Két évig gyűjté a fegyveres hadat Robert Görögország új császára ellen a régi nevében; két év után harmincezer harcos férfi szállt Otrantónál hajókra, azok között ezerháromszáz norman vértes lovag, a sereg magva és színe.

A fejedelem legjobb két alvezére is vele ment, az egyik volt elsőszülött fia, Bohemund, a másik: hős neje, Gaita.

E hölgy férjétől tanult harcolni. Ő is, mint Guiscard, egyik kezében a kelevézzel, másikban a karddal rontott az ellenség közé, s ha nem is látszott is ki egy fejjel az egész hadrend közül, miként férje Robert, de kihallatszott a csatarobajból csengő acélhangja, amint a viadal közepette lelkesülésre buzdítá a csapatokat; egy Pallas istennő; nem az a Pallas, aki a hímzést és szövést feltalálta, hanem az, aki az Ilias harcaiba páncélos kebellel szállt alá.

Ott, hol Apulia és Epirus partjai annyira megközelítik egymást, hogy két fejedelmi kalandor, Pyrrhus és Pompeius hidat vélt verhetni a tenger fölött, egyik országtól a másikig, ott szállítá keresztül százötven gálya Guiscard seregét Görögországba.

Byzanczban jól tudták, hogy Robert támadó haddal jön, egy ál-Michael császárt hozva magával, és azért mégsem állt senki ellene sem a vízen, sem a parton. A szigetek, a partvárosok mind meghódoltak Robert neve előtt, s nem állt előtte semmi akadály többé, mint csupán Durazzo, Görögország déli kapujának kulcsa.

Hanem e kapu jól be volt zárva előtte. Albánok és makedonok védték a bástyákat, akik még nem feledték el, amit Nagy Sándor idejében tudtak, sőt tanultak is még hozzá valamit: a görögtűzzel való bánást. A görög jól tudott harcolni a falak mögött.

A normanok kegyetlen leckéket kaptak tőlük a hadtudományból. Megismerték a veszedelmes onagert, mely mázsás köveket hajigált sátoraik közé, a mérges scorpiót, mely ezerölnyire elröpíté a nyílvégű kopját, s keresztülfúrta azt minden pajzson, páncélon; a sornyilazót, mely egyszerre ötven nyilat lőtt ki egy irányban a támadó ellenségre, hogy az soronként esett el; kőfaltörő kosaik munkáját meghiúsítá az ércholló, mely a fal tetejéről lenyúlt s a faltörőt felkapta, néha magát a buzdító vitézt is felragadta tízölnyi magasra, s onnan hajtá ismét vissza; roppant ostromtornyaikat a bástyák mellett égette össze a görögtűz a bennlevő harcosokkal együtt; majd Epirus régi istenei is segítségükre jöttek a megtámadtaknak; azok a nyilak, mik Niobe büszke fiait egy nap alatt leölték, tízezer bajnokot fektettek le dicstelen sírba a kalabriak közül, ha ugyan volt, aki eltemesse őket, míg haragos Aeolos derült nyár derekán olyan hóförmeteges zivatart hozott a barbárok hajóhada ellen, mely azokat szanaszét zavarta, egy részét az átkozott acrocerauniai sziklák közé verve, hol Horácz megénekelt monstra natantiáit hányja fel a háborodott tenger; a megmaradt rész ziláltan jutott a görögök segélyére siető velencei hajóhad torkába, hol a szakálltalan ifjú, Bohemund, két napig védte magát a félelmes úszó várak ellen; a második nap zsákmányul engedte hajóit a győzteseknek, s vesztett dicsőséggel menekült a partra.

Guiscard később keserves kamattal fizeté vissza a fényes respublica úszó várainak e rossz szolgálatot, hanem ezúttal el volt zárva az útja még a visszatérhetéstől is.

A dombról, melyen sátora állott, három ellenséget látott. Előtte az ostromlott város állt megközelíthetetlen bástyáival, miket elszánt, ravasz ellenség véd, mögötte a tengeren Velence hajói hosszú félkörben az ő rabgályáit vontatva maguk után, és jobb felől a hegyek útjain látta alászállani Komnén Alexius császárt hetvenezernyi haddal, míg a negyedik ellenség, ez a láthatatlan, a dögvész, ott dúlt tábora közepén.

És a harc sem volt igazságos, melyet kezdett; a császár, kinek nevében fegyvert kötött, csak egy elcsábult kalandor; a zászlóra írt jelszavak jelentése hazug; a harckiáltás, mely a csatában hangzik, üres ámítás – és Guiscard mégsem veszté el lelkét.

Midőn meglátta a görög császár kibontakozó hadseregét, középen a hírhedett varaegerek hada (az északi zsoldosok, egyedüli félelmes ellenei fajrokonaiknak, a norman vitézeknek oldalt, Thraczia manichaeus hadai s a szövetséges török szultán lovas íjászai, mind harchoz szokott nép, nem az elpuhult görög faj), akkor Guiscard lerontatott minden hidat, mely háta mögött volt, senki még csak ne is gondolhasson a menekülhetésre.

És akkor felállítá seregeit a görög császár hadaival szemben. Csak annyit mondott nekik, hogy itt e helyen harcolt Caesar és Pompeius a világ uralmáért, Caesar helyén most mi állunk, Pompeius helyén áll Komnén!