Eizinger Ulrik pecsétje.
Hármas karámmal övezett pajzsban jobbról balra harántosan elhelyezett három golyó. Körirata: * Gigillum * ulreich * eutzinger * von * eutzing. A bécsi állami levéltár eredeti példányáról rajzolta Fahrnbauer J. G.
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
Frigyes uralkodása. Eizinger Ulrik elégületlensége. V. László szökési kisérlete. Fegyverszünet a törökkel. Pozsonyi gyűlés. A bécsi tárgyalások V. László kiszabaditása érdekében. Frigyes császárrá koronázása. A szövetséges hadak Bécset ostromolják. V. László kiadatása. Magyar követek Bécsben. A bécsi gyűlés. Vitéz János beszéde. A király válaszának hatása. A pozsonyi gyűlés. Hunyadi hatalmi állása. Az ifjú király környezete és életmódja
Az 1450-ik év őszén Frigyes német királylyal megkötött béke László királyt tizennyolcz éves koráig gyámja kezei között hagyta meg, és ezen időpontig, tehát 1458-ig kellett Hunyadi János kormányzóságának tartani. A csehországi rendek ekkortájt szintén megszüntek sürgetni László kiadatását és Podjebrad György személyében országuk élére kormányzót állitottak. Ellenben az osztrák rendek Frigyes ellen veszélyes mozgalmat támasztottak. Ausztria ugyanis László öröksége volt, melyet Frigyes, (ki a Habsburg-ház örökös tartományaiból csak Stiriát, Krajnát és Karinthiát birta), mint gyám kormányozott. Osztrák történetirók hirdetik, hogy „az ő kormányzóságának évei a legszomorubb időszakokhoz tartoznak, a miken az osztrák herczegség keresztül ment.”1 Frigyes erélytelensége következtében pénzügyi zavarok keletkeztek, mire a zsoldos csapatok kapitányai igényeiket rablásokkal, pusztitásokkal elégitették ki. Az elégületlen rendek élére állott Eizinger Ulrik, ki bajor nemesi családból származott, de Albert király szolgálatába lépvén, Ausztriában uradalmakat és magas hivatalokat nyert. Frigyestől mellőztetvén, és személyes érdekeiben sértve érezvén magát, pártot szervezett, melynek segitségével ugyanazt az állást óhajtotta magának kiküzdeni, a mit Hunyadi és Podjebrád foglaltak el. Nyilt ellenzéki föllépésre kedvező alkalmat talált 1451 őszén, mikor Frigyes a császári koronázás végett Rómába készülvén, a tizenkét esztendős Lászlót is magával szándékozott vinni. Ez ellen az alsó-ausztriai rendek Bécsben tartott országgyülésükön tiltakoztak, László kiadását követelték, Frigyesnek az engedelmességet fölmondották, és tizenkét tagból álló ideiglenes kormányzóságot alakitottak, melynek élére, mint főkapitány, Eizinger helyeztetett.
Frigyes ezzel nem törődött. Elutazott Rómába és Lászlót is magával vitte. Eizinger ekkor rábeszélte a gyermek-király kedvelt nevelőjét, Wendel Gáspárt, hogy növendékét szöktesse meg és hozza vissza. Ez a terv fölfedeztetvén, meghiusult, és Wendel sok évi börtönnel bünhödött. Sikeresebbek voltak Eizinger igyekezetei egy nagy szövetség létesitésére. Az 1452-ik évi január közepén a felső-ausztriai rendek kijelentették, hogy alsó-ausztriai szomszédaikhoz csatlakoznak. Majd Eizinger érintkezésbe lépett László legközelebbi rokonaival, a Cillei grófokkal, ugyszintén Hunyadi Jánossal és több csehországi főurral.
Eizinger Ulrik pecsétje.
Hármas karámmal övezett pajzsban jobbról balra harántosan elhelyezett három golyó. Körirata: * Gigillum * ulreich * eutzinger * von * eutzing. A bécsi állami levéltár eredeti példányáról rajzolta Fahrnbauer J. G.
A viszonyok ezzel nevezetes alakuláson mentek át. Első izben történik, hogy Magyarország rendei az uralkodójuk jogara alatt álló más országok rendeivel közvetlen érintkezésbe lépnek, közös actióra egyesülnek.
Eizinger volt az, a ki erre mind a Cilleieket, mind Hunyadi Jánost meg tudta nyerni. A január második felében Budán egybegyült főpapok és urak hozzájárultak a tervhez; mire a kormányzó február 12-ikére Pozsonyba országgyülést hirdetett, a melyre a nemességet nem személyes megjelenésre, hanem megyénkint két-három követ küldésére hivta fel. A gyülés feladata gyanánt „a fenséges László király úr tisztességének és javának, az ország békéjének és nyugalmának biztositását” jelölte meg.2
És hogy az ország Frigyes ellen szükség esetén egész erejével felléphessen, miután a szultánnal három év óta folyamatban levő tárgyalások végre befejeztettek, a kormányzó és az országos tanács elszánták magukat arra, hogy a fegyverszünetet megkötik. E fegyverszünetnek feltételei közül csak kettőt ismerünk: hogy három évre létesült, és hogy a havasalföldi vajda belefoglaltatott.3
A pápával szemben ezen elhatározásuk igazolására azt hozták föl, hogy arra őket a császárral fenforgó egyenetlenség kényszeritette.4
Az ország rendei 1452 február közepe táján nagy számban gyültek össze Pozsonyban. Megjelent körükben Eizinger Ulrik, Bécs város polgármesterétől kisérve.5 És arra a meglepő elhatározásra birta őket, hogy testületileg Bécsbe menjenek, az ott együtt levő osztrák főrendekkel tárgyalandók.
Márczius első napjaiban az osztrák fővárosban voltak, Hunyadi János kormányzóval élükön, a főpapok közül az esztergomi érsek, a váradi és pécsi püspökök, a szent-mártoni apát; a világi urak soraiból Garai nádor, Ujlaki erdélyi vajda, Cillei Frigyes és Ulrik grófok Szlavónia bánjai, Pálóczi országbiró, Perényi tárnok, Korogyi mácsói bán, Rozgonyi Rajnáld a székelyek ispánja, Tornai Szilveszter királyi főajtóálló és tizenkét főispán, továbbá Bártfa, Buda, Fejérvár, Kassa, Lőcse, Pest és Pozsony királyi városok követei; végre – mint a gyülekezet részéről kiállitott oklevél mondja – „más vitézek, nemesek, polgárok és Magyarország nemességének, városainak és lakosainak követei, kik egész Magyarországot képviselik.”
Az osztrák rendek tiz főpap, tizenhat úr, huszonkét lovag és hat város követei által voltak képviselve.
A két ország rendei egymással szoros szövetségre léptek oly czélból, hogy Frigyes kezeiből közös uralkodójukat, Lászlót, a magyar koronát és a magyarországi területeket kiszabaditsák, illetőleg visszaszerezzék; egyúttal megállapodtak abban, hogy Lászlónak, kiszabaditása után, atyja végrendelete értelmében, Pozsony lesz a tartózkodási helye, és hogy részére Frigyes mellőzésével más gyámok fognak rendeltetni.6
Majd a két ország rendei, a Bécsben megjelent cseh- és morvaországi urakkal közös gyülést tartván, itt abban állapodtak meg, hogy Frigyes királyhoz Rómába követeket küldenek, őt László kiszolgáltatására ujból felszólitják, a pápa közbenjárását is kikérik; ha pedig ez a lépésük sikertelen marad, királyukat, a magyar koronát és a magyar területet Frigyes kezeiből fegyver hatalmával ragadják ki.7
Nevezetes, hogy Horvátország rendeit, kik ezen a gyülésen képviselve nem voltak, a magyar és az osztrák rendek közös levélben értesitették a megállapodásokról és felszólitották a hozzájuk való csatlakozásra.8
Közös iratban intézték, határozatuk értelmében, a felszólitást Frigyeshez és kérték ki a pápa hözbenjárását. A leveleket Magyarország és Ausztria pecséteivel látták el.9 Ellenben követség Rómába csak Magyarország részéről küldetett, és magyarokból állittatott össze. Tagjai Salánki Ágoston győri püspök, Tötösi László királyi főpinczemester, Vetési Albert erdélyi kanonok voltak.10
Ezen „közös” ügyek elintézése után, a magyarországi rendeket Bécsben az országnak egy külön ügye is foglalkoztatta: Giskrának Magyarországhoz való viszonya. Giskra azt az egyezséget, a mit 1450 márczius 28-ikán a magyarországi rendekkel kötött, több pontjában megszegte; viszont ő is a szerződésszegés vádját emelte a magyarországi rendek ellen. Az ügy beható megvizsgálása után a bécsi gyülés Giskrát a szerződés megszegésében vétkesnek nyilvánitotta. Ennek következtében Kassa, Lőcse és Bártfa városoknak Bécsben jelenlevő követei kijelentették, hogy magukat Giskra főkapitányi hatósága alól kivonják és az ország rendeinek hozzájárulásával László király trónfoglalásáig Cillei Ulrik védnöksége alá helyezik.11
A reményeknek, a miket a Lászlót uraló országok szövetkezése keltett, nem volt semmi alapjuk. Frigyes, kit e közben a pápa Rómában császárrá koronázott, a közös felszólitásra ép oly kevés sulyt fektetett, mint az egyes országok külön hozzá intézett kérésére. A követséget, mely őt, mikor Rómából visszatért, Flórenczben várta, nem is fogadta, és a főurak eredmény nélkül tértek vissza.
De alig hogy Frigyes június 20-án a gyermek Lászlóval Bécsujhelyre érkezett, a szövetkezett országok fenyegetésüket végrehajtották. Tizenhatezer fegyveresből álló osztrák és cseh haderő a császár székhelyét ostrom alá fogta. A magyarországi rendek ebben a támadásban nem vettek részt; de szövetségeseiket kitartásra, erélyes föllépésre levélben ösztönözvén,12 igérték, hogy közelebb ők is meginditják hadaikat. E végett Hunyadi János, nehogy a Giskrával fenforgó viszály akadályul szolgáljon, ezzel kibékült, és augusztus végére Budára országgyülést hirdetett.13
Azonban mielőtt az országgyülés e tekintetben intézkedhetett volna, hire jött, hogy a császár szeptember 4-én László királyt Cillei Ulrik grófnak kiszolgáltatta. Ekkor az országgyülés követséget küldött Bécsbe, hogy Lászlót üdvözölje és Magyarországba meghivja. Vezetője Szécsi Dénes bibornok, tagjai Vitéz János váradi püspök, Garai László nádor, Ujlaki Miklós és a kormányzónak ifjú fia, Hunyadi László voltak.
Az ország rendeinek és küldötteiknek körében az a felfogás uralkodott, hogy László most, miután gyámjának hatalma alól kiszabadult, ámbár még tizenharmadik esztendejét sem töltötte be, nagykorunak, az uralkodásra jogositottnak és képesitettnek tekintendő.
A Habsburg-ház tagjai, mikor 1404-ben az osztrák tartományokat maguk között felosztották és bizonyos családi szabályokat alkottak, akként rendelkeztek, hogy a ház tagjai tizenhatodik évük betöltésével érik el a nagykoruságot. Ezen szabály Magyarországon nem volt érvényes. Azt az egyezséget, a mit Hunyadi János és az országos tanács küldöttei 1450-ben Frigyessel kötöttek, s a mely szerint Lászlónak tizennyolcz éves koráig Frigyes gyámsága alatt kellett volna maradni, az események megfosztották érvényétől. De néhány hónap előtt, a bécsi szerződésben megállapittatott, hogy László kiszabadulása után a szövetkezett országok rendei gyámokat fognak rendelni. Erről a megállapodásról most mind a magyarok, mind az osztrákok megfeledkeztek. Cillei Ulrik gróf a királyt tettleg gondjai alá fogadta, de arra, hogy ő ennek gyámjának tekintessék, sem a magyar, sem az osztrák rendektől nem nyert fölhatalmazást.
A magyar országgyülés követei, a mikor Bécsbe érkeztek, közvetlenül László királylyal léptek érintkezésbe. Azonkivül, hogy Vitéz János október 8-án nevükben a humanista rhetorika virágaival felékesitett üdvözlő beszédet intézett hozzá,14 még országos ügyeket is tárgyaltak vele.15 És mivel szükségesnek látták, hogy az ország rendei nagyobb számban jelenjenek meg a király körül, a gyülés kihirdetését, a meghivó-levél kibocsátását nem a kormányzónak tartották fönn, nem is maguk foganatositották, hanem a királyra hagyták.
Ezt a meghivó levelet október 16-án László mint valóságos uralkodó bocsátja ki. Élén ott áll az a formula: „A király úrnak a tanácsban adott saját megbizásából.”16 Szövegében a király elmondja, hogy „a Magyarország részéről hozzá küldött és szine előtt megjelent követeket szives jóindulattal fogadta, előterjesztésüket kedvesen vette”, de a velük tárgyalt ügyek nagy részének elintézését a Bécsben, november 11-én megnyitandó országgyülésre halasztja, s arra az ország főpapjait, zászlós urait, nemeseit és városait meghivja.”17 Ez a meghivó figyelemre méltó azon tekintetben is, hogy a király azt „koronáztatásának tizenharmadik esztendejében” keltezi; a mivel az 1440-ik évi budai és székesfejérvári országgyüléseken érvénytelennek nyilvánitott koronázását érvényesnek hirdeti.
És ezen senki sem akadt fenn. Az ellen sem volt senkinek kifogása, hogy az ország rendei az ország határain kivül tartandó gyülésre hivattak meg. Sőt az urak, nemesek és városi követek kivételes nagy számban jöttek Bécsbe.18
Az országgyülés osztozott abban a felfogásban, hogy a király a nagykoruság minden kellékét birja. Szónoka, ismét az ékesszóló váradi püspök, kiemelte, hogy az ország rendei készséges és tömeges megjelenésének inditó oka nem más, mint az, hogy ismételjék és szentesitsék azt, a mit nevükben a budai országgyülés küldöttei előterjesztettek.
Szerencsekivánataikat tolmácsolják a királynak az atyai örökségbe visszahelyeztetése alkalmából; „a régtől fogva neki szánt ország hódolatát” mutatják be; meghivják, hogy vegye át az ország kormányát, „mely őt jogosan megilleti és melyet neki már régebben felajánlottak.” Kérik tehát, vegye birtokába az országot, „a melyben – úgy mond – a világra jöttél, nekünk születtél, nekünk adattál, a mi által, (és ezt többi országaid alattvalói rossz néven nem vehetik,) főképen nekünk vagy lekötve; számos ok hatalma vonhat téged oda, legelső helyen az, hogy a látásod után hőn vágyó hiveidnek sziveit megjelenéseddel felviditsad; azok melegebben fognak téged szeretni, ha látják, hogy szeretetüket birni kivánod. A mi részünkről birod az irántad való hódolatnak összhangját, a minden rend részéről testvéri egyetértéssel felajánlott engedelmességet. Élj ezzel a te dicsőségedre, a mi javunkra.”
V. László király.
A bécsi udvari műtörténelmi múzeum ambrasi arczképgyűjteményében. Felirata: LADISLAVS HVNG(arie) BOHEM(ie) REX. Az udvari műgyüjtemények évkönyveinek reproductioja után.
„Viszont – igy folytatja – mi is csodálhatjuk a te lelkületedben a boldogságot, a szerencsét, a kornak és fenségnek napról-napra való gyarapodását. De ha azt kivánod, hogy téged minden megszoritás nélkül dicsőitsünk, mondj le minden késedelemről. A te dicsőségednek már is mindnyájan azt az egy hiányát látjuk, hogy késel hozzánk jönni. Készséges és késedelem nélkül való jöveteled az egész országnak azt fogja hirdetni, hogy alattvalóid üdve és java sziveden fekszik. Talán lappang még néhol az egyenetlenségek üszke, a lázadások gyökere; oda kell hatnod, hogy az ország ne a véletlennek, hanem a te tekintélyednek köszönje fönmaradását; hogy az ország a legjobbaktól kormányoztassék, az erőszak tényeitől és a visszavonás válságaitól szabaduljon. Füled nyitva álljon a panaszoltnak, trónod senki előtt elzárva ne maradjon. Az igazság, kegyesség és szelid erkölcsök uralmát alapitsd meg. És ha ez fáradsággal is járna, ne sajnáld ezt az országtól, nyugalmának és békességének helyreállitása érdekében. És mivel a magyarok országa, jobban mondva világa19 terjedelemre, rangra és dicsőségre olyan előkelő, hogy hire a tengerekig ér, igyekezzél bebizonyitani, hogy feladatodat erőd nem csak eléri, hanem tulszárnyalja. Elégitsd ki tehát a mi vágyainkat és a te érdekeidet.”
Beszédét Cicero azon mondásával zárja be, hogy a szerencse és a természet az embert nagyobb kedvezésben nem részesitheti, mintha hatalmat és hajlamot ad neki, hogy sokaknak üdvére munkálkodhassék.20
A phrasisok áradatából kiemelkedik az a lényeges mozzanat, – a mit a király a tőle kiállitott országgyülési végzeményben szabatosan formulázott, – hogy őt az ország rendei „igaz és természetes uruknak s királyuknak, hódolatteljes hüségök felajánlása mellett, elismerték és elfogadták, neki az ország birtokát szives ajánlatukkal visszaadták.”21
A király ekkor a szájába adott nyájas és ügyes nyilatkozatokkal a rendeket nemcsak kielégitette, hanem meg is hóditotta. „Magyar vagyok, – mondá – Magyarországban fogok lakni!” A Bécsben jelenlevő Enea Silvio feljegyzi, hogy ezeket a királyi szavakat Szécsi Dénes bibornok, az ő elragadtatásában, háromszor mondotta el néki, csakhogy jelentőségüket vele kellően megértesse.22
Maga Hunyadi János is, mikor deczember 28-ikán Pozsonyból Bécsbe jött,23 a lelkesedés kifejezéseivel értesitette az ország hatóságait arról, hogy a nemzetnek újból királya van.24 Az uralkodás átvétele László király részéről a kormányzói tisztnek, illetőleg az országtól ezen tiszt viselésére adott megbizás érvényességének megszünését vonta maga után. Hunyadi e tekintetben nehézségeket nem támasztott. Másrészről azonban az ő ambitiója, a király érdeke és az ország rendeinek hálája nem engedte, hogy a hatalmat kezeiből kibocsássa és a közönséges zászlós urak sorába vonuljon vissza.
A király egyik okiratában maga mondja, hogy hozzá Hunyadi János érdemeinek megjutalmazásáért „Magyarország főpapjai, zászlós urai és nemesei, az egész ország képviseletében, egyhangú határozattal” folyamodtak. Ennek az óhajtásnak László a legszélesebb kiterjedésben eleget tett. Hunyadi Jánost „Magyarország királyi főkapitányává és a királyi jövedelmek kezelőjévé” nevezte ki, vagyis a királyi helytartó tisztét bizta rá.25 Ugyanigy járt el Csehországban is, hol az eddigi kormányzót, Podjebrád Györgyöt királyi kapitánynyá és főudvarmesterré nevezte ki.
V. László aláirása 1456 april 7-ikén kelt oklevelén. Olvasása: Ladislaus rex manu p(ro)p(ri)a. Az oklevél eredetije az országos levéltárban.
E szerint Hunyadi hatalmi állása csak annyiban változott, hogy azt azontúl nem az ország, hanem a király megbizásából foglalta el. A miért is a királyi kinevezés kormányzóvá történt megválasztásának megerősitése gyanánt volt tekinthető.26 Igy fogták ezt föl a külföldön is.27 Hatóságok és magas állásu férfiak Hunyadit ezentul is kormányzónak czimezik és tartják.28
E szerint tulajdonképen szertartásos formaság volt az, a mi az 1453-ik év első napjai egyikén Bécs városának „Am Hof” nevezetü, ez alkalomra fényesen diszitett piaczán végbe ment. Az urak és nemesek nagy gyülekezetétől körülvett királyi trón előtt megjelent Hunyadi, és térdre ereszkedve, kijelenté, hogy hatalmát leteszi a király kezeibe. Jelentősége a jelenetnek csak annyi volt, hogy az uralkodás átvételét a király részéről ünnepélyesen kifejezte.
A király ugyanekkor egy másik, nem kevésbbé fontos intézkedést tett: az ország főkanczellárjává Zrednai Vitéz János váradi püspököt nevezte ki, hogy tanácsát és tollát a maga és az ország érdekében szüntelenül igénybe vehesse; a mivel Hunyadit és ennek párthiveit nem kevéssé kötelezte le.29
Vitéz János aláirása 1453 január 30-án kelt oklevelén.
Olvasása: Jo(annes) ep(isco)pus Waradien(sis) can(cella)rius. Az oklevél eredetije a bécsi állami levéltárban.
Az ország rendei részéről30 az engedékenység nevezetes ténye volt az, hogy ismét testületileg Bécsbe mentek föl, ott mutatták be hódolatukat, és megnyugodtak abban, hogy László Magyarország kormányát vegye át és fontos kormányzati tényeket végezzen. Azonban még ennél feltünőbb, egy másik engedmény, melyet jogfeladásnak tekinthetünk. A Frigyes irányában ismételten hangoztatott követelésről, hogy László újból megkoronáztassék, lemondottak, arról többé emlitést nem tettek. Sőt még azt a követelést is elejtették, hogy uralkodójuk állandóan Magyarország területén tartózkodjék. Megelégedtek azzal, hogy rövid időre jőjjön Pozsonyba, ott az ország szabadságaira az esküt letegye és a rendek hűségi esküjét átvegye. E végből az országgyülés Bécsből Pozsonyba vonúlt,31 a hová a király is január második felében két heti tartózkodásra lement.32
A király itt esküvel kötelezte magát arra, hogy az ország összes lakosait „összes jogaikban, szabadságaikban, törvényeikben és jóváhagyott szokásaikban, nagyapja Zsigmond és apja Albert királyok példájára, megtartja, az ország területéből semmit el nem idegenit, sőt azt is, a mi el van idegenitve, visszaszerzi.”33
Ezen általánosságban fogalmazott eskü mellett az országgyülés szükségesnek látta külön végzést alkotni arról, hogy a király „külföldieknek sem egyházi, sem világi méltóságokat és hivatalokat nem adományozhat.” De ehhez a végzéshez az a feltünő záradék van csatolva, hogy érvényessége „a Székes-Fejérvártt tartandó országgyülésig” tart, a melyet a király akkor hivhat egybe, a mikor neki tetszik; csakhogy a meghivó-leveleket negyven nappal a kitüzött határidő előtt köteles szétküldeni, hogy „a rendek kellő időben megjelenhessenek.” A minek értelme bizonyára az, hogy a köznemesség, mely Pozsonyban csak követek által volt képviselve, olyan országgyülést óhajtott, a melyen fejenkint jelenhetik meg.
Továbbá elhatározta az országgyülés, hogy a király „szokatlan adókat ne vessen ki”, „a sérelmeket és kihágásokat, a miket személye és koronája ellen bárki elkövetett”, bocsássa meg, Erzsébet királyné és Ulászló király jószágadományait, azokat kivéve, a miket amaz a székesfejérvári egyház javára tett, vonja vissza és semmisitse meg; ellenben azokat, a miket Hunyadi János, mint kormányzó, az ő törvényes jogkörén belül tett, erősitse meg.
Már az 1445-ik évi országgyülésen felmerült – mint láttuk – az a kérdés, vajjon Erzsébet királyné és Ulászló király jószágadományai érvényeseknek tekintendők-e? de eldöntése a koronázó országgyülésre halasztatott. Most nyolcz év mulva, nem ugyan koronázó országgyülésen, mind Erzsébet, mind Ulászló jószágadományai érvényteleneknek nyilvánítattak.
Ez a végzés több tekintetben érthetetlen. Ulászlót csak „Lengyelország királyának” czimezve, és adományait megsemmisitve, ugyanazok, a kik őt megválasztották volt magyar királylyá, azt nyilatkoztatják ki, hogy őt törvényes magyar királynak nem tekintik, ellenben Lászlót a trónnak Albert halála óta törvényes birtokosa gyanánt ismerik el. És nem tettek kifogást az ellen sem, hogy László az országgyülési végzemény megerősitését „uralkodásának tizenharmadik esztendejében” keltezvén, uralkodását 1440-től számitja. Ezzel azt a felfogást hirdetik, hogy László koronás királynak tekintendő; és tizenhárom év előtt érvénytelennek nyilvánitott koronázását érvényesnek ismerik el.34
Mindez annál meglepőbb, mivel azok, a kik ilyen módon az 1440-ik évi törvény rendelkezéseivel és a kegyelet sugallataival összeütközésbe jutottak, még a saját érdekeiket is veszélyeztették: a mennyiben Lászlótól a legelőkelőbb urak, élükön Hunyadi Jánossal, jelentékeny jószágadományokat nyertek volt. De ezek bizonyára meg voltak nyugtatva az iránt, hogy a törvény végrehajtatni nem fog, és mint annyi más, papiron marad. Csakugyan nem akadunk annak nyomára, hogy az Ulászló királytól tett jószágadományokat László visszavette, vagy hogy a főurak azoknak megerősitését tőle kieszközölni szükségesnek látták volna.
Ellenben László király alighogy az országgyülés végzésében a jószágadományozásra a felhatalmazást megnyerte, azonnal élt is vele és pedig annak javára, ki iránt leginkább volt háládatosságra lekötelezve.
Pozsonyban, január utolsó előtti napján kiállitott adományleveleiben Hunyadi János részére – kinek érdemeit és szolgálatait szokatlan terjedelemben beszéli el és kivételes magasztalásokkal halmozza el – Görgény és Déva adományozta várakat, a hozzátartozó uradalmakkal; egyuttal az erdélyi szászok földjén létező Besztercze városából és kerületéből az erdélyi vajda hatósága alól kivett külön területet alkotván, ennek örökös főispánságát vagy grófságát reá és maradékaira ruházta.35
A király nemcsak ilyen módon terjesztette ki kegyeit Hunyadi János fiaira; az idősebbiket, az alig husz éves Lászlót, Horvátország és Dalmáczia bánjává nevezte ki, oly módon, hogy ebben a tisztben Cillei Ulrikkal osztozott.36
Hunyadi János bővitett czimere.
Az 1453 február 1-én kelt czimeres levél eredetije az országos levéltárban. Osztott és hasitott czimerpajzs 1. és 4. kék mezejében fekete holló látható, csőrében ékköves arany gyűrűvel, a 2. és 3. ezüst mezőben vörös oroszlán, mely mellső ballábával nyilt aranykoronát emel. A pajzsot ezüst sisak fedi, arany koronájából kinövő ezüst sasszárnynyal és arany-ezüst sisakfoszlánynyal. A hátteret halvány vörös alapon sárga arabeszkekkel díszitett kárpit képezi, világos zöld és meggyszin keretbe foglalva.
Az eredetiről másolta Cserna Károly.
A király nagybátyjának és a kormányzó fiának egy országzászlósi tisztre együttes kineveztetésében az a benső szövetség nyilatkozik meg, a mely Cillei Ulrik és Hunyadi János között létesült, és a mely a politikai helyzet alakulásának megfejtéséhez kulcsot nyujt.
Hunyadi János hatalommal, méltósággal, adományokkal halmoztatik el; viszont ő lehetővé teszi, hogy Cillei Ulrik a király mellett czim nélkül, de tényleg a gyám tisztét viselje, és az ő politikai nézetei Ulászló király választásáról és László koronázásáról érvényesüljenek.
Hogy közöttük a viszony milyen benső volt, azt elárulja Hunyadi Lászlónak 1453 május 3-ikán Cillei Ulrikhoz intézett levele, melyben értesíti, hogy Hunyadi János bizonyos harminczad-jövedelmeket az ő „szándéka, akarata és parancsa szerint” Pozsony városának haszonbérbe adott.37
Ezen benső viszony létesülésének czélja és következménye az volt, hogy ők ketten a főhatalmon megosztoztak, és mikor Podjebrád György is hozzájuk csatlakozott,38 mintegy triumviratust képeztek. Mindenütt, különösen a császári udvarnál úgy fogták fel a helyzetet, hogy Magyarországon Hunyadi, Ausztriában Cillei, Csehországban Podjebrád az uralkodó.39
Különösen Hunyadiról azt hirdették, hogy hatalma Magyarországon a királyénál is nagyobb.40 És csakugyan majdnem azt mondhatnók, hogy mintegy haszonbérbe vette az országot. Ugyanis arra kötelezte magát, hogy a neki átadott királyi jövedelmekből a közterheket ő viseli és a királynak udvartartása költségeire évenkint huszonnégyezer arany forintot fizet. Beszélték, hogy ezenkivül Cilleinek évi tizenkétezer forintot biztositott, s hogy igy ő tőle az országot „megvásárolta”.41
Hunyadi állását, a mit az 1453-ik év elején elfoglalt, semmi sem jellemzi hivebben, mint az a levél, a mit Sforza Ferenczhez, Milano fejedelméhez intéz:
„Méltóságos fejedelem, tisztelt urunk! Uraságodnak követe, Del Bene Jakab által bemutatott levelének tartalmát megértettük; s annak következtében titkárunkat, tisztelendő Albert jogtudort, az uraságodtól jól ismert ügyek tárgyalására és elintézésére teljes hatalommal felruházva, uraságodhoz küldjük. Kelt Budán, 1453 ápril 20-án. Hunyadi János beszterczei örökös gróf, a királyi felségnek Magyarországon főkapitánya.”42
Ezek a sorok úgy hangzanak, mintha fejedelem tollából folynának.
V. László és nagybátyja Cillei Ulrik.
Székely Bertalan olajfestménye a Magyar Nemzeti Múzeum képtárában.
Cillei, a mikor Hunyadit és Podjebrádot a főhatalom osztályosaivá tette, ezt azzal az utógondolattal cselekedte, hogy befolyását a király személyére megszilárditván, később az ő nevében az összes országok fölött ő maga fog uralkodni. Ezen czél elérése végett a legerkölcstelenebb eszközhöz nyult. A fejlődő ifjut megrontani, az uralkodó jogainak gyakorlására és kötelességeinek teljesítésére alkalmatlanná tenni igyekezett. A helyett, hogy tanulmányai folytatásáról, testi és lelki megedzéséről gondoskodnék, komoly munkához szoktatná: a gyönyörök és szórakozások folytonos mámorában tartotta. Enea Silvio, ekkor már sienai püspök, de még mindig a császár bizalmas tanácsosa, az ifjú király napirendjét igy irja le: „Reggel, alighogy ágyát elhagyja, görög csemegeborral és czukorba főtt dióval kinálják; azután misére megy; a mikor termeibe visszatér, teritett asztal várja, szárnyas sültekkel és magyar borral. Ebédre mindig legalább tizenhárom ételt és erős osztrák borokat szolgálnak föl; ezalatt bohóczok, énekesnők és tánczosnők előadásaikkal a király érzékiségére hatnak; mig gyenge elméjét hizelgő udvaronczok a nagyság álomképeivel töltik meg. Ebéd után a király pihen. Mikor felébred, erős bor és befőtt gyümölcs az érzékeket új gyönyörökre teszik fogékonynyá. Ekkor a király néha a tanácsosok ülésébe megy; de legtöbbször a városba lovagol kecses hölgyek látogatására. Visszajövet készen találja a vacsorát, mely válogatott gyönyöreivel késő éjjelig huzódik el. És ennek daczára lefekvés előtt újból borral és czukros gyümölcscsel kinálják.”43
Ennek az életnek szinhelye a bécsi várlak volt. Ugyanis a pozsonyi országgyülés befejezése után a király nem a magyar fővárosba ment, hanem Cillei kiséretében Bécsbe tért vissza, az egész tél és nyár folytán ( 1454) ott tartózkodott.