Minek bántjuk mi annyira a táblabírákat, a volt nemességet?

Ha a nemesi előjogok meghaltak; illik-e gúnyolni, szidni a halottakat?

Ha nevetségesek, ha rosszak voltak, miért ne?

De hát azok voltak-e? Ez a kérdés…

Nekünk népünk nem volt, az alkotmányon kívül eső osztály nem ismert hazát, neki semmije sem volt a hazában.

Az ábrándos hazaszeretet s honfenntartás előjogai a nemesé voltak. Ezeket a nemesség nem veszté el, csak megosztá a néppel.

Neki eddig sem volt az vétke, hogy ezekkel bírt. Mert ezek minden embert illetnek. A korszellem vétke volt, mely nekik megadta, csak amivel tartozott, s a népnek nem.

Most minden megváltozott.

A nemesség megosztá mindenét, amije volt, vagyonát és jogait. S ezt egy perc alatt tevé, minden vonakodás nélkül.

De az ábrándos honszerelem még mindig él szívében, ezt fájdalom! hogy nem oszthatá fel egy perc alatt a nép között; arra évtized kell. S ezért gúnyolni kell-e őt?

Gúnyolni kell-e azon osztályt, mely hazánk törvényeit kiszolgáltatá, népe fölött virrasztott, alkotmányát védte, igazságát kezelé, nyelvét fönntartá, mely bíró, építész, mérnök, diplomata, kereskedő, tudós, egyszóval minden volt a világon oly csekély jutalomért, minő egy táblabírói cím?

S most mi e jutalmat akarjuk a pellengérre tűzni?

Uraim, ne legyünk hálátlanok önvérünk iránt.

Ezen címnek nincs jövője többé, de van múltja.

Ha e címet egy szembehunyással örökre elfeledtté tudnók is tenni, megmaradnának az egyesek, kik a mozdulatlanságot képviselik, nemcsak a nemesség között, megmaradnának a nép minden osztályaiban, fönt és alant, meg magában a fiatalságban is, melynek tűzvérű a neve.

Küzdjünk valahára elvek s ne firmák ellen.

Nemességünk el van keserülve.

Mindenét odaadta. Mivel apái bírtak, ő nem bír azzal többé. Mindent elvesztett, mivel az előtte való generáció bírt. El címerét, el választási jogát, földeit, keresetmódját, értéke nagyobb részét, hivatalait, s mindezt nyugodtan, önkényt veszté el, nem erőszak kényszeríté rá. Odaadta ingyen.

E veszteségnek áldozat a neve.

S mi ez áldozatért gúnyolni fogjuk-e őt? Akkor fogjuk-e arcul verni, midőn koszorút érdemel?

Én magam is lemondtam nemesi előjogaimról. De ha elhagytam nevemből a nemesi címet, meg akarom azt lelkem számára tartani, s nem szeretném, ha oda jutna a világ, hogy ki nemesen tenni, nemesen érzeni tud, az legyen a köznevetség tárgya.

Ha Franciaország üldözte a nemességet, jól tette, mert ott ellensége volt az a népnek s a nép vérrel vette el tőle emberi jogait. De minálunk a nemesség, hogy a népnek, mely jogait követelni nem tudta, azokat megadhassa, vérén kívül minden egyebet feláldozott, s ha kell, ezt is fel fogja áldozni tudni, s még nem tudjuk, hogy nem lesz-e e vérre szükség.

A haza üdvére népet kell teremteni.

Hogy e nép teremtve legyen, a nemesség mindent föláldoz, mindent elkövet.

Ha ezt nem teszi, akkor irtsátok ki és sirassátok meg, de ha kötelességét teljesíté, nem mondom, hogy dicsőítsétek érte, mert hiszen csak kötelességét teljesíté, de legalább ne nevessétek ki.