Halljátok csak; mily szép anekdotákat talál ki a katonaember, ha elbúsulja magát.

A felső táborban általános hír, hogy a volt királyné egyetért velünk s együtt jár hadseregünkkel.

Egy titkos, rejtélyes asszony, ki mindenütt jelen van, ahol valami szükség akad elő, aki mindenkit biztat, mindenkit segít, és szidja, káromolja Windisch-Graetzet, mint egy granatéros.

Ha jön egy csapat, melynek fegyvere nincs, mingyárt ott terem a titkos asszony s felfegyverzi őket pompás puskákkal.

Ha valahol megakad egy pusztában a sereg, és nincsen mit enni, rögtön ott van a titkos asszony, s mintha a földből nőne, úgy támad mindenfelé kenyér, bor és pecsenye.

Ha valamelyik katonának nem akarnak váltani, ismét segít a titkos asszony, s osztja a húszast, mint a kukoricát, és váltja a bankót fényes aranyokra.

Gyakran látják őt éjjel a vezérek tanyái közt előtünedezni, s mikor ő megjelen, mingyárt megtudják a vezérek, hogy az ellenség hol van, és mit csinál.

Mikor a sereget körülkerítik, ő megyen elöl s vezeti őket hegyek tetején, föld alatt keresztül az ellenség háta mögé.

Elfogja az ellenséges hadvezérek leveleit s a mieink kezébe adja. Ilyen dolgokat cselekszik egy ismeretlen asszonyi alak a mi táborunkban; aki nem hiszi, kérdezze meg akármelyik katonától, aki onnan jött.

Azt hiszik, hogy ez senki sem egyéb, mint a detronizált királyné, ki bosszút akar állani azon méltatlanságokért, miket vele elkövettek.

Hogy kik követték el, arról hallgat az írás.

Férje aligha, mert ő nem szokott asszonyokon méltatlanságot elkövetni.

Legtöbben azonban abban egyeztek meg, hogy bizonyosan trónörököst vár, s azért haragszik, hogy a trón egy mellékágra jutott, s most, mint egy második orléansi szűz, miértünk emelt fegyvert.

Nagy dolog ám ez!