Március idusán Tél tábornok támad,
  tajtékzó, dacos szorításából azért sem enged.
      Fázik, fagytól izzik a táj, a havas, jeges,
          sarkvidéki hideg hoz hódarás felleget,
              tavaszi tarka-zöld ruhát átvenni nem enged.
                  Kopárak, meztelen szürke-feketék az ágak,
                      utak, vizek fagynak, fütyülve toporog a tél.
                                  Senki sem tudja, hogy miért, miért?

                                                Szürke, rideg rút csak nem borul zöldbe,
                                      rügy nem pattan, bokros sárga aranyeső sem,
                               magányos téltűrő vérvörös árvácska bólint féltérden.
                           Bimbók, hajtások jajgató jégben henyélnek,
                    jövőtlen halott-foltos kopár gallyak töredeznek,
               didergő mókusok másznak, ugrálva fáznak,
           kivert kutyákkal dermedt rigók feleselnek.
     Senki sem tudja, hogy miért, miért van ez?

     Hódara hullik hóvirág homlokára,
        kék-lila ibolya dacosan szirmát bontogatja,
            fagyos, kókadt krókuszok, lakásdísz nárciszok,
              fehér-kék, melegházból hozott jácintok,
                 szobai nyárban illatozók, odakint jéggé fagynátok!
                    Idén bizony, lám Sándor, József, Benedek,
                      dehogyis hozott zsákban rég várt meleget!
                         Senki sem tudja, hogy miért, miért van ez?

                                                      Szürke, tompa lelkek, sűrű fekete fellegek,
                                                   hol a derű, a remény, a tarka szivárvány?
                                               mínuszfokos sötét éjszakák zimankójában
                                           téli álmot alvók, bujdosó tetszhalottak,
                                        kik Tavaszt, mint Messiást, úgy várnak,
                                     szelek szárnyán, bánat hullámhosszán
                                   a tél tüzel, s üzen, blokkol erdőt, kertet.
                                 Senki sem tudja, hogy miért, miért van ez?

            Fagyos lelkekben halkan skót duda szól,
               örök körforgás elakadt kátyús kereke, gépezete,
                  suttog, húsvét közeleg, de csak papíron kopogtat a Tavasz.
                      Harangszó, te verd fel, ébreszd az álmos, bús világot,
                         vergődő ürgék, károgó varjak, félős őzek, szarvasok,
                            búbosbankák, csip-csirip, nyitni-kék, csöpp seregek,
                              a télbúcsúztató vidám farsang is elmaradt idén,
                                 Senki sem tudja, hogy miért, miért?

                                                  Szürke galambok, mitugrász kis verebek,
                                           téli álmot mímelő, szanaszét szendergő hétalvók,
                                      sünök, medvék, kedves pelék, rejtőző denevérek!
                                  Fecskét eresz alatt ferde fészek hiába vár,
                             gólyás kémény teteje még mindig üresen áll.
                       Hófehér hegytető, jégvirág, tavalyi kósza hópihék,
                   zúzmarás ág! Mi történt? Becsapta magát a természet?
              Senki sem tudja, hogy miért, miért van ez?

              Tél gáncsától bukdácsol hímes, tétova Tavasz,
                  araszol az idő, a díszes naptár nagyokat hallgat.
                     Hová tűnt? Hol kószál? Talán eltévedt idén a Tavasz?
                        Merre van jó felé, iránytűje utat nem mutat?
                           Március idusán tavaly muskátlim virított már,
                              angyaltrombitát ültettem oda, hol most jég áll.
                                 Alszik fű, fa, fagyal, késik a sok virág, díszes.
                                    Senki sem tudja, hogy miért, miért van ez?

                                                         Varjú károg, rigó dalol, kék cinkét keres,
                                                      fojtó borostyán büszke kevélyen kúszik fel,
                                                   kerti fényes-fürge fagyal is jajgatva fagy,
                                                óraátállítás ideje dobol, de Tél tábornok támad.
                                             Harangszó, verd fel tüskés téli álmából a világot!
                                          Ébreszd fel az alvó Napot, sziporkás színt, izgató illatot!
                                     Űzd el a Telet, virulj, derülj, tarka-zöld kikelet! Késel!
                                 Senki sem tudja, hogy miért, miért van ez?

                 Tavasz, te várva várt, kegyes-kegyetlen kalandozó,
                      rejtőzködő, késve késő, tétován kopogtató, tessék, gyere!
                            Új évszak, hozz új életet, jobb sorsot, vetést bőségest, eleget,
                               újjászületést, fényt, lila orgonát, gyöngyvirágot, igaz szerelmet,
                                  bort, búzát, békességet, nyitnikék-csipcsirip dalos madár-sereget,
                                     elégedett boldogságot, aranyesős végtelen- vad vidámságot,
                                         derűs-dús édes életet, gazdag gyarapodást, jó egészséget!
                                            Ne kérdezze többé senki, hogy miért, miért van ez?

Tizenhat éves volt. Egészséges.
  Tegnap meghalt. Covidos lett.
    Ő a legifjabb magyar áldozat.
      Gyerek volt még, bűntelen.
       Miért? Miért?
        Vírus-évforduló van, lehangoló.
           Tavaly ilyenkor hittünk a nyárban,
               kitartásban, létező megoldásban.
                 De mára minden élet eltörött.
                    Egyen-végzet, egyen-halál vár.
                        Ölelés, öröm, kézfogás múlté már.
                         Miért? Miért?
                           Tél és tavasz között a végzet közelít,
                            a Földbolygó vesztes pokollá változott,
                               szén-cinkék hiába dalolják, nyitni-kék.
                                    Támad a láthatatlan vírus-kór.
                                       Miért? Miért?

                                        Elmúlt egy év. A világ térdre kényszerült.
                                           Karantén-téboly tépázta sorstragédiák sora,
                                              bánat, bú, rettegés, suttogó gyász, szenvedés.
                                                 Miért? Miért?

                                                 Nézem a kertben, erdőben haldokló sok beteg fát.
                                                     Kidőlnek, hullanak, mint a vírus- fertőzöttek.
                                                       Őket milyen kór, miféle átok támadta meg?
                                                           Pusztul a táj, s vele az ember, elvérezve.
                                                              Karanténos kertben évelők kihajtottak.
                                                                 Megindultak, de mire? Erre a világégésre?
                                                                   Miért? Miért?

                                                  Tavasz helyett vad, végzetes vírusjárvány tombol.
                                                Harmadik hullám.  Eddig a legveszélyesebb.
                                           Romló adatokkal tél helyett milliók élete ér véget.
                                       Fertőzöttek, fuldoklók, szövődményesek.
                                 Feketefátylas gyászvilág, rekviem, óriás halottasház
                                    kék bolygó végeláthatatlan tragédiája,
                                       teltházas temetők szenvedő szörnyvilága.
                                          Miért? Miért?

                                           Tüdőt, agyat, idegrendszert, szívet roncsol a kór.
                                              Infúzió, szkafander, karantén, lélegeztető-gép.
                                                Milliók haláltusája a pokol maga. Világvége.
                                                  Haldoklók, halottak, felgyógyultak, fertőzöttek,
                                                     bezárt munkahelyek, millió számra elbocsátottak,
                                                       nincstelen nélkülözők, mind földönfutókká váltak.
                                                        Természet, s világ régi rendje káoszba fulladt,
                                                           pokol lett az élet. Ki tudja, mit hoz a holnap?
                                                             Miért? Miért?

                                                            Bezártság. Határzár. Gyülekezés, ölelés, érintés
                                                       tilalma. Üres repterek, kongó utcák, terek.
                                                  Ember háromféle létezhet, ki reszketve
                                            oltást, halált, vagy regisztrációt keres.
                                            Néptelen utcák, bezárt boltok, kihalt terek,
                                                rácsok, redőnyök, szögesdrótok, lakatok,
                                                  üres óvodák, néma iskolák, zárt éttermek,
                                                     blokkolt, korlátozott életek, megbánt vétkek.
                                                        Vírus és torz tél tépáz jajongva szenvedőket.
                                                           Miért? Miért?

                                                       Kegyetlen karácsony után határzáras húsvét közeleg,
                                                  közben hulló halottaknak sűrűn harangoznak.
                                               Ki mutat reményt kicsinek és nagynak?
                                             Csöppnek, ki játszótér helyett négy fal foglya,
                                           s ki iskola helyett a betűvetést otthon tanulja.
                                         Online világ, borzalmak, minden szétesett,
                                      szülő konyhában kínlódva alkalmi tanárrá lett.
                                   Bódult bolygó, a fekete ezer árnyalata,
                                 sötét alagútnak nincsen se vége, se hossza.
                                     Bénult, döbbent vergődő vargabetűs létek,
                                        a pusztítás istene lengi be a fagyos vidéket,
                                            s a torzóra tépázott rút, sanyarú sorsokat.
                                              Reményvesztettség, depresszió, öngyilkosok.
                                                 Félüres buszok, bukdácsoló évek, zárt hivatalok,
                                                    letétbe tett élet, tétova, zavaros, ködös jövő.
                                                       Otthonából nem mozdul ki csak a bús balga,
                                                          s kinek üres lett a hasa, meg az óriás kamra.
                                                          Ember gyűlölete tombol oly fékezhetetlenül,
                                                        mint Kína tragikus, gyilkos, végzetes vírusa.
                                                        Friss hír! Holnap nyílik a Poszt-Ambulancia!
                                                         Ej, Vuhan! Világot, sorsot, életet tizedeltél.
                                                            Tehetetlenek tömegével mondd, mit tettél?
                                                                                   Miért? Miért?

                          Isten, óvd meg a magyart
                          viszálykodástól, pusztulástól,
                          fegyver, s természet hatalmától,
                          torzó teste tovább fogyatkozásától,
                          népe, nemzete igázásától,
                          veszélytől, támadástól, kíntól!

                                                      Isten, félve féltsd a magyart,
                                                      kit vad erők évezrede tépáztak,
                                                      Augsburgtól Mohácsig aláztak,
                                                      birodalmak porszemként dobáltak,
                                                      határain, mint húrokon játszottak,
                                                      világ óceánján hánykódni hagytak.

               Isten, szánd meg a magyart,
               kit harcok végtelenje edzett,
               balszerencse tépázott, sűrűn vesztett,
               de talpra állt, erőt merített,
               országot, államot épített s védett,
               múltért, jövőért büszkén ölre ment.

                                              Isten, védd meg a magyart
                                              acsarkodástól, kül- és belharcoktól,
                                              hazaáruló bitangok sárdobálásától,
                                              brüsszeli bérencek bűnlajstromától,
                                              ármányos cselszövők csalásaitól,
                                              kínszenvedéstől, katasztrófáktól.

                                                                            Isten, emeld magasba a magyart,
                                                                            méltó helyére, hová való,
                                                                            védd Trianon tragikus átkától,
                                                                            történelem igaztalanságától.
                                                                            Tartsd épségben keresztény híveidet,
                                                                             kiket gyarlók gúnyolnak, gyötörnek.

                               Isten, segítsd a bajban fuldokló magyarokat,
                               kik érted kiáltanak, s hazát felvirágoztatnak.
                               Nézd a lobogót lengető gyermeki karokat,
                               ellenséget távol tartó vitéz harcosokat,
                               új hazát teremtőket, igaz magyarokat,
                               karddal, s anélkül verítékkel harcolókat.

                                                                Isten, védd meg a magyart,
                                                                jobbik énjét, mely diadalt arat,
                                                                büszke nemzet dicső múltját,
                                                                jelen küzdelmét, jövőbe vetett hitét,
                                                                elszánt akarását, tettei erejét.
                                                                Hárítsd el felőle villámok tüzét!

                    Isten, hozz békét a magyarnak,
                    megtévedettnek, nyughatatlannak,
                    lázas szíveknek, búsongóknak,
                    határt, életet, értéket őrzőknek,
                    erőn felül bátran küzdőknek.
                    Isten, kíméld a magyart
                    világjárványtól, végzetes kórtól,
                    vad vírustól, halál torkától,
                    nemzete vesztétől, karantén-fogságtól.

                                                      Isten, segítsd a magyart,
                                                      kit érdeme, s szerencséje elkerült,
                                                      Nándorfehérvár diadala emlékké ködült,
                                                      évszázados össztűz alá került.
                                                      Isten, magyarok Őrangyala Te légy!
                                                      Védőbástyája, Védőangyala legyél!
                                                      Fogd, s emeld fel a magyarok kezét!
                                                      Gyarapítsd, óvd, védd hazáját, s népét!

        Szerencsétlen nemzedékek, vesztesek,
             diákok, fiatalok, kicsik, nagyok, covidosok,
                     jövőtlenek! Mi lesz most így veletek?
                              Miben reménykedtek? Hol a sorsotok?
                                        Vírusjárvány lopja immár tizenkét hónapja
                                                 diákok életét, óra, napi, s vizsgarendjét.
                                                      Covidosok, vétlen vesztesek, hová vezet ez?

                                                            Óvodás, ki óvodába már rég nem járhat,
                                                               játszótérre is csak ritkán viszik maszkban,
                                                                  otthon lófrál, nem rajzol, színez, nem fest,
                                                                     nem tanul új dalt, vidám éneket, se verseket!
                                                                                Az óvoda nem gyermekmegőrző hely.
                                                                                    Életre szóló szocializáció kezdete ez.
                                                                                        Óvónéni, barát, közös játék, tanulás,
                                                                                           megalkudni kisautón s pislogó babán!
                                                                                                 Otthon tanulni ezt nem lehet! Vesztesek.

                                                                                                        Elloptak tőletek egy egész évet,
                                                                             tizenkét hónapot, háromszázhatvannégy napot.
                                                                  Elmúlt. Eltelt. Elmaradt. Kiesett. Megesett.
                                                        Késő! Elveszett. Már nem pótolható.
                                                    Vesztes nemzedékek, covidosok, vétlenek,
                                               Mi lesz most így veletek? Szerencsétlenek.

                                              Elsős kisdiák, ki iskolába már rég nem jár,
                                              de menne büszkén, félve, szorongva tán.
                                              Órarended, napirended, új életed oda lett.
                                              Mint épülő kis ház, melynek alapja nincsen,
                                              torzó káosz lett a csöpp fejetekben minden.
                                                    Tanítás. Tanterem. Osztály. Dolgozat. Felelet.
                                                         Padtárs. Tanár. Számtan. Rajz. – Hova lett?
                                                            Olvasás. Írás. Torna. Sportkör. Kórus. Ének.
                                                                Otthon egyedül? Nem megy! Anya kedves,
                                                                    de nagymamával együtt is kevés ehhez.
                                                                         Összeadás, kivonás, szorzás, osztás,
                                                                   ábécé, betűvetés, fogalmazás, katedra,
                                                            tábla, kréta, óraközi szünet, kézfogás,
                                                        fogócska, új barátság, első esküvések,
                                                    titkok, fogadalmak, diákviccek, csínyek!
                                                  Otthon egyedül tanulni ezt nem lehet!
                                                   Szerencsétlen nemzedékek,vesztesek!
                                                   Covidosok, mi lesz most így veletek?

                                                 Nagydiákok, gimnazisták, szakképzős egyebek!
                                                   Leendő szakácsok, asztalosok, asszisztensek!
                                                       Számítógép tanít sütni, főzni, habot verni,
                                                         friss fát fürgén fúrni, faragni, csiszolni, lakkozni,
                                                           vérnyomást mérni, injekciót biztos kézzel beadni?
                                                                Érettségizők! Szerencsétlen vétlen vesztesek!
                                                             Meglopott életűek, tétován kínlódó jövőtlenek!
                                                         Hová lettek az első szerelmek, titkos üzenetek,
                                                      igaz barátságok, sorsközös bajtársi cinkos tettek?

                                                  Egyetemista, főiskolás vétlen vesztes nagydiák!
                                              Ez a könny éve volt. Halottad neked van- e már?
                                           Vizsgázni online jársz? Munkát majd hol találsz?
                                            Jövőtlen bús, magányos harcosok, meglopottak,
                                              szerencsétlen covidosok, jaj, ti vétlen vesztesek!
                                                Mi lesz így veletek? Mivé lesztek, hová mentek?
                                                  Munkahelyek ezerszám, sorra szűnnek meg,
                                                    családok, megélhetések omlanak össze.
                                                      Frissen végzett covidosok! Vírus-áldozatok!
                                                        Milyen élet, miféle állás, új lét vár titeket?
                                                            A tudás, a tanulás csorbát szenvedett.
                                                                Ami elmúlt, az már végleg odalett.
                                                                   Szerencsétlen nemzedékek! Vesztesek!
                                                                       Covidosok, mi lesz most így veletek?

                                                                        A kocka el van vetve. De hogyan tovább?
                                                                 Szorzást tanuljon, ki kivonást is feledte már?
                                                              Deriváljon, kinek a Thalesz-tétel is kiesett?
                                                          Önéletrajzot írjon, ki nem látott esszét sem,
                                                       s nem tudja, mit jelent a képző, a rag, s a jel?
                                                   Nincs napi tornaóra, se önfeledt úszás, futás,
                                                      csak bezártság, kínlódás, keserves elhízás .
                                                        Ha két év múlva a vírusjárvány véget érne,
                                                          számolod-e, kinek mennyi lenne a vesztesége?
                                                              Tízedikes! Mondd, leszel újra hetedikes?
                                                                Vagy vak tudással lépsz tovább a semmibe?

                                                 Ember tervez, vírus végez. Élettel, tudással, jövővel,
                                                     tanmenettel, diákkal, tanárral, munkahellyel,
                                                         családdal, megélhetéssel, házzal, kerttel.
                                                             Jövőtlen magányos harcosok, bukdácsolók!
                                                               Szerencsétlen nemzedékek! Mi lesz így veletek?

Ha pofoz az élet, élj daccal, merészséggel!
       Ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel!
           Ha lábad alól a talaj elveszett, s szenvedsz,
                  kínok kínjával is küzdj, de soha ne keseregj!
                       Ha bénító félelemtől szorongsz vakon reszketve,
                                 rázd meg magad, s kapaszkodj a fellegekbe!

                                         Ha nem bírod már a béklyód, s lázadva vesztesz,
                                                sodor élet árja, süllyedsz a mélybe egyre lejjebb,
                                                       s fáj az élet, cibál, gyötör, tépáz, akkor se add fel!
                                                           Ha padlót fogtál, földön fetrengsz, onnan is kelj fel!
                                                                Nézz a Napba, fogcsikorgatva araszolva, s menj!
                                                                     Ha vakká tett ködös-bús jövőd, küzdj a füleiddel!
                                                              Ha süketté gyötört a pusztító kín, harcolj a szemeiddel!
                                                      Ha sárba tiporták az álmaidat, akkor se add fel!
                                                  Ha levágták a szárnyaidat, ússz az árral szemben!
                                              Ha elvesztetted a lábaidat, kaparj utat a kezeiddel!
                                              Fátumok foglya vagy? Adjon erőt az emlékezet!
                                              De ne siránkozz, ne szitkozódj, soha ne keseregj!

                                              Ha vized, levegőd fogytán, hódíts új területet!
                                                    Ha mély a szakadék, nincs út előtted, te teremts!
                                                          Ha erőd, s kenyered fogytán, küzd tovább fejben!
                                                               Álmaidat megtépázott lélekkel se add fel, ember!
                                                                    Merj szembeszállni a vak sors otromba cselszövéseivel!
                                                               Nem számít akadályok tornyos hegye, barikádok tengere,
                                                            magas falak rémisztő ereje! Önts bátorságot a szívedbe!

                                                            Mint megtévedt friss hajtás didergő tél havába temetve,
                                                        ne visszakozz, ne állj meg! Menj mindig egyenesen előre!
                                                    Gordiuszi csomót át nem vág, ki a baján búsul, ezt ne tedd!
                                                Ha nincs út, törj, teremts! Nincs minden veszve!
                                           Kezdj elölről mindent! Építs! Alkoss újat! Teremts!
                                     Túlélésre, s győzni születtél! Add a kezed! Gyere!
                                           Foggal-körömmel küzdd magad szakadékból felfele!
                                                  Magad élve el ne temesd, történjék bármi, ne csüggedj!
                                                         Menj! Merj! Mi tiéd, az élet tortájából bátran vedd el!
                                                              Tiszta szívvel, becsülettel, emelt fővel! Crédód ez legyen!
                                                                   Segíts magadon, isten is megsegít, ha hittel küzdesz.
                                                                            Nézz a Napba, erődet onnan merítsed!
                                                                 Gyertek, vesztesek! Együtt kezdjünk szebb, új életet!

       Rohannék hozzád, de nem lehet.
          Kérlek, bocsásd ezt meg nekem!
                    Sírod vandálok megrongálták. Tudom.
                            Mennék hozzád rózsáimmal
                                      maszkban, kesztyűben, darás hóban.
                                               Utaznék érted buszon, villamoson,
                                                         vonaton, vagy futva gyalog.
                                                                   De nem tehetem. Oltásra várok.
                                                                             Még mindig sorban állok.
                                                                                     Kéthete háromszázan voltak előttem.
                                                                                            Tegnap újból érdeklődtem. Nyolcszáz került elém.

       Így aztán várok. Veszélyeztetetten.
               Oltásra. Legalább az elsőre.
                      S hogy mi ez a vakcina-káosz, nem kérdem.
                               Pedig futnék, szaladnék, rohannék feléd
                                          a régi váci temetőbe, könnyeim őrzőjébe.

                                                                                                   Rohannék hozzád, de nem lehet.
                                                                                     Kérlek, bocsásd ezt meg nekem!
                                                                      Vandálokra átkot szórok,
                                                                gyertyát érted itthon gyújtok.
                                                         Ki sírt rongál, az gaz gonosz.
                                                   Sátáni pusztító, ki tör, zúz, rombol.
                                         Száradjon le a keze, amelyikkel ezt tette!

Ebugatta teringettét, ez a kutya mit csinál?
Mióta Isten felvitte a dolgát, sűrűn elkószál.
  Kerítéshatárt nem tisztel két hónapja már.
    Kivert volt, s lett örökbefogadott rosszcsont.
       Szökni nem akar, csak kíváncsi a csacska.
        Míg új a hely, otthonát bőszen vizslatta.
          Töviről hegyire a lakást naponta átkutatta,
             annak összes zugát, bútorát szimatolta.
                S persze, a kertet is bejárta a csöpp szuka.
                  Minden oldalról védett, de mellette hiába.
                      Szagregényt óraszám olvasott, s rombolt.
                          Fákat, bokrokat bőszen kóstolt, felaprított.
                             Minden négyzetméteren a derék, dolgozott.
                                 Ágyásszegélyt vígan átugrott, liliomot tarolt.
                                     Miféle szerzet vagy te, csöpp nyolchónapos?
                                         Ragadozó kis véreb, rágcsáló, hűtlen házaló,
                                             mint macska, méreted kivel egy, úgy osonsz,
                                                 rágcsálókat kenterbe versz, vad huncut Róz,
                                                      angol terrier, pajkos rosszalkodó, izgő-mozgó!
                                                          Lakásban te fürgén asztalra ugrasz, táncolsz,
                                                              matatsz, kutatsz, apró tárgyakat elorozol,
                                                                   elcsensz, mint a szarka engem meglopsz.
                                                                   Jaj a papírnak, a tollnak! Jön, s rág kis Róz!
                                                                   Csöppnyi teste tör, zúz, hol tanultad te ezt?
                                                                   Kitől láttad a pusztítás művészetét, kis heves?
                                                                   Két méter magasságig így minden odalesz.
                                                                   Fifikás, furfangos kutya bébi, nagy baj ez!
                                                                   Új színt hoztál életembe, s vártalak. Igaz!
                                                                    De én még soha ily rossz kutyát nem láttam.
                                                                   Csínytevés-tárad bámulatos, kifogyhatatlan.
                                                              Ellenség minden elérhető tárgy? Ez páratlan!
                                                           Jaj, te kis szeleburdi izgága nyughatatlan!
                                                        Birtokon belül belháborút folytatsz, kajla,
                                                     szőnyeget, bútort sem kímélsz, kis bamba!
                                                  Erődet próbálod, határokat feszegetsz?
                                             Kerítésen belül elfogadom. Jó! Nem baj ez.
                                        Futsz szélsebesen, keringsz eszeveszetten,
                                 mint egy agár, sebesség- rekordot döntesz.
                            Minden kutyám közt leggyorsabb vagy te.
                         Körrekordos, kertben futsz körbe-körbe,
                    s én kacagok, kis rakéta, szívből nevetek,
                      kedvedben járok, hozok érte csirkemellet.
                         Várost nyakamba veszem, vásárolok neked,
                            legjobb falatokat hozom, mind eléd teszem,
                              kacsát, nyulat, vadat, halat osztok meg veled,
                                  régi nélkülözésedet most így feledtetem.
                                     Kárpótollak a múltért, lásd, ezt észre vedd,
                                       új otthonodban érezd a boldog bőséget!
                                          Sugárzó szeretettel naponta dédelgetlek,
                                            ölbe kaplak, sűrűn simogatlak, becézlek,
                                              s minden földi jóval elhalmozlak téged.
                                              Angol terrier szuka, mi a válaszod erre?
                                           Pusztítasz, te csöpp perpetuum mobile.
                                      Örökmozgó rosszcsont, naponta festek,
                                  varrok, stoppolok. Ez mind kevés neked?
                               Türelmemet folyvást próbára teszed?
                       Okozott károkat elhárítok, sétálok veled,
                 nyújtok terülj-terülj asztalkát is neked.
          S mint anya gyermekének, megbocsátok,
     rosszaságod felett mindig szemet hunyok,
     s fáradtan is egyfolytában utánad mosok,
      takarítok, s neked szabadságot hagyok.
        Csak egyet kérek, cserébe mindent adok:
           tehetsz te bármit, de tiszteld a határod!
              Kerítés alatt át sose bújj, el ne kalandozz!
                 Ne hagyj itt engem, s a boldog új világod!
                  Alagutat soha többé ne fúrj, ne próbálkozz!
                    Ne kockáztass! Jaj, csak azt ne tedd soha!
                        Odaát téged mindig aljas ellenség fogadna.
                         Gyűlöl embert, s kutyát, te csöpp kis buta!
                           Vesztedbe rohannál, oda ne menj át soha!
                              Visszautat nem találsz, sírsz, hogy segítsek?
                                 Tanuld meg, el ne hagyd saját fészkedet!
                                    Hogyan mondjam el neked: ez veszélyes!
                                      Ott az a kerítés! Fontos! Óv, és véd téged!
                                        Kérlek kölyök, ne kalandozz, oda ne tévedj!
                                        Irigy gonoszok lakják a kerítésen túli helyet!
                                        Kínoznának, megölnének azok ott téged!
                                     Ne kíváncsiskodj, ne szökj, ne kísérletezz!
                                 Érd be velem, én itt vagyok melletted,
                           s rosszcsont kis csibész, látod? Szeretlek!
                           Bármit, csak azt ne! Többé oda ne menj!

       Mit akarsz tőlem, szörnyeteg?
               Téged én nem ismerlek.
                      Közelemben mért koslatsz?
                          Utánam mért vizslatsz?
                               Nem látod, hogy hiába?
                                   Sátán szövetségese, az vagy,
                                       pénzimádó bukott balga,
                                            undorító törpe csacska.

                                           Hatot kocka neked nem vet!
                                              Plátói szerelmed nem kell,
                                                  erőszakos barbár fráter!
                                                      Rémek réme, csődtömeg!
                                                           Vagy hatra, vagy vakra?
                                                                Elszánt vagy, bűnös ócska.
                                                                   Gyűlöllek és megvetlek.
                                                                         Vidd innen a bűnsereged!
                                                                              Névjegyed itt ők lettek.

             Szánalmas vagy, hájkovács!
                    Csalással így operálsz?
                         Csődbe ment az életed?
                            Boldogságod ne itt keresd!
                                  Ne hívjál, és ne üzenj!
                                       Veled nem ismerkedem.
                                          Hagyj békén, és felejts el!
                                                 Ez a vár bevehetetlen!
                                                     Takarodj, rút szörnyeteg!
                                                          Alvilág kovácsa, ne keress!

                                              Járvány hozta, vagy így volt megírva?
                                            Bezártság fokozta? Már ki tudja,
                                        mivé lett mára a szétesett bús világ.
                                   Hová tűnt tisztesség, becsület, méltóság?
                                              Nehéz időkben mutatkozik meg, ki vagy.
                                                   A jó jobbá, a gonosz aljasabbá válhat.
                                                      Halál torkában, a semmibe fogódzkodva
                                                          fertőzéstől rettegve, bujkálva, vagy bajt
                                                   keresve hetykén, tehetetlen karanténban.
                                              Kifordulnak önmagukból, gengszterek lesznek,
                                          gáncsolja, gúnyolja, alázza, sározza, felrúgja,
                                      mocskolja, gyalázza, meglopja egyik a másikat.
                                              Elkeseredés, frusztráció, arrogancia? Ki tudja?
                                                    Tolakodik, erőlködik, gonoszkodik, sarat dobál,
                                                          Álhírt terjeszt, sopánkodik, sérteget, rágalmaz.
                                                              Ráérősen irigykedik, áskálódik, vad jajt arat.
                                              Embert próbáló a bezártság, a szigor, a veszély.
                                            Őrjöng, randalíroz, tör-zúz, tombol a gyenge,
                                         fosztogat és gyújtogat, keserűsége fojtogat,
                                    mert élte elakadt, munkáját elvesztette.
                                              Négy fal közé zárva megmérettetnek, s könnyűnek
                                              találtatnak sokat próbált kapcsolatok, kötelékek.
                                              Családok, házasságok bomlanak, mennek tönkre.
                                              Düh, dac öl, régi élet, összes gyökér odalett.
                                                  Egymásnak nekiesnek, közösen már nem terveznek.
                                                      Szerelem gyűlöletbe fordul, gyerekre is rámordul.
                                                          Paprikás a hangulat, szó szót követ. Elkeseredés?
                                                             Levegőben már megáll a kés. Reménytelenség?
                                                                 Négy fal közé zárva élet értelme folyik szét.
                                                                    Jön a semmittevés, tespedés, bűnbakkeresés,
                                                                        számítógép, s tévé előtt ülve balga leépülés.
                                               Nincs munka, nincs pénz, csak dühbe, dacba menekülés.
                                               Marakodás, civakodás, odamondás, élő fába is belekötés.
                                                          Zaklat, felbujt, rágalmaz, állatot is bántalmaz.
                                                 Megoldás csak nem jön, szürke hónapok egybefolynak.
                                                   Egzisztenciák tönkremennek, életek zátonyra futnak.
                                                   Tartalék, bevétel elapad, az árak felfelé szaladnak.
                                                       Feszít, emészt, sokkol, blokkol a jövőtlenség réme.
                                                            Nekiesik egyik a másiknak. A szó is fegyver. Penge.
                                                                Pofon ököllel, gyilkos beszólással?- Gyűlölet!

                                                                   Így lett ember embernek farkasa mára.
                                                               S hogy te is azzá válsz-e, az becsület dolga.
                                                            A karantén-fogság túlélése erős jellempróba.
                                                         Henyélsz, rombolsz, vagy építesz? Nem mindegy,
                                                      mivel ütöd el az idődet, mely bolygó legfőbb értéke.
                                                 Becsület dolga,
                                                                  a megpróbáltatást hogyan viseled.
                                                 Becsület dolga
                                                                 embernek maradni embertelenségben.
                                                 Becsület dolga
                                                                     emelt fővel, méltósággal viselned
                                                                          torz életet, korlátozást, halált, vészes betegséget.
                                                                                     Ne feledd,
                                                                                          a méltóság, a becsület áll mindenek felett!

  Déli szellők szárnyán Tavasz Tündér végre megérkezett,
          tetszhalott meztelen fák, bokrok ereibe életet lehelt,
                  csupasz, szürke- kopár tájról lerántja hosszú tél porát,
                          rügyeket fakaszt, szirmokat nyitogat, húzogat hajtást.
                                Sokat késtél, új évszak, új élet! Féltünk, tán eltévedtél.
                                       Isten hozott! Köszöntünk, hogy végre mégis ideértél.
                                             Varázsütésre mámorító buja meleg elterebélyesedett
                                                  ott, hol a természet tegnap még toporgott, állt és várt.
                                                       Rád, ki Föld ajtaján nem kopogtatott, ajtót tört tán,
                                                           tarolt, s terpeszkedő hűs télnek fújt gyors takarodót.
                                                                Hirtelen borul zöldbe, tarka színekbe semmiből minden.
                                                                      A természet örök körforgása hozott. Nyújtsd a kezed!
                                                                 Tavaszköszöntőt muzsikálnak csöpp csicsergő verebek.
                                                            S ott az első lepke! Mióta vártalak! Csodálom szárnyaidat,
                                                        a nagy hímporos, puha pikkelyes, pompás tarka-barkákat,
                                                    ahogyan bámulatos fürge gyorsasággal ide-oda cikázva
                                              légi akrobata, szabadság jelképe, ég és föld kicsiny hídja,
                                       szállsz, repülsz virágporért, nektárért zegzugolva ide-oda.

                                        Nyíljatok sáfrányok, nárciszok! Kankalin, liliom, ibolya, viola!
                                               Tulipánok, ciklámenek, százszorszépek, pipacsok szín-orgiával
                                                       vigasztaljátok a nagybeteg Földet, illatozzatok bátran,
                                                                tündököljetek, nyiladozzatok, viruljatok Nap sugarával!
                                                                      Mint teljes átalakulással fejlődő pillék, kik boldogan
                                                                           repdesnek, úgy hozz nekünk Tavasz Tündér,új évszak,
                                                                                 gyógyírt a sebeinkre, s pusztulást a gyilkos vírusra!
                                                                            Zöldellj fa, virulj kék nefelejcs ott, hol élet zengte be
                                                                     óvodák, iskolák udvarát, de most méla csend dobol.
                                                               Fecskék, gólyák, szorgos méhek! Várnak mind vissza
                                                         régi fészkeitek. Hozzatok enyhet a Föld-karanténnak!
                                                    Megtisztulást, újjászületést a járványsújtotta kék bolygónak!

         Rigó, ragyogó dalú Turdus merula,
                fekete tollú, veréb alakú, súlya tíz deka,
                     ki harminchat centis szárnyfesztávval szárnyalsz,
                          ékes énekes, víg zenész, Magyarország védett madara!
                               Tél elől csapatostul titeket távoli olasz földre várnak,
                                    fészkeiteket maroknyi itt maradó télkatona őrzi csak.
                                        Láttalak! Csigádat csőrödben csendben vitted haza.
                                            Kőhöz verted, kopogtattad, falánkan feltörted, befaltad.
                                                 Máskor hernyót, gilisztát falatoztál, almámat dézsmáltad.
                                                     Meglestem fészkedet a hórihorgas cseresznyefám tetején!
                                                          Fűszálakból építetted, sárral tapasztottad, mint csészét.
                                                              Csodáltam öt kék tojásodat, összes kikelő csöpp csibéd.

         Jó reggelt, füttyös rigók, kik hajnali öttől már rázendítetek
             boldog, vidám rigódalra, repetára, ünneplő köszöntőre!
                   A cappella, zenei kíséret nélküli kantátára,
                      mely szonátával is felér, s téged repesve dicsér.
                           Hallgatom csibéid vijjogását, víg, derűs kántálását,
                               tréfás, élénk énekét, szülők mámoros, ujjongó lármáját,
                                  üdvrivalgó elragadtatását, örömködő cifra dalát.
                                       Ragyogó rigók, jöjjetek, a boldog reggelt köszöntsétek!