berregést lehetett hallani, aztán valami a földre esett. Zoé azonnal rávetette magát, majd amilyen gyorsan támadott, olyan gyorsan vissza is vonult. A lény olyan büdöset árasztott, hogy szegény cica undorodva hátrált, és a mancsait nyalogatta, hogy megszabaduljon a bűztől.

Szerencsére Apu otthon volt, és eltüntette a „büdös bogarat”. Zoénak gyorsan adott jutalomfalatot, hogy ne fintorogjon, és elmenjen róla ez a szag.

A büdös bogárként nevezett lény valójában egy rovar. Úgy hívják, hogy mezei poloska és az emberre nem veszélyes. Leginkább növények nedveit fogyasztja. Viszont, ha veszélyt észlel, védekezésképpen bűzt áraszt magából. Ősszel a hideg elől a mezei poloska igyekszik behúzódni a meleg lakásokba, hogy ott átteleljen.

Zoé egy életre megtanulta, hogy soha többé nem ér hozzájuk. Amikor betévedt egy-két makacs poloska, Zoé ugyan rögtön ott termett, de inkább csak jelezte, hogy hol van a rovar.

 

Következő fejezet >