Jótét helyett jót ne várj. Ez arany mondatot későn tanultam meg. Eljöttem Caraib országból, hol a kutyákat becsülik s az embereket megeszik, s jutottam olyanba, hol az embereket imádják s a kutyákat eszik meg.

Soknapi fáradság után nagy hegyek lábához jutottunk, Tibet-országba. Láttuk Kőrösi Csoma Sándort is.

Éppen Láma-választás volt. (Így hívják ott a hivatalos emberbálványt.) – E hivatalra rendesen a legkisebb embernek kell következni.

Odaérkeztünkkel egész világ orrára borult az én törpe gazdám előtt. Kisebb volt ő, mint a legkisebb ember az országban. Ő lett a Láma.

Engemet is körülfogtak, megtapogattak, vigyorgó, széthúzott szájjal csamcsogtak körül, s azután betettek egy ólba hizlalni. Mihelyt a szentjánoskenyeret megláttam, mindjárt tudtam, hogy meg akarnak enni. – A kannibálok!

Gazdám még megszabadíthatna, hanem ahhoz ő nagy szamár. Ő is fog belőlem enni.

Ennyire jutottam! Ki hitte volna?

Miután voltam öleb, nyájőrző és nyúlfogó; voltam guerilla, művész és tudós; voltam iparlovag és ló; voltam bálvány; most mint csemege halok meg.

Ilyen változatos élete csakugyan nem volt még embernek soha.