Mentünk, vándoroltunk.

Szerencsénkre kóborlásaink közben egy majom-komédiatársaságra bukkanánk, mely bennünket nem eresztett tovább. Éppen szükség volt ránk. A gazdám majmokat játszott, én pedig koket dámákat, pedáns tudós orvosokat, egyszóval karakterszerepeket. Különösen force szerepem volt mistress Hauvau; mintha most is látnám a tutu főkötőt, mely oly kecsesen illett frizérozott füleimhez.

Amerre jártunk, mindenütt kegyence valék a közönségnek, özönlött a taps és konc minden oldalról, nemcsak a két hátulsó, hanem a két első lábamon is tudtam járni. Három darmstadti drámaíró járt utánam városról városra, specifice számomra írva szomorú- és vígjátékot, mint egykor Klischnigg számára béka- és orangutang-drámákat.

Három marionett-színház bukott meg miattunk, ugyanannyi műlovarkör és viaszbáb-bódé. A tönkrejuttatott menageriákat, kétfejű bornyúkat, panorámákat, zongoravirtuózokat, óriás leányokat, ködfátyolképeket, humoristicus felolvasásokat, olasz operákat és kötéltáncosokat nem is számítva.

Utoljára is a sok megbuktatott művész ellenünk röffent, elüldözött bennünket, a társaság feloszlott; nekem is le kelle lépnem művészi pályámról, melyen annyi maradandó babért arattam.