Aditi-Inana Kinga


Cselédregény, avagy a Kastély



TARTALOM

Cselédregény, avagy a Kastély

1. Megérkezés
2. A kastély mindennapjai
Tragikus Szerelmek Története
3. Spiritizmus kifordítva
Az Úrfi és az Úrinő szerelmetes szellemének szeánsza
Az Úr nyála és következményei
Miként heveri ki Édes Anna, az úri cseléd az élet viszontagságait a grófi szérűn
A Grófnő és a Gróf beszélgetése
A cseléd belső monológja
A Grófnő és a Gróf szerelmetes szellemének szeánsza
A Grófnő rövid vallomása
A Kastély
Kötődések

Cselédregény, avagy a Kastély - 2. változat






Cselédregény, avagy a Kastély



1. Megérkezés

Egy gyönyörű nyári napon, amelyen csodás, tündöklő kék égen egy-két bárányfelhő vonult csak át, egy fiatal nő hajnalok hajnalán arra ébredt, hogy cseléd 7x22 órás munkakörben. Váratlanul érintette, mondhatnók megdöbbent, és e döbbenet fiziológiai jeleiként jeges forróság járta át minden porcikáját valami borzongás, szédület és hallatlan didergés, remegés és fogvacogás kísérte e váratlan felismerést. Élete eddigi folyásán más munkákhoz volt szokva, így érthetőnek bizonyult, hogy kelletlenül fogadta a váratlan munkalehetőséget.

- A szerződés szerint, heti 7x22 óra - szólt az Úrfi, és mutatja az iratot a cselédnek, aki heves tiltakozások közepette követeli a vasárnapi szabadnapot, és napi két óra szabadidőt. E gyönyörű, tündöklő kék egű napot követő éjszakákon a cseléd riasztható egy nővé vált, mint akinek csecsemője rossz alvó és akár fél évig is végigsír minden éjszakát, jól tudjuk ez szélsőséges eset. Az éjszaka, mint tűzriadó, vészcsengő, riasztás!

- Meggondolom - szólt az Úrfi, amit ajtóknak, ablakoknak heves csapkodása követett; úgy repültek ott, még ha nem is a tányérok, de szitokszavak, a nemtetszést kifejező gesztusok sokasága, hogy a cselédlánynak nemcsak, hogy inába szállt a bátorsága, de úgy összehúzta magát, hogy szinte ki se látszott a földből, és rettegve gondolt a következő hónapok folyására.

Míg dühöngött az Úrfi, a cseléd jól megnézte magának a magas, erős, izmos testalkatú, tagbaszakadt férfit, enyhén bozontos hajjal, - szőke típus lévén enyhe szőrzettel vaskos testén, amelytől kissé mezítelennek tűnt, mint egy csecsemő - gondolta a cseléd, és ez enyhítette félelmét egy kissé a háztól, amelyet különben is a Világ Királynője, az Angyalok Fejedelme, Fájdalmak Asszonya, Gyertyaszentelő és Gyümölcsoltó Boldogasszony szobrai ékesítettek, egyéb neveit a Madonnának a cseléd római katolikus neveltetése lévén mind ismerte, amit gyorsan egy kreatív, fantáziadús imádságba szőtt, és magában recitálta, míg az Úrfi dühöngött, a Mária-litániát.

A Madonna borít itt minden falat, - fali szőttes, kárpit, és kép gyanánt -, és szobra ott áll szinte minden szekrényen; - csak sikerül itt e házban az Irgalmas, kegyes, kegyelmes, malasztos Szűz oltalma alatt kibírni az Úrfi ösztönös tűz-láng ezer ördög-természetét e fiatalos ösztön-óceánnak. A cseléd épp annyira fiatal, mint az Úrfi, lávakitörésre éppoly hajlamos, ösztönös természet. Úgy járhatunk itt ebben a házban, mint Pompeiben jártak hajdanán a hívők és a pogány szentek - gondolta a Cseléd, és félelme a forgó keringés a ház körül szabadulásra készen, mielőtt a szürke hamu elborítana minden élőt e házban, és év ezredekre megkövesítvén restaurálná a dicső, mindenre képes természet az élet egy pillanatfelvételét, örök viszonyait.

Az Úrfi hirtelen kivágta a frizsider ajtaját, és dühét csillapítani előkapott egy csodaszép sárgás pirosasba hajló, gömbölyded almát és beleharapott..., csak úgy csurgott le szája szélén a zamatos, lédús almalé, hogy a cseléd, míg titkon figyelte az Úrfi minden mozdulatát azonmód összefutott a nyál a szájában; arra vigyázott, hogy a szája szélén nehogy kicsurogjon a nyál, mint almalé. Az Úrfi falta az almát, egyik harapás a másik után, csak úgy ropogott fogai között a friss almahús, hogy a cseléd félelmében gerincéhez kapott, nem az ropog-e. Az alma csumájához érvén nagyot böfögött az Úrfi, a cseléd füléhez kapott a hang durranásos voltán, és akkor azt találta mondani az Úrfi: - Jó! Kérése teljesítve lesz, megoldom valahogy, majd a csumát odanyújtotta a rémült és megszeppent cselédnek. - Dobja ki, ott a szemetes! A cseléd összerezzent e szigorú, határozott és ellentmondást nem tűrő hangra, és azonmód -18 fokra lefagyott. Az Úrfi kimért, összeszedett mozdulatai a végét jelentették a dühöngésének, ez a Cselédre úgy hatott, mintha egy erdőtűz lángerdejéből, hirtelen folyami jeges vízfelszín jégkristályaivá fagyasztaná az Úrfi.

- Ne menekülni akarjon a házamból, mikor még fel se térképezte, hanem találja meg a helyét, és tegye a dolgát! Nem szabadságon van itt, de rendben, kérése teljesítve lesz, állom a szavam. Ma megbeszéljük a heti menüt. A cselédet kissé meglepte a férfi hirtelen hangulatváltozása, de fejét kapkodni nem maradt ideje, a feladatok felsorolása fénysebesség gyorsaságában hagyták el az Úrfi rózsaszínes szigorú és fegyelmezett száját.

- Bevetése mától számítódik; viselje jól magát, nekem az a fontos, hogy menjenek a dolgok, és ne ténferegjenek. Megelégedettségem éppúgy érzékelni fogja, mint nemtetszésem. Csalódottságomnak hangot fogok adni. Nem vagyok megnyomorított, visszanyesett, csonkított teremtménye a természetnek. Nem nyomok el, nem fojtok el semmit, főleg nem a házamban; megismer majd.

A cseléd bár legszívesebben valóban elmenekült volna az Úrfi ilyetén szorításából, de megfogadta tanácsát, mert mit tehetett volna egyebet, száműzvén e gyönyörű nap kék egét bámulván egy ablakon át mindenhol volt csak itt nem, mert e helyen való váratlan hajnali ébredése döbbenetes élmény volt számára, de a túlélés parancsa cselekvésre ösztönözte, és azon volt, hogy feltérképezze a házat, és megismerje lakóit. E ház inkább kastély volt, mérete és pazar berendezése okán is. A szobák különböző stílusjegyei, a francia klasszicizmustól a barokkon át a túldíszített rokokóig, modern csillámló, fényes stílbútorokkal berendezve praktikusságot, használhatóságot, az alkalmazást szem előtt tartó berendezési tárgyak mintha egy pazar Elvarázsolt Kastélyban lenne az ember, úgy hatott. A kastély lakói nem kevésbé furcsa szerzetek - gondolta a cseléd, és csak lassan tért magához a rászakadó új élet meglepetései, váratlan fordulatai labirintusos érzelmi kavalkádjából.

- Úgy kerültem ide mint Pilátus a Credo szövegébe - gondolta a cseléd, miközben az Úrfi eltávozott lakosztályába, és azon töprengett, hogy jó lesz ez a nő, mert valójában ilyen nő kell neki; miután jól kitombolja magát, a gőzt ki- és leereszti, teszi a dolgát, nem kényeskedik, nem makrancoskodik, nem áll ellent a követelmények teljesítésének, ha ő, az Úrfi enged egy kicsit, a gyeplőt megereszti kissé, de azért erősen fogja a kantárt, készenlétben tartja az ostort, hogy látható legyen mindenki számára a falon képkeretben is a házban az ostor, amiből nem is csinál titkot, miben hisz ő, az Úrfi, és mihez tartsa magát mindenki e házban nincs lazsálás, nincs henyélés, nos ezen ostor mintegy drágakő műtárgy dadogás, kertelés nélkül a falon, hogy se be se ki, kertelés nélkül, inába szálljon mindenki bátorsága, ha ezen ostorra néz. A kancán a nyereg, nyergén az Úrfi, kengyelben a fényes, nyesett bőrcsizma idejében billent egyet a kanca hasán, ha lustálkodnék, avagy lázadozni, hepciáskodni, jármából kitekintgetni merészelne, amit meg ne próbáljon dolgát végezetlenül elheveredni a tűző napon, mert meggyűlik vele a baja. Jó lesz - gondolta az Úrfi, sakkban tartom e pejlót, ő meg imádkozhatja a rózsafüzért a Madonnák előtt jártában-keltében, de az Úr én vagyok. Köveidből, amit én adok, megalkothatod, műalkotássá formálhatod a paradicsomot kígyóval és almafával, de az oázis én vagyok. Ég s föld között a jelen járatlan utakon az állandóság változatai, és én hintázom a szabadság, emelkedek és zuhanok, majd újra emelkedem.

- Meglocsolta már a virágokat? Magára vártak, hisz kiszáradtak az embertelen viszonyok között a napon. A cseléd nagyon megijedt a váratlan, közel eldörrenő hangra, mert azt hitte már egyedül van.

- Fontos számomra a virágoskertem - szólt az Úrfi. Első és legfontosabb dolga a virágok öntözése, hogy enyhítsen sivatagi érzéseim átkozott üres űr poklán. Az Úrfi a levegőben érezhette, amint a Cseléd furcsa félelmében a közelségtől végiggondolja a múlt hónapokban szeretettel, imádságos lélekkel, jó cselekedetekkel eltöltött hétköznapjait, hogy ezeken szerzett szivárványos ujjlenyomata, mint pecsét védelmet jelentsen az Úrfitól. Az Úrfi szinte hangos kajánul mosolygott a cseléd kínján, és mód felett jól szórakozott az új helyzetében, mint háziúr, és ezernyi ördög kacagott benne a cseléd kiszolgáltatott helyzetén, összezárva védtelen vele egy házban, avagy kizárólagosan az ő védelmében, védelme alatt, amit kihasználni nem illik, de ostoba, ki nem él a remek, kínálkozó lehetőségekkel e sivatagos, forró homokos talajon, ami a lelke.

- Élek majd az adott alkalommal, ha eljő az ideje, hisz ennek a cselédnek csodálatos, kemény, izmos, mint két kerekded alma a feneke, és biztosan édesen zamatos, mint félelme, amely hízeleg hiúságomnak e hatás, mi tagadás, - szinte szavalt a közelgő gyönyörűség gondolatára az Úrfi.

- A Szentháromság minden ereje egész színskálájával, - kálák és gálák legyenek velem -, és óvjanak az Úrfi ezer ördögétől e helyen, hogy túléljem e ház egészét!

És szóla az Úrfi ezernyi ördöge kaján mosolyával. - Maga itt háztartásbeli, azért van itt, hogy pucoljon, takarítson a házamban, tehát porszívózás, felmosás, törölgetés, vécék és mosdók tisztán tartása, másrészt főzés, sütés, betegápolás, mármint ha van beteg, értettem? Legyen kedves velem, mert nem szenvedhetem a savanyított káposztát; legyen készséges, mert nincs se időm, se kedvem makrancosokat szelídíteni. Mosolyogjon, mint édes, zamatos kedvenc almám a kredencen.

- Minden vérem, ha elhull is, a Szerelmetes Angyalsereg elme-adománya ajándékaival hadd élem túl e házat Úrfijával - didergett a cseléd, miközben érezte az Úrfi éhes szemeit a farát beárnyékolni.

- Érezze jól magát a házamban, azt szeretném, hogy jól érezze itt magát, és gyógyítsa meg arcán a sebhelyeket, mert úgy néz ki mint egy négyszáz éves fa föld fölött szétterülő, görcsös, göcsörtös, ráncos vén gyökérzete.

- Szép a virágoskertje - nyögte ki bizonytalan, fátyolos hangján a cseléd, és bámult ki az ablakon megsemmisülten, miközben arra gondolt, hogy az Úrfi megannyi ördöge nem érhet fel az ő, a cseléd fénymadarai nászaival, pazar énekükkel Isten dicsőségére.

- Határtalanul gyönyörű a virágoskertem...! - jegyezte meg az Úrfi, mikor meglátta a feleségét.

- E kávéházi szegleten magam magom sok fényévnyi özvegység adományai titkait csak az egész Pokoli Ördöghad ismerheti titkait az áldozatomnak, míg járom az utat, a macskaköves utam zsákutcáit és agonizálok évtizedekig túlélni a botrányt, hogy megszülettem és vagyok.

- Szerelmetes Feleségem, tündöklő Bogaram, Égi virágszál virágos kertemben, hadd ölelem meg mindjárt ízibe, friss lelkesedés első nagy lendületével legyen karjaimon érezhető forgatónyomaték!

- Bírja még, kedvesem, azonmód fennszóval, én már állva is kihulltam!

- Virginia, vigyázzba, kezeket föl, lábakat összezárni, egyenes gerinc, hátát kihúzni, nem félünk a farkasoktól!

- Férjem Uram, mit képzel, hogy betársít közénk holmi orchideát, amely a nedves meleget, trópusi éghajlatot, nagy kacagásos életkedvet szereti, nem a mi elszáradt létünk sivatagi oázisainkon e virágszál nem élhet, nem szívelheti éltünk, nem bírhatja ki. Üdvözlöm - köszöntötte az Úrinő a cselédet. Összerezzen most is még, kis kedves orchidea, minden ajtócsapódásra?

- Féltékeny, drága feleségem, ezen csinos orchideára?

- A férjem már csak ilyen fergeteges humorú olykor, ha meglepik, ha váratlan jelenség adódik, verődik, azaz téved az útjába. Bizonyára megérti kissé különc, lázas és szenvedélyes viselkedését. A cselédszoba a legfelső szinten van; mindene meglesz nálunk, nem látja kárát semminek, bőven van mit a tejbe aprítanunk, híján nem lesz semmi, maga se lássa hiányát semminek, de azért a szép alakjára vigyázzon! Az Úrfi nem szívelheti, ha elhanyagolt, rongyos lelencek a cselédei. Szépérzéke elsőrendű és - rangú, tündökletes. Látta már a virágoskertjét, ugye? Melyik virág akar lenni benne, válasszon magának egy virágot, és lássa el pillangóival, akkor kiválóan megfelel majd! Örvendek jelenlétén. Szimpatikus. Nem az idegrendszer ezúttal, hanem maga szimpatikus.... - folytatta az Úrfi felesége szóáramlatát -, megkavart és kikavart hormonális vegyületeim érzelmi vetületeként átitatván szimpatikus idegrendszerem. Ne ijedjen meg nem vagyok biológus! Jó szórakozást - fordult az Úrinő az Úrfihoz, alászolgája, most mennem kell, érezzék jól magukat! Az Úrinő azonmód, mint egy fergeteges széláramlat elhúzta a csíkot, és peckes tartása, büszke lelket kifejező szemei csillámlottak a forró nyár tündökletes napsugarai ragyogó fénypontjain húzta hát gőgösbe is hajló virágillatú beleit a megemésztett, kibaszott világ űrjén virágillatú fingokat eregetett, és jó kedvének nemcsak hangot kívánván adni, hanem láttatni is igyekezett, hányt egy cigánykereket, ami nem rossz gyomrának volt köszönhető, hanem víg kedvének a cseléd érkeztén. - Lesz férjemnek jó szórakozása - gondolta, nem megy majd csak ritkán megy az idegeimre hanyatló erkölcsei didergő lázálmaiban elszenvedett szorongó feszengései, egy beteg, elkárhozott, szenvedő-szenvelgő lélek nyavalygásai elaggott unalmában.

- Kitaposom e cseléd beleit! - járt az Úrfi agyának kerekei; tetszik az Úrinőnek is e cseléd, kész főnyeremény, ritka szerencse e gyors és kölcsönös, közös szimpátia, nem lesz baj bizonyosan nem, hisz az Úrinő maga ajánlotta fel jó kedvünk lehetőségére e dáridót, e csatazajos csetepatét csapunk akkora házi murit és virágos kerti bulit, hogy hetedhét országon túl is híre menjen, több ezer mérföldre is szálljon el ezen gyönyörteljes üdv, az éden üdvössége dalai az isteni hullámzás harmóniáin.

- Kiskertemben uborka, reá kapott a róka, várj meg róka megleslek ..., de rosszul teszed, fiam! - hirtelen a verandáról a nappaliban termett a Gróf, magas, testes, vállas, izmos testalkatú, jól öltözött, markáns arcú, torzonborz hajviseletű férfi gyermeki mosoly vidám kis gödröcskéivel az orcáin, ravaszkásan elhúzta a száját. Már jó ideje a teraszon hallgatózhatott, és mosolygott a bajusza alatt. Jó kis kelepcébe került e kis naiv szűzies cselédecske az ő hálójában imádott foglyaként a fogoly. Az én hálómból sose szabadul se grófnő, se cseléd, se munkatárs. Ha kivetem hálóm és rá tekintetem tündöklő ragyogását sugarainak a felcseperedő nemzedéknek - gondolta a Gróf az nagy jó víg kedvében a hallgatásnak. Lacikonyha. Csillagos lufi-eregetés. Haddelhadd. Húzd el cigány a nótáját, jó mulatság, férfimunka lészen a táv közel! Haja-hujajaj!

- Itt a pirospozsgás, almaarcú új cselédem, édes, mint a méz, finom, mint a jól kiköpült vaj, finom, mint a gesztenyepüré tejszínhabbal és a somlói galuska, gyöngéd angyali lidérc, egy tündér, félős mimózaalkat, imádságos hamvas apáca, fehér húsú őszibarack rózsaszínes sárga bőre illata előtte jár mérföldekkel híre és rossz híre is egyben. Egy fiatal nő, ki fogyasztható, préselhető, iható nedűnektár. Magunk szerelme.

A cselédnek, ha eddig nem is most tényleg inába szállt minden bátorsága, köszönni is elfelejtett, folyton azon törte a fejét, e furcsa szerzet vajon honnan ismerheti. Őt nem árulták soha fogait szemlére bocsájtván, izmait tapizva, tapogatván, csontjait tesztelvén cselédpiacnak nevezett zsibvásáron, leánynézőn, ahol a kakas bátran válogat a tyúkok között a nagy bőségben.

- Ne szeppenjen meg annyira, drága szentem, mintha a világból is ki akarna szaladni ijedtében, nem vagyok én maga a szibériai tigris, avagy a szibériai medve-együttese, aki másra sem várt csak, hogy magát felfalhassa; jól megnyalom majd ujjaim és szám maga után, aztán úgy viselkedjen e kastély libabőrös rejtett zegzugos, kietlen ösvényein, labirintusos folyosóin, hogy panaszt ne halljak magára!

- Apám, mint a szibériai medve és tigris, jó! - húzta el a száját finnyásan, nem tetszőn az Úrfi -, nem mindjárt az ausztrál pandamaci, avagy kenguru cowboyos kalapjában?

- De, fiam, ausztrál, de nem fehér ember, hanem bennszülött; aztán meg vigyázni ezen indián nő kócsagtollas kalapjára, hogy megfeleljünk a globális világ elvárásainak! Indián festőecsettel kezelendő sebhelyes isteni teremtménye az árvaságnak, árvácska, liliom és margaréta. Nyomorúságos nyomorúsága nyomorultjai e házi kedvenceknek. Majdnem belehalt vérszomjas démonai rúgkapálásaiba parányi testében a haldoklás rémei kiszolgáltatottja a sivatagi csöndnek.

- Azt mondta, Gróf Úr, gesztenyepüré tejszínhabbal?

- Igen, de nem most, most még nem, mert van püré, amely megsavanyodik, de én ínyenc vagyok és finnyás, olyan nekem nem kell, sem házi kiskutyus; romolhatatlan gesztenyepüré kell, és vadmacska, kinek ha valami nem tetszik kikaparja érte szemeimből a lázálmokat egy fergeteges édeni tiszta forrás üde tiszta levegőjén nyolc folyó partján az angyali tánc.

- A Gróf Úrnak úgy tetszik hadarni, és a dolgokat összekeverni mítoszt a mesével, balladát az anekdotával, viccet a tréfával, hogy alig tudok kiigazodni az Ön kedves beszédén, Gróf Úr, elnézését kérem!

- Elnézek még ma az első munkanapján egy s más fölött, de aztán a cseléd dolga és kötelessége Ura egy szempilla pillantásának mozgásából érteni kívánságát, máskülönben akadozhatnak a házi teendők e forgalmas csomóponton, ami egy kastély.

- Megértem.

- Szarnom kell - így az Úrfi, és kisietett a mellékhelyiség éjszakájába.

- Ma paprikás krumplit kívánok enni különböző savanyúságokkal, de olyan íze legyen, mintha angyalok le s föl szaladgálnának az ízlelő bimbók nyálas nedvein az agy ízlelő központjába holmi lajtorján. Nem vagyok agyvérzéses, remek, kifinomultak az érzékeim. A hatodik érzékem a köbön halmazelméletébe magát úgy elkevertem, hogy terveim cselszövéses úttalan útjain ne járhasson más e labirintusos agytekervényeimen csak én.

- Ismer engem a Gróf Úr?

- Régóta, de itt védelmi szempontok miatt csak én kérdezhetek.

- Bocsásson meg a kérdés indiszkrét volta miatt. Az Úrfi rendelése szerint az ebéd ma csirkepaprikás nokedlivel és tejszínes uborkasaláta.

- Ne kérjen folyton bocsánatot, mert egy megakadt lemezzel élnem egy fedél alatt elviselhetetlen lenne, másrészről pedig az Úrfi kívánságait teljesíteni szívből ajánlatos, megszívlelendő jótétemény, az én kívánságom egyenesen parancs.

- Értettem Gróf Úr.

- Azért! Álljon neki a paprikás krumplinak, jó csípős legyen, csabai kolbászt bele.

E pillanatban egy csodás égi tünemény ragyogása, mintha meséből lépett volna ki Tünde, avagy Titánia, kinek ragyogása betöltötte - belépvén a nappali ajtaján - a szobát, és mintha ezer nap ontotta volna egyszerre fényét tündöklő ragyogás árasztotta el a kastély egyébként legnagyobb kristálycsilláros termét, és már enyhén viseletes levegőjét mennybéli illattal árasztotta el. A cseléd szinte belevakult a ragyogó fényességbe, és csaknem elájult a nő belépésének hatására.

- A grófnő, a feleségem.

- Szolgálatára, Grófnő.

- Kérem, ismerkedjenek meg, de időben legyen ebéd, parancsolatára.

- Igenis, Uram.

- Kedves Anna, a lényegre térek mindjárt az első alkalommal, hogy látom magát, és van szerencsém megismerhetni. Többszöri elutasítás ellenére újra és újra engem ostromol, hozzám nyújtja be kérelmes kérvényeit; nálam akar-e dolgozni, a közelemben akarja tudnia magát, ami engem enyhén szólva feszélyez, zavarba hoz, mert nem tudom okát, és ezért nem tudok mire jutni, csak a közelítő tél elutasítására. Nem tudom, minek köszönhetem e nagy érdeklődést, és kitartó ostrom bizalmát.

- Grófné, valami ellenállhatatlan vonzalom, egy álom, amit a szívemben titkon dédelgetek, hajt magához legyőzhetetlen szenvedéllyel!

- Elnézést, édes Anna, kérdésemért, de leszbikus?

- Grófnő, a maga környezetében, ha nagy is a tolongás, nincs tolongás, ha nagy is az űr, az üresség telis-tele szeretettel és melegséggel, őszinte tisztaság forrásán az epekedő, mint én, a szomjúhozó, mint én. Ön, a szép kedves nő, ha el is utasít, úgy őriz szívében, mint senki más, úgy tart meg, úgy segít, hogy ott hagy magamra, lesz-e erőm eljutni szívéig tiszta vágyakozásommal, méltó leszek-e valaha az örök tavasz virágaira, amelyeket csak az erény szakíthat le, mert ki kell érdemelni őket. Ön, szép kedves nő, oltalom a szenvedőknek, vigasz az árváknak, kegyelem a rászorultaknak.

- Ilyennek képzel el engem, és milyennek lát az álmában?

- Látom kék bársony palástban világoskék selyem virágbetétekkel, fehér prémmel a nyakán, fején látom a fehér-arany pápai tiarát, amely a Szent Péter Bazilika kupolájával egyazon méretű fenség, aztán látom magát onnan kiemelkedni, mert kicsivé vált szellemének az épület köveivel, és látom Krisztus Urunkat, amint öleli magát, és emelkedik erősen szorítván a maga testét az övéhez a légrétegek, egek levegőrétegeibe. Ott látok még pár személyt, akit nem ismerek.

- Beszélt-e látomásáról bárkinek is velem kapcsolatban?

- Soha. Bolondnak tartottak volna materialista globalista tőkefelhalmozó és tőkekoncentráló, új gyarmatosító, új világfelosztó hatalmak zárt osztályra valónak bélyegeztek volna meg.

- A látomása titok. Kérem, mások előtt velem bizalmasan érintkeznie tilos a rang és rend határtalan különbözősége miatt, de biztosíthatom e kék lepel bűnös, gonosz, tisztuló, igaz lelkek védelmezője nem felejti el magát.

- Láttam magát Grófnő az év minden évszaka színes, illatozó virágai közt közel az Úr trónusához a szférák isteni zenéjére hullámain táncolt.

- Édes Anna, újra mondom, titok, amit lát, és csak velem, és senki mással, férjemmel sem, erről nem beszélhet. Megértette e kérésem, és tudja teljesíteni?

- Kérése számomra rejtegetett, drága kincs, rubintos óra, fehér gyémántköves gyűrű izzadtsága.

- Szereti a drágaköveket, Anna?

- Magát szeretem, Grófnő!

- Mit szeret bennem, miért szeret engem?

- A teste illata Grófnő nem e világi illat áradása, mint fényfolyam szeli át a világűr üressége csendjét, és megnyugvást ad az árva lelkeknek. A szabadsága, mint virágoskert szépsége illatárja befoghatatlan, de szeretetében e szabadság múlhatatlan, nem az esendő virágok gyengesége, gyámoltalan kiszolgáltatottsága. A teljes, abszolút jóság hatalma áraszt el mindeneket az Ön közelében, szép kedves nő.

- Kihallgatás vége, kérem Grófnő, távozzon, későn lesz ebéd, jelez a gyomrom az éhség lázas pecsétje várja a főztöt. Még lenne a cseléddel egy kis diskurálni való a témák és tartalmak szövevényes rengetegén. Sajnálom, Grófnő, de a hierarchia és titoktartás parancsai szerint most távoznia kell, nem lehet jelen a cseléd kihallgatásán, bármennyire is tisztelem, szeretem magát, és minden hódolatom a z Öné.

A Grófnő játékos huncut, fenséges, az adott helyzeteken mindig felülemelkedik, sosem feledkezik meg magáról, főleg nem ragad benne semmiben, és bókol egyet férjura előtt, kis grimaszt vág megjátszott nemtetszése jeléül, de láthatóan fontosabb dolga is akad, mint a cseléd további faggatása, bátran és örömmel ruházza át férje urára a feladat teljesítését.

- Az a hír járja kegyed vonatkozásában, és ezért magamhoz venni, bármennyire is régóta óhajtom és szeretném, nem volt módom; tiltott övezet volt cseléd nagyságos számomra. A vád ön ellen, hogy holmi markotányos nőként katonák ágyába hemperegve kémkedik hazánk ellen. E vád, ami ha rágalom is nehezen lemosható, egyenesen vérvád. Mit tud felhozni védelmére, kérem, halljam a védőbeszédét!

- Kegyes Gróf, őszintén szólok, ha kérdez engem. Több éve, számomra megmagyarázhatatlan okból számkivetve, hallgatás börtönében kell töltenem életem, és tudtommal senkit el nem árultam, senkit nem hagytam cserben. Ha bárki e váddal elébem áll, tisztán nézek a szemébe, és közlöm vele, hogy téved. Két férfit szerettem életemnél is jobban, akik a hazáért nem kis áldozatra is képesek leendőn érdemelték ki engem is meglepő sajátos ragaszkodásom, ezért talán kissé ragadósnak is tűnhetett otromba szeretetem. Nem jelezték felém e szeretet terhessé váló mibenlétét, hisz tapintatos, nyomulásnak egyáltalán nem nevezhető szeretet volt. E két férfi közt választani lehetetlen volt számomra; nem engedték a bennem élő istenek, ezért lelkem viharát csillapítandó lecsendesíteni, az egyiket, mint apámat, a másikat, mint igaz barátot szerettem a távol közelében; évekig nem is láttuk egymást, mert más felé sodort bennünket az élet. Gróf Úr, miként lennék én katonák között, bár a sebesültek gyógyítása minden jó keresztény első számú feladatai közt leend a testi és lelki sebek gyógyítása erőnkön felül, a többi hitünk szerint kegyelemből megadatik. A katonáknak nyújtandó szexuális szolgáltatás számomra hitem szerint tilos, erőszak esetén történhetne csak meg ilyesmi. A szerelemben a testiség, az erotika minden megnyilvánulási formája szent és sérthetetlen, nem kurválkodás, hiszen épp az ellenkezője; szerelem! A kurva juttatásokért szeretkezik, de az Irgalmas Szűz arcára mondom, ha e nők kiszolgáltatottságukban elárvult lelencek, semmi ágán ülő holt-halott lelkük védtelensége erre vezeti őket, az Úr irgalmába ajánlandó szerencsétlenek, és kérni kell értük az Úr bocsánatát, hátha letekint reájuk is és megsegíti őket.

- Maga irgalmas szamaritánus! Tovább!

- Számomra érthetetlen e vád, hisz nem katonák közé hadszíntérre, de még kaszárnyák felé sem jártam én, de imádságos életem több évét töltöttem a Miasszonyunk szeretett szentje Árpád-házi Szent Margit szigetén vezeklő imádságos, nemzetemért minden áldozatra kész meditatív összeszedettség könyörgéseivel házamban, hazámban.

- A külföldi, nem államilag irányított elágazó kapcsolatrendszere, külföldön más és más országban munkával töltött évei szúrtak szemet a hatóságnak, valamint a külföldiekkel való kapcsolatai, illetve, hogy hazánkba mindig visszatér.

- Szeretem a szabadságot, és világot akartam látni, de a szívem álmai mindig újra és újra hazahoztak, Gróf Úr, számomra is megmagyarázhatatlan a szeretet, amelyet e nemzet iránt érzek. Sokszor volt lehetőségem külföldön maradni, ott élni, férjhez menni is, de szívem útja mindig hazavezérelt, bár nem volt könnyű, hisz külföldön az itthonihoz képest gyöngyélet várt volna rám, arany életem lehetett volna!

- Fejezze ki valami módon e szerelmét a nemzete iránt, de lehetőleg ne dudái ilyetén kredencre kitett fogyasztható formájában, mert csodálkozik majd, ha nekiesnek a fáradt, kiéheztetett, rongyos és semmiben szállingózó lelkű katonák. A természet törvényei nem védik meg magát ilyesmitől az ellentétek vonzásában a pokol számára csábító az éden illata minden leheletével. Vigyázzon Magára, majd én is vigyázok, de nem gyerek már, hogy gardedám, avagy dajkája kísérgesse, mint egykor Júliát! És most tegye a dolgát védelmem szárnyai alatt a házamban. Paprikás krumpli jó csípősen savanyúságokkal, finom legyen, mintha ízlelőbimbóimon angyalok járnának le s föl a lajtorján, szivárványos hajnalokon.

- Évek hosszú során tapasztalom már - gondolta a cseléd, hogy iszonyatosabbnál rettentőbb helyekre kerülök váratlanul hirtelen ott termek, ott vagyok egy abszurd kietlenben, és nem találom a helyem, mert e helyeken nem tudok kapcsolódni, kötődni senkihez, mert mindenki idegen, más nyelven beszél, az én nyelvjárásom pedig nem érti, így teljes magányom, mert nincs kapcsolódási pontom senkivel. Úgy érzem, ahová ismeretlenként érek, már régóta ismernek, és mérges homokot szórtak valakik az új környezetem emberei szemébe, valakik mindig megtévesztik társaim rólam és felőlem, ez tényleg olyan, mintha üveggömbben lennék bezárva minden kiszolgáltatottságával egy levegőtlen, de törékeny űrt teremtvén körülöttem bármerre járok, bárhová is kerülnék; így nem csoda, hogy minden új környezet számára megvetett, minden gúnynak méltán kiszolgáltatott kivetett vagyok, és egy rágalomhadjárat teljes közepébe csöppenek bele, amivel felvenni a harcot lehetetlen, mert összejátszik mind a kint és a bent megfélemlítésemben, mintha valakik meg akarnának törni, hogy ne lehessek önmagam, ne járhassam a saját útjaimat, a szabadság és szeretet, az én irgalmas igazságom útjait. Mintha valami erőszakos hatalmi önkény láthatatlan, titkos erői fenyegetnének, kötöznének gúzsba, és akarnák átvenni az irányítást a tiszta lelkiismeret szabad és szerető hangjain. Mintha valami idegen erő tapadna a gerincemen erőszakkal összeroppantani, megtörni, egyenesen kivenni azt helyéből, gerinctelen féreg nem lehetek én a szabad cseléd! Mintha egy titkos és idegen erő minden áron önnön magamtól akarna elválasztani engem. Azokat mérgezi meg ellenem, azoknál rágalmaz, vádaskodik, kiket szeretnem kellene. Mintha ezen idegen erő állandóan erőszakkal tartana távol szeretteimtől, barátaimtól, szerelmeimtől, szenvedélyeimtől, és a tisztességes, becsületes, számomra egyedül járható szűk ösvény irgalmas igazságairól próbálna e démoni erő erőszakkal lebeszélni, és önnön magam lelke szellemétől elválasztani, távol tartani, számomra szörnyű bűnökben leledző helyekre csöppentvén engem, megakadályozván, hogy ne lehessek önmagam, ne lehessek ott, ahová vágyakozom, ahová természet szerint tartozom.

- Ugye nem siránkozik? Úgy néz ki mint egy mosott rongy helyett megmosott hulla oly fehér. Nem félünk, még ha katolikus reakciósok is vagyunk is. Ruhatárát pedig válogassa, egy, illendőbben, kettő, elhasznált, még ha Isten által is elhasznált tárgyszerűségén, mint egy imádságos kiszáradt vénlány ősrégi, másokról levetett, divatjamúlt ruháiban nem szolgálhat a házamban, mert ide nem akárkik járnak. Ez parancs.

A cselédet természetesen vérig sértette a Gróf ilyetén vélekedése, ki nem szarja le sértődöttségét, ha ez az igazság. Fiatal nő létére, mint egy kivénhedt, kiszáradt, szénné égett, elfeketedett ágacskák siralom könyörgései az égbe áramos manipulálhatósága, eltéríthetősége idegeinek.

- Menjen emberek közé, élje az életét, szedje össze magát, telítődjön jó energiákkal, oda menjen, oda járjon, ahol szeretik, ne oda látogasson folyton-folyvást, ahol gyűlölik. Nem csoda, ha tönkremegy így időnap előtt, kedvesem, még ha számomra oly kedves is nem vállalhatom ostobaságaiért én a felelősséget.

- Megpróbálom, Gróf Úr, tanácsát megfogadni illendő lesz...! Grófné!

- Kedvesem, jó, hogy itt, sürgős dolgom akadt a városban, indulok azonnal - így a Gróf.

- Kedves Anna, ismeri a Szépség és az Ostoba meséjét? - kérdezte Annát a Grófné.

- Nem.

- Van kedve végighallgatni?

- Igen.

- A Szépség magányossága gyönyörű, ragyogó, csodálatos világában élt, és járt-kelt az emberek között, mintha felhőkön egy álomvilág magasfeszültségű energiái között, és azt hitte ez megvédi őt az emberek lidércnyomásos gonoszságaitól, mint azon albatroszt a versben a lég erői; ezen lég energiái azonban folyton akadályozták föld közeli, szűk és parányi terek zártságán, minden nagyvonalúság híján parányi szív, lélek, apró szellemek között folyton kibírhatatlan szenvedett, nem találta helyét, úgy érezte valaki mindig útját állja, pedig csak nem volt a helyén, mert még nem érdemelte ki, hogy végképp az övéi között legyen, mert ők nagy, erős energiájú szent emberek, művészek, világgéniuszok voltak, sőt egyenesen istenek, és az ő egy pillantásuk is hamuvá égette volna e Szépséget. Mégis e Szépség oly panaszosan sírt, zokogott e szellemek hiányában oly magányos, szerencsétlen, kivetett volt az emberek, föld és ég között, hogy azok megszánták e Szépséget vágyakozásában az ég tündérbirodalma felé. Az utazás az egeken át, halandónak, bármily szép legyen is, bármily csillapíthatatlan, leküzdhetetlen, szenvedélyes legyen is vágyakozása az ég szabadsága, szerelem mezői iránt, ez utazás az egeken át fölöttébb veszélyes, mert az ég nemcsak a szerelem és szabadság színtere, hanem kegyetlen harcok véres mezeje, a halál otthona, a megtévesztés, rágalom, hamis ítéletek ármányos birodalma is. A Szépség mindent elsöprő vágyakozásában az övéi között lenni végleg, nem értette azok elhárító mozdulatait; ők azonban tudták, nagy a veszélye a hirtelen és váratlan emelkedés be- és kiszámíthatatlan történéseinek. Nem veheti mindenki más félelmeit, keresztjét magára, bármely erős is legyen az istenek előtt; ítélni pedig az istenek dolga, ki többet kap, többet kérnek számon rajta. A vágyakozó Szépség erényes életével, önművelő okosodásával, fegyelmezett önképzésével és kreativitásának fantáziadús, képzeleti gazdagságával egyre inkább tetszett az isteneknek, míg ők lassan, de biztosan végleg és örökre magukhoz felemelték; ez volt Szépség határtalan boldog szomorúsága örökkön-örökké, hisz az istenek örökkévalósága mindenki előtt közismert tény és valóság.

Az Ostoba valami rejtélyes varázslat alatt, ami tudtán kívül, tehát öntudatlan rátelepedett életére, mindig valódi igényei ellenében cselekedett. Ha szeretett valakit, nemhogy tönkretette, de agyonkínozta, dühödt önmarcangolásai kellős közepén, rejtett, rejtőzködő öngyűlöletében szinte valósággal kikergette a világból is, akit szeretett. Joggal nevezi a mese Ostobának. Ha játszani vágyott könnyed, édes, felelőtlen játékot, biztos a legnagyobb inkvizítort kereste fel. Jó cselekedeteit a pokol kénköves legmélyén gyakorolta, ördögöknek prédikált jámbor tisztességes becsületről, kik tudva lévő javíthatatlanok, a gonosz tudatosság harcostársai fenegyerekei. Ha félt az újabb sebesülésektől, sebeit netán újra feltéphetné valaki, biztos a harcszíntér tűzvonalában lovagolt önként, bátorságát bizonygatni önmaga előtt, mégis kinek másnak, és miért? Ha elkényeztetett kívánt lenni, gazdag, és tejben-vajban akart fürödni, koldusok és agyonkínzott betegek szállásadója volt nagy szíve gazdagságának érzelmeire hivatkozván. Szeretett dalolni, énekelni, mulatni, kedvelte a könnyed társaságot viccelődvén, kacagván átmulatni délutánokat, éjszakákat, biztos a legszigorúbb katonatisztek inkvizítori hajlamával állt le kokettálni. Fejlődni szeretett volna valaki mellett békés nyugalom szeretetteljes légkörében, biztos a világ legnagyobb ördögét nyaggatta ezért, ezt néki megadatni méltóztassék, szíveskedjék annak rendje és módja szerint jó keresztényi embertársként; és nem vette észre miért olyan boldogtalan, megy tönkre nap nap után egyre jobban; arra hivatkozott, őket szereti. Ócska magyarázat normális emberek számára, akik azt találják rá mondani, ő a világ leghülyébb teremtménye, még véletlen sem a világ kurvája!

- Felsoroltatott a boldogtalanság okai litániája e szép és ostoba, de kedves kis mesében.

- Szedje össze magát, Édes Anna! Dolgozzon, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes, és pihenjen, mint a világ urai úgy kényeztesse magát lehetőségei szerint, határain belül és túl!

- Megpróbálom, Grófné.

- Jó, azért!

A cselédnek ekkor váratlan eszébe jutott egy film, amiben egy költőt évekig kínoznak a semmiért egészen meghurcolják, mint veszélyes bűnözőt és kémet, csak mert magyar volt, és barátai a "rendszer ellenségei" idejét múlt elméleteikkel, korral haladni és felejteni képtelen gyászhuszárokat alakítanak. Majd e szörnyűséges évek után egyszerűen megjegyezték: - A költő a Szentlélek által áldott állapotban, márpedig a Szentlélek elleni vétek a legnagyobb bűn; és ekkor a cselédben felzokogott egy árva, elhagyatott, ártatlan gyermeki hang, és zokogott, zokogott, még csak bele nem aludt a zokogásába. Máshogy is lehetett volna, így-úgy amúgy...

Miután a cseléd egy kis időt cselédként már eltöltött, egyre borzalmasabban kezdte érezni magát, és ekképp gondolkozott: - Nem lehet énekelni jeges-fagyasztó, számító Házban, ahol a félelem parancsuralma az Úr. Nem lehetsz kreatív egy taposómalomban, ahol mindent ki akarnak taposni belőled. Nem lehetsz boldog egy zsarnoki önkény alávetettség házában, ahol csak birtokolnak, alávetnek, kihasználnak, kizsigerelnek, majd, mint elhasznált tárgyat útszélre hajítván továbblépnek. Nem érvényesíthető az általános emberi jog tömegpusztító fegyverek fenyegető árnyékában zsarolhatóvá válik a bíróság, és relativisztikus ítéletalkotás nyomás alatt, ha születik, kibújik az ördög, ha nem is a zsákból, de a kiskapukon. Ki ő? Ki én? Hallgatás. Találgatás. Hallgatásban a megnevezhetetlen...

Szívében szinte felismerhetetlenül őrzött egy emléket, egy nyelv titkos, mert elfelejtett mitológiáját: tündérek, banyák, vasorrú bábák, tündérszép Ilonák... Bebalzsamozott, avagy mélyhűtött hullák.

Félénk volt a cseléd, mégis mintha mindig féltek volna tőle, talán, mert nem ismerték. Lénye valódi arca lényegisége rejtett volt a világ előtt, mert az idő előtt elpusztította volna. Majd szóltak a harangok, és ő mindig másra vágyott, mert valójában önnön magára vágyakozott, aki nem létezett. Egy holt-halott fekete kő lassan repedezni kezdett, elárasztották az összefolyó patakok, majd a folyó. Sokan szerették őt, de senki úgy igazán, hogy útján végig bírta volna kísérni, igaz, nem volt mindennapi, egyszerű eset, ember legyen a talpán, ki rajta kiigazodott. Sok idegen is volt körülötte, kik nem szerették, sőt elárulták, mielőtt megismerhették volna. Árulásuk nem tudván maguknak megbocsájtani, maguk megbosszulandó, addig kínozták, verték a cselédet, míg benne szufla, lélegzetnyi lehelet sem maradt. Virágszakajtók. Virágszakítók. És a szerelem kibuggyan, kicsordul, folyik-folyik, nyelvezetébe kívánkozik, mert a testébe bele nem fér. Már jó előre látta, hallotta Új idők új gonoszságait nem írni meg, nem írni van itt! A hatalom hat-alma-sok testszférája sugárnyalábos halálmező. Tedd már le végre csomagod, ha szereted, egy ősrégi, korhadt fakeresztre. Ártottak. Sokszor. Sokan. Rövid lejáratú használat kizsigerelői, kik mint használt rongyot eldobnak, ha nem szövődik közben egy rongy-szőttes szétszedhetetlenül az isteni természet mitológiája egy imádott nyelvben. Az isteni férjek szexuális testszférája, mint az Isten magvetése felszántja az isteni szüzek vágyakozó testét a magzás fogadására, a spirituális szexualitás a legmagasabb szellemi szférák életműködése, és a legelvetemültebb kígyó- és féregtermészetűek melegedő tenyészete telephelyük, mert a szenvedély jelenlétén a legkönnyebb a megtévesztés, az ördögi megszállottság veszélyeztetett lehetősége az intimitás, a közelség sebezhetőségében. Férjek hálózata, feleségek harctéri csapatai hadszínterein a felszántandó szűz áldozat. És jönnek a férjek menetei. Majd jönnek a feleségek menetei, akik érthető módon féltik férjeik időszakos máshová vágyakozásait, elvágyódásait a ház börtönéből, és legyilkoltatják a szűzleányokat. Mitológia. Isten a magvető, de sosincs egyedül, amint elszórja magjait, a jövő élet vetését. Bevetés. Vetkőzünk, szívem?! A fausti margaréta. E szűz áldozatok időnként igen rövid élete, de Isten időnként visszautasítja, nem kéri a feláldozandót. Előfordul, hogy belehalnak a szégyen elhagyatottságába a világ vesszőfutásán, a magányos szülések a lélek éjszakáin, mikor tüzel a gőg-űr-úr álszín-külcsín óraműpontos gyémántvágó halálgépezetén meghajtani a testszféra lélekszellem vizeit. Szél és vízimalom körforgásán a létezés börtöne szerkezeteiből kiröppenő tűzmadár, a főnix új és új élete. E felégetett mezők ciklikus körforgásában az emberi mikrokozmosz idegi neuronok kapcsolódási variabilitása több és gazdagabb e vizes elektromágneses kétpólusú emberi idegerdő, pozitív-negatív ellentétességen kifeszülő lélekszellem sajátosság, mint ahány csillag van az univerzum galaxisaiban. A teremtett világ mindenség-semmijén az ember függő szabadsága az üresség, amely telis-tele van ezen isteni-angyali-emberi közeg szíve pulzálása megmozgatja a Föld interaktív szellemi hálózatait, hisz a szív pumpál életnedvet a véráramlat vérhálózatba a spirituális szexualitás energiamezőibe, és a határtalan szerelem felfalja a világot mindenestül-semmistül. Az isteni férj túlburjánzó szexuális testszférája rátelepszik és bekebelezi a szüzet, aki ha terhessé válik, mint megejtett nő a bűnös erkölcstelen, bárkivel kinyíratható, mondjuk akár a feleséggel, így terhétől könnyen megszabadul a férfi, a megejtettől. Margaréta találja meg végre való önmaga létezési módját és a béke és a nyugalom beköltözik a szívébe. Egy ellenséges háló foglya, amit huzigálnak, húznak és vonnak hol ide, hol oda ellenségei ezen ellenséges hálót, elveszejteni a nőt, mint áldozatot. Irgalmat kérek, nem áldozatot! A létezés semmijén így vegyül, így keveredik a lét mint testvérek, apák, anyák, földi és égi férjek lélekvesztő genetikus emberi, túlságosan emberi génspirálján vonszolódik, taszigálja, huzigálja, húzza-vonzza agóniája a létezést mire végre csak kileheli páráját minden szerencsétlen szülött, mert Isten fal fel emberi szülött Kőműves Kelemenné módjára lenni világ Isten dicsőségére épített műveiben a véres malter, a véres salakanyaghoz lelkeink odatapadnak mint habarcs kötünk isteni szívó űrt vágyakozásainkat e nem e világból való birodalom összetartására, a mítosz istenei hallására az áldozat.

A világ érdekszövetségeinek holmi pénz- és tőkekoncentráción szövétneke általában nem érdekelt az istenek igézetében, a szellemi révület mágikus táncosaiban; a világ sokszor nem kér Kasszandrákból, a sámán papnőkből sem. A világ mindig megérzi, és nemcsak a köszöntő apostolkirály és máguspapjai látják a nyolcas csillagát, ha jön valaki, aki a világnak fény; a világ hatalomközpontjai mindent elkövetnek elpusztítására. Ágyába küldik az ellenséget, vagy ágyát teszik ellenségévé a szülői házat, a szerelmeit. Sötétség lassan ölő mérgét oltják észrevétlen spriccelvén fecskendezik a világi rend őrei, de e rend oly sokszor kegyetlen, brutális erőszak, embertelen! Halálgépgyár kínzó verőlegényei, verőleányai! A krisztusi Buddha erőszakellenes! Az emlékezet-folyam szikráin az emlékezésnek beteljesül a földi létezés forgó-keringő ciklikus idő ismétlésein a testlélekszellem áramlatain az áradás lélekáramlat a gyógyító-tanító áldó jóság kegyelem hatalma a krisztusi Buddha fényes Árpád-házi krisztusi pogányság az isteni természet ölén. A fehér mágia és szeretett főpapjai gyilkos sugarak és a világérdekek pártos megtévesztései ellenében, amelynek érdeke és képessége a szabad énekes madarakat lelövetni szíveskedjenek! De ők az Isten madarai, a Szentlélek Temploma megszállottjai, akiket legyilkolni a legnagyobb bűn! Ők a fotósok, a felülemelkedettség elfogulatlan résztvevői, a fenség fenegyerekei lehetnének csak bírák, mert részrehajlástól mentes ítélet csak tőlük várható! Az Istenre figyelés nem osztódik - foszlik elméletek, dogmák, teológiák, törvények mentén, hanem a megnevezhetetlen benne állás van, ami van a misztikus tapasztalat, a személyben élő szent isteni létezés. A mezítelen megmutatkozás bátorsága rendőri sorfalak között is, a lenyúzott bőrök kiszáradása a napon közszemlére téve, mert nem dugta homokba fejét, mert az könnyű! A labirintusos létezés igaz megtapasztalása a bátorság fényképeket készíteni! Fekete Kőszívre karcolt imák isteni leheletei. Egy szent ujjlenyomat, mint isteni kő, amelyre felépül egy Apátság fehér hamum szétszóratásán. Kimutatják a hülyítők úgyis idejében az erőszak férgei csak! A fing, értsd fingások kontrolljai a szar lehelet lengedező bűzén a friss és szabad levegő örökös felélése és elmérgezett elhasználtsága. Harangok kongása, bongása, bomlása, foszlása sorsom kongás és bongás az írás és koldulok nyomvonalaimon harangozást szabadulni végre a világtól! Agyon technologizált művi óraművein szabad levegőt az átszellemült természetnek! Az áldozat önkéntes kell legyen, és szeretetben, békés nyugalomban kódolódik a természetben másokért. Konspiratív köpőcsészék, a bűnben megátalkodottak nem gyárthatják az ártatlan áldozatokat a virágszakajtók, de lehetnének maguk áldozatok, amint ők elvárják és szeretik és hiszik, de ott vannak az áldozatok keresetlenül is Beatrice-Dante és a katolikus Shakespeare és Mozart, a Luther nyomán keresztény Bach. Személyes sors poklain tűzön-vízen átmenteni az elmenyugalmat és a szerelmet, Rodin: Örök Tavaszát, a szerelem ideáját. Egy Árpád-házi királyleány nagy fekete szemeiben egy révült médium tudatos papnője emlékezetével egy örök nemzet egészéről Isten semmissége létén szivárog, jár át, hat a jelenlét képzeletén tapasztald meg e múltakkal viselős jelenlétet, létkerékből szabadulván szentként a körforgást! Előbb azonban a hűség, az áldozat, a konfrontálódás, a túlélés a szabadulásig, mert mit ér, ha az egész világot megnyered is, de a lelked kárát vallja. A világ, mint virágcsokor virágszálait összekötve, csomózva egy édeni, paradicsomi labirintusos téridő ciklusain a szellem szőttes-csomóit kibogozván beteljesítvén az időt megérkezvén az isteni otthon vízeséses zuhatagain csobogó, csörgedező patakokon a szőttes lélekhálózatán vér-ideg-emlékezet és a testlélekszellem szabadulása, kikért jöttél elengednek a hűséget önnön szabadulásra! Azt a mag magát kell szeretni, hol Isten lélegzik él ő élő lehelet lelkendezik, míg gond és aggodalom a gondolat! És a mag maga a másik. Fekete sors, hát egy fekete madár szabadulása fénymadarak nászán. Létezés semmim lehelet uralmáról lecsúszik hátamról a kísértő szellemár a csapongás-csapkodás-rombolás-pusztítás gyűlölet tudatlanság a sötét intelligencia az ördögök szellemárja egy szín-kavalkád sós keserédes savanyú hangskálán árnyalatok fényvisszaverő, fényátadó üstökösei fénycsóvái keverednek spirál galaktikus pályákba. A teljesség mindenség semmijén kioltott értelem használhatatlan a vizes elektromágneses pólusos ellentétesség kifeszített lélektükrén átcsap a mozgalmasság átfordulása pólusain az ellentétébe az ellenséges gyűlölet-ösztön vizeit meghajtó malomkerekein a ciklikus idült agyalágyult agyvérzéses létezés vágyakozása szülöttei a tökéletesség tánca! A küzdő szülő életakarat erotikus lázenergiáin a teremtés örök élet párosai a vágyakozás újat megszülő álmain...



2. A kastély mindennapjai

Kellemesen sütött a nyári nap a verandára, a gyönyörű, felhőtlen kék égen szikrázott a tiszta, száraz levegő. A cseléd szolgálta fel a reggelit az Úrnak és a szép kedves nőnek.

- Mire befejezem a kávéivást, sőt már miközben iszom a kávét, mindig kihűl az... - panaszkodott az Úr.

- Miért ez a papír? - kérdezte a szép kedves nő.

- A tej nem folyhat széjjel, hanem csak a papírra.

A szép kedves nő nem akarta, hogy széttépjem a papírjaimat, így lettem - gondolta a cseléd. Ne tépje szét a fehér papírokat, ne tépje szét! Az Úr azonban kemény legény - gondolta. Parancsolgat, dübörgő hangon utasításokat osztogat, és hozzá sárkányokat ereget, füllent és szellent, borzalmas hangnemben lökött, kitaszajtván magából mindent, olykor szitokszavakat. Káromkodott is, úgy isten igazából olykor, mintha a normális beszédet nem is ismerte volna. Máskor ordenáré mód veszekedett mindenkivel, mert ki voltak az idegei, nagy nyomás nehezedett rá, a nemzet és állama gondjai, a kül- és belügyi hacacáré és kalamajka. Idegi kimerültségét leginkább a szép kedves nő szenvedte el, mert ő volt elég intelligens mindezt viselhetni, és elég jó és szerető szívű, nem küldeni el az Urat melegebb éghajlatra, az büdös anyjába, a jó büdös fenébe...

- Forrón kérem a tejes kávét! Tejes kávét kérek forrón! - ennyi, más nem igen jött ki a torkán, ha a cselédhez szólt; mélységesen lenézte őt, akinek nem szabadott volna cselédnek lennie, hogy egyáltalán ne kelljen szóra méltassa őt. A Grófnőt azonban kínjában kínozta, ha nem akadt más dolga, mert idegesítette a nő szépsége, ha nem lehet az övé, hiszen a nő a fia felesége. Ezen enyhe kellemetlenséget azzal torolta meg, ahol csak lehetett betett a szép nőnek, pokollá téve annak életét a házban.

- Hideg. Langyos. Nem elég meleg még mindig. Forróbban - így kommandírozta a cselédet. Máskor azt mondta, savanyú, avagy túl forró. Langyosat. Nem lehetett rajta kiigazodni.

És akkor a kedves nő tejet kért forrón, ha meleg volt csak a tej forrósítani kellett a mikróban, de túl forró sem lehetett, mert akkor meg találta volna égetni a túl forró tej a Grófnő szájacskáját, amit a cseléd úgy csodált, hogy a szemét le se vette róla, és csüngött e mézédes rózsaszín fehéres ajkakon, mint piros alma a fán. Ez időnként idegesítette a Grófnét, máskor hízelgett neki, hangulata ugyanis gyakran az Úr kedélyén és hangulatváltozásai hullámain csüngött. A cseléd általában nyugtatóan hatott a Grófné kedélyállapotára, gyakran mesélt Annának, viccelődött vele, és szeretgette, mintha édes leány lett volna, mert hiányzott neki a gyerek, a fia már nagyfiú volt, az Úrfi. Őt már nem lehetett ápolgatni, dédelgetni, nevelgetni, olykor becézgetni sem, mert haragosan kikérte volna magának, őt, az Úrfit, a cseléd, vagy akár idegenek előtt kisfiúsítani. A kastély nem volt feszültségmentes. A feszültség olykor villámlás formájában kicsapódott és elföldeltetett, amelynek néha egyikük, máskor másikuk lett légyen az áldozata. A szép kedves nő azt találta mondani a cselédnek, hogy Gyermeki Fej, és nőjön fel már végre, mert sosem viszi semmire az ég egy adta világon, mert szétszórt, mindig mással foglalkozik, mint amivel kéne, és a dolga lenne. Ráadásul istentelenül makacs, de bólogat mindig, mint jó kislány, valójában mégis nevelhetetlen egy rakoncátlan kis vadmacska erős körmökkel, ami nem teszi könnyűvé a beilleszkedést a társasági életben. A cseléd szerette a szép kedves nőt, aki édes figyelmesen nevelgette, viharos szelektől és nagy pofára esésektől védte, erősítette kinn és benn a cseléd izomzatát.

- A német tojás más, mint a magyar tojás - szólt minden előzmény nélkül az Úr, ez volt jó szokása. Más segítséget kérni, ha ég a ház, és más verőfényes napon, a tengerparton nyugodtan sétálgatván kiáltani: - Segítség! Hallózni is más, ha nincs kinek, aki szart és tojásokat egyként tojik, a Duna mégis folyik. A menet így is úgy is erőltetett menet.

Az Úr tehát nem az az Úr, hisz ez egy gőgös pofahős, pofacsősz, máskor, mint a sír úgy hallgat ez az Úr. Idegfeszítő a csámcsogás, a böfögés, az idegeket kikészíti a megállíthatatlan füttykoncert, az örök ismétlésben lejátszott fingkoncert da capo al fing a fine nincs, sosem sosincs, soha nincs vége a szellentés bűzáradatának. Gőgös majszolás, szuszogás, lihegés, elérzékenyülés, egy körforgásban örökkön az égre mutogató hajszoló bácsi, miközben a mókuskerékben csurog a nyála a szentimentális elérzékenyülések sírós, érzékeny, gyermeteg hangján, hogy sosincs vége. Az Úr szájában locsogott, csattogott, kattogott, lobogott a protkó, és folyt a nyála mintha patakok folynának össze mézédes szájában, a szájából a folyóba ömlenek, majd a tengerbe torkollanak tölcséres torkolattal.

- Ebben a tőlem már oly idegen, rabosított és elkurvásított házban, mintha mindig vétkezne az ember, mintha otthon sem lenne csak mindig idegenben, sohase otthon, ahol a barátság és az intimitás lehetetlen, mert minden elhasznált, kizsigerelt rongycafat, amellyel kiszolgáltatottságában visszaélnek. A megszállás maga a kastély - így szónokolt az Úr.

A cselédnek inába szállt minden bátorsága, és hogy az Úr a rátörő remegést és didergést észre ne vegye, hogy fél a cseléd a kastélyban, mert esetleg kidobhatná őt végleg, jó messzire elszaladt az Úrtól a Cseléd, amennyire csak tehette, hogy az még gondolataiban se érhesse el, de amikor visszatért bátorsága, merészeket gondolt magában, amitől ismét inába szállt a bátorsága. A barátság - vélte a cseléd, még ha egy ugyanazon lélek lakozik is két testben odafigyelés, egyenrangúságon alapuló tudás a másikról. Az idegen ház azonban biztos lefagyaszt -18 fokra az állandó bizalmatlan rosszhiszeműségében; ha szabad lennék mindez tán már nem is érdekelne, leperegne rólam, de nem vagyok szabad - így gondolkozott a cseléd.

- A hatalom tudatából eredő megátalkodottság szüli a félelmet egyfajta gőg jéghideg szeme fal fel hangyaboly életet és halála minden mozdulatát, és bedarál egy átkozott test a föld forgása mosolygó maszkja e hangyaseregek megtévesztő konspiratív árnyékaiban árnyékait.

- Mire felébred az Úr, aki nem az az Úr, hanem egy gőgös bőrfazék és egy rakoncátlan kislány keveréke, már nagyon elkávézta kávéját - jegyezte meg finoman a kedves nő. Furcsa kijelentései a Grófnőnek a cselédet gyakran ámulatba ejtette, mennyire tud disztingválni az ő Grófnője, mindenkivel képes megtalálni a hangot. Neki, a cselédnek mesélget, miközben hosszan és ábrándosan néz ki az ablakon a kastélyparkra, és édesen mosolyog, az Úrnak azonban rövid, szikár és száraz megcáfolhatatlansággal megkérdőjelezhetetlen odamondogat. Ez meglepte. A cseléddel kedves, jó és meleg kisugárzású nő az Úrral kemény, precíz és pontos, mint egy gyémántvágó, minden érzelgősség és kedvesség nélkül. Ilyen az ő Grófnéja - gondolta a cseléd, és belefeledkezett emlékeibe a Grófnővel töltött szép időkről.

- Idegen házban nem jó az étel íze sem. Megdolgozol érte, mégis mintha megkárosítanád a garasokat fogukhoz verő háziakat - morgott az Úr a saját kastélyában.

Az Úr pedig kinézi a cseléd szájából a falatokat, miközben a cseléd készítette el a falatokat - gondolta a cseléd, de persze hangosan nem merte kimondani, és félt, hogy az Úr esetleg kitalálhatná a gondolatát. Az Úr zabált, falt, habzsolt mindent, amit elé tettek, válogatás nélkül. Nem volt az a pipiskedve evő ínyenc, aki turkálná az ételt, hanem két kézzel tömte, falta, mintha sohase evett volna, mintha kiéheztették volna Szibériában több évnyi munkatáborban töltött raboskodás idején. Nem forgatott ám egy-egy falatot fél percig a szájában ízlelgetvén a különböző ízeket finnyásan, hanem mint egy paraszt falt és zabált, és nagyokat böfögött hozzá, még jó, ha nem kísérte fingkoncerttel, mert akkor az étkezőben egy idő után oly bűz kezdett terjengeni, ami elviselhetetlen volt a cseléd számára, de óvatosságból és illendőségből, nehogy megbántódjon az Úr, netalántán megsértődne, nem mert ablakot nyitni, csak ha az Úr ráförmedt:- Nyiss már végre ablakot! Verőfényes nyár van odakünn. Egy ocsmány böfögő és fingó paraszt volt evés közben az Úr csámcsogott, hogy a kastély ablakai remegtek belé, és csorgott, folyt, patakzott a nyála a falás és zabálás közben e patakok lassan elérték a tenger tölcséres torkolatát, de a Nagy Kanyonnal nem tudtak mit kezdeni. Az Úr nem szeretett pár ételt, azokat a cseléd természetesen nem főzhette, mert úgy vélte az Úr, a Grófné nem szereti azokat. Az Úr rendszeresen szívatta a Grófnét, ily módon ráfogott sok mindent, ami gyakran kellemetlenségeket okozott a Kastély életében. Nem mintha a Grófné az Úrtól valamit is kapott volna - így járt -, a cselédtől olykor valamit, de milyen az, amit egy cselédtől kaphat az ember. A cseléd úgy gondolta, hogy egyáltalán nem mindegy az Úrnak, mit mennyit mikor és miért eszik és iszik a cseléd, mert ezt az Úr nyomon követte és számon tartotta, mintha féltette volna a cseléd gyomrát az ott kialakulandó zsibvásártól..., és figyelmeztette nem egyszer a cselédet Isten gazdag földi adományaira. A szép kedves nő mindenevő és minden ivó, nem volt ínyenc ő sem, lelkesen evett nagyokat, mintha soha máskor még nem evett és nem ivott volna. Tejet kérvén képes volt órákon át a tejet szürcsölvén elkortyolgatni egy ültő helyében, mert a cseléd forrósította a tejet természetesen, és bámult ki a Grófné az ablakon, de mindennek igazságértéke megkérdőjelezhető, mert gyönyörű égszínkék ágynemű keringett-szállt a magasban. A cseléd seggén mégis tyúkszem nőtt, mert a szép kedves nő nemcsak nem akarta befejezni a tejivást, hanem az, a tejivás végtelen hosszúra kezdett nyúlni, el sem lehetett választani kedvenc tejétől, úgy ragaszkodott a tejes csésze füléhez, meg sem akart válni tőle. Nem akarta elengedni a tejes csészéjét! A tejivás végtelen hosszú ideig tartott, és a cseléd seggén tyúkszem nőtt. A cseléd rühellte a hideget, a hideg kávé őt nem széppé varázsolta, hanem idétlen hülyévé, agyalágyulttá, fagyasztott kacsamájjá mirelit pipi-lábakon. A csendet egyenesen gyűlölte a kastélyban, zsarnoki önkény csöndje - gondolta, de nagyon megijedt e gondolatára. Olyan volt e csöndben, mintha fekete csápok falták volna agyvelejét, tapadtak volna elméjéhez, és azon falatoztak volna, mint Prométheusz máján a sasok. A Nő fél szeme a férfin, fél szeme a papíron alant, mikor ír - így a Gróf a cselédnek, mert a cseléd hobbiból, szabadidejében írogatott, amit az egész kastélyban őszintén megvetettek. Egy cseléd, aki még ráadásul ír is egy cselédszobában szabadidejében; e viszonyulás az ő intellektuális érdeklődéséhez a kastélyban mélyen megsebezte, és nehézségeket okozott a szabad életvezetése szempontjából, mert ha megvetik, és egyszerűen nincs önértékelése, nincs és nem is lesz önbizalma, nem lesz tisztában saját magával, mintha az ő ilyetén vágyakozása, hogy írjon, írni szégyelleni való dolog, egyenesen bűn lett volna. A bűnös.

Tejet szürcsölgetvén a szép kedves nő, mikor is a cselédnek tyúkszem nőtt a seggén nagy vigalmában, hogy a Grófnő még mindig nem végzett a tejivással a kedves nő olykor, ha kedve támadt, történetekkel és mesékkel szórakoztatta a cselédet nagy unalmában, aki buzgón jegyzetelt, hogy majd beépíti a történetet következő elbeszélésébe.

- Édes Anna, ismeri a Tragikus Szerelmek című történetet, biztos, hogy nem! - a cseléd rázta a fejét. Tudom, hogy szereti, ha mesélek, figyeljen hát ide!



Tragikus Szerelmek Története

Éjszaka volt. Sűrű sötét éjszaka, hideg és csönd. Egy gyönyörű nő sétált lassan és komótosan az úton hazafelé tartott, lógatta a fejét, mintha nagy bánatában a feje a földbe kívánkozott volna. Szűk, göröngyös ösvény kacskaringózott az éjszakában, és oly hosszúra nyúlt, mintha nem 1001 éjszaka, de az Örök Sötétség Birodalma lett volna. Borult lehetett az ég, mert se a hold, se a csillagok nem világítottak, ezért olybá tűnt, mintha egy sötét alagút lett volna az út minden fényesség reménye nélkül. Mégis, hogy nem alagút, hanem a tájék ily sötét, azt onnan tudta, hogy vihar esetén az út menti kisebb köveket, kavicsokat karcsú testének verte az erős szél. A szűk ösvényen nehezítette a járást az út menti nagy kövek állandó kerülgetésének kényszere, mert akadályozták a továbbmenést. Folyton feltartóztatták, hiszen a nagy sötétben igen oda kellett figyelni, hová lép az ember, mert baleset esetén nem lesz, ki segítsen újra talpra állni. Kellemesebb idő lévén, lágy szellő simogatta orcáját, mikor szembejött vele egy férfi. Magas termete, jó illata bizalmat keltett a nőben, de mihelyt hozzáért volna a nő, a férfi gyengéden, de azonnal elhúzódott. A nő kezdeti szimpátiája félénk, kissé jeges és darabos lett, nem tudta, mivel magyarázza a férfi kedvetlenségét, amint az újra és újra elhúzódott tőle. Fejében a darazsak bizonyára rosszat sustorognak rólam - gondolta, talán mérgezett párát eregetnek, fertőző sugarakat bocsátanak ki, mert ez a férfi boldogtalan, amelyet az ő, első látásra a férfi iránt érzett szeretete sohasem enyhíthet, avagy oldhat fel. Nagy sokára tudott csak tovább lépni e férfitest bűvös erejének közeléből, mert belelátott a férfi szíve lelke kínjaiba, és mélyen megszánta és megszerette ez embert, mintha lelkeik ezer ága-boga összecsomósodott volna, amit felfejteni, szétbogozni egyszerűen lehetetlen. Mégis, végül, attól való félelmében, hogy a férfi szeretetét ragadós akaszkodásnak gondolná, és szeretete miatt kialakult sebzett sértettségét úgysem érthetné meg és ostoba szeretőnek képzelné őt, aki szeret, ezt már nem bírta elviselni, inkább továbbállt. A férfi árnyéka szelleme kísérte halottként a nőt nagyon boldogtalanná téve, mert nem lehetett vele. A mély sötétség csak nem akart feloszlani, elillanni, a kövek nagyok voltak, óvatosan kellett egyik lépést a másik után megtenni a továbbjutáshoz. Az éjszaka ezer karmával vájt a gyenge női testbe, és nem akarta elengedni. A nő folytatta útját, hogy ismét elbűvölje egy férfi szeme mélyén egy jócskán igéző jégdarab, amely csak nem olvadt, csak nem olvadt. A két lélek elválaszthatatlanul összegabalyodott a hideg csönd éjszakáin, a férfi hízelkedett, udvarolt, tette a szépet a nőnek, legyen a kedvese, elveszi feleségül, de a nő haza akart térni, hazajutni végül mindenekelőtt, otthon majd igazán szívére ölelhesse a férfit, de a férfi türelmetlenségében, mire a nő már nagyon megszerette véget vetett mindennek, és folytatta útját, nem akarván tudni többé a nőről. Biztos mérges bogarakat ültettek a fülébe, amelyek nem hagyják nyugodni, hogy így cserben hagyta hirtelen hamar - gondolta a nő, és ezer tőr járta át szívét a férfi elvesztésén érzett fájdalmában, mert nem értette erős dühét a távolmaradásának, dühödt haragú hirtelen, örök távozásának. Nem szeret már, nem tetszem neki, rájött, hogy nem vagyok jó parti, mert ő mást akar, valakit, aki már réges-rég otthon van, mert ő nem vár egy nőre sem, hiszen ő otthon van. Talán rossz tanácsadói vannak. A fájdalomtól és a csalódottságtól, az elhagyatottság bánatában a nő alig bírta folytatni útját az éjszakában. Többször elesett, alig bírt felállni. Egyedül volt, határtalanul egyedül a kilátástalan sötétben a csillagok nem ragyogtak, nem fénylettek. A bánat volt hatalmas. Jött ismét egy férfi pazar termettel, könnyed, játékos szabad laza stílusa egy komor, kissé rút és ocsmány lelket takart egyrészt, másrészt e lélek mélysége és jósága mégis oly nagy volt, mint egy óceán. Eljátszadozunk lelkeink jósága és a mélyből felhozzuk az igazgyöngyöket; de e férfi folyton elsietett, mert sürgős dolgai akadtak az úton kissé távolabb. Tartsuk a tisztes távolságot, és őrizvén meg egymást nem bolygatván titkainkat. A nő egyre nehezebb zsákkal a hátán, de folytatta útját az éjszakában hazafelé csönd volt és hideg az éjszaka. Mindennél jobban vágyott egy igaz lelki és szellemi társra, akivel anélkül oszthatta volna meg magányát, hogy önmagát elárulta volna. Hűséges típus lévén, tudta, hogy csak hű tud maradni önmagához és a mindenkori másikakhoz. A mély sötét éjszakában meglátott végre akkor egy csillagot, aki elfeledtette bánatát. A csillag körülölelte a melegség sugaraival, még ha olykor kíméletlen kegyetlen fénnyel árasztotta is el, de szeretetet sugárzott, amire a nőnek régóta szüksége volt, egyedül a szeretetre, amire régóta vágyott. Elbeszélgetett a csillaggal, és egyre könnyebbnek érezte nehéz zsákját cipelvén az úton; az út szűkössége és a kövek ellenére is könnyebbé vált létezése, az éjszaka sötétsége lassan oszlani kezdett. Örömében szinte már szaladt, boldogan énekelt, és ügyesen kerülgette a köveket, mert a távol horizonton lassan feljött a nap. És akkor rettenetes dolog történt. Árulás! Árulás! Kiáltották a múlt árnyai, és kíméletlen könyörtelen leteperték, megkínozták, és megölték a nőt. A tettesek nyomtalan eltűntek, vérnyomok nem láthatók a helyszínen. Mégis azon az útszakaszon, ahol a haláleset történt csodálatos dallamok szövik át az étert a szférák zenéjén. Eddig a történet - így a szép kedves nő.

- A gyönyörű nő és egy csillag beteljesült szerelme - vélte a cseléd.

- Hm - fintorgott a Grófnő -, Anna maga nem is olyan ostoba, mint amilyennek mutatja magát. Remélem, megírja e történetet is.

- Mindenképpen - válaszolta a cseléd, és könnybe lábadt a szeme a történet hallatán. Szerencsétlen egy nő - gondolta.

A szép kedves nő kinézett az ablakon, és bámulta az énekes madarak röptét, szárnycsapásait. Miként csókolják meg egymást csőreikkel olykor a termő gyümölcsfákon, máskor szállván a levegőben, röptükben.

- Isten birodalma, a szabadság szerelmei, a kötetlen szeretet és béke dalnokai a gondviselés melegágyán - így a Grófnő.

Bámulván az ablakon kifelé látja, amint az Úrfi jár-kel, mintha féreg bújt volna a valagába, és nagyon akarna valamit; jól ismerte a fiát, mint senki más. Nézi őt, és a mögötte felsorakozó árnyak rengetegét; ott volt mindenki, aki számított jelenben és múltban válogatás nélkül, olyan volt e gyerek, mint egy megszállott, és e látvány megrémisztette a Grófnőt. Szegény fiam, miként képes mind ezt uralni, önmagává beolvasztani, magát összeforrasztani, kilát mindebből, megússza, vagy belefullad? - kérdezte magától, nem tudván még a választ. Szegénynek lézerszeme volt, átlátott mindenkin. Ő már megtanult mindezzel bánni, az egésszel, túl régóta volt a Kastély lakója. Nem holmi fekete dobozban születtek meg benne a képek, hanem állt a fényben és látta a lelkek lenyomatát köveken és kerítéseken; senki nem volt ez idő tájt könnyű helyzetben, a Föld mintegy satuban szorongott, vezekelt a múlt bűnei miatta, és a világűrből hol kedvező, hol rémisztő szelek fújdogáltak a Föld felé; mégis aggasztotta fia helyzete kedélyállapota ebben a satuban. Itt a Kastélyban minden sűrítetten érezhető az ember bőrén, olyanná vált az ember, mint egy foton-nyaláb érzékeny testhez kötözött szellemi szféra.

- Hívatja, anyám, a Gróf - cselezte volna ki anyját az Úrfi, hogy egyedül lehessen a cseléddel.

- Fiam, engem akar átejteni a vasúti síneken? Miben sántikál, rossz gyerek?!

- Anyám, beszédem lenne a cseléddel.

- Problémája van vele?

- Igen.

- Beszélje meg vele!

- A maga jelenlétében feszélyezném magam, mert nem magára tartozik, kérem, távozzon, anyám!

- Látja így már mindjárt más, de maradok, mert e Kastélyban nem élhetünk úgy, hogy nem tudunk egymásról. Ez nem holmi koncentrációs tábor szögesdróttal a különböző táborok, csapatok, azaz egymás és a környező világ között, hanem konszolidált együttélés, áteresztő leheletvékony bőr, közlekedőedény.

- Tiszteletem Grófnő! - húzta el száját nem tetszőn az Úrfi, és csúnyán fintorgott.

- Anna! - kezdte az Úrfi. Hétköznapokon reggel 7h-kor elhagyom a Kastélyt; a tejeskávém melegen, cukor nélkül és aprósüteménnyel, negyed órával hét előtt ott legyen a dolgozószobám asztalán. A kávé nem lehet forró, én nem vagyok a Grófnő, nem szeretnék minden reggel égetett szájjal kilépni az utcára. Töltekezem, meditálok ilyenkor. Zavarni ne merészeljen!

- A fiam - szólt a Grófnő.

- Igenis - így Anna.

Az Úrfi dühödt haragjában paprika piros lett, majd szétpukkadt, szinte beleremegtek a kastélyfalak a testében burjánzó többlet energiáktól, amelyeket természetesen a cseléd villámhárítóin akart levezetni, nehogy felégjen élete a saját házában. Úgy érezte magát, mint üvöltő oroszlán ezernyi kötelékkel a fiatal test ösztönös erőin, mint fekete párduc tébolyult agóniában járta köreit ketrecében a rácsok árnyékaival szemében, bármikor kitörésre készen felfalni mindent, mi útjába áll. E kötelékek, melyek akadályozzák önnön energiái megélésében, önmaga lehetni gátlások, nyeső-vágó éles kések nyirbálásai, idegen elvárások égbe mutogató ujjai nélkül. Majd ő megszabja határait, nem gyerek már, a Grófnőnek ott a Gróf és az Úr, tekergesse azok fejeit, meg még ki tudja ki mindenkiét, ő, a fia, rég levágatott a köldökzsinórról. A Grófnő tudta, mi a fia baja, ismerte, mint a tenyerét, de nem akart róla tudomást venni, amíg nem muszáj.

- Anna - szólt az Úrfi, a maga gyönyörű égszínkék szemei hol a téli, hol a tavaszi, majd nyári és őszi fák koronáival inkább Tündés, a Tünde névre hallgat, ha úgy hívom, mégis a Tünde névhez inkább egy sudár magas, karcsú nőt képzelnék el, nem holmi inkább Annás, olyan alma seggű és körte testalkatú nőt, röviden, teltkarcsú tüneményt nagy dudákkal, mint maga. Az Úrfi huncutul elmosolygott a nő zavarán, - kelepcémben vagy -, gondolta, Anna láthatólag nem tudta, hová bújjon szégyenében a teste ilyetén nyílt lefényképezése nyomán, és sajnos a Föld nem nyelte el, de nem is volt hová bújnia, mint gyermekkorában, mikor testvéreivel játszadozott a Birtokon. Földjétől erőszakkal megfosztott kisnemesi családból való volt az írónő cseléd. Magában hordozta az alkalmazkodás képességét, mint nemzetalkotó réteg leánya, a hierarchiában felette lévők irányában, és felelősséget érzett a nemzet egésze iránt, mert ősei maguk is kiszolgáltatottjai voltak nem ritkán a főurak visszaélésre hajlamos kegyetlenkedéseinek. Eszébe jutott pár nappal ezelőtti álma: egy ismeretlen, körbevéve játszópajtásaival veri megbízásból a medencecsakrájánál a gerinccsomópontját, amikor is onnan egy hatalmas bunkócska magától, isten csodája meglendül, és a szerencsétlen verőlegényt haverjaival azonmód agyonüti. Ő majdnem csak mint egy akarat nélküli hulla, akaratlan test kiterítve feküdt ott. Máskor lelkében üvöltöttek a testvér- és rokon szellemek lelkei, kiket szeretett, avagy még szeret. Örült, hogy sütött a nap, így a hűvös kastélyban legalább három-négy fokkal melegebb volt, mint egyébként, ha borult az ég.

- Húzza ki magát cselédem! - így az Úrfi, itt nem járhat úgy mint egy kérdőjel, itt gerinces emberek szoktak megfordulni. Időnként 90, máskor 180, 270 majd 360 fokot is fordulnak akár, milyen éppen a széljárás, és mit is kíván a magyar nemzet! E mellékes körülmény miatt mi a kastélylakók nem veszthetjük el se jó kedvünket, se semleges, tárgyilagos ítélő erőnket, se mosolyunkat nem törölheti le arcunkról senki, mert a kastély fölött mindig felhőtlen és kék az ég, süt a nap, csivitelnek a madarak, és nincs pokoli kín, se fájdalom. E kastélyban a szomorúság tilos! Megrohadni szúrt és elgennyesedő fertőző sebek következtében lehetetlen, mert ez nem csatatér, nem római légió bevetésben, hanem menny és pokol házasságának háza; ördög és pokol édeni illatárban, és a Grófnő szikrázó tündöklő ragyogása fényáramlatában.

- Grófnő! - és biccentvén meghajolt anyja felé.

Ez hiányzott már csak a szegény nőnek, majd elsüllyedt szégyenében, csak úgy kapkodta fejét az őt ért atrocitások nyomán; hol is vagyok én, a létező, ki megsemmisülő és befogadó, átáramló, átszüremlő, átjárható, alakítható rétegekkel a nincs szívóerejében magja mégis ugyanaz, nem, nem a semmiben, mert miként beszélhetünk a semmiről, ha már van valami, legfeljebb e valami megszűnéséről mint semmiről, de megszűnik-e a valami? A Lét mindig több mint a létezők együttes összeadódása. Mitől? Az együttes billiónyi különböző kötései alakulásai nyomán a mozgás és változás az téridőben valami örök habarcsban a Lét.

- Tetszik nekem nagyon az Annácska alma fara almafámon dudái, mint aranyalmák csilingelőn mosolyognak mintha kredencemen konyhámban ő Tündém, ki a hírek szerint tündérleány, tehát örök és baszható, mert nem kötik az embereknek kitalált erkölcsi törvények kötelmei, nincs a tíz parancs börtöncellái rabigájában.

- Létezésem közepe az etikus mag a becsület súlyozza életem, amely azonban mentes árulástól, mentes bárki becsapásától, és nyitott a mindenkori szépség befogadására, az elfogulatlan látásra.

- Annácska, maga az én párom, nekem teremtették - gúnyolódott az Úrfi -, látja a mindenkori cselédség nézőpontja. A hatalom, amit én szeretek telis-tele aljas árulással, hazugsággal, és csak úgy vágtatunk a hullamezőkön, Édes Anna, hogy akaratunk szerint élhessünk, és arcunk lenyomatát itt hagyhassuk, legázoljuk bizony az ellenfelet, hogy levegőhöz juthassunk. Érti ezt, cseléd? - és gúnyosan grimaszolt, láthatóan nehezen tartotta vissza, hogy köpjön egyet. Maga az a típus, akinek úgy kell a legtöbb, hogy érte vérbe nem akarja áztatni arcát, kezét-lábát, inkább belefekszik saját kiontott vére pocsolyájába. Nos én más vagyok. Már messziről megérzem a nékem kiszemelt áldozatot, nem tetsző bűzt és ellenséges indulatot, és nem várom meg, hogy ez rám telepedjen, maga alá leteperjen, mint áldozatot, hanem még mielőtt eszébe jutna bármit csak gondolni is ellenem kitekerem a nyakát, lehúzatom a torkán keresztül, vagy diliházba, szegényházba, avagy adósok börtönébe csukatom. Bemutatkoztam, ha már itt vagyunk, és ismernünk kell egymást. Alászolgája, cseléd! - és játékos felülemelkedettségben a helyzetükön meghajtotta magát, széles karkörzések kíséretében.

- Nem mindig az erőszak és gyors iram vezet végül céljainkhoz. Olykor a türelem, a bölcs belátás, az okosság, önmagunkhoz való hűség, kitartás, a szelídség erejében messzebbre juttat egyént és közösséget egyaránt, mint a kitörő, felelőtlen vadállati ösztön, minden körültekintés híján levő vaksága, vak iramú vak vágtája. Mert a magyarok bölcsek és okosak, és nyereg fölött az eszük..., hogy senki be ne csaphassa őket, mert szív-emberek, szenvedélyesek, telis-tele túlfűtött, mert elnyomásra és elfojtásra ítélt érzelmeikkel, felégetésre szánt idegrendszereikkel mint lángerdők az elme és értelem vezesse őket a bölcselet és a kiművelt fők sokasága, a műveltség gazdagsága útjaikon az ősi virtus harcoljon is bennük, ha kell, de ne maguk gyilkolják le maguk tévedésből elsőként, mert írmagjuk se marad.

- Úri cseléd valóban. Az enyém lesz mindenestül minden álma, a láza, bőre pórusai, a porcikája, idegei minden lenyomata gyönyöröm szolgálja majd életem unalmában, és kiontott vére, ha halni készülök magam is. Grófnő, anyám, megtisztelt a jelenléte. Ismer. Ha valamit akarok, és kinézek magamnak, hálómból nem szabadul, mert édes e háló szorításában a vízért tátogó hal élete is. Annácska, este találkozunk. Idejében készítse el a fürdővizem legyen túl meleg, de ne legyen forró.

- Igenis, Uram.

- Azért, Úri cseléd, őrizze a fenekét érintetlenül nekem, mert én fizetem, és az én Kastélyomban fenekét más ne merje pecsételni. Ez nem rangkórság, hanem birtokterület, és sok mindent lehet, ha nem sértünk határokat. Vigyázzon magára kedves Anna, forrong a világ bús természete hajdan daliáknak, az én természetem még inkább forrong több milliónyi ördögével, hát maga kedvesem ne forralja, hanem szelídítse és csillapítsa, csendesítse, ezt várom magától, mert egyébként kifut, felforr, túlcsordul kávénk ismét, dicső daliáknak harcunkban cselédi kegye kegyessége ír lehet sebeinkre, vigasz szerencsétlen szívünknek, agyonsebzett lelkünknek; remélem eléggé megismert édes Anna, ha már anyám úgy pártfogolja, így illendő - azzal az Úrfi kanyarított egyet testén a verőfényes nappali melegben, és elvágtatott a közügyek forgatagába. Tetszik nekem ez az Anna túlontúl, kár-kár, nagy baj származhat ebből még, de sok dolga lefoglalta, és megfeledkezett Anna mosolygó alma fenekéről.

- Anna - szólította a Grófnő, húzza ki magát, és rejtse el határtalan fájdalmát, olykor ütköznek szemek, és lett légyen baleset, de még ne temessünk; kérem legyen a fiammal nagyon óvatos, szemem magukon tartom. Szájhős. Háry János. Szeret nagyokat mondani, hogy felülírja a valóság kicsinyes nyomorúságát.

- Igenis, Grófnő.

A játszmáknak gyakran vége van, majd újra kezdődnek részeink elmozdulásában: zokogás, üvöltés, remegés, fájdalom ezernyi tűszúrása a mellkason. Anna alig töltött pár napot a kastélyban, máris borzalmasan érezte magát. Nem kacsalábon forgó palota ez, inkább elvarázsolt kastély - gondolta. A tükrök torzítanak, a folyosók padlói az útiránnyal ellenkezőn mozdulnak el a láb alatt, iszonyatos rémek és szörnyek riogatnak a halállelkek gonoszságai, és levegőt nem kapni, mintha mérgező, de láthatatlan titkos liánok tapadnának mindenütt az emberre, amelyek úgy szívják ki a lakóikból az életnedvet, az idegek erejét, hogy azok egyszer csak holtan esnek össze, minden előző nyom nélkül; nos fojtogatja a ház a benne élőket, falai mint csápok befalazzák az élőt, hogy természet szerint szinte állandóan sikítana az itt lakó a kíntól, de a méreg az isteni kegyelem rendjén összetett, nagy energiájú formákká, alakzatokká rendeződik az információ a tiszta elmékben és a tiszta szívű lelkekben, avagy a gonoszság harcosaiban is. A kastélyban úgy kell harcolni, hogy az ember keze megkötözött, esetleg süket, vak és béna, teste megcsonkított, de a hatodik érzéke még működik, él, élő egyén, és tud üvölteni, vészjelzéseket leadni, mert nem néma. Segítség!

Az Úrfi nem csinál titkot érzéseiből, gondolataiból, - lehet ezt a Grófnőnek köszönhetem, vélte Anna, hogy nem támadhat hátba, hanem nyílt lapokkal játszik, hisz egymás bőrén táncolunk a kastélyban, egymás bőrét csipkedjük, szurkáljuk, mérgezzük meg. Az Úrfi azért, ha titkosnak nem is, egyenesnek sem mondható, ellenben határozott, erős akaratú, erőszakos kissé, és fejében túlságosan is nagy a rend: mint mondja ő ördögi, az én rendem angyali, vonz, és nem vonz ellentétem a grófi fiú, ez a ficsúr! - gondolta Anna, és maga elé meredt a verőfényes nappaliban, miközben törölte a szekrényekről a port. Hálójában vagyok a tátogó hal a levegőn, pedig vízre van szükségem. Végzetes kimenetelű hellyé válhat ez nekem, még szerencse, hogy itt van velem a szép kedves nő is. És ekkor szokásához híven, mikor nagyon szerencsétlennek érezte magát, elábrándozott, álmodozott, múltjába menekült a jelen megoldatlan tonnányi súlyos problémái elől egy kis felüdülésre, pihenésre, és elkezdvén kiszínezni múltját, belépett az aranykorba.

- Nem szerettem a fiát - mondta, persze, hogy így vélte, nem akart még egy idegent is eltartani! A srác talán sosem kívánta igazán, azt se tudta, mit jelent, mi fán terem egy nő, a nő, nemhogy érthette volna mit is jelent a szeretete iránta, de talán nem is kedvelte a nőt a srác, hisz neki a nőnek nem lehetett felesége, és e srác feleséget, értsd pénzt, munkaerőt, cselédet akart, ő pedig a nő igaz lelki és szellemi társat keresett volna fejlődő, kibontakozó, bimbózó szellemi életéhez. Más cél, más szándék vezérelte e két embert, nagy csapdájába az életnek hát belesétáltak, sokat vártak tőle, és csak kínzó hiányát kapták egymásnak, a másiknak. Elvárásaik hangoztatták mindenekelőtt, erőszakosan. Egy kis jeges, fagyott zsarnok volt a srác, biztos a nő is; a srác vonzódott, mint mindenki más a hatalomhoz, gazdagsághoz, jóléthez, de a cseléd egy maroknyi kis nemzethez és nyelvéhez vonzódott leginkább, annak virágos mezején nagy szabadságában fürödni az éden szeretetében e nyelvben. Szétváló fehér utak nagy kínja, mert a cseléd szerelmes volt!

Szakadt az eső egy padlásszobában, ahol mindennél jobban szeretett egykor, és ott ült magába zuhanva egy lelki-szellemi-testileg roncs ember mellett az éjszakában a zuhanás kezdetén, de határtalanul szeretett. Érezte a döntései következményeinek súlyos terhét; három macska bámult rá féltékenyen lidérces pofával, amint ő volt féltékeny a férfi álmaira, mert szeretkezés után mindig azonnal elaludt.

- Miért ment el az éjszaka? - kérdezte másnap.

- Semmi különös, maga elaludt, mehetnékem volt, mert rám jött a légszomj, friss, szabad levegőre vágytam.

- Ezt szerettem magában, de közben oly sóvár ragaszkodó a vágyódása, hogy levakarhatatlan az ember bőréről szeme és lehelete is. Őszinte lehetne a teljes önmagához, nőiesen gyöngéd, férfi testre liánként csavarodó jellemét mindig legyilkolja, feláldozza, és így mindig boldogtalan.

Mérgezett ködfelhőkben éltünk, ellenségeink úgy játszottak ki minket egymás ellen, mintha a szeretők kínoznák egymást sugármezőkön képátvitelekkel. Az álom, a délceg paripa szeretett, de nem tudta kimutatni, és rab volt, megkötözött a létezés börtönében. Mégis kiállt másokért, a kiszolgáltatott nyomorultakért, bár sokat segíteni rajtuk nem engedték, nem lehetett. Elpusztult a hatalom lélegzetvisszafojtva, lélekszakadva útvesztőin a szétszaggattatásban szétmarcangolván.

Hazajött a Birodalom Központjából, onnan irányított Gyarmatára, de fölösleges is lehetett volna e hazatérés, mert már a Központban naiv gyanútlanul vallott egy poloskának, hogy szívében három férfi él. Több férfit szeretett határtalan, életénél is jobban, évekig, egyszerre. Nem érzett lelkiismeret furdalást ezért, mert mindig mindenkivel nyílt lapokkal játszott, és nem titkolta érzelmi kötődéseit, ezért volt sebezhető a becstelenségnek. Gyarmatára hazatérve kijátszatott a poloskák által, és minden füstbe ment terv a szeretet hídjairól Gyarmat és Birodalmi Központ között, mert mielőtt hazatért, már elárultatott. Ha az édenből, a pokolba, ide hazatér, nem lehet más csak kém, szólt a szlogen, hogy a hazáját szerette, meg se fordult egyik kém agyában sem. Birodalmi katonával közösülni, közösködni, hálni, hempergőzni nagy hiba, örökre elkíséri útján a szabad nőt, hisz nincs a homlokára írva a birodalom titkos katonájának, hogy ő márpedig a birodalom titkos katonája. A szabad nő meg nem érti, miért hallgat mindenki mindenhol bárhová is menne mély csönd és bezárulnak az ajtók előtte; ja, mert markáns és egyéni véleménye van a világról, ezt jelenti szabadnak lenni!

- Gondoltad végig böjtölöm melletted a távszerelmet, hogy mást válassz?

- Egy kis időt kértem a viszonyaim tisztázására!

Mondaná, hogy az űröm falja fel őt, csalogatja, szippantja, szívja be űröm sebzett magánya túlcsorduló vágyakozása az ő szexualitását. Magányos harcos vagyok életért, szabadságért, szerelemért, az igazságért való kiállás békéjéért, nyugalmas jóság, a tudás, a bölcsesség művészete és a műveltség fenntartásáért egyfajta küzdelmes magyar létezés. Ápolónő, művésznő, fényképésznő, színésznő, játékos, tanárnő, apostolnő és királynő, mégis mindig engem, a szabad nőt csapja agyon Toldi malomköve, valahogy furcsa - gondolta a cseléd.

- Ellazulni. Kefélni szeretne.

A Nagy Inkvizítor végignézte, amint elpusztul két ember lassú kínhalált halván, és röhögött, mert úgy vélte, ha az emberből minden kihal, elhal, használhatóvá válik; nem, akkor halott! Agónia, iszonyat és borzalom mégis túlélik az egészet, és főnixként tovaszállnak. Gyűlölték, hogy neki semmi sem jó, de már minden réges-rég el volt baszva, mert a nő idejekorán elárultatott! Arcán az édes fintor tartást jelentett, értékőrző, annak ellenére, hogy bár magjáról levált minden idegen, tudta jól, mégis idegenek között kell majd helytállnia: akarnok ateisták, hatalmat imádó zsarnokok önkényében machiavellis katonák, karrieristák, részvétlen önző bestiák. A hurok a nyakunkon!

A Nagy Testvér, a Nagy Inkvizítor, ilyen-olyan színű Polipok, akiknél a hatalom, és a tűz körül az információ akták-számlák ellopott, avagy megsemmisített kötegei, csomói, és képviselőik edzett elméje megszállják az útban álló szegény-szabadokat, és egymás ellen fordítják őket, ha nem is sikerül teljesen tönkretenni és megsemmisíteni, bedarálni a renitenseket, hát a halott lelkeknek felajánlkozhatnak, de mit tegyen egy író, ha Orwell...? A világ makulátlan csak a világ, aki egyesekkel elvégezteti a piszkos munkát, majd a legaljasabb gyilkosokkal szövetkezik, olcsón kiszolgáltatván mindenkit és mindent, ha kell koncepciós perek útján, még jobb sugárnyalábokon, ismét gyilkosokat tenni a szerencsétlen nemzetek fejére, mert ők aztán mindenre képesek, maguk védve megtartani akarván! A világ makulátlan fehér lepedő, Édes Anna bűnös! És végigüvöltötte annak a borzalmas, rettenetes Háznak minden folyosóját, és odaokádta a süket, tébolyult, mérges gőzökben tántorgó Falaknak, hogy szereti, és őrzi a szemét, de nem lehetett jó parti, hisz jól elagyabugyálták, hánynia is kellett, és különben is a Háznak volt Úrinője, és nem épít magának olyan Házat, amelybe házinéni települ. És azt találták neki mondani, maradna veszteg, mert nem csak annak a nőnek árt, hanem az államügyeknek, de ő tudta, az első adandó alkalommal meglátogatja imádott ellenfelét, a gyönyört; tönkretenni, az azon múlik, miként viselkedik!

- Tejet forrón!

- Tejet kérek!

Szereti a tejet, bár sok nem halmozható fel, nem tartalékolható egyszerre, mert hamar megsavanyodik...

- Ide a csöcsét, hadd szopjam le bimbóiról a tejcsöppeket!

Aznap este történt, hogy Édes Anna fürdőt készített az Úrfinak, és minden tisztálkodáshoz, ellazuláshoz, a fürdéshez szükséges dolgot odakészített; szellőztetni fürdés előtt kellett, akkor a forró gőzben, a még nyáron is fűtött, egyébként hűvös helyiségben várakozott a gyöngyözőn habzó fürdővíz illatos olajokkal az Úrfira, aki pontosan 20h, azaz nyolc órakor ellazuló fürdőjére megérkezett. Észrevétlen benn termett, és visszacsukta maga mögött a fürdő ajtaját, gyönyörködött Anna és a medencének is betudható fürdőkádja együttes látványában, a tükrök és tükrös szekrények üvegei oly párásak, hogy nem látja magát bennük, csak valami homályos derengést a félhomályban. A kád kívül színes mozaikdarabokkal díszített, belül fényes aranyfüstös bevonatú; Anna csöcse és gömbölyded görögdinnye nagyságú feneke pedig csaknem fedetlen a forróság és talán a nő kacér alaptermészete miatt. Nem tudott az Úrfi ellenállni e látványnak az embertelen és eszement hőség meglágyítja az agyat, Annához ugrott bakkecske gyors iramában, és nagy medve mancsait oly közel rakta Anna pinájához, hogy a nő a forróság, kimerültség, kiszolgáltatottság, használtság, és a rémült meglepetés hatására csaknem elalélt, és majdnem összerogyott, nem tartották meg az egyébként erős és izmos, sportosan edzett lábai, így nekidűlt a kádnak. - Segíthetek? És az Úrfi széles, erős, hatalmas tenyere ismét Anna picsájához egészen közel keresett valamit megszállottan, és gúnyos, cinikus örömmel konstatálta, milyen hatalma van a nő felett, aki szinte elélvezett, azaz elsült a pinája ennek a játékos, széles tenyerű mackókéznek a közelében. - Tetszik nekem Annácska, meg vagyok magával elégedve, és mikor Anna ismét megtántorodott a kimerültségtől, hogy meg kellett támaszkodnia, az ismételt segíthetek nyomán menekült a fürdőből kitántorogván. Az Úrfi elállta útját.

- Fürödjön velem!

- Mit képzel az Úrfi? Engedjen!

- Csak vicceltem. Ne haragudjon, Édes Anna!

Úgy kerülgették egymást, mint macska a forró kását.



3. Spiritizmus kifordítva

Még azon a héten történt, hogy az Úrfi egy Titkos Szekta szellemidéző, világlátó és hatalmat koncentráló elmegyakorlatán vett részt. Egy elsötétített terem közepén nyitott koporsót látunk egy kis asztalon, azt ülik körül a titkos szekta tagjai két vékony szál gyertya világít csak. Semmi más. Csupasz, sivár, kietlen minden. Mintha megszállottság révületében, egy eksztatikus, túlpezsdített igézetben angyali-ördögi szellemszférák mezőin járnának a szektatagok, holmi sámánokként.

- Vigyázzon, házában az Anna cseléd egy kurva, fekete rongylélek, ráadásul kém. A nő államügy, több állam belügye, így külügy. Takarítsa el a feleségét az útból rövid időre távolítsa el bármi ürüggyel, és üljön rá arra a kibaszott, kurva nőre, és facsarja ki!

- Lehetetlen. Nem vagyunk egyedül a kastélyban. A feleségem a részem, tartozékom, mindenem, tudja mi folyik a másik részében, és a cseléd kurva boszorkányát meg söpörje ki a világból, akinek személy szerint nem tetszik, de a nő jelenleg a házam védelmét élvezi, és nem csinálok otthonomból se hullaházat, se hűtőházat; még előfordulhat az is, hogy a kurva a házamban metszi fel az ereit, és véres ügy lesz belőle, ami aztán igazán nem hiányzik, hogy a cselédszobából az ajtórésen csurdogáljon az éles késsel felmetszett drága erekből a még meleg, illatos vér, mintegy pelikánból...

- Mindegy hogy oldja meg; utasítás legfelülről: rátapadni, rajta maradni hosszan, biztosan, kitartóan és erősen; kifacsarni, kicsavarni, megfőzni a fejét, majd kíméletlenül kibaszni, hogy lába se érje a földet. Bált csapni utána, ha végre teljesen a markunkban lesz mint kifacsart citrom, az ideális használható elem...

Az Úrfi ekkor igen elgondolkozott, mit is felelhetne, majd felkiáltott.

- Megvan...! A feleségem hű, jó kancám marad, ő az egyetlen, akit valóban ki-be ostorozhatok, kancásíthatok, kefelenyomatokat rajta hagyhatok, a cseléd mehet, ha akar.

Káromkodott, üvöltött a Másik, hogy így parancsmegtagadás, úgy parancsmegtagadás, míg végül szerencsére kipucolta és kikapcsolta magát - gondolta az Úrfi, és dolga végeztével képzeletében úgy megbaszta ezt a kurva és kibaszott kém cselédet, hogy szeme csak szikrákat hányhatott az erőltetett menetben, és csillagokat láttak mind a ketten... Sokan gondolják, és nem csinálván titkot belőle mondogatják, hogy rosszul nősültem. Tévednek. Próbálkozhatnak. Megpróbálnak tönkretenni engem holmi cselédüggyel, engem a nemzet oszlopos tagját, tartóoszlopát! Házastársi frigy nem eshet áldozatául a hormonrendszer parancsoló légiesség nyomásának, pillangók csókjai ég és föld között a vonzás és taszítás természetén nem eshet áldozatul a ház uralmi kötése, a nemzet szőttese. Gyönyör és riadalom, az más, egy légies paradicsom, pillanatnyi éden csillagos lufi-seggei, amint huzatosan, szellentősen össze-vissza csókolják egymást ördögök és angyalok.

Hazatérvén az Úrfi mibe ütközik, látja ám, amint Annácska az ő, azaz az Úrfi viseletes, fekete, másrészről kiváló minőségű házi bőrpapucsát ide-oda rakosgatja a kastély földszintjén. Az Úrfi úgy járt-kelt, mint a lehelet lelkendezik, lehetetlen volt jövetelét észrevenni, csak ha már a másik orra előtt, egyenesen a szájában leledzne, mintha tojásokon járna - gondolta Anna többször.

- Mit csinál, kedves Anna?

- Gondolkozom.

- Örvendek. A papucsaimmal, mit csinál?! - üvöltött rá a napi spiritizmus hatása alatt enyhén viseletes idegrendszerű férfi.

Anna megrémült, amiért is a máskor oly nyugodt és határozott férfi úgy kikelt magából, elvesztette a fejét.

- Eldugom a papucsát.

- Mi a faszt csinál?

- El akartam dugni a papucsát - válaszolta Anna sírós, kissé rémült hangon.

- Mi a fasznak? Játszadozni kíván, velem akar játszadozni? Menjen a játszótérre, és keresse meg a játszópajtásait, én nem vagyok az. Még egyszer elő ne forduljon, mert kidobatom innen a bús picsába. Tudja, hol a házi papucsom helye? Ott legyen, ott maradjon. Maga az én viseletes, fekete házi papucsomat ne tologassa sehová, főleg ne dugdossa, mert olyat dugok magába, hogy megkeserüli. Megértette?

- Igenis, Úrfi - szipogott Annácska.

- Majdnem elfelejtettem! Ma este nyolcra a feleségem és magam nappaliját a damaszt és bársony nehéz függönyökkel elsötétíti, az asztalról mindent elpakol, és a nagy gyertyatartót két használatlan fehér gyertyával a csupasz asztalra teszi, a két támlás bőrszék legyen az asztal mellett! Megértette?

- Igenis, Úrfi.

- Jó, most húzza el a beleit gyorsan, és meg ne lássam jó sokáig!

Este nyolckor rendben ott várta az elsötétített nappali az Úrfit és az Úrinőt, akik akkor érkeztek rövid délutáni uzsonnáról haza, és felkészültek szerelmi szeánszukra. Rövid mosakodás után fehér leplekbe beöltöztek, és leültek megülni a szerelmes szellem légyottját.



Az Úrfi és az Úrinő szerelmetes szellemének szeánsza

- Mosolygó zöld alma a kredencen kitömött fácán; zsírral bélelt orca az antilop-csontváz-fej, a Tiszta szívű folyton bejön a szférámba hívatlanul egy megtalált munka kényszerén, megtisztítására.

- Hízelkedik a kígyó farkába harapása az arany fasz körül éktelenkedik hívatlan érkezése, de elszenvedjük mint ékesség a testszféra-jelenlétben.

- Megremeg testem benső elgondolása az el nem engedő labirintusos börtön-sziget a testi vágy szerelme. Saját titkos kódjaimmal sem érem el magam híreimet, címem, mert mindig kisiklik vonata, - a sínpárok széjjel-tartanak töredezettek, felbontottak, egyike-másika kivezetett a semmibe lajtorjának a világon túli mezőkre csöpög ide le... -

- A Madonna, a Világ Királynője karja keze a jogarral megmozdult, és mint reszkető-remegő kéz emelkedett, és feladata egy pusztulásra, lassú kínhalálra szánt, félelmében elhülyült, dermedt nő sebei begyógyítása, szabadulásának elősegítése.

- Pokol?

- Nem, filozófiai értekezés! ...

- A létezés nem filozófiai értekezés, az élet mindannyiunknak olykor Pokooo-ól! Disznóól. Disznótor! Halotti tor. Adok szerelmem munkát magának, ami kedvére való lesz, és nem pokol.

- Nem tud nekem maga olyan munkát adni, ami ne lenne teher, máris terhes vagyok a kilátástalanságnak. Kurázsi mama katonák között a háborúban, mint fogoly, egyedül hordozza hajadonfőtt a kivetettség örök magányában egyedül szült gyermekeit elrabolják tőle: Szent Erzsébet-i tragédia. Nem bírom már elviselni a poklot! Pokol? Pokooo-ól.

- Ólom eső esik, mintha dézsából öntenék, majd sivatagi homokon hosszú karú és farkú kaktuszok és falloszok tüskések és jegesek, és vasorrú bábák.

- Ült a lejtőn, de lehet csúszda is, és húzogatta a ribizlibokorról a ribizlifürtöket, róluk a ribizliszemeket mint rubingyöngyöket, és madárkák szállottak a bokorra, egy bíbor nyár júliusán, és felfalta a pirosas szemeket egyiket a másik után fény-vágta iramban, és üljek vele szemközt, és el ne mozduljak onnan, ezt a határtalan szerelem gyöngéd gyöngédség elasztikussága, a lágyság gyönyörteljes öröme kéri egy ragyogó napfényes csodálatos csoda-délutánon, amikor csevegett a szívtájékról eredő patakokkal a hastájék, és e patakok egy ólom mosdótálba ömöltek, és ott pacsált és fürdőzött a gyönyörteli hajnal.

- Csapdában az elrabolt írónő várom a szerelmetes tragédiát: távol van mégis közel zuhog, és kertemben áznak a verebek, a feketerigók, a széncinegék.

- Philemon és Baucis a Liszt Ferenc Zeneakadémia Nagymesterei közelségében Beethoven hallókészülék nélkül.

- Mindig a házában van? - kérdezi. Sötét pincefolyosón, zsúfolt, teletömött garázsban, teste bőrének csaknem érintésén?

- És Maga?

- Nincs házam; benne állok kis lábujjtól, hajhagymákból kinövő hajszálakig egy vertikális és horizontális szőttes energiarendszerében, védettség talán ez is, és nem fog már rajtam a gyilkos gyilok gyilkosságok erdei rengetegei -

- Nincs házában is házában van a távol közelében, és színpadi kulisszák, mint életkeretek drámai színjátékai a Gyertyák csonkig elégnek a sokszögű szerelmek egymást fedő sokszögein. Chopin és George Sand, és figyelmezteti a felesége miután kicsit lemeztelenítette magát a Rubens-i szerelmi háromszögre, hogy szúrt sebű homokvárak tövisesen.

- És találkát ad a feleségének, miután betanította a cselédet. Mikor nincs házában is házában van egy átszellemült test szíve pufók arcú, de biztos, hogy nem pufajkás vágyakozásában; átlényegült lélekvelő bezárván egy vágyott bőrkerületben a vágy megtisztított tárgyát egy munkafeladatban.

- A munka elvégeztetett, pipa, kipipált, Nike.

- El nem engedem magát roston sült kacsamájat...

- Kikerekedett a világ a hattyú-vonuláson gémek, kócsagok, gólyák, teknősök, sündisznók és békabrekegés és szélkakasok. Gyökerestül távolítottad el a tuját, hiányzik nagyon, elgyászolom; és rátettél egy cserepet tele virágos levelekkel, megrendelted a csomagot, ami ma megérkezett.

- Egyik nap a másik után az egyik ugyanolyan, mint a másik.

- Egyik nap a másik után egyik sem olyan, mint a másik. A tuja hiányán összehúztam szemeim aranybogarát,- egy bokor burjánzó gyökérzete, ágazata lombozatán levelek sarjadása. A hazudós istennyilát és Attila ostorát a bűnözés nyomán, hogy ne hazudj! (7. parancs), és nyolc után vállra fektetlek mint kurvát a rézáldóját, és hullnak az aranyalmák: Csongor és Tünde, Philemon és Baucis, Rómeó és Júlia, Dalí és Gála, Rimbaud és Verlaine, Liszt és Wagner, Rodin és Rilke, Van Gogh és Gauguin, Kaffka és ő, és mezítelenre vetkőztet szemeink az alkonyat, és tágra zárt, dermedt, kimerevített szemeink verítékezik pucéran a szerelem gyönyörében pancsolás, fürdőzik.

- Maga van az én házamban mindig: egészen furcsa véletlen elrendelés, és sorsom összezár, bezár, mert katonák a házban, amiért is nekem itt szűkös, kicsinyes kevés. Sziszegnének füleibe, ne higgyen el rólam semmit, hisz védtelenek a mezítelenek a házban, és fülzsíros a poloskák fülei, azt hall meg, amit akar a kész ítélet koncepcióihoz, és a félelem a kötőszövet a tettes és áldozat között.

- Mikor repülsz újra ismét? És ragyog az orcája szeme; Róma és Budapest, Kassa, Rozsnyó, Eperjes, Újvidék, Kolozsvár, az ezeréves határ ciklikus, örök ismétlődés kényszerein, miként lesz az emlék fényes a múltba beágyazottsága a jövőbe a természetes múlt a jelen jelenléte. Jó család!

- És elsírja magát; akarom, hogy maradjon, maga maradjon és mind a kő, avagy jéghideg, avagy sivatag, avagy porhomok teste érzelmes meghatódottság könnyei csodálkozik ezen. Maga megvan, nekem. Megfogtam végleg, örökre, magát!

- Nem! Neeeem!

- Nem? - fenyegetőn. Neeem? Akkor el innen elel, eeeel.

- Gyönyörű narancssárga muskátlik és fehér-rózsaszín rózsabokrok között áttetsző fehér ruhába öltözött, látszott rajta át, keresztül a fehér bikini és a fehér melltartó, tehát átitatódott minden a bőre pórusa jelene a Világ, az Ég Királynője lélegzetén. Telis-tele virággal a tér napórák között a kávézó napernyős kör asztalainál beeső napsugarait mérik és tövisek agyonszurkálván.

- Nincs rajta melltartó, de csiszolt ólomkristály poharakból iszik - mondja enyhén piásan, inkább részegen a kótyagos dülöngélő.

- Úgyis lóg a csöcsöm fűnek-fának, minek tehát...

- Vágyakozásom, kerülgetem a forró kását, és angyalos trombitajáromban markolászom a csöcsét, megfejem a nefelejcs szerelem és eszem, és bekrémezem, ha kificamított karját, könyöklés.

- Egy érzelmes gép emberi tartása intelligens járom mintha határozott parancsai.

- Sírós érzelmesség, és mit csinál egy férfi és egy nő egy házban, ha egyedül vannak, b..... -

- Nincsenek egyedül. És majdnem karjaiba omlok, erős mellkasára, vállára szédülök a kimerültség a meghurcoltatásom után egy el soha nem égő vastag fehér gyertyaszál. Ég, el ne aludj, ég; forró...

- Mondja, tomboljam ki rajta őrületét, de épp ez a lehetetlen!

- Fehér márvány szférám örök tavasz örök szerelmei összetart nőférfit!

- Tövises ágak között sétál velem zuhogó esőben, mily romantikus, majd összeszedegetjük darabjaink, ha nem szélütött! Háziúr települne vágyakozása egy cselédre, kit fojtogatnak, mert a világ vagy aljas és határtalanul ostoba egy geci fej, vagy telis-tele értelmetlen és hasznavehetetlen szabályokkal, a jó intést meg nem hallja meg a gyakorlati ész, és a világ csapdát állít újra és újra észrevétlen, de leveti válláról e csapdát állító világot az arra érdemes.

- Mondja, náluk nem lennék népszerű, mintha bizony én csábítottam volna el őt, a semmirekellőt, semmirevalót, tán kár volt apámat úgy szeretni, tisztelet légyen a kivételeknek.

- Fogja meg azt a faszt angyalom, mert kinézték a leányt, és kard ki kard ép testben ép lélek, de ő agyvérzéses skizofrén beteg lélek. Hisztis, gonoszkodik, az idegeire megy, máskor körülötte forgatja, mint tengelyén a világot és kinyalja a seggét, leszopja idején.

- Kering a nap körül, és nem viselheti a tűző napot a forróság delelését, húzza el a beleit és takarodjon, ha nem bírja a nap tüze hevét, de már látja, itt marad e házban a napleány.

- Egy nő, egy gyerek, a nap és katonák és egy szerelmi álom, de kő kövön nem marad, mert a szerelem nem maradhat a házban, mert a világ egy felhúzott fogaskerék-illeszkedéses óramű; halálpontos mérnöki munka agyon kalkulált, kiszámított halálgyár.

- Lehet szeretni a nyolc folyó virágos és gyümölcsös édeni kertben angyalok és szentek.

- A gonosz és féltékeny irigység nem viselheti a szeretetet, a melegséget maga körül a világban; építs szerelmi várad a felhők peremén, ha boldogság vagy, és nem átkozott ördögkerék. Szeret engem? A kis- és középszer sohasem is zavarja az alkalmazkodó hízelgés. Szeret engem?

- A bimbózó szerelemnél nincs sérülékeny sebezhetőbb, mégis másnak hozzá semmi köze.

- Rámászik a háziúr az úri cselédre adni és kapni, kisajtolni minden benne rejlőt e cselédből szerelemből, majd a házi papucs agyontapossa, ha hűtlen.

- Miért vagyok itt? Ki is vagyok én itt ebben a házban?

- Test egészét megremegtető vágy, és összeomlik, rogyadozik benne e vágyakozás, testvér a távol közelében, majd jéghideg elutasítás. Kedves, köszön, megköszön, majd elutasít, kipenderít, akadályoz, elüldöz, miután megkapta, amiért jött. Csak a langyos lábvíz és megszokott unalom viselhető el így-úgy, a sótalan. Kikémlelni, kisajtolni, kitaposni belőle az életet is.

- Egész nap lót-fut robotol, rosszul nézik, ha leül, nem ezért van itt egy idiótával, egy kiszámíthatatlan zsarnoki diktátummal. A férjét akarják tőle elrabolni, nem akarok félreérthető helyzetbe belekavarodni, belezavarodni.

- Már benne vagyunk, és imádom azt a nőt, aki maga, magát. A ház uraként arra telepedhetek, akire akarok a ház uraként, aki én vagyok, én telepedhetek akarván, akire akarok. És addig-addig csűrődött-csavaródott a végtelen számok sorának törvényei, míg kiforrt a kávé, de beleszerelmesedett a nőbe, a nő meg őbelé a halmazok így lefedhették egymást, nekem nősz nagyra szentem, és kukacoknak adtad édes emlőd, magad. Mi a több a szerelemnél?

- A hűség önmagad és a mindenkori másikak iránt, a becsület feladata. Robotolsz, kijátszanak, megerőszakolnak, megköveznek, mert magad vagy a szeretet megaláznak, és te tisztelsz mást és ellenvetéseit, de magad magja a jellem érzései, a szív intelligenciája, és a lángelme dönt a túlérzékenység végigélt emlékezete élesen láttatott képei által. Ki maga? Ki kicsoda?

- Biciklizés közben arra gondoltam kéne nekem ecset, vászon, olajfesték kikevervén valami nagyszerűt, és Salvador Dalí bajusza égnek áll egyik végén egy szál kála, másik végén nem a Gála, de egy szál margaréta, és a rejtett töviskoronán ezüst babérkoszorú, egy antik isten, kiválasztott cézár, isteni lángelmék, géniuszok, kicsúszna kedvesem alólam, úgyis felfalom, ha szeretem.

- Kedvesem, ha ellenőriz, ráfagy arcomra a mosoly, ha szeret és fogja kezem, ha nyugtalan értem mérföldekről jelez a szerelem. Rendezni végre közös dolgainkat.

- És integetett nekem egy kedves, mosolygós kislány örök láng szemében, és belépett tán egy gazos virágoskertbe egy katona és zokogott, nyugtalankodom.

- Ingadozó hőmérséklet, nagy erős esőzések. Kivetettek rám egy hálót, amit világtalan nem is tudtam, hogy hálónak kell lennie, de ők belebonyolódtak.

- Isten az isteni minőséget adja benne feloldódni szabadon lehet.

- Kirakja a rózsabokrot, milyen, melyiket, itt a válasz, a méltó. Lelki rokonság.

- Hazudik. Rég több, rég más, és én tisztelem a magam érzéseit, a magáét becsülöm, és szeretem a szűk ösvénye őrült tébolyát. Olajozottan uralkodom.

- Hálóba önként csavarodik, ki az istenére veti ki. És kirakja a rózsáit az esőre, újra életre támadjanak, feléledjenek. A plafonról kilógnak a poloskás kábelek, a fedél hiányzik, nincs itt elrejtőzködvén már semmi.

- A mindenség semmijén szőttesébe szővén a fenséges egész megtapasztalása lelki szellemiségünk kikandikál téridő-helyek hasonló emléknyomai fedések különbözőségeiből szellemi párhuzamosain és kilát hagyományos létezés-értelmezések lenyomataiból, lakóházak évezredes ismétlődés generációiból.



Az Úr nyála és következményei

Másnap reggelén a cseléd felszolgálta, mint mindig a tejes kávét, jó forrón. A szép kedves nőn kívül jelen volt az Úr is, aki ha evett habzsolt, falt, böfögött, csámcsogott, lihegett és szuszogott. E reggeli kivételes volt abban, hogy csak úgy csurgott a nyála, mint csorgott a langyos víz a csapból, rá az asztalra végig az egész étkezőn és konyhán egészen a verandáig, a kert végén e hosszú nyál-spirál hullámzó görgeteg-fergeteg beletorkollott a kerti patakba, a város központjában a patakok egymásba összefolytak, meghajtották a vízi malmokat az Úr nyála szövete genetikus spiráljai hatalmas özönvízzel árasztották el a vidéket, több város határát.

- Régóta titkon figyeltetem magát, Anna - szólt a Gróf, aki oly hirtelen és észrevétlen tudott az ember háta mögött teremni, mint az Úrfi, innen a rokonság. Anna, maga egy őzike félénkség, egy fekete párduc ketrecben és egy vadmacska bájos ötvözete angyali tudatossággal. Hömpölygés, eksztatikus áramlás, energikus bőség, termékenység gazdag ruhatárral, erotikus túltengő parttalan óceán, túláradó visszafogottság, önuralom egyben. Egy állandóan kifakadni képes gennyes seb. Belelépne valaki a gyomrába, vagy éles zsebkését a szívébe szúrná megforgatván jó párszor azt, tán évekkel később felordítana, de még addig mosolyog kicsit az emberiségnek, ugyan; másrészről kezes bárány, abszolút finomság, gyöngédség, elasztikusság és rózsaszín gyémánt, akin nem fog a méreg, a gyilok, onnan tudom, hogy géniusz, mert mindenre képes és elszánt a tisztaságáért, a csak tiszta forrásért, a géniuszáért, a művészetéért-; örök virágzó mezítelenség: Egy Nő: a Szabadság és a Szerelem.

- Nem éreztem biztonságban magam az évek alatt.

- Semelyikünk sem. Fúria - szólt a Mogyoróbokor. - Rohadt, elrothadt kurva kém rohadék - szólt a sátáni, ördögi hang a maszkban.

- Levegőhöz kellett jutnom akkor, és percekig üvöltöttem; nem mintha jéghideg szemében ne lett volna részvét, de kikéri magának az üvöltést ebben a házban, főleg nyolcvannyolc évesekkel. Akkor a levegővétel drága volt, és lenyelte a békát, az idegeire ment a Ház. Azt mondta, vannak a honosok a Hon honosítottak, és az idegenek, mármint a Hunok. Ekkor Sissy akkorát vert a szájára, hogy itt az ő földjén a hunok, márpedig nem idegenek, minthogy a jó pár tucat háziasított marha honos, értsd balfácán, balfék, jobb-kakas, jobb-egyenes; márpedig a Gróf övön aluli ütést sosem adott, mégis alhasi metszet lettem, földaraboltak, a méhem kivették, altestem köz-közepe a megerőltetések nyomán égő tábortűz sugarai pokoli lángjai csapdostak gyomortájékon mellkasi üregeim felé.

- Sebaj - így a Gróf, így ír egy Margit-szigeti hun apáca, a szoborpark mibennünk a mohácsi vész, és a Tetemre hívás kompországának megfeneklésén kelet és nyugat között; kinyalták, hát kinyalták a nőnek az seggét, ha már a minden egész eltörött darabjait meditatív dínomdánom csuhaj-jaj-jaj, apáca-jaj, apáca duhaj daj-daj. És még véletlen sem mészárolom le Ártatlan Bárányomat, mert odatolják elém mezítelen, egy satuban kibelezvén sütögessem nyárson!

- Hallgatással is meg lehet valakit törni.

- Széchényi Könyvtár beszél - így a Gróf.

- Halotti kézirat megrendelésre, hogy boldog vagyok, és színes tintával megfestek rózsaszínes lila Krétát a tengerparton álmodok igaz valót.

- Szép, jó és igaz házban kell élnie, ha tisztességes és becsületes, de gazemberek veszik körül, lépjen ne egyszerre, zárjon el sörcsapot, nyisson ruhatárat kooperatívan. Aztán tovább kanalazott; tudja Anna, volt hajdan egy hálószobából kibaszott cseléd a konyhán, ki bosszúból minden megfőzött fogásba beleköpött, és azt hajtogatta folyton, ő nem bosszúálló, igaz, irgalmas szívű is volt, így szabadulhatott félelmei és korlátaitól; ez a cseléd, mert a Gróf hiányolta, visszarendelte a hálószobába a konyhából, örök egységben leledzett az Örökkévalóság Kriptájában a szerelmetes örökös.

- Mondják, ő nem hülye, nem kretén, nem balek, nem félkegyelmű, nem agyalágyult, nem kiszáradt zárdaszűz, nem kiszáradt vénlány, nem régimódi történet, nem kölcsön, lejárt ruhatár, nem mucsa-bál, hanem felfal és kikanalaz egymást egyedül, magányosan légüres örök mezőkön örök tereken az örök energiaáramlás-hullámzás körbeölel Isten szeretete, óvás, védelem, értékes életet élni, ahogy lehet, ha szeretsz és szabad az alkotói folyam, folyamat; egy szép, jó és igaz nő beletekintett a Kárpát-medence mint víztározó telis-tele rozmaring, kankalin, kála és krókusz, rezeda, levendula, oleander, tuja mulya teje szépséges és szerelmetes leve teve téged. A virágos grófi nyolcpatakos édeni-éteri szeretet szérűn virágos örök zene az isteni szerelem.

- Mindent Isten dicsőségére cselekedjetek! Időben menjetek a klotyóra fosni, ha féltek, de az órák folyékonyak, a lelkeitek és érdekeitek más-más időt mutat, de hol az egy nevező? Aztán a céda cseléd gyorsan fosni szaladt, majd óvatos lett nagyon, nehogy elforrjon a kávé, odakozmáljon a rántás. Kérem, álljon vigyázzba, a tejes kávé forrón az asztalon úgy katonásan, és lehetőleg tartsa letakarva, védvén a legyektől. Csurran-cseppen, folydogál, folyik patakzón csörgedez a nyál, védett angyali szerelemben nem vagy eszement. Örömóda, a Jóság Médiuma. És mert kávét főzni a földre két, avagy négy lábon leszaladt, szöget üt a fejekbe. El ne sodorja többé az ár, az ár-hullám a fizetés ára, ha könnyen betör, ha török, úgyis felfeszítem az Abba ajtót.

A cseléd ekkor ösztönösen arra gondolt, ha az egy-egység házasságokból kilóg a rúd-fasz, arról a cseléd kitakart, mezítelen mellei tehetnek-e. A Gróf mintha átlátott volna úri cselédjén kis idő múltán folytatta:

- A nyáladzás, Anna, nemes tevékenység, mégis, amelyik cseléd nyála belefolyik a grófi kajába, az a konyhájából, de cselédszobájából is azonnal kipenderíttetik, kapván még egy esélyt a hálószobában, ahol húzd-meg-ereszd-meg játékokkal móresre tanítják, a hálószoba játszi mókáin úgy ráncba szedi a gróf azt a cselédet, hogy annak égnek álljon a haja, majd ha megtanult mindent a Szerelem és Napistennő hálószobája erotikus rejtelmek rejtelmein rejtekein, akkor visszatérhet a konyhába, de nem nyáladzni, hanem helytállni, nincs nyáladzás, se fehér kutyus, de szabadság, nincs könny se, csak isteni patakos csörgedezés hullámzón édeni zene, szaladgálás éteri-édeni örök fénymezőkön. Hadd nyúljak, drága, végre az becses fehér szoknyája alá egy kis ízelítőért, drágább mindennél - életemnél, égföldpokolnál - jobban tisztelt és imádott cselédem.

- Istent imádjuk!

- Épp azért - és folytatta. Az Úr éppen azért múltjelenjövendő abban méretik le úrisága úriassága, hogy tudja, melyik cseléd köpi nyálát levesébe, azt konyhájából azonnal kipenderíti, no de még esélyt ad a hálószobában bizonyítani, - no nem az első éjszaka jogán, azon már túl voltak -, hanem irgalmas úr lévén a hálószoba mókáin úgy lekurvázza, világ kurvájának oly édesen becézgeti, hogy hallható még a tejút legtávolabbi csücskén is, a nyáladzó cselédet, ki levesét nem tiszteli, és úgy használja mint a világ lábtörlőjét, a világ feltörlő rongyát, csak azután dobja ki az utcára, a senki-földjére birodalmi földjeiről, ha a nyáladzást végképp nem bírja abbahagyni, és a szerelmi mókát sem képes remekül elsajátítani átlényegült édes mosollyá átváltozni az ő gyöngyházfényes hatalma szférájában. A Magyar Főúr irgalmas, úgy bánik cselédjével mint nagy hatalmasságokkal: császárokkal, királyokkal, hercegekkel, amint hozza az élet, teremti a szituáció, mintegy a wittgensteini mondatot a reálpolitika csínye bánja csicsija-babuja a boszorkánykonyhában a reálpolitika, oly nagy kedvencünk Machiavelli fő tananyag a ráció mentén a Gróf császárokkal, királyokkal, hercegekkel olykor paktált, lepaktált, majd átállt, és kibaszott velük hallatlan a ráció mentén, ott a szív kivágva, azt a hálószobába, a nagypolitika porondján mindennapos a tudathasadás, az ambivalens viselkedés az ambivalencia mentén; érti, Anna, én egy cselédet a szív jogán a legfelsőbb édeni paradicsomi körbe, hol Beatrice, hol a szép kedves nő beemelek az édeni éterbe, de a politika jogán a pokol mélységes szakadékába, vermébe vetem száműzetésbe, hadd kínlódjon, míg ért, megért, és csöndbe marad végre, ha szeret, majd csak ért végre már, de rajta tartom a szemem, és ha a leckét megtanulta, a pokolból kiveszem. Mondja, mindig ott lesz, ahol elpusztítani akarnak? Kinn lenni a világból a kis lábujjtól a hajszál végéig benne lenni, és a megfeszített világ bőrén rezegni pendülni valami édeni-éteri-isteni melódiát, nagyszerű harmóniát a szférákét, mindig ezt akarta, erre vágyott, a szabadságra, de az a legdrágább, azért fizetünk, semmit nem adnak ingyen, és a maga iskoláját nem járhatja ki maga helyett semmilyen, semelyik apukája!... egy cseléd is lehet szabad, egy cár és császár is lehet rab és kretén, punktum glorianum, így akar alkotván teremtődni, megalkotódni a nap, és nem óraműben csiszolt szög-csavar spirális görgő a szerkezetben, ki kilát, ha szerettem valaha így szerettem határtalan, halálos idegeket őrlőn pusztulón, elpusztítottként határtalan nagyon, örök határtalan szerelemben. Rodin: Örök tavasz. Most menjen, pihenjen ki, de értsen a szóból végre!



Miként heveri ki Édes Anna, az úri cseléd az élet viszontagságait a grófi szérűn

A cseléd akkor éppen nem egy szurdokba esett bele, hanem megfürdött egy Kék Lagúnához kissé hasonlatos, de nem trópusi, hanem jéghideg és csobogó édes-kés erdei patakösszefolyások erősáramú szívében erős folyamú, és ő, a cseléd, jellemző módon kicsit mélyebbre merészkedett a kelleténél és a lehetségesnél is, és nemcsak a kis fehér tangabugyiját eltakaró kis fehér sortja lett csurom patak-víz, hanem a kis fehér tangabugyi is, hát nos uzsgyi a napra át keresztül a friss zöld mezőkön, pár erdőszakaszon erdei pázsiton, hol csörgedezik még sok patak, de nem hasonlítanak a Kék Lagúnához, mert nincs összefolyásuk a patakoknak, de a bugyi és a sort így is úgy is vizes, hát szól a Gróf pihenésképpen: uzsgyi a Napra, a napos friss zöld pázsiton át az erdei mezőkön le azt a fehér kis csuromvizes tangabugyit, meg az őt épp csak takaró kis fehér csuromvizes sortot, és mezítelen seggünk nem fagy meg a biciklinyergen, bár a férfi sportnyereg idővel feltöri a nő agyvelejét is, és még ott lenn a micsodáját, de legalább végre nem lesz csuromvizes és agyonázott a picsája, ami úgy élvezhetetlen - így a Gróf. Így nem jönnek a bögölyök a jó zaftos, jó illatú picsájára, csak a szent tehenek legelnek, legelésznek rajta ott. Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd és meggyógyul az én lelkem, és a cseléd a bicikli csomagtartójára kiteregette a csuromvizes bugyit és a sortot, és a Gróf gyönyörködött az örök tavaszi alkonyatban, megszáradt-e már a bugyi, a sort és a picsája, angyalom, akkor tán kezdhetnénk egymással valamit, mire is megyünk ketten; és igen megrémült a cseléd, amikor elhajtott mellette ilyenkor egy-két autó, motorbicikli a kietlen füves róna pusztaságon, mert egyszerűen nem volt rajta nemhogy melltartó, bugyi se, és úgy hajtott mint a meszes, át patakokon, földeken és a köves úton mezítelen, és a bicikli feltörte az ember agyvelejét is...

És akkor a gyönyörű csuda szép zöld mohapázsiton az erdőben a sok ezernyi futó zöld növénnyel mintha megszólalt volna a gyönyörű zöld mohatakaró régebbi háborús időkből halott lelkek kiterítve feküsznek, és vijjogott egy vércse vére, míg ujjongott valaki, fivérem Nap nővérem Hold, és a srác, az Úrfi úgy vélte kiugrott a Ház vízeséséből és pottyant bele a ház vízesésének tava mélyébe a cseléd ekkor szívből megutálta az Úrfi Srácot és Házát! Az Úrfi pedig menekült a cseléd közeléből, de a Ház-Űr ürege üressége az Éjszaka Kis Éji zenéjével az Űr a Fekete Lyuk visszarántotta fránya ezeket, az újgazdag Úrfi-Ficsúrt, kik sokat cicáznak, egerésznek, játszadoznak a cselédekkel, és a cselédet, a nagy vágyakozót..., az a legkevesebb, hogy megviccelik; tehát jöttek a bögölyök a jó szagú, zaftos pinára, picsára, pedig szent tehenek legeltek, legelésztek rajta ott a világverő nagy segg jó illatú, zaftos pináján maga volt a zöld mohás, zöld pázsitos legelő zöld mezőkön, zöld szent erdőkön, pázsiton a Szent Tehenek legelésztek a mezőkön, legelőkön, réteken és a Jó Isten fenn a mennyekből, küldj egy férfit a készletből, ki hódító s nem lódító, az volna csudijó, és a cseléd ismét belesétált a jéghideg, áramló patakba, így a Gróf ismét - bugyi le, mezítelen nyeregbe, bár a sportos bicikli férfinyerge jól feltöri az ember agyát és ott a micsodáját lenn, a mezítelen, alpesi vágtához kötelezettségekkel járna az edzés és a vágta és a vakondtúrás, és a Gróf kikérte magának, hogy ő gyűlöljön bárkit is, ha ő szeret és a szerelem, és a bugyi száradt még nedvesen a város közeledtével belebújni! És bugyi van, bugyi már van, ha rongyosra ázott is a picsája... Ne terhelje agyon magát, szent tehenem, édes cseléd, hisz a Kék Lagúnák mentén annyi a szúnyog, a bögöly, de sebaj, a csörgedező patakokon és mentén rengeteg a szúnyog és csípnek - így a Gróf, és éppen akkor szállt el egy kerecsensólyom a fejük felett, és látta szomorkodni őket, és egy azon időben hatalmasakat káromkodni az Úrfi Ficsúrt, már semmit nem, mindent értett az egészből, apjának és fiának és a szentlélek nevében, csakhogy testének szeme állandóan a cseléden nyugodott és függött és szunnyadozott a szent alkonyatban, a menekülésben menekülésképpen a satuba jól beleszorítottalak, jól énekelj hát, ne összevissza, és senki nem végzi el helyetted a munkád, a dolgod, így az Úrfi Ficsúr, aki semmit és mindent értett, de szeme bogara állandóan, a távolból is a cseléden nyugodott, az jól viselkedik-e, avagy szép-e a segge, a mosolygós alma-segg a kredencen. És az Úrfi még véletlen sem a szurdokba esett, hanem inkább patakos vízeséses, zubogásos zuhatagos, kitömött ló lett az ujjongó és allelujázó cseléd mellett mind megkötözöttek, mint egy tömeg-szex jelenetben egy halom fekete sisak leborítva halottaink a háborúban, és bíborba öltözöttek is, és szomorú az Úrfi az helyzete miatt. Fesd meg az éjszakát, és fogd meg a faszom, nincs akkor énnekem semmi bajom, whiskyt ide, hisz kevés festő bírja jól megfesteni a z éjszakát, nem is tudja tán. Ki érti ezt? És a világ összes ördögi pokoli angyalaival küzd maga magáért, az életéért, a megmaradásáért, a létfenntartásáért így küzd a baszás megmenteni magát a tökkel ütötteknek menekít a baszást a faji menekülő állóvízzé hiába a mutáció!, és nagy nehezen felállt..., a cseléd pedig hajnalig énekelt már mi nálunk babánkat, az jött a jó szokásba, meggyet és makkot a fáról oszt gyűjteni a meggyet és a makkot a fedeles kosárba, és a cseléd késő hajnalig énekelt a létrán, míg a kakas kukorékolt és a cseléd a mennyekbe a létráról felvétetett, majd visszatért a földre és késő hajnalig énekelt meggyet és makkot és tököt, - dísztök, sárgatök -, és ropta a táncot mint egy szélütött az égi lakodalomban. Az Úrfi minél inkább röhögött a cseléd sarokba szorított állapotán, szorult helyzetén, az Úrfinak maradt csak a kilátástalanság Mária Mennybemenetelén, ezért gonosz volt a cselédhez - érthető -, ekkor utálta meg a cseléd végleg e Világveszedelmet teljes szívéből, úgy Isten igazából az Úrfit, és szól a Gróf, tudod végre már ki kicsoda és kihez tartozol, a mindenit, kiket szeretsz te nyavalyás, tudta az mindig, de az irónia máshogy főzi meg mindenki fejét, és a gulyáslevest, aztán csak eltelik valahogy a drága idő van és lesz és kimenekülhet az összes csapda-szorítóból a leány, ha helyén a szíve egy férfi szívbe, ki hódító s nem lódító úgy lódít, hogy hódít, nem lódít, nem malac, nem ármány: VAN, azt mondja a Ficsúr, az Úrfi, megbasztam végre, ír a feledésre, ki kicsodát, a fene essen bele, ír a sebeire a lét-táncos a kötéltáncos, és hol, miként, hogyan tartja a lét a kötéltáncost, a részt az egészhez, Istent a kezéhez. És a cseléd elvitte mind az erdei kápolnához a hadat és a harci menetet, az Úrfi már nem értett az egészből semmit és mindent értett már az a JÓ hihihi hahaha, a folyékony órák a lelkünk jelzései csörög az óra pitymallatkor és kukorékol a kakas, így Dalí, de ő csak szent cseléd!

A Gróf akkor örök isteni jóság jó humoránál közölte, hogy a patakba, ha jéghideg is, jobb belepisálni, mint langyos vizű tóba, mert a folyó víz tovább gördül hullámok hátán a sodrás és viszi-viszi vizeletünket, a pisit jó messzire tőlünk el, legalább mint a léggömberegetés elménk mint patak az isteni zene, olyannyira, hogy nagyon mezítelenre vetkőzvén sétálgatott a rózsaszín gumipapucsában a köves és kavicsos gyors sodrású és gyors iramú patakba kétszer is belelépett, és elragadta az ár a rózsaszín gumipapucsot. - Na, most érte tud-e menni? - kérdezte a Gróf. Bizonytalanul nézegette azt a rózsaszín gumipapucsot, amint sodorta tőle távolra egyre és egyre az árhullám sodrása áramlata árama és irama a rózsaszín gumipapucsot, de az csak fennakadt egy széles és elterülő gyökérzeten, a víz felszínén, húsz méterre tőle az áradó és sebes jéghideg patakban. A lábamra felhúzván, irány mezítelen száradni a bicikliig át a napsütött mezőkön, ott volt a fenyőerdő örök barátai, és abban a pillanatban látom ám, hogy jön valaki és én anyaszült mezítelen, ijedtemben sikítottam egy nagyot, még a városban is hallaniuk kellett, ez a bugyuta nő most szalad a bugyijáért és kap fel egy viseletes, de bő melltartót... a gyönyörű mohapázsitból a holt lelkek erdei pajzsika mezőt növesztettek, és burjánzott a földi hullámzáson vadtátikák szederbor bíbor rózsaszín és fehér színekben, friss és új lucfenyő-csemeték, fiatal felnőttek és tinédzserek, csodálatos volt az erdő Mária Mennybemenetelekor napján könyörögtünk, ámen...!



A Grófnő és a Gróf beszélgetése

A grófnő, mint majdnem mindig egyedül volt hatalmasnak mondható szobájában, amelyben külön zenesarok volt hangszerekkel, a falakat végig könyvespolc borította, olvasósarok, írássarok, ahol minden hivatalos és egyéb ügyeit intézte, és egy kávésarok is elfért még e hatalmasnak mondható szobában. Most is zenét hallgatott, és könyvébe elmerülvén dúdolta a fő dallamot, amikor a Gróf a nyitott ajtóban állván, megkérdezte.

- Jöhetek a 68% fekete energia és a 24% fekete anyag, a többi testem, jöhetek? A Grófnő mindjárt letette a könyvet, és kikapcsolta a zenét.

- Kedvesem.

- A szemembe lóg nemcsak a hajtincsei, hanem az egész gesztenyebarna hullámos hajzuhatag. Zavar, mert sok mindent eltakar. Én nem lehetek szerelmes a feleségembe; a szeretet más.

- Mit tehetek magáért?

- Őrködjön rajtam, lásson elfogulatlan helyettem is. Legyen maga a hűvös és tiszta semlegesség, a tiszta bugyogó forrás, és a tükör nélküli látás, homályosság nélkül.

- A maga fasza baszik engem nap, mint nap kívüle és benne egyszerre látok, amint a kastélyban kinn is vagyok benn is vagyok. A kastélyban élők teljes átvilágítottsága nem könnyíti meg életüket; erős idegrendszer nélkülözhetetlen a magnézium és B6 vitamin, télen a D-vitamin, nyáron a napsugarak, C-vitamin! A nyugalmat, az elme nyugalmát meg kell őrizni a sátáni kínzásokon, a legnagyobb árulásban is félni tilos, mert a félelem az első lépés a szakadék felé, és a félelem a legrosszabb tanácsadó! Legyezze magát Erzsébet, Sissy császárné legyezőivel, a szférája tisztán tartása végett, kérem, ne járjon arra, ahol gyűlölik, még ha ott maga szeret is, és ne hagyja, hogy kínozzák, ha ártatlan! Legfontosabb parancsok a Kastély életének viselésére. Erő és tisztánlátás a szabadság megélésére a szőttes szövet részeként az egészet látni, és benne a saját maga szerepét, aki egyszerre kötözött csomó, mégis szabad.

- Maga tudja teljesen egészen, hogy hol van? Én bevallom nem mindig. Látok valamit, de nem tudom az a vágyaim képzelgései képzetei, ki vagyok-e szolgáltatva képzeletemnek, illetve az mennyiben fedi a valóságot, és mi mit nevezünk valóságnak, és az mennyiben ragadható meg számunkra, mennyire ismerhető meg, és a hallgatás képzelgései nem csak az önkényt, zsarnoki rágalmat erősíti-e a hallgatás? Márpedig ha a hallgatás az ármány, a zsarnoki önkény terepe olyan lesz, mint egy skorpiófészek, lepratelep, és csúszómászók közössége. Időnként nélkülözhetetlen a hallgatás, mert így óvjuk, véljük, megmenteni a másikat valamitől, a legrosszabbtól. Ha kettőnk beszélgetését hallja most más is, jobb és erősebb kell legyen kettőnk egymásban való bizonyossága, mert a poloskásított féreg és lapostetű először az ágyainkat támadja, majd barátaink füleibe mászik, majd múltunk kezdi ki belegázolván becsületünkbe. Ki úgy lesz árulód, azt hiszi te elárultad. Soha. Mezítelen nem lesz áruló, mert csak ott beszél, másutt keveset, vagy semmit. Titokban nem suttog. Ugató kutya nem harap.

- Kérdéseiben benne a válaszok. Sok lesz ez így egyszerre. Annyi a világ, amennyit beletöltesz; nyilván fontos egy etikus nyitottság a világ felé. A ráció, mint egy nagy háromszög csúcsa csak, és alatta a tudattalan, az egyéni és az általános; mi akkor a valóság? A tudatfölöttes a megmagyarázhatatlan és megnevezhetetlen micsoda valóság, ha tudni nem csak érezni, vagy ösztönösen megélni kell és rá reagálni benne vagyunk idegszálaink idegrendszerünk egészével, egységével a létezés aranyán érzékeljük és megpróbálunk jó válaszokat adni rá. A fekete energia és anyag érezhető, befolyásol, de nem tudott racionálisan, átjár, ha van a létezés egészét, de mi micsoda? A Maja fátyla, ha csak kicsit méltóztat minket elmozdulni arca elől. A mi micsoda hát még a ki kicsoda, ahol a szellemi szféra a megnevezhetetlen micsoda és köze az anyaghoz, ami mi micsoda? Test < Energia és szétloccsan az agyvelő, ha készületlen ér a spirituális gyilok, avagy a napsugár-folyam. Beszővén a létezés egészébe jó és gonosz van, és tudni hol vagy ismerni és látni kell, hogy lépni tudjál szabadon, tudj kötni, hatni, alkotni, alakítani, játszani. Más Dante-ként bejárni a poklot, mint tudatosan kínozni másokat azok utolsó leheletéig, de nem ismervén a poklot, nem lehet például valaki jó művész, se jó politikus, se jó pap-prédikátor, tehát az elutasítás, az ördögé, nem lehet úgy jelen a világban, hogy finnyásan, hátat mutatván mindennek, mire ráfogják beszennyezett és makulás, hisz minden ott dől el, a Kastélyban! Négykézláb jártam, és nem emelt fel, ott hagyott magamra; úgy segített, hogy nem segíthetett, lesz-e még a szabadság oly erős, hogy felállok magam!

- Legyen óvatos Grófnő, ha maga az enyém, de ott van a túloldalon, mert kérdezhetik, mi köze hozzám akkor, mert a földnek nincs fogalma a mennyről, ha van az ég, nem olyan a másé, mint talán az Öné sem olyan, mint az enyém. Óvatosság életbiztosítás, mi úgynevezett "keresztények" annyifélék vagyunk ahányan más és más érdekekkel a kis valamicske egységben, ha... maga Grófnő egyébként is Fényes Pogány hírében áll Krisztus és Buddha és Mária hívőségeivel és ki tudja, hogy s milyen sámán papnőként értelmezi a maga létezése Krisztusát, mindenesetre távol áll a hatalométól; ezért legyen óvatos, ki az elnyomott szerencsétlen nyomorultakhoz Krisztusként küldetik!

- Utálom a hatalmat!

- Mindig a hatalom voltam és mert maga az enyém, a hatalomé is, nem gyűlölhet engem és önnön magát!

- Szabadságot és szerelmet!

- Maga gyászos kis szerencsétlen naivám ki maga mindig marad, és sosem nő föl, inkább elzárja magától a világot, mint holmi zárdaszűz az éteri zenék, könyvek, képek, szobrok, filozófiák... között, minthogy merne élni olykor hatalmával, amely adatott.

- Adott időben és helyen fogok élni vele, ha nem jár önnön magam iránti hűség megtagadásával a hatalomban evickélni.

- Téved. Maga a hatalom és evickélni nem, de élni benne kell, muszáj!

- A szerelmetes K. nem csoda, hogy csak tekergett a rémisztő és félelmetes Kastély körül, de bentről számára ki nem szivárgott semmi, nem jutott tudomására semmi, csak érezhetett valami borzalmat, ami az a valami ott benn lehet. Talán látta és tudta az egészet, és jó felfogott saját érdekében tartózkodott és maradt távol tőle érintőlegesen a környéken, de benn soha. Mégis helyzeténél fogva szelleme friss élénksége, tiszta kíváncsisága miatt oda kényszerült természet szerint, de bent lenni számára lehetetlen volt mind a bennlévők, mind a saját maga megítélése szerint. Túl szabad szelleme miatt.

- Grófnő, maga a Kastély lakosa, úgy viselkedjen, kérem, veszélyt hozhat mindannyiunkra az óvatlan gyermeki naiva szerepeivel.

- Gróf, e naiva a maga feleségeként viselkedik, sosem lehetett rám panasza, van?

- Ne várjon kérem szerelmet olyan férfitól, kinek a papagája azt hajtogatja: "Utálom a nőket!" Nagy eséllyel maga lehet a gyűlölet következő vágyott tárgya és rossz esetben alanya, kéjgyilkosság pedig bűzös hullaszaggal töltené meg a Kastélyom a maga éteri friss kacagását a rothadás bűze váltaná fel. Kérem, szívügyeiben legyen okosabb! Minden egyéb részétől eltekintek, ahogy maga is elnéz nekem mindent, ez megállapodás, de ezt maga iránt érzett mély szerelmem miatt kérem és figyelmeztetem.

- A Jó apa alaptípusa maga, nem ajnároz agyon, nem hízeleg, de időnként, ha nagyon fontos megszégyenít, tán kissé meg is aláz, de pontos, mint egy gyémántvágó.

- Áttetszők vagyunk egymás számára, átjárjuk egymást a z örök pillanatainkon nincs titok szemeink tiszta tükrén a másik számára a lehelet lengedezőn lelkendezik lelkeink, míg gondolataim gondjai maga felé szállnak, ha butaságokat csinálna.

- Szeretett férjem, csak akkor vitázom magával, ha tudom, nekem van igazam, ezúttal igaza van, és szégyellem magam a szerelmünk tükrében.

- Köszönöm, hogy mindig számíthatok magára, és szemem villanásaiból, a szempillám rezzenéséből is ért. A bizalmam mindig is, az első pillanattól, hogy megláttam égszínkék szemeit töretlen volt és maradt maga iránt, mert szívébe és veséjébe látok, tán mert rokonlélek és rokon szellem hasonló karmával sorsában, és elválaszthatatlanul mindenben hozzám tartozik!

- Számomra mindent jelent a maga bizalma, amit elvesztenem nagyobb rettenet és borzalom lenne, mint életem, avagy becsületem elvesztése.

- Két utóbbi nélkül halál lenne, avagy rettenet és borzalom.

- Szerelmetes férjem!

- Grófnő, halaszthatatlan dolgom van a városban.

- Tudja, szerelmetes Uram gyűlölöm a kínzást, a vérontást, a butaságot, a fejetlenséget, az aljasságot, a becstelenséget, a hazárdjátékot, az alattomosságot, a hízelkedő hamisságot, a manipulációt, a csúsztató megtévesztéseket, a mindenkinek és mindennek a becsapásának a jelenlévő vágyát és akaratát a Kastélyban.

- A létezés egészének a része kedvesem, én lennék az ellenpólus a maga számára, a Kastélyban nem lehetek gáláns, makulátlan becses lovag, mert holnap már holtan látna kiterítve felravatalozván a kastély nappalijában körbevéve szép esztétikus égő nagy fehér gyertyasorral. Köszönöm drága a bizalmas beszélgetést, a viszontlátásra. Vigyázzon magára!

- Legyen jó, Uram, ha tud!

- Mindig.

- Az esti viszontlátásra!



A cseléd belső monológja

A szeptember első gyönyörű verőfényes napjain, mikor még a lombhullató fákon zöld a levél, és a csapadékos év miatt friss lélegző ez a zöld a tündöklő napon, amely szikrázott mindenütt, kellemes lágy szellő lengedezett a lombkoronákban, és a 28 fok ideális meleg a sportos térdnadrágban bicikliző cseléd számára. Ha tehette, felpattant a biciklijére és bejárta a kis várost körülvevő közeli erdősávot a napszerkezetű kis várost körgyűrűként körbekerítő erdőterületet, hogy a napszerkezetből adódóan mindig a nap másik és másik sugarán jusson a perem gyűrűjéből a nap középpontjába, ahol a tér házait a Magyarok Nagyasszonya, a Nagyboldogasszony freskói borították, és a tér központjában, egy-egy ház fali mélyedésén pedig ugyan ő a Világ Királynője szobrai álltak. Korona, jogar, királynői lepel. Ezen bicikli körutakon nemcsak a Kastélyban aznap felgyülemlett gőzt fújta ki magából, kiürítvén testének idegzetét minden felhalmozódott méregtől, hogy a mérgezett állapotot maga mögött hagyván folytathassa az isteni munkát, hanem a fényes, avagy csuromvizes és átázott, máskor szomjas és kiszáradt természettel átitatódván átjárta a létezés imája egy jó értelemben vett mély meditációban. És a cseléd belső világa minden volt csak nem érdektelen.

Mindig menekülőben, mindig maga maradásért. Maga odahagyása, részeinek feláldozása egy álomért, mégiscsak öngyilkosság. Határtalan vágyakozása galaktikus természetű energiákon fénysebesség szellemvágtatása felégett tarlókon, égett felégetett pusztákon a fénysebesség spirálvágtái a semmis mindenségen. Füves pusztákon döglött lótetemeken, jéggé fagyott szemű katonák között a hullák oszló-foszló bűzében húzta maga után illatár-spirálisát a ló és lovasa. Meghurcolt és agyonhasznált, agyonkínzott lelkek, kik hűek önmagukhoz a múlt jövőjéhez, egy álomhoz, végigvonszolván kiszolgáltatott, agyonkínzott lelkük a felégetett tarló világ pusztaságán mártíromságot elszenvedő lelkeik. Magyar lelkem szellemiségére vágyakozom ez ősi zseniális nyelvbe kódolt határtalanra a múlt és álmodott jövő szabadságára szeretetben. Milliméter pontosságú mérnöki építmények a mindig első pillanatra kicsinek bizonyuló, agyonhasznált és vétkezett elhasznált és fülledt levegőjű házak, ahol még a levegő is milliméterekre előregyártott és megszerkesztett, ahova benyomni, becsavarozni..., de nem gépek, elmék vagyunk a szabadságé, mert az Istené. Ráerőltetett szituációk az erőszak börtönei felékesítvén tetszetős, de idegen kelmékkel, illatokkal a rabság őrzött övezetei, mert a biciklit is tőle kaptam, bár nem kértem. Örök tavaszi áldozat a Szentiván-éj kora nyár tüzein a máglyarakásokon középkori inkvizíciós kínzás, ha egyedi egyéni egyéniség mersz lenni a rend őrei ismeretének látószögein. Ne akarj betenni házadba bútordarabnak egy milliméter pontosságra kimért fénycsík helyét, mert fénycsíkok milliárdjának metszete vagyok és felég a házad, ha nem hagysz békén. És lehet, jót tesz a világnak, ha kifordul maga-magából egy sarokkövön mintegy kacsalábon forgó palota. Azt mondja, már nem fest meg soha, mert halott; tizennégy évvel ezelőtt épp ugyanezt írta meg. Ilyenkor a nő, ki még csak ember, de nem halott és nem angyal megtébolyodik, megháborodik a szellemi megzavarodás úti spirálisain a vesztőhelyek és börtön-cellák, munkahelyek pokoli mélyén. Ha kidobod szerelmedet, marad a reménytelenség és kétségbeesés töredékszavai a közeledésnek a teljes bizalomvesztés egy pillanat törtrésze alatt következik be, mert hisz a szerelem a legtörékenyebb porcelán és vékony üveg. Bekerülvén egy spirituális szeretetkörbe edzd magad friss és fiatal izomzatát, mert már tátja száját a cápa és feni rád összes méregfogát. Önfeladásban őrizem az álmot, önbecsülés híján szeretlek határtalan hullámzón a létezés szerelmén vagyok, lehetek csak önfeladás nem rendőrök között! Részeim illesztékein mások éles kései gyilkoltak és mészárolták véres húscafatokká testem izomzatát, idegrendszerét. Bájos báb önuralma szerepein: írónő, papnő, apácanő a szabad jóság fénynászain. Rövid szerelmek szeretetteljes reményei csomagolván, mint egy élő halottat a szerelem óceánnyi vágy átizzasztott lepedőibe, és egy égi háború lemészároltjai hullabűze terjeng a mérgezett levegőben, mint szalmaszálba kapaszkodsz a józan és tiszta értelem kristályrácsai, az édeni levegő áldottai közé vágyódsz, de ott nincs tengernyi árulás fertőzött méregcsíkjai hullámzó óceánokon, nincs a végső kiszáradás egy ember és víz nélküli száraz és forró homokgörgetegeken. Szabad áramlás fehér bárányfelhős kék egeken, a hullám görgetegeken elasztikus gerincén a nyomorultak sikolyai. Megkötözötten vonszolódnak a szürke-rózsaszín delfinek vágyakozása ultrahangon, és pisztrángok ficánkolnak, az apácanő bőrén elnyomott csikkek, friss forrású patakok sebeiben, miután a seb kigennyeződött. Hat-alma-sok, úr-alma sokk! Az elnyomott csikkek lángolnak kivett, kipakolt méhem űrjén. Virághalom virágözön virágai csokorba kötvén hajam szálai burjánzó termékenysége szálló magok szellemeinken szülöm hahotázó, kacagó gyermekeim, sivatagokon lángol hiányzó méhem múltam csődje a boldogtalan sors lázálmain az örök szerelem utáni vágyakozás, az örök szabadság utáni, Isten utáni vágyakozás az árulásoktól mentes Örök Tavaszban függő a forgó és keringő Föld elme-adottságaiban. Egy virtuális álomlátás gyöngyei könnyei felfűzvén egy virágfüzérre kinyílt virágai hüvelyeiben a porzónyél szárai bimbós kietlen katlan a test-házaink börtönén. A vér ír a bőrömre. A gyötrelmesen nehéz élet borzalma és rettenete egy elviselhetetlen létezést könnyűvé varázsló álmokon.

A kisvároson át csörgedező, csordogáló patakok összefolyásánál meghajtott vízi és szélmalmok kerekein a végiggondolt teljes emlékezet árfolyama halottaink és mi magunk vagyunk a szabad ártatlanság egysége a természetnek. A rózsabokrokat kiültették, majd kivették tövestől és a holt-halott elhervasztott elhalványult rózsákat kirakták a zuhogó esőbe feléledni, így véltek talán aranyat csinálni, egy lottónyereményt! Egy Medvét mancsaitól és tappancsától sugárnyalábokon nyúztak meg, pedig nem tégla, nem kém, nem kőműves, nem gépezet mérnöki rajz pontosságú halálgép-gyárban, hanem egy szabad művész tánca az egészből az egészen általános egyéniség emlékeztető jelenléte és ajtócsapódások egy alhasi zsarnokin és önkényesen vágott seb feszülésén jégbarlang pokoli tüzein a hiányzó méh alhasi űrjén elvágott idegvégződéseken új tavaszi kivirágzás friss lehelete lelkendezik. A csiki-csuki uralom-megalázkodás lábbűzein a remegő ajkú és testű lidérc szerelem a szabadságvágy uralma ajtócsapkodásokkal az ajtófák be és kirepüléseivel. Könnyen ígér a titkolt és titkos magány jéghidegében a se hal se lát mást csak magát romantikázni, gyöngédségre és kedvességre képtelen szerelem szépen beszélhet, sokat ígérhet, de szándékot, megfontolást és megértést nem ismer. Az összeesküvőtől tudja nincs ellene összeesküvés csak szitává lőtt lyukacsos és porhanyós lelke vérvesztesége erőtlenség önbizalomhiány elrongyolt rogyadozás a birodalom kilátástalanság útjai nyugtalan és békétlen utódlásaiból kitekintvén a másba. Ki kicsoda? Hét napból egy napja szabad, de kivel töltse szabadidejét, ha mancsai ezen ünnepnapon a dühtől összeszorulnak, és határtalan megvetést érez, pedig az emberiséget, hisz ember vagy magad, hát ne vesd meg! A sokszor megforgatott tőr szúrásán a sebbe méreg csöpögtetik gyanútlanul a forgó tőr okozta kínok nyomvonalain ki kinek az életét teszi tönkre. Gond gondolat gondolkozik. Spirituális határtalan szerelem édeni egeken a magvetők elmémbe szórják magjait a megtermékenyülések lázain ki engem álmodik és akar e nőt és kicsalogatja e gyönyörű és ősi nyelv örök virágait az ősisége általános emlékezetének egyéniségemen! A jéghideg és rágalmazó uralom hatalmi szelei összetörik csontozatom és mérgezi idegrendszerem lenni egy nem milliárdnyi felé elkötelezett a közép szerelme és szabadsága a nap és áldás nem pedig a hatalom átka a világnak rabszolgásított kurva lelenc. Örökzöld fenyvesek gyászai újjá születésein friss csemeték elhullásán ejtett könnyek öröksége az örök fenyves. A faggyú olvadása a kanóc-végeken szeretetet álmodik a karóba húzott madárijesztő közelében, ha madár. Elektromos elmestimulálásokon, az elme kínzását, azt akarom büntetlenül soha többé ne tehessék az elme termései telis-tele a szederbokor szederrel az első érett szemet odaadta hálából egy jó beszélgetésért jeges és vágó fenyegető és fenyítő ellenőr szemek kíséretében egy isteni menedékhelyen a teljes tökéletes éjszaka. Homokos-köves-kavicsos folyópart töltésén biciklizik az emlékezet egy Birtok gyümölcsös virágos gabonás kukoricása felidéződik kukoricaszemű állatok melegén izzasztó napsugarakon a napi robot szalmakalapban.

A nagymama egy paraszti nagybirtok lakosaként a hálószoba rejtelmeivel egy olykor vadállat-nagypapa nyolc gyerekkel utóda a cseléd, hol a büszke szolgálóleány nagymama mágikus túlfűtött, majd mélyhűtött és lefagyasztott képességeivel, hűtött, mert folyvást féltek tőle így ellenőrizvén rágalmazták folyton, ő meg gyógyította a faluhely tyúkjait, kakasait és csibéit, mégis belehaltak a túlfűtött mélyhűtés következményeibe. Szeretett egy férfit sose hagyta el, de kerestem önmagam útjain nem lehetett támaszom, kereste önmaga útjait, és nem lehetett támasza így lett a szeretett férfi közelsége lassan a pokol. Megírták akkor az újságok is, hogy egy inkvizítor és egy író is megölte az egyetlent, akit igazán szeretni tudott, mert nem volt szabad szeretni és kimutatni végképp nem az isteni elfogulatlanság követelménye miatt, és akkor ismeretlenségben maradt a lángoló vadrózsabokor isteni tűz szerelme irántunk az alkonyatban. A katonáknak is levágják a tökét, ha másra is használja, mint szabad, a szívét így is úgy is kivágják idejekorán, majd elvárják, hogy az elvérzés végelgyengülésein a szív betegségein a szerelem démonainak friss és edzett, jó és bátor katonája legyen a hazának az akkorra agyonkínzott nyomorult és csonkolt hadvezérjelöltről feltételezik, már mindenre kapható kész legény! Persze az ők mindig tévedhetnek az árnyországok rejtelmein, rejtekén, ha zengenek. Akkor nagyon fáradt és gyűrött volt az arcom a tükörbe belenézvén és az alsó szinteken dúlt-fúlt a katonahad gőgös elitje és süvített a hatalom szele az üvöltő szelek. És lemondón kéjjel gőgösen legyintvén a bennfentes bármire képes magányos tudomány, és én szabadságharcomat vívtam akkor egy sajátos magyar nyelvezetért, ami az enyém! Menekülés-hazatérés-menekülés a biciklikerekeken, ha futnak, kibicsaklanak a lábak, és kicsorbulnak a poharak félig csonkolt kezeken, és kibicsaklottak a bokák a menekülés idején a küzdelmes élet hazatalálós menekülései a töltésen a kavicsos-homokos-köves Duna-parton a Birtokra, amelyen ma a Nemzet egyetlen atomerőműve áll.

Ülvén egy pallón szedegette le a ribizliszemeket a fürt szárairól, és fölfalt egyszerre egy nagy vödör ribizlit; savanyú volt a szőlő - mondta. Itt maradsz, innen el nem mész, a Birtokon maradsz, el nem engedlek szabad madár a szabad madarat és kirepültünk mindenestül fehér bárányfelhős kék egek közé álmaink delén dalai Dalí! És nézett ki fekete keretes szemüvege mögül a távolba találjam ki kicsoda egész nyugodtan, mint a húsba vágódik az éles kés úgy agyának tekervényei szőtt világszövetben beteges és egészséges elmék szőttesén egy örökkön nyugvó és tekergő fényáramlat. Barátnő ez a hugica - gondolja a Kis Herceg és megdobálja a kis húgot ezernyi virágkazal színes virágaival elmék ragyogó-tündöklő metszetein új világok emlékezetkiesések hosszú áramszüneteivel. Harcterek virágzó tűzijátékain a végelgyengülés eregetett léggömbjei, miután éltük egészséges életét az erotikának hajdanán réges-rég titokban. Életét rút-szép szellemek között hajszolja a tehetség követelménye kitűzött szerepeiben a szorgalom egy ocsmány szépséget, mondom neki jelenet két hangra, nem nyelv, nem beszéd, nem szereplő szerző nélkül és keresvén, hanem hang. Diónyi gerezd elméje furfangos tekervényeit belevarázsolta egy mérnöki tervbe házak újjáépítésére, játszóterek felhúzására privát területeken a tábla: Idegeneknek belépni tilos! Mondja, övé vagyok, a tulajdona a Birtokon el nem zavar többé el nem enged soha az imádott szolgálóleányt a Birtokról, és levén oszt aztán a nyolc gyerek. Nevet hatalmán, majd megérzi erőm fölényes könnyed szabadságát, és elfancsalodik, de rám nem erőszakol semmit a háza szárnyai alatt védett én találja meg önnön magát és a szabadsága ne váljon börtönné egy erős férfi jelenlétén szeme átázott könnyei csurognak patakokban arcán le a lábujjai végiig, könnyeiddel akartalak tönkre áztatni mások megelégedésére, de megszerettelek és el nem pusztíthatlak, míg kijátszom az egész világot is érted hisz ez a szerelem. Szféráink fedik egymást így átlátunk a szitán, és ujjadra nem csavarsz terítékre nem szolgálsz fel, míg gyűlöllek, ha szárnyas házam szárnyai alól kikandikálván elkívánkozol, mert ez is a szerelem. Gondolja, én vonzom be fekete űröm a szemem idegzetének szerelmét és vágyakozását a méhem fekete űrjén megremeg a szempillái a színpad cirkuszi porondján szól a dzsessz, és dermedt szemein mint egy életjel a szempillái megremeg a csend. A megálmodott világ a fénykorszak virtuális-digitális művi sugárzás embersége ez maradék maradvány és képzelet! Szabad vagyok kötelékeim tavaszán kitavaszodó örök tavasz bár a kedvenc hónapja az október és kedvenc évszaka az ősz, én november, az enyészet hava lennék dalai virágzó kitavaszodó szavaikon. Rómaiak tiszta forrásvizein kéne jobbnak lennie emésztésemnek, bár én hun-magyar szívlélekelme-eszme kötelékekkel a krisztusi Buddha hívőn igaz vágyakozás férfiakra és a hun-magyar nyelvre. Az Istenanya szívén megnyugodni volna jó, rábízom nyughatatlan lelkem pokoli űzetés emléknyomait a képzeletnek. Díszkőből építi háza kerítését és logisztikai céget működtet, míg kertjében zuhatagosan csordogál a díszkút labirintusos akadálypályáin a víz és a fény nap-izzasztott pacsálás és fürdőzés, és szemeiből a napsugarak csurognak alá a horizonton, az égboltozatán udvarol hízelkedvén a lemenő nap, miként kéretőzik be ravaszul új élet remegő-vérző piros szívein: rühelli kegyetlen vérengző kíméletlen gyilkosok éles kései pengéjén a rezzenő fényt, még ha az Isten is a megbízó és küldöttei. Legyilkolván eljuttatni az isteni lét-semmi ellenkező pólusaira. Ördögi mágia rossz varázslatain tanított apám biciklizni, mert tönkrementek közben az idegei, ez a béna kacsa és hülye liba párosításából született leány, így... apám a mártír ekkor lehordott és elfenekelt és szilánkokra tört tükröm az arcom agyoncsókolta nyomban aztán, hogy jöhet-e szeretni és szeretve lenni. Az idő tájt lett agytekervényeim egy férfi álló hústorony-fasza falloszára tekeredvén gyöngéden simulékony sikamlósan szoptam szárnyai alatt a képzelet és roptam a táncot a halálra táncoltatott leány új szép dalai új szép tükrein összeállott tükörképek dalai színről-színre látván a határtalan szerelem virágai illatos bűzét az ártatlanságnak... túlburjánzott szexuális energiáimat a képzeletemben becézi a világ kurvája ártatlanságának így egyengeti utam útjait a feledésnek. Szépséges szerelem energiái álom, vágyakozás hit és reménység oldódó kötelmeiről kötelékeiből kieregetni csillagos léggömbjeit az emlékezetnek. Átnedvesedett agyonázott csuromvizes lepedőnkön a gyöngyök pergése-forgása keringünk az óceánnyi vágyakozás Isten után misztikus mitikus idők misztikusai és rabszolgái a lelenc elárvult lelkek. Ha szeretett is valaki eltiltotta tőlem a világi korlátoltság szemellenzői a fekete szűk falak gonosz üzérkedés az űzetések meneküléseinek. A fogó harapófogó és has-fogó üzelmei egy szerkezet részein felajánlotta magát legyek az övé. És akkor az imádott nő megtáncoltatta medvéjét mancsain és tappancsain. Építeni akart a szeretett leány nem habarcs lenni téglák között a fal, hanem a falon lyuk a szerelem hangjainak Priamus és Tisbe, és meglátván a Kis Herceg virágkazlát a lyukon akkorát sikított, hogy leomlott a fal, és szaladt-szaladt ki a világból hosszú utakon és zsúfolt közlekedési csomópontokon kiáltván üvöltötte és ordította: Nem! Hisz ő tán Istené egyedül, így szabad, és szolgálóleánya az egyik teliholdas éjszakán elkezdett vágyakozni a világ bukásának derültén egy éjjelen önmagára, mert se felesége nem lehetett önmagának, se ráncos seggét nem cserélhette le bár nincs szívében se... se..., és ráadásul még csak egy szám sem éjjeli felderítőként önmaga menedékhelye kilépvén önnön magából a halálra ráadásul tán jár élet is élete rejtett rejtőzködő forrás üdítő-derült éjjeleken. Kérdezi fáradt vagyok-e mert borjúnyúzó meló kiskedden - és tán szeretem kis patakok csobogásán ezernyi templomtorony és a falakon a Nagyboldogasszony freskói a Mennyek Királynő Asszonya jogarral koronás napban áll holdsarlón a napba öltözött asszony és az írónő, akire vágytam önnön tiszta forrásain tán így építkezett apám égi derűin a házát az édes-szívű leleményességére iszik egy kupicával fázik és reguláz folyton, míg én pokol mélyein is láttam, amint kínoznak, én lennék áruló?



A Grófnő és a Gróf szerelmetes szellemének szeánsza

Aznap estére Anna a szeánszra a Grófnő szobáját, miután jól kiszellőztette, a selyem és damaszt betétes, súlyos bíbor brokát függönyökkel elsötétítette, a vaskos, de mégis kecses mahagóni asztalt leszedte, és csak a fehér arany gyertyatartón állt két vastag fehér gyertya meggyújtásra készen. Nem tudta, csak érezte és sejtette, mi folyik ilyenkor a házastársak között. Pontban nyolc órakor kezdték.

- Szerelmem, tejet kérek forrón, nem, hogy nem elég meleg, inkább túlontúl is hideg!

- Adja a csészét! Tejet kérek jó melegen mézzel, meghűlés ellen.

- Pucoljon tisztára, és ne a hátam közepén babráljon, inkább szellentsen egyet velem a közös tisztulásra. Fúj, amint a szél, alleluja.

- Önmagából kifordult élete, a keresztre szögezett halál beszélt gyilkos sugárnyalábokon. Füleljen. Jönnek. Betörők.

- Keresztre töretik a világ a gyilkos sugarakon. Vetkőzünk szívem?

- Mezítelen mezítelenség: babér, virágfüzér, gyümölcskosár.

- Szemeiben a megtöretett Rend énje didereg agyonfagyott árokparton, úttalan utakon. Felforr a vérem e Nőre.

- Jéghideg dermesztő lefagyasztó köveken, tűzforró perzselő, felforraló köveken a mozdulatlanság.

- Betörhetetlen. Megtörhetetlen. Áttörhetetlen. Áthidalhatatlan, avagy tedd ide, tedd oda rongy, mit átejtek, kijátszok és eldobható használat után bármikor, e rongy ideál! Játék.

- A Rend üres szemeiben megtörtént énjén maga szálkás keszeg, patkányméreg!

- Angyali-ördögi ruha-halom, felejthetetlen ruhatár a mezítelensége. Vetkőzünk szívem?

- Megalázottság rágalomáriái, a zsarnoki csend bölcsőjén a hallgatás és a mozdulatlanság.

- Gótikus katedrálisok tornya tetejére csöcsét kitűzvén lehordom, és a sárga földig leforrázom.

- Jéghideg riadalom és rettenet borzalmai a kis- és középszerű Rend idegláza háza kimért, fagyaszt és rendre utasít! Mit akar tőlem?

- Mindenestül felfalni magát, mint Isten a világát, mert felforr a vérem erre a Nőre közelében el- és bemozdul a fasz, e Nő beszippantja sötét űrjén, elnyeli álló hústornyaimat.

- Leforrázom létforrásom, de vajon csak egy üres pénztárcájú érzelmes és könnyedző cukros és mutogató nyáladzó Bácsi, ki parancsokat osztogat és valójában egy köpőcsésze.

- Hordja el magát a házamból, avagy álljon tótágast bocsánatomért és cigánykerekezzen kezeimen, amelyekből etetem! Üljön égő tűzhelyre és forró vasra; segítek lehúzni a szoknyáját. A haját szálastól huzigálom ki, ha nem kezeimből eszik, ha én etetem a kizárólagosság, és lehúzom szoknyája alól azt a rózsaszín-szürke pillangós-virágos bikinit én.

- Mind ki számított, lett légyen szög, avagy virág, szöggé és virággá alakult szívem milliárdnyi tőrszúrásán a megfeketedett vérbe kormot hintettek.

- Állatfarmon kiontott vérözön és kutyakomédia, egy zárt szoba a sírbolt édes kettese.

- Bebaszták orrunk előtt az ajtót a kapuőrök, mielőtt édesen odacsalogattak a csapda-kelepcébe. Tükörben törökméz.

- Két szék öt szék ezernyi szék között a pad alá.

- Megbúvik a kuvik a rettenet éjszakáin. Mind meghal, kit szeretek. A gonosz lélek mérgezett gőzei és gázai az elmék tengerében.

- Almáit, mint piros pöttyös fehér labdákat dobáltuk a határtalanon rózsaszín agyvelőnk görögdinnyéit kikanalazván köpködtük és kiokádtuk fekete magjait Paksnál, Vácnál a Dunába Budapestnél.

- Tárcsáztuk egymást miegymás mindhiába -

- Mire levettem napszemüvegem bealkonyult, és Te kitetted csöcsöd fűnek-fának mutogatni lógásának függőónjait: ólomkatonák... -

- Szemeink arany almafái csókolóztak hajnali derűn álomittas éjszakáinkon.

- Könnyzápor zúdul alá szememből neked, akit szeretek.

- Elmossa a fenyőerdőt fény-áztatott tiszta forrás zubogó csörgedező álmok patakján, és gyógyító olajjal kenegetem vért ontott sebeidet.

- Dús hajkoronád egy-egy haja szálát őseink vigyázzák robaj vágtáikon e nyelv erejét.

- Orgonavirágzáskor, majd margaréta csokor, orgonaművek. Szeretem a jóság, szépség és igazság rendjét! Rajongó sokszínűség az élet diadala nem tűr meg rendőrállamokat!

- Beszögezett koporsónk deszkái közt kapsz-e még levegőt, hisz nem járhatok szájkosárral zsarnoki csöndben az ember életét töretvén meg!

- Töredezetten vagyok, aki vagyok agyonhasznált Isten széttöredezett agyagedényében szeretőn szeretetlen kiábrándult és rezignált rózsás szád.

- Mit akar ez ujjlenyomatokkal, mint eggyel és önmagával oszthatóság Istenbizonyítéka, mint emberi faj-egység. Fene vigye fááááj faj-eszme pofád. Ördög vigye hedonista és racionalista, értelemmel teljes álom és malaszt nélküli apádat.

- Szeretlek, mint senkit, soha még és az örökkévalóság is kicsi kevés a túlcsorduló szerelemnek.

- Az isteni jóság medve érintése. Kicsinyes-kegyetlen zsarnok praktikáim aláznak meg és ébresztgetnek táguló szemed olykor bezáruló picsád az önkeresés sűrűsödő magereje és betakart melled, amelyet határtalan szeretek.

- Lidérces hideg, ami van kegyetlen csak, kár... te whiskyt, ő sört, én inkább törköly, barack, szilva ringló, szeder, alma, körte, fügepálinkát...!

- Valamit valamiért, ha már tudod a cél mi és hogyan a rőt álom után tán az ostoros Álom: Szerelem!

- Míg kutattam és kerestem szeretteim, elillant vágyakozásom géniusza a magyar nyelvbe.

- Mára már nem gyerek!

- De igen. 95% gyermek és 5% géniusz: ilyen arányban mást láttat a lét, mint egy Felnőtt racionális létezése, ki bármire képes, értsd, bárkit hóhér nyaktilója alá küld anélkül, hogy pontosan ismerné, kit is, a legjobb hű barátját, mert nem bírja elviselni a közelségét, akár..., vagy a másik hű szeretetét félreérti, és azt hiszi kém. Ma már ember embernek farkasa és a bizalmatlanság határtalan.

- Ha valaki, mint a bumeráng mindig visszajár és repül, az vagy szeret, vagy kém.

- Ha szerető kém, nem harapjuk le a faszát, tanácsa szerint, Uram!

- Jóllehet a magyaroknak nyereg fölött az eszük, és nem egymásra tüzelnek, mint elmeháborodottak, mert a Pio kikötése éppen ez: nem hagyják magukat becsapni. Mondjuk, nem kínoztatják, lövetik leghűbb szerető ebük, mert az sok különböző harcszíntér csapata sátrát lefotózza, hanem a fotókat felhasználja a Nemzet érdekében egy lehetséges összefogásra!

- Őz az állatom, mert félénk és szelíd, de határtalanul érzékeny a lét szőttesén megérzi a nap-szőttes napjai hálózatát és megy a fény illata felé.

- Ne rohanjon azért vadászok puskái elé, mert az ég napjai szövétneke elméje otthona, mert a test erőtlen! Az égben, de két lábbal a földön és a világban is kell sütniük e napoknak nem csak egymás számára, ezért az óvatosság - mit és kinek mondom - és az alkalmazkodás nélkülözhetetlen.

- A Szent Korona őrei, mint e nap-szőttes és kapcsolataik a világban: a szeretet hídjait, mint napsugarak kitörése önnön magunkért a katonák és politikusaik inkompetens impotenciáján túl és innen megóvni ezt a világot! Hisz a katonák a mérgezett gázködökben és a titkosszolgálatok megtévesztő, avagy téves információja nyomán szenvedélyei és szimpátiái rabjaiként önnön magára lő nem egyszer, mint egy agyalágyult elmeháborodott tökkelütött segg hülye, vagy a kényszerek és kényszerpályák nyomain orráig sem lát el, vagy ellát, de hiába!...

- A jó vezető az, ki a rábízottakat teljes egészében egyként látja a horizontális és vertikális hálózat halmazai egészét, és még hű önnön magához, tiszteli a hierarchiát is. Tudja, hogy más egy politikus ideológiai eszme-szempontjai retorikai bravúrjai tömegeket feltüzelvén populáris szövegei, mint a bevetésen front- és tűzvonalban a katona és vezetése agóniái, mint agyalágyultaké és más a művész, más a kereskedő esetleg bankár, megint más a külképviseletek szeme szempontjai érdekeik, tudásaik szűrői mentén e világi összetett látás és nyitottság, önnön szemellenzőitől is szabadon a jó vezető alap tulajdonsága kell legyen. Én erre akkor lettem igazán képes, mikor magát szerettem meg, Grófnő, a maga szögesen eltérő szempontjai figyelembe vételével leomlottak a falak és szűk utcák helyett, a szemellenzőket sutba vágva kitekintettünk a teljes hadszíntér csapat felvonulásaira, és ami ezen túl van ott felejtettük szemeink pillantását.

- Szeretett Férjuram, Gróf!

- Attila vagyok, de egészen máshogy képzelem el, nem a magyarok nyilaival, hanem napjaival! Ki viszi át a szerelmet a túlsó partra?

- Kisleány üzen kisfiúnak deszkarésbe, mennyire szeretlek..., míg és miután felmetszették testem alhasi tájékát, mert hazánk pusztul és én csak jobban szeretem, mert oly elhagyatott, annyiszor elárultatott, Te drága...

- Kiittuk nemcsak a kávét, kólát, whiskyt, sört és ilyen-olyan pálinkáit, pezsgőit a csiszolt ólomkristály poharaiból a Lövölde téren, de az ecetet is volt bőven kiinni módunk, és volt szög és olaj is...!

- Rőt hajunk hullámain agancsaink egymásba ágaskodik szétszedhetetlen immár.

- Tudtam a semmi magának a mindent jelenti, és azt adtam oda; áruló, hitszegő és becstelen mégsem lehettem, amint maga sem, és meg sem próbáltunk azok lenni, így szerettük még inkább egymást.

- Köt kötöz a múlt önnön magunk létezése darabjainkra hullásain, de az erény Isten iránti vágyódás akarásán eggyé mossa, olvasztja és ötvözi részeink. Kívánnánk másnak szabadságot, jólétet és gazdagságot, ha máshol nem is, a szívünkben, mert Isten szívekbe lát, és jól csak a szívével lát az ember is, az angyal és ördög egy-egy hullám egymásba átáramlik az erőnlét hatósugarain. Az ördögi, ha gyűlölet, gyilkos sugár. Szabadíts meg minket a gonosztól! Maffiák rendőrállamaiban megtévesztő virtuális világokon csüggvén kiszolgáltatottan és kifosztottan ellenőrök mérgein élni lehetetlen.

- Már megint nyitva hagyta a zárva tartandó ajtót, Grófnő!

- Bosszút liheg a kicsinyes, féltékeny és fukar, irigy néma halál-leventék. Halálgépezet koponyái nyakláncaikra felfűzvén. Én napokból fűztem fel gyöngyeim nyakláncán: zeneszerzők, festők, szobrászok, filozófusok, költők, írók és színészek... jó emberek!

- Máshogy látja az egyik, máshogy a másik a világot, és összeegyeztethetetlen szemeik halmaza és szívük űrjén a dallamok szeánsza.

- Én mindkettő vagyok, mert egy koponya felfűzvén, de halálra szántan áldozatul megmenekült a rab, mert szereti az életet és a játszi logikán a halmaz és játékelméletet, de hű és igaz is volt 1001 halálokat halván mindenekért.

- Furfangos öntvény, akit szeretek, hűn ravasz.

- Életünk álma a szűk ösvényen a halál hálóiba belegabalyodik, majdnem megfojtja e sűrű fekete parttalan energia, mint egy pokol szellemünk lelke megsemmisül, és kiperdülvén a búgócsiga létezés centrifugális-centripetális ringlispílből talán eljutunk isteni arcunk, a szabadult ujjlenyomat békés arca nyugalmán az üdvözült mag örök tavasza a határtalan szerelem.

- Körmondatai a tükörben láttatja individuális szenvedélyeink függőségeit környezetünk foglyaiként.

- 100%-os kontroll világban elvész a lényeg, 100%-os a tudatos megtévesztés, és 100%-os csoda, ha túléli valaki, ki belelát a hatalomba, de nem részese annak, hát vigyázzunk egymásra, megtartani itt valami szépet, jót és igazat is, mert bedarál a tűz-közel többlet tudása és hatalma minket rövid és túlontúl szűk gyeplőn tartó agyoncsonkító, széthasogató hatalom.

- Mikor megaláznám és betörni, nem megtörni akarom, hanem ránevelni, hogy önnön magát szelídítse, mert ki önnön elméje szabad köreit látja, és saját magára teszi a gyeplőt jól felfogott érdekében az önismeret, szabad az, kiről az imádságban leválik minden idegen nagy ő. Nem nyúl, de nem is oroszlán széttépetni magát kora délután.

- Tükrömben egy állatkert helyzetfüggő értékelése. Tükrömben az emberi lángelme akarása. Életemnél jobban szerettem két embert, és egyszer csak beteljesedett a határtalan szerelmem egy furcsa félkegyelmű bolond Grófban.

- Kidüllesztett úri gőg mellkasom csatazajos viharban sebezhető, de nem idealizálom az életet, hogy csalódni ne kelljen, és ne lássam, hogy túl kevés, hát adjunk neki pofonokon kívül mást is kiábrándult apátiánkban szárnyas csókjaink.

- Idióta aljasságok megszépítő messzeségei agyalágyult csókjaink.

- Étke, ki lehetne itala, kis egerem?

- Kicsúszom férjem kezei közül a napsugár tán majd mindig szomjúhozik utánam.

- Sosem fogta kezem csak szemem a grófnővé válás útján autonóm döntéseinél maga minden lehetett: szűzkurva kém fekete rongya is, amellyel Tiszát és Dunát, Marost és Köröst még az Ipolyt is lehet rekeszteni.

- A határtalan szerelem rádöbben, hogy az csak ő egyedül ő a szívbéli bőség termékenysége és virágba borulása, amit a világ befogadni, szeretni nem, csak visszametszvén megbetegíteni, megcsonkítani képes, míg csiszolja, kalapálja, szögezi az csak kínzás, semmi más, mert már rég nem világ... egy fénysugár a létezés horizontján.

- A kisszerűség túl kevés erőszakos helyezkedőitől, gyilkosaitól, a rendőr nénik és bácsik országaitól távolodóban a matematikai logika filozófusai és az éteri isteni zene művész tudósai felé tart a felelősségem szíve. A könnyzacskó nedvességet termel könnyes szemünk hát, a nyálmirigyek nyálat termelik, nyáladzunk úgyszintén.

- Egy fasz csak egy fasz és más semmi a mindenségben fehér ebem a szerelem napja ontja sugarait, ha léggömberegetés, ha túl sok a levegő oxigéntartalma a tiszta források tiszta levegőjén. Egy fasz és más semmi; olcsó kielégülésre vágyik, egy kis melegségre majd kielégülésén eldobja eszközét, mint használt rongyot, egy telivér nő Istenszerelmét egy fasz nem képes kielégíteni, főleg, ha e nő teste a Kárpát-medence, mint fekete lyuk, egy szörny maga halálok halála galaxisaiban. Kurva cselédség, elkurvásított cselédesítés fekete rongya a használat után. Mit szeretek ezen örök élő isteni természet zenéjét férges virágokon, molyos ruhatáron, falakon árnyékaink és rabruháinkon túl és innen, ha a Kedves Nő mélyen és igaz mód a szemembe belenéz!

- Rossz kisugárzásod gúny tárgya, jó kisugárzásod veszély, gyilkos sugaraktól fél mindenki..., és mentsen meg tőlük az Isten!

- Férgek birodalma, oroszlánbarlang és tetvek a bőrön mégoly érzelgős majomszeretet is az igazi felszabadít, láttat, túlélni enged, látni, mit bírsz, és szabadságodban felállsz-e újra és újra.

- Élni magasfeszültség hullámzó isteni energiáin a hő törvénye nyomán alakosan rendeződő információ az elme túlélési elasztikus képessége isteni kegyelem. Körmondat.

- Van, ami van, ami nincs az igazi bokrain áramos tépelődéseink!

- Önkeresés, ha van a nincs!

- A lét zizegő rezgő bőrén a nincs üzenetei, mint szívó fekete tölcséren a lélekszellem közlekedőedénye.

- Megvan, ki játszik és sarokban áll a csodabogár fekete szemén a játékos?

- A magyar nyelv szerelmesei katakombarendszereken, rejtelmek titkos leheletei álmain áramolnak át egymás választottaikba, avagy a nagy vágyakozásba.

- Maga engem akart, de az az Andalúziai kutya szemében a pengenyisszantás a borzalom és a rettenet, még mindig engem akar maga marha?

- Jaj, ha rajtakapnak a fogdmegek a vad elől menekülvén széjjeltépdesettnek lenni, ki akar!

- A magány isteni tartam örök ruhatára tavaszi kincstár, és számít, hogy más mit csinál?

- A magyar nyelv elasztikus örök hálóján tátogó halak vizet szomjúhoznak... játékos ki kicsoda a sarokba állítván!

- Önforrása bűvöletében az isteni magány örök tavaszi kincses ruhatár az enyéimnél vagyok végre valaha! Isten áldása a magányban!

- Nem tud úgy áthatolni rajtam, mint másokon a lézerfény!

- Isteni szünet és hallgatás: isteni munkálkodás. Ördögi szünet és hallgatás: ördögi munkálkodás. Abból tudja, hogy mozog, hogy nyikorog.

- Milyen dühödt is a Gróf, ha egy parasztleány kezdi őt bevezetni a szőnyegkefe használatába olyan lelkesedéssel, mintha a meditáció spirituális gyönyörei utáni elmekioltódást élne át és azzal dicsekedne, hogy ott látta a Dalait miközben fehér menyasszonyi ruháját mutogatta fűnek-fának, ő Grófné!

- A paraszt minden alázata a föld és természet iránt az Isten dicsérete a messzi horizontra táguló tekintet.

- Ellenség a Házamban - kiáltja az ördög és otthon hagyja a feleségét őrködni a sütés-főzés látszatával, pedig csak egy kislány kacarászik immár embertelen kínok után a világ nagy-nagy ostobaságán, kicsinyes érdekei és lapos érzelmei fogságában. Gonosz számításai poklaiba belebonyolódik őrzők vigyázzatok!

- A világ, mint egy finommechanika szőttese energia csomópontjain látják egymást barátok és ellenfelek, ki kicsoda a fotonok áramlása üzenetein a mozgó hullámokon, gyalogoknak a megkülönböztetés lehetetlen, ki dönt, ha megtart az isteni energia választása fénypontjaink szőttesét.

- Áldás napja akar lenni, Grófné, nem átkozott, miután mindent megemésztett a cigánykerekező és az imamalom szabadságán a határtalan szerelem gagyog a tudatos báj.

- A tetteink következménye, ha magason, és dönteni kell tudni, tudott ártatlanság az angyalban.

- Házainkból kinek milyen rúdja áll ki érdek és érzelem és akarat függvénye a hatalom koordinátáiban, mégis ki kell penderítenem ki idegen, és szít meg uszít ellenem!

- Túlélvén halálaink a kőszikla fényes nap, tenni saját dolgát akaratunknak ura lángmezejének, lángtengerének, és a férgektől való undornak is helye, szerepe van a teremtésben a szabadság munkálkodásán. A Buddha semmitől sem undorodik!

- Visszafojtott levegővételek nagy nyomású feszültségén pattanásig lángra lobbanna erdőségünk sivatagai.

- Villámhárítód vagyok az özönvíz lecsapolása.

- Lélekszellem természete vonzás-taszítás kötődő, leváló energetikai hullámmozgás folyamata testhez kötöttség és leválasztottság leválás és elválás lénye-léte az idő folyamatában.

- A fekete energia áthatja szférám a súlytalanságban keveredünk, összetart darabjaimból újjá éleszt.

- Szellemek szerelme, szféráik kölcsönös lecsapolása és kioltódása a megsemmisülésben gondviselő energiák áramlása és erősítő összeadódása. Alkot és teremt az isteni felszabadult lélegzet fagyasztások és lángba borulások szétszaggattatásain a megaláztatások halálain átláttál rajtunk ócska ocsmány aljas játékainkon az áramló-áradó létezés a világlángja lelke nem elillanni akar, hanem maradni, az örökség.

- Egy szigeten a magyarságnak megmaradni, de nem szigetnek maradni, hanem őrző, áldásos, szerető, örök jelenlétnek.

- Az ethosz felszabadít a nyelv géniuszát.

- Minden reggel rossz reggel, ha szép, jó és igaz álomból ébredsz fel, te fényképész. Magam akarom az engem elsöpörni kész világ-egész-vonulásban a törtetésben Dalí felöltője az Elvis meze a Halálvölgyben a fényes Tánc ura.

- Nincs kinek jelenteni a népek tömeges mészárlását. És meghallgatta akkor, hogy egy férfi abba halt bele, miután lassan csaknem meg is tébolyodott, hogy szerelmes volt egy nála jóval fiatalabb nőbe, akit nem bírt kielégíteni, és vágyakozása e nő iránt ráadásul egyenes arányban növekedett impotenciájával. Ez önkéntelen lelki robbanáshoz kell vezessen.

- A gyöngéd és érzékeny szeretet sok mindent ellensúlyoz.

- Egy gyönyörű rendőrnőnek odaadta kedves a kávém, így lettem könnyebb egy adag szarral.

- Uram, ha viccel, vagyok tűzviharban, jégmezőn és láng-tengerben a szerelem függő szabadság benső forrásain determinált. A vágy igyekezete akaratáramlás a világban, napsugárzás. München és Lindau között egy rendőr nem Népszabadságot, hanem Spiegel-t olvasott és zenét hallgatott, amikor kiömlött a kávéja, és én felkínáltam neki bontatlan poharas tejes kávém, egy herceg kacagott vissza reám!

- A világegyetem egy síremlék műkő.

- München és Obersdorf között 2016. november 13-án szemben ült velem egy misztikus kék szemű férfi Spiegelt és nem Népszavát olvasott, zenét hallgatott, és felkínáltam neki tejes kávém, amit elfogadott, és köszönés nélkül felhörpintette.

- Gyermekeit itt is ott is hátrahagyta. Gyűlölte a nőt, mert szerelmes volt belé, de vén, hogy őt kielégíteni képes lett volna.

- Ismerek egy kedves öreg hölgyet, aki sosem szerethetett igazán senkit, mert nem tudta volna hivatását beteljesíteni. És ismertem egy fiatal nőt, aki pedig mindenkit szeretett, mert csak így tudta hivatását beteljesíteni. Mire agyonpecsételték, megértették, hogy ki a határtalan szerelem, aki mindent tudott, végigkövetvén a borzalmat; a papnőre akkor is hallgass, ha nagyon kellemetleneket mond a helyzeted szerint, mert még mindig jobb látván cselekedni a kevés lehetőt, mint a megtévesztés ködeiben élvezni a vég víg napokat. A főnix repülése lángtenger felett.

- Megszelídítünk egy drága tüzes telivér kancát, hogy óvatos legyen, körültekintő és figyelmes, szenvedélyeit zabolázza ügyesen, mert a fényes szeretet kihasználhatatlan; ne kábítsa magát, tűző napba ne nézzen, szakadó hóviharban ne legyen mezítelen, tüzes hófehér kancám, a Hófehérke maga paripáját maga idomítsa, akkor nem fér hozzá senki más. Kevesebb kávét igyon, elveszíteni csak a nemtörődöm gőgös zártság veszíthet, mindenem ajándékozom annak, aki szeret: a fehér márványt megmunkált munkálatlan az áldást választani az almát, a szerelmet, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám!

- Míg a zsarnoki megtévesztés szétszed, felboncol ízeidre, élj a haláloddal, a nagy befogadó jól lát mindent a szívek mélyén. Anyám nálam van és magánál ez egy égi egység a szerelem az ég csillagaiban köttetik. Kissé tébolyító is, amint a földi lehetetlen a lelkek szellemében nemcsak lehetséges, de valóság. És kínoz egy számító varázsló őrjöngése, a manipulátor.

- Éles fekete szeme mély szakadéka egy Fekete Halál-medence fekete nyílzáporán ne legyen a nyílzápor nyilazottja e szakadék beszippant, felőröl tudattalan lassan a vele visszaélő méltatlanokat, tanuljon becsülni és szeretni magát és mást, és ne riadozzon egy-egy ajtócsapkodásra, hanem tegye a dolgát! Ne aludjon, míg szájából is kiimádkozzák a falatot, legyen bölcs, angyali alaktan áramlástechnikákon, tudja, a ráció csal, de egy segédeszköz, és ha Isten velünk, ki ellenünk, mindenki!

- Menny és pokol házasságán angyali-ördögi áldásos szerelembe burkolózom, segítő szellemek szarvasagancs-szféra jelene védő leplem e rojtosra szétszaggatott Halál-medencére rá ne másszon az ellenséges világ elpusztítani vágyó akarata, legyen önbecsülése, álljon ki Nappalástban, Nappáncélban, ha kell, mellére szorított karddal. Önnön magáért ne legyen kínok kínjának odavetvén!

- Jégtömbök hallgatásán nem lehet sziesztázni. Mindent elsöprő viharos zivatarban nincs esernyő csak áldozat.

- Ki ma nagy átkozott és néz ránk kiguvadt nagy szemekkel a nagy bitang áruló az ízekre szaggató mérgezett levegő Nagy Lelenc Gonoszsága kiközösítetten kivetett kifulladtam, a harcomat becsülettel megharcoltam, igaz a nagy munka közben kissé ki voltak az idegeink a koncepciós rágalomhadjáratban mikor vélük haltunk a mű részei bölcsőtől a sírig a bőr feszülésévé válik, mert minden szóért, szerető féltésért megfizettem az ide-oda lövöldözésben, mert más-más apától született gyermekeimet egymás ellen és ellenem kijátszották, így mindig magányosan hordtam ki és szültem meg őket. Áldozattá így lettem én és ők, mert lázítottak, és hergeltek minket a szellem gyermekeink ellen a túlerő a tűz körül.

- E nőt, ezen anyámat imádom, és megszerzem magamnak mindenestül; mocorogván tetves-aljas sátáni ördögi énem alattomban mindenki és minden ellen, ha meg tudtam véle tenni a megengedhetetlent a világ sátáni és ördögi lelkesült szellemében, kiengesztelem most a világ isteni-angyali lelkesült szellemiségében, így vagyok egészen egy a teremtéssel; nincs korcs, megcsonkított felem. Van már e nőn bugyi és melltartó, és ágykötél huzatos fején, tán nem áll össze minden sarki kocsmán mindenkivel úton-útfélen, csak velem. A teremtésnek egy láncos veszett kutyája van én, ő hattyú és őzgida, olykor tyúkocska és béna kacsa; holnap 8h-kor reggelire ott kell lenni árokparti lelenc-fegyenc szerelem, hisz nős ember vagyok, szóba se jöhetek, azért ide-oda kiközvetítem, mint a kurvámat. Más nem tud, és nem akar adni semmit, hát több lesz ez a soknál, és én át nem passzolom a semmiért, élve befalazni ki lennék én? Valaki pedig föllázítja a poklot életem vágya ellen. Sokszor és sokat vártam a kegyeiért, ha csak kissé engedékenyebbnek mutatkozik, mégis mindent odaadtam, mert ő is mindent odaadott. Házasságaink viharai csendesülnek, időnként elülnek, majd ismét nagy feszültségen villámlunk és mennydörgés szavunk kisüléseinken. Ráznád rabláncod, nem leszel kevéssé rab, hát szabadulj és szippants tiszta levegőt!

- Fontosabb volt az életünk, mint agyonlövetvén megdögleszteni magunk, hát szerettük egymást, míg mások lőttek... -

- Nem bírtam az alamuszi alakoskodás hazug hamis életük mozdulatait: egy igaz természetes mozdulatuk sincs, erre jön egy természet vadvirága mindazzal, amit ez jelent.

- Az irgalmatlan és kegyetlen élet ezer buktatóira fel lehet készülni és a nevelésben felkészíteni másokat?! A túlélés párviadalai, csak szerettük egymást, mi!

- A Magunk Szerelmét! Várunk egymásra szeretők.

- Ma az írás zártságában a szeretet várandóssága.



A Grófnő rövid vallomása

Apám veszedelmes lény volt és apámat akarom mégis mindig. Az anyja veszedelmes egy lény volt és az anyját akarja mégis mindig. Apám a gonoszság és jóság, a gyűlölet és szerelem skáláján ismerte és működtette az árnyak minden elképzelhető összes arányos variációját, jó érzéke volt a miből mi mennyi a lehetséges határmezsgyéjén, de ott megállt. A létezés pulzáló bőrén ott tüzel a gonoszság és gyűlölete, de én Istenben vélek tartózkodni kívánni és őrizkedem a gonoszságtól. Nem érzem csonkítván magam e nélkül, de benne társaként csonka vagyok. Az isteni arc számomra: Szabadíts meg minket a gonosztól! Kéréssel kezdődik. Ha Isten halott, az emberiség kijelenti önnön magáról, hogy alkalmatlanná vált immár minden isteni befogadására, hisz ez a mondat tükör, az emberi kivetülése. Ez esetben a gonoszság egyen uralkodóvá válik elfogadott ideológiai eszmeként. Isten számomra élő létező, és nem kockajátékos, de ihletért néha tán feldobja a kockát, elgondolkozván az eredményen. A halmaz- és játékelmélet jó ismerője kell legyen, mert ő minden halmaz együttese, nem szemellenzős játékos, nem rak magára önként láncokat! Az emberiség világa egy szenvedély-botrány-sorozat egy elektromágneses elmeszőttes általános állandósága érzelmi kavargásokkal egy-egy nagyobb elme műve, mint csomópont szövi, csomózza az idő fenomenológiáját a szőttesén évszázadokra. Ezen szőttes a glóbusz tudott és tudatlan hagyományában az ember és a létezés az ember a létezésben a létezés az emberben és a nincs együtthatói elsőrangú lényeg az idő, mint fenomén járulékos, így hat és válhat tudatos tudottá a múlt és jövője a jelenben, mint egy csomópontban sűrűsödik az idő e szőttes csomói mintázataiban. És a körforgásból kikerült imamalom szentjei e szőttes semmiségén az elme kihunyt boldog semmissége, de létező nyugalom teljes-tökéletes béke, jelenlét.

A magyar nyelv sorsszerű létezése lelkem szelleme az áldozat az érdem, amit e nemzetért mindent feláldoztam, újjá alkotni nyelvét, és áldás lehetni a magyar nyelvet magának ismerő nemzetére.

A Szabad Ember felelős. Sok ember sok szituáció sokféle felelősség adja az egész áramlatait a hívő csillagoknak, még ha agyonszaggattatva is szeretlek határtalan.

- Úgy hallottam gyönyörű csiszolt ólomkristály poharaiból itatja kuncsaftjait, amelyeken ha megcsillan a napfény, mintha csipkézett szikla-meredélyeken. Mehetek, Grófnő, avagy sajnálja rám a lélekjelenlétét?

- A bort isten úgyse, nem sajnálnám, de a vén országút terhes, nem gondolja a vén országútnak?

- Tehermentesítem magam az együtt pisálásra: pi...

- Tiszta forrásokon tiszta levegőt, nehogy mindenkinek el kelljen vándorolni a mérgezett és elviselhetetlen levegő fertőző gyűlölködései miatt lehetetlenné téve az életet itt. Oxigén nélküli levegőben nemcsak a mosónők halnak korán, de beteg ott minden és mindenki.

- Grófnő, itt vagyok!



A Kastély

Ez a Ház nem az a Ház, amelyet szeretni tudok - gondolta a cseléd. Itt minden úgy telepszik, ragad és fakad ki belőlünk a keserűség, hogy mi nem ezek, és nem ezt akartuk, mert hisz mi tényleg gyerekek vagyunk mezítelen a tengerparton, és nem holmi beleinket húzó titkolódzók, és nem még sokadik generációkat is büntető terror-államok szabadságot ordibálván rémisztő rágalomhadjáratai és kínzó kezelések elmegyilkos terrorbrigádjai!

Elég - gondolta a Nagy Inkvizítor, aki mindent, de mindent ellenőrzött, kontrollált a Kastélyban mint egy börtönt egy nagy gépesített technika - Szem. Isten szeme egy Ellenőré lenne, fagyos, hideg, rágalmazó tekintete minden irgalom és kegyelem melegsége nélkül, ezen ostorozó kíméletlenség lenne az Isten, aki kategóriákon kívül nem lát minket csak agyi parcellákba elszigetelvén őriz meg minket, mint egy titkosszolgálati akták dossziéjába összegyűjtött fontos adatokat a világnézeti, világhatalmi tényezők összjátékában betöltött szerepről. Csak jó hosszan kell ráállni, és rajta maradni, rá tapadni, hogy izzadtsága a mi patakunk legyen, máris nem kell a klasszikus zene - gondolta az Úrfi, és érezte jól rábaszott erre a nőre; a negatívja elnyeli űrje annak minden pozitívát, de az halálai után is egyre szabadabb kacagásaival vigyorog csúfondárosan, és nem akar sem gyilkolni sem ölni, de cigánykerekezik, vigyorog mint egy eszelősen mosolyog, oka nincs rá bizony ezen a világon, de ő, a nő a tánc ura, a szerelemistennő, az irgalmas Földanya, és nagy művészek kegyeltje. Nehéz kifogni rajta. Én nem akarok gonosszá lenni, mert én nem vagyok gonosz, én jó vagyok, a pozitív Isten nyilai - gondolta a cseléd, persze e gondolatát az Úrfi az faszent ó negatívja mint fekete szakadék mind elnyelte és még véletlen sem gondolt a nagy hun Attilára, a cseléd kedves történelmi, nagy orrú hősére, hanem a cseléd megbaszandó picsájára, mert e címszerepet, a cselédet, e nőt, ki játssza, hogy e cseléd kicsoda is valójában, hogy tán más, mint kit játszik, de egészen más valaki ő tán, hát kicsalogatni bokraiból, idegi nyugvópontjairól, hogy elárulja, azt is, ami nincs, bár a koncepciós és összehangolt rágalomáriák operáinak nem kell bizonyíték, éppúgy, amint a szorongás jelenlétének sincs valós oka tárgya, csak ideggyengeség, hormonális perpatvar lehet szíveink mozgatórugóin a kellemetlen érzések hormon-folyója eregetett légbuborékai szellemünk fáradtságának, hogy mi mások vagyunk, de valakik bele akarnak kényszeríteni minket hamis szerepekbe, hogy ne lehessünk igazak, hogy hamisak legyünk, és mi is vesszük el magunk, ha már mindenki összetöredezett rab ketrecében, és ez a világ egy kényszer-büntető-munkatábor agyontöretvén ide-oda ragasztván reklámplakátnak darabjaink. Feneketlen szakadék, barátom. Elvarázsolt Kastély torzító tükrei, imbolygó futószalag a talaj lábunk alatt, és dülöngélő hullarészeggé lőtt fegyencei a létnek mérgezett gázok gőzök és ilyen-olyan sugarakon elménk ördögi-angyali terítékeken, de kibírjuk-e emberként az örök izzás tűzvihar lángmezejét felégett erők testünk szerelmeit agyoncsonkítottan agyalágyult, megtévesztett világi bírák tudatlan, bármire bólintani kész ítéletei nyomán. E nő, mint egy fekete szakadék egy fekete lyuk nyel szív fel magába, mint egy fekete pusztító angyal semmisít meg semmisülök e nevezett pozitív szférában. A parancsot teljesíteni kell jó katonának a parancs e nőt semmibe venni, lenézni, elárulni, komolyan nem venni, hallgatni, mint a sír mindenről, mit már róla tudok a rémhíreket; a nőt kifosztani, kizsigerelni majd kidobni a semmibe, oda való, gondolja a nagy Van, a rajongó a rajongás, és talán először igazán kicsit elcsodálkozott és megijedt a világ a ki kicsoda játékot játszván! Mondja, maga mindenhol ott van és betölti agyonkínzott üres űröm űrjét, házát a magunk szerelme zongorázott ekkor a létezés elasztikus idegrendszeremen elasztikus ujjperceimen könnyed-szabad ujjperceken ujjongott a szabad dallamok tárháza, és remegett a pohár mint egy jogar annak kezében ki tán félt, ki tán szeretett. Nem akartam zavarni - gondolta a cseléd, de nem ijedtem meg, mint egy őzike a közelében, de sok dolga volt és összeszedett kellett legyen; nem tudtam úgy járni utam, amint szerette volna, kit én szerettem cselédesített kurvaként, mert fejlődnöm kellett szellemileg, kiizzadni a művészetemet - így a cseléd! Uralni akartak engem hullámaikon fogni és megtartani a nagy szabadságra vágyó elmetúltengést csapolni, csonkítani éjjeli forgatag fordulásain fordultán az üvöltés fájdalmainkban reggelig, majd a félelem számadás nyomán, hogy hajótörött hajóroncs mi maradt szeretteimet sem tudtam megmenteni és segíteni rajtuk, hisz egyedül voltam a tonnás fekete csillaggal egy lepusztított emberi borzalomban, és csak a kín volt egymás távolán a lassú kínhalál és elvérzés, mert a gonosz rejtőzködvén mindenkit mindenki ellen fordított az oszd meg és uralkodj nyomán, hogy ismét ő uralhassa e nemzetet, és acél-cölöpök, ólomkatonák pufajkában munkásőr örökség és fáraóhangya-boly ellenőr 100% kontroll világ hullámai futkározik idegrendszereinken, mert nem hogy függ, de nyomja szorítja egyik a másikát és kikezd a nyomorúság boldogtalanságunk, vagy épp a könnyed könnyelmű úrias jólét felelőtlensége mely mindent elmérgez, és szabadot, szépet jót sutba dobhat büntetlenül az úri gőg és veszélyeztethet, vég veszélybe juttat, feláldoz mindenki mást maga helyett, de én az életemnél is jobban szeretem e nemzetet, és az úrnak itt kötelességei is vannak! Művelt, kulturált, tudós ország hol vagy a maffiaszellem gyilkosain túl és innen? Furcsa dolog a szerelmi háborúság.

A szerelem, mint egy húzd meg ereszd meg játszma - gondolta az Úrfi, hatalmat gyakorolni másik feleden, hogy gyűlöljön is minden nap teljes egészen másikadat a másik feledet, mert nem igazi szerelem, ha úgy Isten igazából nem gyűlölöd minden nap teljes tökéletesen másik feledet. A hatalom a szerelem a másik feleden, és elveszted e hatalmad és szabad a másik, te összeomlasz rögtön, mert ha nincs már a másikon a kantár a gyeplő és ostorod pörgetése nem gyöngyözik hátán színes üveggyöngyöket, rajtad sincs már semmi, mi megtartana a feneketlen szakadék szélén. A szerelem, mint egy sakk-parti életre-halálra ki kinek ad sok-sok sakk után végre mattot, az tán a pusztító gyűlölet tébolyult harca, de mit jelent a matt, hogy valaki kidől végleg, hogy valakit összetörnek, hogy valaki eltávozik közülünk végleg, de mégis itt marad, mert szeret minket. Az egyik kéjgyilkos mikor a másik a szerelem sebeiben elvérzik végleg elalél az elvérzés nyomán, avagy évtizedes nagy agóniája után újra feláll, megint ledöntik, de ismét feláll. Az egyik továbbáll boldogan a szabadság, míg a másik rab madár a kín összetöretettségében? Vágyva vártam 1001 éjszakán át hajnalokig érted határtalan szerelem nem ismersz engem, hogy megsimítottál volna?

Végigcsókoltam leheletem lelke áradt táncos lábaim csókolták a zene isteni dallamira a fenség szerelmetes szféráját! - gondolta a cseléd.

Úgy szerettem, úgy akartam! - vélekedett az Úrfi. A szerelem, mint egy stratégia taktikái, egy hosszan tűrő, kitartó várakozás a tudott szerelem labirintusos vágyálmai nedvességét tesztelvén, mikor mit lehet, engedhetek meg, hogy el ne vesszelek, de a félelmem már az első lépés a lejtőn a sötét szakadékba! És a matt az lenne a szerelem halála a kín tobzódása a kín őrülete a megőrülés az elme zártsága a zárt osztályon, mert egy szűk kis koponya-pohárban halálok halála tébolyult vihara a szerelem agóniája a haldoklás rövid boldogság után, avagy a szerelem halála a szabadulás, mert a szerelem kötőfék, mint a gyűlölet és a hatalom. Fekszel kiterítve és üvöltesz a kínban a magány a szakadék sötétsége mélyén a szenvedély tébolyult őrült bolondja a kiterített kínban fetrengő szerelemistennő a gonoszság kor küszöbén rég átemelt holt-hulla tested, mire megérted mit művelnek itt titokban a halál fogdmegjei az élettel. Minden porcikád enyém lesz, mert szeretlek, vágyok rád és megtartlak bármi áron sem menekülhetsz tőlem, mert pórusaidba egyként égetek más és más emléket bőröd lázálma börtöne menny kapuja poklok gyűrűi leszek ezen agyonpecsételt bőrnek, mert nem akarom, hogy mást is láss csak engem, hogy birtokom a zsákmány ami te vagy te teljes legyél a semmi egészen a foglyom a zsákmány a birtokomon te a szerelem legyél nekem! Átitatom pórusaid lázálmaim dadogásával, otthagyom arcodon idegkimerültségem, ideglázam idegbajait csattanó pofonok pirosán a nyomom a pórusaidon, hogy ne felejts, mert kín vagyunk nem éteri paradicsom és e kín nyomorultul együtt viselésére kellesz, még ha felkacagod is folyton az összes lombhullató erdőséget és letáncolod városok főtereit a fénytested izzó láza az isteni éteri zene hullámain ha te ez is vagy én foglak a börtönőröd én tartlak kordában én szedlek ráncba én adok mértéket, hogy el ne szállj idő előtt én vagyok a súly, hogy maradj még és veszteg, vagyok a koloncod, érted-e az én szerelmem mit jelent e gyászos fekete sűrű pokol elviselését, mert a létezés terhemre van e gyászos gránit földdarabot hátukon viselőket szereted te annyira, hát ezt tartani is akartad, íme bírod-e, de ez nem a kacagások fenegyerekei, és te a nagy szerelem egy egységet akarod az egy egyesültet, sokan vagyunk itt, e kínt viselő, a tudatos átszellemült fényes létezést elviselni tudók sokan vagyunk és dermedten nézünk egymás szemeibe a kínt viselni alig bírók, ezt akartad, te nyomorult, minket látni és most, hogy látsz savanyú a szőlő, hogy csak fáradt kiábrándultak vagyunk, hajtunk kis fényre, gyönyörre és érezni még kis hatalmunk valakin, egy fényes női arcon; ez lennél te, te nyomorult, kit szeretünk, és szeretsz-e mondd, tudsz-e így látva, csalás nélkül szétnézvén könnyedén, súlyos terheiddel viselősen, mondd, tudsz-e még szeretni, te szerelemistennő, mindnyájunk réme és gyilkosa, ki tőlünk várod a lét elviselhetetlenségére az írt, hogy segíts, de hát a lét elviselhetetlen könnyűsége súlyos nehéz viselősségét neked kell, mi csak látjuk ragyogó-tündöklő arcodon a fény mintázatát, és kacagásod dallamát és szemérmed gyermetegségét a tisztaságod önmaga ármány nekünk ragyogó szemed tisztasága mint tiszta láng és forrás és ég és patak e szem elviselhetetlenebb nekünk e gyámoltalan segítséget kolduló szem mintha anyaölnek képzelné a férfi faszát, amely vagy feláll, vagy lekonyul, de lehet, amikor lekonyul, akkor szeret igazán, és épp ezért kiismerhetetlen, vagy úgy elkerül, mert félti bőrét lánglövellő szemeid áldásától! Egy férfi fasztól várod a létezést üdvözíteni, ha már, merülj magad lángtengerébe, tiszta bővizű forrásid áramló patakjaiba, fürödj mezítelen, ott lehetsz legboldogabb, mert legtöbb te vagy a tenmagad számára! Vágyakozol, az a baj, mert feléled önmagad, és nincs meg benned az egészséges erőszak, a gyilkolás ösztöne, mégsem, nem bírsz magadon uralmat, uralkodót, annál inkább vágyakozol az uralkodóra. Nem vágyakoznál mégsem, kiszáradt karó vagy mások sivatagán, hát urald tobzódó vágyaid, tanulj önismeretet, hogy lehet szelídíteni tenmagad kedvedre, és hódíts, aztán maradj, vagy állj tovább! Félni ugyan mitől? A fekete fejűek nem szerető legények; a katonák csak kiverik olykor a faszuk parancsok szüneteiben, mert ha véletlenül ellenséget szeretnének, levágják álló faszuk hústornyát leszeletelik a parancsosztók és vezéreik, ha gyanússá válnának, jól körültenyésztik a fáraóhangyabolyt és kikanalazzák, kiveszik szívük, te szerencsétlen, hogy beteljesítsék rendjén a jóslatot és elvégezzék rendjén a parancsot, hát katona útjába ne állj, mert lelő vagy mások által lelövettek! E Ház, ezen ház kontroll jegyű jegyekkel piros lámpás ház faszkiverésre és semmi más, kiábrándultál te utadon megmaradó célodat hajtó leány?! Ebbe nem kevertelek volna bele, d e te minket szeretsz te tökkelütött mind minket faszkiverő apatikus cinikus katonákat? A mélységünk súlyán, nehezékén nem bírsz kibillenni véled, te ingatag imádott kurvánk! Szereted sebeink nyalogatni vérünk felnyalni hulláinkkal baszni, ki vagy te hát te hullagyalázó! És mi miért nem szabadulhatunk szemed árnyékától e selyemlepedőtől e bárányfelhő rétegtől szemeink fölött? Kín jelenléted e ragyogás, hogy dögölnél végre meg, és ne kéne látnunk szemrehányó szemed, és ne kelljen hallani gyermeteg tiszta kacagásod émelyítő és részegítő gyomrunkat felforgató üdítő viháncoló jelenléted pokol nekünk, kik rogyadozva visszük mint te is de másért létezésünk, mert te minket akarsz egészen de ez lehetetlen, mert mi a feladat vagyunk, jó te is találtál feladatodat, mégis egymásba akadnak újra és újra szemeink te krisztusi királynő, hogy ettünk volna meg idejében te krisztusi királynő mikor még nem lett volna késő és nem nőttél fejeinkre most már késő és harcolhatunk magunk szerelmével irántad hogy haltál volna meg mikor megszülettél és átkozunk, megátkozlak te céda lelenc semmis lélek virágaiddal együtt! Mert szeretünk te édes mostoha! Készülj, hogy skalpolhassuk koponyáid, úgyis főnixként repülsz szebben, mint voltál fölöttünk, mit akarsz tőlünk hát faszunk vágni le az egyetlent tán, mi még maradt kinek, ha az megmaradt...

Csak az a vég csak azt tudnám feledni, mert nekem még mindig határtalan szerelem élő élete a szívem - érezte a cseléd önnön elhivatottságát, és keresi a társát a szerelmét! Méhem fekete űrjén idegkazal idegboglya hálózatán a létezés vibrálása alhas-tájékon a lyuk és megmozdul a hiányzó méh belefekszik a gyerekemnek, és érzi független erőm eltéríti jéghideg uralmát a zsarnoki ház fölöttesében önkényes hatalmát felettem. Csak úgy húzta el a csíkot felülem!

Dolgozzon, ha dolgozni kell; szeressen, ha szeretni kell; basszon, ha baszni kell; miután jól megbaszta csak írt és írt, majd úgy elaludt, mint egy gyermek, avagy szopós malac!



Kötődések

A szenvedély, amely éltette egy űzetett és számkivetett végső agóniában, vérveszteségben, vértócsában fetrengő életét, az határtalan szeretete volt nemzete és annak nyelve iránt. Ez volt az üldöztetésének oka. Régóta kínozták, és az volt az érzése, hogy egy általa ismeretlen okból, valakik meg akarják törni. Gúnyos és gőgös büszke fölényük, az ártatlanságuk mímelése nem volt más csak védettség valamelyik hadsereg védő szárnya alatt, illetve a hadseregükben, és érte kaptak sebeket. De az elrabolt sosincs a helyén, és nem szolgálja erőszak nyomására sem az ellenfeleit, bár nem árthatott többet, mint hogy szabadon mégis elmondta szeme látásának szabad véleményét, hisz pénzért, hatalomért véleményt nyilvánítani nem az értelmiség, művész dolga, hanem pártoké, katonáké, maffiáké; talán a tiszta ész hangja nincs is már jelen, amely gyakorlati úton, esztétikusan képviselhető lehetne.

A cseléd kapcsolatteremtő képességét erősen megnehezítette, hogy túlérzékeny volt, és szeme átlátott mindenkin és minden helyzeten. Ha belepottyantották ellenséges érzülettel egy kelepcébe, avagy csapdába, hamar átlátott a szitán, és öntudatlan ódzkodása, rakoncátlan vad csikó szabad természete ellenkezőleg, mint akarták, nem kapta be a mézesmadzagot, még ha nagyokat aludt is, nem nyalt fagylaltot, hanem csapott akkora ramazúrit a vele szórakozó kínzóival, akik szintén nem pottyantak a fejük lágyára, de rég benőtt a fejük lágya, lágy nem volt, de kemény. Valaki szeretett azonban szórakozni a kamera lencséi mögött. Úgy elégült ki, hogy mások szenvedéseit és kínjait szemlélte.

Aznap kora reggel az Úrfi behívatta a cselédet a fürdőszobába, mosná meg a hátát és a haját. Alig látszott ki a gyöngyöző fürdőhabból, az illatos gőzfürdő forróságában a cseléd alig látott.

- Ködtelenítse, de párátlaníthatja is azt a tükröt, azaz a párát törölje le róla, és igazítsa meg az arany haját! Aztán mosson meg! Fejembe vettem, hogy nem engedem el innen, bekötöm kristályrácsos szerkezetembe, begyömöszölöm a második emeletemre, hogy mindig kéznél legyen. Más szóval megvonom magától bármi áron a szabad költözködés jogát, úgyis lehet érteni, örökös, jól fizetett szolgámmá teszem, amely egyirányú hűséget jelent, amivel nekem tartozik.

- Isten szolgálóleánya vagyok, ő a főnök, még ha kik tologatván kínoznak, elhasználnak is, nem lehetek az övéik mégsem, bár életemnél jobban szerettem őket. Más a szerepük a teremtésben; ők a kihívóim, hogy szétnézzek a világban és lássak, és ne maradjak naiv kislány, ha ártatlan kislánynak meg is maradnék. A nap mindenüvé süt, senkit be nem csap, és nem ártó szándékú, de szabad, és az a rabnak kín.

- Miért van akkor az én házamban? Csak megfigyelő, kém?

- Itt dolgozom.

- Nem enged soha közel magához, sőt kerül, sértő viselkedése. Távoli elmekisüléseink érzékelem bőrömön, hogy ki maga, és meg akarom tartani, fogni magamnak, biztosítani akarom ellenőrző hatalmam maga fölött.

- Kérem, ez lehetetlen, mert szabad ember vagyok.

- Takarodjon akkor ebből a házból!

- A Kastélyban nem csak maga él, és nem csak Önt szolgálom.

- A citrus illatúval mosson meg ma, kérem! Aggódom magáért, se kép, se hang, csak túlzott elmeműködés.

- Kérem Úrfi, az idegeimre megy a rajtam gyakorolt hatalmaskodásaival, játszik velem és borzolja idegrendszerem, kikészít a közelsége, az elfojtott önkény. Mint egy kisszerű zsarnok maga.

- Hogy merészeli? - üvöltött az Úrfi, és ijedt rémületében elvesztvén önuralmát, hatalmas pofont lekevert a nőnek. Mossa meg a hátam! - mondta dühödten. Gyöngédebben! Ne sírjon a büdös, rohadt kibaszott kurva tetű életbe. Itt akarom tartani, mert máskülönben nagyon meg vagyok elégedve magával. Gondoskodom majd róla, hogy ne maradjon naiv! Maga nincs velem megelégedve?

- Ön kérem olyan, mint egy fagyasztó mélyhűtő fiókja - válaszolt fátyolos remegő hangján a cseléd, a közelségében lefagyok -30 fokra. Az édesanyja ellentéte!

- Megesik az ilyesmi, képzelje, ha olyan lennék, mint az anyám, jól néznénk ki! Szeretném, ha nem az anyámba lenne szerelmes, hanem irántam táplálna gyöngédebb érzéseket. Gyöngédséget várok el magától, egyébként megkeserítem az életét, és mindenütt keresztbe teszek majd magának a jövőben is. Nem szabadul könnyen lelkem szelleme kötelmeitől. Értse jól, feláll a faszom a jelenlétében, és nem szoktam megcsonkítani magam, főleg nem a saját házamban. Értse ezt meg, és álljon rendelkezésemre! A kastély minden négyzetméterén, négyzetcentiméterén, négyzetmilliméterén képzeletben kielégültem már a teste vonzásán, élni akarok a maga fölött megszerzett és odaajándékozott uralmi jogaimmal. Kérek egy kis finomságot! Kezdés. Első pont: csókoljon meg!

- Kérem, fogadja el tőlem, hogy lehetetlen!

Azzal az Úrfi megragadta cselédjét vékony derekánál fogva széles és csupasz mackó kezeivel, és beemelte úgy ruhástul ölébe a habzó kád vízbe beejtette az égből hozzá pottyantott Pöttöm Pannát, a fizetségül megküldött aranyvirágot, és kiszívta bimbózó és termő ajkait, ajkairól a nedűnektárt, miközben erős karjaival úgy szorította, hogy az alig kapott levegőt az oxigénhiányos, illatos gőz forróságában és az Úrfi erős karjai bilincsében.

- Gondolja meg jól - miközben játékosan arcába fröcskölte a vizet, és kezeit háta mögött összekulcsolván rabosította, hogy ezen izmos és erős karokat elutasítván halálos ellenségévé teszi őket, avagy beléjük simul, mint biztonságos menedékébe. Olyan a testem aurája, mint egy télen fűtött, nyáron hűtött sátor kellemes éghajlata gyengéd simogató napsugarakkal felhőtlen égen és tiszta ragyogó csillagzáporos éjjelek. Úgy hiszem, szeretem magát. Most menjen, és tekerjen maga köré egy száraz, nagyméretű törülközőmet! Menjen már! Most elegem lett, besokalltam magából. Nem akarom mindjárt a kezdetek kezdetén elrontani a gyomrom.

Anna már az ajtóban volt, remegett, mint a nyárfalevél, a hőség ellenére, amikor az Úrfi utána szólt.

- Öngyilkossággal meg ne próbálkozzon a házamban! Éles kés, avagy sok gyógyszer és sok emelet kellene hozzá. Vértócsát feltakaríttatni, kivel is lenne módom és merszem? - és jó ízűn felszabadultan kacagott. Felmondania sincs értelme, és köti különben is a szerződése; figyelmeztetem, panaszkodni ne merészeljen, mert kicsináltatom. Én megunom majd magát egyszer, és békében elbocsátom; életére elég lesz a végkielégítés, de árulása halál lészen; ez ígéret, és én állom a szavam, nem kell írott anyag agyonpecsételvén!

Anna távoztában még hallotta, amint énekli: Tó, tó tiszta tó, melyből az élet vize árad, add vissza, vissza ó, szép szerelmes Iluskámat!

Ráköltjük a sok pénzt, hogy felneveljük, ráfecsérlünk rengeteg időt és energiát, és ő finnyáskodni, válogatni merészel; beavatjuk sorainkba, és ő játssza a szabadot, mi meg szívjuk a fogunk, hogy rábasztunk és melléfogtunk e nővel, no nem... - gondolta az Úrfi, és jól, mélyen megmártózott a gyöngyözőn habos, illatos fürdővizében. Jó lesz ez az úri cseléd, finomítom még egy kicsit finomhangolóval, hogy elfelejtse mellettem örökre kétségeit magát és engem illetően, hogy kevéssé legyen búval baszott, én ha baszom, úgy lesz egy kevésbé melankolikus úri cselédem; úgy húzza majd itt az igát, mint az álom, keresvén se találhatnék nála jobbat, és közben énekel, kacag felejtvén, hogy cseléd csak, a mennyekbe röpített cseléd édes leheletemen illata és szemem párái röpítik a legmagasabb egekbe fel, hogy édes legyen számára a cselédmunka rabosított édene, haj, csuhaj! Színház az egész világ katartikus megrendülések hátán a nevetség és szórakozás gondűzése egy cseléd remegő karjában.

Mint örökzöld erdő milliárdnyi tűlevele hűségem fény-szőttese egy kontroll-ház erőszakos delelőjén - gondolta a cseléd, és könnyek csurogtak végig, peregtek le az arcán. Kacsingató szemem rezgései, zizegő szellemperdülései az út lélektől lélekig, nem egy sekélyes gondolat élő rezgések remegése egy kacsintása nyomán perdülhetni egy franciaágyra magjainak kiszolgáltatván. Szív és lélek szellemem légy velem!

- Nem kérdeztem - hallotta az Úrfit.

- Bolondozik, kérem?

- A maga jelenlétében egyre bolondabb, a legnemesebb énem hozza ki belőlem. Begyömöszölöm házam minden zegzugos sarkában baszni akarom.

- Szórja szét a szeretet virágait mindenünnen, és ne okozzon szívfájdalmat senkinek! A lelki és testi irgalmasság hét-hét parancsolatai!

- Szerelmem, maga mindig mellébeszél, tehetséges csúsztató!

- Ma reggel nemhogy a nagy sietségemben kifutott a tej, de még kezem és szám is megégettem!

- Hadd csókolom le kacsóiról a fájdalmát, és ajakiról a szomorúságot! Hiányoztam, vagy nem hiányoztam a büdös, tetves, rohadt, kibaszott életbe.

- Nem jött le reggeli tejes kávára.

- Nem tetszettem, de azt kérdeztem, hogy hiányoztam-e a büdös rohadt tetves kibaszott életbe. Ha hallgat is, karcsú a dereka és boldogság könnyeiben úszik a szeme, mint egy tiszta tó. Tudom, hogy tetszem magának, csak morális ellenvetései vannak; én nem ismerek rajtam kívül morális intézmény tiltó parancsait, magam mérem ki köreim neszét eszét és a gyászzenét is idejében! Ért engem, édes Anna? Más. Kempingezni megyek a feleségemmel a hétvégén szabad lesz tőlem, de aztán lesz mulass!

Anna pillanatra elgondolkozott a házasság szentségéről, de az Úrfi folytatta.

- A feleségem kefélem, magát baszom, jó lesz így a megfogalmazás, jegyezze le, hisz maga írónő szabadidejében!

- Boldogan éltek, míg meg nem haltak!

- A feleségem kicsurranó lépes méz csecsei emlőire oly tisztelettel tartozik feltekinteni, hogy a gyanú árnyéka se vetüljön magára, mit is művel velem tulajdonképpen, érti, ugye?

Majd búcsú nélkül a legboldogabb mosolyok egyikével, mint ki jól végezte dolgát, megbillentette Anna vizes fenekét, és egy fiatal gepárd önfeledt és gyors diadalában végigszáguldott a folyosón, majd odavetette vissza is fordultában.

- Tíz perc múlva látni akarom. Ma üres a kastély, rajtunk kívül senki; elutaztak. Befizettem nekik egy utat, nekem pedig sürgős és halaszthatatlan dolgom, azaz munkám akadt, azért keltem korán. Ne féljen! Nem bántom, csak öntől kapott engedéllyel! Szórakozom unalmamban. Szórakozzon velem, kérem, egy kicsit! Éjszakaira állítván az ajtót maga, mint női ujjlenyomat átszüremlik, átjár, ezt kihasználjuk. Engedjen be éjszakájába, engedjen hazatérnem maga magához, a rég halott istennő ágyát vesse meg nekem ott elillanni, elalélni képesnek lenni felejteni a létezés borzalmát! Imádkozzunk: Mindenki maga magához hazatalálni méltóztasson!

Az anyja a kereszten agyongyötört arccal belenézett a tükörbe elhasznált fáradt arca a fiatal lány mellé odatolakodott, és szépek, jók voltak így! Megkérdezte akkor, mi az anyja szenvedélye, de nem kapott rá választ.

- Várom, mert magáé a jó illatú virágos kertem és gyümölcsösöm, gazdag édeni és éteri egyként árnyékos és napfürtös természetem: nyugalmam és békém kreativitásra sarkallja majd! Melegségem lesz oltalmat adó ölelés. Sas, avagy sólyom nem fog egeret, a miénk pedig nem macska-egér harc menekülése, és nem kutya-macska barátság lesz.

- Úgy akar megtörni, hogy soha se hagy békén, sose legyen nyugalmam magától?

- Képzelje, ismertem egy túlzottan elhasznált arcú, nagy seggű nőt, akinek orra lyukára kívülről folyton rászáradt a fika, és én úgy undorodtam viseletes kalapjaitól, hogy undorom fékezzem és visszafogjam, többször jól megbasztam, az undor gyönyöre volt legyőzni az undort, és dolgom végeztével, mert a nőcske oly jól simult, majdnem elvettem feleségül, mert egy Buddha semmitől sem undorodik; jó vicc, mi? Megtörni nem fogom, de megbetegszik, ha nem hajlik önként maga elasztikus szépség természetességén.

- Levegőhöz hagyjon jutni, kérem!

- A mai fiatalság már így udvarol: "Ha pofázol, szétlövetem az agyadat", mint egy űrszonda pályáján pontos alattomos, és szerteágazó gyökérzete lombozata szókimondó és őszinte; halálos, semmitől sem tartó nyugalmában, mert nincs mit vesztenie, mint páva tárom szét tollas szárnyaim fakoronáit magának. Én nem az a férfi vagyok, aki, ha elveszti a nőt döbben rá először, ki volt a kezei között, és elkezd mint egy őrült toporzékolni, hisztizni, törni-zúzni és agyonveri saját magát és életét romhalmazzá változtatja, majd megállapítja, jó lesz így is, rosszabb már nem lehet, veszek hát egy feleséget és cselédet magamnak. Én lassan kitapogatom a gyenge pontjait az édesemnek, és ott besétálok önként és dalolva az érzékeny oroszlán, az állatok királya, de nem egy szétszaggatott nőstényhez kívánok diadalittasan befurakodni, kibe halni jár a lélek, hanem ereje teljében lévő, önként kinyíló virág kelyhébe.

- Eresszen kérem gyökeret az örök maradásban, ne az én ölemben, hisz önnek sok üzenni és mondanivalója van az örököseinek, szeme látásra, esze hűségre, szíve megbízhatóságra teremtetett.

- Mert ilyen vagyok, akarom épp magát!

- Egy kegyetlen és gyilkos birodalom használta el apám, embertelen poklot ültetvén mag szemeibe a nap sugarain.

- Mégis nem segíthetek, és hiába rakosgatja, dugdossa elrongyolódott, viseletes régóta használatban lévő fekete bőr házi papucsom a maga rózsaszín bíbor és zöld-alma házi papucsa ne legyen hazafelé otthona házamban, mert nevetséges, hisz minden rég eltörött és minden egész rég darabokban.

- Azért vagyunk otthon a világban, hogy eggyé összeillesszük elménk tisztaságán. Az egész az imádságos lélekben és hű szellemben, igaz szívben teremtődik újra és újra folyamatos hullámzásban, hullámokon. Az agyonpofozott világban az isteni tudás visszaüt a természetbe bekódoltan, maga a természet, én magam soha.

- Vágyom magára, mert uralkodom szférája minden zsigeri bálvány idegzetén zsarnok módjára uralkodom, tudom és érzem remegő riadt közelségén, és kitaposom, kiszivattyúzom sugárnyalábokon levegője démoni angyalait, fantomjait, a saját bábszínházát. Kérem, ne nézzen hülyének, hogy egy cselédem keresteti velem folyton-folyvást agyonhasznált fekete bőr papucsom a saját házamban, mert játszadozni van kedve, amennyiben eldugja papucsom házam valamelyik jól látható felszínén és szegletén, ezért találom meg mindig olyan nehezen, mert kiveri a szemem.

Ekkor az Úrfi felemelte a hangját, - jól tudott hatni kellemes hangja játékos változataival -, és rámordult a cselédre, majdnem rákiáltott, hogy az ő háza nem játszótér, és mégis hogy képzeli, hogy ő mutogatja neki az irányt, és incselkedik vele, neki ennél komolyabb dolgai is lennének, mint cselédlányok kacérságára kacsintgatni, hát most vegye vállára keresztjét, mert ő vette a lapot, és íme válasza, hisz ő mindig időben rántja le nemcsak a leplet, de a szoknyát is, ha az a szoknya nem marad veszteg, és nem nyugszik. Az intim játékokhoz két fél kell, ő felajánlkozott a maga módján. Az intim játékokat a saját ízlése szerint élvezi ki a házában az intim játékok varázsát. Nincs ellenvetés.

- Maga után, mint egy szeplős fehér kiskutya futkosni nekem gyönyörűség, van-e elvámolnivalója, gyónjon, kérem!

- A méhem helye, mint egy tábortűz úgy lángol az egész napos robot, robotolás után.

- Ki a faszt érdekel.

- Eldugtam a papucsát, sokáig nem találta, mert ott volt a szeme előtt, eldugtam, de időben visszatettem a helyére azt a papucsot, és még véletlen sem gondoltam, hogy játszunk még, mert most jön a java.

- Késő bánat bölcsessége. Ebben a házban nem maga írja a házirendet, nem maga kapja a fehér rózsákat, de tűrhető leszek, és maga túléli csókjaim tiszta forrásán a fehér gyöngyök áramlatait az idegein végig futkorászni.

- Jéghideg tüzén láng lángolón méhem helye egész életem egy lángmező.

- Én el nem égek rajta. Védett vagyok; az elemek nem árthatnak nekem, mindeneket legyőző szent vagyok, aki legyőzte az elemeket.

Mogorván rámordult, hogy hiába tologatja viseletes agyonhasznált fekete bőrpapucsát ide meg oda, és ha egy őskövület telítődik szabadsággal és élettel, bátor és hódító akarattal, akkor... kastély-szerelem, kitaposás még a szuszt is!

- Idegeimre megy, ha rendre utasít, ha ellenőriz, ha ráncba szedni óhajt és parancsolgat, az agyamra megy, hogy folyton uralkodna és hatalmaskodik rajtam.

Belenézett az Úrfi a leány szemébe, és mit látott hát, egy galaktikus csillagos eget nekimenni a pokolnak mezítelen egy szál bíbor kardvirággal, hajtván egy biciklit kerekezik, márpedig ha egy jó cseléd rossz csapatba keveredik, ellátják a baját, neki, mint katonának pedig levágják a faszát, kiveszik a szívét, így már biztos, hogy katona marad, meghagyják mégis kezét és lábát huzigálják ide és oda. Talán máris megszabadultam tőle - gondolta Anna. És hogy az ő háza komoly ház, nem játszadozunk benne, de érti-e már hol isszák a napsugár-szörpöt?

- Óvatosan hágjon fel a lépcsőfokokon, Cseléd! - kiáltott az Úrfi.

- Elviselhetetlen és az idegeimre megy a szórakoztató játéka e beleket kitaposó kontroll-házban segítségét kérem, finomítsuk a játékot, hogy ne kelljen félnem!

- Cseléd, öt perc szünet, hívnom kell a feleségem. Majd folytatjuk az úri cselédnő beavatását, az úri gőg játszi könnyedség játszmáját.

Anna öt perces szünetében virágot vitt a kertből a kedves nő szobájába, és eligazította a vázában. Szépek - gondolta, és szedret is szedett egy kis tálba, azt is az asztalon hagyta, mint mindig, mióta érett. Az Úrfi eközben esti városi találkáját beszélte meg az Úrinővel.

- Anna - szólította percek múltán, sose várjon kizárólagosságot a szerelemben, ha érzi, hogy szeretik, teljesen szabadon legyen ellazult könnyed mások örömére és boldogítására a cukorfalatokat önmagunknak megtartani, és birtokunkban megsavanyítani bűn. Minden egész eltörött és minden egész darabokban, és ráadásul minden férfi egyet akar, minek az ellenállás; megteremtődik a magunk szerelme csöndjén az egész, ígérem nem lesz dermesztő, jéghideg a csönd!

- És akkor a napon ülvén megittam kávém, de valamiért nem tetszett nekik, idegen voltam a házukban, uszítottak ellenem, és nem bíztak bennem.

- Telenyomták egy katona fejét, vigyázz, egy álszent kurva kém, őzike maszkjában halálgyilok-veszély. Bábozz belőle rabszolgád, cseléded legyen! Kezdi érteni, miért foglalkozom kissé többet magával? Gyanúm oszlatom, oszlik lassan.

- Óvatos és távolságtartó immár az őzike-szem sokat látván hall, mert mindig előre elárulják ismeretlenül is. Talán visszaél velem a házában, de nem tudom biztosan kinek a háza és miért, mi módon élhet vissza velem...

- Miután elveszett, hosszan megénekelte pusztulását lelke kínjainak, amint rámásztak a szeretett nőre, és addig kínozták még szufla sem maradt meg benne.

- Az emberek gyakran nem mondják meg pontosan, mit is szeretnének egymástól, vagy megmondják, de nem fogadják el egymás feltételeit, és belehalnak az elválás okozta kínokba, mert a környezet ártalmain már nem találnak vissza soha többé egymáshoz.

- Ma munkanapja van, és meghajtom, mint egységünk közös lovát, tartozik nekem, mert én fizetem, és a munkarendet ma egyedül én határozom meg, kis szünetet kérek.

Anna a nappaliból végignézte, amint az Úrfi kitakarítja az elkerített kerti medencét, nyolcszor hat méteres, csempézett, nem túl mély, és teleengedi meleg vízzel. Tán szabad vagyok, ha gondolataim szabadok és szálldosnak virágról virágra, lélektől lélekig a létezés kútján elgyászoltam egy tuját, amit az Úrfi megérkezésem után három nappal gyökerestől kivágatott, akkor megszakadt valami, összetörte a szívem, mert szerettem azt a tuját.

- Csak nem megint a tuját gyászolja! - kiáltott be kacagva az Úrfi.

Olvas gondolataimban, már többször megállapítottam - ijedt meg Anna.

- Imádom a jelenlétét, ezt a különös szfératalálkozást, mégis néha halálosan idegesít, ha közép tengelyemből kimozdít, mint egy gyermeket a járókából, és mint egy serdülőnek megmozdul a faszom. Bocsásson meg!

Mindennapi nő, mindennapi szféra - gondolja az Úrfi hirtelen, mégsem tudom miben áll különössége, de az határtalan, amint folyik le mezítelen testén a bíbor szeder bor, mint vére egy rítus kellős közepén imádatom rituális hízelkedésein végigkentem volna mezítelen testén az összes érett szeder levét, mint kiontott vérét, azt hiszem rájött, és tudta, mit érzek, mit gondolok, de nem élt vissza vele. Én megrészegedtem a kiontandó áldozati vér ömlésén patakokban, és belefeküdtem, míg imákat rebegtem Isten dicsőítésére, és kértem bocsánatát.

- Fehér aranyba öltöztetem, mint egy istennőt, ragyogó gyémántzuhatag esőbe, és kitátotta a száját, mint egy láma, nagy szarucsont fogai voltak.

- A medve áttetsző-átlátszó inge egészen szorosan tapadt a testéhez magához, erős és rugalmas izomzata kitüremkedett inge szorításából feszített mellén a fehér és vékony áttetsző vászon fehér, mint egy jeges medve bőre a testén; egyszerre jóízű, jó illatú melegséget árasztott magából, és jéghideg közönnyel kérdezte: Ki maga?

- Brummogott az Úrfi: Én vagyok, ne félj!

- Erre a kérdésre a másik úgy megsértődött, egy egész világ omlott össze benne, hogy lehet, hogy nem ismeri, mikor betűről betűre olvashatta ki!

- Brumm, brumm. Nos, tehát az isteni kurva egy céda, tehát nő: mennykő, és más szakmában is dolgozik mint hivatásos cseléd, feltéve, takarítónő és ha bonbonoktól meg is részegedik véletlen, se fitogtassa, ne próbálja kideríteni, kitalálni, se felderíteni, hogy amit takarít az tulajdonképpen mi a csoda és miként kerülhetett oda, főleg, ha szar és a vécétől távol esik, mert még a végén a takarítónőbe belecsaphat és üthet a ménkő rezes istennyilaival. Itt marad örökre nálam, a gyönyörű gránit, fehér márványbetétes kutamban fog gyönyörködni.

Megmondhatnám neki - gondolta az Úrfi, hogy szerelmes vagyok belé, és nem megy máshol a kefélés se, és ha kém, hát kém, van belőle elég, viszont akkor úgy rábassza az ajtót és az ablakot bereteszelve kastélyába úgy beszorítja, úgy beszorul, ki se jön többé soha se ajtón, se ablakon, de ha nem, az szárnyai alatt szerelmében szabad lesz e céda, mondják, fekete rongy, a világ kurvája. Tán ki se jön többet, tán ki se jövök, nem félünk, és aztán fáradtan erőlteti azokkal a nőkkel, akiket már rég nem, vagy sohasem is szeretett, hátha így majd tovább megy a sárba ragadt, megfeneklett szekér, a világ, a titkos társaság! Kinézték maguknak a szerelmét, és azzal kínozzák, az övé sose lehet! Azt hiszi, az Úrfi kurva kém lennék én, a hun-magyar apáca? - gondolta ijedten a cseléd. Az Úr is néha úgy nyom, nyomul, mintha ő is e nyomon próbálna végleg eligazodni. Tévedés! Megmondjam neki, hogy sose mehet el innen, mert imádom a közelségét, és rá akarok mászni és baszni őt a nap minden szabad percében hajnaltól késő éjszakáig, le se jönni róla az ítéletnapig. Milyen kár, hogy lehelet-szőttes képzeletünk, ha édes, nem lesz rögtön valóság. Belenéztem a szemébe, és ő mezítelen énekelt a zuhanyrózsa alatt, szántam, mert gyönyörű volt és védtelen, gyámoltalan szépség. Összeszorult a szívem. Nem értem, ami nem érdekem; e nő érdekelt. Tömeg-hiszti. Áldozatképzés. Ami fáj nekik, rég ismert köz-tény, köz-bűntény!

Azt találta akkor mondani, hogy imádja a reggeli illatomat, a fáradtságom frissességét, szereti, amint tartom magam és küzdök, megmaradni mag-magyarnak. És szeretne engem, de ez nem jogosítja fel semmire, a szemtükrében mégis láthatnám, ha figyelek, hogy áldás ő és nem beteg átok, nem átkozott! Ő nem!

- Besötétedett, és süt egy nap idebenn. Első, második, harmadik és sokadik találkozás a világgal, nem hiszem, hogy valamikor is jobb lenne. Balegyenes alulról és jobb-egyenes felülről. A világ ugyanaz marad, talán mi kicsit jobbak, szebbek és rátermettebbek leszünk. Egyre önkényesebb megtestesülésünk. Egy elektromos követő gyűrű elmeszférám magán Anna, és ha semmi nem válik be, megölöm saját kezemmel.

A medence égő vizén tovább folyik a szópárbaj és harcolnak egymással, úgy imádják egymást galaktikus mezőkön túl és innen a fotonos idegi véreres érzékenységben, miközben szénné, fekete korommá, füstté változhatott át körülöttük az egész világ, mert fel se merült bennük, hogy valakik esetleg őket akarnák megtörni és meglovagolni a kimerült szárnyas gebét a szívet a néma leventék a makrancos nőket... e nő hisztije, hogy szeret - gondolja az Úrfi, és én imádom, amint hullik beléje apraja-nagyja sötét üres űrjébe a nincstelenség árvaságának. Egy-egy szép nő épp akkor hullik egy másik szép nőbe beléje, amikor kell... és szamárköhögés! Amint imádom, nem szerethettük egymást, így is botrányos volt az elme-szféra szerelem, közel a test kísértése, és nem vehettem magamhoz, bármennyire imádom, így akarom, itt legyen és álljon vigyázzba, olvasható legyen és írjon - hallotta Anna a szerető árnyat, és jártak agyának fogaskerekei.

Kerestem valakit, aki elfogadható, és nem aljasságot vár viszonzásul, tán még akad tisztesség, ki van, tisztel és felkarol, nem lesz áruló, nem ármány de szerelem, nem rágalmaz, de erőt ad, szöggé nem csiszol, nem kalapál ki, és ha rád mászik legyen ellenség, avagy barát ki nem szolgáltat, fel nem használ, ha megszállottan is írod művészeted nem érzik elbaszottnak fejed, hogy nem őket szolgálja agyad - így vélekedett Anna, míg nézte az Úrfit, miként hancúrozik mint egy gyerek a kerti citrusokkal sűrűn elkerített medencében.

- Maga nem akar vizes lenni? - kérdezte hízelkedvén nevetve Annát, aki meghúzódott a nappali ajtaja mögött.

Régóta figyelteti kémhálózatával e nőt, aki mit sem tud róla, milyen régóta jelentenek róla neki mindent, hogy megfelelő módon tudjon elbánni vele; egyrészt megszerezze csak magának, másrészt elszigetelje mindenki mástól. Régi mesterség ez éppúgy, mint kurvának lenni, a kémhálózatok ellenséget megtévesztő funkciója önmaga érdekében; miként hintsünk homokot mások szemébe, rágalmazván valakit úton-útfélen miként tegyük tönkre. Már mielőtt itt alkalmazásba lépett a cseléd, tudott minden mozdulatáról, hová utazgat és miért, ott mit szeret, mit akar, mit remél, mit utasít el. Megleste biciklitúráin, melyik parkokban, a kisváros mely helyein piknikezik szívesen rádőlvén a kerékpárra, amint néz a távolba a füves pusztaság mögött húzódó dombokig, hol futtatják és legelni hagyják a lovakat. Megleste alpesi túráin, mint ugrándozik nyári szandálban mint egy bakkecske a csipkézett csúcsok közötti lankás, de köves hegyhátakon, hogy rossz volt nézni, de nemhogy nem törte ki a bokáját ez a cseléd, hanem mint egy fénycsóva iramlott, és mint egy Honda motor száguldozott hol az egyik meredélyre, csúcsra fel, hol a másik kilátó sziklacsúcsra, mert a cseléd, szíve szerint a környező mind a négyszáz csipkézett alpesi csúcsról körbenézett volna. Okos telefonnal vették végig titkon titokban, és küldözgették az Úrfinak a fotókat, aki hüledezett a békés és nyugodt kastély otthona övezetében. Kalandvágyó, szabadságot szerető, misztikus nagy lélek a cseléd - gondolta ilyenkor, mégis én leveszem tíz körméről, lábairól is, mert bekötöm fejét tudta nélkül, mégoly ellenállást fejt is ki, mert az én vágyam szent és más néki ellen nem állhat, főleg nem egy cseléd rangú misztikus, korlátait nem ismerő, magára zablát és kantárt önként, bölcs belátással rakni képtelen, hát rám vár szelídítése, de óvatosan, hogy az én szolgálatomban önként és dalolva, kedv szerint maradjon, észre se vegye, hogy szolgál engem, mert gyönyör legyen számára mellettem minden mást elfeledni - így gondolkozott az Úrfi, mert az úrfiak élete semmi más mint a hatalomgyakorlás másokon, főleg, ha valaki régóta szúrja szemük valamiért. Kileste kastélylátogató körútjain, miként feledkezik a múltba, és képes azonosulni vele, mintha régi idők életszemlélete, világlátása, a múlt egy-egy nagy alakja hordozná tenyerén mint kis kedvencet vigyázván lépteit. Tudta már, hogy az új-klasszicizmus minden épületét végigjárja a modern nagy városokban főleg, ha nagy múzeumok világhíres gyűjteményei tekinthetők meg bennük, de a plázákból gyorsan kimenekül; furcsállta ezt is az Úrfi, mert ő a ma fia a mában élt, és itt hatott és hatalmaskodott, nem menekült álmaiban vissza régmúlt, tán soha nem is létezett időkbe; jellemző - gondolta kissé megvetőn, cselédperspektíva, menekülni a valóság elől álomvilágba, képzelődni egy soha nem is létezett múltról, olyannak láttatni, amilyenben ma élni szeretnénk, menekülvén a létezés rettenet borzalmai elől; de nem lehet folyton menekülni, hanem szembe kell nézni elsősorban önmagunk tükörképe, a szívünk igazságaival, mert alakulásunk idején folyton pusztulunk és újjá születünk, egy másik néz vissza ránk a tükörből, mert senkin nem múlik el az idő nyomtalan. A rossznak pedig semmi más szerepe sincs, csak tönkretenni a szépet és a jót a világban, megkeményíteni szíveinket, talán a magány lesz csak egyre elviselhetetlenebb az önmaga foszlik és hullik le rólunk a hagymalevelek sokasága közelegvén a mag lényegünk szívébe. A szépség, a múlt itt maradt hírhozóin tárgyak és emlékezésünk ideáljai a tudatban. Nekem az élő és vérbő szépség megtapasztalása fontos és hiányzik formálni, alakítani kezeim között e szépségeket, mert én a hatalom vagyok a mának szépségein - gondolta az Úrfi. Eddig sikerült elszigetelni és titkon mindenkiről leválasztani ármány, rágalom útján a cselédet, hogy megmaradjon neki, a saját gyönyöre szolgálataira, és vonzotta be magához egyre közelebb. Sok hűhó egy cselédért - gondolta sokszor, de nem bírta türtőztetni a maga óhaját, kizárólagos zsákmányként, egy birtokadománnyal, mint a föld testével rendelkezni, mert tébolyító volt e nő hatása, amint küzdött egy soha nem is, csak álmaink képzelődésein létező szabadságért, és e nő lángtenger vágyakozása felégetett az útjában mindent, és állati ösztönöket ébresztett a férfiakban széttépvén, perverz vágyukban végre és visszavonhatatlanul e nőt felzabálni és eltakarítani mint nagy halottat az útból, akkor már lehet majd himnuszokat és ódákat zengeni egyházépítő szerepéről, de még a fekete-fejűeknek minden nap beleköp többször is víg kedvében a levesükbe, addig e nő tűrhetetlen, és szelídítésre, fejbekötésre vár egy gyarmati lerakaton, egy vele tárgyként rendelkezni képes kastélyláncolaton birtokolni elméjét, mint egy agy-mosott hullát.

- Jöjjön kérem, be a medencébe! - szólt kissé gúnyos kárörvendőn élvezvén hatalmát a nőn, akit titkon a világ kurvájának, egy riherongy szajhának neveztek, mert e retorika szőttesén a cseléd uralmuk alá hajtatott, szexuális tárggyá varázsoltatott, mint egy kurva, kinek szólási joga, ellenvetése nem lehet, visszaszólnia tilos. Rühellte a Kastély-hálózat, ha egy senki, egy cseléd predestinálva érzi magát, őt, a Kastélyt, újra és újra rendre utasítani, kiosztani, ezért összeesküdött, e nőt határtalanul elagyabugyálni, amiről e szerencsétlennek sejtelme sem lehetett.

- Masszírozza meg kérem a hátam, elgémberedtek az izmaim! - másrészről, gondolta az Úrfi, veszélyes játék e cselédet ilyen közel engedje magához, mert lézerszemű, mint egy rózsaszínű gyémántpárduc lát és láttat mindent, nos, ha egy ilyen nyalja ki a seggüket a kastélybélieknek, hamar a fejükre nőhet, akkor pedig fejeiket csak Isten kíméli majd és az Irgalmas Anya, a Fájdalmak Asszonya. Nem felejthetem, miként tolták, taszigálták ide e nőt, hogy tanítsam móresre, tán két legyet ütnének így egy csapásra - okoskodott az Úrfi, engem, aki vádolható lesz az ártatlan és jó cseléd elveszejtésével, és őt, akitől végre megszabadulnának anélkül, hogy beszennyeződne, bepiszkolódna a kezük, no nem, túljárok az eszükön, a cselédet megmentem, nekik, a szomszéd kastély lakóinak borsot török az orra alá, úgyis annyi bajom van a sok hőbörgés, lázadó hajlamaik miatt.

- Édes Anna, ugye tisztában van azzal, mit jelent Kastélyban járt cselédnek lenni? Az Úrfi feleségének kibuggyanó, félig kitett mellei imádata első parancs, mert sejtelme sem lehet az édes-kettes próbálkozásokról, második parancs a teljes titoktartási kötelezettség a kastélylakók titkairól, melyek titkok is maradnak, valamint a kastélylakók között fennálló távolságtartó tisztelet és sérthetetlen, sebezhetetlen intimitás túlérzékenységének messzemenő tiszteletben tartása és figyelembe vétele, mindennek figyelmen kívül hagyása a cseléd önmagára nézvést halálos ítélete. Fel képes ezt fogni, maga rózsaszín köd-ház eledele?

- Tudomására jutott esetleg bárminemű visszaélés a részemről?

- Meg kívánom előzni, hogy megmenthessem magát, és segíthessek. Rühellem például, és ezért ne merészelje viseletes, agyonhasznált fekete bőrpapucsomat a kastélyban ide-oda rakosgatni, pláne dugdosni. Meg tudja érteni, hogy ilyetén gyermeteg baromságokra nem vagyok kapható, sőt utálom, ha játszadozni kíván velem ahelyett, hogy a dolgát végezné.

Anna libabőrös lett az Úrfi kissé parancsoló, ki ha én nem úrhatnám hanghordozásától, az Úrfi hatalmaskodó, kihívó lénye az idegeire ment, mint egy ideglázban élt tapadó, mindent uralni és ellenőrizni kívánó közelségében, amint nem is csinált titkot abból, hogy ő, Anna, önkényes képzelgéseinek a zsákmánya és birtoka. Ha forró is lett volna gondolatai teste, e férfi lefagyasztotta másodperc törtrésze alatt mínusz 38 fokosra, mert az Úrfi, mint a Jeges-tengeren a jégtömbök jégszilánkossá törték azonnal egy Jégkirálynő birodalmában, minden természetes szimpátia kialakulásának lehetőségét megakadályozván.

- Jöjjön már kérem, jöhet ruhástól is - röhögött némán, gúnyosan. Masszírozza egy kicsit a hátam!

Anna belelépett karcsú, ideglázban égő teste a medencébe, és egyszerre vágyott vadul az úrfira, és taszította is határtalan annak kihívó, megsemmisítő viselkedése, hisz semmibe vette mint egy kapcarongyot, hatalmának mint könnyű falatjával bánt el vele, akivel bármit meg lehet csinálni, hogy holt halott hullaként dobja ki birtokáról, mint egy kéjgyilkos a legyőzöttet, ha már semmi érdeke nem fűződik hozzá, és terhessé válván a kötelékek azonnal megsemmisítendők. A meleg levegő és a langyos víz ellenére forró láza didergésén vacogott a teste, remegett a hangja, amikor elkezdte masszírozni az Úrfit, aki a meglepődéstől, milyen hatása is van a nőre, érzelgős kéjjel, majdnem sírós hangon nevetgélt, míg élvezte, amint megmerevedett izmai ellazultak, ellágyultak a nő gyenge, de értő kezei alatt, és egy zsibongó méhkas lett testének idegzetéből egy égő szalmaboglya, idegkazal. Nem türtőztette magát többé, mintha mozgatná mancsait a nő felé fordítván a nyári selyemszoknyán és a cseléd lehunyt szemein, akkor hallani vélte Anna visszafojtott lélegzetét és torkában dobogó szíve félelmeit, csak úgy sütött, tüzelt a teste, mint egy jól megrakott cserépkályha. Élvezte, hogy hozzá sem ért, a nő mégis csaknem kisült, elájult, majdnem beleájult kezeibe remegő reszketvén kielégülten, mint akinek elsült a pinája - gondolta az Úrfi, hogy ez mily könnyű, édes és sokat ígérő jó falat, majd felkacagott.

- Nem bántom, Anna, csak szórakozom egy kicsit unalmamban. Egyetért velem, ugye? Nem élhetünk muzsikaszó nélkül, mint a zárda szüzek!

Azzal megragadta a nő karcsú derekát, ismervén hajlékonyságát, pillanat alatt 130 fokban meg -, szinte kicsavarta testét, erősen tartván, széles, erős mancsai közt bilincseiben, és megcsókolta száját, egy kinyíló, bíbor színű rózsabimbót, majd egy tüzes és örök aranyvirágot.

- Édesek az ajaki, Anna - mondta elérzékenyülten, és átázott a leheleteim fogságában, de úri cselédnek mindig ez a sorsa, csak így lehet az érintőleges metszeteink illesztékein szót érteni, hogy tanuljon és szabaduljon és kilásson, mint az Ura, természetesen a négy elemek viharos zűrzavarának káoszán át, ki a nyugalmas elme otthona békéje virágos kerteket átszelő csobogó, áramló patakjai partján. Megért engem? - kérdezte, de még erősen szorította magához a remegő, csuromvizes ruhájában csaknem ájult, elalélt nőt, aki bólintott, mert másra ereje nem maradt, és úgy érezte, jobb, ha most nem ellenkezik, mert ismerte már az úri düh haragját.

- Kedvemre van Annácska; remélem, tudja ezt értékelni, és helyt áll a mindennapok viszontagságain éppúgy, mint a gyöngyöző fürdőhab gyönyörein. Szárítkozzon meg, és kérek valami harapnivalót a szobámba, dolgoznom kell. Maga édes, mint a legerősebb kísértés. Menjen már!

Mire az Úrfi lezuhanyozott és átöltözött, hideg sültek, lágy és kemény, penészes sajtok, zöldségek, gyümölcs-tál, friss omlós fehér kenyér és hideg puding várta. Jó ízűn falatozott, miközben az egyik üzleti fejlesztési tervet böngészte, és jegyzetelte a sorok között kérdéseit, esetleges ellenvetéseit a befektetés és finanszírozhatóság jogait illetően, majd mikor jóllakott, hívta Annát, és kérte, tegye szabaddá az asztalt az ételmaradékoktól, de a szedret és a ribizlit hagyja, és szellőztessen. Mikor a nő menni akart, felállt, és elállta az útját.

- Üljön le kérem a karosszékbe, beszélni akarok magával!

Élvezte a nő kiszolgáltatottságát és félelmét, a hatalmat, amit rajta gyakorolt, és arra gondolt, ki mindenki kurvájának mondják, ami után még ő is, kicsit sok lenne ennek a filigrán női testléleknek, és elkezdte szánni e rokonszenves, szép és félénk, őzike érzékenységű nőt, pedig sok mindent nem értett a spionok régi hírhozó tevékenysége ellenére sem, ki is ez a nő tulajdonképpen; kicsit tartott tőle, de leplezte felszínesen kihívó, bizalmaskodó, valójában minden lényeget eltitkoló, gőgös viselkedésével. A parancs úgy szól, hogy jól bassza meg ezt a hülye libát, úgy isten igazából szedje szét mindenestül, jól agyabugyálja el, és mint egy romhalmazt dobja ki idejekorán, mielőtt megszeretné, mert az veszélyes lenne az ügyre, és nyomot az intézkedés alatt ne hagyjon! Kastélybéliek kurvájának, a világ kurvájának lenni nem életbiztosítás, főleg, ha nyugtalan, szabadságát ennyire szerető, művelt, de szegény, hatalom nélküli, háttér nélküli, egyedülálló, szabad nőről van szó száműzetésben, mert sokat látott és hallott, ezért sokat ígérő feje célkeresztben.

- Kérem, nyugodjon meg, nem falom fel, csak tesztelem. Hajoljon hátra, kibontom a fonott copfját, látni akarom a segge alá érő, hullámos gesztenyebarna haját. Gyönyörű. Fésülje ki, kérem!

Azzal gyöngéden hátraszorította a nő fejét, kigombolta átlátszó, hószín-fehér leheletvékony blúzának három gombját, élvezte a nő remegését, gyors szívverését, ritmuszavaros, kissé fuldokló lélegzését, megcsókolta mellbimbóit, mire a cseléd minden ízében és ízületében összerezzent ajkának érintésére; ez állati, ellenállhatatlan vágyakozás ösztöne erejével és hatalmával ragadta el a fiatal férfit, megsokszorozta vágyakozását, teljes égő lázában érezte, hogy cselédje a közelében elalél a kimerültségtől és az el-, visszafojtott vágyakozástól, ettől még inkább begerjedt a nőt így érezvén, de a következő pillanatban már visszatért jól ismert önuralma, és eljátszadozott a gondolattal, hogy leteperi, megkúrja, isten igazából megbassza, megerőszakolja e kiszolgáltatott cselédet, mint mondják róla ostoba libát, gágogó kacsából sült kacsamájat, hogy ha túl is éli, ki se lásson teste szelleme árnyékából többé. Egy hirtelen jött ötletnek engedvén, a nő mezítelen mellkasát vízszintes asztallá kiegyenesítvén, hisz karcsú és hajlékony volt Anna, mint egy nádszál, telerakta e gyönyörű mellkast szeder és ribizliszemek láncolatával, csodálta hosszan és némán a két duzzadó keménységű keblet és köztük, alattuk, felettük a gyümölcsszemeket, majd lassan egyenként elnyelte őket mind, és végignyalta a remegő és reszkető fehér, vékony bőr didergését.

- Kedvelem magát.

És nyomatékot adott szavainak, mert medve mancsait Anna pinája közelében tartotta mozgatván, és gyönyörteljesen érezte a nő vonaglását anélkül, hogy valóban érintette volna, csaknem elélvezett a cseléd, szinte összeroskadt ájultan e kéz aurájának a közelségén. Milyen hatásom van erre a nőre, az felfoghatatlan. Érzékeny jószág nagyon.

- Álljon fel és forduljon meg! Maga gyönyörű, tudja már bizonyosan.

És lassú, kimért mozdulatokkal hátulról, hogy ne lássa cselédje arcát, arctalan legyen élvezete, markolászta, dögönyözte, erősen szorongatta csöcseit, hogy fájjon is, a nő halkan felsikított és megrogyott, de a férfi erős karjai szorító bilincsében testük összesimult, egymáshoz lapultak, mint a fegyenc megfenyítettek egy szorongató kiszolgáltatottság, test-sátruk szféra-aurája menedékében.

- Ha beszél, pórul jár nagyon, gondolom érti.

És álltában majdnem szétszedte a nőt, végigmarkolászván egész testét, amely vonaglott és szabadulni akart, de csak erősebb és zártabb lett rajta a férfi növekvő vágya, a bilincs, erős kezei szorításában, lábai kulcsolásában szinte elveszett törékeny, karcsú és vékonydongájú, de izmos teste.

- Kérem Úrfi, hagyja abba, hagyjon elmennem, nem bírom tovább, megfulladok a teste szorításában; árnyéka levegőtlen űr, és ideglázban remegek forró didergésben.

- Marad még egy csöppet gyönyörömre, aztán folytathatja a munkát, hisz mindketten kissé elhanyagoltuk a mai napi kötelező teendőinket, de szórakozni, macskának, ölyvnek egerészni jó mulatság, így kérem, marad még egy csöppet.

Azzal szétfeszítette a nő két lábát, és szinte kifacsarta a cseléd picsáját, szó szerint, aki zokogott.

- Hagyja abba! - szólt parancsolón, azonnal hagyja abba a zokogást, és forduljon meg, azzal lekevert neki egy kisebb, de hatékony pofont, mert a zokogás sírós szepegéssé változott.

- Látja, feláll a faszom magára, kellemetlen fejlemény, nem akartam és nem számoltam vele, de megtörtént, ezért bánni kell tudnom vele; e párnákra itt letérdel és leszop, most azonnal, de édesen és gyöngéden ám, mert egyébként ütök. Tudom, szakmája, ezért elvárom a precizitást, legyen tökéletes a fasz-szopás! Kedvére van, ugye, úri faszt szop angyalom, felhasználhatja a tapasztalatát írásaiban, persze a legnagyobb titoktartás és az intimitás tiszteletben tartásával.

És kényszerítette a nőt az elélvezéséig szopni.

- Jó volt tündérkém, édes angyalom, maga a fasz-szopás nagymestere, és én mesterlevelet állítok ki magának, feltéve, ha gyakran megismételjük ezen édes-kettest a legnagyobb titoktartás mellett.

- Lehetetlent kér az Úrfi.

- A kastélyomban csak az lehetetlen, amit én annak tartok, a maga irántam tanúsított kedvessége imádni valóan lehetséges, és azon leszek, hogy gyakran éljek gyöngéd élvezetével. A kastélyom minden egyes négyzetméterén meg fogom baszni nem egyszer, nem kétszer, sokszor, mert el nem engedem innen, ha már betanítottam a szolgálataimra, és maga pedig jól kiismert engem, itt kell maradnia, hogy felcsigázza és végsőkig fokozza gyönyöröm élvezetét, itt tartom bármi áron, kényszerítem, bárhogy is menekülne tőlem, mert ha szökni próbál, megkeserüli és tönkreteszem, főleg, ha eljárna a szája. Felkészült cseléd? Plusz munka, megfizetem. Magát választottam már mielőtt ismert volna. Ez nem akármilyen falusi cselédség. Ez kastély, maga pedig úri cseléd és nekem úri kurvára van szükségem, ki érzékeny művelt, okos, intelligens, ráadásul írónő; már régen magát választottam, nem térhet ki előlem, törődjön bele a sorsába, ezt kérem, és megkapja tőlem, amit akar, sikert, gazdagságot, és írhat kedvére a kastélyomban, felmentem a póri cseléd munkája alól, ha az úri kurva cseléd szerepében jót alakít; megértette Anna, ez olyan ajánlat, amelyet visszautasítani öngyilkosság!

Anna döbbenten hallgatott, leeresztett fejét mellkasán csüggesztette, és mintha elszállt volna belőle az élet, az Úrfi dühödten felemelte a fejét, és ráüvöltött elvesztvén hírhedt önuralmát.

- Nézzen a szemembe! Azaz. Gyönyörű macska-, avagy tengerzöld, kékbe játszó szemek. Mindig ilyen szemekben akartam tükröződvén fürdőzni. Megérti vágyam ínséges kívánságait, hogy szükségem van a szórakoztatására és ezt mindig honorálom majd, mindenek fölött megfizetem érte. Ért engem, ugye? Tanácsolom és kérem, hogy ne értetlenkedjen, mert pórul jár, megszívatom, ha nem hajlik és engedelmeskedik, de a tenyeremen hordom majd, ha ért a szóból. Milyennek látja a szemeim?

- Mély sötét és nagy, mindent elnyelő fekete szemei vannak, Úrfi.

- Jól beszél. Maga pedig az örök újjászülető fényesség, amelyet elnyelni akarok, és a támogatását kérem. Sötétségem a fényességét. Ért engem?

- Megértettem az óhaját, Úrfi.

- Minél előbb szerét ejtjük a következő alkalomnak. Tíz perc múlva a cselédszobájában zárt ajtók mögött, elfüggönyözött ablakoknál kipróbálom a picsáját, igazán ízlik, ízletes-e. Gondoskodjon a függönyökről és ízletes picsája tisztaságáról. Tíz perc múlva ott leszek. Húzzon valami más göncöt, legyen kívánatos, nehogy kudarcot valljak, nehogy kudarcot valljon, és csontszáraz maradjon. Köszönet, előre is.

Anna kitántorgott az ajtón, szédelgett, alig állt a lábán, de szégyenkezett elhasználtsága miatt gyors zuhanyt vett, és kedves, színes, apró virágos nyári lenge leheletvékony ruhájában, elfüggönyözött ablakokkal várta az Úrfit, aki pontos volt, mint a gyémántvágó, mint mindig.

- Ejha, Annácska, maga mindent tud a szakmájában, amit a magam javára fordítok mindenestül, és mindenkit seggbe rúgok a maga közelében; nemhogy mozgolódik, de merevült álló botocska a faszom a maga láttán, és nevetett, miközben kulcsra zárta az ajtót. Engedelmes, kis úri kurvám, azzal megragadta cselédje derekát, a ruháját a nyakas fején át lekapta róla és az ágyra hajította, mint kurvákat illik. Ne szepegjen! Tegye készre szét a lábait, nem hat majd magára az újdonság erejével a kis tornamutatvány. Közben az Úrfi is levetkőzött, és határtalan gyönyöre a nőben és a nővel percről percre növekedett, vonaglott, remegett és reszketett a rá törő újabb és újabb erősödő vágy lökései nyomásának nyomulásán, pár percnyi huzavona, ilyen-olyan tornamutatvány után a nőben elélvezett. Védekeztem - mondta. Én oldom meg, bevett módszereim vannak a baj elhárítására, azzal elterült a nő mellett, és átkulcsolta lábaival és kezeivel a nő teste remegését.

- Imádom a picsáját. Túltesz minden várakozásomon. Kérem, próbáljon megszeretni, tudom, kémeim útján, hogy nincs komolyan senki, ki akarná magát. Ismerem magát régóta, szinte minden porcikáját ismerem most már. És vágyam csak növekszik, nem lankad. Tragikus.

- Kérem Úrfi, mit beszél? Teljesen összezavar, nem bírom elviselni magát és a közelségét. Ideglázban égek és didergek a közelében.

- Ez a szerelem, Annácska.

- Kérem, ez erőszak és a megerőszakolásom.

Erre az Úrfi a maga testére vette, felemelte kissé a törékeny és karcsú testét, kérem, szeressen - mondta, úgy könnyebb lesz, arra erősen magához szorította didergő zsákmányát, birtokadománya leggyönyörűbb arany virágát.

- Kérem mondjon pár hízelgő szót, mert mára végeztem magával, de mielőbb keresem majd az alkalmat a folytatásra, és ígéretem beváltom, hogy kastélyom minden négyzetméterén rongyosra baszom, és maga el fog élvezni, és megtiltom, hogy ezt szégyellje, mert az én faszomon ez természetes, és sértő lenne számomra, ha nem így lenne, avagy nem következne be, és én is el fogok élvezni minden alkalommal e fenséges pinában, ezt most már tudom, mert ízletes és édes mint a méz e szűk hüvely karmai foglyaként a faszomnak. Mondjon egy szép, visszaváró üzenetet, elvárom, legyen hízelgő, hihető és kedves, aztán menjen dolgára, mert még nem szabadítottam fel magát magamnak, egy kis időre lesz szükségem az akadálymentesített ügyintézéssel, itt a pénze, hogy állom szavam, számból nem csinálok segget soha semmilyen szempontból, vegye kérem komolyan, amit mondok magának! Várom a szép üdvözletet.

- Úrfi kérem, maga mindenek felett szuverén és szabad, megteheti, mit óhajt, és mire vágya sarkall, kérem, legyen rám tekintettel a nőre, és ne csináljon belőlem elhasznált rongyát, ki rab.

- Vágyam, ha perverz is maga iránt így tökéletes, feleségem a másik szuverén felem, maga a kurva cselédem, úri rab. Még kérek egy üdvözletet.

- Mély sötét, fekete szeme, ha elnyel, riadozik, és elhal fényem állandósága, félek magától, ami nem kellemes.

- A kellemet magamnak tartom fenn, maga szolgál, amiért fizetem, még ha közben kielégül is. Félelme tetszésemre van, jobban begerjedek, csaknem az őrületig hajt félelme vágyakozásomat. Ne féljen tőlem! Még egy szép üdvözlet, válaszolok, és következő alkalomig útjára engedem.

- Érintése felforgatja bensőm egészen, és feje tetejére áll, összeomlik, darabjaira hullik bennem a világ, nem látom már benne sem magamat, sem mást.

- Hízelgő, hihető és kedves! Kezdeti és érthető nehézségek, az új helyzet járulékos biokémiája, idővel megszokja majd. Segítek, mert igazán kedvelem magát. Ritka tünemény maga. Még valami. Hétvégén elutazom a feleségemmel, biztos látta már az előkészületeket, a bicikliket a lakókocsikon, a sportcipőket sorjázni a lépcsőfeljárónkon, illetve a túrabakancsokat. Maga is szabadnapot kap, viselje jól magát, mert elkíséri szemem, tudja ezt most már, nem akárki kurvája most, úgy viselkedjen jól ezentúl, ha szabad is, mert szabad, de a fennhatóságom alatt. Kérem, értsen jól! A papucsaimat hagyja békén, mert megérzem, ha tologatná, taszigálná ide-oda őket. Talán örül és megkönnyebbül, ha nem lát pár napig, sajnálnám, ha így van, mert vasakaratom eltökélten határozott és meg nem inog. Van még hozzám egy kedves, hihető és hízelgő szava, kérem, legyen!

- Az Úrfi mély sötét nagy fekete szeme érzem elnyel, felfal és megemészt engem lassan, mert nem tudja ki vagyok, és érdeklődik irántam nem múló vágyakozása legyen rám is tekintettel gondolataim érzéseire, ha akaratnélküliségre kárhoztat is, mégis figyeljen és vigyázzon rám, óvjon az összetörtség teljes megsemmisülésétől!

- Éljen szenvedélyeinek, szépüljön napra nap, az első megrázkódtatásait velem kapcsolatban heverje ki minél előbb, és váljon lehelet könnyűvé új hivatása szerepében. Ezt kívánom, így szeretném. Már most hiányzik nekem. Még valami, hogy szót érthessünk?

- Félek a rajtam gyakorolt hatalmától, hogy elsodor a bennem születő árhullám árnyéka kiszolgáltatottjaként.

- Kérem lazítson, engedje el magát, és koncentráljon szenvedélyes eddigi élete tartalmaira és feladataira; engem ne értékeljen túl, de szerepében legyen precíz, pontos és tökéletes, ezt elvárom a pénzemért és a maga támogatásáért cserébe, kérem értsen jól!

- Darabjaim összeillesztem, sorsom beteljesülésén el kell fogadjam, mit rám mértek az istenek.

- Én mértem magára, mert jó sas természetem kiváló szeme lecsapott igéző áldozatára végre, hogy a magasba röpítse, de az áldozat hűséges kitartása elengedhetetlen, magán munkálkodása követelmény.

- Kérem, óvja meg áldozatát a kínhaláltól, legyen rá ily módon tekintettel!

- Megteszek minden tőlem telhetőt - nevetett az Úrfi, és kacagása felverte az üres Kastélyt, magára hagyván a darabjaira széthullott, döbbenten magába roskadó, hulló Annát, de még pillanatra visszajött, mintha valami végzet folytán nem tudna tőle elszakadni, odament hozzá, amint az ágyán elhagyatottan és elcsigázottan szipogott, és a fülébe súgta sziszegve, kacagva.

- Imádom a picsáját, és ez boldogság nekem. Ez volt az egy. Kettő. Ki akarják nyíratni magát általam, aztán meg engem tenni tönkre, ezt mindenáron megakadályozom, mert határtalanul tetszik nekem, és átlátok a szitán, de három, ehhez feltétel nélküli bizalmára és együttműködésére van szükségem, bárminemű ellenkezés tilos, az árulás azonnali halál; megértetett engem végre, és cuppanós csókot nyomott az arcára mint egy gyerek a gyereknek, és kis pofont is legyintett az arcára, mondván, ne pityeregjen már, mert idegesíti, és édes a pinája, mint a méz, és fehér aranyba öltözteti, de engedelmeskednie kell.

Annának végig kellett hallgatnia az Úrfi gúnyos és gőgös egyre távolodó, de nem szűnő kacagását.

Megdöbbenve vette tudomásul, és mélyen megrendítette, elkeserítette, hogy vágyik egy fiatal szemtelen ficsúrra, aki kihívón semmibe veszi, megalázza, megerőszakolását pedig most készül állandósítván közös beleegyezéssé szelídíteni, ráadásul sohasem szeretőjeként emlegeti az Úrfi, mert hű a szavakhoz is, de nem felejti nyomatékosítani, megerősítvén hangoztatni, hogy úri kurva cseléddel van dolga. Megdöbbentette még, amint a távolodó kacagás úri gőgjén átsütött a kelepcémben vagy végre megvagy gondolata, és a határtalan vágyakozás ezen úri kurva cseléd fényessége iránt, habzsolván elnyelni őt újra és újra, örökkön-örökké.

Tudta aznap este már minden kastély minden lakója, hogy az Úrfi és az úri cseléd basztak! Volt, ki ennek örült, volt, ki rettegett és féltékenysége, visszatetsző rossz érzése nem ismert határokat. Nyugtával dicsérd a napot - gondolta a szép kedves nő, és fiát lehordta magában a sárga földig, amire fia már várt, és számítván tervébe beleszámított. Még a végén tönkretesz mindannyiunkat e meggondolatlan gyerek - neheztelt a Gróf is; tudta, most nem kis szarba tenyereltek és léptek mindannyian, mert ezen úri Anna cseléd szőttes kötelmei szerteágazók voltak a kastély világában, és a nehezményező hangok elérik tán őket, a fiú házasságát és karrierjét sem kímélvén, amely kastélyok élete életvitelében a megsemmisülés. Húzzuk ki magunk! - gondolta a Gróf, és kitekintett a tovaröppenő nyolcszázadik éjszakának gondolván, hogy az úri fajta csak nem tud csomót kötni, ha vágya ingerlése szólal és megszólal évezredes szokásjog csalogató kívánatos ígéreteivel. Csomót kötni az úri faszra, ha gerjed ostobaság, mert ez az élet értelme, átadván magunk mindenkinek, cselédnek is; védte meg magában a fiút, de majd megfenyítvén, ejnye-bejnye, megfeddi, és kikéri magának, hogy a saját kastélyában ilyet megenged magának egy úri fajú éles pengéjű kés, egy álló világító hústorony!

Anna megsemmisülten kiterítve feküdt cselédszobájában, és nem tudta, hogy is lesz tovább; kiszabadul az Úrfi kelepcéből, avagy benne ragad. A legnehezebb számára mégis az volt, hogy hallani és látni vélte az Úrfi iránta kivetülő és az egész Kastélyt betöltő vágyakozását, aminek úgy érezte a jelen összetört, elhasznált, elhagyatott és kizsigerelt, magányos állapotában képtelen lesz ellenállni szorult és kiszolgáltatott helyzetében úgy érezte, hogy ez a fiatal férfi ismeretlen okokból rá akar telepedni és uralni akarja őt testestül-lelkestül; úgy érezte, szellemében ezernyi fekete csáp, karvaly és ölyv, sas és kerecsensólyom csőre váj és képtelen szabadulni, elméjének megteremteni a szabad aurát, a szentek glóriáját, mert az Isten nem lehet más mint tiszta önzetlen szeretet és szabadság, az örök tavasz boldogsága. Elítélte az Erőszak - Isten képzeteit, az emberiséget mint óraművet megszervezni képesnek lehetni, avagy az emberiséget mint épületet rabosítván megszervezni. Élő kövek, az emberiség élő lélegzetének a szabad szeretet társaságainak bírt csak tagja lenni, és ódzkodott lelke minden zsarnoki önkényes erőszak megnyilvánulásától; mégis az Úrfi ellenállhatatlan erővel vonzotta, határozott és magabiztos elképzelései akarata őszinte kinyilatkoztatásával, de ugyanilyen erővel borzongott és ódzkodott is a gondolatra, hogy a lelenc kurvája és ágyasa legyen. Szabad női természete a testiséget a kizárólagossággal egyenlősítette, de napfényes természete, a szeretet szabadsága, félkegyelmű jóakarat volt mindenek iránt. Mikor imádkozott, avagy segítő szellemeire tekintett, volt bőven gyilkos gátló ellenséges, de őt támogató szellem is, mint minden valamire való művésznek. Kimerült teljesen, tudta ezt jól, egyfajta végelgyengülés gondolatai voltak ezek, és megriadt e gondolatra, hogy el ne vessze lelke és szelleme tisztaságát, mert ő csak az isteniben maradhatott, de sem mártír-alkat nem volt, mert túlságosan szerette az életet, sem az öngyilkosság nem állt előtte vonzó alternatívaként. Bölcsnek és óvatosnak kell lennem - gondolta, de mire elindult volna, hogy elvégezze a kötelességét, olyan fáradt és kimerült volt, hogy elaludt, kiterítve az ágyon. Fél órát sem aludhatott, mert a szép kedves nő hazaérvén felcsengette; Anna haját, ruháját gyorsan megigazítván szaladt le a lépcsőn, és látja ám, amint a szép kedves nő a kastély egy szűk sötét folyosóján kérdezgeti az Urat, hogy megvannak-e a kulcsai. Erre az Úr, mint akit kilőttek rohangált a kastélyban fel s alá hosszában és széltében, bejárta és végigkutatta a kastély mind a 380 termét, de nem talált a 400 kulcsából egyet sem, így újra bejárta a kastély minden termét és zugát keresztül-kasul, majd újra és újra végigfutott a kastély összes termén, de nem találta kulcsait. Látván ezt a szép kedves nő, amint az Úr egyre gyorsabban és gyorsabban szaladgál fel s alá, mint az eszement, igazán aggódni kezdett és félteni az Úr eszeveszett elméjét a tragédiától, és mert az ajtók mind nyitva voltak, bizonyára ezért ijedt meg, és kiáltott egy hatalmasat az egyébként nyugodt és békés, szép kedves nő az Úr felé, hogy "Segítség!"! És "Hol vannak a kulcsok"? Amire természetesen nem jött válasz, mert az Úr magával foglalatoskodott, hogy el ne menjen az esze, és ne tébolyodjon meg ítéletnap előtt. A Kastély addigra minden szögletében besötétedett, de a kulcsokat senki meg nem találhatta, mert a szép kedves nő cselédestől együtt, szórakozásból, múlatni az időt, a Kastély legnagyobb és legszebb perzsa szőnyege alá söpörte, dugdosta be őket.

- Elő a gyertyákat - így a szép kedves nő, mire a cseléd kikecmergett a szőnyeg alól, és a kastély összes rejtekhelyéről előhalászta a gyertyákat, amelyeket egész éjszaka alatt együtt gyújtogatnak majd a szép kedves nővel.

Remélem, elhúznak a tűzoltók végre a jó büdös pi...-ba, kiáltott a szép kedves nő, aki máskülönben sosem beszélt csúnyán, de most elhagyta hírhedett nyugalma, és siránkozott a kulcsok elvesztésén való nagy búbánatában elveszítette lélekjelenlétét és egyensúlyi helyzetéből is kibillent mondván:

- Édes Anna, éjszakára bevilágítjuk a kastély összes termét. Mind a nyolcezer (8000) gyertya meggyújtásra vár. Azzal a szép kedves nő és Édes Anna egész éjszaka alatt mást sem csinált csak időnként remegő, máskor határozott, erős kezeikkel gyertyákat gyújtogattak. Az Úrfi felébredvén mély álmából látja ám a fényességet, gondolja, a cseléd nem bír meglenni ő nélküle, amit nem csodál, hisz az ő bájainak egy nő sem bír ellenállni, és kiszaladt hálószobájából a fények felé, és megrémült a látványra, amint Anna a Grófnővel gyújtogat.

- Hívjam a tűzoltókat? - kérdezte, és odasúgta Annának, hogy el ne merje árulni, majd beleharapott a cseléd jobb fülébe, majd a szája bal sarkába, és sziszegte. - Imádom a picsáját. Anna megremegett, amikor éktelen nagyot sikított a Grófnő.

- Fiam, Anna sosem lesz áruló, de a Kastélyfalak és maga fiam számomra átlátszó televény telivér fiú, és viselkedjen! És most ennek tudatában takarodjon innen! Erre az Úrfi, mint ki jól végezte dolgát, nagyot ütött a cseléd gömbölyded almafenekére, és szájon csókolta mondván:

- Nem mondok le magáról én, a nyakas kálvinista telivér és átlátszó fiú, azzal fütyörészve kilovagolt Perzsia átázott 1001. éjszakájába fehér lován kiheverni a Kastély és szenvedélyes úri természete viszontagságait, hogy kitisztítsa fejét a holnapi napra megtisztuljon, és kiürüljön az úri kurva cseléd bájai és viszontagságai rá rótt terheitől végre, és teste melegének emlékezetétől szabadulni tudjon. Az éjszaka visszhangozta a Grófnő hangját: - Megállj, Fiam!

- Igenis, édesanyám!



Cselédregény, avagy a Kastély

2. változat



Tisztán, szexi fehérbe öltözötten megkapta első fizetését a Cseléd, és a kétkerekűre pattant, hogy bejárja a környező dombokat és patakpartokat.

- Nem szeret a házamban, hogy mindig mintha menekülne? - kérdezte az Úrfi.

- Kis szünetet tartok, gyakorlom a szépség nagy kacagását, az isteni kacajt, benne az ördögi, szabad tekintet elfeketedő megkínzott halálarcával, amely nem áll ellent a kísértésnek - válaszolta a cseléd, de másra gondolt.

- Jöjjön minél előbb haza, alig bírom elviselni, hogy nem láthatom - mondta az Úrfi, és azon járt az esze, meg kell főznie fejét a nőnek, majd, mint kopasz csirkét mezítelen kibaszni az utcára. A becsapás, elrablás már megtörtént, kipipált, most jön a java, a megaláztatás és meghurcoltatás. Félek, más lesz belőle és múlhatatlan - gondolta, miközben összehúzta, szűkítette szép kék szemeit, és nézte a biciklivel távozó cselédet. A rongyosra elhasznált, felvágott alhasú szajha alhasi al-metszete, mint tavaszi virágos mező.

Folyton ki akarnak mozdítani a szerelmetes szobámból, bár én is, kedvem szerint, olykor kitekintek, hisz mindenkinek büdös olykor a saját lába, és friss levegőre vágyik - gondolta a cseléd.

- Ezek a fejem felett beszélgetnek a házamban - panaszkodott az Úrinő, és igencsak féltékeny volt a férjére. Ezek talán szeretik is egymást, szét kell őket választani, mert még a végén elvesztem a férjem, ha már most meg nem történt, visszavonhatatlanul.

Mikor a cseléd visszatért, az Úrfi a ház ajtajában beszélgetett, és látta, amint a cseléd tovahajt.

- Megijedt tőlem - röhögött.

Az Úrinő kissé pityókásan és kipirultan a kerti parti után nagyokat nevetgélt, tiszta szép és boldog volt kacagása, a férjéhez dörgölőzött, majd miután az hideg és kimért, kissé elutasító maradt, bement a házba. A cseléd megérkezvén már nem találta az ajtóban az Úrfit, be akart slisszolni, de az ujjlenyomatra nyíló ajtó nem akarta beengedni. Ideges lett, mert végre biztonságban akarta tudni magát a cselédszobájában, mikor a háta mögött megszólalt az Úrfi.

- Beengedhetem? Már éjszakai időre állítottam, és akkor csak az én ujjlenyomatommal jut be. Éjszaka ne járkáljon más a házamba még általam programozott ujjlenyomatával sem. Maga fél tőlem.

Anna arra gondolt, hogy sok volt itt az adagolásból, kissé fenyegető, fenyítő a légkör, az Úrfi idegtépő és idegborzoló dresszúra. Komoly, hideg, dühödt szigorú az Úrfi, aki mellett lángmező-szféra a teste, amely elemészti. Az Úrfi ural, birtokol, nyomást gyakorol, annál inkább szorítja lelkét a szabadságba ki; be- és megtörni akarja őt, de közben mindannyian alakulnak a nyomás és idegborzoló játszmák ideje alatt, bár az Úrfi nyugodt, határozott, biztos a dolgában, erős, uralkodó típus, ettől pedig ő, Anna irtózik, mert szereti a szabadságot. Iszonyodom tőle, mint egy őzike a farkasoktól.

- Ne meneküljön, mert nem falom fel, nem kebelezem be, ezért nem is emésztem meg, de nyugi, ami az enyém, ahhoz ragaszkodom. És arra gondolt, ha jó hosszan rajta marad türelmesen és kitartóan, akkor sikerül végleg becsalogatnia és becserkésznie a házába.

- Nem félek magától, de erős és uralkodó, határozott kisugárzása kellemetlen, mert szabad nő vagyok.

- Maga cseléd a házamban, azért fizetem. Vannak elvárásaim, amit kérek, tegye meg!

Kifosztani, kihasználni, becsapni, idegesíteni, megrogyasztani és tönkre tenni a feladatom - vélekedett az Úrfi, mindezt nehéz lesz e nővel, mert átlát rajtam az első perctől fogva, mellesleg szimpatikus nagyon, és mozgolódik rá erősen a faszom. Kellemetlen küldetés, majd kimászok belőle valahogy. Füstbe ment terv, mert mint egér fél macskaszememtől, e cseléd megijed, ijedezik tőlem. Sokat jár a nyakamra ellenőrizni - gondolta Anna, de megijedt, hogy az Úrfi kitalálná gondolatait. Kár, hogy az én érzéseimet, nézeteimet, felfogásomat soha nem tiszteli senki, csak a saját érdekeit akarja általam, segítő eszközével érvényesíteni. Mindig egy igaz társat kerestem. Az erőszakos önkény, amint visszaél velem, amint tapad és ragad és le nem vakarható, mert belé váj a testlélek szellemébe, egy idő után túl sok lesz, és a lelket kinyomván a testből a szellem külön utakat jár egyre edzettebben, mert mindenütt ott van, csak a test kínzása helyén nincs. Újra beállt a hideg, hogy testét forróság öntse el. Elviselni az életet e csapdában, e kelepcében, és hatástalanítani a hatalom befolyását valahogy, mert a kialakult helyzet nem ártatlan, kissé mérgezett itt a levegő, a légtér, pedig ő biztos nem mérgezett egér, csak őrző cseléd, és körülötte a birodalom katonái, művészei, filozófusai, zeneszerzői. Pilátus mossa kezeit, egy cselédleány fél, és az erdőben ott lesnek rá a birodalom katonái, akik azonban nem fogdmegek. Mégis elviselhetetlenné kezdett válni a 100%-os kontroll, életébe illeszkedő gépezete. Halott vagyok, mert számítón és céllal megöltek maguknak, de nem vagyok beszámíthatatlan, és szabad, tiszta öntudatom. Körbevesznek a hullámaimon uralkodók, a szellemi jóakarók az éjszakai-hajnali üvöltésig sugarakon adagolják a velőt és a valót a belső fülön át a kínzó hanghullámok az agyamig, szétbomlasztani koncentrált lényegemet. A bárány megöletett, legyilkoltatott a határtalan szerelem. Halott vagyok, és lelkem végső életmorzsáit falja fel az embertelen kín, amit érzek, ez a határtalan boldogtalanság szomorúsága. Az ördög kitapossa az ember utolsó leheletét, a kínzó sátáni szellemgyilok nyomain a megsemmisülés, majd a kiterített elterülése kedves tán a felsőbb égi hatalmaknak, és szellemlelke megmenekül. A sötét sivárság halál-birodalmában szépség voltál, pucér szív, égnek meredő levágott, lenyisszantott, fénnyel átitatott mellkas, az élő tűz-áldozat lassú kínhalálra ítéltetett. A világ azonban csaknem mindig rosszul ítélkezik, mert érdekei szerint ítél, nem az igazság ismeretében. Egy elvéreztetett, agyonkínzott imádott nemzet apácája nem a világ szajhája, még ha a világ iránti szerelme egy máglyarakás erotikus szalmaboglyába belekeveri is, és így kívánja elveszejteni. Isten lelke lebegett a vizek felett, és kár, hogy rettegett csak a világ, amelynek lapjaiba beleláttam, mert a határtalan szerelem áruló sohasem lesz, de táv-működtetett sem, kivéve, ha segítő, rokon szellem kacsint rá a távolból a szerelem, hogy útját bejárhassa, és munkáját elvégezhesse. Az irgalom éppen az, ha mások korlátait, esendőségét, jellemhibáit is képesek vagyunk elfogadni. És zokog-zokog a világ szívén a kisemmizett nyomorultakért. A szeretet tán akkor létezik igazán, ha az uralmi akarat taktikus stratégiái nem léteznek többé. Aki nem akarja, hogy élj, az gyűlöl; aki az életet adja, az szeret. Belekeveredett a hatalomba, kiokádta a beleit, és vége lett - gondolják, és már félsz, hogy csak megvetni tudod a világot, és kiket egykor szerettél, már végleg eltünedeznek, de mire halálba üldöznének a pribékek, már nem létezel, a ragaszkodó éned. Könyvimádóból nem lesz soha tökéletes háziasított cseléd-cica. A szabadság szerelmesére hiába küldik rá bosszúból a Nagy Inkvizítort, a szabadság útja a legnehezebb, mégis, ki a szabadság vadvirágja, szerelméért életét feláldozza, de a szabadságot senkiért, sohasem. Egy apácanő szenved végelgyengüléses agóniáiban egy imádott nemzetért, és kik megpróbálták a kínhalálig uralni, vákuumban maradnak. Olyan vagyok, mint akit agyonvertek - szólék a tükörben; mert agyonverték - így az égi hang, és mutogat egy leforrázott, fehér szőrzetétől megfosztott, elterült fehér kutyára, és egy leforrázott, kopasz csirkére.

- Szférám árnyéka hatalmában tudom, hogy kissé kiszolgáltatott, de ez egy üzleti egymásra utaltság - szólt hosszú hallgatás után az Úrfi, mire Annát töviről-hegyire végigmérte és agyon szaglászta.

Anna még sosem volt ennyire elhagyatott és magányos, mint most, hogy komolyan vette volna valaha is abbeli igényét, hogy szüksége van valakire. Létezése létmagjának van szüksége a tiszta forrás eredeténél kibuggyanó csordogáló és áradó patakra, az élő létezése tengelyén kíván forogni valakivel, kit tán imád, de az idegeire is megy ez az imádat, és a nagy élet-ellenérdekelt létharc küzdelméhez már túl öregnek érezte magát a szerelem emésztő idegi láng- és tűzmezején lenni őrlődő áldozat, mert nem akarják igazán soha sem, csak megkínozzák. Szelídíteni, ráncba szedni jó móka lesz, de aztán ki vele. Ármány és szerelem útjain ki kicsoda, kiszámíthatatlan, ki áruló, ki igaz barát. Imádom a kókuszos, tejes méz illatát és a mezítelen szerelem mily kiszolgáltatott, ha nem áll olykor ellent; és átjárják egymást a szerető lelkek, de a gyűlölködő, gyilkos vesztes hajótörött hajóroncsok is mi magunk vagyunk. Egyre gyakrabban dúdolom a saját szerzeményű dallamokat, a kreatív, új jelenlét immár kikezdhetetlen, csak óvatosan kerülgetik.

- Anyám elérte magánál, hogy tisztelettel és szeretettel szolgálja - szólt megint, hosszú hallgatás után az Úrfi.

- Szükségem van az öregjeire; ők gyógyítják meg sebeimet. Ismerem nagy szolgálatomat, ezért olykor a kisebb szolgálatok kárát látják e nagynak, és ennek áldozódnak fel.

Ha hosszan és kitartón elméje szféráján maradok, végül megfőzöm, és elcsavarom a fejét, árnyékom szeme felemészti végül őt, és baszni fogunk - így az Úrfi. A jéghideg uralom és erőszak, semmi más. Jól rábasztam erre a nőre, mert hiába török be, egymásba játszik a pozitív negatívja, és hiába mászok rá, baszom meg, rábaszott ő is szegény, és most egyeztetek telefonon mi tévő legyek a továbbiakban. A cseléd úgy érezte magát, mint egy hulla, élettelen test, mit ide-oda cipelnek, rángatnak, huzigálnak, mindig máshová, csak ne lehessen végre a helyén, és azokkal, akikhez igazán tartozik. Az út a tartozás, hogy miként, merre és hová tart.

- Régóta hiányzik asztalomtól. Átjárom bőre pórusait, idegzete idegi ellenállását, kedves cselédlány. Szólok majd a feleségemnek, hogy ne játssza az Úrinőt, mert mindenki idegeire megy; a Mama pedig uralmam alatt tudja a dolgát, a mit és a miértet.

- A tiszta forrás csobogó áradó patakjai ölelkeznek a kisváros szívében, és meghajtják a vízi malmokat.

- Magának cseléd picsaszaga van, és fél tőlem, mégis táplálom asztalomnál, mert magára vagyok utalva, de most hiába hív asztalához, mert jól vagyok lakva.

- Kik táplálják lelkünk szellemében a szerelmet, és kik tesznek végleg a végére egy nagy fekete pontot?

- Ne sértődjön meg cseléd, de én a szerelem kezdetéről beszélek, mert magának pinaszaga van, és én szívem szerint felfalnám a picsáját, még ma este jól megbaszom, jó?

- A befogadás elméletei és a befogadók íratják meg velem a többi, új könyvek nótáit.

- A feleségemet baszom, mikor édes magára gondolok.

- Elmetszett alhasi tájékomon egy lyuk megmozdul űrjét betölteni, és hogy elhiggyem, lyukat beszél a hasamba, és hiányzó méhem űrjén belefekszik gyermekemnek, akit épp most szülök, hordok ki; érzi független, szerető tartásom nehezen viseli gyűlölete, és el nem söpör jéghideg zsarnok uralma. Nem félünk a farkastól.

- Jöhetek? Szerelem-szférám uralma ott van magán. Bebiztosítottam magam a gyilkos mérgei ellen, és miután megbaszom, elalszik majd ölemben, mint egy gyerek és egy szopós malac. Ma kicsit dúlt-fúlt házamban, de én így akartam, erre volt szükségem, nekem.

- Állandó jelenléte rajtam, de ezért meg nem ölöm magam egy holt-halott egység ír és ír bennem maszkjai mögött; nem akarták igazán, csak lovagolták és kijátszották, hogy becsapják a világ szélütött félkegyelműit, szegény-szabadokat az üres világon, de el nem pusztíthatták, mert határtalan szeretett, majd mindenestül átlátott a szitán.

- Szélütött, félkész nő maga, a feneketlen szakadék egy szívatás és semmi más, jég jeges torlaszokon; tán reluxa le, bugyi le, és itt szopik le!

- Minden ideiglenes megoldás csak a terjengő fingok bűzében, ha minden darabokban, és hajótörött hajóroncs csak; károgni kár már, mi lehetett volna tán egyszer még egész! A szívszerelem rábaszik jéghideg jeges szívén, és mégis ölelt és dobálta testem karjai és lábai között, mint egy motollát ölelvén pörgetett, mint egy ringlispílt a balatoni sellőlányt, és szívszerelmében bámul rám, szemét szétfeszítvén a láz az, ami mindig mindent elront. Kiszámított bölcsességet a szerelem nem ismeri, és nehéz, sőt lehetetlen, ha előre elárulván el volt baszva minden; nehogy beleessen saját csapdájába, mondom, és én addigra kint legyek belőle. Hiába vagy apáca és isteni áldozat, ha nekik egy világ kurvája kell, és azt formálnak a semmis agyagból. A szellemégetők a pszichológiai terror és hadviselés idején elrabolnak a szerelmetes szobádból, hogy még jobban összetörjenek, és a semmi űrjén elveszejtsenek, de ki igaz módon küzd és alkot, megmenekül, még ha lenéz is, semmibe vesz, elárul, kifoszt és kizsigerel, kidob a semmibe, és talán először megijedt egy kicsit a világ, ki sosem ismert, de hitt a vádaskodásnak és rágalomáriáit énekelte, hisz kényelmes volt így.

- Kitaposok magából mindent cseléd, miután megcsókolom a karfiol fejét.

- Alhastájéktól lefelé zsibbadok, és lerogyok a fáradtságtól, erre játszottak....

- Maga tisztességes és szeret, rég tud mindent a családról, pofa be, nem beszél...

- Lefagyasztották és kicselezték, becsapták lehallgatott apám és szerelmeim agyát és elméjét, hogy engem ne szerethessenek, mert féltek tőlem! A szerelem élet vérbő erotikája állandó hőemelkedés és mozgás. A halál maga a fagy, téli nagy önmozgás minden nagy képzelet, minden nagy akarat. Egy nőnek mégse lehet felesége, mert a szobanövények és szobabútorok egyenrangúsága. Nyugalmából kimozdítottan állandóan fel s alá járkált, és ellenőrzött mindent, tapadt-ragadt.

- Feleségem központi magja nyugalma önmaga valója elveszti fejét, mert félti férjét, ha maga cseléd sokáig itt marad még, te légy akár tisztességes, avagy tisztességtelen, ha kiterítenek úgyis, ha heccel a kihívó féltékenység, de megcsonkítani magam égi villámcsapás szerelmén lehetetlen.

- Uram, én ártatlanul nem bírok el és nem akarok több meghurcoltatását izgága, ostoba barátok, oktalan, féltékeny feleségek miatt; a boldogságra vágyom én a szeretet igaz való boldog magam. Gyönyörű szembe nézni a lemenő nappal szép virágos-gyümölcsös kertben szemezgetni a ribizlit, szedni a szedret a Mama kertjében.

Aznap este az Úrfi felesége gyönyörű csöcseit markolászta, és a két domborzat közé köpött egyet-egyet, és közben arra gondolt, jó kis mulatság lesz ribizlizni a cseléd bájain, és csak úgy rengett az imádott háj-báj a feleség combjain és hasán. Mosolygott magában, mennyire szimpatizál az anyja ezzel az úri cseléddel, miként akarja összeboronálni őket, de ő szuverén szabad fiú immár régóta. Idegesítette viszont, amikor a cselédtől nem jött se kép se hang, akkor túl magányosnak érezte magát, volt ebben a nőben valami isteni ragyogás és tündöklés, egy kitörő nyári nap sugaraival, és a novemberi enyészet, a halálközelség kábítószeres délibábjaival, máskor bölcsességével.

- Kinyílt magának is a csipája? - kérdezte a gyönyörben vonagló feleségét, miközben nagyokat csapdosott mancsaival a két telt és izmos, dinnyeként gömbölyödő seggre.

- Maga bolond, és én sem kérdeztem semmit. Mit akarhat, ha semmit, tán mindent.

A múltam - gondolta Anna, milliárdnyi elágazása a hun-magyar ismert és ismeretlen történeteinek, a papnő bölcsessége, ki írónő, és határtalan szerelme e nemzet iránt, és e szerelemben rezeg és zizeg a sás a nád a bőrön a didergés, és ő áldásnak jött, nem átoknak, áldás e nemzetnek, áldás e hazának. A nemzete örök szellemét és nyelvét az ő angyalaival beilleszteni tán évszázadokra a világ angyaltársaságába; nem az erőszak rothadásában, nem a rothadás erőszakában, nem ütni bárkit ismeretlen, hanem az isteni erény nyitott bölcsességében leledzni a maga lénye létezésében. Napsugarain a szeretett tudatosodás.

- Szerelmem, maga mindig rejtélyes és mellébeszél, elbeszél mellettem.

- Ma reggel nemhogy kifutott a tej, de a számat is megégettem, este kipirosodott arcom az alkoholtól, és feloldódtam, lehullott rólam a merevség, az őrnagynéi rendőrnői kontrolláló szigor és kínzó pontosság, amely emberi érzés nélkül egy gépalkatrész használt halála.

- Hiányoztam, avagy nem hiányoztam, a rohadt tetves kibaszott életbe?

- Bújtam magához, kedves, de mint egy érzéketlen torony állt őrt a határmezsgyén, és nem látott, nem hallott belőlem semmit, bezárva egy mérgezett gázfelhő tudatmódosító negatív, ellen-Buddhájában, aki szorong, fél, nem megértő, nem türelmes, nem nyitott, de milliárdnyi lakattal, bilinccsel van lezárva, mert beteg a szíve; a szívek gyógyulását a szeretet hullámhosszain.

- Móresre tanít a szívfájdalom, és idegesít az uralom. Egy gepárd szaladgál szabadon az első emelten, és egy párduc lilul az édenkerti hullaházban.

- Imádkozunk: mindenki maga-magához találjon haza.

- Imádom ezen úri cselédet - jelentette be az Úrfi a feleségének, miközben eksztázisban dögönyözte csöcseit és dinnyéit.

A rémülettől és ijedtségtől megdermedt a nő egy pillanatra, látta agyongyötört, elhasznált fáradt arcát amint odatolakodik lelki tükrébe, kissé leblokkolt, de azonnal kijelentette, tudomásul veszi, a házában nem tűr meg semmi enyelgést. És megkérdezte a férjét, szerinte mi a szép kedves nő igaz szenvedélye.

- A fiai, a jó illatú gyümölcsös- és virágoskert napfürtös ártatlan természetén a napfényes gyönyör.

- Kerecsensólyom nem vadászik egerekre.

Az Úrfinak szerencsétlenségére egy nagy seggű rendőrnő jutott eszébe orra lyukában a rászáradt fikával, aki kiválóan manipulálta a kalapokat, mert egész kalapgyűjteménye volt.

- Műanyag lábtörlő ritkán törik, olykor megbetegszik.

- Szerelmem, ne csinálja az istenért, ilyeneket mondogatni, szét találják lőni a pofáját.

Azzal a feleségének udvarló Úrfi kilövetett a galaktikus pályára, ahol igencsak huzatos, de tanulságos volt amint figyelte idegzete szerteágazó gyökérzete és lombozata pávatollas szárnyain koronáját.

- Üzenetén, kedves férjem hisztizni, toporzékolni, törni-zúzni nem fogok, de ellent állok a kísértésének, és vigyázni fogok a lelki üdvére; ez a nő, ez a cseléd egy közönséges kurva kém.

- Üzenetét megkaptam, maradok magamnak. Bálvány idegzete fotonjain zsarnok módjára uralkodom, és kitaposom, kiszivattyúzom belőle sugárnyalábokon levegője démoni angyalait, fantomjait - a saját bábszínházát, a tudatosság báját.

- Minek ide a heideggeri Wittgeinstein, a mondatok és közöttesük logikai vizsgálata, a mondat valóságteremtő, szituációt, atmoszférát megalkotó varázsa; nagyító alatt minek hangsúlyozni a szavak mondatban betöltött kötőszövet funkciójában a logikai csűr-csavar függését a pillangó szárny-libbenésének. A létezés semmi árnyán a semmi határának árnyékain már alig tudjuk megkülönböztetni fehér kék virágindás csészénket a másikétól.

- A téridő és közöttesei nyelvbe préselt logika és grammatika rabságain, mint patakcsobogás áramlik a helyzet- és szituációteremtésbe a billiónyi elágazó jelentés.

- Mi a szenvedélyem? A határtalan szerelem. Áradó patakok csobogásán a művészet, filozófia és tudomány, az isteni-éteri zene. Mezítelen megyünk immár nemcsak az utcára, a paradicsomba is, és ha megszeretlek kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám, de ha meghal szeretetem?

- Éjjel csak a velőtrázó, idegeket borzoló, elhasználó isteni szerelem baszhat hét ágra halálba.

Anna másnap reggel, függő kényszerűsége nyomán úgy határozott, hogy leszáll a magas lóról, azaz leszalad a földszintig a második emeletről, és tejes kávét készít öregjeinek a gyümölcstorta maradékhoz, a tortaalapon tejszínes-joghurtos-túrós krémen a gyümölcsök.

- Halálomon döglődöm - kiáltott az Úr, miután hullává agyonvert cézár, császár és cár-atyuska a papa, de még életben tart, hajszálon függök az irgalmasság 7 testi, lelki és szellemi cselekedetein.

- Feltámad édes az utolsó napon Isten ítéletein - így a szép kedves nő. A szentségi körök befogadása, bőröndök és könyvek cipelésein keresztül-kasul a világon, de túl, már nem a világban, mert meghurcolták aljasok, ostobák és gonosztevők elrontván az adományozó, áldásos isteni tervet.

- Milyen ragyogó fényes, sugárzó az arca, ha boldog - mondta a cseléd a szép kedves nőnek.

- Milyen kihívón pajkos gyermeki a maga arca, ha szeret.

- Futnék a karjaikba, de csak a ne csináld, mert szétlövetjük az agyát! - vélte a cseléd.

- Minden pillanat gyönyörűség nekem futkosni maga után, mint egy fehér kiskutya; borzalmas lett a játék, mert sok a kéjgyilkos és gyilkos ösztönű játékos, a semmibe vagdalkozó, az ismeretlenbe ütlegelő. A pokolgyűrűk sugárnyilain már nem marad senki zöldfülű szamár, még ha csak néző is, avagy dantei szemlélő az úton a szerelméhez - vallotta az Úrfi, és mancsait az úri cseléd picsájához tartotta, de nem érintette azt.

Néha olyan a méhem helye, mint egy tábortűz lángol az egész napos robotolástól - gondolta Anna, és dühében majdnem eltaszította a bizalmaskodó, rakoncátlan Úrfit, aki nyomult, tapadt, és kifacsarta még a beleit is, élvezte, hogy az úri cseléd neki kiszolgáltatva lót, fut, robotol látástól vakulásig, naphosszat és éjszaka.

- Az élet mindig máshogy alakul, mint ahogy tervezzük, de mindig alakul valahogy.

- A létezés fényes és sötét magja színezi arcaik vonulását félelmek, gyötrelmek, vágyakozások és szerelmek által, és a kívánalom - el ne hagyj -!

- Eljátszadozom még magával, mert most jön még csak a java az agyonhasznált fekete bőrpapucsom ide-oda dugdosásának.

- A túl sok szín elriaszt.

- Hálóruhám csomagolási költségeit maga nem bírja fizetni, ne sírjon vissza, édes szívem.

- A Tiszta Forrás beszélget? - kérdezte a szép kedves nő. Kivette végleg a fekete fésűt, és a fekete imádott rongydarabot?

- Nem ilyen lélekre számítottak - válaszolt az Úrfi, de én igen, fénnyel átitatott tejes feketekávé kisírt szemekkel.

- Oly gyönyörű, ragyogó az arca mikor boldog - vélte a cseléd a szép kedves nőnek célozván; nem ígérhetek semmit az Úrfinak.

- Aki keres, az talál, ki zörget, annak ajtót nyitnak, de magát nem volt szabad, lehetetlen volt vállalni. Én feláldoztam magam.

- Időnként felém jön egy szent ember, arcán tán a vigasztalás.

- Ebben a házban nem maga kapja a fehér rózsákat, bármennyire is fájó. A világ összes fehér rózsája a magáé a tiszta forráson, ha tűrhetőn túlél engem a szerelme.

- Isteni lángmező szerelme, mint méhem helye lángol, lángolok, felégek én. Mogorván rám mordult, hogy viseletes, agyonhasznált bőrpapucsát hiába dugdosom ide-oda...

- Ha egy őskövület telítődik szabad élettel és bátor hódító akarattal, akkor az az indiai nő... - így az Úr.

Bár ölelte volna jobban, egészen magához, és vitte volna innen a fenébe, a könyvek, színház, filozófia és az isteni zene birodalmába - gondolta a cseléd. Viszem innen ölelvén messze-messze - hallotta Anna a Gróf hangját újra és újra idejében, de fontos, hogy a lépcsőzést kibírja, Izolda. Készülődjön a keresztelőre, ha onnan végleg kikerül, szoknyáját jól kösse fel, mert hatni fog, és a visszahatás nem sodorhatja újra el. Meggy-, avagy cseresznyepiros fekete fehér virágos ruhát öltött fel, kétszer fél csöcse kibuggyant a ruhájából, de az öreg Bölcs ezúttal nem szajházta le, bár gondolta, a fia miatt a nagy pucc, és ha úgyis, mégis az Ember érezze jól magát a mindenkori bőrében, nevezzék minek is, ringyónak, avagy ringlószilvának egyre megy, minek nevezzelek, te átkozott, te drága ki vagy ki kicsoda? Szeme átdöfött, ha kihívó, víg duhaj kaján volt is apám kissé kárörvendő... Hiányzol! Csönd. Hallgatás. Mindig beszél a bőrönd pórusai. Miként, milyen utakon mentődik át a szerelem rögös, zegzugos labirintusos akadálypályán a gyilkos világban a pokol szövetségesei kötődései mentén érintőlegesen, kedves örökös, imádott leány. Ki kicsoda a határtalan szerelemben? És a Vak Asszony visszanézett és kinyílt a csipája, talán a pinája is. Az égi művésznév dedikáltatott, mert angyalok és paprikás krumpli, és a vágányok párhuzamosai a végtelenben összefutnak, és mert nem akart semmit, és ne csináljak semmit a mindent, ha mackótestén a vékony és áttetsző ingből kifolyik, kibuggyan a test! A találkozásaink megíratnak. Anna arra gondolt, hogy a Gróf mind a milliárdnyi csillagos szeretett lufiját elviheti a kánya a fenébe, mert mégiscsak mindig újra megfeszíttetik a szerelem, és ő nem bírja tovább a kereszt hordozását, és az embertelen, elviselhetetlen kínok után egy, elválaszthatatlan valakikkel; kérem, fogadja el, hogy ez volt az út, és ki tartozik lerója tartozását, mert addig úgy sem nyugodhat...., talán a tökük beszorult egy mandulanyílásba; persze ő apáca, hogy kurválkodhatna is, mikor férjezett -

Alábbhagy a szenvedély, a rettegés remegő borzalmai, és nagy lesz a sivatagi gyász, miként határtalan szeretlek téged, téged és téged. A beteljesülés szabad erotikája, mert testem a Kárpát-medence.

- A Kastély-szerelem a kitaposás a szuszt is, a Kastély minden egyes szegletén a kefélés - dicsekedett az Úrfi.

- Az áldozatot mindenki maga hozza meg, magától kell várja, nem a másiktól, és a szív dönt meddig mehet el - szólt a cseléd.

- Egyszer egy fiatal nő simogató, gyengéd gyöngédsége szinte elvarázsolt e kisugárzás, mikor belépett a szférámba. Türelmetlen, nyugtalan zaklatottan folytattam utam azonnal, nehogy ott mindjárt elolvadjak, hozzá ragadjak egy ismeretlenhez, mert akkor ki is vagyok én, és miként cipelem tovább magam?

Belenézett a leány szemébe, és mit látott, galaktikus csillagos eget; nekimenni a pokolnak mezítelen, egy szál bíbor kardvirággal a kézben, hajtván közben egy biciklit!? Azt mondja az ő háza komoly ház, nem játszadozunk benne, de már kezdi érteni, hol eszik és hol isszák a napsugár jobb és bal szemét.

- Hangyák mászkálnak a testemben a sugárkezelések nyomait mindig megcsókolta egy éteri lány a szemével. Mire meghalunk benned, megérted, mit műveltek velünk - így a Gróf.

- Sose halunk meg.

- A Házak születése mikor a zsák a foltját, a disznókat a vályúhoz, szent teheneket a virágos zöld mezőre kell kihajtani. Az a rossz, ha valaki nincs a helyén, mert a terminátor gépkeze kaszabol, és a gépagy dönt az erőszak a szabad akaratról. A bunkócska üt természetesen. Szent tehenek a börtönben, a fáraóhangya-sereg élén gonoszul vigyorog valaki a csiszolt óraműszerkezet agya. Jéghideg üres űrön szálszedegető fonó, szálszövögető jéghideg érdeklatolgatás. Bár járhattunk volna útjainkon mindent ellenőrző zsarnokok hatalmaskodásai nélkül! - véleményezte a Gróf az élet természetét. A zseniális elme adományoz a nap sugarait, és tucatszám alkot jelentéktelen, érdektelen történeteket is.

- És akkor szívből megutáltam egy engem 100%-os ellenőrzés és megfigyelés alatt tartó kontroll-házat - így a Grófnő. Társadalmaikban nagy arányban létezik pszichiátriai beteg, tarol a pusztítás, sok a hajóroncs lélek és szellemtest. A bölcs és boldog szabad fejlődés útját megakadályozván a zárt-osztály borzalmain a pusztulás a robotoló rabszolgarendben.

- Annám - szólította az Úrfi a cselédet, mit szól ahhoz, hogy a Római Légiókban és rajtuk túl és innen az Égi Cédáknak Égi Céda és nem házias ember kell, és gúnyosan, cinikusan nevetett. Jól ráncba szedem, móresre tanítom, tegye végre a dolgát, hisz tudja, mi a dolga.

- Jaj, rém-szülött hatalom-rend kín, könny és vér, kulcsok, és az utolsó szobában tán vár egy rég halott, ki szeret. Bűntelen az angyal. Szörnyszülött.

- Legyen egy kissé hajlékonyabb önmaga, akkor senki meg nem törheti elasztikus gyönyörű testét. Engedelmeskedjen nekem, bízza rám magát Annám, ez a teljes és őszinte csábítás! Nem minden érdek nélkül tetszik nekem.

- A hatalom csúcsán az ember hallgat, mint a sír, ha áramlik a kitüntetett szellemi valóság az isteni erényeken az érdem, az a szellemek fizikája, és tán kell hozzá, ki méltó, és nem az aljas-alattomos szellem szolgája - így az Úr, de ő nem az az Úr, csak a Gróf édes apukája.

- Végelgyengüléseink napsugarai vérveszteségben a veszett agonizálás - így a Grófnő. Szűk utakon a szellem szabadsága a szeretet kötelmein kötődéseink. A hatalom akarásán a ki kicsoda, miközben a zsarnok kínoz és büntet ismeretlen a hallgatás önkényességén. Büntetésből agyonhallgatni, nem létezővé varázsolni. Teljes hallgatásban körülötte megtörik és betörik a Magyar Szárnyas Paripa - Képviselő. A magyarok védence agyonhallgatván megtörik.

- Isten szerelme átsüt a börtöncellák kínzó és gyilkos sugárnyalábjain - vélte a cseléd.

- Nyom nyomi nyomás alatt a lenyomat egyik a másikát nyomja, összeszorítja, de mégsem az - így a Gróf.

- Milyen egy arkangyal, ha mint Isten Szárnyas Lova üli meg arany lakodalmát. És egy türelmes, óvatos, alázatos hattyú, ki bölcs irgalmas és jót cselekszik mindig, míg körültekint, aztán megölik. Golyószóró sortüzek - gondolkozik hangosan a Grófnő, a világi hatalom idegláz, erdőtűz idegrendszerünkön, majd ha már nem kell semmi belőled lehűt -48 fokra; katonának szív kivesz, fasz levág -

- Szép lassan a lépcsőkön, ne legyen ínszalag - szakadás, bokaficamlás, marad a mélyhűtött lefagyasztások jégtömb apukái az alkotás felenged, hogy maradjanak! Aranyszállal szőtt kötött fekete zokni melegít az éjszakában; szó, mi szó, szó, szó, szó, szép szó - figyelmeztetett a Gróf.

- A szeretet az a zene, amelyet a szeretők együtt zenélnek - vélekedett a Grófnő, és szedegette a fürtről a piros ribizliszemeket.

- Én vagyok a bibliázó gyilkos, a farizeus inkvizítor, és a bélkitaposó bőrnyúzó - így az Úrfi.

- Én vagyok a bibliázó gyilkos, a farizeus inkvizítor, és a bélkitaposó bőrnyúzó - így a Gróf. Óvatosan a lépcsőfokok hágásain a galaktikus ég szellemek tanyáján felég idegrendszerünk bokrai. Tudta mire megy ki a játék, hát játszott, de a földi hatalmak viszonylatain nincs életbiztosítás.

- Pulzáló, elasztikus a lét, a létezés a hatalom akarásán? - kérdezte az Úrfi.

- Szívem ethosza egy szigeten egy apácanő példája virágot a virágnak; talán kilátunk a pokoli gyűrűk agytekervényeiből, beteg, agyonsebzett szíveinkből a csillagos, vagy a kék bárányfelhős égre - vélte a Grófnő.

- Anyám, ne várjon kizárólagosságot szerelmeiben, milliófelé van elköteleződésünk, a faszunknak meg adjon teret útjaiknak! - hízelkedett az Úrfi.

- Fiam, sose volt rab a házamban, de az erőszakot nem tűröm!

- Mindenből kell egy kicsi az arany mérték közép-tengelyén, még egy kis liba, hápogó kiskacsa, egy fenséges hattyú elcsábításához és megtartásához is.

- Mit jelent az, hogy minden férfi egyet akar, mégis minden egész eltörvén darabokban; és ha a meditatív imádságainkon illeszkedünk? - provokált a Grófnő.

- Úgy gondolja, anyám, kitörni a jégbarlangból ujjlenyomatainkkal beprogramozva? És akkor megittam a napon ülvén a kávém, és valamiért nem tetszettem a kastélylakóknak, mert sok volt kávémban a tej, nem volt egészen fekete.

- Miután levágják a faszát, kiveszik a szívét, a tökéletes katonának harcolni hagyják meg kezét és lábát huzigálják madzagokon, és milyen egy katona, ha angyal? - találgatta a Gróf.

- Ugyanaz a helyzet mintha a nő angyal, vigyázz, életveszély! Kurválkodik és szajha ő, de teszi a szentet, ó ősi álszentség az erotika bájain. Angyal kommandó.

- A távolságtartó, de immár óvatos őzike-szem belép az isteni művészet kertjébe a szerelem színről színre látni, és kiderül a spirituális vezető szemben áll a nagyhatalom fő egyéniségével a birodalmon belül.

- Atyaúristen, ki van a házamban, tán az Atyaúristen? És megkávéztam a napon, derült kék égen bárányfelhők. És szörnyeregetés a ne csináld, mert csinálni kell, ha létezel!

- Kínszenvedés, áldozathozatal, kiállás, felelősségvállalás, érteni, hogy mit és miért.

- Tán valaki visszaél velem a Házban, de nem tudni biztosan kinek a háza és miért, mi módon, mi által él vissza igazán... - gondolta Anna. Krisztus király az erdőn.

Valaki megénekelte az elvesztése okozta kínokat, és mást se kívánt, mint áldozatos imádságban eggyé szeretni a nemzetét, amelynek bérencei az árkokat mélyítették csak, és idegeneket szolgáltak. Más idegenek között az enyémet képviselni, nem könnyű a határtalan túlerőben - gondolkozott a cseléd. Az emberek nem mondják meg, mit szeretnének egymástól, ha igen, biztos az ellenkezőjét teszik. Megmondják egymásnak, majd elválnak, avagy külön utakon folytatják, és a túlerő, a hatalom ellenérdekeltjei az önkényes, zsarnoki hallgatásban rátelepszik életükre, sebeikbe a sót. Megírtam hét könyvet szenvedélyből, megrendelés és fizetség nélkül, de voltam egyeseknek munkakerülő, ki még sohasem dolgozott. Mindent jelentett Rodin: Örök tavasza, de világ kurvájának rágalmaztak, aki csak szeretett, de hasznot nem húzott. Nem rajtuk "emelkedtem", akik életem legsötétebb tíz évében jól szórakoztak, de velem ugyan nem törődtek. Megsirattam egy tuját. Életem legboldogabb pillanata: orgonazene hallgatása a Deák téri Evangélikus templomban. Milyen arányú lehetett benne a kábítószeres Buddha-jelenlét nem tudom, de az elme nyugalma és szabadsága, a rád tekeredő, téged kínzó kudarcos múlttól való szabadulás döntő fontosságú és jelentőségű. Megijedtem mind a medvétől, mind az oroszlántól, de voltam a határtalan szerelem.

- Tegye a dolgát, Édes Anna - szólt az Úrfi a háta mögött; jól megijesztette. Odaadtam reggel a mai listát.

Nem mindennapi nő, nem mindennapi szféra, de nem tudom kicsoda, miben áll a különössége, de folyik le kezéről vér helyett a ribizlilé, szederlé, és én arra vágyok - gondolta az Úrfi, hogy leeszegessek mezítelen testéről három kiló ribizlit és nyolc kiló szedret egyvégtében, szünet nélkül, és közben agyonnyalogassam, felfaljam mindenestül ezt a nőt a szerelem hullámhosszán, aztán majd eldöntöm, tartalom szerint, hogyan tovább, miként menjek tovább vele. Visszaélnék vele, dehogy, a nő gyönyörűségéről van szó és boldogságáról, az én lelki nyugalmamról és békémről.

- Óvatosan a szerelmi energiákkal - figyelmeztetett a Gróf, hamar átfordulnak ön- és mást pusztító halálenergiákká, ha nem ágyazódnak fényes tudatba.

- Annácska, fehér aranyba öltöztetem, ragyogó gyémánt esőbe az én női Buddhám, míg bámulok magára, a láma - távolodik a Gróftól az Úrfi. Különös szerzetnek tarthat engem e nő, amint eltátom számat nagy szarucsont agyaraimmal.

A medve áttetsző-átlátszó inge egészen szorosan tapadt a testéhez, erős, masszív és rugalmas izomzata kitüremkedett leheletnyi ingéből feszített mellkasán a vékony és áttetsző fehér vászoning egy medve, de milyen medve a medve teste jóízű és jó illatú gyöngéd melegséget árasztott hiányzó kölnijével egyfajta közöny. Azt kérdezte e medve a nőtől, hogy ő a nő kicsoda, és mit akar, erre az úgy megsértődött, mert ezen a kis földgolyón betéve ismeri egyik a másikát betűről betűre, maga azt csak hiszi, szerencsére, hehehe..., de az meglepte, hogy ez a nő semmit nem akar, mert az maga a minden egy nő szájából az sértődéses szerelem. Ez meglepte, mert őt az üvegburában általában mindenki kikerülte, félt tőle, ritkán, avagy nem szerették, kivéve azok, kik érezték a jó illatát, de ahhoz kiváló, foton érzékenységűnek kellett lenni, és nem holmi világpolitika érdekei által megosztott magyar belső hadszíntér foglya és vezetettje, használtja lenni. Főleg, hogy ez a nő az ő édes apukájával jött, akivel bizalmas, de semmiképpen sem felhőtlen viszonyt ápolt akkoriban. Mégis e nőben kibékült lassan apa és fia, és beköszöntött a béke és a jó fiú jó apukája nyugalmas viszony.

A nő nem semmi, de ki? Ez, avagy az? Egy kurva, isteni céda, mint mennykő kér helyet a magyar nemzet örök panteonjába, de méltó-e e nő? Kideríteni, felderíteni, kitalálni, mit fitogtat, mit akar, mit takarít, és akarja-e tudni, hogy amit takarít, az miként került oda, mert az kész életveszély, és megrészegedik-e a bonbontól elszáll -, avagy marad hű, jó és igaz?

Anna arra gondolt közben, hogy apja nyomán mindig is lelki és szellemi krízishelyzetben lévő férfiakba szeretett bele, akik mégis erősek voltak, akiket kéretlen, de szerető lévén végig kísért útjukon hűen, egészen a halálig is, a közös sírig a mélyhűtött szellemi kikapcsolásokon, üldöztetéseken és meghurcoltatásokon át. Rodin: Atlasz. Félénk, visszahúzódó, elvonuló apácatermészetű nő volt, aki nagyon tudott szeretni, ezért sokan kihasználták és visszaéltek erőivel.

- Gyönyör gyönyörűségem, édes Anna, megkap tőlem majd mindent, meglássa, ha viszont szeret engem.

Szívemben eltaszítottam magamtól egy bezáruló szív, mert hülyébe akart venni, mint előtte oly sokan.

- Nem megy a kefélés a feleségemmel, mert folyton csak magát látom kék szemeim tükrén - udvarolgatott az Úrfi.

Nem mondjuk kém, kém, van belőlük elég, e nő kell nekem a gyönyörre, tehát nem kém, azzal felpattant és jó erősen bebaszta az ablakot, az ajtót és a kaput is, tán sose nyitja ki többé e cseléd; jól beszorítottalak, beszorultál édes cicám - vélekedett az Úrfi, és örömében dörzsölgette kezeit. Tán ki se jössz többé, és akkor nem félünk többé, tán kis se jövök, mert kellenek a combok... aztán erőltette azzal a másik kurva nővel, akit már rég nem szeret, de végleg a nemzet meg nem fenekedhetett, sárba nem ragadhatott a szekér. Kínozták a szerelmét, mert kinézték maguknak, mondván, sosem lesz az enyém, mert megakadályozzák. Tragikus a Titkos Társaság, mert titkaiba burkolózván minden aljasságra, alattomos visszaélésre kész és elszánt. A kínzó gépezet azt hitte tán kém lennék, de e gyanúját elfelejtette közölni, így védekezni nem lehetett. Éreztük szerelmünk, míg meg nem öltek minket, majd együtt voltunk ismét máshogyan..., így sikerült, mert minden gonosz és rossz itt immár. Nyomnak, nyomást gyakorolnak, gyömöszölnek, tiltanak, mintha kém, mintha spicli, a Krisztus soha nem áruló és nem bérenc és nem egyházi ügynök, hanem szív és lélek, én a határtalan szerelem e nemzetért!

- Édes Anna maga itt marad, és én sose mászok le magáról, mert imádom a közelségét, le se jövök magáról az ítéletnapig fogom baszni reggeltől késő éjjelig.

- Milyen kár, hogy nem tudjuk eldönteni a képzelet finom szőtteséből, mi a vágyálom és mi a valóság - válaszolt bátran Anna.

Erre az Úrfit e beszéd szíven találta, odaugrott a cselédhez, és erős mancsaival megszorította, mint satuba a nő mellkasát mondván.

- Itt a szőttes e bögyökön nekem dudorodik, nekem domborodik, és ezen dobogó energiákon én magamat hallom meg e szívben én koncentrálok, valaki megírja, más hagyja elszállni széllel. És innen el nem megy, csak ha ő maga, mint egy vadállat szétszedvén darabjait kibassza az utcára. Itt ez az ő birtoka, Anna pedig cseléd, zsákmány, így viselje magát!

- Ne szorongasson kérem, túl szűk otthona nekem.

- Belenéz a szemembe, én zuhanyozom, rám mászott az éjszaka sötétjén aurámra, ezért ellátom a baját.

- Amiben nem látják érdekeiket, azt sosem fogják fel, pedig életmentő lehet.

- Ne csináljon tömeg-hisztit, mert úgy leteperem, sose áll fel nagy faszom ostorcsapásai alól, ért engem? Csiszolok, reszelek, fúrok-faragok áldozatot, ha kell, ha a bennem élő vadállat gyilkos ösztöne nekem ezt diktálja, nem csonkítom meg magam, de magának szerencséje, mert imádom a friss reggeli illatát, ahogy küzd minden szorult helyzet börtöncellájában és csapda kelepcéjében, mint partra vetett hálóban tátogó hal. Az örökkön mag magyar szentségi tartás farizeusi külcsín kül-báj nélkül az ártatlan természetesség, de tudatos bája. Mégis a Házamban lehetek rabszolgatartó kizsigerelés, kategóriákba magát Anna gyömöszölő tíz körmére rá csapó, magára lecsapó uralkodó természet adta jog szerint házamban telefinghatom mindannyiszor a friss és szabad levegőt, elviselhetetlen bűzzel és szellőztetés nélkül, mert én akkor valami miatt úgy látom jónak a nyolcadik ég diktálta összefüggések illesztékei nyomán, amit csak én az Úrfi láthatok, a cseléd csak fingjaim bűzét illatozhatja! Eléggé undorodik tőlem a hányáshoz, iszonyodik és borzong, akkor estére baszásra cselédszobája ajtaját nyitva hagyja! Felszabadító tanításra és gyógyításra a tetű szar élet helyett, majd áramlok én, de maga is, aztán nem maradnak titkok, ha annyira kíváncsi, de aztán merjen sziszegni, mint légi köpőcsésze rögtön megérzem, megtudom. Új dalok új tanítói terv szerint. Ennyit a ruhatárról; jöhetnek a múzeumi képek, feldolgozzuk egyiket a másik után, mit is gondoljunk róluk. Belefáradnánk szenvedélyeinkbe kis pihenő után édesebb a szenvedély odaadása. Én majd forgatok, hogy tárgyiasítani tudjuk mozdulataink édes marionett bájait. Macska-egér harcot folytatna a házamban, vagy élne kutya-macska barátságban, büntetése máglyarakás a szerelemistennő oltára előtt, avagy máglyán elégettetem hófehér üde testét jó szélért könyörögvén az istenekhez. Kitaposom szív lélek szellemét a vágyakozásom magára és maga ellent nem áll, ha jót akar magának, mert kiüldöztetem a világból is, és lesz elfújta a szél és üvöltő szelek idilli vég nélkül! Legyen hű magához: a kincshez, amely helyes irányt mutat a széljárásokon. Az óramutató járása szerint indulnom kell. Vigyázzon magára, legyen jó kislány, imádott!

- Ő nem gyöngy a rózsafüzéren, de lekváros katona, igazgyöngy - szólt Annához a szép kedves nő, és bebiztosított katonája a nemzetnek a titkos ügynökségen, ne féljen tőle, nagy a szája és az öntudata, de tisztességes, nem fekete rongy. Hű, jó, igaz pedagógus, ki kedvesen, kényszer és erőszak nélkül motivál!

- Nem a romlandó pitét választottam sosem, anyám! - így feleselt az Úrfi az anyjának.

- Nem lesz jó fiam maga ennek az Annának, ha ráerőltet olyat, ami nem ő, de tiltja attól, ami ő, és nemhogy nem támogatja, de kiüldözi szerencsétlent e világból is.

- Ne szóljanak bele nevelési elveimbe, a nő az én birtokszerzeményem.

- Amiért mindent feláldozott sose fogja elárulni - így a Grófnő.

- Na azért, remélhetem csak, reményeim szerint a sokesélyes terepmező fotonos széttartó labdajátékmezején mindenki sokszor sokat kap és ad a lét játékán. A cseléd népnemzetét megtanulja nem bársonyszékből palotákban, hanem akár ellenséges központokban is képviselni az én védő szárnyaim alatt, megértett engem, anyám? Annácska, az élet harc a romokon, legfőképp saját magunk romjain, hülyébe vehetem, kapcarongyomként szerethetem igazán, kiszúrhatom álságos alattomban a szemét, hogy én tükröződjem bennük, tarthatom nyomorúságban, elvehetek magától mindent, hogy sírva és írván kérjen majd nálam kiszolgáltatottságában díszes hadvezér sátramban menedéket, taktikus stratégia, a magyarok nagy harcosok, és nyereg fölött az eszük! - és azzal az Úrfi aznap estig röhögve eltávozott a világ viszontagságos szőttes kapcsolatrendszerébe összetartó kapcsolati csomóként, és estig megfeledkezett Annáról.

Anna arra gondolt, miként is fogja eljátszani a szép jó igaz katonáknak gyöngyarany élete, a szép jó igaz asszony örömfőzéses jó falatjainak felszolgálását a tábortűz rőzselángjainál. És miként merre áll ki e csomózott szőttesből az Úrfi eget verő husáng fasza, a bunkócska. Kurva szajha lényegiséggel őt, a Napleányt megvádolni ármány és nem szerelem. Mitől olyan barna a joghurtos és tejes tortamáz, kérdezik tőlem, nem válaszolhattam, de nyugodt és megbízható maradtam, mert öröm-főző vagyok. Időnként kicsorbul egy pohár, a cseppeket összecserélik, de ha nincs probléma, segít az adományozás kül- és bel-börtönök tudathasadásain, miután Rigoletto agyonverte a zsákbamacskát.

- Elektromos követő-gyűrű elmeszférák körül, aztán, ha semmi nem válik be a gyilok - mondta a Gróf a Grófnőnek.

- Aztán az égő házban tovább harcoltak és énekeltek, és imádták egymást, így voltak Istenben, míg le nem áldozott csillagzatuk mezőn túl és innen az idegi véreres érzékenységben Tristan és Izolda - válaszolta a Grófnő.

- A szép nő megfőzte a tíz fogásos ebédet, majd mind a tíz fogásból, ha evett egy falatot, kinézték a szájából - vélte a Gróf.

- Drága férjem, van esélyünk a falban lévő lyukon át beszélgethetnünk, mint Pyramus és Thisbe?

- Ha Isten valakit szeret, megmenti azt sugárnyaláb-özönben is, és megírhatja, amit érez és gondol, vagy előbb, vagy utóbb.

A cseléd ezt magára vonatkoztatta, mert szünetében elpakolta a felfordított, felforgatott, feje tetejére állított cirkuszi mutatvány-konyha forgószínpadot, és írt egy kicsit a munkaidejében.

- Az Arkangyal, ki laza, elméje nyitott, és kezei üresek mindig azt látja meg Istenből, amit neki kell az isteni zene kegyelmi áramlataiban pedig elvezetődik legigazabb valóságaihoz - vélekedett a Gróf.

Anna arra gondolt, hogy Zrínyi Ilona még Munkács várának házi fogságában is oroszlánként harcolt, mert a szabadság nélkül nincs oxigén-dús levegő, csak zápos fog zsarnoki önkénye. Tegnap szénné, fekete korommá, füstté égett egy fánk a mikróban, még három hét múlva is füst szagú lesz minden. A feje, az agyveleje, az elme. Az fel sem merült benne, hogy valakik esetleg meg akarnák törni, meglovagolni a kimerült szárnyas gebét a szívemben azt a makrancos gebém! Örök kérdés, mit eszik, és mit iszik a Nagyboldogasszony mibe öltözködik, mivel fésülködik, és mit kakil ki. A kemoterápiás úgy döntött, hogyha már milliárdnyi csecsemő gyermekét tartotta ölében olvasót, hallgatót, szerelmes párokat és szerelmes leányt, politikust és királyt, ő a félkegyelmű bolondok grófja abbahagyja a halálba vezető kúrát és mielőtt végleg kiterülvén ott feküdne lesz húsvéti áldozat és locsolkodás és a kerti virágok megöntözése a nyolc patak partján az édeni paradicsomban. És szóla az Angyal: "Bravó" imádott szerelemistennő, a legfontosabb miként tartjuk a gonoszt, és a hatalmat távol a magunk útjaitól, lehetőleg észrevétlenné válni, de a művek látszók, főleg, ha tiszta szív munkái azok. Maradjunk Istenünk szellemeiben - így az angyal, és ne akarjunk olyan szekérre felszállni, ami nem vesz fel sohasem, mint a port arról a köpönyegről, ahol minket nem látnak szívesen, nem azért mert nem dolgozunk, hanem mert olyan munkát végzünk, amit milliókból csak egy végez, és ez nem beképzelt, elszálló téveteg vélemény, hanem a tiszta öntudat határozott, tiszta tekintete. Leteszem a múlt keresztjét, de óvd múltam darabokban is, és add az új élet reményét, hiszen csak szerettem, és nem voltam árulója senkinek, legfeljebb naiv fényképész lehettem, aki nem tudta, hol van, hogy itt nincs ép és egészséges ember, nincs épeszű, csak bizalmatlan, a sajátjait is semmiért egészen feláldozni, legyilkolni kész őrült! Mégis, tartsd távol tőlem a sötét gondolatokat, hogy a békés elmém nyugalma letéve a múlt keresztjét az enyéimmel lehessen örökkön-örökké! A köztünk élő szeretetlélek, angyalok énekeljenek minékünk a paradicsomban a nyolc folyó partjain virágzuhatagban, virágos mezőkön - imádkozott Anna. A botrányos kísértéseken ott voltunk testközelben egymásnak az isteni zene érintésén a mozarti és haydni és beethoveni, bartóki... és bachi csókok állandóságán, és akkor belenéztünk a tükörbe a szabadság dicső diadala nézett vissza ránk a legnagyobb művészek között voltunk akkor a Krisztus lábainál, és királyi trónja körül jártuk körtáncát az égi isteni zenének.

Tizenkilenc, a másik egy híján húsz, mégis e világban, e világért valami maradandó rózsaszínű gyémántot, Isten szerelmét, a napot, a szabadság madárdalát, mert a világ marad mindig ugyanaz a maga pályáján, és ölre mennek, öldökölnek parányi borsószem miatt, és semmiért egészen legyilkolják az ártatlanokat! Mégis élt egy Mozart, egy Bach és Bartók is, Shakespeare Úr és Dante és Dalí, és a szem tekintete hova vetül és hova irányul, oda tér meg a lélek szelleme!

Évekig kínozták, mérgezték titkon sugárnyalábokon, és röhögtek, Isten megtartja övéit! Várhatja amaz írásait; tudta, ha felenged a jéghegy lesz a jelen jövője papírokon, de halálos veszedelemben, főleg, ha kimerült és halálosan fáradt, nem írat még Isten szentlelke sem a szentlélekben! A mérgező gyilkos, manipulatív szócső nem akarja, hogy felszabadítsák, de én szabad akarok lenni! Gyöngédség karjain egy súlyos nehéz fej elfeküdt akkor vállaimon és kísért utamon. A Magdalai Mária evangéliuma, és a titkok, amire még nem vagyunk, talán sosem leszünk méltók, és akkor a felravatalozott testénél ott állt a cinikus ellenfél, hahaha! Ha valakinek írnia kell és nem ír, az néki nem megbocsájtható, más néki megbocsájtható, és Anna emlékezett, hogy a szép kedves nő megvédte, mert akinek mondanivalója van, az ír! És akkor fájdalmában üvöltött másfél évtizedig valaki elveszése nyomán, és hogy két férfit az életénél jobban szeretett, de nem volt rá lehetősége segíteni rajtuk. Isten mind elvette tőle, akiket szeretett! Kerestem valakit, kinek a becsület és a tisztesség nemcsak szó a magyar nemzetért vívott harcban, találtam olyat, aki miután kifoszt, továbbáll, kínoz és odahagy pokoli kínoknak a megsemmisülésnek, de még azért megrágalmaz ismeretlen. Isten számomra nem egy gép, nem egy épület, hanem élő lélek szabadsága, szerető szellem, a jelenlét! A szabadság boldog, szerelmetes madara. Múmiámról tán leválik, eloszlik rólam a rettenet, az iszony, a borzalom, a rettegés az idegláz, az idegméreg nyomain. Nem mindegy, hogy gyümölcsöző, avagy rettenetesen borzalmas iszonytató, esetleg gyilkos minden angyal! És lassan kitisztul, megvilágosodik az agyonmanipulált elme; én mindent odaadtam, ami volt, titok nem maradt, de járt az igazságért kínzás, agyonhallgatás és börtön. Megtanulja lassan mind, miként törjön borsot a hatalom orra alá, de ő virágozni szeret illatárban, derült ég alatt, és szemerkélő esőben, de szereti a nagy viharokat is, zuhogó esőket bámulni védett otthonokból. És az írás, ha szabad és örökkévalóság, mit számít, hogy mennyi az idő, és mit mutat az óra, ha úgyis mindenki elárul. És ideje van az elmélyedésnek a szeretet és szabadság láz-akaratában. A művészet táncos-zene lelkében nem korrumpálhat a hatalom hat alma. Pio kiröppenő szabad madarának feltétele, hogy a magyarokat ne lehessen becsapni! Aztán teljes egész irgalmas szívem ellenére is megundorodtam a szuszogó-lihegő, habzsoló, nyálcsurgató zabálásaiktól, szőrszálhasogatásaik mutogató parancsosztogató filléres kukacoskodásaitól! És miután méreggel beállítják az elme energiaszintjének elektromos vibrálását manipuláló szándékkal kép hang akaratátvitellel meg tudják vezetni az elmét, befolyásolni az elme fenomenológiáját. Alfa-kínzás, alfa hipnózis - így Orwell. A méh hűlt helye égett zsibongva sajogván a petefészek, az egész alhasi táj. Tetteik következménye lett légyen. Ha összeesik a fáradtságtól, ha elalszik az álmosságtól, aludjon és pihenjen! Szféra-szivattyúzás, elszívás, és mégis elvesztette a másikokat, nagy gyász volt. Futótűz tűzviharaiban a számító barbárság végig kiirtotta a platán-, a tujasort, lett sírás-rívás, de egy ajtó, a Boldog Ajtaja végleg becsapódott, és írt, mint egy motolla a jéghideg Szem - Házban, amelyből kint volt, mert megedződött a pokoli tűzben lett rózsaszín gyémántszem. És van, kivel nem érdemes kukoricázni, mert holtában is visszavág, de nem arra sújt a fejsze nyele, kit odatettek elé ártatlanul levágni; áldozza mindenki maga magából, ha néki áldozat kell! Nincs ördöge, de már tudja, hol van! Tudta, feloldódik még a jégtömb és megered a nyelve a fényes határtalan! Valami elbaszott keserűt feljavítani a megfelelő jó fűszerekkel; megsértettek üvöltésemen lefagyasztotta őket fájdalmam, mikor feloldódtam az örömfőzés! A srác olyan volt van, mint a jég: hideg érdes fagyasztó kemény komoly kimért közeledtén közelében szféra-metszetén dolgozni kezdett bennem az idegméreg, bebiztosítván a magyar ördögöknél, ugyan dehogy! Mi a hun-magyar egyszerre mindent akarunk a csillagos eget is lehozni biztosítva lenni biztonságban! Szeretett barátaim, imádott szeretőim szerető szférátok átjár az örömhír az örömforráson.

A szép kedves nő gyakran nézte fiát, amint az jön-megy, pakol, rakodik, mint egy árnyék közlekedik, árnyékszínház, függ függő függeszkedik a lét a létezés szálain az árnyékok vonulása, és dönt az erőszak, az isteni katakombákban. Idegrendszeremen, mint köteleken ugrál, szalad, rohan, mászik és csimpaszkodik a szféraközelség, szfératalálkozások - gondolta. Mintha hallotta volna, amint a jóakarók, a kretén bérencek gondolkodnak, hát ti aztán jól kikaptátok, megkaptátok egymást jól elszórakoztatjátok. Apuka is aggódva, szomorún követi fiát, amint az cselleng, furakodik, lebzsel, leselkedik, mint őrszem őrző a strázsán. A testvérek is akaszkodnak agancsainkba, csak néha vetnek ide egy-egy pillantást. Tűvé tettem értük az égő várost az égő világon határtalan szerelmem eggyé imádkozni őket a cselekvésben, de kikanalaztak, felfalt a tűz a kanáris messze volt, és akkor üvöltött hosszan, jó nagyot egyszer, majd a másik, majd a harmadik, de ő ott volt enyhíteni a haldoklás agóniáját. A megszállást mindig a legaljasabbakkal végeztetik el, avagy a legbetegebb lelkületű sebesültekkel, kiket épp kínjaik által fognak meg a megtévesztésben. Üvöltöttek, aztán volt ki olyan lett, mint egy kezes bárány, és kenyérre lehetett kenni, volt ki hű maradt önnön magához, és ideig-óráig újra kapott levegőt. A szféráink találkozásában visszavonulót fújt, nem találtam, gondoltam meghalt, majd beleszippantottam az ürességbe, és röhögött és kacagott rajtam; elbújt, majd egy kis piszkálással újra előcsalogattam - gondolta a Gróf.

- Agyontöredezetten még inkább szeretem magát, kedvesem - így a Gróf a Grófnénak. Nyugodjon meg mellettem, és én megnyugtatom rojtosra kikészített, elszakadozott idegzetét.

- Kedvesem, a Kastély borzolja, piszkálja, hangyásítja, károsan áramoltatja levegőink idegrendszerünkön. Szerelme a hűség és egység védelme, mindazonáltal mindannyian kivetettek vagyunk a Kastély sűrített légterén, avagy vákuumában.

- Simogatnám a felborzolt idegzetét az élet szerető elfogadására maga pontos óra, mert a pontos időt mindig az orrára kötik.

A cseléd arra gondolt, hogy beledobták egy halas hálóba, egy pókhálóba, amit mint egy csomót kettévágott egy huszárvágással, és az a természetbe írott rejtett törvényszerűségeket követve a dobókra vissza-, rácsavarodott. A cseléd e törvényszerűségeket ismervén megpróbált nem ártani senkinek, bár beismerte, hogy a naiv hiszékenység, ártatlan tudatlanság, a valós helyzetek nem megfelelő ismerete nagy bajt okozhat, az ember tudtán és akaratán kívül is, ezért megpróbált szétnézni elfogulatlan a világban, a szeretet elvén. Képezte magát, művelődött, sokat olvasott, írt, zenét hallgatott, színházakba járt, sportolt, meditált és imádkozott, mert hitte, a világ belőlünk ujjá teremtődik, felelős tisztességünk fényt, világosságot, a tiszta tudatot erősíti; az erőszak, a kizsákmányolás, a manipulatív elbutítás ellenében. Nem vagyok én pisztráng nyálkás közegben tapadni, mint egy sebesült és meglépni vízi tündérekkel, de sivatagi homok sem vagyok, csak úgy fújtatván a széllel. Tudta Anna, mikor a kakas kukorékolt, hogy az Úrfi dolga itt őt úgy megbaszni, megkefélni bármely pozícióban és pozitúrában őt, Annát, ezt a gágogó libát és hápogó kacsát, hogy ne csak a füle álljon szét, hanem inába szálljon a bátorsága, és eszébe ne jusson még valamit karattyolni; nem szeretett Anna sokat beszélni, fölöslegesen utált, de írni kötelessége volt!

Felültettem a mosdócsapra, és leszedem onnan hátulról és elölről, ingyen szolgáltatás, viszonzást nem várok érte, csak leszedni az összes székről, míg hatok - gondolta az Úrfi, és alig várta, hogy kicsinálja, és végleg tönkretegye a cselédet. Megfigyelés alatt végleg betöröm ezt a kis lázadót, ki beleköp a levesembe, és becsalogatom a büntethetőség kelepcéibe, aztán végleg rajta, fején a háló, a fekete csákó, az iszalag! Jól elszórakozom majd.

A cseléd közben arra gondolt, ki a zenét szereti és jó a humorérzéke, és úgy táncol, mint a fénysugár elasztikus teste, még kis versikéket is kreál, rossz és gonosz ember nem lehet; titkon borzongott minden hallgatástól, mert zsarnoki önkényt fedez! Cinkos, aki néma. Nem megy az emberiség semmire azzal a jósággal sem, amelyik jeges felszín alatt rejtőzködik; bár a tisztánlátás a legfontosabb, és olykor a jég jeges felszín hozzásegít a látáshoz, mire a jég fel- és összetöredezik, felenged és felolvad, látják egymást a gyűlölvén-szeretők! Túlélni a nietzschei magányt, a légüres tér hallgató határtalant, benne az elasztikus veszélyeztetettség a lángelme gyilkosok és hülyék között. Az Úrfi kimerevített, jéghideg szeme, mely olykor könnybe lábadt, mert elérzékenyült, máskor sírt, gyakran nyugodott a cseléden, nem bírta levenni róla tekintetét. Próbálta karanténba tenni, begyömöszölni valahová elágazó zseniális elméje szellemét e cselédnek, vagy végleg megszabadulni tőle; szabadsága nagy rizikót jelentett a fennálló hatalmi viszonyok amúgy is ingatag egyensúlyára, itt a föld ezen középpontján még egy égő gyufa is lángba borít mindent, nem egy lángelme! A föld általános, kis és közép energiaszinten berendezkedvén egyszerűen nem viselheti a lángelmét!

A nem-euklideszi asszonyok nem veszik el a feleségektől a férjeiket, az átázott lepedőn, ha szeretkeznek, és a másik rögtön elalszik ahelyett, hogy hízelegne, és a szépet tenné, a szeretők megsértődvén elmenekülnek; a másik nem szerethet, ha ily könnyen elalszik, nem gondolnak rá ugyanis a szereleméhes szeretők, hogy a másik esetleg hulla fáradt. Az örökzöld fenyvesben sétálgatni, tündelelkekkel kávézgatni, íme, az emberrel együtt lenni, de jó! Leányomat kiteríteni nem lesz egyszerű, mert lehetetlen! Egymásra lett volna szükségük, de nem hagyták szeretniük egymást, persze meg nem akadályozhatták, de mindent elkövettek szerelmük ellen... Aztán volt, ki mindent és mindenkit elárult, volt ki senkit, de a szekérnek tovább kellett döcögnie, még ha a sárba mindig beleragadt is. Az érdekek szövevényén az álságos erkölcsi farizeus méz-máz, a gennyes gócok bármi áron való elrejtése. Két férfit az életénél is jobban szerette, ő volt a beteljesülés; ő pedig az örökkévalóságnál is jobban szereti ezt a nőt; és a szeretetet muszáj kimutatni, másképpen fekete fogú vágy lesz, a bosszúálló, esetleg semmiért egészen! Egy kisleányban, egy bicebóca hajléktalanban Krisztus tekint rám a halálmezőn, ahol a szeretők széjjelszaggatott, lemészárolt testek bűzölögtek a tetemek a keselyűknek a fehérarany adományozás! Csinszkám, vadtátikám, írja hát gépbe a műveit, hátha kiveri végre a szemük, ki maga. Rongyosra imádkoztam a számat, és írtam a székemen, amit kénytelenek voltak halálomig meghagyni nekem - emlékezett Anna. A halál-közeli arcának még gyöngédebb volt a hangja, "mi sosem mutatjuk ki, kik is vagyunk", meredt szemének megrebbenő szempillája, a látás öröme. Adja Isten, ne maradjon mibennünk egér és fekete macska perspektíva, se meg ne tévesszen minket a világ, a sólyom napba néz! Néztem, mint egy tárgyat közönnyel, és fáj a haldoklása, fáj a halála. Megértettem, beszippantván arcképét, a művészetének hőse, egy széken megírt magyar örökség. Kissé furcsán bólogatván gyöngéd nehezteléssel fogadta, hogy mennyire szeretem, éreztem örömét. A szeretet és békesség szférájában benne lenni kizárólagosság nélkül. Ellentéte a rendőrség idegborzolása. Látta a Földet teljes poklában a bukott angyalok égetett tűzfészkeit, amint az ördög csalogat szerelmesen házába, és mihelyt ott vagy egy kéjgyilkos mered rád, és megkötöz, de nem a szerelmetes kötelékkel; mezítelen kibassza tetemed az utcára. Imádkozik mindig, hogy az isteni zene derűjén, felsrófolt könyvek között halhasson azzal, akit szeret. A nagy boldog-asszony bírja egerek és emberek, vadállatok, őzikék, szarvasok és sólymok perspektíváit. Tükörben a zseniális művész, önmaga. Felszabadítottam magát, mert az isteni mívesség, az istentől megáldott jóság és tehetség zseniális műveit hozza létre. Mégis, szarszag ellen művirággal nem lehet védekezni, másrészt a szarás a túlságosan emberi része. Piros papírszívek sem pótolhatják a szeretett ember hangjának meleg gyöngédségét, teste érintését, szelleme jelenlétét. Mikor egy barát észrevette, annyit lőtték már, hogy értékítéletei beszámíthatatlanná váltak, végzett magával, hogy önbecsülését megőrizhesse. A hódító varázsló varázslata mögött mi, érzed-e a maja fátyolfelhős elmozdulásán? Kipottyant a házból egyenesen a színes tintáiba, és előre megfogadta, hogy a másikkal írásban engedélyezteti fantasztikus fantázia írásait. Nem veszi észre, hogy állandóan a csiklóján játszadozik a vágyam? - kérdezte a másik. Tehát az imádság! Aphrodité, Apollón, Dionüszosz: tiszta forrás, mi is az? Egy nyugodt és békés, kialudt elme; benne éltetődik világok világa, a szeretett sajátok és a megszállók erőszaka nyomóprésén a szabadság őrizése: a szemed! Ha valaki, mint a bumeráng mindig visszajár, az vagy kém, vagy érdekelt, vagy szeret! Persze a kategóriák összemosódnak az élő lélekszellemek helyzetei szituációiban. Gyönyörű Gyöngyvért hülyítlek drága feleségem a túléléshez, mert milyenek és kicsodák a feketék, ki a Buddha és a tiszta tudat mi, és mi az ópium? Úgy játsszák Virginia: Nem félünk a farkastól-t, hogy összeugrasszák a Férjet, a Kapitányt és a Cselédet, hadd egerésszenek természetesen egymással, de nem egerek! Szórakoztak egy kicsit, mégis tragikusra fordult a nap delelőjén. Mi az mégis? Nem fúr, nem farag, nem meszel, nem épít házat, nem kőműves, hát a Kapitány! Üres képkeretben egy Kék Marok hüvelyez meg a világi zűrzavarban. Mindez nem tett jót a Magyarok Nagyasszonyának, mert a katonák akkor is összevesznek Nő miatt, ha nem szeretik, ha nem akarnak, és nem tudnak neki adni semmit, ha nem is ismerik, hát még, ha többen, vagy mind szeretik, aztán még az úri becsület, és jaj neked, Magyarok Nagyasszonya! 2002. augusztus 19-én haza az USA-ból megkönnyebbülten a Bécsi erdő és a Bakony fölött még nem fagy arcunkra a mosoly, hogy végre itthon. A leánykérés sem akkor, sem később nem hangzott el se virágcsokorral, se anélkül, de valahogy kisszerűnek láttatott minket az Isten, mert semmi jót, derekat, tisztességeset és becsülést, kiválóságot nem feltételeztek velünk kapcsolatban. Az apja árral szemben is négy stílusban úszott; holt részegen, daruk közé beesvén az örvénylő Dunán, és kikecmergett onnan hulla részegen a kavicsos, sóder-dombos Duna-part fűzfalombos éteri hajlásain az édeni, paradicsomi tóba. Kék égen bárányfelhők és a vízi bokrokon két fekete pillangó csókolózván kergetőzik, - apámok -, kék égen fehér, pihe-puha leheletnyi szösz. Ha halálraítélt, bebetonozott helyre születik az ember, mit tanácsol a több évezredes kulturális hagyomány etikus irányzata? Példaadás. Vitte a kővel teli zsákot a hegyre fel, sokak helyett is. Teherautó, de mások rakják rá az elviselhetetlen terheket. Hány és milyen kolbászt csavar fel milyen kezeire, ha ráállnak mindre, kit szeretett és megtévesztik összeugrasztván őket, mert egymással nem beszélnek; és ha a képből hiányzik egy részlet már más a Bírák ítélete, csak nem mindig a világ hatalmasainak érdeke? Hulljon a magyar szerelem barack és eperlekváros katonái - így a nagy inkvizítor, és utána az özönvíz! Vigyorog, mint piros alma és sárga körte a kredencen, én mégsem tudok nevetni egy jóízűt! Balatoni gyönyörű nyár kócsagos, gerlés, széncinegés hattyú-vonulása. Távol tartotta magát tőlem, mint egy leprástól, mégis összerezzentünk az évekig tartó kezelések nyomán. Szétszélesztik, világgá őket, majd rám másznak, betörni szárnyas gebémnek Ura én vagyok, nincs, ki hitegessen, becsapjon és bealtasson holmi erőszakos állatidomár! Felcsavart szőnyeg és becsavart kolbászok, mégis a lélek, ha szeret, és nem tud mást. 2016. július 14. meghal a szívem megint, hogy a halálban, mint áldott magányban, beteljesítesz.

Elütötte a késő éji órát a harang
tán nem fagyasztanak le -28 fokra
tán nem borítják lángra bensőim parazsát
tán nem utáltatják meg velem az úri fajta fickót!

A házam érzékei én vagyok - mondotta az Úrfi, és a cseléd kitekintett az égre a nyitott ablakon. E kis golyóbison, mint a Föld én vagyok az Úr, és mint Úrfi cicázom a cselédekkel, ha eladták nekem őket; kinéztem egy-kettőt magamnak, sosem adom másnak. Ja, hogy velük elfelejtették közölni a megállapodást, minő hiányosság? Hét állat. Vadállatok. Kard ki kard, és vér folyik, mert e cseléd játssza csak a cselédet, mindenki beleszeret, mint egy rakoncátlan, szabad telivér pejlóba, a legnagyobb ellenségei is.

- Leányom maga nem pite!

- Milyen pite nem? Hallgat.

- A széttépdesett, agyonhasznált, kifosztott, naiv, melegszívű vendégszerető, hazájukból szép lassan kiebrudalt, jogalkotó és jogtisztelő magyarok, és a figyelők leültek asztalához, és nézte holtan a befejezett épületet, ami egy romhalmaz, és ölelte a citrusokat, míg énekelt a katonáknak, mert nem tudott jobbat, a tehetsége erre predestinálta.

- Prédikátor, takarítónő, ítéletalkotó, ítélőbíró, hullamosó és egy inkvizítor, egy szuflát kitaposó munkásőr mind e társadalom alkotó illesztékei és lim-lom.

- Ülünk a mászóka tetején és kilovagolunk mezítelen a Fekete erdő titkai közé, megélni szabadságunk.

- Szabadság: elmeállapot. Hallgatással próbálták megtörni és elszigetelni. Mindennel megvádolták, hogy uralkodhassanak felette, azok meg elhitték!

- Bambi hercegnő lemeztelenítvén és csupaszon mossa fehér ruhája piros pöttyeit.

- Jól játszol, tovább élsz.

- Mondja a bólogató eperfa lombja alatt is leszophatom?

- Panaszolja, ha nem veszik emberszámba, és mégis összerezzen az ajtócsapódásra, leszopás így, avagy túl.

- Taposó falatozók a kifosztott és jogfosztott elárult éhenkórászokon növelik a kiszolgáltatottságot. Zsarnoki taposómalom.

- Bár jó, ha nem biciklizés közben a nyílt mezőn, WC-papír nélkül jön ránk a fosás ingere, parányi dolgokból mégsem csinálunk ügyet, ott a kukoricalevél és a fűcsomó; és elmeséli, hogy nagy ihletáramlatokban szokott írni; jön a gyerek, ha jön a gyerek, attól kitől éppen, angyali megtermékenyülés a szárnyas magok nyomán. Toldi. És elmeséli még, honnan is tudhatná, hogy az istennő hol pottyantja Kukorica Jancsi gyermekét e világra patakparton, fenyves erdőn, nyílt mezőn, avagy alpesi tavak láncolatának partjain, és akkor rajta lesz-e a szarás ingere. És jött egy elme megszállni engem, de én addigra halott voltam, mert legyilkolták a hajnali mezőn mind az enyéimet, és engem, ártatlant meghurcoltak, végighurcoltak a világon. Lassan ellep a mocsár, benő a fű és a gaz és elönt az árhullám. Bár az égető ócska feszítővas a börtönrácsokon préselték át húsuk idegzetét átjárta a világegyetemet üvöltésük, és maradtak székükhöz kötözött remegő-reszkető mezítelen idegcsomó. Röhögött a szerelem és bekajálta az egész bandát! Nyolcadik bőrünket lenyúzván fekete mezítelen idegcsomó pulzálunk az Úr az üres űrben Isten citeráin bőrünk pengetik ilyen-olyan angyalok, de történik-e bármi Isten akarata nélkül? Avagy történik-e bármi Isten akarata szerint?

- Mindent láttam, egy pontot nem, és ebben az egy pontban benne állván minden máshogy, másképp lett értelmezendő. Ennyit csak az alázatról Isten és a teremtett világ előtt. Egyszerre röhögött benne a határtalan szerelem, és a rég megtört, agyonhasznált, és ezért mindenre képes hatalom által diktált nyakak elnyisszantója.

- A határtalan szerelem óvatlan és meggondolatlan, és mert vak, könnyen becsapható; és a feketék úgy tapadnak, úgy lapulnak, a kígyók úgy tekeregnek, és csak a rövid távú gyors számítás van. Látván a feketéket, sem lesz ártó, bár néha levegőt se lehet venni a börtönfalak, a sértettek, és semmit nem akaró, de ártók között; ha az ember nem akar ártani, mégis a szabadság mély lélegzet, és átjár. Meghurcolták, végigvonszolták a világon, ő pedig a bőröndjeit telis-tele könyvekkel, mert a könyv, a zene, és a jó barát érdekelte, bár az utóbbi ritka. Szívesen fürdött mezítelen erdei, gyors folyású, hideg vizű patakokban, árnyas fakoronák védelmében. Gyakran basztunk az éteri zöld mezőkön az elme távszerelme, majd együtt haltunk kiterítve, sziklasírban. Mégis átugrotta a fiatal szarvas nagy agancsával a kerítést, a széles patakot, és a víz nem lett véres felsebzett hasától.

Azt mondják, a 21. század a nőké, én nem tudhatom; feminista nem vagyok, szeretem a férfiakat, kit éppen, kiben meglátok legalább egy isteni szikrát, ami engem lángra gyúlt; mazochista lennék, mindig elégni akarni, talán igen, de még véletlen sem vonz valami kispolgári, szűk ketrec, amelynek rácsai rám tapadnak és össze-, agyonnyomnak; a lakat és bilincs nem vonz, de a szerelem, a szeretet igen, amely Istenben mindkét félnek szárnyakat ad. Milyen pechesek mégis a világirodalom szenvedélyesen szerelmetes hősnői tiszta, emésztő szerelmeikben; hisz egy hosszú szívatás folyamata, kínzás, vértanú nyomorúság, testi, lelki és szellemi betegség áldozatai ők, agyonázott kalapjaik szorongatván, amelyeket rongyossá szakadoztatott a viharos szél és szakadó eső, tengeráramlatok zenéje; Isten mindig tett egy új és divatos szép kalapot a feje tetejére. Ha kalap van a fejeden, játszhatsz magad, mások hatalmuk növelésére játszanak, míg ármány és rágalom útján elpusztítanak, ha nem vigyázol! Mégis a Hetedik te magad légy! Szívében a vonat minden áramlatossága, hisz étek lehetett Drakula módra méltatlannak asztalán. Meg ne törjenek saját használatukra, hisz az nem Istentől való, a szerelem a kölcsönösség. Határtalanul elhasználtnak érzi magát, mégis titkos és rejtett isteni terv szerint. A reprezentáció fenomenológiája, és nem látszik a felsebzett test felszakított sebei az áramló és üdítő szép szóban. Egy sás-nádas fertő mocsárban az erőszak perverz fenegyerekei kiterítettek egy nőt! És hangos röhögés hallatszott az éterben. Gúnyos, ördögi röhögés. Hagyja már a falat drágám, hisz én egy tuját ölelek, és csörgedező patak partján, fák lombkoronája árnyékában maradandót énekelek. Mily gyönyörű, fehér bárányfelhős kék ég alatt füzek közt fürödni forró nyáron a jéghideg tóban. Ázzak még egy kicsit a nyitott ablakban? Melegítsen tejet! Forrón szereti. Túl forró megégeti a szájacskáját. Kerülgeti, mint macska a forró kását, de forrón szereti, nem, mint a medve a lépes mézet, és addig jár a korsó a kútra, míg meleg, vagy kém. Míg ütöd melegen a vasat, vigyázz, ne törd el! Egy vassisak méregvirágai; érzelmes, könnyes szemek is acélosodnak az életért. Gyöngédség ismeretlen. Kíméletlen kiszámítottság illesztékei a szerelmespár. Száradó kígyóbőrök a napon, kaméleon az élet. Ha a jó hatalom akarása, hat az angyal! - így Nietzsche. Élni jól vele és nem visszaélni, ez minden. Egy szépséges, tartózkodó kérelem a létezésben. Gondolataiban elmélyülvén a csöndesség, a csend, az áhítatos magányosság emlékezete. Friss, tiszta, csörgedező patak zubogását szomjúhozni! És elsírtam neki mennyire hiányzik, és könnyeim mind virágok lettek a sírján. Szívek közös gyökérzete fényvirágokkal ajándékoz meg a szeretet zenéje. Kérjen vizet, maga beteg! Menjen kedvesem a vizével, maga az én egészségemért aggódik, hullámos hosszú hajú, fájdalmas szívű lány? Kikémlelték a cselédet, amint a patakparton biciklijét a bokorsori fakorlátnak támasztván falatozik, és jelentették, hogy mit. Esteledett, hűvös és nyirkos volt a levegő. Teleírtam örök virágaival: egészségére a vacsorát, Esti, de ne legyen utolsó! Ilyen szépen, mondja, még soha senki le nem írta a nevét. Ha ír, örök virágaink sokszorozódnak. Persze, hogy nem jó annak semmi, akit a lelke szellemétől eltiltják, gyermekeit elrabolják, és róluk minden jó hírt elhallgatnak, de rágalomáriát terjesztenek róluk. Az idegen halálos ellenségei házába tért meg keresni kicsinykét, a gyilkos röhögések megaláztatásai miatt tudta ezt. Vigyázz, Őzike őrszem fejedelmi acélsisakban! Főnév és ige, mondja, a nyelv nem Isten által teremtetett, hanem önkényes képződmény, de miként jön ide a szabad akarat. A világ megteremtetett a tökéletes szellem lehetőségeivel, amelynek alapja a szabadság, de a világ részei közötti kapcsolat, harc és szembesülés viszonylataiban alakul a tökéletes szellem lehetőségei, hisz a bűnösséggel számolni kell mindig, mert a szabad akarat velejárója, naiv, ki ezzel nem számol. És lehet, hogy nekem nincs bűnöm, de körbevesz a kegyetlenség és a mindenre képes és elszánt erkölcsi nihil, az etikátlan világ minden oldalról, akkor az a bűnösség, mint olyan általános, és tönkre teszi mindannyiunk életét. A választóvonal itt húzódik, nem hatalmi blokkok között, hogy van-e erőnk az elhatalmasodó rosszban és gonoszságban nem ártani tudni és akarni; meglehet, hogy a létező vallások már csak inkvizítor múltjuk miatt sem, amely a jelenre is kihat, és visszük a jövőbe, nem alkalmasak teljesen a tisztaság és jóság és a nem ártás vélelmeit képviselni, de mindig van e vallások képviselői között karizmatikus egyéniség, ki megújítja őket; én még is az új evangéliumot hirdetem Krisztus nyomán, mit jelent ma ő és a hatástörténetében mit jelentett és mit jelent, hol van ő valóban a szegény szabad isteni képviselő jelen. Talán, nagy hívő művészek élettörténeteiben; a nagy művészet Krisztus-hívőség nélkül is istenit közvetít útján az ördögi táncok erős kísértő jelenlétével (Goethe, Liszt, Wagner) csak párat kiemelvén, és itt a bökkenő, hogy hol is húzódik a határvonal; miben rejtőzködik Isten közöttünk a világban mindig csak katakombákban?

A cseléd boldog kacagása gyilkolta a rosszakaró, gonosz kísérőit, de boldoggá tette igaz barátait! Olykor volt rajta bugyi, máskor nem, mégis, nem volt baszható sosem, ritkán szeretkezett; baszható sosem volt! Kapható még úgysem, sosem! A cseléd olykor beengedte szférájába az Úrfit, máskor nem; így tett az Úrfi is, mert ez a szabadság. Megölni az Úrfit, á dehogy, szerető rímekbe faragván önteni. Karamazov testvérek, Bűn és bűnhődés.

A szabadság ellentéte az alattomos zsarnoki önkény erőszak csáprendszere, a középnélküliség és az elveszett nincstelenség magas intelligenciájú romlottsága. A kizárólagosan eszközként használata mindennek és mindenkinek egy-egy szentesített cél oltárán, a kommunikáció hiánya a felek között, valaki megtörését előirányzó hallgatás, ha igaz ember ellen irányul, a világ tragédiába sodródásának első, vagy már sokadik fázisa. És a jóság értelme elveszetten az alkonyatban. Állandó megaláztatások, rágalmak és ármány légkörében, amely egy ország megtörését célozza, nehéz barátságokat kötni. Felejtés a hosszú élet titka, a jó értelemben vett felejtés, a megbocsátás, a kiengesztelődés, mikor egy korszakra az ember azt feldolgozván végre végleg pontot tesz, és új életet kezd. Ez gyilkos gyűlölettel, halálos betegségekkel, bosszúvággyal a szívben nem történhet meg.

- Én nem vagyok élve elrothadó süvítő fa üvöltvén a szeretett és vágyott nő után, én megtartom, akit imádok - kiáltotta az Úrfi a cseléd után, aki kacérkodván vele, hol rejtekhelyeket mutatott, hol zsákutcákat, és így gyakran megszorongatta, sakkban tartotta ellenségeit, kik barátnak mutatkoztak, de valójában mindig újra és újra hátba támadták, veszélyeztetvén a cseléd életét is nem egyszer. Aznap egy mezítelen pelenkás, mert csecsemő ribizlibokor tisztán és fényesen kacagott, míg egy kisfiú fehér labdáját dobálta hozzá. A disznók most basznak - gondolta a ribizlibokor, aztán mosakodnak, én vagyok a képzelet.

- Nem esett jól magát basznom - mondta az Úrfi az Úrinőnek aznap éjjel, pedig de jólesett neki, mint lépes méz és törökméz vörösborral! - Fene essen belé, csapjon belém a mennykő, ha e cseléd nem nőtt máris a nyakamra, és fojtogatja azt; az urak ráutaltsága szolgálóikra.

Március 24-re virradó reggelen ott volt ágya mellett egy halott, aki egykor meg akarta őt festeni, de túl sok volt körülöttük és bennük az árnyék, a halál, a megnyomorítottság, fiatalkoruk ellenére; szerencsétlenek is lehettek, mert vitték a keresztet sokak helyett is. Rózsaszín szív ide vagy oda igen hamar megfeketedett, jóakarói nyomán elszenesedett, mert tűz, ne hallgass idegen tanácsra, hisz a helyes döntés lehetősége ott van a szívedben, sok magányos órán megérlelődik a jó tanács a csendben; a sietség mindig gyanús, mert miért a nagy sietség, ha a szeretet örök! Az igaz szeretetet csak az ördög tudja tönkretenni, hitetlenséget, bizalmatlanságot és gyűlöletet csöpögtetni, elhinteni szíveinkbe. Ördög pedig egy nemzetérdeket sosem képviselhet, hisz nemzetérdek az a szeretet hídjainak építése a nemzetek között, mondjuk egy J. S. Bach, és Mozart!

Akiknek a magyar nemzet megkeményedett tyúkszar, azzal nincs mit tárgyalnia a Magyarok Nagyasszonyának! Talán épp azok miatt szakították szét darabjaira igazságtalanul és véreztették el! Egy szabad világban fontos, mint annak része, hogy a magyar szabad legyen, ennek alapja gondolatainak, érzelmeinek és választásainak tisztelete, az erőszakmentesség és a rágalmak mellőzése! Szeretethiányos lévén mindig oda dörgölőzik, akik nem képesek szeretni, hát szerető barátokat! Minek ennek szeretet az info-korszak ördögi-angyali harcain? Csak. Aztán eljátszották egyesek, hogy szeretik, mások tisztességesek maradtak, és nem csapták be, de lassan valóban megszerették a szabadságáért oly hősiesen viaskodó kisfiút és kislányt az isteni áldott és áldásos kegyelmi állapot bölcsességében. Mindenáron ki akarják lőni a magyar szemet a fejről? Mindenáron be akarják fogni a magyar orrot és a magyar szájat? A kék bolygó akkor marad talán kék bolygó, hogyha a szabad hatalmi diskurzus folytatható, és az erőszak önkénye nem lövi szét ripityára a fényképésznők fejét, és tiszteli a szabad gondolatot!

Ott voltak a halott lelkek a cselédszobában. J. S. Bach és F. Liszt lépegetett a zongora regiszterein, de hazudik, ki azt mondja, hogy a szellemvilág nem áttetsző, átjárható, és falak övezik; nem, de fontos a viszonyulás, a mérték, és aránytartás, és hogy mi cél vezet, milyen akarat, hogy nem dugod homokba fejünk, hanem reflektálni, tematizálni, és óvatosan állást foglalni kell. A legnagyobb rossz az önkény hallgatása, mert mi rejtőzik a szívben csak Isten számára lesz láthatóvá! Levegőtlen présben jó nem születhet; a zártság elviselhetetlenné váló bűzzé és méreggé is válhat, és részben a személyiségen magán múlik, hogy mivé lesz. A Királyi Várkastély ólomsisakosai fotonbiztos elméjükkel manipulálhatatlanul a szárnyas angyal védelmében a Magyar Szent Koronán. Mindennél jobban, mindent áthágván, vágyva vágyakoztam a krisztusi béke szeretetére a világban, körülöttem. Sok ellenséget szereztem ezért a zsarnoki agymosók, fekete varázsló manipulálók, métely és méreghintők között, hisz a viszály legnagyobb ellensége a tiszta elme szerető nyugalmas békéje, amely nem lázadó, de lényeglátó, és kritikus kérdésekben mer bátor és igaz véleményt alkotni és kinyilvánítani. Nyolc patak csobogása egy illatos virágos kert madárdalain az éteri isteni zene szabadsága. Sorskérdésekben és sorscsapásokban a kreatív elme gyümölcsöző ereje. Túl jól hallom nem halott Tünde szívem Csongor Úrfi! Most szarok egy jó nagyot, és megmosom a paradicsomot. Épp ideje átöblíteni kissé, de kéretik, ne vérben! Mindenki felszabadultan kacag a végén, ha igaz... Kik is vitték az embert a halálba Isten előtt felsorolni fölösleges, emberre nem tartozik! Halott vagyok, és halottnak lenni tudhatnia magát hosszú agónia után várván várni valakiket, nem is olyan borzalmas! A létezés borzalmas, de leginkább a nagy szerelem emléke borzalmas, ha az ember még szeret. Ki ő, az agyonszaggatott, agyontépdesett és kínzott Fekete Madonna és tündöklő égi mása, a ragyogó napba öltözött asszony! És akkor érezte a másik határtalan szeretetét boldognak lenni, hogy ő ír, és nem akármit ír, mert tudta e nő hű volt a legnagyobb sötétségben, és a pokol mélyén is. Hiányolta az írást, a szép szót, a gyöngyöző csörgedező patak kacagó gyöngyei fénykönnyeit. Szerelembe szerelmesnek lenni megvan az az előnye, hogy az ember a sivatagot virágos mezőnek képzeli, de ideje van az ébredésnek, amikor észre veszi, tudomást vesz a sivatagról az ő virágos mezőin innen és túl a sivatag virágairól. És elmeséli, hogy ő mindig, nagy magányban, szellemi kivetettség villámló, nagyfeszültségű pályáin mozgott. Tisztítótüzeken át az ég fenséges magaslataira... Piócás, polipos, poloskás, tetves munkahelyek, tetves barátok és szeretők, mérgezett egerek mindig vannak, de az Istenre figyelő szerelmetes akarat is van! Isteni munkások is vannak. A szenvedés keresztjén megfeszített szép kedves nő nagy nehezen kinyögi, kipréseli magából szerelmetes kívánságát az Istenközelség utáni vágyakozásáról. És üdvözöl engem elsőként a házban egy kis mezítelen pelenkás ragyogó, tündöklő arcú mosolygó ribizlibokor! Apám üdvössége bennem tündöklő-ragyogó szeme bogara. Én nem akarom a halált körülöttem. A halál részünk, de üdvözült, avagy kárhozott; és másokat mibe taszítottunk, üdvösségbe, avagy kárhozatba? Nem szeretném az András keresztjén az utolsó vacsorát; örökkön ismétlődik a kereszt áldozata, és az irgalom e keresztnek támaszkodónak és neki támadónak is. Egy rózsakert, egy apácakolostor egy szigeten. A javára meghallotta az intő szót, de amíg a Földön vagyunk a teste bőre érintése egy kávéasztalnál; itt a bőröm érintése egy kávéasztalnál, és hitt! És azt mondta a papnak ő ráér, és üdvözölte a pápa-papa-ginát-gésát-papagénát, drága imádott kicsi unokám, pedig csak Istent imádjuk, de méltó ő az istennő, épp azért.

Az anyja meséli, a magyarok szépen ünnepeltek augusztus 20-án megtartották országszerte mind a 141 tűzijátékot; nem esett, nem volt borult, látni lehetett a holdat! Másnap a Magyar Királyi Várból, a Mesterségek Ünnepéről jelentette, az ünnep szebb, mint eddig bármikor, oly régi mesterségeket is bemutattak, mint még egyszer sem máskor.

Leszophat-e az eperfa lombja alatt nyomban, nem valószínű. Menny és pokol házasságai. Istenjátszó sátánjátszók vigyázzanak a világra, a feladat a szenvedés és a kín enyhítése! Őrzők, hol vagytok, az magyarok tündöklő csillagai? Ha a cseléd a legjobb falatokat magából az Úrnak adja, lehet a szeretet jele, de nem biztos, hogy az; Isten szeme mégis mindent lát. Jött a bikiniben az állatszelídítés, de vadállatok kellenek a szabadban is, nemcsak a cirkuszban! Nem mindegy úgy baszni, hogy közben a segged kivan.

Időnként erre rímelvén fenyegető fenyítőn megkérdezte az Úrfi a cselédet, mi baja tulajdonképpen a cselédnek az Úrfival. Ilyet a cseléd, sose mondott, hogy neki baja lenne ővele, az Úrfival. Azért, Édes Anna, azért, és erre Anna boldogan és büszkén kihúzta magát, és pucolta tovább a retkes ablakokat tündöklő tisztára, hogy mindenki megelégedésére ki lehessen látni rajtuk. Meg vagyok magával elégedve, Anna. Annával kitörő örömében madarat lehetett fogatni! Délután kék, áttetsző szárnyú szitakötők csókolóztak a levegőben, kék, fehér szemű pillangók repdestek szárnyaik próbálgatván az örök tavaszban, és ráültek a cseléd szemére áldást osztani, aki elnézett a messzi távolban a kukoricás és búzatáblás fölött.

És maga Cseléd, meg van-e vélem elégedve? No, esett gondolkozóba a cseléd, és kaján csúfondáros mosollyal azt találta válaszolni, hogy ő ugyan egyáltalán nincs megelégedve az Úrfival. És ugyan, ha szabad kérdeznie, miért nem? Azt nem válaszolta csak, majd elgondolkozik rajta - mondta. Persze esze ágában sem volt elgondolkozni a miérteken, de tréfából mondogatta magának, az Úrfi olyan, mint a Jeges-tenger nagy jégdarabokkal a felszínen. Mint egy kontroll gép-agy olyan; ha a cseléd a Házban másképp venné a kanyarokat, mint az Úrfi, rögtön azt feltételezi róla, hogy 1. eszik, 2. iszik, 3. tehát nem dolgozik, 4. nos, feltétlenül lebzsel, 5. következik ebből, hogy ingyenélő, mármint nem dolgozik meg a betevő falatért sem. Enyhén szólván terhesnek érezte az Úrfi azon igyekezetét, hogy mindent rajta bevasaljon. A cseléd kerülte az Úrfit, az szántszándékkal mindig belerohant, beleütközött, így éltek egy fedél alatt sok-sok balesettel. Jöhetne már az a vonat... és voltak, akik csak kínozni voltak képesek, mert maguk is csak kín-izomcsomó voltak! Végigcsókolja-e az agyonhasznált fekete papucs sebes teste tulajdonosát, mint egy sebhelyes elhasznált fekete papucsot? Az erdőben a női katonák figyelő felvonulása, és egy játszott cselédszerep, mert Goethe és egy darmstadti Grófnő, és egy salzburgi könyvtárosnak adott pofon egy csókért, pedig Hesse: Siddharta nyomán. A börtönben az undor a világi erőszaktól, és szféra-ajtók, a szívcsakra legvastagabb ajtaja, áteresztő, avagy nem. És a háborúban vízbe fojtották a gyerekeidet az uralmon lévők a hadi úton. A rejtelmes rejtőzködésben növekedett köztük a vonzalom az ürességben a kötélidegzet erősödött, megtartani önmagukból a mag tisztességét. Ha rájött volna egy csalásra, hogy ez a nő becsapta, kíméletlenül elbánt volna vele, szétszaggatta, megtépázta, tönkretette volna. Nem kapta rajta irányában hűtlenségen, de ez a nő a nap nyitottságában élt és ontotta sugarait, viharos ég sűrű fekete felhőrétegei alatt, és kellemesen szitáló esőpermet szállingózásán forró nyárban. A nő önuralma kihasználta céljaira a férfi vágyakozását, amely szórakoztatta, enyhítette magányosságát, és bú feledtető volt. Alfa-kettes páros mezőny játékaiból lett a világűr.

Az Úrnak borzalmas-rettenetes szféra-aurája volt egy mélyhűtő, fagyasztószekrény, avagy elektro-sokkoló idegméreg-gépezet, büntetőzárka, szelídítőtégely-edény, amelyben kiverik belőled a vélt nem oda valót, a szuszt is. Van még mit szelídíteni, horkant fel az Úrfi, és ostorral megsimogatta a cselédet, ráripakodott, majd elröhögte magát. Gúnyos düh, beteges halászó-vadászó elmezárka, gyöngéd érzékenység csapott át a másodperc törtrészei alatt pusztító, cinikus megsemmisítő nevetéssé. Ő, az Úrfi lesz az, aki a maga gyönyörűségére végleg betöri és megtöri ezt a nőt, mert átlát rajta, kis allűrjein, ravaszságain, önuralom-vesztésein, botrányos kilengésein, céljaiért. Imádta, amint szinte szédüléses ájulásig tudta felnyomni a nő kisüléseit, csiklója érintése nélkül is érezte hüvelye nedvező kitágulását. Mint két agyonsebzett húsdarab vonszolták az életük egymás mellett. Imádta, hogy a nő szférája érintése olyan volt, mintha csiklóján zongorázna, és a távolból is képes volt elcsattanó elpattanását előidézni a szexuális szférája kisülését e magányos, agyongyötört nő vágyakozásának! Döbbenetes, sokat ígérő, kissé félelmetes tapasztalat volt. Meg fogja engedni neki, hogy éjjel-nappal várja a babát, olyan baby kell, ki jön, ha kell, marad, ha nem... Virginia farkasai. A nő szíve hálója közepébe bevonzotta a férfi tekintetét; ez kölcsönös, rémséges kiszolgáltatottság. Távolból leselkedtek egymásra, tudták ott a másik. Az Úr idegméreg-gépezet és fagyasztás légüres bőröndjei utak voltak negédes könnyekkel. Nem bír szabadulni tőle! Vigyázzon vele, boszorkánynő a legrosszabb fajtából! Tündém, Tünde lelkem, határtalan szeretet. A cseléd késő este és éjszaka a cselédszobában írta meg műveit. Akarata vas és acél, de valójában kedves, lágy és gyöngéd, finomított kristálycukor. Betöröm végleg magamnak a Tara szele tejét, fújván a forró tejet, én leszek, ki utoljára nevet, aztán valami miatt beállt a mosolyszünet. Nem értette az Úrfi, de az első kalandos játszi játékok után a nő egyre tartózkodóbb lett, és kerülte az Úrfi idegesítő béltaposó, kurva-rabosító szféra-auráját. Elvesztettem e nőt - gondolta, nincs hatalmam rajta többé, nem tudom őt megtartani, tán nem is akarom. Vigyázzon vele - figyelmeztették, több állam kül- és belügye e világ kurvája nő. Erre az Úrfi képzeletében háza összes elrejtett zugában, elsötétített ablakok mögött mezítelenre vetkőztette a cselédet, és rá parancsolt, engedje le hullámos gesztenyebarna haját; szerelmes volt e nő illatába. A cseléd tudta, itt is idegen marad mindig, és nem változtat rajta az sem, az Úrfi hányszor is kefelenyomatolja. Az Úrfi billió irányban elköteleződvén, mint az úrfiak általában, mégis kinézte magának e cselédet; ez csak nehezítette a cseléd helyzetét, aki szintén sokfelé elköteleződött múltjában, és ez hűséget, felelősséget követelt. Az ördögfi-mentés isteni kacajjá lett a fűzfába belekapaszkodó isteni szelek lengedezésén; akkor a cseléd kiült a teraszra, fejét égnek emelvén tündöklő-ragyogó felhő nélküli kék égen fecskék csapkodtak erőteljesen szárnyaikkal; a paradicsom - gondolta. A halottak birodalmában tessék vigyázni, mert minden szentnek maga felé húz a keze, mint a titkos háborúkban, de aztán nehogy könnyen ítélkezzünk, és sajátjainkat ítéljük el semmiért, félreértésből, mert lőnek itt már mindenkire, azt se tudván, kire is, mire is, vagy parancsra, vagy ösztönös szerelem gyűlöletéből, de a világi hadszíntér mindig is fejetlen volt egészen a legnagyobb tragédiák bekövetkeztének kialakulásáig! Mily félelem mozgat minket szaru patákon, hártyás fülek nyomában.(Denevérek!)

Fölösleges minden kastélyt megnézni, mert a lényeg ugyanaz. Fölösleges minden templomot megnézni, mert a lényeg ugyanaz. A világ kétszer és még sokszor is milliárdnyi darabra törik bennem, a szeretett világ, mert túl naiv volt, tehát nem is volt tulajdonképpen, a fekete holt-halott kő értelem nélküli, tudattalan semmi jelenlét belelógása a megemésztett létezés szabadságába. És van, ki mindenre képes, nem kell életét veszélyben tudnia, hogy gyilkoljon és üssön. Mégis sokan élnek állandó veszélyeztetettségben. Beleláthatsz a lapokba, ártatlanul tengődvén, hogy rágalmazzanak éjt-nappallá téve -, értelmes munka nélkül, de mégse legyél áruló, hanem a szeretet. A fejetlen és a szabad milliárdos-, maffiavilágban már valakik érintése is halálos veszedelem a civilnek! Tragikus, hogy egy szférában, a szellemiben, a képzeleti világ és a valóság megkülönbözhetetlenül elválaszthatatlan egymástól. Úgy forgatta magában a kérdést, mint egy létkerékben ringlispílként forgó imamalmot, mégis ki beszél szakadatlan bennünk, kié, mi ezen állandó hang? Egymás közöttiség, lelkek viadala a tudattalan tudatfölöttes, mint halál, mint orkán zúg az egységes látvány a szétszakítottság poklában a köpönyegforgatás, de létezik az éden is; sok átok, sok átkozott között lenni áldás mégis, erre irányul az imádság; az imádkozzál és dolgozzál! A kollektív tudattalan szerepeken át áramló tudatosulása, a múlt folytatólagossága; halálukból mi szivárog, mi csörgedez patakonként, folyamként egymásba a Föld elektromágneses, vizes tömbjein; a vágy hattyúja, a történelem hattyúja, ég-föld között, égi tartalmak közvetítése a földnek. Aztán mindenestül rájött, lassan megtanulta, mit jelent a 21. század elején magyarnak lenni a Kárpát-medencében, finoman fogalmaz, ha azt mondja nem életbiztosítás, nem leányálom, mert itt aztán úgy lőnek egymásra a titkos hatalmak fejetlenül a mérgezett páragőzben, hogy már azt se tudjuk, kit is lőnek tulajdonképpen. Pusztulunk, nemcsak mi, mégis túlnépesedett a föld. Egy verőfényes napon jött rá, mennyire szereti a fehér és színes cipőket, a nagy fehér komoly, de játékos, jó humorú kutyákat. És elgondolkozott az isteni jelenlét, a világi érdekek, az egyes ember létfenntartása, hatalomhoz való viszonya mindenkori kibékíthetetlen ellentéteiről. Antigoné. Ember érdeke, emberszeretet, szívünkbe örökített etikai törvények. A halállelkek egymásba áramló, félrevezető igazságai, hazugságai, a gonosz Szellem tévútra visz, becsap! Pár hajszála ráragadt a fekete macskára, és egy időben kiismerte a poklot. Egymás elleni állandó uszítás és állandó köpönyegforgatás, árulás. Nyakamra rakták e cselédet elpusztítani nem fogom - gondolta az Úrfi, és hétvégére kirándulást szervezett az Úrinővel, ne is lássa e szerencsétlen cselédet. Ne szervezze meg az életemet, cseléd, mert dühömben agyon találom csapni! - morgott, és kilépett a friss, jó illatú levegőre egy kis mozgásra. Sérteget engem az Úrfi, és kipenderült a kertbe virágokat és szedret szedni; vicsorított utána az Úrfi. Hát elaludt, édesapám! - kiáltott a cseléd a magas égbe fel az apjának. Jelenetek egy házasságból. Játék az egész világ, és benne maga túlontúl tökéletes, de életképtelen, mégis ez a vonzó, ez vonz engem, míg a világ kaotikus zűrzavarában gyűlölet és gyűlölet kaszabol a hadak útján, és szerető szerető ellen kényszerül az ellenfelek frontvonalában. Ne vesse le a tekintetét rólam, hadd gyömöszölöm ruháit tovább belém, ha már állok a lábaimon. Elvek, eszmék, hitek, szerelmek, műveltség nélkül még inkább, még könnyebben leterítik a szakadék szélén egyensúlyozókat. Lovagias ügyeknek tudjuk-e, látjuk-e eredet-gyökereit? Szerelmetes gyöngyvirágom, mákvirágom, imádott katicabogaram, maga tátika, lényeglátó kacsám, miért hápogott annyit? Fogta volna be a száját néha, vadtátikám, maga nem életbiztosítás valóban. Essen a fene az őrjöngőn áramló vad hegyi patakjaiba áradó hun-magyar rettegése vadtátikám büszke tartás, kiállás, felelősségvállalás mégis. Hűség, pontosság és erő. Rettenthetetlen akarat. Miként gondoltuk lehetségesnek egy lángelmét, aki már az Istené egy kis csontkoponyába visszakényszerítvén betörni; ekkor a cseléd megint összefoltozta ruháját, de véletlen se mosta volna ki, hisz minek a makulátlan tiszta ablak, csak könnyebben törik. Egy medve jóságos, szerető szabad, ravaszul vad közelség. Egy lángelmét szűk börtöncellába kényszeríteni természetellenes, mert szívében játékos, játszi gyönyörűség fejleszti értelmét a főnix új életeire. A szerelemistennő lángtengeréhez hasonló papnői határtalan szerelme, az isteni szeretet szabad levegőjén. Kutyája lettem volna, a terhes hűség? Nagy szerelmem gyönyörűsége, ki szívből él, és fejleszti értelmét, hamujából újjá éled. A cseléd még él, bár fárad - jelentik a követek gúnyos és cinikus mosollyal. A cseléd viszolygott a tömegembertől, ha ostoba és aljas is volt. Isten a gonoszt küldené az ember megfékezésére, tudatosító megregulázására, ki a szabad akaratban él lehetőségeivel a mindenkori választásra. Pokoli szövetségek isteni hüvelyeit kifecsegte volna a nővérke, nem tudhatott ilyenről, csak szeretett. Különben is az ember, kiben nincs szeretet és, avagy tiszta értelem, mind ördögarcú. Lángelmék egy szál karddal a pokoli világ ellen, ha a mélyhűtő-ládát leveszik róluk. E harc mégsem az elmegyötrő-kínzó hatalmaskodás lélekvesztése, de túl és innen menny és pokol házasságain a szabadság. Bokszolt egy kicsit Krisztus urával, mert túl sokat beszélt. A szép kedves nő szobrai mindig virágba borultak, ha a cseléd arra járt. A sárba beleragadt élénkpiros magassarkú. Az Úrfi szerint ide-oda tologató házinénikről és házi bácsikról beszélni életveszélyes! És akkor a cseléd háromszor is meggondolta mennyit igyon a banános tejből. Az Úrfit az idő tájt mindenki azzal mérgezte a városban, hogy a cseléd egy rossz kurva, ráadásul kém, és kész mindenkit elcsábítani, kit útjába vezérel sorsa; persze más nyelvek azt beszélik, az Úr terjeszti e szóbeszédet, mert szerelmes a cselédbe, és le akarja pattintani az Úrfi kezeiről, persze nincs is a cseléd rápattintva senkire, de a hatalom úgy szövi a szóbeszéd hálóját körülöttünk, hogy ki ne menekülhessünk e szóbeszéd-hálóból. Füldugóval is hallható a tébolyult hangosan csörgő óra: tiszta forrásainkon a lelkiismeret. Kevesen jutnak az Istenlátásra, Isten szívéig. Jó pedagógus nem gyakorol nyomást, de példát mutat. Én nem mondtam le senkiről, jól néztünk volna ki, őriztem őket köpönyegem szerető imáin, kínok között, mert nem tudott mást, csak szeretni, görnyedve terhei alatt. A kegyetlen, kíméletlen irgalmatlanság, mint fagy dermeszt meg a Jégkirálynő birodalmában. Fenyvesek közötti völgyek csörgedező patakjai, tófüzérek felfűzvén nyaklánc gyöngyei, a domboldalon templomokban ruhapróba, varázsbalzsam, szépítőszer. A világ-egész milliárd ujjával zongorázott a cselédleány szellemén. És szín-, ecsetvonásokon meglátta az ember való énjét. Mindig vonzotta az alpesi táj, az alpesi legelők házai, kunyhói, gazdaságai. Apja szerint jó döntés volt időben lefagyasztani elméje 80%-ot, mert így még él a cseléd. Az Úrfi pedig visszaélt mindennel maga körül, mert megtört, elhagyatott, elhasznált, kisemmizett a szíve mélyén kicsinyes praktikáival megpróbálta megalázni, hatalmában tartani és terrorizálni környezetét. A cseléd is halott volt már akkor; erről sokan gondoskodtak. Elhagyatott, kisemmizettnek és becsapottnak érezte magát. Székek között a pad alá, sínek közé esett a határtalan szerelem, és valamibe belelépett. Mert ha már minden gonosz és rossz, és hiába jó, rossz és gonosz csapatban, így inkább magára maradt. Friss, vágó, erős szeleken a levegő kivetettjei és urai a kőszáli sasok, és az alpesi bak szökell a magaslati alpesi csúcsokon. A cseléd mindig feltámadt halottaiból, amikor már mindenki a szemétdomb mélyén tudta, ő táncolt titkon a magaslati levegőn az isteni zene hullámhosszán. A cseléd sokszor kereste a Grófot, de ki látott már olyat, hogy egy cseléd akar kioktatni egy Grófot a világ rendje állasairól, mégis gyümölcsözőbb lehetett volna e szellemi közösség, ha a medve-, a majomhad, az oroszlánhad kicsit letehette volna szemellenzőjét a haza érdekében. A cseléd fejét az Úrfi csavargatta, de elcsavarni sohasem tudta, mégis mindenki próbálkozik a szabad szellemek között, de a cseléd az Úrfit csak úgy viselhette el, hogy műve további fejezeteiről, tőke töke - töklámpás - gondolkozott. Azt vizsgálgatták olykor, a kínzások nyomán összerezzen-e még a cseléd, és szívták egyesek a foguk, hogy ó, hogy még nem sikerült őt sem kinyírni, sem tönkretenni. Európának az a baja, hogy nincs se nemzeteinek, se az egyesült nemzeteinek arca. Arctalanul nem lehet karakteres politikát folytatni; a másik, hogy titkon egymást próbálják kinyíratni nemzetei; így még inkább nem lehet erős Európát építeni - gondolta a cseléd, hisz Európa-párti volt, mert itt élt, és nemzete számára ezt a jövőt látta egyedül jövőbe mutatónak, persze nem egy zsarnoki önkény Európáját képzelte el ideális lakóhelyéül a tömegek határtalan szegénységében. A cseléd apja sírjához kerékpáron száguldozott, mellkasa elé kardvirágot, mint szúró fegyvert, egy lándzsát tartván kilovagolt, mikor nyáron egy bajor kisvárosban, Metternich kancellárért égtek a gyertyák, és egy virágcsokor pompázott, bíborpiros és fehér kardvirágok szerető emlékezetül a kancellárra egy osztrák étterem teraszán. Nem lett ettől boldogabb a cseléd, de a dolgok viszonylagosságáról ismét elgondolkozhatott, akkor is, mikor a németek azt fájlalták, hogy mindent ők fizetnek..., és hogy a magyaroknak pld. minden rögtön és azonnal kell; erre aztán a cseléd mélyen elgondolkozott a magyarság csöppet sem kánaáninak mondható, azonnal mindent helyzetéről, és az ő mindennek, de könnyűnek nem mondható saját sorsáról, ami hazájában közsorsnak is tekinthető. Minden halottért imádkozunk - így a cseléd, különben is, ki tudhatja, hol ügyködik ma ellenünk a Metternich-Huszár! Embernek a szarás természetes dolog, csak angyalt idegesíti éktelenül e jelentéktelen szagos jelentéktelenség, mint ürítés és méregtelenítés. Ki a létkerékből, mit is jelent, együtt lakozhatni a határtalan szerelemben, mert az üres azért üres, mert tele van, de ha ott békétlenség és gyűlöltség van, az a pokol, és a karma-ismétlődés, avagy romlás! Fáj, fáj - így a cseléd, mégis aznap nem száraz szarkupacokon, hanem alpesi csúcsokon ugrabugrált fehér magassarkú szandáljában, mint egy bakkecske. Mozart, így játszadozik a Gróf a cseléddel, ha hízeleg, és jót baszni, azaz hatni akar, Haydn, így válaszol a cseléd, ha benne van a játékban, és nem akar baszni, csak hatni! Ilyenkor mérgében a Gróf elküldi cselédjét a legtávolabbi égtájakra a jó büdös picsába hatni, és röhög, kérem, az alpesi hegymászásra véletlen se vegyen fel többé körömcipőt, mert röhög bajusza alatt és fölött az egész hadd el had, körömcipős, körmét fájlaló Mozart! Fátyolfelhős, gyönyörű kék égen a felhők S-kanyarba belevastagodván égtek a vágytól, míg a Nap a fenyvesekre ontotta fényét. Az Úrfi röhög és diadalmaskodik, mert a cselédet felöntötte a garatra, és a levegő Ura és Királyaként, mint bakkecske ugrabugrál az alpesi csúcsokon, miközben a cseléd a nyom nyomás alatt szűköl, szűkölködik az úri hatalomban. Visszanézni, te hülye, hogy elnyeljen az ár! A Sátán akkortájt azzal rémisztette az Urat, hogy a cseléd kieszi mindenéből. Engem, a bőven termőt, a bővizű, csörgedező patakok összefolyását egy cseléd? Jöjjenek hozzám, kik megfáradtak és szomjúhoznak, én leveszem róluk terheik. Az Úrfi akkor megkérdezte, mi köze neki tulajdonképpen mindenek fejedelméhez? Az elhagyatottakért való imádságos lelkület csatazajos nagy nyomorúságban. Az Urat időnként aggasztotta a cseléd jelen lévő elméje, de a cseléd nem akart meghurcolt és kihasznált árucikk lenni többé, akivel valaki mindig visszaél. Ha csak egy kicsit igazán szerettek volna - sajnálkozott. Erőszakos, akaratos, szűk látókörű és szemellenzős istenek hazugságaikkal, de lényegük szerint szerette őket, és rokonai voltak inkább, mint a kicsinyes, hatalom-mániákus emberek cselekvési lázban. Az istenek imádták a szerelemistennőt, mégis, ha dühödtek voltak a világ kurvájaként próbálták kiiktatni örökre soraikból, de az örök, örök, és mégiscsak a szerelemelv mozgatja a világot, amely igazságot minden isten elismert, de kegyetlenül betartottak a szerelem istennőjének, ha velük nem számolt, és irányelveit egyedüli világalkotó szempontként erőszakosan, szemellenzősen kívánta érvényesíteni. Az istenek függtek egymástól és kölcsönösen korlátozták egymás hatalmát. Imádták a szerelemistennőt, ha az tudta a helyét, és tiszteletben tartotta a többi isten szálláshelyeit, ilyenkor gyönyörök gyönyörűségének becézték. A gonoszság mégis, mint levakarhatatlan kosz csűrte-csavarta a dolgok együttesét akképpen, hogy a szerelem boldogtalansága határtalanná fokozódjon, és így elveszítse vonzó-, hatóerejét; de minél erősebb a gonoszság, annál erősebb és szabadabb a szerelem, ki főnixként tűzhalálaiból újjá éled. A cseléd erről mit sem tudott, csak bőrén érzett olykor tűzforró bélyegeket megtapadni, majd jégcsapokat táncoltatni, amelyek felkaristolták, karcolták bőrét. A szerelemistennő első a világ összes táncparkettjén - gondolta a cseléd, mert jó viszonyt ápolt az istennővel. A tánc úrnője, mint fénysugarak mintázatos szőttese könnyedség és boldogság mozdulat-együttese. Táncolt akácosban alföldi futóhomokon, folyópartokon szomorúfüzek törzseit ölelvén, és homok-, kősivatagokon, óceánnyi emlékezeten a világkorokon által szabadítván a létezést káros kötött kötelmeitől. Gyönyörűség a sivatagot virágos kertté, virágos mezővé változtatja lombos erdőben, lombos fák között. Friss zöld fűövezet gyöngyharmattal borítódott, mégis a pokol Ura folyton növelte a káoszt, és halálok halálával a létbe programozottan 10010101 viharos szelek kerekedtek, és gyökerestül tépték ki a fákat. A szerelemistennő, ha táncolt, mégis tömegek szabadultak egyszerre a Sárkánykígyó, avagy a vízi szörny karjai szorításából. Mily mélységek tárultak, mint tárnák az alpesi láncolatok között mind egy-egy szakadékos lélekszellem belső üvöltése, kiáltásai. A szerelemistennő enyhítette e kínokat fehér gyöngykagylókból felfűzött nyaklánca, mint az éjszaka csillagai a hajnal harmatcseppjei az első napsugarakon. Fekete csápok levegőtlen halálprésében, az oxigén-dús lélegzet a végső szabadulás a hajnali és alkonyi csöndben, és elválasztódnak, szétválnak akkor mindenek, külön kerül az egeké a szabadulások létrafokain. Az istenek mind ágrólszakadt szegénylegények saruban és lepelben sok gyerekkel és sok munkával, és kockázati tényezők sokaságával garanciák nélkül; így szüless ember e világra így hozz csecsemőt! A cseléd nem volt mindenhol, de itt van. Ha szeretve volt a cseléd úgy hatolt belé a kés mintha vajba, kenyérre lehetett kenni, egyesek jól laktak belőle, mások éhen haltak. Mégis a Gróf jó párszor elküldte a szép kedves nőt és a cselédet a jó büdös fene anyjába, aztán mégis megkönyörült rajtuk, mert irgalmas szívű volt, és rettegett értük. A gyűlölet, ármány és rágalom mérgétől ments meg Uram minket! - imádkozott a Gróf, akit néhányan félkegyelműnek, mások a Bolondok Grófjának becéztek. Az angyalokat nem kíséri senki többé - mondja, de ők Istenre vetett pillantásukban fényével telítődnek, és Isten dicsőségében kötöződnek, kapcsolódnak választásaik nyomán Isten rendje fenntartására. A tőrök tánca a fájdalmas szívekben és nyílzápor a kapott sebek kínjai hasogatásában, mert a tartozást mindig lerójuk, de miként viselkedünk e tartozó együtteseinkben, az rajtunk múlik. És gonosztevők összetörik-e minden kedves asszonyok asszonyát.

A cseléd gyűlölte az éles, kiherélő késeket, amivel a katonákat látni kényszerítették, többek között. A sólyom nem egerészik - így a Gróf, és hozzátette, a szellemi rokonságnál nincs maradandóbb, amely két embert összeköthet. Az újgazdag Úrfi úgy gondolta, a cselédből sose lesz semmi, mert nincs érzéke a hatalomhoz, nem tudja, honnan fúj a szél. Azaz pontosítva, az Úrfi nem tudta, hogy a cseléd nem tudja, avagy nem akarja tudni, honnan fúj a szél, és ezt még ki akarta szedni a cselédből a jövőre nézvést. A cseléd gyakran elgondolkozott jó és rossz relativitásán; rosszat akarnak neki, jól sül el, jót akarnak neki, mindig van, ki elmérgesíti, hogy rosszul süljön el. A feleségek a cselédet állandóan férjrablással vádolták, mert szép, okos és művelt, elasztikus, de mégis bátor és büszke, becsületes és hű, igaz természete vonzotta, avagy ellenségévé tette az erős, harcedzett férfiakat. A cselédet a külsőségek nem érdekelték, ezért sok bajba keveredett; az alattomos, őt újra és újra hátba támadó világon. Nem szerette a verőlegényeket, bármit is akarjanak kiverni belőle, mert az irgalmas Isten volt rokona, ki szeret, türelmes és szabadnak teremtett. A cseléd például nagy, erős mellei ellenére se hordott soha melltartót, lehet, hogy benne is volt hiba, ha anyakomplexusos, mellről tejet szopni kívánó férfiak nem tudtak neki ellenállni, mint jó anyának. Képzeletbéli ondópatakok között élte életét, de ez számára sosem testi gond és aggodalom számba ment, nem két ember kölcsönös önkorlátozó egymás feletti uralmát jelentette, hanem a legnemesebb szenvedélyt legértékesebb, legsugárzóbb értelemben. A külsőségekre oly nagy hangsúlyt helyezők fekete folyama gyakran viharos hullámokat vetett, és a rendezett külső elsöprésével fenyegetett, avagy a precíz külszín mögött megátalkodott, aljas árulást, kíméletlen könyörtelen irgalmatlanságot sejtett, és ezt tapasztalván lelkiismereti órája kilengett a belső, elsőrangú értékelendősége mellett. Számára ez volt a súly és a nehezék. Mégis képes volt elolvadni egy gyönyörű nő láttán, kinek mindene helyén volt: divatos frizura, kozmetika, elegáns modern viselet. Megvan az ideje a szépségnek, a hűségnek, a szerelemnek, a halálnak. Sok tragédia és gyász után is helyt álltunk az ellenség portáján. A munka nemesít, szabaddá tesz, avagy megaláz, tönkre tesz, attól függ. Az Úrfi úgy közölte a cseléddel, hogy nem tud, és nem akar neki adni semmit, hogy kipenderítette, fel is út, le is út, kiadta az útját végleg, addig napsugár-, ondóözön, világok világa volt szerelmük, míg végleg beesteledett, és a cseléd jó erősen fogta a kalapját, hogy el ne fújja a szél, és kipenderült a friss hajnali, tavaszi szeles jó levegőre, avagy mély-sötét éjszakába, egyre megy, ha a szív lelke szellemében rend van. Miután a sátániak minden kínzásuk kipróbálták a Mesteren és Margarétán, addigra a Jó Isten azt mondta a fekete macskának, hogy Sicc! Zajra tapadó gonosz szellem, isteni zenére tapadó angyali sár, jól gondold meg világ, milyen vagy... Várunk, ha kell, virrasztván hajnalig. A cseléd egy naiv, üde, friss kacarászó cukorfalat volt mikor megérkezett, majd áramlatok áradása egy csiszolt óraműszerkezet holt dobozában, majd éles kések vágó pengeélén üvegcserepek szilánkosan tört gonosz csöppjei csöpögtek szemeibe. Mit is mondanánk, úr úrinővel, cseléd cselédfiúval életi jól magát! Lángelme lángelmével. A törvénytisztelők ünnepi ruhájukba beöltözvén gőgös büszkén kihúzták maguk, majd elkövettek minden aljasságot. A szerető azt mondta, élmény-dús a maga picsája..., ezt még a Jó Isten se mondta nekem. A Jó Istennek nincs ilyesmihez érzéke - mondta. Mindenki egyet értett abban, hogy árgus szemekkel kell figyelni, a Magyarok Nagy Asszonya hű őrzője-e a kárpát-medencei Szent Korona magyarságának, akiket utolsó csepp véréig védelmezni tartozik, mert a jó szellemi erő hatalma a legerősebb védelem, és ez az ő kötelessége. Kivetül elménk szerelme a kárpát-medencei és a világ magyarsága megtartására a csonkolt és megcsonkított szétszóratásban. A szép kedves nő gyakran elgondolkozott a szabadság illékony emberi eszmény természetéről, és megtapasztalta minden szépségét és rettenetét a teremtésben. Az Úrfi azzal kecsegtette a cselédet, hogy végleg elkapja egy éjszaka sötétsége mélyén, és sose engedi el abból az éjszakából, avagy végleg kidobatja a házából. Egyik verzió sem volt derültségre okot adó kilátások háza. Ekkor történt, hogy a fekete macska összetejezte a bajuszát, és elkalandozott és elkóborolt az éjszakába. Mélyet lélegzett, és igen elgondolkozott a világ természetéről. Melegebb éghajlatra elhúzta hideg beleit, és kikeféltette gyönyörű fekete szőrét. Jól érezte magát a bőrében. Az Úrfi ördögi része jóban volt a fekete macskával kegyetlen gonosz mindenre képes elhasznált fekete rongydarab, de volt egy kősziklára épült vára is, ahová a teljes béke nyugalmában visszavonult. A cseléd tartott e bonyolult lelki és szellemi szőttes mintázatától, csomózásában végzetet sejtett rejtőzködni. Halálom utolsó napjáig magával tudnék lenni, cseléd, így a szép kedves nő, palástként burkol be gyöngédsége a szelíd érzékeny jóság. Az Úrinő kinézett az ablakon. Besötétedett - mondta. A cseléd egy tujaágat és három fehér rózsaszálat tett egy kála és tátika alakú virtuális vázába. Az Úr erre azt mondta, vesztettünk. Senki nem értette ezt rajta kívül. A szép kedves nő nem értette, ki az a mi, és miért, miben, mit? A szép kedves nő világ életében azt gondolta, nála nem léteznek vesztesek, mert az Úr, nem az az Úr irgalma nem ismer határokat, a hozzá megtérőket sosem hagyja magára, bár olykor kemény és hosszan tartó próbasorozatnak veti alá választottait. A mellkasi nyomás terhe alatt irtóztató gyötrelem és rettenet. A szép kedves nő úgy vélte, ebben az elmében útra térni, az emberek forgatagába kiszagolni felelőtlenség, főleg, ha az Úrfi a cselédet is magával akarná vinni az úton, kész életveszély, mi több rettenet, tehát merő ostobaság és meggondolatlanság. Az Úrfi ezért ruháját megszaggatta, a cselédet lemeztelenítvén azonmód kidobta kocsijából az útszéli árokparton, de még előbb félelmében jól elverte, jól elagyabugyálta; kész lottónyeremény, és így sikeresen begombolta a szép kedves nő halálát is, világok virága, virágok világa punktum... Önmagunk vállalása fő parancs, ezért nem szégyen pogányként a Kánai Menyegzőn jól bekajálni, jól bepiálni, aztán minden mást kialudni! A cseléd ekkor félelmében berontott a piros-fehér-zöld Mária Gyógyszertárba jegyzetfüzetért, aztán teleírta imádsága gyöngybetűivel. Inkább zabáljatok, csak ne gonoszkodjatok, így az Úr, és a Világ Királynője, Mennyek Királynője kezeiben megbillen az országalma és a jogar. Mégis e hű kárpát-medencei magyar cseléd szívből rühellte, ha az Úr rendre utasította, ettől viszolygott, és idegrendszer-szőttesén a bőre lidércesen fotonjaiban borzongott, igenis, Őrnagy Úr - mondta, aztán kilovagolt a szabadságba.

Természetes, hogy nem érzi jól magát sehol sem az, akit saját lélekszellemétől választank el, és megerőszakolván rá akarnak kényszeríteni valamit, ami nem ő. Egy szabad, éneklő fenséget hagyjanak akképpen lenni, és ne dugdossák saját ízléseik szerint, nekik tetsző módon, mert az számára halálos büntetés, de tán annak is szánták! Az esztétika - mondja a Gróf, úgy adagolni a szépség bölcselete isteni fenségét a létezésnek, mint kávéautomata a koffeintablettákat hígítva ízlés és igény szerint. A hermeneutika - mondja a Gróf a létezés időben való csiga lassú bekebelezése elmeszintek, mint létrafokok értelmezhetőségén, érthetőségén és reprezentálhatóságán.

Az Úrfi olykor megkérdezte zavar-e, és berontott az ajtón. Meg volt róla győződve, hogy szexuális szférák kirobbanó kioltódásában rejlik az örök kötődés: szexuális-mágia. A cseléd azonban annyi követ cipelt már zsákjában fel az alpesi hegyláncok csúcsain, aztán csak nem akart fogyni a teher, mert valaki mindig pótlólag telerakta, hogy ő túlságosan is e zsák kő cipeléséhez kötődött mindenekelőtt, mint lelkiismerete tisztességéhez. Biztos ezért mondta rá a Gróf, hogy lemeztelenített szerencsétlenség, az apja meg rámordult mérgesen: mezítelen egy szál bíbor kardvirággal nekimész az egész pokolnak, és tőlem várod, hogy mentselek meg, Te Barom! Szól az angyal: mi is vagyunk láthatatlan, és terepünk a játékelmélet. Szabályrendszereken a tiszta tudat kábulás mentességén a kombinatorika. Ezért is rótta meg az Úrfi titokban az Úrinőt, hogy féltékenységből ne fecsegjen annyit a cseléddel, megakadályozni akarván holmi szerelmet, mert ha túlságosan a nyakunkra ül, és a fejeinken legelészik, segglyukaink mossa tisztára, miként fogja ő, az Úrfi a cselédet egy falatra lenyelni, szájában egy ideig megforgatni, majd kérődzvén kiköpni. A határtalan szerelmet titokban átörökíteni nem könnyű, mert a gyűlölet is titokban pusztít, és csápjait elmédbe mélyeszti örök sebeket szúrván. Mezítelen, egy szál fehér kardvirággal nekimenni a pokolnak, míg valakiből a világ kurváját gyártják, de nem sikerülhet, mert nem veszik észre, hogy világban élő apácanő, aki a nagy szerelemben él maga. Az Úr mégis csúsztatván hatalmaskodik, és hol fáraóhangyabolyba, hol darázsfészekbe, máskor skorpiók, vastag fekete pókok közé hajítja, így próbálgatja, ki is ő valójában. Volt már piócák, poloskák, patkányok között is. Nagy mulatságnak nem mondható ezen apácanőnek elméjén uralkodván azt békés nyugalomban megtarthatni..., mégis az istenek, kik gyakorlottan uralkodnak egymáson és a halandókon, uralván a hadszínteret időnként beavatkoznak, és megmentik az apácanőt. Kifinomult stílus mögött rejtőzködik olykor határtalan sötétség energiamezeje. A saját játékot játszani tudni magad és a többiekkel - gondolta a cseléd; a vakokkal való ocsmány játékokat szívből megvetette, mert jó pedagógus, gyógyító és tanító lelkülete nem volt gonosz. Gyakran jártatta a kereplőjét fölöslegesen, sőt még baja is származott belőle, mert nem mindig csak az hallja, amit mond az ember, akinek szánja. Tudott azonban hosszan és komoly szelídséggel méltóságteljesen hallgatni is, mikor úgy tartotta helyesnek. Cinkos, aki mindig néma, vagy zsarnoki önkény letéteményese. A csönd azonban egyrészt megáld, másrészt elpusztít, attól függ, kinek a csöndje, és mi van a hallgatás mélyén. Az Úrfi megállapította, hogy a cseléd boldog cseléd, peckesen kihúzta magát, és kilovagolt a nyári hosszú fekete hajú éjszakába. Bekötöm a cseléd fejét - gondolta. A szép kedves nő tejet ivott jó forrón, a tükörbe nézegette magát... a bőre májfoltos, a keze-lába lila foltos... egy hatalmas bibircsók tanyázik az orr-lyuka alatt és a nyakán. A házsártos, perpatvaros hülye libák nem mindig boldogok - vélte az Úrfi. A Gróf képzeletében mindig sakk-partikat és meccseket játszott; elméjében az alaktan-pszichológia elmélete gyakorlattá vált, sokmilliárdnyi halmazból kombinálta az elemeket a variációs variabilitás géniusza. Kép-szöveg, szöveg-kép szőttes-mintázatai mint történetek, tükörképeink. Vérrel dúsított elme, mint patakzó fényforrás. A cseléd időnként nem bírta tovább, és beleordított a süket éjszakába: Segítség! Az Úrfi véletlen meghallotta. Viszem egy kört - mondta a cselédnek, és meghúzgálta gyönyörű hullámos, gesztenyebarna haját. Lovon, avagy mopeden, delfin hátán, avagy limuzinon, esetleg sárkányrepülőn. A fejemben. Hová? Mindenüvé, ha szeretem..., sehová, ha nem szeretem. Az Úrfi ekkor közel merészkedett a cseléd segge vonalaihoz, a melle bimbóihoz, hogy érez-e még, bír-e még érezni valamit; megdöbbenve vette tudomásul, hiába vette be a faszlekonyító katona-pelyheket, cseppeket, csak kívánta a begyes, kissé kövérkés boszorkát. Bár vitetné el magát az első jöttment hazafival - így kívánkozott az Úrfi. A Gróf gyakran tervezgette képzeleti, láthatatlan csapatát ekképp, ha Isten velünk... Akkor történt, hogy az Úrfi fekete leplei alól kikívánkozott egy sétapálca, másoknak karmesteri pálca húsvér-izomkötege, és magához intette a cselédet, az megvonta a vállát, és a szőnyeg alól előbújván az Úrfi fekete leplei alól, alá bemasírozott. Segítség! - így a cseléd. Na, most gyere ki te cseléd! - így az Úrfi, a fekete leplek varázslataiból. Ekkor életében először megcsókolta a csiklóját egy húsvér élő nőnek az Úrfi, és nem esett nehezére. Folytatjuk - mondta. Mit képzel az Úrfi, mezítelen, ázott csupaszon menekülök fekete leplei alá gyújtósnak gyufáját gyújtogatni? Pattanjunk fel a fehér lóra, és kilovagolunk a csillagos éjszakába, karikás ostorainkkal riogatjuk a környéket, mint hajdan a betyárok az urakat. Az Úrfi méltóságteljesen kihúzta magát mondván: Cseléd magának elment az esze. A cseléd elgondolkozott, Úrfi és Úrfi között nagy különbség lehet; ha a méreg a szívben, mint egy hógolyó labdává, majd földméretű méreggolyóbissá gyülemlik, annak a szívnek a tulajdonosa könnyen kapható gonoszságra, de gyümölcseiről a fát. A cseléd az Úrfiakat megkülönböztette úgy is, kinek mekkora a szüksége. Felesége már lévén arra nincs szüksége, cselédre még lehet szüksége, aztán eléldegélnek visszafojtott lélegzetük megbetegítő, avagy felszabadult tiszta viszonyok között; az utóbbi az éden, a tiszta elme szerető közelsége. Ismered az urak hajlamait, kedvét, rongyai rongyrázását, és kedvükbe akarsz járni, hízelegd be magad, de aztán ki ne ess a kegyeikből! Virágos szép kertjükbe, a gyümölcsösükbe te főzöd a kávét, azt eszed, amit te főzöl. Az Úrfi időnként elkapta a cselédet, és az alaktan-pszichológia mintázatait harapdálta a cseléd fenekére. Jó - kiáltott fel, édes mint a szerelem első falásra. Rongyosra baszni a ház minden négyzetcentiméterét nem volna jó, ezért néha abbahagyjuk - bölcselkedett az Úrfi. Te légy jó, te csináld a dolgod, te szeress, ha bírsz, oszt jól van, és béke és nyugalom van. Van, aki oly szabad, hogy levegőtlen, zárt koporsó, összeszögelt és kalapált falécei közül is kiszabadul... Kávét főzök - mondja a cseléd a szép kedves nőnek. Épp ideje, hogy végre csinál valamit, szól dühödten az örök ellen, a fekete mag, maga fagyasztott eget imádó kacsamell. A cselédet határtalan idegesítette az Úrinő mindentudó, cinikus, gunyorosan röhögő, figyelő kicsinyes és telepedő, mindent kontrolláló terjeszkedő, terpeszkedő megfélemlítő testes idegméreg, a hatalom rendőrnői szeme jelenléte. Én nem vagyok Fal - üvöltötte a Cseléd, én vagyok a falban a lyuk, amelyen keresztül a szerelem suttog. Az Úrinő egyszerre volt félős, beteges bizalmatlanság, és cinikus erős hangszínén a parancsuralmi rettenthetetlen, mindent uralni, mindent maga alá gyömöszölni vágyó, láttam én már karón varjút - gondolta folyton; jó előre, a hatalom által beavatott, gunyoros, másokon folyton-folyvást uralkodni kívánó fensőbbség; persze ebben a házban nem lehetett máshogy túlélni; és itt élt, ide született szerelme, az Úrfi. Mondják, zsák a foltját; mit hozott otthonról az Úrinő, ez nem e regény tárgya. Melltartós, bikinis házinéni nincsen! Csak úgy örök tanulságul, hülye és ostoba kreténeknek a hatalomban - jegyezte meg váratlan a Gróf, kivéve, ha a gonosz pusztító, mindent összezavaró hatalmával állunk szemben. Megjegyezte még, ezért az istenek is rákényszerülnek időnként fékezni, gázt adni, túlélést biztosító lefagyasztani, felolvasztani idejében. Grófnő! - szólította meg feleségét, vénasszonyos ruhát vegyen fel abban a házban, ahol mindenki belekeveredik a hatalomba, és azt vádolja leghangosabban, ki attól legszabadabb, ahol épp ezért mindenki beteges, nyomorult, kicsinyes, aljas és alattomos. Takarjon be mindent ezentúl a feje búbja utolsó haja száláig, kéz- és lábfeje körmei hegyéig, akkor majd nem vádolhatják, akik minden szavát maga ellen fordítják, mert ez a mesterségük. A világ semmi kincséért se vetkőzzön a mások, csakis a maga kedvére! Soktényezős, mikor mennek a dolgok, mint a karikacsapás, és mikor nyomorult és megalázó az élet, kitől és miért kapunk ajándékot, és ki jelenti számunkra a börtönt. Morzsákat gyűjtögetnénk az élet helyett? Azt figyelték, összerezzenek-e még félelmükben az igazi és tiszta, szigeti szépírónők a sugárkezelések nyomán. Szabadon áramlik-e a lélegzet levegővételei, avagy félelmük neurózisos csomópontok kötegeibe összegyűjtik az energiákat, és képátvitelekkel manipulálhatóvá teszik az egyént, gerjesztett félelmeire rátelepedvén, hát ne félj, és ha félsz tisztázd, mitől és miért. Ne kiabálj segítségért, de tudd pontosan, mit akarsz és kitől és miért. Gondolj egy nyugodt homokos tengerpartra, ahol lágy hullámok fodrozódnak, és gondolj sziklás partokra, ahová a viharos tenger húsz méter magas hullámai is vetődhetnek. És légy ura önmagad félelmeinek, légy ura teljes önmagadnak - prédikálgatott a Gróf a szeretett feleségének. A szép kedves nő pedig azt mondja a cselédnek, hogy ő zsákmány, de mégis kinek a zsákmánya, ki akarja őt tudtán kívül felfalni, és ki szereti őt az életénél is jobban, ki akarja őt mindenáron megmenteni, mint a sajátját? A szép kedves nő úgy próbálta megmenti a cselédjét, hogy időnként békává majd macskává, aztán játék-mackóvá, széncinegévé, csalogánnyá, pacsirtává, sünné, őzzé, végül, de nem utolsó sorban hattyúvá változtatta őt. Az ördögök láncos kutyái között a szép kedves nő és a cseléd együtt álmodozott egy fehér Porsche álomautóról, bele az üzemanyagot, és nem kell kiáltani segítség, csak hajrá ki a sátáni láncos kutyák zárt köreiből. Együtt imádkoztak, hogy tiszta szívük és elméjük áttörhesse a köréjük felhúzott rágalomból és hazugságból felépített sátáni zárt falakat, és ott lehessenek, ahol a helyük, a szabad világban. Gyűlöl maga engem? Szeret maga engem? Mindennél jobban szeretem ezen a kibaszott, tetves, rohadt és kurva világon; égen, földön és pokolban mindennél jobban szeretem. Birtokán a lombhullató erdő, a fenyves, a magas aljnövényzet füvei lengedezőn válaszolnak: határtalan szeretem. Ne gyűlöljön, mert nem bírom elviselni gyűlöletét. Megcsonkítsam magam? Nem bírnám elviselni, ha megcsonkítaná magát. Miként legyen így az ember töretlenül önmaga? A lét elviselhetetlen, bele is halunk mind. A létezés elviselhetetlenül borzalmas, benne a szerelem a legborzalmasabb. Sebeinkbe só hintvén, sósav öntvén, lefotózván szétszaggatott véres hús és izomcsomó mócsingjainkat a füves pusztán. Lehetett volna az élet mindig szerencsés és boldog, nem mindig a tudatos pusztítás részese? Tükröződő, napfénnyel átitatott mátkák szerelmei a pusztulásban. Végleg csak az veszt el ki bezárul és bosszút esküszik tudatlan. Csókok és harapások. A szellemvilág áteresztő lényegisége, hogy gyűlölet és szerelem, árulás és visszaélés kitudódik idejében, de ki miként viszonyul mindehhez, titkos bosszú nyomán a gonoszt erősíti, avagy megszólal benne az irgalmas könyörület, és folytatja útját a rendezett elme. Titkon tán szerelmes volt Klára Schumann Liszt Ferenc sikeres géniuszába, azért gyűlölte és tartózkodott tőle oly látványosan. Tán egy elfojtott vonzalom, titkos féltékenység, irigység volt alapja dühödt haragjának, tán Liszt nagyszerű, nagy ívű sikereit okolta volna férje nyomorúságáért. Bár e géniuszok, mint Liszt és R. Schumann, a maguk fajtájúnak mindent megbocsájtanak. Tán e nő titkos szerelme számára roppant kellemetlen lehetett magát, mint házasságtörő asszonyt a tükörben látnia. Hisz a szív tisztasága férje számára biztos nem lehetett titok. Házasságok és barátságok, ellenségességek, az emberi közösségek rejtett és titkos, örökre titok maradó poklai. A szíveink poklai. Goethének megvolt a véleménye Kleistról, de ő, az írógéniusz segítette volna, de nem tehette. A helyzetünk megkötözi kezeink. Mégis, Hölderlin tán Goethe miatt "élvezhette" a kis péki toronyszobát, és élhetett védelem alatt hosszú karvaly körmeivel látszólag bolondként az akkori létezés részeseként. A titkos ellenség mindig a veszélyes, ki hallgat, és alattomban hátba támad, rágalmaz, mindannyiszor elgáncsol és tönkre tesz tudtodon kívül, de lehet, van, ki titkon segít. Nem harap a kutya, amelyik ugat, régi mondás! A cselszövő, titkos csönd ellenségei az igazán harapósak. Nincs eredet tán csak pulzáló örökmozgó születés és halál, a teremtésben megtartó és pusztító erők. Az Úrnak egyáltalán nem tetszett, hogy a szép kedves nő a cseléddel bizalmas viszonyt ápol. Féltékeny volt, és károsnak ítélte a család biztonságára, jó hírére. Egy Grófnő tartsa távol önmagától a cselédjét. Viharos, fekete felhők borította ég alatt, többször figyelmeztette a Grófot, hogy az a cserfes, mindent elkotyogó cseléd életveszély és nemzetbiztonsági kockázat, úgy bizalmaskodjon vele a Grófnő. Az ír, akinek mondanivalója van - mondta a cselédnek a szép kedves nő. Időnként bajba kerül, ki naiv, és elhiszi a világról, hogy az, aminek lefestik. Majd megtapasztalja ő is a bőrén a cseléd, hogy mi a világ, és ő maga ki, és hova tartozik valójában. Az a szabadság birodalma és a szereteté, mert a cseléd mindenestül az Istené. Ő a Grófnő tudja ezt, majd mások is megtudják idejében. Istenben szent arányosság működik a nyitottság és zártság, mezítelenség, használt és új ruha használatról, mert nem dobjuk ki a fürdővízzel együtt a gyereket is, és mert a hagyomány akkor is él és hat, ha mi nem akarunk róla tudomást venni. Megtörni őt a zsarnoki csöndben a tört részek tükröződvén egymáson, a napsugarakon. Az elhalt részek nyugvópontra juthatnak jóra való törekvéseikben. Örült az Úr, ha a szép kedves nő nem bírt övéivel, mert az látszatvilágára hajtotta malmára vizeit. Az Úr megtévesztésül mindannyiszor fingott, telis-tele a kis öltözőt, ahol a szép kedves nő és a cseléd töltöttek örömükben pár szabad órát ruháik próbálgatásával. Oly bűz támadt azonnal, hogy a szép kedves nő, ki maga volt a diplomáciai tökély tökéletessége, finoman megjegyezte, hogy itt eget verő bűz van! Az Úr persze ilyenkor már hét határon is túl volt, azaz melegebb égtájakra elhúzta a hűvös beleit, és onnan adta le az utasításokat, ki mit érdemel a házban. Még jó, ha nem tiltotta meg nekik, hogy ablakot és ajtót nyissanak. Az biztos azonban, amikor a szép kedves nő és a cseléd kirándulni ment, spiclik özöne lepte el a környéket. A Kastély szelleme - okította ilyenkor a Grófnő a cselédjét. Tisztaság és koncentráció önmagunk elhivatottságaira, kötelességeire. Bíbor gyöngyvér, majd szárnyas fehér ló az alkonyat rózsaszínes vérvörös narancsos tüzein.

Szép kedves nő, vigyázzba, még a végén azt hiszik, hogy rohadt és rossz bőr maga, pedig csak naiv, hiszékeny és óvatlan. A mélységes szakadékba szédülvén bele - így a cseléd, mi együtt. Igen a természet egy fogadó - így a Gróf. Ki dalokat fogad hullámlovas, ki élni mer, kötéltáncos. Az apostolok kúrnak-e, kaszálnak-e, remélhetőleg se szög, se ecet, se szögmérő, se malteros kanál, mert akkor a hatalom mérgező és megtévesztő, csúsztató önkénye van: hallgatás és csönd. Talán lehet a táncos isten és játékai: fürdőzés és legelészés. A cseléd nagy és remek táncos hírében állt, de ezúttal akkorát, de némát fingott, hogy nemcsak a fürdőszoba csempéi remegtek bele és repedeztek meg, pár meglazult és leesett, - most döntse el a Jóisten, hogy ki fingott, ha az néma fing -, hanem az egész ház megingott kissé, mindenesetre, amikor az Úrinő beszagolt a fürdőszobába, azt hitte az görénytanya, és azonnal kifordult az ajtón, de még előbb kifújta összes parfümjét a pár négyzetméteren, arról ne is beszéljünk, hogy kőművest nem kellett hívatni, ott volt az Úrfi, a nagy falazó. A cseléd, siratván régi szerelmeit nem igazán törődött az Úrfival, ez meg is látszott a nőn, mert jól meghízott, bajuszt és szakállt növesztett, és nemcsak a pinája volt dzsungel, hanem a lábszárán is hosszú és erős szőrzet éktelenkedett. Egy hódolója, ha lett volna, be tudta volna fonni. Olcsó parfümjein áttetszett, átjátszott a hagymaszag. A játékelmélet szerint, vélte a Gróf, a cseléd minél kevésbé kívánatos, annál szívesebben tapad rá az Úr, aki nem az az Úr, hanem egy vén kujon, akinek csak folyik a nyála, mint a Mind-el bele az ég egy adta világon mindenbe, ér, patak, folyó, folyam, tenger és óceán. A cseléd ekkor hosszú imát mondott szerelmeiért ekképp: azok az átkozott, ocsmány, fekete hulla rongy vén vámpírok ne szívhassák többé a vérét, ne csapolhassák idegrendszere energiáit, fekete csápjaik ne mélyeszthessék elméjébe, és azt meg ne kínozhassák többé holmi sugarakon felerősített hanghullámokkal, ellenséges központokból finanszírozott, megrendezett építkezéseken. Valahogy így hangozhatott az ima. Zuhogott, szakadt az eső, dübörgött a tető ablakán a cseléd bámult ki szorongván, miután végighányta hazafelé a belváros főutcáját, óratornyát, és nagyot fosott, megkínoztatván a világ által az Oktogonon. Nem akart egy hangoztatott szabad Európát, amelyet titokban mindenre képes gyilkosok irányítottak. Végre itthon - gondolta, majdnem kitaposták a beleit a 100%-os kontroll-házban a kontrollőrök. A bélkitaposó halálgyárban, ahol, ha rájönnek tévedtek, vagy rosszul csináltak valamit, annál inkább folytatják! A cseléd időnként azt gondolta, megölöm! Azt ugyan nem - így a Gróf, ez az apám útja a folyton halás és hálás magával. Ki a rohadt és rossz bőr, inkább ne nézzünk körbe útjainkon, mert csak mérgezéssel térünk ismét haza. A cselédet gyakran kidobták az összes ajtón és összes ablakon, nem tudta miért, de útban volt valamiért mindenkinek. Isten bosszúja lehetett az embereken, hogy ő mindig megszépülvén és megerősödvén, mutogatván hízelkedő mosolyával megerősödött izmait kívül és belül, váratlan betoppant, sőt egyenesen leereszkedett, senki sem tudta honnan, a Kastély nappalijának teljes közepébe, és felkacagott, azzal a Gróf által kedvelt ördögi és angyali házasságos kacagással. Kidobták volna szó nélkül, másnap besomfordált volna újra a hátsó ajtón; az igaz, hogy a Kastélybéliek sem hagytak neki nyugtot, folyton rajta tartották a szemük, a kínzások tökéletes hatékonysága érdekében. Ő élt és szeretett, művelődött és tanult, szabadidejében kirándult, fogalma sem volt, mi történik vele, mit művelnek vele a zsarnoki világ fogdmegjei, bérencei. Mindannyiszor csak a szívébe nézett, azt kutatta; tiszta-e a szíve, és rend van-e ott. A saját háza táján söprögetett; szeretett és nem hasznot akart húzni, mert Istent szerette, nem a pénzt. Persze Salvador is szerette a pénzt, de Gálát még a pénznél is sokkal jobban szerette, és ez a kulcs! Elsuttogta a Grófnak, hogy ő, a cseléd márpedig kicsoda, és ezzel Istenhozzádot mondtak egymásnak, kezet adtak egymásnak a béke jeléül. A Gróf azért megjegyezte, ha valaki, mint a bumeráng mindig visszajár az vagy szeret, vagy kém! Ha én suttogva kérdezem magát, maga kicsoda, mi vagyok én? Reményeim szerint szerető és nem kém. A cseléd időnként a szép kedves nő szobája elé járt fingani, ha arra jár a Grófnő, vegye csak tudomásul, hogy ő, a cseléd jól van, tökéletes az emésztőrendszere, és jól bevacsorázott; ilyenkor a Grófnő megnyugodott. Azt mondta a Gróf, Édes Anna, maga azért van itt jó helyen, mert itt magáról olyan jelentések készülnek, hogy esélye van a túlélésre. A feladat végrehajthatatlan, vélte az Úrfi, mert a nő egészen másmilyen, mint amilyennek lefestették. Én lennék a fekete hulla rongy, tetves rohadt bőr, és kurva kém? Mégis kinek az érdeke? - kérdezősködött a cseléd. Újraírható a múlt? Sokan átírják, de aztán újraéljük, és tudatosodunk a jelen jövője számára, talán már nem hagyjuk magunk becsapni! A mérgezett egér az, aki ha csinálod, azért aláz meg, gúnyol ki és néz le, ha nem csinálod, agyoncsap munkakerülésért. Van ocsmányul csámcsogó böfögő paraszt, de általában jóravaló, természetet szerető, Istenfélő emberek a parasztok. Van sztahanovista munkás, de ...; és van Mikulás, ki darócos zsákban WC-tisztítót ajándékoz, de ezt a szép kedves nő és a cseléd sérelmezhette, mert az abszolút jóság szentségének máig ható emlékezetét mégis inkább kirakatokat szemlélvén ünnepelték és kijelentették, hogy ezzel az ajándékcsomaggal elfuthat a Mikulás akár a világ végéig is! Finomságokat kóstolgattak, így fizettek a Mikulásnak, legyen miből megvendégelnie a gyerekeket kolduló levelek nélkül is. Mindenszentek napján pedig gyönyörű kék volt az ég, 18 fokos meleg, és a cseléd fél órán át követett szemeivel egy sündisznót a kertben, a kék fenyőtől a szamócás-szedresen át a dzsumbujig, amint órával túrta föl az anyaföldet élelem után kutatva. Búskomor volt aznap a cseléd olyannyira, hogy a világmindenség, sőt Isten minden szentje szükségét látta alászállania a szerencsétlen cselédnő felvidítására: lesz ez még így se, nézd, süt a nap, zörög a haraszt, a sün szalad, és kölcsön kertedben nem másznak át rajtad a katonák, összekevervén az elemózsiás kertet a máglyarakással. Az alpesi csúcsok állnak és várnak a kék égbe meredezvén. Szabadidő. Tán már nem is szeretem életem tengelyét? Fáradtan és félvén vallotta be magának, mi is lenne ő e szeretet nélkül. Szívedben a szeretet a létezés virágoskertje, ha gyűlölet, kígyó- és skorpiófészek, ha üres a szív: sivatag. A szép kedves nő dorgálván figyelmeztette a cselédet: szívburok erősít, szívcsakra bezár. Nem csapolják, de agyonsebesedvén gyógyul, és nem vakar el folyton, és ha fáradt is nyit-zár-nyit-zár, mert akkor van lehetőség az újrakezdésre. Már többször, sokszor elvéreztem, de főnixként újra és újra a tűzfolyamokból újjá születtem - kacagott fel a cseléd, mint egy idióta. Úgy szép a szerelem, ha úgy Isten igazán képes is vagy gyűlölni a szerelmes Másikodat, mintha feneketlen szakadékba bele - gondolta a cseléd, miközben csapkodta a Kastély ajtajait, hadd tudja a szép kedves nő, hogy ő a cseléd dolgozik, és véletlen se lopja a napot. Hallom, Édes Anna, hallom. A hétökrös szekéren, a szaru szarvakon, nem szarvaztak föl itt senkit, de sokan szeretve voltak, így a hűség a nemzet iránt a szétszakítottságban a Dionüszosz kínjai Apolló nyomán. Mert sokan vannak a nemzetet nem szeretők, sőt gyűlölők, és a belőle jól élők, és a használók, és kevesen a választottak, azok is egymásnak esnek a kiszolgáltatottságban.

Eszel még? Add azt a kanalat! Nyisd ki az ablakot! Csukd be az ablakot! Ott áll valaki az ablakban. Bassza ki rajta! A kanalat! Mit adjak? A kezedet. Itt vagyok. Tejet kérek! Most sört iszol. Igazad van, mégis tejet kérek jó forrón. Ott a csöcse. Tudom. Hullabűzös hallgatás a trójai háború szépséges szépe körül. Ha már így sikerült, lásson neki, és essen jól! Mellkas kidomborodik, gerincét kihúzza, seggét móresre tanítja, és kitett, kibuggyanó, remegő kebleire veti nyájas és imádó pillantását! Minél inkább ignorálták a testük, annál inkább megbabonázta őket a test testisége, mégsem szeretkeztek testeik sosem. Pórázon tartom magát, kit szeretek, kimerülő, alvó, kihunyt házasságokat katalizáló közlekedőedény! Úgy jár mintha tojásokon nálam. Tojásokon baszunk, jó? A hetedik nap a legmunkásabb nap, a többi a világ kövei és a kövezések.

Az Úrfi azon az éjjelen betört a kulcslyukon a cseléd hálószobájába, és volt nemulass, úgy nyikorgott, karistolt a fehérre festett franciaágy, hogy hetedhét országon túl is hallották a hétpecsétes titkot, hogy az Úrfi és az úri cseléd basznak. Azon az éjjelen a cseléd úgy forgott egy karosszéken mintha ringlispílen egyre gyorsabban mintegy kacsalábon forgó, mégis zöld száras virágba boruló tündöklő palotában. Egy fénytengely pörgése-forgása - hüledezett és rémüldözött az Úrfi, szeme kikerekedett, ő pedig elámult a csodálkozástól. Ön felettébb kedves és ajándékozó - így az úri cseléd az Úrfinak, és fényes teste úgy ropta a táncparketten a zene hangjaira, hogy újra és újra szféráik egymásba hulltak, teszem azt zuhantak... Riadalom, kiszolgáltatottság és idegláz, amit a közelében érzek, kissé félelem, kissé öröm, nyomasztó páros a mienk - jegyezte meg a cseléd az Úrfinak. Parancsoló légiesség nyomása - válaszolt szilaj mókásan az Úrfi. Pillangók csókjai ég s föld között; vonzás és taszítás, gyönyör és riadalom; egy légies éden csillagos lufi seggei, amint szellentősen össze-vissza csókolják egymást ördögök és angyalok!


Szabad az, akiről az egész leválik, és imában hallja a saját hangját!!!


Istené az, aki rátalált saját egészséges isteni magjára, és onnan élete feladataiban, küldetéseiben megalkotódik.


A cseléd legalább kis ideig együtt lehetett a szeretett szép kedves nővel, szabadságukban egyszerre érezték a tőrszúrások kínjait, a gyilkos áramlatokat, mérgezett és mérgező elmék könyörtelen kíméletlenségét, és minden tisztuló lélegzetvételükkel imádkoztak a szabadulásért maguk és mások számára. Tiszta és szerető elméjük ereje áttörhesse a köréjük rágalomból felhúzott falak tébolyító fogságát! Öngyilok és károkozás nélkül képviselhessék szabad önmaguk áldás lenni a világra! Hideg és hűvös lett, mellesleg kisütött a Nap is - kacagott föl a szép kedves nő, a Grófnő.