fajegy

1. A → tulajdonjegy egyik válfaja, amelyet főleg a székelyek az irtásra kiszemelt erdőben levő fenyőfák szálainak törzsére embermagasságnyira és a föld felszínén látható gyökereire ráróttak. E művelettel nemcsak a megjegyzett fák, hanem a terület is közösből magántulajdonba került. Gyergyóban rönkjegy, Háromszékben tönkjegy a neve. A fajegy használatára a 16. sz.-ig visszavezethető adatok azt is mutatják, hogy a székelyek családi jegyeiket leszármazóik részére továbbadták, akik azt nem lényeges megkülönböztető jellel ellátva alkalmazták. Házi eszközeiken (szekéroldal, villa, fejsze stb.) is megtalálhatók, sőt egyes gyergyói falvak temetőiben a sírokon a latin írást pótolják. A fajegynek a székely rovásírással vagy a fennmaradt jegyekkel való kapcsolata csak feltételezés; eredetük kérdése még tisztázatlan. – 2. Elszámolási jegy, amelyet a bérmunkában erdei fakitermelést végző székely ember fejszével tett az általa kivágott szálfára; a munkavezető a bérfizetést a fajegy alapján végezte. – 3. Minőséget jelző jegy, amelyet a deszka bütüjébe tesznek a kereskedelmi forgalomba kerülő áruk osztályozása alkalmával. A megjelölés történhetett égetéssel és festéssel. – Irod. Sebestyén Gyula: Rovás és rovásírás (Bp., 1909); Kémenes Antal: Székely rovásírás és tulajdonjegyek (Bp., 1914); Meldau, R.: Zeichen, Warenzeichen, Marken (Berlin–Zürich, 1967).

Fejegyek a századfordulóról (Gyergyóremete, v.Csík m.). Használói: 1. László Lőrinc János, 2. Albert Márton, 3. Ferencz István, 4. Portik Lajos, 5. Péter János, 6. Molnár András, 7. Balázs György, 8. Balázs Cs Imre

Gyergyói fajegyek