körmagyar

a reformkor legjelentősebb nemzeti karakterű társastánca, amelyet Szőllősy-Szabó Lajos 1840-ben komponált Rózsavölgyi Márk zenéjére. A teoretikusok által követelt, szabályozott magyar táncok közül a körmagyar annak köszönhette sikerét, hogy a kor divatos társastáncainak szellemében fogalmazta meg Szőllősy, szem előtt tartva a nemzeti táncról kialakult ideált. Felépítésében az egyik kontratáncot, a Les lanciers-t követi, stílusban pedig a lengyel táncok, főképp a mazurka hatását tükrözi. Elterjedésével polgárjogot nyert a báltermekben is a magyar tánc, s előkészítette a néptánc befogadását, a → csárdás térhódítását. A körmagyar leírása 1845-ben jelent meg Kilányi Lajos A körtánc c. művében, s fontos dokumentuma a néptánc és műtánc kölcsönhatását vizsgáló kutatásnak, első emléke a tánckultúránk további történetében is jelentős szerepet játszó táncstílusnak. Ez élt ugyanis tovább a balett magyar karaktertáncában és a tánciskolák által terjesztett nemzeti táncokban. (→ még: lassú magyar, → magyar kettős, → magyar szóló, → népies műtáncok, → szóló verbunk)Irod. Szentpál Olga: A csárdás. A magyar nemzeti társastánc a XIX. század első felében (Bp., 1954); Pesovár Ferenc: Táncmesterek a szatmári falvakban (Tánctud. Tanulm., 1959–60, Bp., 1960); Pesovár Ernő: Lengyel táncok hatása a reformkorban (Népr. Ért., 1965).