Az apahidai sírlelet egyik ezüstkannája.
Kolozsvárott, az Erdélyi Múzeumban.
Rajzolta Cserna Károly
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
Fontosságuk. Gyarmatok letelepitése. Régi szabású coloniák. Claudius alapitásai. Siscia és Sirmium. Traianus és Hadrianus coloniái. Municipiumok Pannoniában. Legió-állomások városi szervezete. Canabák. Apulum. A canabák és a polgári telep közötti viszony. A ius Italicum. A városok alkotmánya. A decuriók testülete. A hatóságok; II- és IV-virek; aedilisek, quaestorok. A papi méltóságok. Az augustalisok. A különböző collegiumok. Római városok maradványai. Az utczák. Az épitkezés jellemzése. Az épületek pusztulása. A római épitkezés egyöntetüsége. A mulatóhelyek. Az amphitheatrumok. A vizvezeték. A fürdők. Egyéb középületek. Az aquincumi vásárpiacz. A lakóházak. A belső kiállítás
A legtöbb város idegen hangzásu neve magában véve elég bizonyiték arra, hogy a rómaiak, midőn Magyarország területét elfoglalták, kész községeket találtak. Másrészt azonban az is bizonyos, hogy ezek egy-kettő kivételével messze állottak még attól hogy város számba mehettek volna. Alig lehettek egyebek, mint az egyes néptörzsek politikai központjai, melyek a tanyákban szétszórt lakosok gyülekező helyeiül szolgáltak. Azt sem szabad felednünk, hogy a hosszas háborúk a különben is gyér lakosságot még jobban megapasztották. Pannoniának az a része, mely a Drávától északra esett, később sem juthatott sürü lakossághoz, Daciának közepét meg Traianus tette majdnem egészen néptelenné.
Már pedig a római kormánynak semmi sem állott annyira érdekében, mint az, hogy városi központokat teremtsen, melyek, mig egyrészt a közigazgatás alapjául szolgálnak, másrészt a római civilisatiónak biztos otthont nyujtanak. A városalapitásnak legegyszerübb módja az lett volna, hogy kiszolgált katonákat és római polgárokat telepitsen a kormány a már meglevő helységekbe. Csakhogy Italia népe a polgárháborúk következtében már Augustus korában annyira megcsappant, hogy a parlagon maradt földek száma magában Italiában egyre növekedett.
Mindazonáltal már Augustus megtett mindent, a mit tehetett. A legiók veteranusait meghagyta továbbra is a tartományban, hol szolgáltak, vagy annak közelében, az egyes községekben jelölvén ki számukra lakóhelyet.
Augustus példáját követték utódai. Vespasianusnak 71 április havában kelt első diplomája a flottalegénységnek, mely Ravennában Lucilius Bassus parancsnoksága alatt szolgált, ugyancsak Pannoniában jelöl ki lakóhelyet,1 és pedig, egy másik diploma2 lelhelyéből (Bród) gyanithatólag, a Száva mellékén. Traianusról biztos tudomásunk van, hogy Pannóniába gyarmatosokat vezényelt.3 Egy poetovioi felirat4 a II. segédlegio egyik veteránusáról emlékezik meg, ki dertonai (italiai) származásu volt s a második deductio alkalmával került Poetovióba. Mindenek fölött azonban arra volt gondja Traianusnak, hogy az őslakossága nagy részétől megfosztott Dacia új elemekkel benépesittessék. A régi irók ide vonatkozó följegyzéseit igazolják a daciai feliratok. Különösen nagyszámu telepest találunk keletről, továbbá Dalmátiából.
Traianus után a régi értelemben vett telepitésnek semmi nyoma sincs nálunk. A háborúk által megfogyott provincialisokat a későbbi császárok a birodalom határain túl lakó barbárokkal pótolják.
A köztársaság korában a gyarmatositást a senatus határozatából kiküldött bizottság hajtja végre. A császárok imperiumuk alapján önhatalmulag rendelik el s helytartóikkal helyettesittetik magukat. A colonisták azon a földterületen telepednek meg, melyet a hóditók a községektől elvesznek. Mikor Augustus Sisciát elfoglalta, a várost két részre választotta; az egyiket a maga számára római módon erősitette meg s abban helyezte el az őrséget.
Ha a colonisták csekély számmal vannak, a község, hol megszállanak, legfölebb területének egy részét veszti el, politikai állapota azonban nem szenved változást. A gyarmatosok magukban külön községet alkotnak.
Az apahidai sírlelet egyik ezüstkannája.
Kolozsvárott, az Erdélyi Múzeumban.
Rajzolta Cserna Károly
Tulajdonképeni gyarmatositásról csak akkor lehet szó, ha a colonisták beköltözése következtében a fennálló községi szervezet eltöröltetik s helyébe a római városok mintájára alkotott uj község, ugynevezett colonia lép. Ez esetben külön törvény – lex coloniae – állapitja meg a jövevények és bennszülöttek viszonyát egymáshoz. Maga a colonia-alapitás ténye pedig a következő formaságokkal jár: A gyarmatosok a gyarmatositással megbizott császári felhatalmazott vezetése mellett katonai rendben hadijelvények alatt vonulnak be. Előbb áldozatot mutatnak be, majd a vezető fejére huzza a cinctus Gabinus nevü tógát s kezébe fogja az ekét melyet jobb oldalt bika, balfelől tehén húz. A fölszántott barázda jelöli az uj város kerületét. A kiemelt göröngyöknek befelé kellett esni. A kapuk helyén az ekét fölemelte; a barázda nyomán épült a város fala.5
A colonisták, kik római polgárok, elégséges biztositékot nyujtván arra, hogy a bennszülöttek, a kiknek körében letelepedtek, nyugodtan maradnak, semmi értelme sem lett volna annak, hogy ugyanakkor az illető helyet legio vagy bármely más activ katonaság szállja meg.
Pannoniában ily régi szabásu colonia valószinüleg csak az egy Savaria (Szombathely) volt. Plinius colonia Divi Claudii jelzővel emliti.6 Hogy már Claudius előtt bárminő községi formát nyert volna, semmi tudomásunk. Épp ugy hiányzik annak nyoma, hogy akár előbb, akár utóbb katonaság tartózkodott volna benne. Csak az az egy lehetőség állhat fönn tehát, hogy alapitói tényleg oda vezényelt veteranusok voltak, kiket Claudius azért telepitett le ezen a deserta Boiorum neve alatt ismert területen, hogy azt a római uralom számára biztositsák.
Ugyancsak Claudius császárnak köszönhette Emona (Laibach), hogy colonia lett. Savariával még sem eshetik egy szempont alá, mert már a Juliusok (minden bizonynyal még Augustus) megvetették községi szervezetének alapját.7 Egyelőre azonban csak annyi történt, hogy a gyarmatosok a benszülöttek községe mellett letelepedtek s testületet alkotva éltek.
A colonia lakói csak római polgárok lehetvén, kik tribusokba voltak osztva, Claudius, midőn Savariának és Emonának a colonia rangot adományozza, a két várost egyidejüeg ugyanazon tribusba, a tribus Claudia-ba veszi föl,8 melynek maga is tagja volt.
Daciában két oly várost ismerünk, melyeket Traianus a gyarmatosok megtelepítésével egyidejüleg mint coloniákat szervez. Az egyik Decebalus királyi székhelye, Sarmizegetusa (Várhely), a másik Tierna (Ó-Orsova). Az utóbbiról egyetlen forrás, a Caracalla idejében élt jogász Ulpianus9 emlékezik meg, mint oly coloniáról, melyet Traianus deductioval alapított. Sarmizegetusát ellenben a feliratok hosszu sora colonia Ulpia Traiana Augusta Dacica név alatt idézi.
A gyarmatositás művét a császár megbizásából Scaurianus helytartó 110-ben hajtotta végre. A feliratból, mely e tényt megörökiti, egyszersmind az is kitünik, hogy az a legio V. Macedonica közreműködésével történt.10 Ez azonban még korántsem jelenti, hogy e legio Sarmizegetusában állandó táborhelylyel birt volna. A közczéloknak szolgáló épületeket rendszerint a katonaság emelte, kétségkivül ugyanez az eset volt Sarmizegetusában is; legvalószinübben a város falát tekinthetjük művének.11 Később sem volt Sarmizegetusának állandó őrsége;12 a Várhelyen talált kevés számu katonai felirat könnyen megmagyarázható az apulumi táborhely közelségéből. Tiernában nincs semmi nyoma a katonaság tartózkodásának.
Traianus a tribus Papiria-hoz tartozván, igen természetes; hogy a többi császárok példájára Sarmizegetusát is, mint alkotását, ugyanazon tribusba iktatta.13
Pannoniában Siscia (Sziszek) és Sirmium (Mitrovicz) is azonnal coloniák lesznek és pedig még az első században. Flavia melléknevök elárulja, hogy ezen állásukat Vespasianusnak vagy valamely fiának (valószinüleg Domitianusnak) köszönhették. A mi keletkezésöket illeti, még sem tehetők párhuzamba sem Savariával, sem Sarmizegetusával. Siscia már Krisztus előtt 35-ben lett táborhelylyé, nemsokára reá Sirmium is. Hogy a rómaiság e két helyen mégfészkelje magát, nem volt szükség colonistákra, a legiók legénysége elég hatalmas tényező volt, hogy a bennszülöttek beolvasztását a rómaiságba előmozditsa. Midőn a legiók a Flaviusok idejében távoznak, már egyrészt a katonaság nyomában önként letelepülő római polgárok száma elég nagy volt, másrészt a benszülöttek sem idegenek többé, úgy hogy kárpótlásul a legiók elvesztéseért maguk a Flaviusok szervezik római értelemben vett városokká, vagyis coloniákká, mindkettőt a tribus Quirinába fogadván fel, melyhez maguk is tartoztak.14
Domitianus idejében ugyan ismét azt látjuk, hogy Sirmium a II. segédlegio állomása. Igen valószinü, hogy még mielőtt ujra táborhelylyé lett volna, már megkapta a colonia rangot. Domitianus csak kénytelenségből, a dák háborukra való tekintettel helyezhette el benne a legiót. Azt – igen természetesen – nem tehette többé, hogy megfossza városi jogaitól.
Nem egészen azonos, de mégis hasonló körülmények között, mint Siscia és Sirmium, nyerte el a colonia rangot Poetovio. Vespasianusig a XIII. ikerlégio táborhelye. Ugy kellett volna, hogy mihelyt megszünik az lenni, Siscia és Sirmium példájára Vespasianus a városi joggal kárpótolja. Ez azonban csak Traianus uralkodása idejében következett be. Az alkalmat erre minden valószinüség szerint a fönnebb érintett deductio szolgáltatta. Neve ezentúl colonia Ulpia Traiana s a tribus Papiriába tartozik, mint maga Traianus.15
Utolsó helyen emlitem Mursát (Eszék), mely még szintén a nélkül részesült a coloniai jog adományában, hogy megelőzőleg városi szervezete lett volna. Alapitója Hadrianus, a kinek Aelia családi nevét viseli s vele egy tribusba (Sergia) tartozik.16 Ha a II. segédlegio tényleg ott állomásozott, mielőtt Aquincumba került s Mursa a colonia rangot csak távozása után nyerte el, ugy keletkezése Sisciáéval és Sirmiuméval azonos. Különben deductiót kell feltételeznünk, de annak ez idő szerint semmi nyomát sem ismerjük.
Az ú. n. pogánykapu. Carnuntumban.
Rajzolta Cserna Károly
A római közjog a polgári joggal biró városok két faját ismeri, az egyiket a municipium, a másikat a colonia nevével ruházták fel a rómaiak. A köztársaság korában a municipium mindig nagyobb tekintélynek örvend a coloniánál. Eredetileg független államot képező községből fejlődvén, a birt autonomia tiszteleti elsőbbséget biztositott számára. A coloniák Róma által alapittatván, soha sem alkottak önálló államokat. Ezen megkülönböztetés azonban az idők folyamában mindinkább elhomályosul. Sőt mi több, a császárság katonai uralma alatt ellenkezőleg valamely városra nézve a colonia rangja megy nagyobb kitüntetés számba, mint a municipiumé.17
Szemben a felsorolt városokkal, melyek egyszerre megkapták a colonia rangot, a városok egy másik osztálya áll, mely a municipiumi rangnál nem vitte tovább. Pannoniában e városok nagyrésze, mint Scarbantia (Sopron), Neviodunum (Dernovo), Andautonia (Scitarjevo), municipium Latobicorum (Treffen), még az első század folyamán lettek municipiumokká.18
Sem ezek, sem a többiek, mint Cibalis (Vinkovce), Mursa Minor vagy Mursella, Mogentianae (Keszthely),19 melyekről nem tudjuk határozottan, mely időből való municipiumi joguk, jelentékenyebb szerepet nem játszottak. Legiók sohasem állomásoztak bennök, legfölebb egyik-másik segédcsapat. Kétségkivül az auxilia is a római civilisatio terjesztésének figyelemre méltó tényezői voltak, de e részben távolról sem vetélkedhettek a legiókkal. E mellett a legénység nem birván a római polgárjogot, közte és a benszülöttek között jogi külömbség nem létezett. A közéjük telepedett veteranusok csekély számuknál fogva nem lehettek hivatva arra, hogy a benszülöttek fölött az uralkodói szerepet vigyék. Szóval a hangadók megmaradtak a meghódoltak. De ugyanazért másfelől be kellett érniök azzal, hogy midőn a kormány látta, hogy a római műveltségben kellőkép előhaladtak, a másodrangu municipiumi szervezetet adja községeiknek.
Ha Plinius Scarbantiát oppidum Julium-nak nevezi, megjegyzésének csak az lehet az értelme, hogy már Claudius előtt megtelepedtek római polgárok vagy veteranusok a benszülöttek között s a község városforma szervezetet öltött. Római jogu várossá municipium néven csak Vespasianus emelte, mint az Flavium melléknevéből kitetszik. Mogentianae kivételével a fölsorolt többi municipium a Dráva-Száva közében feküdt, vagyis azon a területen, hol a rómaiak legkorábban megvetették lábukat. A római elem gyorsan hódithatott, mert legalább Neviodunumról, Andautoniáról s a latobikok központját képező községről biztos tudomásunk van, hogy ugyancsak Vespasianusnak köszönhették a municipiumi jogot. Neviodunum a Flavium melléknevet viseli, Andautonia s a municipium Latobicorum pedig a Flaviusok tribusába (Quirina) tartozott.20
Mint Sirmium példája mutatja, a colonia és táborhely megférhettek egymás mellett. Az első esetet arra nézve, hogy valamely legio állomáshelye a legio eltávozása nélkül római jogu várossá legyen, Traianus uralkodása idejéből Vetera (Xanten) nyujtja.
Pannoniában az első esetekkel e tekintetben Hadrianus uralkodása alatt találkozunk. Carnuntum (Német-Óvár) és Aquincum (Ó-Buda) azok a helyek, vagyis ugyanazok, melyek ekkor már a két Pannonia legfontosabb legioállomásai. Mindkettő az Aelia melléknevet viseli s Hadrianus tribusába21 (Sergia) tartozik. Az időt ugyan nem tudjuk, talán az előbbiekkel egyidejüleg történt, de mindenesetre hasonló viszonyok között nyert Pannonia másik két legio-állomása: Vindobona (Bécs) és Brigetio (Ó-Szőny) városi szervezetet. Sokkal későbbi időből származó, de analog példák Daciában Apulum (Gyulafehérvár) és Potaissa (Torda): ugyancsak legio-állomások.
A római sereget, midőn utra kelt, a kereskedők, markotányosok tömege követte. Ha táborba szállt, e népség, a katonaságra lévén egész léte utalva, annak közvetlen szomszédságban ütött tanyát. Sátrait, bódéit, melyekben áruit eladta, a tábori nyelv canabae néven ismeri. Mennél tovább marad meg a legio egy helyen, annál szorosabbra füződött a viszony a tábor s a canabák között. A kiszolgált katonák szivesebben maradtak bajtársaik környezetében, mintsem hogy hazájukba visszamenjenek, a hol időközben uj nemzedék nőtt fel, a viszonyok megváltoztak. Megtelepedésök a tábor szomszédságában növelte a canabák tekintélyét.
Kétségkivül minden tábor mellett keletkezett ily telep. Feliratok révén ez ideig azonban csak kettőről van biztos tudomásunk. Az egyik az aquincumi, a másik az apulumi. A canabák népsége (Canabenses) nem tekinthetvén magát sehol állandó lakosnak – ép ugy mint a legio sem – ha a hely megjelöléséről volt szó, a canabae szót használta e czélra, egyuttal azonban hozzá füzte, melyik legio oldalán él.22 De ha nem is alkothattak községet, minden szervezet hiján még sem voltak. Annyi önkormányzati joguk mindenesetre volt, mint a benszülöttek telepeinek addig, mig municipiumokká lettek vagy az egyes városokhoz beosztott falvaknak.23 Talán a szervezkedés első fokát jelzi az, midőn a falvak példájára választott magistri vezetik az ügyeket.24
A somodori sírlelet bronztriposa.
A Magyar Nemzeti Múzeumban.
Rajzolta Cserna Károly
A további fejlődés folyamán ép ugy találkozunk a canabákban decuriókkal, mint a municipiumokban vagy coloniákban.25
Mommsen szerint a carnuntumi, aquincumi, apulumi stb. városi községek ezen canabákból keletkeztek.26 Nem lehet tagadni, hogy e telepek a római polgárvárosok kifejlődésére, ha idő van rá, kellő alapot szolgáltatnak, sőt némi szervezkedéssel is birtak, de mégsem valószinü, hogy a midőn Carnuntum vagy Aquincum Hadrianustól municipiumi jogot kap, az kizárólag a canabák telepére vonatkozhatott volna. A császárság katonai szellemében inkább helyén lett volna ez esetben a coloniai rang adományozása. Már maga az a körülmény, hogy e városok előbb lesznek municipiumokká, gyanittatja, hogy a benszülöttek telepe, a melynek szomszédságában állottak rendszerint a táborok, játszotta tulajdonképen a főszerepet. A puszta feltevésnél azonban tovább is mehetünk. Apulum, mint a feliratokból kitünik, egyidőben mint municipium s mint colonia is szerepel. A legrégibb keltezett felirat, hol neve municipium Aurelium, 180-ból való. Severus, mint a további feliratok bizonyitják, ezen Marcustól nyert jogát megerősiti, a minek emlékére a feliratok municipium Septimium neve alatt emlegetik. S még Gordianus uralkodása idejében is (238) municipium. De másrészt a colonia Aurelia Apulum név, ahogy a feliraton olvassuk, semmi kétséget sem enged az iránt, hogy ugyancsak Marcus emelte colonia rangra.27 Coloniának mondja Ulpianus is, ki Caracalla idejében (211–217) élt. Arról, hogy a megjelöléseket egyszerűen felcserélték s ugyanarra a községre majd az egyik, majd a másik czimet alkalmazták, szó sem lehet. Külön tisztviselői vannak mindkettőnek. A colonia élén II-viri, a municipiumén pedig IV-viri állanak. S hogy a legcsekélyebb kétség is elnémuljon, P. Aelius Rufinusra hivatkozunk, ki a municipium decuriója s egyuttal a coloniában a kézművesek testületének patronusa volt.28
E sajátszerű jelenségnek csak azon egyetlen magyarázata lehet, hogy, mig a canabenses megkapták a colonia rangot, a polgári telepesen, kik a tábortól távolabb laktak, a municipiumi jogban részesültek. A két község ilyenformán sokáig állott fenn egymás mellett, mig a III. század derekán egybe nem olvadt colonia nova Apulensis néven, a hogy egy 250-ben Deciusnak ajánlott kő az uj várost nevezi.29
Pan szobra.
Kuun Géza gróf maros-németi kastélyában.
Rajzolta Cserna Károly
A mi a többi városokat illeti, csak az a kérdés, vajjon akkor, midőn a benszülöttek községei municipiumokká emeltetnek, mi történik a canabákkal? Hajlandók volnánk feltenni, hogy önállóságuk megszünt s a két telep jövőben egy községet képez. Miután Aquincumot Hadrianus tette meg municipiummá, az emlitett feliratnak, mely canabáiról megemlékezik, e császár halála előtti időből valónak kellene lenni. Legujabban azonban Székesfehérvárott akadtak egy feliratra, melyet a canabensisek Antoninus Pius uralkodása idejében készittettek.30 Tekintve, hogy Székesfehérvár Aquincumnak attribuált fala volt, több mint valószinü, hogy az illetők Aquincum canabáihoz tartoztak. Mindenesetre megszünt azonban a canabák különállása, mihelyt a municipiumot az a kitüntetes érte, hogy elsőrangu várossá, coloniává lesz. Aquincumnak Septimia mellékneve elég bizonyság, hogy abban Severus részesitette. Carnuntumot ugyancsak coloniának nevezik III. századbeli feliratok.31 Egy késő kori feliraton Brigetio szintén mint colonia fordul elő.32 Csak Vindobona maradt hátra, nyilván, mivel a közel fekvő Carnuntum jelentősége mindinkább előtérbe lépett. Ugyanazon okból maradt meg valószinüleg Daciában Porolissum (Mojgrád) is mindvégig municipiumnak.33 Ezt Napoca (Kolozsvár) szárnyalta túl, mely jóllehet sohasem volt táborhely, már 139–161 municipium, mely joggal, Aelia mellékneve után következtetve, Hadrianus ruházta fel, 185–192 pedig colonia, Aurelia melléknévvel, melyet Commodustól nyerhetett.34 Potaissa (Torda) Traianus idejében Napocához tartozó falu35 volt s az maradt az egész második századon át, mig Severus oda nem telepiti a legio V. Macedonicát. Severus gyors egymásutánban municipiummá, majd coloniává emeli.36 Mint municipium, a feliratokon Septimium melléknévvel fordul elő.37
Tritonok.
Párkányrészlet.
Gyulafejérvárott, az alsó-fejérmegyei tört. és rég. társulat múzeumában.
Rajzolta Cserna Károly
Daciában városi joggal birtak még Drobeta (Turn-Severin), Romula (Reèka, a mai Oláhországban), mindkettő előbb municipium, később colonia lett. Az ismeretlen fekvésü Malveről csak annyit tudunk, hogy colonia volt.38 Tibiscumot (Zsuppa) egy Gallienus korából való felirat municipiumnak nevezi.39 Pannoniában Bassianae (Dobrince) emlitendő, mely a feliratok tanusága szerint a III. század elején lett coloniává, a nélkül, hogy tudtunkkal megelőzőleg a municipiumi rangot birta volna.40 Legújabban a pécsi székesegyházból egy felirat vált ismeretessé, melyet Cibalist (Vinkovce) is coloniának nevezi.41
Az aquincumi canabák helyén kiásott közfürdő.
Dörre Tivadar rajza után
Az I. században s még a II. elején a colonia jog adományozásának legalább annyi értelme volt, hogy a városok keletkezésére vetett világot. Az idők későbbi folyamában azonban már csak kitüntetés számba ment. A császár különös kegyének jele volt, midőn, mint Siscia példája mutatja, a már meglevő jogot ujra megerősiti. Haszna valamely városnak csak ugy lehetett, ha az italiai jogot (ius Italicum) nyeri meg. E jog ugyanis azt a kedvezményt nyujtotta, hogy birtokosai akár csak Itáliában éltek volna, nem fizettek földadót. Mig Daciában Tierna, Sarmizegetusa, Napoca, Apulum, Potaissa, szóval valamennyi colonia, élvezte az adómentességet,42 a pannoniai coloniák egyikéről sem mondhatjuk azt.
*
Az italiai városok között, a mennyiben a polgári jog birtokában voltak, már a lex Julia Krisztus előtt 90-ben megszüntetett minden különbséget. A municipiumok és coloniák alkotmánya azóta lényegében megegyezett. A mintaképet Róma városának alkotmánya szolgáltatta.
A res publica czim – mint városaink példája is mutatja – egyaránt megillette a községek mindkét nemét. Semmi kétség, hogy a tisztviselőket régi időben a polgárok gyülése választotta. A mióta azonban a tisztviselőkre háramlott terhek miatt, melyek egyre nyomasztóbbak lettek, a jelöltek száma annyira megcsappant, hogy annyian sem jelentkeztek, a hány hely betöltendő vala, a népgyülések jelentősége teljesen megszünt s a II. században már nyomukat sem találjuk.
Rómában a népgyülések hatásköre a senatusra szállott át, a municipiumokban és coloniákban a decuriók (tanácsosok) testületére, melynek neve ordo vala. Hogy valaki decurio lehessen, meghatározott censustól függött. A volt tisztviselők állásuknál fogva kerültek be a tanácsba. Különben tagjai közé tartozott minden előkelőbb állásu egyén, római lovag, kiszolgált katona, császári hivatalnok stb. Majdnem valamennyi pannoniai és daciai városból ismerünk decuriókat, több feliraton az ordo névvel is találkozunk.
Utczarészlet az aquincumi canabák területén.
Rajzolta Cserna Károly
Az első helyet mindig a patroni foglalják el. Minden község érdekében állott, hogy Rómában szószólói legyenek. Az mellékes volt, hogy a védnök nem lakott a községben. Az illem kivánta meg, hogy a tanácsosok sorába felvétessék. Ez ideig tudomásunk van Sarmizegetusa,43 Apulum és Napoca44 patronusairól. Apulumban a patronus egyuttal a colonia decuriója.45
Valamely község tanácsosának lenni, sok ideig a vidéki városok polgárait büszkeséggel töltötte el. Más eszközök hiányában a tanács ugy hálálhatta meg az érdemeket, hogy legalább a decuriori jelvényeket adományozta. Sarmizegetusában három ilyen példát ismerünk.46 Az érdeklődés azonban szükségkép elveszett, mihelyt a városoknak az lett egyetlen hivatásuk, hogy az állam terheit viseljék. Senki sem kereste többé a kitüntetést; azt, a kinek megvolt a senatusi censusa, akarva, nem akarva, fölvétették az ordóba. A tisztviselők is már csak a decuriók sorából teltek ki.
A legfőbb hatóságot – a római consulok példájára – a II-viri képviselték. Municipiumokban két aedilisszel négyes testületet képeznek; az előbbiek IV-viri iure dicundo, az utóbbiak IV-viri aediles név alatt fordulnak elő. A legtanulságosabb példa rá Apulum, hol a colonia élén duovirek, a municipiumén pédig quattuorvirek állanak.47 Quattuorvirekről még csak egy carnuntumi, egy drobetai s egy poetovioi felirat emlékezik meg.48 A carnuntumi felirat még a város municipiumi korából való; annál feltünőbb, hogy Poetoviónak, mely tudtunkkal nem volt municipium, quattuorvirje van. Következetesség e részben aligha volt. Mert másrészt meg azt látjuk, hogy három izben az aquincumi s egy izben a brigetói municipium duovirjeiről van szó.49 Ugyancsak duovirjei voltak a municipium Latobicorumnak s Vindobonának, mint municipiumnak.50
Különös jelentőséggel birt a duoviri állás azon években, a melyekre a census esett. Mint ennek végrehajtói, a duovirek a quinquennalis jelzőt használják, melylyel a feliratokon ismételten találkozunk. Semmi esetre sem lehetett kis dolog valamely provincialis római jogu város főhivatalnokának lenni. Mit szóljunk hozzá, ha azt látjuk, hogy még császárok sem restelték e kitüntetést elfogadni, Sarmizegetusa egy izben megválasztotta Antoninus Piust polgármesterévé s a császár M. Cominius Quintus praefectus által helyettesittette magát.51 Egy más esetben Q. Januarius lovag valamelyik császár helyettese e tisztségben.52
Apulum, mint municipium, csak Septimus Severus óta választhatott évenként quattourvireket, addig csak rendkivüli esetekben tehette azt meg. Napoca ügyeit mindvégig aedilisek intézték. Ez esetek azonban csak kivételek lehettek.
Az aedilisek rangra rendszerint a duovirek után következnek. A középületek és utak fentartásáról gondoskodnak s a vásárterekre ügyelnek föl, különösen a mértékeket tartoznak ellenőrizni. Aedilisekkel találkozunk Aquincumban ismételten, Savariában, Poetovióban, Scarbantiában, továbbá Apulumban, Sarmizegetusában.
A pénztárt a quaestorok kezelték s rangban a harmadik helyet foglalták el. Quaestorok kimutathatók Sirmiumban, Sisciában, Savariában, Poetovióban, Scarbantiában quaestor p(ecuniae) p(ublicae),53 Daciában, Apulumban, Drobetában és Sarmizegetusában.
Mig e három rendes hivatalt, melyek a városi hatóságot alkották, évenként betöltötték, a pontifexek, flamenek, augurok és haruspexek papi méltóságai élethossziglanra szóltak.
A római jog értelmében senki sem lehetett egyszerre két község polgára. Ha valaki idegen városban letelepedett, az nem mentette föl szülővárosa terhei alól. De azért egyszerű lakos (incola) létére is megválaszthatták az idegen városban tisztviselővé, ugy, hogy két község terheiben osztozkodott. Az oly példák, mint C. Titius Antoniusé,54 ki Aquincumban s Singidunumban decurio volt, nem ritkák. P. Aelius Strenuus meg éppen három községben viselt tisztséget: Sarmizegetusában augur és II-vir, Apulumban augur s Drobetában decurio volt.55
Az Augustalisok testülete, a decuriók s a nép (populus) között állva, mintegy a római lovag osztálynak felelt meg. Számosan lévén olyanok, kik, bár polgárok voltak, de születésüknél vagy keresetüknél fogva az állami papi méltóságokat nem nyerhették el, Augustus az utczasarkokon álló Lares cultusát bizta reájuk, melynek központja azonban mindenkor a császár személye volt.56 Különösen a szabadon bocsátottakat találjuk nagy számmal az Augustalisok között képviselve. Czéljuk tulajdonképen az, hogy mihamarább a decuriók testületébe juthassanak. C. Cornelius Corinthus annak örömére, hogy Augustalissá lett, Aquincumban egy templomot a legfényesebben restauráltatott.57 M. Julius Justus pedig Sarmizegetusában egy tér körül oszlopcsarnokot épittetett.58 Ugy látszik, hogy a vagyoni helyzetet magában véve még nem tekintették elegendő qualificatiónak.
A feliratokon igen gyakran találkozunk az Augustalisokkal; valószinűleg egyetlen városban sem hiányoztak. Mint egy aquincumi felirat mutatja, testületet (collegium) alkottak, melynek élén praefectus állott.59 A VI-viri ugy tünnek fel, mint a collegium évenként választott tisztviselői. Sarmizegetusában az Augustalisoknak külön házuk (aedes) volt.60
A lakosság utolsó osztálya a plebs, mely kereskedőkből, mesteremberekből stb. állott.
A közös foglalkozás, közös érdek szövetkezésre vezette az embereket. Minden testületnek (collegium) megvolt a maga istensége, melynek cultusa a tagokat egymáshoz füzte. Határozott istenség hiányában a testület geniusa képezte az összekötő kapcsot. A III. századtól fogva minden mesterember tartozott valamely czéhnek tagjává lenni, melyet csak ugy hagyhatott el, ha helyettest állitott.
A feliratok ismételten megemlékeznek a collegiumokról. A collegium fabrum kötelékébe általában mindazok tartoztak, kik szilárd anyagból dolgoztak: kovácsok, ácsok, lakatosok, asztalosok, kőfaragók. Nyomaival találkozunk Apulumban, Sarmizegetusában, Tibiscumban, Aquincumban, Carnuntumban, Emonában. Külön czéhet alkottak a centonariusok, azaz a gyapjuszövők; collegiumaikról szó van apulumi, sisciai, aquincumi, carnuntumi feliratokon. Aquincumban a faberekkel közös collegiumot is alkottak.61 Egy apulumi kövön emlittetik a collegium nautarum, egy emonain pedig a collegium naviculariorum, mindkét esetben a hajósok testületeiről van szó, kik a Maroson, illetve a Száván a szállitást eszközölték.62 Rokon velök a collegium utriclariorum, melyet egy mikházai s egy margai (Pons Augusti a Maros mentén) felirat emlit.63 Az utriclariusok minden valószinüség szerint azok voltak, kik tömlők segitségével az utasokat egyik partról a másikra szállitották. Egy apulumi felirat a fabereket és dendrophorokat együtt emliti;64 közös collegiumuk érthető, ha föltesszük, hogy az utóbbiak a hadigépek és épületek előállitására szükséges szálfákat állitották elő. A dendrophorok collegiumát még egy sisciai és egy iggi felirat is megnevezi. Szorosan a katonasághoz tartozott Aquincumban a collegium armaturarum, melynek tagjai a különféle fegyverdarabokat gyártották.65 A Notitiából tudjuk, hogy a IV. században Aquincumban volt egy pajzsgyár.
A mesteremberek példáját követték a kereskedők. Legalább Aquincumban volt egy collegium negotiantium és valószinü, hogy Daciában is a negatiatores, kiket egy apulumi kő emlit, szövetkeztek volt.66 Végül még megemlitendő Aquincumban a collegium scaenicorum, a szinészek czéhe s Sarmizegetusában a collegium lecticariorum, azaz azoké, kik viteldíj fejében hordozható székeken az embereket szállitották.67
Minden collegium a legtekintélyesebb polgárok sorából védnököt (patronus) választott. Olykor szó van a collegium anyjáról (mater). Az ügyvitelt valószinüleg a praefectusok vezették, mig a quaestorok a tagsági díjakat szedték be és kezelték. A magisterek az ünnepélyekről gondoskodtak.
Apulumban a faberek czéhének nevében a választmány határozza el, hogy a védnök tiszteletére emlékkövet állit. Tagjai magukat decurio és principalis nevekkel különböztették meg.68 Nagyobb collegiumok kisebb alosztályokra (decuriae) oszoltak. A faberek collegiuma Apulomban tizenegy, Sarmizegetusában tizenhárom decuriát számlált.69
A mesteremberek czéhei első sorban a munka védelmére alakultak. Lehettek azonban más czélok is, melyek a szövetkezésnél irányadók voltak. A collegium Galatarum megalakitásánál Napocában alighanem a nemzeti érzés ápolása lebegett szem előtt. Legtöbbször az a gyakorlati czél forgott fenn, hogy a collegium egyes tagjai tisztességes temetésben részesüljenek. A collegiumok, melyek általában istenségek nevét használták czímül, igy a collegium Jovis Cerneni, collegium Isidis, collegium Cereris, collegium Genii provinciae Pannoniae superioris, collegium magnum Larum et imaginum domini nostri Caesaris s esetleg a collegium Juventutis is, valószinüleg mind ily természetüek voltak.70
A collegium Jovis Cerneni Verespatakon kénytelen volt feloszlani, minthogy tagjainak száma 54-ről 17-re apadt s ezek sem fizették tagsági dijukat. A tisztviselők kijelentik, hogy senki se higyje, hogy elhalálozás esetén temetésén a collegium megjelenik, vagy hogy valakinek joga van, hogy közköltségen temessék el.
Mint egy másik viasztáblából kitünik,71 a collegiumok föladatával nagyon is megfért, hogy egyuttal az élet örömeinek áldozzanak. A tábla egyik oldalán azon kiadásokat olvassuk, melyekbe a május elsejének előestéjén rendezett lakoma került. Az összejövetelek, lakomák czéljából valószinüleg minden collegium hivatalos helyiséggel (schola) rendelkezett.
*
Még mielőtt a colonisták serege megérkezett volna, a helyet, hol a letelepedés történt, a mérnökök fölmérték s beosztották. E tekintetben ugyanazokat az irányelveket követték, melyek a táborhely kitűzésénél voltak irányadók. Két egymást derékszögben metsző vonal képezte az alapot. Az egyik északról délnek futott (cardo maximus), a másik keletről nyugotra (decumanus maximus). Az egyes részek határvonalain vezettek az utczák.
Ezen beosztás teljes következetességgel azonban csak abban az esetben volt keresztülvihető, ha a város sik területen épült, vagy a hol egy már létező telepre nem kellett tekintettel lenni. Már pedig a legtöbb helyen ép az utóbbi eset forgott fenn.
Mai városaink legnagyobb részt a régi római telepek romjain épültek fel. Ugyanazért a kutatások, még ha a kellő anyagi eszközök rendelkezésre állanak is, a legnagyobb nehézségekbe ütköznek. Alig van nehány pont provinciánk területén, hol ez ideig a római topographia érdekében számbavehető ásatások történhettek volna. Ezek között kétségkivül első helyen Carnuntum és Aquincum állanak. Emitt Budapest áldozatkészségének köszönhetők az elért eredmények, amott a Carnuntum-egylet buzgólkodásának. Erdélyben Sarmizegetusa érdekében a hunyadmegyei, Apulum érdekében pedig az alsó-fejérmegyei történeti és régészeti egyletek követnek el minden lehetőt.
Sajnos azonban, még ezen helyeken sem mehettek annyira, hogy ama részekbe, hol a polgári város (municipium) emelkedett, kellő bepillantást nyerhessünk. Aquincumban és Carnuntumban főkép a táborok környékére szoritkoznak a kutatások. A kiterjedt romok Ó-Budán, a szent-endrei országut keleti oldalán, ama városrész maradványai, mely a canabákat képezte. Ugy itt, mint Carnuntumban azt találjuk, hogy az épületek elhelyezkedése lehetőleg a táborok vonalaihoz alkalmazkodik. A keletelésben ugyanazon eltéréseket tapasztaljuk, melyeket a táborok mutatnak. Egyébként a derékszögű vonalakat szem előtt tartották. A római épitkezés egyáltalában kerülte a hegyes vagy tompa szögeket.
Ama két, kelet-nyugoti irányban haladó utcza, melyek ez ideig a papföldi (Ó-Buda) ásatások szinhelyén napfényre kerültek, kétségkivül a castrum két főutja folytatásának tekintendő. A többiek ezekbe derékszögben torkollanak.
Apulumi ásatások.
Rajzolta Cserna Károly
A római utczák rendszerint igen szükek voltak, ugy hogy a kocsiközlekedést el kellett tiltani. Méltán meglephet azért Ó-Budán egyik-másik utcza szélessége. Az emlitett két főutcza egyike, az, mely északnak esik, 15–16 méter széles. Jóllehet a reá északról jövő utcza keskenyebb, a nagy, szabálytalan alakú, mészkőlapokból álló kövezetben látható nyomok arra vallanak, hogy azon kocsik jártak végig. A kocsi-ut nyerges, ugy hogy a viz jobbra balra lefolyhatott. Csatorna egyetlen utczában sem hiányzik. A szélesebbekben rendszerint mindkét oldalon fut egy-egy végig.
Némely főutczának egyik jellemző kiegészitését képezték az oszlopos tornáczok, melyek a járó-kelőket a nap sugaraitól s az esőtől megóvták. Hátterökben a boltok sora emelkedett. C. Aemilius Homulinus, mursai decurio, midőn a flameni méltóságot elnyerte, 50 boltot s azok előtt dupla oszlopos csarnokot épittetett a maga pénzén.72 A localis patriotismusnak ilyen s hasonló példái a községi élet szabadabb napjaiban épenséggel nem lehettek ritkák.
A római épitkezés sajátsága, hogy a mai nagy városok mintájára egyik épület a másiknak tövében emelkedett. Csak a nagyobbszerű középületek, amphitheatrumok, templomok emelkedtek szabad téren. Még a közfürdőket is igen gyakran találjuk más épületek közé ékelve.
Katonai jellegű városokban, minő Aquincum, Curnuntum, Apulum voltak, legalább a középületek egy részét minden bizonynyal a katonaság épitette. A befalazott bélyeges téglák tömege, melyekre mindenütt, hol táborhely feküdt, akadnak, semmi kétséget sem enged ez iránt. Ritkábbak azok a téglák, melyek magánemberek gyárából kerültek ki. Császári bélyeggel ellátott téglák eddig csak Scarbantiában és Mursában láttak napvilágot.
A római tégla jóság dolgában felülmulja a mai gyártmányokat. Viszonyaink között azonban nagyon költséges lett volna, ha kizárólag abból épitenek. Pannoniában az uralkodó épitőanyag a mészkő, Daciában gyakori a márvány. Mindkettőt a lehető legközelebbi bányákból szerezték be a rómaiak.
A II. segédlegio téglabélyege
Faragott alakban a követ csak helyenként alkalmazták; quader-rakat legfölebb a szegleteken tünik szembe. Ellenben az oszlopok, küszöbök, ajtó-felek és boritók kivétel nélkül kőből készültek. A falakhoz elég jónak tartották a követ azon alakban, a mint a bányákban fejtették, legfölebb kisebb darabokra tördelték.
Az összerakásnál (opus incertum) mindössze arra fektettek gondot, hogy a fal külső felülete legyen sima s a kődarabok lehetőleg vizszintes rétegeket képezzenek. Ritkán fordul elő, de annyival jellemzőbb az u. n. opus spicatum, midőn az egyes köveket élökre állitva, oly formán helyezték el, hogy elhelyezésöket látva, a kalász szemeire gondolunk.
A mi a falaknak szilárdságot kölcsönzött, az a vakolat volt. E tekintetben a rómaiak nem fukarkodtak. S amellett ez annyira kitünő volt, hogy ma, bár a feltárt falak évek óta az időjárás viszontagságainak ki vannak téve, előbb reped meg a kő, de a vakolat nem mállik szét.
Ma korántsem épitenénk oly vastag falakat, mint a rómaiak. Soha se felejtsük azonban, hogy a kik az akkori épitkezéseket nálunk vezették, legjobb esetben mesteremberek voltak, kik a tervszerű számitással vajmi keveset törődtek.
Valóban szánalomra méltó látvány, a hogy az ásatások a római épületmaradványokat napfényre hozzák. Oly állapotban, amint Olasz- és Francziaországban s másutt a római kor épitészeti emlékeit szemlélhetjük, se Pannoniában, se Daciában nem maradt fenn épület. A carnuntumi u. n. Pogány kapu, Dáciában Ovidius tornya és a krivádiai őrtorony össze nem hasonlithatók amazokkal. A legjobb esetben be kell érnünk 1–2 m. magas falakkal, rendszerint csak az alapfalak kerülnek napfényre. Kétségkivül az idő végezte a legnagyobb pusztitásokat; de a rombolást az emberi kéz fejezte be. Kiméletlenül neki ment a még fennálló marádványoknak, hogy a készen talált anyagot ujabb lakótelepek épitésére használja fel.
Szerencsénkre a római nagyjában csak ugy épitett nálunk, mint akár Italiában. Az alapformákat megtartotta. Különösen a középületekre nézve áll ez. A legtöbb esetben azért elegendő, ha valamely épület alaprajzát tisztán sikerül fölismernünk. Még mindig elég nagy marad az oly épületmaradványok száma, melyek rendeltetése előttünk bizonytalan, s e kérdéssel szemközt legfölebb gyanitásokra vagyunk utalva.
A római civilisatio elterjedésével mindenütt, a hol a római megvetette lábát, karöltve járt a római szokások, kedvtelések meghonosodása. A kényelem, mulatság örömei legbiztosabban hóditanak. A panem et circenses kiáltást csak ugy hangoztatta a provincialis, mint az örök város lakosa. Kenyeret ugyan nem adott a római kormány, de legalább szórakoztatásról igyekezett gondoskodni.
Opus spicatum
(A kép tévedésből meg van fordítva)
Azt nem lehet állitani, hogy a római katona ne ismerte volna hivatását. Kétségkivül a béke napjait is hasznosabban töltötte, mint az ma szokás. Utakat épitett, épületeket emelt. Ugyanakkor azonban nem zárkózott el az akkori felfogás élvezeteitől. Az igaz, hogy azok finomabb formái nem igen vonzották. A drámai előadásoknál többre becsülte az amphitheatrum vérengző játékait, az egyszerű tarsalgásnál a fürdők érzéki gyönyöreit. A polgári elem, a mennyiben még nem ismerte e szórakozásokat, gyorsan nyomába lépett.
Tényleg fel vagyunk jogositva arra a feltevésre, hogy majdnem mindenütt a táborokkal egyidejüleg épülnek a fürdők s a fontosabb helyeken az amphitheatrumok. A feliratok ismételten megemlékeznek a katonaság fürdőiről. Magából Aquincumból ismerünk két feliratot,73 melyek egyike a II. segédlegio nagyobb fürdőtelepét, a másik egy kisebb fürdőjét emliti. Carnuntumban az amphitheatrum már Vespasianus idejében, 73-ban áll. A porolissumi néhány évtized mulva a foglalás után alapos helyreállitásra szorult. Az aquincuminak is már 164-ben állania kellett.
Az aquincumi amphitheatrum látképe.
Rajzolta Cserna Károly
Különösen szembeszökő az a szoros viszony mely az amphitheatrumokat a táborokhoz füzte. A két legio-állomás helyén, Carnuntumban és Aquincumban, melyeknek amphitheatrumai fel vannak takarva, a táborok közvetlen szomszédságában találjuk. Több mint bizonyos, hogy a katonaság művei voltak. Épitkezésükön is meglátszik, hogy nem szakértő épitészek tervezték. Méltán ugy tekinthetők, mint a legbarbárabb provincialis épitkezés példái. Mekkora különbség van köztük s azok között, melyek olasz és franczia földön általános bámulat tárgyát képezik. Már a sarmizegetusai amphitheatrum a conceptio magasabb fokát árulja el.
Az alaprajz természetesen valamennyi amphitheatrumnál egy és ugyanaz. Az elliptikus alakú épület közepét az ugyancsak körded küzdőtér (arena) foglalja el. Ennek fövénynyel behintett talaján folytak a játékok, melyek nálunk kétfélék voltak. Vagy élet-halálharczra elszánt gladiatorok harczoltak egymással párosával vagy csoportokban, vagy pedig vadállatokat bocsátottak a porondra, melyekkel embereket állitottak szembe, olykor halálra itélt bűnösöket, nem ritkán azonban vértanuságra itélt keresztényeket is. A rómainak csak ugy telt öröme e játékban, ha vér folyt.
Az aquincumi emphitheatrum alaprajza
Aquincumban az arena nem oly lapos ellipsis, mint Carnuntumban. Hossztengelye 53,4, kereszttengelye 45,5 méter. Ellenben Carnuntumban a hossztengely 72,2 méter, a kereszttengely pedig csak 44,3 méter. Sarmizegetusában az előbbi 68,3, az utóbbi 47,2 méter. Megjegyzendő, hogy az italiai amphitheatrumok arenáinak térfogata sem sokkal nagyobb.
A két főkapu a hossztengely vonalában feküdt. Előadás alkalmával, miként a még helyükön látható küszöbkövek mutatják, el voltak zárhatók. Carnuntumban és Aquincumban a keleti kapu két corridorra oszlott. A keskenyebb valószinűleg arra szolgált, hogy az előadások folyamán rajta ujabb szereplők juthattak az arenába.
A nézőtér (cavea) gyürüalakban fogta körül az arenát. Carnuntumban a mellfal, mely az arenát körülzárta, még ma 2,5 méter magas, Aquincumban helyenként szintén 2 méterig rug. Befelé mindkét helyen szabályosan összeillesztett quader-rakat burkolta, mely be volt festve, Carnuntumban vörösre.
A sarmizegethusai amphitheatrum.
Rajzolta Cserna Károly
Aquincumban ugy az északi oldalon, mint a délin 3–3 ajtó nyilott a mellfalban, mindegyik egy-egy kisebb méretű helyiségbe vezetett. Semmi kétség, hogy ezekben a vadállatokat tartották elzárva. Kivételt csak az északon fekvő középső kamra képezett. Hátsó falában az ajtó arra enged következtetni, hogy ezen át szállitották ki az elesett gladiatorokat s az elvérzett állatokat. Carnuntumban a nézőtér alatt egy folyosó szolgált e czélra. A ketreczeknek azonban semmi nyoma. Sarmizegetusában ugyan egy-két helyen szintén áttörve látjuk az arena mellfalát, csakhogy bajosan constatálható, mily összefüggésben vannak azok a nyílások a nézőtér alatt feküdt falazatokkal.
A nézőtéren, melynek szélessége Carnuntumban 12,73 és 15,5 méter között változik, Aquincumban 16, Sarmizegetusában 11,4 méter, az ülőhelyek köröskörül fokozatosan emelkedtek. Aquincumban hiányzik minden támpont, mely beosztásukra világot vetne. Carnuntumban a mellfallal párhuzamosan félméter távolságban vonuló falazat jelzi a podium szélességét, vagyis azon emelvényét, hol a mozgó padok elhelyezhetők voltak. Sajnos, hogy egyetlen ülőhely sem maradt reánk. Ugyanez az eset Sarmizegetusában is. A podiumot fölfelé határoló fal maradványai köröskörül fennállanak. Itt már számos márványpad került napfényre oroszlán-lábakkal. További részében a nézőtér ugy Carnuntumban, mint Sarmizegetusában két övre oszlott. Az utóbbi helyen kétségtelen ez a beosztás. A válaszvonal mentén egy második belső körfal fut. Carnuntumban legfölebb a mellfalat a külső körfallal a délnyugati részen összekötő falak szakadásai sejtetik egy másik emelet létezését.
A nézőtér mindkét helyen, épp ugy mint Aquincumban, teljesen elpusztult. A fenmaradt padok nem találtattak eredeti helyükön, hanem a törmelékben. Aquincumban meglepő számmal kerültek napfényre faragatlan kőhasábok. Sohase ismernők fel rendeltetésöket, ha a bevésett feliratok el nem árulnák, hogy valamikor azok ültek rajtok, kiknek neveit a feliratok tartalmazzák. Egyiken e szavak olvashatók: Val(erii) Juliani et Ael(ii) Quinti, a felirat tehát e két egyén ülőhelyét jelezte.
A mi a nézőtérből fenmaradt, az tulajdonképen csak az alépitménynek része, melyen az ülőhelyek nyugodtak. Aquincumban első tekintetre ugy tünik föl, mintha azok a falazatok, melyek a külső körfalból mint küllők nyulnak be, arra szolgáltak volna, hogy a nézőteret sorban, egymásra következő páholyokra oszszák. Csakhogy ez tévedés. Igenis volt egy páholy Carnuntumban, a kereszttengely déli végén s Sarmizegetusában egy-egy annak mindkét végén, honnan a helytartó, s esetleg a császár, a játékot nézte, de Aquincumban semmi nyoma az ily berendezésnek. E falaknak épp ugy, mint a külső körfalhoz kivül támaszkodó falpilléreknek, nem volt egyéb feladatuk, mint hogy a külső körfalnak támaszul szolgáljanak. Egyedül igy érthető azon szabálytalanság, mely e falsarkantyuk egymástól való távolságában mutatkozik. Az egyenletes elosztásnak semmi nyoma, de nem is törekedett rá amphitheatrumunk épitésze, hisz ugy sem láthatta senki, minő az alépitmény s annak elrendezése. Az ásatások alkalmával a közöket agyag töltötte ki, melyben állitólag a törmeléknek semmi nyoma nem volt fölfedezhető. Világos, hogy maguktól a rómaiaktól eredt, a kik ilyen formán állitották elő az ülőhelyek alapját. Carnuntumban még rendetlenebb lévén a falsarkantyuk elosztása, még kevésbe lehetett az máskép. Ellenben Sarmizegetusában feltünő az alaprajz szabályossága. Arról azonban itt sem lehet szó, hogy az ülőhelyek boltozatokon nyugodtak volna. De a közök, miután a legtöbből kijárás vezet a szabadba, betemetve sem lehettek. Csak egy lehetőség képzelhető s ez az, hogy a nézőhelyet gerendák tartották. Különben ez maga is, legalább felsőbb részeiben, mind a három amphitheatrumunknál bizonyára fából állott.
Az aquincumi amphitheatrum hátsó falához épült Nemesis-szentély, Dörre Tivadar rajza után
Még leghomályosabb az a kérdés, hogyan juthatott el a közönség ülőhelyeire. Carnuntumban e tekintetben hiányzik minden adat, Sarmizegetusában legfölebb sejtelmekre vagyunk utalva. Meglehet ugyanis, hogy, a mint az italiai amphitheatrumokban látjuk, a nézőtér alatt alkalmazott lépcsők – természetesen fából – vezettek fel. Aquincumban egyrészt a kapuk oldalfalaiban fedezhetők fel a lépcsők némi maradványai, de azok kétségkivül elégtelenek voltak. Több mint valószinű, hogy a pompeii amphitheatrum mintájára nálunk is a külső kőfal kiugrásai a kapuk közelében lépcsők elhelyezésére szolgálnak, melyek segélyével a közönség kivülről mászott fel.
A római és más olaszországi amphitheatrumokról tudjuk, hogy nemcsak az arena, hanem a nézőtér is felül fedetlen volt. Legfölebb vászonleplet vontak az utóbbi fölé, hogy a közönséget a nap sugarai ellen megóvják. Nálunk ezek ellen kevésbé kellett védekezni. A mulatságot gyakrabban megronthatta az idő viszontagsága: szél, eső stb. Valami tartósabb intézkedésre volt tehát szükség. Aquincumban az ásatások alkalmával az arenában nagymennyiségű lapos cseréptégla került napfényre, világos bizonyitékául annak, hogy a nézőtér felett egykoron szilárd tetőzet emelkedett. Carnuntumban ez az eset nem fordult elő, vajjon Sarmizegetusában sem, arról nincsen tudomásom.
A római embernek, különösen a császári korban, a fürdőzés épp oly életszükségletét képezte, mint akár a kenyér. A mióta a közügyek iránti érdeklődése megcsappant, napja nagyobb részét nem a piaczon (forum), hanem a fürdőkben töltötte. Nemcsak hogy napjában többször megfürdött, megtalálta ő azokban egyuttal mindazon élvezeteket, melyeket nekünk a kávéház, kaszinó stb. nyujtanak.
A legtöbb gyógyhatásu hely Magyarország területén már a római korban ismeretes volt. Daciában Aquae (Kis-Kalán), Germisara (Gyógy), ad Mediam (Mehadia), Pannoniában Daruvár, Varasdin-Toplice, a Balaton északi részén Kékkut, Ó-Szőny alatt Kis-Igmánd, Aquincum (Ó-Buda). Mindezen helyeken feliratok kerültek napfényre, melyek hálával emlékeznek meg a Nymphae salutares jótékony hatásáról. A hálaadók rendszerint a társadalom legelőkelőbb osztályához tartoznak.
Ott is épitett azonban a római fürdőt, a hol a közvetlen szomszédságban nem talált gyógyerejű forrásokat. Annyi gondja mégis volt, hogy legalább tiszta forrásvizzel lássa el. Arra valók voltak a vizvezetékek, hogy a legtávolabbi helyről beszerezze. Még nincs kiderítve, vajjon Aquincumban felhasználták-e a császárfürdői forrásokat a rómaiak? A vizvezeték pillérei az Ó-Buda északi határában fekvő, ma ugynevezett Római-fürdő forrásánál kezdődnek s az országut mentén délnek követhetők. A tulnyomó számban csupán alapépitményökben fenmaradt pillérek között helyenként egy-egy, a földből magasan kiemelkedő kőtömb akad szemünkbe. Mint a többi, ezek is eredetileg a vizvezeték négyszögű pillérei voltak; csakhogy az emlitett forrásviz mésztartalma, a vizvezeték elromlása következtében, köpenyszerű réteggel vonta be azokat. Érdekesebb, hogy a maradványok egynémelyikén még ott látjuk az ivezetek kezdeteit, a mely ivezetek a pilléreket felül összekötötték egymással s igy alapjául szolgáltak a csatornának, a melyen át a viz folyt. E csatornának azonban sehol semmi nyoma nem maradt.
Aquincumban ez idő szerint hét római fürdőről van tudomásunk. A Florián-térit Schönvisner fedezte fel még Mária Terézia idejében. A hajógyár-szigetit az 50-es években a bécsi műemlékek bizottsága ásatta fel. 1890-ben a régi ó-budai vám környékén magam constatáltam egy házépités alkalmával egyet. A papföldi ásatásoknak négynek ismeretét köszönhetjük, melyek egyike magánházhoz tartozott.
Vizvezetéki pillér Ó-Budán.
Dörre Tivadar rajza után
Ó-Budának gyógyhatású forrásokban való gazdagsága azonban korántsem magyarázza meg a fürdők e nagy számát. Még ahol eddig római épitészeti maradványok napfényre kerültek (pl. Battán, Alsó-Ilosván), azok között a szakértők mindenütt felismerték a fürdők maradványait. Az amphitheatrumok mellett tényleg a fürdők képezték a provincialis helységekben a legjelentékenyebb épületeket.
A fürdési szenvedély elharapózásával együtt járt, hogy a fürdők ugyanazon beosztással és elrendezéssel épültek nálunk is, mint Italiában, a mi magyarázatukat rendkivül megkönnyiti.
Csak a nagyobb fürdőtelepeknél volt rá eset, hogy oly helyiségekkel bővültek, melyek kizárólag a szórakozás czéljainak szolgáltak. Különben beérték a leglényegesebb alkatrészekkel, de azok aztán nem hiányozhattak sehol. E részek a következők: a) a váróterem (apodyterium), mely egyrészt b) a hideg fürdőhelyiséggel (frigidarium), másrészt c) a langyos fürdővel (tepidarium) állott összeköttetésben. Az utóbbinak mérsékelt hőmérsékletű levegőjében készültek elő a fürdőzök d) a meleg fürdő (caldarium) használatára, mely a száraz gőzhelyiség mellett külön kádat forró vizzel s egy másikat hideggel foglalt magában. Csak kivételesen fordul elő az ugynevezett laconicum, melynek rendkivül magas hőmérséklete volt s ugyanazért, a kik fölkeresték, a fürdő többi helyiségeit mellőzték.
Mint a legtanulságosabb példát arra, minő volt egy római fürdő berendezése, az egyik aquincumit idézem. A mellékelt rajzhoz a szükséges leírást a következőkben adom:
Az egyik aquincumi közfürdő alaprajza
A fürdőtelep a canabák helyén fekszik; északról, nyugatról, keletről utczák határolják, délre szabad tér terül. A nagy széles bejárat, melynek küszöbköve ugyancsak le van koptatva, közvetlenül a nagy váróterembe (B) nyilt. Ennek padozatát eredetileg piskótáinkhoz hasonló téglákból összerakott mozaik fedte. Az ajtónyílás jobbra (b) az ugynevezett frigidariumba (D) vezet, hol az egyik végen a hideg vizzel telt medencze állott rendelkezésre. A félkörű medencze talaja az előtér szintjénél valamivel mélyebben fekszik s ezért lépcsők vezettek le. Oldalait jórészt még az eredeti, többszörös mészrétegből gondosan készült burkolat fedi.
A római a frigidariumot rendszerint közvetlenül az öltözködés előtt kereste fel, hogy testét lehűtse. A meleg fürdőhelyiségekhez a C és E szobákon át eljuthatunk a nélkül, hogy a frigidariumon át kellene haladnunk. A tepidarium (F), nemkülönben a G előtér padozata eredetileg egy magasságban feküdt a megelőző helyiségekével. Az épület összeomlása alkalmával azonban darabokra tört, úgy hogy ma annak képe tárul szemünk elé, minő volt a padozat alatt elterülő fűtési berendezés. A tégla s trachytoszlopok hosszu sorai még eredeti helyükön állanak. Mig egyrészt a padozatot támasztották, azt is lehetővé tették, hogy a meleg levegő a G helyiség egyik sarkában (δ) elhelyezett kemenczéből jöve, a padozat alatt szabadon elterjedhetett s azon át a helyiséget melegitette. Maga a tepidarium (F) egyrészt az említett előtér, másrészt a tőle délnek fekvő H helyiség hypocaustumából (így nevezték a padozat alatt elterülő teret) ivezetes nyilásokon kapta. Nem lévén közvetlen összeköttetésben kemenczével, hőmérsékletének – igen természetesen – langyosnak kellett lenni.
Annál magasabb foku volt a hozzá délnek csatlakozó második fűthető helyiség, a caldariurn (H) temperatarája. Körülbelül az volt a rendeltetése, mint a mi gőzfürdőnké: a látogatók a terem száraz levegőjét a test megizzasztása kedvéért keresték föl. A két kemencze a helyiség déli oldalán elosztva (d és ε) közvetlenül lövette a trachytoszlopokon nyugvó padozat alá a meleget. A padozat azonban sokkal vastagabb volt, hogy sem a római az ezen átszivárgó meleget a caldarium fölhevítésére elégségesnek tarthatta volna. Hogy az oldalfalak felől is meleget kapjon, a falak oldalához a padozat alatti részbe benyuló téglacsövek egész sorát tapasztotta, melyeken át aztán a melegség a mennyezetig fölhatolhatott.
A déli oldalon odább elhelyezett I, J és K helyiségek ugyan szintén fürdői czélokra szolgáltak, de már nem képezték fürdőtelepünk lényeges alkatrészeit. Meglehet, hogy a laconicum maradványaival van dolgunk.
Az aquincumi közfürdő helyreállított képe.
Lange Keresztély rajza után
A felsorolt részek rendszerint egyszer fordulnak elő. Kevésbé gyakoriak az oly fürdőépületek, melyekben kétszer találkozunk velök. Az ilyen esetekben a fürdő egyik része képezi a férfi-, a másik a női osztályt. Az aquincumi canabák helyén erre is van példa.
A fűthető helyiségek egy nagy négyszögű medencze köré vannak csoportositva. A kemencze közös, a meleg levegő közvetlenül a tőle jobbra-balra fekvő caldariumokba s azokból ivezetes nyilásokon át a további helyiségekbe hatolt. A medenczéhez fölvezető lépcsők két oldalán egy-egy kisebb fürdőkád állott azok rendelkezésére, kik a közös medenczében nem akartak megfürödni. A bejáratok ugy a férfi-, mint a női osztályhoz az ezen fürdőkádak előtt fekvő előtérből nyilottak. Közös volt a váróterem is.
Oly világos beosztást, mint e két fürdő, kevés más hasonló épület mutathat fel.
A nagy terjedelmű maradványokban, melyeket a legujabban Apulum helyén föltártak, általában fürdőt vélnek fölismerni. Minden igyekezet daczára sem mutatható ki azonban, hogy egy fürdőtelepet alkottak volna. A carnuntumi fürdőről, melyet különben ez idő szerint ismét a föld takar, elégséges megemlékeznünk.
Nagyobb városokban a fürdők mellett igen természetesen más középületek sem hiányozhattak. Ezek egy része is azonban jórészt a szórakoztatás szolgálatában állott. Ilyen épületék voltak Aquincumban, a canabák helyén, egy nagy oszlopos csarnok (basilica) s vele szemben az utcza tulsó oldalán fekvő tornaépület (palaestra).
Ez utóbbira nézve jellemző, hogy a nagy, mészkőlapokkal kövezett, fedetlen udvar mellett hosszu, fűthető folyosó feküdt, hol a testgyakorlatokat zord időjárás esetén is folytathatták.
A gyakorlati élet szükségleteit tartotta szem előtt a római, midőn vásári czélokra alkalmas épületeket emelt. Nem valószinű, hogy annál az egy vásártérnél, mely a canabák helyén napfényre került, több ne lett volna Aquincumban.
Az aquincumi vásárcsarnok.
A hosszukás négyszögű tér mind a négy oldalát boltok szegélyezik. A legépebben megmaradt keleti oldalon öt négyszögű helyiség sorakozik egymás mellé. Kicsinységök meglepő; tudnunk kell azonban, hogy a római, ép ugy, mint az még ma is keleten szokás, nem ment be a boltba, hogy vásároljon. Minden egyes bolthelyiség egész szélességében nyitott volt; mintegy négyötöd részét elfoglalta az állvány, a melyen az árus a kivül álló vevő közönség elé kirakta portékáját. A fenmaradt rész, mint ezt a fenmaradt küszöb-köveken igen szépen látni, egyszárnyú ajtóval volt elzárható. Ezen járt ki s be a kereskedő. Éjjelre természetesen a boltot egész szélességében el kellett zárni. E czélra szolgált a küszöbkövekben látható hosszú csatorna, a melynek az ajtóboritóban egy másik felelt meg. Az elzárás úgy történt, hogy a csatornák közé deszkalapokat csusztattak s a legutolsót az ajtóhoz erősitették. Ugyanilyen szerkezetüek a boltok, melyek Aquincum egyik utczájában a dupla oszlopos tornácz hátterében föltalálhatók. Piaczunkon is a boltok előtt mind a négy oldalon oszlopos csarnok huzódott. A mészkőlapokkal fedett térre csupán keskeny ajtók nyiltak. Közepén egy kerek épület alapfala tünik szembe. Eredetileg oszlopok állottak rajta, melyek kupolatetőt tartottak. Ehez hasonló építménynyel találkozunk a pompeii forum egyik mellékterén. De képe előfordul több római császárkori érmen is, a hol a körirat macellumnak nevezi. E névvel, miként más forrásokból tudjuk, a rómaiak a huselárusító csarnokokat jelölték. Alig tévedünk tehát, ha azt tartjuk, hogy piaczunk is első sorban élelmi szerek elárusítására szolgált.
Lakóházakra, melyek kétségkivül azoknak tarthatók, szintén csak Aquincumban akadtak eddig. Azt már nem várhatjuk, hogy ezek ép olyanok legyenek, minők Pompeii házai. A klima s az egyéni igények sokfélekép módosíthatták az egységes építkezést.
Megelégedhetünk, ha ráismerünk azokra a részekre, melyek a római háznak jellemző vonásai. Ezek is azonban csak a nagyobb telepeknél találhatók fel.
Az aquincumi romok között négy lakóház maradványai kerültek napfényre. Csak az egyikről mondhatjuk el, hogy jobb módu emberé volt. Még a külön fürdő sem hiányzik, mely az épület hátsó része egyik sarkán épült. A lényeges részek, minden kicsinysége mellett, fölismerhetők benne.
Néger rabszolga bronzszobrocskája Ó-Budáról.
Rajzolta Cserna Károly
Érdeklődésünket főleg a hideg fürdőmedencze előtti helyiség mozaikpadozata köti le. A maeander-kereten belül fehér alapon három emberi alak tünik szembe. Kettő egymással birkózik; a fekete alak már fölemelve tartja a szürkét, hogy minden ellenszegülése daczára a következő pillanatban földre teritse. A palaestra életéből vett jelenettel van dolgunk. A birkózók ugyanis athleták; legjellemzőbb ismertető jelök meztelenségükön kivül fejükön a csomóba kötött haj (cirrus). A harmadik guggoló alak a felügyelő, kezében pálczával. A képet jobbfelől a pálmaág, a győzelem e jelvénye, fölötte három, tartón lógó vakarókés (strigilis), melyekkel a küzdők testöket a reá kent olajtól megtisztitani szokták, másik oldalon egy olajtartó edény s végül alatta egy gyámon nyugvó csésze, – egytől-egyig a testgyakorlóhelyek szokásos berendezéséhez tartozó tárgyak, – egészitik ki.
A kapu a ház gazdasági udvarára vezetett. A mészkőlapok alatt, melyek az udvar talaját fedik, csatorna vonul. Ebbe gyűlt össze a szomszédos tetők vize. E négyszögü s még jelenleg is a csatorna felett nyugvó kőlap fogta fel s négy rózsaalakban kivágott nyiláson eresztette a csatornába.
Ezen udvarra nyilt a ház egyik legérdekesebb helyiségének ajtaja. A hatalmas négyszögü terem közepén még eredeti helyén áll a két pillérláb, rajtok négyszögü pillérek emelkedtek, a melyeken a keresztboltozat nyugodott. Annyi bizonyos, hogy az egész házban ez volt a legdiszesebb helyiség. Falait növénymotivumokkal ékitett freskók fedték, talaja különböző márványlapokkal volt kirakva. Nem lehetett más rendeltetése, mint a mi a császári korban az italiai házak atriumáé volt; a házi gazda elfogadó terméül szolgált. Mély fekvése a külső talajalakulathoz való alkalmazásban leli magyarázatát. Mennél beljebb hatolunk ugyanis, a talaj annál jobban emelkedik. Meglepő széles küszöbkövön át jutunk a ház hátsó részébe. Közepét tágas udvar foglalja el. E köré csoportosulnak a lakószobák, a melyekbe a bejáratok az udvart mind a négy oldalról körülzáró csarnokból (peristylium) nyiltak. Az egyes lakosztályok világosságukat az ajtónyilásokon át első sorban az udvarról kapták. Az ajtók ugyanazért helyenként meglepő arányokat mutatnak.
Vizvezetéki pillér Mária képével.
Fischer L. H. rajza után
Italiában semmi nyoma annak, hogy a házakat, úgymint nálunk, fütötték volna. A fütési berendezés lényegében ugyanaz, a melylyel a fürdőkben találkozunk. Legtöbb helyen beérték azonban azzal, hogy csak a padló egy része alatt terült el hypocaustum. Főleg e szempontból érdekesek a többi házmaradványok.
Nem elég, hogy a római szilárd kőépületeket emelt, arra is nézett, hogy mennél kellemesebb otthont teremtsen magának. Házát nem azért épittette, hogy a külvilág gyönyörködjék benne. A homlokzat rendszerint egészen sima. Ha voltak ablakok, azok inkább keskeny réseknek mondhatók. Másrészt azonban nálunk még nem ismert sem földes padozatot, sem meszelt falakat.
A legközönségesebb talajburkolat az u. n. terrazzo volt. Finomsága attól függött, hogy mily apróra tört tégladarabokat kevertek a mészbe. A csiszolás következtében gránitszerű külsőt nyert. Nagy négyszögü téglalapokat csak a középületekben, pl. fürdőkben használtak. Ellenben kis négy-, hat- és nyolczszögü hasábok, továbbá kisebb-nagyobb piskoták alakjában a tégla is alkalmas elég csinos padozatok előállitására. A legköltségesebb, de egyuttal legizlésesebb fajtáját a kőmozaik képezte. A különböző nagyságu és szinü kövecskék lehetővé tették, hogy a padozat ne csak ornamentális, hanem figuralis diszt is nyerjen. A padozatnak márványlapokkal való kirakása kivételes lehetett.
Stuccopárkány egy aquincumi házból.
Müller István rajza után
A falvakolat mindenütt szines festést mutat. A szineket közönségesen még akkor rakták fel, mig a vakolat megőrizte nedvességét (al fresco). Különösen kedvelt szín volt az ú.n. pompeii vörös. A falfestmények többnyire apró töredékekben maradván reánk, a falfelületek stilistikai oldalát nem igen itélhetjük meg. A vizszintes hármas beosztás bizonyára nálunk is uralkodott. Egyes függélyes vonalak és sávok további mezőkre osztották. Figuralis diszítésnek Aquincumban még eddig nem akadtak nyomára. Ellenben növényi motivumokkal ismételten találkozunk. Legszivesebben mégis a különböző márványfajokat utánozták, magától értetődik, hogy a legtöbb esetben nem a leghivebben.
A falfelületet fölül rendszerint stucco-párkány szegte. Szebbnél szebb mintákat láthatunk a muzeumokban. Maga az aquincumi muzeum mintegy harminczfélét őriz.
Sarmizegethusa (Várhely) helyén talált római mozaik-képek:
I. Priamos kéri Achillestől Hektor holttestét
II. Paris itélete