A szent Háromság egy Isten nevében.

1. §. Mélyen érzem, hogy valamit Isten az ő akaratából teremtett és bizonyos elevelátó végezéséből elrendelt, mind a kiterjedt mennyéj boltjain, mind itt e széles földi téreken, mindent az okosság törvénye éltet és igazgat; látom jól, hogy a mit ez élet javára és tisztességére Isten kegyelme adott, ugymint királyságot, főbiróságot, hadnagyságot, ispánságot, főpapságot és egyéb méltóságokat, mindazt részint isteni parancsolat és rendelés, részint a törvény, részint a birák, részint a polgári jog hatalma, részint a jobbak és vénebbek tanácsa és javallata intézi, oltalmazza, osztja és alkotja; tudom bizonyosan, hogy minden renden valók mindenütt a földön, akármi tisztök legyen is, nemcsak az ő csatlósaiknak, hiveiknek, szolgáiknak, hanem fiaiknak is parancsolnak, tanácslanak, javallanak; azért hát, szerelmes fiam, ne legyek én se rest, neked még életemben tanulságot; intést, oktatást és tanácsokat adnom, hogy mind a magad, mind a te alattad valók élete módját azokkal ékesitsed, valamikoron a Mindenható engedelméből országolni fogsz én utánam.

2. §. Illik pedig, hogy figyelmetesen hallgatván reám, Isten bölcsességének beszéde szerint, őrizze meg elméd a te atyádnak parancsolatait, a ki Salamon szavával szól hozzád ekképen: Hallgasd szerelmes fiam, a te atyádnak bölcsességét, és a te anyádnak oktatását el ne hagyjad, hogy kedves ékessége légyen a te fejednek és megsokasuljanak tenéked a te életednek esztendei. Tehát ezen mondásból veheted eszedben: ha meg utálod azokat, de távol legyen, a miket én atyai kegyességemből hagyok neked, többé nem nyersz kedvet az Isten és az emberek előtt.

3. §. De halld meg a parancsolatot általhágó engedetlenek esetét és romlását. Ádám ugyanis, a kit a teremtő Isten, mennynek és Földnek alkotója, a maga hasonlatosságára formált és minden állatnak uraságának örökségébe helyhezett vala, megszegvén a parancsolatok tilalmát, azonnal elvesztette az ő tisztes boldog állapotját és a paradicsomban való megmaradást.

4. §. Isten ama régi választott és kedvelt népe is, mivelhogy megszaggató a törvény köteleit, melyeket Isten ujja kötözött vala, más-más módon veszett el azért: némely részét elnyelte a föld, némely részét irtó had ölte ki, némely része egymást konczolta fel.

5. §. Salamon fia is, elvetvén tőle az ő atyjának békességszerető szavát és felfuvalkodván kevélységgel; dárdaütésekkel fenyegeti vala a népet az ő atyjának ostora helyett; azért sok háboruságot szenvede országában és végezetre kiveték a királyságból.

6. §. Hogy ez ne essék rajtad, engedj nekem, fiam! Gyermek vagy, édes kicsi szolgám, pelyhes ágy lakója, ki minden gyönyörüségben tápláltatál és nevelkedél, hadakban, munkában járatlan, és gyönge a különféle nemzetek támadásai ellen, melyekben én már életemnek jóformán minden idején forgottam.

7. §. Itt az idő, hogy ne mindég a puha párnát ölelgesd, mely elkényeztet és tunyává teszen, a mi a férfiasság elvesztegetése, a gonosz gerjedelmek melegágya és megutálása a parancsolatoknak, hanem olykor keményebben is bánjanak veled, hogy figyelmetessé legyen elméd az én tanitásomra. Annakokáért ezeket elmondván, lássunk a dologhoz.

Mivel a királyi méltóság rendje ugy hozza magával, hogy arra egyedül a közönséges keresztyén hitet valló hivek jussanak, azért a mi tanitásink során az első helyet a szent vallásnak adjuk.

1. §. Elsőben is parancsolom, hagyom, javallom neked, én szerelmes fiam, ha kivánatos előtted a királyság koronájának tisztessége, légy a közönséges keresztyén apostoli hitnek szorgalmatos megtartója és ugy őrizzed azt, hogy minden alattad valóknak példát mutass és minden egyházbeliektől Krisztus vallása igaz követőjének méltán neveztessél, mely nélkül, tedd meg bizonynyal, sem keresztyénnek, sem egyházfiának mondani nem fognak.

2. §. Mert a kiknek hamis hitek vagyon, avagy jó cselekedetekkel bé nem töltik és fel nem ékesitik azt, minthogy megholt állat a hit cselekedetek nélkül, azok sem itt nem országolnak tisztességgel, sem az örök életnek koronájában részök nem leszen.

3. §. Ha pedig a hitnek paizsát megtartod, az idvességnek sisakját is felvészed. Ebben a fegyverben harczolhatsz nyilván igazsággal mind láthatatlan, mind látható ellenségid ellen. Lám, az apostol mondja: Hogyha tusakodik is valaki, nem koronáztatik meg különben, hanem ha igazán tusakodik.

4. §. Tehát a hit, melyről szólok, im ez: higyj Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében, és az ő egyszülött fiában, mi Urunkban Jézusban, a kit az angyal megjelentvén, születék szűz Máriától és mind e világ szabadulásáért keresztfán szenvede, és szent Lélekben, mely a próféták és apostolok és evangyélisták nyelvek által szólott; e háromnak tökéletes, megoszolhatatlan, szeplő nélkül való egy istenségét higyjed rendületlen, minden kételkedet nélkül. Ez a közönséges keresztyén hit, melyet - mint Athanasius mondja - valaki igazán és állhatatosan nem hiszen, idvességet nem lelhet.

5. §. Ha valamikor, de távol legyen, találtatnának a te fejedelemséged alatt olyak, a kik a szent Háromság ezen alkotmányát megbontani, avagy abban valamit elvenni vagy hozzátenni törekednének, tudjad, hogy eretnekség fejének szolgái azok és nem a szentegyház fiai.

6. §. Ilyeneknek pedig se táplálást se oltalmat ne adj, hogy magad is velők társnak és jóakarójoknak lenni ne láttassál: mert az efféle emberek mindenestől fogván megmételyesitik a szent vallás hiveit, megrontják imez Isten egyházának mostan gyüjtött gyönge nyáját és széjjel szórják azt. Hogy ez ne következzék, fő gondod legyen.

A királyi palotában bizonyára másod helyen áll a vallás után az egyház, melynek elsőben a mi fejünk, tudniillik a Krisztus hinte magot, azután az ő tagjai, ugymint az apostolok és a szent atyák által elplántáltatván és meg épülvén erősen, mind az egész föld kerekségén eláradott.

1. §. És noha untalan uj sarjat fakaszt magából, némely helyeken mégis mintegy régtőlfogva valónak ismerik. De, szerelmes fiam, gyönge és növendékeny ez, mely mostan a mi országunkban prédikáltatik, és azért szükség, hogy annál vigyázóbb, annál szorgalmasabb őrizői legyenek, hogy azt a jót, a mit a kegyelmes Isten az ő véghetetlen irgalmából nekünk érdemünk felett adott, a te henyeséged és restelkedésed és gondviseletlenséged el ne rontsa, semmivé ne tegye.

2. §. Mert valaki a szentegyház méltóságát kissebbiti avagy szeplővel illeti, Krisztus testének megcsonkitója az. Lám, az Ur maga mondotta Péternek, kit az ő szentegyháza őrizőjének és elöljárójának állata: Te, Péter, kőszikla vagy, és ezen kősziklán épitem fel az én anyaszentegyházamat. Ugyanis ő magát nevezi vala kősziklának, de sem fából, sem kőből épült egyházról nem szólott, hanem a megtérteket, Isten választott népét, hitre hajtott nyáját, mely keresztvizzel megmosatott, kenettel megkenetett, mondotta az ő szentegyházának.

3. §. Ha valaki boldogtalanul megbotránkoztatja e szentegyház tagjait vagy annak kicsinyeit, az evangyéliom irása szerint méltó, hogy malomkövet kössenek a nyakára és a tenger mélységébe vessék; azaz: vessék ki hatalma méltóságából, és az igazak gyülekezetén kivül maradjon a világnak keserűségében, mint pogány és publikánus.

4. §. Ezért hát, fiam, napról-napra buzgó törekedéssel kell őrt állanod a szentegyházban, hogy inkább gyarapodást lásson, mintsem fogyatkozást szenvedjen. Onnan is nevezék elsőben a királyokat felségeseknek, mert felsegélik vala az egyházat. Ezt cselekedjed te is, hogy koronád ékesebb, életed boldogabb és a te napjaid számosabbak legyenek.

A főpapi rend a király székének ékessége, s ezért a királyi méltóság a harmadik helyet a főpapoknak adja.

1. §. Szerelmes fiam! Legyenek ők a te véneid, ugy őrizd őket, mint szemed fényét. Ha megtartod az ő jóakaratjokat, nem lesznek félelmedre ellenségeid. Ha ők megbecsülnek, ugyan bátorsággal fogsz járni minden dolgaidban; az ő könyörgésök leszen a te dicséreted a mindenható Istennél.

2. §. Mert őket rendelte Isten az emberi nemzetnek őrizőkül, tette lelki pásztorokká és az egész egyházban vigyázókká és a szent sákramentom sáfáraivá és osztóivá.

3. §. Mert ő nálok nélkül fel nem állanak a királyok, sem országok. Az ő közbenjáróságok által töröltetnek el az embereknek bűneik. Ha őket igazán szereted, bizonynyal tenmagadnak lészen orvosságos és tisztességgel fogod igazgatni a te országodat; mert nekik adatott hatalom bűnösöket kötniök és bűnből oldaniok.

4. §. Ugyanis örök törvényt szerzett ő nekik Isten, és különrekesztvén őket a világtól, a maga nevének szentségében tette részesekké, és megtiltotta, hogy emberektől meg ne feddessenek. A szent Dávid királyért, meg ne bántsátok az én kenettimet! stb. Megbántja pedig Isten kenetteit, valaki az isteni és kánoni végezés ellen papi renden való férfiakat hamis vadak gyalázatával illet és a község elé vonszon; a mit is tenned egyáltalában tiltalak, fiam, ha boldog életet akarsz és királyságodat megbecsülni kivánod, mert az efféle dolgok busitják legfőképen az Istent.

5. §. Ha történetesen valaki azok közül, a kikről szólok, feddést érdemlő vétekbe esnék, dorgáld meg őt csak négy szem között, háromszor, négyszer, az evangyéliom tanitása szerint. Ha nem hallgatja meg a te intésidet titkon fenyittesd meg nyilván; mint irva vagyon: Ha szódat nem fogadja, mondd meg a gyülekezetnek. Mert ezzel a rendtartással magasztalod fel dicsőségre a te koronádat.

A főemberek, országnagyok, ispánok, vitézek, nemesek hűsége, ereje, serénysége, emberségtudása, bizodalma, a királyságnak negyedik ékessége.

1. §. Mert ők oltalmazzák az országot, a gyöngéket ők védelmezik meg, legyőzik ellenségeidet, öregbitik birodalmadat.

2. §. Legyenek ők neked, fiam, a te atyáid és testvéreid.

3. §. Senkit pedig ezek közül szolgaságra ne vess, avagy szolgádnak ne nevezz. Vitézlő rend legyenek, ne szolga rend. Uralkodjál felettek mindnyájan harag és kevélység és gyűlölség nélkül, békességesen, szeliden, emberségesen; megemlékezvén szüntelen, hogy minden ember azon egy állapotban vagyon, és semmi fel nem emel, hanem az alázatosság, és semmi meg nem aláz, hanem a kevélység és a gyülölség.

4. §. Ha békességestürő leszesz, királynak mondatol és király fiának, és szeretni fognak minden vitézeid; ha haragos, kevély, gyűlölködő, békéletlen, ispánok és főemberek felett fenhéjázó, bizony a vitézek ereje királyságod romlására válik és idegen nemzetnek árulják el a te országodat.

5. §. Ettől félj, és azért jóságos cselekedetek példájával igazgasd az ispánok élete módját, hogy megövezvén magokat a te szereteteddel, mindenha sérelmetlenül ragaszkodjanak a királyság méltóságához és a te uralkodásod minden tekintetben békességes legyen.

Türelem és igaz itélet a királyi korona ötödik ékessége.

1. §. Dávid király és próféta mondja: Isten, a te itéletedet adjad a királynak. És ugyanaz más helyen: A királynak ereje itéletet szeret. A türelemről Pál apostol beszél: Türők legyetek mindenekhez. És az Úr az evangyéliomban: A ti békességes türésteknek általa birjátok a ti lelketeket.

2. §. Erre forditsd elmédet fiam! Ha kivánod a királyság tisztességét, itéletet szeress; ha birni akarod a te lelkedet, légy békességestürő.

3. §. Én szerelmes fiam! Valahányszor valamely itéletet érdemlő ügy, vagy valaki jő te elődbe, a kinek főbenjáró dolga vagyon, légy türelmes hozzá és ne esküdözzél, hogy megbünteted őt; ez gyarlóság lenne és erőtelen szó, mert a bolond fogadást ember meg nem állja; és ne is itélj te magad, nehogy alábbvaló ügyekben forgódván, csorbulást szenvedjen a te királyi méltóságod; hanem az efféle ügyet bocsásd inkább a birákhoz, a kikre bizva vagyon, hogy törvény szerint igazitsák el azt.

4. §. Ovakodjál birónak lenned, örvendezz pedig, hogy király vagy és annak neveztetel. A békességestürő királyok uralkodnak, de a törhetetlenek rettegtetnek.

5. §. Valamikor pedig a te méltóságodhoz illendő dologban adatik itélned, itélj békességes töréssel, szánakodással, irgalom szerint, hogy legyen dicséret és tisztesség a te koronádnak.

A vendég és jövevény népekben oly nagy haszon vagyon, hogy a királyi méltóság érdem szerint nekik adhatja a hatodik helyet.

1. §. Honnan gyarapodott a római birodalom kezdetben, és magasztaltattak fel dicsőségre a római királyok, hanem hogy különféle tartományokból sok jelesek és bölcsek sereglenek vala oda? Bizony, hogy Róma mind e mai napig szolgaságban lenne, ha Aeneas maradéka szabaddá nem tette volna.

2. §. Mert a mint különb-különbféle tartományok széléről jőnek a vendégek, különb-különbféle szót és szokásokat, fegyvert és tudományt hoznak magokkal, a mi mind a király udvarát ékesiti és teszi nagyságosabbá, és igen megrettenti az idegeneknek magahitt szivöket.

3. §. Lám, gyönge és töredékeny az egynyelvű és egyerkölcsű ország.

4. §. Hagyom azért, fiam, adj nekik táplálást jóakarattal és tisztességes tartást, hadd éljenek nálad örömestebb, hogysem másutt lakozzanak. Mert ha te elrontani törekedel, a mit én épitettem, vagy ha mit én gyűjtöttem, te széjjel hányod azt, bizony mondom, nagyon nagy kárát fogja vallani országod. A mit hogy eltávoztass, növeld naponként a te országodat, hogy a te koronádnak felségét mindenek tiszteljék.

A királyok törvénytevő székén a tanácsot illeti a hetedik hely.

1. §. Mert a tanács állat királyokat, kormányoz országokat, védelmezi a hazát és csendesiti a hadakozást, győzedelmet szerez, elkergeti az ellenséget, megnyeri a barátokat, városokat épit és elrontja az ellenség táborát.

2. §. Minthogy pedig hasznos a tanácskozás, már nekem úgy tetszik, hogy ne bolondok és maganagyzó és középszerű emberek gyülekezete legyen, hanem az öregebbek és jobbak, feljebbvalók és nagytiszteletű vének szóljanak hozzá és mixeljék azt.

3. §. Annakokáért, fiam, ifjakkal ne tanácskozzál, és valaki kevésbbé bölcsen szóló, tanácsot attól ne kérj, hanem a vénektől, a kiket az ő esztendeikre és bölcsességekre nézve megillet azon dolog. Mert a királyok tanácsa lakozzék a bölcsek szivében és ne kövesse a nyughatatlan elméjű bolondok ösvényét.

4. §. Mert ha jársz a bölcsekkel, bölcs leszesz; ha forgódol a bolondokkal, társúl adod magadat azokhoz; igy szólván a szent lélek Salamon által: A ki jár a bölcsekkel, bölcsek barátja lészen, és nem lészen hasonlóvá a bolondokhoz. Dávid pedig ekképen énekel: A szenttel szent lészsz, és az ártatlan férfiuval ártatlan lészsz, és a választottal választott lészsz, és az elfordulttal elfordulsz.

5. §. Ki-ki azért abban legyen foglalatos, a mit az ő ideje hoz magával, tudniillik az inak fegyverben, vének a tanácsban.

6. §. Mindazáltal az ifjakat a tanácsból egészen kirekesztened nem kell. De valahányszor tanácsot tartasz vélek, ha szinte alkalmatos lenne is tanácsok, vidd mégis mindig az öregebbek eleibe, hogy minden cselekedeteidet a bölcsesség mértékéhez mérjed.

Az ősök követése a királyi méltóság nyolczadik lépcsője.

1. §. Tudd meg, hogy legnagyobb disze a királyságnak: az előbbeni királyok nyomában járni és követni a tisztes atyákat. Mert valaki megútálja az ő a eleinek végzésit és Isten törvényére gondja nincsen, elpusztúl. Mert azért atyák az atyák, hogy táplálják az ő fiaikat; és azért vannak a fiak, hogy megfogadják az ő atyjok szavát.

2. §. A ki ellentáll az ő atyjának, Istennek ellensége az. Mert az engedetlenkedők mind Istennel ellenkedők. Mert az engedetlenség fuvallata elhervasztja koronád virágait. Mert az engedetlenség az egész országnak veszedelme.

3. §. Annakokáért, szerelmes fiam, legyenek te előtted mindég nyilván a te atyádnak parancsolatai, hogy szerencséd gyeplőjét királyi kéz hordozza mindenütt. Az én szokásimat legalább, melyek a királyi méltósághoz illendők, minden kételkedés gáncsa nélkül kövesd, mert nehéz lesz e tartomány táján országlanod, ha nem követended az előtted való királyok példáját.

4. §. Kicsoda az a görögök közül, a ki görög törvénynyel igazgatná a rómaiakat? avagy kicsoda az a rómaiak közül, a ki római törvénynyel igazgatná a görögöket? Senki. Kövesd azért az én szokásimat, hogy a te néped között kiváltképen becsültessél és dicséretet nyerj az idegenek előtt.

Az imádság gyakorlása fő eszköz a királyok idvességéhez, és azért a királyi méltóság rendtartásában a kilenczedik pont ez.

1. §. A szüntelen való könyörgésben megtisztulás és bűnbocsánat vagyon. Te pedig fiam, valahányszor Isten házába mégy az ő imádására, Salamonnal, a király fiával, magad is király lévén, imádkozzál mindég ekképen: Küldd el Uram a bölcsességet a te nagyvoltodnak székétől, hogy velem légyen és velem munkálkodjék; hogy tudjam, mi légyen kedves nálad minden időben. És ismét: Uram atyám, én életemnek Istene, ne hagyj engem álnokságnak gondolatában. Az én szemeimnek ne adj kevélységet, és a gonosz kivánságot távoztasd el tőlem Uram. Vedd el tőlem a testnek kivánságit, és a tisztátalan és esztelen léleknek ne adj engem Uram.

2. §. A régi királyok tehát igy imádkoznak vala. Te is épen igy imádkozzál, hogy Isten minden bűneidnek eltörlésére méltasson, hogy mindenektől győzhetetlen királynak neveztessél.

3. §. Könyörögj azért is, hogy a henyeséget és tunyálkodást eltávoztassa tőled és adjon tenéked segedelmet minden jóságos cselekedetekben, győzedelmet a te látható és láthatatlan ellenségid ellen, hogy minden alattad valókkal egyetemben bátorságosan és minden ellenséges támadástól menten végezhesd él a te életednek folyását békességben.

A jóságos cselekedetek törvénye fő ékesség a királyok koronáján és a parancsolatok közt a tizedik.

1. §. Mert a jóságos cselekedetek ura, maga a királyoknak királya. Tehát valamint az ő mennyei seregének teljességgel tiz kara vagyon, ugy a te életed forgásának is tiz parancsolatja legyen.

2. §. Illik a királynak kegyesnek, irgalmasnak, és több egyéb jóságokkal teljesnek és ékesnek lenni. Mert a kegyetlenséggel és gonoszsággal fertőzött király haszontalan keres király nevet, mivel bitornak mondatik.

3. §. Azért hát, szerelmes fiam, te lelkem gyönyörűsége, én reménységes magzatom! kérlek, parancsolom, hogy mindenütt és mindenekben kegyességgel járván, fedezd bé kegyelemmel nemcsak a te atyádfiait és rokonságodat, avagy a főembereket, hadnagyokat, gazdagokat, vagy a szomszédokat és haza lakosait, hanem az idegeneket és minden embert is, valaki tehozzád jövend. Mert a kegyesség jótéte vezérel a fő boldogságra.

4. §. Légy irgalmas minden szenvedőkhöz, az Úrnak amaz intését hordozván szüntelen szivedben: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot.

5. §. Légy békességestürő mindenekhez; nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz is, a kik hatalom nélkül szűkölködnek.

6. §. Azután légy erős, hogy a jó szerencsében fölöttébb ne kevélykedjél, vagy a bal szerencsében meg ne aláztassál.

7. §. De alázatos is légy, hogy Isten felmagasztaljon mind itt, mind a jövendő életben.

8. §. Légy mérsékletes, hogy mód felett senkit ne büntess vagy ne kárhoztass.

9. §. Légy szelid, hogy az igazságnak soha ellent ne tarts.

10. §. Légy tisztességtudó, hogy soha senkit szánszándékból gyalázattal ne illess.

11. §. Légy szemérmetes, hogy minden bujaságnak fertőjét, mint a koporsóra való utat, elkerüljed.

12. §. Mind ezekből, a miket im egybeszedegettem, készittetik a királyság koronája, mely nélkül sem itt nem országolhat senki, sem az örök életre el nem mehet.

Isten kegyelme velünk.

1. §. A királyi méltósának a közönséges keresztyén hit éltető erejéből táplált munkássága sikeresebb és derekasabb szokott lenni más méltóság munkáinál.

2. §. És mivelhogy minden nemzet az ő tulajdon törvénye szerint igazodik, azért Mi is, országunkat Isten akaratából kormányozván, mind a régi és mostani császároknak példájokra, tanácsi elmélkedésből szabtunk módot a mi népünknek, hogyan élne tisztességes és háboruság nélkül való életet: hogy valamint meggazdagittatott isteni törvényekkel, azonképen világi törvények alá is vettetett légyen ; hogy a mennyi előmenetelt nyernek a jók az isteniek állal, annyi kissebséget szenvedjenek a gonoszok és bűnösök emezek által. Valamelyeket pedig elvégeztünk, a következőkben jegyeztük ide alá.

A ki gőgös kevélységében fenhéjázva, Isten házát semmibe veszi, és az Istennek szentelt és Isten tiszteletére a király oltalmának szárnyai alá helyheztetett javakat becstelenül illetendi avagy azokban elvenni merészkedik, akárki legyen, mint Isten házának megtámadóját és rontóját, rekeszszék ki a gyülekezetből.

1. §. Mert illik, hogy érezze haragját a király urnak, valaki az ő jóakaratát megveti és rendelését általhágja.

2. §. Mindamellett parancsolja meg a király az ő birodalma alatt való embereknek, hogy a mi adományt engedett, azt bántatlanul hagyják. Ne hallgasson pedig afféle meggondolatlan bizonygatásokra, hogy nem kell egyházi vagyon, az az, hogy az Uraknak Urának nem kell jószágot adni. Tehát legyen az a király oltalma alatt és viseljen gondot róla mint a maga tulajdon örökségéről, sőt még jobban, mert a mennyivel nagyságosabb Isten az embernél, annyival előbbvalók Isten dolgai a halandók javainál.

3. §. És azért ugyan megcsalatkozik minden, a ki többet kérkedik ő magának, hogynem az Urnak dolgaival; a melyeknek Istentől rendelt őre és oltalmazója nemcsak megtartani tartozik azokat szorgalmatos gonddal, hanem gyarapitani is köteles; és inkább is illik azokat oltalmaznia és öregbitenie, melyeket előbbvalóknak mondottunk, mint a maga dolgait.

4. §. Valaki tehát esztelenül, jámbortalan botorságból kisértené a királyt, hogy jó szándokától elforditsa, és az ilyennek elméjét megcsendesiteni semmi módon nem lehetne, ha szinte valamelyes ideigvaló szolgálatra alkalmatos tag lenne is, vágja el a király magától és vesse ki, amaz evangyéliomi tanitás szerint: Hogyha a te lábad vagy kezed, vagy a te szemed azt miveli, hogy megbotránkozzál, vágd el vagy vájd ki azt és vesd el tőled.

Akarjuk, hogy a püspököknek legyen hatalmok az egyház ügyeit ellátni, igazgatni és kormányozni, és az egyházban sáfárkodni, a kánonok tartása szerinti.

1. §. Akarjuk, hogy a világiak az egyházak igazgatásában, az árvák és özvegyek oltalmazásában az ő szolgálatjokhoz alkalmaztassák magokat, és engedelmesek legyenek nekik a keresztyén vallás megtartásában.

2. §. És az ispánok és birák legyenek az egyház előljáróival egyetértők az igazságtételben, mint Isten törvénye parancsolja.

3. §. És az igaz törvényt se valakinek hazugsága vagy hamis tanusága, se hitszegés vagy jutalom, semmiképen meg ne vesztegesse.

Legyenek pedig a tanuk és vádlók minden gyalázat foltja nélkül való feleséges és családos emberek és mindenestől fogván Krisztus követői.

1. §. Világi ember tanuságát papi rend ellen senki el ne fogadja.

2. §. És senki valakit a papok közül nyilvánságosan vallatni ne bizakodjék, hanem csak az egyház előtt.

Tudjátok meg atyánkfiai mindnyájan, hogy mindeneknél feljebb munkálódnak a papok.

1. §. Mert kiki közűletek a maga terhét hordozza, ők pedig a magokét és mindenekét egyen egyen.

2. §. Annakokáért, valamint ők ti értetek mindnyájan, ti is azonképen tartoztok ő érettek munkálódnotok minden erővel; ugy annyira, hogy ha kell, a lelketeket is rátegyétek értök.

Királyi hatalmunknál fogva végeztük, hogy kinek-kinek szabad legyen azt a mi az övé, a maga feleségének, fiainak és leányainak, szintugy rokonainak vagy az egyháznak osztania és adnia.

1. §. És az ő rendelését halála után se merje megbontani valaki.

Akarjuk azt is, hogy valamint másoknak adtunk hatalmat az ő javaikat birniok, ugy a mi javaink is, vitézeink, szolgáink, és valamelyek a mi királyi méltóságunkhoz tartozandók, épségben maradjanak.

1. §. És senki valamit azokból el ne ragadjon vagy sikkaszszon, se valaki az elől mondottakban a maga számára kedvezést keresni ne merészeljen.

Tehát, ha pap vagy ispán, vagy más keresztyén ember vasárnapon találna munkában valakit, akárki legyen, űzzék el a munkától.

1. §. És ha ökörrel dolgozott, vegyék el ökrét és adják ételül a vár népének.

2. §. Ha pedig lóval, vegyék el lovát, melyet a gazdája ökrön váltson meg, ha kedve tartja: és azon ökröt egyék meg, a mint mondtuk.

3. §. Ha valakit egyéb szerszámokkal találnak, vegyék el szerszámait és ruháit, melyeket bőrén váltson meg, ha akar.

Ugyan a papok meg az ispánok hagyják meg, mindenfelé a falusbiráknak, hogy vasárnaponként az ő felszólitásokra minden ember, nagyja és apraja, férfia s asszonya, mind templomba menjen, kivéve azokat, a kik a tűzhelyét őrzik.

4. §. Valaki pedig konokul hátramarad, csapják meg és kopaszszák meg.

Valaki a kántornapi bőjtöt, kit mindenki tud, hust evén megszegi, egy egész hétig bőjtöljön bezárva.

Valaki pénteki napon, melyet az egész keresztyénségben megtartanak, hust eszik, egy hétig böjtöljön bezárva.

Ha ki annyira megáltalkodik, a mi távol legyen minden keresztyén lélektől, hogy a pap intésére nem akarná meggyónni az ő bűneit, fekügyék sirjába minden egyházi szolgálat és alamizsna nélkül, mint hitetlen.

1. §. Ha pedig a rokonok és hozzá közeliek mulatnák el hogy papot hivjanak, és igy történnék gyónatlan halála, boldogitsák könyörgéssel és vigasztalják alamizsnával: de rokonai keserüljék meg az ő gondatlanságokat bőjtöléssel, a papok tetszése szerint.

2. §. A kik pedig hirtelenvaló halál veszedelmébe esnek, temessék azokat az egyház minden tisztességtételével, mert Isten itéletei titkosak és elrejtettek mi előttünk.

Ha valaki, nem törődvén a keresztyénséggel, henyeségből nagy esztelenül a vallás ellen vétene valamit, itélje meg a püspök az ő vétségének mivoltához képest az egyház törvénye szerint.

1. §. Ha pedig ellenkezéstől késztetve, a reá mért büntetést elviselni nem akarná, ismét azon itélet sujtolja hétszer izig.

2. §. Végezetre, ha teljességgel nyaka engedetlennek találják, tegyen a király törvényt reá, mint a keresztyénség védője.

Ha valaki történetesen öl meg valakit, tizenkét arany pénzt fizessen és bőjtöljön, mint a kánonok rendelik.

1. §. Ha pedig szabad ember a szolgáját öli meg valakinek, adjon más szolgát érte, vagy árán váltsa meg és bőjtöljön a kánonok szerint.

Ha valaki az ispánok közül megkeménykedvén az ő szivében, lelke idvességével nem gondolván, a mi távol járjon a hivők elméjétől, felesége vérében fertőznék, engesztelje meg az asszony rokonságát ötven tinóval mint a királyi tanács végezte, és bőjtöljön a kánonok rendelése szerint.

11. §. Ha pedig valamely jóravaló vitéz esik azon vétekbe, adjon a rokonoknak tiz tinót ugyanazon tanácsi végzésből, és bőjtöljön a mint mondtuk.

2. §. És ha közrendű ember cselekesz azon gonoszságot, békéljen meg öt tinón az atyafiakkal és alázza magát bőjtölésben, mint elöl mondatott.

Ha találkozik valaki a tehetősbek közül hitetlen, romlott szivü, eskütörő, hiteszegett ember, keze vesztével fizessen hitszegéseért vagy váltsa meg kezét ötven tinóval.

4. §. Ha pedig közrendű ember szeg hitet, vágják el a kezét vagy váltsa meg tizenkét tinóval, és bőjtöljön, mint a kánoni törvény parancsolja.

Ha valaki haragra gerjedvén és felfuvalkodván kevélységgel, szándékos emberölést követ el, tudja meg, hogy száztiz arany pénzt fizet érte, a mint a mi tanácsunk végezte.

4. §. Ebből ötvenet a király kincstárába vigyenek, a más ötvenet adják a rokonoknak, tize pedig az itélőbiráké és közbenjártaké legyen. És maga a gyilkos bőjtöljön a kánonok rendelése szerint.

Végeztük, hogy ha valaki irgalomból, tanubizonyság előtt, szabadsággal ajándékozza meg az ő tulajdon szolgáit és szolgálóleányait, irigység miá senki ne merje az ő halála után szolgaságra vetni azokat.

1. §. Ha pedig szabadságot igért, és halála gátolván, bizonyságtételt nem szerzett róla, özvegyének és fiainak legyen hatalmok azon szabadságot megbizonyitaniok és alamizsnálkodniok a szegényeknek a férj lelke váltságáért, tetszésök szerint.

A kik Isten igéjének hallgatására templomba gyülekezvén, ott a misemondás ideje alatt egymás között suttognak, egyebeket léha fecsegéssel zavarnak és a szent leczkék éltető szavára nem figyelmeznek: ha öregebbek, dorgálják meg őket és szégyenséggel űzzek ki a templomból.

1. §. Az ifjakat és közrendűeket pedig kössék ki mindenek szeme láttára a templom pitvarába és ostorozzák meg az ily nagy vakmerőségért.

Hogy ezen ország népének a szolgák és szolgálóleányok minden zaklatásától és vádaskodásától nyugta és maradása legyen, a királyi tanács végzése teljességgel megtiltotta, hogy semmiféle vétek okáért valamely szolgaszemély vádlást és tanuságot az ő ura vagy asszonya ellen ne tehessen.

Mivelhogy Istenhez méltó dolog és igen jó az embereknek, ha kinek-kinek az ő szabad szándéka szerint folynak élete napjai, annakokáért királyi végzésből rendeltetett: hogy ezentul senki az ispánok vagy vitézek közül szabad embert szolgaság alá vetni ne merjen.

1. §. A mit ha ki gőgös merészség ösztönéből tenni bátorkodnék, legyen tudtára, hogy tulajdonából váltja meg; a mely váltság király és ispán között oszoljon, mint a többi.

De ha valaki, eddig szolgaságban tartatván, törvény előtt keres oltalmat az ő szabadságának és megtalálja azt, éljen csak a szabadsággal, és a ki őt szolgaságban tartja vala, váltságot ne adjon.

Akarjuk, hogy minden urnál megmaradjon az ő vitéze és senki más rá ne beszélje azt, hogy elhagyván régi urát, hozzá szegődjék. Mert ebből támad a perpatvarkodás.

Ha valaki vendéget fogad magához jóakarattal és annak tisztességes tartásáról gondot visel, valameddig tellett szándéka szerint látja, ne hagyja el a vendég az ő gazdáját, se lakó szállást ne keressen másnál.

Ha valakinek vitéze vagy szolgája elszökik máshoz, és az, a kinek vitéze vagy szolgája megszökött, követét küldi annak visszahozatalára, és a követet ottan akárki megveri vagy megostorozza: elvégeztük a mi nagyjaink tanácsában, hogy a verekedő tiz tinóval fizessen meg érte.

Akarjuk nyilván, hogy az özvegyeknek és árváknak is legyen részök a mi törvényünkben, ily ok alatt: ha valamely özvegynek fiai, leányai maradnak, és azokat nevelni, mind éltiglen velek lakni fogadkozik, legyen a mi engedelmünkből hatalma, hogy azt mivelhesse, és senki uj házasságra ne kényszeritse őtet.

1. §. De ha megmásolván az ő szándékát, ismét férjhez akarna menni és az árvákat elhagyná, egyáltalában semmit az árvák javaiból magának ne tulajdonitson, hanem csak hozzá illendő öltöző ruhát adjanak véle.

2. §. Ha pedig magzat nélkül maradt el özvegyül, és házasságtalan az ő özvegységében való megmaradásra igéri magát, akarjuk, hogy birja minden javát, és valamit azzal cselekedni akar, cselekedje azt. És az ő holta utánszálljanak vissza azon javak a férje rokonságára, ha vannak rokonai; ha pedig nincsenek, legyen örököse a király.

Ha ki a vitézek közül rút szeméremtelen, valamely leányt az ő szüleinek engedelme nélkül rablana feleségül magának, parancsoljuk, hogy adja vissza a leányt a szülőknek, ha mingyárt valami erőszakot mivelt volna is rajta; és a rabló tiz tinóval fizessen a rablásért, jóllehet azután meg is békéljen a leány szüleivel.

1. §. Ha pedig valamely szegény vagy közrendű ember indul ilyen cselekedetre, tegye jóvá a rablást öt tinóval.

Hogy a szabadok az ő szabadságok szeplőtelen tisztaságát megőrizzék, óvni akarjuk őket a mások szolgálóleányaival való paráználkodástól.

1. §. Valaki tehát ezen törvényt meggondolatlanul általhágván, másnak a szolgálóleányával paráználkodnék, tudja meg, hogy bűnbe esett, mely bűneért első izben vérig veszszőzik és megkopasztják. Ha pedig másod izben paráználkodik azzal, ismét veszszőzzék vérig és kopaszszák meg. Ha harmad izben, legyen szolgatársa a szolgálóleánynak vagy váltsa meg magát.

2. §. Ha pedig a leány fogadna tőle méhében és nem tudna szülni, hanem a szülésbe halna, más szolgálóleányt adjon érte.

3. §. Hasonlóképen ha valaki szolgája paráználkodik másnak a szolgálóleányával, azt is veszszőzzék vérig és kopaszszák meg; és ha a leány fogadna tőle méhében és a szülésbe halna, adják el a szolgát és árának fele legyen a leány uráé, fele pedig maradjon mindenkor a szolga urának.

Hogy senki azok közül, a kik szabadok nevén neveztetnek, valakinek bosszuságot tenni ne merjen, rettentjük és óvjuk őket.

1. §. Mert im ezen királyi tanács végezte, hogy ha szabad ember másnak a szolgálóleányát választja házastársul, tudtával a leány urának, elveszitvén az ő szabadsága birását, örök szolgaságra vettessék.

Hogy mind a két nemen valók bizonyos törvény alatt és bosszuvallás nélkül éljenek és gyarapodjanak, ezen királyi végzéssel rendeltetett: ha valaki szilaj gerjedelmében az ő felesége utálása miá elhagyja hazáját, minden a mit a férj bir vala, legyen az asszonyé, valameddig férjére várakozni akar, és senki őtet más házasságra kényszeriteni ne merje.

1. §. De ha kedve tartja, magával vivén hozzá illendő ruháit, egyéb javakat pedig kibocsátván kezéből, szabad legyen házasságra mennie. És ha férje, hallván ezt, visszatérend, ne legyen szabad neki mást feleségül venni az ő vétkeért, hanem csak a püspök engedelmével.

Mivelhogy szörnyűséges dolog és utálatos minden ember előtt, ha férfinép, és még annál is inkább, ha asszonynép tapasztaltatik lopásnak cselekedetében, azért a királyi tanács ezt végezte: ha férjes asszony lop, férje váltsa meg.

4. §. És ha másodszor esik azon vétekbe, hasonlóképen váltsa meg: ha pedig harmadszor, adják el.

Végeztük: hogy ha valaki más ember épületeit ellenségeskedésből felgyujtja, állassa helyre az épületeket, és valami házi eszköz odaégett, fizesse meg, és annakfelette adjon tizenhat tinót, ki összevéve hatvan ezüst pénzt ér.

Ha valami boszorkány találkozik, vigyék a birák törvénye szerint az egyház eleibe és bizzák a papra, hogy bőjtöltesse és oktassa hitben: bőjtölés után pedig menjen haza.

4. §. Ha másod izben találtatik azon vétekben, alázza meg magát ismét bőjtöléssel; annakutána a templom kulcsával keresztforma bélyeg süttetvén mellére, homlokára és a válla közzé, menjen haza.

2. §. Ha pedig harmad izben, adják a birák kezébe.

Hogy Isten teremtménye minden gonosznak ártalmától ment maradjon és senkitől kárvallást ne szenvedjen, hacsak nem Istentől, ki előmenetelét is adja, tanácsi végzésből vetettünk nagy rettentő tilalmat az ördöngösöknek és bűbájosoknak: hogy senki bűbájjal vagy ördöngös tudománynyal egy embert is eszéből kiforgatni vagy elveszteni ne merjen.

4. §. De ha mégis ember vagy asszonyember ennekutána ilyetén dologra vetemednék, adják annak a kezébe, a kit megrontott, avagy rokonai kezébe, hogy tegyenek törvényt reá az ő akaratjok szerint.

2. §. Ha pedig jővendőmondók találtatnának, a kik hamuban s más effélékben mesterkednek, igazitsa meg őket a püspök az ostorral.

Akarjuk, hogy állhatatos béke és egyesség legyen mind nagyok és kicsinyek között, mint az apostol mondja: Mindnyájan legyetek egyesek; és senki másra támadni ne merjen.

1. §. Mert ha valaki az ispánok közül ezen köztanácskozás határozata után oly nyakas engedetlen leend, hogy mást a házánál keres halálra és dulja annak javait, és a ház urát otthon találván, vele viaskodik vagy megöli őt, bűnhödjék a kivont kardról való törvény szerint.

2. §. De ha azon ispán esik el ott a bajban, fekügyék megtorlatlanul.

3. §. És ha valamely vitéz más vitéz udvarát vagy házát támadja meg, fizessen érte tiz tinóval. Ha pedig amaz maga el nem jövend, hanem az ő vitézeit küldi oda, száz tinót adjon a támadásért.

4. §. Ha közember más hasonló sorsunak a kunyhójára tör, bűnhödjék öt tinóval.

Minden tiz falu templomot épitsen és ajándékozza meg azt két házzal és ugyanannyi cseléddel, továbbá lóval, kabalával, hat ökörrel és két tehénnel, harmincznégy darab apró barommal.

4. §. Ruhákról pedig, mind papi öltözőkről, mind oltártakarókról, a király gondoskodjék; papról és könyvekről a püspökök.

Hajoltunk a tanács egyakaró kérelmére, hogy ki-ki ura legyen az ő tulajdonának, szinte ugy a király adományainak is, mig él; kivéve a püspökséghez vagy ispánsághoz tartozandókat.

1. §. És az ő halála után fiai hasonló urasággal birják örökségöket.

2. §. És senki semmi vétek okáért kárvallást az ő javaiban ne szenvedjen, hanem ha a király életére tör, vagy országárulást követ el, vagy idegen földre szökik.

3. §. Akkor a királyra szálljanak javai, őt magát pedig itéljék meg, de ártatlan fiainak bántások ne legyen.

Ha valakinek szolgája más ember szolgáját öli meg, a gyilkos ura a megölt szolga fele árával elégitse meg annak urát, ha tudja; ha pedig nem, negyvennapi bőjt után adják el a szolgát és osztozzanak az árán.

Azt a szolgát, ki szabad embert öl, váltsa meg ura száztiz tinón ha akarja, vagy adja kézbe.

Ha valaki más ember szolgáit elszabaditani igyekeznék, valahány szolga leszen, annyi cseléddel fizessen érte.

1. §. Ebből két rész a királyé, a harmadik a szolgák uráé legyen. A király pedig az ő részéből egy harmadot adjon az ispánnak.

Valamely szolga először követend el lopást, adja vissza a mit lopott és váltsa meg az orrát öt tinóval, ha tudja; ha pedig nem, vágják le.

Ha vágott orral ujra lop, váltsa meg a fülét öt tinóval, ha tudja; ha pedig nem, vágják le a füleit.

1. §. Ha harmadszor lopott, haljon meg.

Szabad embernek, ha lopásban vétkezik, ily törvényt szerzettünk bűnhödésére: hogy egyszer váltsa meg magát, ha tudja; ha pedig nem, adják el szolgaságra.

1. §. Ha eladatván lopand, a szolgák törvénye alá vettessék.

2. §. Ha másodszor is, ugyanazon törvény teljék be rajta. Ha pedig harmadszor, élete veszszen.

Ha ki az ispánok közül a király részét elsikkasztja, adja meg a mit sikkasztott és a kétszeresével bűnhödjék.

Ha ki a vitézek közül megvetvén az itéletet, a mit az ő ispánja igazán itélt, feljebb a királyhoz viszi ügyét, hogy az ispán hamis birónak láttassék: tiz arany pénzzel legyen adózója az ő ispánjának.

Ha valamely ispán keresett oknak ürügyével, erőszakkal veszen el a vitéztől valamit, adja vissza és azonfelül a magáéból fizessen megannyit.

Ha pedig a vitézek közül valaki szabad akaratjából adott valamit, és hazudván állitja, hogy erőhatalommal vették el tőle: azt is veszitse el és azonfelül adjon megannyit.

Valaki embert öl karddal, azon kard által veszszen el.

Valaki pedig kardot vonván, akárkit mást megnyomorit, vagy a szemén, vagy a lábán, vagy a kezén, hasonló veszedelmét szenvedje az ő testének.

És ha valaki megsebesit valakit kardjával, és a sebesült meggyógyul és felépül az ő sebéből, fizesse meg a vérdijat érte, a ki okozta.

Ha valaki dühe gerjedelmében kardját kivonja, de mindazáltal sebet nem ejt vele, csupán a mezitelen kardért bűnhödjék a vérdij felével.

Ha valaki a szolgák közül a király vagy ispán udvarán előljáróvá leszen, hallgattassék meg az ő tanuságtétele az ispánok között; szintugy akkor is, ha valamely szolga a maga urát, vagy vitéz a maga ispánját öli meg.

Ha valaki pártot üt a király vagy ország ellen, annak oltalmat ne adjon a templom.

1. §. És ha valaki akármi módon a király élete vagy méltósága ellen esküszik össze, vagy megkisérti azt, avagy a kisértővel tudva egyetért, legyen átok rajta és foszszák meg a hivekkel való minden közösségtől.

2. §. Vagy ha valakinek valami efféléről tudomása vagyon, és noha bizonyságot tehetne róla, meg nem jelenti, ugyanazon büntetés szálljon reá.

A kinek Isten tizet ad egy évben, a tizediket adja Istennek.

1. §. És ha valaki elrejti a tizedet, kilencz részt adjon érte.

2. §. Valaki pedig a püspöknek osztott tizedet meglopja, mint lopót itéljék meg és az ilyennek váltsága mind a püspöké legyen.

Ha ki valamely ispánnak vagy más keresztyén embernek álnokul ezt mondja: Hallám vesztedre szólni a királyt, és reá bizonyodik a dolog, haljon meg.

Ha valaki két ispánt hazug hirhordozással áltat és hallgatásra birja őket, hogy ördögi ravaszsággal meghasonlást szerezzen közöttök, fizesse meg kétszer hamis nyelve váltságát a hazugságért.

1. §. Ha csak egynek susárlott, messék ki a nyelvét.

Ha valaki azok közül, a kiket közönségesen udvarnokoknak nevezünk, lopást követ el, itéljék meg a szabadok törvénye szerint.

4. §. De az ő tanuságtételét szabad emberek közt senki meg ne hallgassa.

Megparancsolta: hogy minden magyar avagy jövevény Magyarországon, ki a scythiai ősi pogány szokást el nem hagyja, Jézus Krisztus igaz vallására nyomban vissza nem tér és nem hallgat a szent törvényre, melyet a dicsőséges István király adott vala, feje és jószága vesztével bünhödjék.

1. §. Városok, mezővárosok, faluk, építsék meg ismét a ledöntött és elpusztult templomokat.

2. §. Főpapok és papi gyülekezetek a régi tiszteletben tartassanak és mindenki engedjen nekik.

3. §. Minden keresztyén szertartást vissza kell hozni.

4. §. A szentségtelen scytha szokásoktól és hamis istenektől forduljanak el és rontsák el a bálványokat.

5. §. Valaki Istent és az ő szentjeit és papjait szidalommal illetné, vagy valami gonoszságot cselekednék azokon, tudja meg, hogy elsőben Isten, azután az ő büntető haragja száll reá.

6. §. A ki papi személyt vagy akár világi embert ölt volna, lakoljon a régi mód szerint büneért. Végezetre vérontástól, ragadozástól és egyéb bosszuság és erőszak tételétől minden ember tartózkodjék.

7. §. A ki pedig ezen rendelést megvetné és ellene szegülne annak az ő szívében, fejére és minden jószágára ítéltessék.

A teremtő Isten és a mi Urunk a megváltó Jézus Krisztus kegyelme velünk.

1. §. Az ő megtestesülésének ezer kilenczvenkettedik esztendejében, május hava huszadik napján lőn szent zsinat Szabolcs városában, melyet a magyarok nagy keresztyén királya, László, ül vala országának valamennyi főpapjával és apáturaival és minden jobbjaival, mind az egész papság és nép jelenlétében. A mely szent zsinat szerze törvény szerint és dicséretesen ily végzéseket.

Parancsoljuk, hogy a másodnős papok és diakonusok és a kik özvegygyel vagy urahagyott asszonynyal keltek egybe, bocsássák el azt magoktól, és bünbánat után térjenek vissza az ő papságok rendjébe.

1. §. A kik pedig a tiltott házasságtól elállani nem akarnának, azok a kánoni törvény szerint alacsonyabb rendre lépjenek alá.

2. §. És parancsoljuk, hogy az elbocsátott asszonyokat adják vissza az ő rokonságuknak; és mivel nem valának törvényes társak, legyen szabad házasságra menniök.

Ha pedig valamely pap az ő szolgálóleányát vette társul magához feleség gyanánt, adjon tul rajta; mit ha nem akarna, adják mégis, és az arát vigyék a püspöknek.

Az olyan papoknak pedig a kik első és törvényes házasságban élnek, minthogy a szeretet kötötte és a szent lélek birta egybe őket, ideiglen való engedelmet adtunk, mig az apostoli szent atya adna tanácsot rólok nekünk.

Ha pedig valamely püspök vagy érsek, megvetvén a zsinat végzését, engedne annak, a ki tiltott házasságát felbontani nem akarja, vagy javallaná az ő cselekedetét, avagy egyházat adna neki, vagy megengedné hogy papi rendje tisztéhez tartozandó valami dologban eljárjon, itélje meg a király és itéljék meg püspöktársai, a mint jónak látják.

1. §. De ha a főesperes lenne elnéző a püspök tudtán kivül, vagy a pap annak megegyezésével maradna meg az ő vétkes állapotjában, tegyen itéletet a püspök szabad akaratja szerint.

Akárki épit házat Istennek és ahoz adományt igér, de igéretét nem teljesiti, elsőben is a püspöknek legyen hatalma annak teljesitését követe által sürgetnie; kinek ha valaki ellenemond, és ellenemondván a követet megveri, legyen birája a király.

Valaki a papok közül az egyház javait az ő tulajdon házához viszi és ottan eladja, vagy gondatlanságból elvesztegeti, téritse meg az egyháznak háromszor.

A háború időkben elpusztult vagy leégett templomokat épitsék fel a hivek a király parancsolatjából; kelyheket és öltöző ruhákat a király költségén vegyenek; könyvekről gondoskodjék a püspök.

A régiség miá romba dült templomokat épitse meg a püspök.

Ha az izmaelitáknak nevezett kalmárok között volnának olyanok, a kik a keresztség után környülmetélkedvén, visszatértek az ő régi törvényökre, távoztassák el székeiktől és telepitsék más falukra őket.

1. §. A kik pedig itélet szerint bünteleneknek találtatnak, azok az ő tulajdon székekben vagy házaikban maradjanak.

Ha zsidó keresztyén asszonyt veszen társul magához, vagy valamely keresztyén személyt szolgaságban tart az ő házánál, vegyék el tőle és adják vissza annak szabadságát; a ki pedig eladta volt, attól az árat vegyék el és legyen az a püspökök jövedelme.

Valaki vasárnap vagy nagyobb ünnepeken el nem megyen a község templomába, csapják meg.

1. §. Ha pedig a falu távolabb esik és a falu népe el nem mehet a templomba, mégis egy közölök menjen el mindnyájak képében, kezében a bottal, és vigyen az oltárra gyertyát meg három kenyeret.

Ha valaki e napokon vadászni talál, vegyék el ebeit és a lovát; de lovát ökrön válthassa meg.

1. §. Ha pedig pap vagy egyházi személy vadászna, veszitse el egyházi rendjét, miglen eleget teend vétkeért.

Valaki mással paráználkodó feleségét megöli, Istennek adjon számot róla; és ha kedve tartja, vegyen mást feleségül.

1. §. De ha valaki az asszony közelvalói közül ellene kelne, hogy igaztalanul ölte volna meg, biró eleibe vigyék a dolgot; és minden módon arról tudakozzanak a szomszédoktól, ha gyülölségben és utálatban lett volna-e az ő férje előtt, avagy az ő paráznasága felől valami gyanuság támadott volna már előbb? és a biró itéljen benne igazság szerint.

Ha valaki az ő papjának és társainak engedelme nélkül gyertyát viszen el, tiz pénzen váltsa meg azt a kezét, a melylyel orzott.

Valaki vasárnap vagy nagyobb ünnepeken templomba nem megyen, hanem kalmárkodik, lovát veszitse el.

A szent zsinat parancsolja, hogy a ki vasárnap vásárt üt, bontsa el sátorát, a mint állitotta.

1. §. Ha pedig ellenkezik, ötvenöt pénzt fizessen.

Ha valamely jövevény egyházi személy az ő püspökének ajánló levele nélkül jövend e hazába, törvénynyel avagy tanuvallás által kell meglátni, hogy nem talán barát vagy valami gyilkos egyén-e, avagy micsoda szerzetnek vallja magát.

Ha valamely egyházi személy, e hazában jövevény, valamely püspökhöz vagy ispánhoz áll, és az ő ura jól bánik vele és a szegődség szerint tartja őt, semmiképen el ne hagyja azt ha távozni akarna, mig a szenvedett igaztalanságról való panaszát a király nem hallja.

Ha valamely falu népe elhagyván az ő templomát, más helyre költözik, a püspök hatalma és király parancsolatja kényszeritse visszaszállani oda, a honnan eltávozott.

Ha valaki az ő feleségét paráznaságon kapván törvény eleibe viszi, tartson az asszony bünbánatot a kánoni rendelések szerint és bünbánat után fogadja vissza férje, ha akarja; ha pedig nem, hát maradjanak házasságkivül, a meddig mindkettő életben leend.

Az apátok, mint az atyák végezték vala, maradjanak meg alázatosan az ő püspökeik kormányzása alatt, a kiknek földi határában vannak.

1. §. És a püspökök nem egyszer egy esztendőben, hanem gyakorta látogassák meg a kolostorokat és vizsgálják meg, micsoda mérsékletes életet és társalkodást folytatnak a szerzetesek. A szerzetbe lépők, valamely kolostorhoz akarják, ahoz ajánlják magokat javaikkal egyben; hasonlóképen az apáczák is az ő kolostoraikhoz.

2. §. De ennekutána bizonyos tartózkodás helyének megnevezése nélkül szerzetest vagy apáczát a rendbe felvenni, se püspök, se apát ne merjen.

A ki pogány módra kutak mellett áldoz, avagy fának és forrásnak és kőnek ajándokot ajánl, akárki legyen, egy ökörrel bünhödjék érte.

Valaki az ő javait vagy jószágát valamely egyháznak adta, semmi okon attól elvonni és másiknak adni ne merje.

Egyházak javait, bárhol találtassanak meg, akár más egyházaknál, akár uraknál, annak az egyháznak adják vissza, a melyik előbbször birta vala.

A ki meg nem szenteli a vasárnapot és az ünnepnapokat meg nem tartja, vagy a kántornapokon és ünnepek estin nem bőjtöl, avagy nem a templom mellé temeti az ő halottjait: tizenkét napon át vezekeljen kenyéren és vizen, kalodába zárva.

1. §. Ha valamely ur az ő szolgája testét, vagy a falusbiró a helybeli szegény vagy jövevény halottat a templomhoz nem viteti, azonképen vezekeljen.

Ha valaki vasárnap vagy más nagyobb ünnepen talál zsidót munkában, tehát hogy a keresztyénség meg ne botránkozzék, valamely szerszámmal a zsidó dolgozott, azt veszitse el.

Az apátok az ő szabad népeiken engedjenek tizedet a püspököknek.

Valahányszor vizzel vagy vassal való itélettétel leszen, legyen ott három alkalmatos tanu, hittel próbált emberek, a kik mind az ártatlannak ártatlanságát, mind pedig a vétkesnek vétkét megbizonyitsák.

1. §. A vastól két pénz, a viztől egy pénz járjon a papnak.

Egy pap se merjen misét mondani templomon kivül, hanem ha történetesen utazás okából szükség hajtja reá.

1. §. De ha csak uti társa kényszeriti őt, akkor szünjék meg papi tisztétől, és a ki rákényszeritette, ötvenöt pénzt fizessen.

2. §. Utazás közben pedig sátor alatt legyen szabad isteni szolgálatot tartani.

A püspökök vegyenek tizedet a szabadoktól.

1. §. A szabadokkal pedig, akármely püspökhöz vagy ispánhoz állottak légyen, ugy bánjanak azok, a mint nekik tetszik, mindazonáltal az ő szabadságok épségben maradjon.

2. §. De a kiket lelki idvességért szabaditottak fel, oly okkal mégis, hogy az egyháznak szolgáljanak, azok senkinek másnak, hanem egyedül a papnak adjanak tizedet.

Az olaszok, kik a magyarság törvényes szokását követni nem akarják, tudniillik hogy ők, mikor a magyarok már elhagyták a husnak ételét, még azután hétfőn és kedden is hust esznek, ha azt mondják, hogy a mi jobb szokásunk nekik nem kellemetes: menjenek, a hová akarnak.

1. §. De pénzöket, mit itt kerestek, hagyják itten; hacsak eszökre nem térnek és velünk együtt nem kezdenek a böjthöz.

Valaki hajadon leányon vagy asszonyon, egyik faluból a másikba menő utjában erőszakot teszen, ugy bánja meg, mintha embert ölt volna.

Ha valamely püspök más püspökség határában ellett barmokból veszen tizedet, adja negyedrészét az ő püspökségében lakó papoknak.

A lator asszonyok és boszorkányok ugy lakoljanak, a mint a püspök jónak látja.

Ha valamely apátságban a királynak vagy a püspöknek történik látogatása, az apát és a szerzetesek ne járuljanak csókadásra a király vagy a püspök eleibe a templomban, hanem felmenvén a kolostorba és ottan renddel állván, várják a király vagy a püspök csókját.

1. §. Az apát pedig engedje a királyt vagy a püspököt a kolostorba lépni, a hány emberrel és a kikkel nekik tetszik.

Ha pedig történik, hogy valamely apát vagy szerzetes jő a király udvarába, ne menjen a királyt köszönteni az Isten házában, hanem minekutána onnan kijött volna, a maga házában vagy sátorában köszöntse őt.

Végezte pedig ezen szent zsinatban tisztelendő László király, és valamennyi püspök javallásával törvénybe ment, hogy boldog István király bőjtit és Gellért püspökét, a mely napon mártiromságot szenvedett, megtartsák, és három napot szenteljenek szent Mártonnak.

1. §. És a mit az ő apja bátyja, Endre király, mind ama püspökökkel, kik akkor voltanak, fogadott és rendelt vala, azt e nagy keresztyén király sem akará eltörölni, sőt inkább megerősitette: ugymint három napi bőjtöt szent Péter ünnepe előtt.

Esztendőn által pedig ezeket az ünnepeket kell megülni: Nagykarácson napját, szent István első mártir napját, szent János evangyélista napját, Aprószentek napját, Kiskarácsont, Vizkeresztet bőjtjével együtt, Gyertyaszentelő Boldogasszony napját, Husvétkor négy napot, szent György mártir napját, Filepet Jakabot böjtjével együtt, a szent keresztnek megleletét, Áldozó csütörtököt, Pünkösdkor négy napot, Keresztelő szent János napját, Péter és Pál apostolokat egy napon, szent Jakab napját, szent Lőrincz napját, Nagyasszony napját, szent István király napját, szent Bertalan napát, Kisasszony napját, a szent keresztnek felmagasztalását, szent Máté apostol és evangyélista napját, szent Gellért püspök napját, szent Mihály árkangyal napját, szent Simont és Júdát, Mindszentek napját, szent Imre herczeg napját, szent Márton, szent András, szent Miklós, szent Tamás apostol napját, és mindegyik egyház ülje meg az ő szentjének és temploma felszentelésének ünnepét.

Apátok vagy szerzetesek ne üljenek a kalandosbeli társak közzé, hanem az apát vegye kezéhez adományaikat a kolostorban, és oszsza annak rendje szerint a szerzeteseknek.

A püspök mindenből tizedet vegyen, de ily módon: a püspök poroszlója kérdezze meg a termés vagy a barmok gazdájától, mennyije vagyon? és ha hiszen az ő szavának, szedje a tizedet a szerint; ha pedig nem hiszen, esküdtesse meg és azután tizedeljen. Gabonában pedig el ne fogadjon elegyest, hanem külön-külön szedje.

1. §. És ha valaki, a püspök poroszlóján kivül más, a termés gazdáját letett hite után hamis esküvőnek mondja, számlálják meg a termést a király meg az ispán poroszlója előtt: és ha a gazdát vétkesnek tapasztalják, legyen övé csak a tized, és kilencz részt adjanak a püspöknek.

2. §. De ha ki felszólalt vala, maga marad a hazugságban, ugyanazon törvény szerint fizessen vétkeért. Ha nincs a miből megváltsa magát, adják el szolgaságra őt egyedül, gyermekei nélkül.

3. §. Mind az egész tizedadót be kell pedig szedni karácsonig.

4. §. A fiu, ki apja házában lakik, vagy a szolga, ne külön, hanem az apával együtt adjon tizedet.

5. §. De oly fiaktól és szolgáktól, a kik külön kenyéren vannak, valamijek vagyon, mindenből tizedet vegyenek.

6. §. Ha pedig valaki nyakaskodik, és megkérdeztetvén a tizedről, nem akar a püspök poroszlójának vallani, akkor a poroszló alkalmas tanuk jelenlétében tizedeljen annyit, a mennyit igazságosnak lát. Lenből vagy kenderből annyit vegyen, a mennyit marokkal a földhöz szorithat. Ha cséplett gabonát talál, tiz vederig semmit ne vegyen belőle; ha husz vagy annál több vederre való leszen, tizedelje meg.

Ha valamely nemes vagy vitéz, avagy az ispánok közül valaki az udvar eleibe hozván ügyét, a királyi palotában az ő peresével törvényt nem áll, és mikor a kiáltó hivja, haza ment a király engedelme nélkül, veszitse el perét és azonfelül ha mit a másiktól elvett volna, adja meg kétszer.

Ha valaki a király pecsétjét küldi másra és maga meg nem jelenik az udvarnál, veszitse el perét és fizessen öt pénzt birságul; és valahányszor ujra miveli azt, mindannyiszor öt pénzt fizessen.

1. §. Ha pedig a biró pecsétjét küldi és nem jövend, száz apró pénz legyen a birsága.

A kegyességes László király idejében gyülekeztünk egybe mi, Pannónia országának jobbjai mindnyájan, a szent hegyen, és módot keresénk benne, miképen lehetne a gonosz emberek szándékát megakadályoztatnunk és előmenetelt szereznünk a mi nemzetünk ügyének.

1. §. Mindenekelőtt végeztük és esküt mondtunk reá, hogy akármely főember közelvalója találtatnék lopás vétkében egy tyuk áránál feljebb, senki semmiképen el ne rejthesse vagy meg ne oltalmazhassa azt.

2. §. Tetszett azt is végeznünk, hogy magát a tolvajt, ha csak templomba nem jutand, akaszszák fel és minden vagyona veszszen utána. És ha ki megfogta vala, annak vigyázatlanságából menekedik a templomba, vagy a király udvarába, vagy a püspök lábaihoz, ne nyerjen elégtételt a lopásért, a ki nem vigyázott.

3. §. Ha pedig kezese kezén szabadul meg, ment legyen ugyan az akasztófától, de mindazonáltal a kezessel együtt adják el szolgaságra az ország más részébe és javai a királyi kincstárra szálljanak.

Ha szolgát érnek lopáson rajta és meg nem válthatja magát ára szerint, vágják le az orrát, hacsak templomba, vagy a király udvarába, vagy a püspök lábaihoz nem menekedik. És ha megmenekedett, ne nyerjen elégtételt a lopásért az, a ki fogta.

1. §. Ha pedig másod izben fogatik meg azon módon, akaszszák fel.

Valaki a tolvajt megkötözi, annak legyen hatalma, hogy megkötözvén azt, a biró eleibe vigye, akar méltán, akár méltatlanul kötözte légyen meg.

1. §. Valaki pedig nem engedné megkötözni, fizessen ötvenöt pénzt és kötözötten ugyanazon büntetést szenvedje.

Ha valakit ennekutána az egész falu tolvajnak kiált, próbával kell megbizonyitani.

1. §. A miből ha tisztának tetszenék meg, fizessen a falu csak egy pénzt a papnak. De ha vétkesnek itéltetik, foszszák meg minden vagyonától, mely a királyra szálljon, és egy negyedrészt adjanak belőle a falu népinek.

2. §. Ha pedig a falu lakosai egyenként mondanak valakit lopónak, egy pénzt kapjanak.

3. §. Ha pediglen egy rész vádolja, más rész védelmezi a tolvajt, a védelmezőkre hallgatni nem kell; és ha a vádlott a próbán vétkesnek találtatik, nekik ne legyen részök a büntetés negyed részében.

Ha valaki ellopott jószága nyomán vagyon, küldje követét előre a faluba, hová a nyom vezet, nehogy a falubeliek az ő barmaikat kihajtván, eltapodják a keresett nyomot; a mit ha általkodottan megcselekednének, fizessenek meg az elveszett jószágért.

1. §. Ha pedig a falubeliek előbb kihajtották az ő barmaikat, hogynem a követ elérkezett volna, akkor a nyomozók házról-házra motozzanak, a mint nekik tetszik.

2. §. Ha valakinek valamije elveszett, vigyen alkalmas tanukat a jószág nyomozására, a hol azt lenni gondolja; és ha mások tiltanák őt a nyomozástól, próbáltassanak meg a tiltók, és ha vétkesek lesznek, veszszenek mint tolvajok; ha pedig megtisztulnak, fizessenek a tilalomért ötvenöt pénzzel.

3. §. Ha vitézek az ő ispánjok ösztönzéséből vetnek akadályt a nyomozásnak, fizessen értek ötvenöt pénzt az ispán és annakutána próbáltassék meg.

Ha valamely biró le nem vágatja a szolgának orrát, avagy a szabad embert fel nem akasztatja, mindene veszszen, kivéve fiait és leányait; és magát a birót adják el szolgaságra.

1. §. Ha pedig ártatlant akasztat fel, száztiz pénzt fizessen és az elitéltnek minden javait adja vissza övéinek.

2. §. És ha két alkalmas tanuval megmenti magát, akkor attól a ki őt a tanács előtt bevádolta vala, ötvenöt pénzt vegyen.

3. §. És ha törvényre menne a dolog és a biró igaznak tetszenék meg, vádlóját sujtsa azon büntetés, melylyel a biró lett volna sujtandó.

4. §. És ha tehetősebb ember a birónál, szabadságát is veszitse el.

Senki ne adjon vagy vegyen vásáron kivül.

1. §. Ha valaki ennek ellenére lopott jószágot vásárlana, veszszenek mindnyájan mind a vevő, mind az eladó, mind a tanuk.

2. §. Ha pedig igaz jószággal kereskednek, veszitsék el azt meg az árát, és a tanuk ugyanannyival bünhödjenek.

3. §. Hogyha pedig vásáron kötnek alkut, kössék a biró meg a vámos előtt és tanuk jelenlétében.

4. §. És ha kitudódik, hogy a mit vásárlottak, lopott jószág légyen, a vevőt mentse meg ugyan a biró meg a vámos tanubizonysága, de az eladót adják kézre a tanuk.

A ki kivont karddal embert öl, vessék tömlöczbe a király itélete szerint és oszszák három részre minden vagyonát: ugymint szőlleit, földeit, cselédségét, szolgáit.

1. §. Ebből két rész illesse a megöltnek rokonságát, a harmadikat adják a gyilkos fiainak és feleségének.

2. §. Ha pedig száztiz pénz érőnél kevesebb vagyona lenne, szabadságát is veszitse el.

Ha valaki Isten kedvező kegyelméből gyermekét vagy atyjafiát, vagy akármely közelvaló rokonát a törvény keze előtt éri lopáson rajta, az ilyen tolvaj ne szenvedjen akasztófát vagy testi veszedelmet, hanem adják el mint számkivetettet, ha közrendü ember; ha pedig nemes embert kapnak azon vétekben rokonai, azt nem kell eladni, hanem vessék a tömlöcz fogságába.

Ha pedig valaki az ő szolgáját éri rajta, hogy vagy az övéből, vagy a másokéból lopott, az előbb mondottak szerint ne kimélje azt orra levágatása végett a birák kezébe adnia.

Ha valamely nemes vagy vitéz más nemes ember házára megyen és ottan viaskodik és a ház asszonyát bántalmazza: ha van annyit érő vagyona, két részt adjon belőle birságul az ő rosz cselekedetiért, a harmadik pedig a feleségének és fiainak maradjon.

1. §. Hogyha pedig vagyona nincsen, megnyirt fejjel, kötözötten, ostorozva hordozzák körül a piaczon és ugy adják el szolgaságra.

2. §. Más szabad emberek, ha kik vele valának, ötvenöt bizanczi pénzzel fizessenek meg vétkökért. A szolgák pedig azonképen bünhödjenek, miképen az ő uraik. De ha mások szolgái urok tudtán kivül egyelednek a harczba, azokat adják el, és áruk felerésze legyen az ő bünök birsága, felerésze pedig urokat illesse.

Ha szabad embert vagy szolgát lopáson kapnak, akaszszák fel.

1. §. Ha pedig az akasztófa elől templomba menekedik, hozzák ki onnan és vakitsák meg.

2. §. A lopáson kapott szolgát, ha templomba nem menekedik, akaszszák fel szinte mint a szabad embert; és a felakasztott szolga legyen kára az ő urának, az ellopott jószágnak pedig a jószág gazdája vallja kárát.

3. §. Ha lopáson kapott szabad ember a templomba menekedik, és kihozattatván onnan szemét veszti, tizedik esztendejekben járó vagy annál kissebb kora fiai és leányai szabadok maradjanak; de ha tiz esztendőnél idősebbek, vessék szolgaságra őket és minden vagyonukat vegyék el tőlök.

4. §. Ha szolga vagy szabad ember ludat vagy tyukot lop, tolják ki fél szemét és a mit lopott, adja meg.

Ha papi renden való ember ludat vagy tyukot, gyümölcsöt vagy más effélét lop, fenyitse meg csak az ő elöljárója vesszővel, de a mit lopott, azt megtériteni tartozzék. Ha többet érőt oroz, püspöke vesse le papi rendjéről és itéljék meg a köztörvény szerint.

Ha valamely szabad ember tiz dénár árát lop, akaszszák fel. Ha tiz dénárnál kevesebb érő leszen, adja meg a lopást tizenkétszer és egy ökörrel váltsa meg magát.

1. §. Ha pedig szolga lop annyit, hétszer adja meg és bünhödjék az orrával érte.

2. §. A szökevény szolgát, ha valahol tolvajságban tapasztaltatik, vakitsák meg; és azért végezők, hogy se fel ne akaszszák, se nyelvét ki ne messék, hogy ha annakutána az ő ura megtalálja őt, rajta kereshesse, ha valamit elvesztett volna.

Ez ország végein sehol semmiféle kereskedő ne merjen lovat vagy ökröt árulni vagy venni; hanem ha szükség, lovat egyedül a maga használatára, avagy szántó ökröt igába valót vegyen, ha kedve tartja.

Ha valaki a király engedelme nélkül viszen árulni lovat a végekbe, az ott való ispán vegye el tőle lovát, a ló gazdáját pedig vesse tömlöczbe, miglen az ő ispánja bizonyságot tenne mellette.

1. §. És ha vétkes leend, bünhödjék mint tolvaj; különben pedig bocsássák bántatlan szabadon, de lovát, mit oda vitt, veszitse el.

A végek ispánjai, ha megengedik, hogy valaki a király engedelme nélkül áruljon lovat vagy ökröt e haza határán tul, fosztassanak meg az ő ispánságok tisztétől.

1. §. Tehát a végbeli katonák, a kiket közönségesen őröknek neveznek, ha az ispán tudtán kivül mivelnek valami afféle dolgot, ha szegények, veszitsék el szabadságukat.

2. §. A kik pedig azon őröknek előttök járóik, ha olyan vétekben találtatnak, veszszenek mindenestől valamijek vagyon; egyedül fiaik és leányaik maradjanak szabadságban.

Ha más ország tájáról jövevény ember érkezik a végekbe lovat venni, vagy egyéb áruval való kereskedés okáért, menjen azon végbeli ispán követével a király eleibe, és vásároljon a király engedelméből, a mit és a mennyit engedni fog neki, a király poroszlója előtt.

Ezt végezék, ily törvényt szerzének: hogy a király követe menjen minden vármegyébe és a kiket közönségesen őröknek neveznek, azok századosait és tizedeseit mind az alattok valókkal egyetemben összehiván, parancsolja meg nekik, hogy valakit tolvajság vétkében tudnak, valljanak reá; és ha azok, a kikre rávallanak, próbával akarják megbizonyitani ártatlanságokat, adassék meg nekik a próba. És a kiket az őrök megneveznek, tizenként álljanak elő és minden tizért egy közülök hordozza meg a vasat; a ki ha igazul, a többi kilencz is igazult legyen; ha pedig nem, akkor mind a kilencze próbát álljon, ki-ki magáért. És ki a kilenczért fogott vala vasat, ő magáért is azonképen hordozza meg azt.

1. §. Annakutána meg kell kérdezni mind a jobbakat és a népet, ha tudnak-e valamely tolvajsággal hires falut; és ha jelentenek olyat, mondja meg a király követe a falubelieknek, hogy a kiket azon faluban lopóknak ismernek, adják ki. Azokat pedig, a kiket kiadnak, ha próbával akarják menteni magokat, meg ne tiltsa tőle; de a kikről már annakelőtte hallatott volna, hogy tolvajok lennének, azokat semmiképen próbára ne bocsássa.

2. §. Továbbá azon falu lakosai tizen-tizen csoportozzanak, és a tizedik hordozza meg kilenczért a vasat. Ha tiszta leszen, a többi kilencz is tiszta legyen; ha vétkeseknek tetszenek meg, minden egyik magáért álljon próbát, mint feljebb mondtuk; a tizedik pedig, a ki kilenczért próbálkozott vala, maga is azonképen próbáltassék meg.

3. §. Azután járjon a király követe faluról falura és tudakozzék a faluk népétől; és valahol tolvajt tudnak, jelentsék meg. Azt is tegye hirré, mikép egész Magyarország fejedelmei esküvel fogadták, hogy a tolvajnak nem kedveznek, sem el nem rejtik azt. Ők is hasonlóképen cselekedjenek.

4. §. És ha a pórok követni akarják az eskü szavát, mondják meg a tolvajokat, kit hol tudnak. De ha ennekutána vádolja őket valaki, hogy a tolvajokat elrejtették volna és ily módon hitszegésben tapasztaltatnak, tiz pénzen váltsák meg nyelvöket és vezekeljenek a kánonok szerint.

Azt is parancsoljuk, hogy azon király követe hirdesse meg nyilván mindeneknek, nemeseknek és nem nemeseknek, elsőben a püspököknek, apáturaknak, ispánoknak, azután pedig a kissebb rendüeknek, hogy a kiket a várak népeiből vagy az inek nevén nevezett szolgáló népek közül Endre király és Béla herczeg idejétől fogván és a Sarchas nevü biró összeirása óta megtartoztattak, akárkik legyenek, azokat Nagyasszony napja ünnepén mind a király eleibe állassák.

1. §. Hogy ha valaki ellenkezni talál, kétszer adja meg az árát; vagy ha valakinek mentsége vagyon, jőjjön a mondott ünnepen az udvarhoz és mentse magát.

2. §. Szinte azon ünnepnapon jőjjenek az udvarhoz azok is mindnyájan, a kiket üzbégeknek mondanak; és valamit a király itélőszéke végez róluk, annakutána abban maradjanak.

3. §. És akárki legyen, a ki az elől mondott napon tul tartóztatna magánál valakit azok közül, a kiknek akkoron elbocsátását parancsoljuk, adjon kétannyit érte és ötvenöt pénzzel fizessen a parancsolat általhágásáért; és ha valami gyanuság támadna felőle, mint ki a másét tartogatja, mert a kit megtartóztatott, lopó és lator hirében áll vala, próbával igazolja magát. Ha vétkes leend, őt is mint lopót itéljék meg.

4. §. A kiket közönségesen üzbégeknek nevezünk, akárki szolgálatában legyenek, Nagyasszony napján vigyék a király eleibe őket.

5. §. A mit ha valaki elmulatna, kétszer megannyit adjon érte és annakfelette bünhödjék a törvényszegésért ötvenöt pénzzel.

Tetszett azt is végeznünk, hogy mikor a nádorispán haza megyen, a király és udvara pecsétjét annál hagyja, ki az ő helyén leszen, hogy valamint egy a király udvara, azonképen pecsétje is egy legyen.

1. §. Valamig pedig azon ispán otthon leend, senkire pecsétjét ne küldje, hanem csak azokra, kik udvarnokoknak hivattatnak; és a kik szabad akaratjokból járulnak eleibe, azokon legyen hatalma itélnie.

2. §. Ha máskülönben cselekszik, ötvenöt pénzt fizessen.

3. §. Hasonlóképen a herczeg ispánja is, ha mást mint ki alatta vagyon, megitél, ugyanazon törvénynyel fenyittessék.

Ha szabad ember lop és templomba menekedik, a melyik egyháznak oltalmát kereste, annak legyen szolgájává.

1. §. Az pedig, a kinek javallásával megmenekeden, veszitse el az ő igazságát.

2. §. Ha utóbb szabadon bocsátja a pap, ő maga szolgáljon helyette az egyháznak. Azt pedig, a ki lopott, adják el más vidékre, és ha annakutána visszatérend, foszszák meg szeme világától.

A szolgát, ki lopván, templomba menekedik, adják vissza az ő urának, és a kinek tanácsából menekedett, elégitse meg az egyházat két pénzzel.

1. §. És ha szabad ember mivel tolvajságot, de sem meg nem fogják, sem meg nem kötözik, és ugy menekedik a templomba, legyen hasonlóképen az egyház szolgájává, és a kit meglopott, az ne veszitse el az ő igazságát.

2. §. Ha szolga menekedik ily módon a templomba, váltsa meg ura egy pénzen, és a kit meglopott vala, annak minden kárát forditsa vissza.

3. §. Továbbá, ha valamely szolga valami derék dolgot és annyit oroz, a mennyit ura megtériteni nem tud, adjon a kárvallott egy pénzt az egyháznak és legyen a szolga az övé.

Ha valamely férjes asszony lopásra vetemedik, veszitse orrát, őt pedig adják el és minden vagyona, melylyel férje halála után máshoz mehetett volna feleségül, veszszen utána.

1. §. És ha özvegy asszony esik azon vétekbe, tolják ki fél szemét, és kivévén az ő fiait illető részt, legyen semmivé a maga részével.

Ha valamely hajadon leány lop, adják el és ne nyerje vissza többé szabadságát.

1. §. És ha valaki felszabaditja, veszitse el az árát, a leányt pedig vigyék a király udvarába.

A szabad ember, ha tiz dénár érőt lop, veszszen minden vagyonával. Ha kevesebbet, vájják ki fél szemét és itéltessék meg szent István törvénye szerint.

1. §. Továbbá a szolga, ki hat dénár árát lop, veszitse mind a két szemét; ki kevesebbet, fél szemét; és a mit orzott, azt az ő ura téritse meg és fizesse vissza kétszer.

Valahányszor tolvajt fog valaki és megkötözi azt, három napon által tartóztassa csak magánál, negyed napra pedig állassa a biró eleibe.

1. §. És ha talán azt mondja, hogy a tolvaj bünös társainak is nyomára akar menni, hat heti engedelem adassék neki és azonközben nyomozza ki a bünös társakat, a mint igérte vele; de ha meg nem találja őket, királyi törvényt lássanak reá.

2. §. Ha pedig három napon tul tartóztatja meg a tolvajt, és negyed napra, mint mondtuk, a biróhoz nem viszi, és osztán azon tolvaj rokonai vagy ura, ha ura vagyon, zajt ütnek miatta, állassák a biró eleibe; és a ki fogságban tartá és törvény szerint harmad vagy negyed napra kézbe nem adta, azt is állassák a biró eleibe, és mivelhogy törvénytelen tartóztatta meg a tolvajt, fizessen tiz pénzt birságul, a tolvajt pedig itéljék meg törvény szerint.

3. §. És valaki a biró itéletét makacsul mellőzi, hat pénzt fizessen; a biró pedig hozassa bé a tolvajt erővel, és ha a tolvaj próbát kiván és a próbán ártatlannak tetszik meg, azon hat pénzből egy a szentegyháznak járjon; ha pedig vétkes leend, adják el minden vagyonával a király javára.

Mikor a király hadakozik és történetesen azonközben fog tolvajt valaki, őrizze jól, a ki megfogta; de mihelyt a király és főemberei haza térnek, a mondott időhatáron tul magánál tartóztatni ne merje.

1. §. Hogyha másképen cselekszik, hat pénzzel fizessen érte.

2. §. Továbbá, valaki a hadban lop, veszszen mindenestől.

Ha valaki városról városra járván vásárol avagy árul, és utóbb kivilágosodik, hogy lopott jószágot adott el, az eladó mint tolvaj bünhödjék, a tanukra pedig lássanak törvényt. Ha vétkeseknek találtatnak, tolvajok gyanánt itéljék meg őket.

Ha valaki nemes ember udvarában követ el tolvajságot, jelentsék meg azon udvar urának vagy az ő poroszlójának.

1. §. És ha történetesen ugy esnék, hogy egyikök sem lenne otthon, várni kell tiz napig; ha tizenegyed napra sem jő meg egyik is közülök, állassák a tolvajt a biró eleibe és bánjanak vele törvény szerint.

A bitang jószág szedője, kit közönségesen joch-szedőnek mondanak, valamit csak egybegyüjtend, hajtsa a vármegyére; és a király lovásza meg a megye ispánjának lovásza épitsenek aklot a vár allyán, és a mi baromféle szent Mihály árkangyal napjáig összeszedődik, azt ott tartsák; a szökevény szolgákból két részt adjanak a király poroszlójának, a harmadik az ispáné legyen; és a mondott ünnepnapig hagyják és tartsák ottan az egészet; szent Mihály napja után pedig, mikor megosztják, a püspök embere tizedet vegyen belőle.

1. §. Szent Márton napjától szent György napjáig a juhokat és ökröket szedjék össze, oszszák meg hasonló módon.

2. §. És ha a bitang jószágot szedő, kit emliték, e rendelést általhágja, veszszen minden javával, kivéve fiait és az ő feleségét.

3. §. Az ispán szedője, ha szabad ember, hasonló módon pusztuljon; ha szolga, vegyék el az ispántól.

4. §. Ha a király szedője eltagad vagy másnak ad valamit abból, a mit egybegyüjtött, mind ki kapta, mind ki adta, mindketten veszszenek; és ha valaki tőle tagad meg valamit, a mennyit megtagadott, annyit fizessen tizenkétszer érte.

Ha valaki futó követektől elhagyatott lovat fog el, három hétig mutogassa a templomnál vagy a sokadalomban; és ha gazdája nem kerül, adja a király szedőjének.

1. §. Hasonlóképen bánjanak a tolvajoktól elhagyatott lovakkal; és ki a tolvajt lovastul fogja meg, adja a tolvajt a biró kezébe, a ló pedig legyen az övé.

A ki tehát a király és a nagyok törvényét megtöri: ha püspök, vegyen itéletet a király akaratja szerint; ha ispán, foszszák meg az ő ispánságától; ha százados, vessék ki tisztéből és azonfelül ötvenöt pénzzel bünhödjék.

1. §. Ha vitéz, hasonlatosképen ötvenöt pénzzel bünhödjék.

Minden biró a maga járásában itéljen; az az, senki a birák közül az ő törvényes hatóságán kivül ne biráskodjék.

Ha valami tolvajok, akár szolgák, akár szabadok, templomba futamlanak és ártatlannak kiáltják magokat, próbáltassanak meg.

1. §. Hogyha bünösök lesznek, ugy itéljék meg őket, mintha be sem léptek volna a templomba; ha pedig megvallják bünöket, bánjanak velek szent István törvénye szerint.

Senki ne merjen a tolvajjal megegyezni; valaki pedig miveli azt, ötvenöt pénze bánja meg.

Azt is akarjuk, hogy ha valaki tolvajt fog, azon biró lásson törvényt reá, a kinek határában a tolvajt megfogták.

A birtokba fogott jószágot szent György napjától kezdve Keresztelő szent János napjáig szedjék össze és hajtsák a vármegyére, és tartsák ottan szent Mihályig és mutogassák szorgalmatosan a sokadalmon, hogy ha valaki a magaéra talál benne, váltsa meg szolgáját kilenczven dénáron, lovát tizenkét dénáron, ökrét öt dénáron.

1. §. Ebből két rész illesse a királyt, a harmadik legyen az ispáné.

2. §. A mi jószágnak pedig szent Mihály napjáig nem akad gazdája, azt oszszák meg a mondott arány szerint; mindazáltal eladni vagy elrejteni semmiképen nem szabad, hanem csak munkára használhatják.

3. §. Hogy ha a szedő ad el vagy rejt el valamit, háromszor téritse vissza és maga tiz pénzt fizessen birságul.

4. §. Az ispán pedig, ha reá bizonyodik, hogy azt cselekedte, ötvenöt pénzt fizessen.

5. §. Azt is parancsoljuk, hogy a kinél Béla király ideje óta birtokba fogott jószág vagyon, szent István napjáig bocsássa ki kezéből.

Tiltjuk, hogy senki másnak a szolgáját vagy cselédjét magához ne fogadja.

1. §. A ki pedig befogad olyat: ha ispán, tudja meg, hogy kétszer adja vissza és hozzá ötvenöt pénzt fizet; ha tisztbéli személy, adjon a kár kétszeresén felül huszonöt pénzt; ha közrendü ember, a kár kétszeresével és öt pénzzel bünhödjék.

2. §. Hogy ha a befogadott vagy lopás vagy egyéb vétek okáért lappang, és a befogadó tudván az ő vétkét, megtagadja, hogy nem tudna róla: ha ispán, hittel mentse magát, és annakfelette ötvenöt pénzt fizessen; ha pedig közrendü ember, hasonlóképen adja hitét és tegyen eleget öt pénzzel; és ha a tolvaj ellene kiabál valamit, hallgattassék meg.

Ha valaki a birák közül el nem intézte a pert, minekelőtte az ő hatalmát letette volna, menjen a helyébe rendelt biróhoz, és a hogyan itélni szándékozott vala, igazitsa el azzal; és azután a birságból kilenczedet, az uj biró pedig tizedet vegyen.

Ha tapasztaltatnék, hogy holmi ál birák titkon itélnek, azon biró eleibe vigyék őket, a kinek határában megtaláltatnak; és kikérdeztetvén tőlök a perben forgó dolog, a mit itéltenek, adják meg annak a kétszeresét és azonfelül tiz pénzzel bünhödjenek.

Ha valaki a birák közül harmincz napon tul halogatja a pert, csapják meg.

A biró akárkire reá küldhesse az ő pecsétjét, kivéve a papokat és egyházi személyeket, meg az ispánokat.

1. §. Valaki pedig azt hireszti, hogy a biró nem itélt igazán, és meg nem bizonyitja, öt pénzt fizessen; de ha rajta veszt a biró, téritse meg kétszer a mit itélt, és annakfelette adjon öt pénzt birságul.

2. §. A biró esztendeig feleljen az ő biróságáról, azontul ne vonják feleletre.

Ha valaki a biró pecsétjét megvetvén, az idézésre elő nem áll: először öt pénzzel bünhödjék; másodszor ismét annyival; harmadszor veszitse ügyét és megnyirt fejjel adják el adósságáért.

A kik megvínak otthon és a biró eleibe nem viszik ügyöket, azokon a birónak semmi keresete ne legyen. Ha hozzá jőnek, tetszése szerint itéljen; és ha megegyezteti őket és ezért adnak a birónak valamit, egy harmadot magának, két harmadot a királynak tartson belőle.

Futó követ egy se merje a harmadik falun tul elvinni a lovat, és sem a templomba, vagy a püspök avagy ispán udvarába igyekező emberek, sem papok vagy egyházi személyek lovát el ne vegye, szekerökből ki ne fogja.

1. §. Különben akármicsoda lovat talál, elveheti, hogy a király követsége hamarabb járjon.

2. §. A ki pedig a futó követet megveri, ötvenöt pénzzel, a ki kantárszáron fogván visszatartóztatja, tiz pénzzel bünhödjék.

Ha valaki szökevény szolgáját vagy akármi elveszett jószágát indul keresni, senki meg ne tiltsa tőle.

1. §. A ki pedig megtiltja, vagy a keresőt megveri, tiz pénz érő tiz tinót adjon birságul vétkeért.

Isten kegyelmével.

1. §. Szerafin érseknek, az isteni virtusok szerelmében lángoló férfiunak, Alberik, a ki bár egy a legkissebbek közül, de mindazonáltal a mennyei elmélkedés palotájában jámbor szolgának hivattatik.

2. §. Mivelhogy olyan a mi bizodalmunk Istenhez a Krisztus által, nem mintha elegek volnánk magunk magunktól megfontolni valamit, hanem hogy minden mi elégségünk Istentől vagyon, mig neked a szentlélek malasztja mennyei bölcsesség kincsével gazdagitja elmédet, és a te társalkodásod fényes házát oly sok jeles szavu és érdemes oktató mesterekkel, mint megannyi drágakővel ékesiti, nem kicsinnyé retteg csekély elmém az ő együgyüségében, midőn énnekem, ki, hogy ugy mondjam, szólni sem tudok és csaknem minden kedvesség módja nélkül szükölködöm, parancsolod, óh papi fejedelem! hogy a királyi tanácskozások rendeléseit egybeszedegessem, vagy hogy az egész ország gyülési végzéseit gyarló szómmal rövideden előadjam.

3. §. Mert engemet a tanácsi ügyek ismeretében tudatlan voltom a király tanácsházába nem viszen, és mint vékony állapotu embert, ki csak ajtón kivül állok, megvetett szegénységem oda bé nem bocsát.

4. §. Mivel azonban inkább igyekezem azon, hogy engedelmes legyek, mint hogy a mindeneket reménylő szeretettől megtagadjak valamit, azért inkább is akarok engedelmességből erőmön tul bizakodnom, hogynem elbizakodva engedetlenkednem.

5. §. Mert jóllehet az én járatlanságom nem ad nekem ékesen szólásra való tehetséget, mindazáltal a szeretet az engedelmességet meg nem tagadja.

6. §. Továbbá én e munkában nem a magam tetszésén járok, hanem idegen tudásnak követem utmutató jeleit; annakokáért, ha pennám a bizonytalan nyomokon merészebben csapongván, megtéved valahol, nem is kételkedem a te hajlandó bocsánatodnak elnyeréséről; és ez ösztökéljen lassu szándékom végbe vitelére.

7. §. De lehetnek olyanok, a kik a vercelli gyülést, melyről épen szó vagyon, minden okos meggondolás nélkül feleslegesnek alítják lenni, esztelenül azt mondván: hogy inkább jámbor eleink rendelésén kell megállanunk. A kiknek nyilván mennyire hiábavaló és balgatag az ő vélekedésök, jó lesz kisség megbeszélni.

8. §. Mert az országnak ezen gonoszakarói inkább az ő tulajdon tetszéseket, hogynem az ország közönséges javának előmenetelét követik. Lám, ki kételkednék benne, hogy mikor szent István atyánk, amaz apostoli férfiu, törvényt szerze népünknek, némely dolgokban keményebb, némelyekben viszont szenvedhetőbb, egyszer szigoruan büntető, másszor türelemmel engedő vala; mindazonáltal a fegyelemnek vesszeje nélkül senkit el nem bocsáta, minthogy az igéretnek ideje akkor még el nem érkezvén, meg nem hozta a hitnek igaz vallását. És bizony nem szabad azt hinnünk, hogy ezek isteni rendelés nélkül történtek volna.

9. §. Mert a megnevezett király idejében, a midőn is az ő egész népe barbár szokásokban sinlett volna, és mint tudatlan és erőszakkal való keresztyén, rugoldozék a szent vallás intő ösztökéje ellen, és a büntetés bosszuló vesszejét visszamardossa vala, szükség volt az egyházi fenyiték erejére, hogy a hitetleneket megtéritse, a megtérteknek pedig a bűnön való bánat igazságát szolgáltassa.

10. §. De a mi nagy keresztyén királyunk, Kálmán, az ő galambi szelidségének tisztaságában és jeles tulajdonságinak minden ékességében, minekutána látta, hogy a felserdült hit immár a tökéletes isteni félelemnek erejébe öltözött volna, arra adta elméjét, hogy a törvény lánczának köteleit bölcsen megtágitsa; méltatlannak tartván mintegy, hogy a törvény bosszujától való rettegés gyötörje a hitnek szabad akarata bajnokát, kit a megismert igazság vallásától a halál árnyéka sem tántoritana el többé.

11. §. Ugyanis, midőn látná, hogy az ő korig reánk sulyosodó polgári háboruk miatt az atyák hagyományai megromlottak, az ország tanácsa bomladoz, a királyi udvar tisztelete hanyatlik, félvén, hogy a békéhez nem szokott és a mellett az otthon való ügyekhez is keveset értő vitéz valami helyrehozhatatlan igaztalanságot ne miveljen, gyülésbe hivta az ország főembereit, és az előbb mondott szent emlékezetü István király törvényét az egész tanács hozzájárulásával rendre általvizsgálta; a melyben, ha megnézed, semmit el nem rontott, sőt inkább megjobbitotta azt, nem ugyan mint fundámentomot vető, hanem mint feljebb épitő; azért, hogy a zsenge ültetés, mint hulló eső harmatával hasznosan megöntöztetvén, nyerjen növekedést az igazság által.

12. §. Mert amaz irtotta a hitetleneket, emez a helyes életnek módját segiti elő igazságtétellel; amaz a hitnek fegyverébe öltöztette a népet, emez a földi nagyravágyást mérsékeli az igazság kötelével; amaz Isten igéjének pallosával rettegtetett, emez az idvességnek sisakjával ékesit fel.

13. §. Végezetre mind a két királynak feltett czélja az, hogy az érdemlett bosszu büntetése, mig a kárhozatnak fiait elemészti, a választottakat meg elevenitse; mert nem ok nélkül vagyon, hogy kardot hordoz a király.

14. §. Istennek szolgája ő, ki megbosszulja annak haragját a gonosz cselekedőkön; mert a fejedelmek nem a jó cselekedetnek, hanem a gonosznak rettentésére vannak. Mert kicsoda az, a ki ártana tinektek, ha jóban vetekedtek egymással? Ennyit erről.

15. §. Eme gyülés fentebb emlitett gáncsolóinak pedig minden egyes fejezetről is, melyet haszontalannak költenek lenni, megfelelhetnék irásomban, ha nem félnék, óh papi fejedelmek disze! a levélbeli szólás módját általhágnom és kegyes füleidet untatnom beszédemmel. Mindazonáltal azokból is eleget érthetni, melyeket elől röviden megirtam.

16. §. De téged, uram, ki látod, hogy énnekem e nép nyelve járásában kevés gyakorlatom vagyon, kérlek a te hozzám való szokott jóakaratodért, ha pennám az ő megkezdeti utjának ösvényétől eltérne valahol, vesd ki a mi felesleges, pótold meg a mi hiányos, a hibákat igazgasd meg, valamit pedig tetszésedre irtam, atyai kegyességedből öregbitsed azt; és minekelőtte közhallomásra jutna irásom, méltóztassál gondoskodó kezedet reátenned, hogy legalább a mit a te legbölcsebb itéleted szerint méltóképen szerzettem, javallásod oltalmazza is meg a gáncsoskodók irigységétől.

Tetszett a királynak és az egész gyülésnek, hogy minden birtokadomány, a mit boldog István király monostorok vagy egyházak számára rendelt vala, sértetlenül megmaradjon.

Minthogy a mi népünk sokszor hol az utazás nagy nehézségei miá, hol szegénységétől felettébb terheltetvén, akármi ügyében bajában a királyi udvarhoz nem mehet, rendeltük, hogy esztendőnként kétszer, ugymint Filep Jakab apostolok ünnepekoron és szent Mihály nyolczad napján, minden püspökségben zsinatot tartsanak; és arra mind az ispánok, mind más egyéb tisztet és hatalmat viselő előljárók gyülekezzenek a püspökhöz; a hová valaki, bárha pecsét nélkül idézve is el nem jövend, perét veszti.

Idegen papot vagy diakonust csak ajánló levéllel kell befogadni.

1. §. A kiket pedig eddig befogadtak, meg kell vizsgálni, ha igaz uton jöttek-e? azért, hogy ha valamelyiknek valami rossz hire ütné meg fülünket, az ilyen szünjék meg hivatalától, miglen törvény szerint igazolja magát vagy az országból el kitakarodik.

Továbbá, kezesség nélkül semmi jövevényt be ne fogadjanak.

Püspökök és ispánok vagy mások udvari papjait, a püspök vagy érsek pecsétjével kell törvényre idézni.

Ha pedig egyházi személy visel pert világi ember ellen, a világit a biró pecsétjével hivják törvény eleibe; de ha világi ember perel pappal, akkor a püspök vagy érsek pecsétjével idézzék meg a papot és ezek lássanak mint birák törvényt reá.

Ha két ispán között támad versengés valami dologból, azt a feljebb mondott zsinaton kell megvizsgálni.

Ha két apáturnak vagyon pere egymással, ugyanazon zsinatban itéljék meg őket.

A király vagy herczeg nagyobb tisztet viselő főszolgáit és udvari papjait, a kiknek személyéhez méltatlan lenne alábbvaló biró eleibe állaniok, szintén azon zsinatban itéljék meg.

Ha valamely biró a mondott zsinatra való menetelt makacsul elhenyélné, itéljék meg a vád szerint.

Ha a király és herczeg nagyobb tisztet viselő főszolgái akár egymás között, akár előbbkelőekkel viszálkodnak és megvetésből birájok eleibe nem mennek, a megyés ispán a biróval vizsgálja meg ügyöket.

A herczeg főszolgái, kik a király megyéjében vannak, és a király főszolgái kik a herczeg megyéjében vannak, perlekedjenek az ott való ispán és biró előtt, a kisebb tisztbéliek pedig a biró előtt.

Ha ispán ispánnal vagy a maga népével czivódik, tehát a zsinat bölcsessége vagy a szomszéd ispán itéljen közöttök.

A világi birák közül senki ne merjen egyházi személyre pecsétet küldeni.

Mivel a királyi udvar annál kevesebb erőt látszik venni, mennél inkább megfogyatkozik a szükségesekben, azért, nehogy a mi gazdagságunk felettébb való inségre forduljon, tetszett minden halászó vizeket a királyi széknek adnunk vissza, kivéve melyeket szent István király adományozott vala oda; mert nem illik, hogy mi alább szállván, velünk szálljon alá az udvar méltósága, holott jobb magunknak a hozzánk jövőkkel együl tisztességben bővelkednünk.

Hasonlóképen végeztük, hogy a monostoroknak és egyházaknak ajándékozott halászó vizeket vissza kell venni, de maradjon annyi, a mennyi a barátok mindennapi élésére szükséges, és csak a felesleg valót adják vissza.

A mi szőllőt, házat és földet a királyok adtak, valakinek adták, állandóképen annál maradjon.

Az egyházaknak ajándékozott erdőket épenséggel nem engedjük elvenni.

A régi lakosok, a kiket kiüztek, ha másutt földjük nincsen, térjenek vissza.

l. §. Mindazonáltal, ha földjeik monostoroknak avagy egyházaknak adattak és ők mást birnak, abban maradjon a dolog.

Valamely birtokot szent István adományozott vala, abban minden maradék örököljön az ő tetszése szerint.

1. §. Más királyok adománya apáról fiura szálljon, és ha fiu nincsen, következzék a testvér, a kinek holta után az ő fiait sem kell kirekeszteni az örökségből.

2. §. De ha testvér nem találkozik olyan, legyen a birtok a királyé.

A pénzen szerzett örökséget senki maradékától el ne vegyék, de azonban bizonyságot kell tenni róla.

Megtiltjuk, hogy vassal és vizzel való próbát akármely egyházban is ne tegyenek, hanem csak püspöki székhelyen és nagy prépostságokban, mint Pozsonyban és Nyitrán.

A birót, ki nem itél igazán, pecséttel kell a király udvarába idézni, de pecsét nélkül a zsinatra.

Valaki a püspökök és ispánok zsinatára meg nem jelenik, maraszszák el.

1. §. Ők pedig, a mikor szokott módon egybegyülekeznek, oly vigyázó gonddal, oly nagy szorgalmatossággal fontolgassák az igazság mérő serpenyőjét, hogy sem gyülölségből az ártatlant el ne kárhoztassák, sem kedvezésből a bünösnek pártját ne fogják.

A vámokból és adókból pedig, valamint az ispánoknak harmadot adtunk, azonképen tizedet rendelünk a püspököknek, mert mind az uj, mind az ó testámentom tanitása szerint illeti őket a tized.

1. §. Azért balgatagság és esztelen dolog, elbizakodva megszegnünk a szentek rendeléseit, melyeket beteljesiteni tartozunk inkább nagy buzgósággal.

Parancsoljuk, hogy ha valaki tanuságra hivatik és az ő vallomásával másnak az igazságát akarja megbizonyitani, ily okkal fogadják el annak tanuságtételét: elsőben is, ha meggyónta büneit a papnak, azután, ha földje van azért, hogy a gyónás legyen zálog az igaz tanuságért, a birtok pedig váltság a hazug tanu vétkeért.

Senki ne merjen tanuságot tenni, hanem ha meggyónja büneit.

1. §. Valakinek pedig az ő vallomása hamisnak találtatik, annak tanuságát el ne fogadják többé.

Ha a biró poroszlóját megitélt dologért veri meg valaki, küldjék a verekedőt a megye ispánjához, és a mi meg van itélve, azt vegyék el mind a biró hatalmával.

Parancsoljuk, hogy a poroszlók oly meghihető személyek legyenek, a milyeneknek feljebb a tanukat hagytuk vala lenni.

Ha a biró poroszlója az ő küldetése alatt igaztalanul jár el valamiben, bünhödjék a biróval együtt, a ki parancsolt neki.

A mi kárt a biró az ő poroszlója által méltatlanul okoz valakinek, téritsék meg a biró vagyonából.

A ki másnak a földjét hamisan birtokához foglalja, ha itélet szerint vétkes leend, veszitsen megannyit a maga tulajdon földjéből, annakfelette tiz pénzt fizessen büntetésül.

Olyan kalmárok, a kik csak azért üznek kereskedést áruikkal, hogy gazdagodjanak, kétszerezzék meg régi adójokat; de a szegények, a kik vásárból élnek, a szokott adót fizessék.

A ki az ő tulajdon házi javaiból árul valamit a vásáron, adózzék szent István törvénye szerint.

Ha vendég lakos telepedik a vár népe földére, az vagy az ő vagyona fele értéke szerint szolgáljon a vár népével, vagy pedig hét dénárt fizessen.

Mikor a király vagy a herczeg valamely megyébe bémegyen, adjon a megye hadra való lovat alája.

1. §. Mely ha történetesen eldöglik, tizenöt pénz járjon érte a ló gazdájának; ha pedig megsérül valami módon, de nem halálosan, akkor a mondott árnak a felét adják meg a lóért.

2. §. Ha a végekben valami nagyobb dolognak cserdül hire, az ispán két követet négy hadra való lóval inditson a királyhoz, a kik a magok kenyerén elérkezvén, kérjék meg az ő uti költségöket a nádorispántól, és megannyit kapjanak a vissza utra.

3. §. Ha pedig lovaik eldöglenek avagy megsérülnek, annyi pénz járjon a lovakért, a mennyit feljebb mondtunk.

4. §. De ha épen térnek vissza; egy hadjárat számba menjen útjok.

Akármely ispán megyéjébe ránduljon a király, ottan két megyei biró kisérje, és ezek igazitsák el emberséges módon a nép között való egyenetlenségeket; és őket, ha ellenek zajdul a népnek panasza, itélje meg a nádorispán.

Ha valakit a király a vár népéből netalán valamely ispánhoz vagy főszolgájához bocsát, az maga menjen a hadba; ha pedig nem megyen, térjen vissza azon vár népe közzé, a hová való.

Tiltunk minden embert, hogy vár népéből való szökevényt senki magánál ne tartson a király engedelme nélkül; valaki pedig cselekeszi azt, mint törvényszegésről tegyen eleget róla.

Minden ispán, kinek az ő tulajdon falvain annyi szabad népe vagyon, hogy lovakat kaphat és száz pénz adó jövedelmet szedhet össze, egy vértes vitézt állitson a királynak; ha pedig negyven pénz a jövedelme, adjon katonát vért nélkül; ám, ha annál is kevesebb, tartsa meg élésére.

A kinek a király valami kóborló szolgát ajándékoz, nyirassa meg a szolga fél fejét; mit ha nem teszen, tiz pénze bánja meg; és ha feleséget adott neki, azt is veszitse el vele.

A ki kóborlót fogad fel a király engedelme nélkül, akárki legyen, ötvenöt pénzt fizessen; és ha a felfogadott valami lopást követ el ott létében, ura próbával tisztitsa magát a vétekből; a kezest pedig jelentse meg; és ha bűntelen leend, az is azon birságot fizesse, melyet a felfogadó; és ha nincs miből fizetnie, veszszen szabadsága.

Ha valaki a kóborlót megtartóztatja, váltsa ki ura egy pénzen.

A ki a nála tartóztatott kóborlót másnak ajándékozza vagy eladja, tiz pénzzel bünhödjék; és ugyanannyit fizessen a vevő.

1. §. Lovasok, vásárosok, utasok, a merre járnak, öt apró pénzen vehessenek kepét ha akarnak; a ki pedig kevesebb érőt ad, vagy a ki nagyobb áron adja, ötvenöt pénzt fizessen.

A nyolcz dénáros adót, mit egyen-egyen minden szabad ember fizet vala, ezentul ne szedjék.

1. §. Parancsoljuk, hogy a hetes szolgálatra járó várnépeken nyolcz dénárt vegyenek, tudniillik azokon közülök, a kik nem a királynak, hanem magának a vár népének szabadjai.

2. §. Azok a szabadok pedig, a kik a királynak a határon által utaztában lovat, társzekeret adnak és zsoldos szolgálatokat teljesitenek vala, négy dénárral adózzanak; hasonlóképen azon szabadok is, a kik közzéjek telepednek, vagy pedig költözzenek el.

Ha valaki az izmaelitákat bőjtölésben vagy evésben, disznóhustól való tartózkodásban vagy mosakodásban, vagy akármiben is az ő gonosz szokások szerint való cselekedeten éri rajta, az izmaelitákat vigyék a király eleibe; a ki pedig bevádolá őket, vegyen részt az ő javaikból.

Parancsoljuk, hogy minden izmaelita falu templomot épitsen és ugyanazon falu gondoskodjék annak ellátásáról.

1. §. Mikoron pedig a templom felépül, a falu népének fele költözzék el onnan, és ugy telepedjék le máshol, hogy azért mint azon egy erkölcsü házban, maradjon velünk egyakarattal Krisztus megoszthatatlan egyházában.

Az izmaeliták közül pedig senki ne merje az ő leányát valakihez a maga nemzetéből házastársul adni, hanem csak a mi nemzetünkből való emberhez.

Ha valamely izmaelitának vendégei érkeznek, vagy vendégségbe hi magához valakit, mind ő maga, mind az ő vendégei csak disznóhussal éljenek.

Ha valamely gyilkost az ispánnál vagy akárkinél találnak, a püspök követe menjen érte, hogy vezeklésre vigye; és a ki el nem bocsátja, azt azon egy törvény sujtsa a gyilkossal.

1. §. Végeztük, hogy apagyilkolásokat és egyéb gyilkosságokat, mint emlitők, itéljenek meg a püspökök, a kik a bün és bünös mivoltához képest, az ő tetszések és a kánonok rendelése szerint lássák meg az ilyen gonosz cselekedetet.

2. §. Kissebb emberöléseket pedig a főesperesnek és a világi birónak kell megjelenteni, és a birságból járó tized és kilenczed közöttük oszoljon.

A ki tolvajt fog, három napon által tartsa megkötözve, keze szárasztása és tüzzel égetése nélkül, negyed napra pedig vigye a biró eleibe.

1. §. Mikor a tolvajt az ő urának poroszlója viszi, ha csak egy háznép vagyon is ottan, egyikök menjen a tolvajjal, és ha nem akar, a biró ne féljen itélnie.

2. §. De ha ottan semmi házbeli nép nincsen, küldje a biró a megkötözött bűnöst azon urnak valamely közelebb fekvő birtokára, és itélje meg törvény szerint.

Ha a fogott tolvaj büntelennek tetszik meg a törvény előtt, bűnhödjék a ki megfogta, de ne foszszák meg szeme világától.

Ha a fogott tolvajra a lopást reábizonyitani nem lehet, vessék próbára; melyből ha büntelennek tetszik meg, vádlója veszitsen annyit vagyonából, a mennyi értéket a mondott tolvaj bir, de ne foszszák meg szeme világától.

Ha valaki négylábu barmot vagy egy barom árát, vagy husz dénár érő ruhát lop, mint tolvajt itéljék meg.

A ki puszta gyanuságból fog meg valakit tolvaj gyanánt, mint vétkén marasztott tolvaj bünhödjék.

A vétkén marasztott tolvajt foszszák meg szeme világától; és a feleségét, ha részes ura vétkében, érdeme szerint vessék szolgaságra; és az ő fiaik is, ha tizenöt esztendősök vagy annál idősebbek, anyjok sorsát viseljék; de ha tizenöt esztendejek még nincsen, bocsássák büntetetlen őket.

A boszorkányokról pedig, mivelhogy nincsenek, semmi emlékezet ne legyen.

A magzatjokat vesztő asszonyok a főesperes előtt vezekeljenek.

Asszonyok elrablóira a püspök vagy a főesperes lásson törvényt.

A bűbájosokat a főesperes meg az ispán emberei keressék fel és vigyék törvény eleibe.

A paráznák a püspöktől vagy a főesperestől vegyék el méltó büntetésöket.

Ha valamely faluban, a hol a király leend, lovát veszti valaki, senki azon falu népe közül ne feleljen róla; de ha a környéken tolvajok vannak, azokat kötözzék meg.

Ha lovas utasok szállanak meg a faluban és lovakat ott vesztik el, a falubeliek tartozzanak a kárt megtériteni; de ha falun kivül vész el a ló, senki közülök ne fizessen érte.

A ki az ő ügyét három zsinaton törvényesen elvégezni nem akarja, annak panaszát továbbá nem kell meghallgatni.

Senki az ispánok avagy vitézek közül ne bizzék hatalmat tulajdonitani magának az egyház ügyeiben, hanem csak egyedül a püspök.

Papok és apátok, vagy akármi tisztet viselő személyek, tizedet adjanak annak az egyháznak, melynek határában földet mivelnek avagy szőllőt szednek.

A másodnős papok és a kik özvegyet vagy urahagyott asszonyt vettek feleségül, álljanak el e tiltott házasságtól, vagy rekeszszék ki őket a papi rendnek társaságából.

Misét mondani csak felszentelt helyen legyen szabad, hanemha valami szükség oka kivánná máshol, és akkor sátor alatt vagy más tiszta helyen mondják; de azt is csak uton, utazás közbe, nem vadászaton, és soha kézi oltár nélkül.

A szentek ereklyéit csak jámbor és istenfélő pap vigye utra.

Semmi papi renden való személy világi öltözetet ne viseljen, ugymint hasitott mentét vagy dolmányt, tarka kesztyüt, piros nyeregtakarót vagy zöld kurta köntöst, csizmát vagy sapkát, himes sarut vagy selyemmel varrott inget; és ne fogja össze mellén selyem kötéssel ruháját, hanem a nyakánál, gombbal vagy kapocscsal.

A kántornapokat, mint eddig szokás vala, ezentul is tartsák meg.

A szent Háromság ünnepét Pünkösd után nyolczad napon kell megülni.

Keresztyének temetése ne másutt, hanem a templom csarnokában legyen.

Senki a zsidók közül keresztyén cselédet venni vagy eladni, avagy magánál szolgaságban tartani ne merjen.

1. §. A melyiknél pedig jelenleg van olyan, ha a neki megengedett idő alatt tul nem ad rajta, veszitse el.

A kinek közülök mezei gazdasága vagyon, pogány cselédekkel lássa el azt.

1. §. Zsidók, ha módjok van benne venni, birhatnak ugyan mezei jószágot, de ő nekik sehol másutt, hanem csak püspöki székhelyen legyen szabad lakniok.

Magyarországon lakó ember senki ne merjen a környülfekvő végekben magyar lóval kereskedni.

1. §. Hogyha valaki lovat vásárol és azzal vádolják, hogy mást lopott volna meg, csak Magyarországon belül és Magyarország határáig legyen szabad az ő maga mentségének ügyét követnie.

2. §. Ha pediglen külföldön akarná megtalálni a lónak eladóját, meg ne engedjék neki hogy kimenjen, hanem hordozza meg a tüzes vasat. Ha vétkes leend, mint tolvaj bünhödjék; ha igazul, ne itéljék meg tolvaj gyanánt, csupán a ló árát veszitse el.

Magyar nemzetbeli szolgát vagy akárkit a ki Magyarországon született, ha idegen nemzet is, avagy szolgáló leányt, kivéve a más tartományokból hozott más nyelven beszélöket, senki el ne adjon.

1. §. Sem ökrön kivül egyébféle barmot Magyarországból kivinni, vagy eladni ne merjen.

2. §. Valaki az ispánok közül e törvényt megtöri, fosztassék meg az ő tisztétől vagy az ő javainak két harmadát veszitse, de a harmadik harmad maradjon meg feleségének és örököseinek.

Mindenik ispán mindenütt egy harmadot kapjon az adóból az ő megyéjében; a királyt pedig valamennyi megye adójából teljességgel két rész illesse.

Az ispánok a dénár adót, mit Magyarország minden részeiben szerte szedetünk, a mennyit századonként beszednek, névszerint bizonyos lajstromba irván, a kivel akarják, küldjék Esztergomba szent Mihály napjáig; és az ispánok vagy a századosok el ne vegyék a királynál előbb az ő részöket, hanem azon helyen, tudniillik Esztergomban, legyen kinek-kinek része kiosztása.

1. §. A ki pedig a dénárokat a mondott időre minden fogyatkozás nélkül el nem hozza, kétszer fizesse meg a hiját.

A szabad jövevények, mint a tótok vagy más idegenek, a kik másoknak a földjén munkálnak, csak az ő szabadságokért adjanak dénár adót; ennekfelette egyéb dénárokat, valami munkáért, senki ne vegyen rajtok.

A várbeliek pedig mind munkaváltságul, mind az ő szabadságokért dénár adót fizessenek.

A kik Magyarországból ki akarnak menni, mind a király, mind az ispán vámszedőitől, kik a kijáró helyeket őrzik, jegyet kérjenek a vámról; a melynek egyik oldalára a király vámszedője nyomja rá pecsétjét, másik oldalára pedig az ispán vámszedője az ispán bélyegét üsse.

1. §. Valaki ilyen pecsét nélkül kisérti meg a kijárást, egy pénzzel fizessen a törvény általhágásáért.

Ha valakit hamis tanuságtételről vádolnak, az az, ha főbb falubeliek akár viszálkodás, akár gyülölség okából vallják azt felőle, próbáltassék meg tüzes vassal; és ha megtisztul, a vádoló bünhödjék tiz pénzzel.

1. §. Ha pedig vétkes leend, javait megtartsa ugyan, de arczára keresztforma jegyet égessenek vassal, hogy senki el ne fogadja többé az ő tanuságát.

Kálmán stb. Ily törvényt szerzett az ő országában lakozó zsidóknak: hogy keresztyén cselédet, akármicsoda nyelvü vagy nemzetü legyen, venni vagy eladni, avagy magánál szolgaságban tartani senki a zsidók közül ne merjen ezentul.

1. §. És ha valamelyik ezen végezést általhágja, szenvedje kárát a nála megtalált keresztyén cseléd elvesztésével.

Ha keresztyén zsidónak, vagy zsidó keresztyénnek két vagy három pénz érő kölcsönt akar adni, a kölcsönadó zálogot vegyen a kölcsönvevőtől, és keresztyén meg zsidó tanuk legyenek jelen, hogy ha netalán eltagadná egyik, a mit a másiktól kölcsönzött vala, mégis a zálog és mindkettejek tanui bizonyitsák.

1. §. Ha pedig egyik a másiknak három pénznél nagyobb kölcsönt adand, zálogot és tanukat vegyenek hozzá, mint mondtuk, és a pénznek summáját meg a tanuk neveit irhassák levélbe, és azt mind a kettőnek, tudniillik mind a kölcsönadónak, mind a kölcsönvevőnek pecsétjével pecsételjék meg; hogy ha valamikor ebben a dologban egyik a másikon méltatlanságot akarna tenni, az irás és mindkettejek pecsétje bizonyitsa meg az igazságot.

Ha zsidó keresztyéntől, avagy keresztyén zsidótól vásárol valamit, meghihető keresztyén és zsidó tanuk jelenlétében vásároljon, és az árut meg a tanuk neveit irassa levélbe, és a levelet mind az eladó mind a vevő pecsétjével megerősitvén, tartsa meg magánál, hogy ha valamikor ezen vételből tolvajsággal vádoltatnék, a nála megismert lopott árunak urát adhassa, és a feljebb emlitett tanukat előállatván, megmenekedjék.

1. §. Ha pedig a megismert lopott áru eladóját előállatni nem tudná, de a pecsétes irást felmutatja, a beirt tanuk hite alatt szabaduljon.

2. §. Ha pediglen keresztyén tanui nincsenek, de meghihető zsidó tanukat áltat elő, azoknak a zsidók törvénye szerint letett hitek után fizesse meg a lopás birságát négyszer.

3. §. Hogy ha sem a megismert árunak urát nem adhatja, sem pecsétes levelet nem mutat fel, itéltessék meg az ország szokása szerint: fizesse meg a lopás birságát tizenkétszer.

Ha valamely másodnős pap az ő feleségeért elhagyja Istennek szolgálatát, vessék ki minden egyházi tisztéből és menjen a világiak közzé.

Azt végezték a szent zsinaton a püspökök mindnyájan, hogy a nép mindenből tizedet adjon a szentegyháznak, valamije vagyon, az egyház szolgái pedig három dénárt fizessenek a gyülekezet papjának.

Apostoli akaratból rendeljük, hogy királyunk javáért és az ő birodalmának állandóságáért minden templomban naponkint könyörögjenek.

1. §. És erősen parancsoljuk: hogy ha valaki akármi módon a király élete vagy méltósága ellen esküszik össze, vagy megkisérti azt, avagy a kisértővel tudva egyetért, legyen átok rajta és foszszák meg a hivekkel való minden közösségtől. Hogy ha valakinek valami efféléről tudomása vagyon, és noha bizonyságot tehetne róla, meg nem jelene, ugyanazon büntetés szálljon reá.

Ha valamely asszony elhagyja urát, adják vissza neki, és valahányszor elhagyja, vigyék vissza hozzá; mert meg vagyon irva: Kiket Isten egybekötött, ember el ne válaszsza.

Ha valaki az ő felesége paráznaságát törvény előtt bizonyitja meg, tartson az asszony bűnbánatot, és annakutána békéljenek meg, ha kedvök tartja; máskülönben maradjanak házasságkivül.

A másodnős papok és a kik özvegygyel vagy urahagyott asszonynyal keltek egybe, veszitsék el az egyház földi javadalmait minden egyházi tisztöket.

1. §. A püspök senkit diakonusságra és annál feljebb való papi rendre ne emeljen, hanem csak azt, ki előbb magatartóztatást fogad; és ha felesége vagyon, annak megegyezésével és hasonló fogadásával menjen a dolog.

Házas pap vagy diakonus egy se áldozzon az oltárnál, hanem csak ha felesége reáhagyja és magatartóztatást fogad, és ő előbb annak külön lakásáról és testi élete szükségeiről gondoskodik; mint az apostol mondja: a kinek felesége vagyon is, úgy tartsa, mintha nem volna.

Senkinek a világiak közül ne legyen hatalma az egyházban.

Ha áldozó papnak ágyasa vagyon, vegyék el tőle; ő maga pedig a püspök rendelése szerint élvén a vezeklés hasznával, térjen vissza az oltárhoz és szolgáljon az egyháznak.

1. §. A mely falunak temploma vagyon, messze ne távozzék a templomtól; hogyha el távozik, tiz pénzt fizessen birságul és szálljon vissza.

Ha valaki ünnepnapon árul, adja meg az árát négyszer, magát pedig alázza bünbánattal.

Valaki a rendelt ünnepeket meg nem tartja, ily törvényt lássanak reá: ha szabad ember, vezekeljen három nap; ha szolga, csapják hétig.

A házasságkötésre való nézve tetszett a szent zsinatoknak: hogy minden házasságkötés az egyház szine előtt, pap jelenlétében, alkalmas tanuk szeme láttára, az eljegyzésnek valami jelével és mind a két fél megegyezésével menjen végbe; máskülönben nem házasság, hanem paráznaságnak szerzete lészen.

A szent Háromság egy Isten nevében.

1. §. Endre, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmáczia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galiczia és Lodoméria királya, örök emlékezetűl.

2. §. A miért hogy országunk nemeseinek és másoknak is szent István királytól szerzett szabadságát némely királyok hol tulajdon haragjok bosszujából, hol gonosz, avagy önnön hasznokat szerető emberek hamis tanácsadásából, sok pontban hatalmasul megrontották vala, azért a nemesség gyakorta sürgető könyörgésekkel zaklatta felségünket, és előttünk való királyai fülét az ország állapotjának megjobbitásáról.

3. §. Mi tehát az ő kérelmöknek mindenben eleget akarván tenni, kivel tartozunk is, jelesben azért, mert ez okon velek már gyakortább nem kicsiny keserüségre jutott ügyünk, a mit a királyi tisztesség tökéletes megtartásáért eltávoztatnunk illik, ez pedig senki más által nem lehet inkább mint ő általok: megadjuk mind nekik, mind országunk többi lakosinak azt a szabadságot, melyet a szent király adott.

4. §. E fölött egyebeket is, az ország állapotjának épülésére való üdvös dolgokat, rendelünk ily módon:

Rendeljük, hogy a szent király ünnepét minden esztendőnként, ha csak valami nagy nehéz ügyek gondja vagy betegségünk meg nem tilt minket, Fehérvárat tartozzunk megülni.

1. §. És ha mi ott nem lehetnénk, a nádorispán kétség nélkül ott leszen érettünk és a mi képünkben minden ember dolgát meghallgatja; és az egész nemesség, valaki akar, szabadon oda gyülhessen.

Ezt is akarjuk, hogy a nemes embert sem mi, sem az utánunk való királyok soha meg ne fogják vagy meg ne nyomorítsák valamely hatalmas kedveért, hanem ha előbb perbe hivatott és rendes uton törvényt láttak reá.

Továbbá semmi szerpénzt, sem szabad dénár adót nem szedetünk a nemesek jószágán.

1. §. Hivatlan sem házokra sem falujokra nem szállunk.

2. §. Azonképen az egyházak népén sem veszünk semminemű szerpénzt.

Ha valamely nemes ember fiumagzat nélkül hal meg, birtokának negyed részét leánya kapja: a többivel azt mivelje, a mit neki tetszik.

1. §. Ha pedig testamentum nélkül történik halála, valamely közelebb való atyjafiai vannak, azoké legyen, és ha teljességgel semmi nemzetsége nem volna, a királyra szálljon birtoka.

A megyés ispán a nemesek jószágán itéletet ne tegyen, hanem ha pénzt vagy tizedet illet a dolog.

1. §. A megyei várispánoké egyáltalában senkit ne itéljenek, hanem csak a magok vára népét.

2. §. A lopókat és latrokat itéljék meg a király falus-ispánjai, de ugyanazon megye ispánja széke előtt.

Továbbá, összepártolkodásból a nép tolvajnak senkit ne kiálthasson, mint eddig szokta vala.

Ha pedig a király az országon kivül akarna hadakozni, a nemesség ne tartozzék vele menni, hanem ha a király pénzén; és valamikor haza térend, a nemeseken hadi birságot ne vegyen.

1. §. Ha pedig ellenség támadna haddal az országra, általánfogva mindnyájan tartozzanak elmenni.

2. §. Azonképen, ha az országon kivül akarnánk hadakozni és mi is a haddal mennénk, minden, valakinek ispánsága vagyon, a mi pénzünkön velünk jőni tartozzék.

A nádorispán minden ember dolgában, ki országunkbeli, különbség nélkül itéljen.

1. §. De nemesek perét, ha fejök vesztébe vagy birtokuk veszedelmébe jár, a király hire nélkül el ne végezhesse.

2. §. Helyettes birákat pedig ne tartson, hanem ha egyet a maga udvarában.

Országunk birája, mig a curián leend, mindeneket itélhessen és a curián indult pert akárhol elvégezhesse.

1. §. De mikor az ő jószágában lakik, akkor poroszlót ne bocsásson és a peres feleket meg ne idéztesse.

Ha valamely jobbágyurnak, a kinek tiszte vagyon, hadban történik halála, annak fiát vagy atyjafiát illendő tiszttel méltó megajándékozni.

1. §. És ha nemes ember halna meg azonként, ajándékozza meg fiát a király, a mint neki tetszik.

Ha vendégek, tudni mint jámborok, jönnének az országba, ország tanácsa nélkül méltóságra ne jussanak.

Ha valaki meghal, vagy törvény szerint halálra itéltetett, vagy perdöntő bajon esik el, vagy akármi más ok miá, annak felesége az ő hitbérében kárt ne valljon.

A jobbágyurak ugy kövessék a király udvarát, vagy akármerre is ugy járjanak, hogy a szegénységet ne foszszák, ne nyomorgassák.

Továbbá, ha valamely ispán az ő ispánságának módja szerint magát tisztességgel nem viselné, vagy az ő vára népét megrontaná, ebben találtatván, mind az ország szine előtt vessék ki tisztéből szégyenére, és a mit elragadott, adja vissza.

Lovászok, peczérek és solymárok nemesek falvaira szállani ne merészeljenek.

Egész megyét vagy akárminemű méltóságot örök jószágul vagy birtokul nem adunk.

A mely birtokot valaki méltó szolgálatjával szerzett, attól soha meg ne fosztassék.

Továbbá a nemesek, búcsut véve tőlünk, szabadon mehessenek a mi fiunkhoz, ugy mint a nagyobbtól a kissebbhez; ez azért az ő birtokuk veszedelmébe ne járjon.

1. §. Valakit a mi fiunk igaz törvény szerint fején itélt, avagy az előtte kezdett pert, mig ugyan ő előtte vége nem szakad, magunk eleibe nem bocsátjuk; viszont a mi fiunk is azonképen.

A várakhoz tartozó jobbágyok szent István királytól szerzett szabadságuk szerint éljenek.

1. §. Hasonlatosképen a vendégek is, akár micsoda nemzet legyenek, azon szabadságban tartassanak, mely kezdettől fogva vagyon nekik engedve.

A tizedet pénzűl megváltani senki ne tartozzék, hanem a mit a föld terem, bort vagy gabonát, abbúl fizessék.

1. §. És ha ebben a püspökök ellentartók lesznek, nem segitjük őket.

A püspökök a nemesek jószágán való tizedből ne adjanak a mi lovainknak, se az ő népök ne tartozzék a tizedet a király jószágára hordani.

Továbbá, a mi disznaink nemes ember erdején vagy rétjén ne legeljenek az ő akaratja ellen.

Továbbá, a mi uj pénzünk esztendeig járjon, husvét napjától húsvét napjáig.

1. §. És a dénárok olyfélék legyenek, a minemüek voltak Béla király idejében.

Pénzváltó kamara-ispánok, só-kamarások és vámosok, országunkbeli nemesek legyenek.

1. §. Izmaeliták és zsidók ne lehessenek.

Továbbá, sót az országnak közepette ne tartsanak, hanem csak Szabolcson és Regéczen és a végekben.

Továbbá, birtokot az országon kivül való embernek ne adjanak.

1. §. Ha valamelyest adtak vagy eladtak, azt a haza fiai válthassák meg.

A nyestbőr adót azon szokás szerint fizessék, a mint Kálmán király elvégezte volt.

Ha valaki törvény rendén elmarasztatott, senki a hatalmasok közül meg ne oltalmazhassa azt.

Az ispánok csak az ő ispánságok igazával éljenek; egyebek, a királyhoz tartozók, ugymint cseberpénz, vám, ökrök, és a várak jövedelmének két része is a király számára legyen.

Továbbá, e négy jobbágyurat: tudniillik a nádorispánt, a bánt, király országbiráját és királyné asszonyét kivéve, senki két tisztet ne viseljen.

És hogy ezen mi tőlünk engedett szabadság és ezen rendelésünk mind a mi időnkben, mind az utánunk következők idejében örökké erős legyen, irattuk egy igén hét levélbe, és megerősitettük a mi arany pecsétünkkel; ugy, hogy egyik levél küldessék a pápa urnak és ő is irassa bé az ő lajstromába; a másikat az Ispotályban, a harmadikat a Templomban tartsák; a negyedik maradjon a királynál; az ötödik az esztergomi káptalannál, a hatodik a kalocsainál álljon; a hetediket őrizze a nádorispán, ki az idő szerint leszen.

1. §. Oly módon, hogy az irást mindenkor szeme előtt tartván, se ő maga meg ne tévedjen valamikép a mondott dolgokban, se királyt vagy nemeseket, avagy másokat megtévedni ne engedjen; hogy ők is örüljenek az ő szabadságoknak, és azért nekünk és a mi következőinknek minden időben hivek legyenek, és a királyi koronának tartozó engedelmes szolgálatjukat meg ne tagadják.

3 §. Hogyha pedig mi, vagy az utánunk következendő királyok közül valaki ezen mi szerzésünknek ellene járna valaha, ez a levél adjon szabad hatalmat mind a püspököknek, mind más jobbágyuraknak és országunkbeli nemeseknek mindnyájan és egyen-egyen, jelenvalóknak és jövendőbelieknek és az ő megmaradékoknak, hogy mind nekünk, mind az utánunk következendő királyoknak minden hűtelenség szégyenvallása nélkül ellentállhassanak és ellentmondhassanak mind örökké.

3. §. Kelt Keled kezéből, ki egri prépost és kanczellárunk; a testté lett ige után ezer-kétszáz-huszonkettedik esztendőben, mikoron tisztelendő János esztergomi, tisztelendő Ugrin kalocsai érsekek, Dezső csanádi, Róbert veszprémi, Tamás egri, István zágrábi, Sándor váradi, Bertalan pécsi, Kozma győri, Bereczk váczi, Vincze nyitrai püspökök voltanak, a mi királyságunknak tizenhetedik esztendejében.

Mi Károly, Isten kegyelméből Magyarország királya, jelen levelünk rendén, adjuk emlékezetére és tudtára mindeneknek, a kiket illet:

1. §. Hogy miután hivünknek, Hyppolit mesternek, Árva várnagyának, hűséges és buzgó szolgálatait fontolóra vettük, körmöczi kamaraispánságunkat mindazokkal a megyékkel, járásokkal, falvakkal és mezővárosokkal, a melyek, mint tudva van, régtől fogva ehhez a mi kamaránkhoz tartoznak, ugymint: Nyitra, Nógrád, Bars, Pozsony, Hont, Trencsén, Zólyom, Pest és Komárom vármegyékkel, a melyek a Duna tulsó oldalán, tudniillik a Pozsony és Bács felől való részekben feküsznek, az érseki dézsmákkal egyetemben, főpapjaink és báróink egyértelmű óhajára és tanácsára az Urnak ezerháromszáz negyvenkettedik évében ugyancsak Hyppolit mesternek, a jelen levél keltétől folyó egy év tartamára ismét átengedtük és kezelés, igazgatás s birtokbantartás végett bérbe adtuk nyolczszáz márkáért, mely összeget nekünk az alább irt határidőkben, részint forintokban, vagy az ugyanezen kamaránkban vert avagy verendő arany dénárokban, részint pedig kamaránknak tavali, harmad és negyedévi és ez idei teljes sulyu pénzeivel fog fizetni, s melyeknek ország szerte egyaránt kell forogniok, s a melyeket ugy neki, mint országunk más kamarásainak a tavali mód szerint kell kibocsátaniok ilyeténképen:

2 §. Hogy az emlitett Hyppolit mester veressen a mi kamaránkon a tavali, harmad és negyedévi dénárok mértékére, alakjára és értéke szerint valósággal két harmad finomságu dénárokat ezüstből, kibocsátván ezeket valódi kétharmad finomsággal ugy, hogy egy márka finom ezüstből tizenkét pénzit daraboljanak. És ezekből nem több, mint nyolcz penza fog a mérlegen egy budai sulyu márkát nyomni és a bányahivataloknál egy márka finom ezüst értékében lesznek forgalomban.

3. §. Teljes sulyu dénárjaink beváltása pedig olyan módon történjék, hogy a kamaraispánnak vagy az ő tisztjének a király, királyné vagy bárki más városainak és szabad községeinek az egyes piaczain a kamarának a kellő mennyiségben kibocsátandó dénárjait az érsek ur, tárnokmester ur és vármegyei ispán embereinek és egy szolgabirónak a jelenlétében az illető piaczon levő asztalukra nyilvánosan ki kell rakniok, és minden ilyen három dinárt négy széles bécsi pénzen vagy kamaránknak más olyan négy pénzén váltsanak be, a melyek már ötödéve, hogy a forgalomból kijöttek, vagy akár más olyanokon is, a melyek bécsi ötvözés szerint a megelőző években készültek. És mivel azt akarjuk, hogy a tavali, harmad- és negyedévi dénárok a forgalomban maradjanak és váltóértéküket megtartsák, azért a forgalomban és fizetés alkalmával ugy ezeknek az uj dénároknak, mint a kamara tavali, harmad- és negyedévi pénzeinek hat darabja egy garasban és nyolcz penza meg tizenhat dénár egy fizető márkában számitson, minden ráfizetés nélkül.

4. §. Ha pedig akadnának olyanok, a kik a már emlitett tavali, harmad- és negyedévi pénzeinket, a melyek szaporitás végett a jelen évben is ugyanazon értékben készitendők, értékükre nézve azzal apasztanák, hogy egy márkából többet darabolnak ki; azokat kamaraispánunk, mint királyi rendeleteinknek és a kamara statutumainak a megszegőit a mi teljes hatalmunknál fogva vagyonukban és személyükben büntesse meg.

5. §. Nemkülönben, ha bárkinél, akár a városokban vagy más helyeken, akár a kamarások vagy tisztjeik környezetében, a kik az egy márkából verendő pénzdarabok számát szaporitják, bárhol olyan dénárokat kapnának, a melyek a kamara ez idei, tavali, harmad- és negyedévi dénárjainál könnyebbek, silányabb ötvözésüek, a mennyiben nyolcz penzánál és három vagy négy dénárnál több nyom egy márkát, azok teljhatalmunknál fogva mint hamisitók bünhödjenek.

6. §. Ennélfogva annak a meggátlására, hogy a kereskedők és más vásárosok vagy akár a polgárok és idegenek is, gonosz szokásukhoz képest és csalárdságból kamaráink ez idei, tavali, harmad- és negyedévi pénzeiből a sulyosabb dénárokat ki ne választhassák, vagy levágással meg ne kisebbithessék, parancsoljuk és meghagyjuk, hogy minden városban és közhelyen mindig egy sulymértékeivel ellátott mérleg álljon készen és legyen kéznél.

7. §. Mindazonáltal kamaráink pénzeinek a szaporitása czéljából, kamaráink ispánjával együtt ennek önkénytes kötelezéséhez és a mi határozott szándékunkhoz képest, kiváltképen és különösen parancsoljuk és rendeljük azt, hogy a kamarás mindazokon a kamarai helyeken, a hol a kamarák pénzeit szokták verni, most kezdetben legalább is ezer márkát készittessen, a melyeket beváltás alá kell bocsátania, s ha ezt meg nem tenné, mint olyan fog számba jönni, a ki minket félrevezetett és az országlakosokat rászedte.

8. §. Hasonlóképen elrendeltük, hogy ezentul mindenki tartózkodjék és szűnjék meg a maga számlájára külön pénzbeváltókat tartani, a mit, mint mondják, tenni szoktak.

9. §. Mert ha a kamarák ispánja rájön, hogy valaki a mi kamaráink megkárositásával állandóan ilyen pénzbeváltókat tart, s ezt az esztergomi érsek és tárnokmester ur embereinek meg a feljebb emlitett három egyénnek a jelenlétében s ezekkel együttesen valónak találja: nemcsak ezek a pénzváltók, hanem uraik is vagyonuk elvesztésével fognak bünhödni és személyükre nézve becstelenekké lesznek.

10. §. Továbbá a forintot avagy a kamarai aranydénárt kamaráinknak szaporitandó kilenczven teljes sulya dénárjával kell mindenkor és mindenütt ráadás és ellenkezés nélkül elfogadni és beváltani.

11. §. Továbbá egy budai sulyu tizenkét karatos aranymárkát ugyanazon budai suly szerint mérlegelt két márka kamarai dénárral váltanak be.

12. §. És aranyat vagy ezüstöt senki se válthasson be pénznek a leszámlálásával, hanem a beváltás a királyi kamarán ezekkel a kibocsátandó dénárokkal mérlegelés utján történjék. Ha pedig akadnának olyanok, a kik másképen cselekedtek vagy cselekszenek, azok, mint a királyi parancs áthágói és a kamarai statutumok megszegői, illő büntetéssel fognak lakolni.

13. §. Egyébiránt elrendeljük, hogy egyáltalán senkinek sem szabad holmi régi pénzekkel, vagy különösen aranynyal avagy ezüsttel, nevezetesen pedig kicsiny és középszerű bécsi pénzekkel is, (a melyeknek teljes kiirtását kivánjuk és megparancsoljuk) adni-venni, hanem egyedül csak az előbb emlitett kamarai pénzekkel; ellenkező esetben a vásárlók és eladók vagyonukat vesztik és személyükre nézve becstelenekké lesznek.

14. §. Ezenkivül semmiféle idegen vagy véletlenül ez országba jövő kereskedő se merje akár posztó-, akár másnemü és faju holmiját nyilván vagy titkon, a házakban vagy a kamarán, más akármilyen alaku régi pénzért, aranyért vagy ezüstért eladni vagy elcserélni, hanem csak a kamarának előbb emlitett pénzeiért. Mindamellett, ha valamely árúlerakó helyre jő eladás vagy csere eszközlése végett, akkor az eladás a kamaraispánnak vagy az érsek és tárnokmester ur embereinek és a feljebb emlitett többi személyeknek az értesitése mellett, azok tudtával szabadságában álljon.

15. §. Ha pedig a kamaraispán vagy tisztjei olyanokat találnának vagy kapnának, a kik másképen cselekszenek és járnak el, azok necsak az eladásra szánt akár posztónemüiket, akár másféle portékáikat, hanem azt is veszitsék el, a mit az eladottakért kaptak és személyükben is bünhödjenek. És a kikre rábizonyul, hogy kamaráink rendelése és a mi akaratunk ellenére önmagukra és saját hatalmuknál fogva egyenesen aranyat vagy ezüstöt (hanemha uj arany vagy ezüst dénárokban) visznek ki, azok ennek elvételével s személyük megbecstelenitésével annál inkább bünhödjenek.

16. §. Mindazonáltal különösen kijelentvén a jelen czikkelyben azt, hogy az ólomnak, valamint a kamarák és bányák más nélkülözhetetlen szükségleteinek a beszerzése czéljából, a melyeknek bő készlete nélkül az arany és ezüst érczek elő nem teremthetők, kamara-ispánjainknak, a kiknek a bányák joghatóságuk alatt vannak és állanak, joguk leend arra, hogy a mondottak beszerzésére az érsek embereinek és a többieknek a tudtával (de csak ha nyilvánvaló szükség kivánja), csupán aranyat és ezüstöt küldjenek át.

17. §. Továbbá, ha jelen pénzünket, rossz felügyelet következtében akármely kamaraispán ispánságában vagy a tartományokban meghamisitanák és ez forgalomba kerülne s elszaporodnék, az illető kamaraispán pedig ezt a hamis pénzt le nem foglaltatná s meg nem semmisittetné; ezt annak a kamaraispánnak ugy fogják betudni, mintha ezt a hamis pénzt az ő kamarájának a helyiségeiben készitették volna.

18. §. Ha pedig a kamaraispánnak valahol nem volna saját ereje, hogy ezeket a hamisitókat gonosz foglalatosságukban megzabolázza, akkor a kamarás tartsa kötelességének, hogy ama hamisitók gaztetteire nézve a feljebb emlitett öt ember bizonysága mellett a valóságot kipuhatolván és megállapitván, e hamisitókat nekünk, báróinknak és ez országnak név szerint följelentse és minket sürgősen azoknak kiirtására serkentsen.

19. §. Továbbá, mivel azt akarjuk, hogy e kibocsátandó kétharmad finomságu pénzünk egész országunkban változatlanul állandó forgalomban legyen és azt eláraszsza, s hogy kamaráinknak tavali, harmad- és negyedévi dénárjai ezekkel az ujakkal együtt egyaránt forgalomban maradjanak s azokat ezekkel együtt fogadják el, határozatképen rendeljük és meghagyjuk, hogy nevezett kamaránk részére minden vármegyében, minden egyes kaputól, a melyen egy szénával vagy gabonával megrakott szekér mehet be, vagy jöhet ki, (kivévén a királynak, királynénak, az egyháznak és bárki másnak a szegődött szolgáit, valamint a földesuraknak azokat a katonáskodó szolgáit, a kiket azok esküjök alatt kivesznek és a kikre nézve az az érseki s más öt ember vizsgálat alapján meggyőződik arról, hogy katonáskodni fognak, kivévén továbbá az egyházakat, városokat vagy másokat is, a kik a nyilvánvaló kiváltságolt szabadságra támaszkodnak), a kirovás megtörténte után tizenöt nap alatt kamaranyereség gyanánt tizennyolcz denárt kell a kamaraispán kezéhez szolgáltatni és fizetni, lakjék bár azon a portán vagy telken három, négy vagy több olyan ember, a kinek kapuja van, avagy tartozkodjék rajta csak egy is, csak annyira szükölködő és szegény ne legyen, hogy azt meg ne fizethesse, a minek a fizetését tudniillik a feljebb emlitett öt, érseki s többi ember saját lelkiismerete szerint lehetségesnek tartja és elrendeli. És a földesurak vagy tisztjeik eskü alatt nyilatkozzanak az iránt, hogy részükre a fizetés lehetséges vagy lehetetlen.

20. §. Mindazonáltal annak a kijelentésével, hogy ha valahol, valamely vármegyében vagy országunk valamely részében szokásnál fogva porták nincsenek és fahiány miatt ezután sem létesülhetnének, ottan és az olyanok ugyanazon idő alatt azon a módon, mint más időkben, de a megnevezett öt ember intézkedése és lelkiismeretes rendelése szerint, kötelesek az érintett kamaranyereséget megfizetni.

21. §. Az előbb emlitett, nyilvánvaló szabadságot élvező városok és más országlakosok ehhez képest a kamaranyereség fizetése alól, mentesek legyenek, ha ugyan kamaránk pénzeit fekvő jószágaikban egymással és jobbágyaikkal elfogadtatván, azokat folytonos forgalomban tartani és beváltani akarják; különben nem mi fosztanók meg szabadságukat az ő erejétől, hanem ők magok és ennek következtében ők is épen ugy lesznek kötelesek a kamaranyereséget megfizetni, mint más országlakosaink (csak hogy a föntebb emlitett öt embernek, tudniillik az érsek, a tárnokmester, a megyei ispán, egyik szolgabiró és valamely káptalan emberének a jelenléte alapján kétségtelen legyen előttünk az, hogy pénzünket sem ők maguk el nem fogadták, sem pedig maguk és a hozzájuk tartozók között be nem váltották).

22. §. Ugy mindazonáltal, hogy emlitett jelenlegi dénárjaink szaporitására mindenik kamarás tartozzék kamaránk dénárjaiból az ő kamarájának egyes ispánságaiba elegendő mennyiséget beszolgáltatni, akkora összegben, hogy azokkal az illető ispánság ki legyen elégitve, a melyeket is beváltás alá kell bocsátani. Ha ezt meg nem tennék, vagy dénárjainkat akkora mennyiségben beváltás alá nem bocsátanák, akkor ott és azokban az ispánságokban jogaikat elvesztvén, sem adókirovást nem eszközölhetnek, sem a kamaranyereséget be nem szedhetik.

23. § A fizetők számára pedig a mondott fizetés czéljából mindegyik vármegyében egy megfelelő közhelyet kell kijelölni. S ha a jelenlevők közül némelyek a fizetők sokasága vagy más valamely akadály fönforgása miatt a meghatározott napon nem fizetnének, akkor minden birság nélkül négy egymásután következő napon át kell reájuk várakozni és ha fizetnek, e négy nap alatt nem szabad őket megbirságolni.

24. §. Annak a kijelentésével, hogy ezek a kamaraispánjaink ezt a tisztán beváltás czimén kivetett kamaranyereséget ne másképen, tudniillik bécsi vagy más valamely régi dénárokban avagy garasokban, egyezkedés utján vagy valami másfajta biztositék mellett, hanem csakis kibocsátandó teljes sulyu dénárjainkban kötelesek beszedni, és hogy az összes régi dénárokat vagy bécsi garasokat ugy a csehországiakat, mint a Pach-féléket és másnemüeket, bármily alakuak legyenek (kivévén egyes-egyedül kamaránknak jelenlegi dénárjait, a melyekre nézve elrendeltük, hogy szakadatlanul forgalomban maradjanak) elégetni, megolvasztani és jelenlegi dénárjaink szaporitása végett ilyenekké tartoznak átalakitani, az alatt a föltétel alatt, hogyha valaki a kirovás megtörténte után a kamaranyereséget a kijelölt időben meg nem fizetné, ekkor az az öt ember menjen oda abba a faluba, a honnan azt a kamaranyereséget be nem fizették és (a faluban való pusztitás és fosztogatás nélkül) maradjon ott mindaddig, a mig azt a kamaranyereséget három márka birsággal együtt meg nem fizetik.

25. §. Ha pedig az előbb emlitett kamaranyereséget meg nem fizető faluk népe vagy urai a fizetés határidejének az eltelte után a tartozás összegével és a már elrendelt birsággal a kamara tisztében eljáró előbb nevezett emberek elé mennek, hogy a tartozást a falun kivül kiegyenlitsék, akkor a kamara ügyeinek a végrehajtói az olyan falukban semmi szin alatt se szállhassanak meg.

26. §. Az olyan, kedvezéssel vagy pénzzel megvesztegetett vármegyei ispánokat és szolgabirákat illetőleg pedig, a kik a kamara igazát el titkoljak és az embereket a mondott fizetéstől visszatartják vagy bármely módon a mi rendelésünk ellen járnak el, (ha ugyanis ezt ellenükben világosan be lehet bizonyitani), azt határoztuk, hogy ugyanavval a büntetéssel lakoljanak, mint azok, a kik nem fizetnek.

27. §. És mivel megigértük, hogy az előrebocsátottak rendjét sértetlenül megtartjuk, parancsoljuk, hogy kamaraispánunk rendithetetlenül az előrebocsátottakhoz tartsa magát.

28. §. És viszont az előrebocsátott dolgok bármelyikén is, a jelen levél kibocsátása után készült valamely levél segélyével vagy valamely keresett ravaszsággal semmit se változtathasson. Mert ha a kamaraispánok valamelyike ez ellen merne cselekedni, jelen levelünk erejénél fogva megparancsoljuk, hogy a mondott öt ember - mint a kiknek a közremüködése nélkül nem akarjuk, hogy a kamaranyereséget beszedhessék - azoknak a társaságából váljék ki, mivel ezt az adót nem régi vagy bécsi pénzek beszedése, hanem kamaránk oly pénzeinek a kibocsátása végett láttuk jónak elrendelni, a melyek egész országunkban való állandó forgalomra vannak szánva.

29. §. Parancsoljuk továbbá, hogy nevezett kamaraispánunk a kamarának külső, vagyis kivülvaló ügyeiben, a melyek tudniillik a vármegyékben fordulnak elő s intézendők el, ugymint: a kamaranyereség kirovásában és behajtásában, a feljebb emlitett öt ember nélkül semmit se végezhessen. Hogyha pedig könnyelmü vakmerőséggel ennek ellenére járnának el, s e részben valami bajba esnének, méltó, hogy ezt eltürjék és elszenvedjék.

30. §. Ennélfogva, ha valaki a kamaraispánon vagy kiséretén avagy azokon, a kik vele együtt járnak el, hatalmaskodnak, az olyan, vétségének minőségéhez és nagyságához képest, lakoljon érette.

31. §. A kamaraispánságban levő és az ispánságok joghatósága alatt álló városiak pedig kötelesek ugyancsak az előbb érintett időtartamon belül kamaránknak a feljebb emlitett kibocsátandó pénzeiből a báróinkkal ezuttal megállapitott dijszabáshoz képest bizonyos pénzösszeget ezüstön beváltani, vagy a beváltott pénznek a nyilvánvaló finomságát ugyanazokban a kibocsátandó kamarai pénzekben kiegyenliteni és megfizetni. Tudniillik Trencsén városa tiz márkát, továbbá Bács városa harminczöt márkát, aztán Korpona városa hasonlóképen harminczöt márkát, ugy szintén Bars városa tizenöt márkát, továbbá Nagyszombat városa száz márkát és Tapolcsán városa husz márkát kötelesek az emlitett módon beváltani, még pedig vagy akképen, hogy miután azok a városiak az uj kamarai pénznemben az illető összeget megkapták, annak a mérlegben nyolcz penzát nyomó minden egyes márkájáért egy márka finom ezüstöt tartozzanak adni, vagy akképen, hogy semmit sem kapván, az uj pénz minden egyes márkájának az ötvözetét vagy vegyülékét adják meg, tudniillik a reájuk kivetett minden egyes márka után az emlitett pénznemből négy-négy pennát, a melyekből nyolcz penna nyomjon egy márkát.

32. §. Ha pedig valamely város a fizetést elhanyagolná, akkor a kamaraügyeknek előbb mondott végrehajtói maradjanak benn az ilyen városban mindaddig, a mig az előbb érintett fizetést tizenkét márka birsággal együtt nem teljesitette, de mint föntebb kijelentettük, a város költségének a kimélésével;

33. §. Kinyilvánitván azt is, hogy a kamaranyereség fizetéséről szóló nyugtatólevelet minden nemesnek, habár több faluja volna is, egy garason kell a kamaraispántól kiváltania.

34. §. Határoztuk továbbá, hogy a városokban, minden szokásos helyen, legyen egy királyi ház, a hova az aranyat és ezüstöt eladás, beolvasztás és beváltás czéljából mindenkinek el kell vinnie. A kiket pedig rajtakapnának, hogy azt másképen merészkednek beolvasztani, eladni vagy becserélni, akár nyilván, akár titokban, azoknak a kamaraispán a fentemlitett bizonyságok jelenlétében vegye el összes javaikat és ezenfelül mint hütleneket kell őket megbüntetni.

35. §. Meghagyjuk azt is, hogy másutt, mint a királyi kamarán, senki se merje megvizsgáltatni, hogy hány karatos az ő aranya? hanem a kamarásnak kell a királyi házban a vizsgálatot megejtenie és az aranyra a karatokat és királyi jegyünket rányomnia, s az aranyat ilyen módon vigyék a kamarába, megparancsolván a kamaraispánnak, hogy azokat, a kik ez ellen merészelnek cselekedni, az előbb emlitett büntetés alá vesse.

36. §. Egyébiránt határoztuk, hogy költség fejében két márka dénárnál többet se valamely kereskedő, se bárki más ne merészeljen a bányákba magával vinni. Ha pedig a kamaraispán vagy tisztjei két márkánál többet találnának az ilyeneknél, akkor a feljebb megnevezett bizonyságok jelenlétében vegyék el azok összes javait és személyükben is büntessék meg.

37. §. És hogy kamarásaink igazságossága a dénárok készitése tárgyában kitünjék, határoztuk, hogy azok mindegyikének legyen az ő pénzén valamely jegye, a melynek alapján meg lehessen tudni, hogy a pénzt ő verte.

38. §. Egyébként rendeljük, hogy ha a kamaraispán a városokban vagy falukban akárhol, pénzcsinálók vagy dénárkészitők nyomára jöhetne és azokat el akarja fogni, akkor ezeket a pénzverőket annak a városnak vagy falunak a birái, esküdtei és közönsége, a hol azokat megkapják, tartozzanak őket a kamaraispánnak vagy tiszteinek a kérésére elfogni és a kamaraispán kezéhez adni. Ha pedig valaki másképen cselekednék, ugyanazzal a büntetéssel lakoljon, a milyennel a konok pénzverőknek kell bünhödniök.

39. §. Továbbá kamaraispánjainknak városainkban, a hol pénzeinket verik, két szekrényt kell tartaniok, a melyek egyikében az érsek úr és tárnokmester embereinek pecsétei alatt a pénzverésre alkalmas müszerek legyenek elhelyezve, másikában pedig ugyanannak a három embernek, tudniillik az érsek, tárnokmester és kamara embereinek három pecsétje alatt és ezek kulcsaival elzárva a pénzhez való öntött rudak legyenek őrizet alatt, az uj pénzek nélkül. És ezeket mindenkor az érsek úr és a tárnokmester embereinek a jelenlétében nyissák föl és ezek valamelyikének a távollétében sem azokat fölnyitni, sem pénzmüveleteket végezni nem szabad.

40. §. Akképen, hogy ha kamaraispánunk annak a két tanunak vagy azok valamelyikének a távollétében a lakatokat és pecséteket feltörve, pénzt veretne, a tárnokmester őtet, mint hamisitót büntesse meg, csakhogy az érsek úr és tárnokmester emberei ezt vallomásukkal bizonyitsák.

41. §. Különösen akkor, a mikor az ezüstöt olvasztják, mindnyájuknak személyesen jelen kell lenniök. És az érsek úr meg a tárnokmester emberei azokat az uj dénárjainkat, ezek negyven darabjának az összeolvasztása utján hetenkint vizsgálják meg és aztán igy bocsássák beváltás alá az uj dénárokat.

42. §. Továbbá, nehogy kamaraispánunkat pénzhamisitásról vádolják, az ama városainkban lakó dénárverők és pénzkészitők az ő hatalma és joghatósága alatt álljanak.

43. §. Egyébiránt igy kivánván ezt kamaráink régi szabadsága, elrendeltük, hogy minden szolga, tiszt és pénzverő fölött kamaraispánunk biráskodjék és más senki. És ha ő azok részéről igazságot tenni vonakodnék, minden panaszosnak közülök előbb emlitett tárnokmesterünk szolgáltasson igazságot.

44. §. Továbbá kamarapénzeink kibocsátása czéljából elrendeltük, hogy egyházaink összes főpapjai az ő dézsmáikat, künnlevő tartozásaikat és mindennemü követeléseiket, ugy szintén országunk összes bárói és nemesei és bármely állásu más emberek is, minden jövedelmüket, tudniillik a vámokat, földbéreket és mindenféle adókat, bármely adósuktól és adózó jobbágyuktól s tisztjüktől kamaránk pénzében vagy forintokban kötelesek elfogadni és beszedetni. Csakhogy kamaránk dénárjait akkora mennyiségben verjék, hogy tartozását minden adós ilyen kamaradénárokban róhassa le.

45. §. Mi pedig igérjük s magunkra vállaljuk, hogy országunk egész területén összes királyi és királynői adóinkat, nevezetesen vámjainkat és harminczadainkat ugyanazon pénzben fogjuk beszedetni és elfogadni.

46. §. Továbbá, ha valakit a tisztségükben eljáró kamarásaink személye ellen elkövetett sérelmek, károk vagy bántalmak okán kamaraispánunk ellenében a mi szinünk vagy a tárnokmester elébe fognak idézni, az ilyen ügyet minden további halasztás nélkül az első határidőben kell véglegesen befejezni, a mint az igazság követeli.

47. §. Ha pedig emlitett kamaraispánunkat vonná valaki a törvény rendje szerint perbe, annak részéről saját hatalmunk erejénél fogva, előbb nevezett tárnokmesterünk fog igazságot tenni.

48. §. Elrendeltük azt is, hogy kamaráink bármely portékája után, a melyet azoknak a tisztei szárazföldön vagy vizen akárhol szállitanak, semmi vámot sem szabad szedni.

49. §. Ezen felül az érsek ur embere részére a müszerek őrzése fejében a királyi szerződésünkkel megállapitott összegen felül minden munkanapon minden egyes márka után dénárokban leszámitott egy-egy garast, a tárnokmester emberének pedig egy félfertót kell fizetni. Ha pedig kamaraispánunk minden egyes márka után a dénárokban számitott egy-egy garast és az emlitett félfertót megfizetni vonakodnék, vagy a fizetést el akarná halasztani, az érsek ur és a tárnokmester embereinek jogában álljon a pénzveréshez szükséges müszereket elzárni.

51. §. Kamaraispánunk tartozzék továbbá udvari alkanczellárunknak az ő régtől fogva szokásos jövedelmeit, tudniillik harmincz márkát az alább megirtak fizetésének a határnapján (a jegyzőket megillető jövedelem épségben maradásával) egész összegükben kiadni és kifizetni.

51. §. Hozzátévén azt is, hogy azokat a jogtalanságokat és károkat, a melyeket kamaratiszteinken követett el valaki, a megnevezett tárnokmester birálja el és orvosolja. Az ilyenek csalárd pártfogóira nézve pedig országunk régi szokásának a megtartását rendeljük el.

52. §. Elhatároztuk továbbá, hogy kamaráink ispánságaitól vásárjog czimén egy vármegyei ispán se követelhessen vagy vehessen többet három márkánál, egy-egy márkát uj pénzünk nyolcz penzájával számitván.

53. §. Az olyan nemesek, vagy más bármely rendü emberek pedig, a kiknek vásárjoguk van, a kamarásoktól vásárjog ürügye alatt semmit se merészeljenek követelni vagy elfogadni.

54. §. Azt is parancsoljuk, hogy se a tárnokmesterek az ő félforintjaikat, se az érsek ur az ő garasait senkinek el ne adhassa és albérletbe ne adhassa, mit ha megtesznek, eme jogaikat el kell tőlük venni.

55. §. Ezenkivül az érsek és tárnokmester a kamaraügyek ellátására olyan embereket küldjenek ki, a kiknek birtokuk van és a kik, ha vétségük ugy kivánná, fizetni tudnak.

56. §. Továbbá azok a kamaraispánjaink, a kik kamaráikat a jövő évben bérbe akarják venni, a legközelebbi uj év napján vegyék bérbe és emlitett tartozásaikról személyesen adjanak nekünk számot.

57. §. Továbbá, mivel feljebb érintettük, hogy a kamara ügyeiben eljáró előbb emlitett öt ember köteles, a jelen rendelésünknek ellenszegülő városok biráival és esküdteivel a kamaranyereséget a tizenkét márkából álló birság terhével együtt egész összegében felhajtani és minden hiány nélkül kamaraispánjaink kezéhez fizetni, azért meghagyjuk, hogyha azok a birák és esküdtek jelen parancsunknak eleget tenni vonakodnának, magát a kamaranyereséget egész mennyiségében és a mondott tizenkét márka birságot ennek kétszeres összegében tartozzanak megfizetni.

58. §. Azt is kijelentvén, hogy ha az előbb irt czikkelyek bármelyikének meg nem tartása és királyi parancsunk megszegése miatt bármely személytől és akármely helyen bárminemü dolgokat és javakat fognak elvenni, ezeket három egyenlő részre kell osztani, a melyekből két részt a kamaraispánnak, a harmadikat pedig az érsek ur és a tárnokmester előbb emlitett embereinek a kezéhez kell juttatni.

59. §. Továbbá, mondott kamaraispánunk a kamaranyereség fejében bármely megyében kirótt és behajtott minden márkából egy garast vagy sulyt az érsek ur embereinek, egy másik garast vagy sulyt pedig a tárnokmester emberének tartozik adni és fizetni.

60. §. Azt azonban határozottan megparancsoljuk, hogy ha kamaraispánunk a kamara szokott helyein kamaránk pénzét nem veretné elég bőven és a kamaranyereség eltitkolásával egyedül csak a kirovást és behajtást teljesiti, akkor őtet felségünk ellenében mint olyant kell elmarasztatni, a ki minket félrevezetett és országunkat megcsalta, vagy mint a ki hazudott.

61. §. Hogy pedig a kamaraispán nekünk az emlitett nyolczszáz márkát tevő pénzösszeget annál könnyebben megfizethesse, rendeletképen határoztuk, hogy Keresztelő Szent János születése ünnepének a nyolczad napján kétszáz márkát, továbbá a Boldogságos Szüz születésének a nyolczad napján ismét kétszáz márkát és Szent Márton hitvalló nyolczad napján is hasonlóképen kétszáz márkát, uj év nyolczad napján pedig, az utolsó fizetést teljesitve, a még hátralevő kétszáz márkát köteles részünkre letenni, még pedig itt Visegrádon, az egymást közvetlenül követő határidőkben, az előbb emlitett pénzben és az előre bocsátott módon. Ha az elősorolt határidők valamelyikén a fizetést elmulasztaná, az összeg kétszeresének fizetésével fog bünhödni.

Kelt Visegrádon, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, a feljebb kitett, vagyis az ezerháromszáznegyvenkettedik esztendőben.

Lajos, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmáczia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galiczia, Lodoméria, Kunország és Bolgárország királya, Salerno fejedelme és a szent Angyalhegyi javadalom ura.

1. §. Az összes keresztény hivőknek, ugy a jelenleg élőknek, mint az ezután jövendőknek, a kiknek jelen levelünk tudomásara fog jutni, üdvöt abban, a ki a királyoknak üdvöt, szerencsés kormányzást és győzelmi diadalt ad.

2. §. Köztudomásu, hogy a királyi méltóság trónja és hatalma akkor szilárdul meg, ha az alattvalók békéjéről és nyugalmáról előrelátó körültekintéssel gondoskodva van, és ha szabadságok adományozásával, sőt más királyoktól kegyes megfontolással adott szabadságaik elismerésével és jóváhagyásával is bőkezüen méltó jutalomban részesülnek.

3. §. Mert hűségük, melynek az ész és természet törvényeiben van meg a kellő alapja, akkor marad fenn állandóan, a mikor a fejedelemnek az ő országlakosai iránt tanusitott kegyessége az alattvalókkal szemben folyton növekszik, ugyannyira, hogy mig az élet szikrája ki nem alszik, a hűség elevensége sem száll alá a testben.

4. §. Ennélfogva, jelen levelünk rendén mindenkinek tudomására akarjuk hozni, hogy országunk főpapjainak, báróinak, valamint előkelőinek és nemeseinek gyülekezete és ugyanaz a közönsége a mi királyi szinünk elé jövén, miután ugy magunk mint országunk minden kedvező és szerencsétlen körülményei között felségünknek a leghivebb igyekezettel és szent buzgalommal tanusitott és kifejtett hűségüket és hűséges szolgálataikkal szerzett kiváló érdemeiket előadták és emlékezetünkben felelevenitették, megujitás és megerősités végett elénkbe terjesztették boldog emlékezetü ősünknek és elődünknek, harmadik Béla király fiának, második András urnak, az igen dicső fejedelemnek, Magyarország néhai dicsősége, királyának egy, saját arany pecsétével megerősitett kiváltságlevelét és azokat a szabadságaikat, melyeket (miként az előbb emlitett levél kijelenti) Szent István, a magyar nemzet királya és apostola adott nekik, az alább következő tartalommal.

5. §. Egy értelemmel és akarattal alázatosan könyörögvén felségünknek, hogy azt elfogadván, helyeselvén és jóváhagyván, és jelen levelünkbe szóról szóra átiratván, az abban kijelentett minden szabadságukkal együtt (egyedül csak az alább felemlitendő egy czikkelynek kivételével) megerősiteni, és a mondott levélben foglalt szabadságokat készséges királyi kegyelmünkkel, királyi hatalmunknál fogva megujitván, őket kiváltságlevelünk által az iránt biztositani méltoztassunk, hogy örök időkre azok birtokában és élvezetében fognak maradni. Annak a kiváltságnak tartalma im ez:

6. §. «A Szent Háromság és oszthatatlan egység nevében.

7. §. «András, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmátia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Gallicia és Lodomeria örökös királya.

8. §. «Minthogy ugy országunk nemeseinek, mint másoknak Szent István király adta szabadságát is, némely királyoknak hatalma, néha azért, hogy saját haragjukat kielégitsék, néha meg azért, mert igazságtalan vagy saját hasznukat kereső emberek csalfa tanácsát követték, igen sok részben megcsorbitotta stb.»

9. §. Mi tehát királyi kegyelmünkkel meghallgatván mondott országunk főpapjainak, báróinak, előkelőinek és nemeseinek a kérését, miután fontolóra vettük és emlékezetünkben megujitottuk az ő hű engedelmességüket és legőszintébb szolgálatkészségüket, melylyel saját magunk és országunk mindennémü, ugy kedvező mint szerencsétlen körülményei között, különösen pedig akkor törekedtek felségünknek megtetszeni s magukat előttünk kedvesekké és kedveltekké tenni, a mikor legkedvesebb fivérünk, néhai András ur, Jeruzsálem és Sicilia királya ártatlan vérének megboszulása végett, a kinek irtóztató erőszakos halála csaknem az egész világ határait és vidékeit töltötte be keserüséggel, velünk az emlitett Sicilia országába menvén, a legnagyobb hűséggel eltelve, a sors váratlan eseményeivel és különféle személyes veszélyekkel rettenthetetlenül szembeszálltak.

10. §. Óhajuknak kegyesen eleget tenni és akaratukat teljesiteni akarván, hogy őket hasonló hű tetteknek odaadással való véghezvitelére buzditsuk, legkedvesebb ősünknek és elődünknek, második András király urnak előbb emlitett, s aranypecsétjével megerősitett, minden gyanutól egészen mentes, szóról szóra ide beiktatott levelét az abban foglalt minden szabadsággal egyetemben elfogadván, helyeselvén és jóváhagyván;

11. §. Kivéve egyedül a kiváltságból kizárt, előbb érintett egy czikkelyt, tudniillik ezt: «Hogy az örökösök hátrahagyása nélkül elhaló nemeseknek jogukban és szabadságukban áll az egyházak, avagy tetszésük szerint mások részére, élők közt vagy halál esetére adakozni, hagyományt tenni, birtokaikat eladni vagy elidegeniteni.» Sőt ellenkezőleg, épenséggel ne legyen joguk ezt megtenni, hanem birtokaik jog, és törvény szerént, tisztán és feltétlenül, minden ellenmondás nélkül, legközelebbi atyafiaikra és nemzetségeikre háromoljanak.

12. §. Fentnevezett András király ur bullás kiváltságlevelét tartalma szerint megerősitvén, és azokat a szabadságokat a fenséges fejedelemaszszonynak Erzsébetnek, ugyanazon isteni kegyelemből Magyarország királynőjének, a mi legkedveltebb anyánknak kedves akaratával és báróinknak tanácsára készséges királyi kegyelmünkből megujitván, megengedtük, hogy örökké ezeknek birtokában és élvezetében maradjanak.

13. §. Ezenfelül, országlakosaink nyugalmasabb állapota és békét szerető kényelme kedveért ugyanazon anyánk akaratából és ugyanazon báróinknak tanácsára, szokott jó indulatunknál fogva elhatároztuk, hogy részükre még az alábbirt szabadságokat adjuk és engedjük.

Hogyha a főpapok vagy egyházi férfiak valamely ügyben országunk nemesei ellenében országunk valamely birája előtt föllépnek és velük perben állanak: akkor a perbe vitt ügy miatt, a per függőben léte alatt őket a királyi felség hire és tudta nélkül sem egyházi tilalommal nem sujthatják, sem pedig (a mint ezt eddiglen gyakorolni szokták) ellenők egyházi átkot kimondó itéletet közzé nem tehetnek.

1. §. És ha azokat az egyházi férfiakat vagy főpapokat, a törvény utjának a megtartásával az ország valamely birája előtt törvényesen elmarasztalják, akkor legott ugyanabba a büntetésbe essenek, a milyennel ellenfeleiket akarták sujtani.

Továbbá a főesperesek az olyan emberek eltemetéseért, a kiket valaki meggyilkolt, a mint ezt szokásból gyakorlatba vették, semmi márkát se követelhessenek.

A kisebb conventek is álljanak el a birtokok örökössége tárgyában készitendő leveleiknek kibocsátásától, és pecsétüknek ne legyen semminemü ereje.

A mi pedig a kamaranyereséget illeti, valamint a mi boldog emlékü legkedvesebb apánknak, Károly dicső fejedelem urnak, Magyarország néhai királyának idejében minden egész jobbágytelektől három garast fizettek, épen ugy most is a mi kamaránkban verendő három garassal (a mely garasoknak mindegyike annyit érjen, mint kamaránknak hat fillérje, hat széles bécsinek az értékében és mennyiségében; tizennégy ilyen garas pedig egy fertót tegyen ki,) kelljen azt fizetni.

1. §. Azonban feles filléreket, a rovatal váltságdiját és élelmiszereket elfogadni nem szabad.

A saját birtokaikon lakó gazdatiszteket és cselédeket, és a szolgákat a kamaranyereség kivetői meg ne róhassák s rajtuk kamaranyereséget föl ne vehessenek.

1. §. És általában szólva három garasnál többet se el ne fogadhassanak, se ki ne csikarhassanak.

Ezenkivül minden, bármely néven nevezendő szabad községben, valamint az udvarnoki és királynői községekben levő összes szántóvető és szőlőbirtokos jobbágyainktól (kivéve a falakkal bekeritett városokat) minden terményüknek és boruknak kilenczedét beszedetjük és a királyné asszony is be fogja szedetni. És a fönnt nevezett bárók és nemesek bármely birtokaikon levő minden szántóvető és szőllővel biró jobbágyuktól ezek minden terményének és borának kilenczed részét a maguk szükségére hasonló képen hajtsák és szedjék be.

1. §. A főpapok és egyházi férfiak is, kiknek jobbágyaik vannak, előbb a tizedet, aztán meg hasonlóképen azok mindennemü terményeinek és borainak kilenczed részét szedjék be.

2. §. És a kik a mondottak beszedése tekintetében másként járnak el, az olyan ellenszegülőknek és a jelen rendeletünket megszegőknek birtokain a terményeknek és bornak ama kilenczed részét minden lejebb szállitás és leengedés nélkül minmagunk fogjuk saját használatunkra behajtani.

3. §. Hogy ezáltal méltóságunk gyarapodjék és magok az országlakosok nekünk annál hivebben szolgálhassanak.

Azoktól a birtokoktól, melyeket mi és utódaink adományozandunk, alkanczellárunk és iródeákja azok mennyiségéhez képest kapjanak és vegyenek levéldijat, tudniillik tiz márka jövedelmet hajtó birtoktól: amaz egy márkát, emez egy fertót; és a nagyobb birtokoktól, melyek jövedelme húsz márkát tesz ki, az alkanczellár két márkát, az irnok hasonlóképen egy fertót és igy tovább az ujabban adományozandó birtokok nagysága szerint.

És azoktól, kik szárazon vagy folyókon a vámig lefelé jönnek és felfelé mennek, igaz ok nélkül vámot nem kell szedni.

1. §. Hanem csak azok fizessenek, kik hidakon vagy hajókon tulnan kelnek át.

2. §. Mert értésünkre esett, hogy e részben országunk nemeseit és nem nemeseit gyakran és szerfölött zaklatják.

Ha valamely nemest a törvény rendje szerint a nádor és udvarbiránk vagy bármely más biró előtt akármely tetteért, hatalmaskodás vagy párbajban való elbukás tényében, a patvarság, hamis tanuskodás, ál okiratok előmutatásának büntetésében és főbenjáró itéletben elmarasztaltak.

1. §. Az ügy birája az ilyen elmarasztalt embert fogja el és a felek közt létesitendő egyesség eszközlése végett három napon át tartóztassa le.

2. §. S ha ki nem egyezhetnének, akkor az ország szokása szerint, szolgáltassa ellenfele kezéhez, hogy rajta a törvény szerint megérdemlett büntetést végrehajtsa.

3. §. És ha az ellenfél az elmarasztaltnak valamely pénzösszeg átvételével vagy a birtoknak lekötése mellett megkegyelmezett, az elmarasztalt megszabadul.

Az ilyen elitélt embernek büneért az ő fiait, fivéreit, rokonait, nővéreit és feleségeit nem kell megbüntetni, hanem maradjanak azok békén és nyugodtan birtokaikban, házaikban és jószágaikban.

1. §. Ha pedig az előbb emlitett módon elmarasztalt ember az ő ellenfelével meg tudna békélni, a biró nem kaphat többet ötven márkánál, a melyeknek megfizetése végett kellő határidőt kell annak részére adnia.

2. §. És ha a kapott határidő alatt a fizetést elmulasztaná: akkor a biró (a határidő elteltével) egy királyi embert és valamely káptalannak vagy hiteles conventnek bizonyságát maga mellé vevén, annak birtokából azt az ötven márkát érő részt vagy részeket elfoglalhatja, a melynek vagy a melyeknek birtokában mindaddig benn fog maradni, mig azok, kiket annak vagy azoknak kiváltása leginkább illet, avval az ötven márkával ki nem váltják.

Ugyanazon nemeseknek kérésébe is beleegyeztünk: hogy az országunk határai közt lakó valódi nemesek még az országunk határai közt fekvő herczegi tartományokban levők is, megannyian ugyanazon egy szabadsággal éljenek.

A kamaranyereséget a Dráva, Száva folyók között lakó, valamint a pozsegai és valkói nemesek is országunk más valódi nemeseivel egyaránt tartoznak fizetni.

1. §. Nem is kell őket ezentul a Bansul Moranak nevezett nyestbőradó miatt ezentul zaklatni.

2. §. Hanem, miként országunk más részeinek többi nemesei, ők is szabadok és mentesek maradjanak bárminemü egyéb adók kirovásától, a melyeknek fizetése eddigelé szokásban volt.

Ha pedig a nemesek birtokaiban arany vagy ezüst, réz, vagy vasbányák, avagy egyéb bányák lennének, ezeket megfelelő csere mellőzésével nem szabad elvenni; hanem ha a király akarja, az emlitett nemeseknek, efféle aranyérczet termő birtokaikért hasonértékü birtokokat adományozzon.

1. §. Különben, ha a királyi felség azokat az érczben bővelkedő birtokokat nem akarja cserébe venni, akkor a királyi haszonvételt, vagyis a királyi jogra tartozó bányajövedelmeket a maga nevében szedesse be, magukat a birtokokat mindennemü egyéb haszonvételeikkel, jövedelmeikkel és jogukkal a nemesek kezén hagyván.

2. §. A minthogy ez iránt az országlakosokat legkedvesebb atyánk, Károly király ur is levelének erejénél fogva biztositotta.

Ha pedig birtokot vagy birtokokat adományoztunk valakinek, ez a neki adományozott birtokot vagy birtokokat foglalja el a maga részére, és a mondott birtokba való iktatáskor jelentkező ellenmondókkal ne a mi nevünkben, hanem az ő saját nevében perlekedjék.

1. §. Ugy, hogy abba a peres ügybe a mi nevünket bele ne elegyitsék.

2. §. És az ilyen ügyek végrehajtására tőlünk megbizó levelet se kaphassanak vagy nyerhessenek.

A nemeseket nem kell arra kényszeriteni, hogy a vámhelyek felé menjenek.

1. §. Hanem a réveken mindenfelé, a merre csak akarják, minden akadály nélkül szabad átkelésük legyen.

Az országlakosok jobbágyait, akár a király és királynő ő felségéhez, akár pedig az egyházak főpapjaihoz vagy országunk főuraihoz tartozzanak azok: ama jobbágyok urainak önként adott engedélye nélkül erőszakkal elvenni tilos.

Aztán meg azt a szokást, hogy a midőn országunk nemesei házasodni mennek és feleségeikkel szokott módon tüzhelyükre visszatérnek, tőlük a hidakon és vámhelyeken egy márkát követelnek, jónak láttuk megszüntetni és eltörölni.

Országlakosainknak, a városokban, szabad községekben, a király, királynő, a főpapok, bárók és más nemesek területén és birtokaiban levő jobbágyait, régi tetteikért nem szabad sem személyükben, sem vagyonukban akadályoztatni, letiltani és letartóztatni.

1. §. Hanem ha nyilván sebzést, sértést, ölést, gyujtogatást, vagy ezekhez hasonló más irtóztató dolgokat követnének el, akkor azok részéről minden panaszos saját uraik előtt kapjon itéletet és megfelelő igazságot.

Továbbá az atya vétkeiért, a fiunak sem személyében, sem birtokaiban vagy vagyonában kárt ne tegyenek, vagy el ne marasztalják.

A püspökök, káptalanok, apátok, conventek, prépostok és egyéb birtokos egyházi személyek a nemesek és egyháziak közt való birtokszerzést illető három tanuvallató levéllel (hacsak a királyi felség a dolgot tetszése szerint kirendelt megbizható férfiak utján, meg nem vizsgáltatja és magát nem tájékoztatja) a nemesekkel és egyháziakkal szemben birtokokat sem nem szerezhetnek, sem meg nem tarthatnak.

1. §. Hanemha a királynak, királynőnek, vagy a királyi felséget helyettesitő biráknak kiváltságleveleivel.

A káptalanok és conventek emberei, a kiket királyi parancsra bizonyságul kivisznek, csak olyanok lehetnek, a kik ugyanabban az egyházban méltóságot viselnek.

1. §. És ha a nemesek annak a káptalannak vagy conventnek bizonyságát az ő saját lován vitték ki, akkor napjára két garast; de ha a maguk lován, akkor napjára egy garast kötelesek fizetni.

Királyi ember pedig, kit idézés vagy tanuvallatás eszközlése végett visznek ki, csakis abból a megyéből vagy kerületből való lehet, a melyben az a fél lakik, a kit idéznek vagy a ki ellen a tanuvallatás történik.

1. §. És a káptalanok bizonyságát a legközelebbi káptalanokból kell idézésre vagy tanuvallatásra kivinni.

Hogy tanuvallatások más módon nem történhetnek, hanem csak a király, a nádor, vagy az udvarbiró levelei utján.

1. §. És annak a megyének vagy kerületnek a nemeseit egybe kell gyűjteni és ezeknél kell nyilvánosan tudakozódni.

Ha a perlekedők akármily jelentékeny vagy fontos ügyben egyezkedni akarnak, a biró őket ebben semmi esetre sem gátolhatja meg.

1. §. És tőlük békebirságul három márkánál többet semmi szin alatt se követeljenek.

A birtok dolgában inditott vagy inditandó mindennemü pert, minden halogatás és halasztás nélkül, a harmadik határidőben be kell fejezni.

1. §. És hogy jelen megerősitésünknek, megujitásunknak, rendelésünknek, s a szabadság e bőkezü adományozásának és engedélyezésének a rendje örök szilárdságu erőt nyerjen, s hogy azt mi vagy utódaink bármikor bármely részében vissza ne vonhassuk, kiadtuk függő és hiteles pecsétünkkel megerősitett jelen kiváltságlevelünket.

2. §. Kelt a tisztelendő atyának Krisztusban, Miklós urnak, Krisztus és az apostoli szék kegyelméből a zágrábi egyház püspökének, a mi udvarunk kedvelt és hű alkanczellárjának a kezével, az Urnak ezer, háromszáz ötvenegyedik évében, deczember 11-én, uralkodásunknak pedig tizedik esztendejében.

3. §. Jelen lévén a tisztelendő atyák és urak Krisztusban: Miklós, esztergomi érsek és Esztergomnak örökös ispánja, és Domokos, spalatói érsek; Dénes barát kalocsai választott érsek, Miklós egri, Demeter váradi, András tinnini, Kálmán győri, Miklós pécsi, Mihály váczi, János veszprémi, Tamás Csanádi, Tamás barát szerémi, Pelegrin barát boszniai, István nyitrai püspökök, a kik az Isten egyházait szerencsésen kormányozzák.

4. §. A nagyságos bárók: Miklós nádor és a kunok birája, Lőrincz fia, Miklós erdélyi vajda, Olivér tárnokmesterünk és legkedvesebb anyánknak, a királyasszonynak udvarbirája, Tamás ispán, udvarbiró; István, egész Tót- és Horvátországnak bánja; Domokos macsói, Miklós, szörényi bánok, Pál, királynői tárnokmester, Bertalan, pohárnok, Lewkenes asztalnok, Dénes lovász- és Thewtews ajtónálló mesterünk, valamint ugyanannak az Olivérnek a fia, János, királynői asztalnokmester, Móricz fia Simon, pozsonyi ispán és mások igen sokan, kik országunk ispánságait és tisztségeit viselik.

Mi Zsigmond, Isten kegyelméből Magyar-, Dalmát, Horvát- stb. országok királya, brandenburgi őrgróf stb. a szent római birodalom közönséges helytartója és Csehország kormányzója.

1. §. Jelen levelünkkel adjuk emlékezetre, hogy a midőn mi a főpapoknak, báróknak és országunk előkelőinek e részben adott tanácsa következtében országlakosainknak a javára, hasznára és békés állapotára elrendeltük volna, hogy a közelebb mult ezer négyszázötödik évi szent György vértanu napjától számitott egy esztendő forgása alatt megtekintés, megvizsgálás és ha a szükség ugy kivánná, a mostani hiteles kettős pecsétünkkel való megerősités és helybenhagyás végett a Mi felségünk személye elibe adják és terjeszszék, különben a visszahuzás, megsemmisités és eltörlés terhe alatt (ha föl nem mutatnák) összesen és egyenkint, mindazokat a kiváltságleveleket, a melyeket a legkegyelmesebb fejedelem, néhai Lajos ur, Isten kegyelméből Magyarország királya, a mi szeretett atyánk és ipunk, csupán csak titkos pecséte alatt kiadott, és a melyek a fenséges-fejedelemasszonyoknak, a mi legkedvesebb Erzsébet anyánknak és Mária hitvesünknek, a mondott Magyarország boldog emlékezetü királynőinek pecséte alatt, vagy a mi akár nagyobb, akár kisebb pecsétünk alatt keltek és a melyeket bármely dologban s kiváltképen birtokra nézve bárminő méltóságot viselő személyek nyertek, és hogy minden kétség elenyészszék, a botrány távol maradjon és a bajok elkerülhetők és a különféle alkalmatlanságok, a melyek a királynők és a magunk pecséteinek elvesztéséből, valamint a mi nagyobbik, tudniillik kettős pecsétünknek törvényes okból és alapon való összetöréséből sokak jogaira s különösen birtokjogaira nézve háramolhatnának, elhárithatók legyenek.

2. §. Miután ez a mi rendeletünkkel megállapitott határidő letelt, megyei ispánainknak megparancsoltuk, hogy mindezeknek a leveleknek, a melyeket nekünk akár felmutattak, akár nem, és melyeket az emlitett mostani nagyobb, kettős pecsétünkkel akár megerősitettünk akár nem, a megvizsgálására és megrostálására országunk minden vármegyéjében közgyűléseket tartsanak.

3. §. Végre mivel N. vármegyei X. X. nemesek, az előbb mondott N. vármegye A. falujában levő birtokrész adományozására nézve, melyet felségünk már régen a mondott B fiának C-nek, X. X. atyjának és következésképen ugyanazon X. és X.-nek és ezek örököseinek javára tett, a megerősitő levelet előttünk, vagy a mi személyes jelenlétünkben arra különösen kirendelt emberünk és a megnevezett N. vármegye közgyűlésének hites birái előtt föl nem mutathatták vagy fölmutatni nem tudták.

4. §. Azért Mi, előrebocsátott végzeményünknek ennek erejéhez képest eleget tenni és azt örökre foganatban tartani akarván, a megnevezett C.-nek, B. fiának és következőleg X.-nek és X.-nek és ezek örököseinek, a mondott birtokrész adományozására nézve, az emlitett módon kiadott adománylevelet, melynek a mi fentirt hiteles kettős pecsétünkkel való megerősitéséről nem gondoskodtak, rendről-rendre és szóról-szóra visszaveszszük, eltöröljük, megerőtlenitjük és foganat nélkül hagyjuk és ugyanazt a birtokrészt ismét királyi kezünkbe véve, jelen levelünkkel az emlitett X.-et és X.-et és ezek összes örököseit és maradékait a megirt A. faluban fekvő birtokrészre és ennek minden haszonvételére és tartozékaira nézve örökös és megmásithatatlan hallgatás alá vetettük és vetjük.

5. §. Minthogy Mi, a magunkra vállalt királyi méltóság kötelességénél fogva, hiveink erényes cselekedeteit és érdemeit (a királyi méltósághoz illően) igazságos mértékkel mérjük és kinek-kinek érdemei minőségéhez képest, királyi kegyelmünket tanusitani tartozunk; meggondolván és emlékezetünkben fölujitván a Mi kedvelt hiveinknek, nagyságos X. és X. uraknak, néhai B. fiainak hűségüket, hü szolgálataikat, jeles érdemeiket, vitéz tetteiket és tetsző kedveskedéseiket, melyek által ők Nekünk és királyi szent koronánknak, különféle helyeken és időkben, az őszinteség minden buzgalmával, a hűség melegével, a hódolat állandóságával és a szorgalmatoskodás folytonosságával személyesen fáradozva és dicséretes munkájuk mellett vagyont is áldozva, Felségünk szeme előtt magukat kedvesekké és szeretetre méltókká tenni igyekeztek:

6. §. Ez okból királyi kegyelmünkkel most, azoknak hivséges hódolatukért és szolgálataikért némileg segedelmökre jönni akarván, az imént megnevezett N. vármegyének mondott A. falujában fekvő királyi birtokrészünket minden haszonvételével és tartozékaival, tudniillik megmivelt és miveletlen szántóföldeivel, mezőivel, kaszálóival, erdőivel, berkeivel, vizeivel, halastavaival, malmaival, vizfolyásaival, hegyeivel, szőlőivel s általában e birtokrész mindennemü és bármi névvel nevezendő teljes haszonvételeivel, ugyanazon igaz határaival és régi határjeleivel, a melyekkel azt annak birtokosai jogos uralmuk alatt és birtokukban tartották.

7. §. A magunk biztos tudása, valamint főpapjaink és báróink tanácsa szerint királyi kezünkből uj adományozásnak czimén, a mások jogainak épségben tartásával, adtuk, ajándékoztuk és adományoztuk, sőt örökös és visszahivhatatlan birtokul adjuk, ajándékozzuk és adományozzuk az emlitett X. és X.-nek és ezek minden örököseinek és maradékainak uralmába, mindazokkal a jogokkal együtt, a melyekkel a megnevezett faluban fekvő, mondott birtokrész, akár az előbbi, akár bárminő más okból, törvényesen a Mi adományozásunk alá tartozik.

8. §. A mi nevünkben és utódainknak, tudniillik Magyarország királyainak nevében, magunkra vállalván azt, hogy X. és X.-et és ezeknek örököseit és akármely utódait a mondott birtokrész és minden haszonvételének és a felsorolt tartozékoknak békés és csendes uralmában, jelen levelünk erejénél és bizonyságánál fogva, bármely támadók, ügyvédek és perlekedők ellenében, a törvény előtt, vagy azon kivül, mindenkor és mindenütt a Magunk és utódaink közreműködésével és költségünkkel megtartjuk, kár és sérelem ellen védelmezzük és megőrizzük.

9. §. És mihelyt ezt a maga valóságában előnkbe terjesztendik, Mi azt kiváltság alakjába foglaltatjuk. Kelt stb. az ezernégyszáztizedik esztendőben.

a melyet 1403-ban, miután Siklós, várából kiszabadult, azoknak a hütleneknek és lázadóknak adott, a kik vetélytársának a bandériumát fölálliták és neki nyugtalanságokat, károkat és hátrányokat okoztak.

Mi Zsigmond, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmáczia, Horvátország stb. királya és brandenburgi őrgróf stb. A szent római birodalomnak közönséges helytartója és Csehország kormányzója. Jelen levelünk rendén mindeneknek emlékezetére és értésére akartuk adni:

1. §. Hogy mivel előttünk személyesen megjelent hű báróinknak és Magyarországunk előkelőinek s nemeseinek sürgető és alázatos könyörgésére, kiknek kérésétől kitartó és igen kedves szolgálataik és rendkivüli hűségük miatt beleegyezésünket meg nem tagadhatjuk, elhatároztuk, hogy Magyar és Szlavonországainkban, valamint az erdélyi részekben levő és található minden lázadóval, vetélytársainkkal és ellenfeleinkkel őszinte békét és egyességet kössünk.

2. §. Azért mi, előbb nevezett hiveink könyörgésébe kegyelmesen beleegyezvén, velünk született kegyességünknél fogva eltökéltük magunkban, hogy előbb emlitett Magyar- és Szlavonországainkban, valamint az erdélyi részekben tartózkodó minden főpapnak, bárónak, nemesnek, vitéznek, alattvalónak és bármely más rendü, rangu és állásu embernek, valamint hozzátartozóiknak együtt és egyenkint megkegyelmezzünk következő módon:

3. §. Először is: királyi hajlandóságunknál fogva beleegyezünk abba, hogy ama főpapokat, bárókat, nemeseket, vitézeket, alattvalókat s egyéb föntnevezetteket, ugyszintén azoknak vagy bármelyiküknek örököseit, azért, mert idegen bandériumnak, tudniillik vetélytársunkénak kiállitásával felségünk és más hiveink ellenében abban különböző alkalommal harczoltak, összeütköztek és háboruskodtak, várakat, vidékeket, falvakat és birtokokat elvettek, megháboritottak és elfoglaltak, vagy felégettek és elpusztitottak, nemkülönben a mi királyi jószágainkat és jogainkat, vagy az egyházakéit, nemesekéit és általában bármely emberéit feldulták s magukhoz ragadták; nemkülönben azért is, mert valamely nemes vagy nem nemes embert elfogtak, kifosztottak, megöltek vagy megcsonkitottak, pénzt vagyis dénárokat vertek, és egyáltalán valamennyien vagy valamelyikük eddigelé együttesen vagy külön-külön bármely uton és módon, valamely még oly irtóztató dolgot is cselekedtek, elkövettek és véghezvittek: soha és semmi módon se nekünk, se másoknak ne lehessen vagy kellessék háborgatni avagy valamiképen terhelni.

4. §. Hanem minden ügyvéd mind a biróság előtt mind azonkivül, ugy tekintse őket, mint a kiket felmentettek és feloldoztak, s az előbb emlitett alapon az ország egyik rendes birájának sem szabad őket elitélnie vagy megbüntetnie; sőt a föntebbi okból inditott vagy inditandó pereket az elébb nevezett birák szüntessék meg és enyésztessék el.

5. §. Beleegyezünk továbbá abba, hogy ha fönt elősorolt országlakosaink közül valaki mások kezére önként vagy önkéntelenül várakat, várépületeket vagy erőditéseket adott volna át, vagy idegen hatalmat vevén maga mellé, nekünk vagy országlakosainknak kárt okozott volna, avagy ha a szabad városokat, falukat, mezővárosokat és a mi birtokainkat vagy másokéit megadóztatták, megrótták vagy megsarczolták volna; avagy a bányák, sókamarák jövedelmeibe, kamaranyereségbe, vagy pedig bármely más királyi bevételeinkbe és jövedelmeinkbe, vagy az országlakosokéiba igaz okkal vagy illetéktelenül beavatkozva, azokat elfecsérelték volna, e miatt őket se mi, se mások ne háborgathassák, hanem egészen büntetlenek maradjanak.

6. §. Azonkivül, ha a föntemlitett országlakosok valamelyikénél királyi felségünkre néző várak, várépületek avagy erőditések, vidékek vagy birtokok volnának zálogban, ezeket, előzetesen teljesitendő kellő fizetés nélkül senki se vehesse vissza, ha mindjárt az, ki azokat előbb kapta zálogba, másnak zálogositotta volna is el.

7. §. Beleegyezünk abba is, hogy a részeikre eddigelé tett minden adomány ujonan készülendő nagyobb pecsétünk alatt megerősitést nyerjen.

8. §. Egyébiránt, ha országlakosaink jövendőben netalán országgyűlést tartanának, és mi vagy valamely országlakosunk a föntebb előadott dolgok miatt a nevezett bárók, nemesek, vitézek, alattvalók vagy hozzájuk tartozók valamelyikét együttesen vagy külön-külön elmarasztalni vagy megbüntetni akarnók vagy törekednénk, azt sem személyükre, sem birtokaikra s bárminemü javaikra nézve megtenni se nekünk, se országlakosaink bármelyikének is, megtenni szabad ne legyen s ez jogunkban, hatalmunkban ne álljon.

9. §. Ezenfelül elhatároztuk, hogy minden püspökséget, egyházi méltóságot és javadalmat; továbbá Rohoncz, Hrusó és Podolin várakat, a mennyiben Lublyói István fia Miklós, Podolint is nem tisztségképen, hanem örökösen birná; valamint az egyházi vagy világi személyektől avagy nemesektől bármi módon elvett, elfoglalt és kézrekeritett várépitményeket és birtokokat teljes joggal bocsássák vissza azok részére, a kiktől elidegenitették: azoknak tudniillik, a kiknek javára a két Miklós erdélyi vajda jónak látta, hogy nekünk túszokat állitson.

10. §. Elhatároztuk végül, hogy mindazoknak a főpapoknak, báróknak, nemeseknek, vitézeknek, alattvalóknak és egyéb bármilyen rendű és rangu embereknek s a fentemlitett országoknak és országrészeknek, a kikért ama vajdák túszokat akarnak állitani akképen, hogy ezeket, jelen levelünk keltétől számitandó harmincz nap eltelte előtt megnevezvén, a megnevezendőket velünk irásban tudassák: megkegyelmezünk és épen olyan módon megbocsátunk, mint a többi lázadónak.

11. §. Ama hatalmas főurak, valamint vetélytársainknak vagy ezek bármelyikének ama szövetséges társai, pártfogói és hivei tekintetében pedig, kikre nézve nem lesznek túszaink, elrendeltük: hogy ha ezek, mondott Magyarországunkban lakván, a legközelebbi karácsony ünnepéig felségünk szine előtt személyesen megjelennek, akkor (de tanácsunknak - főpapjainknak és báróinknak - javaslatára) ugyanazon a módon nyerjenek kegyelmet, mint a többiek; ha azonban megjelenni átalnának, akkor a jelen megkegyelmezés javukra ne szolgáljon.

12. §. A mi pedig akármely fentemlitett vetélytársunk háznépét, valamint azokat a nemeseket illeti, a kik a nevezett Magyar-, Szlavonországokban és az erdélyi részekben birtokosok, azt határozzuk, hogy ezuttal a megkegyelmezés általában ezeknek is szóljon, ugy mindazonáltal, hogy hűségük nyilvánitása végett, a jelen levelünk keltével kezdődő egy év forgása alatt felségünk szine előtt megjelenvén, ez iránt a maguk részére királyi levelünket eszközöljék ki.

13. §. Hogyha a föntebb elősorolt lázadók és ellenfeleink közül némelyek ennek utánna netán fosztogatnának, gyujtogatnának, károkat okoznának, gonosztetteket, rablásokat, gyilkosságokat vagy akármiféle más sérelmeket követnének el vagy vinnének véghez, avagy felségünk ellenében valamely merényletre vetemednének, elrendeljük, hogy ezeket szabad legyen a jelen levelünkben foglaltak ellenére, még pedig az erdélyi részek és a Dráva közt lakókat, jelen levelünk keltétől számitandó nyolcz nap után, az erdélyi részekből valókat pedig husz és a Dráván tuliakat tizenöt nap elteltével a törvény és igazság rendje szerint elmarasztalni.

14. §. Végül az összes adományaikat, melyeket felségünk a mondott főpapok, bárók, nemesek, vitézek, alattvalók és előbb érintett hozzátartozóik birtokaira, váraira, mezővárosaira és területeire nézve a jelen háboru tartama alatt bárki részére tett, az azokról irt vagy készült levelekkel egyetemben hatályon kivül helyezvén és megsemmisitvén, rendeljük, hogy azok korábbi birtokosaik kezén és rendelkezése alatt maradjanak, ugyanazzal a joggal, a melylyel ezelőtt azok birtokában voltak.

15. §. Fogadván és igérvén, hogy mindazt, a mit előrebocsátottunk, együtt és egyenként, valamennyiökkel és mindegyikükkel, valamint hozzátartozóikkal és örököseikkel szemben, föltétlenül és őszintén, minden csalárdság és hamisság nélkül, igaz és sérthetetlen hűséggel szilárdul megtartjuk.

16. §. Akképen tudniillik, hogy ha közülök valaki, a fentebbiektől bármi módon eltérve, felségünk ellen fel akarna lázadni és ezt megkisértené, akkor szabadságunkban álljon az olyant vétkességének kideritése után, mindazáltal azokkal a főpapjainkkal és báróinkkal, kik ép akkor tanácsadóink lesznek, együttesen és egyszerre, nem pedig külön, a dolog minőségéhez képest, országunk régi szokása szerint megbüntetni.

17. §. Kelt Budán szent Ferencz hitvalló ünnepe után való hétfőn az Urnak ezer négyszáz harmadik évében.

Mi Zsigmond, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmáczia, Horvátország királya, brandenburgi őrgróf stb. a szent római birodalomnak közönséges helytartója és Csehország kormányzója.

1. §. Jelen levelünknek rendén adjuk emlékezetére és tudtára, mindeneknek, a kiket illet: Minthogy az időben, mikor mi a szent római birodalom tekintélye és családi örökségi jogunk érdekében országunkon kivül a csehországi részekben tehetségünkhöz képest fáradoztunk és munkálkodtunk, országunk bizonyos főpapjai, mágnásai és előkelői meg nemesei, rossz tanács után indulva, sőt lázadási szándéktól vezérelve, és aljas érzületet táplálva, hálátlanul, megfeledkezve a mi felségünktől nyert jótéteményekről, ellenünk felségsértési büntény elkövetésére esküdvén össze,

2. §. Abban mesterkedtek, hogy minket Magyarország igaz királyát és urát, ez ország koronájától és trónjától, (a mely ország fölött Isten kegyelméből már csaknem tizenhat év óta uralkodtunk és kormányoztunk) megfoszszanak és megbuktassanak, és mást, rájuk nézve idegent, tudniillik néhai Durazzoi Károly fiát, Lászlót királyul választva, hozzanak be nevezett országunkba,

3. §. És mi, miután végre Isten segitségével némely hű báróink és előkelőink támogatása mellett mondott országunk kormányát óhajtásunk szerint visszanyertük, mondott hütleneink közül többekre vétségükhöz mérten, méltán megérdemlett büntetést szabattunk, és másoknak várait, területeit, határait, megyéit, mezővárosait, falvait s mindennemü birtokait elvétettük, őket azokból kitétettük, és a mint mondják s mi is visszaemlékezünk, ezeket a várakat, területeket, határokat, mezővárosokat, falvakat és mindennemü jószágokat, mint ama lázadók hűtlensége czimén királyi kezünkre háramlottakat és visszaszálltakat, mondott királyi kezünkből e tárgyban kelt bizonyos levelünk erejénél fogva előbb emlitett némely báróink, előkelőink, nemeseink részére, a kik kitartással és szilárd hűséggel a mi részünkön voltak, minket támogattak és dicsőitettek, adtuk, adományoztuk és osztottuk ki dicséretes szolgálataikkal szerzett érdemeikhez képest:

4. §. Ennélfogva vannak most némely országlakosaink, a kiknek mint előrebocsátottuk, birtokai és birtokjogai a felségünk részéről az emlitett módon történt adományozás és kiosztás következtében előbb érintett hiveink kezén vannak, kik is felségünket siralmas panaszaikkal az alábbirt három módon ostromolják:

5. §. «Először, hogy vannak köztük olyanok, a kiknek birtokjogait hűtlenségi vétkük miatt mondott hiveinknek örökös adományul adtak ugyan; de királyi hajlandóságunk sugalmazására, a melylyel a bünösöknek meg szoktunk bocsátani, utóbb életüknek, birtokaiknak és összes vagyonuknak különös kegyelmet adtunk.»

6. §. «Másodszor meg, hogy noha némelyiküknek birtokjogait ugyancsak hűtlenség vétkének czimén más hiveinknek adományoztuk, mégis a köztünk és az esztergomi érsek: János ur, meg erdélyi vajdáink: a két Miklós közt szerencsésen eszközölt, megkötött és létrehozott kegyelmezési egyességhez képest magukat mindenféle gonosztettektől, hatalmaskodási tényektől teljességgel távol tartották s az ilyesmit abbahagyták, a minthogy az előbb emlitett megbékélés után lázadóinkhoz és ellenfeleinkhez való csatlakozással soha sem nekünk, sem valamely országlakosainknak jogtalanságot, károkat nem okoztak, nem ártottak, szokatlan dolgokat el nem követtek, minket meg nem gyaláztak.»

7. §. «Harmadszor pedig, hogy vannak olyanok, kiknek birtokjogait hasonlóképen az előbb mondott hűtlenség miatt, bizonyos adománylevelünk erejénél fogva más hiveinknek adományoztuk, a kik felségünk, szent koronánk vagy bármely hiveink ellen soha, s kiváltképen a legközelebb mult zavaros időkben, sem nyilván, sem titkon, valami büntetésre méltó hűtlenségi vétket vagy más bármilyen bűnrészességre valló tettet el nem követtek, véghez nem vittek; az ilyeneket birtokaiktól és birtokjogaiktól megfosztani és elejteni, szintén nem volna méltányos, a kik is sohajtva könyörögnek Felségünknek, hogy róluk az előadottakra nézve alkalmas szerrel gondoskodjunk.»

8. §. Mi tehát, kiknek elvállalt uralkodói tisztünknél fogva bizonyára bármely elnyomottnak és panaszosnak ügyeit el kell birálnunk, miután, igy hozván magával az igazság, az előadott kivánságokat meghallgattuk és teljesen megértettük, az emlitett panaszosoknak a fent körülirt módon elénkbe és főpapjaink meg báróink elibe terjesztett és kinyilvánitott fentebbi pontjai, ellenvetései és panaszai tárgyában, hű főpapjainkkal, báróinkkal és előkelőinkkel ez iránt tartott és folytatott érett tanácskozás után, velük együttesen megállapodtunk, végeztünk és határoztunk, s azokra nézve azt a rendelést tettük:

9. §. Hogy mindazok az országlakosaink együtt és egyenkint véve, kiknek - mint fentebb mondottuk - birtokjogait az előbb emlitett hűtlenség czimén más hiveinknek adományoztuk, azokat a hiveinket, kiknél a mondott birtokjogok vannak, királyi embereink és valamely hiteles káptalan vagy convent bizonysága utján saját házaikból vagy onnan, a hol épen megtalálhatják, maguk ellen személyes vagy ügyvédjük által való megjelenésre felségünk elébe idézzék, oda, a hol Isten vezérlése alatt, épen akkor főpapjainkkal, báróinkkal és előkelőinkkel tartózkodunk, hogy az előrebocsátott ügyben igaz, tökéletes és méltó itéletet s döntő elintézést nyerjenek.

10. §. Ha aztán a felek, a határidő elérkeztével előttünk megjelentek, hogy ügyükben szabályul szolgáló itéletet nyerjenek és ügyükre nézve egyértelemmel s akarattal bizonyos hitelt érdemlő és becsületes nemeseknek, a kik kezdettől fogva hiveink voltak s magukat felségünknek önként alávetették, a bizonyság tételében és tanuságában megállapodnak, akkor Mi és báróink a feleknek e megállapodást megengedjük s abba beleegyezünk, és azok a felek közt a megállapodás vagy tanuságtétel minőségéhez képest haladéktalanul illő és a jognak megfelelő törvényt s igazságot tegyenek.

11. §. Hogy ha pedig az emlitett felek az efféle tanuk kiválasztására nézve nem egyeznének meg, akkor a mi kötelességünk leszen annak a megyének, hol azok a birtokok ki vannak jelölve, vagy a hol azok feküsznek, főpapjait, báróit és egyéb nemeseit, kik hozzánk hivek maradtak, vagy ha akkoriban abban a megyében nem volnának hiveink, akkora számban és annyian, a mennyinek a tanuságát ebben az ügyben ki kellene venni, hogy az elégséges legyen, más megyéből való s az adományozott birtokokhoz közelebb lakó hiveinket, a vádlott félnek hűsége vagy hűtelensége iránt bizonyos levelünk utján kikérdezni és tőlük erre nézve a tiszta valót kivenni és megtudni, hogy a dolog mibenlétéről meggyőződést szerezvén, az ügyet a felek közt haladéktalanul bevégezhessük.

12. §. E pontok befejezéseül pedig rendeltük:

Először, hogy ha amaz országlakosaink közül, a kiknek birtokjogait az előbb emlitett módon valamely hivünknek adományoztuk, bárki is hiteles okirattal vagy más elfogadható tanubizonysággal kimutathatja azt, hogy az emlitett kegyelmet, melyet az érsek urnak és a vajdának adtunk, igazán tiszteletben tartotta, azt összes birtokjogainak teljes uralmába mindjárást ujból vissza kell helyezni.

13. §. De ama hiveink részére, akiknek kezén azok a birtokjogok voltak, ezek helyébe nem tartozunk más birtokokat adni.

14. §. Azoknak a hiveinknek pedig, kik tőlünk nyilvánvaló hűtleneink birtokait kérték fel, a mely hűtlenek magukat a hűtlenség vétke alól nem tisztázhatták, csakis állitván, hogy felségünk az ő életüknek, birtokaiknak és javaiknak, adományozásunk megtörténte után megkegyelmezett, a nekik adományozott birtokok teljes uralmában örökre benn kell maradniok, s e birtokokat ama hiveinktől, az ő készséges beleegyezésük és akaratuk nélkül semmi szin alatt el ne vehessük; és a mi kegyelmünk azoknak a hűteleneknek ama birtokok visszavevése tekintetében semmit se használjon, mert azt akarjuk, hogy ez az adományozásunk az ő szilárd erejében mindig és mindenütt sértethetlenül fönmaradjon.

15. §. Továbbá ha hiveink közül bárki is, felségünktől akármilyen módon hűtleneink birtokait nyerte el vagy kérte föl és magát lanyhaságból vagy restségből a mi emberünk vagy a káptalan vagy convent emberei utján, a mint ez szokásos, a törvényes időn belül, vagyis egy év forgása alatt, e neki adományozott birtokokba be nem iktattatta, arra nézve okmánylevelének ereje elvész, és maguk a birtokok ismét legott királyi kezünkre fognak visszaszállani; vagy az ilyen esetben legalább azok részére kell azokat visszaadni, a kik fejének és birtokainak megkegyelmeztünk.

16. §. A mely hűtlenekre pedig nézve bizonyos az, hogy csak életüknek kegyelmeztünk meg, de nem birtokaiknak is; azoknak birtokait magunk számára tartjuk meg; vagy ha inkább másnak akarnók azokat adományozni, ez szabadságunkban áll és fog is állhatni.

17. §. A kit pedig a törvényt és szokást megtartva, magukat királyi adományunk erejénél fogva a nekik adományozott birtokok uralmába a mi emberünk s a káptalan vagy convent emberei által a törvényes idő alatt bevezettették, és a nevezett káptalan vagy convent előtt amaz emberek által a kellő bevallást (a mint ez szokásos) megtétették; de időközben némi akadályok vagy nehézségek merülvén fel s gördülvén eléjük avagy a káptalan és convent elé, ez a káptalan vagy convent az ellentmondók tiltakozása, vagy más hatalmaskodó ellenszegülés miatt, vagy kedvezésből, avagy emlitett hütleneinktől, avagy ezek atyafiaitól való féltében, vagy más kijelentett oknál fogva az iktató levél kivételét és kiadását megtagadta: e miatt az ő adománylevelüknek nem kell erejüket elveszteniök, csakhogy a történteket törvényesen bizonyitsák és azokra nézve a való tényt kimutassák.

18. § Azonkivül, ha akár az ellenségtől való félelmében vagy ennek hatalmaskodása miatt, akár saját meghagyásunk, parancsunk avagy adott halasztásunk következtében azoknak a birtokoknak uralmába, a melyeket valakinek hűtlensége miatt adományoztunk neki, eddigelé egy év leforgása alatt magát be nem vezettethette s azok uralmába törvényesen be nem léphetett, és ezt elégséges bizonyitékkal annak rendje szerint és törvényesen bebizonyithatná: hasonlóképen elrendeljük, hogy e miatt adománylevele erejét ne veszitse.

19. §. Akarjuk, és jelen levelünk oltalma alatt megállapitjuk azt is, hogy mindazokat a hiveket, a kiket felségünktől valamely hűtlenség czimén adományul nyert birtokaikból a hűtleneknek adott kegyelmünk erejénél fogva, akár magok a hűtlenek, akár mások erőszakosan kizártak, vagy a kik, mint előrebocsátottuk, mondott ellenfeleiktől való félelmükben emlitett birtokaikba eddiglen be nem juthattak, ama megyéknek ispánjai, a melyekben e birtokok feküsznek, együtt és egyenként mindenképen azok teljes uralmába visszahelyezzék és bevezessék.

20. §. Akarjuk azt is, hogy eme hiveinknek száma gyarapodjék, és a bűnösök elől az utat elvágják; elrendeltük hát, hogy a mely országlakosaink ellenében be lehet bizonyitani azt, hogy akármely hűtleneinknek tettel, segélynyujtással és költségadással kezükre játszottak vagy irántok vendégszeretetet tanusitottak, mindazok hasonlóképen összes birtokjogaikat elveszitsék.

Kelt Budán, az «Invocabit» vasárnapot követő kedden. Az Ur ezernégyszáz negyedik évében.

Zsigmond, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmáczia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galiczia, Lodomeria, Kunország és Bulgária királya, brandenburgi őrgróf, a szent római birodalomnak főkamarása, Csehország és Luxemburg örököse. Minden, ugy jelenleg élő, mint jövendőbeli keresztény hivőnek, kiknek jelen levelünk tudomására fog jutni, üdvöt a mindenek Üdvözitőjében.

1. §. A királyi méltóságnak kormányzó fönsége annál éberebb gonddal munkálkodik alattvalóinak megmaradásán és nyugalmán, mentől inkább látja át azt, hogy a közboldogság saját gyarapodására és dicsőségére, a köznyomor pedig saját kárára és megalázására szolgál.

2. §. S bizonyára nem lehet dicstelen az a fejedelem, ki mindig alattvalóinak békéjét és biztonságát forgatja eszében, valamint nem lehet derék az, a ki, mikor tehetné, a jövő bajoknak és veszélyeknek nem veszi elejét.

3. §. Ez az oka, hogy miután országunk minden megyéjéből és kerületéből a követeket, és a királyi joghatóságunk alá tartozó városok, mezővárosok és szabad községek küldötteit összehivtuk, s mindnyájuknak és mindeniküknek kéréseit, kivánságait, előadásait, véleményeit és panaszait meghallgattuk és pontosan megértettük: országunk főpapjainak, báróinak és tekintélyesebb előkelőinek valamint ama követeknek tanácsára s az e részben történt érett megbeszélés után, az egész ország java és békességes állapota kedveért s annak nyilvánvaló hasznára végeztük, határoztuk és rendeltük, hogy némely városokat védfalakkal kell körülvenni, némely szabad községeket vagy mezővárosokat a városok rangjára kell emelni, némely, inkább visszaélésnek látszó szokásokat el kell törölni, másokat mérsékelni és megjavitani, némelyeket ujonan is megállapitani, mint alább következik.

4. §. És erre az elhatározásra főképen annak az egy dolognak a megfontolása inditotta akaratunkat, hogy ez az ország az elmult időkben, a mint ezt a magyarok krónikáiban olvashatjuk, különböző csapások következtében, melyeket néha a besenyők, máskor a tatárok, olykor más pogányok, legutóbb pedig a törökök mértek rá, gyakran siralmas pusztitásokat, a népnek igen sanyaru elhurczoltatását, s egyáltalán számtalan, borzalom nélkül elő nem sorolható és megbecsülhetetlen károkat volt kénytelen elszenvedni, egyes egyedül azért, mert kőfalakkal ellátott várasok vagy egyéb várépitmények hiánya és fogyatékossága miatt nem voltak oly erőditett helyei, a hol az emberek vagyonukkal elzárkózhattak és megvonulhattak volna, sőt ellenkezőleg, mindenük a szabadban az ellenségnek prédára volt kitéve.

Először is engedve némely alattvalóink kérésének, az alább kijelentett szabadságokat állapitottuk meg:

1. §. Hogy a fonttal, mérleggel, öllel való mérés, a bornak, gabonának kimérése, s általában minden megmérhető és mázsálható dolognak kimérése és megmázsálása minden városban, a mezővárosokban, várakban, falvakban úgy a mieinkben, mint bárki máséban, s egyáltalán országunk határain belül mindenütt Budavárosunk mértéke szerint történjék.

2. §. Kivévén a dézsmamértéket és hegyadót (köznyelven hegyvám, németül: Bergrecht), valamint a papok és egyházi férfiak haszonvételeit, béreit, telkeit és jövedelmeit, melyekre nézve rendeljük, hogy a magok állapotában és minőségében, mennyiségében és értékében maradjanak meg.

3. §. Ha pedig valaki ezzel ellenkezően merne cselekedni, az a megmázsált vagy kimért dolognak elvesztésével fog bünhödni egy résznek a kiméréseért vagy lemázsálásért a kimérésre vagy lemázsálásra szánt dolgot egészen elvesztvén.

Elrendeltük azonkivül, hogy idegen kereskedőknek bármely városban posztót levágni és rőfönkint eladni, sőt egyszerre hat végnél kevesebbet eladni semmikor, még vasárnapokon se legyen szabad; ha ugyan azoknak a kereskedőknek van hat, vagy ennél több darab posztójuk.

1. §. Ha pedig hatnál kevesebbjük van, álljon jogukban és szabadságukban azokat egészben eladni vagy elcserélni.

2. §. Hogyha másként mernének cselekedni, minden vég posztót, melyet jelen rendelés ellenére eladtak, elidegenitettek vagy elcseréltek, valamint az azokért netalán fizetett pénzt is el kell tőlük venni.

Elhatároztuk ezenfelül, hogy két világi fél között fenforgó perekben semmi nyilvános jegyző se merjen akár egyházi, akár világi biró előtt megbizottként vagy ügyvédként szerepelni, hanem csak a szentszéken vagy a szentszéki helyettesek curiáiban legyen helye.

1. §. És ellenük tanuvallatásokat se nemesek, se egyházi férfiak ne eszközölhessenek.

Továbbá a polgároknak összesen és egyenkint, a jövevényeknek, és bármely városunk valamint valamely nevezetesebb városhoz csatolt szabad községek lakosságának szabadságában álljon bármely itéletet, melyet biráik és esküdt polgáraik hoztak, tárnokmesterünkhöz, vagy annak a városnak a biróságához feljebbezni, a melynek szabadságával az ilyen város vagy község él.

1. §. És azoknak itéletétől vagy határozatától, a kikhez a feljebbezés történt, nem kell a pert tovább más birák elibe vinni, hanem amazok előtt kell azt véglegesen befejezni.

Azután valamint országunknak régi szokása szerint, melyet eddigelé megdicsőült királyi elődeink és mi is megtartottunk, a nádor a megyei ispánok és más, bárói tisztséget vagy méltóságot viselők a gyülésekben és köztörvényszékeken bármely tolvajt, rablót valamint egyéb ott levelesitett és kiszolgáltatott gonosztevőket elitélni, elmarasztalni, megbüntetni és levelesiteni szoktak.

1. §. És ezenfelül a nemeseknek is a nekik szokás szerint megadott különös királyi kegyelemnél fogva, szabadságukban állott birtokaikon a büntetteken vagy vétségeken kapott gonosztevőket mint bünösöket elmarasztalni és megbüntetni.

2. §. Ugy mi is jónak láttuk egyébként a béke fentartásának és a városok s faluk nagyobb nyugalmának, az utak biztonságának, az utazók javának érdekében s a gonosztevők bűnös hajlamának kiirtása czéljából, jelen rendeletünkkel megállapitani, hogy minden városnak és szabad községnek vagy azok biráinak és esküdteinek teljes szabadságában és jogában álljon az efféle gonosztevőket, a kik az ő területükön büntényeket visznek véghez (a mint ezt a nemesek is királyi kegyelemnél és engedélyénél fogva megtehetik), elmarasztalni és kellő büntetés alá vetni, kivévén, ha a vétkesek vagy büntetésre méltók a királyi felségtől e részben kegyelmet nyertek, a melylyel nekik megbocsátott.

3. §. Ha pedig a nádor, az ispánok és mások, a kik bárói tisztet viselnek, valamint a városok kormányzói az ilyen kiszolgáltatott gonosztevőket el nem foghatnák és meg nem büntethetnék, mindazonáltal bünösöknek itélve, levelesitenék: ebben az esetben azok, kik az ilyen gonosztevőket levelesitették, ezeket országunk összes biráinak és igazságszolgáltatóinak bejelenteni és büntetteik leirását tartalmazó levelükkel közzé tenni tartoznak.

4. §. S miután az ilyen levél a birák, igazságszolgáltatók és városi kormányzók kezéhez jutott, joguk és hatalmuk, sőt tartozó kötelességük leszen ezeket a gonosztevőket, ha saját területükön és határaikon belül megkapják, letartóztatni, elfogni és bünösségükhöz képest méltó büntetéssel sújtani s kinpadra huzni, kivéve mindig azt az esetet, a midőn a királyi felség nekik kegyelem utján megbocsátott.

5. §. A ki a fentemlitett birák, igazságszolgáltatók vagy kormányzók közül a kezére került gonosztevőket megbüntetni átalaná, az tudja meg, hogy kétségkivül a mi Felségünk legsulyosabb neheztelését fogja magára vonni és hogy Felségünk az ebből származó vétség minőségéhez képest elengedhetetlenül meg fogja büntetni.

6. §. S ama gonosztevőket egyáltalán segiteni, pártolni vagy valamiképen védelmezni se merje senki, az előbb mondott büntetés terhe alatt.

Elrendeltük ezenkivül, hogy jővendőre, jelen levelünk erejénél fogva, a mi királyi polgáraink, jövevényeink vagy jobbágyaink, a mi városainkból, falvainkból, mezővárosainkból és szabad községeinkből s váraink területéről az egyházak, nemesek és más rendü emberek birtokaira, és megforditva az egyházak, nemesek és más rendü emberek jobbágyai, a mi előbb nevezett birtokainkra és váraink területére, és általában a szabad sorsu emberek megannyian a nemesek birtokairól az egyházak birtokaira, és az egyházak birtokairól a nemesek birtokaira, az egymást örökre követő minden időkben teljesen szabadon és biztonságban átköltözködhetnek, hogy ott megtelepedjenek.

1. §. A jelen levelünkben világosan kifejezett ama mérséklő korlátozással, hogy ha bármely jobbágynak az ura a maga birságait, melyekben jobbágya valamikor el lett marasztalva, egy hónap tartama alatt rajta föl nem hajtotta, az ilyen birságokat a mondott hónap elteltével fel nem veheti és azt a jobbágyot vissza nem tarthatja, hanem az a jobbágy az előadott módon károsodás nélkül, ott telepedjék le, a hol neki inkább tetszik.

2. §. A Dráva folyón tul lakó jobbágyoknak azonban e szabad költözködés jogát nem adjuk meg: sőt inkább elrendeltük, hogy az ő régi szokásaik mellett maradjanak meg.

Elhatároztuk és rendeltük azonfelül, hogy bármely rendü és sorsu személynek vagy embernek adóssága, büne, vétke vagy gonosztette alkalmából a főpapok, bárók, előkelők, nemesek vagy bármely más rangu, rendü, állapotu és sorsu országlakosaink és alattvalóink közül senki se merje vagy kisértse meg azt a várost, mezővárost vagy falut, a hol az ilyen adós, bünös, vétkes vagy gonosztevő tartózkodni szokott, vagy a polgárokat, városiakat avagy falusiakat letartóztatni, elfogni vagy bármi módon háborgatni.

1. §. Hanem a kinek az ilyen ellenében valami keresete van, az az ő rendes birája előtt foganatositsa azt, a mint ez ilyen esetekben országunk törvénye szerint az elmult időkben is történni szokott, ugy hogy az ártatlanok a bünösökért ne lakoljanak.

Elhatároztuk és rendeltük azt is, hogy, valamint országunk régi szokása azt kivánja, hogy ha valamely földesur falujában vagy birtokán valakin, legyen az bármely rendü és rangu, akár egyházi, akár világi ember, valamely jogtalanság, kár vagy sérelem esnék: az ilyen sértettnek vagy károsnak mindenek előtt annak a birtoknak urához vagy birájához kell fordulnia és attól kötetes igazságot kérni.

1. §. És ha ez az ur vagy biró vonakodnék neki igazságot szolgáltatni, a megyei ispánhoz felebbezhessen.

2. §. És ha az ispán is elhanyagolná vagy megtagadná az igazságszolgáltatást, a mi királyi felségünkhöz is felebbezhessen.

3. §. Azonképen most is meghagyjuk, hogy ha valaki, bármily rendü és állásu legyen is, valamely személynek, akár országlakosnak, akár kivülvalónak, városaink, mezővárosaink vagy szabad községeink valamelyikében, valami jogtalanságot, sérelmet vagy kárt okozott avagy tett, akkor az ilyen sértettnek vagy megkárositott embernek mindenekelőtt annak a városnak a birája előtt kell a maga igazságát keresnie.

4. §. És ha annak a városnak a birája és esküdtei a köteles igazságszolgáltatást részére megtagadnák vagy halogatnák, akkor a sértettnek vagy károsnak jogában és szabadságában áll a maga ügyét tárnokmesterünk elibe vinni.

5. §. Ha aztán az efféle panasz tárgyában tárnokmesterünk is átalana igazságot szolgáltatni, akkor az emlitett sértettnek vagy károsnak szabad leszen ügyét a tárnokmester biráskodásának elkerülésével felségünk elibe vinni, és Mi bárkinek teljes igazságot fogunk szolgáltatni, aminthogy ezt tenni, királyi uralkodói tisztünkből folyó kötelességünk.

6. §. Ha valamelyik ilyen sértett vagy káros fél, ezt a rendet meg nem tartva, önhatalmulag merne boszut állani és magának elégtételt szerezni: jelen rendeletünknek ilyen áthágója hatalmaskodás tényén fog maradni; mert senkinek sem szabad, az igazságszolgáltatás kérésének mellőzésével, önhatalmulag boszut állani.

Elrendeltük azt is, hogy mindazokban az ügyekben és perekben, melyekben bármely pernek birái a pernyertes féltől kilenczedet és tizedet szoktak kapni, ezt a per biráinak nem a pernyertes féltől, hanem attól kell követelniök és behajtaniok, a kit abban a perben elmarasztalnak.

1. §. Mert nem méltányos, hogy az igaztalanokért az igaz bünhödjék és károsodjék vagyonában.

Határoztuk azt is, hogy valamint minden polgár, ugy bármely városaink lakosai is külömbség nélkül kötelesek lesznek ezentul a mi királyi rovatalainkat és adóinkat aránylagos részben megfizetni, (ellent nem állván bármely kiváltságaik, melyeket nekik eddigelé adtunk, vagy ezután Mi és utódaink adni fogunk, s meg nem engedvén, hogy ezek nekik az előrebocsátottak tekintetében valamit használjanak) és ama polgárainkkal együtt adózni.

1. §. Ha pedig Mi vagy utódaink valamely polgárunkat történetesen felszabaditanók és felmentenők, akkor is abban az esetben Mi és emlitett utódaink tartozunk és kötelesek leszünk azt, a mivel a felmentett polgároknak az adókhoz járulniok kellene, a városi közönség számadásából leütni és saját számadásunk terhére elfogadni.

Továbbá, ámbár tudva van, hogy budai polgáraink egyéb szabadságai között eddiglen annak a kiváltságnak is birtokában és élvezetében voltak, melyet elődeink adtak nekik és Mi megerősitettünk, hogy tudniillik minden, ugy az országban lakó, mint külföldi kereskedőnek, az ő összes és bármiféle áruczikkeit, eladásra és elcserélésre szánt holmiját, úgy lefelé jövén, mint felfelé menvén a budai polgárok körében kellett leraknia, és a lerakottakat ott eladnia és elcserélnie, és innen más valahova vinniök vagy szállitaniok szabad nem volt, a mi szokásba is ment.

1. §. Mindamellett, mivel minden királyi városunknak, mezővárosunknak és szabad községünknek imént tartott közönséges gyűlésében, az e tárgyban folyt tanácskozás után, országunk, országlakosaink és kiváltképen polgáraink meg kereskedőink jövedelmének gyarapitása és helyzetének emelése, valamint közjava érdekében, nehogy egy város haszna vagy gyarapodása miatt országunk egész közönsége szenvedjen kárt és rövidséget, s érezzen ártalmas veszteséget, - jónak láttuk és elhatároztuk, hogy a kereskedők, a kik tudniillik országlakosaink, mindannyian együtt és egyenkint, országunkból kimenvén, vagy országunkban tartózkodván összes és bárminemü áruczikkeiket, eladó és elcserélni való portékájukat egész országunkon keresztül és országunkon kivül akárhová, akárhányszor és akármikor egészen szabadon és teljes biztonsággal vihessék, szállithassák, hajthassák, visszahozhassák, lerakhassák, és a lerakottakat eladhassák, elcserélhessék, onnan elszállithassák, elhordhassák és azokkal akaratuk s tetszésük szerint rendelkezhessenek.

2. §. Ellent nem állván nevezett budai polgárainknak az áruk emlitett lerakása tárgyában bármimódon adott és engedélyezett bármiféle szabadságok és kiváltságok, melyeket az előrebocsátottak tekintetében határozott szándékkal visszavonunk.

3. §. Kivéve a külföldieket, kiknek kötelességük az előbb mondottakban a régi szokást megtartani.

Ezenfelül, ha azoknak a városoknak a polgárai, melyeket ujonnan létesitettünk és a melyeket más városok szabadságaival láttunk el, biráik és esküdteik itéletében és határozatában megnyugodni nem akarnának, megannyian ahhoz a városhoz, a melynek szabadságával élnek, vagy tárnokmesterünkhöz feljebbezhetnek.

1. §. Ugy azonban, hogy miután a tárnokmesterhez fordultak, a birákhoz és esküdtekhez többé vissza ne térhessenek, és más valakihez se feljebbezhessenek semmiképen, kivévén, ha szükséges volna, a mi személyes jelenlétünkhöz.

Nem különben szabályképen elrendeltük, hogy az országunk területén és határain belül levő bármely királyi városunk polgárai és jövevényei azokat az ajándékokat vagy adományokat, melyekkel felségünknek ujévi ajándékok czimén tartoznak, minden uj esztendőben ugy és azon a módon lesznek kötelesek felségünk részére megadni és átszolgáltatni, a mint velük nem régiben megegyeztünk és a miképen az bármely városaink, mezővárosaink és szabad községeink leveleiben, melyeket nekik adtunk, a többi szabadságok között világosan ki van fejezve.

1. §. Ezenkivül ajtónálló mesterünknek, a kitüzött időben hat forintot és nem többet kell adniok és évenkint a nekünk járó ajándékkal együttesen fizetniök.

2. §. Ha és a mikor pedig a király vagy királynő ő felsége országunk valamelyik városába, mezővárosába vagy szabad községébe találna menni, ekkor annak a helynek a polgárai és jövevényei, a melybe menni fogunk, a mi felségünknek és a királyné ő felségének egy ebédre és egy vacsorára alkalmas élelmi szereket tartoznak kellő bőségben adni és szolgáltatni, ha ott ebédelni és vacsorálni is akarnánk; avagy pedig egyedül ebédet, vagy vacsorát, ha történetesen csakis egyszer étkeznénk ott.

3. §. A lovászmesternek pedig azok a városok, melyeken netalán Mi vagy a felséges királynő átutaznánk, vagyis inkább az illető városnak bárminemü mesteremberei egy-egy kézmüvet tartoznak adni és szolgáltatni, de csak egyszer egy esztendőben, bármikor találnánk is ott átutazni, és csakis a lovászmesternek, s nem pedig másnak; ugymint: minden szücs egy ködmönt, minden nyereggyártó egy zabolát és igy tovább.

4. §. Kivévén egyesegyedül azokat a városokat, melyek régi szokásnál fogva a most emlitettekre nincsenek kötelezve.

5. §. A többi királyi és királynői tisztviselőknek pedig, tudniillik a pohárnok és asztalnokmestereknek, sáfároknak, ajtóőröknek, szakácsoknak és másnak, akárkinek, semmit sem kell adniok vagy fizetniök.

A régtől fogva divó módhoz és szokáshoz képest elrendeltük azt is, hogy a főpapok és bármely egyházi férfiak ne itélhessenek és határozhassanak oly perekben, melyeket országlakosaink egymás között inditottak vagy ennekutána fognak bármi módon és bárhol egymás közt inditani és támasztani, mert azok a világi biróság elé tartoznak.

1. §. És megforditva a báróknak, megyei ispánoknak és országunk más nemeseinek, ugyszintén a polgároknak és jövevényeknek nem kell s nem is szabad az egyházi biróságra néző ügyeket, pereket és peres kérdéseket meg vizsgálni s azokban itélni.

2. §. És ha egyfelől az egyházi férfiak, másfelől pedig az előbb érintett világi birák között az előttük forgó ügyekben ezeknek a birósága iránt, hogy tudniillik kit illet azokban a biráskodás? egyenetlenség vagy szóvita támadt volna, akkor a felek az efféle vitás ügyet vagy ügyeket eldöntés végett a mi különös jelenlétünk elébe tartoznak vinni, oda, a hol Isten vezérlete alatt épen akkor a főpapokkal és bárókkal tartózkodni fogunk, a hol végzést hozván, meg fogjuk állapitani, hogy a kérdéses ügyek, melyik félnek biróságát, vagy törvényszékét illetik és melyikre tartoznak.

Ezenfelül, valamint régentén is, királyi rendelések az aranynak és ezüstnek, a réznek és más érczeknek országunkból való kivitelét megtiltották, ugy a városok, mezővárosok és szabad községek részéről ez idő szerint kiadott egyéb határozatok között elrendeljük és megállapitjuk, hogy mindenik városban, mezővárosban és szabad községben válaszszanak a birák és polgárok két arra alkalmas esküdt polgárt, kiknek kötelességük leszen, mindennémü árucsomagok, edények és egyéb bekötözni való terhek bekötözésénél és begöngyölitésénél jelen lenni és azokat megvizsgálni, és az e czélra kirendelt polgárok nélkül semmi kereskedő, kalmár vagy akármely más csereberélő se merje az ő árucsomagjait és egyéb terheit bekötözni és begöngyöliteni.

1. §. A mely csomagokat és terheket annak a két polgárnak saját pecsétjeik ráillesztésével kell megjelölnie és biztositania.

2. §. És ha ez ellen cselekednének, akkor az illetők azokat a csomagokat vagy árúkat, melyeket a választott polgárok az előbb irt módon meg nem vizsgáltak és meg nem pecsételtek, veszitsék el egészen, és szálljanak egészen a mi királyi kincstárunkra.

3. §. És abban az esetben, ha azután, hogy az ekképen begöngyölt és megjelölt csomagokat és bármely egyéb terheket harminczadhelyeinkre vitték és szállitották, a mi harminczadosaink vagy azok tisztjei az ilyen megpecsételésnek nem akarnánk hitelt adni, hanem az efféle csomagokat kibontani kivánnák: akkor, ha azokat a csomagokat és terheket nagy terhes, közönségesen «Mázsá»-nak nevezett, szekereken szállitották, annak a szekérnek a rudjára egy márka aranyat, vagy hatvannégy forintot vagy ekkora értékü pénzt; ha pedig az a szekér közepes, mérsékelt nagyságu, vagy kicsiny lenne, akkor félmárkát, vagy azzal egyenértékü forintokat avagy pénzt kell rátenni, és ezután bonthassák fel és vizsgálhassák meg azokat a csomagokat és terheket.

4. §. És ha az ilyen csomagokban nagy teherkötésekben aranyat, ezüstöt vagy más tilalmas dolgokat nem találnának, akkor a harminczados a rudra tett márkát vagy pénzt veszitse el, mely is a portékák gazdáját vagy a kereskedőt fogja megilletni.

5. §. Ha pedig abban a szekérben aranyat, ezüstöt vagy valamely tilalmas portékát találnának vagy kapnának, ekkor nemcsak ezt a tilalom alatt álló portékát, hanem a szekéren és csomagban levő és azokban elhelyezett összes egyéb dolgokat és javakat is az emlitett márkával vagy pénzekkel együtt a harminczadosok vagy tisztjeik vegyék el és foglalják le.

Megállapitottuk és megfontolás után elrendeltük azt is, hogy sem kereskedő, sem országunk bármely más rendü, rangu és sorsu lakója se merészelje valamiképen idegeneknek vagy külföldieknek áruczikkeit és bármely eladó vagy cserére bocsátandó javait, a mint ezt eddigelé némelyek ravaszságból tenni szokták, saját portékái és árucikkei gyanánt elfogadni, átvenni, magánál tartani, megőrizni, elárusitani, elcserélni vagy irántuk bármi módon intézkedni, sem az idegenekkel társaságot kötni, létesiteni, felállitani, rendezni s állandósitani abból a czélból és okból, hogy ilyen társaság czége alatt az előbbieket szabadon véghez vigye, és a mi mondott rendeletünk ellen semmiképen sem szabad cselekednie.

1. §. Azokra nézve pedig, kik ez ellen cselekesznek, rendeljük, hogy azokat az árukat és javakat, a melyeket jelen rendeletünk fitymálásával ilyen alattomos összejátszással országunkba hoztak, eladtak, elcseréltek, és eladni, elcserélni akarnak, a mi királyi kincstárunk javára legott elengedhetetlenül elveszitsék, és személyüket illetőleg a Felségünk tetszése szerint megállapitandó büntetéssel lakoljanak.

Ezenkivül, minthogy bizonyos, igaz és észszerü okoktól vezérelve, a köztársaság hasznára és egész országunk megmaradására, a melynek érdekében elődeink, Magyarország királyai, az elmult időkben is sok törvény alkotásáról és sok szokás behozataláról gondoskodtak, a főpapokkal, bárókkal és országunk tekintélyesebb előkelőivel nem régiben elhatároztuk, hogy minden kereskedő, kalmár, és egyéb bármily állásu és sorsu emberek, kik az ország határain tulra visznek és szállitanak portékát, vagy árukat és eladó dolgokat, ezektől épen ugy kötelesek a harminczad részt megfizetni és kiszolgáltatni, mint azoktól, melyeket az országba behoznak:

1. §. Azért nem rég tett s imént emlitett rendelkezésünk némi enyhitésére és kiegyenlitésképen is elrendeltük és királyi bőkezüségből megengedtük, hogy az ilyen kereskedők vagy kalmárok és a többi fentemlitettek, bármely királyi vám- vagy révhelyünkön személyükben lovaikkal, szekereikkel s mindenféle áruikkal és összes dolgaikkal és javaikkal, minden vámfizetés nélkül, szabadon és akadálytalanul mehessenek keresztül, annyiszor, a mennyiszer nekik tetszeni fog.

2. §. Megparancsolván mind mostani, mind jövendőbeli vámtiszteinknek, hogy ezeket a személyeket, legsulyosabb neheztelésünk büntetése alatt, az előbb emlitett szabadság ellenére semmi szin alatt se merjék akadályoztatni, és hogy tőlük semmi vámot se kérjenek és szedjenek.

Egyébiránt, minthogy minden ország királyainak, bizonyos kiváló előjognál fogva, szabad hatalmukban áll ugy arany-, mint ezüstpénzt veretni: elég tisztességtelen és átkos dolognak tartjuk azt, hogy a vert pénz ugyanazon uralom alatt levő területen, ne legyen kellő forgalomban és használatban; de ennél sokkal átkosabb még, ha azt körülmetszik, vagy sulyában megkönnyitik, avagy valami módon meghamisitják.

1. §. Miért is, e rendellenes dolgoknak üdvös eszközökkel elejét óhajtván venni, miután e tárgyban főpapjainknak, báróinknak és előkelőinknek, nemkülömben a királyi városok személyesen megjelent összes polgárainak tanácsát kikértük, egész országunk hasznára és gyarapodására és az igazság tekintélyének fentartása érdekében határozzuk és el is rendeljük:

2. §. Hogy egyáltalán semmiféle állásu és sorsu ember se merje vagy kisértse meg a mi királyi, akár arany, akár ezüst pénzünket visszavetni vagy valami módon visszautasitani, csakhogy igazi és a mienk legyen az; sem pedig körülmetszeni, a sulyosakat a könnyüektől külön választani, vagy valami mesterséggel avagy furfanggal meghamisitani.

3. §. A ki mégis ez ellen merne valamit megkisérteni, azt ilyen módon kell büntetni: tudniillik, az vagy azok, kik pénzünket elfogadni vonakodnak, büntetésül veszitsék el a pénzt, melylyel nekik tartoznak, vagy azt a dolgot, a melyért fizetniök kell, akképen, hogy az a pénz vagy dolog az illető hely birájáé és esküdtjeié legyen; és az adós az ő hitelezőjével, a vevő pedig az eladóval szemben szabad és mentes legyen csakugy, mintha ennek a mondott pénzt megfizette volna.

4. §. Azok pedig, a kik mint előbb emlitettük, a királyi pénzt körülmetszeni és kisebbiteni, különválasztani vagy meghamisitani merészkednek, mint hamisitók és gonosztevők, necsak vagyonukkal, hanem országunk régi szokása szerint, személyükkel is bünhödjenek.

5. §. S ha ezt azok a birák és esküdtek, a kiknek kezére az ilyen áthágók kerülnek, megtenni vonakodnának s azokat büntetlenül távozni engednék, akkor őket a pénz vagy dolog elengedéseért a királyi fiscus javára ugyanazon mennyiségü pénzben vagy annak a dolognak az értékében kell elmarasztalni; a hamisitók elbocsátásáért pedig olyan, akár pénz-, akár személyes büntetésbe essenek, a minőt a mi felségünk megállapitani s reájuk rónni jónak fog látni.

De, hogy pénzünk az ő igazi értékében megmaradjon, s azt senki se akarja körülmetszeni vagy meghamisitani, elrendeltük azt is, hogy minden városunkban legyen egy királyi pénzváltó, a kinek egyedül álljon hatalmában a pénzt, tudniillik arany forintokon vert pénzt, vert pénzen pedig arany forintokat beváltani és becserélni.

1. §. Megtiltván bármely rendü és állásu országlakosainknak és a külföldieknek is, egyetemben és egyenkint, hogy ezután pénznek és arany forintoknak pénzért való beváltására vagy becserélésére joguk és hatalmuk ne legyen, külömben a beváltott vagy beváltandó pénz elvesztésével bünhödnének, melyet kincstárunk számára a királyi pénzváltónak kell átadni.

Végre, minthogy Magyarország királyai, a mi elődeink helyes határozással elrendelték, hogy Magyarországunk határain belül más, mint egyedül az országban ásott sók forgalomban és használatban ne legyenek, s ezt a rendelést a Mi felségünk is nagyon igazságosnak és helyesnek találja, mert bizonyára nagy esztelenségre mutat az, ha valaki másoktól kölcsönzi azt, a mit a magáéból megkaphat: ezért mi, de csak miután a dolog felett előbb főpapjainkkal, báróinkkal és előkelőinkkel tanácskoztunk, s azt éretten megfontoltuk, hasonlóképen megállapitottuk rendelet utján, hogy egyedüli kivételével az országunkban ásott királyi sóinknak, másféle sókat egyáltalán semmiféle rendü, rangu és állásu országlakos, vagy jövevény se merjen vagy kisértsen meg országunkba behozni, szállitani, eladni, venni, kiosztani, fogyasztani vagy valamiképen megszerezni, még pedig az alábbirt büntetés alatt:

1. §. Tudniillik, hogy ha valakinél, legyen az bármily rendü és állása, ilyenféle nem a mi országunkban ásott sókat találnak, akkor az, vagy azok, a kiknél először megkapták, e sókat minden további nélkül legott veszitsék el s vallják azoknak kárát.

2. §. Ha pedig valaki azokat, mielőtt nála megtalálták volna, eladta volt, a pénzt elengedhetetlenül visszaadni tartozik.

3. §. E sókat és pénzt pedig a királyi kamarás tőlük a királyi fiscus nevében haladéktalanul vegye el és hajtsa be.

Végezetül gondoskodni akarván a közjóról és az egész ország hasznáról, nehogy valaki az országban ásott aranyat és ezüstöt, hacsak előbb pénzzé nem alakitották át, az országból kivigye, azt is jónak láttuk üdvös óvszer gyanánt elrendelni, tudniillik hogy semmi bányász se merjen vagy kisértsen meg, bármily rendü és állásu embernek is aranyat vagy ezüstöt nyilván, vagy titokban eladni, és egyáltalán semmiféle rendü és állapotu bányász se merjen bányásztól vagy bányamunkástól aranyat, ezüstöt venni.

1. §. Hanem az egész aranyat és ezüstöt, a melyet és a mennyit országunk területén bárhol ásnak és találnak, minden kisebbités nélkül az eddigelé meghatározott árban vagy árakban a kamara és a királyi arany s ezüst pénzek elnökéhez, tudniillik a királyi kamaráshoz kell beszolgáltatni.

2. §. Továbbá, más személytől sem szabad aranyat vagy ezüstöt, kereskedés avagy áruba bocsátás czéljából nyilván vagy titkon venni, avagy annak eladni, még akkor sem, ha azt az aranyat és ezüstöt idegen vidékről hozták volna ebbe az országba; hanem az, a ki bármikor el akarja adni, azt a pénzverőhely elnökének, a királyi kamarásnak kell eladnia, és nem másnak; a kamarásnak pedig az árt nem a bányászok becsüjéhez, hanem ahhoz képest kell megadni, melyet az eladás helyén állapitanak meg.

3. §. Ellenben saját használatra, tudniillik arany és ezüst edények, szablyaszijak és más fényüzési czikkek készitésére az adás-vétel mindenkinek szabadságában áll.

4. §. Ha pedig valaki ellenkezőleg merne cselekedni, és az aranyat vagy ezüstöt eladná, a vásárló is legott minden további nélkül, veszitse el pénzét, a mely arany vagy ezüst és pénz egyik fele részben királyi kincstárunkat, a másik fele részben pedig a feladót (ha volna ily feladó) illesse meg.

5. §. Ugyanazért elrendeljük, hogy aranyat avagy olyan követ, melyben az arany- vagy ezüstminőséget meg lehet ismerni, senki se tartson meg, továbbá az ezüst öntésére vagy vegyitésére szolgáló edényt vagy eszközt se tartson senki, kivévén egyedül az aranymüveseket; ezenfelül az aranynak az ezüsttől vizzel való elválasztása mesterégét se gyakorolja senki, hanem ha az vagy azok, a kiket az efféle tiszttel különösen megbizni kivánunk.

6. §. Mindezeknek, együtt és egyenkint, tanusitására s örökkétartó erejére jelen kiváltságlevelünket, függő és hiteles uj kettős pecsétünk odaillesztésével hagytuk megerősittetni.

7. §. Kelt a Főtisztelendő atyának Krisztusban, Eberhard urnak, Isten és az apostoli szék kegyelméből zágrábi püspöknek, királyi udvarunk főkanczellárjának, a mi kedvelt hivünknek kezével.

8. §. Az Úrnak ezernégyszázötödik esztendejében, április hó 15-én, uralkodásunknak pedig tizenhetedik évében.

9. §. Jelen levén a tisztelendő atyák és urak Krisztusban Bálint, a római szentegyháznak «Sanctae-Sabinae» czimét viselő presbyter bibornoka és a pécsi egyház kormányzója, János esztergomi érsek, a kalocsai érseki szék üresedésben levén, András spalatói és egy másik András ragusai érsekek, Lukács nagyváradi, István erdélyi, ugyanaz az Eberhard, zágrábi püspökök, az egri püspöki szék betöltetlen levén, János boszniai püspök, a veszprémi szék üresedésben állván, János győri, Miklós váczi, Péter nyitrai, Dósa barát, választott csanádi püspökök, kik az Isten egyházait szerencsésen kormányozzák; a szerémi, traguri, scardonai, tinnini, novii, sebenicoi, corbaviai és zenggi székek üresedésben levén.

10. §. Nemkülönben a Nagyságos urak: Gara Miklós nevezett Magyarországunk nádora, János és Jakab, erdélyi vajdáink, néhai Kónya bán fia Frank ispán, országbirónk, Bessenyey Pál, és egy másik: Petthi Pál, emlitett Dalmátiának és Horvátországnak, valamint egész Szlavoniának bánja, Maróthi János macsói bán, a szörényi báni méltóság betöltetlen levén; Newnai Trewel Miklós tárnokmesterünk, és Pozsega ispánja, az emlitett néhai Kónya bán fia Simon: ajtónálló, Deis Márton asztalnok, Thary Lőrincz pohárnok, Cheh Péter lovászmesterünk, Wetaw Szaniszló pozsonyi ispán és mások igen sokan, kik országunk ispánságait és tisztségeit viselik.

Zsigmond Isten kegyelméből Magyarország, Dalmáczia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galliczia, Lodomeria, Kún- és Bolgárországok királya, stb. Brandenburgi őrgróf, a szent római birodalom főkamarása, Csehország és Luxemburg örököse. Minden ugy jelenleg élő mint jövendőbeli keresztény hivőnek üdvöt abban, ki a fejedelmeknek megengedi, hogy szerencsésen kormányozzanak s győzedelmeikkel diadalt arassanak.

1. §. Egyéb lelki aggodalmaink közt egyik kiváló gondunk van arra, hogy, valahányszor terhesebb teendőktől mentek vagyunk, kegyes intézkedésekkel azon is munkálkodjunk, a mi a kormányzásunkra bizott alattvalók hasznára és javára tartozik.

2. §. Mert hát az alattvalók nyugalma: az uralkodónak dicsősége; és a midőn a fejedelem a közjó érdekében valamit mérsékelten, lelkiismeretesen és bölcsen végez, ennek sikere az ő serény gondoskodását szerfölött magasztalja.

3. §. Miért is szivünk mélyében éles megfigyeléssel meggondolván azt, hogy az országunkban divó külömböző és gyakran ellentétes szokásokból országlakóinkra sok hátrány és sok kár hárul; a főpapjainkkal, báróinkkal és előkelőinkkel tartott gyülekezetben, ezek tanácsára, javaslatára, és hozzájárulásukkal előleges érett megbeszélés után, ez egész ország javára, hasznára, előhaladására és gyarapodására, királyi hatalmunknál fogva a következő üdvös törvények és rendeletek meghozatalára határoztuk el magunkat.

4. §. Meghagyván és megparancsolván, hogy ezeket összes országlakosaink együtt és egyenkint, ugy az egyháziak, mint világiak, közülök senkit ki nem véve, teljesen, egészben és sérthetetlenül megtartsák.

5. §. Országunk főpapjaival, báróival és előkelőivel elsőben is és mindenekfölött parancs és állandó szabály gyanánt elrendelvén és megállapitván:

Határozatot hoztunk és hozattunk ilyen móddal és renddel: hogy a főpapok, bárók, nemesek és bármilyen más rendü, rangu és állásu emberek, a mikor katonák minőségében járnak-kelnek országunkban, vagy a mikor valamely dolgukban vagy perükben felségünkhöz avagy ő vele, vagy egyébként is bárhol s országunk bármely vidékén jönnek-mennek, hü országlakosainkat a törvény utján kivül Istennek és az ő igazságának ellenére semmi szin alatt se merjék megkárositani, fosztogatni, bántani, sérteni.

1. §. És ha valaki e határozataink ellenére valamelyes gonosztettet követne el és ez iránt valaki Felségünkhöz avagy más rendes biróhoz panaszt terjesztene be, s az ilyen panaszos panaszának valódiságát nyilvánvaló bizonyitékkal beigazolhatná, akkor az emlitett hatalmaskodások elkövetői legott a hatalmaskodás tényén maradjanak.

2. §. Mi pedig és a rendes biró a sértett és káros embereknek haladéktalanul, rövid uton, birói széken kivül és a perlekedés és a rendes birói eljárás mellőzésével fogunk elégtételt adni és adatni.

Továbbá, bármilyen rendü, rangu és állásu legyen is valaki, ne álljon jogában és szabadságában a mi királyi birtokainkon, vagy a királynő, az egyházak avagy nemesek birtokain, sem a mi lakosainknak és népeinknek, sem bárki máséinak bármely tette miatt önhatalmulag zálogot vagy biztositékot venni és lefoglalni.

1. §. A kik ezzel ellenkezőleg cselekszenek, hatalmaskodás tényén maradjanak.

Ezenkivül egyáltalán semmiféle biró vagy igazságszolgáltató vagy országunk bármely más előkelője se merje akármiféle népeinknek és országlakosainknak tagjait megcsonkitani vagy elmetszeni, s ezt tenni jogukban ne álljon.

1. §. Kivéve egyedül azokat, a kiknek erre annak rende szerint királyi hatalmunkat adtuk.

2. §. Az ellenkezőleg cselekvők, legott az emlitett hatalmaskodás tényének büntetésébe esvén.

Elrendeltük azt is, hogy a főpapok, országunk nádora, országbiránk, tárnokmesterünk és a többi bárók, valamint a vármegyei ispánok és általában országunk bármely birái és igazságszolgáltatói, az egyháziak és világiak, az előkelők és nemesek, a várnagyok és városiak, országunk egész területén bármely rendü és állásu hü országlakosainkat ne fosztogassák, dolgaikat el ne rabolják és javaikat el ne vegyék, vérüket ne ontsák és ellenük semminemü hatalmaskodásokat ne merjenek cselekedni, elkövetni vagy véghezvinni.

Nem kevésbé elrendeltük, hogy várnagyjaink és királyi tiszteink a mi saját birtokainkon, határainkon és területeinken, valamint királyi biráink és esküdt polgáraink, a maguk körében; továbbá a főpapok, bárók és nemesek meg egyéb rangu birtokos emberek saját birtokaikon hü lakosaink vagy népeink dolgait, vagyonát, bármely keresett szin alatt vagy bármi okból semmiképen se merjék lefoglaltatni vagy letiltatni, hanem csak mások birtokain vagy közhelyen, a mint ezt országunk szokása megköveteli.

1. §. És meghagyjuk, hogy mindazok, kik (a mit nem hiszünk) ez ellen a decretumunk ellen mernének cselekedni, hatalmaskodás tényén maradjanak.

Határoztuk azonkivül, hogy az összes gabonanemüeket, borokat, terményeket, posztókat és másnemü javakat vagy élelmiszereket és egyéb akármilyen faju vagy minőségü eladó dolgokat mindenütt, tudniillik ugy a mi városainkban, mezővárosainkban és községeinkben, mint bármely más országlakosunkéiban ugyanazon helyes, igazi és valódi sulyok, mértékek és rőfök szerint kell mérni, eladni vagy áruba bocsátani, valamint vásárolni, kicserélni, fizetni és kiszolgáltatni, melyek Budavárosunkban régóta be vannak hozva és melyeket most is megállapitunk.

1. §. A kik ellenkezőképen cselekszenek, legott az efféle eladó portékájuk elvételének a büntetésével lakoljanak.

Az országunkban forgó forintoknak értékbetudását vagy beszámitását ekképen kivántuk szabályozni:

1. §. Hogy a mondott forintoknak minden kisebb érték szerint való számitása, mely, a mint megtudtuk, országunk némely vidékén, visszaélésképen divatba jön, teljességgel megszünjék és bármely dolgok és javak megvétele és eladása alkalmával ama forintokat más értékben ne számitsák és be ne tudják, mint egy valódi, jó és igaz sulyu aranyforint vagy száz uj dénárral számitott más forint értékében.

2. §. E határozatunknak áthágói haladéktalanul az eladásra és megvételre szánt dolgok és javak elvételével bünhödjenek.

Azonközben jelen decretumunkkal nem meggondolatlanul, hanem megfontolt szándékkal komolyan eltökéltük annak a megállapitását:

1. §. Hogy külföldi vagyis más országokból való sókat, eladás végett vagy bármely más okból, ebbe az országba senki, tudniillik se bennlakó, se külföldi, se kereskedő vagy kalmár, semmiképen se merjen vagy próbáljon behozni, vagy használni, avagy azokkal országunk akármely részeiben járni-kelni.

2. §. Mert ha valaki bárhol és bárkinek a birtokain ilyen eladott vagy eladandó, megvásárolt vagy megvásárlandó külföldi sókat találna; parancsoljuk, hogy ama birtokoknak a földesura, a melyekben az előbb mondottak szerint az emlitett sókat megkapták, köteles legyen ezeket eladóiktól és megvásárlóiktól, vagy cserére bocsátóiktól elvenni.

3. §. Vagy ha netalán kedvezésből, vagy azért, mert megvesztegették avagy megfizették, a mondott sókat elvenni vonakodnék, akkor hasonlóképen elrendeljük, hogy ugy vidéki, mint megyei ispánjainknak kötelességük leszen, a nemeseknek efféle birtokait, melyekben, mint előrebocsátottuk, az emlitett sókat megtalálták, a mi felségünk részére elfoglalni.

Ezenfelül összes hü országlakosainknak határozatképen meghagyjuk:

1. §. Hogy ennekutána és jövőre a hozzánk hüteleneket, vagy levelesitetteket, vagy akármely más becstelenséggel, hütlenséggel és bünténynyel vagy pedig az aggályosság szégyenfoltjával bemocskolt és beszennyezett embereket hiveink közül, minden kivétel nélkül, senki se merje többé bármikor és bármiképen nyiltan vagy titkon, nyilvánosan vagy mindenek láttára, egyenesen vagy másnak közbenjárására magához befogadni, eltartani vagy valami kedvezményben, segélyben és vendégszeretetben részesiteni vagy azzal elhalmozni.

2. §. Mert az ez ellen cselekvőket legott irgalmatlanul ugyanazon büntetéssel kell illetni és sujtani, a milyent az ilyen hütleneink, levelesitettek, vagy más büntettel megbélyegzettek lennének kénytelenek elszenvedni.

Aztán megállapitjuk, hogyha országlakosunk közül valakinek, legyen az bármily rendü vagy rangu, a parasztok vagyis a főpapoknak, báróknak, nemeseknek vagy más rendü embereknek a jobbágyai ellen valami joga vagy keresete van vagy lesz, az iránt először és első sorban azoknak földesurai előtt kell törvényesen föllépni.

1. §. És ha e parasztok vagy jobbágyok urai az igazságszolgáltatást megtagadnák, vagy annak eszközlésében késedelmeskednének, akkor hivja az ilyen földesurakat a részére megtagadott igazságszolgáltatás czimén annak a megyének ispánja vagy alispánja avagy szolgabirái elébe törvényesen perbe, a melyben az igazságszolgáltatás megtagadása történt.

2. §. A mely megyei ispán, alispán és szolgabirák tisztségük vesztésének és a mi neheztelésünk büntetése alatt tartozzanak és kötelesek legyenek azok részéről a perlekedés és rendes eljárás mellőzésével rövid uton és birói széken kivül és minden gyülöletet s szeretetet félretéve, haladéktalanul törvényt, igazságot és teljes jogot szolgáltatni.

Ugyancsak elrendeltük, hogy hasonlóképen bármely rangu és rendü országlakosunknak van vagy leszen a mi királyi polgáraink ellen valami keresete, ez iránt a maga rendjén és törvényesen a mi királyi biráink és esküdt polgáraink előtt lépjen föl, ott, a hol és a mely helyen ama polgárainkat beperlik, vagy ama tisztek és birák előtt is, a kiket felségünk az e királyi városaink tisztségeinek és biróságainak kormányzásával megbizni jónak látta, a kik is kötelesek lesznek azok részéről törvényt és igazságot szolgáltatni.

1. §. És ha ezek a birák és királyi esküdt polgáraink, vagy az előbb jelzett módon arra kirendelt többi tisztek vagy birák a törvény és igazságszolgáltatásban valakivel szemben késedelmesek volnának, akkor ezeket a biráinkat és esküdt polgárainkat, vagy a többi tiszteket és birákat az igazság kiszolgáltatására tárnokmesterünk hatalmával kell szoritani és kényszeriteni.

2. §. Abban az esetben pedig, ha a panaszlók eme biráink és esküdt polgáraink itéletében nem akarnának megnyugodni, akkor az efféle ügyeiket a régi szokáshoz képest, tárnokmesterünk elibe feljebbezhetik.

3. §. A ki köteles leszen részükre ott ujabb itéletet hozni és teljes igazságot szolgáltatni és hathatósan gondoskodni, hogy ezt az itéletet a nevezett birák és esküdt polgárok tiszteletben tartsák.

4. §. És ha az emlitett panaszlók sem ama birák és esküdt polgárok, sem a tárnokmester itéletével nem elégednének meg, akkor az ilyen ügyeiket (a külömben szokásos módon) felségünk elé vihetik, kiknek mi olyan törvényt és igazságot fogunk tenni, a minőt a törvény, rendje fog követelni.

A régóta divó módhoz és szokáshoz képest elrendeltük azt is, hogy a főpapok és bármely egyházi férfiak olyan perekben, melyeket országlakosaink egymás közt inditottak vagy ennek utána fognak bármi módon és bárhol inditani s támasztani, ne itélhessenek és ne határozhassanak, mert azok a világi biróság elé tartoznak.

1. §. És megforditva a báróknak, megyei ispánoknak és országunk más nemeseinek, ugyszintén a polgároknak és jövevényeknek nem kell, és nem is szabad az egyházi biróságra néző ügyeket, pereket és peres kérdéseket megvizsgálni s azokban itélni.

2. §. És ha egyfelől az egyházi férfiak, másfelől pedig az előbb érintett világi birák között az előttük forgó ügyekben ezeknek birósága iránt, hogy tudniillik kit illessen azokban a biráskodás? egyenetlenség vagy szóvita támadt volna, akkor a felek az ilyen vitás ügyet vagy ügyeket eldöntés végett a mi különös jelenlétünk elébe tartoznak vinni, oda a hol, Isten vezérlete alatt épen akkor a főpapokkal és bárókkal tartózkodni fogunk, a hol végzést hozva meg fogjuk állapitani, hogy a kérdéses ügyek melyik félnek a biróságát vagy törvényszékét illetik és melyikre tartoznak.

Nem kevésbé, a dolognak előzetesen történt méltó megfontolásával és helyeslésével, különösen határoztuk:

1. §. Hogy ha bármely országlakosink, tudniillik egyházi és világi személyek, akármilyen ranguak és rendüek legyenek is, ennekutána jövőre birtokaik határaiban arany- vagy ezüst-, vagy bármi más érczbányákat kaphatnak és találhatnak, a melyek törvény és szokás szerint hozzánk és királyi kamaránkhoz nem tartoznak, (ellent nem állván az, hogy királyi kegyelmünk nem biztositja őket az iránt, hogy a királyi felség ilyen birtokaikat, a melyekben az emlitett bányák vannak, tőlük más királyijogoknak a cserébe adásával el nem veheti) azokat a birtokokat tőlük önkényt és szabadon nyilvánitott akaratuk nélkül, jó indulatunk teljességénél és a részükre királyilag biztositott jelen különös kegyelmünknél fogva tőlük sem elvenni, sem pedig e most emlitett kegyelmünk ellenére elidegeniteni nem fogjuk.

2. §. Mindamellett meghagyjuk, hogy azok az egyházi férfiak és nemesek, az e bányákból befolyni szokott bányajövedelmeknek egyik igaz és a másikkal egyenlő fele részét a mi királyi kincstárunknak adják és szolgáltassák át.

3. §. Azoknak másik fele részét pedig, jelen engedelmünkből, maguk számára tarthassák meg.

4. §. És azoknak az egyházi férfiaknak, nemeseknek és a mondott bányák munkásainak nem szabad a bányákból nyert termékeket országunkból kivinniök vagy bárki másnak áruba bocsátaniok.

5. §. Hanem kötelesek az efféle aranyat és ezüstöt eladás végett a mi felségünk kamarájába hozni és ott áruba bocsátani, a minthogy más bányákból és aknákból is a mi kamaránkba szokott az arany és ezüst befolyni.

6. §. Abban az esetben pedig, ha azoknak a nemeseknek és egyházi férfiaknak, meg az emlitett munkásoknak inkább tetszenék az ilyen aranyból és ezüstből saját használatokra való serlegeket, kanalakat vagy másfajta ékszereket s ezüstnemüeket csináltatni, vagy azt az aranyat és ezüstöt különösen, a saját használatukra és kényelmükre a maguk számára megtartani, ebbe is beleegyezünk s jelen levelünk rendén hatalmat adunk nekik arra.

7. §. A kik pedig ezzel ellenkezőleg cselekszenek és ezt a decretumunkat áthágják, azoktól e királyi kegyelmünket, melyet nekik ezuttal a mondott érczek, bányák és bányajövedelmek megtartása, kezelése, megszerzése és megállapitása tárgyában engedtünk és adtunk, legott és minden további nélkül el kell venni és vonni.

Ezenkivül elrendeltük és megállapitottuk s statutum erejére emeltük azt, hogy ezután jövőre jelen levelünk erejénél fogva, a mi királyi polgáraink, jövevényeink vagy jobbágyaink a mi városainkból, birtokainkból, mezővárosainkból és szabad községeinkből, valamint váraink területéről az egyházak, nemesek meg másrendü emberek birtokaira és megforditva az egyházak és nemesek meg egyéb rendű emberek jobbágyai a mi előbb nevezett városainkba, mezővárosainkba, birtokainkba, váraink területére és egyáltalán a szabad sorsu emberek megannyian az egyházak birtokairól a nemesekéire és a nemesek birtokairól az egyházak birtokaira, szabadságolás és a törvényes földbérnek és egyéb tartozásaiknak meg fizetése és kiegyenlitése után az egymást örökre követő minden időkben teljesen szabadon és biztonságban átköltözködhetnek és ott letelepedhetnek.

1. §. A jelen levelünkben világosan kifejezett ama mérséklő korlátozással, hogy ha bármely jobbágynak az ura a maga birságait, melyekben jobbágya valamikor el lett marasztalva, egy hónap tartamán belül rajta föl nem hajtotta, akkor a mondott egy hónap elteltével az ilyen birságokat már föl nem veheti és azt a jobbágyot vissza nem tarthatja, hanem ez a jobbágy az érintett módon, károsodás és sérelem nélkül oda letelepedhetik, a hova neki inkább tetszik.

Ezenkivül ha akárki, vagy akármely jobbágynak az ura a maga jobbágyát valamely rovatal vagy adózás alá vetette, melyek fizetésére neki egyhónapi határidőt engedett és azt az adót ez egy hónapi határidő elteltével tizenöt nap alap rajta felvenni elmulasztotta volna:

1. §. Akkor ne álljon szabadságában és jogában a kitűzött határidőben be nem szedett adót ama tizenöt nap elteltével jobbágyán felvenni és e jobbágyot visszatartani.

2. §. Hanem ez a fentebb világosan megnevezett jobbágy békében és nyugodtan elmehet a hova akar és szabadon letelepedhetik.

Egyébiránt, ha valamely földesur a maga jobbágyát, vagy valamely paraszt emberét addig, mig ez szabadságát meg nem kapta, valamely tetteért be nem vádolta és ilyent rá nem fogott:

1. §. Akkor az ilyen jobbágyot szabadságának megnyerése után, jelen levelünk és decretumunk védelme alatt, minden igaztalan vád távoltartásával, szabadon elmenni engedvén, semmiben se károsithassa meg és semmivel se háborgathassa.

2. §. És hogy ekképen rendelkező decretumunk mindig épségben és erőben maradjon, akarjuk és jelen levelünk utján a legszilárdabb királyi rendelettel parancsoljuk és meghagyjuk ama vármegyék ispánjainak vagy alispánjainak és szolgabiráinak együtt és egyenkint, a melyekben idők multán netalán az előbb mondottakra nézve vita támad, hogy reájuk ruházott feltétlen királyi hatalmunk segélyével a mi királyi embereinket és az egyházakéit, valamint a bárókéit, nemesekéit és az egyéb rendüeket s ranguakat, várnagyokat, tiszteket, birákat, falusi előljárókat, az egyházak kormányzóit, nemkülönben a nemeseket és országunk más rendü embereit s ezek tiszteit előrebocsátott királyi decretumunknak megtartására rájuk szabandó büntetésekkel s birságokkal mindenkor unszolják, kényszeritsék, kötelezzék és reá szoritsák.

3. §. Kelt Budán, szent Domonkos hitvalló ünnepén, az Úrnak ezernégyszázötödik évében.

Zsigmond, Isten kegyelméből a rómaiaknak örökké felséges királya és Magyarországnak stb. királya stb. Királyi kamaranyereségünk, valamint az érseki és püspöki dézsmák összes kirovóinak és behajtóinak, a kik N. megyében már ki vannak, vagy idők folytán bármikor ki lesznek rendelve, s a kik jelen levelünket olvasni fogják, üdvöt és kegyelmünket,

1. §. Miután mi hajdan némely országlakosoknak felségünk eleibe terjesztett kérése és panasza következtében, ezzel szemben és ennek ellenében főpapjainkkal és báróinkkal együttesen elhatároztuk, hogy mondott kamaranyereségünknek és a dézsmáknak behajtása tárgyában ezt az örök időkre szóló decretumot hozzuk, melyet nektek állandóan meg kell tartanotok.

Hogy mondott kamaranyereségünk kirovói és behajtói a tőlük kirótt pénzek beszolgáltatása és befizetése alkalmával az azokat beszolgáltató vagy befizető falusbirótól a nyugtatólevelek váltságdija fejében többet semmit, sem egy pint bort, vagy annak az árát, sem mást bármit nem vehetnek és ne is vegyenek, mint az akkoriban forgalomban levő két dénárt (miképen ez az igen dicső fejedelemnek, Lajos Urnak, ugyancsak Magyarország királyának, a mi apánknak és apósunknak idejében szokásban volt).

Elrendeltük továbbá, hogy az adókirovók az efféle kirovásokban egy egész kapura, a melyen szekér járhat ki és be, még ha egynél több is laknék ugyanazon a telken, harmincz uj dénárt, egy szárnyas ajtóra vagyis kis portára, köznyelven verőczére nem többet, mint tizenöt dénárt, vagyis annyit vethetnek ki, mint egy fél kapura; a hol pedig azt látják, hogy a jobbágynak a telek elül fekvő részében kis kapuja vagy ajtaja, hátulsó részében pedig nagy kapuja van, az ilyen telekre hasonlóképen annyit kötelesek kivetni, mint egy kapura.

Továbbá megállapitottuk, hogy előbb emlitett királyi kamaranyereségünk imént nevezett kirovóinak, az ilyen kirovás alkalmával a gazdatiszteket és napszámosokat, valamint az olyan cselédeket, kiket uraik udvarukon látnak el élelemmel és ruházattal, ha ezt uraik csupán emberségükre, az urak távollétében pedig majorosaik és tisztjeik eskü alatt merik állitani, hogy ez ugy van, nem kell megróni.

Határoztuk továbbá, hogy az előbb emlitett királyi kamaranyereségünk fizetési határidejének elteltével azt, a mi abból fizetetlen maradt, királyi kamaránk nyereségének az ispánja, vagy az ő tisztjei, vagy az adóbehajtók semmi szin alatt se merjék saját hatalmukkal beszedni, kicsikarni vagy azért zálogot venni.

1. §. Hacsak nem ama megye ispánjának és szolgabiráinak segitségével, a melyben kamaránk emlitett nyeresége felhajtásra kerül.

Továbbá elrendeltük azt is, hogy a dézsma kirovói a kepéket vagyis gabonarakásokat ne merjék saját belátásuk vagy becslésük szerint megróni.

1. §. Hanem annak a gazdának, a kinek a gabonája kirovás alá kerül, a szokásos eskütétel mellett (megérintvén Krisztus feszületét) kell vallomást tenni arra nézve, hogy hány és mekkora kepéi voltak abban az évben.

2. §. És ezzel a föntnevezett kirovóknak meg kell elégedniök.

Nem kevésbé meghagyjuk: hogy a dézsmáló a meg nem fizetett dézsmát a megyei ispán vagy alispán hatalmával vagy segélyével be ne szedje vagy ki ne csikarja, hanemha egyházi fenyiték utján, de ezt kánonszerü megintés előzze meg.

1. §. Abban az esetben pedig, ha ugy az emlitett kamaranyereségünknek, mint a már mondott dézsmának kirovói és behajtói előrebocsátott decretumunk ellen valami tekintetben a már megállapitott mértéken tul mernének cselekedni és eljárni, akkor ezt a vármegyei ispán és szolgabirák annak a vármegyének a nemeseivel, a melyben ez előfordul, meg ne engedjék s abba bele ne egyezzenek.

2. §. És hogy föntebbi decretumunknak a jövendő időkben mindig állandó szilárdsága, örökké tartó ereje és kellő foganatja legyen, egyáltalában rendeljük és legszilárdabb királyi rendeletünkkel hüségteknek szigoruan parancsoljuk és meghagyjuk, hogy a midőn a mondott kamaranyereségünk és az emlitett dézsma kirovása végett N. N. hiveinknek a mondott N. avagy bármely más megyében fekvő és létező fekvő jószágaira és birtokjogaiba mentek és utaztok, ez előrebocsátott közönséges decretumunkat, annak minden záradékát, tartalmát és czikkeit szilárdul és egész teljességében változhatatlanul és sérthetetlenül megtartsátok és azok népeit, meg jobbágyait akármely birtokukon lennétek is, ugy mondott kamaranyereségünk, mint az emlitett dézsma czimén a decretumban fentebb megállapitott mérték szerint és ne azon tul rójátok meg.

3. §. Előrebocsátott közönséges decretumunk rendelkezése ellenére, kegyelmünk örve alatt, mást cselekedni semmiképen se merjetek.

4. §. Meghagyjuk azt is, hogy ezt a levelünket elolvasás után, a bemutatónak visszaadjátok.

5. §. Kelt Pozsonyban, szent Ferencz hitvalló ünnepén, az Úr ezernégyszáz tizenegyedik esztendejében, magyarországi uralkodásunknak negyedik, a rómainak pedig második évében.

Mi a rómaiaknak örökké felséges császára és Magyarországnak, Csehországnak, Dalmácziának, Horvátországnak stb. királya. Adjuk tudtul és jelentjük e levelünk rendén mindeneknek, kiket illet:

1. §. Hogy mi, kinek királyi felséges gondviselése nyiltan bevallja azt a kötelességét, hogy méltóságának tisztéből folyólag az ő alattvalói és területei, meg országai fölötti uralmát ne csak befelé, hanem még inkább külső hóditók ellen megvédje és sértetlenül föntartsa: mondott országunk határait Cseh- és Morvaországok felől; a honnan a jelen körülmények következtében ez ország nehány elmult évtől fogva mostanig gyakori és mind hevesebb ellenséges támadásoknak volt kitéve, királyi hatalmunkkal biztonságba akarván helyezni, önkényt, sőt királyi tisztünknél fogva elhatároztuk, hogy az alább következő terhet királyi gondoskodásunk és intézkedésünk tárgyává tegyük.

2. §. Tudniillik: hogy a következő városokat és várakat: Pozsony városát és várát, Nagyszombat, Szakolcza városait, Trencsén várát és azokat a többi várakat, várépitményeket és erőditéseket, melyek Morvaország határszélén és a Vág folyó mellett feküsznek, valamint azokat, melyek ugyanott Csehország felől és országunk akármely más határszélén és végén, bármely oldalról királyi kezünkön vannak vagy netalán jövendőre bármely körülménynél vagy oknál fogva kezünkre fognak kerülni, a csehek és minden, bárhonnan eredő baj ellenében a mi királyi költségünkön meg fogjuk erősiteni és elegendő katonasággal, fegyverrel és élelmiszerrel, meg egyébbel, ugy maguknak a váraknak és várépitményeknek fentartására és megvédésére, mint a mezőknek és körülfekvő sikságoknak, bárhonnan jövő ellenséges támadások ellenében való megoltalmazására és védelmezésére szükséges, elfogjuk látni.

Ha pedig az ellenség akkora haderővel törne be, a mely a császári haderőnket meghaladná és valószinünek látszanék, hogy az ország határaiba való betörését e császári hadunk fel nem tartóztathatja és meg nem gátolhatja:

1. §. Akkor az e hazarészek védelmére kirendelt főpapok az ő banderiumaikkal és katonáikkal az ezekre nézve tett és szokásszerüleg megtartott intézkedésekhez képest, ugyszintén a hasonlóképen ugyanazon vagy netán háboruval megtámadott más részeknek védelmére rendelt egyes vármegyék ispánjai, a mondott vármegyék báróival, előkelőivel, nemeseivel és hadinépeivel a királyi banderium alatt tartoznak közönséges hadviselés módjára, az emlitett ellenséges támadások visszaverése czéljából összetett és egyesitett erővel segitségünkre jönni.

Ezenfelül felségünk mondott főpapjainkkal, báróinkkal és országlakóinkkal elhatározta és megállapitotta, hogy az országszerte hirdetett közönséges hadjárat alkalmával, az egyes bárók, előkelők és birtokos nemesek maguk személyesen megjelenvén, az ország mindenik közönséges hadjáratára uradalmaik mennyiségéhez képest állitsanak katonákat; tudniillik minden harminczhárom jobbágy után, kiknek a többi jobbágyok módjára azokban a falukban, a hol laknak, külön telkeik és földeik vannak és a kik a többi jobbágyokkal együtt bért, rovatalt fizetnek, munkát vagy más urasági szolgálatot teljesitenek, egy tegzes lovast; száz után pedig hármat és igy következetesen akárhány jobbágyuk van, minden további száz után három-három tegzes lovast, a kiknek tudniillik legalább is ijaik, tegzeik, kardjaik és csákányaik vannak, s a kik a harczra képesek és alkalmasok.

1. §. A kiknek pedig harminczhárom jobbágynál kevesebbjük van, azoknak saját jobbágyaikat mások jobbágyaival kell egybekötni s összesiteni akképen, hogy mindnyájuknak minden harminczhárom jobbágyából mindenkor egy, a föntebbi módon felfegyverzett és felszerelt tegzest küldjenek a közönséges hadjáratokra.

Aztán a többi nemesek, a kiknek jobbágyaik nincsenek, egyedül saját személyükben, még pedig azok, kiknek uraik vannak és ezeknek neve alatt és ezek költségén szoktak hadakozni, saját uraikkal, azok hadnépével vagy banderiumaival, a többiek pedig, kiknek ilyen uraik nincsenek, saját birtokukból, házukból és a maguk költségén megyei ispánjakkal (kivéve azokat, kiket elaggott koruk, özvegységük vagy árvaságuk és más ehhez hasonló tehetetlenség miatt szükségesnek látszik fölmenteni), hasonlóképen tehetségükhöz képest illően felfegyverkezve és felszerelve kötelesek hadba indulni.

Midőn pedig két vagy több testvér osztatlan állapotban van és egy háztartásban él, csak egyiküknek kell az ilyen közönséges hadjáratokra mennie, a másik, vagy a többiek felmentettekül otthon maradnak.

1. §. Azok pedig, kiknek saját személyükben vagy a királynak és báróknak banderiuma alatt vagy ezektől kapott fizetés mellett kell kivonulniok, a királytól vagy a velük szolgáló és hadakozni köteles báróktól nyert fizetésből vagy zsoldból állitott fegyveres népükön kivül még saját birtokaik után is kötelesek a harczosoknak fentebb meghatározott számát felszerelni, és avval a megyei ispánnal vagy azokkal az ispánokkal, a kinek vagy a kiknek hatósága alatt az ő birtokaik vannak, az ország ama részeibe és arra az időre elküldeni, a hol és a mikor az egyes vármegyék ispánjainak hadba kell szállaniok.

Ezenkivül országunknak azok a főpapjai, bárói, nemesei, a kik váraknak, erősségeknek és várépitményeknek az urai, az ő várnagyjaikat, vagy más, efféle erősségek őrizetére szükséges nemeseket,

1.§. Hasonlóképen a bárók, nemesek és előkelőbb világi személyek hitvestársaikkal és házuk népével, udvaruk méltóságának fentartása végett az udvar felügyelőiül nemes személyeket és másokat rendelhetnek ki és hagyhatnak otthon, csakhogy mértéket tartsanak és csak az elkerülhetetlenül szükséges személyeket hagyják otthon és foglaltassák el ilyen szolgálatokkal.

És e végett meghagyjuk; hogy a vármegyei nemesség közönsége mindenik vármegyében egybegyülvén, a középrendü nemesekből és nem a hatalmasabbakból, válasszon egyet, a ki annak a vármegyének a szolgabirájával a közönséges hadjárat kihirdetése idején a királynak, királynőnek, báróknak és nemeseknek, a kiknek abban a vármegyében birtokuk van, minden jobbágyát hiven összeszámitsa, összeirassa és lajstromba vétesse, az ilyen lajstromnak párját vagy mását a maga megyei ispánjának adván által.

Továbbá, hogy ugy azok, a kik az ország lakosok közönséges hadseregében, mint azok, a kik zsold fejében kötelesek katonáskodni, egész népükkel, melylyel hadba kell menniök, a kirendelt helyen minden késedelem nélkül jelenjenek meg azon a napon és abban a határidőben, a mikorra az a közönséges hadjárat, a melyben részt venni tartoznak, kihirdetve lett.

1. §. A kik pedig az ilyen közönséges hadjáratokban való megjelenésre kötelezettek közül, ezeknek kihirdetése és elrendelése idején elmenni és kivonulni makacsul vonakodnának, vagy a sereg általános egybegyülekezésének idejét és helyét szándékosan tekinteten kivül hagyván, igen későn jönnének és jelennének meg, a mikor már a többi harczosok kifáradtak, elszóródtak vagy a hadi összeütközés már megtörtént és végbement; vagy idejében megérkezvén és megjelenvén, a háboru kellő és végleges elintézése előtt a hadseregből bármely alkalomból, a nélkül is, hogy ütközet lett volna, saját magunknak vagy a sereg kapitányának engedelme nélkül vakmerően eltávoznának, azok legkevésbbé sem tekintendők megszabadultaknak.

2. §. Hanem azoknak birtokait ez elmaradásuk vagy késedelmük, avagy vakmerő eltávozásuk miatt el kell foglalni, és azután a mi felségünk határozzon főpapjaink és báróink tanácsából, hogy az ekképen elfoglalt birtokokkal mi történjék.

Továbbá, hogy a katonáknak nyári időben a tér pusztoségen és nem a falukban és vetésekben kell megszállaniok; hogy a vetéseket lovaikkal le ne tapossák, se össze ne rontsák, és semmi kárt ne tegyenek, ártalmára senkinek se legyenek és a kellő ár megfizetése nélkül le nem kaszált füveken, fán és vizen kivül egyáltalában semmit se vegyenek és vigyenek el.

1. §. Ugy az emberek, mint a lovak részére szükségelt mindennemü élelmiszerek árát pedig az az idei és évi termékenységhez vagy terméketlenséghez képest minden vármegyében az illető megye nemeseinek közönsége a katonák megérkezése előtt szabja és határozza meg, és akképen állapitsa meg, hogy tekintettel a katonákra, az élelmi szerek ára semmiben se emelkedjék túl azon korábbi és közönséges folyamon, mely a közönséges vásárok alkalmával divott, a mint ez az emberek kapzsiságánál fogva meg szokott történni.

Ha pedig az előrebocsátott rendelet ellenére, az emlitett módon tilalom alá vetett falukban vagy más helyeken szállnának meg és a meghatározott ár megfizetése nélkül bárminemü élelmiszereket mernének elvenni: akkor a káros emberek, legyenek azok akár nemesek, akár nem nemesek, menjenek annak a vármegyének ispánja és szolgabirája eleibe, a melyben az efféle megszállás vagy kártétel előfordult és a nekik okozott s panaszképen előadott károk mennyiségére nézve, ha nemesek, egymagukban, ha pedig nem nemesek, falusi birájukkal és a házukhoz mindkét oldalról legközelebb lakó két szomszédjukkal esküt tegyenek.

1. §. Az ispánok és szolgabirák pedig a panaszlónak az ilyen kárról és eskütételről bizonyságlevelet adjanak.

2. §. A melynek alapján, mihelyt a királyi curiára, az ott itélő birák és igazságszolgáltatók elébe mennek, e panaszlók és károsok részére káraikra és a károk kipuhatolása körül felmerült költségeikre nézve, további bizonyitás és a per elhuzása nélkül ama vármegye ispánja és szolgabirái emlitett levelének tartalmához képest, a hol bármely katonák ilyen kárt tettek, - akképen tudniillik, hogy e levélnek további bizonyitás szüksége nélkül a jelen törvény erejénél fogva teljes hitel adandó - minden egyes kártevő részéről birói itélet utján határozatképen és törvényes végrehajtás mellett legott véglegesen és foganatosan teljes elégtételt kell elrendelni, a mely itéletet az az idő szerint való nádor vagy udvarbiró, avagy helyetteseik és a pecséttartók levél alakjában kötelesek meghozni és kiadni.

3. §. Ama vármegyék ispánjainak, alispánjainak és szolgabiráinak, a hol azoknak a katonáknak a birtokai és fekvőjószágai vannak, a kikre az emlitett károk elkövetése a fentebbi módon rábizonyult, ebben az itélő levélben meg kell irni és parancsolni, hogy az ilyen sérelmes és káros emberek számára az itélőlevélben foglalt minden dologra nézve a kártevők részéről ezek vagyonának elvétele és ha szükséges, birtokaik elfoglalása utján valamely káptalan vagy konvent bizonysága előtt, a mondott itélő levél vétele után azonnal teljes és haladéktalan elégtételt tartoznak adni.

4. §. A mely katonák pedig hatalmasul vagy szándékosan falukat és birtokokat felgyujtani és elhamvasztani vagy pusztitani, egyházakat, nemeseket és egyházi férfiakat ellenségesen megtámadni, azok saját telkeit és házait megrohanni és elpusztitani, asszonyokat és szüzeket fosztogatni, elrabolni és meggyalázni, embereket megverni, megsebesiteni és egyéb ilyen nagyobb és szörnyü hatalmaskodásokat elkövetni merészelnének:

5. §. Az olyanok, miután ellenükben azokban a megyékben, a hol eme hatalmaskodásokat elkövették, az emlitett mód és rend szerint a valóságot kideritették és megállapitották, hatalmaskodás tényén maradjanak és velük szemben birói itélettel a fent megjelölt módon a haladéktalan elégtételadást ki kell mondani és meg kell hagyni; egyszersmind a nádor és udvarbiró levél alakjában parancsolja és hagyja meg, hogy a vétkesnek és a hatalmaskodás tényében elmarasztaltnak megyei ispánjai és szolgabirái az itéletlevél végrehajtását a birtokok elfoglalásával, a dolgok és javak elvételével és az ilyenekben szokásos egyéb eszközökkel véglegesen és foganatosan eszközöljék.

6. §. A minek örök emlékezetére és állandóságára kiadtuk jelen levelünket, megerősitvén azt a mi uj hiteles függő kettős pecsétünkkel, melyet mint Magyarország királya használunk.

7. §. Kelt Budán szent Gergely pápa ünnepén, az Urnak ezernégyszáz harminczötödik esztendejében, magyarországi stb. uralkodásunknak negyvennyolczadik, a rómainak huszonötödik, a csehországinak tizenötödik, császárságunknak pedig második esztendejében.

Zsigmond, Istennek kedvező kegyelméből a rómaiaknak örökké felséges császára és Magyarország, Csehország, Dalmáczia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galiczia, Lodomeria, Kunország és Bolgárország királya, az összes, ugy most élő, mint jövendőbeli keresztény hivőknek, kik jelen levelünkről értesülni fognak, a mindenek üdvözitőjében üdvöt.

1. §. Mindazok között, a miket alattvalóink jólétének föntartására mély elmélkedéssel kigondoltunk, velünk született természeti hajlamunknál fogva kiváltképen arra szoktuk szivünk gondoskodását irányitani, a mi által az uralkodói gondviselés az emberi gondatlanság féktelen vakmerőségét, olykor egyesitett erőhatalommal elfojtja és a jog épségét, melyet a visszaélők ármányossága megrontott, részint a korábbi szokások világosabb meghatározásával, részben uj törvények alkotásával visszaállitja.

2. §. Ennélfogva jelen levelünknek rendén, az összes ugy most élőknek, mint a jövendőbelieknek, tudtára akarjuk adni: hogy miután minket már római királylyá megválasztottak és az első római király koronát Aachenben fejünkre tettük volt, és azután nem régiben a szent római birodalom választófejedelmeinek tanácsára, a császári legfőbb méltóság megszerzése végett, Lombardia területére kiszállván, Milánóban a római birodalom második királyi koronáját megkaptuk, majd meg Róma városába mentünk s ott szentséges urunknak a pápának, negyedik Jenő úrnak kezéből a szokott ünnepélyességgel császári jelvényeinket átvettük, azután pedig Olaszország és Németország némely vidékeit bejárván, a római szentegyháznak és birodalmunknak ekközben elénkbe került ügyeit óhajtásunk szerint elintézvén, ezektől megszabadulva, végre az időközben királyi jelenlétünktől megfosztott és a jogsértések meg erőszakos kártételek miatt állapotában s a béke meg nyugalom gyönyöreiben megzavart kedves Magyarországunkba visszatérve, első személyes lakásunkat e Pozsony városunkban berendeztük és a felségünk köré sereglett hiveinkkel, tudniillik ez országunk főpapjaival és báróival együttesen országunk egyes vármegyeiből a nemeseket bizonyos gyülésre egybehivattuk:

3. §. Végre egybegyülekezésük után, az ország egész testét a távollevők teljes hatalmával képviselő eme főpapjainknak, báróinknak és országunk nemeseinek egyértelmü óhajára, tanácsára, közös megbeszéléssel és beleegyezésükkel elhatároztuk, eltökéltük és jónak láttuk, hogy a kellő, rendezett és egyenlő igazságszolgáltatás érdekében, a melyben egyébaránt ez ország minden lakóját egyaránt kell részesiteni, nemkülönben ugyanezen országlakosok békéjének és nyugalmának kedveért, az alább következő, örök időkre szóló és sérthetetlenül megtartandó rendeleteket, statutumokat és törvényeket hozzuk, nyilvánitsuk ki és állapitsuk meg.

Ugyanis először, hogy minden aggályos gyanut, mely országunk birái és igazságszolgáltatói ellenében ezek kedvezése, gyülölsége miatt avagy bármi módon támadhatna, mindenkinek szivéből gyökeresen kiirtsunk és eltávolitsunk:

1. §. Elhatároztuk, hogy nevezett országunk összes birái és igazságszolgáltatói együtt és egyenkint ugy az egyháziak, mint a világiak, a kiket tudniillik nádorrá, a királyi udvar birájává, királyi tárnokmesterré, királyi kanczellárrá vagy alkanczellárrá, a most nevezett birák itélőmestereivé vagy helyetteseivé, valamint az ő törvényszékük biráivá, az erdélyi részek vajdájává, a székelyek ispánjává, Dalmát- és Horvátországok bánjává, Sclavonia bánjává, macsói bánná, ugyszintén bármely megye ispánjává és szolgabiráivá fognak megválasztani vagy megtenni; nemkülönben ezeknek birósági helyettesei, az ő helyökbe kirendeltek és a táblabirák e törvény- és igazságszolgáltatási tisztükbe és hivatalukba való beiktatásuk alkalmával, a jövendő örök időkben királyi felségünk vagy kirendeltjeink kezébe mindenkor az alább következő szavakba foglalt esküt kötelesek letenni, tudniillik ekképen:

2. §. Én N. esküszöm az Istenre és az Isten szent anyjára, szüz Máriára, minden szentekre és Isten kiválasztottjaira, hogy minden előttem perlekedőnek, együtt és egyenkint, a személynek, tudniilik gazdagnak és szegénynek, megválogatása nélkül és minden kérést, jutalmat, kedvezést, szeretetet meg gyülölséget hátratéve és távoltartva, tehetségemhez képest igaz és való törvényt és igazságot fogok tenni, a mint tudniilik azt az Isten és az ő igazsága szerint megtenni kötelességemnek ismerendem. Isten engem ugy segéljen és a boldogságos szüz Mária és a mi Urunk Jézus Krisztusnak ez éltető keresztjele.

Szolgabirákká pedig minden vármegyében azokat kell választani és megtenni, a kiket az illető vármegyének tehetősebb és jómódú nemesei közül annak a vármegyének összes nemesei közösen, egyértelműleg kiszemelnek és arravalóknak itélnek.

1. §. És a megválasztottaknak a birói tisztet nem szabad visszautasitaniok, hanem kötelesek azt elfogadni, mert ha másképen cselekszenek, huszonöt márka büntetésébe esnek, melyet a vármegye közönségének elengedhetetlenül be kell hajtania.

2. §. (De ez alól ki vannak véve: a kiket a király, királynő, a főpapok, bárók vagy mások valamely tisztségre vagy hivatalra alkalmaznak, vagy a kik katonáskodás czéljából zsoldot húznak, vagy a kik más helyes okokból nem laknak állandóan abban a vármegyében.)

3. §. És kötelesek ezt a tisztséget legalább egy éven át viselni.

4. §. És legyen könnyen felismerhető pecsétjük, hogy más szolgabiráknak és az ispánnak vagy alispánnak pecséteivel együttesen hitelt érdemlő leveleket adhassanak.

5. §. Egy év elteltével pedig, ha nekik ugy tetszik, a visszautasitás szabadságukban áll.

6. §. És ha lemondottak, vagy ha az egy megyében levő nemesek közönsége őket elmozditotta vagy helyökbe másokat választott, a következő öt év eltelte előtt annak a tisztségnek elvállalására akaratuk ellen nem lehet őket kényszeriteni.

A megyei ispánok székein befolyó azokat a birságokat pedig, melyek a biróságot illetik, a megyei ispánok és szolgabirák maguk közt két egyenlő részben oszszák meg.

És mivel felségünk országlakosink gyakori panaszából, sőt a kézzelfogható tapasztalás tanuságából is megértette, hogy a hatalmasabb országlakók az alábbvalókat némely uj birtokfoglalásokkal és hatalmaskodásokkal sokféleképen elnyomják és terhelik, azért a szokatlan dolgoknak és ujabb merényleteknek alkalmas eszközökkel utját akarván állani:

1. §. Határoztuk és rendeltük, hogy ha bármikor és bárhol megesnék az, hogy valaki birtokokat és földeket ujabban elfoglal, erőszakosan zálogol, avagy dolgokat és javakat rabol el, erdőket vág ki, embereket öl, ver és sebesit meg, házakra és birtokokra tör, azokat pusztitja és más ezekhez hasonló nagyobb hatalmaskodásokat követ el.

2. §. Akkor a sértettek, kárvallottak és jogtalanságot szenvedők, királyi panasz- és parancslevelünket kikérve menjenek és forduljanak annak a vármegyének az ispánjaihoz és szolgabiráihoz, a hol az ilyen dolgokat elkövették.

3. §. A mely ispánok és szolgabirák, az illető megyének szokás szerint szolgálatára álló káptalan vagy convent bizonyságával a szomszédoktól, határosoktól és egy megyebeli nemesektől, miután őket az ilyen királyi leveleinkben kijelölendő bizonyos büntetés alatt kihirdetett gyülés módjára birói székükre egybehivták, a szentek ereklyéinek érintésével, Istennek tartozó hitükre és az irántunk és szent koronánk iránt megtartandó hüségre tett eskü alatt az efféle uj birtokfoglalásokra és hatalmaskodásokra nézve is a teljes valóságot puhatolják ki.

4. §. Melynek kideritése és megállapitása után az elfoglalt birtokokat, az e részben nekik adott hatalomnál fogva adják vissza azoknak, a kiktől igaztalanul elvették s védjék és tartsák meg őket azoknak uralmában; az erőszakosan elvett egyéb dolgokat és zálogokat pedig minden hiány nélkül adják és szolgáltassák vissza.

Hogy pedig a felek az ilyen esetekben elkövetett hatalmaskodás tényét megvitathassák és e részben végleges itéletet kapjanak, mind a kettőt maguknak és a mondott káptalannak vagy conventnek levele által, mely az egész tényállást leirja és a teleknek, a birtokoknak s szóban forgó tettet tanositóknak neveit magában foglalja, bizonyos határidőre elénkbe, vagy a nádor avagy országbiró eleibe kell küldeni.

1. §. És itt minden további határidő és perfolyamat mellőzésével, a makacsság és a meg nem jelenő félnek távolléte sem állván ellent, mi, vagy más biró, a kihez a pert átküldték, fejre való eskütételt hagyván meg, végleges itéletet fogunk hozni és tartozunk hozni.

2. §. A peres felek pedig, a biró megkérése és a birságok terhének a fizetése nélkül, szabadon egyezkedhetnek a mikor akarnak; a minthogy országunk régi és dicséretes szokása bármely hatalmaskodásokra és más dolgokra nézve az ilyen szabad egyezkedést megkivánja és megengedi.

3. §. Azonban, nehogy a bárók, birák, és mások, kik a királyi felség kezéből királyi tisztséget és hivatalt viselnek, vagy a vármegyei ispánok, a tisztségüknek és birói hatalmuknak alárendelteket, a kiknek ők mások részéről is tartoznak igazságot szolgáltatni, önmagukra, bármely vágytól vagy saját akaratuktól inditva, valamely alkalomból igaztalanul terheljék, elnyomják, vagy megkárositsák, vagy megengedjék, hogy helyetteseik ilyesmit cselekedjenek:

4. §. Határoztuk, hogy a sértettek, károsultak és igaztalanságot szenvedők, a panaszukat magukban foglaló királyi parancslevelünk kieszközlésével, az emlitett módon e szolgabiró és az illető vármegye káptalanjának vagy conventjének bizonysága előtt, hasonlóképen kihirdetett gyülés módjára, e tekintetben a valót kipuhatoltathassák és káraikat meg sérelmeiket bebizonyithassák.

5. §. És a szolgabirák az ugyanazon megyebeli nemesekkel az ilyen tisztek részéről szolgáltassanak törvényt és igazságot.

6. §. Vagy pedig az ügyet megvitatás végett a szolgabirónak vagy káptalannak, avagy conventnek, az egész tényállást magában foglaló levele utján küldjék, az előbb emlitett módon, bizonyos határidőre, felségünk vagy curiánk fentnevezett birái és igazságszolgáltatói eleibe, hol ez az ügy, a fentebbi módon, haladék nélkül végleges elintézést nyerjen.

7. §. Ha pedig a bárók, vagy királyi tisztek, avagy ispánok: tisztségükkel járó hatalmukat annyira tullépték, hogy ellenük a tisztségüknek alávetett egész közönség általános panaszt emelne, akkor mi, a szolgabiráknak és az ugyanazon megyebeli nemeseknek, és a káptalannak vagy conventnek hü és irásba foglalt állitása alapján személyesen, vagy az erre külön kirendelt emberünk utján akarunk és tartozunk azok részéről egészen méltó igazságot szolgáltatni.

Határoztuk tehát, és a féktelen gyakorlatba jött hatalmaskodások elfojtása czéljából jelen rendeletünkkel meghagyjuk:

1. §. Hogy ha valamely várnagy, vagy a királynak, királynőnek, nemkülönben a főpapok, bárók, nemesek és országlakósink valamely tisztjei a várakból vagy hivatalukból és uraiknak az erőhatalmával, a kik őket e várakkal, birtokokkal és hivatalokkal megtisztelték, hatalmaskodnak, károkat tesznek, jogtalanságokat és bármiféle gonoszságokat követnek el és visznek véghez, az ilyenek urai, kik e várakat, tisztségeket, hivatalokat adtak, önmagukra és saját javaikból kötelesek és tartoznak minden kár- és sérelemre nézve foganatosan teljes elégtételt szolgáltatni.

2. §. És kellő esküvel magukat az iránt tisztázni, hogy a hatalmaskodások, melyeket várnagyjaik vagy tisztjeik elkövettek, tudtokon kivül történtek, azokban ártatlanok, bennök részük nem volt.

3. §. Az ilyen elégtételadás miatt szenvedett kárukat pedig, ha akarják, az elégtételre okot szolgáltató cselédjeik, várnagyaik vagy tiszteik által szabadon megtérittethetik, akképen, hogy ingó vagyonukat elveszik és birtokaikat elfoglalják, avagy az ingó vagyon és birtokok elégtelensége esetében személyüket letartóztatják és fogságba vetik és (ellent nem állván a nemesi szabadság, állás és akármi más méltóság előjoga) mindaddig, mig mondott káraik meg nem térülnek, fogva tartják.

4. §. De az elégtételadásból eredt káruk mennyiségét tul ne lépjék.

Hogy pedig tisztjeinknek és emlitett ispánjainknak ne legyen alkalmuk országunknak az ő tisztségük és birói hatalmuk alatt álló nemeseit és lakosait a birságok kelletlen behajtásával terhelni, e részben követve országunk régi szokását, kijelentjük

1. §. Hogy országunk régtől fogva megtartott szokása szerint birságokat vagy büntetés-pénzeket egy világi biró se merjen beszedni máskor, mint gyülés idején, a melyet a nádor vagy más tart, a kit a királyi felség közönséges gyülések tartására az egyes vármegyékben kirendelt.

2. §. Kivévén az alább irt eseteket, a melyekben birságokat a mondott közönséges gyülések idején kivül is törvényesen lehet behajtani.

Először ugyanis az olyan jobbágyok erőszakos visszatartása és megkárositása miatt, a kik szabadságolásuk kérése, a törvényes földbér letétele és más adósságaik megfizetése után más birtokára akarnak költözni:

1. §. A mikor is a vármegyei ispán és az ő szolgabirái (a kik nélkül ilyen ügyekben egyáltalán nem kell eljárnia) azoktól, a kiket ez esetben a törvény szerint bünösöknek találnak, haladék nélkül három márka birságot vagy büntetéspénzt vehetnek akkor és annyiszor, mikor és a mennyiszer bünösöknek fogják őket találni.

2. §. Meghagyván, hogy a visszatartott vagy megkárositott jobbágyot összes javaival, kárait is megtéritve, szabadon elmenni engedjék.

Továbbá, ha valaki másnak a jobbágyát, a ki szabadságot se nem kért, se nem nyert, vagy kért ugyan, de nem nyert, tizenöt nappal az ilyen szabadságkérés előtt hatalmasul elvitte, az a jobbágynak ilyen erőszakos elviteleért három márka birságot fog fizetni.

1. §. És a vármegye ispánja másik három márka birsággal arra kényszeritse, hogy a visszatartott és megkárositott jobbágyot a szolgabiró előtt adja vissza.

2. §. Ha pedig valamely jobbágy, a nélkül, hogy szabadságot nyert volna, alattomosan másnak a birtokára szökött volna, és az, a kinek a birtokára ment, bár fel lett szólitva, őt visszaadni vonakodnék: akkor a vármegye ispánja az ilyent három márka birsággal tartozik és köteles az elszökött jobbágy visszaadására kényszeriteni.

Továbbá a széksértő fizessen huszonöt márka birságot.

Továbbá annak, a ki tolvajt, latrot vagy valamely nyilvános gonosztevőt fogott el és azt fogságából szándékosan elbocsátja, a vármegye ispánja részére a gonosztevő diját kell fizetnie.

Továbbá, ha a kamaranyereséget bárhol is, a kellő időben be nem fizetnék, akkor az ilyenek ellen a szolgabirák részéről adatni szokott birságlevél kiállitása után a vármegye ispánjának a szolgabiróval három márka birsággal kell a kamaranyereséget a nem fizető községen felvenni.

Nem külömben, mivel biztos tudással emlékezünk arra, hogy országunk dicséretes szokása szerint a mi felségünk is, ugy a mint ez elődeink alatt divatban és gyakorlatban volt, gyakran megparancsolta levélben, hogy az egyházi dézsmát az egyes falukon, a melyek azt (bizonyos és szokott időben megtartandó egyházi tilalom után) megfizetni vonakodnak a vármegyék ispánjai vagy azok helyettesei három-három márkával hajtsák fel:

1. §. Azért jelen rendeletünk és határozatunk erejénél fogva megparancsoljuk annak a szokásnak hatályban maradását, felujitását és követését.

2. §. Hogy az egyházi tilalomnak az egyes püspöki megyékben és községekben, az eddig szokásos időben történt elrendelése után a vármegyék ispánjai vagy alispánjai az egyes faluk által, melyek az ilyen egyházi tilalmat megátalkodva egy hónapon keresztül eltürvén, a dézsmát megfizetni vonakodtak vagy elhanyagolták, ezt a dézsmát az egy hónap elteltével, a tizedszedők megkeresésére, a maguk részére behajtandó három-három márka birsággal azonnal, haladéktalanul és hiány nélkül fizettessék meg azok részére, a kiknek részére azokat fizetni kell.

Továbbá, ha valamely vármegye nemeseit királyi levél erejénél fogva a királyi levélben kitett három márka büntetése alatt bármikor is kihirdetett gyülésbe hivják egybe, mindazoktól, a kik arra a gyülésre el nem jönnek (hacsak betegség, öreg kor, özvegység, árvaság, vagy vagyoni tehetetlenségük miatt nem maradtak el, vagy sürgős ügyeikkel helyesen ki nem menthetnék magukat), a vármegye ispánja és a szolgabiró a mondott levelünkben kitett három márkát haladéktalanul behajthatja.

Továbbá a nádor és országbiró, valamint a többi rendes birák, az egyháziak ép ugy mint a világiak, kötelesek az előttük forgó ügyekben összegyült birságokból mindjárt az ügyeknek befejezte és végitélettel való eldöntése után első sorban az ellenfelet saját részére nézve kielégiteni; és szabadságukban áll az ő birói jutalékukba eső részt behajtani.

Elhatároztuk továbbá: hogy iktatások, tanuvallatások és perbehivások, meg bármely más törvénykezési cselekvények eszközlésére, melyek káptalani és konventi emberek és bizonyságok közbejöttével szoktak történni (a kiket közönségesen hiteles bizonyságoknak neveznek), a káptalanokból és konventekből ne küldjenek egyszerü személyeket vagy embereket.

1. §. Hanem a káptalanokból kanonokokat, de legalább is egyházi javadalmakkal vagy tisztségekkel ellátott személyeket; a konventekből pedig konventbeli szerzetes áldozárokat kell kirendelni.

2. §. És mielőtt az ilyen káptalani vagy konventi bizonyságul kiküldöttek a birtokba való iktatásoknak, határjárásoknak, birtokok szemügyre vételének és közös tanuvallatásoknak véghezvitelére kimennének és ezekben eljárnának, meg kell esküdniök, hogy ezekben a dolgokban hiven és igazságosan fognak eljárni, és igaz jelentést vagy vallomást fognak tenni.

3. §. Az előrebocsátottakban eljáró királyi emberek pedig akkor, a midőn visszatérnek és a káptalanok meg konventek előtt vallomást vagy jelentést tesznek, hasonlóképen esküt tenni kötelesek.

4. §. A kiről pedig kiderül, hogy esküje ellenére hamisan járt el, vagy hamis jelentést tett, az olyan mint hamisitó és hamis esküvő javadalmának (ha van neki) elvesztésével bünhödjék és ezenfelül, akár van javadalma, akár nincs, örökös fogságba kerüljön.

5. §. Ha pedig az emlitett birtokba való iktatásokban, határjárásokban és szemügyrevételekben a királyi ember járna el törvénytelenül és hamisan, akkor hamis eskü tényében, főbenjáró büntetésben és összes javainak elvesztésében kell őt elmarasztalni.

6. §. Ha pedig akármely nemest, a kit más valaki az ő nevét magában foglaló királyi levelünk vagy más szokásos levél utján valamely káptalan vagy convent bizonysága mellé királyi emberül kért fel, az ilyen minőségben való eljárás terhét elvállalni és elviselni vonakodnék, akkor legott a szokott három márka birságban kell őt elmarasztalni, a melyet a vármegye ispánja haladék nélkül hajtson be.

A birtokba való iktatásoknak, határjárásoknak és szemügyrevételeknek pedig nem másképen, hanem csakis az oda törvényesen egybehivott szomszédok és határosok jelenlétében kell történniök.

1. §. És hogy az ilyenekben a hamisságot és csalárdságot annál inkább ki lehessen kerülni, az ezekről kiállitandó káptalani és konventi levelekbe sorba be kell irni az egyes szomszédok és határosok neveit, a kik az előrebocsátott eljárások alkalmával egyenesen oda jőnek.

És mivel eddigelé a káptalani és konventi levelek kiváltásának a dija, valamint a káptalani és konventi bizonyságok utjának és fáradtságának megfizetése iránt gyakran szokott egyenetlenség támadni: azért, hogy annak forrása jövőre megszünjék és elenyészszék, jelen rendelésünkkel, mindamellett a régi dicséretes szokást követve:

1. §. Határoztuk, hogy minden hiteles helyen, ugy a káptalanokban mint a conventekben, bármely perbehivó levélért egymagára, tudniillik az elsőért, a másodikért és a harmadikért, levélváltság fejében a káptalanban vagy conventben, annak jegyzőjével és iródeákjával együtt, egyenkint huszonnégy nagyobb veretű dénárt kell venni vagy fizetni.

2. §. Továbbá minden egyes kikiáltó levélért száz dénárt.

3. §. Továbbá minden egyes ügyvédvalló levélért huszonnégy dénárt.

4. §. Továbbá mindenik eltiltó, tiltakozó és más hasonló levelekért, ha nyilt levél alakjában kelnek, huszonnégy dénárt, de ha zárt alakban, akkor tizenkét dénárt.

5. §. Továbbá minden egyes kiváltságlevél alakjában kelt bevalló levélért száz dénárt; ha azonban nyilt levél alakjában készültek, huszonnégy dénárt, ha pedig zárt alakban, akkor tizenkét dénárt.

6. §. Továbbá minden, akár nyilt, akár zárt tanuvallató levélért huszonnégy dénárt.

7. §. Továbbá a levéltárból kikeresett régi levél párjától, a levéltárőrnek vagy a levél kikeresőjének, egymagára, száz dénárt, és a kikeresett levél kiváltása fejében, ha nem volt rajta sok irás és nyilt alakban készült, huszonnégy dénárt, ha pedig nagy irási munkával járt és kiváltságlevél alakjában készült volt, száz dénárt.

8. §. Továbbá az egyszerü átirásokért vagyis átirt levelekért, melyek nyilt alakban keltek, ha az irás munkája nem volt nagy, huszonnégy dénárt; de ha a levél terjedelmes volt, vagy kiváltságlevél alakjában készült, száz dénárt.

9. §. Továbbá iktatólevélért, ha az iktatás alkalmával ellentmondás történt, huszonnégy dénárt. Örök erejü iktató levélért pedig, a mikor ellentmondás nem történt, a levélváltságot a birtok mennyiségéhez és a telkek számához képest a következő módon kell venni, tudniillik: egy, két, vagy három avagy négy telek után, egészben véve száz dénárt; négy telken felül tizig, mindenik telek után harminczhárom dénárt; ha pedig a telkek száma tizen felül volt huszig, mindegyik után huszonnégy dénárt, ha pedig a huszat is meghaladják, százig, tizenkettőt; ha pedig százon felül volt, akár mely számig, mindenik telek után nyolcz dénárt.

10. §. Továbbá határjáró levelekért, ha ellentmondás és perbehivás nem történt, huszonnégy dénárt; az olyan határjárások esetében pedig, a melyek alkalmával egyszerű összeirás, vagy a királyi curiából kiküldött emberekkel, a földre nézve tett eskü mellett, a törvény rendje szerint vagy a felek megegyezésével szintén egyszerü összeirás vagy végleges határkijelölés történt, levélváltság fejében négyszáz dénárt; midőn pedig az ilyen határjárások és kijelölések alkalmával a felek meg nem egyezése következtében az ügyet a királyi curia eleibe viszik, az ilyen levelek kiváltása fejében kétszáz dénárt kell fizetni.

11. §. Továbbá a törvény rendjén meghagyott közös tanuvallatásért száz dénárt.

12. §. Továbbá a főbenjáró itéletben marasztalt emberek birtokainak birói meghagyásra történt elfoglalása és javaiknak elvétele alkalmából a káptalant régi szokás alapján, az elvett dolgoknak egy tizedrésze fogja illetni, levélváltság fejében pedig száz dénárt kap.

13. §. Továbbá birtokfoglalás szemügyre vételéért száz dénárt.

14. §. Továbbá birói meghagyásra eszközölt birtokbecslésekért száz dénárt.

15. §. Továbbá birtokok megosztásáért minden egyes megosztott birtok után száz-száz dénárt.

16. §. Továbbá eskütételt bizonyitó levélért huszonnégy dénárt.

17. §. Továbbá oly eskütételt bizonyitó levélért, mely az eskütársak neveit foglalja magában, száz dénárt.

18. §. Továbbá a pénzekből, melyeket a káptalanok vagy conventek avagy azok bizonyságai előtt szoktak fizetni, a káptalan vagy convent ne vehessen tized és kilenczed részeket, hanem ha akkor, a midőn az ilyen pénzeket a felek egyenetlensége miatt helyezték el az ő sekrestyéikben vagy letéti helyiségeikben; az ilyenekből ugyanis törvény szerint vehetnek tized és kilenczed részeket, de annak a félnek a rovására, a ki az ilyen pénznek letétbe való helyezésére okot szolgáltatott.

19. §. A káptalanok és conventek bizonyságul kiküldött embereinek pedig, minden egyes napra, a melyet a hiteles bizonyság tisztében úton töltenek, tizenkét-tizenkét nagyobb dénár jár, akár saját lovaikon utaznak, akár a peresfelek lovain viszik őket; úgy azonban, hogy lovaikkal és cselédjeikkel együtt mindenkor azoknak a peres feleknek az élelmén és költségén kell őket hazulról elvinni és ismét hazahozni, a kik eljárás czéljából kivitték.

Ezenkivül, minthogy a királyi kuriánkban szokásos biráskodások alkalmával e kuriának a rendes birái és jegyzői előtt levelek és ezek kiváltásai szükségképen előfordulnak:

1. §. Azért, hogy a jegyzők és peres felek között fölmerülhető bármely szóváltásra kinálkozó alkalmat eltávoztassunk, jónak láttuk ama levelek megváltásának a régi szokását is a következő módon megállapitani:

2. §. Tudniillik, hogy eme kuriánkban egy közös elhalasztó levélért fizessenek itélő kuriánk jegyzőinek tizenkét dénárt.

3. §. Birói vagyis birságlevélért hasonlóképen tizenkét dénárt.

4. §. Egyszerü tanuvallató levélért szintén tizenkét dénárt.

5. §. Második perbehivó levélért huszonnégy dénárt.

6. §. Harmadik perbehivó levélért száz dénárt.

7. §. Kikiáltó levélért száz dénárt.

8. §. Eskütételről szóló levélért, harmad- vagy negyedmagával odaitélt eskü esetében huszonnégy dénárt.

9. §. Attól, a ki tizenketted, huszonötöd vagy ötvened magával esküszik, száz dénárt.

10. §. Közös tanuvallatásért száz dénárt.

11. §. Bajvivási levélért kétszáz dénárt.

12. §. Eskütételi levélért fejre való esküvés esetében kétszáz dénárt.

13. §. Okiratok első izben való felmutatásától huszonnégy dénárt.

14. §. Okiratoknak másod és harmad izben, törvénykezési teher elvállalása mellett történt felmutatásától, hasonlóképen huszonnégy dénárt.

15. §. A feleletadást három márka teherrel elhalasztó levélért huszonnégy dénárt.

16. §. Nyilt alaku halasztó levélért huszonnégy dénárt.

17. §. Közös bevalló levélért huszonnégy dénárt.

18. §. Más közönséges, tudniillik eltiltó és ehhez hasonló levelekért huszonnégy dénárt.

19. §. A szemtől szembe való eltiltó levélért száz dénárt.

20. §. Hatalmaskodás tényében kelt itélőlevélért, a pecsétőrzőnek tiz forintot száz dénárjával; az iródiáknak pedig kétszáz dénárt.

21. §. Egyszerü iktató és határjáró levelekért huszonnégy dénárt.

22. §. Birtokok vagy egyéb dolgok visszanyeréséről szóló itélőlevelekért pedig a visszanyert birtok vagy dolog mennyiségéhez képest a peresfelek és az itélőmesterek közt létrejött megegyezés szerint történjék a fizetés.

Királyi kanczelláriánkban pedig a birói és egyéb szokásos levelek váltságdijai tekintetében megtartandó a kanczellária régi szokása.

1. §. Hasonlóképen az adomány- és jóváhagyó levelekre nézve a kapott, vagy megerősitett adomány mennyiségének tekintetbevételével az eddig követett mód szerint, egyezkedni kell a kanczelláriával.

1. §. Minthogy pedig minden előrebocsátott levélváltságban és egyéb bármilyen fizetésekben és a birságok behajtásaiban az ez idő szerint forgó dénárok számáról és mennyiségéről gyakran volt emlékezés; a kétség elháritása kedveért, jelen levelünk rendén kijelentjük, hogy olyan dénárokat kell érteni, a melyeknek minden száz darabja egy aranyforintot ér és tesz. És ha a kisebb dénárok valamikor forgalomba találnának jönni, azokat ugyanazon arányban nagyobb és ugyanannyit érő számmal kell kipótolni.

Továbbá, a kereskedők és más ide s tova utazók letartóztatására nézve, a mely úgy az egyháziak mint a világiak, nemesek és nem nemesek részéről saját vagy idegen birtokokban, adósságok vagy más kihágások miatt elég gyakran szokott megtörténni (a miben az efféle letartóztatás szokásán kivül eddigelé is sok gáncsoskodás, kártétel és jogtalanság fordult elő és esett meg), országunk régi szokását hagyjuk jóvá.

1. §. Ha bárki le akarna valakit tartóztatni, a letartóztatást bármely okból sem a saját, sem osztatlan testvérei birtokain, földein, vagy tisztségeiben, semmi okból ne eszközölhesse.

2. §. Különben helytelen letartóztatása miatt három márka büntetésen maradjon, és a vármegye ispánja más három márka birsággal arra kényszeritse, hogy a fogságnak véget vessen és a foglyot szabadon bocsássa.

3. §. Midőn pedig közhelyen akar valaki letartóztatást eszközölni, annak a közhelynek a birája e letartóztatást a maga jelenlétében ne másképen, hanem csak úgy türje el és engedje meg: ha tudniillik a letartóztató a vármegye ispánjának vagy alispánjának, avagy szolgabiráinak vagy pedig másnak a leveleivel vagy más hiteles okiratokkal bebizonyithatja, hogy ő elébb annak a falunak urától vagy birájától, a melyben a letartóztatott lakott, igazságot kért, ezt azonban részére vakmerően megtagadták, vagy hogy azt végig kiszolgáltatták, de neki kellő elégtételt nem adtak.

4. §. Ha pedig a mondottakat az emlitett módon világosan bebizonyithatta, akkor annak a közhelynek vagy birtoknak az ura, birája avagy előljárója, tartozzék a fogságot föntartani és a felek között az ilyen dolgokban szokásos módon törvényt és igazságot tevén, az előtte igazolt adósságok vagy más kihágások, avagy dolgok iránt az elmarasztaltnak biróilag lefoglalt vagyonából vagy vagyonának elégtelensége esetében személyének letartóztatásával kellő elégtételt szolgáltatni.

És abban az esetben, a mikor a letartóztatásban eljáró biró bárki iránt való kedvezésből vagy bárkitől félve, avagy akármely más ki nem menthető okból, a jelenlétében törvényesen eszközölt vagy eszközlendő letartóztatást föntartani, és a fent leirt módon törvényt és igazságot meg teljes elégtételt szolgáltatni vonakodnék:

1. §. A letartóztatónak, a kinek ellenfelét szabadon bocsátotta, a kárért, melynek megtéritését az az ilyen letartóztatás utján kereshette és egyenesen megkaphatta, valamint annak minden érdekéért felelni tartozzék és az ő részére le legyen kötve.

2. §. Hacsak a letartóztatottnak vagy letartóztatandónak akkora hatalma és ereje nem volna, a mely miatt a közhely ura vagy birája azoknak ellent nem állhat és őket le nem tartóztathatja, vagy a letartóztatott más erőszak közbejötténél fogva, a fogságból a biró akarata ellenére ki nem szabadult.

3. §. Ha ilyen eset fordulna elő, ez ellen, a maga mentségére, szomszédjai és határosai előtt, mentül előbb, nyilvánosan tiltakozzék.

Megparancsoljuk továbbá, hogy a királyi és királynői szabad városokban, mezővárosokban, községekben és birtokokban ezek polgárainak, kereskedőinek, jövevényeinek és lakosainak, adósságaik, javaik és bármiféle követeléseik miatt, az előbb emlitett és a tárnokmester vagy más följebbvalók által, haladéktalanul behajtandó büntetések alatt, ilyen letartóztatásokat biráik, tiszteik vagy bármely előljáróik utján, az előbb leirt módon semmiképen sem kell és nem is szabad eszközölniök.

1. §. Hanem, ha szükséges, e letartóztatásokat a feljebb emlitett módon közhelyeken és közbiró előtt foganatositsák.

A közbiró pedig, a ki ezeket az ő jelenlétében kellően és törvényesen történt letartóztatásokat elbirálja és itélettel ellátja, ha ezt a birót a birtok ura állitotta be vagy maga a földesur, az ő fáradtságáért és tisztségeért negyven dénárt;

1. §. Ha pedig a község előljárója, tizenkét dénárt vehet föl a maga részére, a biróilag elmarasztalt emberen.

Továbbá, minthogy szerfölött óhajtjuk, hogy az igazság és a jognak tiszteletben tartása országlakosaink között teljes erejében álljon fönn és be akarjuk bizonyitani, hogy az a mi királyi felségünktől veszi eredetét, a jelen decretummal megállapitjuk:

1. §. Hogy, ha bármely megyében valamely elhunytnak magszakadása czimén jogok háramlása történt és az efféle birtokokra nézve nem nyilvánvaló, ha vajjon királyi jog alá tartoznak-e, vagy pedig a nemzetiségi atyafiakat avagy a leányágat illetik, hanem e kettő: ugymint a királyi jog és másoknak, tudniillik a nemzetiségi atyafiaknak és a leányágnak joga felől kétség támadna: akkor az ilyen háramlott s kétséges, valamint más efféle netalán előforduló jogokat is, mindenik vármegyében egy arravaló köznemes, kit a vármegye ispánja a szolgabiróval és az e czélból egy helyen összegyült többi megyei nemesekkel együttesen a középrendüek (nem pedig a bárók vagy hatalmasabbak) közül választ, mindaddig, mig az örökösök hátrahagyása nélkül elhunytak jogainak ilyen háramlását királyi kuriánk birói székén ki nem hirdetik, gondozza és minden kártétel nélkül kezén tartsa (kivévén azt, hogy az ilyen birtokok szokott jövedelmeiből, a meddig azok kezén maradnak, mértékletesen költekezhetik, a miről aztán köteles legyen és tartozzék beszámolni.)

2. §. És ha a kihirdetés megtörténte után akárki is azt vitatná, hogy ezek a birtokok és jogok őtet illetik, jogait mentől hamarább előadván, a következő harmadik nyolczados törvényszéken bizonyitsa be, hogy azok az övéi.

3. §. Mit ha tehet, a királyi kuria birái az ő bevezetését és beiktatását rendeljék el és hajtassák végre.

4. §. Ha azonban bizonyitékai cserben hagyják, maradjanak azok királyi jogra.

5. §. S a kik azokhoz netán utóbb jogot tartanának, törvény utján, királyi kézből keressék azokat.

Midőn pedig az ilyen birtokokban és jogokban, a fiágon magvaszakadt embereknek feleségeik és leányaik maradnak hátra:

1. §. Akkor mindaddig, a mig az ő jogaikra nézve a valóság, vajjon tudniillik e birtokok és birtokjogok a leányágat örökségül és örök időkre illetik-e vagy sem, ki nem derül, azokat nem kell kezükből elfoglalni és elvinni.

2. §. Hogyha kiderül, hogy ezek a jogok a leányágat nem illetik, akkor, mielőtt az ilyen elhunytaknak emlitett feleségeit a mondott földbirtokok uralmából kizárnák, hitbéreikre és jegyajándékaira nézve a királyi felség, vagy mások, a kikre ama joguk háramlottak, teljesen elégitsék ki.

A leányok számára pedig, országunk szokása szerint, leánynegyed fejében különitsék el az apai házat, az apai birtokok negyedrészével együtt, s hagyják őket kiházasitásuk idejéig azoknak birtokában.

Kiházasitásuk és férjhezmenetelük után pedig negyedjogukra nézve pénzül elégitsék ki őket.

1. §. Ha pedig ama leányok közül valamelyik olyan emberhez ment férjhez, a kinek birtoka nincsen, akkor annak, ugyancsak országunk szokása szerint, az ilyen leánynegyed fejében járó birtokba örökös joggal kell belépnie és benne maradnia.

2. §. Ugy mindazonáltal, hogyha fivéreinek vagy azoknak a rokonoknak akaratából ment (mint emlitve volt) birtoktalan emberhez, a kikre az ilyen jogoknak vagy negyedeknek az ő férjhez menetele után visszaszállniok és háramlaniok kell.

3. §. Máskülönben, ha ezt mondott fivéreinek vagy vérrokonainak, avagy szüleinek hire, és akarata nélkül tette, akár az atyai házból akár a bárók vagy elökelő nemesek udvarából és szolgálatából: akkor negyedjogát nem birtokban, hanem pénzben követelheti.

Az előbbi határozatokhoz hozzáadásul rendeljük, hogy semmiféle ispán, bán, vajda, sem más, akármilyen állásu, czimü és méltóságu királyi tisztviselő se merje a püspöki, érseki egyházakat, apátságokat, prépostságokat vagy bármely más, királyi kegyuri jog alatt kormányzott egyházakat és azoknak az ő tisztségük vagy hivatalok körén és határain belül levő területeit, tartozékait, dézsmáit és birtokait különös királyi meghagyás nélkül elfoglalni; sem pedig magát azokra részben vagy egészben feltolni.

Aztán, mivel felségünk tapasztalásból tudja, hogy ugy a királynak és királynőnek, mint az országlakosoknak és másoknak a vámszedői, nem félve az Istent, az igazságot sem tisztelve, saját kapzsiságuktól csábitva, hosszu idő óta tartó visszaélés, gondatlanság és az e részben szükséges intézkedés elhanyagolása következtében, a portékájukkal és áruikkal országunkban ide s tova járó-kelő országlakosainknak és idegeneknek mértéktelen és fölösleges vámok szedésével eddigelé sok bajt, kárt és rövidséget okoztak és manapság is még nagyobb mohósággal sokat okoznak:

1. §. Azért meghagytuk jelen rendeletünkkel, hogy országunk minden egyes vármegyéjében, a nádori közgyülések idején, a melyeket az idő szerint való nádorok vagy a király rendeléséből mások tartanak, e közgyülések hites birái puhatolják ki azoknak az igaz vámoknak a számát és helyét, a melyeket abban a vármegyében szedni szoktak, és kivánják ama vámok uraitól vagy birtokosaitól a vámhelyeik első felállitásáról szóló levelek felmutatását és ha ezekből a fizetendő vám mennyisége, a melyet az egyes dolgok után fizetni szoktak, kitünik, annak fizetését a folyó pénz értéke szerint akkép kell mérsékelni és leszállitani, hogy se a vámosoknak vagyis vámhelyek birtokosainak igaz jövedelme ne kisebbüljön, se viszont a vámfizetésre kötelezettek terhét a fizetés mértéke tul ne haladja.

Ha azonban a vámhelyeknek ez első felállitásáról szóló leveleket nem lehetne megkapni és felmutatni, vagy a netalán megkapott és felmutatott levelek a fizetendő vám mennyiségét fel nem tüntetnék:

1. §. Akkor a mondott gyülésnek fönt emlitett hites birái az illető vármegye mindenféle vámjaira nézve hasonló módon fürkészszék ki s tudják meg, hogy mekkora volt a vámok mennyisége, a melyeket régibb időben, a meddig az emberi emlékezet visszamehet, a szokás szerint vám alá eső egyes dolgok után fizetni szoktak, és az akkor forgalomban levő pénz értékének lehető legigazságosabb kiegyenlitésével állitsák azt vissza a régi szokáshoz képest, mindenkor a vám szedésére jogosultak és fizetésre kötelezettek kára és hátránya nélkül, mindenkor tiszteletben tartván tudniillik mindkét félnek a jogát.

2. §. Hasonlóképen nyomozzák ki, vizsgálják meg s hozzák tisztába, hogy melyek az egyes vámhelyeket megkerülő álutak, s hol vannak ilyenek? és mekkora távolságban vagy közelségben szabad s kell az egyes vámosoknak törvényes szokás szerint, az ilyen álutakat elzárni, és az utasokat azoktól eltiltani, vagy távol tartani?

3. §. Olyan helyeken pedig, a hol utak régebben sohasem voltak szokásban, senki se merjen a maga földterületén az utazók közös és általános átkelése czéljából a szomszédos vámhelyek kárára és rövidségére uj utakat létesiteni.

4. §. Különben az ilyen ujonan létesitett utak tekintetében a fentemlitett közönséges gyülésekben kellend e gyülések hites biráinak az előadása alapján az iránt határozni, vajjon hamis utaknak tekintendők-e, vagy egyébként kelljen azokat megszoritani és mérsékelni?

5. §. Ezenfelül a vámbirtokosok, akik a hidak vagy hajók használatáért vámot szednek, mindenkor azon legyenek, hogy az ilyen hidakat és hajókat kellően kiigazitva tartsák fönn, akképen, hogy az utasok és vámfizetők az ő hidjaikon és hajóikon akadály nélkül, szabadon kelhessenek át, s átkelésük ne legyen megnehezitve.

6. §. A kik pedig ezt tenni elmulasztanák, azokat a vármegyék ispánjai alkalmas büntetésekkel és birságokkal hidaiknak és hajóiknak a mondott gyüléseken közzéteendő kijavitására és fentartására kényszeritsék, mindannyiszor, a hányszor ez hanyagságuk miatt szükséges leszen.

Végezetül, jelen rendeletünkkel országunk régi szokását megerősitvén, országunk főpapjainak, báróinak és nemeseinek helyeslésével közönségesen megállapitjuk és elrendeljük:

1. §. Hogy semmi főpap, báró, nemes és bármely rangu s rendü országlakosunk se merje a hozzánk, koronánkhoz és országunkhoz nyilván hűteleneket, nemkülönben a nyilvános tolvajokat, latrokat és gonosztevőket, különösen pedig azokat, kiket közönséges gyülésekben levelesitettek, hasonló hűtlenségnek, vagy a tolvajok és rablók vendégül fogadásának büntetése alatt, a maga váraiban, házaiban és birtokain elhelyezni, vendégül fogadni és megtartani, vagy őket segélyben, vendégszeretetben és kedvezményben részesiteni.

2. §. Kivévén, hogy azok a báróink és várnagyaink, kiknek az ország végvidékein ezek megvédelmezése czéljából várak és erősségek vannak kezükön, és a kik ott hivatalt és tisztséget viselnek, a közönséges gyülésekben levelesitett tolvajokat, rablókat és gonosztevőket (a hütlenek kivételével) addig, mig kegyelmet nyernek, az ilyen határszéli várakba és erősségekbe befogadhatják és ott tarthatják.

3. §. A minek emlékezetére és örök erősségére kiadtuk jelen kiváltságlevelünket, megerősitvén azt hiteles függő kettős pecsétünkkel, melylyel ez idő szerint, mint Magyarország királya, élünk.

4. §. Kelt Pozsonyban, tisztelendő Gáthalóczi Mátyás urnak, a pécsi egyház prépostjának, udvarunk főkanczellárjának, a mi kedvelt hivünknek kezével, az Urnak ezernégyszázharminczötödik esztendejében, Márczius nyolczadikán, Magyarországi stb. uralkodásunk negyvennyolczadik, a rómainak huszonötödik, a csehországinak tizenötödik, császárságunknak pedig második évében.

5. §. Jelen lévén a tisztelendő atyák és urak Krisztusban, György az esztergomi, János a kánonszerüleg egyesült kalocsai és bácsi, Dénes a spalatói egyházak érsekei, a jadrai püspöki szék üresen állván; Rozgoni Péter egri püspök; a váradi püspöki szék üresedésben levén; Lépes György erdélyi püspök; a zágrábi püspöki szék betöltetlen levén; Henrik pécsi, Rozgoni Simon veszprémi, Kelemen győri püspök; a váczi püspöki szék üresedésben levén; György nyitrai püspök; a csanádi püspöki szék üresen állván; Jakab szerémi, József boszniai, János tinini, Vitus corbaviai, de Dominis János zenggi püspökök, a kik az Isten egyházait szerencsésen kormányozzák; a sebenicoi, novii, scardowi, traguriai, makárai, és pharai székek üresedésben levén.

6. §. Továbbá Nagyságos Palóczi Mátyás, mondott Magyarországnak nádora; tekintetes és nagyságos Hermann, Cilli és Zagoria grófja, a mi legkedvesebb apósunk, egész Szlávonországunk bánja, Báthori István országbiránk, Csák László erdélyi vajdánk, Wéghle János és István a nevezett, Dalmát- és Horvátországunkban fekvő Zenggnek és Modrusnak ispánjai, Gara Dezső és László macsói, Radnics Miklós a pruténok rendének keresztese, szőrényi bánok; a többször emlitett Rozgoni János tárnok, Martzali Miklós fia Imre, ajtónálló, Peréni János és István asztalnok; Návai-Kompolth Pál és János pohárnok, Hedervári Lőrincz lovászmesterünk és az előbb emlitett Rozgoni István meg György pozsonyi ispánjaink, meg mások igen sokan, kik országunk ispánságait és tisztségeit viselik.

Albert, Isten kegyelméből a rómaiak mindenkor felséges királya és Magyarország, Csehország, Dalmáczia, Horvátország stb. királya, Ausztria herczege stb.

1. §. Jelen levelünk rendjén adjuk emlékezetére és tudtára mindeneknek, a kiket illet, hogy, miután az ég Urának, a kinek akaratával a gyarló ember nem ellenkezhetik, Zsigmond urat, a dicső fejedelmet, római császárt és emlitett Magyarországunk királyát, a mi boldog emlékü legkedvesebb atyánkat, a közelmult időben az örökkévalóság világába tetszett szólitani és mi, Isten kedvező kegyelméből óhajtásunk szerint az ő utódjaként Magyarország kormányára és trónjára jutottunk: Magyarországunk főpapjainak, báróinak, előkelőinek és nemeseinek gyülekezete és egész közönsége királyi szinünk előtt megjelenvén, előadták, hogy országunk jogai, melyekkel a dicsőült királyok, különösen a néhai dicső fejedelem, a mi elődünk, boldog emlékezetü Lajos király ur idejében éltek és a melyeket akkor élveztek, igen sok czikkelyükben megcsonkultak; és királyi felségünket mondott országunk állapotának megjavitása tárgyában kéréseikkel és sürgetéseikkel ostromolván, alázatosan könyörögtek, hogy az alább következő czikkelyeket és az azokban foglaltakat levelünkbe iktassuk, irassuk, jóváhagyjuk és őket azokban sérthetetlenül megtartsuk.

2. §. Meg is igértük, sőt jó lélekkel igérjük, hogy az alább irt czikkelyeket meg akarjuk tartani s kötelességünk azokat teljesiteni.

Először, hogy ennek az országnak régi törvényeit és szokásait és bármely rendü országlakosoknak, ugy egyháziaknak mint világiaknak, jogait, a mennyire azt igazságosan és tisztességesen és a főpapoknak, báróknak és az ország nemeseinek tanácsával és segitségével tehetjük, korábbi mértékük és állapotuk szerint fogjuk helyrehozni, megujitani és visszaállitani és abban továbbra is megtartani és megoltalmazni.

Ezenfelül, minthogy a nádor az országlakosok részéről a királyi felségnek, és a királyifelség részéről az országlakosoknak törvényt és igazságot szolgáltathat s kötelessége is ezt tenni: azért az ország nádorát, igy kivánván ezt az ország régi szokása, a királyi felség a főpapoknak, báróknak és az ország nemeseinek tanácsára velük egyetértőleg válaszsza ki.

Hogy a királyi felség az ország megvédésének és végvidékei megőrzésének érdekében táborozó katonái részére gondoskodjék a királyi zsoldról, nehogy e zsoldosok az országlakosokat kirabolják.

1. §. Általános felkelést pedig addig ne hirdessen az országlakosoknak, a mig e zsoldos katonák az ellenségnek ellent tudnak állani.

2. §. Ha pedig e katonák az országlakosokat megrabolják, más hatalmaskodók módjára kell őket elitélni.

3. §. Ha pedig, a szükség úgy parancsolván, általános felkelést találnának hirdetni, akkor az ország nemeseit akaratok ellen, táborozók módjára, az ország határain és szélein túl, ne vigyék; mert régi szabadságuk ezt hozza magával.

A behozott ártalmas ujitásokat és szokásokat el kell törölni és ki kell irtani.

Továbbá, hogy országunkban idegen és külső embereknek bármily nemzetségüek és nyelvüek legyenek is, nem fogunk tisztségeket adni.

1. §. És várakat erősségeket, határokat, birtokokat, hivatalokat, nagyobb egyházi javadalmakat, báróságokat, ispánságokat és akármilyen egyházi vagy világi méltóságokat sem fogunk, akár ideiglenesen, akár állandóan, külföldieknek vagy idegeneknek adományozni, hanem csakis magyar embereknek.

2. §. És hogy a főpapok meg bárók ne tartsanak maguknak külföldi vagy idegen embereket.

Továbbá a harminczadokról, kamaranyereségről, bányákról, bányajövedelmekről, pénzverésről, kamarákról és bármiféle tisztségekről, bérbeadás utján vagy másképen bármi módon, a megállapodott szokás értelmében, szintén csak Magyarország koronájának alávetett, arra alkalmas emberek és nem külföldiek részére legyen szabad rendelkezési jogunk.

A Magyarországban szokásos kamara nyereséget, az ötvenedet, melyet az erdélyi részekben, és a nyestbőradókat, melyeket Szlavonországban szoktak fizetni, a már régtől fogva divó szokás szerint fogjuk szedetni.

1. §. Visszaállitván azokat abba az állapotba, melyben azok az emlitett néhai Lajos király úr idején léteztek.

A főpapok és bárók két méltóságot, bárói tisztséget, tudniillik egyházit és világit, egyszerre nem viselhetnek.

1. §. És erőszakkal elfoglalt egyházi hivatalokban se világi, se egyházi férfiu ne maradhasson.

Az idegen és külföldi kereskedők közül, bármely nemzetségbeliek legyenek is, kereskedés vagy kalmárkodás végett senki se jöjjön az ország közepére, hanem a megállapodott szokás szerint, menjen azokra a helyekre, melyeket kereskedés, vásárlás és csereberélés czéljából az emlitett néhai Lajos király úr idejében jelöltek ki, és ott üzérkedjék.

Hogy az arany és ezüstpénznek jelenleg divó értékét és folyamát a főpapoknak, báróknak és az ország nemeseinek tanácsa nélkül nem fogjuk megváltoztatni.

1. §. Hanem aprópénzt kell verni ugyanazon finomságban, a minőben a nagyobb dénárokat verik.

2. §. És két ilyen apró pénz egy egész dénár értékű legyen.

3. §. És hogy az arany és ezüstpénz verésének ellenőrzőjéül az esztergomi érsek úr és tárnokmester mellé egy hüséges és arra alkalmas férfit kell kirendelni.

Külföldi pénzdarabokat és pénzeket, ugyszintén idegen sókat Magyarországba sem behozni, sem itt elfogadni nem szabad.

1. §. És ez iránt, a mennyire csak lehet, mentül hamarabb kell intézkedni.

Hogy a felséges fejedelemnőnek, Erzsébet királyasszonynak és állása méltóságának fentartása érdekében, mivelhogy ő ez ország örököse, az országban mindenütt, a hol akarja, intézkedés történjék.

1. §. Ugy azonban, hogy a királyasszony az ő tisztségeit és hivatalait ne külföldieknek és idegeneknek, hanem az ország lakosai közül annak adományozhassa, a kinek inkább akarja, és az adományozottakat tőlük saját belátása szerint, a mikor neki tetszik, ismét elvehesse.

Ha a magyarok az ország ellenségeivel folytatott hadjáratok, ütközetek vagy bármely csaták alkalmával az ellenségtől valakit netán elfognának, vagy más valamit találnának szerezni:

1. §. Akkor szabadságukban álljon a magyaroknak, az ilyen foglyokat vagy hadi szerzeményt a maguk számára megtartani vagy eladni, vagy az egyházaknak örökös szolgaságba adni és ajándékozni, kivévén a nevezetesebb személyeket, vagy az ellenséges hadseregek kapitányait, a kik, foglyokként a királyi felséget illetik, s akiket mi elfogóiktól méltó adomány ellenében elvehetünk.

Országunk határainak megvédelmezésében és fentartásában az országlakosok tanácsával fogunk élni.

Szabad tetszésünkben álljon világi tisztségeket Magyarország lakosainak, nem pedig idegeneknek, minden tanács nélkül adományozni s jogunk legyen azokat tőlük elvenni.

A birtokokat és birtokjogokat nem idegeneknek, hanem csak országunk jól érdemesült és Magyarország koronája alatt álló lakosainak fogjuk adományozni, nem pénzért, hanem érdemeikhez és szolgálataikhoz képest.

1. §. A király és koronajogokat pedig sem bárkinek tanácsával, sem a nélkül, örök áron el nem adjuk, sem zálogba nem vetjük.

A Magyarország és Ausztria közt levö határok és határvonalak tárgyában tett korábbi rendelkezések és intézkedések továbbra is erejükben maradjanak.

1. §. A mi pedig a Magyarország és Morvaország között fekvő határokat és határvonalakat illeti, szivesen megteszünk mindent, a mit a főpapoknak, báróknak és az ország nemeseinek tanácsából törvény szerint tennünk kell.

Továbbá, hogy a nemesek és egyházak, vagy bármely világi és egyházi személyek birtokain és jószágain azok akaratán kivül, kik minket vendégül meghivnak, élelmiszereket, megvendégelést erőszakkal nem követelünk és más valami módon sem fogjuk azokat terhelni s másoknak sem fogjuk megengedni, hogy ezt tegyék.

1. §. A főpapok, bárók és akármely más világi vagy egyházi személyek házaiban és helyiségeiben sem fogunk, az ő akaratuk ellenére, tárgyalások tartása vagy akármely ügyek elintézése czéljából megszállni.

2. §. Vagy pedig önkénytes akaratukon kivül semmi részben nem fogjuk őket költségekkel, élelem vagy kocsik adásával és podgyászszállitással, követeink, udvarnépünk és bármely hozzánktartozók ellátásával terhelni.

3. §. A mint ez bizonyos idővel ezelőtt visszaélésből és az ő akaratuk ellenére szokásba kezdett jőni.

Az egyházak és egyházi nemesek, a nemrég igaz ok nélkül behozott adóktól szabadok mentesek legyenek.

1. §. A hadi szolgálatokat azonban, a külömben szokott módon, teljesiteni tartozzanak.

Leányaink kiházasitása fölött Magyarországunk főpapjainak, báróinak és nemeseinek, valamint az atyafiaknak, rokonoknak, és országaink meg tartományaink alattvalóinak tanácsával fogunk határozni.

Továbbá, hogy az egyházi javadalmakat nem fogjuk betöltetlenül hagyni.

1. §. És azt sem fogjuk megengedni, hogy azokat a világi személyek elfoglalják.

Továbbá, hogy lakhelyünket, más királyok szokása szerint, itt Magyarországban fogjuk felütni és állandóan itt tartani.

A király és királyné ő felségeinek az ügyvédjei nem ülhetnek a birákkal együtt a törvényszékben, hanem a peres felek közt (akkor tudniillik, a mikor ő felségeik, a király és királyné, ügyét tárgyalják) kell állaniok.

1. §. És az ügyvédek részéről a törvény széken felmutatandó leveleket ne nézzék meg magukra és ne ők, hanem csak az itélő mesterek vegyék kezükhöz.

Olyan birtokok tárgyában, melyeket ő felségeik, a király vagy királyné, avagy ügyvédjeik azoktól, kik előbb azoknak uralmában voltak, visszafoglalnak s a királyi jog számára megszereznek, a melyeket azonban a törvény utján ő felségeik, a király vagy királyné visszafoglalással maguknak el nem sajátithatnának:

1. §. Ő felségeiket azok ellenében, a kiket ekképen, helytelenül és törvényen kivül megtámadtak és költségekkel zaklattak, törvény utján, más hasonlóképen cselekvő országlakosok módjára, az ilyen javaknak a becsüjében kell elmarasztalni.

2. §. És hasonlóképen, ha valaki a maga számára királyi jog czimén birtokjogokat kérne föl, és nem tudná bebizonyitani, hogy azok királyi jogra tartoznak, azok becsüjén fog maradni. Ha pedig az ilyen fölkérők az ekképen fölkért jogok tárgyában inditott per eldöntése előtt e jogok uralmába és az azokból folyó jövedelmek szedésébe foglalás utján, vagy bármely más módon betolakodtak és utóbb azokat törvény utján sajátjukká nem tehetik, akkor, mint ezt a törvény rendje kivánja, a sértett vagy perbe szállt és költségekkel zaklatott fél ellenében, hatalmaskodás tényében kell őket elmarasztalni.

Országlakosaink kérésére Mi velük együtt rajta leszünk, hogy Ráczország despotája és Cili grófja és a többi mágnások, tudniillik azok az urak, a kiknek e Magyarországban birtokok, várak, erősségek, városok, mezővárosok és más javak vannak a kezükön, az ilyen várakat, erősségeket, mezővárosokat, városokat és birtokokat ne jövevényeknek és idegeneknek, hanem magyar embereknek adják tisztségbe.

Továbbá hivatalainkat és tisztségeinket, Magyarországunk szokásához képest, a régtől fogva megszokott módon azoknak a magyar országlakóinknak fogjuk adományozni, a kiknek akarjuk.

Továbbá, hogy senkinek sem szabad az ország bármely nemesét, akármiféle tettei miatt letartóztatni, vagy valami módon elfogni,

kivéve azt, a ki ellenében törvény útján főbenjáró itéletet hoztak.

Hogy a nemesek, akár vannak jobbágyaik, akár nincsenek, régi szabadságuk úgy kivánván, dézsmát fizetni nem kötelesek.

És mivel felségünk országlakosaink gyakori panaszából és a kézzelfogható tapasztalás tanuságából megértette, hogy a hatalmasabb országlakosok az alábbvalókat némely új birtokfoglalásokkal és hatalmaskodásokkal sokféleképen elnyomják és terhelik:

1. §. Azért e szokatlan dolgoknak és újabb merényleteknek alkalmas eszközökkel utját akarván állni, határoztuk és rendeltük, a mint ezt már az emlitett néhai Zsigmond császár úrnak, országunk föpapjai, bárói, előkelői és nemesei egyetértő tanácsára, megegyezésével és akaratával Pozsonyban kiadott nagyobb decretuma is magában foglalja:

2. §. Hogy ha valaki bármikor és bárhol birtokokat és földeket ujabban elfoglalna, erőszakosan zálogolna, avagy dolgokat és javakat rabolna el, erdőket vágna ki, embereket ölne, sebesitene vagy verne meg, házakra vagy birtokokra rontana, azokat pusztitaná és más ehhez hasonló új nagyobb hatalmaskodásokat követne el:

3. §. Akkor a sértettek kárvallottak és jogtalanságot szenvedők, királyi panasz- és parancslevelünk kikérése után, menjenek és forduljanak annak a vármegyének az ispánjaihoz és szolgabiráihoz, s hol az efféle dolgok megtörténtek.

4. §. A mely ispánok és szolgabirák, az illető vármegyének, szokás szerint szolgálatára álló káptalan vagy convent bizonyságával a szomszédoktól, határosoktól és azon egymegyebeli nemesektől, a kiket az ilyen királyi levelükben kijelölendő bizonyos büntetés alatt, a peres felekkel együtt, kihirdetett gyülés módjára birói székükre egybehivtak, a szentek ereklyéinek érintése mellett, Istennek tartozó hitükre és az irántunk s szent koronánk iránt megtartandó hüségre tett eskü alatt, az efféle új birtokfoglalásokra és egyéb hatalmaskodásokra nézve a tiszta valóságot haladéktalanul puhatolják ki.

5. §. A melynek kipuhatolása és megállapitása után az elfoglalt birtokokat, az e részben reájuk ruházott hatalmunknál fogva adják vissza azoknak, a kiktől elvették volt, s védjék s tartsák meg őket azoknak uralmában.

6. §. Az erőszakosan elvett egyéb dolgokat és zálogokat pedig minden hiány nélkül adják és szolgáltassák vissza.

7. §. Hogy pedig a felek az ilyen esetekben elkövetett hatalmaskodás tényét megvitathassák és e részben végleges itéletet nyerjenek, mind a kettőt a magok és a mondott káptalan vagy convent levelével, mely az egész tényállást leirja, és a feleknek, a birtokoknak, a kérdéses tényt tanusitóknak neveit magában foglalja, bizonyos határidőre elénkbe vagy a nádor avagy udvarbiró elébe kell küldeni.

8. §. És itt, minden további határidő és perfolyamat tekintetbe vétele s megtartása nélkül, a felek meg nem jelenése esetében, azok távolléte sem állván ellent, mink, vagy más biró, a kihez a pert átküldték, fejére teendő esküt itélvén meg, végleges határozatot fogunk és tartozunk is hozni.

9. §. Ha pedig valaki a szomszédoknak és határosoknak és más ugyanazon megyebeli nemeseknek ilyen tanuskodását, valamint a károkra és elvitt dolgokra nézve a sértetteket és kárvallottakat illető elégtételnek a megadását meg nem engedné, a mennyiben azoknak mindenképen ellentállana: akkor az ilyent abban az utolsó határidőben, a melyre az alispán és káptalan vagy convent ezt a dolgot vagy ügyet levelével át fogja küldeni, legott hatalmaskodás tényében kell elmarasztalni vagy vétkesnek itélni.

10. §. Akarjuk és jelen levelünkkel elrendeltük azt is, hogy az elörebocsátottaknak a végrehajtását vagy az e tárgyban kihirdetett gyülés módjára inditandó vagy folyamatos leendő pert sem királyi vagy királynői levelekkel, sem a főpapok vagy bármely bárók leveleivel, még azokéval sem, kik országunk végvidékeit tartják kezükön, semmi szin alatt, tudniillik se hadjáratnak, se valamely vár fenntartásának czimén, ne lehessen elhalasztani, hanem azt az ügyet az arra kitüzött egy határidőben véglegesen be kell fejezni.

Mindenki, a ki új hatalmaskodásokat követett el és a kit a panaszlók a királyi felség, vagy a nádor vagy az országbiránk előtt személyesen megkapnak:

1. §. Köteles nyomban, minden halasztás nélkül és minden kigondolt óvóeszköz mellőzésével mindarra felelni, a mit a panaszló ő ellene felhoz.

2. §. Külömben az ilyenek ellen, mintha távol lennének, közönséges gyülést kell tartani.

A peres felek pedig a biró megkérése és a biróságok terhének fizetése nélkül szabadon egyezkedhetnek, a mikor akarnak.

1. §. A minthogy országunk régi és dicséretes szokása bármely hatalmaskodásra és egyéb dolgokra nézve az ilyen szabad egyezkedést megkivánja és gyakorlatban tartotta.

A mi pedig a levelek megváltását, a káptalanok és conventek bizonyságának kivitelét és a vámhelyek kerülő útjai szemmeltartásának a módját illeti: ezeket abban az állapotban kell meghagyni, a melybe Zsigmond császár úrnak a decretuma helyezte.

Továbbá, más, kisebb hatalmaskodások dolgát, a melyekre nézve tudniillik kihirdetett gyülésnek nincs helye, három határidőben vagy nyolczados törvényszéken kell a törvény útján véglegesen befejezni.

1. §. Úgy tudniillik, hogy az előrebocsátott két perbehivást három vásáron való kikiáltás kövesse.

Bármely birtokügyben vagy birtok keresetekben pedig, az ellenfél hasonlóképen előrebocsátott két perbehivás és három vásáron való kikiáltás után felelni tartozik, még pedig ilyen módon:

1. §. Hogy ha azt állitaná, hogy okiratok vannak kezén, ezeket először teher nélkül, másodizben pedig birság mellett (további halasztás reménye nélkül) tartozik felmutatni.

2. §. Vagy ha az a felmutatásra kitüzött első határidőben nem jelenik meg, akkor is két határidőt, és ha a másodikra nem jőne el, akkor még egy határidőt kell az ő részére adni, és a birtok dolgában inditott pert végkép be kell fejezni.

Ha pedig az ellenfél azt mondaná, hogy okiratai idegen kéznél vannak, akkor részére ez okiratainak beszerzése czéljából egy év tüzendő ki, hogy az ellenféllel szemben ez okiratok dolgában a határidő elteljék.

1. §. Akképen, hogy egy év elteltével, mondott okiratait a biróilag kitüzött első határidőben mutassa föl.

2. §. Vagy ha felmutatni nem akarná avagy nem tudná, akkor azt az ügyet, további halasztás nélkül, véglegesen be kell fejezni.

Ha pedig valamely birtokkereset tárgyában három, négy vagy öt, avagy több de ugyanazon nemzetségből való személy volna az alperes; akkor ellent nem állván az, hogy egy kettő vagy több távol van és meg nem jelent, vagy hogy közülök egy vagy kettő avagy több a hadseregben, vagy a végvidékeknek, vagy várnak őrzésével, avagy akármely más királyi szolgálatban van elfoglalva:

1. §. Ezek miatt az ilyen birtok dolgában inditott ügyet semmi szin alatt sem szabad elhalasztani.

2. §. Hanem abban az ügyben avval az egygyel vagy többel, a kik saját lakásukon vannak, a törvényes határidőket hasonlóképen meg kell tartani.

Ha pedig megesnék, hogy az ilyen alperesek közül senki sem marad otthon, s valamennyien az ország vagy a király fontos szolgálatában vannak elfoglalva:

1. §. Akkor azt az ügyet, kivévén, a mennyiben a dolog kihirdetett közönséges gyülésre tartoznék, a külömben szokásos módon, későbbi határidőre lehet halasztani.

Továbbá, ha valamely egyházi személy valamely nemest akármely rendes biró elébe idéz vagy perbe hiv, és ha ezt a nemest amaz egyházi személy ellenében a törvény rendjén itéletileg elmarasztalják:

1. §. Akkor az a nemes nagyobb birsággal nem bünhödhetik, mint dijával tudniillik drága fejének váltságával, olyan módon, mint az az egyházi személy maga.

2. §. És a károkra nézve a biró a megkárositott félnek úgy az egyházi mint a világi személyek részéről elégtételt tartozik adni.

Továbbá elrendeltük, a mint azt többi királyi elődeink is, jól tudjuk, hogy elrendelték:

1. §. Hogy a föesperesek, vagy a községi plébánosok oly emberek eltemetéseért, kiket valaki megölt, mint eddigelé rossz szokásból gyakorlatban volt, semmi pénzfizetést se vegyenek és ne is vehessenek.

Mi tehát főpapjaink, báróink, nemeseink és országlakosaink kéréseit királyi kegyelemmel meghallgatván a föntemlitett czikkelyeket egész tartalmukra és minden záradékukra nézve, föltétlen akaratunkkal és teljes hatalmunkkal, és felségünk biztos tudatában, nem különben a mi igen kedves hitvestársunknak, az előbb nevezett Erzsébet királyasszonynak a beleegyezésével és tetszésével jelen levelünkbe iktattuk, megengedvén, hogy főpapjaink, báróink, nemeseink és országlakosaink az előrebocsátott, s föntebb e czikkelyekben kifejezett jogokkal örökké éljenek és azokat örökké élvezzék.

1. §. Ezenkivül hozzáadjuk és a magunk s hitvestársunk, az előbb nevezett királyasszony nevében igérjük, hogy emlitett országlakosinkat és egész országunkat semminémü szükségeikben el nem hagyjuk, hanem ez országot és nevezett összes országlakosinkat velük együtt hiven és minden tehetségünkkel minden ellenség ellen megvédjük és ugy összes előre bocsátott, valamint egyéb jó, dicséretes és igazságos régi szokásaikban és nevezett Magyarországunkéiban mindenkor és mindenütt sértetlenül megtartjuk és hathatósan megoltalmazzuk.

2. §. A kik pedig a fentebbiekben foglaltakat bármi alkalommal meg akarnák támadni, mindazok ellen, bármely ranguak és rendüek legyenek is, vakmerőségük megfékezése és megzabolázása czéljából, ugyancsak országlakosinkkal, a mint ők maguk is mindnyájan egyetemben megigérték, hogy ezt megteendik, minden tehetségünkkel együtt fogunk munkálkodni.

3. §. Jelen levelünk erejénél és bizonyságánál fogva, a melyre reá függesztettük, titkos pecsétünket, a melylyel mint Magyarország királya élünk.

4. §. Kelt Budán, a Szentháromság ünnepét közvetlenül megelőző pénteken az Urnak ezernégyszáz harminczkilenczedik évében.