II. Julius pápa.
Rafael festménye a flórenczi Palazzo Pitti képtárában. Fénykép után.
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
A politikai helyzet II. Lajos megkoronázásakor. Miksa császár és XII. Lajos cambrayi szövetsége. II. Julius pápa. A budai tanácskozmány. Velencze helyzete. A köztársaság követet küld Magyarországba. Tárgyalások. Az esztergomi országgyülés elhalasztása. Az urak tanácskozmánya. A pápa kilép a cambrayi ligából. A székesfejérvári országgyűlés. A tatai tanácskozás. Az urak szükkeblűsége. A gyűlés határozata. Erkölcsi romlottság. Magyar követek Miksánál. A konstanczi szerződés. XII. Lajos franczia király magatartása. Bornemisza János támadása Bakócz ellen. Ujabb velenczei követség a királynál. Országgyűlés. A köznemesség gyűlése Rákoson. A török béke meghosszabbitása. II. Julius pápa. A szent szövetség. Bakócz Tamás hatalmi sóvárgása. Tekintélye. Velencze pártfogása. Miksa igérete. Bakócz római úti terve. Politikája az egyetemes zsinat készitésében. Bevonulása Rómába. Levelezése Rómából a császárral és a franczia királylyal. A francziák kiűzése Olaszországból. II. Julius pápa halála. Az európai uralkodók pápajelöltjei. A választás megejtése
Abban az időben, amikor Lajos koronázásakor a magyarországi pártküzdelmekben rövid szünet állott be: az európai politikai helyzet alakulása a nemzetnek alkalmat nyújtott a magyar korona egy rég elveszett melléktartományának visszaszerzésére.
Az 1508-ik év végén Miksa császár és XII. Lajos franczia király Cambrayben szövetséget kötöttek, oly czélból, hogy a velenczei köztársaságot megsemmisitsék és területét földarabolják. II. Ulászlót is csatlakozásra szólitották föl, kilátásba helyezvén, hogy segitségükkel Dalmácziát visszaszerezheti.
Azonban a király nejének halála óta az erély és a kezdeményezés bátorságának azt a csekély készletét is elvesztette, a mit birt. Az urakban hiányzott az ambitio és még inkább az áldozatkészség. A zilált viszonyok és pénzügyi zavarok közepett, mikor az ország területét a törökök ellen sem tudták megvédeni, alig lehetett új foglalásokra gondolni.
Mindazáltal a mikor II. Julius pápa a cambrayi ligához csatlakozott és a francziák Agnadellonál (1509 május 14-ikén) a köztársaság serege fölött nagy győzedelmet vívtak ki, Ulászló király (1509.) augusztus második felében a magyar főpapokat és urakat Budára tanácskozásra hivta össze, hogy „a magyar korona jogainak (Dalmácziában) érvényesitésére kinálkozó alkalmat, melynél kedvezőbb soha sem fordult elő és előfordulni többé soha sem fog,” vegyék fontolóra.1 A pápa, a császár és a franczia király követei is megjelentek itt.
II. Julius pápa.
Rafael festménye a flórenczi Palazzo Pitti képtárában. Fénykép után.
Velenczének számos barátja és lekötelezett hive volt a magyar urak körében. Élükön a primás állott, kinek a köztársaság kormánya előbb általános szólamok leple alatt, majd szabatosan formulázott ajánlatokkal kilátást nyitott a pápai trón megszerzésére. Ellenben Perényi Imre nádor és Szakmári György pécsi püspök királyi kanczellár, a primásnak régtől fogva vetélytársai, Velencze ellenségei valának.
A budai tanácskozmányt Dalmáczia visszafoglalásának ügyével kapcsolatban a török elleni háború kérdése is foglalkoztatta, mert a pápa igéretet tett, hogy a velenczei köztársaság megsemmisitése után a törökök ellen az európai hatalmak közreműködésével nagy hadjáratot indít.
Azonban Magyarországon megszokták az egyesült keresztény hatalmak nagy hadjáratát szép ábrándnak nézni. A humanista rhetorika mesteri művei, a mikkel Cesarini Julián utódai a magyar királyok és rendek előtt fölléptek, bizalmat többé nem keltettek. Ellenben kétségtelennek látszott, hogy mihelyt Magyarország Dalmácziát megtámadja, Velencze a törökök segitségét veszi igénybe. Arra pedig, hogy magukra hagyatva a törökök ellen háborut viseljenek, az ország rendei sem képesek, sem hajlandók nem voltak.
Igy tehát a két párt közvetitő javaslatot fogadott el, mely a végleges elhatározás elhalasztását lehetővé tette. Abban történt megállapodás, hogy a pápához és a császárhoz, a franczia és spanyol királyokhoz követek küldetnek, a kik a török hadjárat ügyét tüzetesen tárgyalják és közreműködésük felől biztos tudósitásokat hozzanak.
E közben a velenczei köztársaság, az ellene szövetkezett uralkodók lassúsága és kölcsönös féltékenysége következtében, szerencsésen kimenekült válságos helyzetéből; egyik hadvezére visszaszerezte az elvesztett Páduát, egy másik a mantuai őrgrófot foglyul ejtette. Ugyanakkor kisérletet tett, hogy a pápát és a spanyol királyt a ligától nagy engedmények árán elvonja; Magyarországba pedig Pasqualigo Péter előkelő patriciust követül küldötte, hogy a királyt a szövetséghez való csatlakozástól visszatartsa. Ez november 15-ikén Zágrábba érkezett, a hol a primástól az az üzenet várta, hogy útját ne folytassa, mert a király nem fogadhatja.
Ekkor ugyanis a magyar urak környezetében elmés terv merült föl, melynek az volt czélja, hogy az ország Dalmácziát kardcsapás nélkül szerezze vissza, vagy legalább más előnyöket biztositson magának. A köztársasággal el akarták hitetni, hogy Magyarország biztosan számithat a szövetséges hatalmak segitségével Dalmácziának visszahóditására; és igy jobb, ha Dalmácziát önként adja vissza, vagy birtokáért a magyar koronának évdíjt fizet. Ugyanakkor a szövetséges hatalmaknak előterjesztették, hogy mivel Velencze Magyarországnak, ha a ligához nem csatlakozik, Dalmácziát önként visszaadni kész, érdekükben áll, hogy Dalmácziát Magyarország számára ők hóditsák vissza, vagy pedig más előnyök biztositásával igyekezzenek Magyarországot visszatartani a Velenczéhez való csatlakozástól.
Mialatt erre nézve a Zágrábban időző velenczei követtel és Miksával a tárgyalások folytak, Ulászló 1510 márczius 12-ikére Esztergomba országgyűlést hivott össze, a mely hivatva volt dönteni a fölött, hogy Magyarország a cambrayi ligával szemben milyen állást foglaljon el.2
Az országgyűlés utóbb június 24-ére elhalasztatott; márcziusban pedig csak az urak tanácskozmánya tartatott meg. Itt a pápától a török háború tárgyában érkezett újabb felszólitás szokatlan lelkesedéssel fogadtatott.
Többen úgy nyilatkoztak, hogy Magyarország könnyen állithat ki kétszázezer fegyverest, csak költségről gondoskodjanak a keresztény hatalmak. Elhatároztatott, hogy a rendek június 24-ikén felfegyverkezve fognak egybe gyűlni.
De néhány nappal utóbb a pápától értesités érkezett, hogy elvált a cambrayi ligától, és kibékült a velenczei köztársasággal. Ezen esemény hatása alatt Velencze barátai a királyt rábirták, hogy Pasqualigot az udvarhoz hivja meg. Vele egyidőben a német és a franczia királyoktól is érkeztek követek.
II. Ulászló emlékérme.
Az érem előlapja a király mellképével és + WLADISLAUS • D(ei) • G(ratia). R(ex) •. VNGARIE • ET • BOHEMI(e) • körirattal. A Magyar Nemz. Múzeum régiségtárának eredeti példányáról rajzolta Cserna Károly.
A két uralkodó a pápa elválása daczára sem mondott le terveiről, és most még nagyobb súlyt fektetett rá, hogy Magyarországot csatlakozásra birja. Ilyen körülmények között a király és urak abban állapodtak meg, hogy a döntést minél tovább késleltetik, és azalatt Velenczétől „lehetőleg nagy előnyöket iparkodnak kieszközölni.” A magyarországi politikának ez volt egész programmja.
A június 24-ikére kihirdetett országgyűlés Székes-Fejérvártt tartatott meg, a hol a köznemesség nagy számban gyűlt egybe. A főpapok és urak, az országban uralkodó pestis miatt, nem mentek a városba, hanem a Tata felé vezető országút mentében, egy erdő szélén, sátrak alatt tanyáztak. A király, udvarával és a külső hatalmak követeivel, Tatán tartózkodott.
A király és az urak nem tartották kivánatosnak, hogy a tárgyalásokban a köznemesség egész tömege vegyen részt. Fölszólitást intéztek hozzá, hogy megyénként két-három követet válaszszon és azután oszoljék szét. A nemesség kezdetben hevesen ellenezte ezt az inditványt, és kivánta, hogy az urak mielőbb jőjjenek közös tanácskozás végett a városba. Utóbb mégis teljhatalommal felruházott negyven képviselőt választott, és azután nyugodtan szétoszlott.3
A köznemesség képviselői, a főpapok és urak ekkor Tatára mentek, a hol július 2-ikán nyilt téren, nagy nézőközönség jelenlétében, tartották első ülésüket; az elnöki széket a primás foglalta el. Legelsőben a külföldi követek hallgattattak meg. A pápai legátus, kit küldöttség hivott meg és kisért a rendek körébe, beszédében a török hadjárat ügyével foglalkozott; buzditó szavakat intézett a gyűléshez, a szentszék részéről minden kitelhető segitséget igért, egyszersmind a hadjárat sikerének biztositása érdekében fölszólitotta a rendeket, hassanak oda, hogy a császár és Velencze között békesség jöjjön létre.
A beszéd végeztével a primás röviden azt válaszolta, hogy a rendek tanácskozni fognak és megállapodásukat közölni fogják vele.
Ebéd után Miksa és XII. Lajos követeinek kihallgatására került a sor. Nevükben a franczia követ, Helie Lajos, szenvedélyes hangon szólalt föl a velenczeiek ellen, kiket „zsarnokok, hitszegők, haszonleső üzérek, komédiások, rókák” czimével illetett. Elbeszélte, hogy azok egymásután reászedték a pápát, Miksát, a franczia királyt, és most a törököket hivták segitségül. Buzditotta a rendeket, hogy Dalmáczia visszahóditására a kedvező alkalmat ne mulaszszák el fölhasználni, a mely vállalathoz a szövetkezett hatalmak jelentékeny hajóhadat bocsátanak rendelkezésükre.
Távozásuk után a velenczei követ hivatott meg. Pasqualigo a köztársaságot az ellenségeitől emelt vádak ellen védelmezte. Azután a magyar királyt magasztalta, mert a Velenczével fönnálló szövetség fölbontására kérések, igéretek, ajánlatok sem csábithatták el. Biztositotta a rendeket, hogy viszont a signoria Magyarország érdekében minden áldozatra kész; ne bizzanak Velencze ellenségeinek igéreteiben; ellenben fogadják el a köztársaságnak örök szövetség létesitésére irányuló ajánlatait. Végül arra kérte őket, hogy jóindulatuk kitüntetésére legalább ezer lovast küldjenek a köztársaság segitségére.
Ő is azt a választ kapta, hogy előterjesztése fölött a rendek tanácskozni fognak.
Ez a nap, a mikor Európa leghatalmasabb államainak követei egymásután Magyarország rendei elé járulnak, szövetséget ajánlva és kérve: a mult idők legdicsőbb emlékeit újithatá föl és ezekkel összhangzó nemes elhatározások szülője lehetett volna. A köznemesek, ki ily hatásokra még fogékonyak valának, ösztönszerűleg átérezték azt a kötelességet, hogy a tétlenségből ki kell lépni. Dalmáczia visszahóditásának gondolatát a nagy királyok hagyományainak fölelevenitése gyanánt üdvözölték. Azonban az urak sivár lelkében az a gondolat, hogy Magyarország a nagy küzdelmekben elfoglalja megillető helyét, s mérlegbe vesse tekintélyének súlyát, nem talált viszhangra. A haza dicsősége és jövendője iránt közönyösek maradtak. Lelkesedni már nem tudtak, csak számitani; és számitani is csak azokkal a tényezőkkel, melyeket az egyéni önzés, vagy legfölebb a pártszellem a maga czéljaira kizsákmányolhatott.
A velenczei és a császári párt vezérei elkeseredett gyűlölettel állottak egymással szemben; de egyik sem volt hajlandó áldozatokat hozni, nagy vállalkozásra szánni el magát. A hatalmi kérdés elválasztotta őket; de találkoztak abban, hogy minden terhet és koczkáztatást elháritani, a szövetséget kereső államoktól lehetőleg nagy előnyöket biztositani egyaránt igyekeztek.
Perényi Imre pecsétje.
Négyelt pajzs 1. és 4. mezejében koronából szárnyak között kiemelkedő férfifej, a 2. és 3. mezőben jobbra néző oroszlán. A pajzs felett E(mericus) P(erényi) betük. Az országos levéltár eredeti példányáról rajzolta Dörre Tivadar.
A gyűlés a külföldi követek kihallgatása után bizottságot küldött ki a végett, hogy a velenczei követtel Dalmáczia átengedése iránt tárgyalásokat inditson. Azonban Pasqualigo kijelenté, hogy utasitása nem engedi ilyen tárgyalásokba bocsátkozni. Mikor a bizottság ezt az országgyűlésnek július 3-ikán bejelenté, több szónok heves kifakadásokra ragadtatta el magát a köztársaság ellen. Egyik felhozta, hogy az a segélypénz, a mit Velencze Magyarországnak fizet, a signoria számadási könyveibe mint „zsold” van bevezetve; gyalázat volna, – úgymond – ha kevés posztóért és ékszerért, a mit magasan értéken felül számitva, a segélypénz fejében Velencze nyujt, az ország Dalmáczia visszafoglalásáról lemondana. És mikor a primás a köztársaság védelmére emelte szavát, szemébe mondották, hogy „a köztársaságtól meg van fizetve!” A nagy többség a cambrayi ligába való belépést sürgette. Velencze barátai elhallgattak. Ekkor azután a császár és a franczia király követei a gyűlés szine elé hivattak és megkérdeztettek, vajjon a szövetség megkötésére teljhatalommal föl vannak-e ruházva? Mire azt válaszolták, hogy ilyen meghatalmazást uralkodójuktól nem kaptak, de kérni fognak.
Ennek daczára a julius 5-ikén tartott ülésben határozat gyanánt kimondatott, hogy a király Dalmáczia visszahóditására hadjáratot indit, egyúttal a császárhoz és a franczia királyhoz szövetség kötése végett követeket küld.
A köznemesség képviselői kevéssel utóbb szétoszoltak. A tárgyalások folytatása a királyi tanácsra bizatott, melynek tagjai közül hét főpap és kilencz világi úr maradt Tatán a király körül.
A rendek határozata a velenczei követet megdöbbentette ugyan, de a primás megnyugtatta. „Hadd lármázzanak, – mondá egy alkalommal – akármit határoznak, semmi sem fog történni.” És egy másik főpap bevallotta, hogy az országgyűlés végzésének már azért sem lehet következménye, mert a kincstár üres és az urak pénzt nem adnak. „Tépjenek szét darabokra – igy szólt – és lelkem a pokolba jusson, ha valamikor magyar sereg Dalmáczia elfoglalására indul!”
Szakmári György aláirása 1519 márczius 8-án kelt oklevelen.
Olvasása: Georgius ep(iscop)us ecc(les)ie Quinq(ue)eccl(es)ien(sis) manu p(ro)p(ri)a s(ub)s(cripsi)t. Az oklevél eredetije az országos levéltárban.
És csakugyan a nagy tervek kicsinyes fogásokat gyümölcsöztek. A velenczei követtel újra alkudozások indittattak meg, melyeknek nyiltan bevallott czélja az volt, hogy a signoriától hátralékos követelések czimén nyolczvanezer arany kifizetését és az évi segélypénz fölemelését eszközöljék ki. Az a követelés, hogy Velencze Dalmácziát önként bocsássa vissza és a fenyegetés, hogy Magyarország a cambrayi ligához csatlakozik, csak arra voltak hivatva, hogy nyomást gyakoroljanak rá.
Sőt a magyar urak ezen tárgyalások folyamán cynikus kézzel maguk rántották le a leplet erkölcsi romlottságukról.
Perényi nádor a velenczei követ előtt bizalmas társalgásban nem átallotta bevallani, hogy azok, a kik Dalmáczia visszafoglalását követelik, Velenczének nem ellenségei; csak meg akarják mutatni, hogy a primás nem olyan hatalmas ember, mint a milyennek magát képzeli; minden nehézség onnan származik, hogy a signoria mindig csak Bakóczot jutalmazta és magasztalta föl, ellenben másokra nem volt tekintettel; ő kész az ügyeket jó kerékvágásba hozni, csak azután az elért eredményt neki, és ne az esztergomi érseknek tudja be a köztársaság.
A kanczellár pedig ezt az üzenetet küldötte a követnek: „ne csodálkozzék a fölött, hogy ő ekkorig kevés jóakaratot tanusitott a köztársaság iránt; mindenekelőtt a saját hazája javát és díszét köteles előmozditani; e mellett be akarta bizonyitani, hogy annyi, sőt nagyobb hatalma van, mint az esztergomi érseknek, a ki magát mindenhatónak képzeli.”
Ugyanekkor Korbáviai János gróf, ki a Velencze ellen inditandó dalmácziai hadjárat egyik vezérévé volt kijelölve, Pasqualigonak bejelenté, hogy a vezéri tisztet nem fogadja el, mert a köztársasághoz hiven ragaszkodik; különben is a hadjárat nem jöhet létre, mert a királynak annyi pénze sincs, hogy mindennapi kenyerét beszerezhesse, a gazdag urak fösvények és Horvátország élelmiszerekben annyira szűkölködik, hogy két hétig sem képes ezer katonát ellátni.
Ez a nyilatkozat hiven jellemzi a helyzetet. Háborúra készületet senki sem tett. És a harczvágy, a mit a franczia követ izgató beszédei némely körökben fölkeltettek, lelohadt, a mikor Olaszországból hire érkezett Velencze újabb győzedelmeinek és a franczia hadak visszavonulásának.
Ez alatt a tatai gyűlésnek még az az ártatlan határozata is, mely a hatalmakhoz küldendő követekre vonatkozott, csak részben hajtatott végre. A kalocsai érsek, kinek Rómába, Lónyai Albert zenggi kapitány, kinek Francziaországba kellett volna mennie, nem is keltek útra. Csak Beriszló Péter fejérvári prépost és Sárkány Ambrus főispán, a császárhoz küldött követek jártak el megbizatásukban. Miksa császár Konstanzban fogadta őket. Itt a tárgyalások a „Dalmáczia visszaszerzésére czélzó hadjárat” ügyében megindultak.
A magyar követek a részletekre nem nagy gondot forditottak. Tisztában voltak az iránt, hogy a megállapodásoknak gyakorlati jelentősége úgy sem lesz. Annál jobban ügyeltek arra, hogy nyitva tartsák az ajtót, a melyen a király az elvállalandó kötelezettségek teljesitése elől menekülhessen. Október elején a következő pontokban jött létre a megállapodás: A császár és a franczia király a magyar királyt fölveszik a cambrayi ligába; mindenekelőtt közös ellenségüktől, Velenczétől visszaszerzik azokat a területeket, a mikre mindegyikük igényt tart; azután közös erővel hadjáratot inditanak a törökök ellen; a magyar király Dalmáczia visszahóditására a hadi munkálatokat a jövő (1511.) év ápril elsején megkezdi, Istriában és Friaulban háborúskodó szövetségeseit segiti, és a fegyvert csak akkor teszi le, miután mindnyájan visszaszerezték az őket jogosan megillető területeket. Viszont a császár és a franczia király kötelezik magukat, hogy ugyancsak ápril elején Velenczét megtámadják és békét csak akkor kötnek, a mikor Magyarország Dalmácziát tényleg visszaszerezte; a dalmácziai hadjárat czéljaira a magyar királynak ezer fegyverest, tizenkét ágyút, huszonnégy gályát és hat teherszállitó hajót bocsátanak rendelkezésére; csak miután ez a segitség tényleg megadatott, lép érvénybe Ulászló királynak a hadjárat meginditására vonatkozó kötelezettsége, mely végkép megszünik, ha ez a segitség ápril első napjáig meg nem adatott. Végre a császár kezességet vállal, hogy ezt a szerződést a franczia király november 25-ig megerősiti; a mennyiben ez a megerősités elmaradna, a magyar király a szerződést érvénytelennek tekintheti.4
Igy tehát a konstanzi szerződést akár a franczia ratificationak, akár az igért segitségnek a pontosan kijelölt határidőn túl elmaradása érvénytelenné volt teendő. Mikor a követek Konstanzból ezt a szerződést meghozták, a magyar urak, kik az év végén Veszprémben gyültek egybe, mindjárt az első föltételbe kapaszkodtak, és azt javasolták a királynak, hogy a szerződés megerősitését a franczia ratificatio megérkezéséig függessze föl; egyuttal fölkérték őt, hogy országgyűlést hirdessen, mely a háború ügyét újabb tárgyalás alá vegye.
A franczia ratificatio február közepe táján megérkezett. De ennek szövege nehézségek támasztására és a döntés elhalasztására nyujtott alkalmat. XII. Lajos a konstanzi szerződéshez azon föltétel alatt járult, ha az aragoniai király is csatlakozik hozzá. Ez ellen a magyar urak kifogást emeltek, arra utalván, hogy ilyen föltételről a konstanzi tárgyalások alkalmával szó nem volt; azt követelték tehát, hogy a franczia király új oklevelet állitson ki, kijelentvén, hogy csak az új oklevél megérkezése után foghatnak a hadi készületekhez, mert „bizonytalanra sereget kiállitani, hajókat fölszerelni nem lehet.”
II. Ulászló.
A Dietrichstein Zsigmond báró és Rottal Borbála 1515 július 23-án véghezment lakodalmát ábrázoló olajfestménynek a gráczi történelmi múzeumban őrzött egykorú másolatáról. AZ eredeti kép Pernegg várában őriztetett, hollétéről jelenleg nincs tudomásunk.
Azonban ezalatt Velencze ellenségei újból előtérbe léptek. Köztük Bornemisza János volt a legerélyesebb; kimélet nélkül támadta Bakócz Tamást, hirdette, hogy meg van vesztegetve, és fenyegetőzött, hogy árulásáért a jövő országgyűlésen bünhődni fog.
Mikor pedig (1511) márczius 17-ikén a Boroszlóban időző király, a vele levő magyar uraktól környezve, a velenczei követet fogadta, s ez sem Dalmáczia átengedése, sem a pénzügyi kivánságok tárgyában kielégitő választ nem adhatott, az urak felháborodása a köztársaság ellen szenvedélyes kifakadásokban nyilvánult, melyek a király személyét sem kimélték. „Ezek a velenczeiek – igy szólt egyikük – újsághirekkel töltik meg felséged gyomrát, de semmit sem tesznek.” „Ha felséged – mondá egy másik – kötelességét teljesitené, bizonyára Velencze is megtenné azt, a mivel tartozik.” Némelyek szitkozódtak, mások gúnyosan kaczagtak. Ezen kinos jelenet alatt a király halkan néhány szót váltott a kanczellárral, ki Pasqualigohoz fordulva igy szólott: „Ő felsége határozott választ vár és pedig a jövő országgyűlésig, mert ott az ügyeket véglegesen el kell intézni.” A király ajkai is megnyiltak, de csak egyetlen szót ejtettek ki: „Facite” – „cselekedjetek.”
Az országgyűlés május 3-án nyittatott meg. A király és az elnöklete alatt tanácskozó urak küldöttséget bocsátottak a Rákos mezején egybegyült köznemességhez. Vezetője, Ráskai Balázs tárnokmester, előadta a királyi üzenetet, melyben a rendeket a törökök részéről fenyegető veszélyekre figyelmeztette. Horvátország végső maradványai is elvesznek, – úgymond – ha kellő oltalomban nem részesülnek; a moldvadországi vajda, ha segitség nélkül hagyatik, a szultánnak meghódol, a mi a magyar koronára nagy szégyen és hátrány lesz; Jajcza falait a földrengés annyira megrongálta, hogy ha erőditményei ki nem javittatnak, újabb ostromot nem állhat ki.
Majd egy második üzenet jött a királytól, azzal a fölszólitással, hogy a gyűlés minden jobbágytelekre egy forint adót vessen ki. De ez a kivánság kedvezőtlenül fogadtatott. Több szónok a király gyengeségéről és a pénzügyek zavarteljes állapotáról beszélt. A köznemesség végre mégis hetven dénárt szavazott meg és pedig ötvenet az ország, húszat „a királyi konyha” szükségeire. De ennek az adónak behajtását és az abból befolyó – alig 80,000 forintra számitott5 – jövedelemnek kezelését nem a kincstárnokra bizta. Két biztost választott, a kiket súlyos büntetések terhe alatt az adó lelkiismeretes behajtására és a jövő országgyűlésen számadástételre kötelezett. Más biztosokat a végvárak megvizsgálására, az erőditmények kijavitására küldött ki. Mindezeket a határozatokat a királynak bejelentvén, a köznemesség szétoszlott.
Az urak együtt maradtak, és első sorban a török békekötés ügyével foglalkoztak. Ugyanis május 11-ikén török követ érkezett Budára, a béke meghosszabbitását kérve. A király és az urak erre hajlandók voltak, de csak úgy, ha Velencze, Lengyelország és Oláhország is befoglaltatnak a békekötésbe, a mire a török követek fölhatalmazva nem voltak, s igy a tárgyalások megszakadtak.
Julius elején három magyar úr jelent meg a velenczei követnél, s közölték vele, hogy a portáról érkezett hirek szerint a törökök nagy hadikészületeket tesznek, a melyek valószinüleg Nándor-Fejérvár vagy Pétervárad ellen irányulnak, ezért a királynak sereget kell kiállitani, a mely czélra egy Budán tartózkodó velenczei kereskedőnél különféle felszerelési czikkeket kell beszerezni; mivel pedig ez csak készpénzfizetés mellett hajlandó szállitani, a kincstár pedig üres, fölkérték, birja rá a kereskedőt, hogy nyisson hitelt és biztositsa, hogy számlája a velenczei évdíjból kifizettetik.
A követ kétségét fejezte ki a hirek alapossága iránt, és azt válaszolta, hogy jótállásra felhatalmazva nem lévén, csak mint magán ember járhat közben. És a kereskedő néhány nap mulva 6000 arany értékű árút szállitott.
A török támadás hire csakugyan alaptalan volt. Szeptember közepén megjött a portáról a szultán oklevele, melyben Velencze és Lengyelország befoglalásával a békét öt esztendőre meghosszabbitotta.
Ezzel egyidőben II. Julius pápa, a szentszék védelme és a francziáknak Olaszországból kiküszöbölése végett, az úgynevezett szent szövetséget hozta létre Spanyolországgal és a velenczei köztársasággal. A magyar királyt szintén csatlakozásra szólitotta föl. Hosszú tanácskozás után, Ulászló az ajánlatot elfogadta. De a mint előbb a cambrayi ligának, úgy most a szent szövetség tagjainak Magyarország semmiféle szolgálatot nem tett; viszont ezekből a szövetségekből Magyarországra sem háromolt semmiféle előny.
*
Ezen meddő tárgyalások Bakócz Tamásnak alkalmat szolgáltattak arra, hogy az európai politika szinpadán jelentékeny szerepet játszva hatalomsovár kezével a pápai tiara után nyúljon.
Bakócz bibornoki pecsétje.
Renaissance stilusu épitmény három fülkéjében Szent-János evangelista, Szent-Adalbert és Szent-István szobrai, fejük felett a megfelelő felirattal: S(anctus) • IO(annes) • E(van) G(elista), S(anctus) • ALBERT(us), S(anctus) • STEFA(nus). Adalbert lábainál főpap térdelő alakja látható; az épület oromzatát a Szűz-Mária szobra disziti. Alant bibornoki kalap és kettős kereszt alatt Bakócz czimere: kerékből kiemelkedő szarvas. Körirata: (Sigillum) THO(mae) * BAKOZ * CAR(dinalis) STRIGON(iensis) * ET * PATR[IARCHAE * CON]STANT(inopolitani) * LEGATI * HUNGARIE * A Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának eredeti példányáról rajzolta Dörre Tivadar.
Bakócz Tamás azt a hatalmat, amit Ulászló király fölött már trónralépte idejében magához ragadott, állandón megtudta őrizni. Velencze követei az „ország második királyának” nevezik; azt jelentik róla, hogy „nagyobb a tekintélye, mint a királyé”; hogy Magyarországon „pápa is, király is; egyszóval minden, a mi lenni akar”.6 Ennek következtében az európai hatalmasságok, amelyek a magyar királyi udvarnál bármit elérni kivántak, első sorban ő hozzá fordultak, és miután köztudomásúvá lett, hogy az ambitio és a birvágy sugallatai egyaránt uralkodnak lelkében, azon voltak, hogy őt hizelgő levelekkel, méltóságok és javadalmak adományozásával lekötelezzék, sőt mikor arról győződtek meg, hogy szemei előtt a földi hatalom legmagasabb czélpontja lebeg: Szent-Péter székének elfoglalására közreműködésüket kilátásba helyezték.
Velencze pártfogása szerezte meg neki 1500-ban a római bibort és 1507-ben a konstantinápolyi patriarcha méltóságát. Miksa pedig az 1505-ik év tavaszán, mikor a Zápolyai-párt a Habsburg ház örökösödési igényei ellen a harczot meginditotta, oklevelet állitott ki, melyben kötelezi magát, hogy a pápai trón megüresedésekor befolyását az esztergomi érsek megválasztatása érdekében fogja az uralkodóknál és a bibornokoknál felhasználni.7
Róma középkori képe.
Schedel világkrónikájának fametszete.
Miksa, a ki igéretekben mindig bőkezű, tervezéseiben gyakran kalandos természetű volt, az elvállalt kötelezettséget bizonyára nem vette komolyan. De Bakócz lelkét ettől fogva egészen betöltötte a pápai trónra való fölemelkedés vágya.
Öt esztendő múlt el anélkül, hogy életczélja elérésére kilátás nyilt volna. Az 1510-ik év október végén hire jött, hogy II. Julius pápa súlyosan megbetegedett. Bakócz ekkor készületeket tett, hogy Rómába utazik. De néhány nap múlva, a pápa felgyógyulásának hirére, útitervét elejtette.8
A következő (1511.) év tavaszán a császár és a franczia király a pápán, mert a cambrayi ligából kilépett és ellenségeikhez csatlakozott, boszút akartak állani és azon fáradoztak, hogy egyetemes zsinatot hozzanak létre, mely a pápát trónjától megfoszsza. Megnyerték a bibornoki testület öt tagját, a kik szeptember első napjára Pisába egyetemes zsinatot hirdettek. Ezek nagy súlyt helyeztek arra, hogy Magyarország primását megnyerjék; másrészről azonban a pápához ragaszkodó bibornokok őt a zsinaton való megjelenéstől visszatartani iparkodtak. Mindkét párthoz tartozó bibornokok részéről formaszerüen ki állitott kötelező iratokat kapott, hogy pápaválasztás esetén ő rá adják szavazatukat.9 És egyik római főpapnak hozzá intézett levelében ezt a nyilatkozatot olvashatta: „Főtisztelendőségedet úgy várjuk mint a Messiást: mert egyedül tartjuk képesitettnek arra, hogy az egyház hányatott hajóját az üdvösség révpartjára vezesse.”10
Bakócz egyideig habozott, hogy melyik rész felé hajoljon, és tartózkodó állást foglalt el. Azt a jellemző nyilatkozatot találjuk egyik levelében, hogy „a gladiatorok példáját követve, majd a küzdtéren fogja elhatározni, milyen eljárást kövessen.”11 Azt remélte, hogy sikerül a két pártot kiegyeztetnie és pápaválasztás esetén maga személye körül csoportositania.12
De amialatt ő a császárral, a lengyel királylyal és a velenczei köztársasággal meginditott tárgyalásaiban az útat a pápai trónra előkészité, szeptember 11-ikén Rómából levelet kapott, mely a pápa halálának bekövetkeztét jelenté. Ez megrenditő hatást gyakorolt rá. Bizalmas emberei előtt elkeseredve panaszolta, hogy minden reménysége füstbe ment, mert a pápaválasztásra későn érkezik, és távollétében a bibornokok nem lesznek rá tekintettel.
A pápa halálának hire alaptalannak bizonyúlt. De Bakócz ekkor nem hagyta abba úti készületeit. Arra határozta el magát, hogy Rómába megy, és II. Julius pápának ajánlván föl szolgálatait, részt vesz a tőle kihirdetett lateráni zsinaton.
Az 1512-ik év január 26-ikán érkezett Rómába. Bevonulása feltünést keltő esemény volt. Megjelenésének ünnepélyességével, kiséretének pompájával az elkényeztetett rómaiaknak is szemkápráztató látványosságot nyújtott. Szemtanúk leirása szerint a menetet negyven megterhelt öszvér nyitotta meg, melyek a bibornok czimerével ékesitett, fehér és sárga sávos takaróval voltak boritva. Azután három lovas jött, török brokát-kelméből készült öltönyben, melynek újjai gazdagon voltak himezve és gyöngyökkel kirakva; magyar fövegük drága kövektől ragyogott, török lovuk szerszámát ezüst diszités és himzés ékesiték. Hat lovas lándzsákra illesztett vörösfehér szinű zászlócskákat lobogtatott. Tiz lovas ötven lovat vezetett kötő-féken. Ezeket kilenczvenöt lovas követte, kiknek öltönyét a zsinórdiszitések majdnem egészen elboritották, széles ezüst övről ezüst hüvelyű kard függött, ezüst zsinórral kivarrt csizmáik ezüst sarkantyúval, a lovak szintén ezüst szerszámmal voltak ellátva. A kiséret néhány úri tagja aranybrokát és drága prémmel szegélyezett különböző szinű selyem szövetekből készült magyar ruhát, és nyakukon arany lánczot viseltek.
Egy másik szemtanú jelentésében olvassuk: „A bevonulás olyan pompás vala, hogy ahhoz hasonlót évek óta nem láttunk. A kiséret fényes ruházatának, a lovak diszes szerszámainak leirására nem vállalkozhatom. Száz szememnek kellett volna lenni, hogy ezt tehessem.”13
Bakócz a keresztény uralkodóknak egymás között és a szentszékkel való kibékitését tüzte ki római politikája czéljául. Ez egyéni érdekeinek szempontjából is a leghelyesebb útnak látszott; mert igy az uralkodókat lekötelezhette, egyszersmind remélhette, hogy a nyugtalan, harczias II. Julius halála után a bibornoki testület olyan utódot keresve, ki az egyház részére a béke áldásait biztosithatja, figyelmét ő reá fogja irányozni. Azonban a hatalom után való versenyfutásában az egyetemes béke helyreállitásának és a törökök ellen intézendő nagy támadó hadjáratnak eszményei iránt sem vesztette el a fogékonyságot.
Ennek következtében oda hatott, hogy a pápát a császárral és a franczia királylyal való kibékülésre birja. A pápa megegyezésével levelek s küldöttek útján érintkezésbe lépett mindkét uralkodóval, a kik iránta hálájuk és bizalmuk nyilatkozataival nem fukarkodtak. A franczia király, a mikor a hadai által elfoglalt Bologna visszaadására késznek nyilatkozott, azt az óhajtását fejezte ki, hogy ideiglenesen, mig a békekötés föltételei megállapittatnak, a magyar primás vegye át a fontos város kormányát. De a béke nem jött létre, a primás erőfeszitései sikertelenek maradtak. A háború az 1512-ik év tavaszán megújult, és most a francziákra nézve válságos fordulatot vett, úgy hogy ezek hóditásaikat elvesztvén, hazájukba visszavonúlni kényszerültek. Olaszország a pápát szabaditója gyanánt ünnepelte.
Bakócz Tamás ily körülmények között tétlenségre volt kárhoztatva. Csak az év (1512) vége felé lép ismét előtérbe, mikor Láng Máté bibornok mint Miksa császár követe Rómába érkezett, hogy a pápával való szövetkezés ügyében tárgyalásokat inditson14. Ezek folyama alatt II. Julius 1513 január utolsó napjaiban megbetegedett. Halálát közeledni érezvén, arról kivánt gondoskodni, hogy helyét méltó utód foglalja el. Megújitotta a régi egyházi törvényeket, melyek hivatva voltak a pápaválasztás tisztaságát biztositani. A diplomatiai körökben elterjedett hirek szerint a bibornokokat arra kérte volna föl, hogy ne szavazzanak a magyar primásra;15 kétségkivül azért, mert előre látta, hogy Bakócz az ő politikájával szakitva, Francziaországgal kibékülne.
II. Julius pápa 1513 február 20-ikán múlt ki. Az üresedés tartamára az egyház és a pápai állam kormányát a bibornoki rend három legidősebb tagja vette át; köztük volt Bakócz is.16
Az európai uralkodók már a pápa betegsége alatt állást foglaltak a pápa választás kérdésében. A császár utasitotta Rómában levő követét, hasson oda, hogy se franczia, se velenczei bibornok ne választassék meg. A spanyol király csak azt az óhajtást fejezte ki, hogy a választás szabadon, tisztán, az egyházi törvények megtartásával történjék. A franczia király arra szólitotta föl országának bibornokait, hogy olyan jelölt mellé álljanak, a ki a keresztény világ békességének helyreállitását tekinti föladatának.
A mi a velenczei köztársaságot illeti, a magyar követnek Bakócz érdekében tett előterjesztésére a doge válasza igy hangzott: „A velenczei állam örömmel venné az esztergomi érsek úr megválasztását, mert úgy tekintjük őt, mintha Velencze polgáraihoz tartoznék. Óhajtásunkat bibornokaink jól ismerik.”17 Ez a nyilatkozat nem volt nagyon biztató, és a signoria nem Bakócz Tamás, hanem Grimani bibornokot tekintette jelöltjének.
Igy tehát érdekeit csak Magyar- és Lengyelország uralkodói karolták föl, a kiknek azonban a bibornoki testület tagjaira befolyásuk nem volt. Mindazáltal azon bibornokok közé tartozott, a kikről Rómában azt hitték, hogy a megválasztatásra legtöbb kilátásuk van; a különféle combinatiókban, amiket a Velenczébe érkezett jelentések tartalmaznak, az ő neve soha sem hiányzik.18
A pápa megválasztására hivatott bibornoki gyülés (conclave) 1513 márczius 4-én nyilt meg. Az első szavazásnál huszonöt szavazatból Bakócz Tamásra csak nyolcz esett. A második szavazásnál pedig, márczius 11-ikén, egyhangúlag Medici János bibornok választatott meg az egyház fejévé.