[Budapest, 1904. február 20.]

Tisztelt és kedves barátom!

Az Újság január 31-iki számában azt írtad, hogy a lapot nem Tisza Istvánnak, hanem nekem csináljátok. Mi tagadás benne, kissé megijesztett a dedikációval járó erkölcsi felelősség. Eszembe jutott a Matlekovics Sándor esete. Őt azzal tisztelte meg a fiumei Adria-társaság, hogy egyik nagygőzösét az ő nevére keresztelte. Egyszer aztán lenn sétált a kegyelmes úr az Adamics-mólón és hallja, amint egyik matróz odaszól a másiknak: Ördög bújjon abba a Matlekovics Sándorba, sohasem tud idejében hazacihelődni! (Olaszul még csúnyábban hangzik.)

Akármit mondjatok is, az ilyesmi sohasem kellemes. Hiszen szép dolog, ha mostanában azt hallom a szegedi Kassban: Okosan ír a Pálffy Ferenc lapja! De hogy leszünk ha egyszer majd így szólnak a civisek: Bolondokat beszél a Pálffy uram Újság-a!

Hanem most egészen másról van szó. Ha már a nyakamba kötötted a kolompot, hát hadd zörgessem egy kicsit!

Azt olvasom a mai Újság-unkban: »... a legutóbbi orosz-török háború is azzal végződött, hogy a kozákok a Márványtengerben itatták meg a lovaikat.« Az ég szerelmére kérlek, Kálmán, telegrafáljátok meg tüstént a muszka cárnak, hogy a kozák-lovak elvből nem isznak tengervizet! És ők nem úgy vannak az elvükkel, mint a szofták a pezsgővel, ők igazán utálják. Úgy látszik itt a Romanov-dinasztiának egy végzetes tévedéséről van szó, melyet nem mernek eloszlatni a pétervári udvaroncok. Hát ezért folyt annyi vér a Sipka-szorosnál és Plevnánál! Ezért mondott annyi dikciót Szücs Pátri! Hátha a japán háborúba is csak azért ment bele a cár, mert most meg a Sárga-tengerben akarja megitatni azokat a bizonyos kozák-lovakat? Elgondolni is szörnyű! De ha megtudja, hogy a sós víz nemcsak a lónak, de a kutyának se kell, akkor talán megbékül még a mikádóval.

Ugyancsak a mi lapunkban olvastam A díszkeresztény című mulatságos cikket is. Szerinte a lipótvárosi társaság megkívánja a maga házikeresztényétől, hogy: »legyen árja egészen«.

Hát nagyon szép dolog a lipótvárosiaktól, hogy tolerálják a keresztényt, de bizony nem szép tőlük, hogy válogatnak benne, és hogy a magyarja nem, csak a Lueger-fajtája kell nekik. Az árja indogermán, tehát minden, csak éppen nem magyar.

A Schőnerer-Wolf-féle etnográfia lefoglalta ezt a szót a germánok számára, és a megkülönböztetés éle még inkább fordul a magyar, mint a zsidó ellen, mert a szemita faj közelebbi rokona az árja népcsaládnak, mint a turáni faj. Ha tehát igaz, amit írtok, hogy a Lipótvárosban csak az árja kereszténynek van keletje, akkor már megértem azt is, hogy miért nem szabad a Svábhegyen magyarul beszélni...

Tisza Istvánnak, ha történetesen szóba hozná a tengervizet ivó kozáklovat, vagy a lipótvárosi árját, azt mondhatjátok, hogy nem Az Újságban olvasta, hanem Klobusicky Jánostól hallotta. Nekem azonban ne magyarázzatok semmit. Szellemet idéztetek, Kálmán, itt vagyok!

Maradok egyébként szerető barátotok és lekiismeretes olvasótok:

Pálffy Ferenc, Szegedről

[Budapest, 1904. február 23.]

Igen tisztelt barátom!

A »Jegenyék alatt« című könyv Tömörkénytől értékes, művészi erővel megrajzolt pusztai apró képek gyűjteménye. Kiadásra ajánlom.

A »Festett világa már gyengébb valamivel, de szinte kiadható a szerző neve miatt. Kompozíciója laza egy kicsit - de végre is a műregények az egész világon ritka dolgok.

Budapest, febr. 23. 1904.

Tisztelő híve

Mikszáth Kálmán

[Budapest, 1904. április 1.]

Kedves barátom!

Te vagy a legkegyetlenebb szerkesztő, aki akkor is dolgoztatod a munkatársaidat, amikor alszanak. Így esik meg rajtam, hogy »Az Újság« ma reggeli számában ámulva látom, hogy cikk van tőlem, »Mesék a protekcióról« címen, amelyet nem én írtam s amelyben tanítom a fiatal képviselőket, hogyan kell protegálni.

Ha valami bakafántos ember volnék, összevesznék veled, hogy mért íratod oda a nevemet idegen cikk alá, mikor én még a magam írásait is álnéven Scarronnal jelzem, annyira kimélvén a saját nevemet, mint az öreg bútort szokták, hogy huzatot tesznek rá. De én nem vagyok kötekedő, s hízeleg is egy kicsit a hiúságomnak, hogy énbelőlem két példányt tartasz a lapnál. Mint ahogy a katonatisztnek két kardja van ugyanabból a nemből. Az egyik csak parádéra való, nehéz a tokjából kihúzni, sőt nem is szükséges, a másik ellenben éles, solingeni acél, hadakozásra való.

Hanem hát mindegy. Most az egyszer mégis kihúztál a tokomból, és ha már össze nem veszek veled, legalább annak a másik Mikszáth Kálmánnak beszélek a fejével. Ha az öreg képviselő informálhatja a fiatalokat az ő cikke szerint a helyes protekcióról; az öreg írónak is jussa van a fiatal írót egy kicsit kitanítani, hogy ha ez joggal vagy jog nélkül az ő ruhájába öltözött.

Először is legfőbb dolog minden közleménynél a világosság. Hogy az olvasót semmi se zavarja. Tisztán jöjjön ki az intenció, a hang az írótollból, mint a cremonai hegedűből. Semmi félreértés, semmi köd, semmi homály és semmi felesleges. A felesleges olyan hiba a műben, mint a cipőben a vak bevágás. No, már most azt írja a cikk címe alá az én alteregóm: »Elmondja Mikszáth Kálmán«. Az olvasó tehát azt hiszi, hogy az alábbi cikket Mikszáth Kálmán beszéli. Hát jól van, higgye; menjünk tovább.

Megkezdődik [a] cikk. Képviselők alsós kalabriászt játszanak, le van írva a parti részletesen (ami teljesen felesleges, és midőn talapzatául szolgál a sovány mesécskének, csak a szimmetriáját rontja és a hatását). Folydogál, folydogál a leírás vagy húsz sorban, midőn egyszerre akképp folytatódik: »Ebben a pillanatban jelent meg Mikszáth Kálmán...«

Az olvasó szeme megbotlik, mint valami rögben a láb, tekintete fölszáguld a cikk elejére.

- Hogyan? Nem értem, - tűnődik magában. - Hiszen Mikszáth mondja a cikket. Hogy lehet az, hogy mégis csak most jön be?

Megtörli okuláréját. Elejétől kezdi olvasni. Teljesen meg van konfundálva. Furcsa. Ki mondja hát ezeket? Talán mégse Mikszáth. Valami okosabb ember beszél itt. Misztifikáció van a dologban. Talán a szedés esett össze a nyomdában. Egy Mikszáth által írt cikk belekeveredett egy Mikszáthról írt cikkbe. Szóval az olvasó, a mi Pálffy Ferencünk, megzavartatott az élvezetben, és most már nem tudja, mit higgyen, mit olvas, kitől olvas és mi akar az lenni. Következésképp átugrik az utána való kolumnára.

A második lényeges dolog   A   t a l a j   é s   a   s z e m é l y e k   ismerete. Először is én magam még az elemeit sem ismerem az alsós kalabriásznak, mégis úgy tüntet fel a cikk, mint valami kalabriászhéroszt. Mit fogok mondani a cikk után barátaimnak, kik abban a hiszemben játszanak velem évek óta egyéb játékokat, hogy az alsósban járatlan vagyok. Hogy keverhette a cikkíró kártyás hírébe a szegény Feilitzsch bárót, akinek talán kártya se volt soha a kezében? Ha pedig lett volna, úgy fest-e ő, mint aki összedobja a rossz kártyákat? Hiszen éppen   a   n e h é z   j á t s z m á k   a   passziói. Vagy mily lehetetlen föltevés, hogy olyan ravasz székely, mint Dániel Gábor leüljön Rosenberggel játszani, vagy hogy Rosenberg kontrázzon meg (egy) olyan játékot, amit lehetetlen megnyerni! Teringette, barátom uram, kedves másolatom, ismerni kell az embereket egy kicsit.

Ami pedig a protekciót illeti, hiszen igaz, ami igaz, vannak ilyen történeteim. El is mondtam egyiket, másikat de nem ilyen istentelen mártásban. Sokkal jobban tisztelem a minisztereket, hogysem az ő eszükön megkísérteném túljárni. Oh isten mentsen engem attól a gondolattól! A felsőség az Istentől van. Őket a Gondviselés állította az ügyek élére, és a Gondviselés erre a rövid időre annyi ésszel látja el őket, hogy mi jámbor mamelukok abba bele se nézhetünk, mint a napba, nemhogy megzavarhatnók. Azért hát bocsásd meg, kedves barátom, ha kifogásolom a pikáns tónust, mellyel őexcellenciáik felől engem beszéltet mai lapod.

Én a protegálásról is azt tartom, hogy többet ér abban egy lat szerencse, mint egy mázsa ész. Akár énbennem van az a mázsa ész, akár a protegáltban.

Hanem a lat a szerencséből... Az más. Az már döfi. Mert csodálatos dolgok történnek e tekintetben.

Egyszer, valamikor, sok-sok év előtt, egy járásbírót protegáltam Rétságra, az akkori igazságügyminiszternél. Elmondtam neki, miért jöttem, elmondtam minden jót ama nógrádi barátomról, akit ajánlottam.

- No, hát nézzük meg az aktát - szólt a miniszter -, nézzük meg együtt, hogy áll a dolog.

Behozatta az aktát, miközben lomha mozdulattal mutatott a lábainál egy nagy fonott kosárra, melyben halomban álltak a papírosok.

- Ezek mind képviselők ajánló levelei - mondá fumigáló orrhangon.

Egy remegő pillantást vetettem a szörnyű temetőre, hol annyi remény fekszik meghalva.

Az ajtó nyílt, az aktát előhozta az államtitkár. A miniszter beletekintett.

- Hogy hívják a barátodat? - kérdé.

- Tóth Pál. (Bizonyosan tudom, hogy T-vel kezdődött a neve. De azt is bizonyosan tudom, hogy nem Tóth Pált mondtam.)

-Tóth Pál - nyögte szomorúan a miniszter. Harmadik helyen van ajánlva. Oh, szegény Tóth Pál. De nézd meg magad! Első helyen áll Litassy, kitűnő albíró, több szolgálati éve van Tóth Pálnál, öregebb is, érdemesebb is, Tóth Pálnak azonfelül egyik vizsgája is hiányzik.

- Hol van az, hogy a vizsgája hiányzik?

- Itt áll ni. Ez az.

- Mindamellett azonban...

Szavamba vágott:

- Várj csak. Ne szólj még semmit. Én teszem fel a kérdést - folytatta kenetesen. - Mondd meg nekem, szívedre téve a kezedet: ha te volnál az igazságügyminiszter, melyiket neveznéd ki.

Zöldfényű szürke szemeit rám mereszté, mintegy hipnotizált velük, s e svengalizmus hatása alatt az én agyvelőmbe is egy miniszter bölcsessége szökkent s akaratlanul rebegtem:

- Én ezt a Litassyt nevezném ki.

- No, hát az lesz. Látom, derék ember vagy, barátom.

Hazamentem, s megírtam Tóth Pálnak a szokásos episztolát: »Mindent elkövettem, barátom, de a vén salabakter (ti. ő excellenciája), a csirke-eszével nem bírta érveimet fölfogni, kifogásolta, hogy vizsgád nincs, és valami "Litassyt" fog kinevezni. Ne is tégy többé semmi lépéseket.«

A levelet elküldtem, s ezzel elvetettem a gondját, rá se gondoltam többet a rétsági üresedésre, midőn harmadnap reggel a Házban odajön a padomba az igazságügyminiszter és siránkozó hangon mondja:

- Ne okoskodjatok, édes barátom, hagyjatok békét barátom... Ne öljetek, ne szúrjatok, ne vagdalódzatok.

- Mit, hogy mit? - kérdem elcsodálkozva.

- Telegrafice terjesztettem fel tegnap - nyögte fájdalmasan rángatózva, mintha minden szónál egy csomó vért köpne ki.

- Igen, kit, mit? Nem értem.

- Azt a Tóth Pált, barátom. De legyen elég... legyen elég.

Ezzel sarkon fordult, s megtört, roskadozó léptekkel hagyott ott, tűnődve, hogy mi is történt hát Tóth Pállal, hova terjesztette fel?... Hiszen nem kellett azt sehova felterjeszteni.

Érthetetlen volt előttem, tudakozódtam fűtől, fától, hogy mi történhetett tegnap vagy tegnapelőtt a Házban, vagy a klubban, hol már két napja nem voltam, míg végre kombinációk alapján nagysokára pedzeni és összefüggésbe kezdtem hozni a dolgokat.

Az történt ugyanis, hogy éppen aznap, mikor Litassy kinevezésében megállapodtunk, este a klubban Horváth Gyula (ki egyike volt a legbensőbb barátaimnak) megtámadta a konferencián az igazságügyminisztert, hogy nincs alkotmányos érzéke, hogy a képviselőket ignorálja, és oly vehemensen rontott neki, hogy a piros szék recsegni kezdett alatta.

Őexcellenciája kombinálni kezdett, s alkalmasint kikombinálta a nagy eszével, hogy Horváth Gyulát én állítottam ellene a sorompókba; és így lett Tóth Pál járásbíró.

Hát ez az egy sikerem volt. Ezt is véletlen okozta. És ez se okozott már örömet. Mert ott volt már Tóth Pálnál a levelem, aki, mikor pár nap múlva a hivatalos lapban olvasta a kinevezését, ilyenformán dörmöghetett magában felőlem.

»Pedig mit írt az az élhetetlen fráter. Látszik, hogy nem is beszélt a miniszterrel, aki ösmeri az én értékemet.«

[Budapest, 1904. április 1.]

(Kölcsönös termés)

Kedves Barátom!

Abban állapodtunk meg, hegy húsvétra kölcsönösen kicseréljük a terményeinket. Én át is vettem köszönettel a bort, mely keceli szőlődben termett, az isten áldja meg azokat a becsületes filoxerákat, akik elég ildomosak voltak téged kikerülni. Írod, hogy most már rajtam a sor, vagyis hogy küldjek valamit, ami az én íróasztalomon termett.

Hát küldök. Mesét küldök. Az Újság Gyermek-mellékletére. Nem én írtam, de az én íróasztalomon termett, mert a sógorném írta ittlétekor az én íróasztalomon. Ha én írtam volna, nem dicsérhetném. Miután pedig ő írta, nem szidhatom. Hanem azt az egyet megjegyzem, hogy porontyaim igen jól mulattak rajta és úgy hallgatták, de úgy hallgatták tátott szájjal és nyitott merev szemecskékkel, hogy a pilláik se mozdultak.

Az én sógorném, Kornélia néni nem egyébért írja történeteit - csak őnekik. Este mesélni kell: napközben kénytelen kigondolni s leírni a történeteit, s minden meséjéért kap a gyerekektől három-három csókot; ha nagyon jó a mese, hat csókot.

Hát annyit mondhatok neked jó lélekkel, hogy az itt küldött »Hattyú vitéz és a fekete kutya« hat csókkal jutalmazott mű.

Nyilván sok dolgot közöltél már régi szerkesztői pályád alatt (kivált a Nemzetben), ami százezer embernek volt írva, de csak egynek-kettőnek kellett; próbálj most egy olyat közölni, ami csak két kis kölyöknek volt írva, hátha ez fog tetszeni százaknak és százaknak.

Kelt Bpest, április elsején 1904.

Tisztelő munkatársad

M. K.

[Budapest, 1904. június 5.]

[Nyomtatva:]

Reviczky tér 1.

Méltóságos asszonyom!

Őszinte szívből köszönöm kegyességét, hogy mesteremnek és barátomnak arcképét elküldeni kegyes volt. A legközelebbi napokat távol töltöttem a fővárostól, s azért a becses ajándék csak most jutott kezembe s órákig tartott mély meghatottságban.

Huszonötéves zavartalan jóviszony és szeretet fűzött hozzá. Ez az ő halálával se szűnhetett meg. Sőt még ezután szándékozom némi erőfeszítést tenni, hogy dicsőségének nagyságához némi téglákkal tehetségem szerint én is hozzájáruljak.

Fogadja Méltóságod mély gyászában mély tiszteletemet és igaz részvétemet

Budapest, Jún. 5. 1904.

alázatos szolgája:

Mikszáth Kálmán

[Budapest, 1904. június 29.]

Igen tisztelt barátom!

A vadkecske megérkezett és bőre immár utolsó állomáshelyére, a szűcshöz is elvitetett, porhüvelyéből ellenben nagy lakomát csaptunk, tiszta szívből koccintva Nyitra vármegye főispánjának egészségére. Mondhatom, hogy a gerince vetekedik az őz gerincével. Az Újságban úgyis olvashattad, hogy nagy Hechsenschussom van, ami magyarázza némileg, hogy eddig nem köszöntem meg kedves megemlékezésedet, mert a Hechsenschussnak volt annyi esze, hogy éppen úgy jön, miszerint abban az attitüdben nem tudtam ülni, amely helyzetben írni szokás. Hogy a nyitrai kecske miért kétszerte kedves énelőttem, azt még előtted nem fejtettem ki. Nevezetesen egy efféle mouflon [mufflon] van benne a Mikszáth-család címerében, s ez izgat engem. A saját állatomnak tekintem. Amellett pedig jólesik elgondolnom, hogy én éppen megfordítva járjak el, mint a többi nemesember. A többi nemes embert rendesen a címerében lévő állatjai (a griffek, oroszlánok, medvék, sasok, gémek) eszik meg, míg én egész kényelmesen őt eszem meg, minden rangkórság nélkül, jó étvággyal.

A méltóságos asszonynak kezeit csókolva, maradtam az ex-lex dacára

Budapest, jún. 29. 1904.

tisztelő híved:

Mikszáth Kálmán

[Rohics, 1904. augusztus 21.]

Kedves Miklós!

Itt küldöm az »István szobát« kijavítva. Az »Ószeresek«kel nem lehet egyazon cikkben írni róla - az abszurdum lenne. Hanem majd megírom az »Ószereseket« külön cikkben ha hazajövök, de itt tájékozatlan vagyok a határnapokra nézve, s némely adat is kell. A két életrajzból »Madarászt« vállalom.

Szeptember 10-én hazaérek.

Addig is üdülést és jóegészséget kíván

Rohits, aug. 21. 1904.

igaz barátod

Kálmán

A szétbontott »Krónikák« bevezetése igen jó.

[Nagy-Gáj, 1904. szept. 23.]

Kedves öregem!

A zordon, csúnya időjárás derűs szép napnak engedett, amely állandónak ígérkezik: valamennyi évszak között ez a legkellemesebb, ez teszi a falun tartózkodást élvezetessé.

Azért sietek tégedet adott szavadra figyelmeztetni - egyrészt a te érdekedben (tekintettel a kellemes évszakra) -, de főleg a mi érdekünkben, kik vágyunk már tégedet köztünk látni.

Azért ülj fel tehát a legközelebbi vonatra, és jöjj sietve! Három vonat jöhet számításba a leutazásnál - mind a három a nyugati pályaházból indul.

Az egyik vonat indul reggel 8 óra 15 perckor, Stamora-Moravicára (ez a mi állomásunk) érkezik d. u. 4 órakor, a másik indul d. u. 2 óra 20 perckor, megérkezik este 10 órakor - a harmadik indul este 10 órakor, megérkezik reggel 8 órakor.

Válassz tehát egyet ezen vonatok közül - de gyorsan! - és távírd nekem azonnal ide Nagy-Gájra - (helyben van távirdahivatal), hogy mikor érkezel Stamora-Moravicára, hogy ott kocsival bevárhassalak.

Feleségem és fiam szintén örömmel várnak, és én a viszontlátás édes reményében maradok őszinte barátod

Dániel Ernő

[Budapest, 1904. okt. 17. Postabélyeg kelte]

[Levelezőlap]

Kedves barátom!

Megkaptam kedves leveledet, de még eddig nem tettem a dologban semmit, mert meggondolandó a kérdés. A megyei irányadó körök, s maga a kultuszminisztérium is inkább ellenséges szemmel nézik vőd közéleti működését, s hogy eddig ellene semmi lépés se történt, az inkább énrajtam múlt - aki nem szoktam ellenségeimet üldözni, kivált ha erősebbnek érzem magamat. A megyében ez idő szerint béke van, áldásos, nehezen teremtett béke, s ennek összeomlását segíti elő vagy akarva, vagy nem akarva a kis helyi lapocska. Azért hagyjuk még egy kicsit nyitva a kérdést, s a magatartástól függ, hogy őt és céljait támogassam-e, vagy pedig szemben álljak azokkal?

Ölel igaz barátod

Mikszáth Kálmán

[Címzés:]

T. Kálmán Farkas lelkész úrnak

Gyoma

Békés m.

[Budapest, 1904. november 6.]

[Fejléc:] Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság Budapest VIII. Üllői u. 18. sz.

Főtisztelendő Atyám Uram!

Jókai életrajzát írván, Beöthy Zsolt barátom felbátorítása folytán igen nagyon kérem, kegyeskedjék az őseire vonatkozó adatokat velem (Reviczky tér 1.) közölni, vagy a forrást megemlíteni, ahol azokat megtalálhatom.

Alkalmatlankodásomért bocsánatot kérve, s alázatos kérésemet megújítva, maradtam

Budapest, nov. 6. 1904.

alázatos szolgája

Mikszáth Kálmán

[Budapest, 1904?]

Kedves Barátom!

Itt küldöm köszönettel a már elolvasottakat. Élveztem. Egyhuzamra olvastam el valamennyit. Ami a kiadót illeti, én már említettem a Franklinban, azt hiszem, az kiadja.

Az új küldeményt nagyon köszönöm. Mikor jövünk össze megint?

Igaz híved

Mikszáth Kálmán

Egy kis novellát épp most írok,

melyet szóbeli dolgaidból merítettem.

[Címzés:]

Főtisztelendő

Takáts Sándor úrnak,

Budapest,

Fiume Hotel, Buda

[Budapest, 1904?]

[Fogalmazványtöredék]

Kállai Jenő

Váci körút 45.

Szíves meghívását köszönöm, s ahol Herczeg ünnepléséről van szó, ott nem szeretek elmaradni, de ez alkalommal egészségi állapotom nem engedi...

[Fogaras, 1905?]

Nagyságos Mikszáth Kálmán orsz. képviselő úrnak, Budapesten.

A fogarasi m. kir. állami főgimnázium »Mikszáth Önképzőkör«-ének tagjai ifjúi szívök érző melegével köszönik Nagyságod nemesszívű alapítványát. Az ifjúság szellemi előhaladását munkáló hazafi oly magvető, aki imádott hazánk számára készíti elő a dúsgazdag termést időtlen időkig. Nagyságod nagy neve nemzedékről nemzedékre élni fog a fogarasi m. kir. áll. főgimnázium ifjúsága ajkán, s e kicsiny körön kívül is mindazokén, akik az életbe kiléptök előtt szellemök szárnybontásához éppen e kör kebelében Nagyságod alapítvány kamatjából kapták az első ösztönt.

Bis dat, qui iuvenibus dat!

Körünk főtörekvése leend: Nagyságod irodalmi nagy nevének kegyeletes megőrzése s továbbadása; s a belőle áramló hazafias érzéseknek kitörölhetetlenül szívünkbe oltása.

Tettekre buzdító tettéért lelkünkből üdvözöljük Nagyságodat, s hasonló nemes tettek véghezviteléhez hosszú és boldog életet kívánunk.

A fogarasi m. kir állami főgimnázium

»Mikszáth Önképzőköre.«

[Budapest, 1905. január 16.]

Igen tisztelt uram!

Az ön kívánságának nálam, már annál a jó viszonynál fogva is, mely kedves barátomhoz, az Ön apósához köt, csak igen kicsiny akadálya van.

A lapjuk működésével is, kivált egy idő óta meg vagyok elégedve - de az irányadó megyei körök egy időben panaszkodtak, hogy a lap egyszer-másszor ellentétbe helyezkedett az ő politikájukkal, mely a közbéke megőrzését és az ellentétek kiélesítésének mellőzését célozza. Nemzetiségi megyében szükséges óvatosságok ezek.

Nem akarok hasonló hibába esni, ti. nem lehet nekem is ellentétbe helyezkednem a megye irányadó faktoraival. Érzem is, hogy nekik sok részt igazuk van. Mert ha a lap áldásos működést akar kifejteni, egyetértve kell eljárnia e faktorokkal, kik a hatalmat, s tekintélyükkel, karakterükkel és higgadtságukkal azt az erőt képviselik, melytől a vármegye okszerű haladása nagymértékben függ.

Reménylem, hogy az ellentétek már elsimultak azóta, amely esetben semmi se áll útjában, hogy önnek kívánságát én vehessem kezembe, s kifejezhessem a kilátás reményét is.

Különben a legközelebbi napokban minden valószínűség szerint személyesen is megfordulok Fogarason, s akkor majd lesz alkalmunk talán élőszót is válthatni ezekről.

Szívélyes üdvözlettel maradtam

Budapest, jan. 16. 1905.

kész híve

Mikszáth Kálmán

[Budapest, 1905. február 6.]

Igen tisztelt tanár úr!

Exkuzációját, mint fölöslegest küldte nekem. Egy kis jó hangulat mikor volna jogosult, ha választáskor nem? Különben én nem is vettem észre semmi olyat, amit kifogásolni lehetne. Azért hát a dolognak ez a része rendben van.

Nincs rendben sajnos a másik része. Én most nem ülök a kormánypárton, sőt ellenkezőleg, az a párt, amelyhez Fogaras felküldött, megbukott. Meg kell tehát előbb várni, miként alakul az új helyzet, milyen lesz az új kormány és milyen állást foglalhatok én vele szemben az elveimnél fogva? Ettől függ aztán az is, hogy mennyiben használhatok Önnek az Önök reszortminiszterénél.

Úgy is csöppenhet, hogy csak ártana, ha én támogatnám, mert hát furcsa játék a politika. Hanem iszen majd meglátjuk.

Ami különben személyemet illeti, abban egy változhatlan: a jóakarat és a rokonszenv minden helyes és jogosult törekvés iránt.

Maradtam

Budapest febr. 6. 1905.

igaz híve

Mikszáth Kálmán

[Címzés:]

Tekintetes

Halmy Gyula tanár úrnak

Fogaras

[Budapest, 1905. ápr. 29.]

Kedves barátom! Az Újság mai szerkesztői üzeneteiben egy rám vonatkozó kritika van fölemlítve tévesen.

Nem tartozom a szenvedélyes helyreigazítók közé (mindegy, hogy a szivarhamu hova esik), de ez a kritika nekem különösen kedves emlékem. Innen-onnan öreg író vagyok már, nem kaptam se arany tollat, se koszorút. Nincs érdemrendem (pedig a húsosfazekak mellett egy arasznyira van a rendjeles láda), nem gyűjtöttem össze híres kritikusok dicsérő cikkeit (hiszen az is mind csak szivarhamu), hanem ezt az egy esetemet vagy ne emlegessétek, vagy jól emlegessétek, mert arra igazán kevély vagyok, és nem engedem elferdíttetni.

Úgy történt, hogy a fürdőorvosomnak, Gámán Bélának, egy magyar szakácsné betege, aki a lábát megütötte, kénytelen volt az ágyát őrizni - ahogy azt ti, újságírók mondjátok, szökési hajlamokat tulajdonítván az ágynak. Denique, Márta asszony igen okos teremtés lévén, őrizés közben legcélszerűbbnek látta olvasással ütni agyon az időt, s valami olvasni valót kért tőlem, látván hogy egy bőrönd könyvet hoztam magammal.

Éppen egy új munkám jelent meg, azt adtam oda neki.

Fölteszi nagy mohón a rezes ókulárist, megnyálazza az ujját, aztán felüti a könyvet az elején, elkezdi olvasni, elolvas egy vagy talán két mondatot, lopva rám tekint gyanakodva, megint elolvas egypár sort, mire elmosolyodik és összecsapja a könyvet.

- A tekintetes úr csúfot tészen velem - mondja kedveskedő, de mégis szemrehányó fejcsóválással, vidám derűvel az arcán, jelezve, hogy értője a jó tréfának.

- Hogy-hogy? - kérdeztem meglepetve.

- Ugyan menjen! Hisz ilyet én is tudok írni.

Oly természetesnek látszott neki az előadásom, hogy nem is tartotta könyvnek - hanem valami juxnak, hogy talán az ő megtréfálása céljából nyomattam le hamarjában ezt a közönséges bolondságot.

Amióta ezt a kritikát hallottam, úgy vagyok vele, mint a muszka, aki megkapja a Szent Anna-rendet - a többi rend azontúl nem érdekli.

[Horpács, 1905. augusztus 15.]

Tisztelt Barátom!

Annyi mindenféle értekezlet volt Pesten a szabadelvű párt bomlási processzusa kapcsán, annyiszor voltam Pesten, s annyiszor és annyian híttak és hínak folyton, hogy már meg van a fejem zavarodva, melyikre menjek, melyikre ne menjek, mikor hol vagyok és hol leszek, fiú vagyok-e, lány vagyok-e, hazafi vagyok-e vagy hazaáruló - hogy ki se tudom mondani.

Ily viszonyok közt nehéz volt önt értesíteni. -

Most azonban mégis jutottam annyira, hogy a következő program szerint reménylek mozogni.

Aug. 21-én Pesten keresztül Cirkvenicába megyek a famíliával, de minthogy aznap este elutazom, Pesten mindössze egy délutánt töltök - tehát ott semmit se végezhetnék. Azonban szeptember 9-én véglegesen hazajövök Cirkvenicából s azt hiszem, az előjeleket nézve, nem későn, céljainkra nézve; ha azok esetleg megvalósíthatók most, megvalósíthatók lesznek akkor is.

Nézetem szerint elég, ha akkor találkozunk. Azonban természetesen csak örülnék, ha előbb is láthatnók egymást. 21-ikén Horpácson leszek,

21-én délután Pesten^[6]

22-től szeptember 8-ig leszek Cirkvenicán. Wolfner József látásának mindenütt örül Mikszáth Kálmán és szívesen látja vendégül akárhol. Reménylem azonban, hogy Wolfner József a puskát is elhozza akkorra.

Addig is maradtam igaz szeretettel

Horpács, aug. 15. 1905.

hű barátja

Mikszáth Kálmán

[Budapest, 1905. október 17.]

[Fejléc:] Vallás és Közoktatásügyi Miniszter

Kedves Barátom!

Elolvastam a pompás »Előszó«-t s azt találom, hogy ez teljesen exponálja a kérdést és a feladatot. Mindennel egyetértek, amit írsz, beszélni fogok Zsolttal, s a Kisfaludy-társaság jövő ülésének idejére Minisztérium és Társaság részéről tisztába hozhatjuk a dolgot - egészen a Te kívánságodnak megfelelően. De arra aztán én fektetem a legnagyobb súlyt, hogy a megbízás directe csak a Te személyednek szóljon, mert teljesen igazad van abban, hogy olyan írónak kell ezt megírnia, akinek a külföldön neve van: ilyen írónk pedig - aki amellett természetesen tudjon megírni egy ilyen regényt - mióta Jókai meghalt, csak egy van, ti. Te!

Igaz barátsággal üdvözöl

Bpest 905. octob. 17. régi híved

Berzeviczy Albert

[Eger, 1905. november 19.]

»Az Újság« tekintetes Szerkesztőségének!

Budapest

Baráti részről történt figyelmeztetés folytán ma olvastam »Az Újság« folyó hó 15-ikén megjelent számának »Záptojások az alkotmányban« című tárcáját.

Minthogy Egerben az én családomon kívül más hasonnevű család nincs, s abban az időben, amelyről a kérdéses tárca szól, Egerben más hasonnevű egyén, mint az én drága emlékű Atyám, aki a múlt év nyarán halt meg, nem lakott, így nagyon természetes, hogy a tárcában szereplő »Lefébre« nevű úri ember alatt - bár a névkiírás az általunk használttól különbözik -, más mint az én boldogult atyám, nem érthető.

Számolok tehát azzal a ténnyel, hogy ez a lekicsinyelő és lebecsmérlő cikk az én atyámra vonatkozik.

Hogy a tárcában leírt végrehajtás, mely különben is nem valamely közjogi vagy politikai természetű, hanem tisztán magánügyre vonatkozik, megtörtént-e, arról nekem tudomásom nincs, én erről sem a családi körben, sem azonkívül soha semmit sem hallottam. Magát a végrehajtási ténykedést, mint egy magánjogi jellegű ügyre tartozó hivatalos eljárást lényegtelennek is tartom, akár megtörtént, akár nem, s akár volt abban hivatalos része az én atyámnak, akár nem.

Hogy azonban atyám a tárcában leírt módon el nem járt és el nem járhatott, arra garancia az ő egyénisége.

Mindaz, ami a tárcában az én boldogult atyám viszonyaira, egyéniségére, viselkedésére, de sőt külsejére is foglaltatik, szemenszedett valótlanság, hitvány rágalom.

Atyám nagy családját említi a cikk, holott abban az időben, melyről a tárca szól, egyetlen élő gyermekük volt. És kérdezem, honnan vette a cikkíró bátorságát az én nemes szívű, nyílt, szerény és mindenkinek tiszteletét bíró atyámra oly jellembeli tulajdonságokat ruházni reá, amelyek tiszta emlékét lealacsonyítani volnának képesek. Nem átallja külső kinézésében is rosszakaratúlag feltüntetni, holott külső megjelenésének is előkelően ízléses volta közismeretes volt.

Vajon van-e tudomása a cikk írójának arról, hogy 1848-ban atyám az elsők közt jelent meg a harctéren és hogy mint honvédhadnagy hazájáért végigküzdötte az egész szabadságharcot, a küzdők sorában levén Budavár bevételénél is? Nem tudja-e a cikk írója, hogy évek hosszú során át Eger városa egyhangúlag választotta meg mindig rendőrkapitányává, majd pedig tanácsossá és helyettes polgármesterré.

Feltehető-e, hogy a tárcában leírtak és ott adott jellemzés esetén a hazafiságáról nevezetes Eger városa őt évek hosszú során át első tisztviselői közé választotta volna.

Megáll az eszem, hogy egy tisztességben befejezett élet emlékét mi okból és mily céllal kellett a cikk írójának ily illetéktelen és igazságtalan módon megtámadni, és hogy miféle toll lehet az, amely arra a szerepre vállalkozik, hogy egy becsületes ember emlékét megtépi, családjának lelki nyugalmát pedig nyomorult módon felzaklatja.

Nem-e arra kell gondolnom, hogy valamely ellenem irányzott alávaló bosszú műve volt ez a cikk, mely engemet a még csak nemrégiben elhalt atyám drága emlékéhez fűződő kegyeletes érzésemben akart megsebezni.

Azt a netáni forrást, ahonnan a cikkíró hamis adatait esetleg merítette, hitvány rágalmazónak, magának a cikk írójának bűnös könnyelműségét pedig, mellyel egy életének 80-ik évében közbecsülésben meghalt aggastyán tiszta emlékét megsértette és nekem, az ő egyetlen élő gyermekének kínos lelki fájdalmat okozott, - alávaló lelkiismeretlenségnek, gonosztettnek kell bélyegeznem.

Kérem a tekintetes szerkesztőséget, hogy e levelemet lapjában - melynek illető példányát is kérem -, továbbá a cikk előttem ismeretlen írójával, s általa netáni forrásával is egész terjedelmében közölni szíveskedjék.

Egerben, 1905. november 19-ikén.

Dr. le Fevre Dezső

kir. törvényszéki bíró

[Budapest, 1905. november]

Köszönettel veszem a Méltóságos Asszon kritikáját. Hisz tudja, milyen sokat adok az ízlésére. Ámbár talán van egy kis gyengeség maradék is részemről. A könyv különben még nem definitív, most a szélrózsa minden irányából visszaérkezett példányokból írom meg a végleges szöveget. Lukácsot meglátogatom e napokban (mert holnap és vasárnap ő van elfoglalva), hát alkalmasint hétfőn, amikor élőszóval bővebben kikérdezem véleményét. Ha jó írónak tart, azt csak azzal bizonyíthatja, hogy nem dicsér, hanem az igazat mondja.

1905. november.

igaz tisztelőjének

Mikszáth Kálmánnak

[Budapest, 1905. december 12.]

[Fogalmazvány]

Kedves Pistám!

Nagy Lajos, horpácsi emberem arról értesít, hogy a kocsisom, akinek felmondtam, nemcsak nem gondozza lovaimat, de szándékosan bosszút akar azokon állani, s az egyiket állítólag valamely furfangos kocsis atrocitással tönkre is tette - igen kérnélek tehát kedves Pistám, ha arra mégysz, légy kegyes ezt a zsiványt (Csadó Józsefnek hívják) egy kicsinyt megleckéztetni és megijeszteni, hogy legalább újévig kitartson benne az engedelmesség olaja - amikor becsületes szklabonyai kocsisom váltja fel.

Ezt év közben kaptam, más nem volt. Megjártam vele. De hát ilyen az élet.

Ha szükségesnek látnád, csapd el, kérlek, mindjárt és állíttass oda a költségemre újévig egy más embert. Maradtam szeretettel Budapest dec. 12. 1905

igaz rokonod

Mikszáth Kálmán

Ha sokáig nem mennél Horpács felé, rendeld be magadhoz. Megjegyzem, hogy ez a levelem nem a főszolgabíró úrnak szól, hanem a jó barátnak, vagyis nem büntetést kérek, hanem azt, hogy méltóztass engem mint gazdát helyettesíteni, s ahogy lehet, rendet csinálni.

[Budapest, 1905. december 24.]

Kedves Lukács!

Köszönöm, hogy rám gondolt megint. Én is sokszor vágyakoztam Magukhoz e napokban, de ez a rettentő messzeség! - Kedden azonban mégis elmegyek és élőszóval is megköszönöm a bort. De még a tavalyiból is van. - Nem szomjas már az ember ilyen kutya világban. A méltóságos asszonynak én is itt küldöm az idei termésemet. Ámbár azt hiszem, már a lapban olvasta. Mindegy. Legalább a jószándékot jelképezi.

1905. december 24.

Igaz barátja

Kálmán

[Kreisbach, 1905. december 27.]

[Levéltöredék]

...beszélt, azokat nagyobbrészt el is felejtette. Az újat, amit éppen írt, mindig a legtöbbre tartotta. Ennek már néha - szóval - egy kis reklámot is csinált gyermekies, ártatlan ravaszsággal. Dicsekvés volt benne, de ezek mind kicsiny dolgokra vonatkoztak. A nagy dologban - hogy agyonkínozzam a hasonlatomat - az arató vágta a rendet, boldogan, nyugodtan büszkeség nélkül. Igazában sem mérlegelni, sem éreztetni nem tudta, hogy kicsoda. Nemcsak egyéb okokból, de ezért is nem vették komolyan. Le is taksálták. (Képviselő úr haraggal beszélt ilyen esetekről nekem is.) Az ünnepies alázatossága azonban nem függött össze szerénységével. Ez modor volt, és ez más téma. Ami erre a kérdésre vonatkozik, nagyon sok részlet, nem akarom fárasztani azzal, hogy egyre vagy másra felhívom a figyelmét. De úgy vélem, a fontos és új módra beállított momentumot; milyen mértékben élvezte Jókai a dicsőséget? - nem szabad a zsák és szeg kedves és kellemes hasonlatával elintézni. E ponton kincsesbánya nyílik az ön számára, csak kopogtassa meg tollával a terrenumot.

Sokat beszél az ember, ha a nap rövid. Isten áldja meg kedves képviselő úr. Csókolom a felesége kezét és tiszteltetem a két fiút. (Az a nehány dolog, amire) Még kiváncsi lettem volna - egyebek közt - mi lesz vajon belőlük? Köszönöm »A sárga ház lakói«-t.

1905. Kreisbach dec. 27.

Üdvözlettel

régi híve

Bródy Sándor

[Budapest, 1905. december 30.]

Tisztelt Méltóságos Asszony!

Megörültem kedves levelének. Sajnálom, hogy már olvasta a »Vén gazember«-t, de nem tudok már annyira udvarias lenni, hogy rögtön leülve egy másikat írjak a számára. Mert a vén diófa kedvetlenül s ritkán hozza már a maga gyümölcseit.

Köszönöm a Jókai első kötetében írt jegyzeteit. Több hasznukat vettem, mint a tudósokénak. Míg az övéiknek makacsul ellenszegültem ahol lehetett, a Magáénak vakon engedelmeskedtem. Olyan vakon, ahogy egy író csak a Múzsájának engedelmeskedik.

Új adatok kerülvén napfényre, egy álló hétig dolgoztam éjjel-nappal, míg végre nyélbe ütöttem az első kötetet, mely nem is hasonlít most már ahhoz, amelyet átnézni szíves volt.

Kedden csakugyan készültem, de egész héten náthám volt, fejfájással - otthon maradtam, <hát és> nem mertem mozdulni, vártam az influenzát. De biz az nem jött, bár ő meg nekem volt bejelentve.

Sajnálom az »új ételt« és el nem bírom gondolni, mi lehetett. Magam is belátom, hogy ez nem maradhat annyiban. Egy ilyen titokkal nem szeretek az új esztendőbe belemenni, de már kénytelen vagyok.

Ám az első négy nap valamelyikét okvetlenül felhasználom, hogy élőszóval megbeszélhessük, mi történjék. Lukácsot is már régen láttam.

Addig is s kívánok Mindkettőjüknek tiszta szívemből sok kedves és derült napot az új évben, rnelyekből nekem is adhassanak feledhetetlen órákat, ha nem is kölcsön, de ajándékba.

Kezeit csókolva maradtam tisztelettel

Budapest dec. 30. 1905.

hű szolgája

Mikszáth Kálmán

[Kihúzott utóirat:] <Hogy a múltkedden betegeskedésem dacára is nem mentem el, annak oka...>

[Címzés:]

Méltóságos

Enyedy Lukácsné úrhölgynek,

Budapest

Buda: Ostrom utca 3.

[Budapest, 1906. március hó 26-án]

Kedves Barátom!

A lapot már megindítottam és remélem, hogy sikerülni fog az elnémetesedést a családodban a végtelenségekig keresztülvinni. Ebben a gonosz koalíciós világban én is ki akarom venni részemet, és nem teszek semmit ingyen. Közeledik a húsvélét. Tudom, hogy cikket fogsz újból ígérni, de nem írni. Ajánlok egy kompromisszumot. Más magyar lapok számára bizonyára befogtak már húsvétra. Leszállítom igényemet. Engedd át azon cikkek vagy elbeszélések egyikét, hogy ugyanaznap, mint az illető lap, közöljük irodalmi németségben. Hogy ez lehetséges legyen, szükséges, hogy legalább nyolc nappal húsvét előtt bírjam a kéziratot. Mert Mikszáth német bugyogóban sem jelenhetik meg pongyolán, hanem méltó irodalmi fordításban.

Őszinte híved és barátod

[olvashatatlan aláírás]

Vészi?

[Budapest, 1906. április 3.]

Igen tisztelt uram!

Szívemből köszönöm szíves érdeklődését, de könyvemmel már rég elkészültem. Most már nem igen módosíthatnék rajta, úgy teszek hát, mint a tyúk, behunyom a szememet.

Bocsánat, hogy kedves levelére csak most felelek. De elhányódott, kerestem, kerestem, és csak ma bukkant föl véletlenül.

Tisztelettel maradtam kész szolgája

Bpest, ápr. 3. 1906.

Mikszáth Kálmán

[Torino, li 22/IV, 1906.]

[Fejléc:] Instituto Nazionale per la Figlie dei Militari Italiani

Monsieur,

Admiratrice bien humble autant qu'ardente de votre art, je viens de traduire en italien vos delicieuses scènes de Jó Palócok; et La Nuova Antologia (notre plus ancienne et glorieuse revue littéraire) en publierait quelques unes avec plaisir.

J'ai aussi la probabilité de faire paraître d'autres de vos nouvelles et romane, bien qu'il ne soit pas trop facile en italie, oů l'on écrit beaucoup trop et on lit fort peu... Est-ce que je ne vous semble pas trop hardie souhaitant, moi, si obscure et ignorée, cette tâche si jalouse et delicate de traductrice?

Eh bien! c'est ainsi: je suis enthousiaste de votre Hongrie et mon rêve chéri serait de contribuer a rendre populaire, sa belle littérature en Italie. Et je ne saurais trouver une réclame, plus charmante et sympathique, que la traduction de vos oeuvres si touchantes, spirituelles et fines...

La Nuova Antologia desiderait connaître vos prétentions d'Auteur et m'a chargée aussi de rédiger un petit essai sur votre vie et votre oeuvre. Puis-je espérer che [que] vous voudrez bien me donner les renseignements nécessaires à ce but, et m'envoyer quelque article des critiques hongrois?

En attendant, je suis bien heureuse de vous renouveler les expressions de ma plus vive admiration.

Rina Larice

P. S. J'ai envoyé à la Nuova Antologia: Péri lányok szép hajáról, Timár Zsófi özvegysége, Az a pogány Filcsik, Szücs Pali szerencséje, Két major regénye, A királyné szoknyája.

[Horpács, 1906. június 20.]

Tisztelt Méltóságos Asszony!

Mivelhogy 15-ike óta Horpácson vagyok, a kártyát, hogy Lukács megint nem jól érzi magát, csak ma kaptam meg. Igen meglep ez engem, s mindnyájunkat szomorúsággal tölt el. Hiszen már jobban volt, s két kilót hízott - állítása szerint. Túl hittem őt minden bajon már. És reménylem is az Istentől, hogy ez csak múló rosszullét.

Ha otthon kapom a Méltóságod értesítését, természetes, hogy első dolgom lett volna őt meglátogatni. De én már egy csöppet se aggódtam, sőt azzal az ideával foglalkoztam, hogy miképp csábítsam ide egy kis falusi levegőre.

Ha beteg volna még most is, s ha a méltóságos asszony gondolja, hogy könnyebbséget vagy egy kis felvidámítást okozna az én jelenlétem, kérek alásan értesítést, azonnal fogatok és felszaladok Pestre egy-két napra.

Bár mi most már mindnyájan itt vagyunk. Az építkezés utolsó részei folynak. Ilonka még mindig beteg, de a levegő jót tesz neki, s valamivel vidámabb hangulatú. Ő is őszinte szívből aggódik kedves Lukácsunk miatt. Kezeit csókolva maradtam

Horpács 20. jún. (este) 1906

igaz tisztelője

Mikszáth Kálmán

Levélcím: Horpács. Nógrádmegye

Táviratcím: Horpács, Nógrádvadkerttől küldönccel

[Horpács, 1906. augusztus 18. ]

Kegyelmes uram, igen tisztelt barátom!

Nem tudom, jó helyre adresszálom-e levelemet, de a te irántam tanúsított jóakaratod is akkor kiment az alkalmatlankodásért, ha esetleg rosszul informálva, olyan ügyben kérem támogatásodat, mellyel semmi összefüggésben sem állasz. A dolog röviden ez: Itt Horpácson, ahol a Szontagh Pál féle kis birtok most az enyém, ezzel közvetlen szomszédosak a Sembery földjei, melyeket most - idevaló források szerint - a FEMKE, egy nyitrai bank útján kiparcellázni készül. Ezekből a földekből vagy 150 magyar holdat szeretnék megvenni s ezekre nézve a banknak egy itt lézengő ügynöke által az itteni földárak maximumát, 400 koronát ajánlottam fel a banknak. Hogy ez a földárak legmagasabbja, mutatja az a körülmény, hogy az én szomszédos berki-i földjeim, melyek teljesen hasonló minőségűek (de nem annyira kizsaroltak), 8 forintra vannak bérbeadva, s ennél magasabb bér a vidéken el nem érhető - mert hát nem Nyitra ez! Mikor tehát a 200 forintot ajánlom fel egy magyar holdért, egyszersmind fizetem a szomszédságot is és azt a körülményt, hogy a pusztámat velök kikerekíthetem. Igaz ezzel szemben, hogy a FEMKE vagy a bank a Sembery földek kiparcellázásánál nagyobb árakat is elérhet a földéhes parasztoknál, ahol vannak, például Borsos-Birinkén, s ilyen magasabb árakon ott a kétezer magyar holdból eladhat vagy százat, de többet aligha, mert a nép szegény, nem tud, ha akar se, földet venni. Ellenben Berkiben, ahol mintegy 600 holdja van Semberynek s ahol én akarok venni, tíz holdat se képes a parasztoknál elsütni. Egyben eladni szintén bajos, mert semmi gazdasági épület nincs rajtok. Ily viszonyok között oda terjedne kérésem hozzád, amennyiben te vagy a legfőbb beleszóló (közügy lévén a földek lehető legjobb eladása, a világért se kívánok magamnak semmi előny nyújtást), hogy méltóztassék a FEMKE-nek egy okos embert megbízni, aki az itteni viszonyok beható mérlegelése mellett ítélje meg ajánlatomat. E földekre nézve, melyek két szegény falu, Horpács és Berki között fekszenek, melyek 26 év óta nem voltak trágyázva, s most 6 forintjával vannak bérben Bányász nevű bérlőnél, a legmagasabb árt kínálom, mely valaha itt földekért adatott. (Az átlagár itt 150 frt.)

Félek, hogy azok az urak, akik az eladást eszközlik, nyitrai szemmel nézik a mi sovány pátriánkat, s elütik a port ajánlatomon. Pedig nem szeretném, ha ilyen okból esnék el kedvenc tervemtől, e földek megszerzésétől. Ha abból az okból esem el, hogy valaki többet ad értük, azt szívesen tűröm. Hogy Berinkén esetleg sikerülhet a parcellázás 300 frtjával is, nem vonom kétségbe, de hogy Berkiben nem sikerül, arra már megvan a precedens. Drágfi akarta az idén parcellázni itt a birtokát, nagy garral látott hozzá, s egyetlen vállalkozó akadt, aki két holdat vett. De elég is már ebből a prózából! Ha tehetsz benne valamit, igen kérlek, tedd, ha nem tehetsz, csapd a levelemet a szemetes kosárba, s bocsáss meg, hogy molesztáltalak. Hiszen még azt sem tudom bizonyosan, hogy valóban a FEMKE-é e a birtok, s tényleg parcellázza-e? az »úgy halljuk«, »azt mondják« süppedékes talaján járok. Hogy vagy? Szeretnék már veled beszélni, hogy ítéled meg a helyzetet? Mit vársz? Van-e még hited a magyar nemzet okosságában! Hiszen minden sötét, nagyon sötét.

A kegyelmes asszonynak kezeit csókolva, maradtam

Horpács, aug. 18., 1906.

tisztelő híved és szolgád

Mikszáth Kálmán

U. i.: Még egyszer kérlek, bocsáss meg alkalmatlankodásomért. Hiszen tudod milyen az effajta hóbortos poétaember. Mindenáron beleéltem már magamat abba a gondolatba, hogy mégis, akárhogyis Te szerzed meg nekem a birtokot, ha már Ivánkán nem lehetett, hát errefelé.

[Lőrinte, 1906. augusztus 23.]

Kiválóan tisztelt Nagyságos Uram!

Habozva fogtam tollat e sorok megírására, mivel a múlt év végén Nagyságodhoz ajánlva küldött (később meg is reclamált) levelemre egy sor választ sem kapva, tartanom kell tőle: nem alkalmatlankodom-e? midőn ismét igénybe veszem pár percre drága idejét.

Azonban Nagyságod Jókai Mórról írt becses művének - a t. kiadó cég által hozzám is megküldött - kézirat helyettesítő példányába vezetett megjegyzéseimet illőbbnek tartom csupán a kiválóan tisztelt szerző szemei elé bocsátani, semmint bárki mással közölni azokat.

Nem mulaszthatom el egyszersmind: hálám és köszönetem kifejezését, a nagy becsű műnek Mikszáth szívével és Jókait megértő szellemével írt részeiért; melyek közül ugyancsak kiválik a Salamon F. Kemény Zs. Vadnay K. Csengeri A.: Gyulai Pál irigységtől és bosszúvágytól sugalmazott ítéleteinek hatása folytán létrejött néhány részlet; valamint az a ráfogás, mit III. Róza szegény jó Móricz bátyám »hiúságáról« akar a világgal elhitetni.

Az »Ali kezei« hosszúságáról feljegyzett események árnya pedig nem arra esik, Kit az uralkodó úgy akart gondatlanul költekező (sőt pazarló) családja által rá nehezülő - anyagi bajaitól megszabadítani, hogy senki se tudjon a dologról... hanem arra, ki Jókainak e féltve őrzött titkát az életrajzíró rendelkezésére bocsátotta...

De: nem folytatom tovább! hanem köszönetemnek ismételt nyilvánításával maradok Nagyságodnak

Lőrinte, VIII/23. 1906.

kiválóan tisztelő híve

özv. Petiné sz. Váli Mari

[Cirkvenica, 1906. augusztus 31.]

Kegyelmes uram, igen tisztelt barátom!

Köszönöm szívemből melegtől és önmegadó férfias nyugalomtól sugárzó leveledet. (Értem azt a részét is, mely a politikai helyzetre szól.) A földek dolgában tehát mégis rosszul voltam informálva, a tulajdonost és a szituációt illetőleg. De hogy a levelet megírtam, nem sajnálom, mert ha a 200 hold nem is lesz meg, már nekem elég örömet okozott a te jóakaratod és kegyes készséged kérésem támogatásában. Az ilyesmit nem lehet szavakkal megköszönni. Ahhoz nem vagyok elég író. Az ilyesmit csak érezni tudom. Kedves meghívásodat, ha egészségem megengedi, az ősszel igénybe veszem arra nézve is, hogy már lássam Nyitrát, az egyetlen magyar várost és megyét, melyet még nem láttam, s melynek rám legvonzóbb posztja az ivánkai kastély és annak gazdája és úrnője. Hanem egyelőre még messze vagyok ettől. Erős gyomorrontásban gondolkozom a nyitrai fácánokról, a köménymagoslevesen s nux-vomicán, itt a rettenetes izzó napfényen, mert hogy a ti Balassi Bálintotokkal fejezzem ki magamat:

Ezeket írám
A tenger partján
Mikor jegyzettek
Kilencszáz felett
Ötöt és egyet.

Cirkvenica, [1906.] aug. 31.

Hozzád őszinte melegséggel ragaszkodó szolgád és híved:

Mikszáth Kálmán

[Budapest, 1906. szeptember 11.]

Méltóságos Asszonyom!

Hazaérkezvén Cirkvenicából, ahol nehány hetet töltöttem a famíliával, itthon találtam tegnap becses levelét.

Igen örülök, hogy könyvem pillanatokra elvonta talán figyelmét mély gyászáról, mely engem is mélyebben érint, mint ahogy azt a köznapi életben köznapi lelkek érzik barátjaik elvesztése miatt. Lukács nekem hiányzik. Érzem mindennap. Mintha üresebb lenne a világ. De csoda-e? Nemcsak barátom volt, de buzdítóm, tanácsadóm. Vele beszéltem meg irodalmi terveimet, neki írtam. Elsősorban neki. Ha valami jó gondolat kipattant fejemből, az első élvezetem belőle az a tűnődés volt, hogy mit fog arra Lukács mondani?

Míg élni fogok, mindig sajnálni fogom, hogy olyan korán mentem Horpácsra, s nem beszélhettem vele még egyszer. És temetésén sem lehettem; aznap értesültem a horpácsi gyalázatos közlekedés miatt haláláról a lapból, amikor a temetés volt.

De gondolhattam-e hogy oly gyorsan lesz vége? Hiszen a betegsége halálos volta már nyilvánvaló volt, de gondoltam, reméltem, hogy még sokáig el lehet húzni.

Neki talán jobb így, de engem végtelenül bánt, hogy nem láttam, s el nem kísérhettem utolsó útján Szegedre. Legközelebbi alkalommal én is elmegyek a sírjához.

Mindamellett meg kell nyugodni a megváltozhatlanban. Felejteni kell - ez a bölcsesség szava. Hiszen nemsokára mi is vele leszünk.

Nem helyeslem, hogy a Méltóságos Asszony ennyire belemerül emlékeibe, mesterségesen csinált magánya által. Jobb lett volna rövid időre valamely testvéréhez menni. Mégkevésbé helyeselhetem a tervbe vett tengeri utat. Külföldi útjait többnyire Ővele tette meg, s most nélküle utazni a mormoló habokon semmi egyéb, mit tobzódni az emlékekben, s nyakig belemerülni a bánatba, sőt fölhívni azt, hogy: »Gyere hát, tépj, marcangolj.« Tenger helyett többet érne egy kis társaság, egy kis próza. Ez a társaság bármilyen legyen is, tudom, nem találna a hangulatához - de még a bosszúság is jobb ebben az esetben, mint a magány.

Bocsánat, hogy tanácsokat adok, de a néhány sor levelében, melyekben jövő terveit is említi, azt nekem lehetővé tette.

A Jókaira vonatkozó megjegyzések örömet okoztak. Nincs azokban most annyi kifogásoló, mint az első kötetnél, ahol hasznosak voltak, de ezekben is van egy-két értékes hely, mint pl. ahol a Jókai mindenki iránt bizalmas tegezéséről <írt> fűz magyarázatot. Ez olyan okos, mintha nem is asszony magyarázná, de egy nyugodt bölcs. Ezek bár idegen tollak (a méltóságos asszonyéi), beveszem a kötetbe.

Mi most már itthon maradunk (engem kivéve, aki még kiszaladok Horpácsra), s szívesen meglátogatnánk a Méltóságos Asszonyt, ha nem félnénk attól, hogy alkalmatlanok lennénk.

Igaz tisztelettel és mély részvéttel maradtam

Bpest, sept. 11. 1906.

alázatos szolgája

Mikszáth Kálmán

[Címzés:]

Méltóságos

Özv. Enyedi Lukácsné úrhölgynek

Budapest

Buda, Ostrom utca 3.

[Budapest, 1906. okt. 16.]

Tisztelt barátom!

Révai úr sürget, hogy küldjem vissza önnek a Jókai életrajza próbaíveinek második szállítmányát. Vissza is küldeném, de az Leányfalván maradt. Nincs is reá más megjegyzésem, mint az, hogy benne Jókairól, mint regényíróról csak egypár dicsőítő frázis van, de mint regényírónak irodalmi méltatása teljesen hiányzik. Így csak nálunk szokás írói életrajzot írni. Ha a munka megjelen, s bírálatot írok róla, ezt is meg fogom jegyezni.

Maradtam teljes tisztelettel

Gyulai Pál

[Budapest, 1906. november?]

[Fejléc:] Vasárnapi Újság szerkesztősége

IV. Reáltanoda utca 5. sz.

53. évf.

Édes Öregem!

Az Eszterházyról szóló cikk ráér 2 hétig. A Karácsonyi Album számára való közleményt azonban kérném minél előbb.

Ölel szerető híved

Hoitsy

[Budapest, 1906] Dez. 17.

[Fejléc:] Hegedüs Sándor

Kedves jó barátunk!

Szíves figyelmét, mellyel engem megtisztelni szíves volt, nagyon köszönöm!

Fájó szívvel olvastam bátyámról írt emlék könyvét! Róza néni szemei látták a jövőt és minden úgy történt, mint ahogy ő azt megjósolta. Én is iparkodom valahára már bevégezni emlékeimet, de nagyon fájós érzések közt készül!

Kérem, legyen szíves visszaküldeni Bátyámhoz írt levelem másolatát, mert csak az az egy példány van meg belőle, és azt fel akarom használni.

Köszönetem ismételve

tisztelője

Hegedüs Sándorné

u. i. Kérem a levelet egy megbízható embertől küldeni, nehogy elvesszen.

[Budapest, 1906. december]

Kedves Mór!

Úgy vigyázz a könyvre, mint a két szemed világára; öt napig dolgoztam rajta, s soha többé nem bírnám még egyszer megcsinálni. Ha lehet, kül[dd] el mindjárt a nyomdába, s rendeld el, hogy siessenek vele!

igaz tisztelőd

M. K.

[Bpest 1907 den 5. Jan]

(Reviczky tér 1)

Sehr geehrter Herr!

Danke bestenst dieherzlichen Zeilen, mit den [!] Sie, und Ihre sehr geehrte Gemahlin mich beehrt haben. Die Nachricht der Umwandlung meines Romans »Szelistyei Asszonyok« in die Oper »Das Weiberdorf«, hat mich äusserst überrascht, den[n] ich wurde davon bei niemanden im voraus berichtet.

Sie möchten mir grosse Gefälligkeit erweisen, wenn Sie mich benachrichtigen möchten, wer hat den Text geschrieben, und mit welchem Rechte. Mit dem Text meines Romans, Die Frauen von Szelistye, hatte ich, und habe auch noch heute andern Zweck, aber ich hoffe, dass es noch nicht ausgeschlossen ist, dass, nachdem wir uns gemeinschaftlich verstanden haben, eine solche Lösung finden können, welche so mich, wie die Verfasser der Oper befreudigen wird.

Bitte deshalb Ihre gefällige Berichtung - und bitte empfangen Sie und Ihre sehr geehrte Frau Gemahlin die Erwiederung, meiner innigsten und herzlichsten Glückwünsche zum Jahreswecksel.

Hochachtungsvoll

Koloman v. Mikszáth

[Budapest, 1907. január 15.]

Igen tisztelt Uram!

Nagyon örültem, hogy magyarul írt - éspedig olyan jól és helyesen, hogy akár magyar író is lehetne.

Az ügy érdemére térve, igaz, hogy Horszt úr írt nekem dazumal levelet, hogy milyen föltételek alatt adnám oda a »Szelistyei asszonyokat«.

Én akkor mondtam az írnokomnak, hogy feleljen neki, s írja meg, hogy vagy úgy adom oda, hogy most mindjárt fizessen 600 Koronát, vagy úgy, hogy most ne fizessen, hanem a szokásos percentekben osztozzunk a szokásos módon (ti. zeneszerzőnek a szerzői jövedelem fele, a fennmaradó felében a szövegíró és a forrásmunka írója osztozik).

Erre a levelemre azonban Horszt úr nem válaszolt. Az egyezség tehát nem jött létre, s én a Horszt úr nálam tett lépéseit már el is feledtem, midőn az ön kedves kártyáját kaptam az új évben.

Azon hitben és tudatban, hogy a »Szelistyei asszonyok« kihasználási jogát bár talán ötvenen is kérték a külföldről, senki se kapta meg tőlem, éppen abban az időtájban egy opera számára engedtem át.

Így áll tehát most az ügy.

Az ön becses levelét véve, s az abban foglaltakat mérlegelve úgy látom, köztünk semmiféle konfliktus nem lesz. Az opera semmiesetre se fog ártani az operettnek, sőt talán egyik a másikat elősegíti. Annyit már most is mondhatok, hogy az itteni színházak nálam már érdeklődéssel tudakozódtak, mennyire van az önök operettje?

Hogy azonban rendes megállapodás legyen, ehhez az szükséges, hogy Horszt úr megírja nekem, miszerint föltételeimet a percentekre nézve elfogadja - mert a 600 koronát én csak az esetre fogadtam volna el, ha ő azt azonnal fizeti. Ezt én arra gondoltam ki, és ezentúl alkalmazni is fogom, hogy a próbálkozók előzetesen fizessék meg azt, akár csinálják meg az operettet, akár nem, hogy néha évekig fenn ne tartsanak. Elkérik tőlem az engedélyt, nem fizetnek semmit, nem csinálják meg a munkát soha - de én nem adhatom oda másnak, mert az írásom a kezükben van. Azért gondoltam, hogy ha fizetnek, akkor jobban meggondolják a dolgot, és legalább meg is csinálják. A 600 Koronás ajánlat tehát csak arra az esetre szólt, ha mindjárt küldi.

Legyen tehát szíves, tisztelt úr, alkalmilag beszélni Horszt úrral, s engem egy közösen aláírt levélben értesíteni.

Ami a bécsi opera megcsinálásának hírét illeti, hát Viktor Leon úr rosszul tudja a törvényt. Én magam is törvényhozó lévén ösmerem azt, de mielőtt az operát elő nem adnák, minthogy diszkréció alatt vettem a hírt, nem veszek a dologról tudomást.

De már sokáig is untattam önt. Fogadja ön és kedves neje őnagysága ismeretlenül is szívélyes üdvözletemet, s kérem, értesítsenek adandó alkalmakkor a »Weiberdorf« sorsáról, s egyes fázisairól, hogy segítségükre lehessek a pesti színházaknál.

Budapest jan. 15. 1907.

Őszinte tisztelője

Mikszáth Kálmán

[Budapest, 1907. január 30.]

Igen tisztelt mester!

Az ön és a Horszt úr levelét megkaptam, s igen köszönöm, hogy olyan gyorsan elküldte.

A legközelebbi napokon falusi birtokomon voltam Nógrádban, s azért nem írtam, azonban oda kaptam egy levelet a Bárd cégtől, melyben az operett iránt kérdezősködnek.

Megírtam nekik, hogy szerezzék meg, mire azt válaszolták, hogy eziránt már meg is kezdték a tárgyalásokat Horszt úrral.

Reménylem, azóta eredményre vezetett, és most már semmi kétségem sincs aziránt, hogy a »Weiberdorf« a budapesti közönségnek is be lesz mutatva.

Az arcképek iránt már intézkedtem, mert én bizony már régen nem álltam a fotografus camera obscurája előtt. Mihelyt megkapom a képeket, küldöm.

Addig is szívélyes üdvözlettel maradtam

Budapest, jan. 30. 1907.

őszinte híve

Mikszáth Kálmán

[Budapest, 1907. március közepén]

Igen tisztelt Burger Úr!

Beszéltem a dologra nézve illetékes helyen, de minthogy nem lehet rá jogcímet találni, kilátás nem igen van.

Valami más módhoz kell nagy bajában nyúlnia. Ez nem vezethet célra, kivált a jelen körülmények között. Sőt, tán egyébkor sem. Mert a jogcím nincs meg.

Tisztelettel igaz híve

Mikszáth Kálmán

Nincsen a nyomdászoknak valami segítő egyesületük, vagy ilyesmi? Mert én igazán mély sajnálattal vagyok. [Címzés:]

Tekintetes

Burger Gusztáv úrnak

[Budapest, 1907 tavaszán]

Igen tisztelt uram!

Nem válaszolhatok sajnos egyebet, mint amit írtam, s aminő választ én nyertem, hogy nincs meg a kellő jogcím ily kérelem teljesítésére. Azóta én nem beszéltem az illetékes faktorral (hiszen ilyenről csak egyszer beszélhet az ember), de tekintve a tekintendőket, a sikert véleményem szerint alig lehet reményleni. Különben is a kormány már szombaton készül, úgy tudom, az ügyek vezetésétől visszalépni. Legalább nekem a miniszterelnök kedden este azt mondotta.

Azért tehát nem kell kétségbeesni és másfelé kell nézni segítség után.

Szívélyes üdvözlettel híve

Mikszáth Kálmán

[Címzés: ]

Tekintetes

Burger Gusztáv úrnak

Helyben

[Geszt, 1907. ápr. 13.]

Kedves barátom!

Valaki azt beszélte nekem, hogy atyám és Lajos bátyám arcképei Szeged város tanácsterméből eltűntek.

Igen érdekelne tudni, mi lesz a képekkel s ha azok lomtárba kerülnek, hajlandó volna-e a város e reá nézve értékét vesztett portréktól szabadulni, miért is azon kéréssel terhellek, légy szíves a dolog mibenléte felől tájékoztatni.

Szíves fáradozásodért előre is hálás köszönetet mondva szívből üdvözöl

régi híved

Tisza István

[Budapest, 1907. május elején]

Igen tisztelt Burger Úr!

Most magam is vékonyan állok pénz dolgában, de hogy talán legalább az első pillanatban segítsek, küldök 3 Ft-ot. Igen mély sajnálattal vettem levelét, elszomorodva, hogy egy derék ember közviszonyaink mellett ilyen viszonyba juthat.

Tisztelettel

Mikszáth Kálmán

[Rohits, július 4., 1907.]

Igen tisztelt kollegám!

Mindenekelőtt köszönöm szíves előzékenységét, mellyel nekem a támadó cikket beküldte, hogy arra feleljek. De én nem kívánok arra felelni. Hiszen oly brutális az, és annyira embervadászat - hogy azt nem lehet párbajjá avatni, ahol vélemény vélemény ellen menne.

Inkább az ön lekötelező levele iránti udvariasságból írom e sorokat, mintsem cáfolatul. Szíveskedjék elolvasni Jókairól írt könyvemet, s ha ön és Braun Sándor t. kollegám azt gondolja, hogy engem harmincöt éves küzdelmes írói pálya után, amellyel nem is dicstelenül kifelé is szolgálom a magyar kultúrát, névtelenül akárki joggal nevezhet »irodalmi zsebmetszőnek«, tessék közzétenni a névtelen cikket, mely mint a levélpapír háta tanúsítja, fogarasi volt ellenfelemnek valamely kortesétől, tehát politikai gyűlöletből sarjadzik. Nekem nincs módom annak megjelenését meggátolni és nem is kérem, hiszen azt is ki lehet nyomtatni valakinek, ha tetszik, hogy embert öltem.

*

Hogy Jókairól írt könyvem jó-e vagy rossz, annak a megítélése nem rám tartozik. A sajtó jónak találta. De ha rossz is, hát iszen rossz könyvet is szabad írni. Ez a jog vele születik az emberrel. Hogy mennyi honoráriumot kaptam érte egy magánkiadótól, ez azt hiszem, nem tartozik senkire. Annyira talán mégsem állhat az ember a nyilvánosság ellenőrzése alatt, hogy azért is megtámadhassák, ha a búzáját drágábban adja el, vagy nagyobb napszámot kap a munkaadójától. Ha az a névtelen író, aki engem támad, irigyli tőlem a húszezer forintos honoráriumot, melyekkel szerinte a könyveimet fizetik, mért nem plagizál ő is, mint ahogy én plagizálok harmincöt esztendő óta, mikor az olyan jó jövedelem.

A plágium vádjához jutva, ebben csakugyan van valami. A Jókai életrajzához tényleg sok más-más írónak munkáját használtam fel, részint olyanokét, akiket felsoroltam, részint olyanokét, akiket fel se soroltam.

Az életrajz nem lévén költött mű, azt nem lehet pusztán invencióbul, fantáziából írni. A biográfiát úgy írják, hogy minden adatot, minden könyvet felhasznál az író, másképp nem is lehet. Hiszen biográfiát olyan régi alakokról is írnak, akiknek az életadatairól az életrajz író egy szóval sem tud többet, mint amennyit már megírva talált.

Természetes tehát, hogy én is felhasználtam minden lehető könyvet, nyomtatványt, kéziratot Jókai megírásához. S ezek közt a Szabó László könyvét is.

Szabót én személyesen nem ismerem, de ha jól tudom, ő volt megbízva a Révai kiadó cég által, hogy számomra a közkönyvtárakból minden lehető adatot összeszedjen és leírjon. E jegyzeteket, melyeknek sok hasznát vettem, tényleg megkaptam a kiadótól, valamint a Szabó könyvét is, mely mint egy csomó más ilyen alkalmi könyv, a Jókai temetésekor készült, s azokat a közleményeket tartalmazza, melyek a ravatalozás és temetés ideje alatt a napi sajtóban, részint mint életrajzi adatok, részint mint régi kritikák, adomák, apróságok, visszaemlékezések megjelentek, ezeknek hirtelen való összeollózása a Szabó könyve, s tartalma jórészben áll olyan dolgokból, melyeket különböző időkben, különböző lapokban (többi közt a Braun Sándor kollegám hajdani lapjában, a Budapesti Naplóban) én írtam Jókairól.

Mint valamennyi ez alkalommal napi megvételre kiadott könyvet, úgy a Szabó könyvét is tényleg használtam az életrajz megírásánál, hol mintegy együtt találtam a temetéskor szinte soha véget nem érő tömérdek lapközleményt. Bizonyosan akadnak tehát adatok, melyeket onnan vettem, de amit idézni fölöslegesnek kelle tartanom. Hogy mit kell idézni, mit nem, azt magam ítélem meg. Hogy Jókai 1825-ben született, azt például a Pallas lexikonból vettem, de azért mégsem idézem a Pallas lexikont, mert Jókai akkor is 1825-ben született volna, ha azt a Pallas lexikon meg nem írja.

Lehetnek tehát egész sorok és kikezdések, melyekben ugyan azonos a szöveg az én könyvemben és másokéban szórul-szóra, s így Szabóéban is, de csak ott, ahol valamely referádészerű fordul elő, de nem ott, ahol jellemzés, vélemény vagy megítélés. Mert hogy Jókai a Stáció utca annyi és ennyi számú házban lakott, melynek ennyi és annyi ablaka volt, ez bizonyosan az én könyvemben is úgy áll, mint a Szabóéban. Annyi »eredetiség« csakugyan nincs már bennem, hogy egy új házba lakosítsam ki hősömet.

Mondjuk pl., ha a Szabó könyvében úgy van leírva a terézvárosi követválasztás az egykori hírlapok referádéjából hogy: »délfelé ingadozott a Jókai többsége, de akkor Tenczer Pál egyszerre megérkezett száz lelkesült választóval«, mondom, ahol netalán ilyesmi van bent, az bizonyosan ugyane szavakkal van az én könyvemben is, mert föl kellett tennem, hogy ezt egy »szemtanú« írta, s ezt módosítani, vagy ebbe »egyéni ízt« keverni csak a történelmi hűség rovására esnék.

Hogy a Szabó László munkáját, s még egyéb munkákat, melyeket az életrajz megírásánál használtam, nem említem meg azon sok között, melyeket megemlítettem, annak oka abban van, mert ezekből semmi olyat nem vettem át, amit jelentékenynek tartanék. Hiszen amit a Szabó munkájából használtam, az nem az övé, az az egykorú, vagy az akkori lapok referádéja. Szabó munkája nem is készült olyan igényűnek, hogy idéztessék, hisszen akkor sok helyütt magamat kellett volna forrásul megneveznem.

Egyébiránt, noha sohasem voltam pöffeszkedő, mégsem képzelem, hogy akadna irodalommal foglalkozó okos ember Magyarországon, aki engem olyan tehetségtelen embernek tartson, hogy kezdő írók összehányt dolgaiból plagizálok, s még arra se vagyok képes, hogy más szavakkal adjam elő, amit elhódítottam nagy gondolataikból.

De nem is erről van itt szó, ahogy én nézem. A nagy járványról van itt szó. Hogy miután már apródonként agyon ütögettük a politikusainkat, hát üssük agyon az írókat is. Minek nekünk. Ne legyenek azok se. Hát én már nem vagyok.

Mikszáth Kálmán

E levelemet csak magánlevélnek tessék tekinteni, melyet udvariasságból írtam, hogy a szerkesztőséget, mely szívélyes volt hozzám a cikk elküldésével, ne hagyjam válasz nélkül. Oly durva dologra én nem felelhetek. Felelni csak akkor felelhetnék, ha tisztességesebb hangon volna írva. Ha jelen felvilágosításom dacára is kiadnák, s ha megfésülve, tisztességesebb hangon jelenne meg, abban az esetben, de csakis abban lehet kiadni levelemet feleletül, a harmadik kikezdéstől kezdve.

Szívélyes üdvözlettel maradtam viszontlátásig híve

Mikszáth Kálmán

[Postabélyeg kelte:] Horpács, 1907. aug. 1.

[Levelezőlap]

Méltóságos

özv. Enyedi Lukácsné úrnőnek,

Bálványos-fürdő

Háromszék megye

Itt vagyunk Horpácson, szidjuk a legyeket és a szúnyogokat, s mint afféle bolond emberek, <azt> örömmel gondolunk az őszi időkre, amikor megint <Pesten> Pestre mehetünk és öregebbek leszünk két hónappal.

De legalább találkozhatunk.

Mikszáthék

[Horpács, 1907. szeptember 6.]

Igen tisztelt tanár úr!

Kedves bátyám Uram!

Köszönöm, hogy a Jókai-féle leveleket elküldte. Elég érdekesek azok, hogy a nagy gyűjteménybe helyet foglaljanak, világot derítve Jókainak a Pákh Alberttel való viszonyának bensőségére. De egyébként is jellemzők, úgy a korra, mint Jókaira, ki még akkor »zöld«, amint sületlen, erőltetett viccelődései hagyják sejtetni.

Nem akartam azonban, hogy e levelek az ide-oda küldözgetés révén elkallódjanak valahol, tehát lemásoltattam őket s elküldtem a Révai testvéreknek, megemlítve, hogy kinek a gyűjteményéből valók.

Ami szíves felvilágosítását illeti a Szinnyey[!]-féle adatra nézve, mely »Jókai« c. munkámban van, sajnos az ilyen tévedéseknek az életrajzíró ki van téve. Az emberek emlékezete gyarló. Valószínű, hogy mástól hallotta Szinnyey [!] azt a bizonyos epizódot, mely körülbelül igaz lehet, mert én is hallottam mástól is (Beöthy Zsolttól). Lehet azonban, hogy Pákh Alberttől hallotta, de nem mint személyes élményét, hanem csak mint értesülését.

Igaza van, ezt már csak egy második kiadásban lehet kijavítani. De vajon lesz-e második kiadás is? És megérem-e még én azt?

Óhajtom azonban, hogy megérjem, és hogy kedves urambátyám is megérje és még az ötödik kiadásban is figyelmeztessen valami hibára, amit aztán a hatodikban javítsunk ki.

Maradtam őszintén köszönve kegyes érdeklődését, már ismeretlenül is már [!] régóta

Horpács (Nógrádmegye)

őszinte tisztelője:

Mikszáth Kálmán

1907. szept 6.

Az eredeti leveleket ide mellékelve küldöm.

[Bp. 190 7. okt. 6.]

[Fejléc:] Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára

Bibliotheca Academiae

Scientiarum Hungaricae

Kedves druszám,

Tisztelt barátom!

Most megint az új magyar szók történetének szótárba szedésével foglalkozom.

Igen kérlek, írd meg, ha két sorban is, mikor és hol használtad először az akarnok szót?

Nagyon le fogod kötelezni

igaz tisztelődet

Szily Kálmán-t

[Budapest, 1907. december 30.]

Méltóságos asszonyom!

Igen köszönöm a könyvet, s főleg a kedves sorokat, melyekkel azt kísérni méltóztatott.

Sajnálom, hogy noha karácsony hetében vagyunk, az idén nem viszonozhatom, mert az idén semmi se jelent meg tőlem. Egyetlen regényemet, melyet ez évben írtam, csak éppen most, a Vasárnapi Újság legutolsó számában fejeztem be, úgyhogy csak hónapok múlva fog könyv alakban megjelenni.

Boldog új évet kívánok a méltóságos asszonynak és jó kedvet, mert ez az egyetlen dolog, ami valamit ér.

Maradtam alázatos tisztelője

Mikszáth Kálmán

Bpest, Dec. 30. 1907.

[A zárt levelezőlap címzése:] Méltóságos

özv. Szabóné Szentpáli Janka

úrnőnek Budapest

[Idegen írással »Budapest« fölé írva:] Rákosliget. [A helységnév utóbb áthúzva - s visszacímezve a feladónak:] VIII. Reviczky tér

Mikszáth Kálmán leveleivel

[Budapest, 1907. december 31. ]

Igen tisztelt uram!

Derült, kedves levele, melyből vidám egyénisége szinte kiragyog, valóságos élvezetet szerzett.

Csak e levélből látom, hogy az operettnek már tisztességes »múltja« van - mielőtt »jelene« lett volna. Tehát voltak már magyar próbálkozások.

Hiszen lehetne kétségtelenül némi protekcióval siettetni vagy előkészíteni a magyar előadást - de patikából szeretni, könyvből gazdálkodni, s protekcióból darabot előadni, keserves mesterség.

Ha a darabot tényleg elfogadta a Carl Theater, tessék türelemmel bevárni a bécsi előadást, s akkor biztosan jönnek a budapestiek. A csókák és seregélyek is csak akkor mennek már rá a szőlőre, mikor a rókától azt látják, hogy már ő nem ugatja. A rókától várják, hogy az határozza meg, édes-e már.

Budapest azt lesi, hogy Bécs döntsön előbb a darab fölött. Zicher ist Zicher.

Ami a »Fekete kakast« illeti, nem tartom jó sujet-nek. Ellenben ajánlom elolvasásra »Beszterce ostromát«, vagy a »Lublói kísértetet«, melynek német címe »Gespenst in Lublau«. (Megjelent németül Georg Meyer Leipzig). Ez a kettő született operett-anyag.

Hosszasabban most nem írok. Legyen szerencsém egyszer Budapesten, hogy kibeszélhessük magunkat.

A »Beszterce ostromát« elküldöm egy alkalommal és az arcképet is. Addig is kívánok boldog új esztendőt Önnek és kedves neje Önagyságának. Maradok baráti üdvözlettel és tisztelettel

Bpest dec. 31. 1907.

igaz híve

Mikszáth Kálmán

[Címzés: ]

Tekintetes Heller József úrnak

Wien XX. Bez. Brigittalände Nr. 20.

[Rákosliget, 1908. I. 8.]

Kedves Kálmán!

Itt küldök neked vissza egy levelet, amelytől semmiképpen sem bírunk megszabadulni. Ezelőtt pár nappal jött ide, s a feleségem, mert nem nézte meg pontosan a címet, felbontotta. Persze: nagyon megörült volna a Mikszáth Kálmán levelének, de akkor látta, hogy nem neki szól, mikor elolvasta. Persze, rögtön leragasztotta és vissza címezte neked. Hát ma megint megérkezett, mégpedig - amint látom: a feleséged őnagysága által címzett borítékban, s most már azzal a resolutus lakásmegjelöléssel, hogy Rákosliget. Persze a posta megint a feleségemnek kézbesítette s ő már élt a gyanúperrel, hogy ez megint a múltkori levél. Hát csakugyan! Most már nem tudtunk egyebet tenni, mint hogy még egy borítékba téve megküldöm neked.

Ha spiritista volnék, azt hinném, hogy valami spirit incselkedik velem, mert éppen a múlt héten mondogattam a feleségemnek, hogy egyszer már meg kellene téged látogatnom, hiszen olyan régen nem láttalak. Sőt tegnap fel is készültem, bementem, de a vonat úgy elkésett velem, hogy körülbelül 1 óra tájban érkeztem be; akkor már nem mehettem hozzád, mert attól tartottam, hogy éppen ebéd idején háborgatnálak. Ha nem sajnálnál egy levelezőlapot, amelyben egy bizonyos órát megjelölnél, nagy örömmel mennék be egyszer hozzád. Szeretnék veled még legalább egyszer beszélni, mert hogy sokat találkozhassunk még, azt én - különösen az én elbújt életemmel - már nem igen reménylem. Már afféle »Hátrahagyott« műveken dolgozom: egy nagy verses regényen, pihenőül meg a mi generációnk anekdotáit szedem össze. Sok mindent jegyeztem fel már terólad is, úgyhogy a legtöbbet Jókairól, terólad és Vajda Jancsiról fogok publikálni. Érdekes könyv lesz. Már vagy tíz ívre való készen is van.

No, de ez téged nem igen érdekel.

Kívánok neked minden jót. A feleséged kezét csókoltatom.

Igaz jóbarátod

Szabó Endre

községi bíró

[Charlottenburg, Mommsenstr. 67. 10/I. [19]08.]

Sehr geehrter Herr [!]

Sie haben eine humoristische Erzählung »Szelistye« verfasst, welche sich zu einem Lustspiel zu eignet. Würden sie gestatten Ihr Verk auf die Bühne zu bringen?

Hochactungsvoll

Joseph Mayer

[Szeged, 1908. január 10.]

125/1908.

Nagyságos Úr!

Szeged szab. kir. város közönségének egyetemet kérő emlékiratát törvényhatósági bizottságunktól nyert megbízatásomhoz képest f. hó 18. napján délelőtt 11 órakor fogom átnyújtani a délvidék érdekeltségének kiküldöttei élén a miniszterelnök úrnak, a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak, a főrendi ház elnökének és a képviselőház elnökének.

Mint városunk igaz barátját és törekvéseinek buzgó támogatóját teljes tisztelettel van szerencsém felkérni, miszerint nagyrabecsült megjelenésével megtisztelni és a küldöttségekhez csatlakozni szíveskedjék.

Találkozási hely az említett napon, délelőtt fél 11 órakor a képviselőház ülésterme és a kupolacsarnok közötti társalgó. Kelt Szegeden, 1908. január 10.

dr. Lázár [György] polgármester

[Címzés: ]

Nagyságos

Mikszáth Kálmán úrnak

országgyűlési képviselő

Budapest

[Miskolc, 1908. január 11.]

Nagyságos Uram!

Egy kedves kötelességet jövök teljesíteni, melyhez már hetek óta készülök, csupán azért, mert éreztem, hogy nehezen tudok formát és szavakat találni azon mély és igaz hálás köszönetem kifejezésére, mellyel Nagyságodnak tartozom.

Az én nagyszívű pártfogóm, Nagys. Patay Gyuláné úrasszonytól tudom, hogy Nagyságod mily hathatós támogatója volt a »Magyar Írók Segélyegylete« által részemre már folyósított évi segélyezés megszavazásának. E nagylelkű nemes elhatározásért fogadja Nagyságod legmélyebb köszönetem gyönge nyilvánítását. Nagy nevét áldólag fogom hálás lelkemben megőrizni, csodás alkotásaiban ezután még mélyebb gyönyörűséggel fogok elmerülni, mert boldoggá és büszkévé tesz azon tudat, hogy korunk szellemóriásához - Nagyságodhoz - a lelki közösség azon szála fűz, hogy velem jót, igen nagy jót cselekedett.

Igen szerény, gyönge, de régi napszámosa vagyok az irodalomnak. S talán mivel a föld feletti Alkotó lényének egyetlen kis parányát oltotta lelkembe - azért volt az én földi sorsom oly kivételes szomorú, súlyos kereszthordozásokkal teljes. S most, amikor napom már az alkony felé hajlik, amikor küzdelmeim, harcaim gyönge erőmet meghaladták - Nagyságod nemcsak segítő kezét nyújtotta felém, hanem azokkal, akik szintén segítségemre jöttek, életem alkonyát bearanyozta - s új hajnal fényével vonta be.

Mindezért áldást kér Nagyságod nemes életére.

Miskolc, 1908. I. 11.

leghálásabb igaz tisztelője

Újlaky Vilma

[Fogaras, 1908. jan. 12.]

Nagyságos Képviselő Úr!

A nagyenyedi Bethlen-Kollégium főgimnáziumának tanári testülete egy dicséretre méltó mozgalmat indított meg, amelyhez való hozzájárulás iránt megkereste a hazai összes középiskolák tanárkarait. Arról van szó ugyanis, hogy a középiskolai tanulóifjúság részvétele az évenkint szokásos kerületi, illetve országos tornaversenyeken, valamint a tanulmányi kirándulásokban minél szélesebb körben lehetővé tétessék. Ez pedig csak egy módon lehetséges: ha ti. a magas kormány a résztvevő tanulóknak a legmesszebbmenő vasúti viteldíj-kedvezményt biztosít. Ennek az összes tanári testületektől kérelmezését tartalmazza a mellékelt s a fogarasi állami főgimnázium tanárkara által is aláírt két folyamodvány, melyet az enyedi tiszttársakkal, kik - mint jeleztem - az egész mozgalmat irányítják, történt megállapodásból kifolyólag azzal a kérelemmel küldök meg Nagyságodnak, hogy kegyeskedjék azokat a nm. Vallás- és közokt., valamint kereskedelemügyi miniszter Uraknak átnyújtani s részéről az eredményeiben fontos kihatású ügyet ismert tekintélyével és befolyásával támogatni.

Alkalmatlankodásomért, mit azonban mentsen a szóban forgó ügy, szíves bocsánatát kérve, vagyok a Nagyságos Képviselő Úrnak

kiváló tisztelettel

Major Károly dr.

áll. főgimn. igazgató

[Budapest, 1908. február 29. ]

Méltóságos és kedves Komámasszony!

Bosszant a dolog, de nem segíthetek már rajta. A holnapi napomat lehetetlen úgy elrendezni, hogy elmehessek.

Délben Ruszt [!] Józsefnél egy Gyulai Pál-féle ebédre kell mennem, de miután délre magam is vendégeket hívtam (négy hírlapírót), hogy az ebédre elmehessek, a tegnapi nap folyamán átváltoztattam a holnapi (vasárnapi) ebédet vacsorává. Holnap este tehát vendégeim lesznek magamnak is, kiknek terminusát most már eltolni se lehet.

Ehhez járul még a másik malőr, hogy a fiúk se mehetnek, mert azok Budára ígérkeztek Enyedynéhez. Egész farsangon egyszer se voltunk nála. Pedig mi őt is nagyon szeretjük.

Nem afféle   <...>   koalíciós igazság, de őszinte, becsületes kijelentés, hogy szinte nyomja a szívemet, mint egy kő, az a rossz érzés, melyet <az> okoz a lemondás erről az estéről, hol a háziakkal együtt annyi kedves emberrel remélhetnék egypár órát tölteni, főképp azért, mert hosszas betegségem miatt egyszer se tudtam elmenni a télen.

De hát lesz még szőlő, lágy kenyér, s legközelebb magam állok elő egy tervvel, mely némileg pótolni fogja a mulasztást. Csak egy kegyességet kérnék, egy olyan időpontot megjelölni, amikor Patayné, Rudnaiék és a Komámasszony itthon vannak és szabadok.

Kezeit csókolva maradtam igaz tisztelettel

Febr. 29. 1908.

alázatos szolgája

Mikszáth Kálmán

[Címzés: ]

Méltóságos

özv. Csiky Kálmánné asszonynak,

Helyben

[Törökkanizsa 9. IV. 908.]

Kedves barátom!

Hogy mennyire megörültem levelednek, amelyre csak most, Somogyból és Krassóból való visszatérésem után válaszolhatok, azt magad sem képzeled. - Megcáfoltad vele előttem barátainknak lustaságodra célzó inszinuációit.

Nem igaz ez állítás, s még kevésbé tűnnék ez valónak, ha magad és tollad nem lennétek a helyzetből folyó viszonyok által feszélyezetten békóba verve - és szabad szárnyaira ereszthednéd gondolataidat és meggyőződésedet!

Köszönöm hívásodat, hogy felmenjek; de nem engedek csábításodnak, mert ismerem természetemet, melyből a keserűség, harag és jogos fölháborodás sokszor oly mérvben találna kitörni a házban történtek fölött, hogy abból komoly kellemetlenségeim lennének. - Jobb tehát, ha most még távol tartom magamat - ott leszek azonban, ha szükség lesz reám - ha nem, akkor egészen félreállok a politikától, mert közvetve is részese lenni a rombolás művének, nincs szándékomban.

Igazad van, hogy erős lejtőn vagyunk - a kiirtani ígért korrupció jobban díszlik, mint valaha, erkölcsileg, anyagilag és nemzeti szempontból sietünk a züllés felé, elvesztettük prezstízsünket Európa előtt, Ausztriával szemben volt politikai nagy fölényünk ma már teljesen fordított viszonyban áll, állami deviseünkül bátran felvehetjük az államvasútak jelvényét:

M(együnk) Á(ázsiába) V(issza)!

Soha oly gerinctelen vezetők nem voltak, mint ma, s ha igaz a wieni »traccs«, hogy a felség haragszik reánk, volt szabadelvű pártiakra, mert e korcs emberektől oly hosszú időn át visszatartottuk őt - akkor ez a legjobb characteristiconja a helyzetnek.

De már aztán abban nem vagyok veled egy nézeten, amikor félted a liberalizmust s azt állítod, hogy »ennek lőttek«. Ez teljesen kizárt lehetőség Magyarországon. Tehetnek amint tesznek is egyesek ily irányú kezdeményezéseket, és a parlament maga is meggondolatlanul felül ezeknek, azt sem tagadhatom, hogy a 48-as párt is letér sokszor a liberális útról, de hogy az általános irány reakcionárius vagy pláne klerikális lehessen, amíg mi, a magyar középosztály a lateinerekkel együtt lélegzeni tudunk, amíg az egész zsidóságot agyon nem verik és az összes újságírókat be nem zárják addig Magyarországon a liberalizmust nem féltem. Sokkal inkább tartok mástól! Veszélyt látok abban, hogy a mostaniak fölszabadították a nemzetiségieket itt és a Dráván...

[A levél vége az aláírással együtt hiányzik.]

[Körösladány, 1908. május 4.]

Nagyságos Mikszáth Kálmán úrnak,

a »Vasárnapi Újság« Szerkesztőjének

Budapest

Nagyságos Uram!

A mellékelt versek elolvasása előtt szíveskedjék e kísérő sorokat tekintetbe venni, s úgy gyakorolni szigorú kritikát a küldemény felett.

Tíz éve vagyok lelkésze egy nagy gyülekezetnek. Káplán koromban Nagyváradon, Iványi Ödön és Sass Ede mellett voltam 6 éven át az általok szerkesztett »Nagyvárad« belmunkatársa. Öt éven át szerkesztettem egy népszerű református néplapot »Ébresztő« címen. Tagja vagyok a Bihar megyei Szigligeti Társaságnak. Jelent meg több kisebb dolgozatom mellett »Unalom óráira« címmel egy szépirodalmi munkám, a »Gileád balzsama« címmel egy imakönyvem. Jelenben több vidéki egyházi lapok közt a Szabolcska Mihály által szerkesztett Téli Újságnak és a dr. Ferenczy Gyula által szerkesztett Debreceni Protestáns Lapnak vagyok dolgozó társa.

Ezen szerény vidéki körben dolgozás után most egy nagyobb egyházi verses munkát akarok kiadni »Bibliai Képek« címmel, melyből előleges mutatványt a fent jelzett egyházi lapok már közöltek, s folytatólagosan most is közölnek.

Mielőtt azonban a kiadásra végleg elhatároznám magamat, engedje meg, hogy a mellékelt versekre bírálatát kikérjem. Súlyt helyezek erre; úgy pedig, hogy kedvezőtlen ítélet esetén ki se adom könyvemet, melyből már 10 ívre való pedig készen van. Az esetre, ha e versek a »Vasárnapi Újság« színvonalát elérik, szíveskedjék valamelyiket közölni.

Remélt elnézését kérve soraimért vagyok

Körösladány, 1908. május 4.

Kiváló tisztelettel:

Tóth József

ref. lelkész

Becses észrevételeit a Szerkesztői izenetek közt »Nought« jel alatt kérem közölni.

[Postabélyeg kelte:] Horpács, 1908. máj. 8.

Igen tisztelt Méltóságos Asszony!

Igen köszönöm szíves sorait, melyek Horpácson találtak bennünket. László kivételével mind itt vagyunk, de rossz időnk van. (A szél bömböl és rázza a fákat, süvít a kéményekben már harmadnapja) s holnap, szombaton már hazamegyünk.

E gyorsan fölülkerekedett hazameneteli vágynak nagy tápláléka van, úgy hiszem, abban a körülményben is a rossz időn kívül, hogy kedves levélkéjében megígérte, hogy fölkeres bennünket.

Feleségem azt mondja, hogy most már, mióta új inasa van, már arra is megedződött a bátorsága, hogy vacsorán is elmaradhat idegen városban (mert a budaiaknak Pest mindig idegen város volt). Távol legyen tőlem, vagyis tőlünk, hogy szokásain rést akarjunk törni, de ha lehet, hatványozná az örömünket, ha vacsorára lenne szerencsénk, a Méltóságos Asszony által kijelölt bármelyik napon, a jövő héten. Nem a vacsora van itt szóban, hanem a hosszabb idő, amit velünk tölthet.

Ilonka tiszteletét küldi, mi pedig a fiúval kézcsókunkat jelentjük.

ősrégi tisztelője

Mikszáth Kálmán

[Címzés:]

Méltóságos

özv. Enyedi Lukácsné úraszonynak,

Budapest

Buda, Ostrom u. 3.

[Vád, 1908. évi május hó 15-én.]

Fogaras megye

Sárkányi járás

Nagyságos Képviselő Úr!

Tisztelettel alólírott mint a Vádi összes orsz. képv. választó Boéroknak elnöke »Unirea« bank pénztárnoka, van szerencsém ezen igazságos kérésemmel Nagyságodhoz és szeretett képviselő urunkhoz fordulni és pedig:

Édes leányom Strimbu Jose Cárolina szül. Boér egy korlátlan italmérési engedélyt kért a Brassói p. ü. igazgatóságtól, de nevezett hatóság annak megadását megtagadta, erre nevezett leányom a Nagyméltóságú m. kir. Pénzügyminisztériumhoz fellebbezést adott be, mely fellebbezés 1908. május 12-én felment.

Nagyságos Uram!

Méltóztassék ez ügyben mint híres, tehetséges és szeretett orsz. képviselő urunk közben járni, és nevezettnek a törvény-adott jogánál fogva segíteni, hogy az általa kért italmérési engedélyt megkaphassa, annál inkább, mert abba a helységbe még eddig is volt mérő hely, és most is nagyon szükséges tartja a fogyasztó közönség annak még további fennállását, továbbá a fogyasztó közönség nagyra emelkedett, mert Vád községben az újra f. évben felépített vasúti vonatok folyó évi September hótól fogva közlekednek, és említett községben vasúti állomás is lett felállítva, azért a kérdéses engedély nagyon célszerű, és eddig is fennállott más egyénre, aki meghalt, és kérelmező édes leányommal közöli rokona volt, azért még egyszer tisztelettel kérem Nagyságodat, méltóztassék ez ügyben közbenjárni és segíteni.

Végül bátorkodom megemlíteni, miszerint én minden orsz. képv. választás alkalmával az összes vádi választókat, mint elnök magam után vittem, és mind Nagyságod pártyára voltunk, azért remélem, hogy jelen kérésemnek helyt fogja adni és ügyünket pártolni. Maradtam teljes tisztelettel

Boeriu Irodion

Vádi összes boérok elnök és »Unirea«

bank pénztárnok

[Budapest, 1908. szeptember 27. után]

Kedves Bandi!

Rég nem gyönyörködtem olyan igazgyöngyben, amelynek a fénye, tüze énrám olyan hatást tett volna, mint a vasárnapi »Koboz krónika« a vegyes házasságokról.

Szinte kibékültem Sartó Jóskával, a »Ne temere« miatt, szerezvén nekem vele ezt az élvezetet - közvetve.

Szívből köszönt

öreg kollégád

Mikszáth Kálmán

[Budapest, 1908 okt. eleje-1909?]

[Fejléc:] Vasárnapi Újság szerkesztősége

Bp. IV. Reáltanoda utca 5. sz.

56. évf.

Édes Öregem!

Szíves ígéreted folytán számítok reá, hogy a regényt a jövő számban kezdjük. Annál is inkább, mert évnegyed van.

Azért hétfőn, ha megengeded - küldök a kéziratért. Sajnálom, hogy <nem> személyesen nem kereshetlek fel.

Sokszor ölel

régi barátod

Hoitsy

[Temesvár, 1908. november 7.]

123/1908. szám.

Nagyságos Úr!

Az Arany János-Társaság f. év november hó 28-án d. u. öt órakor Temesvárott irodalmi és művészi ünnepet rendez.

Van szerencsénk Nagyságodat tiszteletteljesen megkérni, hogy az ünnep fényét személyes közreműködésével emelni méltóztassék.

Temesvár és az egész Délvidék magyarságának közóhajtását tolmácsoljuk ezzel, mert régi vágya közönségünknek, hogy Nagyságodat - aki iránt már azóta viseltetik igaz tisztelettel, amikor szomszédságunkban Szegeden a Szegedi Napló főmunkatársa volt - színről színre láthassa a felolvasó asztalnál.

Hazánk egyik nemzetiségileg legexponáltabb helyén szolgáljak a nemzeti közművelődés ügyét; ezért Nagyságod hazafias missziót is teljesít, ha lejön körünkbe és támogatja szerény, de buzgó törekvéseinket.

Biztosan számítva arra, hogy tiszteletteljes meghívásunkat elfogadni méltóztatik, megkérjük Nagyságodat, hogy felolvasása címét velünk sürgősen közölni méltóztassék.

Kiváló tisztelettel és hazafias üdvözlettel vagyunk

Temesvárott, 1908. november hó 7-én.

Nagyságodnak

alázatos szolgái:

Dr. Szentkláray Jenő

elnök

Lendvai Miklós

főtitkár

Szabolcska Mihály

alelnök

[Budapest, 1908. november közepe]

Örülnék, ha valamely csekély arányban én is segédkezhetnék az Arany János-Társaság nemes munkájában s büszke vagyok, hogy rám is gondoltak - de sajnos, egészségi állapotom nem engedi, hogy ezúttal rendelkezésükre állhassak. Szégyen vagy nem szégyen, de én már megszüntem téli ember lenni. Novembertől kezdve áprilisig medve vagyok, aki bebújik a barlangjába s ki nem csalható onnan semmilyen andalító méhzúgásra.

Ezúttal a szokottnál is rosszabbul állok, állandó gyógykezelés mellett. Oda terjed tehát az én alázatos kérésem, méltóztassék engem olyan időben használni (a melegebb hónapokban), amikor még érek valamit.

Mikszáth Kálmán

[Grid, 1908. december 9.]

Nagyságos Uram!

A gridi áll. el. iskolánál újonnan szervezendő III-ik tanítói állás és ezen állásban Modolcsa Kornélia leányom kineveztetése érdekében tett intézkedést szívemből megköszönöm!

Magamat szíves pártfogásába ajánlva megígérem, hogy jótettét jóval fogom viszonozni. Tőlem telhetőleg iparkodni fogok, hogy Nagyságod országszerte ösmerős és tisztelt nevét környezetünkbe[n] nemcsak most, hanem mindenkorra emlegessük, mint országos képviselőnket.

Nekem és leányomnak tett becses ígéretét soha el nem felejtjük.

Hálás köszönetre és viszontszolgálatra magunkat lekötelezettnek nyilvánítjuk ki.

Kérjük Nagyságodat, kegyeskedjék az ügy felől érdeklődni. Leányom kineveztetése érdekében a Minisztériumban kérdezősködni és esetleg kineveztetését ismételten kérve sürgetni.

Erre az állásra nagy szüksége van, mert kívüle még öt kiskorú anyátlan árvám van.

Okmányaink bent vannak. A kir. Tanfelügyelőnk is írt a Minisztériumba érdekünkben.

Az ügy mibenállásáról szíves értesítést kérve vagyok

Grid, u. p. Sárkány. Fogaras m.

1908. évi december hó 9-én.

Nagyságodnak legjobb híve

Modolcsa György

gör. kat. lelkész

[Budapest, 1908. december 10. ]

Kedves Barátom!

A könyvedet a Petőfi-ház számára kaptam, s fogadd a gyönyörű dedikációért és műért egyaránt hálás köszönetünket.

Maradok szeretettel és tisztelettel

Bp. 908. 10/XII.

igaz híved

Ferenczi Zoltán

[Budapest, 1908. december 25.]

Igen tisztelt uram!

Kozmával és Fuchs Lajossal sokat vitatkoztam, hogy ezek-e azon híres szivarok, melyekről a pompás adoma szól.

Igen leköteleznél, ha a karácsonyi ünnepekben ezeket kipróbálnád.

Kiváló tisztelettel:

Rust József