ELŐSZÓ.

A kiegyezés apotheosisa.
Rajzolta Dörre Tivadar

A történetiró szerepe a multak véres árnyainak felidézésében. Az elnyomatás korszakának veszélyei. A nemzet és az elnyomó hatalom erőpróbája. A küzdelem vége. A mult tanúlságai. A magyar nemzeti politika feladatai a jövőben

VÉRES ÁRNYAK vonulnak át a közelmúlt homályán. E korszak történet irója, ki ma még szükségkép a publicistika eszközeivel dolgozik, a múlt fátyolát fölvetve, kénytelen látni és fölidézni ez árnyakat.

Vannak pillanatok, midőn nemcsak fájdalmat, hanem haragos elkeseredést érez a történetiró és az olvasó egyaránt. De nem ez a momentum a fő, és az elnyomatás korszakának megirásánál nem lehet vezérlő gondolat a keserűség érzetének felkeltése.

Még kis nemzetet sem lehet kiirtani, mert a véres áldozatok csak szük körre szoritkozhatnak. A nemzet virágát le lehet tarolni, de nem lehet lekaszálni magát a nemzetet.

Egészen más veszélyek azok, a melyek még a kiskoruságból kinőtt népeket is fenyegetik. A magyar nemzeti problemánál mindig arról volt, és fájdalom, még jelenleg is arról van szó, hogy fajunk nem elég erős feladatának megoldására. A nemzeti alap deficitje idézte fel sulyos küzdelmeinket. Az elnyomatás korszakának veszélyei abban nyilvánultak, hogy nemzeti alapunk nem volt elég széles arra, mikép a revindikált magyar államiság talapzatául szolgáljon. Társadalmunk nem volt összeforrva; a magyar nemzet mellett és ellen léteztek Szent-István birodalmában más és más aspiratióknak hódoló nemzetiségek, a melyek nem pusztán grammatikai, hanem egyszersmind politikai disharmoniát képeztek.

Mennyivel előnyösebb leendett helyzetünk az elnyomatás korszakában, ha a magyar nemzet kitölti a magyar állam határait, s ha nincsenek nemzeti ügyünknek veszedelmes ellenségei e határon belül.

Ily hátrányos viszonyok közt ment végbe a nagy erőpróba a nemzet és az elnyomó hatalom közt. És nemzetünk mégis diadalmaskodott.

De nem veszélyek, ingadozások és válságos pillanatok nélkül.

Az elnyomatás korszakának voltak egyes mozzanatai, a midőn politikailag leigázott és gazdaságilag felbontott társadalmunk már-már kifáradt, és úgy látszott, hogy többé nem képes elviselni a nehéz feladat terhét.

Tanulságosak ezek nemcsak a múltra, hanem egyszersmind a jövőre nézve.

A nemzeti politika életgyökereinek vissza kell nyulniok a szörnyü korszakba, s csak úgy számolhat jövőre a nemzet saját erőivel, ha megismeri, milyenek voltak ezek a múltban.

Történelmünk e legutolsó évtizedét tárgyalva, nem egy ponton eltértünk az általános felfogástól és a conventionális nézetektől. Az elnyomatás, valamint a kiegyezés korszakából azon momentumokat domboritottuk ki, a melyek az elnyomatás és a kiegyezés korszakának jellegzetes tulajdonságaival kapcsolatosak, és melyek leginkább föltüntetik az önkényuralom és a nemzet közt vivott tusa s az ujabb kibontakozásnak lényegét. Ausztria akkori külügyi helyzete egészen új és részletes adatok alapján nyer itt tárgyalást.

A legfőbb feladat a nemzeti létalap kiszélesítése, vagyis törekvéseinknek és erőinknek összhangba hozása. A ki megteremti a magyar nemzet consolidatióját, vagyis a nemzeti és állami alapnak összhangját, az örök időkre biztosította a magyar faj fenmaradását, sőt az ez által létesített állam nemzeti jellegét és függetlenségét.

Nem a pártpolitika, hanem csak azon nemzeti politika oldja meg a magyar problémát, mely a mult tanulságin okulva először létesíteni igyekszik a most még darabokra tört nemzeti egységet, hogy ez meginoghatatlan alapjává legyen a magyar államiságnak.

A ki a legutolsó félszázad történetének megirására vállalkozik, annak óvakodnia kell párt-politikai nézetei számára a történetirás szellemét kikölcsönözni, habár munkája az időtávlat miatt inkább csak publicistikai mű jellegével birhat. Az olvasó érezni fogja az alábbi sorokból az igazságot és tárgyilagosságot, mely azok iróját nemcsak a politikai, hanem a felekezeti kérdésekben is áthatja.

Alapos a remény, sőt az osztrák zülléssel szemben bizonyosnak látszik, hogy a forradalmi szellem s a reactionárius bécsi politika az elnyomatás korszaka alatt utolsó csatáját vívta. Az erőmérő kedvezett a nemzeti ügynek, még igen súlyos körülmények közt is; annál kevésbbé újulhatnak meg a Felső-Duna partján ragyogó város beolvasztó kisérletei. A teljes biztonságot – a kelet és a jövő alakulásaival szemben – a nemzetnek csak az nyujthatja, ha lételalapjai culturai és gazdasági eszközök segítségével kiszélesednek. Vagyis, ha nemcsak a magyar állam fog birni nemzeti jelleggel, hanem egyszersmind a magyar faj a vele szövetséges elemekkel oly kifejlésre jut, mely kizárja a káros ellenhatásokat a magyar állam területéről.

Ha nemcsak államunk, hanem nemzetünk is egységes lesz.

Ez a legközelebbi múlt történetének tanulsága. Használja fel azt a nemzet, a míg nem késő!

A munka allegoriája.
Rajzolta Dörre Tivadar