Előszó

Az olvasó negyedik alkalommal veheti kezébe a Jelentés a magyar közoktatásról című könyvet. E kiadvány először 1996-ban jelent meg, majd ezt követően 1998-ban és a jelenlegit megelőzően 2000-ben. A Jelentés az Oktatási Minisztérium támogatásával készül az Országos Közoktatási Intézet szakmai műhelyében. Célja az, hogy átfogó képet adjon a magyar közoktatási rendszerben zajló folyamatokról, a rendszert érő kihívásokról és a kormányzati politika ezekre adott válaszairól. A könyv címzettjei mindazok, akik akár állampolgárként, akár a közoktatásban érintett döntéshozóként vagy azok előkészítőjeként, illetve egyszerűen ezek befolyásolására törekedve érdeklődnek a közoktatás ügye iránt. A folyamatos szöveg lehetővé teszi azt, hogy az érdeklődő olvasó akár az egész kötetet végigolvassa, de jellemezőbb és a szerkesztők által is inkább ajánlott kézikönyvként használni. A Jelentést elő lehet venni minden olyan alkalommal, amikor valamilyen adatnak kell utánanézni, vagy amikor az olvasónak a közoktatás egy-egy területéről, az ott történt eseményekről, az ott zajló folyamatokról van szüksége információra.

A 2003. évi Jelentésben olvasható elemzések az előző kiadás óta eltelt időszakot ölelik fel, ami általában az 1999 és 2003 eleje közötti periódust jelenti: a szövegben többször előforduló "vizsgált időszak" megfogalmazás erre utal. Az elemzés időtávjában az egyes fejezetek között ugyanakkor előfordulhatnak kisebb különbségek: így például a finanszírozás esetében az állami költségvetési beszámolók kései megszületése miatt általában legfeljebb 2001-es adatokat tudtunk közölni. Szemben az előző kiadással, amely a kilencvenes évek egészéről szólt, most nem volt szándékunk hosszabb időtáv bemutatása, de ahol lehetséges volt, továbbra is törekedtünk az évtized kezdetéig, esetenként ennél is korábbra visszanyúló idősorok bemutatására. Az elemzett időszakkal összefüggésben fontos hangsúlyozni, hogy a legtöbb fejezet 2003 elejére készült el. Ezt követően a szöveget szerzők a teljes kézirat lezárásának időpontjáig, azaz 2003. július 15-ig, csupán az addig eltelt időszak legfontosabb történéseire való utalásokkal és reflexiókkal egészítették ki. A 2003. év folyamatai így a kötetben csak korlátozott mértékben jelenhetnek meg: ezeket bővebben a következő Jelentésben tudjuk majd ismertetni.

A könyv kilenc fejezetet tartalmaz, amelyek a közoktatás általunk legfontosabbnak tartott területeit fedik le. Ez egyben a közoktatás problémavilágának sajátos tematizálását jelenti, ami a kiadvány szakmai előkészítése során folytatott vitákban született meg. E problémavilágot természetesen más módon is lehetne csoportosítani. Az, amivel az olvasók itt találkoznak, a szerkesztők, a szerkesztőbizottság és a fejezeteket elkészítő szerzői közösség gondolkodásmódját tükrözi. A vizsgált témák csaknem teljesen megegyeznek a legutóbbi, 2000-ben kiadott Jelentésben találhatókkal, csupán egy ponton történt változás: az egyenlőtlenségekkel, illetve a kisebbségek és a speciális igényű tanulói csoportok oktatásával foglalkozó fejezeteket egybevontuk. Két fejezet, a minőségről és az eredményességről szóló nyolcadik és az egyenlőtlenségekről és speciális igényekről szóló kilencedik olyan horizontális témákat tárgyal, amelyek relevánsak lehetnek más kérdésekkel összefüggésben is, ezért az ezekre való utalások több helyen is megjelennek.

A 2003. évi Jelentés tervének összeállítása során a szerkesztőbizottság megjelölt néhány olyan kiemelkedően fontos témát, amelyeket valamennyi fejezetszerző figyelmébe ajánlott, így ezek nagy része több fejezetben is megjelenik. Ilyenek a közoktatásnak azok az eredményességi problémái, amelyekre elsősorban a legújabb nemzetközi összehasonlító vizsgálatok és értékelések derítettek fényt; a nemzetköziesedésből és különösen az EU-csatlakozásból fakadó kihívások, továbbá annak lehetséges előnyei és az ezek kihasználását elősegítő vagy gátló folyamatok, a magyar rendszer "nemzetközi kompatibilitása". Ilyen téma az egész életen át tartó tanulás, a különböző közoktatási folyamatoknak e perspektívából való értékelése és ezek lehetséges hatása az egész életen át tartó tanulásra. Ugyancsak ilyen a közoktatás szerepe a társadalmi kohézió fenntartásában és erősítésében, a magyar közoktatási rendszerben zajló változások lehetséges hatásai a társadalmi kohézióra, különös tekintettel a leszakadás és a lemorzsolódás által leginkább fenyegetett társadalmi csoportokra. Végül ilyen témának tekintették a szerkesztők a városi és falusi környezet különbségeiből és a regionális különbségekből adódó közoktatási problémákat, a városi és falusi környezet közötti eltéréseknek a közoktatásra gyakorolt hatásait, illetve ez utóbbiak lehetséges szerepét a különbségek enyhítésében. Az itt említett horizontális témákon túl más olyanok is vannak, amelyekkel különböző aspektusokból több fejezet is foglalkozik, ezért az ezek iránt érdeklődő olvasónak érdemes a könyv különböző pontjait fellapoznia. Ezt a szerzők és a szerkesztők a többi fejezetre mutató kereszthivatkozásokkal segítik.

A Lannert Judit és Schmidt Andrea által írt első fejezet azokat a közoktatás társadalmi és gazdasági környezetében bekövetkezett nemzetközi és hazai változásokat mutatja be, amelyek jelentősebb hatást gyakoroltak ennek az ágazatnak a fejlődésére. A társadalmi és gazdasági környezet változásaiból fakadó kihívások között kiemelt figyelmet kap az Európai Unióhoz való csatlakozás és ennek várható hatásai. Ezzel összefüggésben szó esik a Nemzeti Fejlesztési Tervről és különösen ennek az emberi erőforrások fejlesztését célzó programjáról. A fejezet olyan problématerületekről nyújt információt az olvasónak, mint a demográfiai folyamatok, a népesség iskolázottsága, a foglalkoztatás és munkanélküliség, a gazdasági növekedés, az államháztartás helyzete vagy a gyermekes családok jövedelmi viszonyainak alakulása. A szerzők közvélemény-kutatási adatok alapján bemutatják a felnőtt lakosság vélekedését néhány, a közoktatási politika számára fontos kérdésről. Kiemelt módon hangsúlyozzák a tartós demográfiai csökkenésből és a hazai népesség alacsony munkaerő-piaci aktivitásából fakadó kihívásokat, továbbá jelzik azokat a kockázatokat, amelyeket az államháztartás egyensúlyi zavarai jelenthetnek a közszféra egésze, ezen belül a közoktatás számára, és rámutatnak azokra a jövedelmi különbségek növekedésével és egyéb folyamatokkal összefüggő társadalmi anomáliákra, amelyek negatív módon befolyásolhatják az iskolai oktatás lehetőségeit.

A második fejezet, melynek szerzői Halász Gábor és Palotás Zoltán, a közoktatás irányítási viszonyait elemzi. Szintenként (országos, regionális/megyei, helyi és intézményi) mutatja be a magyar közoktatási rendszer irányításának legfontosabb jellemzőit, a vizsgált időszakra jellemző jelentősebb változásokat és a rendszert érő újabb kihívásokat. A fejezet kitér azokra a változásokra, amelyek a 2002-es parlamenti választások előtt és azok után történtek az irányítási felelősség tartalmában és ennek a különböző szereplők közötti megosztásában. E fejezet egyik legfontosabb üzenete az, hogy a kiterjedt intézményi és helyi autonómiával jellemezhető magyar oktatásirányítási rendszerben folyamatosan bővülnek és gazdagodnak azok az eszközök, amelyekkel az állam a közoktatás területén is érvényre juttathatja azokat az alapvető közpolitikai célokat, mint amilyen a minőség javítása vagy az esélyegyenlőség biztosítása. A szerzők rámutatnak a fenntartói irányítás erősségeire és gyenge pontjaira, továbbá hangsúlyozzák az intézményi szintű problémakezelési és alkalmazkodási képesség szervezeti és vezetési feltételeit. Elemzik az ez utóbbiakban bekövetkezett legfontosabb változásokat, kiemelve azokat a folyamatokat, amelyek a vizsgált időszak minőségbiztosítási és minőségfejlesztési kezdeményezéseihez kapcsolódnak. A fejezet bemutatja azokat az irányításhoz kapcsolható egyéb rendszereket is - ilyen például a közoktatási statisztikai és információs rendszer, valamint a pedagógiai szakmai szolgáltatások rendszere -, amelyek szerepet játszanak a közoktatási rendszerben zajló folyamatok szabályozásában, és hozzájárulnak a rendszer kormányozhatóságához.

A korábbi évekhez hasonlóan az irányításról szóló fejezetet most is a finanszírozásról szóló követi. Az olvasó itt szerezhet információt az olyan makroszintű jellemzőkről, mint a közoktatási kiadások nagyságának, reálértékének és összetételének, továbbá a nemzeti jövedelemből e területre fordított források nagyságának az alakulása. A fejezet szerzői, Balogh Miklós és Halász Gábor ismertetik a kilencvenes évtized elején kialakult hazai oktatásfinanszírozási rendszer alapvető jellemzőit, ezek legfontosabb változásait, és közlik a rendszer működését leginkább jellemző pénzügyi adatokat. Ezek közül elemzik például az önkormányzatok bevételeinek és kiadásainak alakulását, bemutatva és hangsúlyozva azt, hogy a helyi önkormányzatok általános gazdasági helyzete alapvetően meghatározza a közoktatás egészének anyagi helyzetét. A normatív támogatások mellett a korábbiaknál részletesebben foglalkoznak a növekvő jelentőségű központosított és kötött támogatásokkal, valamint az intézmények saját bevételi forrásaival, ez utóbbiakról egyedülálló kutatási adatokat is ismertetve. Részletesen foglalkoznak a decentralizált viszonyok között döntő szerepet játszó helyi aktorok (intézmények, intézményfenntartók) viselkedésével, és azokkal a tényezőkkel, amelyek e viselkedést befolyásolják. Ez utóbbiak közül kiemelt figyelmet fordítanak a pedagógusbérek 2002-ben történt jelentős mértékű megemelésére és az iskolafenntartás költségeinek ezzel összefüggő megugrására, illetve mindezekkel összefüggésben vizsgálják a fenntartói viselkedés jellegzetes létező és várható formáit. A fejezet kiemelt módon foglalkozik a közoktatás költséghatékonysági problémáival, sokféle - nemzetközi összehasonlító és területi - adatot közölve e kérdéskörről.

A negyedik fejezet, amely a közoktatási rendszer szerkezeti és intézményi jellemzőiről, valamint a rendszeren belüli továbbhaladásról szól, a korábbi évekhez hasonlóan most is a Jelentés legterjedelmesebb része. Az olvasó elsősorban itt szerezhet információt a közoktatási intézményrendszer legfontosabb változásairól, olyan alapadatok fényében, mint az intézmények, a tanulócsoportok, a pedagógusok, továbbá az egyes programokba belépő vagy azokat elvégző tanulók számának és arányának alakulása. Az itt bemutatott intézményi szektorok magukba foglalják az iskola előtti nevelést, az alap- és középfokú oktatást, továbbá a speciális és a kisebbségi, illetve nemzetiségi oktatást, a kollégiumi ellátást, a nem állami vagy önkormányzati intézményeket, valamint a felnőttképzésnek a közoktatáshoz kapcsolható elemeit. A fejezet szerzői, Lannert Judit és Mártonfi György gazdag nemzetközi összehasonlításra építve elemzik a magyar iskolarendszer szerkezeti feszültségeit, az iskolaszerkezetet érintő legfontosabb változásokat, ezek okait és várható hatásait. Felhívják a figyelmet azokra a - túlnyomó részben helyi döntések nyomán kibontakozó - strukturális átalakulásokra, amelyek eredményeképpen tovább erősödik a magyar iskolarendszer amúgy is erős szelektivitása, és folytatódnak a költséghatékonysági szempontból gyakran kedvezőtlen hatású szerkezeti változások. Kiemelten foglalkoznak az oktatási rendszerben zajló expanziós folyamattal, rámutatva az ezt kiváltó okokra, így például a társadalmi igények változásaira, e folyamat előnyeire, de hangsúlyozva az ezekkel szükségképpen együtt járó olyan problémákat is, mint amilyen a rendszer bizonyos szektorainak minőségromlása, a munkaerő-piaci feszültségek vagy az intézményfenntartási konfliktusok. Elemzésük alapján megfogalmazható az a következtetés, hogy a közoktatás szereplői, beleértve ebbe a családokat, az intézményfenntartókat, az iskolákat és a gazdaság érintett szervezeteit, gyakran információhiányban szenvednek, mivel a rendszer dinamikusan változik, ugyanakkor a megismeréséhez és a szabályozásához szükséges eszköz- és fogalmi rendszer nem fejlődik elég gyorsan. Gazdag képet adnak az egyes oktatási szintek közötti átmenet problémáiról, különös tekintettel az alapfokról a középfokra való átlépésre, valamint a közoktatás és az onnan kilépőket fogadó rendszerek kapcsolatára. A fejezet kiemelten foglalkozik az oktatás és a munka világa közötti kapcsolatok alakulásával, a gazdaság igényeinek a változásaival és az egész életen át tartó tanulásnak a közoktatásra gyakorolt hatásaival. Egyik legfontosabb üzenetének az tekinthető, hogy az egész életen át tartó tanulás politikája a közoktatás egészéről való gondolkodásunk átalakulását feltételezi: a figyelem az ellátást biztosító intézményekről a tanuló egyénre terelődik, és az egységes ellátáson belül egyre nagyobb teret kapnak az egyénre szabott megoldások. Sajátos előrehaladási stratégiák jelennek meg, megnő az egyéni döntések szerepe, és előtérbe kerülnek az ezekkel járó kockázatok mérséklését szolgáló korrekciós mechanizmusok.

Az előző Jelentéshez hasonlóan az ötödik fejezet most is mélyrehatóan foglalkozik a közoktatás tartalmi kérdéseivel. A szerző, Vágó Irén többek között bemutatja azokat a változásokat, amelyek a vizsgált időszakban a tartalmi szabályozás rendszerében bekövetkeztek, a meghatározó nemzetközi trendek fényében értékelve a hazai folyamatokat. Ez a rész arra utal, hogy az alkalmazkodást bénító, merev központi szabályozás és az iskolák magára hagyásának két rossz véglete között a kilencvenes éves során kialakult "tantervi inga" kilengése a 2000-es évek elejére lecsökkent, és körvonalazódtak azok a szabályozó eszközök, amelyek lehetővé teszik az oktatás minőségéért való állami felelősség érvényesülését a kiterjedt helyi és intézményi önállóság feltételei között is. A szerző a közoktatás különböző szintjeit és programjait követve - a tartalmi változások feltárását célzó intézményi szintű adatfelvételek eredményeinek felhasználásával - elemzi a vizsgált időszakban megfigyelhető tartalmi változásokat. Ezek az iskolai szintű folyamatok megragadását célzó, reprezentatív mintára épülő adatfelvételek, a decentralizált tartalmi szabályozás feltételei között, egyedülálló szerepet töltenek be a magyar közoktatás tartalmi sajátosságainak a megismerésében. A fejezet külön is elemzi két kiemelt terület, az informatika és az idegennyelv-oktatás helyzetét, az itt megjelenő fejlesztési programokat, rámutatva e téren Magyarországnak a nemzetközi mezőnytől való egyre nagyobb elmaradására. A szerző vizsgálja továbbá a tanulás fizikai környezetének és a tanulást közvetlenül segítő eszközöknek az alakulását, különösen részletesen elemezve a tankönyvpiaci folyamatokat. A fejezet önálló részben foglalkozik az oktatás tartalmi fejlesztését támogató programokkal, illetve a fejlesztési forrásokhoz való hozzájutást segítő alapokkal.

Ismét önálló fejezet foglalkozik az iskolák belső világával. Ennek szerzői Golnhofer Erzsébet és Szekszárdi Júlia, akik elemzik az iskolákon belüli viszonyok változásait, különös tekintettel a diákok és a pedagógusok, valamint a pedagógusok egymás közötti kapcsolataira, az ezeket jellemző jellegzetes konfliktusokra és a diákjogok érvényesülésére. Az iskolákon belüli folyamatok között kiemelt hangsúlyt kapnak a szervezeti viszonyok szabályozásának, a vezetésnek problémái, a szervezetfejlesztés, a szervezeti tanulás és az innováció kérdései. Az elemzés érinti a tanulás és a tanítás megszervezésének, az alternatív tanulási módszerek alkalmazásának a változásait. Az iskolákon belüli folyamatok mellett a szerzők foglalkoznak az iskolák és közvetlen környezetük kapcsolatával, a szülőkkel és az intézményekkel kapcsolatba kerülő más partnerekkel. E fejezet egyik legfontosabb üzenete az, hogy a decentralizált irányítás feltételei között az iskolák különböző szempontok mentén differenciálódtak, azaz ma már egyre többféle iskolai belső világ létezik. A pedagógusok egy része aktív, pedagógiai innovációkat kezdeményező, de jelentős hányaduk csupán elszenvedi a változásokat. Az iskolák meghatározó jellemzőjévé vált az alkalmazkodás, a környezeti kihívásokra való reagálás: a tanulókért folyó versenyben minden korábbinál jobban igyekeznek figyelembe venni a felhasználók igényeit, ugyanakkor alkalmazkodni próbálnak az új központi szabályozó eszközökhöz is. Az iskolák jelentős hányada a gyermekek számára nem jelent valódi életvilágot. Nem ritka, hogy a tanulókat erejükön felül megterhelő követelmények elé állítják az iskolák. Nagy különbség van az egyes intézmények között a gyermek- és ifjúsági kultúra befogadását tekintve is, a tanárok és a diákok között nemegyszer kulturális szakadék tátong, ami csökkenti a tanórai és a tanórán kívüli együttműködés esélyeit, az iskolai szocializáció eredményességét.

A hetedik fejezet a pedagógusokról szól. Az elemzés, melyet Imre Nóra és Nagy Mária írtak, foglalkozik a pedagógusszakmát érő hazai és nemzetközi kihívásokkal, a létszám és összetétel kérdéseivel, a foglalkoztatás és bérezés problémáival, valamint a pedagógusok felkészülésének és szakmai fejlesztésének témájával. A szerzők összehasonlítják a fejlett országok és Magyarország pedagógusellátottságának a helyzetét, illetve a pedagógusszakma összetételének az alakulását, és megállapítják, hogy bár az elmúlt évtizedben a közoktatásban dolgozó pedagógusok átlagos életkora kis mértékben emelkedett, ez hazánkban - ellentétben más OECD-tagállamokkal - a közeljövőben nem okozhat tanárhiányt. Kiemelik továbbá a nők arányának további növekedését a tanári munkaerőn belül. A bérezéssel összefüggésben arra hívják fel a figyelmet, hogy a 2002. szeptemberi béremelés jelentősen csökkentette a pedagógusok kereseti lemaradását, de ez előreláthatóan még kevés ahhoz, hogy a fiatal, egyetemi végzettségű férfi munkaerőt a közoktatásba vonzza, illetve a tanári pályán tartsa. Noha Magyarország lemaradása a pedagógusok bérezése tekintetében nagymértékben csökkent, ennek felszámolása további intézkedéseket igényel. A fejezet kiemelten foglalkozik a pedagógusképzés változásaival, hangsúlyozva azt, hogy ezek a felsőoktatás általános átalakulásának a tendenciáiba (tömegesedés, az egyetemi integráció) illeszkednek bele. A szerzők rámutatnak arra, hogy ebben a spontán folyamatok (például a hallgatói jelentkezések), illetve az intézményi autonómia hatásai a döntőek, a pedagógusképzés sajátos szempontjai kevéssé érvényesülnek, azaz a pedagógusképzés a felsőoktatás intézményi átalakulásában nem játszik meghatározó szerepet. Ennek egyik oka lehet a frissen végzett pedagógusok iránti viszonylag alacsony munkaerő-piaci kereslet, valamint az, hogy a közoktatás (gyorsan változó) igényeinek a képzésben való megjelenítésére kevés lehetőség nyílik, mivel a képzés szabályozásában jelentkező új, korszerű tendenciák az intézmények szintjén nem érvényesülnek kellőképpen. A szerzők szerint Magyarországon, részben a munkaerő-piaci helyzetnek köszönhetően, a nemzetközi tendenciákhoz képest csekély figyelem irányul a pedagógusok "betanító" képzésére, az iskolai alapú képzés formáinak keresésére. A magyar pedagógusképzés leginkább innovatív, nemzetközi figyelmet is kiváltó területe a továbbképzés. E téren komplex politikák valósulnak meg, amelyeknek része a folyamatok követése (monitorozása), akkreditációja és minőségbiztosítása.

A Jelentés korábbi kiadásaihoz hasonlóan most is önálló fejezet foglalkozik a közoktatás minőségének és eredményességének a kérdéseivel. Ennek szerzői, Horváth Zsuzsa és Környei László hangsúlyozzák a minőséggel és az eredményességgel kapcsolatos oktatáspolitikai célok előtérbe kerülését, utalva az ezekkel kapcsolatos itthoni és külföldi vitákra, az egymással polemizáló fogalomértelmezésekre. Különböző hazai és nemzetközi mérések adatait felhasználva - ezekről teljes körű információt nyújtva - több műveltségi területen is bemutatják a tanulói teljesítmények alakulását, kiemelt figyelmet fordítva a 2000-ben végzett PISA-vizsgálat eredményeire. Elemzik a 15 éves magyar tanulók viszonylag gyenge teljesítményének okait, rámutatva a teljesítményt meghatározó sajátos hazai tényezőkre, így a nemzetközi közösség által fontosnak tartott és a magyar oktatási rendszerben követett fejlesztési célok eltérésére, a magyar diákokra jellemző tanulási stratégiák hatására, a teljesítmény társadalmi meghatározottságára és a különböző programok (iskolatípusok) közötti nagy különbségekre. A korábbiaknál e fejezetben jóval nagyobb figyelmet kapnak a minőség és az eredményesség biztosításának gyorsan fejlődő új formái és eszközei, így a fenntartók által végzett intézményértékelés, az intézményi szintű minőségbiztosítás, a tanulók teljes körére kiterjedő diagnosztikus célú mérések vagy a "hozzáadott értéket" is figyelembe vevő értékelés. Mindezekről a szerzők számos, korábban nem közölt kutatási eredményt is bemutatnak.

A kötet kilencedik, zárófejezete a közoktatásban megfigyelhető egyenlőtlenségekről és a speciális igényű tanulók oktatásáról szól. A szerzők, Cs. Czachesz Erzsébet és Radó Péter az oktatási egyenlőtlenségek és a speciális igények különböző formáit azonosítják. Különösen részletesen foglalkoznak a tanulmányi teljesítményekben megjelenő egyenlőtlenségekkel, és - ugyancsak elsősorban a PISA-vizsgálat adatait felhasználva - elemzik ezek nagyságát és megjelenési formáit, vizsgálják ezek okait. Bemutatják a családi háttérnek, a területi és települési különbségeknek, a nemek közötti eltéréseknek, valamint a nyelvi és kulturális különbségeknek az iskolai teljesítményekre gyakorolt hatásait. A fejezet nagy nyomatékkal hívja fel a figyelmet arra, hogy a magyar iskolarendszerre más országok rendszereihez képest jóval nagyobb egyenlőtlenségek jellemzőek, amelyek az iskolázás során tovább nőnek, ami jelzi a magyar iskolarendszer rendkívül erős szelektivitását. A szerzők vizsgálják a bevándorlók és a kisebbségek sajátos oktatási helyzetét, ezen belül különösen a cigány tanulók oktatási problémáit. A speciális igényű tanulói csoportok közül foglalkoznak mind a fogyatékos gyermekek, mind a különleges képességűek oktatásával. Az egyenlőtlenségek bemutatása mellett figyelmet fordítanak azokra az oktatáspolitikai eszközökre is, amelyeket e probléma társadalmi kezeléséhez lehet használni, és ismertetnek néhány, e területen sikeresnek tekinthető hazai programot.

A Jelentés felépítését, megközelítésmódját és hangsúlyait tekintve többé-kevésbé tartottuk magunkat a korábbi években elfogadott szerkesztési elvekhez. Amint az olvasó a fentiekből is láthatja, a 2003. évi kötetben megtartottuk azt az előző kiadásnál először alkalmazott módszert, hogy az egyes fejezetek megírására önálló szerzőket kértünk fel. A szerkesztésnek e módja mellett a formai és tartalmi koherencia fenntartása szükségszerűen nehezebb, mint korábban, az első két kiadás esetében volt, amikor a szerkesztők háttérelemzések felhasználásával lényegében maguk írták a könyvet. Cserébe az olvasó a közoktatás folyamatainak többféle szakértői értelmezését és értékelését ismerheti meg. Így ugyanaz a téma, esetenként eltérő megközelítésben és eltérő értékeléssel több fejezetben is megjelenhet. Így például nem egy helyen történik utalás olyan, a szerzők mindegyike által fontosnak tartott közoktatási folyamatra vagy kutatási eredményre, mint amilyen a Comenius 2000 minőségfejlesztési program vagy az OECD által végzett PISA-vizsgálat. A fejezetek szerzői a szerkesztőbizottsággal együtt kialakított, előre rögzített tartalmi struktúrát követtek, megtartva a korábbi Jelentések elkészítése során kialakult, jórészt íratlan, stiláris szabályokat. A szerzők mindazonáltal nagyfokú szabadsággal rendelkeztek a rendelkezésükre álló háttéranyagok és adatok felhasználásában, a tematikus súlyok elhelyezésében és az elemzett folyamatok értékelésében. A szerkesztők a kötet értékének tartják a megközelítéseknek és az események interpretálásának azt a sokszínűségét, amely a 2003. évi Jelentést jellemzi. A szerzői közösség - e célból szervezett szakmai programokon, meghívott külső szakértők bevonásával - az elkészült fejezetek mindegyikéről szakmai vitákat folytatott, ami nagymértékben hatott a bemutatott témák meghatározására és ezek értékelésére. A szerkesztők ezért úgy érzik, nem túlzás azt állítani, hogy a Jelentés mögött viszonylag széles, a szűkebb szerzői közösségnél jóval tágabb szakmai kör véleménye található. Az egyes fejezetek megírásához a szerzők több mint negyven, általában neves oktatásügyi szakemberek és kutatók által írt háttértanulmányt használhattak fel (ezek címe a kötet irodalomjegyzékben található meg), különböző vizsgálatokból származó adatbázisokra támaszkodhattak (ezekről is található leírás a kötetben) és építhettek a hazai és nemzetközi közoktatási kutatások különböző helyeken publikált legfrissebb eredményeire.

A szerzők ezúttal is követték a Jelentés legfontosabb szerkesztési elvét: azt, hogy a bemutatott eseményeket és folyamatokat, illetve az ezekhez kapcsolódó értelmező és interpretáló megállapításokat, mindenütt, ahol ez lehetséges, konkrét adatokkal és pontosan megjelölt forrásokkal kell alátámasztani. E szerkesztési elvet megerősíti az, hogy napjainkban nemcsak a társadalmi folyamatok elemzése során, hanem az ezekre irányuló kormányzati politikák meghatározása és értékelése során is, egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert a mérhető indikátorok. A hazai folyamatok elemzését e tekintetben rendkívüli módon megnehezítette az, hogy éppen a vizsgált időszakban került sor a közoktatási statisztikai rendszer reformjára (erről a közoktatás irányításáról szóló 2. fejezet ad részletesebb tájékoztatást). E reform esetenként a statisztikai fogalmak újradefiniálását is jelentette, ami nagymértékben korlátozza a korábbi és az újabb adatok összevethetőségét. Különösen az oktatási rendszerről és a tanulói továbbhaladásról szóló 4. fejezet esetében kellett néha lemondanunk a kilencvenes évekre visszamutató idősorok bemutatásáról, illetve ott, ahol ezt mégis megtettük, az adatok értelmezése során többféle megszorítást kell figyelembe venni.

A Jelentés a korábbiakban is kiemelt figyelmet fordított a hazai folyamatoknak a tágabb nemzetközi kontextusba való belehelyezésére, az európai és globális trendek bemutatására és a hazai adatoknak nemzetközi összehasonlításban való bemutatására. Tekintettel arra, hogy a nemzetközi összehasonlító adatok a hazai statisztikákhoz képest mindig többéves késéssel jelennek meg, az ilyeneket tartalmazó táblázatokban és grafikonokban általában a kilencvenes évek végének adatait láthatjuk. Ezeket esetenként megpróbáltuk összevetni a legfrissebb hazai adatokkal, ez azonban csak korlátozottan volt lehetséges, mivel a nemzetközi adatközlések során gyakran a magyartól eltérő számítási módszereket alkalmaznak. Esetenként a nemzetközi szervezetek által közölt adatokban is előfordulnak eltérések, bár az utóbbi években komoly erőfeszítések történtek annak érdekében, hogy az adatgyűjtést és -feldolgozást összehangolják (például az OECD, az Európai Unió és az UNESCO esetében). A nemzetközi adatokat tekintve érdemes külön is felhívni a figyelmet a Jelentésben felhasznált két legfontosabb forrásra: az egyik az OECD által évente kiadott "Pillantás az oktatásra" (Education at a Glance), a másik az Európai Unió közoktatási információs szervezete, az Eurydice által kiadott "Az oktatás európai alapadatai" (Key Data on Education in Europe).

Abból kiindulva, hogy a Jelentést egyre gyakrabban használják háttéranyagként a felsőoktatásban, a pedagógusok és közoktatási vezetők továbbképzésében, sőt a felsőoktatás egyéb olyan ágaiban is, mint az általános társadalomtudományi képzés vagy a különböző közpolitikai területekkel foglalkozó kurzusok, a korábbiaknál is nagyobb figyelmet fordítottunk a szövegben használt fogalmak és a bemutatott összefüggések magyarázatára. Az olvasó a szövegben több helyen találkozik olyan keretes írásokkal, amelyek egyik célja éppen a képzésben való felhasználás segítése. Gyakran ezeken belül történik meg bizonyos fogalmak ismertetése és értelmezése, ugyanakkor ezek más funkciót is betölthetnek: például lehetőséget nyújtanak konkrét példák vagy kezdeményezések bemutatására vagy a szöveg gondolatmenetébe kevésbé illeszkedő, de annak megértését segítő egyéb háttér-információk közlésére.

A korábbi kötetekhez hasonlóan az egyik legnagyobb szerkesztői dilemmát ezúttal is az új és az ismétlődő elemek megfelelő arányának a megtalálása okozta. A szerkesztői szándék az volt, hogy az olvasó lehetőleg mindent egy könyvben találjon meg, és ne kelljen egy-egy kérdés miatt a korábbi kiadványokat fellapoznia. Ugyanakkor arra is tekintettel kellett lenni, hogy a Jelentés olvasói a megelőző kiadásokhoz képest új információkhoz kívánnak hozzájutni, és hogy a korábbi kiadványokhoz az Országos Közoktatási Intézet honlapján (http://www.oki.hu/) keresztül bármikor hozzáférhetnek. A szerkesztők megpróbáltak e két szempont között egyensúlyt tartani: egyfelől tehát arra törekedtek, hogy az olvasó lehetőleg ennek az egy kötetnek a kézbevételével is minden alapvető információt megkaphasson, ugyanakkor az információk minél nagyobb hányada olyan legyen, amely nem szerepelt a korábbi kötetekben. Ezért, ahol ez nem indokolt, nem ismételjük a korábbi Jelentésekben közölteket, hanem egyszerűen hivatkozunk ezekre.

Ezúttal is külön fel hívnunk az olvasó figyelmét a kötetben található terjedelmes függelékre, amit a Jelentés egyik legfontosabb részének tartunk. Ezt akár a szövegtől független, önálló adattárként is lehet használni, de a fő feladata a szerzők által az egyes fejezetetekben megfogalmazott megállapítások alátámasztása. Emiatt a könyv alapos olvasása feltételezi a főszöveg és a függelék közötti gyakori közlekedést. A fejezetek szövegébe ritkán kerültek táblázatok: itt elsősorban az elemzett tendenciákat és a fontosabb változásokat szemléltető ábrákat és grafikonokat helyeztünk el, amelyek nemegyszer a mögöttes adatok közül csak a legfontosabbakat szemléltetik. A szövegben szereplő ábrákhoz és grafikonokhoz csaknem minden esetben tartozik részletes táblázat is, amelyet az olvasó a függelék fellapozásával találhat meg. A függelék táblázatait ezúttal úgy számoztuk, hogy azok egyértelműen köthetőek lehessenek az egyes fejezetekhez. A függelékben csak olyan táblázatok szerepelnek, amelyek a szövegben közölt megállapításokat támasztják alá. Ezekre a fejezetek szövegében hivatkoznak a szerzők, és a függelékben található sorrendjük megfelel a rájuk való első hivatkozás sorrendjének.

A kötetet, a korábbi évekhez hasonlóan kiegészíti a felhasznált irodalom és az elemzett adatbázisok leírása. A felhasznált irodalom kizárólag olyan tételeket tartalmaz, amelyekre valamelyik szerző a szövegben közvetlenül hivatkozik, ezek gazdagságának és nagy számának köszönhetően azonban ez az oktatáskutatás különböző területein bibliográfiaként is jól használható. Forrásként gyakran jelenik meg közvetlen hivatkozás bizonyos adatbázisokra: általában akkor, ha a szerző közvetlenül ezek feldolgozásával jutott a közölt adatokhoz. Itt is felhívjuk az olvasó figyelmét a fejezetekben található kereszthivatkozásokra. A kötetben való eligazodást ezeken felül a ábra- és táblázatjegyzék, továbbá a rövidítések jegyzéke segíti.

A kötet HTML formátumban az Országos Közoktatási Intézet honlapján keresztül is elérhető (http://www.oki.hu/jelentes). Az elektronikus változat a könyvhöz képest számos előnnyel jár, mivel abban a hivatkozások hipertext formátumban jelennek meg, és ez lehetővé teszi a szöveg különböző pontjainak, a hivatkozott adatoknak és forrásoknak a gyors megtalálását. A korábbi évekhez hasonlóan a magyar kiadást követően elkészül a Jelentés rövidített angol nyelvű változata is, amely ugyancsak elérhető az interneten keresztül. E kiadvány tehát mindenki számára hozzáférhető, ugyanakkor bármely részének vagy az itt közölt adatoknak más helyeken való felhasználásához a szerzők és a szerkesztők csak a Jelentésre való pontos hivatkozás megjelölése esetén járulnak hozzá. Fontos hangsúlyozni: az egyes fejezetek a szerzők álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül fejezik ki sem a kiadást támogató Oktatási Minisztérium, sem a kötetet kiadó Országos Közoktatási Intézet hivatalos véleményét.

A szerkesztők ezt az alkalmat ragadják meg arra, hogy köszönetet mondjanak mindazoknak, akik a könyv létrehozásában közreműködtek. A fejezetek és az ezeket megalapozó háttértanulmányok szerzői, a szerkesztőbizottság tagjai és a szöveggondozásban közvetlenül részt vevő munkatársaink mellett külön is meg kell köszönnünk mindazok hozzájárulását, akik a kötet előkészítése során szervezetett szakmai vitákban elmondott véleményükkel és gondolataikkal segítették a kötet megszületését. A Jelentés a magyar közoktatásról 2003 valamennyiük közös erőfeszítésének eredménye.

Végül arra kérjük az olvasókat, hogy esetleges megjegyzéseiket, kritikai észrevételeiket juttassák el akár közvetlenül a szerkesztőknek küldött elektronikus levélben (lannertj@oki.hu), vagy az OKI honlapjának vitafórumára, vagy akár az Országos Közoktatási Intézet postacímére (1364 Budapest, Pf. 120) küldött hagyományos postai levében.

Budapest, 2003. július 15.

A szerkesztők