[Budapest, 1908. december végén]

[Névjegyen]

Boldog újévet kívánunk mindnyájan, s nagy szeretettel és tisztelettel gondolunk a budai kis palota magános lakójára.

Mikszáth Kálmán

[Budapest, 1905-1908-as években]

Tisztelt Méltóságos asszony!

Megyünk - hogyne mennénk? - Addig is maradtunk kézcsókoló

szolgái:

Mikszáth Kálmánok

[Budapest, 1909.]

[Befejezetlen fogalmazás]

Kedves Andorom!

Köszönöm bájos könyvedet, melyet úgy fogok bevenni, mint a tokaji bort, kis kortyokban, hangulat szűkében.

Ami a szép ajánlást illeti - nekem Tőled sok. Dacára annak, hogy most a »magyarság« ellen vétettél - a saját titulusodat átruházva rám. Az igaz magyar, az igaz, bőven osztja a titulust, de a magáét nem engedi.

[Budapesten, 1909. jan. 4.]

[Fejléc:] Budapesti Hírlap szerkesztősége

Kedves Barátom,

köszönöm biztató soraidat. Az ilyen csapás lesújtja az embert, s a sújtott lélek nem tud egyebet, mint tördelni a kat. egyházi éneket: de profundis clamo ad te, Domine. - És íme, hozzád hasonlók jönnek, és az ember ajkán megváltozik az ének: voces de excelsis clamant ad me, miserum. Köszönöm szeretetedet.

Rákosi Jenő

[Budapest, 1909. január 9.]

Nagyságos Képviselő Úr!

A világirodalom nagyjainak élettörténete arra tanított engemet, hogy akit az Isten lángésszel áldott meg, annak szívet is adott. Talán az egy Verulami bölcs a kivétel azoknak a nagy szellemeknek a sorában, akik lelkük ragyogását szívük melegével még intenzivebbé tudták tenni. Ez a tudat bátorít fel arra, hogy mint a magyar hírlapírói (régi kiveszett) gárdának egyik hírmondója, aki Kemény Zsigó nemes iskolájának volt adeptusa; egy kéréssel terheljem. Mert engemet kalandvágyó természetem világgá hajtott, s mikor az Oceánon túl meggazdagodva, hazafelé utaztamban mindenemből kifoszttattam: itthon a nevemet is elfelejtették s kézirataimmal házalni mehetek.

De ne méltóztassék megijedni, nem arra akarom felkérni, hogy Kegyelmes barátainál egy állásba protezsáljon be, isten ments! Csak arra, hogy ha tiszteletemet teszem, szenteljen nekem egy negyedórát; hallgasson meg egy párt azokból a históriai anekdotákból, amikből egy kötetet összeírtam, s ha érdemesnek találja, adjon pár sor ajánlatot egyik kiadójához. Mert manapság a jó bornak is cégér kell.

Soha életemben nem kértem senkitől semmit; most se kérnék, de egy meghalt fivérem unokáinak kell kenyeret keresnem, s ezt azt hiszem, Nagyságod is olyan kategorikus imperativusnak tartja, amely elől kitérni nem lehet.

Remélem, hogy a magyar irodalom egyetlen élő Koszorúsa nem fogja kérésem teljesítését megtagadni.

I/9. [19]09.

Hódoló tiszt.

Osszáthy [Rósa] János

[Budapest, 1909.]

Nagyságos Képviselő Úr!

A nagy emberek lélektana arra tanít, hogy a Genius kiválasztottjai, a lángelmék rendszerint jó szívvel is bírnak, s talán az egy verulami bölcs az, aki kivételt képez, de az is csak azért, hogy a regulát megerősítse.

Ez a tudat ad nekem bátorságot ahhoz, hogy - bár idegen - (de hiszen a fennkölt szellemek, akik ismerik a buddhizmus tat twam asi-ját, ezt a szót nem ismerik), Nagyságodhoz nem is egy, hanem két kérést merészkedjem előterjeszteni.

Én ui. egy lélektani munkán dolgozom, amelyben példákkal akarom illusztrálni, hogy a gyermek szívét és jellemét az apától, agyát és eszét anyjától örökli. Erre nézve óhajtanék tehát Nagyságod édes szülő anyjára vonatkozólag Nagyságod szívességéből néhány adat birtokába jutni.

Ez az egyik - a kisebbik kérésem; a másik, a nagyobbik az, hogy egy másik művemhez kegyeskedjék egy kis praefaciumot írni.

Én 70 éves vénember vagyok (63-ban Langiewicz tbk. hadsegéde voltam). Kemény Zsigó idejében a régi, becsületes P. Napló munkatársa, aki évtizedekig hallgatván, úgy kijöttem a divatból, hogy hírneves író segítsége nélkül kiadót nem kaphatok.

Magától értetődik, hogy ezt nem ab invisis kérem. Nem is valami fércmunkához; hanem talpraesett humoros reminiscenciákhoz, régi emberekről. Ha az utólérhetetlenül fenséges humor világhírű mestere ajánl, nyert ügyem van. S én erősen hiszem, hogy ezt meg nem tagadja tőlem, ha azt is megmondom, hogy (mint az egyszeri örmény szokta volt mondani) öt gyermek neveletlen apja vagyok s havi 41 fr. 68 kr. pensióból tengődöm.

Méltóztassék parancsolni velem, hogy az emlékekből felolvashassak.

I. Bán utca. 8.

Hódoló tisztelettel

Rósa János (Osszáthy)

[Budapest, 1909. jan. 10.]

Szolgálatomnak utána, Istentől kívánok kegyelmednek sok jó egészséget ebben a nyomorult világban. Hogy kegyelmed ígért levelét meg nem küldte énnekem, holtig sajnálom. Kegyelmedet kérem, kegyelmed ne késleltesse! Mert Hornyánszky uram ű kigyelme megakadt a munkába. Azon módon tartóztatnék Dávidházi uram a táblák kötésivel Debrecenben. Terminushoz kötöttük ű kigyelmüket, és oszték mü akadályozzuk az írás be nem szolgálásával.

Remélem, hogy erre a sirámos szómra kegyelmed szíve meglágyul. Nem hagyja szegény fejemet búnak ereszteni. Küldök én jó szívvel gyalog embert kegyelmedhez, ha tudom, jókor érkeznék. Mert ha kegyelmed üres tarisznyával küldené vissza, bizony mondom, agyon búsulnám szegény fejemet.

A mindenható atya úr Istentől minden kévánta javat, boldog, hosszú életet kívánok kegyelmednek, meg szerelmes élete társának, egyetemben nagyböcsű családjával. A mi penig az én gondos állapotomat illeti, Istennek neve dícsértessék, ezek után már csak abban vagyon minden reménységem, hogy mindjárást megküldi kegyelmed azt az írást.

Ezeknek utána Istennek különös kegyelmes oltalmába ajánlom kegyelmedet.

Datum: 1909. jan. 10. Lendvay utca 15. Budapest.

Kegyelmednek szolgáló bámulója és szegény szolgáló leánya, Benczúr Gyula piktor uram hűséges asszonya.

[IX. Porzellangasse No. 60. V. 31. Wien.]

12/I. 1909.

Nagyságos Uram!

Ha az ember templom előtt megy el - lett légyen ateista, de ha csak egy kis jó lélek lakozik benne - önkéntelenül Isten jut eszébe, aki ellen sokat vétett, akinek nem mindig járt kedvében, de akit mindig akkor hív, amikor bajban van. Culpa mea maxima culpa mea... Hallgass meg Isten egy sorstól üldözöttet.

Tudja jól a kis kópé, hogy itt imádság nem protekció... Misem használ itt..., de halt! »Évezredek óta annyi ember imádkozik (és nem mind ostoba aki teszi), hátha mégis... nem kerül pénzbe és ártani sem árt... Ha tetszik néki, tán mégis ír a javamra egy bumedlit", ha nem tetszik, úgy sem fog jelentkezni!« És megy tovább az élet göröngyös, tüskés útjain a »pillanatistenfélő!«

Ma én is templom előtt haladtam el! A »Pesti Hírlap«-ot értem alatta. Oda néztem az oltárra (»A régi műhelyben«) és eszembe jutott egy irodalmi Isten...

Nosza menj, imádkozz, nem kerül pénzbe, és ártani sem árt... Ha tetszik néki, tán mégis ír a javadra egy »bumedlit«, ha nem... ne félj, nem jelentkezik. No de menjünk tovább! Az élet göröngyös, tüskés útján szólok Nagyságodhoz! Borzasztó helyzet ez! Nem tudom, hogy miképp volt annak idején - amikor Uraságod is, mint meséli, ezt járta -, »az utak rendbetartási és tisztítási állapota«, de mondhatom, hogy vérzik a lábam és gyengülök! Sokszor »sandalt« akartam magamra venni, de az »út« lekoptatta, rongyos lett a talp... és a meztelen láb újra vérzett... Hogy azonban egy kis »tachles« is legyen e levélben, meg kell jegyeznem, hogy én vagyok a »Weiberdorf« Heller, akinek egyszer jókedvében az irodalmi Isten (tehát Uraságod) azt írta, hogy »akár magyar író is lehetne belőle«... Nem elég ez, ha Nagyságod mondja? (Nem cserélek Mózessel, akinek Isten az égő bokorból ehhez hasonlót mondott - talán.) Hogy azonban folytassam, meg kell említenem, hogy még soká tart, míg ez a »három asszony Szelistyéről« a »Carl-Theater« színpadán fog megjelenni, hogy a szerencsémet hírdesse... (épp úgy mint az a bizonyos három angyal, egy zsidó ősapámnak jelent meg mondván hogy 90 éves korában lesz gyermeke! Isten ments, hogy én is addig várjak.) Szeretnék tehát dolgozni, hogy élhessek. Németül nem jól tudok, hogy egy lapnál mint zenekritikus vagy efféle szerepeljek, de ah! mily boldog lennék, ha Nagyságod egy embert mentene meg, aki fél az »elvérzéstől« és aki Nagyságodhoz fohászkodik, hogy ha lehetséges, őt egy laphoz, mint bécsi zenetudósítót vagy egyebet beprotegálna, és ha csak egy forintot kereshetnék is naponta... tán még kevesebbet... tán 15 frtot havonta..., hogy csak ne kelljen az élet tengerén alásüllyedni anélkül, hogy mentő övet használjak!

Később azonban érzek annyi erőt és tudást magamban   ha az operettjeimmel boldogulok, életem végéig hálás lehetnék Nagyságodnak!

Ha érez valami rendkívüli jóindulatot irányomban (tudom jogtalanul követelem) írjon fel számomra egy »bumedlit«, mert Nagyságodnak csak ennyibe kerül megmenteni egy haldoklót!

Legalázatosabb

Heller József

[Török-Kanizsa 17. I. 909]

Kedves Barátom!

Az újságból olvasom, hogy beteg vagy, de egyúttal örömmel azt is, hogy bajod nem komoly. Hála Isten, mert mindig félek, ha valamelyik »kortársamról« - kivált ha ahhoz oly meleg vonzalom fűz, mint hozzád is - rossz híreket kapok.

Nem tudom, külső vagy belső bajban szenvedsz-e? Ez alatt sem Aehrenthal nyomást, sem önálló bank vagy újonc létszám emelési lázt nem értek - hanem köszvényt vagy influenzát. Ezt azért kérdem, mert nem vagyok biztos abban sem, hogy nem szenvedsz-e levél irtózásban vagy ember utálatban? Ezzel tisztába kell jönnöm, mert utóbbi esetben egy szép tervem dőlne, sajnos, dugába. Hetek óta örülök reá, igen elszomorítana, ha, mint oly sok illuzióm az utóbbi időben, ez is semmivé lenne. - E hó 25-ike körül ugyanis fel szándékozom menni néhány napra, s szerettem volna veled egy kedélyes vacsora-estét tölteni el, ha lehet több régi jó cimborával, ha nem, kevesebbel is beérem. Nagyon könnyen kielégíthető ember lett belőlem néhány év óta, de itt-ott mégis megmozog bennem a vágy, régi jó embereimmel egyet kedélyeskedni, s a régiekben turkálni. - Ezt természetesen csak a bort <illetőleg> és élményeinket illetőleg, és nem a szépnemre vonatkozólag értem, mert ott még nem tartunk, remélem egyikünk sem? Szeretném azt is tudni - látod mily jó renoméban vagy előttem -, pártolója vagy-e még a »szűz«-nek? mert ez esetben szolgálnék neked egy-két csomóval!

Ha jobban leszel, úgy kérlek, ne zavard cirkulusaidat. Oda és abba a körbe megyek, ahol te jól érzed magad, és ahová szeretsz járni   kivéve politikai klubot -; ha még gyengélkednél, felkereslek lakásodon, amennyiben ez neked nem alkalmatlan?

Tudósíts egy-két szóval, erre kér, s mielőbbi teljes gyógyulást kíván igaz baráti kézszorítással, őszinte híved

Tallián Béla

[Budapest, 1909.] Kedden, jan. 19-én

[Fejléc:] Pannónia Szálloda

Kedves Barátom! Kálmán!

Elhiszem, minő nehéz néked - akiről kiírják, hogy beteg - , nem elég, hogy meglátogatják, visit kártyát leadják, még írnak is - ja persze könnyű nekem beteg lenni - influenzáskodni, fülemet átlukasztatni - legalább békességem van, na de ezt nem az okból írtam, hogy párhuzamot vonjak köztünk, hanem azért, hogy szívem mélyéből duplán sajnáljalak és mielőbbi alapos felgyógyulást kívánjak.

Üdvözöl igaz barátod:

Glück Frigyes

[Nyitra-Ivánka, 1909. Jan. 19.]

Tisztelt Barátom!

Részvétteljesen vettem hírt betegségedről, de kórodnak kedvező lefolyásáról értesülvén, baráti érzelmeimből folyó igaz örömmel üdvözöllek, kívánva egészségednek mielőbbi igaz teljes helyreálltát.

Feleségem üdvözletét küldi, és emlékeztet ígéretedre, hogy majd ellátogatsz mifelénk. Az enyhébb időjárásnak bekövetkeztével talán egészségedre is jó hatással volna a falusi, tiszta levegő.

A jövő hónapban Budapestre készülünk, felkereslek majd, és hiszem, hogy a régi jó kedvben és egészségben fog találni Tégedet melegen köszöntő

öreg barátod

Thuróczy Vilmos

[Borsodszemere. U.p. Szihalom. 909. II/2]

Nagyságos Uram!

Kedves Bátyám!

Mindig bámulatra ragadott, ha tollából olvastam. Mindig valami magasabb élvezet volt nekem (már előre) az is, ha egy cikk felett vagy alatt azt a nevet láttam tündökölni: Mikszáth.

Ismeretlenül bár, mégis arra kérem, írjon nekem egy cikket a kiadandó Anthologiába, melyet a borsodszemerei Ö. T. és Mentő egyesület javára kiadatni, illetve kiadni szándékozom: Az Anthologiába előreláthatólag írni fognak még: Pekár Gyula, Sebők Zsigmond, Zalár, Maczki.

Kérésemet megújítva maradok

teljes tisztelettel

B. Mocsáry Pál

földbirtokos

a borsodszemerei Ö. T. E. főparancsnoka

[Budapest, 1909. febr. 19. ]

[Töredék]

...Nem is képzeli, milyen kellemesen hatott rám a küldött kép. Még nagyobb örömet okozott családomnak is, más okból. Éppen delíriumban voltam, mikor a kép jött, s ez aggasztó volt, mert már a láz elmúlt, és a delírium még napokig tartott. A legközvetlenebb környezetemet sem ösmertem föl. Megmutatták a képet, melyről a feleségem se találta ki, hogy kiket ábrázol, s íme mihelyt első tekintetem a báróné arcára esett, felkiáltottam: »Hisz ez Rudnay Ilona«.

No, lett nagy örömmámor, hogy az eszem, lelkem már visszatért (bizony csodálom, hogy visszatalált), már a feleségem is fölismerte a családot.

De eltekintve ettől, most, mikor már épülőfélben vagyok, és (minthogy olvasni-írni még csak tegnap óta szabad) nagy dologtalanságomban tízszer is megnézegetem naponként a képet, melyet legkedvesebb tárgyaim közé soroztam, s ilyenkor mindig meglep egy mélabús panasz és vágy, hogy miért nincs nekem legalább egy ilyen leányom. Nekem csak fiaim vannak, s az is csak kettő. Most már megnőttek, s nincsenek többé körülem, örülnek, ha kiszabadulnak a házból, s alig látom egy-két percre napközben. Holott a leányok, ezek a kedves, macskahízelgésű portékák melegek, simulékonyak és mindig ott sürögnek-forognak a szülők körül.

Édesmama tegnapelőtt megtisztelt azzal, hogy meglátogatott. Vidám, egészséges, friss, és minden szellemi mozgalom iránt érdeklődött még most is. Ma is egy négyoldalas levelet írt, egy közkérdés felett elmélkedve. Irigylem ezt a nemes, soha nem csüggedő energiát a közügyek iránti szeretetben, és a tevékenységnek azt az izzó, törhetetlen erejét. Különösen irigylem most, mikor huszonötéves képviselősködés után teljesen kiábrándultam mindenből, s apathiával nézem, aminek jönni kell.

Még egyszer fogadja báróné hálás köszönetemet. Maradtam hódoló kézcsókkal alázatos szolgája

Budapest, 1909. febr. 19.

Mikszáth Kálmán

[Budapest, 1909. március 4.]

»A jó palócok« szerzőjét kérjük, fogadja szívesen s jó étvággyal fogyassza el konyhánk e szerény termékét.

Őszinte hódolattal az »Orsz. Nőképző Egyesület« Főzőiskolájának növendékei, kik jó magyar gazdasszonyok kívánnak lenni.

Budapesten, 1909. márc. 4. (disznótorunk napján.)

[Budapesten, 1909. márc. 10.]

Igen tisztelt Barátom!

Ha már azt hiszi is rólam, hogy nem mindent olvasok el, amit ír, ne higgye legalább azt, hogy nem mindent tartok meg eszemben, amit mond. Nem felejtettem el, hogy midőn egy ízben Selley rendőrkapitány tárgyaláshoz hívta, szívesen ment, mert hiszen a regényírót kell hogy minden érdekeljen. Szolgáljon ez mentségemül, hogy merem remélni azt, hogy a regényíró érdekkel fogja végig olvasni a csatolt papírlapokra írottakat is.

Néhány év előtt ellentállhatatlan vágyódás kapott meg, hogy elmenjek fel Nyitra megyébe, Rudnóra, Csavolyra, Rudnó-Lehotára, Divékre, Divékújfalura és a többi helyekre, melyekhez férjem családjának múltja fűződik.

Különösen az vonzott oda, hogy élt még ottan két nagyon öreg Rudnay: László és Jusztin. Velük óhajtottam egyszer még beszélni mindenféléről, miket itt-ott hallottam már, de nem tudtam, fel vannak-e jegyezve valahol, és sajnáltam volna, hogy adataikat esetleg magukkal vigyék a sírba. (Azóta meghalt mindkettő.)

Persze, hogy eszembe juthat itten ama mondás, melyet Mikszáthnál olvastam valahol, de nem tudnám megmondani, hogy hol, és nem is emlékszem tisztán a szavakra, de a veleje az volt, hogy ha valaki családjának a messze múltba nyúló történetébe belemélyed, úgy jár, mint aki beletekint egy mély tóba: könnyen beleszédül.

Egy decemberi napon erős havazás közben útnak indultam, meg is akadtam egy helyen, fél napig vesztegelt vonatom. De meg nem bántam utamat, mert visszaszereztem azt a két szép és érdekes kutyabőrre írott, vörös bársonyba kötött diplomát, melyeket férjem évek előtt odakölcsönzött volt Rudnay Jusztinnak. Azok az Újfalussyaknak bárói és grófi rangra emeléséről szólnak. Az utóbbiban Mária Terézia akvarell arcképe és aláírása látható. Rudnay Jusztin, midőn idéztem neki a család jelmondatát: »Omnia si perdas, sed famam servare memento!« - gavallér módjára szó nélkül visszaadta nekem a diplomákat. Ezenkívül összegyűjtöttem azokat az adatokat, melyeket az idecsatolt papírlapra jegyeztem.

Így - írás közben eszembe jut még sokféle apróság, melyek azzal az úttal összefüggnek:

Rudnay László mondotta, hogy az ő nagyatyja udvarolni járt a közeli Sztriczére, a Sándorok fészkébe (most már Sándori a neve). Fiatal felesége agyonra búsulta magát emiatt. A háznál levő öreg dada azt tanácsolta neki, hogy fejtse fel férje dolmányának szegélyét és varrjon bele egy füvet, (talán útifű volt), mondjon el hozzá egy bizonyos babonás mondást, s meglátja, hogy férje sohasem fogja többé abba az irányba fordítani paripáját. Így is történt. Utóbb a leghűségesebb férj vált belőle.

Csávoj és Rudnó-Lehota vidékéről eddig százával szállították a munkásokat Mezőhegyesre. Most már nagyrészük Amerikába vándorolt ki. A nép ott nagyon szegény, és még nem vetkőzött ki teljesen a régi jobbágy szellemből, mert midőn néhány év előtt valami ügyben felkeresték férjemet itt, Budapesten, térdre hullva borultak le, és csókolták lábait.

Csávojon megütődtem a nép nagy szegénysége fölött, mert azt láttam, hogy ott, ha a család új családdal gyarapodik, nem szobácskát építenek a házhoz, hanem deszkával szélesbítik fekvőhelyüket e célra.

Voltam a divéki templomban, mely legrégibb templomaink egyike - gondolom Szt. István korabeli: annak kriptájában vannak Rudnayak 1200-ból eltemetve. Érdekes volt, hogy a bejárat közeléből kihozatott a plébános egy koporsót, melyben semmi egyéb nem volt, mint nagyon apró forgácsféle és egy teljesen ép templárius kalap.

Rudnay Jusztinéknél pár napot töltöttem Divékújfalun. Második felesége báró Baselli generálisnak volt a lánya, ki mondotta nekem, hogy az ő egykori telkükön épült Rómában a Szt. Péter temploma. Nagybátyja, kinek arcképét láttam ott a falon függve, II. József császár idejében élt. Őáltala lett kihirdetve, hogy a Jezsuitákat ki kell kergetni Ausztriából.

Hazafelé utam Divékújfaluról Nováknak vezetett, melynek határában áll a családnak Zsigmond királytól nyert pallosjogának megtestesült jelképe: a kőből épült óriás akasztófa, melynek kerülete 17 méter. (Úgy hallottam, hogy azon a vidéken még a Pálffy családnak volt »jus gladii«-ja.)

Éppen farsang első napja volt, s mi az induláskor nem vettük észre, hogy a bakon ülő tót kocsis holtrészeg. Később dalolni kezdett, és támolygott jobbra-balra, kezében táncolt a gyeplő. A lejtős út szélén árok tátongott, s bennem önkénytelenül az a gondolat ébredt, hogy az utolsó protestáns Rudnaynak felesége nagyon könnyen itt fogja sírját találni a család akasztófája közelében.

Erre az akasztófára célzott a »Pesti Hírlap«, mikor Rudnay Béla királyi biztossága után a fővárosból távozni volt kénytelen, körülbelül ezt írva: »elmegy oda, ahol reá a családi akasztófa vár«.

Rudnay Jusztin szájából hallottam, s általa tollbamondva jegyeztem fel szórul-szóra a csatolt papírlapokra írott adatokat.

Bizony nagyon nehezen akar tavaszodni, különösen az éjjelek hidegek. Csak kérem, ne engedje magát a napsugártól korán kicsábíttatni, nehogy egészségének megártson.

Maradok a legszívélyesebb üdvözlettel és tisztelettel

régi, igaz híve

Rudnay Józsefné

U.i. A mellékelt iratok még nem voltak lemásolva, s így levelemet sem küldhettem el, midőn a tegnapi Pesti Hírlapban olvastam, hogy már a Képviselőházban járt. Eszerint persze anakronizmus abbeli kérő figyelmeztetésem, hogy ne siessen a kimenéssel. Remélem azonban, hogy az meg nem ártott.

[St. Ladislas. Castle Avenue. Dover
1909. márc. 19.]

Mélyen tisztelt Kedves Bátyám!

Végtelenül kitüntető, jóságos levelét igaz hálával köszönöm. Úgy érzem, mintha azt a jóakaratot, amely abból az én itteni próbálkozásom iránt szól ki, fokozott igyekezettel kellene meghálálnom; addig is azonban áldja meg a jó Isten mindenik szaváért.

Jarroldnál már jártam. A cégnek az a fiatal tagja, akinek elmondtam az egészet, kihallgatott, átnézett néhány papirost, azután végre is azt mondta, hogy ez még »az ő ideje« előtt lehetett, tehát majd megtud reá nézve mindent, aztán megírja. A levél megjött, el is küldöm, a tartalma pedig az, hogy ők semmi más kéziratot nem tudnak, hogy náluk volna, mint egy rövid elbeszélésekből álló gyűjteményt, amelyet vagy két évvel ezelőtt egy hölgy fordított le és adott át nekik, de arra kérte őket, tartanák addig maguknál a kéziratot, amíg átadja nekik azt a címet, amelyre azt el lehet küldeni. Ha ez az a kézirat, amelyet a szerző említ, nagyon fognak örülni, ha tudatom velük, mit csináljanak a kézirattal.

Eddig Jarrold. - Én pedig csak annyit teszek hozzá, kedves Kálmán bátyám, hogy ha akár ennek, akár más egyéb könyvének a dolgában a férjem meg én bármi módon segítségére lehetünk, gondolhatja, hogy milyen őszinte örömmel lennénk.

Jarroldnak írtam, hogy mihelyt választ kapok, azonnal értesítem őket.

Persze, az ilyen nagy labirinth városban, ha csak szerző, fordító és kiadó nem érintkeznek elég sűrűen, egy és más dolog egyszerűen elmállik, mert mindig, mindenkinél annyi terv torlódik össze. Annak a hírnek nagyon örültem, hogy az a könyv is sorra kerül, amelyet kedves bátyám említ. Annak a dolga azután valahogy ne hányódjék a Jarroldék könyves polcain! Ha ennek azzal elejét lehetne venni, hogy ha mi fordítanánk le, akiknek módunkban van Jarroldot sarkallni, hogy a dolog ne húzódjék, azt hiszem kedves bátyám meg lehet győződve, hogy a fordítást azzal az odaadással végeznénk, amire egy Mikszáth Kálmán neve kötelez minden magyart, és azokkal együtt az olyan angolokat, mint a férjem, aki az ő saját külön szórendjével azt mondja, hogy: »Nem csak vagyok magyar, de is kuruc.«

A temzeparti kuruc tehát egész lélekkel lesz segítségére mindenben, amiben lehet. Ha jelenleg a Scotus Viator meg egyebek jóvoltából csepülnek is itt bennünket, de legalább beszélnek rólunk és éppen azért bizony szép volna könyveink javával most állani ki. Jarrold egy egész jegyzéket adott át nekem Jókai angolra fordított regényeiről az angol lapokból idézett kritikákkal együtt.

Múltkori levelemből, kedves Bátyám, úgy látom, úgy értette ki, mintha az én tervem is könyv volna. Pedig nem az. Amit én tervezek, az egy Londonban levő erős, magyar, nem is tudom minek nevezzem, mondjuk központ, amit nem írnánk és sáncolnánk körül németesen, professzorosan, hogy mily ágbeli vagy szakmabeli működést fejtsen ki itt, hanem ahol egy mederben folynék minden, amit csak itt a magyarságért meg lehet tenni, ahogy éppen a nap forgó, változó eseményei követelik. Például mondjuk időleges rövid kiállítás karácsony előtt olyan magyar áruból, ami ajándékul elkelhet, ősszel gyümölcsből, borból - meghívott vendégek és a sajtó előtt, máskor vetített képes előadások, egyszer a magyar fürdőkről, vadászterületekről, a téli Tátráról; ismét máskor új irodalmunkat, képeinket ismertető előadások; - ott kellene megadni minden, nem Bécsen átszűrt tudósítást magunkról az angol sajtónak (ezt az egyik nagy világlap egyik szerkesztője úgy megszerette eszme gyanánt, hogy azóta is egyre kérdez, mikor lesz már meg). Ha valakinek otthon eladni való bányája, mi egyebe van, ércmintát, mit odaküldhetne, hogy aztán a kellő utasítást megkapja, kivel kellene érintkezésbe lépni.

Én ezt a tervet megírtam részletes memorandumban a keresk. min. államtitkárának is, gr. Apponyinak, a földműv. minisztériumnak, miniszterelnöknek; az egész terv, úgy látom, mindnyájuknak nagyon tetszett, mert nagyon szépen írtak; - a háziipari rész miatt megírtam a dolgot Izabella fhgnőnek és gr. Batthyányinénak is, az ő válaszuk ugyanolyan helyeslő volt, mint a min. elnöké, gr. Apponyié meg Szterényié, de azóta aztán jött ez a boszniai aggodalom (szeptember elején írtam először, októberben volt az annektálás) és azóta egy lépéssel sem vagyunk tovább.

Pedig jó volna, ha lennénk. Mert aki az angol sajtó, politikai vagy üzletvilágból csak tud a tervemről, annak mind tetszik. Csak azért írtam meg, hogy lássa, mennyire nem könyv-ben utazom.

Hazamenni pedig bizony, nagyon jó lenne egyszer már a tervem miatt is, mert levél révén bizony nagy lassan megy csak minden. Újságba még nem írtam róla; azt akartam, hogy előbb csak azoknak legyen elébe adva, akiket elsősorban illet. Hanem, hogy egy ilyen központért szeretnék dolgozni, az bizonyos.

Nem igen érti azt, aki nem élt a szülőföldjétől távol, hogy milyen érzés az, amin például én mentem át a legutóbbi néhány hónap alatt is. Véletlenül úgy esett, hogy nehány tisztán angol dologban (Shakespeare társaságok meg egyéb irodalmi egyletek előadásai, meg a Women's Franchise Union dolgában, ahol most öt óriási gyűlésen kellett az elnöklő chairman tisztjét viselnem és a megnyitó szónoklatot megtartanom), hála Istennek jó siker járt velem, úgy hogy a meghívások egyre szaporodnak, de éppen ezért, egyszerre csak úgy érzi az ember, hogy: »Hát már én egészen angol legyek és a magyar dolgokért ne tehessek semmit?«

Jaj, kedves bátyám, jobb lesz nekem ezt bevégezni! -

Kedves feleségét szívből ölelem; azt átvenni pedig, amit nekem Kálmán bátyám ígért a levelében, bizony elmegyek egyszer Magyarországra.

Addig is mindkettőnk sok szíves üdvözletével vagyok

tisztelő húga

Gineverné Győry Ilona

[Budapest, 1909. március 24.]

Méltóságos Asszonyom,

Kedves Komámasszony

Sohasem voltam vigasztalhatlanabb, mint ma, hogy nem mehetek el estére. Láttam, mennyire súlyt helyez az én jelenlétemre, hogy a vendégeit is velem tanácskozva, az én lelki hajlamaim szerint válogatta össze, képzelem tehát, milyen bosszúságot okozok e sorokkal. De hát ki tehet róla? Magasabb hatalmak szóltak bele - mégpedig az én gégémen keresztül. Légcső hurutom van, 39 fokos lázzal; egész éjjel be nem hunytam a szemeimet a szakadatlan köhögéstől.

Annyira beleéltem már magamat kedves körükbe, hogy most úgy tűnik fel nekem, mintha valami nagy életcél omlott volna össze váratlanul. Pedig voltaképpen csak olyasmi történt, ami nem csoda, hogy: az öreg ember már nem ember.

Kezeit csókolva maradtam

tisztelő komája és szolgája

Bpest, márcz. 24. 1909

Mikszáth Kálmán

[Címzés:]

Méltóságos

Csiky Kálmánné úrasszonynak,

Bpest.

Üllői út

[Kelt Nagy Kanizsa, 1909. Március 31.]

Nagyon tisztelt Mikszát úr, sok szépett olvastam már én az ön tollából: lélek emelőtt, ugymint mulattatótt, az író egyéniségétt jellemét megismerjük munkájjáról, mert lelki világát tárja fel előttünk, tehát ennél fogva nekem is van szerencsém uraságodatt ismerni, mivel tudtam, hogy nemes szívű. Azért bátorkodtam önhöz intézni levelemett. Én egy kisiparos leánynya vagyok. Simon Rózsikának hívnak. Nehányszor írtam már versekett Rózsa Kálmán kiadóhoz, de fájlalom, egy sor írással sem tudatta, hogy megkapta, és hogy jó-e vagy roszsz-e. Pedig én aszt hittem, meg is fog majd dícsérni érte. Persze hogy nagyon nehezemre esett ez a lenézés, de ön legyen szíves meg írni, hogy meg kapta soraimatt, ön nem lesz el zárkózott a poétához. Nekem, éppen mint más írónak is, a sajjátt verseim kedvessek. Ez egy, amit itt küldök, nem a legjobbak közül való, pedig én olvastam már ennél roszabb verseket is, ezzel zárom soraimatt.

Maradok mél tisztelettel cz: Simon Rózika Deák tér, harmadik szám

Nagykanizsán

[Budapest, 1909. tavaszán]

Nagyságos Képviselő Úr!

Szenteljen kérem pár percet az idemellékelt mutatvány elolvasásának. Írója a Pesti Napló munkatársa Kemény Zsigó idejéből. Azután kiment Amerikába, ott egy ostoba találmánya révén milliomos lett, azt elvesztette, hazajött, megnősült, s most heted magával nap-nap mellett koplal.

A vén ember ha tud is valamit, a kutyának se kell.

Hogy a telet úgy ahogy kihuzkodtuk, szeretném kiadni reminiscentiáimat, de nem kapok kiadót.

Egy ívet kinyomattam. Így reméltem előfizetőket szerezni. Egy se jött. El se olvasták.

Ha a magyar humor atyamestere, a világirodalom koszorús regényírója meg nem szán, s nem ír művemhez előszót, családostól elpusztulok.

Térdre borulva kérem, mentsen meg egy színmagyar családot az éhenhalástól!

Kérek rögtöni választ.

Aláz. szolg.

Rósa János

I. Bán u. 8.

[Budapest, 1909. április 2.]

Kedves Barátom!

Szívből köszönöm a gyönyörű tárcát, amelyet a Szünidei Gyermektelep érdekében írni szíves voltál. - Mint minden műved, úgy ez is általános tetszéssel találkozott, hogy azonban tollad hatalma a nagyközönség erszényét kinyitja-e, ez majd elválik.

Fogadd egyúttal, kedves barátom, írói jubileumod alkalmából szivélyes üdvözleteimet azon őszinte óhajommal együtt, hogy teljesen helyre állva jó erőnek és egészségnek örvendhess. -

Szívből üdvözöl őszinte

Bp. IV/2, 909.

barátod

br. Herzog Péter

[Budapest, 1909. április eleje]

[Fejléc:] Vasárnapi Újság szerkesztősége

56. évfolyam

Budapest, 190- Reáltanoda utca 5. sz.

Édes Öregem!

Úgy hallom minden oldalról, hogy útra készülsz.

Ha ez igaz, úgy igen igen kérlek, hogy elég jókor küldj kéziratot. Az esetben, ha előre írnál valamit, megküldeném azonnal a korrektúrát.

Egyebekben - ha már nem látnálak - minden jót és boldog ünnepeket!

Szívből ölel

régi barátod

Hoitsy

[Budapest, 1909. 18. IV.]

Kedves Mikszáth!

Egy kis utat tettünk Boszniában, és csak hazaérkeztünk után találtuk itten húsvéti szíves jó kívánatait, melyeket elkésve bár, de nem kevésbé melegen viszonozunk. Ervinnel együtt örülünk, hogy üdülési idejét a gyönyörű tengerparton tölti.

Szívélyes üdvözlettel

Rosner Ervin és Klotild

[Képes levelezőlap]

[Címzés:]

Nagyságos

Mikszáth Kálmán úrnak

Lovrana

Hotel Lovrana

[Budapest, 1909. április 19.]

Méltóságos uram

Igen tisztelt Barátom!

Tegnap este érkeztem haza Délről, hol magyar lapokat nem láttam. Itthon széltében hallom, hogy a lefolyt utóbbi napok valóságos Benczúr-lázban és ünneplésben teltek el. Mivelhogy a lázaknak erre a nemére magam is inklinálok, engedd meg, hogy valaki olyan is gratuláljon, aki még a képedet nem látta. Nem a képhez gratulálok én, hanem a dicsőség verőfényének ahhoz a teljességéhez, mellyel nemzeted eláraszt. Adjon az Isten Neked ezentúl is munkakedvet, s ezzel, azt hiszem, megadott mindent, ami Neked kell.

A képeket a feleségem látta, s azzal fogadott »No Benczúr levágta Munkácsyt«. Ez persze csak olyan asszonyos beszéd. A nagyok nem vágják le egymást, csak egymás mellett röpülnek mint a sasok. Itt már senki se találgatja, melyik a nagyobb. Mert szokszor az látszik kisebbnek, amelyik magasabban van és megfordítva.

Ma még nagyon fáradt és törődött vagyok, de holnap már én is megnézem a képet, s abban a Benczúr-lázban leszek, mely az összes epidemikus betegségek között a legnemesebb.

Bpest, ápril. 19. 1909.

Őszinte tisztelőd és bámulód

Mikszáth Kálmán

[Budapest, 1909. április 23.]

Kedves barátom! Nagy örömet hozott nekem szép, nemes hangon tartott beszéded, melynél tömörebbet régen olvastam. Nem hozakodom elő a szokásos banális frázisokkal, hogy érdememen felül volt. Alkalmasint. De ha az ember nem restelli a magas cipősarkot, hogy nagyobbnak nézzék, mi okon kapálódznék, ha a magasítás okáért még egy patkót is vernek rá, pláne egy aranypatkót?

A Petőfi-Társaság nevében küldött üdvözlő sürgönyödet ugyan nem kaptam meg a valóság szerint azokon a tengerparti helyeken, ahol keresett, de nyomtatásban olvastam a szövegét. Fogadd azért is és tolmácsold tagtársaimnak is hálás köszönetemet. A melegség keresésére futottam el a déli vidékekre - kedvesen lepett meg, hogy ti azt otthonról külditek utánam.

Ami a jubileumot illeti, furcsa az nekem, aki mindig ellene voltam. Nagy és nehéz sor az. Hogy meggyújtjátok nekem az ünnepi gyertyákat, még büszkévé is tehetne, ha nem tenne inkább melancholikussá, eszembe juttatva, hogy a gyertyákat csak este szokás meggyújtani. A gyertyák elől 'iszen elfuthatnék - de az este elől nem lehet.

Budapest, ápr. 23. 1909,

Tisztelő barátod:

Mikszáth Kálmán

[Kassa, 1909. ápr. 25.]

[Távirat]

Nagyságodnak négy évtizeden át a magyar szépirodalom felvirágoztatásában aratott számtalan diadala elismeréséül, s a nemzet millióinak nyújtott szellemi élvezetért érzett hálából, az ősi kuruc város egyedüli irodalmi egyesülete, a Kassai Kazinczy Kör mai Közgyűlésében Nagyságodat egyhangúlag dísztagjául választotta.

Blanár Béla városi tiszti főügyész, alelnök.

Eöttevényi Nagy Olivér kir. jogtanár, főtitkár.

[Budapest, 1909. április 29.]

Igen tisztelt Alelnök Úr!

Örömet okozott s élénk hangulatot rázott fel bennem becses sürgönye, melyben arról értesít az elnökség, hogy a »Kazinczy Kör« a tegnapi napon dísztagjának választott. A legelső irodalmi elismerés is, amely ért, a Kazinczy nevével volt összekötve. Mint rimaszombati diák az V. osztályban az ő munkáit nyertem pályadíjul irodalmi zsöngémmel, most a pálya végén pedig társul választanak maguk közé éppen azok, akik az ő nevébe és lelkébe öltözködtek.

Kedves nekem az is, hogy Kassáról jön e kitüntetés. - Hiszen már megint Kassa a főváros - a hívők fővárosa. Mert Kassán van a szent sír. S ahol a szent sír van, onnan kell várni a feltámadást.

Fogadja tisztelt alelnök úr mély tiszteletem kijelentését, s fejezze ki kérem igaz köszönetemet és hálámat új tagtársaim előtt.

Budapest, 1909. április 29.

Mikszáth Kálmán

[Budapest, 1909. máj. 4.]

[Fejléc:] Magyar Kereskedelmi Részvénytársaság Igazgatósága

Kedves Kálmán Bátyám!

Parancsodhoz képest eljártam ma a Múzeumban, s az akkori hírlapközleményekből kiírtam a Szilágyi halálára vonatkozó adatokat, kapcsolatosan az utolsó hetek történeteivel, melyek a vén oroszlánt a színpadon utoljára szerepeltetik. Az adatokat a mellékelt lapon találod.

Szükségesnek tartom megemlíteni, hogy a hírlapok a halálesettel kapcsolatosan egy érdekes körülményről számolnak be, melybe mélyebben bevilágítani a te mesteri tollad elsősorban hivatott. A lapok ugyanis említést tesznek arról, hogy Szilágyi 1901. július 26-án, vagyis halála előtt négy nappal egy, a Darányi tiszteletére adott szűkebb körű ebéden, egy pohárköszöntő alakjában, politikai hattyúdalát elmondotta. Ezen beszédben ostorozta a Széll-féle kormány bűneit, reá mutatott ama veszélyekre, melyek a liberalizmust a jövőben fenyegetik. Ő maga készen áll arra, hogy élete hátralevő napjaiban is megvívja a harcot, s a hydra fejét letiporja. A jelenvoltak közül már sokan nincsenek az élők sorában, de élnek még Darányi, Werner Gyula, Dániel Gábor, kik számot adhatnának a vén Girondi utolsó vacsorájáról. A te nagy kulcsod kinyithatná a zárat, s bevilágíthatna ezen érdekes jelenet eddig ismeretlen titkaiba. Te, ki a mi nemzeti nagy szemétdombunkon is csak gyémántokat találsz, bizonyára találni fogsz itt is értékes drágaköveket, főleg oly nagy elme életéből, ki leginkább a fehér asztalnál tékozolta el szellemi erejének dús kincseit. Ha ebben az irányban is kutattatni akarsz általam, úgy szívesen rendelkezésedre állok.

Takátsnak említést tettem óhajtásodról, és mondanom sem kell, hogy készséggel áll rendelkezésedre.

Szívből ölel rendíthetetlen tisztelőd és bámulód

Horánszky Lajos

Kinizsy utca 19.

Bocsánat a prózai alakú levélpapírosért. Nem akartam tudósításommal késni, azért hivatalos munka közben sürgősen írom e sorokat. A poétával szemben elkövetett illetlenségemet talán megbocsátja a malomigazgató.

[Alábbiakban a Szilágyi Dezsőre vonatkozó adatokat közli:]

»Az 1901. évi delegáció Bécsben 1901. május 20-ára lett egybehíva. Másnap, azaz 21-én tisztelgett a magyar delegáció a király előtt. Az ezen fogadásról szóló hírlapi tudósítások beszámolnak arról, hogy Ő Felsége felette jó kedélyhangulatban volt, s a trónbeszéd után a delegáció majdnem minden egyes tagját megszólította. Midőn a kisebb-nagyobb emberekkel végzett megszólította végül az agg Tisza Kálmánt s legutoljára Szilágyi Dezsőt, aki a delegáció alelnöke volt. Mindkét államférfiúval igen hosszasan beszélt, de leghosszabb ideig beszélt Szilágyival. Ez utóbbival a végén a király kezet fogott, ami annál inkább feltűnő volt, mert az egész cercle folyamán a király nem nyújtotta senkinek a kezét.

Ugyanígy kitüntette a király Szilágyit a június 7-i delegációs ebéd alkalmával, amidőn Tisza Kálmánnal és vele feltűnő hosszú ideig igen kedélyesen elbeszélgetett. Ezen alkalommal mindkét államférfival kezet fogott. Ez volt Szilágyi utolsó találkozása a királlyal. (Azt hiszem, Tisza Kálmán is ez alkalommal beszélt utoljára a felséggel.)

Szilágyi meghalt 1901. július 30-án az orvosi látlelet szerint valószínűleg estefelé. Eltemették augusztus 2-án. A hivatalos krokodilkönnyek mögül kicsillámlik a részvétlenség, s ezen körülmény érdekes kifejezést nyert az akkor napvilágot látott hírlapi műzokogásokban. A nagy lidérc nem nyomja többé a hatalom apró parazitáinak lelkét. A halottas háznál az első látogató Hegedüs Sándor keresk. miniszter. A szellem és jellemóriás tragédiája és a tantieme-akrobata könnyei között nehezen volna megállapítható az őszinteség kapcsa. A Kúria díszcsarnokában felállított ravatal mellett a nemzet gégéje Apponyi e szavakkal fuvolázza el érzelmeit: Valóban, mintha a csarnok ily ünnepélyes alkalmakra volna teremtve."

[.........]

Halála után készpénzben nála találtak 112 forint 95 krajcárt és egy 3000 forintos folyószámla kivonatot. Sírja 8 éven át volt szemétdomb, csak tavaly kapott emléket a jogászoktól.

Éljen a hálás utókor!!«

[Budapest, 1898. május közepe]

Tisztelt nagyságos Asszonyom,

Illetőleg kedves Komámasszonyom!

Csak most kaptam meg a levelet, az inas találta meg (az enyimek ide nem adták). Így jártam a múlt héten is. Valahová az írások közé hányták a Rudnayné őnsga levelét, s megkaptam post festa.

Szóval most, ha az inas nem jő most, kedves leveléről soha se tudtam volna semmit; elveszett volna örökre, mint a Károlyi Pista el nem mondott tósztjai. Így azonban napfényre került, s szavamat meg kell tartanom (de szívesen is teszem), s ha rajtam van a választás, választom a szerdát, Május 18-ikát.

Addig is kezeit csókolja

tisztelő szolgája és komája

Mikszáth Kálmán

[Máramarossziget, 1909. máj. 15.]

Nagyságos

Mikszáth Kálmán Úrnak,

Budapest

Máramarosszigeten a »Szilágyi István-Kör« pár éve alakult meg, a nemzeti irodalomnak ápolását, terjesztését tűzve ki célul maga elé. Azzal a meggyőződéssel alakítottuk meg, hogy itt, e sok nyelvű, sok nemzetiségű végvidéken a maroknyi magyarság a magyar nemzeti eszme megkedveltetésére, megerősítésére többet tehet a magyar irodalom ismertetése által, mint bármely politikai erőhatás útján. Kicsiny pásztortűz ez a Kör hazánk határhegységeinek lejtőjén, de akik mellette állunk, kitartással őrködünk, hogy e kis lángot ellenséges széláramok ki ne oltsák.

Ez az igénytelen kis Kör szeretne kifejezést adni annak az érzelemnek, mely mostanában minden igaz magyar ember szívét hangosabban dobogtatja, s amely arra buzdít, hogy amikor Mikszáth Kálmánt, nemzetünk legnagyobb élő íróját az egész ország ünnepli írói jubileumán; ebből az általános örömből a »Szilágyi István-Kör« is vegye ki a maga részét.

Ettől az érzéstől áthatva, a Körnek f. évi május 8-án tartott közgyűlése nagy lelkesedéssel, egyhangúlag elhatározta hogy Nagyságodat írói ünnepeltetése alkalmából a legőszintébb örömmel üdvözli és a Kör dísztagjává választja.

Amidőn erről értesíteni bátrak vagyunk, azt a kérést fűzzük hozzá, hogy méltóztassék hazafias örömünknek és igaz tiszteletünknek ezt a kifejezését oly szívesen fogadni, amily tiszta szívből fakad az, s méltóztassék minket abban a kitüntetésben részesíteni, hogy körünk dísztagjává való megválasztását elfogadja.

Abban az édes reményben, hogy kérésünket nem utasítja vissza, maradunk hazafias tisztelettel.

Máramarosszigeten, 1909. május 15-én.

A »Szilágyi István-Kör« nevében.

Dobay Sándor

elnök

Jakobinyi Péter

főtitkár

Büky György

alelnök

Szamolányi Emil

titkár

[Budapest, 1909. május 17.]

Méltóságos Asszonyom!

Ezt a levelet ma írom, de csak holnap, kedden a vasútnál fogom a postaládába dobni (mert hiszen sohasem biztos a magam féle ember elmenetele). A levél megérkezése tehát holt bizonyosan annyit fog jelenteni, hogy már Horpácson vagyok.

Ha a méltóságos asszonynak vannak föltételei, hát jó, belenyugszom, - de nekem is vannak föltételeim.

Először is Vácon már nem olyan könnyű kocsit kapni, mint azelőtt (s aztán milyen kocsi az!), kivált abban az esetben nehéz, vagy pedig nagyon megzsarolják az utast, ha a fővonalból ki akar térni. Azért tehát méltóztassék a váci fiákert csak Rétságig fogadni. Rétságon a kocsma előtt az én kocsim fogja várni, s így váltott lovakon jöhetnek Horpácsra és visszafelé; <ahol> Rétságon azalatt megetet, s jól megpihen a váci fuvaros.

Egyéb föltételem nincs. De van egy preventív megjegyzésem. Az előrelátás bizonyos neme, ami csak a lutheránusoknál van meg.

Kijövetelüknek (amelynél nekem kedvesebb dolog el se képzelhető) egészen más színe van, ahogy én azt élőszóval kontempláltam, mint amit most méltóságtok csináltak belőle. Más az, ha én hozom be a vasútról, s két napig ott maradnak nálam azzal a mellékcéllal, hogy ott a grundot is nyélbeütjük, nekem akkor megengedhető, ha a rábeszélés festékével kissé pazarabbul bánok, de ha a főcél a falusi fészek megalapítása, s ha azért egy oly fárasztó utazást kell véghez vinni váci fiákeren, amilyennek ez ígérkezik, akkor nekem kötelességem azt a húrt is megütni, hogy könnyen érheti méltóságtokat csalódás. Csalódás csak egyben nem érheti, abban, hogy nekem így is, úgy is nagy örömet okoz látogatásuk.

A »csalódás érheti« alatt nem értem a megtekintendő objektumot, mert az csakugyan szép, s egy ahhoz értő kézzel már esztendőre paradicsommá varázsolható, holott az én kertem csak húsz év múlva lesz valami.

Nem értem az ívóvizet, mely fölséges, nem értem a fölépítendő házat, hiszen őszig olyat építtethetnek, amilyent a szívük megkíván, értem csupán azt, hogy hátha a vidék nem fog tetszeni.

És végül <még> egy dolog van, ami változhatott, ez pedig a veleje, hogy ti. amióta a parasztokkal nem beszéltem, s annak van vagy másfél hónapja, azóta valamilyenképpen rendbe is hozathatott a harmadik által megvett beltelek <ügye>tulajdonjoga, tehát az is megeshetik, hogy a beltelket már nem szerezhetjük meg.

A beltelek ügye következőképp áll. Önkénytes árverésen másfél év előtt megvette Macska, Szorcsik és Pöstényi a Múzeumtól. A kultuszminiszter helyben hagyta az eladást az idén január első napjaiban. Macska lefizette a maga harmadrészének az árát mindjárt a felszólítás után. A másik két vevő ellenben vagyonilag tönkrement, s a maga részét nem bírván kifizetni, fűnek-fának kínálta, nálam is jártak Pesten, és én meg is ígértem, hogy megveszem, de csak azon esetre, ha külön hasítják, mert én Macskával, aki különben is vad ember, nem veszekszem, hogy melyik rész az övé.

Minthogy azonban az nem lehetséges, hogy a Múzeum megengedje eldarabolni a telket, míg kifizetve nincs, és minthogy a két fél nem bírja kifizetni a maga részét, s Macska sem a két másik részt, minden valószínűség szerint új árverés volt várható. Szabad kézből csak úgy vehető meg, ha mind a hárman eladják. Igaz, a részek megvehetők, de akkor az osztozkodással komplikáció áll be.

Szóval a megvételi mód körül némi nehézségek vannak, amiket már künn a verandán is jeleztem, de okvetlenül megoldhatók - kivévén azt az esetet, ha már azóta a két utóbbi vevő eladta volna fizetni képes embereknek a részét, ami szinte elképzelhetlen...

Egy órával később.

Idáig írtam levelemet, mikor feleségem hallván telefon beszélgetésünket, engem összeszidott.

- Hogy lehet oly könnyelmű - így szól az én Kukliném szórul szóra -, nem átallja azt a nagy embert odacsalogatni (ti. Gyulát), amikor azt sem tudja, hogyan alakultak azóta a dolgok? Hátha ez? Hátha az? stb.

Én hasztalanul védekeztem, hogy Gyula most már nekem rokonom, azt tehetem vele, amit akarok, még a kocsi kerekeit is kiszedethetem stb.

Kukliné mégis meghökkentett. Nemcsak a Gyula miatt (ő már úgyis agyon van kényeztetve), hanem a méltóságos asszony miatt, akit én kényeztetek. Nem szeretnék kellemetlen hangulatot okozni. Azért tehát oda módosítottam előbbeni tervemet, hogy mégis elküldöm ezt a tájékoztató levelemet már most, azzal az előterjesztéssel, hegy én holnap délután kimegyek Horpácsra, ott a helyszínen kinyomozom a környülállásokat, és szerdán sürgönyben tudatom a Benczúr famíliával, hogy érdemes-e eljönni, vagy nem.

Ha azt sürgönyözöm, hogy »Várom«, akkor jöjjenek el, és az útra nézve minden úgy lesz pontosan, ahogy megírtam.

Ha pedig lelkem ellenére, de a reális igazságba beletántorodva azt lennék kénytelen sürgönyözni, hogy nem érdemes eljönni - hát ugyan tegyék meg, hogy jöjjenek el akkor is.

Kezeit csókolja

Mikszáth Kálmán

Hétfő délelőtt.

U. i. A sürgönycímet a múltkor rosszul mondtam. Nem Püspök-Vadkert az utolsó távirdaállomás neve, hanem Érsekvadkert.

Holnap délelőtt különben még jelentkezem a telefonnál. Hátha valamiben még rendelkezik velem, s valamelyik kedvenc ételét szívemre köti?

Budapest, 1909. V/26.

Újságírói működésem negyven éves fordulója, illetve szegedi jó embereim által, ez alkalomból rendezett ünnepségek alkalmából kifejezett kedves üdvözletekért ezúton fejezem ki őszinte, hálás köszönetemet. Kérem továbbra is szíves megtisztelő barátságukat és kitüntető jóindulatukat.

Mély tisztelettel

Gelléri Mór

[Ugyanannak a levélnek harmadik lapján:]

Kedves Barátom!

Mint a túllapon látod (azért közlöm mert Te is hasznát veheted), vannak uniformis köszönő frázisaim, de Neked külön kézszorítással akarom megköszönni, hogy a múlt heti meleg napomon nem feledkeztél meg rólam. Köszönöm! áldjon meg az isten érte mind a két kezével. Legközelebb pedig szerepet cserélünk, Te fogsz izzadni, és én is a fűtők közé állok.

Váltig híved

Gelléri Mór

[Kassa, 1909. május 27.]

Nagyságos Urunk!

Büszkévé tett az a szíveshangú levél, mellyel Nagyságod dísztagunkká történt megválasztását megköszönte, mert a benső vonzalom bizonyítékát láttuk abban. Bízunk abban, hogy nemes törekvéseinknek Nagyságod negyven esztendős fényes irodalmi múltja újabb lendületet ad, hisz mi megadtuk azt Nagyságodnak, ami szerény Körünk részéről a legnagyobb kitüntetés, hisszük tehát, hogy annak szíves elfogadása által mi Nagyságodban Körünk igazi barátját és jóakaróját találtuk meg.

Midőn tehát mellékelten a dísztagsági oklevelet s a többi hivatalos iratot megküldeni szerencsénk van, engedje meg, hogy újra is szívünkből üdvözölhessük, s kérjük kitüntető barátságát.

Mély tisztelettel, alázatos szolgái, a Kassai Kazinczy Kör:

Kassa, 1909. évi május hó 27.

Münster Tivadar

kir. tan., elnök

Dr. Eöttevényi Nagy Olivér

kir. jogtanár, főtitkár

[Címzés: ]

Nagyságos

Mikszáth Kálmán

orsz. gyűlési képviselő úrnak

Budapesten

[Nyitra, 1909. V/29.]

Nagyságos Mikszáth Kálmán úr

Budapest

Tisztelettel értesítem, hogy a jövő szerdán v. csütörtökön Budapestre utazom és ugyanakkor tiszteletemet fogom tenni.

Kiváló tisztelettel:

dr. Zoltán Ármin

[Budapest, 1909. jún. 2.]

Igen tisztelt Barátom!

Magától értetődik, hogy elvállalom a februári gyűlésre a felolvasást, csakhogy azt még meg kell élni, olyan messze van.

Nem tudom, van-e valami holt skribleretek raktáron, mert időközben is szívesen vállalnék egy emlékbeszédet. Az ilyesmihez nagy kedvem volna.

A februári gyűlésre azonban kis, húsz percig tartó beszélykét szándékozom írni, ha ugyan akkorra magam is nem leszek holt skribler, mert most is egy kicsit nyavalyás vagyok.

A viszontlátásig ölel

igaz barátod

Mikszáth Kálmán

Budapest, jún. 2. 1909.

[Debrecen, 1909. június 2.]

Kedves Barátom és Öcsémuram!

Téged magyar nemzetünk jubilál negyven éves írói pályád küszöbén. Én nagy csöndben, csakis szűk körben jubilálom 50 éves írói működésem ünnepét. Bizonyosan emlékezel még rám. Ismeretségünk Dolinay szobájában kezdődött. Akkor még fiatal lelkész voltam Laczházán, honnan olykor-olykor jó szűz magyar dohánnyal láttalak el, majd tovább fűztük ösmeretségünket a VÚ-nál, Nagy Miklós közös barátunknál. Debrecenben szíves voltál meglátogatni. Egyszóval kizártnak tartom azt, hogy öreg barátod emlékezete elmosódott volna jó szívedből. Így hát teljes bizalommal üdvözölhetlek, s kérem is a Gondviselőt, hogy őrizze meg életedet, s ha nekem, az ő gyarló szolgájának megengedte, hogy 50 éves írói pályám határkövéhez eljussak; neked a választottak egyikének engedjen még sok boldog évet, mert minden év egy-egy újabb fényesebb sugár hazánk egén. Hejh! de sok protestáns lelkész imádkozik így velem együtt!

Most még egy bizalmas kéréssel fordulok hozzád. 50 éves írói emlékül nehány kedvesebb lapomnak írtam egy rövidebb rajzot. Így Az Újság-nak is, melynek te fő munkatársa vagy. Körülbelül két hete, hogy beküldtem, kérve, hogyha nem fogadja el, küldje vissza, mert tollbamondtam, s több példányban nincsen meg. Ez körülbelül két héttel ezelőtt volt. S ím' még máig sem üzent, ha vajon közli-e küldeményemet, vagy legalább küldené vissza, hogy el ne vesszen. Tedd meg öreg barátod iránt azt a szívességet. Nézz utána. Egy pár szódba kerül.

Az én Istenem áldjon meg jó kedéllyel és egészséggel.

Ölel öreg barátod

Könyves Tóth Kálmán

Debrecen (Reform. Ispotály) 1909. júni 2.

[Bpest, 1909. júni 4.]

Kedves Kálmán Bátyám!

Tisztelettel és szeretettel kérlek, szerencséltess kedden, f. hó 8-án este 6 órára egy szerény kártyapartira. A régi banda oly tagjait fogod nálam találni, kikben kedved telik. Vörös Öexcjáján és Sélley komán kívül itt lesznek Domahidy Viktor, Wolfner László Miska (a nagy) s Mayer Károly etc. Nagyon örülnék, ha fiaidhoz is szerencsém lenne.

Remélni bátorkodom, hogy nem fogsz kosarat adni, s új agglegényi életem megnyitó ünnepén szerencséltetni fogsz.

Mélyen tisztelő és szerető híved

Horánszky Lajos

Kinizsy utca 19. I. em.

[Sanatorium Maria Grün, 1909. jún. 4.]

Kedves Barátom!

Már ötödik hete gyógyíttatom magam az idegesség ellen; melyben hat hónap óta szenvedek, de lényegesebb javulást nem értem el. Téged készülnek agyonjubilálni. Képzelem, mily kedves ez előtted. No de majd túlesel rajta. Kérlek add át tiszteletemet családodnak. Hol töltöd a nyarat? Ha tudnám, hol leszel, felkeresnélek.

Szívből ölel régi híved

Latinovich Géza

[Címzés:] Nagyságos Mikszáth Kálmán orsz. képviselő úrnak,

Budapest, VIII, ker. Reviczky tér 5/2. I. em.

[Debrecen, 1909. június 6.]

181/1909. sz.

Mélyen Tisztelt Urunk!

A magyar irodalom géniusza kevés írónak és költőnek adott hosszú életet, s még kevesebbet ajándékozott meg sokáig tartó munkabírással. Szinte zúgolódásra nyílik ajkunk az irodalmi gondviselés ellen, ha irodalomtörténetünk nagyjai közül emlékezetünkbe idézzük Csokonait és Petőfit, akik éltük tavaszán dőltek ki, Balassát és Zrínyit, akik férfikoruk delén véreztek el, Katona Józsefet és Kemény Zsigmondot, akik fásultan és fáradtan, idő előtt tették el a tollat.

Annál hálásabb érzéssel, annál tisztább lelki örömmel adózunk most a jóságos istennek, hogy a legbecsesebb ajándékból, az életből immár hat évtizedet juttatott Nagyságodnak és hogy emellett megtartotta ifjúi munkakedvét, szelleme üdeségét, teremtő ereje teljességét.

Midőn ez alkalomból mély tisztelettel és szívbéli hódolattal üdvözöljük Nagyságodat, egészen eltölt bennünket annak a büszke tudata, hogy milyen mérhetetlen kincset bír a magyar irodalom Mikszáth Kálmánban. - Valóban nem tudjuk, mit csodáljunk inkább Nagyságod írói egyéniségében: a mély érzelmet-e, mellyel hőseit szívünkhöz forrasztja, a könnyed szellemességet-e, mellyel tárgyain és személyein uralkodik, avagy a színe-játszó kifogyhatatlan humort, amely végigömlik minden alkotásán, hogy oly magasabb rendű lelki élvezetet nyújtson, aminő csak egy Dickensben, egy Daudet-ban, egy Jókaiban található.

De bámulattal határos elismerésünk Nagyságodnak formaművészete iránt is, amellyel a tökéletességig fejlesztette a magyar szépprózának több műfaját, a novellát, a rajzot, a karcolatot, amellyel megadta a magyar stílusnak azt a könnyedséget, azt az ötletességet, amelyért eddig idegenbe, főképp a franciákhoz jártunk. Különös melegséggel magasztaljuk azért is, hogy hosszú írói pályáján a Tót atyafiaktól a Noszty-fiukig[!], a Jó palócoktól a Szent Péter esernyőjéig sohasem lett idegen, sohasem sodortatta el magát idegen áramlattól, sem naturalizmustól, sem dekadenciától, még tárgyáért sem fordult a külföldhöz, hanem megmaradt mindvégig magyarnak, ezzel egyszersmind egyszerűnek és természetesnek, aki a legteljesebb művészi hatást is el tudja érni csupán nemzeti eszközökkel, a magyar nyelv, a magyar előadásmód, a magyar elmésség örökké fényes fegyvereivel. Meg is vagyunk győződve, hogy a magyar irodalomtörténet, amint Jókait a nagy mesemondónak dicsőíti, úgy fogja Mikszáth Kálmán nevéhez illeszteni a magyar társalgás, a magyar szellemes előadás nagy mestere kitüntető címét.

Fogadja Nagyságod ismételten kifejezett lelkes üdvözletünket, azon jókívánságunkkal együtt, hogy alkotásokban gazdag élete terjedjen még számos munkás évre, hogy újabb meg újabb költői műveinek még hosszú sorozata nyújtson nekünk itthon gyönyörűséget és szerezzen a magyar irodalomnak a nagy világban becsületet.

A debreceni Csokonai-Körnek 1909. június 6-án tartott rendes közgyűlése nevében

hódoló tisztelettel

Géresi Kálmán

a Csokonai-Kör elnöke

Kardos Albert

a Csokonai-Kör titkára

P. H.

[Budapest, 1909. június 15.]

Igen tisztelt Elnök úr!

Falun tartózkodván csak ma vettem a Csokonai Kör meleg hangú levelét.

Magamat csalnám meg, ha azt mondanám, hogy új erőt merítek az elismerő szavakból a jövőre stb. De bíz én nem merítek új erőt. A napsugár, mely az őszi tájékot éri, már nem fokozza a termőképességet. Az már csak egy kis nyájas hangulatot önt szét.

Hogy negyven évig dolgoztam volna, magamnak sem látszik igaznak, inkább csak mulattam és álmodtam negyven évig alakjaimmal, de ha már így nyomódik a közönség képzeletébe, nincs az az író (de még mesteremberben is rossz az olyan), aki jelentéktelennek tartaná azt, amit csinált, legalább őneki magának hinnie kell, hogy nem élt hiába, ha jól akar aludni párnáin. Mennyivel felemelőbb érzés, ha - mint most velem történik - ezt más is elismeri, olyan tekintélyes és hivatott más, mint a Csokonai Kör. Másokat csalnék meg, ha azt mondanám, hogy nem örülök neki.

Fogadja tisztelt Elnök Úr azért a megtiszteltetésért, hogy rólam megemlékeztek, s azért az örömért, melyet a levél nemes és meleg hangja okozott, hálás köszönetemet, amelyet méltóztassék a kör tagjaival is tudatni.

Budapest, június 15. 1909.

Alázatos szolgája

Mikszáth Kálmán

[Budapest, jún. 18. 1909.]

Kedves druszám!

Falun lévén (a »Grundon«, ahogy nevezem kis nógrádi birtokomat), csak most kaptam meleg hangú, megható leveledet. Mindenekelőtt szívemből viszonzom az abban kifejezett jó kívánatokat. Adjon az isten Neked derűs, boldog alkonyt, és olyan hosszút, aminőt csak kívánsz magadnak. Környezzen mindvégig az a szeretet és tisztelet, melyet most élvezel s melyet Náladnál jobban senki se érdemelt meg.

A tárca iránt érdeklődtem az »Újságnál«. A szerkesztő (Ágai Béla) azt mondta, hogy igen jó, és közölni fogják e napokban. Nyomban utána (vagyis másnap) azonban arról értesített a lap egyik munkatársa (Fröchlich), hogy a dolgozat hosszú volt nekik, s minthogy sokáig kellett volna várni a közlés idejére, hát úgymond, a napokban elküldték Neked.

Most már nem tudom, mi az igaz.

Te azonban már tudod.

Maradtam pediglen szerető barátod, akinek hő vágya volna még veled összekoccintani a poharát - mielőtt végképp itt hagyjuk egymást, azaz hogy mielőtt odaát összejövünk.

Mikszáth Kálmán

[Horpács, 1909. július 4.]

Méltóságos Asszonyom!

Ázunk, fázunk, pipázunk, - most az egyszer örökre esik itt Horpácson, s haragos zöldbe van a falu öltözve. Gyönyörűek a fák és a növényzet. - Kivált a méltóságtok portáján zúgnak a fák, s csipognak a madarak, hogy szinte ide hallik, mikor ezt a levelet írom. Macska azonban még mindig hajthatatlan. Felém se néz, ha vasárnaponkint haza kerül. Mindamellett jól áll az ügy - a fundus nem lehet a Macskáé. Kinyomoztam, hogy az általa fizetett rész-összeget is kölcsön vette, több hitele pedig nincs. A másik kettő pedig egy garasnak se ura, nem lehet tehát más vége, mint egy új licitáció.

De Macska ügyes, sőt úgyszólván okos, és amint látja, hogy az új licitáció elkerülhetetlen, maga fog menni Szántóhoz egy kunyoráló ajánlattal. Azért tehát csak várni kell, nyugodtan várni.

Hiszen tehetnék lépéseket Gyarmaton, melyek föltétlenül sikerre vezetnének, de egyelőre fölöslegesnek tartom az erőszakos közbelépést.

Újság itt, amit írhatnék, persze nincs. Tegnap kaptam ajándékba egy másféléves szelídített szarvast. Szép karcsú állat, de nem tudom mit csináljak vele. Nagy zavaromban egész nap arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha már itt laknának - odaajándékozhatnám a méltóságos asszonynak. Én is megszabadulnék a szarvastól, a szarvas is éntőlem. Azonfelül szépítené a kertjét valami festői szarvas házikóban.

Megtartsam?

Kellemes nyaralást kívánva a Méltóságos Asszony kezeit csókolva, a »Németke« hódoló tiszteletét tolmácsolva, azzal zárom levelemet, hogy feleségem ezer üdvözletet küld. Nelli sógornőmet pedig úgy tessék képzelni, hogy a Szontagh-féle öreg ház padlásán, az oda idők folyamán felhányt, mindenféle iratok és könyvek közt guggol s keresi, egyre keresi a Pongrácz Eszter imakönyvét.

Horpács, 1909. júl. 4.

alázatos szolgája

Mikszáth Kálmán

U. i. Holnap már itt hagyom Horpácsot, Pestre csábít be a politika. Vagy tíz nap múlva pedig már Rohitson leszünk valamennyien. És mert az ember arra született, hogy várjon, várni fogjuk esengve az őszt, a hűvösebb napokat és a hazatérő Benczúrékat.

[Váczhartyán, 1909. július hó 10.]

Igen tisztelt Barátom!

Köszönettel olvastam soraiból szíves érdeklődését férjem hogyléte iránt. - Szépen javul és erősödik, de iszonyúan kell rá vigyázni minden tekintetben.

Köszönöm továbbá, hogy oly jó volt Rudnay Bélának is írni, és végül köszönöm a magnetikus álombeli jóslat megküldését, holnap fogom azt illető helyre eljuttatni.

Most pedig áttérek a közös ügyre! - Ha már azon kevély örömmel töltötte el lelkemet, hogy diplomata tehetségűnek nevez, maradjunk tehát politikai stílusban, és lépjünk a delegacionális térre kezdjük meg az együttes tárgyalást 67-es alapon, vagy Isten neki, fogadjuk el a koalíció elnevezést, hiszen az együtt tárgyaló másik fél úgyis 48-as alapon áll.

Mielőtt a közös tárgyalást megkezdenők, kápolnába lépek és áhítatba merülve hálás köszönetet mondok a levele végén írottakért, bár éppen ez által megfosztott engem azon gondolatomnak keresztülvihetőségétől, amely sorai olvasása közben támadt bennem, hogy valakihez elküldöm levelét, akinek véleményét óhajtottam kikérni, hogy tulajdonképpen miként kellene cselekedni? - Szándékomat vissza kellett vonnom, és kénytelen vagyok a saját lábamon megállani, és önállóan határozni.

Mindenekelőtt köszönetet kell mondanom a hölgybizottság nevében is azért a nagyon szép szavakért, melyeket a kőnyomatos lap tudósítójának mondott róla.

Teljesen aszerint kívánok cselekedni, amint azt tisztelt Barátom jónak látja.

Első impulzusom az, hogy legokosabb lesz egy, a lapokban közlendő nyílt levelet intézni Önhöz, tisztelt Barátom! - így értesülhetnek belőle az ügynek állásáról mindazok, akikre tartozik és akik az interjúvolásra adott feleletet olvassák.

Küldöm a nyílt levél fogalmazványát; ha azt elvben elfogadja - mit remélek - , szíveskedjék rajta tartózkodás nélkül módosítani mindent, amit jónak lát. Távol legyen minden skrupulusa arészben, hogy én talán bármily átalakítást is rossz néven tudnék venni.

A nyílt levél szövegéből teljes tájékozást fog meríteni a gyűjtőívek eredetéről s a hozzájuk fűzött kívánságainkról...

[A levél többi része elveszett.]

[Rohics, 1909. július 14. után]

[Levélrészlet]

Lehetetlen, hogy már most előzetesen itt is meg ne köszönjem (amit annak idején külön akarok), a »Veres házból« jött ajándékot, a Szent Péter esernyőjét. Amellett, hogy gyönyörű és elmés dolog, ehhez is valami bűvölet tapad, mint a regénybelihez. Máskor ha új esernyőhöz jutottam, rögtön megszűntek bosszúságomra az esőzések, mióta azonban ezt megkaptam, folytonosan esik. De nem baj. Mert ha az ég borús is, a derült órák, melyeket az ezüst táblácska vésete kíván, hála Istennek, teljes mértékben megvoltak horpácsi időzésem alatt.

...Utólag még egy félreértést akarok eloszlatni. Úgy látom, hogy némelyek a gyűjtést úgy értelmezik, hogy a bizottság programjának főpontját félti, vagyis a horpácsi szomszédos földek megvásárlását. Én és a bizottság is kevés súlyt helyez erre. Én inkább takarékos ember vagyok ugyan, mint pazarló, de egy csöppet se törődöm a vagyonszerzéssel. A fiaimat kitaníttattam, s nekem sincs többre szükségem, mint amennyim van. Bár kevesem van, de gazdag embernek érzem magam. E földekre nem gondolok sóvárogva. Örülnék, nem tagadom, ha megkapnám, mert határosak az enyéimmel, de roppant félreismerne engem, aki azt hinné, hogy ezt én valami főpontnak tartom. Én az erkölcsi sikert tartom főpontnak, és abból egy szemernyit sem áldoznék, még hatszor annyi földért sem. Hiszen szerezhettem volna eleget harminc évi képviselőházi befolyásommal, ha akartam volna. De minek nekem? Hiszen oly csekélyek az igényeim!

A program főpontjának én az írói személyem presztizsét tekintem. S e presztizsre gondoltam ártalmasnak ezt a gyűjtést, és a bizottság is. De most már tiszta lesz a helyzet és minden rendbe jön, mert mint mondom, úgy vagyok én ezzel, hogy ha ma így szólítana meg a végzet: No fiam, mit akarsz, válassz a jubileumodra kettő közül! Azt tegyem-e, hogy leküldöm most a halált egy gazdag emberre, akibe beleszuggerálom, hogy az uradalmát hagyja rád, vagy pedig az országgyűlés tagjaiba öntök egy ötletet, hogy neked a jubileumodra felállással szavazzanak meg egy bokrétát? - Minden habozás nélkül a virágbokrétát választanám.

Ezeket úgy őszintén, bizalomteljesen meggyónva, szóval egész gondolat-világom e körül abba az egy principiumba csúcsosodik ki, hogy mint úri ember, mint gentleman mentem be ebbe a jubileumi dologba, és úgy is akarok belőle kijutni.

Egy újságírónak, ki ma meginterjúvolt, már érintettem is ezt a kérdést. Nem gondolnám, hogy tapintatlanul tettem volna, de kérdezett, s felelnem kellett, mert ezt a gyűjtést sokan félre is érthetnék. Ha mégis, tekintve, hogy kényes kérdés, tapintatlan lettem volna, és valami rossz érzést keltettem volna vele, bocsásson meg nekem, mert nem akartam, mert inkább sértenék meg egy országot, mint egy szentet, egy olyat, aminő az én saját külön vallásomban a Nagyságod alakja.

Három hétig maradok Rohicson, akkor visszamegyek Horpácsra, de Pesten töltök időközben néhány napot, s keresni fogom az alkalmat, hogy élőszóval beszélgessünk erről a tárgyról, ha még maradt volna valami félreértés. De én azt hiszem, semmi sem maradt, se köztem, se a bizottság, se a hölgybizottság között. Azaz dehogy semmi. Én a hálának azt a nemét érzem, melyet nem szokás szóval kifejezni akarni.

Kezeit csókolom.

[Mikszáth Kálmán]

[Rohitsch-Sauerbrunn, 1909. július 18.]

Méltóságos asszonyom!

Szántó ügyvéddel találkoztam itt. Azt hiszem, ő mindent <megígért> megírt. Én csak a magam taktikájának részletezésével egészítem ki.

Mint ahogy kacsalábon forognak a mesebeli kastélyok, úgy forgott a mi leendő Benczúr kastélyunk bizonyos Jaskovich nevű professzor lábán, aki a gyarmati múzeum igazgatója. Ennél kellett a dolgot megmozgatni. De úgy, hogy ne Benczúrék keze mozgasson (az ódium ne rájok szálljon). És nem úgy, hogy az én kezem mozgasson (mert az én kezem is a Benczúrék keze). Ennélfogva egy távol fekvő kezet, a Révai Könyvkiadóét vettem igénybe. Révai Eperjesre készült 30 év előtti diákpajtásaival találkozni, ezek között volt Jaskovich is. Őt bíztam hát meg, hogy igazítsa a gondviselést, de a mi említésünk nélkül, úgy mintha neki jutna eszébe. Ennek az eredménye az idecsatolt levél, melyet már csak Rohitson kaptam meg.

A kicirkalmazott terv most már így következik - az én kombinációm szerint: Macska István megkapván az értesítést, rohanni fog Pestre Méltóságtokhoz, vagy az ügyvédhez, hogy isten neki, meggondolta már és átengedi a harmadrészt. Ekkor az ügyvéd hidegen fogadja, immel-ámmal mondja, hogy a tervről Benczúrék letettek, mert drágának tartották magát a telket is, de ha olcsóbban adja, akkor megpróbálja s ír nekik. Pszichológiám szerint Macska most már olcsóbban adja, és még kezet is csókol, ha száz forint nyereség révén jut szárazra.

Az én tervem szerint tehát nem is lenne szükséges egy másik licitáció. Az én tervemben a licitáció csak egy megijesztési eszköz, mely arra sarkantyúzza meg Macskát, hogy inkább kapjon valamit, mint semmit.

E tervnek azonban meglehetősen hátrányára van, hogy olyan időben indul, mikor egy faktor sincs otthon, akihez Macska hozzászaladhatna, még az ügyvéd sem.

Így attól kell tartani, hogy csakugyan árverésre kerül a sor. De ez se nyugtalanítsa a méltóságos asszonyt, mert Macskát könnyű lesz megbékíteni egy nagylelkű száz vagy kétszáz koronás ajándékkal, melyet kárpótlás címén kap már akkor, midőn semmi se járna neki. Ez a kegyajándék holta napjáig meleg hűségben fogja őt tartani a Benczúr-ház iránt, mert hiszen Macska végre is jó ember, és egy olyan dologért [ne] tartsuk őt vadállatnak, melyet mint erényt énekelünk meg a novellákban - a röghöz való makacs ragaszkodásért.

Természetesen nincs kizárva egy harmadik eshetőség sem, hogy ti. Macska megijedvén, valamely csodálatos módon előkeríti a két másik telek rész árát is, s kifizeti. Ez ugyan nem valószínű, és igen megszomorítana engem, de legalább levenné Méltóságtok válláról a bizonytalanságot. És már ez is valami. Különben már erre az esetre is van tervem. De ez még nem bevégzett és korai.

Már mintegy egy hete vagyunk itt a leggyalázatosabb időben, úgy hogy már az életemet is megúntam. Itt ülök egy bolond nagy tölgyfa alatt, melyen a stájerok udvariasságából a »Mikszáth-Eiche« táblácska fityeg, nézem a tornyosuló felhőket, hallgatom a mennydörgést, és várom a jövő évi nyarat - amikor majd a nagy építkezést nézzük ilyenkor a Benczúr portán.

Addig is kezeit csókolva, Gyulát tiszteltetve maradtam Rohitsch-Sauerbrunn júl. 18. 1909.

alázatos hű szolgája

Mikszáth Kálmán

[Váczhartyán, 1909. augusztus 5.]

Igen tisztelt Barátom!

Vettem utolsó, aug. 1-ről keltezett, nagyon kedves levelét. Abban a meggyőződésben írom e sorokat, hogy annak főtárgya tekintetében nem kellend valami nagy nehézségekkel küzdenünk.

Van nekem még egy ehhez némileg hasonló természetű tervem; végtelenül örülnék, ha ez is sikerülne. Még eddig, ahol kopogtattam és puhatolództam, azt kivihetetlennek mondották. De én nem tudok nyugodni és emlékezetemben élénken felidéztem áldott emlékű édesanyám eme szavait, melyeket ő a magyar nőkhöz, az általa a Tigris Szállóban összehívott legelső értekezleten tartott beszédében mondott: »Sajátságos az ember helyzete: ha valamely eszmét érett megfontolás után jónak, életre valónak ítél, mintegy végzetszerűleg ragadtatik megvalósításának elősegítéséhez.«

Bízom a jó sorsban, hogy teljesülni fog ez is!

A selmeci pipát, ha megköszönni kívánja, úgy levelét szíveskedjék kérem dr. Király Ernő lyceumi igazgató nejéhez intézni, Handel Valéria, a honti főesperes leánya. Első levelemre adott válaszában írja, hogy intézetünk növendéke volt.

Vele állottam levelezésben, a selmeci asszonyoknál ő tette a szükséges lépéseket, és azt hiszem, hogy a pipa elkészítése mellett is leginkább ő fáradozott.

Végtelenül sajnálom, hogy most a közeli napokban nem lehet Bpestre mennem, s így meg leszek fosztva azon élvezettől, hogy találkozhassunk.

Ismételten kívánom felemlíteni, hogy igen-igen nagy örömömre fog szolgálni, ha nemsokára felkeres kedves kis betűivel.

Az egész kedves családja részére a legszívélyesebb üdvözleteket küldve maradok

őszinte, igazi tisztelője

Rudnay Józsefné

[Horpács, 1909. augusztus 15.]

Igen tisztelt Uram!

A »Fekete Város« egy családi legenda körül forog, melyet Görgey István említ egy munkájában. E történet alkalmasint csak mese, legfeljebb valami csöppnyi igaz mag lehet benne.

Én mármost a legendát, mely szerint egy Görgey nevű alispánt Lőcsén lefejeztek, olyan korba tettem (a II. Rákócziéba), ahova a sok zavar miatt, mely akkor volt, legvalószínűbben volt beilleszthető, mert a megtörténhetés illúzióját fenn kell tartani. Ez az egyetlen törvény, mely az írót kötelezi.

Az én Görgey alispánom tehát sehogy se illeszthető be a Görgey család akkoriban tényleg élő tagjai közé úgy, hogy a család történetének ismerőjét meg ne zavarja adataiban.

Legjobb tehát úgy venni, hogy az egész regény költött, aminthogy költött is. A Görgey család pusztán keret, melyet nehány általam szeretett tagjában nagyra tartok s melyet megaranyozni kívántam tollammal. Teljesen egyre menne, ha az alispánt Nagy Mihálynak hívnák, vagy bárminek. Mert nem valamely család »igaz« történetét akartam papírra tenni, hanem egy kornak az igazi levegőjét.

Azt akartam, hogy az olvasó visszaringatva érezze magát abba a korba. A család igazi története közömbös az író előtt, még maga a történelem is. Jósika élve hagyta Zách Klárát, Shakespeare nagy történelmi drámáiban nevetséges volna történelmet keresni. Nem úgy történt az. De azért becsesebbek azok az emberiségnek, mint a legzamatosabb történelmi tények. Szóval valódi tényállást még a történelem sem követel. Carlyle úgy írja le az eseményt, hogy azok hangulatokat keltsenek. Kitölti a hézagokat a saját fantáziájával, nagyít, zsugorít, elhallgat, amint az ő művészi érzéke kívánja.

Áttérve az én regényemre megjegyzem, hogy bár költöttnek deklarálom azt, ez nem zárja ki, hogy némely személyem élt. Így például élt Quendel, Fabricius is okvetlenül élt - csak talán nem akkor. Görgey Pál is talán élt, de nem Pálnak hítták talán, és nyilván nem akkor élt, és nem volt testvére Jánosnak, ha valamikor élt, heves temperamentumával, s ha ezek a dolgok így történtek vele, akkor ilyennek kellett lennie.

És ez az egyetlen pont, amelyre ráállva az olvasó fölvetheti a kérdést teljes joggal: hogy igazat írtam-e?

Fogadja kedves érdeklődéséért köszönetemet s mély tiszteletem kijelentését

Horpács, aug. 15. 1909.

kész szolgája:

Mikszáth Kálmán

[Horpács, 1909. augusztus 17.]

[Levelezőlap]

Ilona napkor, a mi saját Ilonánk dacára és mellett is, mint valami hiányzóra és kellemesre gondolunk arra a másik Ilonára, akiről oly régen nem hallottunk hírt, azt se sejtvén, hogy hol lehet most - de legyen bárhol, teljenek napjai derült napfényes vidámságban, s gondolva néha ránk is.

[Bélyegzőn:] Horpács, 1909. aug. 17.

Mikszáth Kálmán

Mikszáthné

ifj. Mikszáth Kálmán

Méltóságos

Enyedi Lukácsné szül. Zsótér Ilona Úrasszonynak

Budapest

Ostrom utca 3.

[H. n. 1909. szeptember 8.]

[Megszólítás nélkül, egy Benczúr-festményről készült levelezőlap hátlapján:]

»Pipacsok a búzában« Mik- nem: Benczúr Gyulától. Szept. 15-én otthon leszünk. Szívbeli örömmel köszöntjük a Horpácsiakat.

09. szept. 8.

[Aláírás nélkül. Benczúrné kézírása.]

[Horpács, 1909. szeptember 9.]

[Töredék]

Igazán kifogyhatatlan a kedves ötletekben... Igen, igen köszönöm, hogy az élet annyi mindenféle változataiban gondol rám. Olyan kitüntetés ez, melyet aligha érdemlek, amely azonban jobban esik mindennél... Az ákácok és az én régi mondásom úgy hatottak rám, mint egy régi ismerős megjelenése, mely kedves emlékeket hoz magával abból az időből, mely már erősen a hátunk mögött van....

... Olvastam a Mikszáth és Madáchfalvára vonatkozó ötletet, s tagadhatatlanul nagy megtiszteltetésnek tartom. Madáchnak kivált ezzel tartozik is a vármegye...

[Továbbá^[7]   azt írja Mikszáth, hogy a belügyminiszter nem szokta engedélyezni a községek elnevezését családok után, mert ebben bizonyos demokrata álláspont érvényesül. Azután így folytatja:] Semmi sem lehet demokratikusabb az emberi társadalomban: mint a jól végzett munkáért, az összességnek tett szolgálatokért az egyén kiemelése.

Nagyon köszönöm, hogy felkarolja ezt a tervet, tényleg semmi som okozna nekem olyan örömet, mint éppen az, hogy a hely, ahol szüleim porladnak, az ő fiuk nevét viseli időtlen időkig. De ezt csak bizalmasan vallom be, mert még kívánni se szeretnék olyat, ami esetleg elkeseredést szülhetne s amit nem szívesen adnak... A selmeci pipából se szíttam még, de már itt van, és csak az a hibája, hogy túlságosan díszes, kár lesz érte, ha eltörik. Kinek köszönjem meg, nem tudom. Azaz, hogy tudni tudom, kinek kell mindent megköszönnöm, az intéző kezet jól látom (küldöm is kézcsókom), de nem tudom a selmeci adresset, akinek a levelet írjam az obligát udvariasság követelményeképp...

...Nem akarom háborgatni nagy gyászában, mely az én kedélyemet is lehangolta; a kesergő ember annyi, mint az imádkozó ember, zavarni nem szabad... Ezernyi mondanivalómmal nem hozakodom most elő, mikor nincs egyedül (és nem figyelhet rám). Isten látogatásának hívjuk mi, magyarok azt, mikor valakit magához vesz a mieinkből.

Tolakodásnak lehetne ellenben nevezni azt, ha én az ügyem felé próbálnám tekintetét elvonni ilyenkor. Ennélfogva a legrövidebben, csókolom kezeit, és ajánlom magam jóakaratába, alázatos szolgája

Horpács, 1909. szept. 9.

Mikszáth Kálmán

[Horpács, 1909. szeptember 12.]

Nagyságos Uram[!]

Egy pár napig Pesten tartózkodván, csak most találom második, igen becses levelét.

Sajnos, hogy hamarébb nem ért a szerencse ösmerhetni (ha csak egy levél útján is), bizonyára másképp írtam volna meg segítségével a »Fekete várost«.

De ez a hiba csak a történet ismerőjét érinti (s az sajnos kevés van), a poéta kigondolt történetet mesél, s a mesében előforduló lélektani s egyéb feladatok művészi megoldása képezi vágyódását.

Regényem rögtön kifogástalan lehetne, csak költött neveket kellene adnom hőseimnek létező nevek helyett. Természetesen csakis ebben az egy pontban értem a kifogástalanságot - vagyis rögtön elesnék az erre irányuló megjegyzések létalapja.

Újólag igen köszönöm szíves érdeklődését, s legyen meggyőződve, hogy habár semmit se törődtem azzal, hogy abban az időben milyen Görgeyek éltek s milyen nexusban voltak egymással, vagy a történet egyéb személyeivel - egy azonban előttem lebegett mindenkor, s vitte a tollamat, az a bámulat és szeretet, mely Görgey Arthur fenséges alakja révén úgyszólván az egész családhoz tapad.

Mély tisztelettel maradtam

Horpács, sept. 12. 1909.

igaz híve

Mikszáth Kálmán

[Budapest, 1909. ősz elején]

Tudomást szereztünk arról, hogy Nagyságod barátai 40 éves írói működésének megünneplését célozzák és hogy ezt az alkalmat fel akarják használni arra, hogy a közönségben a nemzeti szépirodalmunk iránti lelkesedést felébresszék.

Értesüléseink szerint az a terv merült fel az Ön barátai körében, hogy a nagyobb irodalmi társulatokat fel fogják szólítani arra, hogy országos bizottsággá alakulva, olyformán intézzék a tervbevett irodalmi ünnepélyt, hogy annak mintegy kimagasló pontja Nagyságod műveinek egy oly gyűjteményes kiadása legyen, mely célszerű és gazdaságos kiállításánál és jutányos áránál fogva alkalmas legyen minél szélesebb rétegekben való elterjesztésre. Az eszme megpendítői úgy vélekednek, hogy méltányos és kívánatos volna, hogy műveinek ez alkalomból ilyformán közrebocsátandó gyűjteményes kiadásának írói jövedelme Önt illesse meg, egyrészt kárpótlásul azért, hogy írói pályája kezdetén munkái belső értékével arányban nem álló csekély tiszteletdíjért volt kénytelen akkori irodalmi viszonyainknál fogva művei szerzői jogát értékesíteni, másrészt példaadásul arra, hogy a nemzet megbecsüli és tehetségéhez képest anyagiakban is jutalmazza azokat az íróit, akik a nemzeti irodalmat maradandó becsű művekkel gazdagították.

Az Ön anyagi részesedését olyképpen óhajtják barátai megállapítandónak, hogy lehetségessé váljék a tervezett kiadás jövedelméből Nagyságod számára való megszerzése és örök tulajdonába való átengedése egy szülőföldjén levő kis birtoktestnek, mely valaha anyai részről családjáé volt. A kiadás sikerét olyképp vélik biztosíthatónak, hogy a megalakítandó bizottság társadalmi úton az összes mérvadó tényezőket, testületeket, hatóságokat, magánosokat az akcióban való részvételre felszólítja és ily módon annyi előfizetőt gyűjt, hogy a nemzeti jutalomdíj jellegével bíró összeg az előfizetési pénzekből kikerüljön.

Tudomásunkra jutott, hogy Nagyságod szívesen fogadta a rokonszenvnek és megbecsülésnek ezen megnyilvánulását, a terv gyakorlati keresztülvitelének lehetőségét azonban attól kellett függővé tennie, vajon sikerül-e kiadóival, tekintettel a fennálló szerződésekre, oly megállapodást létesítenie, mely a terv keresztülvitelének nem áll útjában.

Tekintettel arra, hogy a kiadásunkban megjelent műveinek örökjogon korlátlan tulajdonosai vagyunk, és hogy ezen művek után Nagyságodat többé írói tiszteletdíj nem illeti, mi, mihelyt a barátai által felvetett kiadói terv és annak célzata tudomásunkra jutott, elhatároztuk, hogy a fentiekben vázolt terv keresztülvitelét nemcsak lehetővé tenni, hanem a magunk részéről is teljes erővel előmozdítani fogjuk.

[aláírás]

[Budapest, 1909. szeptember 12.]

[Fejléc:] Budapesti Hírlap szerkesztősége

Kedves Mikszáth Úr!

Már ismét zörgetek az ajtón, ne nehezteljen érte. Kérem, szíveskedjék a lapomnak (Jó pajtás a címe) szánt kéziratából valamit küldeni. Nagyon büszke lennék, ha a mutatványszámok Mikszáth szellemével kelnének útra - ezek lennének az igazán jól kormányzott repülőgépek, melyek biztosan elérnének az olvasók szívébe.

Akár egy számra terjed, akár többre, bármily rövid, bármily hosszú - örömmel várjuk.

A Nagyságos Asszony kezét csókolja, mindnyájuknak jó egészséget kíván

Budapest, 1909. szept. 12.

igaz híve

Sebők Zsigmond

[Budapest, 1909. szeptember 12. után]

[Befejezetlen fogalmazás]

Állandó téli tartózkodásra hazatérve az igen tisztelt elnökség levelét találtam itthon, mely a szívemhez szólt, mintha a legközelebbi szép őszi napok melengető sugarából szőtték volna hozzám.

A levél egyszerű kísérője pár szelíd fényű szóval annak a ténynek, hogy a Szilágyi István Kör tiszteletbeli tagjának választott meg negyven éves jubileumomra.

Nemcsak hogy köszönöm és elfogadom <de büszkeségemül fog szolgálni, mert a> a választást, még büszke is vagyok rá, hiszen magyar ember magyar embertől nagyobb kitüntetésben nem részesülhet, minthogy azt mondják neki: »Tessék leülni minálunk, szívesen szorítunk itt helyet magunk között, tegyen úgy az úr, mintha otthon volna.«

[Budapest, 1909. szeptember 22.]

Méltóságos Úr!

Alulírott, mint néhai Simonffy Kálmán volt orsz. gyűlési képviselő nővére, mély alázattal esedezem nagy elhagyatottságomban, arra kérve: kegyeskedjen 79 éves aggkoromra tekintettel bármily segélyben részesíteni, hogy a mostani reánk nézve végtelen nehéz megélhetési viszonyok mellett képes legyek három kis árva 9-11-13 éves leányunokám neveltetését további aggkoromban - ha elérhetem - bevégezni, hogy aztán az ő jóindulatokkal iparkodhassanak mindnyájunk fenntartásáért.

Férjem, mint kataszteri pótbiztos vagyontalanul halván el, hat év óta három árva 9-11-13 éves kislány unokáimmal küzdök a megélhetésért, akik az I. ker. elemi iskolába járnak, akikért én tovább küzdeni már nem bírok, mert szemeim elgyengülésével egészen munkaképtelen lettem.

Igen alázatos folyamodásom után kegyes jóindulatért esedezve, mély tisztelettel maradok

Budapest, szept 22/909

Budafoki út 91. szám. 47. ajtó.

alázatos szolgája

özv. Pósa Károlyné

Simonffy Jusztina

[Budapest, 1909. okt. 10.]

Igen tisztelt Barátom!

Kedélyvilágom jelenlegi sötét éjszakájában (betegnek is érzem magamat testben, lélekben, Margit leányom gyöngébb és túlérzékeny szervezetét annyira megviselte és megtörte szeretett édes atyjának halála, hogy ágyban fekvő beteg lett), fénysugarat hoztak a mellékelt sorok.

Most legelső teendőnek tűztem magam elé, hogy a szűkebb hölgybizottság nevében is aláírásaikkal a székesfővároshoz kérvényt nyújtsunk be, hogy a belváros egyik utcáját, a Borz utcát nevezzék el Mikszáth utcának.

Megindított mozgalmunk legelső napján az Akadémiából egyenesen Bárczy polg. m.-hez ment küldöttségünk, de ő akkor külföldön volt. Azt mondották, hogy egy nemrég hozott főv. határozat értelmében élő emberről utcát elnevezni nem lehet. - Mi tehát keresztül akarjuk vinni azt, hogy ha a copf meg nem engedi, hogy kivételt tegyenek, akkor hozzák meg azt a határozatot a Mikszáth-jubileum alkalmából, hogy azt az utcát a Mikszáth nevéről fogják elnevezni, ha életében nem lehet, úgy adja az Isten, hogy mennél később, majd mostanhoz 40 évre, halálakor.   <...>   Az az utca volt az, hol mint fiatal ember az általa elnevezett »kis Akadémiá«-ban először olvasott fel; és vonzó, minden szívet megnyerő személye ott hódított meg első ízben mindenkit, aki megismerte.

A jó Isten áldja meg!

Pár órára itt vagyok Bpesten, hova beteg leányomnak orvosi tanácsért jöttem.

Őszinte szívélyes üdvözlettel

régi igaz híve

özv. Rudnay Józsefné

[Budapest, 1909. október 13.]

Kedves Lajosom[!]

Nem tudok elgondolni semmit, ami engem kellemesebben érintene, mint az, hogy most a jubileumkor eszedbe jutottam neked, ki mindig közel álltál szívemhez.

Az öreg barátságnak is megvannak, azt hiszem, a betegségei, mint mindennek, ami öreg, de ez a mienk kivétel. Egyébként semmi se olyan szép, mint a barátságnak éppen az öregje, Mire ebbe az életkorba jutunk, ahol mi vagyunk most, szinte úgy tűnik fel nekem, hogy ha a születéshelyünk nem volna, meg az apró tárgyaink, melyek környeznek és a régi barátaink, kik kvázi elmúlt életünk állomáshelyei - talán el sem hinnénk már annyi idő után elváltozva, hogy mi vagyunk mi. Öreg barátaink úgyszólván elmúlt »én«-ünknek itt maradt részei lesznek.

Egy szó mint száz, köszönöm hálásan, hegy megemlékeztél rólam. Félig <bóbiskoló> halványodó, finom érzéseket ráztál föl lelkemben.

De nehogy elérzékenyedjem, a formához térek, mellyel hozzám való hajlandóságodat kimutattad. Hiszen a forma, az igaz, hogy mindegy, de mégis nem állhatom meg kijelenteni, hogy egy olyan vágyamat találtad el, melyről én magam sem tudtam.

Mert pipás ember vagyok ugyan (látom, hogy jól tudod), de efemer természetű, könnyen eldobható cseréppipákat használok, és mikor most ez a remekmű kibontakozott előttem a mindenféle selyem papírosokból, fölébredt bennem a múlt századbeli szkíta, aki elsápad, a nagy ezüstkupakos nemzeti bálványt ilyen igéző pompában látva maga előtt. Vagy képzelj magadnak egy eszkimót, aki <kimegy a kunyhójából s> kutyák helyett orosz trappereket lát befogva a szánkója elé.

Van ugyan híja az ajándéknak, mert úgy rémlik nekem, hogy ahhoz a dohánymonopólium megszüntetése is dukált volna, mégis beismerem, hogy minden jubileumi ideámat túlszárnyalta. Mert a többihez mind csak két faktor kellett: egy ünneplő és egy ünnepelt. De ehhez a pipaötlethez három utolsó magyaroknak kellett még életben lenniök egy időben, a XX. század első évtizede végén, bizonyos összefüggésben egymással.

Kellett hozzá egy koponya, mely ekkora nagy pipából sem kap még nikotinmérgezést - ez én vagyok,

Kellett hozzá egy másik koponya, akiben ez szépen kirajzott, aki megcsináltassa s ilyen intencióval elküldje nekem. Hohó! Nem az ember a halhatatlan, ahogy te képzeled jubiláns barátom, az ember törékeny edény, a pipa a halhatatlan a régi magyar felfogás szerint, ez adatik át szép sárgára kiszíva nemzedékről nemzedéknek. Mondom, ennek a kifőzéséhez kívántatott egy második koponya - s ez Te vagy.

Végre pedig kellett egy harmadik koponya, amelyik ezt az ideát tőled, a pipát pedig tőlem megirigyelje - s ez Komjáthy Béla.

Csak a három faktor összekerülése hozhatta meg az ötletbe azt a nagy harmóniát, s ez lehet megmagyarázója annak a gőgnek, amellyel az első szippantásokat kieregetem, de nem előbb, míg személyesen, élőszóval is meg nem köszönöm. Ami most nem lehet, mert egy kis influenzában sínylődöm.

Maradtam addig is, míg ki bírom gondolni, hogy a nekem okozott nagy örömöt hogyan viszonozhatnám

ölelő, öreg barátod

Mikszáth Kálmán

Budapest, okt. 13. 1909.

[Címzés:]

Nagyságos

Hentaller Lajos orsz. képviselő úrnak

Budapest

[Más írással:]

Zugló Bosnyák utca 8.

Ajánlott

[Budapest, 1909. okt. 22.]

[Névjegy]

[Postabélyegző kelte]

Kedves Kollegám, most kezdem csak érteni Balassa Bálint versét, hogy:

»Vitézek! mi lehet

E széles föld felett

Szebb dolog a végeknél?...« mióta a »Komáromi Daliákat« olvastam. Gyönyörű dolog az, úgy belenézni az akkori élet gyomrába. Köszönöm a könyvet, nagy élvezettel olvastam az idei gyönyörű ősznek ezt a legértékesebb gyümölcsét.

Tisztelő híved

Mikszáth Kálmán

[Címzés: ]

Nagyságos

Takács Sándor úrnak

Budapest

Fiume szálloda

[Budapest, 1909. október 29. előtt]

[Fogalmazványtöredék]

- - mint hírlapolvasónak van tudomásom - - - határozatokról melyeket tervbe vett jubileum[om alk]almával szülőmegyém hozott, <s melyek engem> - - - <ségnek minden> <hiszen mondanom sem kell>.

Be kell vallanom őszintén <hogy szinte> érdememen [felül kitünte]tőknek érzem ezeket a határozatokat <no de hát - - - nincs az a sok amit az ember el ne bírjon ami jó> - - - de egyszersmind azt is, hogy bármilyen fényesen ünnepelne is akár egész Európa <az én kis vármegyémből - - - egy kis melegítő napsugár> (amint hogy nem teszi) az én kis [v]ármegyém bármely szerény elösmerése volna nekem akkor is <legédesebb> legkedvesebb.

Annál inkább eltölt hálával, hogy a vármegye úgyszólva [ké]t kézzel nyújtja érdeklődésének és méltánylásának külső jeleit olyan mértékben, hogy azokkal mintegy elborítva nem érzem érdemeimet akkoráknak, mint azok jutalmát. De végre én megbírom, s a vármegye is. Csak virtusához marad hű <hogy ha Nógrád vagy teszi vagy>, ahogy Pázmány mondta róla: <hogy> Nógrád vagy tesz valamit, vagy nem tesz, de ha tesz, nem teszi félig, - - - - - -

[Budapest, 1909. október 29. körül]

[Fogalmazványtöredék ]

...ha főleg a Nagyságos asszony is ehhez a nézethez hajlana roppant akaratával és nagy végrehajtó erejével. Én azt hiszem hogy itt sokat lehetne még tenni. (Idő még van hozzá,), ha odairányítaná a hölgyek még megmaradt tevékenységi kedvét, <hogy> a könyvemre való aláírásokra buzdítsák <arra képes ismerőseiket>, egy ceruzát és egy aláírási ívet mindig ott tartva készenlétben a szalon valamelyik bútordarabján.

Különben lesz ahogy lesz - óhajtanom azonban szabad legyen, hogy szépen végződjék, ami olyan szépen kezdődött   a fődolog <azonban>, még a jubileumnál is sokkal főbb, hogy egészségesek legyünk, s hogy a Nagyságod lelki zuzmaráján minél előbb olvadásba hozza azt, amit lehet, a lüktető pesti élet melege. Jöjjön közénk minél előbb, s vesse be magát újra teljesen ezekbe a szokott hullámokba, melyek a mindennapi foglalkozásokban való <evezést>... a felejtés...

[Budapest, 1909. október 29.]

[Levélrészlet]

Elhiszem, hogy meg van elégedve Nógráddal. Meg is lehet. De én is meg vagyok elégedve Nagyságoddal, mert az eredmény a Nagyságod műve. Jól lehet, el kell ösmerni, hogy a megye kitett magáért derekasan. Urak ezek, akik semmit se tesznek félig...

Ami a gyarmati utca elnevezést illeti, ne méltóztassék iránta bővebben érdeklődni. Egyrészt azért, mert már a vármegye eddig is többet tett, mint amennyit álmomban várhattam; másrészt, mert az utca elnevezés nem okoz nekem örömet. Kis szülőfalum elnevezése, ha már nem torlódik eléje ezután akadály, teljesen kielégíti e nembeni hiúságomat. Ugyancsak ez az álláspontom a főváros utcájával is. Szép lesz, ha meglesz magától, de nem érdemes érte akciót kezdeni s éppen azoktól kicsikarni, akik legtöbbet tettek. Nagy gond nekem, hogy Nagyságod nincs most Pesten, mikor legjobban szüksége van az embernek a jó szellemére, s az éppen nincs mellette. A levélváltás merev dolog bizonyos megtanácskozásokhoz, s különben is roppant aversiom van a levélíráshoz...

Szóval nagyon hiányzik nekem most (bár iszen mindig hiányzik), hogy némelyekben tanácsát kérhessem, némelyekben esetleg segítségét, mert úgy tudom, még elég idő van arra vagy emerre lendíteni a jubileum ügyét, mivel ahogy olvastam, csak valamikor februárra tervezik a jubileum határnapját.

Különben lesz, ahogy lesz, a fődolog (a jubileumnál is sokkal jobb), hogy egészségesek legyünk, s hogy a selmeci pipa jól szeleljen. A legóhajtandóbb pedig, hogy Nagyságod már minél hamarabb köztünk legyen s a megszokott régi tevékenység hullámaiba vesse magát teljes erővel. Az a levegője. Abban van a feledés és a vigasztalás is. Kezeit csókolja

Bpest, okt. 29. 1909.

[Mikszáth Kálmán]

[Tótkomlós, 1909. október 31.]

NEVÉBEN - MK-NAK

Nagyságos

Mikszáth Kálmán úrnak

Budapest

Mély tisztelettel alólírottaknak van szerencsénk az idecsatolt dísztagsági oklevelet azon őszinte óhajunk kifejezése mellett átnyújtani, hogy Nagyságodat az Isten magyar nemzeti irodalmunk - melynek Nagyságod annyi dicsőséget és édes magyar hazánk, melynek a művelt nemzetek előtt oly fényes hírnevet szerzett - javára és dicsőségére még sokáig boldogul éltesse.

Midőn tisztelettel kérjük, hogy tótkomlósi »Otthonunk« f. évi október 30-án, Nagyságod irodalmi működésének 40 éves jubileuma alkalmából tartott díszközgyűlésén nagy lelkesedéssel hozott azon határozatát, hegy Nagyságodat Otthonunk tiszteletbeli tagjává választotta, kegyeskedjék elfogadni, s midőn tisztelettel kérjük arra is, hogy minket jó hajlamaiban megtartani szíveskedjék, vagyunk kitűnő tisztelettel

Tótkomlós, 1909. október 31.

a díszközgyűlés megbízásából

Wertheim Béla Gajdács Pál

jegyző elnök

[Balassagyarmat, 1909. november 2.]

[Körirat: ]

Nógrád vármegye főispánja.

Nagyságos Uram!

Jobb szeretném levelem úgy kezdeni, hogy »szeretett költőm« vagy »édes palóc mester« - szívemnek lelkemnek ez jobban felelne meg, mert hiszen én is palóc vagyok, itt nőttem fel közöttük én is, lelkem itt szívódott tele irántuk a legmelegebb érzéssel, amely érzelmeket ismét és ismét gyönyörrel élem át újból, valahányszor egy Mikszáth könyvet veszek a kezembe.

A hozzám intézett levél azonban a Méltóságos Úrnak szól, és ez nem engedi meg, hogy kívánságomnak egész nyíltan nyissak ajtót. Respektálnom kell - és én respektálok! de arra kérem Nagyságodat, hogy respektálja Nagyságod is vármegyém szülöttje iránt érzett - minden méltóság nélküli, de annál melegebb - érzelmeimet, és ha ezeket a hivatalos székbe is beviszem, nem követek el törvénysértést, az igaz, de köszönetet sem érdemlek, hanem cselekszem úgy, mint ahogy vármegyém gondolkozik, magyarul és palócosan.

Balassagyarmat XI/2. 909.

őszinte tisztelő híve

Prónay Mihály

[Balassagyarmat, 1909. november 4.]

Nagyságos Képviselő Úr!

Mélyen tisztelt barátom!

Örömmel vettem hozzám intézett felette megtisztelő soraidat, s főként az ifjúkori emlékek felemlítésének örültem végtelenül, bár meghatva gondoltam vissza zsélyi otthonomra, és azok nagy számára, akikkel már csak emlékezetben foglalkozhatom.

Írói jubileumod előkészítő munkájából mi is kivenni igyekszünk részünket, de mondhatom, hogy ez nálunk köszönetre méltó munkával, vagy különös fáradsággal nem jár, hisz írói nagyságod ünnepeltetése lelkes visszhanggal és büszkeséggel tölti el egész vármegyénket, mely most örömmel kap az alkalmon, hogy ezt nyíltan is kifejezésre juttassa, bár őszintén megvallva, mostanáig sajnálattal kellett nélkülöznünk részvétedet közügyeinkben. Adja Isten, hogy ígéreted beváltva, e téren is mielőbb lelkesen üdvözölhessünk.

Szíves figyelmedet megköszönve a közeli viszontlátás reményében mély tisztelettel üdvözöl, s magát nagyrabecsült baráti hajlamodba ajánlja

szolgálatkész híved

Nagy Mihály

Balassagyarmat, 1909. nov. 4.

[Budapesten, 1909. nov. 4.]

Igen tisztelt Barátom!

Egy napra ismét itt vagyok Budapesten, holnap utazom vissza. Minthogy leveléből azt éreztem ki, hogy az utca elnevezés nem okozna éppen valami nagy örömet, így a hölgybizottság tevékenységét, illetve érvényesülését más irányba óhajtom terelni, és erkölcsi súlyát másfelé szeretném érvényesülve látni.

Mielőtt ehhez hozzáfognék, kívántam tervemet közölni, és arra kérni, lenne szíves véleményét és tanácsát megírni nekem, hogy mindenben intenciói szerint cselekedhessem. Ez természetesen bizalmi dolog, nem tud majd erről más, mint mi ketten és akinek tollába mondom soraimat.

Tervem íme ez: A közeli napok valamelyikére szeretném összehívni a szűkebb hölgybizottságot (14-en vagyunk); Zsilinszky Mihályné elnöktársamat fognám az elnöklésre felkérni.

Az eddig történtekről, már ti. amit mi tettünk eddigelé, és amit lépéseinkkel elértünk - úgy Nógrád vármegyében, mint máshol -, arról mindenek előtt be lenne számolva, hogy az eddigiekből a továbbiakra jóleső biztatást merítve, újabb lelkesedést érezzen mindenki a buzgó tevékenységre és biztos eredménnyel biztató cselekvésre.

Ha ezen beszámolás meglesz, akkor egy kérvényt szeretnék azon szűkebb bizottság tagjaival aláíratni, amelyet néhány helyre küldöttség vinne. A kérvény ugyanaz lenne több példányban, de az alkalomhoz módosítva.

A kérvény tárgya az lenne, hogy az illető hatóság vagy egyén szerezze be, rendelje el, hogy mindazon hivatal és iskola, amelyek az illetőnek hatásköréhez tartoznak, könyvtára számára előfizessen a jubileum alkalmából egy-egy példányra műveiből. (Ezen mondat sehogysem helyes, de nagyon sietek, nem módosíthatom, bízom azonban benne, hogy meg fog engem érteni. )

Az egyik kérvény a székesfőváros vezetőségéhez szólna, hogy valamennyi iskolájába szerezze be. - Ugyanazt gondolnám a Közokt. miniszterhez, hogy minden állami iskolánál tegye meg ezt, legalább is azoknál, amelyek városokban vannak. Talán a protestáns felekezetek iskolafenntartóihoz is lehetne hasonló kérvényt meneszteni, és talán az egyes kath. püspökökhöz is.

Ezekre nézve kérném szíves véleményét és tanácsát! - és ha gondol mást is, úgy kérem azt is megírni, vagy ha másképpen gondolja, úgy írja meg kérem azt is.

Ma este 6 órakor küldök szíves válaszáért.

Maradok szívélyes üdvözlettel és tisztelettel

igaz híve:

özv. Rudnay Józsefné

[Budapest d. 8/XI. 1909. V. Szent István-tér 15. II. 4.]

Hochwohlgeboren Herrn

Koloman Mikszáth

Budapest

Hochgeehrter Herr!

Ich habe die Ehre Ihnen anbei M. 100, als Hälfte der mir aus Deutschland gesandten Honorare, für 4 Übersetzungen »1. in der Frankfurter Zeitung«, »2. in den Münchner Neuesten Nachrichten«, 1. in der »Berliner Morgenpost« zu überreichen. Die Belegexemplare sandte Ihnen seinerzeit per Post, »Die Stiefmutter« (Egy fiúnak a fele) wird diesen Tage erscheinen, da das Honorar bereits eingelaufen ist, ich werde Ihnen selbstverständlich auch diese Nummer sofort nach Erscheinen einsenden.

Indem ich hoffe, dass meine Arbeiten Ihren Beifall fanden, (ich bestrebte mich so wortgetreu wie möglich zu Übersetzen, und doch die couleur locale möglichst zu wahren) - bitte ich Ew. Hochwolgeboren auch um Ihr ferneres gütiges Wohlwollen.

Da ich, leider, durch meine Krankheit ständig ans Zimmer gefesselt bin, nie ausgehen kann, muss ich mich des Vergnügens beraubt sehen, Ihnen persönlich Ihren Honoraranteil (die andern Autoren verlangen die Hälfte vom Übersetzungshonorar, und so hoffe ich, das Ew. Hochwohlgeboren auch mit der Hälfte zufrieden sind), zu überreichen, bitte also um Besttigung der Übergabe.

Mit vorzüglichster Hochachtung

Josefine Kaufmann

[Breslau, 1909. november 9.]

Zum Jubiläum.

25 év, hogy a Méltóságos úr nekünk boldogít az ő gyönyörű munkajáival. Élne a magyarnak legjobb költője még anny[!] évek a mi gyönyörhöz.

Azt kíván tiszteletteljes

Cäcilie Langsch

Breslau, 9. XI. 09.

Budapest, 1909. 13/XI.

[Fejléc:] Magyar Kereskedelmi Részvénytársaság

Igazgatósága

Váci körút 32.

Kedves Kálmán bácsi!

Tegnap óta kerestettem a barátot, s ma kisült, hogy 2 napra Komáromba utazott. Légy szíves tehát tudatni velem, hogy a vacsorát elhalasszuk-e, vagy miként legyen. Teljesen alkalmazkodom parancsodhoz.

Ölel rabszolgád

Horánszky Lajos

[Budapest, 1909. november 20.]

Nagyságos Uram[!]

Az Úristen mégis csak megérleli mindenkinek a vetéseit, még ha jámbor tanítóember is a magvető.

»Külön órát a mesének!« című igénytelen röpiratomat, amely maga is jó öt esztendős s amelynek magvát liptói állami tanítóskodásom idején a »Néptanítók Lapja« útján szórtam az igazi magyar szóért a tanítóvilágba, egy teljes esztendeig tartó vitát idézvén föl evvel az indítványommal (ennek is már 15-16 esztendeje) tanítótársaim között és közöttem - avval a szerénytelennek látszó kéréssel küldöm meg Nagyjóuramnak, hogy abba belepillantani ne terheltessék! Ez a belepillantás talán nem vész kárba. Ha más nem, az a nyúlfaroknyi előszó, amit röpiratom elé írtam, megmagyarázza azt az örömöt és az elégtétel érzésének azt a túláradását, amellyel az idei »Almanach« előszavát (a fantáziáról és a népmesékről) olvastam; s amely ennek a levelemnek megírására és röpiratom beküldésére ösztönzött, mondhatnám kényszerített.

Hiszen a magyar irodalomnak egyik legfényesebb tolla szólalt föl a magyar népmesének, az élő magyar nyelvnek, a népiskola földjébe való plántálása mellett; tehát ugyanazért az eszméért, amelyért engemet annyiszor és annyian lekicsinyeltek, amelyre komolykodó, s idegent majmoló tantervkészítőink ügyet sem vetettek...

Az eszme, amelyet Mikszáth Kálmán hirdet, megél és terebélyes fává növekszik! Nálunk, tanítóknál, talánha csenevész bokor maradhatott volna...

Mély tisztelettel alázatos szolgája:

Budapesten, 1909. november 20-án.

Bursics Ernő

székesfővárosi tanító

[Budapest, 1909. december]

[Névjegy]

Nagy köszönettel küldöm vissza e kedves kis kincseket. Sajnálom, hogy nem tudom, mikor indulsz. Mert még szerettem volna veled karácsonyig is fecsegni.

Ha úgy kerül sora, hogy karácsonyig visszajössz, el ne feledd, hogy az ünnepek nálam való töltése végett kötelező ígéreted szerint híradással lenni el ne mulaszd.

Igaz barátod

Mikszáth Kálmán

[Címzés:]

Nagyságos

Takáts Sándor úrnak

[Bpest, 1909. dec. 10.]

Mélyen tisztelt Képviselő Úr!

Tegnap este átvevén Nagyságodtól az életrajz korrektúráját, közé keveredett egy lapnyi kézirata. Mivel úgy nézem, hogy ez még nem járt szedő kezében, s így szüksége lehet rá, vagyok bátor ide mellékelve visszaküldeni, maradván

Nagyságodnak

a legmélyebb tisztelettel

alázatos szolgája

Várdai Béla

[Budapest, 1909. december 12.]

Igen tisztelt Uram!

Megkaptam a levelet, s valóban botrányos dolog, amit ezek a kolportőrök elkövetnek.

Sajnos a leírt esethez nekem csak annyi közöm van, mintha valakinek eladom a búzámat. Hogy aztán az milyen visszaéléseket követ el a tőlem vett búzával, arról nem tehetek.

A leírt eset az én jubileumommal sem áll kapcsolatban. Ezek a hölgyek egyszerű szélhámosok voltak, s ha az én nevemben kínálták portékájukat, egyszerű csalást követtek el.

Az én jubileumomra (bár nekem ehhez sincs semmi közöm), csak előfizetni lehet, s azt is csak a Belvárosi takarékpénztárhoz, szabad akaratból, s azt is 80 koronájával. Mire nézve hogy ez így áll, ide mellékelve küldök egy nálam levő ívet. Ebből tetszik meglátni, hogy szélhámosság történt.

A jubileumomat rendező bizottság pláne a lapokban ki is jelentette, hogy minden egyéb más gyűjtés ellen óvást emel.

Jó lenne a két így eljáró hölgy nevét tudni.

Igen sajnálom, mondom, az esetet, de ebben nekem egyéb bűnöm nincs, csak az, hogy azokat a kedves nejére ráerőszakolt könyveket én írtam valamikor.

Mindamellett megpróbálom, hogy a könyvkereskedőnél lármát csapva esetleg kitörüljék az Ön nevét. Talán megteszi szívességből, de nem köteles vele, mert a könyvek épp oly tulajdonai neki, mintha bármily más portéka volnának, azt teheti velök, amit akar.

Budapest, December 12. 1909.

Maradtam tisztelettel

Mikszáth Kálmán

[Címzés:]

Tekintetes

Haffner Géza

MÁV ellenőr úrnak

Rákospalota

[Váczhartyán, 1909. dec. 12.]

[Névjegy]

Igen tisztelt Barátom!

Megjött ím a levél!

Teljesült a remény!

A plébános örömmel elfogadta az iskolai ünnepély eszméjét is, amiről neki írtam. Levele mutatja, hogy sokkal különb ember, mint aminőnek festették.

Kár, hogy a szobrászban úgy csalódtunk. Majd csak jóra fordul minden! Viszonzásul állandó jó egészséget kíván igaz tisztelője

özv. Rudnay Józsefné

[Budapest, 1909.]

[Befejezetlen fogalmazás]

Kegyelmes Uram!

Előre bocsátom, hogy semmi kérnivalóm nincs a kormánytól, sem tőled, sem most, sem a jövőben és nem is akarok lenni semmi, még képviselő se. Ez adja meg nekem a lehetőséget, hogy ösztönömet minden röstelkedés nélkül, minden szemérmetességi akadály nélkül követhessem, mely arra <ösztökél> készt, hogy dacára miniszter voltodnak, elragadtatásomat fejezzem ki a Zrínyiről írt esszé fölött. Taine és Carlyle iratai óta nem élveztem így szellemi produktumot. S ezt tetézi az <a tudat> öröm, hogy magyar ember írta. Hogy két olyan magyar embert látok egyszerre, aminő a téma és aminő az írója.

Megvallom, hogy meglehetős desperatus gondolataim vannak a politikai helyzetről. De ez az esszé <kirázott> kiszakított közülük <lehetetlen> legalább egy kis időre. His - - - -

[Budapest, 1909. dec. 24.]

Nagyságod velünk szemben afölötti aggályának adott kifejezést, hogy a mindent megrontó politikai és közéleti válságos viszonyok között a jubileum alkalmából megindított előfizetési akció nem fog abban a mértékben sikerülni, ahogy az gondolva volt és ennek folytán azon várakozásnak adott kifejezést velünk szemben, hogy a jubiláris kiadásunk részletüzleti terjesztését oly odaadással fogjuk foganatosítani, hogy az ebből Nagyságodat megillető jövedelem az előfizetési akció gyenge sikerét helyreüsse.

Egyúttal azon óhaját is kifejezte, hogy a részletüzleti akció révén már a jubileum alkalmával egy tetemes összeg, mint a jubiláris alap tartozéka, ki legyen mutatható.

Mi ezek folytán elvállaljuk a szavatosságot azért, hogy a jubiláris kiadásnak részletüzleti terjesztése címén Nagyságodat legalább 30.000 K. azaz Harmincezer korona fogja megilletni.

[Aláírás]

[Budapest, 1909?]

Igen tisztelt tanár úr!

Igen szép a kis dolgozat és sajnálnám, hogy itt pusztuljon el az én asztalomon - pedig itt az lenne a sorsa, mert nekem úgyszólván semmi összeköttetésem nincs az írókkal és kiadókkal.

Ez egy kicsit furcsának tetszhetik Ön előtt, de így van. Én már egy évtizede nem voltam semmiféle redakcióban (azon egy évet kivéve, míg magamnak volt lapom), s író, kiadóféle emberrel már évek óta nem érintkeztem.

Ha írok, telefonon üzenek a szerkesztőségi szolgának - s e szolgán kívül tíz év óta más személyiséggel nem beszéltem, sem élőszóval, sem írásban. Már ti. az irodalmi köröket értve. Mert egyébként elég jól érzem magam, s pajtáskodó ember vagyok a politikusok közt. Irodalmi érintkezésektől azonban régen megcsömörlöttem.

Sok szerencsét kívánok a küzdelemhez. Bizonyára megvan annak is a maga szépsége, édessége. Figyelemmel fogja kísérni

híve

Mikszáth Kálmán

[Budapest, 1910. január 2.]

Nagyságos Elnök Úr!

A karácsonyi ünnepeket falun töltve, csak most vettem kézbe a Kölcsey Egyesület levelét. Örömmel olvastam a lapokban már az úgynevezett »irodalmi érdemeimnek« első megpendítésénél, az Egyesület szépen és okosan kigondolt alapítványairól, melyekben benne van az öreg író és könyveinek megtiszteltetése s azonkívül a kezdő íróknak nyújtandó támaszték. Főleg ez az utóbbi tetszett nekem. Mert praktikusabb dolog írókat ösmerni fel azokban, akik még csak lesznek, mint elösmerni azokat, akik már csak voltak.

Hálával és szeretettel eltelve az Egyesület iránt, rosszul esik nekem most a kívánságát megtagadni. De hát kénytelen vagyok vele. Mert az isteni gondviselés, mely úgyszólván mindent megadott öreg koromra, inkább elvett volna »valamit«. Az éveimből vagy húsz esztendőt. Akkor talán el győztem volna menni a városokba, ahova a jubileummal kapcsolatosan meghíttak.

De a valóságban bizony beteges állapotban értem meg ezt az évet is, s még az utcára való kimenetelem is egy-egy bizonytalan következményű vállalkozás, így télen át. Minélfogva alig tehettem mást, minthogy már egy csomó városnak, Debrecen, Kolozsvár, Máramarossziget stb. meghívását (hiszen vas szervezet kellene ahhoz), nem fogadtam el, azzal mentvén ki magamat, hogy Szegedet kivéve, melyet kisebbik szülőföldemnek tekintek, nem megyek el sehova.

Nagyságos Elnök úr megítélésére bízom ezek után, hogy felelhetnék-e mással a Kölcsey Egyesület megtisztelő kívánságára is, anélkül, hogy azokat a városokat, akik jóakaratukkal, szívélyességükkel megtiszteltek, meg ne sértsem?

Ám, ha a jubileum után valamikor, azzal nem összefüggően, talán ősszel parancsol velem a Kölcsey Egyesület, örömmel állok rendelkezésükre.

Fogadja elnök úr és tolmácsolja kérem az Egyesület tagjai előtt is mélyen érzett köszönetemet a kitüntetésért, melyet irántam tanúsítani méltóztatott s bocsánatkérésemet, hogy azt a jelentéktelen kérésüket, ami nekem különben minden időben kedves volna, miszerint köztük megjelenjek, a körülmények erejénél fogva nem tehettem meg.

Budapest, jan. 2. 1910.

Alázatos szolgájuk

Mikszáth Kálmán

[Budapest, 1910. január 2.]

Igen tisztelt Elnök Úr!

Örömet okozott nekem a tótkomlósi Otthon tiszteleti tagsága. Nem szokatlan, nem első és új kitüntetés, mely az idén ér, de ide is csak azt kell felelnem, amit a máramarosszigetieknek: hogy a lóhere is csak a negyedik levelével lesz négylevelű lóherévé.

Azért éppen olyan kedvesen érint engem a tótkomlósi Otthon nyájas szava, mintha akár a világ legfőbb irodalmi fórumától származnék; mert egyszerű jó magyaroktól ered; ezeknek írtam én negyven évig, ezek kell, hogy megértsenek. A harangozónak, aki a maga kis tornyának harangját rángatja, szebb muzsika a harang nyájas szava, mint akár a Paganini muzsikája.

Szívemből köszönöm a kísérő levélben kifejezett jókívánságokat. Ami pedig a diplomát illeti, azt kedves emlékül őrzöm meg holtomig, azzal a szeretettel együtt, melyet alföldi népünk iránt érzek.

Igen kérem, Elnök úr, méltóztassék ezt a köszönetemet tolmácsolni új tagtársaim előtt s engem továbbra is megtartani szíves jóakaratukban. Alázatos szolgája

Budapest, 1910. jan. 2.

Mikszáth Kálmán

[Budapest, 1910. január 2.]

Kedves Palim!

Igen köszönöm a diplomát.

A fácskákat is köszönöm, ámbár nem kaptam meg. A szállítólevél megérkezett a »szalonnasütő hely«-re, Horpácsra, de a fák nem jöttek és a lyukak, melyeket előre megásattam nekik, üresen tátongnak. Igen sajnálom, mert úgy pedzem, erdei fák voltak.

Nagy Lajos nevű totum fac-om volt az állomásfőnöknél, reklamálta őket, jegyzőkönyvet is vettek fel (úgy tudom). Azért tehát jó volna, ha az árukat bekövetelnéd, mert a vasút tartozik a kártérítéssel.

Feleségem (aki csókoltatja a feleségedet), azt gondolja, hogy a rendeltetési helyet jelző táblácskának kellett elveszni [a] csemetékről, s azért pusztultak el valahol útközben. Különben pedig Kossuth nagy rendetlenségbe süllyesztette a vasútakat is. Így megyünk feljebb-lejjebb mindenben.

De hát ez is mindegy. Fődolog, hogy még élünk. Bár nagyon rosszul. Maholnap a fa is csak arra való lesz, hogy a magyar embernek legyen, ahova felakassza magát.

De még addig is szeretnék veled koccintani. Mikor jössz?

Boldog új évet kívánok mindnyájatoknak.

Igaz barátod

Kálmán

[Budapest, 1910. január 7.]

Igen Tisztelt Barátom! Kedves néhai Kartársam!

Ott, ahol most a te országos ünnepeltetésed megnyílt, valamikor együtt kapálgattunk a vidéki zsurnalisztika szőlejében. S néhanapján bizony megesett velünk az az emberi dolog, hogy munka közben összekülönböztünk és birokra is mentünk olykor az akkori két szegedi lapban. (Akkor még a kettő is sok volt.) Hol te voltál fölül, hol én alul. (Hiszen mint nagy író, tehát élet- és emberismerő, tudod, hogy vannak emberek, akiknek sorsa az, hogy mindig alul maradjanak.) Utaink azután szétváltak. És jött az idő, amikor te a Szegedi Híradó 25 éves jubileuma alkalmából üdvözlő levelet írtál hozzám: szellemtől sziporkázót, szeretettől meleget. Amire én most is hálásan emlékezem. Azóta elmúlt másik 25 esztendő is. Ezalatt te felhágtál a magyar Parnasszus csúcsára, én lent maradtam a hegy lábánál, elvegyülve a milliók tömegében, És most újabb negyedszázad után innen a mélységből kiáltom föl hozzád a viszontüdvözlésemet, meleg szívemből eredő jókívánataimat. Adjon a Gondviselés neked még hosszú időt és hozzá erőt, egészséget, jókedvet, hogy az emberi kor végső határáig gyarapíthasd a Magad és nemzeted dicsőségét.

Budapest, 1910. január 7.

Nagy Sándor

szabadságolt állományú szegedi

[Szeged, 1910. január 9.]

687/1909. kgy. szám,

Ünnepelt Mester!

Szeged szabad királyi város közönsége nevében, mely harminc év előtt a magáénak mondott és lelkes tanúja volt magasba törő pályád haladó kezdetének, ma - dicsőséged tetőpontján -, az egész ország ünneplése közt nem csökkent lelkesedéssel üdvözlünk, amidőn - hacsak egy napra is - újra a magunkénak mondhatunk.

Neved ismeri már az egész művelt világ, büszkesége vagy a hazának, de legnagyobb büszkeségünk vagy nekünk, akiket Magad tanítottál szeretni Tégedet, lelkesedni munkáidért, műveidért, s akiknek szeretete, ragaszkodása keltette új virradásra reményeidet, buzdított rajongani a szépért és újra lelkesedni érte.

Ha sokan örülnek is hát e napokban széles e hazában sikereidnek, sehol se lehet az bensőbb és szeretettől áthatottabb, mint Szegeden, második hazádban.

Sokan vagyunk még, akik melletted voltunk harminc év előtt és szellemed ragyogásában gyönyörködve közvetlen láttuk a hatást, amit megnyilatkozásaid közéletünkre gyakoroltak, amint hullámok, viharok ültek el, új eszmék születtek írásaid nyomán, és megtermékenyült munkakedvünk.

Szebb lett a város, mint volt, s abban érdemes rész illet Téged is.

De hogy az újonnan jöttek is tudják s a késő unokák se feledjék, ki voltál nekünk s ki vagy a hazának - »Dugonics Társaságunk« ajándékát, művészi kéz festette arcképedet múzeumunkba helyeztük el, és egyik szép utunkat Rólad neveztük el.

Üdvözlégy városunk nevében Mester, ki a halhatatlanok közé írtad be Neved, fogadd ünnepi hódolatunk.

Szegeden, 1910. évi január 9.

Szeged szabad királyi város törvényhatósági

bizottsága nevében dr. Lázár György polgármester

[Budapest, 1910. január 11. előtt]

[Fogalmazvány]

Igen tisztelt Elnök úr!

Igen sajnálom, hogy a Győri Társaskör kívánságát nem teljesíthetem, Elég ok volna azt mondani, hogy ebben az időtájban lesz a saját jubileumom, amellyel egész tömege jár az efajta megjelenéseknek. Ezek tizedrészének se lehetne eleget tennem. Igen sok városnak visszautasítottam a meghívását. Kolozsvárnak, Debrecennek stb. melyek Mikszáth ünnepet csinálnak. Már ez oknál fogva se tehetném, hogy a tisztelt Társas Kör megtisztelő kívánságának ebben az időtájban eleget tegyek. Hiszen ezzel megsérteném azokat, akik iránt a legőszintébb hálát kell éreznem.

De eltekintve ettől (bár iszen ettől eltekinteni nem lehet) <én már> beteges <ember> asztmatikus vagyok, aki télen úgyszólván ki se mozdulhat a szobájából <Csak egy adatot mondok: Két év előtt voltam utoljára a képviselőházban.> S még hozzá éppen a torkom szokott megtámadva lenni télen át   <...>   <tetejébe pedig asztmatikus embernek> Ily viszonyok <mellett> közt, még ha nem volnék is elfoglalva részint mint író, részint más téren, és ha nem volna is a jubileumi ünnepség (mely elől már ki nem térhetek) éppen ezekre az időkre kontemplálva, akkor se merném megígérni, hogy a tisztelt Társas Kör művészi estélyén <részt veszek> működöm - mert attól kellene félnem, hogy egészségem cserben hagy, s az utolsó órában rontom el programjukat lemondásommal. Mert úgy vagyok én már, hogy ha egyhuzamban két-három napig <egészséges vagyok> jól érzem magam télen, azt már ritka szerencsének vesszük.

Mindamellett azonban nem adok egészen kosarat. Nincs szívem hozzá, <ahhoz> attól az osztálytól invitálva, melynek Győrben az igen tisztelt Elnök úr a vezére, s melyből én <mint ősrégi politikus (25 év óta vagyok egyhuzamban a ház tagja)> az elhanyatlott gentry helyét vélem pótolni illetve őt erre a<z> már fájdalom üres helyre fejleszteni. Nem adok pedig kosarat abban a tekintetben, mert ha tavaszkor vagy őszkor (amikor szeretek is kószálni) rendelkeznek egyszer valamikor velem, tartozom egy felolvasással.

[aláírást jelző M vonal]

[Győr, 1910. január 11.]

Nagyságos Uram!

A mindennapi élet önzés és érdekek által hajszolt forgataga időközönként megáll egy pillanatra, hogy jobb énjének sugallását követve, szeretettel adózzon azoknak, akiknek szellemi munkássága százezreknek gyönyörűsége.

Ilyen pillanathoz érkezett a társadalom most, midőn Nagyságod írói jubileuma alkalmából országszerte ünnepli.

Ezen általános, országos mozgalomból részt kér a győri Kisfaludy Irodalmi Kör, azon lelkes törekvéssel, hogy rendelkezésre álló szerény erőihez mérten, Nagyságod irodalmi munkásságát szintén ünnepelje. Alig tudjuk kellőképpen kifejezni, hogy minő örömöt okozna városunknak és körünknek, ha Nagyságodat körünknek ezen alkalomból, folyó évi január hó 30-án tartandó ünnepélyes felolvasó ülésén közöttünk tisztelhetnők, magánúton szerzett értesülésünk szerint ebbeli nemes óhajtásunk elé akadályok gördülnek, melyeknek elhárítása nincs módunkban, s így fájó szívvel kell eltekintenünk Nagyságodnak megjelenésétől, de midőn ezt tesszük, nem mondunk le azon reményről, hogy a jubileumtól függetlenül, más alkalommal, napsugaras májusi, vagy meleg derűs őszi időben annál sugarasabb, melegebb, derűsebb örömmel köszönthessük Nagyságodat körünkben, amint azt Pekár Gyula úr útján kilátásba helyezni méltóztatott.

Főtitkárunk jelentéséből hálatelt szívvel értesülünk arról, hogy Nagyságod, személyes megjelenésében akadályozva lévén, most készülő »Közjogi regénye« kiadatlan előszavának Nagyságod megbízásából és nevében leendő felolvastatásával tisztel meg bennünket.

Átérezve e nagybecsű ajándék teljes értékét, igaz, mélyen érzett, őszinte köszönetet mondunk ezen irántunk tanúsított jóindulatáért, és egyben tudatjuk, hogy annak Nagyságod intenciója szerint bevezető és magyarázó szavakkal leendő felolvasására ezzel egyidejűleg Pekár Gyula urat kértük fel.

Hálás üdvözletünk tolmácsolása mellett maradtunk Nagyságodnak

Győr, 1910. jan. 11.

tisztelő hívei

dr. Kuncz Jenő

főtitkár

dr. Kramolin Viktor

elnök

[Budapest, 1910. január 11.]

Kedves barátom, a szegedi fogadtatás alkalmából igen köszönöm a rólam írt meleghangú cikkeket - főleg amiket magad írtál -, valamint a banketten mondott gyönyörű beszédet, melyet hirtelen távozásom miatt még egy kézszorítással sem volt alkalmam megköszönni.

Egyben itt küldöm Nagy Sándor levelét. Ez még igazán hiányzott az ünnepségből: méltó epilógusa ez a harmónikus, kedves emlékű napnak. Közöld kérlek, mint ilyet, s add át a Szegedi Naplónak is. A lap azon három-négy számát, amelyek velem foglalkoznak, légy szíves nekem elküldeni (Reviczky tér 1.), hogy azokat emlékül eltehessem.

Budapest, 1910. január 11-én

Igaz híved

Mikszáth Kálmán

[Kalkutta] Calcutta., 12 th. january 1910.

57. Park Street.

Nagyságos Uram!

A napokban térve vissza ide egy a Sikkimbe és Dél Tibetbe tett utazásról, olvasva a vett napilapok Nagyságodnak zengő dicsérő szózatait, veszek magamnak bátorságot és alázatos tiszteletemnek olyként kifejezést adni, hogy a sikkimi utamban eszközölt fényképfelvételeim azon kis albumát   mely[et] a Darjeelingben elhúnyt, sokat hányatott nagynevű hazánkfia Körösi Csoma Sándor sírjánál és a vele összefüggésben volt helyeken eszközöltem - megküldeni és Nagyságodat annak elfogadására kérni merészkedjem. Fogadja azt oly jó szívvel - mily jó szívvel az adatik, és mily szent annak emléke, kiről a füzet szól.

S míg csatlakozva a milliók mellé, kik Nagyságodra az Ég áldását kérik, kívánva hosszú életet, erőt s egészséget, vagyok hazafias üdvözlettel és alázatos tisztelettel

Löffler Móricz

[Nagybánya, 1910. január 12.]

Nagyságos Uram!

A diadalmas éljenekbe, melyek Nagyságod varázslelkének hódolatára sietnek, innen, a homályból belesír az én keserű lelkem. Szegeden szívvé olvadt át minden porcikája, juttasson csak egy csipetnyit nekem, szegény vidéki hírlapírónak, a nagybányai Teleki Irodalmi Társaság névtelenül dolgozó titkárának.

Feleségem, Bartók Lajos feledhetetlen halottunknak unokahúga. Szegény tisztviselő gyermeke lévén, mint tanítónő harcol velem a kenyérért. Teszi ezt olyan lelkesedéssel, annyi kitartással, hogy mindenki teljes megelégedését kiérdemelte. Helyzete azonban rettenetes. Nagybányának innen nyolc kilométer távolságra fekvő Borpatak telepén kénytelen tanítani. Ezt az utat télen-nyáron gyalog teszi meg ez a valóban hős lélek, mert a bérkocsiért 120 koronát fizetni nem tudunk. Lakást, ellátást a hitvány telepen nem talál, s lábai a gyaloglás igazi vértanúi a kulturális Magyarország dicsőségére. Orvosi kijelentés szerint esetleg operatív beavatkozás lesz a napi négy órás gyaloglás, a népnevelés terén   <...>   kifejtett működésének keserves pálmája.

Esedezem, méltóztassék ezt a barbár állapotot a kultuszminisztérium illetékes képviselői előtt szóvá tenni. Kegyeskedjék odahatni, hogy feleségemet a városba helyezzék, mert itt két új tanerőre szükség van. E tekintetben a gondnokság már előterjesztést is tett. Feleségem áthelyezési kérvénye a vallásminisztériumban 112.400/909 szám alatt nyert beiktatást.

Rettenetes az a tudat, hogy Bartók Lajos unokahúga, egy úriasszony, mint napszámosnő naponkint 16 kilométert meneteljen, mert velem együtt szegénynek született.

Mély tisztelettel bátorkodom megjegyezni, hogy magam állami tisztviselő vagyok a kincstári bányászatnál, s így Nagybányához köt a sorsom. Kettős háztartás vezetése a már említett anyagi, de egyúttal érzelmi okok miatt is lehetetlen.

Árassza reánk fennkölt szívének varázsát, nem kérek teljesíthetetlent, hiszen az államnak egyre megy, akár itt is folytatja feleségem átérzett hivatását.

Nagybecsű válaszáért, egy pár vigasztaló soráért esedezik alázatos szolgája:

Nagybánya 1910. január 12.

Fliesz Henrik

m. kir. bányaszámellenőr

[Balassagyarmat, 1910. jan. 13.]

16. sz.

Nagyságos Uram!

Mellékelve a vezetésemre bízott áll. főgimnázium ifjúságának folyó évi február hó 1-én tartandó hangversenyére szóló Meghívót, mély tisztelettel kérem Nagyságodat, méltóztassék minket becses megjelenésével megtisztelni, és a szegény tanulók segélyezésére irányuló törekvésünket némi kegyes adománnyal támogatni.

legmélyebb tisztelettel

alázatos szolgája:

Jaskovics Ferenc

[Chicago, 1910. január 14.]

Nagyságos Mikszáth Kálmán urnak

Budapest

Nagyrabecsült mester! A chicagói Petőfi-kör, mint az itt élő magyarság kulturális és hazafias törekvéseinek harcosa, egyhangú lelkesedéssel hozta ama határozatát, hogy abból az alkalomból, amikor szülőhazánk irodalmi és társadalmi tényezői uraságod dicsőteljes 40 éves írói jubileumát ünnepli meg, innen a távolból mi is elküldjük szívből jövő üdvözletünket, mély tiszteletünk kifejezését és legjobb szerencsekívánatainkat.

Csak mi, Amerikába szakadt magyarok tudjuk kellőképpen méltányolni ama mesterművek gyakorlati értékét, amelyek az ön tollából származnak. Egy idegen világban, idegen népek között élő embernek annyi édes és örömteljes órákat okoznak ama érdekesebbnél érdekesebb elbeszélések, rajzok és regények, melyek az ön teremtményei és egyúttal a magyar irodalom remekművei.

A Petőfi-kör könyvtárában az ön szerzeményei kétségkívül a legkedveltebbek közé tartoznak, és mi az elsők között akarunk lenni, akik a megjelenő összes műveit könyvtárainknak megszerzik.

A gondviselés engedje, hogy ezen a göröngyös, de mégis szerencsés és áldásos úton, a magyar írói pályán még számos éven át állandó jólétben és egészségben működhessék s hogy a magyar irodalom gazdagítására és minden magyar igaz gyönyörűségére sok-sok alkotása hagyja el a sajtót.

Fogadja ismételten hazafias üdvözletünk és kiváló tiszteletünk kifejezését.

A chicagói Petőfi-kör nevében

Beleznay Ferenc gróf

titkár

[Sepsiszentgyörgy, 1910. január 16.]

11.334. szám/909.

Nagyságos Uram!

Háromszék vármegye törvényhatósági bizottsága 426-1909 közgyűlési számú határozatában dr. Székely György törvényhatósági bizottsági tag indítványára meghatározta [!], hogy Nagyságodat 40 éves írói jubileuma alkalmából szívélyesen üdvözli.

Az egész ország lelkesedéssel siet a hosszú, eredménydús működés alatt annnyiszor osztályrészül juttatott kellemes órákért, s a magyar nemzeti Géniusz szolgálatában, az irodalom dicsőségére kifejtett buzgó munkálkodásért háláját leróni, minket azonban még szorosabb kötelék emlékei visznek az ünnepeltet ünneplők soraiba.

Nagyságodnak politikai élete e vármegyében kezdődött. Az első országgyűlési képviselői mandátumot az illyefalvi választó kerület adta egyhangúlag Nagyságodnak.

Azért, az egész vármegye közönsége nevében, midőn annak osztatlan tiszteletét és szeretetét tolmácsolom, kívánom, hogy Nagyságodat a Mindenható édes magyar hazánk javára, övéinek boldogítására kegyelmében sokáig tartsa meg.

Háromszék vármegye közönsége nevében

Sepsiszentgyörgy, 1910. január 16.

dr. Király Aladár

alispán

P. H.

[Háromszék vármegye közönsége]

[Budapest, 1910. jan. 16. után]

Tekintetes Alispán Úr!

Háromszék megye üdvözlő levelében kedvesen csillog az a néhány szó, hogy nem vagyunk idegenek, mert nekem egy negyed századdal ezelőtt az első mandátumot Háromszék nyújtotta.

Mégpedig hogyan nyújtotta - felém, ah! Mennyi gyöngédséggel! Érdemes megmelegedni az emlékénél. Így csak székely tud bánni azzal, akit meg akart emberelni.

E választási kampány idején nagy gégebajba estem. Egy érthető hangot sem voltam képes kiejteni hónapokig vagy talán soha, nemhogy végigjárni egy sor községet beszédekkel. Dehogyis mertem volna odaállni a választóközönség elé. Megírtam tehát háromszéki barátaimnak, hogy nem léphetek fel. Erre aztán egy Illyefalván felvett jegyzőkönyv volt a felelet, melyben látatlanban kijelöl a kerület, s egyszersmind határozatilag kimondja, hogy ösmervén politikai meggyőződésemet eddigi tevékenységemből, sem személyes megjelenésemet, sem programbeszédemet nem kívánja.

De nehogy ez feltűnő legyen, s találgatás útján ki ne pattanjon a köznép előtt követségrontó testi fogyatkozásom, Háromszék összes, a fővárosban lakó szabadelvű jelöltjei hasonló jegyzőkönyvi kivonatot kaptak kerületeiktől.

Mosolyognom kellett, látva, az illető jelöltek mily kevélyek jegyzőkönyveikre, illetve az azokban nyújtott elismerésre, s gondoltam magamban, hogy az ő babérjaik az én szegény beteg torkomban nőttek.

Ez volt az első leckém, hogy a babér nem okvetlenül az érdemek kertjében tenyészik.

Ezt talán most a köztörvényhatóság kőbe véshető szépségű üdvözletének olvasásánál is figyelembe illenék venni, de annyira megejti szívemet megemlékezésük, s annyira tolulnak fel a régi emlékek a Nemere és a délibábos Szép Mező klasszikus földjéről, hogy csak elérzékenyedni tudok és soha el nem múló hálát érezni, melyet kegyeskedjék kérem tolmácsolni a tekintetes törvény hatóság előtt.

A tekintetes Alispán Úr alázatos szolgája

Mikszáth Kálmán

[Tótkomlós, 1910. január 21.]

Hőn szeretett, kedves Kálmán,
Szívem, lelkem hozzád szállván,
Hozzád megy mint hírnök, követ,
Ezért reám ne dobj követ!
Mert bevallom én azt menten,
Biz az nincsen ősi renden:
Hívogatni a névnapra,
De hiába ez divat ma.
A divatot bár ismerem,
Engem nem köt, nem kenyerem,
Azért hogyha hívlak bátya,
Az a szívem szava, vágya.
S hogy jól mulass lesz rá gondom,
A menüt is hát elmondom:
Lesz nyúlgerinc, őz pecsenye,
Malacpörkölt, cigányzene.
A zenéhez leszen bor is,
Kínálgatja Julis, Boris;
Kalánéta^[8] is szólni fog,
Mint a lúd, ha nyúvad, tikog.
Azért tehát, jó Kálmánom,
Csak azt kérem, azt kívánom:
Lévén tele szívünk, tálunk
Jőjjetek hát immár nálunk!
Pál sorsa így jobbra fordul,
Ha nem mástul, hát a - bortul:
Ez a szívet, bármi szittya,
Bármi bús is, fölvidítja.
Mert az ital, a bor szeszi,
A szívet acéllá teszi,
És nem gyúrja puha péppé...

Ölel csókol híved: G. P.

Tótkomlós, 1910. Jan. 21.