A tenger közepes szintjével párhuzamos metszősíkok kijelölik a szintvonalakat
A terep nem más, mint földünk felszíne, a rajta lévő természetes és mesterséges tereptárgyakkal együtt.
Domborzatnak a terep felszíni egyenetlenségeit nevezzük. Két legfontosabb alapeleme a sík és a lejtő (lásd: A földfelszín formakincsei c. részt). Minden domborzati idom különböző hajlásszögű lejtőkből tevődik össze.
A magasságok mérésének alapja a nyugalomban lévő tenger középvízszintje (Adriai-tenger középszintje, azaz a dagály és az apály középértéke). A tenger középszintjéhez viszonyított abszolút magassággal kifejezzük az adott felszín tengerszint feletti/alatti magasságát/mélységét.
Magyarországon a Velencei-hegységben Nadap községnél található a szintezési ősjegy egy gránit bánya udvarán. Ennek magasságát műszeres pontossággal bemérték, hitelesítették a tenger szintjéhez viszonyítva (tszf. 173,83850 m). Olyan területet kerestek, ahol a felszín viszonylag nyugalomban van, s a kőzet nehezebben pusztuló, a külső erőkkel (hőingás, csapadék, szél, folyóvizek...) szemben nagyobb ellenállóképességű. A bemérés óta a földkéreg mozgása következtében az ősjegy már vízszintesen és függőlegesen is elmozdult. A magasságok pontosításánál ma már a műholdas mérések is segítenek.
A relatív vagy viszonylagos magasságot a földfelszín adott szintjéhez viszonyítva mérik. Ha pl. Kékestetőre túrázunk, az általunk megtett tényleges magasságkülönbség (teljesített szint) a kiinduló pont tszf. magasságának és Kékestető tszf. magasságának különbsége.
A domborzat ábrázolása akkor sikeres, ha kifejezi az adott terepidom kiterjedését, magasságát, lejtésviszonyait, érzékelhetővé teszi a terepidom alakját és lehetővé teszi a pontos mérését.
Ha mindezen igényeknek meg akarunk felelni, a térképeken szintvonalakkal ábrázoljuk a domborzatot. A magasságot színfokozással, csíkozással, árnyékolással is kifejezhetjük, vagy inkább sejtethetjük, de ezek önmagukban nem adnak pontos információkat, csak a szintvonalas ábrázolással együtt kiegészítésként, megerősítésként alkalmazhatjuk ezeket (lásd: Térképismeret c. rész).
A szintvonalas eljárás lényege az, hogy a terep domborzatát a tengerszinttől kiindulva egymástól egyenlő távolságra lévő és egymással párhuzamos síkokkal elmetsszük. A tenger közepes szintjével párhuzamos metszősíkok kijelölik a szintvonalakat. A felszín azonos magasságú pontjait összekötő szabálytalan görbe vonalakat nevezzük szintvonalaknak.
A metszősíkok közötti távolság az alapszintkülönbség, alapszintköz.
Az alapszintvonalak közötti leggyakrabban előforduló szintvonalközök:
| Térkép méretaránya | Szintvonalköz |
|---|---|
| 1 : 5 000 | 1 m |
| 1 : 10 000 | 2 m |
| 1 : 25 000 | 5 m |
| 1 : 50 000 | 10 m |
| 1 : 100 000 | 20 m |
A Cartographia kiadásában megjelenő 1:40000 méretarányú (kék-sárga színű) turistatérképeknél az alapszintköz általában 20 m, míg az MTSZ-TOPO által készített turistatérképek 1:50000 méretarányúak, az alapszintköz 10 m.
Az alapszintvonalak ábrázolása vékony, folytonos, barna színű vonallal történik. A tájékozódás megkönnyítése érdekében minden ötödik szintvonalat megvastagítanak. Ez a megvastagított, folytonos, barna színű szintvonal a főszintvonal.
Ahol a domborzat megkívánja, a pontosabb, részletesebb ábrázolás érdekében segéd- és kiegészítő szintvonalakat alkalmaznak. A segéd-, azaz felezőszintvonalköz az alapszintvonalak különbségének fele (ha az alapszintköz 10 m, a felezőszintvonalak távolsága 5 m). Jelölése vékony, szaggatott, barna színű vonallal történik. Még pontosabb tájékozódást tesz lehetővé, ha kiegészítő, negyedelő szintvonalakat alkalmaznak, vagyis az alapszintvonal különbséget negyedelik (ha az alapszintköz 10 m, a kiegészítő szintköz 2,5 m). Jelölése barna színű pontsorral történik.
A szintvonalak tengerszint feletti magasságát számok mutatják. A számokat úgy írják a szintvonalra, hogy talpuk az alacsonyabb térszín irányába mutasson. Színük megegyezik a szintvonalak színével, tehát domborzat ábrázolása esetén barna.
A tenger közepes szintjével párhuzamos metszősíkok kijelölik a szintvonalakat
(Megjegyezzük, hogy a mélységet szintén kifejezhetjük szintvonalak segítségével. A tengerek mélységét kék színű szintvonalakkal ábrázoljuk.)
A domborzat "fent" és "lent" meghatározásához a szintvonalakra rajzolt, a lejtés irányába mutató kis vonalak, az eséstüskék nyújtanak segítséget. Az eséstüske mindig a lejtő irányába mutat (c jel az ábrán).
A lejtőirányt jelzik:
jel, mert ez mindig
bemélyedést jelent;
"Fent" és "lent"
meghatározása; láthatóság megállapítása
A szintvonalas ábrázolás szabályai:
Alapszintkülönbség meghatározása
Történhet az adott lejtő magassági számainak felhasználásával:
pl. két magassági pontunk értéke: A = 345 m, B = 287 m.
Különbségük: 345 - 287 = 58 m. A két magassági pont között 6 szintvonaltérköz található, ezért 58: 6 = 9,666... , felkerekítve 5-tel osztható számra az alapszintköz 10 m lesz.
Történhet a szintvonalszámok segítségével:
A két összehasonlítandó szintvonalunk értéke: 450 m, ill. 270 m.
Különbségük: 450 - 270 = 180 m. A szintvonalak közötti térközök száma: 18. Magasságkülönbség osztva a térközök számával, egyenlő lesz az alapszintköz értékével. Példánk alapján: 180:18 = 10 m.
A lejtő iránya a szintvonalakra mindig merőleges. A lejtő magassága a szintkülönbség, azaz két szintvonal között függőlegesen mért távolság.
A lejtőalap a két szintvonal között mért vízszintes távolság.
A lejtőszög a lejtővonal és a lejtőalap által bezárt szög.
 |
|
A lejtő síkja (vonala), alapja és magassága egy derékszögű háromszöget alkot, melyre érvényes az alábbi matematikai törvényszerűség: tg = m/a
Ha a térképen 200 méter távolságon a szintvonalak segítségével 40 m szintkülönbséget mértünk, akkor a lejtőszög kiszámítható:
tg  = |
m | = | 40 m | = 0,2 |
 |
|
|||
| a | 200 m |
tg = 0,2
= 12º
A számítás másik módja egy tapasztalati képlet alapján 25º alatti lejtőszög esetén jól alkalmazható:
| = 60 · |
lejtőmagasság |
|
|
| lejtőalap |
A lejtőszög mérését térképen és terepen: lásd Tájékozódás, mérések térképen és terepen c. részben, a II. kötetben.
A domborzati idomok ábrázolását: lásd II. kötetben Domborzati idomok ábrázolása cím alatt.
A láthatóságot megállapíthatjuk: metszetszerkesztéssel, szerkesztéssel és számítással.
1. Metszetszerkesztéssel
A metszet a domborzat oldalnézeti ábrázolása. Alkalmazásánál a domborzatot függőleges síkkal metsszük. A metszősík és a szintvonalak találkozási pontjait levetítjük a metszetrajzra. A metszetrajzon a szintvonalak számával megegyező, párhuzamos, magasságot jelölő vonalakat húzunk. A vonalak egymástól való távolságát úgy kell megválasztani, hogy kifejező legyen. Ha pl. a térkép méretaránya 1:40000 és az alapszintvonalköz 10 m, akkor a metszet vonalkái közötti méretarányos távolság 0,25 mm lenne, vagyis az ábra értékelhetetlenné válna.
A számítás módja:
| alapszintköz |
|
| méretarány |
példánk esetében:
| 10 m = | 1000 cm | = 0,025 cm = 0,25 mm |
|
||
| 40000 cm |
A szemléletes ábra érdekében a vonalak távközét meg kell növelni, ami torzításhoz vezet, de a metszetrajzot kifejezőbbé, érzékletesebbé teszi.
A metszet függőleges méretarányát (ami
a torzítás miatt eltér a térkép eredeti
méretarányától) kiszámíthatjuk
úgy, hogy
| a metszetvonalak távolsága (mm) |
|
| a térkép alapszintköz értéke (mm) |
Metszetszerkesztés,
a metszetábra vonalköz beosztása
Az előbbi példánál maradva:
A 0,25 mm-es vonalközök helyett az ábrán 3 mm-es vonalközöket alkalmaztunk. Ebben az esetben a függőleges méretarány a következő:
| metszetvonalak távolsága | = | 3 mm |  |
1 |
|
|
|
||
| alapszintvonalköz (mm-ben) | 10000 mm | 3300 |
(10 m = 10 000 mm) A térképvázlat eredeti
méretaránya: 1:40000
A metszetábra függőleges méretaránya:
1:3300
A torzítás mértéke: 12-szeres
A láthatóság szempontjából ez a torzítás
nem számít.
Ha az A, B és C pontok láthatóságára vagyunk kíváncsiak, a metszetszerkesztés elvégzése után a metszetábráról leolvashatjuk, hogy B pontból A látható, C viszont a lejtőkúp miatt nem. A pontból B látható, C pontból pedig sem A, sem B nem látható. Lásd az alábbi ábrát!
Láthatóság megállapítása
metszetszerkesztéssel
2. Szerkesztéssel
A térképen nem nagy távolságban lévő két pontot összekötjük és leolvassuk (meghatározzuk) magasságukat.
A két pontot összekötő egyenesen kikeressük azt a pontot, amelyik az összelátást akadályozhatja.
A három magassági pont ismeretében a nagyobb adatokból levonjuk a kisebb értékét, s a kapott értékeket a megjelölt pontok alá írjuk; a legalacsonyabb ponthoz a 0 kerül. A másik két pontra merőlegest húzunk, és ezekre tetszőleges méretarány szerint felmérjük a 0 ponthoz viszonyított magasságkülönbséget.
A felmért magasságkülönbségeket összekötjük a 0 ponttal, ez lesz a látóvonal. Ha a közbeeső pont egyenesére felmért távolság nem marad az álláspont és a keresett célpont közötti látóvonalon belül, akkor valószínű, hogy nincs összelátás. Ha látóvonalon belül marad, valószínűleg jó a láthatóság. (Azért valószínű az eredmény, mert a térkép rajzi egyszerűsítése során lehetnek kisebb eltérések.)
Nézzünk két példát az előzőekben már bemutatott lejtőirányt szemléltető ("fent" és "lent") ábrán:
1. példa:
A pontból D pontba szeretnénk ellátni, és nem tudjuk, hogy K pont akadályoz-e ebben.
A - D = 341 - 300 m = 41 m
K - D = 351 - 300 m = 51 m
2. példa:
K pontból N pontba szeretnék ellátni és nem tudom F pont akadályoz-e ebben.
3. Számítással (a hasonló háromszögek összefüggése alapján)
A térképen összekötjük az álláspontot
és a célpontot. Megállapítjuk a két
pont magasságkülönbségét. Felállítunk
két arányt:
| Álláspont és célpont magasságkülönbsége |
|
| Akadályt képező tereppont és célpont magasságkülönbsége |
| Álláspont és célpont távolsága |
|
| Akadályt képező pont és a célpont távolsága |
Ha az első arány kisebb mint a második, nincs láthatóság, fordítva pedig van.
Bemutatjuk a szerkesztésnél (2. pont) is felhasznált ábra adatai alapján.
1. példa
A pontból D-re akarok ellátni és tudni szeretném K pont akadályoz-e ebben.
A: 341 m, K: 351 m, D: 300 m.
A-D = 41 m, K-D = 51 m; A és D távolsága a térképvázlaton: 6,3 cm; K és D távolsága 2,5 cm.
Aránypárok: 41 m : 51 m
0,8
6,3 cm : 2,5 cm = 2,5
Az első arány kisebb, mint a második, ezért nincs láthatóság.
2. példa
K pontból N-re akarok ellátni és tudni szeretném, F pont megakadályozza-e.
K: 351 m, F: 300 m, N: 281 m.
K-N = 71 m, F-N = 19 m; K és N távolsága: 7,1 cm, F és N távolsága 3,1 cm.
Aránypárok:
71 m : 19 m 3,7
7,1 cm : 3,1 cm 2,29
Az első arány nagyobb mint a második, tehát összelátás van.
A földfelszín arányosan kisebbített, saját jelkulccsal ellátott, síklapon ábrázolt felülnézeti rajza a térkép.
A térkép méretaránya jelzi, hogy
a valóságnál hányszor kisebb, azaz milyen arányban
kicsinyített az ábrázolt felszín. Az 1:40000
jelölés azt jelenti, hogy a térképen mért
1 centiméter távolság a valóságban 40000
centiméter (400 m), vagyis a valóságosnál negyvenezerszer
kisebb a térképi ábrázolás.
| méretarány = | térképen mért távolság |
|
|
| terepen mért távolság |
A vonalas aránymérték a térkép méretarányában szerkesztett hosszmérték. Segítségével átszámítás nélkül is leolvashatjuk a lemért távolságot.
A domborzatot, növényzetet és a vizeket természetes, míg az emberek által létrehozott építményeket (épületek, kilátótorony, utak...) mesterséges tereptárgyaknak nevezzük és térképjelek segítségével ábrázoljuk.
Alaprajzzal azokat a tereprészeket és tereptárgyakat jelölhetjük, melyek a térkép méretarányában kifejezhetők (erdők, rétek, kertek, mocsarak, tavak, települések...).
A térképjelek többsége azonban nem tudja méretarányosan
feltüntetni a tereptárgyakat (például várakat,
egyedülálló házakat, hidakat, tornyokat, templomokat),
mivel arányos kisebbítéssel szabad szemmel nem is
látnánk. Ezeket a tereptárgyakat meghatározott
alakú jelekkel (például oldalnézeti jelekkel,
képjelekkel) ábrázoljuk (templomok, vadászház,
magányos fa). Magyarázó jeleket használunk,
például a barlangok (
)
és a magassági pontok (
525)
jelölésére.
A domborzatot szintvonalakkal (egyenlő magasságú pontokat összekötő görbe vonalakkal) ábrázoljuk. Az alapszintvonalak közötti magasságkülönbséget külön feltüntetik, a turistatérképeken általában 10-20-25-50 méterenként követik egymást.
A lejtőirány a szintvonalakra mindenütt merőleges, az eséstüske jelzi a lejtés irányát. Minél közelebb haladnak egymás mellett a szintvonalak, annál meredekebb a lejtő (15º-nál meredekebb lejtők nehezen, a 30º -nál meredekebbek egyáltalán nem vagy csak technikai eszközökkel, erősen kapaszkodva járhatók be) (lásd a Terepismeret c. részt).
"Vízszintes" (vagy közel vízszintes) a turistaút, ha párhuzamosan halad a szintvonallal, s minél nagyobb szöget zár be vele, annál kaptatósabb. Kevésbé pontos és megbízható, inkább csak tájékoztató jellegű a domborzat színfokozatos (a mélység és magasság növekedésével egyre sötétebb) vagy domborzatárnyékolásos ábrázolása, ez utóbbi például a szintvonalak kiegészítője lehet, a meredek lejtőket így még szemléletesebbé tehetjük.
A térképen bizonyos tereptárgyakat meghatározott színekkel ábrázolunk. Barnával a domborzatot, zölddel a növényzetet, kékkel a vizeket, pirossal a határokat, közutakat, jelzett turistautakat. A nevek, feliratok, ill. a mesterséges tereptárgyak jelölése fekete színnel történik.
A névrajz a településektől - ha lehet - keleti irányban a térkép alsó és felső keretvonalával párhuzamosan szerepel, hegységeknél a csapásiránynak megfelelően található a névkiírás.
A térképen különböző típusú, nagyságú és színű számokkal találkozunk. A szintvonalakra írt barna magassági számok az abszolút, tengerszint feletti magasságot fejezik ki, a számjegyek alsó része a lejtő irányába mutat. A magassági pontoknál kiírt fekete számok is a tengerszint feletti magasságot mutatják.
A bevágásoknál lévő fekete negatív (-), ill. a kiemelkedéseknél lévő fekete pozitív (+) előjelű számok a környező területekhez viszonyított relatív magasságot jelzik.
A folyóvizeknél feltüntetett fekete törtszámok számlálójában a folyó szélességét, nevezőjében a mélységét fejezik ki. (pl. 15 / 4).
A nagyobb tavak, folyók, tengerek mélységét kék számok fejezik ki. Az egyenlő mélységű pontokat összekötő görbe vonalakon lévő számok alsó része a nagyobb mélység felé mutat.
A folyóknál a sodrásirányt fekete nyíllal jelölik. A nyílra írt fekete szám a vízfolyás sebességéről tájékoztat.
A vízeséseknél feltüntetett fekete számok a vízzuhatag relatív magasságát adják meg.
Hidaknál jelölt törtszámok számlálójában a híd hosszát (esetleg kötőjellel mellette a híd szélességét), nevezőjében a híd teherbírását jelölik.
Alagutaknál lévő törtszám számlálója az alagút hosszát, nevezője a szélességét fejezi ki.
Az erdők térképjele mellett feltüntetett törtszám számlálója a fák közepes magasságát, nevezője a fatörzsek átlagos vastagságát mutatja (20 / 0,2 , vagyis lombos erdőben átlagosan 20 méter magasak a fák, míg törzsvastagságuk átlagértéke 20 centiméter /0,2 méter/).
A térkép hálózata a fokhálózatot, turistatérképeknél a kilométerhálózatot jelenti. A térkép keretén a hálózati számokat jelölik.
A térkép felhasználásának egyik alapvető
feltétele az északi irány feltüntetése.
Ma a térképek többségén nincs külön
feltüntetett északi irány, a térkép keretvonalai
határozzák meg a világtájakat. Az oldalvonalak
iránya az É-D irányt, az alsó és felső
keretvonal a Ny-K irányt jelenti. A térkép feje, felső
széle irányában van tehát az északi
irány. Ha a térkép keretvonalai nem párhuzamosak
a fővilágtájakkal, tehát nem "északfejesek",
akkor a térképen külön fel kell tüntetni az
északi irányt ( 
É, N 
).
Vannak térképek, ahol a hálózati északi irány mellett a földrajzi (csillagászati) északi irányt és a mágneses északi irányt, valamint a hálózati és a földrajzi észak, ill. a földrajzi és a mágneses észak közötti elhajlás értékét is feltüntetik (a hálózati-, földrajzi- és mágneses északi irány fogalmát lásd: II. kötet "Tájékozódás iránymeghatározással" c. fejezetnél).
Hálózati- és mágneses elhajlás
Hálózati elhajlásnak nevezzük a kilométer-hálózati vonalak és a földrajzi fokhálózat É-D vonalak és a földrajzi fokhálózat É-D vonalai által bezárt szöget (µ).
Hálózati elhajlás
Mágneses elhajlásnak, vagy deklinációnak
(
) nevezzük a mágneses
északi irány és a földrajzi északi irány
által bezárt szöget.
Mágneses elhajlás
Minden természetes és mesterséges tereptárgyat a térkép nem tud jelölni, mivel az összes jel nem fér el rajta, ezért mindig a térkép jellege (autóstérkép, vízitúra térkép...) határozza meg, hogy mi kerül rá. Turistatérképen így elsősorban azok a tereptárgyak szerepelnek, amelyekre a gyaloglás közben - például tájékozódás miatt - szükség lehet.
A felszínformák, a természetes növényzet- és vizek ismerete a tájékozódást és az előrehaladást segíti. A környezetükből kiemelkedő hegykúpok, egyedülálló fák például kiváló tájékozódási pontok, ezért fontos a térképi jelölésük. Hasonlóan segíthetik a tájékozódást a patakok és folyóvizek is. A növényzet komoly mértékben befolyásolhatja mozgásunkat és tájékozódási lehetőségeinket. Ezért szükséges a fedettség és áthatolhatóság, a mezőgazdasági művelés alatt álló területek megkülönböztetése. A rétek, legelők jól átláthatók, s még a bokros, ligetes részeken is viszonylag könnyű a mozgás.
A fiatal erdők - főleg a fenyvesek - nehezen járhatók és tájékozódni sem lehet bennük.
A fiatal csemeteerdőket óvni kell, ezért ne közlekedjünk ilyen területeken!
Az irtások, tarvágások helyén a látási viszonyok jók, de az előrehaladás igen nehézkes és balesetveszélyes, tehát szintén elkerülendők.
Terepen való haladásunkat, s ezáltal a túra időszükségletét befolyásolhatja a talaj jellege, minősége is (pl. agyagos, vagy laza homoktalajok) ezért ezek jelzése is segíthet.
A források és turistautak jelölése nélkülözhetetlen a turistatérképeken.
A turistautak mellett (főútvonalak: kék, piros; kevésbé fontos útvonalak: sárga,
zöld) az útvonalakon elérhető célt, ill. célokat (összekötő út: 
,
lakott helyhez, turistaházhoz vezető út: 
,
kilátóponthoz vezető út: 
)
is feltétlenül ábrázolni kell.
Településeknél célszerű a buszmegállókat, vasúti állomásokat és megállóhelyeket, turistaszállásokat, valamint a település látnivalóit, nevezetességeit (templomok, múzeumok...) jelölni (lásd Antroposzféra-kultúrtáj; Turistalétesítmények c. részt). (A legfontosabb mérések és számítások módja a II. kötetben található: Tájékozódás, mérések térképen és terepen)
Mivel ez a témakör a legfontosabb gyakorlati ismereteket foglalja össze, teljes egészében a II. kötetben található. Tartalmaz ugyan elméleti részeket is, mint pl. a tájolótípusok bemutatása, de ezen ismeretekre is főleg a terepen van szükségünk, ezért jobbnak láttuk egy helyen közölni az ezzel kapcsolatos ismereteket is:
Folytatás: Levegőburok (atmoszféra)
