Eleonora császárné aláirása a szatmári békét kihirdető, 1711 május 26-ikán kelt oklevelén.
Olvasása: Eleonora Magdalena Theresia mp.
Az okirat eredetije a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában
SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE
A dieta előkészületei. A szatmári béke vitás pontjai. A dietában képviselt országrészek. Viszonyuk az 1708–11-iki dietához. Károlyi Sándor audientiája. A gyülekezés. A szatmári béke megerősítése. A megnyitás. A pártok. A koronázás. Vita a hitlevél fölött. Ennek jelentősége. Károly népszerűsége
Mindazon csapás, mely az országra nézve kivánatossá teszi a király atyai gondoskodását, erős kezét, sorban sujtotta hazánkat. Be kellett gyógyitani a polgárháborúnak még vérző sebeit, helyreállitani az egyetértést kuruczok és labanczok, protestánsok és katholikusok közt, meg kellett fékezni a pestis dühöngését, könnyiteni kellett az inség és nyomoruság által elcsigázott népesség terhein. A mellett pedig a török szomszédság és a Lengyelországban tartózkodó emigratio szükségessé tették az országnak számos katonasággal való megszállását, mely seregnek eltartása, még ha zsarolás és visszaélés nem is sokszorozta a terhet, nem járhatott az adózó nép nagy megpróbáltatása nélkül. E szorosan vett hazai ügyeken kivül a dynastia hatalmi állása is követelt áldozatot. A spanyol örökösödési háború nem ért véget, és ha Károly meg akarta tartani Spanyolországot, birodalma erejét még jobban meg kellett feszitenie mint azelőtt. Anglia már 1711 októberben előzetes békére lépett Francziaországgal: a nagy szövetség felbomlott, a császár már csak egyedül állott szemben Francziaország erejével.
A magyar közjog és gyakorlat egy törvényes eszközét ismerte az ország sebei gyógyitásának: az országgyűlést. Ha a magyar rendek hozzájárulása minden az országot illető ügy eldöntéséhez szinte talpköve alkotmányunknak, úgy megkérdezésüket és a királylyal való értekezésüket az 1712-dik év elején sokszorosan fontos ügyek tették szükségessé. Hogy csak a legfőbbeket emlitsük, meg kellett koronázni az új királyt és végre kellett hajtani a szatmári békességet, melynek X. pontja igy szólott:
„Mindennek hatalma lészen a jövő országgyűlésében a főbb gravameneket nemcsak elővenni, de melyek a nemzet boldogulására és becsületére hasznosoknak találtatnának is, szabad vox szerént ő felségétől kérni és sürgetni. Hogy senki abban ne kételkedjen, hogy ő felsége mind a törvényeknek megtartásában, mind a hazafiaknak az ország hivataljaira való alkalmaztatásában az egész keresztény világ előtt nyilvánvalóvá akarja tenni, hogy ő felségének ezen Magyarországhoz és Erdélyi fejedelemséghez viseltető atyai indulatjában semmi fogyatkozás nem lészen, a mint viszont ő felsége is felette igen kivánja, hogy a magyar és akármelyik nemzetségből való erdélyi lakosok, az ő törvényes szabadságokkal élés mellett, királyokhoz való hivségekben egy nemzetnek se engedjenek.”1
Eleonora császárné aláirása a szatmári békét kihirdető, 1711 május 26-ikán kelt oklevelén.
Olvasása: Eleonora Magdalena Theresia mp.
Az okirat eredetije a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában
1708-tól 1711-ig együtt volt már a dieta, hogy az akkor dúló polgárháború közepett az ország alkotmányát a felmerülő szükségekhez képest átalakitsa. De ez csak egy pártnak, nem az egész országnak volt a gyűlése és József császár halála és a szatmári békesség teljesen megakasztották művét. Hiszen a lényeges fordulat épen abban állott, hogy a király ne egy felekezetben, egy pártban lássa az országot, hanem az egész nemzetben.
Mindjárt a császár halála után a kanczellária Bécsbe, az udvarhoz szólitotta a nádort és Magyarország egyházi és világi főurait. Az interregnum berendezéséről, a regensnő kormányának elismeréséről volt szó. Nevezetes, hogy ennek törvényessége ellen felszólaltak: hisz magyar törvény szerint a király távolléte alatt csak a nádor lehet helyettese. A kanczellár kénytelen volt replicát dolgozni ki, melyben arra utalt, hogy Eleonóra koronás magyar királyné.2 A király már május 4-én teljhatalmu helyettesének rendelte anyját, ki e felhatalmazás alapján május 26-án meg is erősitette a kuruczokkal kötött egyezséget. Ezzel ténylegesen meg volt oldva a kérdés, de jogilag épen nem. Maga Károly elismeri a nádor követelésének jogosultságát, és csak politikai okokból nem teljesiti kivánságát. Belátja, hogy nagyon csinyján kell eljárni, látszatát is kerülve annak, hogy meg akarják dönteni a nemzet privilégiumait, „mert hisz ez volt az rebellió világos oka.” Nagyon szivén fekszik, hogy többé ne adjanak okot a magyaroknak panaszra, és e czélból különösen azt ajánlja, hogy a katonaság ne kövessen el visszaéléseket.3
A szatmári békesség még több fontos kérdést hagyott függőben és Károlyi Sándor, kit kurucz részről leginkább terhelt a felelősség az egyezség megkötéseért, méltó büszkeségét helyezte abba, hogy minden vitás ügyben volt pártfelei részére szerezzen kedvező döntést. „A békesség tractájakor két punctumot nem obtineálhattam Pálffytól, t. i., hogy azoknak is hasonló gratiájok és amnestiájok legyen, az kik az pacificatio előtt a fölséges udvar gratiájára visszatértenek, és hogy az kik azon fegyverkezés alatt elestenek, vagy megholtanak és deficiáltanak, s az törvény szerint jószágok az fiscusra ne szálljanak, hanem successorokra és condivisionatusira.”4 Számos pörös ügy, özvegyek, árvák sérelme és könyei sürgetővé tették a kérdéseknek a humanitásnak megfelelő megoldását. Ezért a felső-magyarországi urak, a régi kuruczok, azt követelték, hogy azonnal tartsanak országos gyűlést a nádor elnöklete alatt a közügyek és a katonaság eltartásának berendezésére.
A szatmári béke kihirdetésének czímlapja.
A Magyar Nemzeti Múzeum levéltárának eredeti példányáról
Bécsben a miniszterek conferentiája június 25-ikén elvetette ezt a veszedelmesnek látszó tervet. De ott is belátták, hogy az országgyűlést soká elhalasztani, nagy bajjal és koczkázattal jár. „Kuruczok és labanczok egyetértenek ez esetben, és ha Felséged jelenléte és törvényes országgyűlése nem hoz rendet az országba, néhány hónap alatt mulhatatlanul újra kitör a rebellió. Ennek a bajnak a jelenlegi kormány nem veheti elejét, mert rendes országgyűlés nélkül nem lehet a királyságban törvényt hozni és rendelkezni. Országgyűlést pedig csak Felséged jelenlétében lehet tartani. Ment ha convocatiót engednének a nádor alatt összejönni, bizonyos, hogy alapját vetnék meg a forradalomnak, és legjobb esetben is oly törvényeket és rendelkezéseket hoznának, melyeket Felségednek még koronázása előtt mutatnának be és melyek elfogadása nagyon kellemetlen, visszautasitása pedig veszélyes lehet.”5
Tényleg az év őszén csak az adó és a katonaság élelmezését intézte el a Pozsonyba hivott tanácskozás, az országgyülés kérdésével pedig csak deczemberben foglalkoztak az udvarhoz meghivott magyar urak. Megegyeztek abban, hogy a dieta összehivásának joga, az örökösödés alapján, egyedül a Felséget illeti meg. Mint ilyen fontos fordulópontnál nem is lehetett másként, tárgyalás alá kerültek a legfontosabb közjogi problémák. Hisz 1687 óta nem volt törvényes teljes diéta!
Az udvar álláspontja az, hogy csak azokat az országrészeket kell meghivni, melyek a régibb dietákban is résztvettek, természetesen a Drávántúli részeknek beleértésével. Erdélyt azonban, rnelynek meghivását sürgették a magyar urak, ki kell hagyni. Annak mostani állapota, úgy a karloviczi béke, mint a királyi diplomák alapján, nem engedi, hogy a magyar királyság tagjának tekintsék. Másként áll jogilag a dolog az Erdélyhez tartozó magyar megyéket illetőleg. A Partium megyéi kétségtelenül Magyarországhoz tartoznak ugyan, de maguk sem akarnak elszakadni Erdélytől és igy ugyanazon okból, mint Erdélyt, őket sem kell meghivni. Kiemelik azonban, hogy ebből a magyar király és a szent korona jogára nézve semmi káros következés ne legyen levonható.
Maga a koronázás szertartása a régibb ceremoniale szerint megy végbe. Csak egy ősrégi és egyszerüségében nagy symbolicus jelentőségü szokásnak elhagyását tette szükségessé a királyságnak örökössé válása. A nádor többé nem szólitja fel a karokat és rendeket az ünnepi szertartás alkalmával: akarják-e királyuknak koronázni Károlyt? A koronázás az országgyűlés elején menjen végbe és ne előzze meg más, mint a királyi hitlevélnek és biztositásnak tárgyalása. A hitlevél és eskü ugyanaz legyen, mint a melyet József adott ki és tett le 1687-ben.
A választási királyság lényegéhez tartozik azon feltételek előzetes megállapitása, melyeknek elvállalása alapján készek a rendek hódolni az uralkodónak. A trónváltozás ily módon alkalmat nyujtott az alkotmány továbbfejlesztésére a rendi szabadságok értelmében. Igy történt ez Németországban a választási capitulatiók, igy Lengyelországban a pacta conventa utján. Hazánkban a királyi hitlevél és eskü ezen ős alkotmányos gyakorlat maradványai. A XVII. században, 1687-ig, mindig új meg új feltételeket szabtak a koronázandó királynak. Most a korona örökösségével együtt az alkotmány sarkalatos pontjainak bizonyos állandósága jutott érvényre. A rendek már nem szabhatták meg előzetesen feltételeiket és minden lényeges változtatáshoz és újitáshoz szükséges volt már a koronás király hozzájárulása.
III. Károly elfogadja a szatmári békét.
(A Barcelonában, 1711 julius 20-ikán kelt okirat záradéka.) Olvasása: Regii appensione munitarum, quae datae sunt in civitate nostra Barcinonae vigesiwa mensis Iulii anni a partu virgineo supra millesimum septingentesimo undecimo, regnorum nostrorum Hispanicorum octavo, Hungariae vero el Bohemiae primo. Carolus mp.
Az okirat eredetije a bécsi állami levéltárban
Az udvari felfogás az új dietában az 1708/11-diki labancz diétának egyenes folytatását kivánta volna látni. Minek vesszen kárba annak munkája és a reá forditott költség! Ugyanez a szempont magyarázza meg, hogy a dieta helyéül újra Pozsonyt tüzték ki.
Nem oly egyszerü az időpont meghatározása. Nem akarják április közepénél előbb elkezdetni, mert külömben a hideg megártana annak a két ezred katonaságnak, mely régi szokás szerint őrségét képezte a koronázó városnak. De magasabb rendőrségi tekintetek is határoznak. Ha februárban vagy márczius elején gyül összea dieta, munkálatait csakhamar megszakitja a nagyhét és a husvét. „Az ilyen szünet és munkátlanság pedig módot és alkalmat nyujt magánértekezésekre, sőt esetleg veszedelmes összejövetelekre. Ezeket pedig soha sem szabad türni, dieta idején legkevésbbé, sőt szorosan el kell tiltani, mert sok rossznak csirái és hátráltatják a diéta munkáját.” A párt- vagy klubélet kifejlődése sehogy sem illett az állami gyámkodás aranykorának keretébe.
A koronázáson kivül két főtárgyát jelölik ki a tanácskozásnak. Az egye a szatmári békesség beczikkelyezése,6 a másik az igazságszolgáltatás rendezése, mely nagyon szivén fekszik ő felségének.
Európa nagy látványosságai közt mindig előkelő helyet foglalt el az a jelenet, midőn Magyarország Szent-István koronáját teszi uralkodója fejére. Bármily nagy volt az országban uralkodó szegénység és nyomoruság, az uralkodó osztály fényüzésén, öltözeteinek, fegyverzetének drágaságán, paripáinak ékességén az nem igen hagyott nyomot. Most pedig különös ok követelte, szinte hazafias kötelességgé tette a legnagyobb disz kifejtését. Károly volt első királyunk, kit azután koronáztak meg, miután már a császári korona ékitette homlokát.7 A kereszténység első fejedelmét méltóan kellett fogadni és beiktatni. Uraink, kik Bécsben jártak s összeköttetésben állottak az udvari körökkel, mar jól tudhatták, hogy VI. Károly kellően tudja méltányolni és élvezni az ily nagy és ritka ünnepekkel járó pompát, melynek az ő fölkent személye lesz a természetes központja.8
Nagyon sietteti az országgyűlés egybehivását. Elrendeli, hogy azonnal küldjék szét a meghivókat és terminusul 1712 április 3-ikát tűzi ki.9 Tavasz haladtával különben egyéb ügyei könnyen megakadályozhatnák hű magyarjainak jelenlétével való megvigasztalását.10
Január végén a magyar urak sorban bemutatkoztak a császárnak. Különösen fontos missiója volt Károlyi Sándornak, az új hivek természetes fejének és képviselőjének. A nagyeszü és tapasztalt volt kuruczvezér az uralkodóval folytatott beszélgetések alkalmával azt a meggyőződést szerezte, hogy Károlyból jó király lesz, és az országot alatta nem fogja elnyomni az osztrák minisztérium.11 Ez a meggyőződés csakhamar elterjedt az országban és mindenfelé nagy reménynyel néztek az ország gyűlésének megnyitása elé.
Ha valahol, úgy Magyarországon a nemzet gyűlése volt századokon át az ország törvényhozó gyűlése, és ezt a megkülömböztető jellegét még akkor sem vesztette el, midőn a nemesség fejenként való megjelenése már több mint három nemzedék óta törvényesen megszünt.12 Egész népvándorlás indult meg az ország minden részéből Pozsony felé. Eljöttek a gazdag püspökök s mágnások, aranyban, drágakövekben csillogó számos kisérettel, a szekerek és csatlósok hossza sorával, oda igyekeztek a komoly megyei követek iró deákjaikkal, nyomukban a számtalan ügyes-bajos ember. Mert ki ne áhitozott volna a királyi kegyre, ki ne keresett volna igazságot? midőn a hosszu zavar és belháború megingatott mindent, birói döntéstől tette függővé az ősi jószágok birtokát, gyakran a küzdő felek szabadságát és életét is. Az útak rosszasága, a számos szegény legény merész vállalattá tette az utazást, melyre csak jó nagy csoportban lehetett némi bátorsággal megindulni. Az ország keleti és déli széleiről két-három hétig eltartott az út Pozsonyig, pedig törvényes kötelesség volt a pontos megjelenés. De kit riasztott volna el fáradság és veszély, midőn a hazának, a vallásnak legfőbb érdekei jöttek szóba? A közügyek iránt való élénk érdeklődés ősi öröke a magyarnak és a rendi alkotmány igen alkalmas volt arra, hogy szinte egygyé forraszsza a hazaszeretetet a rendi, felekezeti, vidéki, sőt magánérdeknek érvényesitésével.
Gondoskodni kellett a felől is, hogy az országban még szerte dúló pestis ne jusson el Pozsonyba a fertőzött helyekről érkezőkkel együtt. A várost és vidékét katonai kordon őrizte. A Vág vonalán csak három helyen engedték meg az átjövetelt, ott vesztegelni kellett, a Dunán meg csak a pozsonyi hidon volt szabad az átkelés. Aggodalomra adott okot, hogy az urak és követek magukkal hozzák ágynemüiket, mert szalmán csak nem hálhatnak? Még nagyobb gondot okozott az összejött sokaság élelmezése. Ha csak a pestisről ment vidékről, azaz Pozsony, Nyitra, Mosony és Sopron megyékből engedik meg a behozatalt, nagy drágaságtól, sőt hiánytól kell tartani. Jellemző, hogy végre is nem a szegény népre, hanem a mágnásokra való tekintettel, megengedték az élelmi szerek szabad közlekedését, hogy az urak jószágaikból láthassák el magukat.13 Az elszállásolás sem ment könnyen. A váraljai zsidóságot kiüzték a városból és siralmas könyörgésükre, hogy legalább minden családból egyet-egyet türjenek meg, hogy folytathassa a kereskedést, az uralkodó egyszerüen azt válaszolta: sok okból nem engedhető meg.14 Az udvar számos lakást foglalt le a maga részére; a kinek nem volt tulajdon háza Pozsonyban, ott szorongott a királyi lovászmester által kijelölt szük polgári házakban.
Méltó bevezetése volt az országgyűlés megnyitásának, hogy a király márczius 30-ikán ünnepélyesen megerősitette, megpecsételtette és kihirdettette a szatmári pontozatokat. A politikai érdek és az igazságosság egyaránt követelték e kihirdetést. Mégis különös érdeméül tudták be az uralkodónak, hogy ez által véget vetett azon urak cselszövényeinek, kik önző czélból, mindenféle ürügy alatt annyi ideig késleltették az ország teljes megnyugtatását. Károlyi és Pálffy diadala volt ez a nádor, a kanczellár és a pereskedésből és confiscatióból nyerészkedő itélőmesterek fölött, kik természetesnek tartották, hogy a felkelők élete és vagyona az ő kényüktől függjön.15
Magának a dietának lefolyásáról hű és bő értesitést ad Lányi Pál gömöri alispánnak, az evangelikusok egyik főemberének diariuma. A Nagy-Tapolcsányban kiállott contumacia és „az rosz és sűrű árvizek” miatt csak április 14-ikén érkezett követtársával a városba. Másnap a korona ünnepélyes behozatala lelkesitette a hazafiakat. Kilencz éven át Bécsben őrizték a nemzet e kincsét és visszaérkezése mintegy külső jele volt a belső békének, a király és ország közti törvényes viszony helyreálltának.
A követeknek instructiójuk előirta, hogy mindjárt megérkezésük után udvaroljanak a főuraknak „a haza columnáinál”, gratiájokba ajánlva magukat és küldőiket. Igy sorban elmennek az esztergomi érsekhez, Keresztély szász-zeitzi herczeghez, az országbiró, Pálffy Miklóshoz, a királyi személynökhöz, mint az alsó tábla elnökéhez, ki hirül adja, hogy 20-ikán már ülést fognak tartani és a nádor be fogja hajtatni a törvényes birságot azoktól, kik még meg nem jelentek.16
„Eljövén pedig a 9 óra, begyülekeztek a statusok és méltóságos personalis úr is, a kir. tábla assessoraival és az első táblát occupálván, a belső tábla mellé clerus ült, a középső táblát pedig a Duna mellyéki nemes vármegyék követei ülték be, a szélső ajtó felől való táblát pedig a 13. nemes vármegyék követeinek rendelvén, azonkivül más végső három táblák, melyet a szabad kir. városok és az absens mágnások követeinek designálván, ültenek.”17 Oly nagy számban jelentek meg a rendek, hogy el sem fértek, és a kamarát fel kellett szólitani, „készitsen illendő elégséges táblát és székeket”. 10 órakor a rendek csoportosan felmentek a „zöld házba”, hol a felső tábla tartotta üléseit. Ott a nádor maga elnökölt, ki felolvastatta a király bevonulására vonatkozó directoriumot, melyet aztán „délyest 3 órakor az ország házában ad calamum ledictáltatták, és közönségesen mindenek irták”.
A királyt fogadó deputatio kijelölésénél, április 21-ikén már erős zendülés támadt a rendek közt. A personalis ugyanis két oly követet jelölt ki, ki egyuttal a királyi táblának volt birája. Ebben a megyei követek, kiknek nevében Okolicsányi Pál szólott, sérelmét látták a nemesi jognak és a szabad választásnak. Utoljára deputatiót választottak, hogy az a nádornak és az uraknak tegyen e felől jelentést.
Közben, ha nem volt sessio, sem dictálás, a méltóságoknál sem lehetett udvarlani „posta-nap lévén,” a jó vidéki emberek nagy örömmel és álmélkodással élvezték a szinházi látványosságot. „Délután estve felé három óráig tartott egy comoedia, a holott producáltattak in scena et theatro tenger, lovas kavallér, Szent-György képében, sárkány, szerecsenyek, dámák, kavallérok és egy intermedius pusio-féle Markalf stb.”18 Megnézték a hid diszitését, megbotránkoztak azon, ha a czimerek és jelvények rosszul voltak festve.19 Komolyabb foglalkozás is akadt. A nádortól és érsektől ki kellett eszközölni az engedelmet arra, hogy Pozsonyba a dieta alatt kálvinista prédikátort hozhassanak és ott isteni tiszteletet tartsanak. Ki kellett mutatniok, hogy régibb dietákon is gyakorolták ezt a kiváltságot és ennek alapján vigasztaló választ nyertek.
Bécsben is elvégezték a dieta előmunkálatait. A királyi propositiók az 1708/11-iki dieta tárgyalásainak befejezését, a szatmári béke beczikkelyezését, a közigazgatásnak és igazságszolgáltatásnak jobb karba helyezését, az ország határainak biztositását tűzték ki a tanácskozások tárgyául. A király is abból indult ki, hogy ez az országgyűlés csak folytatása az előbbinek. Azért felszólitja a rendeket, ne térjenek vissza az egyszer már elintézett sérelmekre és javaslatokra, viszont ő sem másitja meg elődje elhatározásait.20 A rendi tanácskozások vezetését annál könnyebbnek képzelték, mert a koronázási hitlevél kiadásánál is szorosan akartak ragaszkodni a József által kiadott diplomához.
Mindenütt, hol ülést tartanak – és hol tartanának többet mint Magyarországon – szembeszökő az az észlelet, minő kedvező helyzetben van az, ki kész, kidolgozott tervvel léphet fel. A mult századi alkotmányos gyakorlat kizárólag a kormánynak biztositotta ezt az előnyt. Az udvar politikája egységes, és legalább a rendekkel szemben, többnyire nagyon következetes. A rendeket ellenben osztálykülömbségek, felekezeti ellentétek, vidéki, családi és magánérdekek mindenkép szétforgácsolták. A megyei utasitások sem alkothattak köztük egységet, azok az országos sérelmek és kivánságok mellett nagy gonddal sorolták fel a helyi sérelmeket, gyakran a magánosok pörös ügyeit is. Láttuk, hogy az udvar mennyire tart attól, hogy mindazáltal a rendek közt bizonyos egységes pártélet találna keletkezni. Hanem törekvései nem vezettek czélhoz. Az északkeleti 13 megyének, a kiválóan forradalmi és ellenzéki Magyarországnak követei a régi szokás szerint egyértelemben szoktak eljárni. Csirájában már megvolt az az intézmény, mely később, mint kerületi táblai ülés, oly fontos szerepet játszott országgyűléseinken. Azonfelül az egységes nemzeti érzés, a nemesi jogok védelme, a törvények ismerete közös gondolkodást teremtett meg a rendek nagy részében, melynek hatalma alól még a főrendek sem igen vonhatták ki magukat. Igy történt, hogy az udvar és pártja gyakran egész váratlanul erős ellenzékre talált a rendeknél.
Ennek az ellenzéknek a közjogi küzdelem, az ország jogainak biztositása a koronával szemben adja meg erejét, tartalmát. Midőn a május 4-iki ülésen felolvasták a kanczellária levelét, melyben kérdést tesz: megvan-e minden előkészület arra nézve, hogy a király koronázás végett lejöhessen, Dravetzky Gáspár, Ungmegye követe, egyszerüen felemlitette, hogy a koronázást meg kell előzni a biztositó diploma kiadásának, úgy mint 1687-ben történt. Külömben mindnyájan „sziv óhajtja várják a Felséget”. A rendek elfogadták ezt a véleményt, magukévá tették az urak is, s nevükben megirta az érsek a királynak, hogy május 22-ikén, Szent-Háromság vasárnapján megy majd végbe a koronázás.
Sokkal nagyobb vitára adott alkalmat a diploma megállapitása. „Minekutánna sok ideig való discursus és a tábláknak egymás közt való consultatiója elvégeződött volna, a personalis külön-külön mindegyik tábla votumát és suffragiumát kivánta. Legelsőbben azért a klérus táblája voksolt, maradjon – úgymond – a Josephinum diploma, azután a Duna mellyéki vármegyék táblája adá maga voxát, ezeket követte a nemes 13 vármegye táblájának votuma. Mely két tábla votumának summája e volt: minthogy Josephus királyunk, a midőn megkoronáztatott és diplomát adott, gyenge és gyermeki idejében volt, s ahhoz képest téltetett fel diplomájában: prout diaetaliter conventum fuerit, azután pedig, midőn országlásához és guberniumához hozzá fogott volna, in anno 1709. sub continuatione diaetae eiusdem anni azon diplomának explanatiója és melioratiója alázatosan az ország által kéretetett: ha azért megkoronázott királyától az ország ezt akkor kérhette, annyival inkább mostani felséges urunktól, a ki még sem diplomáját ki nem atta, sem meg nem koronáztatott, szabad instálni a szükséges diplomáról. Igy tehát instáljuk ő Felségét, adya az országnak maga diplomáját boldog emlékezetü Leopoldus és Ferdinandus Felségek diplomája szerint. És ezen clausula: prout conventum fuerit, ne légyen ben, minthogy már ő Felsége plus quam perfectae aetatis és cessált azon ok, melybül Josephus ő Felsége diplomájában feltétettetett.”21
„Az absens mágnások követeinek táblája voxolván – igen kevés világosságot vehettek észre a statusok, de midőn urgeáltattak, hogy világosabban declarálják magukat, reá tértek ad petitum diplomatis Leopoldini.22 A királyi városoknak táblája voxolván, voxoknak summája e volt: Maneat Josephinum diploma”, de ki kell hagyni belőle a záradékot, vagy pedig értelmezni, és a leopoldi diploma alapján átdolgozni.
Mindjárt az első alkalommal szemben állanak egymással azok a pártok, melyeknek küzdelme adott irányt századokon át hazánk politikai történeteinek. A megyei nemesség megegyezik abban, hogy a királyi praerogativát meg kell szoritani, lehető sok intézményt ki kell venni annak ujitó hatása alól. Bár a királyság már örökös, azt a választó királyság intézményeivel szeretné körülvenni. Hozzá legközelebb állanak, bár már nem oly szilárdan, a távol levő főurak megbizott követei. Viszont a papság teljesen azonositja magát az udvar törekvésével és a városok csak nagy félénken térnek el ettől másodrendü kérdésekben, mert még sem mernek ellentétbe jutni a rendekkel.
II. Károly koronázási érme.
Előlapján a király lóháton ülő alakja, fején koronával, kardját vágásra emelve látható; körirata: HVNG(ariae) ET HISP(aniarum): REX CAROLE TERTIVS AVDIS HVNG(aros) ET HISP(anis) CREDO SECVNDVS ERIS. A szelvény alatt: FERRVMQVE TENEBAT HOC | IPSE AEACIDES. | OVID(ii). MET(amorphoses). A szegély alsó félkör-ivén kifelé néző betükkel CORONAT(us) IN REG(em) • HVNG(ariae) • POSONII • 1712. Hátsó lapján fellegektől övezett földgömb, CONSTANTIA ET FORTITVDINE körirattal, e felett sugárzó napban, melyet a római császári korona és hat más korona vesz körül, C betü; a körirat a felső iven: NON OCCIDIT VSQVAM, az alsó iven kifelé forditott betükkel: CIRCVMFVSO PENDEBAT IN AERE. • OVID(ii) • MET(amorphoses). (A kiemelkedő betük mindkét előlap feliratainál ismételten a MDCCXII. évszámot adják.)
A Magyar Nemzeti Múzeum érem- és régiségtárának eredeti ezüst példányáról
Arra, hogy a rendek felfogása érvényre jusson, gondolni alig lehetett. A dynastia minden addigi sikere ismét kétségessé válik, ha az örökös király hatalmát ép oly szük korlátok közé szoritják, mint a minőkkel 1608 óta a választottaknak kelle megbirkózniok. De azért nyom, eredmény nélkül még sem maradt. Az új hitlevél elismeri, hogy nemcsak most, hanem minden jövő koronázásnál ki kell adni királyi hitlevelet és biztositást. A dynastia örökös, de ép oly örökösnek ismeri el az alkotmányt is. És ha az annyit emlegetett záradék nagyon is tág kaput látszott nyitni a királyi önkénynek, a törvények változtatása által, az ország főembereinek bölcsesége megtalálta itt is a kellő határt. A hitlevél magyarázatát külön törvényczikkben eszközlik, mely kijelenti, hogy két pontot illetőleg nem lehet kétség; az azokról szóló törvényeket a király és a rendek együttes magyarázata sem másithatja meg. Ily sarkalatos törvényeknek van megnevezve az ország területi épsége és az, hogy ezt a hazát nem szabad kormányozni más tartományok módjára.23
Nemzetünk az állam és társadalom nagy problémáinak kifejtésében és következetes megoldásában nem igen mérkőzhetik világrészünk más szabad nagy népeivel. De létének feltételeit bámulatos szabatossággal birta formulázni. Csak ritkán volt oly erős, hogy akarata irányt adott volna Európának, s csak kivételesen helyezte erejét nagy, általános eszmék szolgálatába. Hanem azon szük körben, melyet a végzet részére kijelölt, a legválságosabb pillanatokban megtalálta azt, mi legritkább az emberi ügyek intézésében: a bölcseséget.
III. Károly magyar díszben.
Egykoru metszet után, melynek aláírása: Carolus VI. Rom(anorum) • Imp(erator) • Germ(aniae) • Hisp(aniarum) • Hung(ariae) • et. Boh(emiae) • Rex, Archi Dux Austriae etc. etc.
Az országos képtár gyűjteményének 2591. számu példányáról
Századok óta idegen nemzetből való királyt kellett elfogadnia a magyarnak. A várható elnyomás ellen nemcsak saját erejében keresett védelmet, hanem intézményeiben is. A királyválasztás joga gondoskodott arról, hogy az elnyomás, az önkény legrosszabb esetben se tarthasson tovább, mint a meddig egy embernek élete tart. A fegyveres ellenállás joga ezt az időt is megröviditette: a törvényszegő királylyal szembeállitotta a megtorló nemzetet.
1687-ben a nemzet önként, törvényesen lemondott e két hatalmas biztositékról. A Rákóczy-forradalomban minden erőfeszitése mellett sem volt képes azokat visszaszerezni, és még az a követelése sem teljesült, hogy államjoga nemzetközi kötések által nyerjen biztositást. Egyedül maradt szemben királyával, ki egyuttal örökös s szinte korlátlan ura egy nagy birodalomnak. Maga előtt látta a szomorú jövőt, azt a sorsot, mely ellen egész lénye fellázadt: alávetett provinciává lenni, melyet királyának idegen tanácsosai igazgatnak. Ettől békés úton csak kettő menthette meg: törvényes különállása és történeti nagyságának, régi dicsőségének magasztos emléke.
Más, boldogabb országokban a nemzetnek saját hatalmas katonai és culturai ereje lépett a feudális kiváltság helyébe, mint a nemzetiség s közszabadság védője. Nálunk 1526 óta a politikai erő megzsibbadt és annak hiján a cultura sem fejlődhetett. Átmenetre volt szükség, mely alatt a nemzet békét élvezzen és ujabb erőt gyüjthessen. Nemzeti önállásának védelmére nem szolgálhatott más, mint külön, a nemzet lelkéből, történetéből fakadó törvénye. Területi épségének fenntartása pedig nemcsak múltjának dicsőségét hirdette, hanem tág teret nyitott egy szebb jövő lehető aspiratóinak.
Mindkét sarkalatos törvény lényegében tagadó. Az egyik a beolvasztás, a másik a csonkitás elé von gátat. De csak e kettős oltalom alatt lehetett idővel hozzáfogni a positiv alkotáshoz. Érezték is a királyi biztositásnak értékét, szinte vallásos jelentőségét. A május 21-iki ülésen „a diploma elérkezvén, publicatiójához nem fogtak, miglen az egész ország felállva, clara et distincta voce el nem mondotta: veni sancte spiritus”.24
A király megérkezése, fogadtatása, maga a koronázás ünnepélyes actusa alkalmat nyujtott nagy ünnepi beszédek elmondására. Valamennyinek az a veleje, hogy Magyarország egy új, békésebb, boldogabb korszaknak áll a küszöbén. Az ország határán gróf Csáky Imre, a biboros kalocsai érsek, e szavakkal fogadta a királyt: „Mióta az osztrák ház apostoli királyokat ad Mária birodalmának, ezt az országot folyton idegen hatalom zaklatta, vagy pártütés tépte. Most, hála az egeknek, mindenfelől nyugodt, úgy belső zendüléstől mint ellenséges támadástól ment.”25 Másnap, midőn a király a várban fogadta az országot, nevében kanczellárja, Illésházy Miklós magyar nyelven biztositotta a rendeket a király kegyéről és hogy ő felsége „oly rendeléseket kiván tenni, mely által a közönséges igazságnak folyása és a hazának békességben való maradása lehessen”. Maga Károly is szólott „méltóságosan, felséges elmével”. „Lelkemnek minden erejével arra igyekszem, hogy kedvelt Magyarországom, melyet annyi zavar és viszontagság zaklatott, biztos nyugalomnak örvendjen és a sulyos csapások után vigasztalásban részesüljön.” Nemcsak uruk, örökös királyuk akar lenni, hanem szerető atyjuk.
III. Károly koronázása.
Egykoru metszet után. Az országos képtár gyűjteményének 2579. számu példányáról
Sok volt e nyilatkozatokban a hagyományos, sokat elragadott a pillanat nagyszerüsége, de azért a lelki őszinte tartalom sem hiányzott. Az a tény, hogy ez a csak most hódoló nemzet addig alig látott számban, nagy pompával, hűségesen sorakozik trónja köré, megnyerte a király szivét; a magyarok pedig nagy örömmel látták, hogy Károly külsőleg is mutatja, hogy magyar király.26 Bevonulásakor fehér lovon ült, mentéje és dolmánya ezüstös beszőtt virágokkal, fején fehér süveg fekete és fehér tollakkal, régi magyar módra. Még külföldre is elment hire annak, hogy a császár magyar köntöst ölt és ez által közel férkőzik a nemzet szivéhez.27 Nem mult még egy éve sem annak, hogy Rákóczy zászlói lobogtak az országban és ime, a Habsburgok uralma e vulcanicus földön mint egészen természetes és magától értetődő tény lőn elfogadva.