Előszó.

Zsigmond uralkodásának jelentősége. A szövetséges politika kezdetei. Magyarország és a német birodalom. A XV. század elejének uralkodó eszméi. A nemzet államfentartó ereje.

Szent-István és Nagy-Károly koronái, a magyar királyi és római császári koronázási jelvényekkel.
Rajzolta Cserna Károly

ORSZÁGUNK EGYSÉGÉT felbomlással fenyegető, állami létünket alapjában megtámadó küzdelmeket kellett a nemzetnek végig harczolnia, a míg az Árpádok kihalta után új, életképes uralkodóház jutott a magyar királyok székébe, s majdnem egy második évtized munkájába került, míg az új fejedelmi törzs gyökeret verhetett a nemzeti élet talajában. A végzet mostoha volt a magyar nemzet iránt. Nyolczvanhat évvel az utolsó Árpád-sarj elhunyta után ismét dynastiaváltozás küzdelmei vártak az országra. A válság most sem volt kisebb s az esemény jelentőségre majdnem felülmulja az Anjou-ház trónra jutását.

Nemzetek életében a modern történetirás nem az uralkodók évei után emeli a határköveket, de Zsigmond királylyá választatása azon események közé tartozik, melyeket joggal tekintünk korszakalkotóknak hazánk történetében. Nem azért, mert benne uj család jutott a trónra; hiszen talán nem is lehet dynastiáról beszélni ott, a hol az uralkodó család már a második nemzedékben nőágon nyer folytatást. Nem is azért, mintha uralkodása nagy eredményeket jelentene a nemzet életében. Zsigmond hosszu kormányzása épen nem mondható nyugalmasnak, bárha szerencséje elég időt adott rendelkezésére, hogy ifjukori hibáit helyrehozhassa, s meg tudta magát kedveltetni a nemzettel, melynek nagy része trónraléptekor elkeseredett harczot vivott uralma ellen. Az uralkodásának egyik főjelentősége abban rejlik, hogy uj irányt jelöl ki a magyar állami politika számára s új államalakulások csiráit rejti magában, mely teljesen megváltoztatja Magyarország helyzetét az európai államok sorában.

A nemzeti királyok alatt Magyarország, bár a nyugati müveltség legmagasabb szinvonalán, teljesen keleti jellegü állam; belsejében a nyugat szellemétől sokban eltérő nemzeti ideálokat szolgál s külpolitikájának sulypontja a Balkán-félsziget, melynek népeivel szemben a nyugati civilisatio terjesztőjének szerepét viszi. Az Anjou-ház, a mily gyorsan azonositotta magát a nemzet belső életével, ép oly hévvel tette magáévá annak külügyi törekvéseit. A balkáni politika az Anjouk alatt fénykorát éri, s Nagy-Lajos lengyel királysága voltakép nem egyéb, mint a civilisatori szerepkör határainak kibővitése Európa észak-kelete felé.

De már a nagy király alatt új ellenség támad keleten, mely mindjárt első fellépésével vitássá teszi a magyarság fenhatóságát a Balkán-félsziget népei felett. A magyar nemzeti politika ez időtől kezdve kelet felé csak az ország védelmére szoritkozhatott; hóditó törekvéseit Európa nyugata felé kellett irányoznia. A luxemburgi Zsigmond, IV. Károly római császár és cseh király fia, származásánál, összeköttetéseinél s egyéni hajlamainál fogva mintegy teremtve látszott arra, hogy ez irány első képviselője gyanánt lépjen fel. Családi politikájának legnagyobb eredménye, római királylyá választatása, Magyarországot személyi unióba hozta a német birodalommal, melynek uralkodói hosszuideig ellenséges szemekkel nézték az ország függetlenségét. A római császári méltóság fényt vetett koronánkra, s megbizható szövetségeseket igért a nemzetnek a közös ellenség, a török ellen való védelemben.

Zsigmond atyai örökségét, Csehországot megszerezve s koronáit veje Albert osztrák herczeg részére biztositva, betetőzte külügyi politikáját, mi által először hozta létre a Habsburg-ház kormánypálczája alatt Magyarország, Ausztria és Csehország államszövetségét.

Fényes és dicső intervallum után, mely a nemzeti királyság eszméjének utolsó diadala volt, a viszonyok állandóvá tették az államszövetséget. Zsigmond és Albert uralkodása ekként összekötő kapcsot képez Magyarország középkori és ujabb története között. Nem az ő hibájuk, hogy ez államok szövetségéből kifolyó helyzet, melyet ők készitettek elő, a késő századokban annyi megpróbáltatás kutfejévé lőn nemzetünkre nézve.

A német birodalommal létesült kapocs Zsigmond és Albert alatt nemcsak teljesen érintetlenül hagyta az ország nemzetközi állását és államjogi viszonyait, de még csak a kisérletre sem nyujtott alkalmat, hogy az megváltoztassék. Annál nagyobb volt a hatás a társadalmi és müvelődési viszonyokra a közvetlen érintkezés következtében, a melyet e kapocs Magyarország és a nyugat között létesitett.

A XV. század eleje nagy átalakulásokat idézett elő az emberiség történelmében. A polgári rend erősödése és az egyház reformálása képezték az uj korszak jelszavait; s e két eszme egymással karöltve volt arra hivatva, hogy megváltoztassa az emberi társadalom képét. Az új század váltóján ez eszmék csirái már kikelőben voltak s éreztették hatásukat, oly rázkódtatásokat idézve elő a nemzetek testében, a minők csak nagy, gyökeres változások kisérőiként szoktak fellépni. Az általános mozgalom Magyarországra is kiterjedt. Zsigmond az oligarchiával trónjáért vivott nagy küzdelmek után a városi rendben ismerte fel uralmának új, biztos támaszát s a kedvezések, melyekkel félszázados uralma alatt a városi polgárságot elhalmozta, a polgári elemet a nemzet állami életében országos jelentőséggel ruházták fel. S míg ekként saját uralmának megszilárditására törekedve, a korszellem egyik főirányának legnagyobb pártfogójává lőn, ugyanakkor, bár akaratlanul, hatalmas lökést adott a másik vezéreszme terjedésének. A római király, a ki a pápasággal szövetkezve, a világi és egyházi tekintély minden fegyverét igénybe vette Husz és követői megsemmisitésére, az ellenük viselt hadjáratok által alkalmat adott a nemzetnek, hogy tanaikat megismerje, s míg seregeket vezetett Csehországba a husziták ellen, itthon az egész országban elterjedt az új hit, s a városok falai váltak annak legerősebb védőbástyáivá.

A mozgalmak, a melyek az új eszmék elterjedésével jártak, az egész ország nyugalmát feldulták; pedig a nemzet alig nyugodott meg az Anjouk végnapjait kisérő catastrophák s a 15 éves küzdelem után, melybe Zsigmond trónjának megszilárditása került; s míg szervezetében az átalakulás processusának láza dult, ugyanakkor kellett élet-halálharczra készülnie a külső ellenség ellen, a mely kelet felől támadva, egész állami életét megsemmisitéssel fenyegette.

Az ilyen korszak erősebb próbára teszi az állam életerejét, mint a nagy válságok, melyek a nemzet legjobbjait egyesitik a haza védelmére. A lassu, de emésztő küzdelemben a magyar dicsőséggel állotta meg helyét, s fényes bizonyságot tett nagy államfentartó erejéről, mely ha váratlan catastrophák meg nem törik, az új világrend korszakának határán is biztositotta volna számára eddig birt vezérszerepét Európa népei történelmében.

A Luxemburg-ház czimere.
Venczel király bibliájának, mely a bécsi udvari könyvtárban őriztetik, miniatureje után.
Rajzolta Cserna Károly