Kép 6





graffiti


benczes s. gábor





Publio Kiadó

www.publio.hu

2016


ISBN: 9789634432043


© benczes s. gábor

e-mail: szinlap@gmail.com





Tartalom


előre

utcára szórt illatok

graffiti

dalok

[még ne mozdulj]

[közöttünk élnek...]

kérdések

új világvége

pro forma

megjegyzések

ébred a szél

hallgatás

fecnik

színek

egy korty

dal

sebek

négysor(s)

kattogás

csendélet

esőcseppek

[ha]

mert

játék

szakadt szonett

kacagó szonett

meztelen szonett

őrült szonett

félkész szonett

stoicika – szónet

az ajt

mondatok

angyalok éneke

epistola

négysor(s)

coccidia

lenni

csend és szavak

most

[...]

a megszólíthatatlanhoz

korlát

ikaros

tájkép

kávé

túlélted

metró

nyomok

el/hallgatás

virágok

téli anzix

dalocska

lépések

a torony

obscura

négysor(s)

egy szőke költő

a lovak megtorpannak

abstract haikuk

varjak

martwa natura

anyajegy

kér[d]ések

hallgatni akarok

kereszt

visszapillantások

sarokban

[voltak szebbek is a percek]

sikítás

égő zsiráf

[...]

megrepedt

pórus







előre


Persze előre kell szólnom, ez a könyv – nyomtatva, elektronikusan, akárhogy kiadva, de könyv – verseket, gondolatokat tartalmaz. Azoknak szól, akik szeretik a verseket. Meg azoknak is, akik nem, ámde szeretik felismerni, ahol, és ahogy élnek.


Mert élnek...


A verseknek matematikájuk van. Bár én is használom a versírás látható és érezhető elemeit, szótagokat számolok, rímeket kreálok a sorok végére, vagy épp közepébe, és szinuszgörbéket rajzolok, mégis – fontosabbnak tartom, hogy egy vers gondolkodtasson, hogy szóljon valamiről.


Szóljon...


Ha ezeknek a verseknek a stílusát keresed, nem biztos, hogy be tudod sorolni. Ilyen is, olyan is. Legtöbbször másmilyen. Ezek az írások kisebb-nagyobb képek egymáshoz illesztve, mert a „nagy világ” apró képekből áll. Néha furcsák, ahogy megmutatom, de bármennyire szürrealisztikusak is, azok valóságok – másképp látva.


Képek...


Míg előző könyvemben főként az érző emberről írtam, ebben többnyire a mindennapokról beszélek. Megjegyezném: nem mindig rólam szólnak a versek, amik megjelentek a könyveimben, ne próbálj beleképzelni, annak semmi értelme. De a gondolatok az enyémek, azokat vállalom.


Mert a fejemben születtek...


A versek, amik ebben a kis kötetben vannak hosszúak, rövidek, rímesek, akármilyenek. Feljegyzések. Egy életben látott és érzett pillanatok. Hirtelen felindulások, viták, vívódások eredményei. Megjegyzések. Falra kent, falra fújt gondolatok.


Graffitik...





utcára szórt illatok


színek és bálványok hátizsákba gyűrve

képekbe tömörített házfalaknak háta

odébb lámpasor út csorba utcatábla

emberek órák fák vassal körbevéve


sietős lábakon hűs esőcsepp csillog

tócsába taposó gumik és kockakő

kifestett arcukra mosolyt erőltető

szép hölgyek vállán láthatatlan billog


befordul hirtelen két rendőr a sarkon

mert feltűnő ahogy a szerelmet várom

s ezer meztelen nő ágyékát bámulom

ahogy taposnak a leszórt illatokon




graffiti


rekedten köszönnek a vonuló varjak

villamos vágja át a vén utcák torkát

verdesik az eget a dühös faágak

sírva ölelgetik a kémények sarkát


drótokra felfűzött emberek rohannak

megtalálni végre az elsápadt napot

lihegve billegnek a nyápic széklábak

feledni készülnek a szétszakadt álmot


a zajos utcákon imádkozni értünk

rőt fények borulnak a járda kövére

s mi minden árulást nevetve átlépünk

graffitit festve a világ közepébe




dalok


rigófütty

Armstrong fújja trombitáját

és egy légkalapács




[még ne mozdulj]


még ne mozdulj

tárd szét két kezed

és szívd le mélyen

ezt a poshadt

áporodott és dühös szagot

ami utcáról utcára

szobáról szobára jár


aztán // menj

mikor megérzed

egy útkereszteződés illatát




[közöttünk élnek...]


közöttünk élnek a lomisok

feszülten figyelve a kidobott vasat

közöttünk elveszett embriók

a férfi ki utcán kerget egy halat


közöttünk él ki örül ki morog

a konok a sanda a beautiful

a rozsdás ikarus után loholók

és az is ki holnapra kifakul


mellettünk rohanó hústömeg

üzletet megkötő jólfésült saab

az is ki monoton hiába kéreget

és közöttünk él a szabad a rab


itt a sok lábait szétrakó teenager

a sarokban valaki bűzt zihál

az ember az ember az ember

– – – és közöttünk él a halál




kérdések


? hol a város a pad a nő

fűszálon táncoló eső

hova lettek a bősz vadak

hol a sok kékre festett köröm

nincs ezen a tájon más – – csak


ablakban könyöklő közöny




új világvége


a koszos ablakon kihajol egy lány

két combján harisnya futtatja szemét

a hold most zavartan felkapja fejét

eres lábai közt görcsöt kap a vágy


rozsdás lámpavas földre sújtja magát

üvegbe ragadnak a tekintetek

málló falakon átfestett poszterek –

ne hagyja el senki kurva szobáját


riadtan menekülnek a kék buszok

és befordulnak a mellékutcákba

mind több ember tüsszög: terjed a nátha

s ugatnak újra a politikusok

_____

megj.: „Mind több ember tüsszög: terjed a nátha” idézet Jakob van Hoddis: Világvége c. verséből (ford.: Tandori Dezső); az eredeti vers két sora a 2019-es vírusjárvány miatt aktualizálva




pro forma


hát semmi sem történt míg odavoltál

csak a fű nőtt tovább és zöld lett a fa

s pár hete a szomszédban ült a halál


változás? csak a kurva nap ment odébb

a lépcsők koptak el és a hangom is

// tegnap eladtam az álmom – fillérekért


...semmi sem fontos [ bár hogy újra itt vagy

most ketten nézhetjük hogy’ rohan a szél ]

s ha indulsz – csak pro forma mondom: maradj




megjegyzések


a)


a hír újságban volt – – –

egy benne elejtett szó

tömegeket gyilkolt


b)


hófehér papírra leírtam egy verset

benne volt: kurva – a papír mocskos lett


c)


gondolat mondat... leírtam rossz töröltem

a mondat eltűnt a gondolat megmaradt


d)


mily szép vagyok s te csúf

rezgette színes szárnyait az egynapos lepke

szólt a teknős – így igaz s én száz évig szenvedve

gondolok majd erre




ébred a szél


a férfi elfut a ló leroggyan

az ajtó nem tud nyílani

odafent istenek kártyáznak komoran

egy ember megtanul sírni


hangosan felsikít reszkető kezed

mikor a homlokomhoz ér

ijedten elfordulsz a fájdalom éget

de nézd – markomban már ébred a szél

_____

megj.: „A férfi elfut a ló leroggyan Az ajtó nem tud nyílani” idézet Paul Eluard: A férfi elfut c. verséből (ford.: Illyés Gyula)




hallgatás


hallgatni téged

és hallgatni

hallgatni




fecnik


a)


fuldoklón rohan az északi szél

asztalom remegve lábra kél

papíron menekül három dimenzió


b)


fényeken ülnek a fekete nők

pikk dámák mellett az öltönyök

facebookon csókokat váltanak


c)


szemekben hintázik tenger és Nap

tömegben cikázva hang szalad

pipacsot hoznak a szónokok




színek


ma az ég színe kék és sárga

a nap és vidáman integet

a balkonokon futó muskátli

és én is vidáman de hirtelen

fékez egy piros kiskabát

miatt a sárga villamos oldalán

mosóporreklám és

döbbentre szürkül az ég és jön

a nyikorgó villamos és jön

egy busz kék oldalán színes

mosóporreklám és

csikorogva fékez mert rohan valaki

kék szatyrán

mosóporreklám és

sikít csak állok döbbenten és áll

a sárga villamos és a kék busz oldalán

mosóporreklám és

az ég rémült és fakó és néma

mert ott virít a fekete aszfalt

közepén egy piros kiskabát




egy korty


idegen vagyok egy ismeretlen

kezeddel száddal hiába keresel

minden mozdulat hiábavalóság

hiába faggatsz meleg öleddel


talán fáradt madár – rángat a szél

egy ujjadba fúródott apró szálka

vagy kő mi felszakadt a sárga földből

páncél folyó egy fanyar birsalma


lehet csak apró pillanat vagyok

illat gyors szó ( zárt ajtó a világban

sivatagban homok fata morgana?

/// csak egy korty vagyok a szádban




dal


kopott rádiónkból

Pavarotti hangja recseg

kedvenc pókom

egy poros szálon fel-le szalad

a dal megszakad

a bemondó híreket mond

és fecseg és fecseg és fecseg




sebek


kibillent kövek

megfékezett szökőkutak

és összefércelt emlékek

ez lett a város – – –


egy óvatos kislány

és egy felsebzett talpú fiú

átosonni készül egy új világba

otthagyva mindent

saját régi dimenziójában


még át kellene lépniük

a félelmetes árnyékokon

amit az idő tolt arcuk elé mementónak

de a bámész emberek közt

elveszítették saját imáikat

_____

megj.: „de hát hogyan is lehetne meggyógyítani a sebeket ha azok nem lennének?” – idézet tőlem




négysor(s)


valahol felfeslett varrás

valahol eltévedt szél

tegnap még furcsa utazás

ma kezed a kezemből kér




kattogás


milyen furcsa dolgok végül is a versek

szavak egymáshoz öltve // és látszólag

értelmetlenül kattognak suhannak

és salsát táncolva játszanak szerelmet


mondtam már versekben sokat az életről

festettem bennük balkonon könyöklő

felpuffadt közönyt hol megállt az idő

és versekben néztem meg Istent is – fentről


szavakkal szálltam szakadt madarak között

és vakondok voltam papír pad tükör

elfáradt hullám csak idegen csak könny

figyelő szempár meggörnyedt vállak mögött


már elfáradtam csak recsegnek bennem

csak pattognak koponyámban a szavak

leírnám őket de visszatart a félelem

[elvesznek a térben és a valószínűség-számítás szerint 1% az esélye]

hogy megértik őket akiknek szólnak

_____

megj.: köszönet az ihletadó költőnek, Louis Aragonnak



Kép2



csendélet


ágon hintázó madár

egy méh a sárga virágban

ismétlődő dallamok

az utcán tüntetők




esőcseppek


hát ez az élet

ahol a versek hiábavalón ordítanak

ahol tehenek tolongnak mindenütt

és kitárt karjaikban celebek / hideg van

a napok meg csak mennek valahová


hát a versek csak arra jók

hogy egy pillanatra megálljunk

és kikiabáljuk

a reggeli ébredéseket ürességeket

káoszokat / hideg van / harag

és szajhák és rohanás

és kufárok mindenütt

hát feleslegesek már a versek

/ hiszen te / ki és ha olvasod

nem válaszolsz

– – – – – – – – – – megszakadtak az álmok

– – – – – – – – – – a mozdulatok elköltöztek


akasszuk múzeumok ruhatárába

pecsétes kabátok közé a verseket

/ felesleges szavak azok

hol vagy / hol vannak azok a rímek

az énekek a sóhajok

amiket kicsiszoltunk fülekbe suttogtunk

a vágyak a csillogó homokszemek


görnyedten állunk és nézzük

ahogy a nap menekül

ahogy az ég és a föld egymásba mar

ahogy a szürkeség ellopja a dalokat

az érintéseket a csókokat

hideg van – – – – – hideg

csak a tarka szél üvölt eltakarva

a torkunkból kiszakadt hangokat


hát óvatosan észrevétlen

megszégyenülten és nevetségesen

elkullogunk oda

ahol helyünket megjelölte

régi elbaszott döntésünk / ahol az indulatok

felemelkednek

minden kaotikus

– – – – – – – – – – és mégis rendszeres


hát belenyugszunk az edények csörgésébe

lépcsők monoton ütemébe

a monitorok mögött

egymás háta mögött

a csapódó ajtók mögött ülünk / mert

minden vers

csak árnyék

/ csak szenvedély

/ csak üzenetek azok

amiket már nem akar meghallani senki sem

/ amiket már nem akar tőlünk ellopni

senki sem

/ amikből majd az idő

a vén csoroszlya

unalmában

felesleges esőcseppeket csiszol




[ha]


ha sétálsz az utcán

és meglátod a szavakat

amiket elejtettünk

te lehajolsz hozzájuk

hogy megérintsd őket


de azok kiperegnek ujjaid közt

és csak ismétlik magukat

míg el nem koptatja őket az idő




mert


– – – mert már itt az este

ideje felemelni a fejünket

törődni a kátránnyal megfojtott gerendákkal

a dohos és dülöngélő kéményekkel

mosdatlan kezekkel és mosdatlan szájakkal


a sarkon már igazgatja harisnyáját az a kurva

befogadni kész a világot

ágyékában olcsó az ötperces kokain

csak a rendőr tanácstalan

zsebre dugott kézzel zavartan áll


a lámpák végre hasznosak

és mind olyan egyforma és fegyelmezett

a sikoly megmerevedik a huzatos pályaudvaron

ez hát a város nézd – – –

[csak a kocsmákban féktelen a hangulat]...


a fénnyel felszabdalt utcákon

rohannak haza az emberek feledni az átkozott napot

látod? az a férfi ott konfekciós öltönyében

otthon végre nyugodtan úr lehet

és hanyatt döntheti remegő vágyait




játék


körbeülni az asztalt

emelni a tétet

eljátszani a becsületet




szakadt szonett


egy / szerelmes verset akartam írni

de elfogyott minden szavam

szépeket mondani [– – csak halkan]

és oktató válaszodra várni


de minden szótagot keresztben lenyeltem

tátogok mint szatyorban cipelt hal

köröttem nincs már semmi csak fal

és a sarokban felejtett szerelem


figyelem ahogy köztünk a csend forog

ahogy nézel rám vádló szemekkel

szürke agyamban mégis egy szó forog


kimondanám ha szemedben lehetnék még ember

leírnám – de megbotlanak bennem a sorok

[hát nehezen elkezdem – még egy/szer...




kacagó szonett


tüzet raktam mert elhagyott az azúr

tüzet hogy befúrva méhedbe szemem

lássalak és magasra tartott kezem

ölelhessen mielőtt lealkonyul


látok benned minden hegyet és folyót

füvet tolongó padot hol ülni jó

és nézem mint fullad vízbe sok hajó

látok kaput lépcsőt bilincset rondót


belemerültem testedbe ó város

minden kurvád papod lesüti szemét

mikor ott járok hol szerinted tilos


majd egyszer újra felhasítom hasad

beléd nézek /// aztán lefekszem eléd

hol az őrület kacag kacag kacag

_____

megj.: köszönet az ihletadó költőnek, Éluárdnak




meztelen szonett


izzó hőségben felszakadt aszfalt

nyitott kupéban megszédül a szél

sápadt diófán elaludt levél

szomjat oltani vízért sír a part


függöny – – – mögötte meztelen nő áll

vágytól remegő szép mellén csillan

egy kis vízcsepp majd gyorsan elillan

ajka megremeg forró csókra vár


/// szőke kisfiú képet pisil

a hőségben dülöngő falra

és mikor felpillant az égre


a nő ágyékán egy szexepil

épp rákacsint csodára várva

[ két éhező forró tenyérre




őrült szonett


valahol szöget ver egy álnok kalapács

a közelben épp szül egy nő

verebekkel veszekszik néhány utcakő

asztal lapjába vési magát a tudás


csikorogva forog körbe egy villamos

a sínek az égbe futnak

vén tudós lelkesen ingereket kutat

rőthajú utcalány lavórban fogat mos


keresztben fekszünk a törött lábú ágyon

szép hátadra tetkót éget

a megvénült sárga csillár érdes lángja


az ablak előtt görbe akácfa ágon

egy berekedt birka béget

s én reszketve várok az utolsó csókra




félkész szonett


valami könnyűt kellene most írni – – –

míg csodálva nézem lehulló könnycsepped

festeni egy tenger felett futó szelet

és megmarkolva kezed elrepülni


vállat rántani elveszett csókokra

könnyedén odavetni félmondatokat

érteni a tükörben feledt mosolyodat )

rángani éji dalokra hangolva


írni kellene most valami lágyat

egy sikolyra hangolt egyszerű zenét

megmutatni neked egy bohóc életét


nézd // már fehérre festem ráncos arcomat

? látod – milyen apró mozdulat e vers

neked adom (bár még nincs kész – nagyon nyers




stoicika – szónet


szemtelen hajnal sugara döfköd ku

pán ugrok az ágyból már rögtön hat múlt

villany fel keresztbe villanó vaku

két kék papucsom riadtan elgurult


lelkesen nyomok fél fogamra való

pasztát (f)eltalálom magam arcomra

ragad pár csepp magamba rántok két jó

tojást s fejjel rohanok fel (a) falra


de hova e sietség? mint félelme

tes bomba az én időm úgy ketyeg és

ha vissza – fekszem – fordul tán értelme


ám hozzám ragacs... és nélküle kevés

dologfutást szervezhetek – nagy körme

net – és kiszakadna a tér-idő-rés

_____

megj.: stoicika – utalás a sztoicizmusra




az ajtó

az ajtót becsapni

kívülről

belülről




mondatok


1)


mert már a gondolatok ideje lejárt

veszélyessé és értéktelenné vált

a szépséget gyorsan el kellene adni

és menni menni menni messze menni


2)


mennyezetre rajzolni a félelmet

hogy a dölyfös fejjel járók is lássák

utcakövekre festeni a szépséget

hogy a lesunyt fejjel járók is lássák




angyalok éneke


mindenféle angyalok

ködbe szürkébe lilába kékbe bújva lelkesedve csevegnek mesélnek énekelnek lantokat pengetnek és szárnyaikat rezgetve remegnek hogy valaki mérlegre teszi az eltévedt hangokat a kancsal dallamokat


de nem kell rettegniük

csókot kapnak csak hát boldogan legyezik szárnyukkal egymást magukat a barátokat az amazokat és nyeles nyalókát szopogatnak és leülnek körbe simogatni egymás arcát tollát saját hangjukat selyem lepel-ruhájukat és mézzel ápolják óvják kenegetik hangszálaikat kábán forognak és ájultan csüngenek a vezérhangokon és mennek utána vakon hajszálaikat fésülgetik és a tükörben szikrázó Vénuszt látnak


a földön közben

szajhák könyörögnek egy csókért kéjért szerelemért ölelésért és koldusok mennek megnézni csodálni a naplementét és vakarva ágyékukat kegyelmet kérnek a sunyi árnyékok porba sárba latyakba lépnek visongva remegve a bábok és fényeket hazudnak a sötét bűzlő kapualjakba és centekkel csörögnek és bankókat lebegtetnek reszketve kegyelemért imára kulcsolódnak a kezek a bronzharang alatt amelyik csak zúg és zúg magába lopva minden fényt és hangot hogy aztán kiokádja azt a földre


de az istenek most nem érnek rá

máshol ezer a dolguk terveket rajzolnak a tengerek vizére és vitatkoznak vállakat veregetnek és szavaznak közben és leülnek a fák tetejére gondjaikat rendezni ünnepelni ultizni sakkozni és a bokrok közt nézelődve hümmögve beletúrnak szakállukba


így hát csak a kinevezett

serteperte főangyalok repkednek lázasan a szférák és a föld között magukkal cipelve minden édes érdekes fényes szelet fátyluk redőiben eldugják a hangokat a nap sugarát felfejtik színes selymeket fonnak belőle a földről az égre és az égről a földre hegedűhúrokat sodornak és körbe körbe táncolnak forognak csókokat hajigálnak és hízelegnek hogy őket szeressék őket kövessék a csillogó szemű önmagukat felejtő angyalok


és megsimogatják a csaholó kutyákat

és elhallgattatják a hőbörgő oroszlánokat este vissza-visszhangozzák az énekeket refrénben zengenek hálát az angyalok és fent hallgatnak a csillagok fekete lyukak a holdak és lent a rovarok a madarak a fényes halak a szamarak a borzas hernyók a halandók


és a főangyalok

az átsuhanó szelekből virágokból füzért fonnak a rácslakók nyakába felemelik fejüket a fák a házak az asztalon felejtett kopott tárgyak az aszfaltfolyókon rohanó autók az éjjeli pillangók a nyomorgók és átjárja őket a csodálatos vágy követni a szószátyár mennybéli seregeket


és az angyalok énekelnek

míg csordában mennek a kertben isteneket félve isteneket emlegetve istenek által feledve új isteneket keresve a főangyalok nyomába lépegetve éljenezve boldogan szipogva zokogva nevetve


ám néhány berekedt angyal

elfáradt angyal megtört angyal megalázott angyal a sarokban hallva érezve a hamis hangokat látva a szirénénekektől kábult angyalokat – a levegőből a tűzből a vízből a földből színeket kever és kusza fonalat teker a facsigák házára




epistola


igazi karnevál jelmezbál farsangi bál volt a ruhatár tömve fogasra dobva minden gondolat dübörögve szólt a zene a pincérek izzadtan hordták körbe a bort a pezsgőt a sört a port felverve táncolt a vihogó tömeg rezgőn járt kezük lábuk faruk szállt a konfetti meg színes szalagok eldurrant pár lufi néhány puki vitte a forgó szél

a számla meg csak dagadt


dagadt úr és vagy százkilós Venus forgott tekergett kígyóval kezében Laokoon csörgött a cassa egy Dazsbog hasa rezgett homlokán kicsapott a só oчень хорошo ordította meg beautiful habzik ömlik az aranyló lé hátul a konyha mélyén zsíros fazekak közt aludt a mosogató a szakács kockás fenekébe törölte izzadó tenyerét és kavart

unottan egyedül ültem


az esztrádon a dobos mellén kivillant a szőr elszakadt egy húr sir! még egy kört suhant a pincér sárga fény pásztázta a plafont összefont karral figyelt a chef mondom farsangi bál volt lábam taktust vert a zene ráfolyt a falra körbe két görbe hangjegy a sarokba ragadt elakadt valaki torkán a szálka és akkor tust húzott a kar

vetélkedni indult a maszka


és az újra dobbanó zenére rángva vonult a termen sok páva két szőke vonatozott körbe mögötte egy öreg beöltözve árva Huckleberrynek kis kopasz Nérónak és jöttek akik indiánnak Lajosnak vagy tizenhatnak és rángott Attila az ostorával Cézár két vigyorgó rabszolgával csörgött a lánc ránc rángott egy banya arcán

ringó kerek farral vonult a sok girl és egy earl


a vihogó tömeg tapsra csapta karját látva Persephonét Delilát Püthiát Canossát a szerelmét feledő Júliát cigarettázó kurvát jött egy terrorista kezében bomba unott nimfa szakadt ruhában a kínai császár Napóleon és Ikarus törött szárnnyal Furia és egy bús képű lovag öreg Esmeraldával ügyvéd és szemét bekötve a lusta Iustitia rendőr egy bíró

űzzük a telet

űzzük a telet


űzzük a telet ezüstben aranyban frakkban fátyolban és jött bundában a farkas és Piroska fél lábán ugrált az ólomkatona Seherezádé Aladinnal cár atyuska egy víg kefebajszossal és csókot adott Dianának egy herceg Ádám és Éva Léda hattyúval lába között és táncolt a tömeg hullámzott rángott mondom bál volt farsang

már csak én csak én ültem egyedül


és néztem az ütemre rángó Júdást angyalnak öltözött lány lágy hastáncba kezdett két clown kacagó álarcán vörös könnycsepp és királyok állatok mind mind forgott vonult rángott a terem morgott a zene s elém lépett hátán lazán átvetett kaszával a Halál gyere gyere velem kért

és én nevettem míg ő belém karolva táncolva a sor végére vezetett



Kép3



négysor(s)


összetört beszéd

hangpihék a fagyban

merev derékkal állunk

üres szemgödreinkben varjak fészkei

_____

megj.: „összetört beszéd, hangpihék a fagyban” – idézet Lorand Gaspar: Patmos c. verséből (ford.: Varga Mátyás)




coccidia


amikor felvisít az utcán hirtelen a

– – – gránát! hasra!

a házmester megcsóválja a fejét

– – – megint nem viszik el

– – – a szemetet

mondja

és a harmadikon

leeresztik a redőnyöket

– – – istenem! micsoda...

amikor bombatalálat éri a nyolcadik emeletet

a házmester felsóhajt

– – – tatarozni kell majd

az emberek fehérneműiket beszedik

a szárítókról

– – – most (még) üres a kötél

amikor katonák jönnek

és felszaladnak a lépcsőn

miközben leesik ezer hüvely

a házmester dörmög mert sáros a bakancs

és kiteszi az ajtóra

– – – lakás kiadó

aztán a penész-szagú szobában

az asztalra görnyedve esténként

mindenkiről mindent feljegyez

amiért majd egyszer díszes érmet kap

____

megj.: coccidia (e.: kokcídia) = kórokozó véglény




lenni


csak még egy sort kellene leírni

esetleg kettőt – gondolatokat sorba rakni

és elfelejteni minden szeretőt


feszültséget konnektorban hagyni

lazán legyintve – jó lenne a falon átnézni

és nézni fel és le és egy keresztre


és arcomra álarcot ragasztva

írni kellene egy verset – más bőrébe bújva

és feledni a szerelmet a szenteket


csendben az asztalnál ülni ülni

átértelmezve mindent – mindent elfelejteni

nézve a keresztre feszített szentet




csend és szavak


a szavak néha csak arra jók

hogy eltakarják a mozdulatokat


a csendet fel lehet szelni

a vékony szeletek közé

be lehet illeszteni a szavakat


néha a csend átváltozik

könyörtelen emberré válik

– – hogy felszakítsa a sóhajokat


csak ez a csend ne lenne

mit vékony fonalaikkal a pókok felkötöttek

szobám négy sarkába




most


most lábujjhegyen mennek a komor utcán

és a szürke ablakok mögé bújva csendben

ráncolják sápadt homlokukat az emberek


én is kabátom alá dugom trombitámat

/// árnyékom a repedezett aszfaltról kérdőn figyel

ahogy halkan számolom hátralévő lépteim




[...]


1)


egy választ kerestem // mit bánok már jobban

hogy valamit elkezdtem – vagy annak vége lett


2)


a bölcsesség köve hány karátos?


3)


másnap hogy lett egy szívrohamom

emelkedett a részvétárfolyamom


4)


a fénynek van árnyéka?


5)


az egyenes szavak sohasem találkoznak


6)


valóság ez – nem csak képlet

E=mc2




a megszólíthatatlanhoz


ma gyar / ló homokkristályok karca

ordító kakasok sarkantyúja

száguldó kövek pattogása

malmok őrölte lángok közt ülök


a levegőben pókok szőtte háló

a földön visszhangok árnyékai

újságpapírok plakátok betűinek tánca

a sarkokban gubbasztó csókok


fel kellene tekerni a gombolyagot

cinkék pintyőkék között sétálni

krétával körberajzolni az árnyakat

széttörni a hamisan szóló hegedűket


te megszólíthatatlan [nevedbe bújik

minden hév rád hordja összes szennyét

mindenféle szalagba tekert érkező]

mosakodj meg a harmatos fűben




korlát


az évszázados kőlépcsőket

homorúra koptatták a csoszogó lábak

a vaskorláton át

a sötét mélybe hajolnak

az öngyilkos sóhajok




ikaros


itt lent sárban fetrengő gőgök

könyökbe gyűjtött erő

száraz fák csúcsán fekete madarak

kocsmaasztalon lapuló söralátét


a kétségbeesett lámpák fénye

csíkot húz a ráncos arcokon

szemben ingó kurvák sorfala

a lábakon kérdésekből font bilincsek


panoráma ablakok mögött

sakálok ugatnak apró telefonjaikba

körbeforognak unottan az óramutatók

egy sikoly pörögve hull az utcakőre


a szákban fuldokolnak a meztelen szavak

apróra rágott csillagok a fogak között

a fülekben kantáták dadognak

görbe hátak mögött koppanó sarkak – – –


– – – egy hullámzó domb tetején

a megtiltott döntésedet meghozod

karodra viasszal tollakat ragasztasz

meztelen hátadat nap csókolja


tested a szél csúcsára felfeszül

az ablakokon szárnyak ezüst árnyai

nevetve a földre hullajtod

a múlt éles cserepeit [szabad vagy – – –


– – – karomra viasszal tollakat ragasztok

meztelen hátamat nap csókolja

testem a szél csúcsára felfeszül

/ / / az ablakokon zuhanó szárnyak árnyai




tájkép


ez a kép már nem meztelen

nézd – – a fűből hogy nő a harag

és a kékre festett égen

mennyi düh ül és néz hallgatag


a földnek combja fojtogat

könyökbe szorítva torkomat

és vörösre sírt szem a nap

minden vonal kis értágulat


a fa egy égbe szaladó

styx és léthé és eridanos

a világot erőszakoló

még-életért sikító fallosz


az ember van lefestve ott

– – mondom én ha kérdezed félve )

minden szín néma elhagyott

könyörgő kérés a szemekbe

_____

megj.: Styx, Léthé, Eridanos – az alvilág folyói (Styx az élők és a holtak birodalmát elválasztó határfolyó, Léthé a feledés, Eridanos az emlékezés folyója)




kávé


fél pohár bor

kávé kaktusz gyertya


az asztalra potyogó szavak

// később életre kelnek




túlélted


ezt a napot is túlélted

nem kellett hívnod a 104-et

átemelted fejed felett a tested

érted? a tested a fejed felett


reggel még beroskadni érezted

az aszfaltot rohanó lábad alatt

a biztonság kedvéért a falat nézted

hogy ne láss mást – hát nézted a falat


melletted mindenki elrohant

és te is rohantál valami után

estére mégis minden elrohadt

az élet is szobád rohadt falán


de megmaradt ajándéknak az ágy

bent feküdve elképzelted magad

amint ágyékodba harap a vágy

és te az égre homorítottad hasad




metró


az ajtók záródnak

kérem vigyázzanak

zörög csattog

gyors és pont odamegy

és mi

egyszerre hajtogatjuk

az újságpapírokat

ráhajolunk a telefonunkra

már nem köszönünk

senkinek




nyomok


hangja sötétben megbicsakló gordonkahúr

gesztenyefáról alápörgő fáradt levél

szűz hóba hulló vércsepp koppanása

féknyomok fekete sajgó bitumenen

/// hangja tátott szájú miért


szeme Picasso képéről leömlő barna álom

megrepedt tükörbe ragadt pillanatkép

egy tó – felfordult ladikok a parton

sarkában fáradt tegnapok buzdulása

/// szeme szépiába mártott kérdőjel


fülében tétova lépések a fehér folyosón

elfelejtett szerenád harmatos hangja

Bach orgonájának megrepedt fújtatója

hűsítő lélegzet-suhanás a hálóing alatt

/// fülében félénk könyörgés


az arca

/// az arcán végigsimít lélegzetem




el/hallgatás


már nem beszélünk egymással

por lepi a szavakat

hangszálaink teljesen berozsdásodtak




virágok


kamilla


ó – imádd a földet

rajta nyílik a gyönyörű kamilla

és sétálhatsz a zöld gyepen

szabadon dolgozhatsz testén

hiszen „Arbeit macht frei”

ó – imádd a földet

ha dózerrel tolják is föléd

hiszen rajta nyílik a gyönyörű kamilla


muskátli


ócska putridnak ablakában

virágzik a piros muskátli

az élet oly szép

vaskályhádban ropog a tűz

míg virágos gönceid varrod

Meleg othon, jo feleség, férfijaknak mi kel egyéb”

ó az élet oly szép

hiszen ablakodban virágzik a piros muskátli


pitypang


mert azok a sárt gyúrva masíroznak feléd

eltapossák a mezőn a pitypangot

te kerítést emelsz erőket gyűjtesz

tetveket patkányokat és majmokat

hogy megállítsák a vágyakat

és mert elfeledkezel arról

hogy ők is emberek erőidet rájuk uszítod

hiszen eltapossák a mezőn a pitypangot




téli anzix


a nyitott ablakban álltam s néztem

ahogy a madarak magukból a drótokra

gyöngyöket fűztek és a kottáikat

tanulmányozták elmélyülten

a varjak öles léptekkel csendben

fel-alá sétáltak a játszótéren


a házak is hallgattak

egymáshoz dörgölték testüket

balkonjaik átlátogattak a szomszédokhoz

és teával kínálták egymást

az öregek pipáztak

és fázósan becsukták a kapukat


a lámpavasak szépen sorbaálltak

szuszogva melengették kalapjukat

izgatottan forgolódva figyelték az utcát

és a közeli fákkal eszmét cseréltek

a dinoszauruszok kipusztulásáról

egy kutya álmában felugatott


a szobában feszes vigyázzban

némán állt nyolc elsápadt gyertya

a függönyök összekulcsolták kezüket

[ ő felhúzott lábait átkarolva

Perfect dalokat hallgatott

míg tőlem épp elfordult a Hold]

_____

megj.: Perfect lengyel rock-együttes a 80-as években




dalocska


süt a Nap süt a Nap

életem sétál az ágy alatt

kérdés száll kérdés száll

rock and rollt táncolva rám talál


hull a hó hull a hó

nyihog a fekete hintaló

néz a lány néz a lány

kis mosoly mászik a ló farán


sűrű köd sűrű köd

madárka nevet a Hold mögött

szól a dal szól a dal

felhők közt úszkál a sárga hal


fú a szél fú a szél

John Lennon álmomban tovább él

hallgatok hallgatok

fejemben éneklő harangok


eső es eső es

szemed a számon egy szót keres

ölelj meg ölelj meg

hátamon sétáljon két kezed



Kép4



lépések


lépteink kopogtak a köveken

hol te mentél elől

hol én néztelek




a torony


és akkor a kőműves ki mestere az építésnek

körbenézett méricskélt habarcsot kavart

megdörzsölte homlokát és felépítette

fűből tűzből őzek szívéből

csillagokból és darazsak fullánkjából

halak gerincéből hangokból templomok kövéből

ujjpercekből és lihegésekből a tornyot


majd jött a nagy organizátor

papírlapokat húzott ki zsebéből

homlokát ráncolva kiosztotta a kulcsokat

sántáknak szerelőknek utcalányoknak

kereskedőknek ágyúikat görgető katonáknak

tolakodóknak meditálóknak és kérkedőknek

számolt és aláíratta a végzéseket


de az apró szobákban nem fértek el a kinyújtott kezek

az öleléseket elárulták az árnyékok

a nyílások a falakba markoltak

szárnyaikat sértődötten összecsapták

és mikor Saint-Saëns állat-karneválját kinevette a hold

mikor meggyulladtak a virágszirmok

akkor az emberek duzzogva elköltöztek a pusztákba




obscura


kalapot inget a kezem gyorsan leránt

ledőlök meztelen hajótörött e parton

s míg az éj kényelmesen fekszik a hajnalon

számolom az ég ezer megvadult madarát


közben beszélgethetek nyugodtan a széllel

messzi híreket hoz az ösvényen túlról

a hangokról – ahogy fogak közt fuldokol

az a sok kérdés és mindent összekever


de most nem érdekelnek a panaszok

a koszos eget nézem keresem az istent

én is kérdeznék tőle ha már ott lakik fent

hova lettek a csókok a lepkék virágok


hol laknak az ősök és miért vagyok én

fullaszt a nevetés mit legyűrtek torkomon

maradt a halak monoton nézése a korom

és a városban bóklászó tarka tehén


gyorsan elindulok vissza honnét jöttem

jazz románc falak és napilapok közé

ernyő asztal pincér járdára ömlött kávé

s mert félek – árnyékomat sietve átlépem

_____

megj.: „Kalapot, inget a kezem gyorsan leránt, ledőlök meztelen, hajótörött e parton” – idézet Jean Cocteau: Dél c. verséből (ford.: Vas István)




négysor(s)


ülünk az ég korlátain

mint elítélt fegyencek

nevetünk madarak szárnyain

markunkban nevetnek a szögek

_____

megj.: „Ülünk az ég korlátain, mint elítélt fegyencek” – idézet Pilinszky János: Trapéz és korlát c. verséből




egy szőke költő


egy szőke költő tán megőrül épp

haragját zsebében hordva dünnyög

átkarolja vállát az őszi szél

és fülébe susogva sündörög


a kövér nő ernyőbe öltözik

ágyékát egy újságnak eladja

a pap az oltár mögött vetkőzik

lesunyt fejjel gondol Máriára


az utcákon sétáló emberek

repedéseket néznek csendesen

láttukra a fal szíve megremeg

mint vér csorog le rajt’ a félelem


két koldus a padon könyökölve

suttogva gazdaságról beszél

könnyező falevél siet a földre

szédelegve – a jövőtől fél


üres csillagokat ken az égre

két extazitól megőrült veréb

s a hold hangja besikít a csendbe:

egy szőke költő tán megőrül épp!

_____

megj.: „Egy szőke költő tán megőrül épp” – idézet Alfred Lichtenstein: Szürkület c. verséből (ford.: Tandori Dezső)




a lovak megtorpannak


a lovak megtorpannak a kopár hegyélen

hol kettészeli a napot a horizont

az emberek szeméből iszik a félelem

s elégedetten magával szárnyat bont


férgek másznak a repedt házfalak között

árnyékuk rettegve szétfolyik a járdán

vén búgócsiga kábán egy kötélen pörög

nyelve kifordul szederjes száján


vén urak állnak rozsdás balkonvasnak dőlve

gőgösen a fent kúszó felhőket nézik

varjak zuhannak sírva a fekete télbe

szétvágják a levegőt tűhegyes karmaik


odabent kislányok apró mellüket fogják

szégyenüket lemosták a zuhany alatt

s míg megfordul nyikorgó tengelyén a világ

vértócsába hanyatlik sírva a nap

_____

megj.: „A lovak megtorpannak a kopár hegyélen”, valamint „S vértócsába hanyatlik mindjárt a nap” – idézetek Theodor Däubler: Kurta nap. c. verséből (ford.: Rónay György)




abstract haikuk


*


beszélsz hallgatlak

– – – – – – –

semmit sem értek


*


nevetek rajtad

:) :) és ettől :( :(

rossz lett a kedvem


*


? ? . ? ?

rosszul kérdezel és most

jó válaszra vársz


*


~~~~~

és elsiklik mellettem

a gondolatod


*


híresek lettek

o o o o o o o

üres szavaid




varjak


holnap is letesszük a virágokat

komoly képet vágunk

az idő állítólag szép lesz

hűvös de süt a Nap


pár szónoklat

esetleg elénekeljük a Szózatot

– – – kell az ünnepekhez az ilyesmi

aztán kezet fogunk néhány ismerőssel

akiknek elfelejtettük a nevét

de egyáltalán nem lesz fontos

hogy bárkire is emlékezzünk


minden évben ezt tesszük

mert figyelni kell az egészségre

a nyugodt lelkiismeretre

– – – fent már gyülekeznek a varjak

/// közeledik a tél

_____

megj.: 2011. október




martwa natura


kép a falon

fekete óra

Pierrot lóg a szögön

megrepedt lámpafény

virág

üres tükör

magukba zárkózott szekrények

könyvek néma sora

hideg ágy

megdermedt hintaszék

a sarokban én

az asztalon pohár

falán megkövesedett víz karikája

szélén ajkának rúzsnyoma

____

megj.: martwa natura (lengyel) csendélet (szó szerint: élettelen természet)




anyajegy


ujjaid végére fűzött báb vagyok

két kezem tapsol – – – látod?

szád szegletében egy mosoly

mellbimbódon alvó lehelet

combodon futó ideg


anyajegy arcodon

az orvos szerint könnyen eltávolítható




kér[d]ések


1

de mit kezdjek

a birsalma szagú háromszögekkel

ott a köldökök alatt

a görcsökkel

amik az izmokban laknak

combok súrlódásával

azokkal a kifinomult kezekkel


2

és itt van példának okáért az a sok

mellekre ütött

de már rég elhagyott kereszt

zsoltárok elhamvadt pora

a föld féregrágta labirintusa

a gravitáció és a vágyakozás

istenek közömbössége


3

és mit kezdjek a kérdésekkel

mindenféle ócska költeménnyel

amit a penészes falakra festenek

és legfőképp mit kezdjek azzal

a címben felejtett

teljesen felesleges betűvel

vele mit kezdjek




hallgatni akarok


már nem érdekel ahogy meghajol a cirkuszi bohóc

és dördül a taps és nem érdekel

ha a koldus műlábát hóna alá csapva elszáll

sem reggel sem este sem kezdet sem final

sem ahogy a hangok verik az üllőt

nézz rám szememben parázs


és nem érdekel akárhogy nyúl hajamba a szél

ha a szomszéd üti a szöget már nem érdekel

a lány köldökében a pearcing

sem az alatta borotvált háromszög sem bugyi sem ing

és az sem ha átlibeg a zebrán a csípő

erősen fogd a kezem / pupillám mélyében alakok forognak


már az sem érdekel

ahogy a hangszóróból kifolyik Pavarotti hangja

és a sárga méz a csorba kanálról az ölembe ömlik

és nem érdekel a szálka se és mi és meddig

ahogy remegő kezedből az idő menekül

az óra hallgat a falon – borulj a vállamra kérlek


már nem érdekel az amorf kérdések sétáló fala

se a csodálkozó pillantások

se a szájak sarkából lecsorgó áhítat

nem érdekelnek a kongó hangok a pillanat

a véletlen kérdések az esetlen lépések

sem kezed rándulása – ne kérdezz hallgatni akarok




kereszt


a három szög szögeinek összege




visszapillantások


néha vissza kell pillantani

hogy lássuk az elhagyott szavakat

csörgősipkát rázó mozdulatokat

összeadni kell és kivonni


meg kell hallgatni a mókusokat

a hegyet lassan körbesétálni

– várj ! az ablakot ne nyisd ki

most írok – öleld át a mondatokat


néha meg kell halni

hogy újra megszülessünk

és elindulhassunk egy járatlan ösvényen

hogy megint ártatlanok legyünk




sarokban


minden sarokban ott a bánat

mellet tépő fájdalom

de ha ordításra nyitnám számat

inkább köldökömet bámulom




[voltak szebbek is a percek]


mert voltak szebbek is

a percek a napok – – –

amikben nem volt annyi genny

minden szakadást

össze lehetett varrni

voltak lépcsők a vonatra fel

és amin mentem míg mozogtak

akár szembe is


tavasz is volt

amikor le lehetett festeni a falat

és a fűben ülni

– – – az ágyban jó volt

és csak utána jöhetett be a szél

az ablakon

talán pár dolgot érdemes kikeresnem

a cipős dobozokból


a dobozokba gyömöszölt mozaikok

lassan megpenészedtek

a szél ki-be jár az ablakon

[ma már megvárom míg jön

az alacsony padlójú busz

// míg ideér azon gondolkodom

érdemes-e megvennem a jövő havi

bérletet




sikítás


sétáltunk a hídon

odalent lustán gurult a víz

a sötétben alig látszottak

a civilizáció műflakonjai

ernyőnket rángatta a szemtelen szél

komoly arccal beszélgettünk

a NAGY dolgokról


hirtelen sikítva a vízbe ugrott

nem messze tőlünk egy lány

szoknyája szétterült a vízen

– ne sikíts –

kiáltottunk rá


de már elszálltak messze FONTOS dolgaink

s velük lebegtünk mi is a sunyi szélben




égő zsiráf


és mondd csak

kérdeztem


ő támaszkodott a falnak

lazán és rutinosan

lenyomta az offot

szájából kifüstölt


mondd csak

rugdaltam egy

kavicsot bátran

mert a kavicsok

nem rúgnak vissza

és nem kérdeznek

és nem panaszkodnak


nézett rám

tüzes szemeiben

tizenvalahány év

tapasztalata

és a bíbor ég

száguldás

szárnyalás

és a holnap

holnap ki tudja

mi lesz

de valami

mindig

és barna szemében

kérdések

nem tudta

nem tudta

a micsoda miért

és kicsoda hol

se hogy hol a miért


és mondd csak

kérdeztem

olvasni szoktál


persze

húzta ki magát

kivillant gyönyörű

melle

visszanyeltem virtuális

nyálam


szoktam

reklámlapot he-he

az van ingyér

és van haszna is

neki bazmeg

a többi süket duma

üres duma


üres

fején jól állt

a zöld kis kalap


mellettünk közben buján

lángolt a zsiráf

_____

megj.: Salvador Dali tiszteletére




[...]


a második emeleti ablakból kihajoltak

egy szaxofon rekedt hangjai


aztán csend


el kellene indulni már

és tenni valami teljesen feleslegeset




megrepedt


azt a bonbont kérem

azt a szív alakút

ha lehet – lágyan

emelte fel a piros dobozt

mosolya apró gödröt

ráncolt ajka sarkára

két bodor hajfürt

leszaladt homlokán

csillant a szeme íriszében

a romantika

erotika

a tükörben a falon

kékre váltott a neon

9 és ½ hét

függöny mögött

táncoló nimfa

vadászni induló

nimród vagyok

szférák zenéjét hallom

mogyoróbokor ágai

közt átsuhan a szél

kétezerkettőszázötven

készpénz vagy

kártya ? – hallom

és akkor akkor akkor –

a falon a tükör megrepedt




pórus


mikor a felhők a földre ülnek

az emberek

nézik az égen hömpölygő madarakat

és százalékokat számolnak míg forog

és pörög az ideges szél / lábuk elé

tavalyi

száraz falevelek gyűlnek

és a homokozóban

– – – – – – – – – – lapát vödör öt kisautó

            és pisti

épp labdázik a fűben

nagyon messziről egy sziréna

és még egy

– – – – – – – – – – még egy

az emberek sugdolóznak

és ikszeket rajzolnak a körbe

és egy fekete autóban zöttyen

zöttyen egy láda teli lyukas labdával

            és feri és jutka

hintázni szalad

– – – – – – – – – – a hinták

felszállnak az égbe

süt a nap és sandán számolnak

az emberek az emberek bólogatnak

nyakukon az erek pont olyanok

mint a házak téglafalán kúszó indák

és a hinták

– – – – – – – – – – repülnek

            és zoli és petya és már janika is

mászkál a felhőkön

de most ez senkit sem érdekel

_____

megj.: 2006 tavasza