8.

A 2. pont a „fogásnóták”-ról szól. Az asztali zenének maga az étkezés rendje szabott keretet; az összefüggő, nagyobb kiterjedésű alkalmi kompozíciók helyett itt szinte magától kínálkozott az egyes fogások idején játszható rövid darab, amilyen például a XVI. század német szvit-zenéjében is otthon volt (ilyen alkalmakra írt táncdarabokat látnak el szöveggel többek közt az augsburgi „Tafelkonfekt”-ben 1773–1737, mely egyes szakaszait még „Tracht”-nak nevezi); a keretnek ez a szűkreszabottsága még a XVIII. század asztali zenének szánt kamarazenéjén (például Mozart fúvósdivertimentóin) is megérzik. A rezidenciák asztali zenéjének állandósulásával az a szokás honosodott meg, hogy az egyes fogásokhoz határozott darabokat játszottak; legalább a főfogásoknak, úgy látszik, korán megvolt a maguk hagyományos kísérő zenéje s az egyes fogások neve lassanként átragadt a zenedarabokra, talán egyszerűen a dallamokra, melyek hozzájuk szegődtek. Apor nem ír erről a szokásról, csak futólagosan jegyzi meg a lakodalmak leírásában, hogy „az étkek nagy muzsikaszóval béhozták”;228-32 de nyoma van Gyöngyösinél, „Mars és Bacchus egymással való viaskodásárul” szóló, valószínűleg 1660 körül írt versében (11. strófa, Bacchus zenészeinek leírása):228-33

Hijják a’ hegedűst edgyütt a’ Dudással,

Cytharas, Cimbalmos, Lantos, virginással,

Vonnyanak egy notát Tehén hus fogással…

És talán ugyanez a dallam (mindenesetre ugyanez a „műfaj”) az, mely „tehénhúsnóta” néven szerepel később, Forgách Simon grófnak Bercsényi zenészeiről szóló említésében: „Bercsényi bátyám is szereti, ha muzsikásai a tehénhúsnóta mellett el tudják vonni a Rajta kuruc táncot”228-34 De maga a „káposzta-nóta” is, melyet a „Wahrheitsgeige” említ, feltűnik Speer Dániel Ungarischer oder Dacianischer Simplicissimus-ának 29. fejezetében:228-35

deß Abends fragte ich beym Essen den Spielmann / oder Ungarischen Musicanten solte ich sagen / (der zu jedem Gericht oder Tractament seine besonderbahre Nota oder Sonata, zu spielen wuste als zum Saur-Kraut die Saur-Kraut Sonat, die Hus sonat, zur Ganß. Die Petzina oder Peschienia sonat oder nota zum Bratens und consequenter auf jede Tracht eine sondere sonat,) woher dieser Tantz der 300. Wittfrauen den Namen / der gab mir folgenden Bericht; als ein hoch berühmter und beliebter Hof und Cammer-Musicus mit seinem Herrn Camerrathen dem Bock-Pfeiffer / …

{229.} (Az utolsó megjegyzés azért figyelemreméltó, mert, úgy látszik, azokra a legkisebb együttesekre utal, melyek a főnemes szűkebb udvari környezetéhez tartoztak s urukat útjain is elkísérték. Itt kétségkívül hegedűsről és dudásról van szó. Thököly egyik levelében hegedűst és virginást említ:229-36 „Itt sok dolgunk lármánk is van ottan-ottan az körül való végházbeliekkel, tegnapelőtt estve felé, hogy ide szállottam egyik hegedűsömet virginásostúl, gyalog vice-hadnagyomat hét veres hajdummal s két veresben járó katonámmal elkapták az putnoki s fileki vitézek; ha ember lehetek visszaadom a kölcsönt”.)

Hogy Simplicissimus a fogás-nótákat mint különlegességet említi fel, talán azt igazolja, hogy az asztali zenének ezek az ételnevekkel jelölt, specializált formái magyar sajátságnak tűnhettek fel előtte. De ez a magyar divertimento-irodalom, úgy látszik, korán megállapodott a legszűkebb keretek között és nem lett külön, újabb műzenei próbálkozások kiindulópontjává. Maga a szokás, az „asztali nóták” előadása, még sokáig élhetett a gyakorlatban s különösen improvizált „cikornyáival” tűnhetett ki; ezzel a vonásával kapcsolatban említi Brassai Sámuel, Liszttel való polémiájában (Magyar- vagy czigány-zene? Kolozsvár, 1860. 53. l.), hozzátevén, hogy „némi bárdolatlan potpourri féle egyveleg volt” és hogy „helyét most már jobban bétanult operadarabok foglalták el”.