I

Barátom Lajos!

Egy bomba épen most döntötte le a redout homlokzatát, egy másik az Esti Lapok hivatala előtt fúródott a kövezetbe, mintegy fél ölnyire. A Trattner háza ég.

Minő költői toll volna az, mely a jelenetet le tudná írni. A szakadatlanul mennydörgő bombák, mik fejünk fölött szétszakadnak, egy-egy gömbölyű fekete füstfoltot hagyva magok után a világos égen. Az ember azt hinné, hogy a pokol felülkerekedett az égen s onnan támad reánk.

Minő nagyszerű volna e jelenet – ha Pesten nem volna. A nép halálosan fel van ingerülve, nincs a szeretetnek egy szikrája többé, nincs a gyávaságnak egy cseppje szívében. Gyűlöl! gyűlölete olyan, amely örökségbe marad fiúról fiúra, mint a vallás. Látod, ez a gyűlölete az ellenségnek – erősebb alap, mint a hazaszeretet.

Minő nagyszerű volna e tanítás – ha Pesten nem volna. Nehány nap, vagy ha isten úgy akarja, nehány hét után hallani fogjátok, hogy Buda elesett. A vár leégetve, védői leölve.

Én sírtam, mikor Pestre beléptem, sírtam, mint a gyermek, ki anyját viszontlátja. Sírtam, mikor a szabadság háromszínű lobogóit láttam minden utcán, minden házon repkedni.

Ha Pestre jöttök, sírni fogtok ti is, tán más okból, tán keserűbb okból, de azért ha romokban fogjátok is találni az imádott várost, e romok fölött mindenütt ott fog lobogni a nemzeti zászló.

Sok seb van már ütve a haza szívén, de egy sem ilyen fájó, egy sem ilyen örök.

Gondolkodtok-e róla, hogy begyógyítsátok?

Sok áldozatot hozott a nemzet a szabadság oltárára, de egy sem volt ilyen nagy, egy sem ilyen nehéz, mint Pest.

És senkit sem hallasz panaszolkodni. Nem egy ember cselekszik itt, egy nép, egy isten.

Háladatosak legyetek a magyar nép iránt, háladatosak legyetek Pest iránt, ha eljön a jutalomosztások ideje, mert a nehéz idők érdemei nem egyeseké, a népé, az istené és Pesté.

Én láttam, én hallottam, én éreztem, mit szenvedett Pest. Óh, az több, mint egész Magyarország szenvedése. Mindennap morális hóhérpadra vonták lelkét, mindennap megölték és mindennap feltámadt újra. S mit most szenved, azt Magyarország szenvedi.

Mennyit fog még szenvedni, azt az isten tudja, de hogy azt honfitürelemmel fogja elviselni, az bizonyos.

A nőket kiküldtük a városból, de azért a férfiak helytállanak, ennek tulajdonítsd, hogy eddigelé több mint kétezer lövés közül, mely városunkat érte, csak egy bírt tüzet gyújtani, a többit rögtön, ezt is félóra alatt elolták, pedig olyankor legerősebben lőnek az égő házra.

A megyeházat két bomba igen megrongálta, egyik a börtönt, másik, mint mondják, Nyári szállását ütötte át. Nyári azelőtt félórával szabadította ki a rabokat (270-et) s vitte Pilisre.

Ha csöndesebb idők lesznek, s azokat megérjük, fel fogjuk keresni a magas jellemvonásokat, mikkel Pest négyhavi története tömve van, elkezdve a legmagasabb régióktól és le az olvasni nem tudó napszámos családköréig.

Ha más jutalmuk nem leend, ismerje meg neveiket, lelkeiket a haza, az utókor.

Ti vészbíróságot állítottatok, ti a bűn megtorlásáról gondoskodtatok; mi egyszerű napi emberek erénybíróságot fogunk állítani, ki az elfeledett vagy nem ismert érdemeket egy elismerő szóval jutalmazza. Csekély jutalom, de mégis az.

Mondd meg azoknak, kik a törvényeket hozzák, hogy míg büntetéseket szabnak az árulókra, kiket – istennek hála – ujjainkon felszámlálhatunk, ne feledkezzenek meg az áldozókról, kiknek neve „millió”.

Mondd meg nekik, hogy a nemzet háladatos legyen fővárosa iránt.