4.

Tegyük fel – mindig a régi társadalom életét és arányait szem előtt tartva –, hogy egy vagy több muzsikus hosszabb ideig működik egy helyen. Legelső következménye ennek minden társadalomban, akár van zenei érzéke, akár nincs, hogy ennek híre fut, köztudomásúvá lesz, érdeklődést kelt. Annak, hogy muzsikájához mások is hozzájuthassanak, kétféle módja kézpzelhető: vagy eljönnek szomszéd, esetleg távoli helységekből is zenét hallgatni, vagy a muzsikust, illetve muzsikusokat viszik el, kérik kölcsön más rezidenciák. A magyar udvarok életében mindkettő előfordult: az előbbire ugyan nincs adatunk, de ha meggondoljuk, hogy Bethlen Gábor és Thököly Imre fejedelmek idején messzi országokból hozatnak jó zenészeket, könnyű feltételeznünk; az utóbbit számos adat igazolja.214-3 Idézzük itt az egyik ismertebbet, azt a levelet, melyben Bethlen hárfást kér Esterházy Miklóstól (Gyulafehérvár, 1619. jan. 12.)214-4: „Jóllehet ennekelőtte állapatunk szerintt kwlső orszagokbeli idegen nemzettbőll álló Musicusoknakis szeritt teuén, Udvarunkban fizetéswnkön tartottunk; Mindazaltal cziak szintén ezelőtt nem sok wdővell nemelliek Attiok Anniok és egieb attiokfiay temetésekre s egieb dolgokra tőlwnk ell bucziuzuan elis mentenek; És heliekben, ugi vagion, hogi vyab Musicusokértt idegen országokban elis kwldöttwnk; mindazáltal az wdőnek rövid voltahoz képest érkezések felől reméntelenek levén; keriwk kegielmedett szeretettel, Eggy héty szolgálattra, cziak szinte a maga Harfassatt bocziassa ide. Kgmedet assecuralliuk, a lakodalom utan ismett Kgmedhez bátorságossan viszsza kesértetthiwk; Munkája a Jambornak heaban nem leszen…” De ugyanúgy kérnek el városi muzsikusokat is; példa rá Bethlennek egy másik levele Gochmaizter Kálmán szebeni főbíróhoz214-5: „…előttünk álló lakodalom napjára több városakból is akarván musikásokat ide hívatni, Kegyelmedet intjük sőt kedvesen is veszszük onnat is Zebenből német Virginás Györgyöt több musikásokkal virginajával regalliával edgyütt ezen levelünk megadó emberünkkel küldje mindjárást ide…” (1615. febr. 10.)

Az ilyen „keresletnek” az a következménye, hogy a muzsikusok értéke növekszik; s ha zenéjüket megkedvelik, megjelenik az a törekvés, hogy a zenei, elsősorban hangszeres kultúra állandóvá és rendszeressé legyen. Ezzel elérkeztünk ahhoz az állapothoz, amikor az elszórt jelenségek között összefüggés támad, mikor az izolált kísérletezésekből rendszeres gyakorlat alakul, a vegetálásból kultúra lesz. Mert az ilyen rendszeresség többféle irányban érezteti hatását. Elsősorban is, a zenei kultúra jelentősége emelkedik. Hogy ez a jelentőség centrális lesz-e vagy lokális, azt azok a körülmények döntik el, {215.} melyeket az imént már röviden érintettünk. Ha valamely rezidenciális zenekar játéka vagy programja oly vonzó, hogy a szomszéd területek lakossága el-ellátogat hozzá, akár azért, hogy zenéjére táncoljon: centrális jelentőségűvé lesz a zenekar. Ha ilyen hírnévre, kedveltségre nem tesz szert, megmarad lokális tünetnek. A rendszeresség legfőbb követelménye az állandó apparátus. Az erre irányuló törekvést elég korán, már a Báthori- és Bethlen-udvar alkalmi együtteseiben megtaláljuk. Az időnként mutatkozó hiányok pótlására két mód van: egyik, hogy külföldről hozatnak zenészeket; másik, hogy itthon nevelnek használható instrumentalistát. Valóban, ekkor már megjelenik a zenei nevelés, nevezetesen a hangszeren: lant-, hegedű-, trombitajátékra való nevelés rendszeres gyakorlata. Ha ez az elv, mint szükségszerűség, már kialakult, önként következik belőle a zenei életnek bizonyos elsőfokú, kezdetlegesen meginduló függetlensége. Sok körülménytől függ, mennyire bontakozik ki, érvényesülhet-e egyáltalán: túllépi-e a zenei együttes az alkalomszerűség s a mulattatás kereteit; lehetnek-e az együttes tagjai anyagilag, társadalmilag annyira függetlenek, hogy praxisukat önálló kezdeményezéssel irányítsák. Vagyis eljut-e az egész gyakorlat a felszabadult önállóságig, vagy legalább az alkalmi művészet fogalmáig? Akár megteszi ezt az utat, akár megáll a félúton: tény, hogy a rendszerességből bizonyosfokú konzerválódás ered, apparátus, külsőségek, formák, a zenei együttes és játék kereteinek maradandóbb megállapodása –, megjelenik a tradíció; kezdetben bizonyára csak általános formák, később talán a belső tagozódás, a tartalom tradíciója is. Az ilyen gyakorlat már mindenképp melegágya az önálló termésnek; a rendszeres összejövetelek, alkalmi zenekarok, mulattató együttesek játszanivalót kívánnak, sokáig ugyanazt, de aztán mást – s ezt a programot elő kell teremteni valahonnan. Valószínűleg sok lesz az idegenből áthozott anyag; de ha a helyi szükségletek szaporodnak s főként, ha specializálódnak, akad lassanként önálló, helyi termés is, előbb tán csak önálló alkalmazású átvett gondolat, idővel önálló gondolat is, mely lassanként tudatára ébred a maga külön értelmének, minden mástól elütő hangjának, jelentőségének, s azontúl önmagából épít, nem az idegenből. Ez volna a rendszeres zenei élet kibontakozó stádiumának végső, továbbmutató foka: többé-kevésbé önálló gyakorlat s kialakuló tradíció keretei között, állandó apparátusra támaszkodó zenei termelés megindulása.

Ezen a ponton fel kell ismernünk, hogy az egész folyamatnak megvannak a maga végig követhető példái és analógiái a régi nyugati műzene történetében. Ott a XIII. és XIV. század folyamán következik be, hogy a vándor muzsikusok városokban és rezidenciákon, védett helyeken telepednek le s ott, részben patrónusok oltalma alatt, társulatokká szerveződnek. Így alakulnak meg „confrèrie des ménestriers” és „Bruderschaft der Spielleute” nevek alatt az első nyugati instrumentalista szervezetek; megjelenésük döntő lépés a hangszeres műzene kialakulásához vezető úton, mert a városban vagy várban való megtelepedéssel s az állandó szervezettel egyidőben a rendszeres együttzenélés kezdetét is jelenti. A XV. és XVI. század már a nagy udvari zenekarok virágzásának és a városi zenekarok kibontakozásának kora. Ekkor születik meg az új zenekari irodalom.

{216.} Mielőtt az átalakulás további menetét követnők, pillantsuk át, hogy a felsorolt eredmények közül melyek és hogyan következnek be a magyar rezidenciák zenei életében.