SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE

XII. FEJEZET.
Az új ezredév kezdete.

A honfoglalás ezredéves évfordulója. Az istenbéke. A millennium lefolyása. A főpapok pásztorlevelei. A millennium első napja. Az 1896: VI. t.-czikk a honfoglalás ezeréves emlékének törvénybe iktatásáról. Az ezredéves országos kiállitás megnyitása. A Te-Deum. A szent korona kitétele. Az új királyi várlak alapkövének letétele. Június 8-ika. Az országgyűlés hódolata a korona előtt. A hódoló díszmenet. A főrendiház és képviselőház együttes ülése. Szilágyi Dezső üdvözlő beszéde és a király válasza. Az első ezredév történetének zárójelenete

Ily biztató előjelek közepett érkezett el a honfoglalás ezredéves évfordulója. Maga azon tény, hogy a nemzet teljes alkotmányosság és hatalmas felvirágzás mellett érte meg első millenniumának bezárását és az új ezredév kezdetét, óriási esemény és diadal számba ment. Az öröm és mámor napjai következtek el a magyar nemzetre, midőn az 1896. év első éjjelén megkondultak a millennáris évet jelző harangok. A politikai és társadalmi ellentétek vagy kiegyenlitést nyertek vagy szüneteltek, az utóbbi különösen annak köszönhető, hogy gróf Apponyi Albert 1895 karácsonyakor meginditotta a Treuga Dei, az Isten békéjének mozgalmát. Pártharczok és gyülölködés nélkül folyt le a nemzet ünnepe, különösen az a hat hónap, mely a millenniumi kiállitás megnyitása kezdetétől annak bezárásáig lefolyt.

Az ezredéves emlékünnep lefolyása a következő volt:

A millennium évét a főpapok pásztorlevelei vezették be. A herczegprimás, Schlauch bibornok és néhány püspök még a millenniumi évet megelőző karácsonykor, más főpapok a millenniumi év folyamán adták ki hazafias és vallásos szellemtől áthatott pásztorleveleiket, melyekben a gondviselés iránti hálával emlékezve meg a lefolyt 1000 évről, buzditó szavakat intéznek hiveikhez. Január 1-jén, a millennium első napján ünnepélyesen kondultak meg az ország összes harangjai, a templomokban hálaadó isteni tiszteletek tartattak és egyházi szónoklatok mondattak el. Április 21-ikén a képviselőház ünnepélyes űlést tartott, melynek egyedüli tárgya a honfoglalás ezredéves emlékének törvénybe igtatásáról szóló törvényjavaslat volt, mely minden vita nélkül egyhangúlag elfogadtatott. Ez ülésen olvastatott fel a millenniumi ünnepélyek hivatalos programmja is. Április 25-ikén tárgyalta a főrendiház ugyanazon törvényjavaslatot és azt szintén egyhangúlag elfogadta. Ezen törvényjavaslat május 14-ikén legkegyelmesebben szentesittetvén, mint 1896: VII. t-.cz. tétetett közzé, és pedig, tekintettel nagy jelentőségére, a június 8-ikán tartott diszűlésen ünnepélyesen hirdettetett ki. Május 2-ikán volt a kiállitás ünnepélyes megnyitása, a király, a királyné, az uralkodóház tagjai, a Bécsben székelő diplomaták, a budapesti consulok, a közös, magyar és osztrák ministerek, a főpapság, a zászlós urak, az országgyűlés, az osztrák birodalmi gyűlés küldöttségének, a tábornoki karnak és az összes hatóságoknak jelenlétében. A kiállitást a kereskedelemügyi minister üdvözlő beszéde után Ő Felsége nyitotta meg. Ugyanaz nap este diszelőadás volt az operában. Május 3-ikán délelőtt 11 órakor a Mátyás-templomban ünnepélyes hálaadó istentisztelet volt, melyre az urak és hölgyek mind magyar diszruhában jelentek meg. Liszt Ferencz koronázási nagymiséjének előadása után a herczegprimás tartott monumentális szentbeszédet. Június 5-ikén történt a szent koronának a királyi várlakból a Mátyás-templomba való átvitele, a hol három napig közszemlére kitétetett. A szent korona a ministerelnök, országbiró, magyar főudvarmester, Tisza Kálmán és herczeg Eszterházy Pál királyi biztosok, az országgyűlésnek e czélra kiküldött 12 tagja és a korona-őrök, továbbá Tarkovich József államtitkár jelenlétében az annak őrizetére szolgáló ládából kiemeltetett és a koronázási jelvényekkel együtt 6 fogatú udvari diszhintóban a koronaőrség sorai közt a Mátyás-templomba átvitetett. Június 6-ikán délelőtt tette le Ő Felsége az új királyi várnak alapkövét a királyi ház tagjainak, a közös és magyar ministerek, a főpapok, az országos méltóságok, az országgyűlés és meghivott előkelőségek jelenlétében. Június 8-ikán, Ő Felsége koronáztatásának évfordulóján, következett a millenniumi ünnepélyek fénypontja, a nemzet hódolása a korona előtt.

Az uj országház.
Eredeti fényképfelvétel után

Zemplén vármegyének meginditott kezdeményezése folytán ez ünnepélyen Magyarország összes törvényhatóságai fényes banderiumokkal voltak képviselve, melyek a vérmezőn gyülekezve, onnan a belügyminiszter vezetése alatt a királyi várba vonultak, hogy Ő Felségének hódolatukat bemutassák. Innen a Mátyás-templomhoz mentek, az ott 3 napig közszemlére kitett koronát elkisérték az új országházba, melynek kupolacsarnokában a főrendiház és képviselőház együttes űlést tartott. Károlyi Tibor gróf tartotta a megnyitó beszédet, mely után a honalapitás évezredes emlékének törvénybe iktatásáról szóló törvényczikk olvastatott fel. Az űlés után a banderium a koronát visszakisérte a királyi várba, hol Ő Felsége az országgyűlést fogadta. Az országgyűlés hódolatát Szilágyi Dezső képviselőházi elnök tolmácsolta következő nagyhatású beszédében:

„Felséges császár és apostoli király!

Legkegyelmesebb urunk!

Az 1896. évi ezredéves kiállítás történelmi főcsoportja.
(A keretben báró Dániel Ernő, Lukács Béla és Darányi Ignácz arczképeivel.) Rajzolta Goró Lajos

Huszonkilenczedik évfordulója annak, hogy Felséged magyar birodalmának országgyűlése örömben és reményben állott a trón előtt és Felségedet mint megkoronázott királyt üdvözölte.

A mai napon hálatelt szivvel jelenünk meg Felséged előtt. Megjelentünk, hogy kifejezzük hálás hódolatunkat a ma hatályba lépett törvény szentesitéseért és az abba foglalt királyi nyilatkozatért, melynek visszhangja milliók és milliók hálás szivéből és ajkáról száll föl a trón zsámolyához.

A királyi várlak.
Rajzolta Cserna Károly

Az a márvány, a melybe a törvény be lesz vésve, elmulhatik; de soha ki nem apad a nemzet szivéből az erkölcsi erőnek az a forrása, a melyet e fejedelmi nyilatkozat fakasztott, a melyből a legkésőbb nemzedékek nagy és nehéz időkben is lelkesedést fognak meriteni.

Felkisértük a koronát is e nagy alkalomra, hogy arra rámutatva, tanúbizonyságot tegyünk, hogy az Felségedet nemcsak jog szerint illeti meg, hanem fejedelmi erényeinél fogva is, a melyekkel a korszakot betöltötte.

Vegye Felséged kegyesen hálás hódolatát annak a nemzetnek, a mely a koronát és alkotmányosságot soha elválasztani nem tudta.

Midőn Felségedet, oldalán a királynéval, a kit e nemzetnek soha nem szünő hálája és kegyelete környez, királyi házunk fenséges tagjainak közepette, mint emlékeink és örömeink osztályosát és jövő törekvéseink vezérét megjelenni láttuk;

midőn azon királyságokból és országokból, a melyekkel Felséged uralkodóháza alatt kapcsolatban vagyunk, a kormány és számosan a törvényhozó testület köréből ünnepélyeinken jelenlétükkel megtiszteltek és barátságos érzelmeiket kifejezték;

midőn a szövetséges és barátságos államok üdvözletüket és jókivánságaikat küldötték és rokonszenvüket nyilvánitották Felséged előtt:

lelkünkben fölébrednek a multnak dicsőséges képei és érezzük, hogy erős a király és a nemzet, midőn érzésben és törekvésben egybe van olvadva. Áthatva attól a tudattól, hogy csak az a nemzet számithat hosszú fenmaradásra, a mely kegyelettel tekint vissza őseire és megszivleli azon nagy tanulságokat, a melyeket a Gondviselés irt be történetébe: mi ezer éves fennállásunk megünneplésénél a jövő utjait a mult tapasztalatai világával vizsgáljuk meg.

E megünneplésre a koronázás évfordúlóját választottuk; király és nemzet e napon egyesültek egy oly törekvésben, a melyben a kettő rendületlenül megmaradva, az egységes magyar állam, annak alkotmányos függetlensége és ősi szabadságai, a magyar nemzet oszthatatlan egysége és a magyar államnak az uralkodóház közösségén alapuló kapcsolata Felséged többi királyságaival és országaival beláthatatlan időkre biztositva van.

Felséges Urunk! Mindezekben a multból örökölt és a jövőben változatlanúl fentartandó alapjait látjuk politikánknak. Nem egyszeri megfontolás, nem egy alkotás hozta létre mindezeket; a föllendülés és hanyatlás váltakozó korszakaiban folytonosan működő erőknek és súlyos tapasztalások árán elért tanulságoknak eredményei mindezek. Ha azok bármelyikétől időről-időre eltérés történt, a királynak bölcsesége és a nemzetnek nyugodt itélete felismerte a trónnak és a hazának elválaszthatatlan érdekeit és sorsát, visszatértek ezekre az alapokra.

Ezen átörökölt alapoknak fentartása, azok követelményeinek intézményekben minél hivebb megvalósitása és rendithetlenné tétele nemcsak törvények által, hanem az azokhoz fűződő ragaszkodás erejénél fogva is: ez az a feladat, a melyben király és nemzet ama nagy napon egyesültek.

Mint a magyar állam egysége, ép oly sérthetetlen az a történet által szentesített viszony, a mely Magyarországot és társországait egy állami közösséggé összefűzi és a társországok alkotmányos különállása, autonom jogai, külön területe és politikai nemzetisége.

Századok tapasztalása mutatja, hogy e földön csak egy erős és egységes állam képes feladatainak megfelelni. Az állam és a politikai nemzet egysége: fentartó erő. Sem ez, sem a hazafiság nem követelik a Magyarországon létező különböző nemzetiségek elenyészését; a mit az megkiván, ez abban áll, hogy, hűséggel a magyar állam iránt, mindenki törekvése a haza határain belül maradjon, és munkájának és érzéseinek legnemesebb részét a haza érdekeinek és czéljának szentelje.

Mint a magyar nemzet politikai egysége, ép oly sérthetetlen a faj- és valláskülönbség nélküli egyenlőség az egyéni és politikai jogok terén és az igazságos és egyenletes részesedés az állami védelemben és az állami gondozás jótéteményeiben.

Az 1896: VII. törvényczikk a honalapitás évezredes emlékének törvénybe iktatásáról.
Eredetije az országos levéltárban

A mult dicsősége és szenvedései, az áldozatok és az elért eredmények, hazánk megszentelt földje és azok a politikai kincsek, a melyek történetünkben fel vannak halmozva, az egész magyar politikai nemzet műve, érdeme és tulajdona, mindazoké, a kik hű szivvel a haza iránt küzdöttek és szenvedtek.

A mint közös a mult és annak eredményei, úgy mindnyájunkat illetnek a jövő kötelességei és munkája, a mig hazának és hazaszeretetnek e földön értelme lesz.

A történet hagyta ránk azt a kapcsolatot, a mely az uralkodóház közösségén alapúl, és a mely a magyar államot Felséged többi országaival összeköti. Századok alatt alakult meg ez a viszony, és a midőn egy nagy catastropha után Szent-István birodalma három darabra széttört, az állam és a nemzet egysége ezen kapcsolat alatt lőn újra helyre állitva.

A jelenkor alakulásai mutatják, hogy ezen kapcsolatra ép oly szükség volt, mint volt valaha a letünt századok folyama alatt: mert az erőnek és biztosságnak forrása, nagy és maradandó érdekek sikeres védelmének és érvényesitésének biztositéka a monarchia mindkét államára nézve.

Az osztrák-magyar monarchia hatalmát mindkét állam erejéből meriti. Az együttes erő biztositja számunkra a béke áldásait és adja meg az igazi súlyt a nemzetközi helyzetben. Ezért mind a két állam érdeke az, hogy az osztrák-magyar monarchia ne csak szilárd és erős legyen, de ezt a meggyőződést mindenütt fel is költse. Igy lesz állása erős és szövetsége értékes. Meghajlunk a mult ezen tanulságai előtt és, midőn a jövő feladatait átgondoljuk, számot vetünk helyzetünkkel és erőnkkel, önérzettel, de vérmesség és elbizakodás nélkül lépünk át a határon, melyet ünneplésünk a mult és jövő közé von.

Mi a művelt nemzetek közösségében és nagy versenyének közepette élűnk. Fejlődésben lépést kell velök tartani. Jól tudjuk, megpróbáltatások, nagy és nem lankadó erőfeszitések várnak ránk. Politikai és más kérdések, a melyek másutt máris válságokkal fenyegetnek, nálunk is előtérbe fognak tolulni. Mint történetünk eddigi folyamán, jövőben is készségesen elfogadjuk a polgárosodás nemes és megérlelt vivmányait: de ragaszkodunk államunk nagy történeti alapjaihoz és ápolni fogunk minden fentartó erőt, a melyre a mult tapasztalása rámutat.

Ily fentartó erő a ragaszkodás a trónhoz, a mely a nemzet minden rétegében, őserővel él, a mely abból a meggyőződésből fakad, hogy az uralkodóház és a nemzet érdekét és sorsát, a haza és a király iránti hűséget szétválasztani soha sem lehet.

Soha meg ne gyengüljön ez az érzés szivünkben. Soha el ne homályosodjék ez a tudat elménkben. Maradjon ez hagyomány minden időn át a királyi családban és nemzetben egyaránt.

Midőn hódolatunkat a legmélyebb tisztelettel bejelentjük, odaadó bizalommal alázatosan kérjük Felségedet: legyen vezére törekvéseinknek.

A Mindenható különös kegyelmében részesité a nemzetet, midőn adott egy oly királyt, ki az erők egyesitésének, a lelkesitésnek és mérséklésnek hatalmát birja.

Buzgón imádkozunk a Gondviseléshez, vegye továbbra is oltalmába és tartsa meg Felségedet a trónon minél hosszabb időkön át.

Éljen a király!”

Ő Felsége erre a következő beszéddel válaszolt:

„Tisztelt Urak, Főrendek és Képviselők,

Kedvelt Hiveim!

Örömmel üdvözlöm kedvelt Magyarországom főrendeit és képviselőit itt egybegyülve s köszönettel fogadva hódolatukat, hálát mondok az Isteni Gondviselésnek, mely megélnem engedte, hogy szeretett magyar nemzetemmel együtt ünnepelhessem a magyar állam ezeréves fennállásának emlékét.

Ritka és megható e történelmi időszakot jelző ünnepély, s midőn az ország átérzi annak nagy jelentőségét, emlékezzünk meg mindenekelőtt kegyelettel őseinkről, kiknek bölcsesége – az Isten oltalma mellett – biztositotta az állam eddigi fennállását, s meritsük a történelemből azon hasznos tanulságot, hogy ezen ország csak akkor volt erős és virágzó, midőn fiai királyukhoz és vallásukhoz ragaszkodva, egymás közt testvéries egyetértésben éltek, – de ellenkezőleg, veszélyek környezték akkor, midőn belső viszályok zsibbasztották életerejét. De még arra is utal a történelem, hogy hálásan emlékezzék meg az ország azon szomszédjairól és azon nemzetekről, kik készségesen siettek az ország segitségére különösen akkor, midőn a több mint száz éves idegen uralomtól való felszabadulásáért küzdött, s emlékezzék meg azon szomszédjairól is, kikkel az országot a jó és balsors s őseink bölcsesége összefüzte, alakitva velük azon monarchiát, melynek fennállása e helyen európai szükség, melyet őseimtől örökölve, utódaimnak sértetlenül fentartani szent kötelességem és akaratom, a mint ezt mind a két állam saját érdeke is kivánja.

Hő óhajtásom azért, hogy ezen kapocs iránti érzék necsak ne lazuljon, hanem mindenkor sértetlen maradjon, s hogy ezen érzék és rokonszenv kölcsönös legyen a monarchia mindkét államában, s kölcsönös egyszersmind azon tudat is, hogy ezen összetartozás alapján nemcsak jogai, hanem kötelességei is vannak mindkét félnek, a mint ezt úgy a pragmatica sanctio, valamint az annak kifolyásaként teremtett mostani közjogi alap is bölcsen elrendeli, mely alapon az egész monarchia, de különösen szeretett Magyarországom oly örvendetesen fejlődött és felvirágzott, – a nélkül, hogy ez által veszélyeztetnék a magyar állam és a magyar politikai nemzetnek rendületlenül fentartandó egysége s a különféle nemzetiségeknek az egységes állam és a törvények tisztelete melletti fejlődése, valamint azon, a történet s a törvények által szentesitett viszony, mely Magyarországot társországaival, azok külön autonom jogainak fentartásával, összefüzi.

Ezer év az államok életében is hosszú idő. Fényes korszakok mellett sok viszontagság is érte ez idő alatt az országot, nagy katastrophák következtek, melyek a nemzet lételét ismételve megsemmisitéssel fenyegették. A magyar nemzet lángoló haza- és szabadságszeretete, harczi vitézsége s a balsorsban tanusitott szivós kitartása, az Isteni Gondviselés segélyével mindig leküzdötte a veszélyeket, fényes tanuságát adva eképen életerejének s államfentartó képességének.

Ez ünnepélyes pillanatban elismeréssel kell hogy emlékezzem meg a magyar nemzetnek e kiváló tulajdonságairól és hő óhajtásom, hogy a jövendő századok végtelen folyamán a nemzetet egyetértésben királyával mindig az igazi hazaszeretet szövétneke vezérelje s a béke áldása közepette is higgadt, a körülményeket és létező viszonyokat számbavevő megfontolással biztositsa az állami élet nyugodt fejlődését és felvirágzását.

Mérvadó szerep jut a haza sorsának intézésénél az országgyűlésnek; azért hő óhajtásom az is, hogy az országgyűlés mindkét házának minden egyes tagja is áthatva hivatásától, valamint azon tudattól, hogy abbeli állásával nemcsak különös jogok, hanem kötelességek is összekötvék az ország irányában, mely a törvényhozástól anyagi és szellemi jólétének gondozását és előmozditását méltán várja, – szorgalom és hasznos munka által e várakozásnak megfelelni igyekezzék, mely működésében teljesen összhangzó támogatásomra és kegyelmemre mindenkor számithat.

S e nemes feladatot kölcsönös bizalommal és közös erővel teljesitve, valósulni fog a mai ünnepélyes ülésükben hirdetett kegyeletes törvényben foglalt azon kijelentés, hogy „szilárd alapjai ezek annak az áldásos összhangnak, a melynek ereje a jövendő századok biztos haladásának is zálogát képezi.”

Adja az ég, hogy úgy legyen, most és mindenkor!”

Zárókép.
Rajzolta Rothfeldné Hirsch Nelly