SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

I. FEJEZET.
Deák Ferencz.

Deák Ferencz.
Székely Bertalan olajfestménye a Magyar Történeti Képcsarnokban.

Budapest az új országház felől.
Rajzolta Dörre Tivadar

Széchenyi, Kossuth és Deák. A három vezér által képviselt eszmék. Deák Ferencz szerepe a nemzeti ébredés hajnalán. A passivitás politikája. Deák vezéri szerepének kutforrása. Nagyságának alapjai. A középosztály tekintélyének megtestesülése Deák személyében. A kiegyezés művének koronája

A NAGY politikai vezérek mindig képviselik nemzetüknek legalább egy tulajdonságát, s azt kifejlesztik közel a tökély fokához. Széchenyi képviselte az álmából ébredező nemzet ujjáalakulási vágyát, melyet meg-megriaszt az erejét még nem érzőnél a veszélyek öntudata. Kossuth képviselte a magyar nemzet geniusának minden gáton keresztültörő megnyilatkozását. Azt a semmi aggodalmat nem ismerő, felvértezett szellemet, mely győz vagy elbukik a mérkőzés terén, de nem ismer kiegyenlitést vagy megbékülést. A magyar nemzetnek ősi, veleszületett tulajdona a megfontolás s tárgyilagos itélkezés, ami a képzelem fogyatékosságára vall. És kivételes, nagy korszakokban mégis saját képzelő ereje gyúlad ki azon lángelmékben, akik az örvények felé vezették. Széchenyi rhapsodikus lángelméje, mely a pharos megújuló és elhaló fényéhez hasonlitott, koronként megvilágitotta azt a mélységet, mely felé már az ő izgatása vezette a nemzetet. Kossuth lelkéből pedig valóságos lángoszlop csapott fel, s ennek fénye csalfa világitásba helyezte a tárgyakat, s megtévesztette a nemzet nyugodt itéletét.

Deák Ferencz képviselte nemzetének azon szilárd erkölcsi erőit, melyek nagy háborgatások után végre is diadalmaskodnak s helyreállitják a nyugalmat és egyensúlyt, mint a nehézkedés törvénye helyreállitja a viharok dúlása után a tenger vizeinek egyensúlyát, s ekkép azok nyugodt tükrét. Az újjászülető népek életében előbb kell következnie a zivatarnak, s aztán a nyugodt, öntudatos erő harmonikus diadalának. A világos és nyugodt derűt, a delelő nap mindent megvilágitó fényét meg kell előzniök a hajnal phantastikus ködeinek, a ragyogó fénysávoknak, melyek optikai csalódásokat idéznek elő. Széchenyi, a nemzet hajnalát felidézve, szükségkép fény-csalódásokat hozott létre, Kossuth pedig azon korai zivatart, mely után a legderültebb nap szokott következni.

Deák Ferencz a nemzeti ébredés hajnalán a két nagyszellemű vezér közt foglalt helyet, s hol egyikhez, hol másikhoz állott közelebb, soha sem osztozva egyiknek tévedésében sem. Ugyanaz volt közbenső állásában, ami lett később, midőn már ő vezérelte a nemzetet. Ugyanaz a nyugodt elme s tiszta jellem, a nemzet és a magyar faj specifikus erkölcsi tulajdonságainak ugyanazon eszményitett repraesenentánsa, mint kinek szobortalapzata előtt később leborult hazája, sőt a művelt emberiség. De pályájának kezdődő korszakában még nem az ő, s nem a nemzetnek általa képviselt tulajdonságaira volt szükség. Az újjászülető népek kénytelenek még egyszer átmenni az ifjú kor hevületein, az ábrándok és tévelygések korszakán. A nagy vállalkozások és súlyos csalatkozások után jő létre a férfi kor egyensúlya, a család-alapitás gondja és kötelessége.

Deák Ferencz nyugodt mérséklete s csak az igazságot kereső elméje nem vezethette volna keresztül nemzetét a nagy hevületeken s az eszmék kiforrásához okvetlenül szükséges csalatkozásokon. Széchenyi tépelődő szellemének előbb fel kellett ráznia a nemzetet s előbb be kellett vennie az ébredezőnek azon izgató italt, melyet Kossuth keze tartott s mely megmérte, mily nagyok s mélyek azon ősi források, melyek a nemzet erőtartalékát képezik. Gyenge s élni képtelen nemzetet felesleges lett volna Széchenyinek felébresztenie. Kossuth erőmérlege nélkül nem lehetett volna tudni, vajjon nem tévedett-e Széchenyi, midőn nemzetét nem hagyta lethargikus álmában örökre elszunnyadni. A népek életének csodálatos oeconomiája megkövetelte Széchenyi és Kossuth hatását, hogy Deák Ferencz kibékitő s alkotó keze vehesse át a nemzet vezérletét.

A sorscsapás és kiábrándulás után a nemzetnek többé nem lehetett vezére sem Széchenyi, sem Kossuth. Amannak lelki önmardosása s ellentétekben háborgó elméje nem vonzhatta többé a súlyos megpróbáltatásokat szenvedő nemzetet. Kossuth varázsa is szükségkép megtört, s csak a végső kétségbeesés szilaj káprázata gyújthatta azt koronként új és új fényre. A nemzet útja most már egészen más volt, rávezetett az szükségkép Deák Ferencz útjára, de neki magának kellett ez utat megtalálnia, mert az csak úgy vezethetett biztos czélra, ha nem rábeszélés viszi oda a nemzetet. Ennek előbb minden más vágyából és törekvéséből ki kellett ábrándulnia, hogy utólagos bánat és keserűség nélkül eljuthasson azon nyugodt révbe, hová Deák Ferencz vezette, miután nem ő kinálta vezérségét, hanem a nemzet jött hozzá könyörögve, hogy kalauzolja ki a romlás örvényéből. Ezért volt szükség Deák nagy egyéniségének azon látszólag mellékes tulajdonságára, a nyugodt várni tudásra, melyet csak a nagy lelki erők teljes egyensúlyából származó, a passivitás külsőségeit viselő nyugalom hozhatott létre. Nemcsak Kossuth forradalmi rendszeréből kellett a nemzetnek kiábrándulnia, hanem a conservativ hagyományokból is, s magukból a conservativekből, akik a világosi katastropha után szinte azonnal arról akarták meggyőzni a nemzetet, hogy az 1848 által vétkezett, s bűnhődését csak az 1847 szüntetheti meg. Deáknak meg kellett várnia azt is, vajjon a nemzet a demokratikus és parlamentáris kormányrendszertől a súlyos csapások után nem riad-e vissza s nem óhajtja-e újra a rendi alkotmány csendes nyugalmát. Deákból hiányzott az agitátornak minden tulajdonsága, s ép erre volt legkevesebb szükség a passivitás, majd később a kiegyezés politikájánál.

Deák varázsa s egyéniségének ellenállhatatlan súlya nem pusztán nagy belső tulajdonságai következtében jött létre. Antik karaktere lehet vala ugyanaz, ami volt, nagyobb, szebb és érdekesebb Washington jelleménél. Ez a jellem minden körülmények közt ugyanaz maradhat vala: egyszerű nagyság, a polgári erények csodálatos s mégis igénytelen összhangja. Ennek a nagy jellemnek s bámulatos alaknak fajsúlya még sem jutott volna oly nyilvános kifejezésre Deák látszólagos passiv lénye nélkül, mely lehetővé tette minden egyén s eszme lejáratását, mielőtt ő reá került a sor. Óriási szellemi fölényével, ellenállhatatlan logikájával tervszerűen is hódithatott s ellenfeleit leverhette, s igy a vezérszerepet küzdelem által is hatalmába kerithette volna. De ez esetben a győző diadalútját csataterek és elesettek szegélyezték volna, s a nemzet talán csak kényszeritve hódol meg Deák előtt. De épen abban volt ez egészen sajátságos lelki nagyságnak fő ereje, hogy nem igyekezett legyőzni s félre szoritani senkit, s mégis épen emiatt szorultak félre mindazok, akik a hazát saját módjuk szerint meg akarták menteni. Félre szorultak nemcsak a forradalom hagyományainak emberei, akik a dynastiával szakitva akarták a független Magyarországot megteremteni, hanem egyszersmind azon aggodalmas lelkek, akik saját gyöngeségük tudatában a nemzetet is gyöngének vélték, s arra akarták rábeszélni, hogy az önrendelkezés polczáról szálljon le a conservativ atyáskodás kuczkójába.

De mikor aztán a nemzet önként Deák Ferencz mögé sorakozott, s midőn az ő vezérlete alatt határozott irányt váltott, akkor ép oly kiméletlenül utasitotta vissza a nemzet sorsába avatkozókat, mint amennyire szabadra eresztett mindenkit a kiegyezési politika kezdete előtt. Ekkép felnövekedett óriási tekintélyét éreztetni tudta, ha kellett, irgalmatlanul. A conservativek visszaszoritásában speciális élvezetét is találta, s ezekkel nemcsak politikai, hanem egyszersmind még egyéni fölényét is éreztette, s mi több, társadalmilag nyomta őket. A szabadságharcz és az elnyomatás korszakának tapasztalatain okulva, még inkább belátta azon elv igazságát, hogy a magyar politika csak társadalmunk középrétegein nyugodhatik. Az a rideg gőg és szinte sértő lenézés, amelylyel a conservativ aristokratia tagjaival bánt, ezt az elvet akarta érvényre juttatni magában a társadalmi érintkezésben. Mindig jól átgondolt czél vezette, midőn szokásos nyugalmából vagy humoros zsörtölődéséből kilépve, valamely erélyesebb nyilatkozatra vagy actióra szánta el magát. De ilyenkor sem vezette szenvelgés, valamint nem vezette ez lefelé mosolygós nyájasságában, felfelé mutatott kevélységében, az udvarnál történt megjelenései alkalmával feltűnő egyszerűségében s abban, hogy egyes fogaton kocsizott ki a városligetbe ép úgy, mint a Felség hivására, vagy a trónbeszédek meghallgatására a budai várba.

Deák Ferencz aláirása

A kiegyezést nem csinálhatta meg más, mint csak az, akinek ily tulajdonságai voltak, aki nem kereste a vezérséget, s mégis soha, még a vezéreknél sem látott hatalomra tett szert. És aki, midőn pusztán erkölcsi hatalmával legyőzte egy nagy és fényes dynastiának, valamint nemzetének téves hagyományait, az előbbinek anyagi és fegyveres erejét s az utóbbinak lázongó boszúérzetét: ezt a páratlan erkölcsi hatalmat egyéni czélokra soha sem használta, hanem mindig kizárólag a haza, a nemzet javára. Ez a nagy lélek még akkor is csak önmagához volt hű, s bár akaratlanul, a koronát tette fel erkölcsi nagyságára, amidőn az alkotmányosságot tanitva nemzetének, az alkotmányos és parlamentáris alapelvvel szemben a kivivott kormányhatalmat visszautasitotta s munkatársaira háritotta át. Ha a kiegyezés után Deák-kabinet jő létre, teljes diadalt arat a parlamentáris elv. De hogy Deák kitért az alkotmányosság következményei elől, a zárkő került egy csodás erkölcsi épületre, melynek nagysága és bámulatos összhangja előtt meg fog hajolni minden korok nemzedéke, amig az emberekből ki nem vész az érzék az együtt jelentkező nagyság és egyszerűség, a hatalom és önzéstelenség iránt.

I. Ferencz József 1867-ben.
Rabending Emil bécsi fényképész felvétele után

Igy jött létre, ily férfi által alkotva, a kiegyezés, s igy alakult meg gróf Andrássy Gyula elnöksége alatt a második felelős ministerium.