[Budapest, 1910. január 27.]

[Névjegy]

Kedves barátom! A tartamosabb együttlétnek nincs alkalmatosabb módja - látod mint professzor teszem föl a tételt -, mint a vacsora, ennélfogva igen kérlek mához egy hétre, febr. 3-ára vacsorára, s miután frakkod, szmokingod neked sincs, csak nyalka fiaidnak, házi ruhában is a legszívesebben vár barátod

1910. I. 27.

Concha Győző

[Török-Kanizsa 29. I. 910.]

Kedves Barátom!

Azon reményben, hogy a Szegeden volt torokbajod már elmúlt s nincs akadálya, hogy a szobát elhagyhasd, szeretnék veled Bpesten találkozni. - Ha, amint hiszem, te is eljössz a Khuen cabinet bemutatkozásához, úgy erre legkedvezőbb alkalmunk lenne akkor a Házban. - Szeretnék egyetmást a politikát illetőleg megbeszélni és tájékozni magamat nálad az általad felvetett Adria kérdésében is. - Ha nem jönnél a Házba, úgy értesíts Petőfi tér 1. sz. a. lakásomra, hogy aznap hol találkozhatnánk?

Igaz híved

Tallián Béla

[1910. január 30.]

Verebély Bars m.

Mélyen tisztelt Uram!

Én önt munkái és arcképe után ismerem. Nem emlékszem, hogy önt valaha láttam volna.

Öreg ember vagyok; február 27-én leszek 80 éves. De bár jobb szememre vak, balkaromra béna, erősen süket vagyok, és bal lágyéksérvvel is küzdő, a Felvidékben ma jelent meg a 4363-ik cikkem e cím alatt: A mi muzsikus cigányaink. Első cikkem rokonom, Nagy Ignác lapjában jelent meg 1846-ban, József fhg. nádor 50 éves jubileuma alkalmából -, kinek fia, József és kisleánya, Erzsébet és Mária Henriette tőlem tanult meg magyarul. Miről eleget írtak a lapok, 1905 június 13-án elhúnyt fenséges barátom halála alkalmából, amidőn: »Lehullott a legszebb csillag az égről« Bárd Ferenc és Társa hangjegykereskedésében megjelent, mely munkámért nékem a gyászba borult fenséges apa (1000) egyezer forintot küldött.

Sohasem voltam fizetett hírlapíró, nem iratkoztam be mint olyan soha, nevem még a Pallasban sem jön elő, de azért talán nem neheztel, hogy kollégának tartom, és szívem mélyéből kívánom, hogy önt a magyarok szerető istene úgy kedves családja, mint a magyar nemzeti irodalom, kultúra javára jó erő és egészségben az élet legvégső határáig éltesse.

Hazafias üdvözlettel híve

nagyflórisi Nagy Nep. János

1848-49-diki igazolt honvéd közvitéz

volt főhadnagy, volt ügyvéd, EMKE

tb. jogtanácsos és a Pesti Napló nyélbeütői közül az utolsó élő.

[Déva, 1910. február 6.]

Mélyen tisztelt kedves Bátyám!

Íme mégis mozog az E. K. E.! Ha mindjárt csak gyöngécskén is! A »Virágos kert« mindenesetre kedves gondolat, ha mindjárt lehetne is gáncsolni a kivitelt, főképp - pápaszemes professzori szempontból. Forgalomba még nem is került, s én mint az E. K. E. Hunyad m-i oszt. titkára jutottam az első példányokhoz. Engedd meg, kérlek szépen, hogy a mellékeltet neked, mint a »Scientia amabilis« lelkes hívének, átnyújthassam.

Egyebekben pedig magamat szíves jóindulatodba ajánlva, vagyok

őszintén tisztelő híved és öcséd

Gál Pista

Déva, 1910 február 6.

Mell. 2 kül. leny. is.

(Mellékelve: Az E. K. E. Virágos Kertje. A növénytani oktatás szerint csoportosított 10 drb. virágos levelező-lap. Készítette: ifj. Léczfalvi Bodor László. Deák Túrista-szállók javára kiadja az Erdélyi Kárpát Egyesület. Kolozsvár,)

[Budapest, 1910. február 7.]

Mélyen tisztelt Nagyságos Uram!

A kegyes engedélyhez képest bátor vagyok a cikkért kopogtatni. Méltóztassék azt a sorok vivőjének átadni.

Bpest, 1910. febr. 7.

A legmélyebb tisztelettel

alázatos szolgája

Voinovich Géza

[Máramarossziget, 1910. február 9.]

[Pecsét alakú feliraton:] Máramaros vármegye főispánja.

Kedves és tisztelt Barátom!

Ígéretemhez képest mellékelve küldöm a Szilágyi István Körben tartott felolvasásomat.

Kegyeskedjél annak fogyatékosságaitól eltekinteni. Lehet hogy kevés tehetséggel, de annál nagyobb szeretettel van megírva.

A Nagyságos Asszonynak majd legközelebb személyesen fogom megköszönni a segítségét, melyet a »Hét« dacára mégis erősen igénybe vettem.

Kérve kézcsókjaim jelentését, vagyok meleg üdvözlettel

M. szigeten 1910. febr. 9-én.

Tisztelő igaz híved

Perényi Zsigmond

[Csangota [Győr m.], 1910. II. 13.]

Kedves Bátyám!

Ne haragudjék a konfidensen hangzó megszólításért. Hiszen nekünk, magyar olvasóknak csak szabad úgy beszélnünk önhöz - még személyes ismeretség híján is -, mint ahogyan a szklabonyai gyerekek szóltak ajándékot osztó Divényi Józsi bátyjukhoz. Szívünk és emlékezetünk megrakodva a drága kincsekkel, amiket 40 éve folytonosan ad, úgy érezzük, hogy még közelebb lesz hozzánk, ha a formák korlátjain is átlépünk.

Nekem még külön jogcímem is van: a rokonság. Olvasván e szót, ne villanjon meg eszében, Kedves Bátyám, valami ősi család kapcsolat lehetősége a maga famíliája és az én famíliám között. Én egy meséjén keresztül tartom a rokonságot. Emlékezzék vissza »Hályog-kovács« históriájára, amikor egy szemspecialista professzor úgy kitanította az ügyeskezű Strázsa János uramat, hogy sohse tudott az aztán többé zöld hályogot operálni. Hát ennek a professzornak   Lippay Gáspárnak vagyok én az unokaöccse.

Hogy azután ehhez a rokonsághoz hogyan járul a szeretet, azt én itt nem próbálgatom elmondani. Először, mert úgy sem tudnám, másodszor, mert már úgyis megpróbáltam ebben a kis tanulmányban, amelyet mellékelve küldök. Azokat a sugarakat akartam visszatükrözni, amelyek írásaiból a magyar közéletre szóródtak és legélesebben derítették fel az én szemhatáromat. Tegye el a többi jubileumi emléke közé. Amilyen kis helyet foglalok el ott, épp olyan nagy megnyugvás és kielégültség költözik az én szívembe, mert ilyen kerülő úton bár, de mégis tudtam köszönő szót intézni Mikszáth Kálmánhoz azért, hogy életem sok óráját megédesítette.

Igaz tisztelettel és szeretettel híve

Lippay Zoltán

[Temesvár, 1910. február 18.]

[Fejléc:] A Téli Újság szerkesztősége Temesvár

Kedves Barátom!

Mély tisztelettel és meleg ragaszkodással értesítelek, hogy a temesvári Arany J. Társ. tiszteleti tagjává választott. Ez a föld frissen és újonnan forgatott ugarföld itt a magyar költészet virágaira nézve. Hódított terület.

Március 6-án a város és vármegye részvételével Mikszáth ünnepélyt tartunk. Nem zaklatlak a meghívással, mert respektáljuk az álláspontodat. Engedd meg mégis, hogy kunyeráljak tőled valamit.

Hidd el nekem, hogy a »vidék« legintelligensebb közönsége mégiscsak ezen az ünnepélyen gyűl össze...

Légy kegyes nekem egy tíz soros választ írni, erre a ünnepélyre való meghívásunkra. Olyanformát, mint az aradiaknak írtál. Hogy most nem jöhetsz, de tán valamikor »Hátha majd egy boldogabb időben« - Csokonaival szólván... -

Ezt a levelet én elnöki megnyitóm csattanójául tartogatnám.

Ha túlságosan nem terhelnélek vele!

Egyebekben a jó Isten minden áldását kívánva rád és szeretteidre, sokszoros üdvözlettel vagyok,

Temesvár, 1910. febr. 18-án,

tisztelő és szerető híved

Szabolcska Mihály

[Budapesten, 1910. febr. 24.]

Nagyságos Uram!

Megremeg a kezemben a toll, hogy e levelemet kezdem írni. Búcsúzom egy nehéz munkától, mely annyi gyönyörűséget szerzett nekem. Fiatal voltam, mikor hozzáfogtam. Kicsi fiam szaladgál a székem körül, hogy búcsúzom tőle. Öt esztendeig volt örömöm, vigasztalásom, lázam, életemnek minden tartalma.

S most vége. Jön a gáncs meg tán a dicséret, de mindez már alig érdekel. Sok nehézség állt utamban, mennyi töprengés, mennyi pillanatnyi kétségbeesés. De ha újra 1904 volna, s újra ugyanez az elhatározás kelne lelkemben - odaadnám magamat újra - szívesen!

Egy szép első példányt akartam vinni személyesen nagyságos uramnak. Nem bírom bevárni a jövő hetet, mikor már készen lesz a könyv. Tán illő se volna. Az első ívekből raktam össze egy példányt, küldöm azzal a hódolással, szeretettel, melyet próbáltam meg is magyarázni. Így akarok gratulálni jubileumához.

Szeretettel, hűséggel

dr. Rubinyi Mózes

VI. Andrássy út 14. II. 6.

U. i. Az első példányt pedig elviszem, ha engedelmével rá méltónak tart.

[Nagyvárad, 1910. február 27.]

Mélyen tisztelt Írótársunk!

Negyven éves írói pályájának határkövénél üdvözletünket küldjük Önnek, azzal a tisztelettel, szeretettel és hálával, amely Mikszáth Kálmánt irodalmunk minden barátja, a magyar nemzet minden fia részéről busásan megilleti. Mert az Ön szakadatlan munkásságának e negyven éve a legfőbb, legtisztább gyönyörűségnek: a költészet nyújtotta örömöknek kimeríthetetlen forrása volt minden magyar szív és lélek számára. Vannak írók, akiknek működése földrengéshez és viharhoz hasonló: korszakokat döntenek romba és forradalmi erővel hozzák be az emberiség lelkébe eszméiket, újításaikat. S vannak írók, akiknek munkássága olyan, mint a napé, amely a tavaszi eső után, életébresztően mosolyog a mezőre. A könnyeken át mosolygó napsugárnak: a humornak drága adománya az, amivel Önt oly bőségesen felruházta a Gondviselés, amely már oly sok nagy írót adott nekünk s a legnagyobbak közt: MIKSZÁTH KÁLMÁNT. Különösen az Ön műveiben látjuk, mélyen tisztelt urunk, hogy a humor az írónak milyen becses, fölséges, égi adománya. Az élcelődésben léhaság van, a szatírában harag és gyűlölet, a humorban bölcsesség és emberszeretet. A humor nemcsak az író elméjéből, de szívéből is fakad, megaranyozza az élet, az emberek gyarlóságait, valósággal megszeretteti velünk az embereket, s ezért, akinek minden fogyatkozásokat megértő szíve nincs, nem is lehet nagy humorista, nem is lehet nagy író. S annál becsesebb reánk nézve az Ön írói működése, mert műveiben ön a magyar életet, a magyar embert mutatta be: a mi földünket, a mi életünket, a mi fajunkat szerettette meg velünk, sőt nemcsak velünk idehaza, de a messze idegenben is, ahová szelleme hódító útjában eljutott. MIKSZÁTH KÁLMÁN ritka tökéletességű íróművészetével, nagy jellemző erejével, a maga reális valóságában állítja elénk a magyar föld fiát: a magyar parasztot: észreveszi a poézis gyöngyeit a kisvárosi élet szürke kavicsai közt: poézist talál még abban a birodalomban is, amelyből pedig szökve szökhetnék a múzsa: a politika sivár, rideg, kufárszellemű birodalmában. S mikor arról a világról ír, melynek alakjai lassan-lassan pusztulnak, vesznek körülöttünk! Az ősnemesi udvarházak omladozó falaira MIKSZÁTH KÁLMÁN fonja a költészet legdúsabb örökzöldjét, meg tudja szerettetni velünk az arany könnyelműség e népét is, amelynek hibáit ő is jól látja, de romlása neki mégis fáj, mint ahogy az édes anya is szereti és pusztulásában is siratja az ő tékozló fiát.

Mélyen tisztelt Írótársunk! A kultúra hadseregében a legelső hősök - akik pedig ott gyakran csak közlegényi rangot viselnek - különböző fegyverekkel vívják a harcot. Az egyiknek kezében bástyadöntő bárd és öldöklő acél villog, a litteratúra militáns katonái ők, akik kegyetlen rohammal iparkodnak diadalra vinni a maguk zászlaját. Mások olyanok, mint a mesék hőse, akinek kezében csak egy virágszál volt, azzal érintette meg a sokáig hasztalan ostromolt vár kapuját, amely egyszerre fölpattant előtte s a legbűvösebb kincseket tárta a bámulók elé. Ön, mélyen tisztelt Írótársunk, nem tartozik a litteratúra militáns katonái közé, neve az irodalom ama hősei közt ragyog, akik úgyszólván csata nélkül, játszva győzedelmeskednek, mert kezükben van a leghatalmasabb fegyver: a költészet bűvös virága. Ami szíveinket is megérintette Ön, MESTER, ezzel a csudavirággal. S íme feltárulnak Ön előtt minden szívek és lelkek, és pazarul ontják lábai elé legdrágább kincseiket: a tisztelet, a szeretet és hála adóját. És mindenek örvendezve kívánják: vajha MIKSZÁTH KÁLMÁN kezében még sokáig maradna hervadatlan a költészet csudavirága! Hogy még sokáig életre keltse szíveinkben is a legnemesebb gyönyörök virágait; és minél fényesebbé és gazdagabbá tegye a virággal csodatevő hős számára a hírnév, a dicsőség örök tavaszát!...

Kelt a Szigligeti Társaságnak 1910. évi február hó 27-én tartott ünnepi üléséből.

Sas Ede

a Szigligeti Társaság

főtitkára

Rádl Ödön

a Szigligeti Társaság

elnöke

P. H.

[Budapest, 1910. III. 3.]

[Fejléc:] Lipótvárosi Casino

Nagyságos Uram!

Van szerencsém tisztelettel értesíteni, [hogy] a Lipótvárosi Casino irodalmi bizottsága

f. hó 5-én szombaton délután 4 órakor a Budapesti Hírlap szerkesztőségének helyiségében (Röck Szilárd u. 4.) ülést tart, amelyre szíves megjelenését okvetlenül kérem.

Kiváló tisztelettel

dr. Fried Vilmos

titkár

[Budapest, 1910 tavasza elején]

Kedves Mikszáth!

Itt küldöm a képet, itt-ott még egy kicsit nedves. Még tegnap is pepecseltem rajta. Azért küldöm ilyen későn, mert le hagytam fotografirozni.

Majd ha megkapom a fotografiát, hozok egyet megmutatni.

Mindnyájukat melegen üdvözli

hívük

III. Róza

[Nagyszalonta, 1910. március 5.]

Igen tisztelt Uram!

Ma indítottam útnak Horpácsra egy kis kerek eperfát, melynek alanya magától kelt ki virágos kertemben, s melynek magvát valószínűleg madár hozta oda, s nem lehetetlen, hogy leszármazottja, vagy legalább is rokona annak az eperfának, melynek lombja az Arany Jánosék udvarában »feketén bólingatott«.

Én azt hiszem, hogy a költők lelkei keresik és fel is találják egymást, azért úgy gondoltam, hogy végtelen tiszteletem jeléül legalkalmasabb lesz ez a kis fa, hogy ennek látása az ön lelkének gondolatait mindannyiszor Arany Jánoshoz vezesse.

A fát sajátkezűleg oltottam be, s ha egy kis kerek virágágy közepébe ültetik, jó hatása lesz.

Mindnyájunk előtt drága életére Isten áldását kérve vagyok

Nagyszalonta, 1910. március 5.

igaz tisztelője

Böszörményi Lajos

református lelkész

[Budapest, 1910. március 5. és 27. közt]

Nagytiszteletű Uram!

Vettem becses levelét és küldeményét, mely mindjárt megkapta szívemet. A kis eperfa magot, melyet az egyik szárnyas az ön kertjébe leejtett, fölkapta csemetekorában egy szárnyas gondolat, és az én kertembe viszi. Kedves dolog ez nagyon. Legott menesztettem egy ukázt Horpácsra, totum facomhoz, hogy különös szeretettel ápolja, öntözgesse, trágyázgassa.

Azóta már el is van ültetve és eddig még semmi baja, hacsak ezután nem búsulja el magát az új földben,

Persze még igen kicsiny, és nálunk lassan nőnek a fák. Félek, hogy már későn kezdtem megvalósítani kedves ideámat: azt tudniillik, hogy az ország különböző helyeiről olvasóim által küldött facsemeték itt megnövekedve örök érintkezésben legyenek velem, és mikor aggastyán koromban én már megszűnök a közönségnek mesélni, ők meséljenek nekem a közönség nevében suttogó lombjaikkal.

De hajh, ez is csak olyan fantazmagóriám. Öncsalás. A fák azért nem igyekeznek jobban, s bizony-bizony, mire beszédesekre megnőnek a lombjaik, akkor már én ott leszek, ahol a gyökereik.

Fogadja egyébiránt [meleg köszönetemet és tiszteletemet]^[9]  

Mikszáth Kálmán

[Budapest, 1910. márc. 5.]

Tisztelt Barátom!

Említvén leveledben, hogy respektáljátok álláspontomat: »sehova nem [menni, ha mindenüvé nem]^[10] »mehetek« látom, hogy okos emberek vagytok: ellenben észrevettem magamon az ingadozást.

Ha nem az ország színe előtt teszem a fogadalmat, szeretnék holnap bekukkantani az Arany János Társaságba, ahol én leszek a téma. A maximum, amit az író elérhet. Mintha a jáger maga is nyúllá változnék. Hogy fogtok gyúrni, pácolni, mártásokkal leönteni és feltálalni - azt mind érdekes volna meghallgatni.

És milyennek találnám vajon Temesvárt? Harmincöt évvel ezelőtt tértem be oda egy éjjel, még szinte német város volt. Vásár ideje lévén, nem kaptam szobát a vendéglőben, az utcákon való járkálással voltam kénytelen bevárni a hajnalt. De legalább láttam fölkelni a napot. S ha Mátyás királynak Budán kelt fel a nap, én azóta mindig Temesvárott fölkeltnek képzeltem.

Ez az utóbbi falláciám még most sem romlott le. Sőt megcsontosodott. Hiszen annyira ott kél föl, hogy melengető sugarai rám sütnek onnan, most télen is.

A többi változásokat azonban örömmel konstatálom. Hogy már nem német város Temesvár, mutatja, hogy a jubiláris könyvkiadásom aránylag Temesvárott és Temes megyében fogyott a legjobban, s hogy már nem állanék ott idegenül, kedves leveled a bizonyság, melyben arról értesítesz, hogy az Arany János Társaság tagjai közé választott; vagyis ha egy egész szobát nem is, de egy kis helyet szorítottatok nekem magatok közt, és én azt meg tudom becsülni.

Ha megengedi a gondviselés, hogy vagy egyszer ott ülhessek köztetek, nem tudom, de ez már csak tőletek függ, és egy kicsit a Gondviseléstől.

Legyetek híradással, ha valamikor vendégben esnék szorultságtok.

Addig is pedig tolmácsold köszönetemet tagtársaimnak és baráti üdvözletemet, s tartsd meg barátságodban tisztelő hívedet

Mikszáth Kálmánt

Bp. 1910. márc. 5.

[Máramarossziget, 1910. március 16.]

[A levélpapír felső bal sarkán körirat:]

Máramaros vármegye főispánja.

Tisztelt Barátom!

A szigeti választópolgárok 15-20 tagú küldöttsége f. hó 19-én vagy 20-án óhajt nálad tisztelegni, hogy neked a kerületet felajánlja. Arra kérlek, kegyeskedjél engem azonnal sürgönyileg értesíteni, hogy nem-e alkalmatlan néked a küldöttséget fogadni?

Ha alkalmatlan, lefújhatom őket; eddig azért nem tettem, mert nagy kedvük volt feljönni.

Persze, ha feljönnek, jó volna őket valamely vendéglőbe meghívni.

Szíves válaszodat kéri

1910. III. 16.

tisztelő őszinte barátod

Perényi Zsigmond

[Merán, 16/III. 1910.]

[Fejléc:] Grand Hotel Bristol.

Gebrüder Walter. Meran Südtirol.

Mélyen tisztelt barátom!

Március 4-iki levelemre ma kapom másolatban mellékelt választ Széll Józseftől. Ezt a levelet, mint a személyek és viszonyok alapos ismerője - Te bizonyára jobban fogod megérteni, mint én. Én azt olvasom ki belőle, hogy még lehet a dologról esetleg beszélni, és azt válaszoltam igen udvarias formában, hogy felkértem a főispánt, közölné velem alkalmilag Pestre jövetele időpontját, hogy értekezhessünk a dologról és lássuk, lehetséges-e valamelyes tranzakció?

Rám nézve a Fogarasi dolognak két szempontból van kiváló értéke, mindkettő Veled kapcsolatos. - Az egyik az, hogy az iniciatíva Tőled indult ki, amit sok okból igen nagyon értékelek, a másik az, hogy ha a kerületet, illetve annak mandátumát elnyernem sikerülne, ez mint a Te kerületed utódlása, az én szememben igen nagy erkölcsi értéket képezne - speciel rám nézve.

Épp ez okból nem is fogok ez ügyben semmit sem tenni tanácsod és útbaigazításod nélkül. Pár sorban egyidejűleg értesítem Jeszenszky államtitkárt a főispán levelének tartalmáról, mivel erre directe felhívott - de egyebekre nézve várom esetleges szíves utasításodat, illetve állásfoglalásodat. - Ha ez ügyben esetleg hazajövetelem előtt velem valamit közölni óhajtanál - talán Lacika útján izenhetnél pár sort, nehogy ezzel is fárasszalak most, mikor annyi a levélírásod.

Nagyon örültem a Tanítói ünnepély szép sikerének.

Ő Nagysága kezeit csókolva, k. fiaidat üdvözölve vagyok

mindenkor kész kötelezett

tisztelő híved

Révai Mór

[Budapest, 1910. III. 22.

VI. Dessewffy u. 10.]

Mélyen tisztelt Uram!

Alázatos kérésemet, melyet néhány hónappal ezelőtt Önhöz intéztem, legnagyobb sajnálatomra nem teljesítette.

Minthogy leghőbb vágyam, hogy a többi világhírű író és tudós mellett autogramgyűjteményemben az Ön b. kezeírása is birtokomban legyen, ismételten tisztelettel kérem, kegyeskedjék e mellékelt lapra néhány szót írni és azt nekem visszaküldeni.

Tolsztoj gróf, Sven Hedin, Nordenskjöld, Shackleton, Vámbéry, Puccini, dr Strauss Richárd, Herczeg F[erenc], Heyse Pál urak is voltak oly szívesek gyűjteményem részére néhány szót írni, és remélem, hogy Ön is, mélyen tisztelt Uram, ezúttal teljesíteni fogja egy ifjú bámulójának alázatos kérését. Azon reményben, hogy kérésemet nem fogja zaklatásnak tekinteni, fáradságát előre is köszönve, maradok kiváló tisztelettel

tisztelő híve

Erős Egon

Ha mélyen tisztelt Uram esetleg azon keggyel akarna kitüntetni, hogy gyűjteményemet meg szeretné tekinteni, kérném, kegyeskedjék időt kijelölni, melyben Önt lakásán felkereshetném.

Mély tisztelettel E. E.

[Sarajevo, 1910. március 23.]

Nagyságos Uram!

A sarajevoi Mikszáth ünnepen azt mondottam: Mikszáth csak elsősorban a miénk, munkái az egész művelt emberiség közkincsét képezik.

Hogy nemzetünk nagy írójáról olyan közönségnek írtam, mely a magyarnak túlnyomó részben nem barátja, ez büszkeséggel és örömmel tölt el, de hogy ez a szerb-horvát nyelvű orgánum oly szeretettel nyitja meg hasábjait Mikszáth Kálmán dicsőségének: ez bizonyítéka annak, hogy Mikszáth csak elsősorban a mienk, de a szeretet által magukénak vallják azok is, akik munkáit nem a magyar nyelv zenéjének eredeti bájában ismerték meg, hanem csak fordításban.

Kérem Nagyságodat, fogadja el tőlem ennek bizonyságául a csatolt lappéldányt.

Sarajevo, 1910. március 23.

Hazafiúi mély tisztelettel

legkisebbik szolgája:

Balassa György

áll. főgimn. tanár,

[Dunaörs, 1910. ápr. 2.]

[Levelezőlap]

A legújabb Dr. kollegának szívből gratulál egyik régi híve és tisztelője

2/IV. 1910.

dr. Darányi [Ignác]

[Szabadka, 1910. április 3.]

[Távirat]

A szabadkai Szabad Lyceum Egyesület Mikszáth ünnepéről a város legnagyobb terméből, mely a költőt lelkesen ünneplő közönséggel van tele, tisztelettel és szeretettel teljes szerencse kívánatunkat küldjük a nagy írónak, aki 40 esztendő óta gyönyörködteti a magyarságot és a nagy világot halhatatlan humorának és nemes költészetének örökbecsű termékeivel, a magyar írásművészetnek világszerte megbámult remekeivel. Hálásan köszöntjük Nagyságodat ez országos nevezetességű, s az egész kultúr emberiség érdeklődésével megünnepelt évfordulón, és kívánjuk, hogy még sokáig élvezhesse boldog családi körében Magyarországnak és az egész művelt világnak csodáló elismerését.

Milkó Izidor elnök

[Budapest, 1910. április 3.]

[Névjegy]

Igen tisztelt Barátom!

Nevének megpillantásánál kedves emlékekbe merülök a régi jó időkből, mikor még nem voltam se páciens, se doktor.

Szíves értesítését, valamint közreműködését kis ünnepem megszépítésében (mert ékesíti azt a szabadkai megnyilatkozás is), hálásan köszönöm,

Budapest, ápr. 3. 1910.

igaz híve

Mikszáth Kálmán

[Túloldalon nyomtatva:] Mikszáth Kálmán

[Budapest, 1910. április 3.]

Igen t. elnök úr!

Mély köszönettel vettem az értesítést, hogy az Otthon tiszteletbeli tagjának választott, vagyis belevett, nem a rendes alapszabályok szerint, hanem egy érzelmi fellobbanásnak értékre semmivel össze nem hasonlítható cselekményével az ő családjába, vagyis az én családomba, kollégáimnak abba a csoportjába, ahol eddig nem volt alkalmam tartózkodni, amit különben igyekezni fogok ezentúl kipótolni. Amellett, hogy az én kis ünnepemet felékesíti ez a tény, élénk világításba hozza azt a nobilis irányt, amelybe az igen t. elnök úr vezeti az Otthont, egyszersmind meglepő örömet okoz nékem. Meglepőt mondtam, mert nem hihettem volna, hogy valaha az Otthon tiszteleti tagja legyek, midőn egy jó évtizeddel ezelőtt egy verseny egyesület alapításában vettem részt, mint annak elnöke. Akkor szemben állottunk egymással, legyőzni iparkodtunk egyik a másikat; ez ugyan nem sikerült egész mostanáig. Mind a két egyesület felvirágzott, a nemes versenyben tekintélyt eresztett, hézagot pótolt. Különben egy lévén a cél, egy a szándék, előre lehetett látni már akkor, hogy győző csak az lehet, akinek előbb nyílik alkalma azt mondani a másiknak a kinyitott virágleveles kapunál: A mi házunk neked is házad. És legalább kitűnt az is, hogy csak a világ szűk nekünk a gondolataink, terveink és elméink számára, de a szívünk nem szűk az egymás számára. Fogadja igen t. elnök úr legmélyebb tiszteletem kifejezését és tolmácsolja kérem, mélyen átérzett hálámat és köszönetemet társaimnak.

Budapest, 1910. április 3.

Alázatos szolgája

Mikszáth Kálmán

[Budapest, 1910. április 5.]

Igen tisztelt tanár úr!

Arra az álláspontra kellett helyezkednem a jubileumnál, vagy mindenüvé elmenni, vagy sehova. Egészségi állapotom, korom, lusta természetem az utóbbira utaltak. Nehány városnak megírtam volt, hogy Szegedet kivéve nem megyek sehova. Ezt megszegve megsérteném azokat a helyeket, ahol engem a legnemesebb szándékkal megtiszteltek. Isten mentsen ettől.

A jubileummal kapcsolatosan tehát nem mehetek Kolozsvárra. Ha később, őszkor, vagy jövő tavaszkor méltóztatnak egyszer parancsolni, szívesen állok az irodalmi társaság rendelkezésére.

Sajnos a másik dologban sem adhatok olyan választ, aminőt szeretnék. Nincs semmi kész munkám. Az »Amerikai menyecske« című könyvem (regény) írásánál tettem le a tollat ezelőtt vagy néhány héttel - azóta gratulációkra írok válaszokat, ez teljesen igénybe veszi az időmet. A regény elejét esetleg elküldhetném egy felolvasás erejéig (ez a Pinkerton detektívirodáról szól), de az se nem jellemző egyéniségemre, sem elég élvezetet nem nyújthat, már a bevégzetlenségénél fogva sem. Hiszen ígérhetném, hogy addig írok valamit, de be tudnám-e tartani? Nem hiszem. A közeledő jubileumi nap mind több teendőt sóz a nyakamba, s azonfelül beteges is vagyok. Hiába tesz a király doktorrá: inkább vagyok már én páciens.

Könnyelmű ígéretek helyett inkább alázatos hálámat és tiszteletemet fejezem ki az Erdélyi Irodalmi Társaságnak, hogy rám gondolt, s hogy kis ünnepemet fölékesíti, hozzájárulásával nagyobbá teszi, mint a folyamot a nagy patakok beleomlásai. Különben Kolozsvár maga is folyam. A levelében fölemlített kiváló nevek kétségtelenné teszik, hogy az egy igen szép nap lesz reám nézve. Kár hogy nem lehetek ott!

Általában kőbe léptem az otthon maradási metódusommal. Mert mi lesz a végeredmény? Az, hogy magamról megírhatom, miszerint életem legszebb napjait nem én éltem át, hanem csak hallomásból tudom.

Mély tisztelettel maradok a titkár úrnak

Budapest april. 5. 1910.

alázatos szolgája

Mikszáth Kálmán

[Címzés:]

Nagyságos Kovács Dezső úrnak, mint az E. I. T. titkárának Kolozsvár.

[Bélyegző:] Budapest 910. ápr. 6. Kolozsvár, 910. ápr. 7. Ajánlott.

[Budapest, 1910. ápr. elején]

[Levélrészlet]

A parasztképek gyönyörűek, s Lenke báróné annyira a »Jó palócok« menyecskéje, mintha nem is anyától született volna, hanem a költő fantáziájából pattant volna ki.

Igen köszönöm a képeket...

Ami a képeket illeti, felhasználásuk nagyban elősegítené a művészt. A mi szobrászaink a színházból ösmerik a parasztot. Talán úgy gondolják, hogy a figurák meglepetés kell, hogy legyenek nekem. Az persze nem jut eszükbe, hogy lapokat én is olvasok, tehát tudom a meglepetést... A képeket visszaküldöm, melyeknek használata nem vehető kilátásba, s csak kettőt tartok vissza a művész számára, az egyiket visszaküldtem Bachruchnak, hogy a Lenke báróné arcát csinálja meg Veronkának (ő ugyanis a Szt. Péter esernyőjét készíti). Kezeit csókolja

[Mikszáth Kálmán]

[Budapest, 1910. április 8.]

Nagyságos Doktor úr!

Mélyen tisztelt Barátom, Doktorkám!

Oly sok ünnepeltetés után, és oly nagyarányú ünnepeltetés közepette, amelyben néked, kedves Doktorkám, részed van, igazán össze kell szednem minden erőmet, hogy éppen Te előtted, mint a legfőbb aeropág előtt, ne essem ki szerepemből és ne csináljak oly hibát, amely maga után vonná az »irodalom« berkeiből (habár még nem is voltam benne) való kiküszöbölésemet. Az igazat megvallva, gondolatban összeszedtem azokat a részleteket az általad felépített kincsesházból, amelyek elégségesek egy félig-meddig megfelelő üdvözlő irat megszerkesztéséhez, de hiszen ha ezt akarom tenni, akkor joggal és okkal támadhatnál meg engem a plagizálás vádjával, amit Isten ments, sehogysem akarnék. Éppen ezért meg kell elégedned, kedves Doktorkám, egy egészen szimpla »irodalmi« csemetével.

Engedd meg, hogy rendkívüli örömömnek adjak kifejezést akkor, amidőn látom, hogy Magyarország, édes hazánk is meg tudja és meg akarja becsülni azt a kiváló elmét, amely nekünk, édes mindannyiunknak az élvezetes óráknak oly szakadatlan láncolatát ajándékozta, és meg tudja becsülni önmagát, amikor annak legfőbb kulturális intézete, az egyetem avatta fel doktorrá azt, aki a doktorok doktora lehetne.

Isten áldjon és engedje meg, hogy még hosszú időn keresztül legyen részünk ama szellemi kincsekben, amelyek hazánk nevét hirdetik a külföldön, önmagunk örömére és szűkebb családod boldogságára.

Mélyen tisztelt Doktorkámnak számtalan üdvözletem kifejezése mellett, vagyok

igaz őszinte hódolód és barátod:

Fürst Bertalan

Miskolc, 1910. április 10.

Nagyságos Uram!

A miskolci nemzeti munkapárt a város északi választó kerületében dr. Lipcsey Ádám urat kérte fel a jelöltség elfogadására.

Dr. Lipcsey Ádám úr a kérelemnek engedve a jelöltséget elfogadta - s e hó 17-én d.e. 11 órakor tartja meg programbeszédét.

Mi dr. Lipcsey Ádám úr személyében a magyar hírlapírásnak, a szabadelvű eszmékért hazafias buzgósággal, törhetetlen állhatatossággal küzdő bajnokát kívántuk bizalmunkkal megbecsülni, s pártunknak kedves ünnepe leend programbeszéde elhangzásának napja.

Nagy örömünkre szolgálna, ha ezt az ünnepünket Nagyságod is - az illusztris magyar író -, mint a mi szívesen kért és várt vendégünk, megjelenésével megtisztelni méltóztatnék.

Bizalomteljes kérésünk, szíves hívásunk mellett, vagyunk hazafias üdvözlettel

a miskolci nemzeti munkapárt nevében

Lichtenstein László

pártelnök

[Címzés:]

Nagyságos

Mikszáth Kálmán úrnak

Budapest

VIII. Szentkirályi u. 32.

[Sárospatak, 1910. április 17.]

Nagyságos Uram!

A »Sárospataki Főgimnázium Erdélyi Önképzőköre« Nagyságodnak 40 éves írói jubileuma alkalmából a főiskolai imateremben fényesen sikerült ünnepélyt rendezett a tanári testület, a két akadémiai fakultás, a gimnáziumi ifjúság s a városi közönség nagy részvétele mellett.

Ez az élénk érdeklődés fényes bizonysága annak a szeretetnek, tiszteletnek és hódolatnak, mellyel ily hosszú irodalmi pályafutás után tekint a magyar közönség apraja-nagyja Nagyságodra. Ez ünnepélyünkkel talán mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy abba a babérkoszorúba, amelyet a nemzet nyújt Nagyságos Uramnak, hódolatunk jeléül egy levélkét odaillesszünk mi is.

Fogadja tőlünk szívesen, Nagyságos Urunk, őszinte üdvözletünket! Fogadja szívesen, mikor a pataki diákok nevében azt kívánom:

Mikszáth Kálmánt az Isten tartsa meg sokáig!

Sárospatak, 1910. április 17.

Maradtam őszinte tisztelettel:

Dávid Zoltán

a kör tanárelnöke

Komáromi János

VIII. o. t. ifj. elnök.

Csontos József

főgimn. igazgató.

P. H.

[Pozsony, 1910. április 21.]

Nagyságos Uram!

Kedves Mester!

Kis diák koromban egy könyv akadt kezembe, melynek az volt a címe, hogy »Ne okoskodj Pista!«

Aha! ez nekem való - gondoltam. Nekidűltem az olvasásnak, és faltam a betűket veszedelmesen. Elolvastam végig. Bírtam! Sokat nevettem rajta, pedig alig értettem még akkor. Mégis tetszett.

Akkor volt... Kis diák koromban.

Ma ugyancsak elém került a két Pista története. De ma? Ma ki sem tudnám fejezni azt a gyönyörűséget, melyet olvasása nyújt. Ma már meg tudom érteni.

Úgy érzem, hogy ezeknek az alakoknak eleven testet kell ölteniök; színpadra kell lépniök. Oda illenek!

Csodálom is, hogy e bájos mű színdarabbá dolgozására eddig senki sem vállalkozott. Egyrészt azonban örvendek, mert én akarom átírni. Képzeletemben már fel is épült három felvonásnyira.

Engedje meg, kedves Mester, hogy e művét színdarabbá dolgozzam s tőlem tehetőleg élvezetessé tegyem a színpadon is mindenki számára.

Eljött hozzám a minap az a lump, félbolond Kozsibrovszky. Tetszik tudni, a képviselő. Köszönés nélkül, fáradtan esett szobámba, mint ahogy a sajátjába szokott. Sarokba vágta gyűrött cilinderét, végig terült írósztalom előtt a pamlagon, nagyokat fújt, szuszogott, s csak azután dörgött rám keményen, mikor már jól kipihente magát.

- Hallod-e te firkász!? Én az Istennek se megyek már tovább! Érted-e? Még a felséges Úristennek se! Pfüh! De kifáradtam...

- Bocsánat uram; kihez van szerencsém? Én T. J. vagyok.

- Szhja, igaz! Még be se mutatkoztam. No, sebaj! - Szervusz öcskös! Gróf Kozsibrovszky János országgyűlési képviselő vagyok.

- Örvendek. Ismerem uraságodat M. úr könyvéből.

- Hisz ez az! Ördögöd van, öcskös, hogy így eltaláltad. Épp erről akarok veled beszélni. Mert épp emiatt a fránya Mikszáth miatt szakadt rám a baj. - Meg ne mondd neki, hogy szidom! - Te is tudod; könyvet írt Moronyinéról, a Moronyi Pista feleségéről, akibe Tóth Pista úgy belegabalyodott.

- Ehüm, hát ezért lelkendezik úgy gróf úr, mert asszony van a dologban?

- Az ám, még pedig a Moronyiné!...

- S mit akar őnagysága?

- Mit akar? Mit akar? Hisz tudhatod, milyen az asszonyféle! Nem elég neki hogy könyv íródott róla.

- Nem elég? Mit kíván hát egyebet?

- Mit? Hjaj, de ostoba vagy!... Tartsd csak ide azt a kajla füledet; megsúgom; hát színpadra kívánkozik a fruska!

- Nem rossz az ízlése, divatos ez mostanság. Mért ne menne, ha teheti?

Nem is itt a baj, te oktondi! Ámbár a Pista okoskodott kissé, hogy az ő felesége csak az övé, abban senki más emberfia ne gyönyörködjék, de később mégis csak beadta a derekát. Engem szalasztottak, hogy nézzek be valamelyik színműácshoz, vállalná-e a munkát. De biz egyik se vállalja, pedig voltam már valamennyinél. Jaj, majd leszakad a lábom! Téged hagytalak utoljára.

- Szép!

- No, nem azért, mintha... de gondoltam; ha még te se vállalod, akkor...

- Én? Már hogy az ördögbe ne vállalnám, mikor szívességet tehetek vele Moronyinénak. A Moronyinénak, gróf úr!

- Megteszed? Megcsinálod, kedves, drága, aranyos szép öcsém?

- Meg én. Csakhogy M. K. úr engedelme nélkül nem lehet. De ha gróf úr elmenne hozzá és kieszközölné...

- Micsoda? Hogy én Mikszáthhoz menjek? Hahaha!... Te! Hahaha! Látszik, hogy nem igen ismersz bennünket. Még hogy én elmenjek a Mikszáth lakására! Hahaha!... Úgy kivágna, mint a huszonegyet!... Haragszik rám az öreg. Megölne egy kanál vízben, ha tehetné. Hehe!... Egyszer őt is megtréfáltam, s nagyon az elevenére szolgált a tapintásom. Azóta nem szívelhet. Te azonban írhatnál neki, mert ellenségek se vagytok, meg könnyebben is értitek meg egymást. De rólam egy kukkot se szólj neki, ha azt nem akarod, hogy az egész tervünk füstbe menjen.

- No, majd megpróbálom, írok neki.

- Hát áll az alkú! Itt a kezem: szervusz! Előre is köszönöm a szívességedet. A szép asszony nevében köszönöm. Majd legközelebb megisszuk az áldomást, ha lesz rávaló pénzed. Csak spórolj! No, szervusz, öcskös! Sietek a jó hírrel...

Ím, az ő kívánságukból látható leginkább, mennyire indokolt az én kérésem. De ha már az én szavamra nem is hallgat, kedves Mester, legalább annak az ármányos Moronyinénak a kedvéért engedje meg, hogy Pistáékat színpadra vigyem.

Az ura után (igaz-e) pirulás nélkül mehet az asszony oda is.

Ha ugyan az ura végett menne.

Mert nem lehet tudni...

Hisz a Tóth Pista se maradhatna el!

Becses válaszát kérve tisztelettel maradtam továbbra is

Pozsonyban, 1910. ápr. 21. (Kárpát u. 3.)

híve

Tarkó Jenő

(KHUEN HÉDERVÁRY KÁROLYNAK)
[Budapest, 1910. április 21.]

[Fogalmazvány]

Kegyelmes Uram!

Becses soraidat utánam küldték Horpácsra, de én hétfőn már bejöttem, s azok most érkeztek utánam.

Ígéretemnek aligha tehetek eleget, mert amikor tettem, nem gondoltam, hogy valamely párt kötelékébe lépjek még ezentúl is. Azonfelül nem is érne az én odamenetelem már semmit; mert Szegeden neheztelnek rám, hogy kedden Rosa Izsóhoz oda intézett táviratban elutasítottam a jelöltséget, melyet múlt hétfőn felajánlottak.

Bár azt tudom, hogy »Kein Bruder in Spiel«, de mégis nehezen esett volna egykori kedves vezérem ellen próbálkozni.

Maradtam egyébiránt

Budapest, április 21. 1910.

tisztelő híved és szolgád

Mikszáth Kálmán

[Budapest, 1910. április 20. körül]

Igen tisztelt Dékán úr!

Szíves értesítését, hogy engem a budapesti egyetem írói ünnepem alkalmából tiszteletbeli bölcsészeti doktornak óhajt felavatni, amit őfelsége is már jóváhagyni kegyeskedett, nagy örömmel és hálával vettem.

Oly tisztesség számomra, milyenről nem is álmodtam volna, s amint forgatom fantáziámban ide-oda a komoly doktori kalapot, szinte nem is tudom, hogyan tűzzem melléje azt az egyszerű mezei virágot, mely az én pályámat és sikereimet szimbolizálja.

Azt mondhatnám, amit a veszprémi püspök a Lánchíd megszavazásánál, hogy »minek az erre a rövid időre!« (Maga a püspök öreg úr volt.) Mondhatnám, de nem lenne igazam, mert ez a kitüntetés és nagyrésze azoknak, amelyek értek, olyanok, mint a szép őszi meleg esők. Nem annak az évnek szólnak és nem annak a termésnek, amely már be van takarítva, hanem a jövő termés számára kövérítik meg a talajt. Csalogató példák ezek az utánam következő írónak, jelzik, hogy a magyar szeme rajta pihen azokon, akik dolgoznak érte, és ha behunyja is néha (hiszen aludni is kell), egyszer egy barázdán mégiscsak meglátja. Még buzdítóbb példa, hogy a tudomány is, mint a tisztelt Dékán Úr levele értesít, le-lehajlik magaslatáról, hogy kezet szorítson azokkal, akik leggyöngédebb testvérüket, a szépirodalmat és a költészetet ápolják. Egyébiránt fogadja az igen tisztelt Dékán Úr stb.

Mikszáth Kálmán

[Zilah, 1910. IV. 28.]

[Fejléc:] Szilágyvármegyei Wesselényi Egylet titkára

Nagyságos Uram,

Írói jubileumával kapcsolatban olvastam nagyságodnak azt a végtelenül bájos kérését, hogy egy-egy facsemetét szívesen fogad ajándékul az ország minden részében élő tisztelőitől.

Engedje meg, hogy a kedves gyűjteményhez én is hozzájárulhassak egy akácfa-csemetével, mely méltán jelképezi a magyar hazaszeretetet. Minél jobban nyesik, vágják - annál mélyebben ereszti gyökereit a földbe.

Ezt a tipikusan magyar fát ültesse el nagyságos Uram a Zilah városnak szánt kis területre annak emlékéül, hogy ez ősrégi magyar város akáclombjai alatt született meg az a minden magyar szívet megdobogtató magyar nóta: »Gyere velem akáclombos falumba...«

Fogadja Nagyságod kiváló tiszteletem és nagyrabecsülésem nyilvánítását.

Balázs Árpád

vármegyei árvasz. ülnök

N. B.

Kérem szíves értesítését, hogy a csemetét hova és minő címre irányítsam?

[Lekér, 1910. év ápril hó 28.]

[Fejléc:] Adriai Biztosító Társulat ügynöksége.

Az Adriai Biztosító Társulat.

Méltóságos Mikszáth Kálmán igazgató tanácsos úr,

Jubileumára üdvözlet.

Dicsértessék az úr Jézus Krisztus szent neve.
Hintsen áldást reánk a mindenható kék ege.
Ez földerült napot örömmel üdvözlöm
Méltóságos igazgató tanácsos urat szívemből tisztölöm.
Az ő jubileumára szívem azt kívánja,
Szálljon rá az égnek minden áldása.
Éltének a lelkem soká örvendhessen,
Hogy számos éveken át még köztünk lehessen.
Éltesse az Isten több számos éveken át,
A teremtő nyújtsa hosszúra élte fonalát.
Szálljanak gerlicék az ő ablakába,
Hozzanak zöld ágat az ő asztalára.
Hogy örömek közt egészségben, boldogságban éljen,
Tündököljön élte, mint fényes nap az égen.
Ezerszer üdvözlöm a tanácsos urat a mai szent napon,
Igazság könyvében ez van írva lapon:
Ditsősség Istennek a Nagy Magasságban
Ki lakik az égben fénylő boldogságban.
A Mindenható koszorúzza nemes cselekményeit,
Hintsen áldást rá és nyerje meg az ő reményeit,
Szálljon reá az Egek gyöngy üdvösséges harmatja,
Szívem lelkem, kebelem, szótlanul azt kívánja.
Koszorúzza nemes éltét a Szent háromság egy Isten,
Koszorúzza végtelenül itt e földön és a mennyben.
A mindenható fonja hosszúra élte fonalát,
Ha pedig nemes éltének elvégzi pályáját,
A megboldogult lelkének nyissa meg az úr Jézus a menyország ajtaját
És nyerje el a menybéli mindenható arany koronáját.
Kívánom, hogy mi is, minnyájan, az egész társulat elérhessünk
A mennyei fényességben ott a Szent angyalokkal, az úr Jézus
Színe előtt Glóriát kiálthassunk, mondván, Dicsőség a magasságban
Istennek, itt, a földön a jó akaratú embereknek pedig legyen
Szent békesség, szívemből kívánom.

Adria biztosító társulat Lekér kerülete

ügynöke Tóth István

Bars megye

Bocsánatot kérek méltóságodtul, hogy elkéstem azért mert nem tudtam a címét, szerencsémre a fölügyelő úr nálam volt, ő szíveskedett méltóságod címét átadni, ezért fogadja üdvözletemet, hálás szívvel.

[Budapest, 1910. április 28.]

[Mikszáth ünnepség műsorlapján]

Mikszáth Kálmán köszöni a szép délutánt, amit a kis, lánykák szereztek neki.

[Budapest, 1910. április 30.]

Igen tisztelt kedves barátom!

Úgy tudom, birtokot vettél, kell tehát, hogy érdeklődjél a gazdálkodás iránt.

E gondolat indított arra, hogy jubileumod emlékére én is megküldjem számodra e kis gazdasági munkát, baráti emlékül, melyet ezelőtt két évvel, én is 50 éves gazdasági írói működésem emlékére írtam.

Fogadd azt oly szívesen, mint amily készséggel s örömmel küldöm, kérve: tartsd meg emlékedbe s barátságodba továbbra is annak küldőjét

őszintén tisztelő barátodat

Kodolányi Antalt

Bpest, 1910. ápril 30.

Gellérthegy utca 41 sz.

[Budapest, 1910. április 30. után]

[Névjegy]

[Befejezetlen fogalmazás]

Kedves Barátom[!]

Köszönöm a kedves gondolatot. - Valóban van egy kis birtokom Nógrádban és azóta sokkal jobban érdekel az, amit a föld produkál, mint azon törni a fejem...

[Budapest, 1910. április vége, május eleje]

[Befejezetlen fogalmazás]

Kedves Etelkám!

Annyi a dolgom, kivált levelezési (tekintve, hogy egy jubileum elszenvedésében vagyok), miszerint heteket, hónapokat késnek a levelekre adandó válaszaim, vagy ki is maradnak, ha a levél elhányódik, esetleg örökre. - Nem szabad azonban az ilyet otthoni ésszel megítélni. - Mert egészen más a perspektíva, ha elárulom, hogy volt már olyan nap, amikor 170 ajánlott levelet kaptam.

Így aztán igen későn felelek a te leveledre is, melyben fiadat ajánlod nekem. Melegen átérzem egy anya helyzetét és lelki világát. De sajnos ez az a pálya, amelyen őt nem bírom hathatósan támogatni. Egy pár uradalmi birtokost ösmerek ugyan, de ezek nem az én ajánlatomra szerzik a tisztjeiket, aki, szerintük, nem értek a mezőgazdasághoz. Főispánnak ki bírok valakit szorítani, ha nagyon megkötöm magam; de ispánnak nem. -

[Berlin, 1910. május 3.]

Szeretve tisztelt Kartárs Úr!

Nagyságos urunk

A »Magyar művészek egyesülete Berlinben« örömmel ragadja meg az alkalmat, Nagyságodat írói jubileuma alkalmából üdvözölhetni.

Mi akik Berlinben a magyar kultúrát képviseljük, a magyar tudomány és művészet ismertetését tűztük ki célunkul. Ezen cél elérésében sohasem fogunk lankadni, amíg oly erős erkölcsi támasztóponttal rendelkezünk, mint Nagyságod, édes hazánk e kiváló fiának neve.

Midőn Nagyságodnak szívből jövő szerencsekívánatainkat tolmácsoljuk, kérjük, hogy bennünket a berlini magyar művészek egyesülete dísztagságának elfogadásával megtisztelni kegyeskedjék.

Kiváló tiszteletünk és nagyrabecsülésünk kifejezésével maradunk

Nagyságodnak őszinte hívei

a »Magyar Művészegyesület   Berlin« nevében

László [Ákos]

elnök

Berlin, W.

1910. május 3-án.

[Dés, 1910. május 3.]

Nagyságos Uram!

A dési m. kir. áll. főgimnázium Önképzőköre folyó hó 8-án ünnepli Nagyságodat, 40 éves írói jubileuma alkalmából. Midőn ez alkalommal ifjúságunk nevében is a legmelegebben üdvözlöm Nagyságodat, ifjúságunk nevében azzal a kéréssel is bátorkodom Nagyságodhoz fordulni, kegyeskedjék megengedni, hogy ifjúságunk a jubiláris ünnepéllyel kapcsolatban önképzőköri pályadíj alapot létesíthessen Nagyságod nevével. Az alap kamatai a magyar nyelvben és irodalomban legszebb haladást tett ifjúnak fognak kiadatni, az iskolai évet bezáró ünnepélyen.

A létesítendő alap már együtt van, csupán Nagyságod jóváhagyása hiányzik. Abban a reményben, hogy Nagyságod pártolni fogja ifjúságunkat ideális törekvéseiben, újítjuk meg szerény kérésünket, s vagyunk

Nagyságod alázatos szolgái

Dr. Kőrösy György

igazgató

dr. Lukinich Imre

az Önképzőkör vezető tanára

Dés, 1910. május hó 3.

[Címzés a levélpapíron:] Nagyságos Mikszáth Kálmán

úrnak, Budapest

[Budapest, 1910. május 16. és 28. között]

[Befejezetlen fogalmazás]

Boldog vagyok, ha a jó Erdélyből <meg> gondolnak rám, s ilyenkor szinte <azt> jól esik hogy a local patriotizmus még nem engedte a két országot teljesen összeforrni.

Igen tisztelt <elnök> igazgató úr!

Nagyon kellemesen érintett becses levelük, hogy engem a dési főgymnazium részéről is a megtiszteltetés oly neme ér, melynél szebbet kigondolni se lehetne.

<Erdélynek> Jó nekünk, magyaroknak, akiknek két hazánk is van. S ha egy elkeserítene is, még mindig ott van a másik. <Bizonyosan Erdély engem is még talán> Erdélyt 25 évig szolgáltam mint politikus, Magyarországot és Erdélyt <már> együtt negyven évig, és bizony már össze is zavarom, melyiket szeretem jobban <Mi kiknek>

<Az ember szinte abba az illusiob>

Abba az illusioba <nem egy> <vagyok most beleesve> lehetek így, mintha két édes anyám volna, Magyarország és Erdély, s <a> hol az egyik hol a másik <simít> <venne> simogatná meg fejemet, mint[ha] két anyai szeretet suhogna körültem, (micsoda hatványozása ez az emberi boldogságnak) <s mintha egyszer a szegényebbik elism> s hol a szegényebbik hozzám való <húzódás> vonzalma <érzékenyítene> érzékenyítene el jobban, hol a hatalmasabbiknak...

[Győr, 1910. máj. 4.]

Nagyságos Uram!

Bocsánatot kérek öntől, hogy alkalmatlankodom, de nem tudom megállani azt, hogy sok kellemes órám szerzőjének még 40 esztendei írói munkásságot ne kívánjak.

Őszinte híve:

Csillag József

Győr, 1910. V. 4.

[Budapest, 1910. május 5.]

[Körbélyegző:] A vakok budapesti orsz. kir. nevelő- és tanintézetének igazgatósága. 1826.

Méltóságos

Mikszáth Kálmán író úrnak

Budapesten

A vakok budapesti orsz. intézetének igazgatósága (VII. István út 95. sz.) a művelt vakok számára dombornyomású ú. n. Braille-könyvtárt óhajt létesíteni. Miután a könyvtárt társadalmi úton kénytelen szervezni, mély tisztelettel kéri Uraságodat, méltóztassék megjelent műveinek egy példányát a vakok Braille-könyvtára céljaira adományozni, és megengedni, hogy azokat vakjaink számára jólelkű hölgyek révén lemásoltassuk. Uraságod ezen nemes elhatározásával kétségtelenül nagy szolgálatot fog tenni a társadalom legszerencsétlenebbjeinek, a látóképességüktől megfosztott vakoknak.

Kérésünk szíves teljesítését remélve vagyok

kiváló tisztelettel:

Herodek Károly

igazgató

Budapesten, 1910. május hó 5-én

[Budapest, 1910. május 8.]

Mikszáth Kálmánnak

Sok szép mesét írtál te már ez életben,
Egyik szép mesénél a másikat szebben,
De a legszebb mesét mégse magad költéd:
Az a legszebb mese, ami - veled történt.
Tündérmesének is annyira szertelen,
Hogy különb falusi fonókba' se terem,
Ha meghallaná sok régi költőnk pora:
El nem tudná hinni valóságnak soha!
Mióta őseink e hazát megvették,
Szerzett itt birtokot sok szittya nemzetség,
Karddal, verejtékkel, vagy áruló szóval,
Minden más egyébbel, de nem írótollal.
Magyar mesemondók, magyar lantpengetők
Ma is koldusok ám, mint századok előtt;
Csak akkor szoktak ők földesurak lenni,
Mikor elmentek már a földbe pihenni.
S ime földesúr lett, még élve belőled,
Van hímes kaszálód, erdőd, szántófölded,
Amint sorba jőnek, mindenik évszakot
A magad birtokán vendégül láthatod.
Eddig a virágot más mezején szedted,
Madárszó neked a más földjéről zengett,
De fordult az élet: van saját virágod,
Saját pitypalattyod, saját csalogányod.
Ezután az ősz is sokkal szebb lesz neked,
Mint nekünk a tavasz virágzása lehet:
Idegen virágok nyiltánál többet ér,
Ha magunk fáiról pereg ránk a levél.
Nyugton nézheted majd ezután, ősz fővel,
A vándor darvak ha költöződnek őszszel,
Figyelmeztetve, hogy az idő elsiet,
S költözni kell innen egyszer mindenkinek!
Te hazulról nem fogsz menni idegenbe,
A magad földjébe hajthatod fejed le,
S mit a hála emel álmaid fölébe,
Oda írhatják majd emléked kövére:
»Itt nyugszik egy író, ki sokat álmodék,
S minden fényes álmát teljesíté az ég,
Sőt mikor munkája egy birtokot hozott:
Az is beteljesült, amit - nem álmodott.«

Budapest, 1910. május 8.

Jakab Ödön

Budapest, 1910. május 14.

Tisztelt Barátom!

Engedd meg, hogy egy babérlevéllel én is járuljak ahhoz a koszorúhoz, amelyet negyven éves írói jubileumod alkalmából, a mívelt magyar világ fűz homlokod köré. El vagyok ragadtatva szín-arany Mester mivoltodat kidomborító és hervadhatlan érdemeidhez méltó, fényes ünnepeltetésedtől. Fogadd hozzá legmelegebb szerencsekívánataimat.

A Gondviselés tartson meg téged sokáig. Áldja meg Géniuszodat kifogyhatatlan ihlettel és alkotó erővel. Páratlan tollad, mely minden elmét és szívet elbűvöl, még számos remek gyönggyel gazdagítsa szellemi életünk kincsesházát. A nemzeti Közmívelődés pedig merítsen ezen örök forrásból nemcsak újabb ragyogó ékességet, hanem további hatalmas fokozott lendületet is, nagyfontosságú, üdvös céljainak megvalósítására.

Régi őszinte és változhatlan baráti érzelmekkel maradok tisztelő,

igaz híved

Széll [Kálmán]

Wien, 14/5. 1910.

Euer Hochgeboren!

Vor Allem beglückwünsche ich Euer Hochgeboren zu ihrem Dichterjubiläum. Möge es Ihnen noch sehr viele Jahre gegönnt sein, zu Ihrer eigenen, und zur Freude Ihrer Bewunderer zu wirken.

Die Gelegenheit Ihres Jubiläums benütze ich zu der ergebensten Bitte: Euer Hochgeboren möchte durch Ihr wertes Autogramm einen sehr wertvollen Beitrag zu meiner Sammlung geben. Ich werde es mir als besonderer Ehre anrechnen, das Autogramm des liebenswürdigsten magyarischen Humoristen zu besitzen.

Den besten Dank im voraus aussprechend, zeichne ich ergebenst

Alfred Oehler

kk. Postoffizial

Wien, 9/4 Lichtensteinstrasse. No. 96.

[Budapest, 1910. május 14.]

2709. I. M. E.

Ő császári és apostoli királyi Felsége a folyó évi május hó 14-én kelt legfelső elhatározásával, előterjesztésemre Nagyságodnak az irodalom terén szerzett rendkívüli és kimagasló érdemei elismeréséül a Szent István rend kiskeresztjét díjmentesen méltóztatott legkegyelmesebben adományoznia.

Midőn erről örvendetes tudomásul értesítem, egyúttal a legnagyobb fejedelmi kegy ezen megnyilvánulása alkalmából a legőszintébb és legmelegebb szerencsekívánataimnak adok kifejezést Nagyságod előtt.

Budapest, 1910. május hó 14-én

dr. Khuen Héderváry

Nagyságos

Mikszáth Kálmán úrnak

Budapest

[Címzés az irat külzetén:]

A m. kir. miniszterelnöktől.

Nagyságos Mikszáth Kálmán úrnak

Budapest

Hivatalból

[Budapest, 1910. évi május hó 15-én.]

Tisztelt Barátom!

Örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy azon általános ünnepeltetés közepette, amelyben negyvenéves írói jubileumod alkalmából az ország minden részében osztatlan lelkesedéssel részesülsz, én is a legmelegebben üdvözöljelek, és legbensőbb igaz szerencsekívánataimnak adjak kifejezést.

Teszem ezt hivatali állásomból kifolyólag, amelyet ezidőszerint mint kormányelnöke azon országnak, foglalok el, amely országnak Te páratlan tehetségeddel annyi fényt és dicsőséget szereztél, de teszem ezt egyúttal azon régi, meleg érzelmekből kifolyólag, amelyekkel irántad, mint hazánk egyik kimagasló irodalmi nagysága iránt mindenkor viseltettem.

Az irodalom minden nemzetnek kiváló kincse és büszkesége, de különös fontossága van hazánkban, ahol az irodalomnak nemzeti egyéniségünk kidomborítása körül a legelsőrendű szerep jut. Nagy részed van neked abban, hogy a nemzetek közti verseny terén sikerült nekünk, mint kis nemzetnek is, oly helyet elfoglalnunk, amely miatt nincs okunk szégyenkeznünk, nagy részed van abban, hogy a külföldön is becsüléssel, tisztelettel és rokonszenvvel emlegetik a magyart, és ezért a nemzet legjobbjainak hálájára tetted magadat érdemessé.

Nem túlzok és nem hízelgek, amidőn azt mondom, hogy minden olvasód egyúttal tisztelőd, s hogy mennyi tisztelőd van, azt mutatja az a fényes ünnepeltetés, amely most osztályrészedül jut, és amelyben részt vesz a legelső magyar ember, koronás királyunk is.

Minden magyar örömmel és lelkesedéssel tekint fényes irodalmi pályádra, melynek egy határkövéhez értél most, és áldja a Gondviselést, hogy Téged adott nekünk, ki megtanítasz minket vigadni s búsulni.

Szívből kívánom neked, de kívánom különösen a hazának is, hogy még számtalan éveken át folytasd eddigi dicsőségteljes, áldásos munkálkodásodat, s zavartalan boldogságban és a legjobb egészségben élvezd a babérokat, amelyeket a hálás nemzet nyújt feléd.

Kiváló tisztelettel

igaz híved:

Khuen Héderváry Károly

[A levélpapíron domború nyomással:] Magyar Királyi Miniszterelnök

[Budapest, 1910. május eleje]

[Névjegy]

Kedves Kálmán! A jubileumi hódolatnak ilyeténvaló megnyilatkozását fogadd szívesen - addig is, míg gratulációmat szóval kifejezhetem.

Igaz híved

[A névjegykártya túloldalán nyomtatva:] Angyal József

[Budapest, 1910. május 16.]

Méltóságos Uram!

Ma, amikor az egész magyar irodalmi világ ünnepet ül és Méltóságodnak, hazánk szépirodalma terén szerzett halhatatlan érdemeit méltatja, a Magyar Nemzeti Múzeum sem maradhat el tisztelői és üdvözlői sorából.

Örökbecsű művei, amelyek a nép lelkéből vannak véve és a nép lelkéhez szólanak, Széchenyi országos könyvtárunknak mindenkor díszét és szeretettel őrzött tárgyát fogják képezni. Adja Isten, hogy Méltóságod ezt a gazdag gyűjteményt még sok jeles művel szaporíthassa, amelyek olvasóközönségünknek nemcsak művelődésére, de hazafias érzésének erősbítésére, hazai történetének és közéletének megismerésére fognak szolgálni.

Fogadja Méltóságod a Magyar Nemzeti Múzeum nevében kifejezett hazafias, meleg üdvözletemet, s őszinte tiszteletem kifejezését.

Budapest, 1910. május 16-án

Szalay Imre

a Magyar Nemzeti Múzeum

igazgatója

[Címzés:] Méltóságos Mikszáth Kálmán úrnak

a Szent-István jeles rend vitézének

Budapest

[Budapest, 1910. május 16.]

[Névjegy]

Az egész nemzet jött itt össze; annak együttes ereje se tudja meghálálni egy óra alatt azt a sok derűs órát, melyet írásaiddal neki szereztél!

[A névjegykártya túloldalán nyomtatva:]

Hoitsy Pálné

[Budapest, 1910. május 16.]

Nagyságos Urunk!

A tisztelettel alulírott bizottság, amelynek az a feladat jutott, hogy Nagyságodnak negyven éves írói jubileuma alkalmából a nemzet hálájának méltó kifejezéséről és megörökítéséről gondoskodjék, azzal vélte szép misszióját a nemzet közmegelégedésére teljesíteni, hogy Nagyságod anyai ágon való őseinek birtokát művei jubiláris díszkiadásának jövedelméből nemzeti ajándékképp megszerzi Nagyságod számára. A birtokvásárlással kapcsolatos teendőket a mai napig csak részben végeztük el. Erről bizottságunk jogtanácsosának dr. Ardó Alfréd úrnak idecsatolt jelentésével óhajtunk a mai napon beszámolni, annak kijelentésével, hogy feladatunk mielőbbi teljes sikerű befejezése lelkes törekvésünk és gondoskodásunk tárgya marad. Mély tisztelettel vagyunk Nagyságodnak

őszinte hívei

a Mikszáth Jubileum Végrehajtó Bizottsága:

Beöthy Zsolt elnök

Budapest, 1910. május 16.

[Budapest, 1910. máj. 16. ]

Nagyságos Urunk!

Egyik művében Nagyságod azt a személyes reminiszcenciáját mondja el, hogy midőn egyszer egy vidéki kastélyban vendégképpen töltött egy éjszakát, arra kérte a házigazdát, hogy adna valami olvasmányt, mert lefekvés előtt rendesen olvasni szokott. Ez a kérelem nagy zavart okozott a háziaknak, mert hosszas keresés után egy régi lőcsei kalendáriumnál egyebet nem bírtak a házban felkutatni. Se könyvnek, se könyvszekrénynek semmi nyoma nem volt.

Hogy a Nagyságod horpácsi dominiumának vendégei valamikor így ne járjanak, felkértük Csepreghy mestert, rójon össze egy nagy könyvszekrényt, amely a Nagyságod horpácsi kúriájában levő dolgozó szoba egyik falát borítsa.

Ezt a bibliotékát Nagyságodnak jubileuma alkalmából azzal a kéréssel ajánljuk fel, hogy azt tiszteletünk és nagyrabecsülésünk jeléül szívesen fogadni és a bibliotéka főhelyére saját munkáinak azt a kiadását szíveskedjék elhelyezni, amelyet a jubileumi bizottság megbízása folytán a leglelkesebb kiadói ambícióval létrehozni mi vagyunk szerencsések.

Fogadja Nagyságos Urunk sok szerencsekívánatunk mellett kiváló tiszteletünk nyilvánítását, mellyel [!] vagyunk

Budapest, 1910. május 16.

készséges hívei

Révai Testvérek Irodalmi Intézet

Részvénytársaság

Révai Mór s.k. Székely Ferenc

[Címzés:]

Nagyságos

Mikszáth Kálmán úrnak

Helyben

[Budapest,] 1910. május 16.

Kedves Mikszáth bácsi

A mai Jubiláris napjára kalapom leveszem, és hazánk nagy fiát üdvözlöm. És kiáltom! Éljen a mai nemzedék nagy írók Királya!

haza-fias üdvözlettel

Alázatos szolgálya

Schwarcz Sándor

III. elemi oszt. tanulója

VII. Erzsébet körút 33. I/4.

[Budapest, 1910. május 17.]

[Fejléc:] Közigazgatási bíróság elnöke

Kedves Kálmán!

A Szt. István rend kis keresztjét oly kitüntetés érte, hogy most majd nagyzási hóbortba esik és azt képzeli, hogy nagy kereszt. Pedig szegény csak a te melleden büszkélkedhetik - de itt teljes kevélységbe is eshetik: és ezt a kevélységet mindenki menteni is tudja.

Végtelenül élveztem a tegnapi sziporkázó beszédedet. Egész Mikszáth volt.

Az én Istenem áldjon meg

V/17. 910.

igaz barátod

Wlassics [Gyula]

[Balassagyarmat, 1910. május 17.]

8925/1910. szám.

Nagyságos Mikszáth Kálmán Úrnak,

Budapest.

Őszinte örömmel és az Apostoli király felséges személye iránt érzett mélységes hálával töltötte el Nógrádvármegye közönségét az a legmagasabb elhatározás, amely szerint Ő cs. és Apostoli királyi Felsége, a költők fejedelmét, MIKSZÁTH KÁLMÁNT, a Szent István lovag rend keresztesévé legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott.

Midőn Nógrád vármegye közönsége fent vázolt érzelmeinek kifejezést adok, fogadja Nagyságod a legmagasabb kitüntetéshez, a törvényhatóság nevében is kifejezésre juttatott őszinte szerencse kívánataimat és kitűnő tiszteletem nyilvánítását.

Balassagyarmat 1910. május 17-én.

Nagy Mihály

alispán

[Címzés:]

Nagyságos

Mikszáth Kálmán úrnak

Budapest Reviczky tér 1.

[Budapest, 1910. május 18. este]

[Fogalmazványtöredék]

Kegyelmes Uram! Igen tisztelt Vezérem!

Részint a vasúti menetrendek kérlelhetetlensége, részint a kerület makacs akarata [föléírva:] ahova indulóban vagyok - lehetetlenné tette, hogy személyesen tisztelegve <hálásan> megköszönjem azt a szépséges levelet, melyet hozzám intézni méltóztattál, valamint az egész Mikszáth-ünnep <iránti> <körüli egyb> összhangzatos sikerére vonatkozó <működésedet> egyéb <készséges jóságodat> intézkedéseidet, melyek hálával töltik el szívemet irányodban. <Nem annyira a dolgok okoznak> Örömet <de az igénytelen> okoztak a dolgok <hanem> de még inkább az a gyöngéd [beszúrva:] az erőltetettség árnyától ment mód, amelyben nyújtattak.

Az isten adjon munkádra, mely közös <munkát> munkánk áldást s azonfelül Neked, [beszúrva:] ki vezetsz, egészséget, kitartást, türelmet és hű embereket.

Khuen.

[Selmecbánya, 1910. ápril. 27.]

[Távirat]

Azon Önképzőkör, melynek tagjai közül került ki egykor a legnagyobb magyar lírikus, örömmel és büszkén vallja a legnagyobb magyar humoristát magáénak, kinek ünnepli negyven éves írói jubileumát. Midőn az országban mindenütt ünneplik nevét, és hódolnak tehetségének, elsősorban körünk az, mely nem mulaszthatja el, hogy örömmel és lelkesedéssel

üdvözölje azon férfiút, ki egykor tagjai közé tartozott, kinek szelleme a mai ifjúságot is áthatja, s ki a magyar névnek külföldön is becsületet szerzett. Tartsa meg a gondviselés még sokáig irodalmunk dicsőségére, nemzetünk büszkeségére.

Selmecbányai ev. líceum Petőfi Köre

[Budapest, 1910. május 17. után]

[Fogalmazványtöredék]

A selmecbányai Petőfi Kör szíves üdvözlete és értesítése hogy ott ahol <egykor> hajdan Petőfi <ült> bontogatta első szárnyait s ahol az én zsengéim <méltányló> is elhangzottak egykor, most <engem az is...> negyven éves írói évfordulómat ünnepelték. Hogy csuklottam-e <sokszor> aznap nem emlékszem, de szerettem volna hallgatni egy szögletből <hogy> miképpen dicsértetek most ti engem ott, ahol annyiszor ért gáncs és megvetés is.

Több mint negyven éve annak, amikor édes anyám oda vitt s én meglátva a <gombo> a házak falánál gombozó kis gyerekeket csodálkozva figyelmeztettem őt:

- Hallgasd csak hallgasd ezeket a gyerekeket mama, milyen kicsinyek és már németül visítanak.

<A múlt években fordi>

Vagy harmincöt évig nem jártam ott, akkor aztán egyszer odavetődtem Pulszky Gusztival <a kit váltig> mint odavaló képviselő jelölttel akit váltig biztattam útközben, hogy német <program beszédre> beszédekre készüljön, de milyen nagy volt <csodálkozás> csodálkozásunk, hogy nem is találkoztunk <ott> németül beszélő emberrel.

<Az isten áldja meg azt a nagy sárga épületet>

Ezt a csodát pedig <mind> az a nagy sárga ház okozta, ahol ti most <ti most> tanyáztok és ahol mi tanultunk amelynek a falait áldja meg az isten. A fiúk akik német szóra gyűltek ide mind <elvitték> elhordták apránkint <innen> a német szót és helyébe ott hagyták a magyart...

[A papír felső szélén a következő kézirattöredék olvasható:] A titkár bocsánatot kért ha egy kicsit várakoznom kell, mert az ezredes az útról megérkezve nyomban megfürdött és most felöltözik egy <fehércsikos> piros falú selyem...

[Budapest, 1910. május 18-25?]

[Fogalmazványtöredék]

Kedves Scholcz tanár úr!

Tudom, hogy ön nem kapja meg ezt a levelet, mert Ön meghalt és mintegy húsz éve porladozik már a selmeci földben, ahol az ön szíve arannyá fog változni és kibányásztatik egy napon, de nem is az ön testéhez van adreszálva ez a levél, a lelkéhez <mely> szól <s az ön lelke> senki máshoz nem is szólhat, az ön lelke pedig ott él azokban, akik az Ön dolgait folytatják a selmeci Petőfi körben, ahol Petrovics Sándor bontogatta ki <első> szárnyait s ahol <én is> az első ingadozó lépéseket tettem én is a Parnassus felé, negyven és nehány év előtt az ön <buzdító biztató> meleg, simogató, biztató tekintetétől felvillanyozva.

<Képzelje> Emlékszik-e kedves tanár úr arra a nagy teremre a pékbolttal szemben, ahol az önképző köri felolvasásokat tartottuk? Tudja-e, mikor álltunk ott utoljára egymással szemtől-szembe? - 1866-ban. <Egyszer> Egy Brozik Titusz nevű társunk csinos munkát olvasott fel. - Önnek sehogy se fért a fejébe, hogy azt ő írta volna. - Elkezdte inquirálni, s kisült, hogy a munkát én írtam Broziknak. Ön erre kegyetlenül megdorgált engem s jegyzőkönyvi megrovásra ítélt, de kikötötte, hogy a Brozik neve ne említtessék, nehogy az enyimmel <említve> szerepelve, egykor <ez a név> ez tisztesség számba menjen. Ön még <megdorgálni> ütni is úgy tudott, kedves Scholcz tanár úr, hogy az <embert> nem fájt, ellenkezőleg gyönyörűséget okozott - - -

[Budapest, 1910. május 18.]

Méltóságos Uram!

Van annak már vagy tizenkét éve, fiatal szegény fiú voltam, s nagyon szerettem volna Mikszáth műveit olvasni, de semmiképp sem tudtam azokra szert tenni. Elhatároztam, hogy Méltóságodnak írok. A gondolatot tett követte. Levelemre gyönyörű választ kaptam, azonban végtelen sajnálatomra ezen levél - máig sem tudom mi módon - eltűnt.

A könyveket azonban nem kaptam meg. Azóta sorsom jobbra fordult, s azt hiszem, hogy nagy részét olvastam annak, amit Méltóságod írt.

Engedje, hogy tisztelői sorából azt nyújthassam, amit legjobb tehetségem szerint nyújthatok - egy kis költeményt. Lehet, hogy a szakértő kritikus előtt rossz, de az érző magyar ember szívében bizonyára megtalálja helyét. -

Tisztelője

Springer Mihály

Budapest, V. Sas u. 12.

Mikszáth

Emlékezzél vissza... tán tizenkét éve...
Minden búbánatom küldtem egy levélbe.
Megírtam, hogy édes magyar szülőanyám,
Dagadó kebléből nem táplál - a hazám.
Idegen kenyéren, messze, távol élek,
S haza jönni többé soha nem remélek.
Tengerpartján álltam, holdvilágos estén
...A hold ezüst fényét orcáimra festvén...
Elfogott a vágy, hogy hazám újra lássam,
S magam annak földjén jó mélyen beássam.
Legyek eltemetve, megölve - feledve,
De ott pihenhessek, hazám, az öledbe.
Amit innen vittem, összekuporgattam,
Azt az egy pár könyvet vaskézzel tartottam.
Ha elfogott néha a puha gyávaság,
Akkor »Mikszáth« volt az egyetlen imádság.
A víz partján ülve csöndben olvasgattam
S minden egyes lapját könnyemmel áztattam.
Kaptál babérágat, földet, dicsőséget;
Bálványoz a hazád... szülőanyád... téged.
Tartson meg az Isten erő, egészségben,
Hivogasd el mind, kik élnek messzeségben!
(Nem kell oda más, csak egy kis szó, meg beszéd,
S ezer hajón jönnek, édes hazám, feléd.)
Életednek mégis ez leend tán legszebb
Igaz boldogsága... színmagyar szívednek:
Hogy kik távol élnek sajgó honfiszívvel,
Sírva bujdokolnak »Mikszáth« könyveiddel.
Mikor nyáron este tiszta holdvilág van,
Gondolj vissza Mikszáth, hogy az idő hol van?!...

írtam Hódmezővásárhelyen, 1910. május 18-án

Springer Mihály

[Budapest, 1910. május 16. után]

Nagyságos Úr!

Bocsásson meg bátorságomért, de igazán sokáig vártam egy nálam hivatottabbra, míg végre félek, visszahozhatlanul elrepül az alkalom perce.

Nagyságod jubileuma alkalmával nem hallottam annak a tömegnek megnyilatkozását, melynek én is egy parányi része vagyok. Az a nagy tömeg az, mely Nagyságodat nem látta, nem ismeri, s csakis írásai útján, a személyes érintkezés lelkesedést keltő hatása nélkül, csaknem mint elvont fogalmat üdvözli Nagyságodat, talán tisztább, talán igazabb lelkesedéssel, mint azok, kiknek az üdvözlet alkalmával legalább egy mosolygó, derült arc emléke jut osztályrészül.

Bennünket csak az a hit lelkesít, hogy midőn Nagyságod műveit megírta, lehetetlen, hogy ne gondolt volna reánk, lehetetlen, hogy ne akart volna hatni reánk, lehetetlen, hogy ne akarta volna meghódítani lelkünket, s most, midőn ezen akarat vagy vágy sikerének bizonyságát veszi ezen megnyilatkozásunkban, lehetetlen, hogy egy, talán nem is érzett űrt jubileumában ne tapasztalna hirtelen betöltve, és talán magányában egyedül olvasva ez igénytelen sorokat, csodálatos vágyat érez magában magához ölelni azt az ismeretlen nagy tömeget, melynek szeretete, tisztelete, vagy egy magasabb értelemben vett méltánylata, szóban ki nem fejezhető melegséggel igyekszik Nagyságod szívéhez férni.

Mint ismeretlenek találkozunk ma, anélkül, hogy ezáltal ismeretség fejlődnék ki közöttünk, de bármilyen volt e találkozás, (adja Isten, hogy csak egy időre) búcsút kell mondanunk egymásnak. Egyik fő dolog, amiért mi üdvözöljük Nagyságodat az, hogy Nagyságod magyar író, mi pedig szintén magyarok lévén, nincs szükségünk hangzatos szavakra, hanem búcsúzunk úgy, mint egyszerű magyar emberek, kevés szóval, de igaz érzelemmel: Isten áldja meg Kegyelmedet!

Egy, abból a nagyon sokból.

[Mohács, 1910. május 19.]

Nagyságos Mikszáth Kálmán dr. úrnak

Bpesten

Halhatatlan Mester!

Bocsássa meg bátorságomat, hogy mint egyszerű munkása a kultúrának beletolakodom azon legkiválóbbak közé, kik Nagyságodban a halhatatlan írót, a magyar genius leghivatottabb és leglánglelkűbb bajnokát ünneplik!

Azon biztos tudatban fejezem ki hódolatomat a teljesen idegen, a költők főpapja előtt, hogy nem utasítja vissza a tisztelet és rajongó lelkesedés szent áldozatát, mellyel negyven éves írói jubileuma alkalmából eléje járulok. Aki a nép lelkét ily páratlan mesteri kézzel tudta ország-világnak bemutatni: annak szemében nem kicsinyes azon áldás, mellyel egy honfiúi magyar szív fohászkodik Istenhez, az egyistenség legrégibb vallásának formájában, kérve az Egek Urát, hogy a magyarság szemefényét, hazánk díszét, nemzetünk leghalhatatlanabb bajnokát, a tudás Ezójását övezze még soká-soká isteni szellemének dicsfényével a magyarság gyönyörére és szűkebbkörű családja örömére.

Fogadja szerény emlékül munkámat, »A zsidó«-t, és ha egy csöppel gyarapíthatná tudományának tengerét e mű, kérem, felekezetünk tanainak részletesebb megismerésével, szívének arany sugarait vallásunk híveire is árasztani, mert csak ily nagy szellemek képesek eloszlatni az ellenünk még mindig fennálló előítéletet.

Mohácson, 1910. május 19-én.

Nagyságos mesternek legalázatosabb

tisztelője

Dr. Flesch Ármin

főrabbi

[Budapest, 1910. máj. 21.]

Kedves Kálmán!

Jubileumod alkalmából történt ünnepeltetésed fáradalmait kipihenhetted már annyira, hogy az én együgyű gratulálásomat meghallgathatod.

Nagyon örülök, hogy ragyogó írói pályád 40 éves fordulóját jó egészségben megérted. Engedje meg a Gondviselés, hogy dicsőséged verőfényében még sokáig sütkérezhess.

Sok szép dolog történt veled. De hogy doktorrá avassanak; az már méltatlanság volt ellened.

Midőn Thaly Kálmán Kossuthot az Akadémiába beválasztatni ajánlotta: Kossuth tiltakozott ezellen. Véleményem szerint helyesen tette. Kossuthra nem lehetett megtiszteltetés, hogy őt lehúzzák a szürke akadémikusok közé abból a szédítő magasságból, ahova önteremtő erejéből emelkedett s impozáns nagyságában egyedül állott.

Hirtl, a világhírű bonctantudós a Práterben sétált gyors tempóban. Gondolataiban mélyen elmerülve egy katonatisztbe ütközött.

- »Saukerl!« (disznó) szólt mérgesen a tiszt.

- Selbaráner! (az vagy magad) válaszolt Hirtl. Erre a tiszt elébe ugrik Hirtlnek, hogy kérdőre vonja.

- Sie! Sehen's nicht, dass ich ein General bin? (Hallja maga, nem látja, hogy én generális vagyok?)

- Wass? General, General, Generäle gibt s - viele Generäle, aber Hirtl gibt's nur einen, und dass bin ich! (Mit? General, generális van akármennyi, de Hirtl csak egy van, s az én vagyok.)

Hát doktori címe Szigeti Mártonnak is van, meg Ketzlernek is adtak olyat. Mi az neked? Te Mikszáth vagy! Téged már nem díszíthet se doktori cím, se ordó; minden hiábavalóság, mint a prédikátor mondaná.

Engem végtelenül meghatott, midőn a párizsi Père Lachaise temető kapuján belépve, jobbról az első sírkövet megláttam. Egyszerű obeliszk. Olyan mint a kerepesi temetőben Török Pálé. Csak egy szó van rávésve, egy név: Aragó. Semmi több, még keresztnév sem. A nagy tudós e síremlékének kigondolása méltó volt a nagy nemzet akadémiájához.

De már hogy neked dominiumot adott a nemzet jubileumi ajándékul: ezzel túltett a francia akadémián.

»Egyed vígassággal a te kenyeredet és igyad vidámsággal a te borodat«, amit az a dominium termeni fog. (Prédikátor: IX. 9.)

[Aláírás]

[Sisatovac-zárda, 1910. május 21. ]

Méltóságos Uram!

Leborulok a magyar nemzet nagy fia előtt.

Lelkem meleg imája száll az egy igazságos bíróhoz, mindnyájunk Istenéhez, tartsa meg Méltóságodat sokáig munkabíróan, nemcsak nemzetének, hanem az egész művelt világ büszkeségére.

Az a szívtelen politika ellenséges táborba állítja nemcsak a nemzeteket, hanem a rokonvérű testvéreket is, pedig mily szép a mi Krisztus urunk tanítása: »Szeresd felebarátodat, mint Önönmagadat.«

Nem a nemzetiség teszi az embert, hanem a becsületesség.

Azon igaz élvezetekért, amelyeket lángeszével írott munkái nyújtottak, fogadja Méltóságod negyvenéves írói jubileuma alkalmával, szívemből eredő legforróbb köszöneteimet.

Méltóságos Uram! Ezen alkalommal reményteljesen fordulok jóságos szívéhez (munkái után ítélve), azon kéréssel, hogy nevének sajátkezű aláírásával küldjön címemre és költségemre munkái közül az egyiket, mely könyvtáramban elhelyezve szent ereklye lenne a szerb nemzet kicsi fiának, a magyar nemzet legnagyobb fiától.

Rajongó nagy tisztelője:

Georgije Golub

szerb szerzetes

U. p. Csalma, Szlavonia.

[Ungvár, 1909. december 13.]

Jelz. Ms 10.269. Jub. gyűjt. 1. cs. 16. Mné. aj. 1913. A Kör közli, hogy MK tiszteletére, jubileuma alkalmából ünnepi felolvasó ülést tartott. (Ld. Az Újság 1909. 7. évf. 297. sz. (dec. 16.) Közlemény az ünnepség lefolyásáról, uo. közlik a levelet is. (Aláírások: Romanecz Mihály elnök, Nagy József titkár.)

[Szatmár, 1910. január 16.]

Jelz. Ms. 10.269. Jub. gyűjt. 1. cs. 20. Mné. aj. 1913.

A Kör bejelenti, hogy a levél kelte napján (16-án) MK tiszteletére jubileumi matinét rendezett. Ez alkalomból üdvözli az írót. (Az ünnepségről ld. PH 1910. 32. évf. 15. sz. (jan. 19.).)

(Aláíró még: Szabados Ede.)

[Sopron, 1910. január 20.]

Jelz. Ms 10.269. Jub. gyűjt. 1. cs. 23. Mné aj. 1913.

Január 19-én tartott ünnepi ülésüket jelentik az írónak. Az ünnepségen Bethlen Oszkár, a Pesti Napló szerkesztője méltatta Mikszáthot. (Aláírók: Hering Zsigmond elnök, Mészáros Sándor főtitkár.)

[Nagybánya, 1910. január 28.]

Jelz. Ms 10.269. Jub. gyűjt. 1. cs. 4. Mné aj. 1913. A Petőfi barátjáról, Teleki Sándorról elnevezett Kör közli, hogy MK nevéről utcát neveztek el.

[Déva, 1910. február 21.]

Jelz. Ms 10.269. Jub. gyűjt. 1. cs. 5. Mné aj. 1913.

A Szabad Líceum vezetősége március 8-án megtartandó Mikszáth ünnepsége számára az írótól felolvasandó tárcát, rajzot vagy elbeszélést kér. (Az ünnepségről ld. Hunyadvármegye 1910. 9. évf. 11. sz. márc. 13. beszámolóját.) Felolvasták MK Bede Anna tartozása és A szép Bulykayné c. novelláit. (Aláírók: Göllner Károly elnök, Bászel Ernő jegyző.)

[Budapest, 1910 április hó 1. után]

Jelz. Ms 10.269. Jub. gyűjt. 3. cs. 31. Mné aj. 1913.

A kör üdvözli az írót, mint tiszteleti tagját jubileuma és kitüntetései alkalmából. A levél a díszdoktori cím adományozása után kelt. Mikszáth Kálmán díszdoktor c. közlemény Az Újság 1910. 8. évf. 77. sz. (ápr. 1.). jelent meg. A köszönő levél megj. uo. ápr. 23-án. (Aláíró: Remetey Dezső titkár.)

[Székesfehérvár, 1910 tavaszán. Dátum nélkül.]

Jelz. Ms 10.269. Jub. gyűjt. 1. cs. 25. Mné aj. 1913.

A tanár az iskola önképzőkörének vezetőjeként üdvözli az írót. A levélen a Kör ifjúsági vezetői is szerepelnek aláírásukkal. (Vértes István ifj. elnök, Hajós Imre főjegyző.)

[Szombathely, 1910. május 7.]

Jelz. Ms 10.269. Jub. gyűjt. 1. cs. 10. Mné aj. 1913.

A főjegyző jelenti, hogy a vármegye közgyűlése miatt nem vehet részt a jubileumi ünnepségen.

[Sátoraljaújhely, 1910. május 8.]

Jelz. Ms 10.269. Jub. gyűjt. 1. cs. 13. Mné aj. 1913.

Az 1902-ben alakult, főleg Kazinczy emlékét ápoló Egyesület költő-alelnöke, Fejes István fogalmazásában írott üdvözlő levél a jubileum alkalmából. (A vezetők: Bessenyei István alelnök, Szalay Béla egyesületi titkár aláírásai. )

[Nyíregyháza, 1910. május 10.]

Jelz. Ms 10.269. Jub. gyűjt. 1. cs. 21. Mné aj. 1913.

Jubileuma alkalmával üdvözli az írót a nagy magyar klasszikusok sorában.

[Torda, 1910. május 11.]

Jelz. Ms 10.269. Jub. gyűjt. 1. cs. 9. Mné aj. 1913.

Üdvözli az írót a Vigadóban rendezendő nagy ünnepség előtt, és sajnálatát fejezi ki, hogy a képviselőválasztások miatt a megye nem vehet részt az ünnepségen.

[Újvidék, 1910. május 14.]

Jelz. Ms 10.269. Jub. gyűjt. 2. cs, 14. Mné. aj. 1913.

A Kör bejelenti, hogy az Egyesület titeli közgyűléséről üdvözölte, és a Kör a nagy ünneplés alkalmával ismételten üdvözli az írót. (Aláírók: Avar Gyula, a kör titkára, Kardos Ignác, a kör elnöke.)

[Budapest, 1910. május 16.]

Jelz. Ms 10.269. Jub. gyűjt. 1. cs. 28. Mné aj. 1913.

A jubileum rendezésében résztvett Bizottságnak az ünnepségen átnyújtott üdvözlő irata az író számára. (A társelnökök: Zsilinszky Mihályné és Rudnayné Veres Szilárda aláírásán kívül még 21 aláíró, Mikszáth korának vezető köreiből. A nők mindegyike egy egy babérágat nyújtott át az írónak egy jelmondat kíséretében.

[Budapest, 1910. május 18.]

Jelz. Ms 10.269. Jub. gyűjt. 1. cs. 15. Mné. aj. 1913.

A jubileum lezajlása után üdvözlik az írót, a magyar világ, a magyar élet költészetének mesteri rajzolóját, új remekművek alkotóját. (A levélíró főtitkáron kívül aláírta Baló József elnök, a Győri úti Tanítóképző Int. igazgatója.)

[Komárom, 1910. május 18.]

Jelz. Ms 10. 269. Jub. gyűjt. 1. cs. 11. Mné aj. 1913.

Az üdvözlő levél MK-nak a Vigadóban elmondott beszédére, annak utolsó mondatában előforduló »egy boldog embert«-re utalva tolmácsolja a megye közgyűlésének szerencsekívánatait.

[Szolnok, 1910. május 19.]

Jelz. Ms 10.269. Jub. gyűjt. 1. cs. 1. Mné aj. 1913.

Jubileumi üdvözlet a vármegye közönsége nevében a törvényhatósági bizottság rendkívüli közgyűléséről.

(Aláírók: Horthy Szabolcs főispán, Benkő Albert alispán, Küry Albert főjegyző.)

Budapest, 1910. május 28.

Jelz Ms 10.269. Jub. gyűjt. 3. cs. 24. Mné aj. 1913.

Az üdvözlő levél Mikszáth halála napján kelt. Vértesi Károly megemlíti a Társaság március 6-án Mikszáth tiszteletére rendezett ünnepségét, s személyes megjelenését a vigadói ünnepségen. A társaság az írót dísztaggá választotta, horpácsi kertje számára pedig facsemetével kedveskedett, pályadíjat is tűzött ki egy MK-ról írandó ódára.