A kievi aranykapu.
Grote G. reproductioja után
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
Géza házassága. Családi összeköttetései. Hadjáratai Halicsba, Ladomérba. E hadjáratok következései. Mánuel császár. A szerbek. Szövetségük Magyarországgal. Mánuel betörése. Zimony elfoglalása. Mánuel diadalmenete. Szövetsége Barbarossa Frigyessel. Géza a francziákhoz és normannokhoz közeledik. István herczeg Mánuelhez fordul. Andronikos. A magyarok győzelme. István Frigyes császárnál. Magyarok Milano előtt. Kettős pápaválasztás. Géza III. Sándort ismeri el. Lukács érsek
Géza 1146 körül nőül vette Euphrosynát, Misztiszlávnak, az 1132-ben meghalt kievi nagyfejedelemnek leányát. E házasságból 1147-ben született első fia, a későbbi III. István. Minthogy Gézának volt két felnőtt öcscse: László és István, ezekről külön kellett gondoskodnia. A régi herczegséget, mely annyira veszélyesnek bizonyúlt, nem állitotta vissza, hanem herczegi tartást rendelt nekik, úgy mint egykor Kálmán Álmos részére.1
Az orosz házasság hosszú és viszontagságos háborúba keverte Magyarországot. 1146-ban Izjászláv perejaszlavli herczeg, Géza sógora, lett nagyfejedelem. Hanem Rurik házának több tagja, különösen a „hosszúkezű” (Dolgorukij) György, Susdal fejedelme, nem nyugodtak belé uralmába és Izjászlávnak idegen, magyar és lengyel segitséghez kellett folyamodnia, hogy trónját megtarthassa. Már 1148-ban emlitik az orosz évkönyvek, hogy egy magyar csapat Lyubecsnél beléfúlt a befagyott Deneperbe.2 1149-ben György bevonul Kievbe és Izjászláv, kinek csak Volinyiában maradt birtoka, sürgősen kért segitséget Gézától, és rokonától a lengyel IV. Boleszlótól. A magyarok és lengyelek be is vonulnak Ladomérba és ott sok orosz úrfit lovaggá avatnak., de midőn látják az ellenségek nagy készületeit, azt ajánlják Izjászlávnak, kössön békét, mi meg is történt.3 Magyarország külömben sem vehetett részt e háborúban teljes erejével, mert ugyanakkor már a görög császárral is folyt a harcz. A magyar hadviselést az is nagyon megnehezitette, hogy Halics fejedelme, az ármányos, megbizhatatlan Vladimirkó, kinek országán át kelle vonulniok, szövetségesök ellenségeihez szított. 1150-ben Géza személyesen vezet hadat Volinyiába, elfoglalja Szanokot és Belzben4 találkozik apósával. Ennek fia Vladimir ott jegyzi el Belus bán leányát. A magyar király egészen azonosítja magát a bukott nagyfejedelem ügyével, „hisz paizsunk egy”, és 10,000-nyi segédsereget állit rendelkezésére. Izjaszláv fia aztán átvezeti a magyar sereget a Kárpátokon, és visszaszerzi atyjának Kievet. A magyarok megérdemelték azokat a nagy ajándékokat, melyekben a nagyfejedelem őket részesitette, mert nemcsak hogy vitézül és szerencsésen harczoltak a kúnok és susdaliak ellen, hanem a veszedelmes Vladimirkót is eltéritették a susdali fejedelem szövetségétől.5
Vladimirkónak folytonos pártváltoztatása 1152-ben ujra szükségessé tette a magyarok beavatkozását. Géza ismét személyesen jő el, legyőzi a halicsiakat Przsemyslnél, ott hol Kálmán hada elvérzett és meghódolásra kényszeriti Vladimirkót. A gyakori magyar hadjáratoknak az volt következése, hogy az orosz krónikások állandóan „királyi útnak” nevezik a Szan mellékén Przsemyslen és Jaroszlávon át Ladomérba vezető útat.6
A kievi aranykapu.
Grote G. reproductioja után
Izjaszláv halála (1154), mely után nemsokára Dolgorukij György lett nagyfejedelem, továbbá Vladimirkó halála (1153) véget vetettek a magyar hadjáratoknak az északkeleti síkságon. Állandó eredményök nem volt, hisz csak dynasticus érdeket szolgáltak. Az orosz évkönyvek számos érdekes részletet emlitenek meg. Elmondják, hogy Vladimirkó 1150-ben megvesztegette az esztergomi érseket, több püspököt és főurat, kik aztán reá birták a királyt, térjen haza, közeledik Szent-Demeter napja és már fagynak a vizek. Midőn a magyarok Izjászlávot 1151-ben diadallal beviszik Kievbe, ott nagy lakomát rendeznek, azután meg a nagy téren a magyarok lóháton versenyt futottak és ugrottak a jó oroszok nagy bámulatára, úgy mint azelőtt kétszáz évvel tettek Szent-Gál klastromában. Oly vigyázatosak, mint akkor, már nem voltak. Ugyanazon évben történt, hogy Vladimirkó ellen hadakozva, Volinyiában, Luck vidékén (Ladomértól keletre), bár tudták, hogy közel az ellenség, annyira lerészegedtek a Belus bántól utánok küldött bortól, hogy az oroszok éjjeli támadásának ellen sem állhattak, és csaknem valamennyien lekaszaboltattak. Géza ujabb hadjárata alkalmával 73-ra teszik a magyar csapatok számát, miben a hetvenkét megyei dandárra és a királynak külön zsoldos seregére lehet ismerni. Ezt a királyi hadat druzsinának nevezik az oroszok, a mely névvel ők fejedelmeik testőrségét szokták jelölni. Kalandban, harczban tehát a Kárpátokon túl nem volt hiány. Hanem e harczok részben rontották a magyar urak erkölcsét: több izben is emlitik, hogy ajándékokat fogadnak el urok ellenségétől és a szerint adnak tanácsot. Másrészt mitsem hallunk arról, hogy ellenszegültek volna a király akaratának, bár e háborúk semmivel sem voltak nemzetiebbek II. István orosz hadjáratánál, és szintén sok áldozattal jártak. Ebből is észlelhető, mennyire megszilárdúlt ujra a királyi tekintély. Állandó haszna e harczokból csak annyiban volt az országnak, a mennyiben a seregek sürü közlekedése szükségessé tette az Ondava és Laborcz felső folyásának betelepitését, őrségekkel való megrakását. A duklai és lupkovi szorosokhoz vezető utakon, Sárosnak és Zemplénnek északi részein érte el bizonyára a magyar telepítés először az Erdős-Kárpátok gerinczét.
Káros hatása a halicsi hadjáratoknak leginkább abban nyilvánult, hogy az ország erejét megosztották úgy, hogy az nem fordulhatott egészen a veszedelmesebb ellenség, a görög ellen.
Mánuel, Jánosnak és Piroskának kisebb fia volt akkor a császár, hatalmas termetü, aczélizmu, uralomra termett, dicsvágyó férfiu, ki eleinte minden jóban, bőkezűségben, könyörületességben utánozta szüleit. Hanem az elvállalt feladat nehézsége, a keresztülviteléhez szükséges gond és költség egyre fukarabbá és ridegebbé tették; az atyjától gyűjtött kincseket csak seregére forditotta, a népre mindig ujabb terheket rótt, vezéreivel és tanácsadóival pedig úgy bánt, mint rabszolgáival.7 Mindezt egy álomképért: azért, hogy legióival visszaállitsa a Caesarok birodalmát három világrészben, az ősi hatalomban és dicsőségben.
Kiváló tulajdonságainak köszönheté, hogy atyja, bátyjának Izsáknak mellőzésével, reá, az alig husz éves ifjura hagyta a trónt. A szeldsuk törökök és a siciliai normannok elleni harczokban, melyek uralkodása első éveit, 1143–1146-ig, betöltötték, bő alkalma nyilt kifejteni hadvezéri tehetségét és kimutatni rendkivüli személyes bátorságát és hősiességét. Mint a régi római imperatorok, kiket mintaképeiül választott, ő is szüntelen harczokban forrasztotta egygyé azt a soknyelvű, sokféle eredetü, nagyrészt barbár származású hadsereget, mely a byzanczi trónnak egyetlen szilárd támasza volt. A nagy német és franczia keresztes háborút ritka energiával és ravaszsággal tudta ártalmatlanná tenni, úgy hogy a keresztesek különösen az ő ármányának tulajdonitották vállalatuk szerencsétlen kimenetelét. 1148-ban méltó ellenfelével, a siciliai Rogerrel harczolt, midőn hirét vette annak, hogy a szerbek a szomszéd görög tartományokat pusztitják.8
I. Mánuel görög császár.
A »De passagiis in terram sanctam« czímű kézirat miniatureje
A szerbek törzsei a Balkán-félsziget középső nagy felföldje, a Rigómező körül, a XII. század elején kezdtek nagyobb állami egységre jutni. Főnökeik közül a rásai zsupa fejedelmei emelkedtek ki, mint nagyzsupánok.9 Uros nagyzsupán már szövetségben állott II. Istvánnal a görögök ellen és a magyar király az ő leányát választotta utódja, II. Béla nejéül. Tudjuk, minő tulnyomó befolyást gyakorolt Ilona királyné férje uralkodása idejében. II. Géza idejében Belus bán, a király nagybátyja, az akkori nagyzsupán testvére, volt a magyar, kormány igazi feje. A szerb dynastiával való összeköttetés tehát igen szoros volt, és természetes, hogy Magyarország Szerbia javára beavatkozott, midőn Mánuel császár 1149-ben megtámadta Rását. Gyorsan hatolt előre, „úgy szétszórta a barbárok csapatait, mint az oroszlán a gulyát vagy a kecskenyájat”, a szerb földet elpusztitotta, a fejedelem házait, „melyek ott palotákul szolgálnak”, fölégette. A belföldi szerbek még azon módon folytatták a harczot, mint a hogy tengerparti törzsrokonaik tették az I. keresztes hadjárat idején. Lakóhelyeiket elhagyva, az erdők sürüjébe, a hegyek ormaira menekültek. A tél közeledte aztán visszavonulásra birta a császárt. A dicsőségnek elég volt téve, mert több erősitést elfoglalt és számos ellenséget hurczolt magával fogságba, kiket aztán Szófia körül telepitett le: hanem a szerb nép ereje korántsem volt megtörve.
Nagyobb sikert ért el az 1150-iki hadjáratban. Ezt csak őszszel kezdte meg, mert akkor, levélhulláskor, nem oly sürü az erdő és járhatóbb az út. Nisszában megtudta, hogy a magyarok, Belus bán ösztönzésére, segiteni fogják a szerbeket.10 Útját a Száváig folytatta ugyan, hanem aztán a Drina felé kanyarodott. Boszniába jutott tehát, „mely nem áll a főzsupán alatt, hanem külön erkölcsü és kormányu ország, bár a szerbek szomszédságában van.”11 Onnét felfelé vonult a Drinán. Úgy látszik, az volt a czélja, hogy e mozdulata által elválaszsza a szerbek segitségére siető magyarokat a főzsupántól. Midőn a Tara folyóhoz, a Drin egy forrásfolyójához ért, hirét vette, hogy nemcsak a magyarok táboroznak szemben vele, hanem a szerbek is. Másnap kora reggel csatára készül. A görög hivatalos történetiró nem győzi megcsodálni erejét és bátorságát, – negyven ellenséget fogott el, tizenötöt szúrt agyon egymaga, és kiválóan az ő lovagi erényeinek tulajdonitja az ott kivívott nagy győzelmet. A csata folyamában történt, hogy a császár összecsapott Bakkinnal, talán a magyarok vezérével, óriási termetű és ügyes férfiúval, ki kardjával át is vágta Mánuel állát, de aztán kénytelen volt magát megadni. A szerbek segédcsapatai gyanánt nemcsak a magyarok emlittetnek, hanem a besenyők is. A magyar seregben pedig külön van szó a khalizi lovasokról. „Mert a magyarok keresztények, de ők Mózes törvénye szerint élnek, bár nem egész tisztán.” A Tara melletti csata döntő volt: a foglyul ejtett főzsupán meghódolt és a császár hűbéresének vallotta magát.
Most Magyarország ellen fordult a görög sereg. Mánuel meg sem üzente nyilvánosan a háborút, elégnek tartotta, ha levélben értesiti a magyarokat, hogy eljő a rajta ejtett sérelemnek megboszulására. A Száván nem volt hajó; a császár egy fából kivájt csónakra ül, ahhoz köti lovát és átkel.12 Géza király, mint tudjuk, akkor Halicsban, Ladomérban járt, és Mánuel épen azért támadta meg az országot, hogy szorongatott szövetségesét, Vladimirkót, megmentse. Zimony volt az első vár: annak ostromát sógorára Vatatzes Tódorra bizva, tovább hatolt az országba. Csak kisebb dandárok állottak ellen, hisz a fősereg távol volt. Egyszer egy hatalmas termetű, nagy vitézségü magyar egyes egyedül neki vágtatott a császárnak, ki csak nagy bajjal birta őt megölni. A görögök azzal dicsekedtek, hogy még a királyi lakóhelyet is felforgatták.13 Aztán visszament a császár Zimony felé, melynek vitéz védői, midőn látták, hogy a király nem jő felmentésökre, felajánlották a feladást, szabad kivonulás feltétele alatt. A császár ezt megtagadta és feltétlen megadást követelt. Ki is jött az őrség, hajadon fővel, kötéllel a nyaka körül, mi a legnagyobb megalázásnak volt a jele. Mánuel azonban nem engedte, hogy valami bántódásuk történjék. Az elfoglalt várat teljesen kifosztották, a szerémi népes tartománynak, melynek régi görög neve, Frankochorion, még emlékezetben volt, egész lakosságát elvitték, hogy aztán a görög birodalomban, valamely elpusztult vidéken letelepitsék.
II. Géza.
Miniature a bécsi képes krónika 117. lapján
A diadalmas sereg már a Száván készült átkelni, midőn hire jő, hogy Géza orosz győzelmei után nagy sereggel indult meg üldözésére. A császár a tulsó partra küldi a foglyokat, kik számosabban voltak, mint serege, és igy csata esetén veszélyessé válhattak volna, maga pedig ütközetre készül. Úgy mondták, hogy hajóit a tulsó partra küldte, nem engedve katonáinak más választást, mint a győzelem és halál közt. De Belus bán, mert az ő dandára közeledett, nem támadta meg, hanem délkeletnek, Branizovának tartott. Ezen város védelmére sietett Mánuel is, ott tábort ütött, Boricsot pedig, a fáradhatatlan trónkövetelőt, átküldte a Dunán a temesi tartomány pusztitására. Ott nagy kiterjedésü mezővárosok terültek el, melyeknek gazdagsága bő zsákmánynyal kecsegtette. Három magyar dandár megtámadta ugyan, de Borics ezeket legyőzte és csak midőn a király maga jött üldözésére, sietett vissza éjjel a Dunán, melynek tükrét a császártól elébe küldött fáklyák világitották meg. A két sereg aztán egymással szemben táborozott, de csatára többé nem került a dolog. A két fejedelem fegyverszünetet kötött. Mánuel lelkületére, inkább kölcsönzött mint igazi nagyságára nézve jellemző, hogy aztán Konstantinápolyban fényes diadalmenetet tartott, és hogy az minél tündöklőbb legyen, a fogoly magyarokat és szerbeket pompásabb ruhába öltöztette, mint a minő őket rangjuk szerint megillette volna, azután nem is egy tömegben, hanem szakaszonkint, közökben mutatta őket, hogy annál többnek lássanak. Igy beszélték legalább a gonosz nyelvek.14
Magyarország tehát az 1151–52. években nagyon megsinylette királyának oroszországi hadakozását, és a nem elég erővel folytatott szerbiai beavatkozást, mely az országra vonta a hatalmas ellenséget. Mánuel magában véve is félelmes, még veszélyesebbé teszi, hogy Borics ott van táborában. Igy nemcsak külső harcz, hanem polgárháború is fenyeget, mihelyt a görög császár úgy akarja. Még fontosabb, hogy ezen időben, 1152-ben meghalt III. Konrád és utódja, Barbarossa Frigyes, teljes erővel, nagy tehetséggel és elszántsággal kész folytatni a régi császároknak hóditó politikáját.
Eddig hazánknak vagy nyugat, vagy kelet felé kellett küzdenie léteért. A XII. század közepe táján oly szerencsétlenné válik helyzete, hogy mindkét császárság, legkiválóbb és legharcziasabb uralkodóinak vezetése alatt, egy értelemmel ellene fordul. Mert az ügyes Mánuel nemcsak a vele egy valláson levő oroszokkal, halicsiakkal állott összeköttetésben, hanem a germán-római császárral is jó barátságot tartott, sőt politikai érdekből még attól sem látszott idegenkedni, hogy a schismát megszüntesse és a pápai hatalmat elismerje.
A görög-német coalitio annyira veszélyes nemzetközi helyzetet teremtett Magyarország részére, hogy azzal szemben kormányának mindent el kellett követnie, hogy szintén ne álljon egyedül. Az európai államok közt bizonyos nemzetközi érintkezés, bizonyos törekvés az egyensúly felé, kezdett kifejlődni. 1153-ban Géza követet küld a két császár természetes ellenségéhez, Rogerhez. Ezt pedig, ki franczia vér volt, viszont a francziák nézték természetes szövetségesöknek.15 Barbarossa Frigyes hatalmának is megvolt a maga ellenese. A német fejedelmek, midőn Frigyes 1152. július 15-én országgyülést tart, és a belső ügyek rendezése után hadat akar üzenni a magyaroknak, hogy őket birodalmának alávesse, „titkos okokból”, mint a történetiró mondja, megtagadták hozzájárulásukat.16 A görögök ellen nemcsak Rogernek és utódjának Vilmosnak szövetsége volt nagyértékü, hanem a szerbekkel való összeköttetés is. Azután meg, ha Mánuel a magyar trónkövetelőt pártolta, viszont Konstantinápolyban sem volt hiány nagyravágyó herczegekben, kik magyar segitséggel szerették volna megbuktatni a császárt és magoknak megszerezni a trónt.
Géza tehát még mindig bátran szembeszállhatott Mánuellel. 1154-ben, miután a siciliai hadjárat egészen kiüritette annak kincstárát, nagy sereggel megindúlt Belgrád és Branizova ellen. Most sem került döntő csatára a dolog, hanem megegyeztek abban, hogy Mánuel az előbbi hadjárat foglyait visszaadja, 10,000-et váltságdíjért, a többit a nélkül.17 Mivel pedig a császár nem akarta minden eredmény nélkül feloszlatni seregét, Szófiából hirtelen a szerbeknek fordult, és azokat kényszeritette, hogy álljanak el a magyar szövetségtől és hódoljanak neki.18 (1154.)
II. Géza nagy pecsétje.
A király trónszéken ülő alakja, fején liliomos nyilt koronával, jobbjában liliomos kormánypálczával, baljában országalmával. A koronából csak a GEISA D(e)I G szavak olvashatók. Egyetlen példánya a garam-szent-benedeki apátság részére 1158-ban kelt oklevelen, az esztergomi káptalan levéltárában.
Knauz Nándor reproductioja után
Ebben az időben történt, hogy Borics a Dunán átcsapó kúnokkal harczolva elesett. Fia, Kálmán, a görög seregben szolgált ugyan, de már nem volt alkalmas arra, hogy a császár magyarországi terveit előmozditsa. Helyette más trónkövetelő fordult Manuelhez. István, Géza testvéröcscse, kit bántott az, hogy semmi kilátása nem volt a trónra, minthogy Gézának már volt fia, és külömben is volt még egy bátyja, László, a kinek fiatalos nagyravágyását a herczegi állás, a hatalomban való tényleges részvétel nélkül, nem elégitette ki. Viszont Géza is szorosabbra füzte a viszonyt Andronikosszal, a császár unokaöcscsével és kedveltjével, ki vitézségben és ravaszságban méltó vetélytársa volt urának, a kicsapongásban pedig nagyon is követett mintaképe. Mánuel a magyar határvidéknek, Nissának és Branizovának parancsnokságával bizta volt meg őt, és Andronikos megegyezett Gézával, hogy e várakat kezébe szolgáltatja, ha császár lesz. Aztán Byzanczba ment és Mánuel életére tört. A császár tudott szándékairól, de annyira kedvelte őt, hogy nem végeztette ki, hanem csak őrizet alatt tartotta palotájában.
A magyarok erről mitsem tudva, megtámadták Branizovát. Seregökben csehek és szászok is emlittetnek. Mánuel oda sietett, de csak csekély hadi erővel. Érkezésének hirére Géza abban hagyta a vár ostromát. A császári sereg egy része megtámadta visszavonulásában a magyar részen harczoló bosnyák dandárt, hanem vereséget szenvedett. Különösen István herczeg kiséretéből vesztek el sokan. Mégis sikerült a görögöknek megtartani Belgrádot, hol Gézának szintén volt pártja és a magyarokat oly békére birni, mely szerint a két fél kölcsönösen kiadta a foglyokat és a zsákmányt. (1156.)19 Úgy látszik erre a hadjáratra vonatkozik Muglen krónikájának az az elbeszélése, – az egyetlen, mely hagyományunkban e görög háborúk emlékét fenntartotta – hogy Géza Bolgárországot elpusztitotta, azután az erdőkben lappangott, és midőn a görögök gondatlanul arra vonultak, úgy lekaszabolta őket, hogy hirmondó sem maradt belőlük.20 Németországban is úgy tudták, hogy a görögök ebben a hadjáratban, 1156 elején, igen nagy vereséget szenvedtek a magyaroktól. Mánuel császár júliusban követséget küldött Frigyes császárhoz, hogy felszólitsa, induljon mindjárt szeptemberben Magyarország ellen e kudarcz megboszulására. De Frigyes ily gyorsan nem készülhetett volna el semmiképen, aztán meg, mióta már maga is császár volt, sokkal büszkébben viselkedett Mánuellel szemben, úgy hogy ebből a hadjáratból nem lett semmi. A görögök kudarcza bosszulatlan maradt. A siciliaiak és szeldsukok elleni harczok 1156 óta annyira igénybe vették Mánuel minden erejét, hogy míg Géza élt, hazánk ellen többé nem vezetett sereget.
II. Géza korabeli oklevél kezdő sorai.
Olvasásuk: Anno d(omi)n(i)c(e) incarnaci onis • M • C • L• II • regnante victoriosissimo rege Geysa | secundi Bele Regis filio, contigil forte, ut servi regis ex mulla(rum) eccl(es)ia(rum) | atq(ue) mobili(um) hui(us) t(er)re hominibus focus sibi vendicare volentes, causam | regi manifestavere; eadem causa iud(i)cio Beli palatini comitis et Hendrici | …
Az 1152-ben kelt oklevél eredetije a veszprémi káptalan levéltárában
Magyarország tehát aránylag olcsó áron szabadult meg abból a nehéz helyzetből, melybe a két császárság ellenséges politikája hozta. Területéből mitsem vesztett, hadai a hatalmas görög császárral szemben megállották a sarat, sőt utoljára határozott előnyöket vivtak ki. És mi a fő: Géza meg birta akadályozni a két császárnak közös fellépését. Mánuelre nézve a siciliai háború, Frigyesre nézve az olasz városokkal akkor kezdődő fontos következésü ellenségeskedés tették lehetetlenné a Magyarország ellen forralt tervek kivitelét.
Mihelyt világossá lőn, hogy a görög udvartól egyelőre nem sokat várhat, István herczeg Görögországból a nyugati császárhoz fordult és a római birodalom előtt, mely „az egész világnak menhelye”, előadta bátyja, Géza ellen keserves panaszait. Németországban azt beszélték, hogy nagybátyjuk, a befolyásos és nagyeszü Belus bán Istvánhoz hajolt, és a királynak emberei gyanusitani kezdték öcscsét, hogy az a koronára sóvárog. A király előbb öcscse hiveivel éreztette haragját, aztán, midőn egyre több gyanúok szólt István ellen, annak életére tört. István esküdözött, hogy ártatlan, és a császár közbenjárását kérte, hogy mentse meg őt az üldöztetéstől. Frigyes, ki mindig hajlandó volt pártfogolni azokat, kik császári méltóságának hódoltak, követeket küldött Gézához ez ügyben. Erre válaszul a magyar király szintén követeket küldött az 1158 elején Regensburgban tartott birodalmi gyülésre: Gyárfást a győri püspököt és Hedriket, udvarának biráját.21 Ezek aztán elmondták, hogy István, bár bátyja a király szinte megosztotta vele az uralmat, gonosz tanácsra hallgatva, ármánykodott, sőt később nyilt háborút viselt ellene, melyben legyőzték. Most mindenki gyülöli őt, és hazatérése nem engedhető meg. A császár mindkét fél meghallgatása után fenntartotta magának a döntést. Nagyon is kedvére volt, hogy egy ily veszedelmes vetélytárs készentartása által állandóan nyomást gyakorolhat Gézára.
II. Géza ezüst denára.
Az előlap körirata: + GEISA RE(x.)
A Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának eredeti példányáról
Ezóta, valószinüleg Boleszló cseh herczegnek, majd királynak, a császár hivének, érdeméből, sokkal barátságosabb lőn a viszony Frigyes és Géza közt. Midőn a császár 1158 nyarán Milano ellen indult, 600 válogatott magyar íjász állott be seregébe. Az osztrák herczegnek hadához csatlakoztak, és nagy részök volt a városiak egy erős kirohanásának visszaverésében.22 És midőn a milanoiak egy évvel később ismét erősen forrongtak, a magyar király szükség esetére még nagyobb segitséget ajánlott fel.
A Frigyessel való szövetség lehetővé tette, hogy Géza erélyesebben lépjen fel dél felé. Mánuellel ugyan több háborút nem viselt, de Velenczétől visszafoglalta Zárát, mely II. István ideje óta Velencze birtokában maradt.23 Ez a szövetség magyarázza meg azt is, hogy midőn IV. Hadrián pápa 1159-ben meghalt és a bibornokok többsége Rolandot, a császárellenes párt fejét, választotta meg III. Sándor név alatt pápának, a magyar király egy ideig a császári párt által megválasztott pápához, III. Viktorhoz hajlott. Az ellenpápa által tartott páviai zsinat (1160 február 16.) aláirói közt ott volt Géza követe is. A magyar király különben levélben is kifejezte hozzájárulását a zsinat végzéseihez.24 A zsinat kiátkozta III. Sándor pápát és rendeleteinek végrehajtása végett elküldte Dániel prágai püspököt Magyarországba.
Hazánkban még igen erős volt a még Szent-László idejéből eredő hagyomány, melynek követői a római császárhoz, a német királyhoz is inkább szítottak, semhogy elismerték volna a pápai hatalom azon korlátlan teljességét, melyet VII. Gergely követelt, és melyet III. Sándor nem csekélyebb kitartással, de még nagyobb ügyességgel és jóval kedvezőbb viszonyok közt most készült érvényesiteni. A római curiának egy hive azt irta akkor Magyarországról, hogy egy éven át ingadozott az igaz hit és schisma közt, mig ismét a jó útra tért. Hogy ez a nagy politikai változás megtörtént, és Magyarország, mint Kálmán idejében, ismét elfordult a császárságtól és a reformáló pápaság hiveihez szegődött, valószinüleg Lukács egri püspöknek, később esztergomi érseknek volt műve. Frigyes sürgető követségére a király hidegen azt válaszolta, hogy ezt a fontos ügyet jól meg kell hánynia-vetnie püspökeivel és jobbágyaival. Másrészt III. Sándor mindent elkövetett, hogy a magyar királyt czéljai felől megnyugtassa, és részére nyerje. Megengedte, hogy birodalma érsekeinek ő adja át a palliumot és megerősitette a magyar királyok azon privilegiumát, hogy országuk papsága csak hozzájárulásukkal érintkezzék a pápával. Bizonyos, hogy 1161-ben Géza már levelet irt régi vendégbarátjához, VII. Lajoshoz, ki III. Sándor pártjához tartozott, s a franczia királynak segitséget igér, ha a császár őt ez ügyben meg akarná támadni. „Mert én, a ki istentől félek, de embertől nem, Sándort, kit az egész egyház és királyi felségednek tekintélye elismertek, szintén elismerem, és tőle elszakadni nem akarok.”25 Nem is kisérte többé magyar csapat a császárt, midőn az 1161-ben ujra Milano, Sándor erős bástyája ellen indult. Frigyes pedig még örömet szinlelt azon, hogy egy ily megbizhatatlan szövetségestől megszabadult.
Ez a határozott és nagy következésü állásfoglalás az imperium és sacerdotium közötti harczban volt Gézának utolsó tette. 1162 május 31-én meghalt, alig 32–33 éves korában. Kiskoru fiukat hagyott és uralomra sóvárgó testvéreket.