A szerző

 

1977-ben születtem Újpesten. A nyár utcai általános iskolába jártam, ami 2 percre volt tőlünk.
Mai napig szívesen emlékszem vissza alsós tanító nénimre, aki a Tüskevár c. könyvet olvasta fel nekünk osztályfőnöki órákon. Ő szerettette meg velem az olvasást.

Középiskolai tanulmányaim alatt olyan jó pedagógusok tanítottak, mint Kerekes Barnabás és Gelle István. Ők csöpögtették belém az irodalom- és nyelvtanszeretetet, a humánum, az erkölcs és az empátia mezsgyéjén. Ezeket akkor még nem értettem. Csak egy lázadó kamasz voltam haraggal a szívemben; flegma és nemtörődöm.

Kerekes tanár úr révén ismerhettem meg a Péchy Blanka alapította „Beszélni nehéz!” mozgalmat, és a mai napig küldöm a „megoldásokat”, de most már nem a „Beszélni nehéz!”, hanem a „Szóról-szóval” nevet viseli ez a mozgalom. 2009-ben a Péchy Blanka-jutalom 2. (egyéni) fokozatát nyertem el.

Édesanyámtól örököltem a rajzkészségemet, Édesapámtól pedig a csavaros eszemet, aki állandó fejtörőkkel, találós kérdésekkel bombázott az én kérésemre. Van egy bátyám is, aki születésem után így nyilatkozott rólam: „Jó, jó, de mikor visszük vissza?”

Sokáig kerestem a helyem a világban, míg végül találkoztam a férjemmel, Héthelyi Lajossal.
1999 óta ismerjük egymást, és 2007-ben esküdtünk. Ő a mindenem. Közös gyermekünk nem született, de a sors kárpótolt, és öt unokát adott nekünk, Lajos első házasságából származó gyerekeitől. A mesém nekik íródott.

A főszereplőmről még nem ejtettem szót. Zoé, a cicánk ihlette mesekönyvemet, amiben minden szó igaz. Nekem valójában könnyű dolgom volt, mert csak le kellett írnom Zoé mindennapjait.

Héthelyi Krisztina