"Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség. Ez az igazság oly mélyen bevésődött a vidéki családok lelkébe, hogy ha ilyen ember csöppen a szomszédságukba, rögtön egyik vagy másik leányuk jog szerinti tulajdonának tekintik..."

"Lowood igazgatónője (mert ő volt az igazgató) helyet foglalt az asztal mellett, amelyre földgömböket helyeztek, odahívta az első osztályt, és megkezdte a földrajzórát. A többi tanítónő történelmet, nyelvtant stb. ismételt az osztályával, aztán írás és számtan következett..."

"Kibújt az ágyból és még mielőtt megakadályozhattam volna, áttámolygott a szobán, feltépte az ablakot és kihajolt, nem törődve a jeges levegővel, mely késpengeként hasogatta vállait. Könyörögtem: jöjjön vissza, és később megpróbáltam kényszeríteni őt, de rájöttem, hogy önkívületében szerzett ereje fölülmúlja az enyémet."

"Mire a Szadovaját fölverte a város minden részéből arrafelé száguldó hosszú, piros autók vérfagyasztó harangszava, az udvarra kicsődülő lakók láthatták, amint a negyedik emelet egyik ablakából, hatalmas füstcsóvában, három sötét sziluett - alighanem férfi - repül ki egy meztelen női árnnyal együtt."

"Robinson ott hagyta a parton holmijait, fogott egy puskát, egy pisztolyt és elindúlt ama hegy irányában. Egy órai fáradságos kapaszkodás után felhágott a hegy tetejére. Itt nagy szomorúságára azt vette észre, hogy a földet, a melyre vetődött, a tenger övezi köröskörűl. Sehol, a meddig szeme látott, a szárazföldnek semmi nyoma."

"Szibéria. Széles pusztai folyó partján fekszik a város, az orosz közigazgatás egyik központja. A városban erődítés, az erődítésben fegyház. Ebben a fegyházban raboskodik már kilenc hónapja Rogyion Raszkolnyikov, másodosztályú száműzött-fegyenc."

"- Kezet a szívre, és esküdj! - kiáltott egyszerre Athos és Aramis. A példa hatott, Porthos, bár magában dohogott - szívére tette a kezét, a négy barát egyszerre ismételte D'Artagnan után az eskümintát: »Mindenki egyért, egy mindenkiért.«"

"Dantès végigszenvedte mindazt a kínt, amelyet a feledésre ítélt foglyok csak átélhetnek a börtönben. Eleinte a remény következtében és ártatlansága tudatában viselte sorsát. Később kételkedni kezdett ártatlanságában, és ezzel már-már igazolta az igazgatónak azt a hitét, hogy foglya megőrült."

"Bezzeg az én időmben nem beszélgethetett csak így egy lány az anyjával, mint te most énvelem. És nem kérdezték meg egy lánytól, hogy szeret-e valakit. A házasságot a szülők beszélték meg és a rokonok. Az számított, mennyi földjük van, nekem is kiszemelték az egyik gazdának a fiát."

"Az állatok ismerik egymást, az ember nem. Még Dzsidzsia sem ismer engem, pedig feleségem és őrzőangyalom, s nyitva előtte fiókom és szívem egyaránt. De azért nem ismer. Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan. Egy leány tanított erre engem."

"A török ágyúk és a puskák egyszerre megdördülnek. A vár falai megrendülnek, töltések szerteszakadnak az odarobbanó temérdek ágyúgolyótól. Az eget-földet reszkető dörgésbe a dobok, kürtök, trombiták lármája, százezernyi török Allah-üvöltése vegyül."

"Az a nő, aki apróhirdetések útján keres házasságot, már ezzel a cselekedetével dokumentálja, hogy nem boldogságot keret, hanem csak férjet. ... Meghat az ön egyenessége: ön még csak férjet se kíván. Csupán színleg, a világ előtt. Addig, míg a sajkáját az én hajómtól el nem oldozhatja."

"A tridenti helyőrség új lelkiatyjának első gondja az volt, hogy csicskást kerítsen magának, és sorra látogatta a legénységi szállásokat, hogy kiszemelje a legmegfelelőbbet. Azon aztán már senki sem csodálkozhatik, hogy az első arc, amelyre pillantása esett, éppen Švejk derűsen mosolygó képe volt."

"Jean Valjean pillanatról-pillanatra gyengült. Ereje fogyott. Közeledett a sötét horizonthoz. Lélekzetvétele szakadozottá lett. Néha már hörgött. Fáradtságába került megmozditani a csuklóját, lábai merevekké váltak. S abban a mértékben, ahogy tagjai gyengültek, ahogy ereje fogyott, lelki nagysága megnyilvánult és kiült a homlokára."

"Most a tengelye esik ki a gépnek - folytatá a haldokló -, s a hulló romok dobaját hallom már koporsófödelemen. De nem akarom azt hallani. Van három fiam, ki fölvált, midőn én porrá leszek. Írja ön, Marie, mi dolguk lesz fiaimnak halálom után."

"Ha Timár valami vállalkozáshoz kezdett, mint a raj, tódult utána az üzérek serege, azt tudta mindenki, hogy ott arany van, csak fel kell venni. De nemcsak ezért hítták Timárt arany embernek, hanem még másért is. Azért, hogy sohasem csalt, nem csempészett."

"Kárpáthy János úr őnagysága névnapja ez, s minthogy ugyanazon napon születék, melyre kereszteltetett, egyúttal születése napja is, s már hatvankilenc esztendő óta hetedhét országra szóló vigalomnak ünnepe... minden évfordulatban nagynál nagyobb dáridóval szokták azt megülni és ületni."

"Ahogy vonakodva, akadékoskodva ... végre mégis felkecmergek a lépcsőn, egyszerre mély csüggedéssel eszmélek rá, mi taszít úgy innen. Itt, ezen a lépcsőn álltam meg három héttel ezelőtt, s mint valami viccet, groteszk gondolatot dobtam oda hetyke ötletemet: nekem agydaganatom van."

"Benno Grawunder úr, a Bécsi Első Kerületi Anyakönyvi Hivatal tisztviselője olyan házasságkötést foganatosít, amely minden gyakorlottsága ellenére is ki-kihozza a sodrából. A menyasszony a vőlegény elvált felesége. A két, egymáshoz borzasztóan hasonlító kislány: a jegyespár gyermekei."

"Greenall Bridge-ben mindenki ismerte Sam Carraclough kutyáját, Lassie-t. Mi több: Lassie volt a legismertebb kutya a faluban, mégpedig három okból. Először is mindenki megegyezett abban, hogy ilyen szép skót juhászkutyát még nem láttak a faluban. Ez pedig nagy szó."

"Hans Castorp történetét akarjuk itt elbeszélni - nem Hans Castorp kedvéért (mert benne az olvasó egyszerű, noha kellemes fiatalemberrel fog megismerkedni), hanem a történet kedvéért, amelyet az elbeszélésre nagymértékben érdemesnek látunk; ez a történet régen esett, úgyszólván bevonta már a történelem nemes rozsdája."

"Winnetou nem volt óriás, sem afféle mutatós izomkolosszus, de arányos termete, délceg tartása, rugalmas járása, komoly arca, nyugodt, nyílt tekintete, kékesfekete haja első pillantásra elárulta, hogy nem közönséges, átlagos indián - parancsolásra termett, valamennyi apacs törzs nagy főnöke."

"A két kard megvillant, összeért s csakhamar kitűnt, hogy a fiatal Fabricius, mint drezdai diák, ott künn jó mesterektől tanulta a bajvívást; biztosan, elegánsan fogta fel a vágásokat, ellenben Görgey apjától tanulta a mesterséget, magyar módra, s csak a csuklója forgatásával vagdalkozott."

"A kosár ott állt még most is. A gyermek a kosárban ült és a lúd az udvarban szaladgált, s az eső zuhogott egyre, zuhogott az eszterhaj alá is, patakban folyt ott is az esővíz, de a gyermek szárazon maradt, sértetlenül, mert egy hatalmas, fakó, piros szövetű esernyő volt a kosár fölé borítva."

"Íme, Medveczky Medve úr, amint bukdácsol lefelé a lépcsőn, kopogtatva feje búbjával, kipp-kopp, minden lépcsőfokon egy koppanás. Előtte Róbert Gida, az ő gazdája. Amennyire Micimackó értelme terjed, meg van győződve róla, hogy ez az egyetlen módja a lépcsőn való közlekedésnek."

"Tehát belenyugodtak abba, hogy Nemecsek legyen a hadsegéd. Egy kis csöndes sugdolózás támadt a gittegylet vezéremberei között. Szégyellték, hogy a háborúban ilyen fontos szerep jut annak, akinek a nevét ők kisbetűvel írták be az egylet fekete könyvébe. Pedig ha tudták volna..."

"A császár öregember volt, aki fiatal korában se sok időt vesztegetett a szerelemre, s egy világ feltámasztásának gondjai közt sohasem gondolt arra, hogy a szívek játékait figyelje. Mit tudhatott volna ő arról, hogy szeme láttára két ifjú szív játszik fogócskát egymással?"

"Hadd legyen a kis bice-bócának olyan örömnapja, amilyen még nem volt. Odaállítottam az ágyához az égbelátót, s arra ráterítettem az én kincskereső kisködmönömet. Minek az már nekem? Én addig hurcoltam a ködmönt, míg megtanultam, hogy a kincset a szívében hordozza az ember."

"A kislány ellenségesen nézett körül. Igyekezett úgy nézni, mintha nem is figyelne, de kis szívében úgy érezte, mintha ellene volna minden a világon. Valami nagyon nagy rosszaságot érzett abban, hogy már megint új apához és új anyához viszik, akik neki nem apa, nem anya."

"Nyilas Mihály második gimnazista, felelj a következő kérdésekre... Négy kérdéscsoportra kell válaszolnod: Első az, hogy miként bíztak meg téged azzal, hogy Pósalaky úrnak egy forintot tegyél a lutrira, és mikor tetted meg, hol s kinél, és milyen számok voltak azok, s mi történt a reskontóval."

"A liftaknával szemközt mindegyik emeleten ott meregette szemét az óriási arc a falra szegezett plakátról. Olyan arckép volt, amelyet úgy rajzolnak meg, hogy a tekintete mindenhová követi az embert, akárhonnan nézi. NAGY TESTVÉR SZEMMEL TART - hirdette az arc alatt a felírás."

"Átestünk egy hevenyészett jellegű felvételi vizsgán; a főbejárat előtti sétányon elbúcsúztunk szüleinktől vagy kísérőinktől; egyenruhát kaptunk a padláson, egy polgári ruhás borbély nullásgéppel kopaszra nyírta szőke-barna fejünket, s ebédutántól kezdve tétlenül tengtünk-lengtünk az egyik hálóteremben."

"A koránfekvéshez szokott Tót kezében szétroppant egy doboz. Arcvonásai a fáradtságtól amúgy is összezilálódtak; ijesztő tekintettel meredt az őrnagyra. Ekkor azonban Mariska bokán rúgta, amire Tót - nagy erőfeszítéssel - elmosolyodott. - Én is csak most kezdek belejönni - mondta."

"Vanek úrhoz sietett a kikötőbe, bár nem bízott benne, hogy megtalálja. Azonban legnagyobb meglepetésére titkárja még most is ugyanazon a helyen állt, ugyanabban a pózban, sőt ugyanabban a fürdőnadrágban, csak a fogpiszkáló változott a szájában. Azóta körülbelül az ötödiknél tartott."

"Azután beléptek egy szobába, és szemben az ajtóval ott ült egy asztal körül a Hidegek Törvénye. A Holdvilág Charley, a Kannibál Béby, Tulipán, Mimóza és a többiek voltak együtt. Piszkos Fred, a kapitány fel és alá járt, a szakállával babrált, és bagót rágott. A Kegyelmes kinézett az ablakon."

"- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság."

"Újra stirkálni kezdtem a három öreglányt a szomszéd asztalnál. Pontosabban a szőkét. A másik kettő szigorúan lepra volt. Nem csináltam túl feltűnően a dolgot, csak hidegen végigjárattam a szemem mind a hármon. Erre tudod, mit csináltak? Elkezdtek vihogni, mint a hülyék."

"Viniciusnak alig volt annyi ideje, hogy néhány rabszolgáját lóra parancsolja, s maga is lóra ülve, már vágtatott is a sötét éjszakában az üres antiumi utcákon át Laurentum felé... Az volt az érzése, hogy a háta mögött ül a balsors, a fülébe kiabálja: »Róma ég!«, s őt is, lovát is korbácsolva űzi bele a tűzbe."

"Minden regény alapja a bennünk zajló örök küzdelem a jó és a rossz között. És én úgy érzem, hogy a rosszat mindig újra meg újra kell nemzeni, míg a jóság, az erény halhatatlan. A bűnnek mindig új, friss, fiatal arca van, míg az erény olyan tiszteletre méltó, mint semmi más ezen a világon."

"Nem leszek jelen az ítéletnél, mert ottlétem kedvezőtlen színt vethetne Sorel úr ügyére. Csak egyetlen egy dolog van a világon, a mit óhajtok, még pedig szenvedélyesen, az, hogy ő meg legyen mentve. Higyje el, a szörnyű gondolat, hogy miattam egy ártatlant halálba hurczoltak, megmérgezné és kétségtelenűl megrövidítené életem hátralevő részét."

"Tamás olyan finom volt, hogy nem tudott aludni, ha a harmadik szobában megmozdult valami, és egy erősebb szaggal ki lehetett kergetni a világból. Csak az volt a baj, hogy szerelmes volt a húgába. Viszonyuk volt, és amikor Éva teherbe esett, Tamás lelkiismeretfurdalásában megölte magát."

"Abban a nevezetes ezerkilencszáz és huszadik évben, vagyis egy esztendőre rá, hogy a románok kézhez vettek minket, székelyeket, az én életemben még külön is igen nagy fordulat állott bé. Akkor is Ábelnek hívtak engem; s ott laktunk Csíkcsicsóban, abban a nagy káposztatermelő faluban."

"Kareninék, férj és feleség, továbbra is egy házban éltek, mindennap találkoztak, de teljesen idegenek voltak egymás számára. Vronszkij nem fordult meg Alekszej Alekszandrovics házában, de Anna házon kívül találkozott vele, s ezt a férje is tudta."

"Nem, előre is figyelmeztetem, ha nem azzal a hírrel jön, hogy háborúnk lesz, ha még mindig megengedi magának azt, hogy ennek az antikrisztusnak ... minden alávalóságát és rémtetteit védelmezze, - többé nem ismerem önt, és ön nekem többé nem hűséges rabom, mint a hogy mondani szokta. No, de azért Isten hozta, Isten hozta."