| K. Farkas Cl.: Zsidótörvények | TARTALOM | Szerzők |
Mózessy Gergely
A katolikus egyház Magyarországon a második világháborút megelőző években jól kiépített ifjúsági lelkipásztorkodással rendelkezett. Az ifjúság társadalmi és szociális helyzetének messzemenő figyelembevételét a rendszer differenciáltsága is mutatja. Az alsó- és középfokú iskolákban mindenhol jelen voltak a hittanárok, az iskolapad védettségéből kikerülteket pedig egyházi vezetésű egyesületek célozták meg. Így pl. az agrárifjúság megszervezését a KALOT és a KALÁSZ, a munkásfiatalság összegyűjtését a Keresztény Ifjak Országos Egyesülete (KIOE) kezdte meg, míg a Szent Zita-körök a városokba kerülő cselédlányokat tömörítették.[1] Az egyetemisták lelkigondozása öltött szilárd formát legkésőbb. Talán ezért sem foglalkozott a megelőző évtizedekben politikai okokból amúgy is szűkös határok közé szorított egyháztörténet-írás a kérdéssel, míg a baloldali felsőoktatás-történet legfeljebb egyes intézmények monográfiájában tett említést az egyetemi lelkészekről, erősen torzítva szerepüket.[2]
Az első komolyabb központi kísérletnek az egyetemi hallgatók tömörítésére a ciszterci Bitter Illés által 1921-ben alapított korporatív szerkezetű EMERICANA-t tekinthetjük. Ez a csoport azonban hamarosan átstrukturálódott, és a keresztény középosztály tömegszervezetévé kezdett válni - és a negyvenes évekre súlyos identitás-zavarba került.[3] Helyi kezdeményezésre is alapultak kisebb katolikus diákegyletek, de nem nagy számban. A csúcsszervként működő Katolikus Diákszövetség (KDSz) 1946-ban 45 tagegyesülettel rendelkezett, ezeknek nagy része azonban még középiskolákhoz kötődött. Az egyetemek és főiskolák egyesületi élete túlontúl fővárosközpontú volt: mindössze 15 csoport volt vidéki, s ebből is nyolc az egyes szemináriumok kispapjait tömörítette. Sok egyesület a - prefektus-lelkésszel amúgy ellátott - kollégiumok alapvetően zárt, saját szerveződése volt.[4]
Az egyetemek és főiskolák diákjainak összegyűjtését még bajtársi egyesületek kísérelték meg, ezeknek azonban vajmi kevés köze volt az egyházhoz: a jobboldali politikai struktúrákhoz kötődtek inkább. Mindenképp megállapíthatjuk tehát, hogy a legmostohább helyzetben épp a legkiválóbb képességű ifjak voltak. Ha továbbtanulásuk nem a szülőhelyükön történt, a hagyományos egyházi keretektől is eltávolodtak. Különösen abban az esetben, ha nem kerültek kollégiumba - márpedig a férőhelyek száma a tárgyalt korban sem volt túl nagy.
A helyzet igazi tragikuma abban rejlett, hogy Európa-szerte már a század elején felfigyeltek az egyetemi ifjúság lelkigondozásának speciális igényeire. Michael Faulhaber bíboros, müncheni érsek már 1915-ben leírta Zeitfragen und Zeitaufgaben című könyvében: "Csak egy speciális, anyagi gondtól mentes papi erő találhat időt, hogy az egyetemi hallgatók látogatására korlátlan fogadóórákat jelölhessen ki, baráti érintkezésben megtárgyalja hivatási s egyéb személyes kérdéseiket, vallási s erkölcsi konfliktusok s lelki lehangoltság idején kezét nyújthassa, adott esetben irgalmas szamaritánus lehessen az összetépett fiatal erők romhalmaza fölött, az egyetemi lakáshivatal s a nagy anyagi nyomort enyhítő segítőpénztár kiépítésében közremunkálkodjék, egyéb egyetemi városokban dolgozó kollégáival, a középiskolák hittanáraival s természetesen a plébániai pasztorációval is érintkezést tarthasson fenn."[5]
Zürichben már 1910-ben saját lelkipásztora volt az egyetem és a politechnikum hallgatóinak. A harmincas években Németország 20 egyetemi városában működtek Studentseelsorger-ek, a szomszédos Ausztriában pedig Bécsben és Innsbruckban volt rendszeresítve ilyen tisztség.[6]
Egyetemi hitszónokok
Azért teljes mértékben nem maradtak pap nélkül hazánkban sem az egyetemisták. Már a jezsuita akadémiákon kialakult az a szokás a XVIII. században, hogy ún. hitszónokokat rendeltek az ifjúság szolgálatára, akiknek feladata a vasárnapi szentmisén a diákok érdeklődését különösen szem előtt tartó prédikációk (exhortatio-k) mondása volt. A Pázmány alapította egyetemen 1795-től van nyoma hitszónok működésének. A hitszónoki feladatokat 1802-től a Bölcsészettudományi Kar vallásbölcseleti tanszékének tanára látta el hivatalból. Így a tanszék dualizmus-kori (1868) leépítésével együtt jó időre a hitszónoklatok is megszűntek.[7] Csak 1897-ben vetette fel a Hittudományi Kar a exhortatori intézmény felújításának gondolatát. A gigantikus méretű kari reformba ágyazott lépés azonban csak lassan, sok késéssel történt meg: 1908 őszén kapta meg kinevezését az újonnan létrehozott hitszónoklattani tanszékre és a vele összekapcsolt hitszónoki állásra Glattfelder Gyula. Később Wolkenberg Alajos, Vass József és Tóth Tihamér követte e tisztségben, rövid ideig helyettesként ellátta a hitszónoklatokat Saly László és Artner Edgár is.[8]
A hitszónok feladata az volt, hogy a szorgalmi időszak idejére eső vasárnapokon és nagyobb ünnepeken (Mindenszentek, Kisboldogasszony, Gyümölcsoltó Boldogasszony és Áldozócsütörtök napján) az egyetemi csendes szentmise után prédikáljon. Felügyeletet felette a Hittudományi Kar gyakorolt a mindenkori dékán személyén keresztül. A rektor gondoskodott arról, hogy az egyetemi istentisztelet kellő propagandát kapjon, az egyetemi templom gondnoka pedig az egyházi főhatósággal tartotta a kapcsolatot, értesítve azt a szentmise időpontjának esetleges változásairól, amely az ideális időpont keresése miatt gyakran megesett.[9] A budapesti tudományegyetemen kívül az egri joglíceumban és a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen működött e század huszas éveiben hitszónok.[10]
A hitszónoklat válsága
A harmincas évek közepére Budapesten egyre többen átérezték a hitszónoki munka megfáradását. Az ok elsősorban vallásszociológiai: az ifjúság bennsőségesebb vallásosságra vágyott, személyesebb hangvételre, intimebb közelségre, s ezt a szószék távolságából már nem lehetett megadni. A változás Budapesten volt a legszembetűnőbb: a fővárosi intelligencia tódult az egyetemi templomba Tóth Tihamér prédikációira - melyeket rendszeresen közvetített az ekkoriban újdonságnak számító rádió is -, de egyetemi polgárt csak elvétve lehetett látni...
A válságjelenségek egyértelműek voltak. Tóth Tihamér, aki egyébiránt az ifjúsági lelkipásztorkodás szakértőjének számított, érzékelte is ezt, de újonnan meghódított közönségét sem hagyhatta cserben. Ráadásul a hitszónoki állással összekapcsolt tanszéket gazdasági okokból 1934-től már leépíteni igyekezett a Hittudományi Kar, így mindenképpen új pasztorációs formát kellett találni.[11]
Egyetemi lelkész kinevezése Budapesten
A Szent Imre Szenátus pasztorációs kérdésekkel foglalkozó terjedelmes memoranduma mutatott kivezető utat ebből a helyzetből. Beadványukban, melyet a pesti egyetem rektorának, a vallás- és közoktatásügyi miniszternek és a hercegprímásnak juttattak el az egyetem fennállásának 300 éves jubileumán (1935-ben) kifejtették elképzelésüket, melynek értelmében két egyetemi kápláni állás lenne létesítendő, melyeket egy jezsuita és egy esztergomi egyházmegyés világi pappal kéne betölteni. Ezzel a gesztussal adózna az egyetem történetének két meghatározó egyházi hatósága felé.
"Az egyetemi káplánok kötelessége volna vasár- és ünnepnapokon felváltva diákmisét mondani, exhortálni, gyóntatni, évenkint egyszer lelkigyakorlatot tartani, a rendszeres lelki gondozásban nem részesülő ifjúság valláserkölcsi kötelességét ellenőrizni, az ifjakat egyénileg pasztorálni, hitvédő és hitbuzgalmi könyvekkel ellátni, fogadóórákat tartani, az ifjúság szociális érdekeit szolgálni, a diákjóléti intézmények munkájában közreműködni, a kat. ifjúsági egyesületek s az A.C.[12] mozgalmaiba bekapcsolódni, s ezzel a laikus apostolság mindinkább térthódító törekvéseit előmozdítani, végül az ifjúságot izzó nemzeti érzésre nevelni s az egész vonalon dokumentálni, hogy a katolicizmus éppen a Pázmány Péter Tudományegyetem keretében oldja meg legjobban egyetemes magyar missióját."[13] Szemmel láthatóan stílusváltásról van szó: az ifjúsági lelkipásztor fő feladata a személyes jelenlét és elérhetőség, mely a hitszónokokra nem volt jellemző.
A memorandumról hosszú egyeztetés kezdődött a címzettek között. Elvetették a két állás koncepcióját - noha a hallgatók száma indokolta volna -, s a kinevezendő lelkész rendi illetve egyházmegyei hovatartozásával kapcsolatban sem kívántak megkötéseket alkalmazni. A "káplán" megnevezést is többen kifogásolták, mondván: a mindennapos szóhasználat szerint a káplán segédlelkész, feltételez léte tehát maga felett egy plébánost, egyetemi plébánia létesítése azonban kánonjogi értelemben nóvum.[14] Végül 1936 őszétől két évre, kísérleti jelleggel dr. Várkonyi Fidél ciszterci szerzetes nyert megbízást az egyetemi lelkészi tisztség ellátására, melyet az alábbi módon írt körül az Egyetemi Tanács:
"1./ az egyetemi káplán lakjék valamelyik kollégiumban.
2./ vasárnaponként lehetőleg valamelyik kollégiumban misézzen. [ami azért érthetetlen, mert a kollégiumoknak volt lelkésze...]
3./ mindennap reggel nyújtson alkalmat az egyetemi templomban a szentgyónás elvégzéséhez.
4./ minden hétköznap 11-12 között tartson fogadóórát az egyetem központi épületében rendelkezésére bocsátott helyiségben.
5./ igyekezzék a lehetőségekhez képest minél többször megjelenni az ifjúsági egyesületekben és összejöveteleken.
6./ ezenkívül törekedjék kapcsolatot létesíteni az ifjúsági egyesületeken kívül álló hallgatókkal."[15]
Közben Tóth Tihamér folytatta a hitszónoklatokat... Zavaros és feszült volt az újonnan létesített és a már hagyományosnak tekinthető diákpasztorációs tisztség viszonya. A lelkész, aki a prédikálás hathatós eszközét nélkülözve csak nehezen tudott a diákság közelébe kerülni, új egyetemi kápolna létesítése érdekében tett lépéseket, de kezdeményezése nem talált kellő támogatásra. Sikeresnek is mindössze fogadóóráit minősítette évvégi jelentésében Várkonyi Fidél.[16] A helyzet a két tisztség összevonásával oldódott meg 1938 végén, Tóth Tihamér veszprémi püspökké történt kinevezése után. Az egyetem tovább szűkülő költségvetése sem nyújtott lehetőséget két külön tisztség dotálására. Az egyesített hitszónok-lelkész örökölte mindkét elődjének pasztorációs feladatait: a korábban a hitszónok számára rögzített időpontokban szentbeszédet kellett tartania; a korábbi lelkészi funkciókból is csak a nehezen megvalósítható vasárnapi kollégiumi misézés megkötése maradt el. Munkájáért a lelkész kényelmes megélhetést biztosító tiszteletdíjat kapott, valamint szállást és ellátást az egyik egyetemi kollégiumban, cserében viszont kollégiumi prefektusi feladatok ellátására is vállalkoznia kellett. Péterffy Gedeon 1939. február 1-jei hatályú kinevezése már erre az összevont tisztségre történt.[17]
A többi egyetem és főiskola
Még csak gyermekcipőben járt az egyetemi lelkészség intézménye, mikor a benne rejlő lehetőségekre felfigyeltek a történeti egyházak is. A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület vezetősége 1937 decemberében juttatott el kérvényt a minisztériumhoz, hogy hasonló szervezeteket hozhasson létre a három legnagyobb felekezet országszerte az egyetemeken és főiskolákon. A minisztérium körkérdést intézett az öt egyetem rektorához, majd konzultált a hercegprímással is, aki elvben nem ellenezte a javaslatot, mindössze azt tartotta fontosnak hangsúlyozni, hogy a Pázmány Péter Tudományegyetem lelkészsége történeti jogon, speciális fejlődés eredményeként jött létre, ezért precedensül újabb lelkészségek alapítására a katolikus egyház számára sem szolgálhat.[18] Komoly gondot okozott ugyanis a megszervezendő lelkészségek egyházjogi helyzetének definiálása, és súlyos kánonjogi problémát rejtett az egyetemi lelkésznek, mint papi személynek az egyetem, mint világi testület részéről történő ellenőrzése. A Pázmány Péter Tudományegyetemen a katolikus alapítás ténye miatt, illetve a Hittudományi Kar léte és felügyelete révén ez a nehézség áthidalható volt, merőben más azonban a teológiai karral nem rendelkező egyetemek és főiskolák helyzete.
A fentieken túl a kultusztárca állandó pénzzavara játszhatott még szerepet abban, hogy minden jószándék ellenére is csak jelentős késéssel indulhatott meg a diákpasztoráció a felsőoktatás más intézményeiben. Elsőként a második bécsi döntéssel Magyarországhoz csatolt Kolozsváron 1941 őszén. A Ferenc József Tudományegyetemet a kultusztárca presztízs-okokból európai színvonalú, modern, természettudományos képzést is adó intézetté fejlesztette - s a modernség kritériumai közé tartozott a hallgatók lelkigondozása is.[19] 1942-ben a Műegyetemen és a Képzőművészeti Főiskolán kezdte meg munkáját lelkész.[20] 1943-ban Szegeden is megkezdődtek a tárgyalások a minisztérium és a püspökség között, de Glattfelder Gyula püspök halála és az új püspök, Hamvas Endre tájékozatlansága miatt ezek elhúzódtak, ami csaknem végzetesnek bizonyult. A front előbb ért a városba, minthogy a kinevezést meg lehetett volna tenni.[21]
A háború befejezése után várható volt, hogy a tanintézetek ideológia harcok színtereivé lesznek. Mindszenty József prímás ezért elődeinél nagyobb figyelmet fordított az egyetemek világára. Ösztönzésére az Actio Catholica hatalmas szervező munkát végzett. Az. A. C. ifjúsági titkára, később igazgatója, Szappanyos Béla testközelből ismerte a feladatot: ő volt a Műegyetem első lelkésze... A munka eredményeképpen 1945-46 fordulóján az ország minden egyetemére és a főiskolák többségébe került - a hivatalos terminus szerint -: "a katolikus hallgatók lelkigondozásával megbízott felelős lelkipásztor". A korábban feszegetett kánonjogi probléma áthidalására ugyanis az a megoldás alakult ki, hogy a lelkész a területileg illetékes egyházi főhatóság megbízása alapján, az egyetemtől lényegében függetlenül végezte a munkáját. A személyi változásokról a püspök értesítette az egyetem vezetőségét. Elvi lehetőség ekkor volt arra, hogy az egyetem tiltakozzon a kinevezendő lelkész személye ellen, de erre soha nem került sor.
Gyakran került viszont összetűzésbe egyetemi lelkész azzal a plébánossal, akinek egyházközségéhez tartozott az egyetem területe. A hatásköri vitákon túl Sopronban pl. az okozott feszültséget, hogy a bencés lelkész (Jávor Egon) rendi templomába vitte át a diákmisét...[22]
Sajátos kánonjogi kísérletbe kezdett 1947-ben Szabó József jezsuita lelkész a Műegyetemen. Hogy pozícióját az ekkor már határozottan balra tolódó egyetemi vezetéssel szemben megerősítse, teljességgel független egyetemi egyházközséget kívánt felállítani, kihasítva azt a Szent Imre plébánia területéből is. A dolog igazi érdekessége abban áll, hogy a megteremtett, ám rövid életű műegyetemi egyházközségnek soha nem lett temploma...[23] A lelkészek számára az egyetem fogadóhelyiséget és katedrát biztosított, megélhetésükről a vallás- és közoktatásügyi minisztérium gondoskodott az Egyetemi alapból.
Az egyetemi lelkészek munkája
A lelkészek feladata lényegesen túlmutatott a hajdani hitszónoki teendőkön. Az egyes diákok lelkipásztorai voltak. A gyóntatások és az egyetemek által biztosított szobákban a fogadóórák ebben segítettek. A prédikáción, a diákmisék celebrálásán, a lelkigyakorlatok megszervezésén túl a mindennapos személyes jelenlét állt munkájuk középpontjában. Bár egyedi eset, mégis jellemző a lelkészek mentalitására, hogy Tihanyi Tibor, a Pázmány-egyetem utolsó lelkésze még szabad bölcsészként is beiratkozott az egyetemre, hogy testközelből élhesse meg a rábízottak életét. A Képzőművészeti Főiskola lelkésze, Könözsy Lajos a nyári alkotótáborokat is szívesen felkereste, a Színművészeti Főiskolán László Gábor pedig legtermékenyebb munkájának az általa végignézett színpadi próbák élethelyzeteiről történő beszélgetést tartotta.[24]
Hosszabb-rövidebb küzdelem árán a lelkészek minden egyetemen elérték, hogy világnézeti előadásokat, hittanórákat is tarthassanak. Az egyetemi szervek többnyire ezeknek az alkalmaknak indexbe felvehető voltát támadták csak. Sok helyen kötetlenebb, ankét-formájú beszélgetésekre törekedtek inkább a lelkészek, melynek célja a közösség-teremtés volt. 1946 nyara után, mikor belügyminiszteri rendelettel feloszlatták a legtöbb egyesületet, a szigorúan hitbuzgalmi voltuk miatt megkímélt Mária-kongregációk nyújtottak erre szervezett keretet. De ekkoriban a megfogható szervezet tagságát egyre kevesebben merték vállalni. Kötetlenebb voltuk miatt a lelkészek is sikeresebbnek tartották a többi lehetőséget: a teadélutánoktól a kórus-szervezésen át a táncestéig, kirándulásoktól a nyári táborokig széles skálán mozgott tevékenységük. Sok múlott a személyes találékonyságon.
A háború utáni Magyarországon a diáknyomor méretei megdöbbentőek voltak. Szükségszerű volt tehát, hogy a lelkészek is igyekeztek lehetőségeikhez mérten enyhíteni rajta, az Actio Catholica révén külföldről szerzett, illetve a maguk által gyűjtött élelmiszer-, ruha-, takaró- és pénzsegélyekkel. Tanítványokat, és más munkákat is igyekeztek szerezni a rászoruló diákoknak, szállásközvetítéssel is gyakran foglalkoztak. Tihanyi Tibor a kulturális ínségre is figyelemmel volt: létrehozott egy ifjúsági könyv- és folyóirattárat, színházjegyeket is osztogatott.[25]
A legnehezebb feladatot azonban a lelkészek számára már a kezdetektől az jelentette, hogy az újonnan felvettekkel megismertessék munkájukat. A plakátok, hirdetőtáblák nyilvánossága gyakran bizonyult elégtelennek. Péterffy Gedeon ezért a gimnáziumi hittanárokhoz fordult a Katolikus Nevelés hasábjain, kérve, hogy már előre jelezzék végzős diákjaiknak, kihez fordulhatnak egyetemistaként.[26] A háborús években az egyetemek még kiadták a lelkészeknek felvett katolikus diákok névsorát. Személyre szóló meghívókkal, körlevelekkel ekkor már lehetett hozzájuk fordulni. Mivel azonban a felvételi lapokról a felekezeti hovatartozásra utaló rovatot törölték a háború után, ez lehetetlenné vált. A gólyáknak nyújtott, a lelkészek által felsőbb éves diákok részvételével szervezett információs szolgálat segített valamicskét a későbbiekben.[27]
Az egyetemi lelkészek 1946 januárjától évente tartottak országos konferenciát, a fővárosban működők pedig önképzőkörszerűen gyakrabban is összejártak, metodikai kérdésekben egyeztetni.
A lelkészek eltávolítása pozíciójukból
1948 ősze és 1949 tavasza között a lelkészek többségét a kommunista pártnyomás eltávolította az egyetemekről. Az egyetemi lelkészi tisztségek megszüntetésének forrásai rendkívül hiányosak, de a szigetszerű információkból is rendkívül változatos eszköztárba lehet bepillantani. Egyes esetekben magukkal a tanintézetekkel végzett a hatalom: a felekezeti jogakadémiák államosítása majd bezárása, illetve az Agrártudományi Egyetem vidéki mezőgazdasági osztályainak "összevonása" és szétverése a jogtudó értelmiség- illetőleg az agrárszakember-képzésének pont azon színterei ellen irányult, ahol a legerősebb vallási identitást lehetett feltételezni.
Gyakori volt a lelkészek anyagi ellehetetlenítése. Ha a minisztérium "véletlenül" késlekedett a tiszteletdíj folyósításával a lelkészt rendi közösségén kívül (ha szerzetes volt) más nem nagyon tarthatta el... Már 1948 nyarán van nyoma ilyen politikának. Tihanyi Tibor megbízását meghosszabbította Budapesten a Hittudományi Kar, s kérte a minisztériumtól fizetésének további folyósítását. A fogalmazványt, mely ezt engedélyezte egy - sajnos azonosíthatatlan - kéz áthúzta, az illetékes államtitkár pedig felvezette az aktára: "Érdekelne, hogy min alapul az egyetemi lelkész állami [kiemelés az eredetiben] fizetése? Izraelita is van? Nazarénus is? És ha van, miért nincs?"[28] Szintén rendszeresen előfordult a lelkészségek nyilvános, esetleges bevételt jelentő programjainak (színielőadás, bábjáték stb.) belügyminisztériumi betiltása.[29]
Az ellehetetlenítés politikáját a párthű egyetemi szervek is folytathatták. Jól nyomon követhető ez a Műegyetem esetében. Először 1948 őszén megvonták a fogadóhelyiség használatának jogát Szabó Józseftől, aki a mérnökképző karok lelkésze volt. A rektori tanácsnál tiltakozó lelkészt panaszával a minisztériumhoz utasították, ahol már szeptember óta gyűjtögették a lelkészi jogállásra vonatkozó, a háborúban megsemmisült iratok másolatait.[30] Természetesen senki nem állt a lelkész mellé. November elején a tanács eltávolíttatta a lelkész hirdetőtábláját is, mondván: azon antidemokratikus szellemiségű iratok nyertek elhelyezést. Hogy pontosan micsoda, és ki által - ezt nem firtatta senki. Szabó visszakérte a táblát, többek közt azért is, mert azt saját költségén készíttette el, de ebben az egyetemi szintű problémában is a minisztériumi vélemény döntött: a tábla visszaadandó, de kihelyezése nem kívánatos.[31] Végül november közepén a belügyi szervek letartóztatták a lelkészt.[32]
Sopronból és Magyaróvárról a várható letartóztatások elől külföldre szökött az egyetemi lelkész. Jávor Egonnak a disszidensek segítése miatt égett a lába alatt a talaj.[33] Valószínűleg indokolt volt Sárvári János piarista távozása is. Szökése után sajtóhadjárat indult ellene: azzal vádolták többek közt, hogy - egyébiránt nem létező - fajvédő egyesületekben tartott előadásokat...[34] Az 1948 novemberében országos méretűvé duzzadó Mindszenty-ellenes propaganda átjárta a tanintézeteket. Az attól elhatárolódó lelkészeknek nem volt helye az iskolákban. Bulányi György piaristát Debrecenben a diákok szólították fel, hogy csatlakozzon a prímást elítélő nyilatkozathoz. Nem volt hajlandó rá, önként távozott: "Mivel a katolikus egyház hitoktatói funkciót olyanra, aki egyházi felsőbbségét elítéli, nem bíz - ama egyetemista álláspontja szerint - a »katolikus« hitoktatás a debreceni egyetemen nem lehetséges." - írta posztjáról lemondva, a korábbi segítséget köszönve a rektornak.[35]
Figyelembe véve a realitásokat sok helyen a megyéspüspök bízta meg más feladattal a lelkészt. A Testnevelési Főiskolán 1949 márciusáig működött lelkész, akkor a minisztérium értesítette lakonikus tömörségű levélben az esztergomi aulát, hogy beszüntette a "lelkészi állomást".[36] Az időpont mindenképp meglepően késői: figyelembe véve az intézmény militarista jellegéből fakadó exponált helyzetét és a személyi összefonódásokat - Ortutay miniszter felesége a tantestület tagja volt - a csodával határos, hogy eddig dolgozhatott ott lelkész. Ennél tovább csak a Pázmány-egyetemről leválasztott, önállósuló Hittudományi Akadémián működhetett az egyetem volt lelkésze, Tihanyi Tibor. De ezt már öntevékeny buzgóságból, minden megbízás nélkül tette, inkább magántanári minőségben. 1951 nyaráig végzett munkája[37] is csak a teológus hallgatók amúgy is ellátott lelkigondozására korlátozódott.
Kutatási nehézségek, módszertani kérdések
A vizsgált kérdéskör - mint bevezetőmben említettem - szűz terület, irodalma eddig nem nagyon volt. A lelkészek munkáját kutatva nagy segítségemre voltak a még élő tanúk visszaemlékezéseikkel. A kiinduló pontot is dr. Tihanyi Tibor adta meg, akinek ezúton is köszönöm segítségét.
Az egyes tanintézetek fennmaradt iratai - hála többek közt a Gödöllő-Budapesti Egyetemi Levéltáros Szövetség munkájának - az elmúlt években kutathatóvá váltak, de ezekben kevés csapódik csak le a lelkészek munkájáról. A korábban ismertetett kánonjogi probléma miatt szinte csak a személyi változások, a kérdéshez csak részben kapcsolódó hallgatói egyesületek ügyei, és az egész egyetemet megmozgató ünnepekről, vallási eseményekről (pl. lelkigyakorlatok) maradt így fenn anyag. Az egyetlen kivételt a felügyeleti jogkört is gyakorló budapesti hittudományi kar iratanyaga jelenti, mely a legapróbb részletekig dokumentálja a lelkész munkáját.
A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium egyébiránt töredékesen fennmaradt iratai a kérdéses korban többé-kevésbé teljesek, de itt a dotáció problémáján túl sok mindennel nem találkozunk. A legtöbb eredménnyel a megbízó egyházmegyei főhatóságok (püspökségek, szerzetesrendek) iratainak átnézése járt. Az 1945 utáni időkről a legtöbbet a telente tartott országos egyetemi lelkészi konferenciák anyaga árul el. Ezek jegyzőkönyvei Esztergomban ill. Székesfehérváron kutathatók. (Shvoy Lajos püspök ugyanis - bár a püspökkar senior-ja volt a ekkor - az ifjúsági és egyesületi ügyek referense volt a grémiumban.)[38]
Egy miskolci különlegesség
Dolgozatom befejezéseként hadd térjek ki egy Miskolc városához is kötődő, az egyetemi lelkészek munkájában példa nélküli ökumenikus együttműködési kísérletre. Mészáros Lajos, az egri érseki jogakadémia lelkésze 1948 tavaszán azzal a kéréssel fordult a miskolci evangélikus jogakadémia tantestületéhez, hogy "A szociális pápai enciklikák magyarázata" címmel speciálkollégiumot tarthasson az intézet nagyszámú római katolikus vallású diákjai számára. Az evangélikus egyházi főhatóság csak abban az esetben járult volna hozzá a kérés teljesítéséhez, ha a intézet tanára, dr. Boleratzky Lóránd a viszonosság elve alapján lehetőséget kap arra, hogy az egri érseki jogakadémián az evangélikus hallgatók számára előadássorozatot tarthasson. Ennek témája a protestáns egyházak szervezete lett volna.
Eger örömmel üdvözölte a kezdeményezést s egyhangúlag előzetesen elfogadta az ajánlatot - feltételezve persze, hogy erre az érsek is, mint az egri iskola egyházi főhatósága áldását adja majd.[39] Sajnos Czapik érsek véleménye a kérdésről ismeretlen. Megvalósítani a tervet csak ősszel, a következő félév elején lehetett volna, akkor pedig, az államosítás után, semmi sem lehetett a kezdeményezésből.
Zárszó
1991-től, kihasználva a politikai változások adta lehetőséget, egymás után alakultak újjá a magyarországi egyetemi lelkészségek. Helyzetük nehéz: század közepi létük pár esztendeje kevés volt arra, hogy hagyományokat teremtsen, és feledésbe is ment a múlt. De talán jobb is: hiszen így nem atavisztikus formák újjáélesztése zajlik. Az egyházjogi keretek a múltban is igen cseppfolyósak voltak. Ma már az "Ex corda ecclesiae" pápai körlevél és a "Garvissimum educationis momentum" című zsinati declaratio kijelöl egy irányt. Talán a szokványos plébániai keretből kiemelt egy-egy speciális helyzetű pap körül létesített ún. személyi plébániák létesítése jelenti a megoldást. A Codex Iuris Canonici is foglalkozik már az egyetemi diákpasztoráció kérdésével. A 813. kánon szerint: "A megyéspüspök helyezzen nagy súlyt a diákok lelkipásztori gondozására. Alapítson számukra plébániát, vagy legalább adjon egyes papoknak állandó jellegű megbízást erre a munkára, és gondoskodjék arról, hogy még a nem katolikus egyetemek mellett is legyenek katolikus egyetemi központok, amelyek az ifjúságnak - elsősorban lelki - segítséget nyújtanak."
Egyetemek:
Pázmány Péter Tudományegyetem:
a./ Egyetemi hitszónokok:
| Glattfelder Gyula | 1909. II. 8. | - | 1911. IV. 3. |
| Wolkenberg Alajos | 1912. V. 9. | - | 1919. VIII. 22. |
| Vass József | 1919. VIII. 22. | - | 1920. VIII. 15. |
| Saly László és Tóth Tihamér | 1920. X. 2. | - | 1921. IX. 19. |
| Tóth Tihamér | 1921. IX. 19. | - | 1922. IX. 18. |
| Saly László és Tóth Tihamér | 1922. IX. 18. | - | 1922. IX. 17. |
| Tóth Tihamér | 1923. IX. 17. | - | 1935. VI. |
| Artner Edgár | 1935. IX. 1. | - | 1936. VI. |
| Tóth Tihamér | 1936. IX. | - | 1938. VI. 14. |
| Artner Edgár | 1938. VI. 14. | - | 1939. II. 1. |
(Természetesen az egyetemi szünetek alatt a hitszónoklatok szüneteltek.)
b./ Egyetemi lelkészek:
| Várkonyi Fidél | 1936. IX. | - | 1938. VI. 23. |
| Péterffy Gedeon | 1939. II. 1. | - | 1942. VIII. 31. |
| Tihanyi Tibor | 1943. I. 1. | - | 1950. VI. 30.[41] |
Ferenc József Tudományegyetem:
| (Márton Áron | 1936 | - | 1938 |
| Dávid László | 1938 | - | (?)) |
| Faragó Ferenc | 1942. I. 26. előtt | - | 1942. IX. 1. előtt |
| Lantos Kiss Antal | 1942. IX. 1. | - | 1944. X. előtt |
| Csendőr Imre | [ 1944. X. ] |
József Nádor Gazdasági és Műegyetem:
| Szappanyos Béla | 1942. IX. 1. | - | 1944. II. 1. |
| Könözsy Lajos | 1944. II. 1. | - | 1945. X. 8. |
Közgazdasági Kar:
| Kiss László | 1945. X. 8. | - | 1947. X. 27. előtt |
| Eglis István | 1947. X. 27. előtt | - | 1948 (?) |
Mérnökképző karok:
| Szabó József | 1945. X. 8. | - | 1948. XI. |
Bánya-, Kohó-, és Erdőmérnök Kar (Sopron):
| Jávor Egon | 1945. X. 29. | - | 1948. XI. 13. |
| Buzás József | 1948. XI. 2.(?) | - | 1949. II. 2. |
Szegedi Tudományegyetem:
| Sass Imre | 1946. IV. 11. | - | 1948. II. 4. után |
Erzsébet Tudományegyetem:
| Nagy Ferenc | [ 1946. II. ] | - | |
| Cserháti József | 1947. I. 8. | - | 1947. VIII. után |
| Gálos László | [ 1948. VI. ] | - |
Debreceni Tudományegyetem:
| Lőrincz Pius | 1946. X. előtt | - | 1947. II. után |
| Gálos László | [ 1948. VI. ] | - | |
| Bulányi György | 1948. IX. | - | 1948. XII. 9. |
Agrártudományi Egyetem:
Budapesti karok:
| Boroska István | 1946. IX. 1. | - | 1947. III. 31. |
| Szabó Szerén | 1947. IV. 1. | - | 1948. X. 15. előtt |
| Hangya Henrik | 1948. X. 15. | - | 1949. I. 4. |
Mosonmagyarórvár:
| Sárvári János | 1947. II. 19. | - | 1948. II. 4. után |
Keszthely:
| Szalay Miklós | 1947. III. 15. | - | 1948. IX. 11. |
Főiskolák:
Magyar Képzőművészeti Főiskola:
| Könözsy Lajos | 1942. ősze | - | 1948. VII. 2. előtt |
| Huszár György | 1948. X. 28. | - | 1949. I. 25. (?) |
Zeneművészeti Főiskola:
| Mojzes Péter | 1944. III. 27. | - | 1948 ősze |
Testnevelési Főiskola:
| Koszterszitz József | [1944 ősze] | ||
| Huszár György | 1945. X. 8. | - | 1945. XI. |
| Horváth Richárd | 1945. XI. | - | 1947. X. 27. előtt |
| Kárpáty Pál | 1947. X. 27. előtt | - | 1948. II. 4. után |
| Szabó József | 1948. III | - | 1948. XII. 29. után (?) |
| Török Jenő | 1948. XII. 29. után | - | 1949. III. 8. |
Kertészeti Főiskola:
| Kalmár Ödön | [1944 ősze] |
Színiiskola és Színiakadémia:
| Ruppert István | [1944 ősze] | - | 1945. I. 18. |
| László Gábor | 1946. I. | - | 1947 ősze |
| Eglis István | [1947. X. 27.] |
Iparművészeti Főiskola:
| Huszár György | 1948. I. (?) | - | 1949. I. 25. |
Jegyzetek
[1] Nyisztor Zoltán: Ötven esztendő. Bécs, 1962. (továbbiakban: Nyisztor, 1962.) 192-200. p.
[2] Ld. pl.: Héberger Károly (szerk.): A Műegyetem története. V. köt. Bp., 1979. 1132-1140. p.
[3] Nyisztor, 1962. 186. p.
[4] Katolikus Diákszövetség, 1945-1946. (Kézirat gyanánt) Bp., é.n. 17. p.
[5] Idézi: Tóth Tihamér: Az ifjúság lelkigondozása. II. köt. Bp., 1935. (Tóth Tihamér összegyűjtött munkái. VII. köt.) 236. p.
[6] Uo. - A húsz város: Berlin, Bonn, Breslau, Darmstadt, Frankfurt am Main, Freiburgban, Giessen, Göttingen, Greifswald, Halle, Heidelberg, Karlsruhe, Kiel, Köln, Lipcse, Marburg, München, Münster, Tübingen, Würzburg.
[7] Hittudományi Kar Levéltára (továbbiakban: HKL) 1b 67. dob. 447/1943-44 - Artner Edgár kézirata a hitszónoklatok múltjáról. Ld. még: Szentpétery Imre: A Bölcsészettudományi Kar története, 1635-1935. Bp., 1935, 493. p.
[8] HKL 1a 4., 5. és 6. dob., Tanácsülési jegyzőkönyvek; Ld. még: Artner Edgár - Hermann Egyed: A Hittudományi Kar története. Bp.,1938. 476., 487., 513., 533., 563. p.
[9] HKL la 5. dob., 1909 III. 8. A VI. rendes kari tanácsülés jegyzőkönyve
[10] Baranya Megyei Levéltár: VIII. Erzsébet Tudományegyetem Rektori Hivatal iratai, 124. dob. 531/1945-46.; Heves Megyei Levéltár: VIII - 1 - 67. dob. 322/1946-47.; Csizmadia Andor (szerk.): Fejezetek a pécsi egyetem történetéből. Pécs, 1980. 28-30. p.; illetve: Vox Academica, 1927. május.
[11] Esztergomi Prímási Levéltár (továbbiakban: EPL) Serédi 41. Cat 999/1935.; Péterffy Gedeon: Tóth Tihamér. Bp.,1940. 99. p.
[12] A.C. = Actio Catholica
[13] A memorandum szövege fellelhető: EPL Serédi 41. Cat 662/1939.; illetve: HKL 1b 58. dob. 821/1934-35.
[14] EPL Serédi 41. Cat 662/1939. 2308/1935.; HKL 1b 58. dob. 821/1934-35.
[15] HKL 1a 9. köt. 1936. szeptember 21., I. rendes ülés jegyzőkönyve.
[16] HKL 1b. 60. dob. 387/1936-37.; HKL 1a 9. köt. 1937. április 7., III. rendes ülés.
[17] HKL 1a 9. köt. 1939. október 25. I. rendkívüli tanácsülés jegyzőkönyve.
[18] EPL Serédi 41. Cat. 827/1939.
[19] Csongrád Megyei Levéltár (továbbiakban: CsML.): VIII. 1. - 5. dob., 1941. október 29-i II. rendes ülés 51. pontja és augusztus 5. 1029/1945-46.
[20] Műszaki Egyetem Levéltára (továbbiakban: MEL) 4a 8a. köt. 1942. szeptember 1., a Nagytanács 1. ülése, 38. pont; illetve: EPL 6164/1946.
[21] Szegedi Püspöki Levéltár 906/1946.; CsML. VIII. 5. 1029/1945-46.
[22] Jávor Egon: Egyetemi lelkészi emlékeim. H.n. 1996. (Kézirat, a szerző birtokában, továbbiakban: Jávor, 1996.) 7. p.
[23] EPL 583/1949.
[24] Piarista Levéltár (továbbiakban: PL) N. 581. dob. 1581/1947; Magyar Országos Levéltár (továbbiakban: MOL) K 636 - 859.cs. - 1943-1-Könözsy-69781.; EPL 6164/1947.
[25] PL N. 581. dob. 1581/1947
[26] Katholikus Nevelés, 1943. január.
[27] PL N. 581. dob. 1581/1947.
[28] MOL XIX-I-1-h-1948-199172.
[29] PL N. 581. dob. 1581/1947.
[30] MEL 4b 9. köt. 1948. október 2. és 14., a Rektori tanács 1. rendkívüli és 3. rendes ülésének 2. ill. 13. pontja; valamint: október 14. a Nagytanács 2. rendes ülése.
[31] MOL XIX-I -1-h- 205. cs. - 88-1-Szabó- 1948 - 20889.
[32] EPL 8104/1948. - iktatókönyvi bejegyzés.
[33] Jávor, 1996. 9. p.
[34] PL N. 60. dob. 1290/1948.
[35] Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, XXVI. 1/b 20. dob. 1163/1948-49.
[36] EPL 1142/1949.
[37] PL - Cédulakatalógus a rendtagokról.
[38] Megjegyzés: Kutatásaimról eddig a Vigilia 1995/10. számában számoltam be, és küszöbön áll a téma monográfiájának megjelenése is az ELTE történetét bemutató sorozat 17. köteteként.
[39] Heves Megyei Levéltár VIII-1- 67. dob. - 381/1947-48.
[40] Erdő Péter (szerk.) : Az egyházi törvénykönyv. Bp., 1985. 589-591. p.
[41] Az önnálósuló Hittudományi Akadémián 1951 júniusáig.
| K. Farkas Cl.: Zsidótörvények | TARTALOM | Szerzők |