SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
Mátyás sikereinek oka hadseregében rejlik. Fegyvereseinek létszáma, A fekete sereg. Alkotó elemei: Huszárok. A hadsereg beosztása. Dunai hajóhad. Bonfin nyilatkozata a magyar hadseregről. Mátyás diplomátiai fölénye. Ellenfelei. Szövetsége III. Iván moszkvai fejedelemmel. Beavatkozása az olaszországi államok versengéseibe. Velencze. VIII. Incze pápa és Ferdinánd nápolyi király. Ancona. A magyar korona melléktartományai. A kenyérmezei diadal. A boszniai hadjárat. Magyar Balázs fölszabaditja Otrantót. II. Bajazed szultán és Dsem herczeg. Mátyás tervei Dsemmel. Fegyverszünet a törökkel. Ujabb harczok. A temesvári győzelem. Ujabb lépések Dsem kiszabaditására
Állásának jelentőségét és kivívott sikereit Mátyás az ő egyéni tulajdonságai mellett legkivált hadseregének köszönhette. Az állandó zsoldos hadak létesitésére irányuló törekvés már az ő trónralépte előtt általánossá lett. De uralkodása nagy hatást gyakorolt ezen intézmény fejlesztésére. Zsoldosokat szokatlanul nagy számban tartott szolgálatában, és a mellett a nemzeti honvédelem régi elemeit is kellően fel tudta használni. Igy azután olyan nagy hadtesteket állithatott sikra, a milyenekkel korának egyik keresztény fejedelme sem rendelkezett.
Egykorú kimutatás szerint saját országaiból 93,000 fegyverest volt képes a törökök ellen küldeni, mig a hűbéri viszonyban álló oláh és moldvaországi vajdáktól 70,000 fegyverest számitó segély hadakra számithatott.1 Leveleiből tudjuk, hogy 1476-ban hatvanezer embert küldött Moldvaország megmentésére. És 1482-ben úgy nyilatkozott, hogy a nápolyi királynak és szövetségeseinek, ha ezek elegendő pénzzel látják el, akár százezer embert küldhet segitségül.
Mig a franczia, német és olasz fejedelmek főleg a svájczi cantonokból toborzották zsoldosaikat, Mátyás zászlai alá leginkább Cseh- és Morvaország lakossága, mely a husszita háborúk alatt a katonáskodáshoz hozzászokott, szolgáltatott edzett, kitartó harczosokat. Ezekből alakúlt seregének magva, a „fekete sereg,” mely elnevezését egyenruhája és vaspánczélai sötét szinétől nyerte. A szerb földről is a hóditó török elől menekülő egész fegyveres népáradat jött Magyarországba és ezeket a vad elemeket Mátyás a zsold rendes fizetésével, az élelmezés szabályozásával; úgyszintén kérlelhetetlen szigorával fegyelmezni tudta.
Az idegenek mellett seregében a magyar faj sem szorúlt háttérbe; a könnyű lovasságot, a huszárokat, az Alföld szolgáltatta; az ősi időktől katonáskodáshoz szokott székelyek pedig a legjobb íjászok hirében állottak.
A magyar seregnek erejét nemcsak alkotó elemei és létszáma, hanem főkép szervezete biztositotta. A hadtudományi irók ebben a fönmaradt gyér adatok világánál is, a római legiók rendszerének utánzását ismerik föl,2 a mit megmagyaráz az a tény, hogy Mátyás a régi Róma hadvezéreit példányképeknek, katonai iróit mestereinek tekintette; amazok tetteit és ezek munkáit alaposan tanulmányozta. De a hadtudomány régi vívmányait fölhasználva, saját korának viszonyait és szükségleteit kellően tekintetbe vette és ez irányban tapasztalatait, a miket gyermekkorában atyja oldala mellett szerzett, később sokféle szövetségesekkel, legkülönbözőbb népek ellen szünet nélkül viselt háborúkban folytonosan gyarapitotta.
Hadtudományi irók Mátyás serege legkiválóbb előnyét minden fegyvernem öszhangzó együttműködésében találják. A király maga ismerteti egyik levelében3 azokat a feladatokat, a miket a háromféle pajzsos, vértes és könnyü gyalogok, a vaspánczélba burkolt nehéz lovasok és a huszárok (könnyü lovasok) vannak hivatva megoldani. Ezekhez a tüzérség, hidászok és kézművesek csapatai járultak.
A szárazföldi sereget hathatósan támogatta a dunai hajóhad, mely egykorú kimutatás szerint 364 hajóból állott. Közöttük ágyúkkal és ostromgépekkel megrakott rengeteg gályák és tornyos dereglyék találtattak. A vizi haderőt tizezer fegyveresre és harmadfélezer hajósra teszik, a kik nagy részben a rácz népből kerültek ki.4
Bonfin, a nápolyi származású történetiró, a magyar sereget, melyet az ausztriai hadjáratban egy ideig kisért, áradozó, részben túlzó magasztalásokkal halmozza el. „Egy nemzet sem mutathat föl – úgymond – katonákat, kik a meleget és hideget, munkát és fáradtságot könnyebben viselik, a parancsnak készségesebben engedelmeskednek, csatába és halálba örömestebb mennek,.... mint Mátyás katonái. Vitézebbek és kitartóbbak a spártaiaknál!”5
*
Mátyás a fegyverével kiküzdött sikereket diplomatiájának fölényével állandósitotta.
A német birodalom szervezetének fogyatkozásai és fejedelmeinek kölcsönös torzsalkodásai miatt nem kellett attól tartania, hogy a császár az osztrák tartományokat birodalmi segitséggel visszaszerzi. Ellenben a Jagelló ház két uralkodója veszélyesebb ellenfél lehetett. Ezért míg egyrészről azon volt, hogy őket a császárral való szövetkezéstől visszatartsa, ugyanakkor elkészült teendőivel arra az eshetőségre is, ha a hármas szövetség megújulna ellene. Már 1477-ben védnöksége alá fogadta a német lovagrendet, mely Poroszország fölött uralkodott, és arra kötelezte magát, hogy egész hadseregét rendelkezésére bocsátja, ha a lengyel királylyal háború tör ki.6
Mátyás utóbb tekintetét a távol Oroszországra irányozta, hol III. Iván moszkvai fejedelem (1462-1505) a mai orosz állam megalapitásának nagy művét erős kézzel és furfangos ügyességgel megkezdette, a tatár-mongo fenhatóság jármát lerázta, a kisebb fejedelmeket saját fönhatósága elismerésére birta, Litvániától a gazdag novgorodi herczegséget elfoglalta és a nyugat-európai udvarokkal is érintkezésbe lépett. Mátyás szövetséget ajánlott neki Lengyelország ellen, a mit Iván örömmel fogadott el. 1488-ban az oklevelek kicseréltettek és a két uralkodó között barátságos viszony fejlődött ki.7
Mátyás győzelmei emlékére vert érem.
Előlapján a király mellképe, MATHIAS REX HVNGARIAE BOHEMIAE DALMAT(ie) körirattal. A hátsó lapon seregek felvonulását ábrázoló jelenet, a középen Mars oszlopon álló szobrával, s alant MARTI FAVT- | ORI felirattal. A Magyar Nemz. Múzeum eredeti példányáról rajzolta Cserna Károly.
A császári korona megszerzésére irányuló törekvések és a Frigyes császár ellen viselt háborúk Mátyást már korábban is az összes hatalmi tényezők felhasználására utalták, és arra is késztették, hogy az olaszországi államok versengéseibe beavatkozzék.
Mikor 1478-ban a velenczei köztársaság Ferrara és Milano fejedelmeivel a pápa és a nápolyi király ellen szövetséget kötött, Mátyás apósa és a szentszék megoltalmazása végett Velencze megtámadására nagy előkészületeket tett. Örömmel ragadta meg ezt az alkalmat, hogy Dalmáczia azon részét, melyet a magyar koronától Velencze elszakitott, visszaszerezze. De mivel a nápolyi királytól igért segélypénz elmaradt, és a császár a az ő területén magyar hadaknak az átvonulásra engedélyt nem adott, a háború is elmaradt.
Kevéssel utóbb Velencze Mátyást még inkább fölingerelte maga ellen azzal, hogy a magyar koronához tartozó Veglia szigetét, a hűtelen Frangepán grófok kérésére, védnöksége alá fogadta és kormányzót rendelt oda. Ekkor Magyar Balázs vezérlete alatt a sziget megszállására hadakat küldött, és a pápának, ki Velencze érdekében közbenjárt, kijelentette, hogy készebb „a saját fejét és egész birodalmát koczkára tenni,” mint koronája jogait feláldozni.
A következő (1481.) év őszén a nápolyi király, a florenczi köztársasággal és Milanoval szövetséget kötött Velencze ellen. Mátyás a csatlakozásra fölhivatván, ajánlkozott, hogy százezer arany segitségért tizezer svájczi gyaloggal és hatezer magyar lovassal támadja meg Velenczét. De a szövetségesek ezt a szerény igényét is sokalták, és alkudozni kezdtek, hogy hatvanezer aranynyal elégedjék meg. Ez a szükkeblüség nagy mértékben boszantotta. „Úgy viselik magokat – mondá egy alkalommal mint a fösvény, a ki, hogy garast takaritson meg, forintot áldoz föl.” Utóbb késznek nyilatkozott pénzsegély nélkül is meginditani a háborut, ha szövetségesei megnyugosznak abban, hogy mihelyt Dalmácziát visszahódította, Velenczével békét köthet. Az alkudozások soká folytak és nem vezettek eredményre. Mátyás a szövetséghez nem csatlakozott, sőt a mikor meggyőződött, hogy Velencze megtörésére czélzó terveiben az olasz államok segitségére nem számithat, merész fordulattal (1484 tavaszán) Velenczének tett szövetségi ajánlatot, a melynek elfogadásától kedvező hatást várt a császár ellen viselt háború folyamára.
Az előterjesztésére adott válasz édes szavakkal szólott ugyan „a változatlan barátság és szeretet érzelmeiről,” a miket Magyarország királya iránt a köztársaság táplál, de a senatus vonakodott a császárral fennálló jó viszonyt megszakitani és mindennemü kötelezettség elvállalása elől kisiklott.
Bécs megvivása után Mátyás azzal a gondolattal foglalkozott, hogy a császár uralma alatt álló Trieszt és Fiume városokat hatalmába ejti; és ekkor a köztársaság támogatását kérte ki. A senatus erre nyiltan tagadó választ adott, kijelentvén, hogy a császárt sérelemmel nem illetheti.
Mátyás figyelmét ugyanekkor déli Olaszország eseményei is magukra vonták.
VIII. Incze, ki 1484 nyarán foglalta el a pápai trónt, ellenséges viszonyba jutott Ferdinánd nápolyi királylyal, mert ez a hűbéradót, melylyel a szentszéknek tartozott, vonakodott megfizetni és országa papságát önkényesen kivetett adókkal terhelte. 1486 őszén kitört közöttük a háború. Mátyás ekkor neje atyjának pártját fogta; fenyegetődzött, hogy az engedelmességet a pápának fölmondja, és az egyetemes zsinathoz fölebbez, 1488 márczius végén pedig másfélezer fegyveresből álló segélycsapatot küldött Nápolyba.
Ezzel egyidőben az anconai köztársaság is Mátyáshoz folyamodott, hogy fölötte a fönhatóságot és védnökséget fogadja el. Ancona, az adriai tenger egyik legjelentékenyebb kikötője, régtől fogva a szentszék fönhatósága alatt álló kis köztársaságot képezett; mivel azonban Velencze részéről sokféle sérelmeket szenvedett s ezeknek orvoslását a Velenczével szövetkezett pápától nem várhatta, azt remélte, hogy a magyar királynál mind a velenczei köztársaság, mind a törökök ellen oltalmat fog találni.
Mátyás az ajánlatot örömmel fogadta, és az elvállalt védnökség jelvénye gyanánt a magyar birodalom zászlaját küldötte Anconába, a hol azt a következő (1488.) év ápril első napjaiban a tanácsház tornyára ünnepélyesen kitüzték.
Ez az esemény nagy hatást idézett elő. A pápa az olasz államok követeit maga elé hivatván, fájdalmas megütközését tolmácsolta Mátyás eljárása fölött, a melyet a boszú művének jellemezett; őt leveleiben éles szemrehányásokkal illette, Ancona polgárait pedig egyházi átokkal sujtotta.
A pápa és a király levelekben, követek által egy egész éven át tárgyalták az anconai kérdést, melynek megoldására Mátyás azt a módozatot ajánlotta, hogy a pápa az anconaiakat a kiközösités alól oldja föl, őket biztosita, hogy a vele kötött szövetség miatt rajtuk boszut nem áll, és ha ezután az anconaiak az egyezség felbontásáért magok folyamodnak: ő az elvállalt védnökségről szivesen lemond. Az 1489-ik év végén lemondását a pápának csakugyan bejelentette.8
Nyugaton országokat hóditva, a császárt és a német birodalom leghatalmasabb uralkodóit megalázva, Mátyás látszólag megfeledkezett a magyar korona elvesztett melléktartományairól és a csapásokról, a miket Magyarország a török szultánok részéről gyakorta szenvedett. Kortársai és az ujabbkori történetirók azt a vádat emelték ellene, hogy tulcsapongó hatalomvágyának nemzete érdekeit feláldozta, és örök dicsőséget igérő pályáját, a mit atyja jelölt ki neki, muló fényü sikerek kedveért hűtelenül elhagyta.
Ezek a vádak nem egészen indokoltak. Mátyás tekintete mindig a kelet felé irányult, csak új utat választott, hogy a régi czélhoz biztosabban juthasson el. Mindenütt, a hol politikai befolyását vagy fegyverének hatalmát érvényesitette, Magyarország biztonságának föltételeit és az erőgyarapodás forrásait kereste. A pápával és a császárral, Német- és Olaszország fejedelmeivel folytatott tárgyalásaiban minduntalan fölmerül a török birodalomba inditandó támadó hadjárat ügye. Biztosítani kivánja magát és nemzetét a felől, hogy míg a keleten harczol, trónja és országa nyugatról támadásnak nem lesz kitéve; és hogy a küzdelemben, a mit az egész keresztény világ érdekében folytat, az egész kereszténység hathatós segitségében részesűl.
Azonban, a miként sem elődei, sem atyja nem voltak képesek az európai hatalmasságokat a feladat nagyságával arányban álló áldozatkészségre késztetni, úgy e tekintetben ő sem birta a közönyt és szükkeblüséget megtörni. Sőt a velenczei köztársaság 1479 elején a Magyarországgal fennálló szövetségtől elszakadván, a törökkel békét kötött, a minek egyik következménye az volt, hogy ekkor Mohamed szultán újból Magyarország ellen fordult, és még az emlitett év folyamán Oláhországon keresztül Erdélybe sereget küldött.
Mátyás legjelesebb két vezérét küldötte ellene: Bátori Istvánt, ősrégi nemzetség sarját, és Kinizsi Pált, ki molnárlegényből küzdötte föl magát az országzászlósi méltóságig. Együtt vivták 1479 október 13-ikán Szászváros közelében, a Kenyérmezőn azt a dicsőséges csatát, a mely az ellenség megsemmisitésével végződött, közel harminczer töröknek életébe került.
Mátyás kisebb emlékérme.
Előlapján a király mellképe, MATHIAS REX HVNGARIAE BOHEMIAE DALMAT(ie) körirattal; a hátsó lapon csatajelenet. A Magyar Nemz. Múzeum régiségtárának példányáról rajzolta Cserna Károly.
A következő év őszén a törökök a császár tartományait, Stiriát és Karinthiát választották rabló kalandozásaik szinhelyévé. Mátyás erről értesülvén, személyesen indult ellenök. De a megáradt Dráva és Száva folyamokon a hidak elkészítése sok időt igényelt, s míg ő megérkezett, az ellenség zsákmánynyal és foglyokkal megrakodva már elvonult. Ekkor megtorlásul Bosnyákországba nyomult, a török területen nagy pusztitást vitt véghez, és egy basát öt napig tartó véres ütközetben megvert. Egyidőben Kinizsi Szerbországba tört, Kruseváczig hatolt, és itt több diadalmas csatát vivott.
Ezalatt érkezett a pápától és a nápolyi királytól az a tudósitás, hogy a török hajóhad Olaszország délkeleti részében, Apuliában kikötött, és a partra szállított húszezernyi sereg 1480 augusztus 11-ikén Otranto városát hatalmába ejtette s a nápolyi trónörököst, Alfonz herczeget, visszavonulásra kényszeritette. Egész Olaszországot rettegés szállotta meg; a pápa már Rómában sem érezte biztosságban magát, és készületeket tett a menekülésre.
Mátyás, a kihez segitségért folyamodtak, Magyar Balázs kapitány vezérlete alatt hatszáz válogatott vitézt küldött Apuliába. Ez a kisded csapat dicsőségesen járt el megbizatásában. Elmés számitással azt a kis erősséget támadta meg, a melyet a várost vizzel ellátó forrás oltalmára emeltek a törökök. Heves küzdelem után az erősség és vele a forrás is hatalmukba került. Ekkor azután tábort ütött Otranto közelében. A török őrségnek a téli és tavaszi hónapok alatt az egybegyüjtött esőviz egy ideig elégséges italt szolgáltatott. De a mikor a medenczéket a nyári nap égető heve kiszáritotta, az őrség kénytelen volt kisérleteket tenni, hogy újból a forrás birtokába jusson. Mindannyiszor visszaveretvén, (1481) auguszuts 10-ikén a fehér lobogót kitüzte és szeptember elején az olasz földet elhagyta.
A pápa Otranto felszabaditásának emlékére érmet veretett. És mikor 1881-ben négyszáz éves emlékezetét ünnepelték a késő unokák, az őseiknek tett szolgálatokért a magyar szabaditók emlékének kegyeletesen áldoztak.
II. Mohammed az otrantoi kudarczot már nem élte meg. Fényes pályáját 1481 május 3-ikán fejezte be. Trónját legidősebb fia, II. Bajazed foglalta el. De egy tekintélyes párt őt azon ürügy alatt, hogy mikor született, atyja még nem volt császár, vonakodott elismerni, és törvényes trónörökösnek ifjabb testvérét, Dsem herczeget nyilvánitotta. Testvérháború keletkezett, mely Bajazed győzedelmével végződött. A bukott trónkövetelő Rhodos szigetére menekült, hol a Johannita lovagrend nagymesterénél barátságos fogadtatásra talált. Innen bátyja megbuktatása végett a keresztény hatalmakhoz fordult segitségért, és Mátyás őt személyesen kivánta fölkeresni. De szándékában megakadályozta a velenczei köztársaság, mely a János-lovagok nagymesterét rábirta, hogy Dsemet a lovagrend egyik francziaországi várába küldje és ott szigorú őrizet alatt tartsa.
A kenyérmezei diadal helye.
Rajzolta Székely Árpád.
Azonban Dsem törökországi párthivei nem nyugodtak meg. Egyik előkelő pasa az 1483-ik év folyamán Mátyáshoz jött, és előadta, hogy Bajazed császár annyira gyülöletessé tette magát alattvalói előtt, hogy ha Dsem sereg élén a török birodalomban megjelennék, a sikerre biztosan számithatna. Mátyás ekkor újabb lépéseket tett, hogy a török herczeg mielőbb hozzá bocsáttassék, és igéretet tett neki hogy a trón megszerzése végett „minden erejét, tehetségét és személyét is” rendelkezésére bocsátja.
De Velencze ármányai Dsemnek Magyarországba jövetelét meggátolták; s ezért Mátyás, mikor Bajazed szultán az 1483-ik év végén előnyös föltételek alatt fegyverszünetet kért, ezt öt esztendőre megkötötte. A keresztény hatalmakhoz intézett levelében elhatározását azzal okadatolta, hogy magára hagyatva, a török birodalom ellen a háborút folytatni nem képes, és hogy addig, a mig a többi uralkodók szemei megnyilnak, kénytelen volt magát békekötéssel megóvni a támadásoktól.
Otranto felszabaditásának emlékére vert érem.
Előlapján IV. Sixtus pápa mellképe, SIXTVS • IIII • PON(tifex) • MAX(imus) • SACRI • CVLT(or) körirattal. Hátlapján a győzelem istennője, lábainál legyőzött török foglyokkal, Felirata: SIXTE POTES PARCERE • SVBIECTIS • ET • DEBELLARE • SVPERBOS • CONSTANTIA • MCCCCLXXXI. Friedländer Gyula reproductioja után.
A törökökkel kötött szerződések megbizhatatlansága mindazáltal csakhamar kiderült.
Az 1484-ik év nyarán a szultán Moldvaországba sereget küldött, mely Kilia és Akierman fontos erősségeket megvivta. Mátyás felszólalására, azzal mentegetődzött, hogy a fegyverszünetbe Moldvaország befoglalva nincs. De ugyanekkor egy hétezer emberből álló török hadosztály Magyarországba tört, és Temesvár vidékén pusztitott, mig Kinizsi feltartóztatta és szeptember 15-ikén véres csatában tönkre tette.
Bajazed szultán.
A „Historia imperatorum Turciae” czímű, II. Ulászlónak ajánlott codex miniatureje.
Ezek az események Mátyás figyelmét ujból Dsem személyére irányozták. Azt tervezte, hogy a ferrarai herczeg a török herczeg közremüködésével francziaországi tartózkodási helyéről megszökve, és Magyarországba jőjjön. Ez kivihetetlennek bizonyulván, a franczia királyi udvarhoz fordult, hogy Dsem kiszolgáltatását eszközölje ki. Ekkor a vele szövetségi viszonyban álló pápát reábirta, hogy Dsemnek Rómába küldetését és a szentszék felügyelete alá helyeztetését követelje. Hosszú tárgyalások után Dsem csakugyan Rómába szállittatott és a pápa gondjaira bizatott mindaddig, mig a keresztény hatalmak a háborút meg nem inditják. De ennek bekövetkezését ő is, Mátyás is hiába várták.9