BESZÁMOLÓ
a 2013. évi ISZT támogatás felhasználásáról
Budapest, 2014. május 8.
Az alábbi dokumentum az ISZT Internet Szolgáltatók Hálózati Koordinációs Központjától a Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület tartalmi szolgáltatásainak fejlesztésére kapott 2013. évi támogatás felhasználását ismerteti. A támogatást a 2013. júniusában tett javaslataink szerint használtuk fel.
1. Könyvek - MEK
A terveinknek megfelelően a 2014-ben lejáró szerzői jogi védelmű magyar írók műveit digitalizáltattuk, pl. Bálint György, Rejtő Jenő, Bársony István, Ambrus Zoltán szépirodalmi műveit valamint Papp Ferenc, Keményfy János irodalomtörténeti munkáit. Ugyancsak bővítettük a klasszikus világirodalmi kínálatunkat nem jogvédett magyar fordítók műveivel, pl. Mikes Lajos, Zigány Árpád.
Folytattuk továbbá az 1930 előtti kiadású gyermek és ifjúsági könyvek digitalizálását - Donászy Ferenc, Gaál Mózes, Benedek Elek, Sebők Zsigmond és más szerzők műveivel.
2014-ben van az I. világháború kezdetének 100. évfordulója, ezért néhány, a témához tartozó, nem jogvédett könyvet is digitalizáltattunk.
2. Hangoskönyvek
2013-ban nem jutott ISZT forrás hangoskönyvek készítésére, azonban így is számos hangoskönyvvel gazdagítottuk az állományt önkéntes felolvasók segítségével, akik Ambrus Attila pécsi könyvtáros kolléga segítségével a „Mindenkinek van hangja!” blogban szervezik az önkéntes felolvasókat. 2014-ben főként Rejtő Jenő hangoskönyveit készítették el és juttatták el a MEK-be. Ezenkívül elkészült egy általunk is tervezett mű hangoskönyv változata:
- Swift: Gulliver utazásai (ford. Karinthy Frigyes)
3. Folyóiratok digitalizálása - EPA
Terveink alapján számos hungarológiai folyóiratot digitalizáltattunk illetve dolgoztunk fel a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság digitalizációs programjához kapcsolódva. A magyarságtudománnyal foglalkozó irodalom nemcsak a hazai felsőoktatás, de a külföldi magyar intézetek, általában a magyar kultúra iránt külföldről érdeklődők számára is hasznos, fontos. A folyóiratok közül német, francia, olasz, angol hungarológiai lapokat dolgoztunk fel és szolgáltatunk. Ezek többségét nem ISZT, hanem más forrásból készíttettünk el. Pl.
- Ungarn Jahrbuch, Berlin
- Beitrage zur Hungarologie
- Studi Finno-Ugrici, Napoli
- Cahiers d’études hongroises, France
ISZT támogatással készítettük el:
- az 1848-as Képes Ujság-ot - http://epa.oszk.hu/02500/02502
- két világháború közötti Magyar Grafika-t - http://epa.oszk.hu/02500/02506 valamint a
- az olasz nyelvű hungarológiai folyóiratot, a Corvina - rivista di scienze, lettere ed arti della Societa ungherese-italiana Mattia Corvino-t - http://epa.oszk.hu/02500/02510
4. Digitális képek - DKA
Tovább gyarapítottuk az ISZT támogatással elindított Digitális Képarchívumunkat.
A támogatási időszak alatt több mint 10.000 képpel gyarapodott az adatbázis. Állománya meghaladta az 50.000 dokumentumot, népszerűsége pedig folyamatosan nő. A napi látogatottság immár 1000 fő (néhány hónapban már az 1500 látogató). Az adatbázis népszerűségének a növekedését jelzi, hogy egyre többször keresnek meg bennünket különböző hazai, néha külföldi intézmények, a képek további felhasználása érdekében.
A képarchívum új részgyűjteményeiről, gyarapodásáról a Függelékben található részletes lista.
5. E-book konverzió
Az e-könyvek iránti növekvő érdeklődése miatt folytattuk a digitalizált, karakteresen elkészült e-könyveink konverzióját a legnépszerűbb e-book formátumokba (EPUB, PRC). ISZT támogatással nem tudtuk folytatni ezt a munkát, de így is számos önkéntesünk kapcsolódott be a munkába.
6. Szolgáltatásfejlesztés
Terveinknek megfelelően sikerült elkészíteni az EPA adatbázisunk valamint a MEK-EPA-DKA közös kereső mobil felületét is, amelyek az alábbi címeken találhatóak:
Aktualizáltuk továbbá a DKA adatbázisunk személyes szolgáltatásokat biztosító Képalbum felületét, mert a Firefox és Chrome böngészők újabb kiadásai már nem helyesen jelenítették meg az eredeti Képalbum alkalmazást. Az új verzió a javított felület mellett néhány új/módosított funkciót is tartalmaz.
***
Továbbra is töretlen az igény a MEK szolgáltatásai iránt. Érezhetően megnőtt az érdeklődés az e-könyv kiadók részéről, a magánfelhasználók között pedig az egyre jobban terjedő e-book olvasók, különféle mobil eszközök növelik az igényt az elektronikus könyvekre és egyéb dokumentumokra.
A MEK napi forgalma a központi OSZK (Országos Széchényi Könyvtárban) és az NIIF (Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Intézetnél) lévő tükörszerverünk adatait összesítve továbbra is 60-70.000 látogatás körül mozog. Az EPA (e-folyóirat) adatbázisunk iránt összesítve napi átlagban 7500 látogató, a DKA (digitális képek) iránt átlagosan napi 1000 látogató érdeklődött.
A fentieket összefoglalva: az ISZT támogatással az elmúlt időszakban is folytathattuk közhasznú tartalomfejlesztéseinket. A támogatásnak köszönhetően jelentős technológiai, infrastrukturális fejlesztéseket valósíthattunk meg és növelhettük a szolgáltatott dokumentumok mennyiségét. A mobil eszközök és technológiák előretörésével, az okostelefonok, táblagépek és e-book olvasók egyre szélesebb körű elterjedésével mind többen használják a MEK szolgáltatási kínálatában elérhető digitális tartalmakat szórakozásra, kulturálódásra, továbbképzésre és tájékozódásra.
Moldován István
MEK Egyesület
ügyvezető elnök
Függelék:
Könyvek - MEK
ISZT forrásból elkészült kötetek:
Abonyi Árpád: A havasok ura |
|
Abonyi Árpád: A nagyasszony |
|
Abonyi Árpád: A pavlinoi csoda |
|
Abonyi Árpád: Férfiak |
|
Abonyi Árpád: Fülöp házassága |
|
Abonyi Árpád: Magyar fiuk Afrikában |
|
Abonyi Árpád: Orvosok |
|
Ágai Adolf: A Violka Vera - Utolsó szerelem és egyéb elbeszélések |
|
Ágai Adolf: A kakuk óra |
|
Ágai Adolf: A kis olvasó |
|
Ágai Adolf: Az arany hegy, és a kolibri madár |
|
Ágai Adolf: Berti és Berta, vagy A hűség és szeretet győzelme |
|
Ágai Adolf: Czirmos czicza naplójából és egyéb elbeszélések |
|
Ágai Adolf: Forgó Bácsi Gyermekszinháza |
|
Ágai Adolf: Gyöpre magyar! |
|
Ágai Adolf: Igaz történetek |
|
Ágai Adolf: Mit beszélnek a harangok és egyéb elbeszélések |
|
Ágai Adolf: Por és hamu |
|
Ágai Adolf: Rontó Pál viselt dolgai vizen és szárazon |
|
Ágai Adolf: Sanyaró Vendel válogatott nyögései |
|
Ágai Adolf: Uj hantok |
|
Ágai Adolf: Vizen és szárazon |
|
Andrássy Gyula: A világháború problémái |
|
Aszlányi Károly: A gazdag ember |
|
Aszlányi Károly: Brentford rendet csinál |
|
Aszlányi Károly: Pénz a láthatáron |
|
Babits Mihály: A gólyakalifa ; Elza pilóta |
|
Babits Mihály: Ezüstkor |
|
Babits Mihály: Irók két háboru közt |
|
Babits Mihály: Írás és olvasás |
|
Balzac, Honoré de: A homályos ügy |
|
Benedek Elek: Erdélyi népmondák |
|
Benedek Elek: Katalin |
|
Benedek Elek: Zsuzsika könyve |
|
Bert, Paul: Afrikai utazások és vadász-kalandok |
|
Bert, Paul: Sarkvidéki és amerikai utazások és vadász-kalandok |
|
Bert, Paul: Ázsiai és ausztráliai utazások és vadász-kalandok |
|
Biggers, Earl Derr: A kinai papagáj |
|
Bródy Sándor: Hófehérke |
|
Bálint György : Jégtáblák, könyvek, koldusok |
|
Bálint György: Az állatok dícsérete |
|
Bálint György: Strófák |
|
Bársony István: A királytigris |
|
Bársony István: A rab király szabadon |
|
Bársony István: Ecce homo |
|
Bársony István: Erdőn, mezőn |
|
Dalmady Zoltán: Mendemondák a természettudomány köréből |
|
Dante Alighieri: A pokol |
|
Dante Alighieri: Dante Komédiája |
|
Deledda, Grazia: A repkény |
|
Diaconus, Paulus: A longobardok története |
|
Donászy Ferenc: A titokzatos vár |
|
Donászy Ferenc: Mátyás király ifjúsága és egyéb történeti elbeszélések |
|
Donászy Ferenc: Oroszlánok és tigrisek közt |
|
Donászy Ferenc: Rejtélyek a történelemből |
|
Donászy Ferenc: Tengereken innen, tengereken túl |
|
Donászy Ferenc: Tholdi Miklós |
|
Donászy Ferenc: Őserdőkön, tengereken |
|
Doyle, Arthur Conan: A nábob kincse |
|
Doyle, Arthur Conan: Az üldöző |
|
Doyle, Arthur Conan: Utazás a halál torkába |
|
Freisingi Ottó: I. Frigyes császár tettei |
|
Gabányi János: A világháború története az összeomlás kezdetétől a békekötésig |
|
Galsworthy, John: A tulsó parton |
|
Galsworthy, John: A virágzó vadon |
|
Galsworthy, John: A várakozó |
|
Gaál Mózes: A három kenyeres-pajtás |
|
Gaál Mózes: A legkisebb leány |
|
Gaál Mózes: A vasember fia |
|
Gaál Mózes: Bem apó és a székelyek |
|
Gaál Mózes: Bethlen Gábor és kora |
|
Goethe, Johann Wolfgang von: Faust |
|
Gombos Ferenc Albin: Hájas Muki kalandjai |
|
Gombos Ferenc Albin: Hájas Muki mint Robinson Crusoe |
|
Greguss Ágost: Greguss Ágost meséi |
|
Grey, Pearl Zane : Betty Zane |
|
Gyulai Pál: Apróbb gyermekmesék |
|
Gáspár Ferenc: Hét év a tengeren |
|
Gáspár Ferenc: Negyvenezer mértföld vitorlával és gőzzel |
|
Haggard, Henry Rider: Salamon király kincse |
|
Hartmann János: Petőfi-tanulmányok |
|
Huszár Károly: A magyar nép hősei |
|
Idegen népek közt messze földön |
|
Kemenczky Kálmán: Hetedhét országról |
|
Keményfy János: A "Nyugat" irodalomtörténete |
|
Keményfy János: Mikszáth világa |
|
Király György: A magyar ősköltészet |
|
Kozma Andor: Vig elbeszélések |
|
Krúdy Gyula: A tiszaeszlári Solymosi Eszter |
|
Küküllei János: Nagy Lajos viselt dolgairól |
|
Lupi bácsi : A czethalászok kapitánya |
|
Lupi bácsi : Az őserdők fia |
|
Lupi bácsi : Kilimandzsáró remetéje |
|
Lupi bácsi : Robinson Jancsi |
|
Magyar diszitmények |
|
Magyar népmondák az ifjúság számára |
|
May, Karl: A kinai sárkányfiak között |
|
Mendelényi Béla: A csodaduda és egyéb mesék |
|
Mendelényi Béla: Katóka Tündérországban és egyéb mesék |
|
Meszlényi Ilona: Tündérmesék a való életből |
|
Meszlényi Ilona: Washington élete |
|
Nagyváthy János: Magyar gazdatiszt |
|
Nagyváthy János: Magyar practicus tenyésztető |
|
Nansen, Fridtjof: Utazás az úszó jégen |
|
Nellike |
|
Papp Ferenc: A hazatért író és Szendrey Mari |
|
Papp Ferenc: Gyulai Pál és Pataki Emilia |
|
Papp Ferenc: Kemény Zsigmond |
|
Papp Ferenc: Rákosi Jenő, a hírlapíró |
|
Petiscus, August Heinrich: Az Olympos |
|
Poe, Edgar Allan: Arthur Gordon Pym csodálatos kalandjai ; A Morgue-utczai gyilkosság |
|
Pogány József: A földreszállt pokol |
|
Rejtő Jenő: A drótnélküli gyilkosság |
|
Rejtő Jenő: A fekete kapitány |
|
Rejtő Jenő: A halál fia |
|
Rejtő Jenő: Akik életet cseréltek |
|
Rejtő Jenő: Az ellopott század |
|
Rejtő Jenő: Az úr a pokolban is úr |
|
Rejtő Jenő: El a pokolból! |
|
Rejtő Jenő: Gyilkos?! |
|
Rejtő Jenő: Halálsziget |
|
Rejtő Jenő: Járőr a Szaharában |
|
Rejtő Jenő: Jó üzlet a halál |
|
Rejtő Jenő: Legény a talpán |
|
Rejtő Jenő: Minden jó, ha vége van |
|
Rejtő Jenő: Trópusi pokol |
|
Rejtő Jenő: Vikend a pokolban |
|
Rejtő Jenő: Vér és mahagoni |
|
A Répacsősz |
|
Salamon Ernő: Gyönyörű sors |
|
Salgari, Emilio: A Kék Hegyek kincse |
|
Salgari, Emilio: Az alaszkai aranyásók |
|
Salgari, Emilio: Az aranymezők királynője |
|
Salgari, Emilio: Cserna grófja az Idegenek Légiójában |
|
Sebestyén Gyula: A Mesemondó |
|
Sebők Zsigmond: Cserebogár úrfi a tengeren |
|
Sebők Zsigmond: Falusi cica Budapesten |
|
Sebők Zsigmond: Maczkó úr első utazása |
|
Sebők Zsigmond: Maczkó úr harmadik utazása |
|
Sebők Zsigmond: Maczkó úr második utazása |
|
Seneca, Lucius Annaeus: Lucius Annaeus Seneca vigasztalása Márciához |
|
Seneca, Lucius Annaeus: Vigasztalások |
|
Seress Imre: Az ifjuság és a világháboru |
|
Sienkiewicz, Henryk: A keresztes lovagok |
|
Simonchich Ince: Belgrado a Laudone suis reddito die 8. Octob. 1789. lusus poeticus plaudente Gymnasio Regio Temesiensi Schol[arum] Piar[um] |
|
Szabóné Nogáll Janka: Pipiske |
|
Szemere György: A kótaji csudakovács |
|
Szemere György: Magyar virtus |
|
Szomaházy István: Páratlan szerdák |
|
Tengeren innen, tengeren túl |
|
Tizenkét elbeszélés |
|
Twain, Mark: Tamás úrfi kalandjai |
|
Török Gyula: A halszemű három fia |
|
Török Gyula: Fehér virág |
|
Verne, Jules: A gyémántos Medzsidje-rend |
|
Wallace, Edgar: Borzalmak kastélya |
|
Wallace, Edgar: Miss Grier 70 fontja |
|
Wallace, Lewis: Ben-Húr |
|
Zigány Árpád: A bűbájos sziget |
|
Zigány Árpád: A parasztkirály |
|
Zigány Árpád: Csengő-bongó versikék |
|
Zigány Árpád: Kis köszöntő |
|
Zola, Émile: A mestermű |
|
Zola, Émile: Három elbeszélés |
|
Zola, Émile: Szerelem |
|
Zola, Émile: Álom |
|
Zsoltárok - Dávid király és zsoltáros társai könyve |
Saját forrásból, önkéntesek által elkészített kötetek:
Almanach a kolozsvári unitárius főgimnázium "Kriza Önképzőkörének" 1927-28. évéről |
|
Andai Gyula: Félszázad a munka harcmezején |
|
Areopolisz - Történelmi és társadalomtudományi tanulmányok 10. |
|
Areopolisz - Történelmi és társadalomtudományi tanulmányok 11. |
|
Areopolisz - Történelmi és társadalomtudományi tanulmányok 12. |
|
Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája |
|
Az Erdélyi Római Katholikus Státus |
|
Az Est Hármaskönyve |
|
Az erdélyi nagy-fejedelemségbéli szélbéli katonák között ... előforduló perek: ... a fekvő székely jószágok megbetsülése módja eránt és ... az 1825-dik esztendőben 5091. szám alatt ... kiadott császári királyi ... válasz |
|
Balo Benjámin: Kegyeletkoszorú, melyet M.-Németi gróf Gyulay Lajos feledhetlen szülei emlékére, azok születésének századfordulatán a fiui hála virágaiból szentel |
|
Balás György: Bem József |
|
Barabás Endre: Az erdélyrészi népfajok birtokaránya |
|
Bél Mátyás: Ungarische Sprach-Meister |
|
Benedek Elek: Erdélyi népmondák |
|
Benkő József: Az Erdély országi nemes székely nemzetnek képe |
|
Benkő József: Imago inclytae in Transylvania nationis Siculicae historico-politica |
|
Berkeszi István: Temesvár szabad királyi város kis monographiája |
|
Bernády - Emléksorok 70-ik születésnapjára |
|
Bernády György: Intelmek |
|
Bethlen Gábor: Bethlen Gábor fejedelem végrendelete |
|
Bilinszky Lajos: A sz. Ferenc-rendi Nővérek Nagyszebeni Tan- és Nevelőintézetének története |
|
Bonyhai Simon György: Igazán vitézkedö 's tusakodó keresztyen léleknek koronaja... |
|
Bozsik István: A Budapesti Könyvnyomdászok Dalköre ötven esztendejének története |
|
Budapesti Gépmesterek és Nyomók Köre 1884. évi április hó 27-én emlékül |
|
Bunyitay Vince: A gyulafehérvári székesegyház későbbi részei s egy magyar humanista |
|
Bíró Sándor: A mi egyházunk |
|
A csik-somlyói róm. kath. VII osztályu értesitvénye az 1872/3-ik tanévről |
|
A csik-somlyói róm. kath. főgymnasium értesitője az 1876/7-iki tanévről |
|
A csik-somlyói róm. kath. főgymnasium értesitője az 1879/80-iki tanévről |
|
A csik-somlyói róm. kath. főgymnasium értesitője az 1880/81-iki tanévről |
|
A csiksomlyói róm. kath. főgymnasium értesitője az 1875/6-iki tanévről |
|
Dávid Manó: Thököly viszonya a portához |
|
Emlékbeszédek, mellyek ... Debreczen város könyvnyomdájában működő két veterán nyomdász Csontos Ferencz és László Lajosnak ... félszázados emlékünnepélyekor elmondottak |
|
Emlékkönyv Jauernik Nándor Székesfővárosi Házinyomdai Igazgató 25 éves szolgálati jubileuma alkalmából |
|
Emlékkönyv Neufeld Samu 50 és Neufeld József 25 éves nyomdászságának jubileuma alkalmából |
|
Emlékkönyv Bauer Ferencz ötvenéves nyomdászságának ünnepére 1860-1910 |
|
Emlékkönyv Neufeld Samu 25 éves nyomdászságának jubileuma alkalmából 1880-1905 |
|
Emléklapok Balogh István ötvenéves nyomdászságának jubileumára |
|
Emléklapok a Marianum történetéből |
|
Emlékül Kápolnai Ferencz ötvenéves működésének ünnepére |
|
Emlékül Strauch Alajos nyomdászságának hatvanéves jubileumára |
|
Eredeti székely dalok |
|
Fraknói Vilmos: A hazai és külföldi iskolázás a XVI. században |
|
Földes József: János apó tapasztalatai |
|
Gombos Ferenc: A kolozsvári könyvnyomdászok segélyző egyletének keletkezése és fejlődése |
|
Grócz Ernő: A betűszedés kátéja |
|
Gyarmathi Sámuel: Vocabularium, in quo plurima hungaricis vocibus consona variarum linguarum vocabula collegit Sámuel Gyarmathi |
|
Gyulafejérvári füzetek I. |
|
Gyulafejérvári füzetek II. |
|
Gyárfás István Tihamér: Comoedia Erdély siralmas állapotjáról |
|
Győr Kisfaludynak |
|
Győrffy István: Az új magyar művelődés alapjai |
|
Gálffy Ignác: Az Országos Székely Szövetség és a Székely Nemzeti Alap |
|
Hanák János: Az emlősök és madarak képes természetrajza, vagyis azoknak természethű képekkel ellátott rendszeres leírása |
|
Hauer, Franz Ritter von: Geologische Karte von Oesterreich-Ungarn, auf Grundlage der Aufnahmen der K. K. geolog. Reichsanstalt |
|
Havas József: Utazás Német-, Franczia- és Olaszország nevezetesb vidékein a bor- és selyem-termelés érdekében |
|
Heller, Hermann: Ferenc Ferdinánd főherceg, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse |
|
Hidvégi gróf Mikó Imre emlékezete |
|
Horváth Lajos: Székelyek a világháboruban |
|
Hunyadvármegyei almanach |
|
Huszonöt esztendő - Emlékfüzet Kner Izidor ur foglalkozásának negyedszázados jubileumára |
|
Háromszékvármegye iparfejlesztése |
|
Jelentés a Székely Nemzeti Múzeum, 1903 évi állapotáról |
|
Jelentés a kolozsvári Mátyás király szoborról |
|
A Katholikus Nőszövetség ismertetése |
|
Karinthy Frigyes: Így írtok ti |
|
Karácsonyi János: A székelyek ősei és a székely magyarok |
|
Karácsonyi János: Gróf Mailáth Gusztáv erdélyi püspök származása |
|
Királyi Magyar Természettudományi Társulat |
|
Kolozsvári kalauz |
|
Kolumbán-Antal József: Székely honfoglalás |
|
Komáromi János: Magyarországi és erdélyi bujdosó fejedelem késmárki Thököly Imre secretariusának Komáromi Jánosnak törökországi diariumja és experientiája |
|
Kosutány Ignác: A római katholikus egyház Erdélyben |
|
Kudora Károly: Könyvtártan |
|
Kuncz Elek emlékezete |
|
Kölönte Béla: Gyergyó története |
|
Lamprik Imre: Phiala spiritualis az-az: lelki czésze... |
|
Latkóczy Mihály: Magyar szentegyházak regéi |
|
Lenin élete képekben |
|
Láng József: Emlékkönyv a Könyvnyomdászok Szakkörének tíz évi működéséről, 1882-1892 |
|
László Gyula: Emlékbeszéd Borszéky Soma felett |
|
Lázár Miklós: Erdély főispánjai |
|
Magyarországi könyvnyomdász-statisztika |
|
Miksa György: Magyar történelmi emlékek külföldön |
|
Mikó Samu, Bölöni: Zalatna és Abrudbánya pusztulása 1848/1849-ben |
|
Miss Mihály kótáskönyve |
|
Szerelmes kert - Modern román költők antológiája |
|
Morócz Jenő: A nevelő úr |
|
Morócz Jenő: Huszonöt esztendő |
|
Morócz Jenő: Költemények |
|
Morócz Jenő: Költemények |
|
Munkában eltöltött 50 esztendő emlékére |
|
Nadányi János: Kerti dolgoknak le-irása négy könyvekben rendessen bé-foglaltatott... |
|
Nagy Imre, T.: Csikmegye közgazdasági leirása |
|
Nagy Sándor, K.: A jobbágyság története Magyarországon |
|
Nagy-Küküllő vármegye 1908-ik évi közigazgatási, árva- és gyámhatósági állapotáról előterjesztett alispáni jelentés |
|
Nagybánya és környéke |
|
A nevezetesebb ditsereteknek es nemelly halotti énekeknek harmoniaja... |
|
Novitzky N. László: Egyesült erővel |
|
Ötven esztendő emléke - 1863-1913 |
|
Ötven év a debreczeni könyvnyomdászok életéből |
|
Papp Andor: Befelé könnyezem |
|
Perger János: A' magyar, és hazája régenten |
|
Persián Kálmán: Kemény János fejedelemsége |
|
Pálffy János: Magyarországi és erdélyi urak |
|
Pályaválasztási tanácsadó és főiskolás tájékoztató |
|
Pásztortűz almanach |
|
Részletes tanitásterv a Közoktatásügyi Minisztérium kolozsvári Vezérigazgatóságának hatósága alá tartozó elemi iskolák számára |
|
Róm. kath. tanárok kongresszusa Székelyudvarhelyt, 1899. ápril 4. |
|
A romániai szakszervezeti mozgalom, 1926-1930 |
|
Rózsay József: 1861/62-ik évi orvosi jelentés a pestvárosi agg-gyámoldáról (Elisabethineum) s értekezlet az aggok emésztési bajairól |
|
Schwind Béla: Emlékfüzet a Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Jótékonysági Körének tíz éves fennállása alkalmából |
|
Sipos Domokos: Vajúdó idők |
|
A sóltároknak bassusa |
|
A' sóltároknak altusa |
|
Soós Ferenc: Positiones ad peste, divinae revelationi sanae rationi experientiae longorum seculorum... |
|
Szabadelvü vallásos gondolkozás a XX-ik század kezdetén |
|
Szabó Sámuel, F.: A magyar korona országainak rövid földrajza |
|
A Székely-udvarhelyi Jótékony Nőegyesület első évkönyve |
|
Szilágyi Ferenc: Az erdélyi unio |
|
Szilágyi Sándor: Bethlen Gábor és a svéd diplomáczia |
|
Szilágyi Sándor: Báthory Gábor fejedelem története |
|
Szádeczky Lajos: Báthory István lengyel királylyá választása |
|
Szádeczky-Kardoss Lajos: Régi erdélyi lakadalom |
|
Szádeczky-Kardoss Lajos: Thököly erdélyi fejedelemsége |
|
Székely Gergely: Hetvenhárom év itthonn |
|
Székely Gyula: Képek a szibériai hadifoglyok életéből |
|
Székelyföldi művészeti év 1943 szeptember - 1944 június |
|
Székelyudvarhelyi kódex, 1526-1528 |
|
Sándor István: Magyar könyvesház, avagy A' magyar könyveknek kinyomtatások ideje szerént való rövid említésök |
|
Sándor József: Visszapillantás az EMKE alakulása és fejlődése történetére |
|
Tanügyi és fegyelmi rendszabályok és utasítások az erdélyrészi ev. reformált kollégiumok számára |
|
Temesváry János: Erdély középkori püspökei |
|
Thaly Kálmán: Az ezredévi országos hét emlékoszlop története |
|
Tom, Tit: Tom Tit száz ujabb kisérlete |
|
Tóth György: Dávid Ferencz, az unitárius vallás megalapítójának emlékezete |
|
Tóth Mikolai István: Kulcstár |
|
Tőke István, Vásárhelyi: Halotti oratio ; Szelidség koronája |
|
Történelmi kalászok |
|
Udvarhelyvármegye szabályrendeletei, 1884-1891 |
|
Vajda Emil: A hegedü |
|
Vajda László: Az erdélyi polgári magános törvényekkel való esmeretségek |
|
Valtsanski Antal: Novae quaedam missae cum propriis sanctorum Regni Hungariae et sanctorum ordinis sancti patris Francisci seraphici |
|
Vass József : Erdély a rómaiak alatt |
|
Vogel Károly életrajza |
|
Váró Ferenc: Kollegiumaink értesitői a milleniumra |
|
Wiesner Jakab Emil: A pornografiáról |
|
Zerich Tivadar: Az erdélyi kath. státusgyűlés s a maros-vásárhelyi kath. tanoda és nevelde jogtörténelmi szempontból |
|
Zilahy Károly: Az erdélyi nemzeti fejedelmek életirata |
|
Zászlófelavatási ünnepély |
Saját forrásból, önkéntesek által elkészített hangoskönyvek:
Garay János: Az obsitos [Hangoskönyv] |
|
Greller, Christl: zartART |
|
Gyulai József: Ifjan - éretten - éltesen |
|
Haugh Béla: Vitéz Háry János hőstettei [Hangoskönyv] |
|
Klasszikusok novellái a magyar szabadságharcról [Hangoskönyv] |
|
Kockás Pierre: Lorre meg én [Hangoskönyv] |
|
Kockás Pierre: Lorre meg én [Hangoskönyv] |
|
Komor Zoltán: Fekete múzsák [Hangoskönyv] |
|
Lorre, Charles: A sátánlégió [Hangoskönyv] |
|
Lorre, Charles: Az elátkozott erőd [Hangoskönyv] |
|
Lorre, Charles: Csempészháború [Hangoskönyv] |
|
Lorre, Charles: Csempészháború [Hangoskönyv] |
|
Lorre, Charles: Ki nevet a végén? [Hangoskönyv] |
|
Lorre, Charles: Sivatagi őrjárat [Hangoskönyv] |
|
Magyar klasszikusok válogatott művei II. [Hangoskönyv] |
|
Manópörkölt hokedlival |
|
Móricz Zsigmond: A szerelmes levél [Hangoskönyv] |
|
Móricz Zsigmond: Móricz Zsigmond válogatott művei a Nyugatból [Hangoskönyv] |
|
On Sai : Sose szólj be varázslónak! [Hangoskönyv] |
|
Rejtő Jenő: A Nevada szelleme [Hangoskönyv] |
|
Rejtő Jenő: A boszorkánymester [Hangoskönyv] |
|
Rejtő Jenő: A fekete kapitány [Hangoskönyv] |
|
Rejtő Jenő: A halál fia [Hangoskönyv] |
|
Rejtő Jenő: A pokol zsoldosai [Hangoskönyv] |
|
Rejtő Jenő: A párizsi front [Hangoskönyv] |
|
Rejtő Jenő: Akik életet cseréltek [Hangoskönyv] |
|
Rejtő Jenő: Az ellopott század [Hangoskönyv] |
|
Rejtő Jenő: Az utolsó szó jogán [Hangoskönyv] |
|
Rejtő Jenő: Bradley Tamás visszaüt [Hangoskönyv] |
|
Rejtő Jenő: Drótnélküli gyilkosság [Hangoskönyv] |
|
Rejtő Jenő: El a pokolból [Hangoskönyv] |
|
Rejtő Jenő: Ezen egy éjszaka [Hangoskönyv] |
|
Rejtő Jenő: Gyilkos?! [Hangoskönyv] |
|
Rejtő Jenő: Halálsziget [Hangoskönyv] |
|
Rejtő Jenő: Járőr a Szaharában [Hangoskönyv] |
|
Rejtő Jenő: Jó üzlet a halál [Hangoskönyv] |
|
Rejtő Jenő: Nincs kegyelem [Hangoskönyv] |
|
Rejtő Jenő: Pokol a hegyek között [Hangoskönyv] |
|
Rejtő Jenő: Trópusi pokol [Hangoskönyv] |
|
Rejtő Jenő: Vissza a pokolba [Hangoskönyv] |
|
Rejtő Jenő: Vér és mahagóni [Hangoskönyv] |
|
Rejtő Jenő: Víkend a pokolban [Hangoskönyv] |
|
Sebők Zsigmond: Dörmögő Dömötör és a labdarúgók [Hangoskönyv] |
|
Swedenborg, Emanuel: Menny és pokol [Hangoskönyv] |
|
Swift, Jonathan: Gulliver utazásai [Hangoskönyv] |
|
Tar Károly: Hajnalban vadnyuszik ablakom alatt [Hangoskönyv] |
|
V. Pócsay Rozika: A puding próbája [Hangoskönyv] |
|
Végh Miki: Cserfes csitri [Hangoskönyv] |
|
Végh Miki: Humor-morzsák [Hangoskönyv] |
Saját forrásból, önkéntesek által elkészített e-book konverziók:
Ambrus Zoltán: A Berzsenyi dinasztia |
|
Ambrus Zoltán: Ninive pusztulása |
|
Ambrus Zoltán: Vezető elmék |
|
Arany János: Arany János magyar irodalomtörténete |
|
Austen, Jane: Büszkeség és balítélet |
|
Babits Mihály: A gólyakalifa ; Elza pilóta |
|
Babits Mihály: A második ének |
|
Babits Mihály: Babits Mihály összes novellái |
|
Babits Mihály: Hatholdas rózsakert |
|
Babits Mihály: Pávatollak |
|
Balzac, Honoré de: A szamárbőr |
|
Barbusse, Henri: A pokol |
|
Beksics Gusztáv: Ködös problémák |
|
Berzeviczy Albert: Régi emlékek |
|
Bozzai Pál: Bozzai Pál irodalmi hagyományai |
|
Bródy Sándor: Emberek |
|
Bródy Sándor: Nyomor |
|
Byron, George Gordon: Beppo |
|
Byron, George Gordon: Don Juan |
|
Byron, George Gordon: Kain - Miszterium |
|
Byron, George Gordon: Mazeppa |
|
Bálint György: Az állatok dícsérete |
|
Bársony István: Tarka mesék |
|
Békés Pál: A Félőlény |
|
Carroll, Lewis: Alice Csodaországban |
|
Carroll, Lewis: Alice Tükörországban |
|
Cervantes Saavedra, Miguel de: Don Quijote de la Mancha |
|
Cherbuliez, Victor: Holdenis Meta |
|
Cigány szójegyzék |
|
Cooper, James Fenimore: Bőrharisnya |
|
Cooper, James Fenimore: Vadölő |
|
Csiky Gergely: Görög-római mythologia |
|
Czuczor Gergely: Czuczor Gergely válogatott művei |
|
Dante Alighieri: A paradicsom |
|
Dante Alighieri: A pokol |
|
Dante Alighieri: A purgatórium |
|
Daudet, Alphonse: Apró királyok |
|
De Amicis, Edmondo: A szív |
|
Deák Ferencz-adomák |
|
Dickens, Charles: Copperfield Dávid |
|
Dickens, Charles: Kis Dorrit |
|
Dickens, Charles: Nehéz idők ; Karácsonyi ének |
|
Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics: A félkegyelmű |
|
Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics: Az ördöngősök |
|
Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics: Bűn és bűnhődés |
|
Doyle, Arthur Conan: A brixtoni rejtély |
|
Doyle, Arthur Conan: Utazás a halál torkába |
|
Dugonics András: Cserei, egy honvári herceg |
|
Dumas, Alexandre: Gróf Monte Cristo |
|
Dóczi Lajos: Carmela ; Kis Murányvár ; Mennyi? ; Fifine bosszúja ; Saeckerhets-Taenstickor ; Egy vegyes házasság ; A gróf szava |
|
Dömötör Tekla: Magyar népszokások |
|
Endrődi Sándor: A pálya végén |
|
Erato - Az erotikus világköltészet remekei |
|
Eötvös József: A nemzetiségi kérdés |
|
Fiáth Ferenc B.: Életem és élményeim |
|
Flaubert, Gustave: Bouvard és Pécuchet |
|
Flaubert, Gustave: Bovaryné |
|
France, Anatole: Régi dolgok |
|
Fáy András: Bokréta melyel hazájának kedveskedik F. Fáy András |
|
Fáy András: Friss bokréta mellyel hazájának kedveskedik Fáy András |
|
Gaal Mózes: A bujdosó király |
|
Gaal Mózes: Az utolsó lantos |
|
Gaal Mózes: Ezeréves multunkból |
|
Gaal Mózes: Hún és magyar mondák |
|
Gaal Mózes: Münchhausen |
|
Gabányi Árpád: Pogány magyarok |
|
Garvay Andor: Három ember dolga |
|
Geijerstam, Gustaf Af: Az asszony az úr |
|
Gibran, Kahlil: A próféta |
|
Gorkij, Makszim: Három elbeszélés |
|
Gvadányi József: Rontó Pálnak egy magyar lovas köz-katonának és gróf Benyovszki Móritznak életek ... mellyet hazánk dámáinak kedvekért versekbe foglalt ... Gvadányi József, magyar lovas generális |
|
Gyöngyösi István: Márssal társolkodó Murányi Vénus |
|
Gárdonyi Géza: Egri csillagok |
|
Haugh Béla: Vitéz Háry János hőstettei |
|
Hazádnak rendületlenül...- A legszebb magyar hazafias versek |
|
Heltai Gáspár: A bölcs Esopusnak és másoknak fabulái és oktató beszédei valamint azoknak értelme |
|
Herczeg Ferenc: Balatoni rege |
|
Hevesi Sándor: Császár és komédiás |
|
Hock János: Rákóczi Ferencné |
|
Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus: Az arany virágcserép , Scuderi kisasszony |
|
Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus: Diótörő |
|
Homérosz : Homer Odysseája |
|
Hugo, Victor: 1793 vagy A polgári háború |
|
Hugo, Victor: A nevető ember |
|
Hugo, Victor: A nyomorultak |
|
Hugo, Victor: A tenger munkásai |
|
James, Henry: A csavar fordul egyet |
|
Jancsó Miklós életműve |
|
Jókai Mór: Egy magyar nábob |
|
Jókai Mór: Kárpáthy Zoltán |
|
Jósika Miklós: Az utolsó Bátori |
|
Kaffka Margit: Hangyaboly |
|
Karinthy Frigyes: Betegek és bolondok |
|
Karinthy Frigyes: Capillária |
|
Karinthy Frigyes: Címszavak a Nagy Enciklopédiához |
|
Karinthy Frigyes: Együgyű lexikon |
|
Karinthy Frigyes: Fából vaskarika |
|
Karinthy Frigyes: Hátrálva a világ körül |
|
Karinthy Frigyes: Hököm-színház |
|
Karinthy Frigyes: Idomított világ |
|
Karinthy Frigyes: Kötéltánc |
|
Karinthy Frigyes: Mennyei riport |
|
Karinthy Frigyes: Miniatűrök |
|
Karinthy Frigyes: Nevető Dekameron |
|
Karinthy Frigyes: Skarlát |
|
Karinthy Frigyes: Szavak pergőtüzében |
|
Karinthy Frigyes: Utazás Faremidóba |
|
Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül |
|
Karinthy Frigyes: Viccelnek velem |
|
Kazinczy Ferenc: Bácsmegyeynek öszve-szedett levelei |
|
Kemény Zsigmond: Férj és nő ; Ködképek a kedély láthatárán |
|
Kemény Zsigmond: Szerelem és hiúság |
|
Kemény Zsigmond: Zord idő |
|
Kemény Zsigmond: Özvegy és leánya |
|
Kosztolányi Dezső: Alakok |
|
Kosztolányi Dezső: Álom és ólom |
|
Kosztolányi Dezső: Április bolondja |
|
Kunt Ernő: Az utolsó átváltozás |
|
Magyar gyermek- és népmesék -Első gyüjtemény |
|
Mikszáth Kálmán: Magyarország lovagvárai |
|
Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője |
|
More, Thomas: Utopia |
|
Okakura Kakudzó: Teáskönyv |
|
Omár Kháyyám: Rubáiyát |
|
Orwell, George: 1984 |
|
Orwell, George: Állatfarm |
|
Pogány József: A földreszállt pokol |
|
Rejtő Jenő: A Nevada szelleme |
|
Rejtő Jenő: A Néma Revolverek Városa |
|
Rejtő Jenő: A boszorkánymester |
|
Rejtő Jenő: A drótnélküli gyilkosság |
|
Rejtő Jenő: A fehér folt |
|
Rejtő Jenő: A három testőr Afrikában |
|
Rejtő Jenő: A láthatatlan légió |
|
Rejtő Jenő: A megkerült cirkáló |
|
Rejtő Jenő: A pokol zsoldosai |
|
Rejtő Jenő: A szőke ciklon |
|
Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó |
|
Rejtő Jenő: Az ellopott futár |
|
Rejtő Jenő: Az elsikkasztott pénztáros |
|
Rejtő Jenő: Az elveszett cirkáló |
|
Rejtő Jenő: Az elátkozott part |
|
Rejtő Jenő: Az előretolt helyőrség |
|
Rejtő Jenő: Az utolsó szó jogán |
|
Rejtő Jenő: Bradley Tamás visszaüt |
|
Rejtő Jenő: Csontbrigád |
|
Rejtő Jenő: Egy bolond száz bajt csinál |
|
Rejtő Jenő: Ezen egy éjszaka |
|
Rejtő Jenő: Menni vagy meghalni |
|
Rejtő Jenő: Nincs kegyelem |
|
Rejtő Jenő: Pipacs, a fenegyerek |
|
Rejtő Jenő: Piszkos Fred közbelép |
|
Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány |
|
Rejtő Jenő: Pokol a hegyek között |
|
Rejtő Jenő: Texas Bill, a fenegyerek |
|
Rejtő Jenő: Tigrisvér |
|
Rejtő Jenő: Vanek úr Párizsban |
|
Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand Hotelben |
|
Rejtő Jenő: Vissza a pokolba! |
|
Saint-Exupéry, Antoine de: A kis herceg |
|
Sanyi Manó könyve és számos más kacagtató történet |
|
Sebők Zsigmond: Cserebogár úrfi a tengeren |
|
Sebők Zsigmond: Falusi cica Budapesten |
|
Sebők Zsigmond: Maczkó úr első utazása |
|
Sebők Zsigmond: Maczkó úr harmadik utazása |
|
Sebők Zsigmond: Maczkó úr második utazása |
|
Shelley, Mary: Frankenstein vagy a modern Prométheusz |
|
Szebeni Sándor: Az időre ragasztott ember |
|
Wilde, Oscar: A canterville-i kísértet |
|
Zola, Émile: Rougonék szerencséje |
Digitális képek - DKA
Új részgyűjtemények:
Hevesi Erzsébet és Vermes Anna bélyeggyűjteménye
http://dka.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Hevesi%20Erzs%E9bet%20%E9s%20Vermes%20Anna%20b%E9lyeggy%FBjtem%E9nye
Az ifjuság és a világháboru
http://dka.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Az%20ifjus%E1g%20%E9s%20a%20vil%E1gh%E1boru
Magyar hadtörténelmi emlékek az ezredéves országos kiállításon
http://dka.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Magyar%20hadt%F6rt%E9nelmi%20eml%E9kek%20az%20ezred%E9ves%20orsz%E1gos%20ki%E1ll%EDt%E1son
Magyarország címeres könyve
http://dka.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Magyarorsz%E1g%20c%EDmeres%20k%F6nyve
Balatonfüred
http://dka.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Balatonf%FCred
Budapesti furcsaságok
http://dka.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Budapesti%20furcsas%E1gok
Gieszer Richard fotói
http://dka.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Gieszer%20Richard%20fot%F3i
Hungarians in the American Civil War
http://dka.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Hungarians%20in%20the%20American%20Civil%20War
Kolozsvári kalauz
http://dka.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Kolozsv%E1ri%20kalauz
Szőcs Károly képei
http://dka.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Sz%F5cs%20K%E1roly%20k%E9pei
Puskás Ferenc Stadion - Szoborpark
http://dka.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Pusk%E1s%20Ferenc%20Stadion%20-%20Szoborpark
Memento Park
http://dka.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Memento%20Park
Kopaszi-gát
http://dka.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Kopaszi-g%E1t
Ocskay László, II. Rákóczi Ferencz fejedelem brigadérosa és a felső-magyarországi hadjáratok
http://dka.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Ocskay%20L%E1szl%F3,%20II.%20R%E1k%F3czi%20Ferencz%20fejedelem%20brigad%E9rosa%20%E9s%20a%20fels%F5-magyarorsz%E1gi%20hadj%E1ratok
A szeretfalva-dédai vasút építkezésének ismertetése
http://dka.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=A%20szeretfalva-d%E9dai%20vas%FAt%20%E9p%EDtkez%E9s%E9nek%20ismertet%E9se
Fehérhimzés
http://dka.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Feh%E9rhimz%E9s
Korábbi gyűjtemények gyarapodása:
Vasárnapi Ujság
http://keptar.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Vas%E1rnapi%20Ujs%E1g
Állatvilág
http://keptar.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=%C1llatvil%E1g
Inda fotó
http://keptar.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Inda%20fot%F3
Növényvilág
http://keptar.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=N%F6v%E9nyvil%E1g
Országalbum
http://keptar.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Orsz%E1galbum
Pénzügyi elszámolás
Tevékenység |
Tervezett keret |
Felhasznált |
Maradvány |
Könyvdigitalizálás |
4632500 |
6257500 |
-1625000 |
Hangoskönyvek készítése |
0 |
0 |
0 |
Folyóirat digitalizálás |
2857500 |
1850000 |
1007500 |
DKA katalogizálás |
3810000 |
3492500 |
317500 |
E-book konverzió |
0 |
0 |
0 |
Szolgáltatás fejlesztés |
700000 |
400000 |
300000 |
Mindösszesen: |
12000000 |
12000000 |
0 |