TŐKÉCZKI LÁSZLÓ

Köztelek (1896-1918)

Egy agrárius hetilap a múltból

A Köztelek 1891-ben indul agrárpolitikusok és agrárszakemberek csoportjának szerkesztésében (Baross Károly, Rubinek Gyula, Szilárd Ferenc egyrészről, Liebermann Leó, Hutyra Ferenc, Kvassay Jenő, Cserháti Sándor másrészről - hogy csak néhány példát soroljunk fel). A kezdő ezerkétszáz példány 1910-re nyolcezerre növekszik. (Az anyagi fedezetet nyújtó OMGE tagsága 1910-ben körülbelül ötezerre tehető.) A Köztelek céljaiban elsősorban közgazdasági és agrárgazdasági szaklap volt, s e feladatainak kimagasló színvonalon felelt meg. Nemzetközi kitekintéseiben és az "okszerű" gazdálkodás követelményeinek népszerűsítésében egyaránt fontos műhelye lett a magyar gazdasági élet korszerűsítésének.

Ahogyan az OMGE, úgy a Köztelek is több, mint egyszerű szakmai egyesület vagy érdekvédelmi csoport ("Dessewffy Aurél [az OMGE elnöke] gróf tudta és hozzájárulása nélkül /!/ nem történt semmi az országban olyan, ami csak a legtávolabbról is a mezőgazdasággal vonatkozásban állott.")¹ A Köztelek viszonylag ritka politikai megnyilatkozásai a korabeli magyar politika befolyásos erőinek véleményét tükrözik.

Természetesen a "magyar gazdák" tábora - ezen a nagy- és középbirtokosokat, valamint a gazdatiszteket értve - sem egységes társadalmi közeg. Hagyomány, vallás, regionális és műveltség tagolja, nem is szólva a politikai pártállásról. A Köztelek e tagoltságokat figyelembe véve az előrehaladottabb gazdálkodású vidékek politizáló, "keresztyén" gazdáinak szócsöve s határozottan antimerkantilista, harcosan agrárius irányt követ, felvállalva a hiányzó és megvalósíthatatlan² agrárius napilap szerepét is. (Ezért toboroz a lap lankadatlanul új tagokat, s külföldi példákon mutatja be a szervezkedés módjait és eredményeit.)

(A Köztelek társadalomképe) "A nép gyermek. Elégedetlenségében is az vágyaiban is az. Mi pedig atyja vagyunk."³ Ezt a patriarchális szerepet igényelte magának érthetetlen szívóssággal a Köztelek. ("Fióklapját" a Magyar Földművest még 1910-ben is ezzel a szándékkal adta ki).⁴ A fenti két társadalmi réteget együtt a nemzet gerincének deklarálja a lap, szép "organikus" felfogással: "A földművelő nép a legkonzerváltabb, a társadalmi regeneráció alapanyaga: a véranyag. A földbirtokos pedig az a társadalomnak, ami a testnek a csontváz... Ezt a nemzeti kincstárt az állami gondviselés elhanyagolta. Csak elvett onnan, de vissza nem adott."⁵

Pedig a Köztelek munkatársainak legjobbjai előtt világos, hogy az általuk idealizált "régi, jó idők" kapcsolatrendszere jórészt felbomlott, s az egész magyar agrártársadalom is "akklimatizálódási" gondokkal küszködik: "A szabad verseny által minden téren életbe léptetett pénzgazdálkodás a régi patriarchális viszony láncait durva kézzel tépte szét... A pénzzel fizetett munkás megszűnik a gazda érdektársa lenni..., az idegenből visszakerült munkás új erkölcsöket hoz otthonába, új eszméket terjeszt, amelyeket megemészteni nem tud, mert tudatlan... De tudatlan a gazda is, nem a mezőgazdasági ismeretek terén, de a közgazdasági politika terén. A dolgok új rendjét nem érti. Az új viszonyokba beilleszkedni nem tud, amint hogy nem is lehet."⁶

Az új kapitalizálódó gazdaság, amely társadalmilag atomizál és átstrukturál, a Köztelek számára csak részben, feltételesen fogadható el, hiszen az általa képviselt "történelmi osztály", illetve annak örökösei esélytelenek a dolgok új rendjében. "Az úgynevezett magyar úri dzsentri osztály még (!) nem tanult meg eléggé dolgozni, s egyéb foglalkozás híján politizál. ... Ameddig szegények vagyunk, számba sem vesznek bennünket."⁷ Éppen ezért a Köztelek - ha már politikai engedményekről van szó - elválasztja egymástól a városi és falusi Magyarországot, s külön elbánást kér a "falusi intelligenciának"⁸ a védelmére, amely - a politikai szempontokon túl - óriási többségben magyar nemzetiségű is. "A városi magyarság és polgárság biztos fölényben érzi magát, emellett a város ipari munkásainak intelligenciája is sokkal magasabb fokon áll, mint a földmunkásoké általában. Itt a liberális doktrínák több jogosultsággal és kevesebb kockázattal alkalmazhatók. Ha tehát a városi érdekeltségek saját fejlődésüknek békéjét és zavartalanságát nem féltik az általános jogkiterjesztéstől, ez ellen nekünk kifogásunk nincs... De a falusi életre ne akarják rákényszeríteni a maguk mértékét... Igenis, mi féltjük a vidéki középosztályt a nyers tömeg felülkerekedésétől, ezt bevalljuk nyíltan (!) ... legyünk tisztában azzal, hogy a jogot tulajdonképpen nem annak a népnek adjuk, amely a jog alkalmazásához szükséges intelligenciát nélkülözi; a jogot valójában a nép hajlamait előítéleteit és szenvedélyeit kiaknázó demagógusok fogják hasznosítani... [De] ma már nagyon nehéz megvédeni a békés fejlődés és a természetes vezetés érdekeit.⁹

Az utolsó panaszos mondattal a Köztelek konzerválni akaró harcának másik frontjára érkezünk: az "új középosztályok" elleni hadakozáshoz, amely egyben antikapitalista küzdelem is. "Befogadott nemzetünk eszméket, amelyeket megemészteni a mai napig sem bírt. És befogadott embereket, akiknek átgyúrásán most fárad. Befogadóképességünket megterhelte túlontúl az új világnézet, az idegen jogi felfogás és az idegen emberanyag. Átalakítani nemzeti egyéniségünket sajátszerűségeihez nem bírtuk még: sem az eszmei anyagot, sem az emberanyagot. Ennél fogva magunk kezdünk átalakulni... Az idegenek Eldorádója volt Magyarország, s ma is az. Eldorádó, ahonnan az őslakosság menekül, s ahová az idegen özönlik."¹⁰

Az "idegen" kapitalizmus és szocializmus, valamint a "réteghordozóik" elleni kirohanások némelyike ennél jóval durvább,¹¹ főleg a politikai harcok élesedésével és a nemzetiségi kérdés elmérgesedésével kialakult veszélyeztetettségérzet fokozódása után és az értelmiségi "kenyérharc" komolyra fordulásával: "Imperiális politikai ábrándokat reális elme már aligha sző; szépen megelégednénk azzal, ha a magyarság legalább kishazájának határain belül tudná megtartani az uraságot..., a nemzetiségek hatalmas agitációkkal, erőteljes pénzintézetekkel jönnek ellenünk... Jajgatnak [mégis], hogy itt a konzervatív törekvések ütik fel a fejüket... Itt csak néhány sovány hivatalnoki pálya van fenntartva nekünk. Különösen tanító nem lehet idegen 600 kemény forintokkal. Hanem ahol vagyont lehet szerezni, ott szabad a vásár... Állami szubvenciókkal ápolt gyárvállalatokat nem lehet ugyan... Az emberiség jogán feláldoztuk a magyarság jogát..., a magyarság természetes joga több áldozatot, több közömbösséget el nem bír... Már önmagának is erős versenyt támaszt. A honoráciorok egymást öklözik... Átlag minden hivatalra tíz vállalkozó van... Tartsuk meg, ami még a mienk... Többet e pillanatban nem tudunk..."¹²

A mindenhonnan felhangzó, változást követelő hangok ellen a Köztelek végül is furcsa "kettős fedezékbe" menekül, s ebben a védővonalban kibogozhatatlanul összefonódik a romantikus antikapitalizmusból és az antiszemitizmusból eredő liberalizmuskritika, a külföldi konzervativizmus példáin tájékozódó szociálpolitika és a magyar nacionalista célokból táplálkozó "nemzeti szociálpolitika" sokféle eleme. Realitás és veszedelmes illúziók keverednek a Köztelek hasábjain: "A magyar törvény balkezi házasságban van a magyar paraszttal. Törvényes jogrendünkkel és ennek gyarlóságaival sokkal inkább a hitves előnyös viszonyába lépett a Kazár.¹³ Más oldalról viszont ezzel a véleménnyel sem bizonyítható a " parasztvédő" álláspont: "Ami pedig különlegesen a holtkéz birtokát és többek között a hitbizományokat illeti, azokat, csakúgy, mint az ósdi vármegyei rendszert [sic!], nemzeti tekintetekből kell fenntartanunk, hogy legalább ezt a földet megtarthassuk a magyarság kezén..., [ne]hogy ez az utolsó földdarab is a merkantilisták által kisajátíttassék."¹⁴

A századforduló után ténylegesen felgyorsuló birtokforgalom, amelyben a merkantil tőke és a nemzetiségi pénzintézetek valóban kimagasló szerepet játszottak, kiapadhatatlan érvanyagot szállított a Közteleknek. Ugyanakkor azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a puszta "hatalmi" védekezés hagyományos lehetőségeinek lassan a végére értek: a változó körülményekhez és az erőviszonyok eltolódásához alkalmazkodni kell, tehát külföldi, például német¹⁵ mintára tömegeket kell szervezni.

(A Köztelek és a magyar mezőgazdaság) Minthogy a Köztelek a modern mezőgazdaság zászlóvivője, van egy "támadhatatlan" technikai érve a nagybirtok fenntartása mellett: hatékonyabb, s nélküle a városok ellátása, a magyar exportérdekek érvényesítése megvalósíthatatlan. "Az a körülmény, hogy a paraszt annyira sóvárog, áhítozik a föld vásárlására, ne szolgáljon zsinórmértékül, hiszen neki fogalma sincs róla, mi szükséges a földhöz, hogy az jövedelmet produkáljon..., s nem is lesz; még ötven év múlva sem."¹⁶ A technikai fölényen túl gyakran idézik a nagybirtok állítólagos nagyobb munkaerőigényét is. Ezzel a két érvvel a lap rövidre zárta, mintegy "zárójelezte" az agrár- és "társadalmi kérdéseket". Ebből következett az optimista távlat: "Maholnap túlhaladott fogalom lesz az, hogy a földbirtok hány ember kezén oszlik el..., a föld népének sorsát nem (ez) a statisztikai adat dönti el..., hanem az, hogy az ország földjén hogyan gazdálkodnak..., a jövendő uralom azé a rendszeré lesz, amely a birtok telekkönyvi tulajdonosára való tekintet nélkül a föld jövedelméből minél több embernek tud tisztes megélhetést és boldogulást biztosítani."¹⁷

Ez a "technokrata" szemlélet, persze, bőven számol a társadalmi feltételekkel, hiszen a termelés technikai tényezője, a munkás rendkívüli "összetett jelenség": "Előre is számolnunk kell azzal a körülménnyel, hogy a mezőgazdasági munkabérek a jövőben is állandóan emelkedni fognak mindaddig, amíg a külföldi munkabérekkel szemben valamennyire ki nem egyenlítődnek, s amíg a szerény hazai viszonyokhoz képest a hazai munkásnak a külföldihez hasonló jólétet nem biztosítanak. Ez a társadalmi diffúzió természetes következménye [!] amelynek motorai ismét a szociális szervezetek. A magyar közép- és nagybirtok tehát csak úgy tarthatja fenn magát, ha a munkáserő kedvezőbb kihasználásával a földmívesmunkásoknak mind jobb és jobb keresetet biztosít. E keresetfokozásnak azonban egyedüli módja ha a magyar gazdaközösség szakít eddigi ősi gazdálkodási rendszerével, ha a legújabb technikai vívmányok széles körű kihasználásával... lehetségessé teszi az emberi munkaerő jobb kihasználását."¹⁸ A dualista korszak nagy vándormozgalmai képesek voltak kiváltani a régi struktúra védelmezőinek új gondolkodásmódját sőt a magyar falu és a magyar agrárnépesség helyzetének reális felmérésére való törekvését is.

A délvidéki nagy aratósztrájkok idején nem csak rendet követelő hangok hallatszanak: "Napról napra tapasztalható, hogy a sok apró basáskodás, zaklató fontoskodás, gőgös kurtabánás sorjában váltja ki az emberekből az elégületlenséget."¹⁹ De nem csupán a "konfliktusos" időkben lát elég világosan a Köztelek: "A magyar paraszt rendkívül óvatos a kaputos emberrel szemben. A legtöbbnek nincs bizodalma se papjában, se tanítójában; se jegyzőjében. S a számtalan példa, ami napról napra hallható, s azok a zseniálfurfanggal végrehajtott zsarolások, csalások amiket naponta olvashatunk [!], indokolttá is teszik a közmondást: Nem jó a nagy urakkal egy tálból cseresznyét enni."²⁰

A helyzetfelmérés figyelmeztető hatására nem marad el a Köztelek reagálása. Bár alkalmanként megmaradnak az ókonzervatív - rendőri, csendőri intézkedésért kiáltó - hangok is,²¹ az alapáramlat mégis a Károlyi Sándor, Mailáth József, Bernát István stb. nevével fémjelezhető konzervatív szociálpolitikai reformok lassú kimunkálását és megvalósítását követi. "[A németek] a szociális alkotások terhét azonban fokozatosan s a teherviselő képesség kímélésével rakták az adózók vállaira s e szociális alkotások lettek a mai társadalmi rend fennállásának legszilárdabb biztosítékai."²²

(A magyar agrárius reformok útja) Az agrárius reform politikailag legfontosabb lépését és feltételét már az előzőkben érintettük: ez a széles tömegbázis megteremtése volt. Ennek lehetőségét az OMGE elnökévé választott Károlyi Mihály 1910-es programbeszéde szinte "hivatalossá" emeli,²³ s nem véletlenül éppen akkor. Hiszen a kibontakozó szövetkezeti mozgalom elsősorban gazdasági síkon "érdektárssá" tenni kívánó céljai²⁴ az öntudatosodó kisgazdatömegek miatt immár nem elegendők. "Óva intjük kisgazdatársainkat, hogy [külön] szervezkedjenek és igyekezzenek érvényesülni a vármegyei életben..., ne engedjék magukat kiszakítani a vezetés természetes kötelékeiből."²⁵

A Köztelek a kisgazdamozgalom minden lépését követi, s állandóan figyelmeztet a "veszélyekre".²⁶ De a földosztás követelésével csak a "tudásosztást" képes szembeállítani: "A magyar parasztból igazán csak akkor lesz valami, ha sikerül öt közelebb hozni a kultúrához, ha tanul, ha halad..., a felső társadalom... a föld helyett egyelőre azt az értelmi erőt ossza fel és demokratizálja, amelynél fogva a paraszt valóban urává válhatik a földnek, tényezőjévé a gazdasági kultúrának."²⁷ A parcellázásban egyébként is csak átmeneti állapotot lát - a paraszti tőke- és tudásszegénység miatt -, amely után egyértelműen jönnek a merkantilista körök föld- és ezzel hatalomszerző "piszkos karmú kezei".²⁸ Ilyen összefüggésben vetődik fel a parcellázás teljes államosítása ("legcélravezetőbb lenne a közvetítők kizárásával a birtokparcellázást teljesen állami végrehajtás alá venni"),²⁹ de, persze ez ellen tiltakozik a parcellázó gazda érdeke is, s ugyancsak felvetődik az "otthonvédő" törvény követelése, amely tizenkét holdig védené a kisbirtokost.³⁰ Ebben az időben évente tizennyolc-húszezer végrehajtás történik az országban, s nyolcszázmillió korona értékben félmillió birtoktest cserél gazdát.

A parcellázás ügyében felmerül egy másik szempont is: a nemzetiségi kérdés. A nemzetiségi vidékeken "általában konzervatív birtokpolitikát kell folytatni. Itt nemzeti szempontból jogosult új hitbizományok létesítése is."³¹ De ha mégis parcelláznak, "a nemzetiségi vidéken történő parcellázás alkalmával fajmagyar népességgel lehetne betelepíteni a parcellázott birtokot".³² A magyar politika gazdasági liberalizmusa ezeket az agrárius elképzeléseket nem engedte érvényesülni.

Éppen a fokozatos szociálpolitika "békítő" hatását féltve támadja gyakran a Köztelek a szociáldemokráciát. "A szociális kérdések békés megoldásának éppen a szociáldemokrácia az akadálya, mert elveti a fokozatosságot, megakadályozza a társadalmi osztályok, a termelés tényezőinek békés megegyezését..., lehetetlenné teszi..., hogy a nép elégedett legyen..., az állandó elégedetlenségre szüksége van a szociáldemokráciának léte szempontjából is, amennyiben csak az elégedetlen nép követi őt."³³ A termelés és hatékonyság érdekében depolitizálásra mindig hajlamos lap elveti a "totális" politizálást: "Hazánkban a még kiforratlan, de máris túltengő szocializmus immár nem is annyira a munkakereseti viszonyok megjavítására, mint inkább hatalmi célok megvalósítására tör."³⁴ Mint sok más esetben, ezúttal is a német (szocialista) példa követését ajánlja.³⁵

A szocialista kihívás hatása azonban mélyebb, mintsem gondolnánk. Nemcsak az ellenszervezkedés gondolatának felkarolása mutatja ezt ("olyan igazság nincs, amely munkaadónak s munkásnak egyformán jó legyen..., ennélfogva a munkaadó gazdáknak is szervezkedni kell"),³⁶ hanem annak a modern "gazdamentalitásnak" a követelése is, amely hajlik az egyezkedésre. "Be kell látnunk, hogy a szociálpolitika nem sporttárgy, az a társadalmi fejlődés elemi erővel előtörő szükséglete, amit ha idejében ki nem elégítünk, okvetlenül túl fogunk fizetni. A gazdáknak önként kell a méltányosság alapjára helyezkedni, nehogy hibáján kapják, s tekintélyét gyógyíthatatlanul aláássák."³⁷

Alapjában véve a Köztelek - minden ellenkező tapasztalat és ismeret ellenére³⁸ - kitart a szocializmustól "megfertőzhetetlen" falu elképzelése mellett, amelyet, persze, nagyon sok tekintetben igazol vagy igazolni látszik a hagyományos agrárvilág óriási területi különbségeket felmutató tarka valósága. "A falusi munkás... vágyai is csak a valóság kézzelfogható tárgyaira: földre, lóra, tehénkére terjeszkedik ki... Képzelme neki is felizgatható, de hamar észre tér. A nemzetközi szocializmus eszmekörébe bevonni a magyar parasztot képtelenség..., a parasztot mindig faji önérzet és a virtus nagy rugói mozgatnák, s legszívesebben a hazafiság kurucos erényei felé hajolna. Ez a nép tehát itt is mihamarabb szembekerülne az elvtársak izgalmával, mert nemzeti vagy nemzetiségi gondolatokat képviselhetne... Köztük [szocialisták és parasztok] a sztrájk az egyetlen kapocs... Legjobb politika az, ha a sztrájkra ösztönző valódi sérelmeket önszántunkból orvosoljuk. Hogy pedig orvosolni való van, az egyszerűen tagadhatatlan."³⁹

A Köztelek tehát a magyar agrárvilág problémáinak megoldását felülről ("a közigazgatás bizonyára egyik legfontosabb intézménye az alsóbb osztályok érdekképviseletének")⁴⁰ és önkéntes alapon véli megvalósíthatónak. Nem egyedülálló a kor magyar sajtójában, hogy a haladás hirdetésében az 1848-as önként "lemondó" nemesség legitimáló példája állandóan előkerül. "Tegye meg a birtokos osztály ma azt, ami kötelessége a második ezredév küszöbén: tegye a munkásosztályt a föld és a tőke jövedelmének részesévé. Távol legyen tőlünk itt örökbérletre vagy földosztásra gondolni, mert mi nem a munkásból akarunk gazdát, hanem a gazdából emberséges vagyonost, a szó nemes értelmében, amilyenek a magyar gazdák voltak mindenkor: mert erre meg fog érni a kor."⁴¹

(A Köztelek liberalizmuskritikája) A lap agrárizmusából következő érdekképviseleti álláspontja lehetővé teszi a szabad versenyes kapitalizmus gyakran találó bírálatát, különösen nálunk, ahol élesek az egyenlőtlenségek és az aszinkronitások. De, mint minden kritikában, ebben is benne van a tudatos túlzás is: a lap nem a jövőkép, hanem a múlt alapján elemez. "Mert a vidék életnedvét kiszívták... Több ezer falu fizeti az adót anélkül, hogy emberemlékezet óta visszakapott volna az ezermilliós államtól a maga kulturális életének fejlesztésére... Hová tűnt el a pénz?... A 67 óta folytatott gazdasági rendszerünk a mozgó tőkét tette úrrá az országban. Az ingatlan tulajdonosa szenved, akár földesúr, akár háziúr... Ez az igazi nagyhatalom, amelynek adózik mindenki... Felelőtlen intézőjévé vált a nemzet sorsának ez a mozgó hatalom. Érdekeit nagyszerűen szervezi. Szerve a sajtó. Szerve a bankcsoport. Fiókja a pénzintézet... Hitelez, biztosít, közvetít, parcelláz, építkezik, sorsjátékot rendez, hajókat úsztat. Ahol baj van, onnan eltűnik... Magyarország nem a kötött nemzeti, egzisztenciák védelmére, hanem a kötetlen tőke nyerészkedési céljaira rendezkedett be."⁴²

A város és a falu közötti, általában még növekvő szakadék, a falusi élet nyomorúsága alkalmat ad a tényleges bajok felsorolására,⁴³ s ennek alapján bizonyos értelemben általánosíthatóvá válik az egyetemes városi érdek, szemben minden falusival: "A városi érdekek érvényesülésének akarnak szélesebb utat vágni: a nagyszámú ipari munkásnak, az olcsó húsnak, a magasabb ipari [vám]védelemnek... A falusi élet már így is tartalmatlanná, vérszegénnyé vált..., védjük meg a falut."⁴⁴ A kivándorlás és a városba költözés munkabéremelő hatása miatt a városellenes hangulat egzisztenciális töltetű, hiszen - mint láttuk - onnan jön minden "megmozgató" rossz, új hatás. "Hisszük hogy annak a tannak amely a plutokráciát teremtette meg itt közöttünk, amely megmozdította a földet lábaink alatt, irtó hadjáratot intézett egy osztály ellen, amelyet már csak hagyományai után ismerünk, hazátlanná tette munkásainkat, s egész közéletünket megmételyezte: ennek a tannak vesznie kell, s buknia mindannak, ami csak távoli eszmei rokonságot tartott is vele."⁴⁵

A liberalizmus "átkos hozadéka" a szocializmus és annak felfokozott önzése is. "Maga a társadalom is a legtökéletesebb önzés alapján áll... A szocializmus csalása pusztán abban áll, hogy egyedül a kapitalistákban látja meg az önzést pedig a saját önzése a legnagyobb. Mert a kapitalista nincs ellene, hogy holnap elfoglalja helyét az ügyesebb és élelmesebb. A kapitalista tűri a szabad versenyt. A szocialista ellenben a fizikai munka önzésének feláldozná a szabad versenyt is, a haladást is, a tulajdonjogot is, a nemzeti eszméket is. Mit hagyna meg tehát az emberiségnek? Az önzésnek azt az állati nemét ültetné trónra, hogy minél kevesebb munkával a bendőjét mindenki minél jobban megtölthesse."⁴⁶

Nem hiányzik a Köztelekből a külföldi liberalizmus rossz példáinak emlegetése sem akár az egykéző Franciaországról, akár a feketéket és a szegényeket szavazati joguktól megfosztó Amerikáról van szó. Úgy látják, ezeknek az országoknak a haladása nem a politikai demokráciában gyökerezik.⁴⁷ (Egyes szerzők a liberalizmust gyengekezűsége" miatt ostorozzák: Visszaélésnek tartják a szabadságjogok gyakorlását.)⁴⁸

A későbbi koalícióval rokonszenvező Köztelek - "e nemzeti követelmények [katonai kérdésekben] közel állnak minden jó magyar ember szívéhez, de hiszen nekünk e helyen erről beszélni hivatásunk nem lehet"⁴⁹ - úgy látja, a liberalizmus, a szocializmus és a radikalizmus "szoros szövetségben" áll: "Mert, sajnos, a szociáldemokraták újságjain kívül ugyanígy [felháborítóan] írnak és beszélnek ma már a társadalomtudósok is, így ír a nemrég bukott rendszer valamennyi újságja is. Nemhiába, hogy szoros szövetség áll fenn mind a három között. "⁵⁰

Az igazsághoz, persze hozzátartozik az is, hogy ugyanez a "felháborodott" szerző gondolni sem akar a sajtó cenzúrázására,⁵¹ s ugyancsak e lap hasábjain nyilvánítják emberi jognak a mezőgazdasági munkások szervezkedési szabadságát is.⁵² Hasonlóképpen vélekednek a testületi autonómiák hűséges védelmezői is. A Köztelek - a nemesi megye örököseként - felszólal az esetleges állami beavatkozással szemben. "Sokan a hivatalos kényszerszervezet barátai..., elfeledik, hogy a kényszerre alapított kamarai rendszer mindenekelőtt a kormányhatalomtól való feltétlen függésre vezet..., az érdekképviseletnek nem a kormányzat hivatalos szemével kell látnia."⁵³53 A kormány gazdasági beavatkozásának sem szabad "az üzleti életben feltétlenül szükséges cselekvési szabadságot" korlátoznia. Ugyancsak fellépnek a sajtótörvény korlátozásai ellen.

A liberális gazdaság legtámogatottabb intézményrendszere a pénzintézeteké: "Ezt [a nemzetpusztulást] pedig okozzák a gomba módra szaporodó takarékpénztárak, bankok, hitelügyletek, amelyek már csaknem az ország minden nagyobb falujában alakultak."⁵⁴ Ennek megfelelően a tőzsdereform követelése állandóan napirenden van, ahogyan az "altruista" banké is. Az "üzletellenes" tradicionalizmus egy olyan társadalmi rétegnek és egyben országnak az önvédelmi reflexe, amely mentalitásban nincs felkészülve a kapitalizmusra. (A "pénzforgatóknak" tudja be a Köztelek azt is, hogy "mindenki" többet költ az országban, mint amennyit szabad lenne.)

A hetilap a liberális kormányzat iparpolitikáját is kritizálja, részben azért, mert elvonja a munkaerőt, részben azért, mert nem tűzi ki célul a "magyar őstermelvények" kiemelt feldolgozását. Az előbbi partikuláris érdeken felül van egyetemesebb szempont is: "Nem a nagy iparpártolási akcióról van szó, amelyet a magunk részéről csak helyeselhetünk, s vele szemben csak az az észrevételünk, hogy az ne Budapesten centralizálja az iparvállalatokat, hanem ellenkezőleg, különleges kedvezmények révén segítse elő a nagyipar decentralizációját, hogy ott létesüljön, ahol munkahiány van, ahol szociális és gazdasági feladatot teljesít."⁵⁵

(A szaklap kritikája a "politikával" és a pártokkal szemben) A Köztelek hivatalosan nem politizál, legalábbis a saját értelmezése szerint nem. Így elvileg nem foglalhatna állást pártpolitikai küzdelmekben. Mégis egyértelmű, hogy rokonszenve a koalíciót alkotó pártok oldalán áll: részben mert a függetlenségiek hamarabb adnak ki agrárprogramot,⁵⁶ s nem utolsósorban azért is, mert a személyek körül kikristályosodó magyar politikai közéletben nagy bizalmuk van például Darányi Ignácban. Nem véletlenül éppen az ő lemondása után búcsúztatják így a koalíciót: "Nehéz szívvel búcsúzunk ettől a mai [koalíciós] kormánytól... A távozó kormánnyal együtt nagy és értékes erők vonulnak vissza a hatalom vezetésétől..., az öt év előtti nagyszerű reménykedés helyébe gyászos lehangoltság és a bizonytalanság nyomasztó érzése lépett."⁵⁷

A Tisza vezette pártokkal szemben mindig fenntartásaik vannak, a maguk szempontjából jogosan ("a nemzeti munkapárt agrárius hivatalos jelöltet nem állít, s ilyet nem támogat").⁵⁸ Úgy látják, a Munkapárt az állandóan támadott OMKE kezében van ("csak egy bizonyos, hogy az OMKE-nek többsége van..., a kormány három tagja áll az OMKE programja alapján"),⁵⁹ s így hiába rokonszenves számukra Tisza választójogi felfogása: "A kormánypárt diadala egyedül és kizárólag Tisza István gróf győzelme... [mindenki], bámulattal szemlélte azt a titáni küzdelmet, amelyet Tisza István gróf egy legkevésbé rokonszenves ügyért folytatott."⁶⁰

A Köztelek az egyértelmű kiállás ellenére sem tartja jónak a magyar közélet politikai tagolódását. Gazdasági és szociális program különböztesse meg a pártokat egymástól, míg ha közjogi differenciák merülnek fel saját akaratunk ellenére [!], akkor az egész nemzet legyen egy táborban, mint látjuk Ausztriában."⁶¹ Érdekes, hogy a gravaminális politika elvetésében⁶² milyen pontosan egybeesik a legnagyobb ellenségek, a merkantil és agrárius sajtó hangja. "Egy komoly szakkérdés [bankügy] mihamar átalakult a kurucság vagy a labancság kérdésévé..., itt megint nem a számító elmék gazdasági belátása áll egymással szemközt..., politikusaink rendkívül rosszul gazdálkodnak. Üzemük folytonos fennakadást szenved... A nemzetben mindenkinek, aki nem léhűtő vagy kalandor, a rend és a békés munka az érdeke."⁶³

A magyar politikai élet fenti struktúrájából (és, persze, a liberális gyakorlatból is) súlyos következmények származnak: "Mert hogy milyen legyen a mi politikánk pénzügyi, kereskedelmi és mezőgazdasági vonatkozásban, azt nem állandó és ismert irányelvek állapítják meg, de eldönti rendszerint az új miniszter egyéni belátása, a dolgokról alkotandó nézete, előítélete, hajlama és egy csomó, teljesen ismeretlen, szubjektív momentum... Az egyéni kezdeményezésnek ez a szinte korlátozatlan szabadsága az ötletszerűséget teszi törvénnyé."⁶⁴

De nemcsak a kormányzati berkekben érvényesül szerintük az elsőrendűen politikailag motivált szubjektivizmus és gazdasági érdektelenség, hanem a sajtóban is: "Egy-két napig tárgyalgatták, forgatták ezeket a javaslatokat [kiegyezési], de hogy semmiféle szenzációt belőlük kinézni nem sikerült, a napisajtó ellenzéki része konstatálta a hazaárulást, azután szépen átterelte a figyelmet a Dob utcai események mozgalmasabb terére..., hiányzik nálunk a gazdaságpolitikai neveltség is, a szervezettség is... A magyar gazdaközönség azonban még a hírlapi politika tendenciáit is képtelen megérteni..., mert végre nincs fontosabb politika, mint a zseb politikája... A gazdasági érdekek háttérbe tolását közömbösen néznie nem volna szabad egy olyan szegény országnak, mint Magyarország."⁶⁵ (Ehhez, persze, hozzá kell tenni: a Köztelek csupán két barátot ismer a magyar napisajtóban, az Alkotmányt és a Budapesti Hírlapot, a többi lap zömét kifejezetten ellenségnek tartja.)

A fentiek két okát állandóan kritizálja a Köztelek: "A nálunk szokásos nevelés iránya túlságosan kedvez a társadalomtudományoknak és a politikai dicsvágyaknak... Vissza kell téríteni a hűtlenül csapongó intelligencia értelmi készségét és ambícióját a földhöz. És meg kell teremteni a természeti tudományok templomát."⁶⁶ Mindezt, persze, elősegíti az a tény, hogy "a földművelésügyi minisztérium lényegében éppen úgy jogászminisztérium, mint az igazságügyi vagy a belügyi... Jogászok gazdálkodnak közvetve az egész országon, közvetlenül az ország egész területének negyedrészében."⁶⁷

(A Köztelek és a külpolitika) A századforduló előtt a Köztelek nemegyszer fellép az önálló vámterületén, a "kurucos" hagyomány eleven politikai felhangjaival: "Ausztria évszázadokon át Magyarországot gyarmatként kihasználta. A 67-iki kiegyezés a jogok egész sorozatát biztosította részünkre, amelyekkel eddig is csak mérsékelten éltünk... Ma azonban, amidőn közgazdasági viszonyaink fejlődésével érdekeink szétválnak, Ausztria gyámságát többé nem tűrhetjük."⁶⁸ De már ekkor is voltak óvatosabb hangok, amelyek a kiélesedő agrárpiaci körülmények között óvatosságot tanácsoltak ("közös vámterület, ha lehet - önálló vámterület, ha kell"),⁶⁹ sőt, "Magyarország szempontjából az volna a legkívánatosabb, hogy ne csak Ausztriával, de Németországgal is közös vámterületet képezhetnénk".⁷⁰

Végül a realitás győzött, s a Köztelek egyértelműen kiállt a közös vámterület eszménye mellett: "A közös vámterületen a mezőgazdasági érdekeink megfelelőbben érvényesülhetnek, feltéve, hogy a keleti államok nyersterményei ellen kellőképpen védekezni módunkban lesz... Mindig azt a méltányos nézetet vallottuk, hogy Ausztria piacának nyersterményeink részére való biztosításával szemben az osztrák ipar bizonyos mértékű kedvezményezése kikerülhetetlen."⁷¹ Ezután már a politikai viszonyok változása ellenére is a gazdasági prioritás a döntő:⁷² "a gazdasági közösségnek úgyszólván teljes hátvédjét a mezőgazdák szolgáltatják".⁷³

Egyetlen kérdés sem foglalkoztatja olyan hevesen a Köztelek szerzőit, mint a balkáni államok agrárbehozatalának kérdése. Ebben az összetett és tényleg "zsebbe vágó" ügyben minden érvet és befolyást megmozgatnak (alkalmanként "kurucos" szólamokkal is fenyegetik Bécset"). A Balkántól elzárkózó magatartásukkal függ össze, hogy elvetik az arrafelé irányuló expanzionizmust: "Az ipari export és a keleti politika ábrándjainak kedvéért nem akarjuk feláldozni állattenyésztésünket."⁷⁴ Állandóan vitatkoznak azzal is, hogy a balkáni államok "lekenyerezhetők" volnának behozatali engedményekkel. "Gazdasági borravalókkal (tehát) nem lehet eredményes Balkán-politikát folytatni."⁷⁵

A tulajdonképpeni külpolitikában a Köztelek a németek hűséges híve ("aki Európában Németország fegyverbarátságát bírja, az elmondhatja a német egység nagy megalkotójával, Bismarckkal, hogy mi csak az Istentől félünk"),⁷⁶ noha tisztában vannak azzal, hogy ez a szövetség másfelé teljes elszigeteltséget jelent ("Németországot kivéve politikailag teljesen el vagyunk szigetelve").⁷⁷ A németbarátságot az is elősegíti, hogy Angliával alig van gazdasági kapcsolat bár az angol piacot gyakran népszerűsítik és ismertetik, s ugyanakkor az amerikaiak gazdasági versenytársak: "Érthetetlen is, hogy az európai államok az Egyesült Államok vámpolitikáját szó nélkül tűrik, hogy nem lázadnak fel annak kizsákmányoló irányzata ellen, hogy nem szövetkeznek közösen letörésére."⁷⁸

Egyéb kérdésekben a Köztelek elég passzív: vagy hallgat, vagy legfeljebb ismertet bizonyos nemzetközi eseményeket. De konzervatív érdekeinek statikusabb bázisáról alkalmanként ítél is: "A mamutok erejével rendelkező kolosszus ipar a népek békéjének fenyegető veszedelme..., mely a gyengébb egyéniségeket elnyeli, s óriási összeköttetéseinél fogva ágyúval tisztíttat magának új piacot... A törpeség érzése vesz erőt rajtunk."⁷⁹ Azért egyszer-kétszer megjelenik az állami eszközökkel elősegítendő agrárpiaci terjeszkedés eszméje.⁸⁰

(A Köztelek és a háború) A lapot váratlanul éri a háború kitörése. Éppen lendületes szervezőmunkában van: a kisgazdák tömegeit akarja "elvenni" saját szervezeteiktől. (Olyan nagy ez a lendület hogy a Magyar Földműves című újságot a hatékonyság érdekében nemzetiségi nyelveken is ki akarják adni!)

Egyébként a lap hangja tárgyilagosan egyetértő, szinte "kalkulációsan" lelkes: "Győznünk kell... Ez friss lendületet hoz, új energiákat szabadít fel... A fegyveres béke sorvasztó hatása volt a tulajdonképpeni, az igazi veszedelem... A béke beteg volt, s beteggé tette a gazdasági élet szervezeteit is... Az erkölcsi kényszer igen alkalmas időben jelölte ki számunkra a leszámolás óráját. Mert a Monarchia nemzetközi helyzete és hadierő-állapota ma jobb, mint bármikor máskor lehetne."⁸¹

A háború során a lap "beleszürkül" a katonaságba ("legyünk most mindnyájan katonák"), s jórészt a rengeteg törvényes szabályozás ismertetésével alkalmi kritikáival és a gazdasági nehézségek taglalásával, megoldásával foglalkozik. Felélénkülése csak a háború végén következik be, amikor már alternatívák születnek.

Polemizál a "veszedelmes hatások" alá került munkásság vezetőivel, akik a reformokban nem megnyugvást, hanem új követelések lehetőségét látják,⁸² elsiratja az "intelligencia" elveszett békebeli státusát ("régen volt az, amikor mi még urak voltunk"),⁸³ s fellép a békét sürgetők ellen: ,Elsősorban érthetetlen... az az irányzat, amely az ipari körökből... indult ki... és mindenáron a békét követeli, amely békét minden pillanatban meg is kaphatjuk de amely béke egyenlő a sír békéjével, a temető nyugalmával. Százezrek maradnának kenyér nélkül..., akik ma az iparból élnek... Nemcsak nagy erkölcsi, de még nagyobb anyagi érdekekért folyik a harc, s aki ebben a harcban elbukik, számot vethet azzal, hogy örök szegénységre van kárhoztatva."⁸⁴ Ilyen elszánás és beállítottság mellett nem véletlen, hogy a Köztelek még 1918. szeptember 7-én is így ír: "A békétől pedig igen távol állunk. A döntő mérkőzés pedig, amely Nyugaton megindult, még erős két, sőt három évet is igénybe vehet."⁸⁵

A már korábban is az integráció és a közös vámterület pártján álló Köztelek a háború idején felmerült Közép-Európa-tervet melegen pártfogolja: "A gazdasági egység biztosabb alapja és záloga a békének, mint bármilyen politikai szövetség. A jövő azoké az alakulatoké, amelyek a politikai szövetség mellett a legszorosabb gazdasági egységet is alakítani készek... A gazdasági közeledés terén azonban félmunkát nem szabad végezni."⁸⁶

A korábban is alig támadott GYOSZ-szal szemben mindig ellenségnek tekintett OMKE ezúttal sem kerüli el a sorozatos kirohanásokat: "Ha a mi kereskedelmünk gyengének fog bizonyulni az új, egységes gazdasági területen belül, akkor el fog bukni, s egy könnyet sem fogunk utána ejteni, mert ezzel a bukásával bebizonyítaná, hogy nem volt életképes, nem állott a kor színvonalán... Kifogásoltuk kereskedelmünk kisszerűségét..., amely külföldi összeköttetéseket létesíteni nem bírt, amely kockázatos üzleteket a tőzsdei üzleteken kívül nem bonyolított le."⁸⁷

A háború utolsó heteiben a magyar lapok többségéhez hasonlóan a Köztelek is riadtan optimista: egyrészt világosak az immár elvesztett háború veszélyei,⁸⁸ másrészt a csodaváró "wilsonizmus" őket is megragadta, s ezt az Ausztriától való, területileg ép magyar függetlenség lázas illúziója is fokozta.⁸⁹

Az őszirózsás forradalom győzelme után a Köztelek nagyon hamar feladja korábbi nagybirtokvédő álláspontját: "Tudjuk tehát, hogy a nagybirtokot megmenteni nem lehet Az betöltötte hivatását, s most a nemzet nagy érdekei más felhasználásukat követelik."⁹⁰ Jellemző, hogy a polgárság széles tömegeihez hasonlóan a Köztelek is az azelőtt oly sokat szidott, ócsárolt szociáldemokrácia vezetőire "testálja" az ország sorsának az intézését: "A magyar szervezett munkásság vezetőire hárul az a feladat, hogy nemzetközi összeköttetésük révén biztosítsák az ország épségét [!] az összes nemzetiségek autonóm fejlődésének feltételezésével:"⁹¹ Az öröklött feladat reménytelensége súlyos későbbi felelősséget ígér.

A Köztelek tehát megpróbálja megtalálni a helyét az új Magyarországon, a konzervatív gondolkodású birtokos parasztság felé orientálódva, mert ez a társadalmi réteg "mérséklőleg fog hatni a felforgató elemekre és törekvésekre".⁹² De aztán a helyzet alakulása és az ország sorsának bizonytalanságai felvetik, hogy a régi út folytatható, a nagybirtokrendszer megmenthető. "Azt is tudjuk, hogy minél többször biztat még bennünket a pénzügyminiszter ehhez hasonló biztató szóval (óriási agráradóterhek kilátásba helyezésével], az ország lakosságának nemzetiségre és felekezetre való tekintet nélkül mind nagyobb része az, amely hajlandóságot érez a cseh, román vagy szerb igába hajtani a fejét [!], mert ott még csak földosztással sem fenyegetik [!]."⁹³ A lap hasábjain helyet kapó állandó tiltakozó levelek, amelyek gazdálkodástechnikai és közigazgatási-végrehajtási bajokról tudósítanak, valamint az a felháborodás, amely eltölti a Köztelek" szerzői gárdáját a növekvő "dologtalansági" hullám és az állami szervezetlenség miatt, mind az ellenforradalom felé mutat.

Ám ez a konzervatív agrárértelmiségi csoport politikailag csak "követő" szerepű, a széles paraszti tömegekhez nincs köze, az ókonzervatív földbirtokosságtól pedig szaktudáson alapuló politikai pragmatizmusa választja el. Saját helyzetének ezt a kettősségét és egyben a veszendőségi érzést már 1907-ben képesek töményen kifejezni: "A demagógia a népnek való hízelgés eszközeivel dolgozik. Ez a szesz... Hiába hirdetjük mi már a magunk társadalmának igazságait, mert templomunk üres [!]. Megengedtük hivatalosan, hogy a demagógok versenyre keljenek velünk [földmunkásszervezetek engedélyezése a Kristóffy-korszakban]. Magyarországon több hatósági jóváhagyással működő demagóg van, mint amennyi a néptanító. A népet a nemzeti kultúrához felemelni nem tudtuk, ennélfogva beleegyeztünk, hogy a népet a nemzeti kultúra törekvéseitől még jobban eltávolítsák. A tudatlanság nem volt elég távolság köztünk, segítségül hívtuk az izgatókat is. Ők tündérország mappájáról tanítanak. Nekünk templomunk alatt egy kis magyar föld, melynek munkabérei aránylag alacsonyak, mivel kihasználása is tökéletlen... A szóharcban elveszítettük a csatát [!]..., ez az erőmérkőzések kora."⁹⁴

(Eredeti megjelenés: Valóság, 1997. 1. sz. 92-103. o.)